Share | 
A topik címe: Salvatore birtok

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 06, 2013 4:46 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



Nagy sóhaj hagyta el a számat, de persze nem bánatos, csak inkább olyan nyugtató. Igazából még fogalmam sincs, hogy miként működik ez a dolog, hiszen a párom, akárhonnan is nézem, nem igazán ember. Remélem sikerül minél hamarabb utánajárniuk a családjuk történelmében ennek...

- Na igen, bár már előre látom, milyen piszkálódást fog kapni a bátyám emiatt, hisz tudod, milyen szabadelvű... Ő meg a kötöttség egy nővel? Előre csodálom azt nőt, akinek sikerül őt megfogni - kuncogtam jóízűen, ahogy elmémben megjelent néhány lehetséges jövőkép a bátyám számára. Vagy nagyon jól fog elsülni a dolog, vagy komikusan katasztrofális lesz ennek a végkimenetele. Bár az biztos, hogy drága testvérem lesz mindenképp a nyertes ebben a játszmában.
- Ám apám reakcióját figyeld majd meg, kedvesem. Örülni fog, hogy komoly a dolog, de egyből aggodalmaskodni fog, hogy vajon tényleg ennyire megöregedett-e. Már amikor Christian megkérte tőle a kezem, akkor az ősz hajszálait kezdte számolgatni. Majd kipukkadtunk a nevetéstől anyámmal - meséltem neki vidáman.

- Sophie, Sophie csóváltam a fejem mosolyogva. - Te aztán nem vagy egyszerű eset, barátném, de nincs ezzel probléma! Ne is add magad csak úgy! Ám már eléggé ketyeg az óra, drágám, lassan döntened kéne - mondtam komolyra fordítva a szót. Egy ilyen eseménykor nincs is kellemetlenebb, ha egy hölgynek nincs kísérője, egyből elindul a találgatás, amiből soha nem mossa ki magát az ember, arról nem is beszélve, hogy onnantól kezdve majd mindenkivel össze akarnak boronálni. Nem egy ilyennek voltam már szemtanúja.
- Ha úgy érzed, az én időm rád mindig szívesen fordítom, segíthetek szelektálni - kacsintottam rá sokatmondóan.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Aug. 11, 2013 5:48 pm
Ugrás egy másik oldalra

farrah & sophie


- Egy hónapja? És még csak most szóltál nekem? - hangom kissé magasabb lett, de utána lenyugodtam. Persze, hogy csak most mondta el, hiszen a gyanakodás nem ugyanaz, mint a tények és ugyebár valószínűleg nem is nagyon akarták elkiabálni a hírt. Milyen furcsa, hogy szinte úgy örülök, mintha én várnék gyermeket! Sőt, talán még jobban, hiszen Farrah boldogsága már teljes lesz ezzel. Ott van neki a vőlegénye, a közeledő esküvője és a babája... örültem a barátnőm boldogságának.
- A szüleid biztosan örülni fognak. Ahogy édesanyádat ismerem, madarat lehet majd fogatni vele az örömtől, ha megtudja a hírt, hogy unokája lesz. - mosolyogtam szélesen és belekortyoltam a teámba. - A bátyád hazajön? Nem is tudtam. - jegyeztem meg. Farrah bátyjával csak ritkán adódott alkalmam beszélgetni, de szimpatikus volt nekem.
Megcsóváltam a fejemet. - Még nincsen kísérőm. Ideje lenne már valakinek igent mondani, de jobban szeretem megváratni őket. - kacsintottam Farrah-ra. Nem azzal volt a baj, hogy nem volt jelentkező, hanem hogy képtelen voltam választani.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 09, 2013 3:19 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



Jó volt, hogy ilyen szinten velem örült az én... mondhatni egyetlen barátnőm. Persze ez nem meglepő, mindig inkább a fiúkkal töltöttem az időmet, főleg a bátyámmal. A kisasszonyok élete nekem túl unalmas és elcsépelt volt. Nagyjából semmiről nem lehet velük beszélni, de ha lehet is, akkor abban biztosan van valami rosszindulatú pletykálkozás. Ha a nőknek ez szerves része, akkor velem biztosan problémák lehetnek. Ezért is jó, hogy itt van Sophie, ő is hasonló, mint én. Valószínűleg ezért is lettünk jó barátságban.

- Egy hónapja tudtam meg, vagyis kezdtünk el gyanakodni. De már van egy aprócska pocakom, alig lehet több, mint két hónapos a csöppség - újságoltam mosolyogva és önkéntelenül is a hasamra csúszott a kezem. Persze még nem tartottunk ott, hogy mozogjon, de szinte éreztem, hogy ott van. Egyszerűen... megbabonázott az egész gondolat, hogy babám lesz.

- Nem, még csak Christian tudja - vallottam be. - Persze, majd elmondom a szüleimnek is, csak még, nem is tudom. Mindig olyan elfoglaltnak tűnnek, na és szeretném, ha a bátyám is itthon lenne, amikor elmondom, ő pedig csak majd az Alapítók Ünnepélyére tudja hazakérni magát... - biggyesztettem le az ajkaimat. Már hónapok óta nem láttam a bátyámat. - Ha már az ünnepély így szóbajött, van már kísérőd? - kérdeztem kíváncsiskodva.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 09, 2013 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

lexi + stefan


Jobban szerettem, ha a hölgy van előttem, de nem teljesülhet minden egyes kívánságom. Most be kell érnem ezzel. Amúgy meg azt hiszem minden egyes pillanatban hátra-hátra tekintgetne, hiszen nem tudja, hogy hova és merre. Amiből talán az is kisülhetne, hogy megbotlana valamiben. Amit természetesen nem szeretnék. Semmiféle sérülést sem kívánok egyetlen nőnek sem. Főleg egy ilyen gyönyörűnek nem.
- Köszönöm. Örülök, ha egy ilyen gyönyörű nőnek elnyeri a tetszését. - Mondtam miközben egy mosoly kíséretében ránéztem. A nőknek igen is tudniuk kell, hogy milyen gyönyörűek. Ha máshonnan nem is hát tőlünk. Miért is ne mondhatnám? Főleg mikor ez az igazság.
- A szüleimmel és a testvéremmel. - Válaszoltam meg a kérdését. Lassan pedig már saját családot kellene alapítanom. Én nem egy idegen hölgyeményt szeretnék feleségül venni. Hanem olyan valakit, akit szeretek. Már az első pillanattól fogva. Többnyire ez a nők álma.. De miért éljem le az életem egy olyan nő mellett, akit még csak nem is szeretek?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Jún. 09, 2013 3:26 pm
Ugrás egy másik oldalra

Barát az, akinek megmutatkozunk, akinek részvevő érdeklődése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkibeszélhetetlenebb dolgainkat megfogalmazzuk, s általa megszabaduljunk a szavaktól, amelyek nehezek, mint a kövek. Barát az, akinek segítségével megszabadulhatunk az önmagunkat marcangoló gondolatoktól.
FARRAH & SOPHIE

Először nem is akartam hinni a fülemnek. Farrah várandós? Kisbabája lesz? Ez remek hír, a legjobb, amit mostanában hallottam! Hirtelen hatalmas boldogság járt át, mintha csak a saját kisbabámról lett volna szó. Nem, sokkal nagyobb, hiszen a barátnőmnek nemsokára babája születik! El sem hiszem!
- Farrah! - nyögtem ki már hatalmas mosollyal az arcomon és rögtön felálltam a székről, hogy hozzá lépjek és megöleljem. Persze vigyáztam rá, bár arról fogalmam sem volt, hogy mióta lehetett áldott állapotban, de jobb elővigyázatosnak lenni. - Mióta tudod? - kérdeztem rá. - Istenem, annyira örülök neked! - lelkendeztem, mint egy kislány, aki cukorkát kap az anyukájától. Elengedtem őt, de a mosolyom nem fagyott le az arcomról.
- Christian már tudja? A szüleid? A család többi tagja? - zúdítottam rá kérdéseim sokaságát, de egyszerűen nem tudtam visszafogni magam, Farrah tekintetén pedig láttam, hogy ő sem örülhetne jobban. Mindene megvolt: szerető család, szintén szerető vőlegény, közelgő házasság és most egy kisbaba. Szerencsés leányzó! Meg is érdemli, hogy ilyen szép élete legyen. Ha Farrah nem, akkor ki más?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 08, 2013 12:47 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



Csak nagyot sóhajtottam a szavaira. Nem is gyűlöltem ennél jobban semmit, minthogy nem mondhatom el az őszinte véleményemet. Mindig diplomatikusnak és illedelmes kisasszonynak kell lenni, különben ha nem is dől össze a világ, de a szüleim lesznek a hibásak, azzal az indokkal, hogy nem tudtak rendesen megnevelni. Remélem, egyszer ez meg fog változni. Remélem majd jön olyan kor, ahol az embereknek nem kell magukba fojtani a mondandójukat csakhogy ne szólják meg őket. Amikor nem csak egy bizonyos szűk körben lehetünk önmagunk...

- Nos igen! - kuncogtam föl. A minap mi is egy egész délutánt töltöttünk Christiannal az erdőben, most pedig ő szintén ott van Damon társaságában és lefogadom, hogy nem ők az egyetlenek. Bár Christ nem féltem egy percig sem, hisz vámpír. Sokat nem tudnak neki ártani, de ő annál inkább. Furcsa egyébként, hogy ma már milyen természetesnek tartom ezt. Mintha semmi fura nem lenne az egészben. De ez most nem is tartozik ide. Még a végén elszólom magam... Aztán csak szemérmesen elpirulva mosolyogtam rá.

- Bizony... áldott állapotban vagyok... - mondtam halkan, mosolyogva. Igazából magam sem tudom, miért mondtam el neki, de nem bántam meg. Jó volt végre valakivel megosztani, Christianon kívül persze, sőt, szinte ő kérdezett rá, hogy nem érzem-e furán magam, mert valami furcsa hangot hall a szívhangom mellett. De hát az mégsem ugyan az... - Igaz még nem látszik ugyan, de... igen... - folytattam továbbra is halkan, bizalmasan, mégis kicsattanó örömmel a hangomban és az arcomon.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Jún. 02, 2013 10:27 am
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


- Kár, hogy nem teheted és én sem. Illedelmesnek kell lennünk, mégis mi lenne a várossal, ha a kisasszonyai összetűzésbe keverednének? - kérdeztem kissé szemforgatva. Néha az agyamra ment az etikett, hogy nem lehettünk mindig olyanok, mint a fiatalok, hanem besavanyodott módon kellett beszélgetnünk, hajolgatnunk és ehhez hasonlók. Ezért jók az ilyen kis üdítő beszélgetések, amelyeket csak egymás között tartunk. Ilyenkor végre elengedhettük magunkat.

- Kissé ijesztő az, ami történik. Remélem mihamarabb kiderítik, hogy mi kószál az erdőben. Nem mintha akárkit visszatartanának a halálesetek, hogy oda menjen. - mosolyodtam el. Sem engem, sem a családomat, sem őket, sőt senkit nem akadályozott meg abban a tragédiák sorozata, hogy vadászni vagy sétálni induljon a fák közé. Van, amin semmi sem változtat.

Meglepődtem Farrah kérdésén, de jó értelemben. Keresztanya? Én? - Te... várandós vagy? - rajzolódott fülig érő mosoly az arcomra. Ez az egyetlen ok, amiért ilyet kérdezhet. Mennyire örülnék, ha így lenne!

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 27, 2013 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



Úgy véltem, ezt az esküvő témát most már ténylegesen letudtuk. Mindketten izgatottak vagyunk a másik esküvője miatt és az biztos, hogy ha eljön a nagy nap, mindketten büszkén fogunk állni, hogy igen, ő az én barátnőm és csodálatos menyasszony! Igen, ez így lesz!

- Oh igen, valószínűleg úgy van, ahogy mondod. Szinte látszik a szemeiben az izzás, ha a férfiak között illeghet, akik meg persze csorgó nyállal lesik a Kisasszony kegyeit. Komolyan mondom, már én szégyellem magam az ilyen alkalmakkor... Ó és olyan szívesen megmondanám a magamét neki, Sophie... el sem tudod képzelni, milyen nehéz visszafognom magam olykor... - sóhajtottam és inkább a teámat kezdtem kortyolgatni, s miközben hallgattam őt, azt latolgattam, vajon elmondjam-e neki, amit tudok. Hatalmas vívódáson mentem keresztül ez miatt, de egyelőre nem mondtam semmit, csak hallgattam, hadd mondja végig.

- Igen, hallottam én is elcsípve apámék beszélgetését. De, ha máshonnan közelítjük meg... nem újkeletű dolog a boszorkánykodás... Ha boszorkányok létezhetnek, ki tudja, minő más fajzatok születhetnek... Akár egy jó politikus, mondtam is valamit, meg nem is. Mindjárt jobb volt egy kicsivel. Aztán jött egy gondolat. Nem terveztem senkinek elmondani, csak Christian tud róla, de gondoltam vidámabb téma felé kéne terelni a beszélgetést, mert újfent elkomorultunk.

- Ahh, tudom, hogy nem ide tartozik és kérlek nézd el nekem a csapongásomat, de mit szólnál, ha keresztanya lennél? - kérdeztem felé fordulva, fél szemmel körbepislantva. Nem akartam, hogy a cselédek fülébe jusson a dolog...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Május 26, 2013 8:15 pm
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


- Én is várom már. Természetes, hogy te leszel a koszorúslányom, ehhez kétség sem férhet. Csak előbb találjon meg a lovagom. - Mondtam Farrah-nak somolyogva. Míg ő az én esküvőmet várta, én az övét. Milyen jó az ilyesfajta barátság! Kölcsönös várakozás, öröm és ami ehhez tartozik.

- Ugyan, Katherine-ből még azt sem nézném ki, hogy egyedül fel tud szállni egy lóra. Vagy ha mégis, akkor azt nem nagyon hirdeti, hiszen úgy nem érheti el, hogy a férfiak felsegítsék. - Mosolyogtam még mindig az előbb elképzelt képen. Lehet, hogy kissé rosszindulatúnak tűntünk, pedig nem erről volt szó. Egyszerűen csak utáltuk a betolakodókat és ez a kisasszonynak nevezett nőszemély igenis megzavarta az életünket.

Ismét belekortyoltam a teámba. - Igen, lehet. Ki tudja, miféle vadállat kóborolt ide, de akkor is furcsa. Az áldozatokban alig maradt vér... tudod, hogy az apám jóban van a hírlap szerkesztőjével, ő mondta el neki ezt a részletet, mert nem merték közhírré tenni ezt a hírt. Tartanak attól, hogy az emberek megijednek. - Húztam el a számat. Nem tetszettek ezek a hirtelen halálesetek és egyre jobban szaporodtak. Nem olyan nagy város ez, a lakosság hamar megérzi a veszteséget.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 23, 2013 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



Csak bólogatni tudtam a szavaira, hisz teljesen egyetértettem vele. És Stefan-nek én is nagyobb bizalmat szavaztam. Na de Damon, hisz csak rá kell nézni. Már a szeme sem áll jól, látszik, hogy egy igazi csibész. Egy élvhajhász. Hogy őszinte legyek, jobb véleménnyel még ha akarnék se tudnék lenni. Természetesen szeretem őt, tiszta szívemből, egy rossz szavam nem lehet rá, mint rokon, csak hát... Ő ilyen kicsapongó, öntörvényű gyermek lett. Megesik az ilyen néha, még a legjobb családban is.

- Remélem most már nem húzza tovább sokáig az a lovag, már alig várom, hogy neked koszorúslánykodjak! - beszéltem lelkesen. Ami azt illeti, már tényleg vártam, hogy mikor veszik őt nőül, hisz olyan bájos teremtés. Kíváncsi vagyok, végül ki fogja kiérdemelni ezt a nemes címet, hogy a férje lehessen. Ily módon nem is csodálkozok rajta, hogy sokáig válogat, a kérői nagy része még csak egy fikarcnyit sem érdemelné meg a kezét.

A Katherine-es témánál viszont nem tudtam nem hangosan hahotázni. Lévén nagyon vizuális elmém, bármit el tudtam képzelni a pillanat töredék része alatt. Ez pedig... életem legviccesebb jelenete volt. Ahogy kétségbeesetten keresi a kiutat. Ahh, gonosz gondolatok, és tudom, hogy nem szabad ilyet mondani, de nem túlzottan sajnálnám. És azt hiszem, ennek hangot is adtam.

- Mit ne mondjak, nem lenne túl nagy kár a kisasszonyért... Bár ha kitalálna, némi elismerésre tenne szert a számomról, az tény. Na, de nem is olyan lánykának néz ki, mint aki csak úgy kitalál egy ilyen rengetegből, mint ami itt nálunk van, Mystic Falls-ban... - Talán a hangomba vegyült némi megvetés is, nem tehettem róla, én soha nem voltam az a természet, aki egykönnyen véka alá rejti a véleményét. Ám az eltűnések kapcsán nekem eszembe jutott Christian és a húga... mármint, az ő... mivoltuk. Mármint nem mondom, hogy ők számotvetően művelnék ezt, de szöget ütött a fejemben, amikor Christian azt mondta, sok emberről nem tudjuk mi emberek az igazat... Ki tudja hány olyan van még itt, mint ők. - Nos, valóban. Bár egy ilyen erdőségben... Ki tudja, lehet hogy erre tévedt valami vadállat. Nem tartom kizártnak, na meg mi mással lehetne ezt magyarázni... - vetettem föl amolyan elgondolkodó arccal. Pedig olyan szívesen előadtam volna azt, amit tudok és gondolok Sophie-nak, csak nem tudtam, miként reagálna rá. Bár valószínűleg bolondnak nézne és többé nem állna velem szóba, az pedig valljuk be, nem lett volna örvendetes...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Csüt. Május 23, 2013 10:35 am
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


- Látod, ez tényleg csodálni való. Giuseppe is hamar házasodott, a fiai fogják átvenni tőle a birtokot és a gyárat, ehhez viszont komoly, felnőtt emberekké kellene, hogy váljanak. Mindketten tudjuk, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz. - nevettem jókedvűen, hiszen elképzelhetetlennek tűnt, hogy akár most, akár 10 év múlva valamelyik fiú vegye át a családi örökséget. Túlságosan is szabad szelleműek ahhoz képest. Talán még Stefan-ban lehet látni egy ki reményt, de Damon... még a feltételezés is sértő lehet számára, szerintem az apja ezért nem is nagyon szokta megemlíteni neki jövőbeli terveit.

- Tudod, hogy különleges igényeim vannak. Badarság, de még hiszek a tündérmesékben és a hercegben. Neked is sikerült. - kacsintottam Farrah-ra. A kapcsolatára, szerelmére Christian-nal mindenki úgy nézett, mint egy eszményi jelenésre. Gyönyörűek voltak együtt mind külsőleg, mind belsőleg.

Hangosabban felnevettem. - Micsoda kabaré lenne belőle. - kacarásztam tovább az elképzelt jelenet miatt. - Az a kisasszony még két nap múlva ilyenkorra sem találna vissza a birtokra. - csóváltam meg a fejem. Ő még nem ismeri Mystic Falls erdeit, amelyek eléggé sűrűek és mostanában veszélyesek is voltak. - Talán ő is úgy járna, mint mostanában oly' sokan, akik nem jöttek vissza az erdőből. Ha már itt járunk... eléggé furcsák ezek az eltűnések. - sóhajtottam aprót.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 21, 2013 6:37 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



- Majdcsak jobbra fordulnak a dolgok itt lassan már... - mondtam reménykedőn. Szó mi szó, bántott, hogy így el lehetett csábítani a fiúkat. Amióta a bátyám... Nos, a hivatalos információk szerint még a fronton van, aztán ki tudja, szóval azóta csak Stefan van nekem, mert hát ugye Damon is a konföderációs sereget erősíti... Természetesen ott van Christian, de ő mégiscsak a vőlegényem, nem tekinthetem a testvéremnek... De már teli volt a fejem ezzel. Így inkább vettem egy mély, kiegyensúlyozott lélegzetet, s úgy döntöttem, ezzel elengedek minden rosszat.

Ahogy szóba került az esküvőm, csak somolyogtam. Csak egy-két szót szerettem róla beszélni. Igazából nagyon izgultam, hogy minden rendben legyen majd. Viszont Sophie-nak igaza van, ha Christianon múlik... Mmmm. Minden tökéletes és pompázatos lesz.

- Nos igen, arra a pillanatra már én is tűkön ülve várok. De ahogy elnézem ezeket a jómadarakat manapság... Lehet, hogy vén csibészek lesznek! - legyintettem a kezemmel jelezve, hogy mekkora az esélye, hogy a fiúk valaha is megházasodnak. Ó pedig milyen délceg vőlegények lennének... Csodálatosan festenének, de nem! Ők inkább Katherine szoknyája után futnak. - De hogy őszinte legyek, kedvesem, én Giuseppén csodálkozok igazán, hogy még nem csípte meg a grabancukat, hogy most már aztán elég a duhajkodásból fiatalurak, tessék csinos mátkát keresni és mihamarabb nőül venni, mielőtt még szégyent hoztok itt öreg fejemre! - utánoztam apám testvérének hangját. Most lehetett így mókázni, most nem látott senki, most nem kellett illedelmes kisasszonyoknak lennünk, bátran kifigurázhattunk és kacarászhattunk. És milyen jó érzés is volt ez. Mint a hosszú házban töltött idő után hatalmasat szippantani a kinti friss levegőből.

- Jajj Sophie-kám, neked mindig valami kivetnivalód van szegény úrfikkal. Szerintem már nem is mernek a Quenell birtok közelébe menni... - mondtam viccesen. Még tartott az iménti jókedvem, de csak amíg újra szóba nem jött a kis kedvencünk. - Oh, annak a nőnek nem számít semmi, csak elérje amit akar és az éppen ma Stefan... De most hogy így mondod... Én Stefan helyében szépen otthagynám az erdőben. Csak képzeld el Katherine kétségbeesett arcát, ahogy kiabál Stefan után, hogy ne hagyja őt ott... - nevetgéltem újfent.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Május 19, 2013 8:20 pm
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


- Nyugalom, drága Farrah, nem éri meg felhúznod magad a kis betolakodó miatt. A gyomorgörcs nem tesz jót a szépségnek. - mosolyogva belekortyoltam a teámba, bár én magam sem voltam ilyen nyugodt, elvégre a legjobb barátaimról és azok életéről volt szó. Katherine rosszabbnak tűnt, mint a polgárháború. Éppen annyi különbség volt a kettő között, hogy a kisasszonynak nevezett egyén nem puskákkal lövöldözte a fivéreket, hanem a szép tekintetével és a karcsú alakjának illegetésével. - A remény hal meg utoljára. Talán mégis felbukkan egy élő rokona és magához veszi, lehetőleg úgy, hogy elvigye a városból. Bár erre vajmi kevés az esély. - sóhajtottam kicsit. Katherine sunyi tekintetén soha sem tudtam kiigazodni, de nem akartam összeesküvés-elméleteket gyártani.

- Akkor nem értem, hogy Christian miért húzza az időt. Ó, vagyis mégis... - legyintettem. - A vőlegényedet ismerve biztosan mindenből a legjobbat akarja neked. A ti esküvőtök lesz a legszebb, amit Mystic Falls az eddigiek során látott. Erre meg mernék esküdni. - elvettem egy aprósüteményt az egyik tálcáról. Ez is ugyanolyan finom volt, mint a tea, nem is vártam mást. - Az egész város lázban ég, mióta csak bejelentettétek az esküvőtök hírét. Mindenki kíváncsi a legifjabb Salvatore menyegzőjére és azt találgatják, hogy vajon a fivérek mikor vesznek végre nőül valakit. Nem is sejtik, hogy a végén még lehet, hogy összeverekednek Katherine miatt. - vontam meg a vállam finoman.

- Amíg nem érkezik komoly kérő, addig sajnos várnom kell a menyasszonyi ruhám felvételével. - biccentettem, de nem szomorodtam el. - Az igazság az, hogy szívem szerint még várnék az esküvővel, ha rólam van szó. Még nem talált meg az a lovag, akire én igazán várok. - vallottam be suttogva Farrah-nak. Mindig találtam valami kivetnivalót az udvarlóimban, hiába szerették volna már a szüleim, hogy bekössék a fejemet. Az egyik nem volt túlságosan úriember, a másiknak nem tetszett a humora, a harmadik pedig túl komoly volt és ez így folytatódott tovább.

A horizont felé vándorolt a tekintetem. - Lefogadom, hogy Katherine kisasszony ráveszi Stefant, hogy nézzék meg a naplementét. Az a nő okos, tudja, hogy ez egy jó trükk. Csak egy kissé ócska is.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 19, 2013 1:03 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



- Hát szívesebben látnám már, hogy elhagyja Mystic Falls-t végre, mint ezt a kabarét, amit a kisasszony jelenléte kelt. - Miközben beszéltem, éreztem, ahogy kezd szorítani a gyomrom és csak a méreg szállt az agyamba. Békés ember vagyok, csak ugye a vendégszeretettel sem illik visszaélni, Katherine pedig már jócskán túl van az elfogadható vendégeskedésen. Legalábbis az én mércémmel, bár mérget vennék rá, hogy másnak is szúrja a szemét rajtunk kívül. Inkább nem szóltam többet, hanem megkóstoltam mást is a tálcáról.

- Ahh, hát minden Christianon múlik... Én már most képes lennék oltárhoz állni! - nevettem el magam kicsit elpirulva. Hát igen, az egyetlen dolog, ami ennyire felvillanyoz: Christian. - Én akkor is már a Te esküvődet várom, drága! Olyan gyönyörű menyasszony lennél... - sóhajtottam, ahogy elképzeltem őt. És most hogy így eszembe jutott... milyen szép párt alkotnának Stefannal, nemhogy annyi esze lenne annak is, hogy egy ilyen kedves lánynak udvaroljon, ne egy Katherine félének. Nem tudom őt megérteni... És miközben beszélgettünk a nap töretlenül elkezdett nyugat felé somfordálni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Hétf. Május 13, 2013 9:31 pm
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


A véleménye egyfajta felüdülés volt számomra. Nem csupán én érzem kellemetlennek Katherine kisasszony társaságát, hanem ő is, aki nap mint nap látja és vele él egy házban. Tehát nem csak nekem játszódnak le különféle összeesküvés-elméletek a fejemben? Egy hölgynek nem illene áskálódnia és rosszat gondolnia másokról, de a jövevény elérte, hogy én magam is ilyenné váljak, hiszen már a jelenléte is borzalmas érzéseket keltett bennem. Soha nem éreztem még ahhoz foghatót, mint amikor megláttam azt a nőt: ellenszenvet, tömény ellenszenvet.

- Farrah, nem illik ilyet mondani, de örülök, hogy ezt gondolod. - elhallgattam, mivel a szolgálók pár percig csatlakoztak hozzánk és felszolgálták a teát, valamint az apró falatokat. Ez a néhány másodperc csend hatalmas megerőltetés volt, de amikor eltűntek, akkor kifújtam a tüdőmben felgyülemlett levegőt és ismét beszélni kezdtem. - Furcsa nekem az a nő. Nagyon furcsa. A szemei semmi jót nem sugároznak és eddig azt hittem, hogy mindössze én gondolom így, mert egymás ellen ugrasztotta a barátaimat. Ám ha te magad is így látod, akkor kell lennie valaminek a háttérben. - belekortyoltam a teába. Tökéletes volt, semmit nem kellett ízesíteni rajta. A Salvatore-házban egyébként is mindig értettek a jó kiszolgáláshoz. - Ezért nem is olyan élvezetesek a mostanában zajló vacsorák. Ahogy mondtad, senki sem foglalkozik a körülöttünk lévő dolgokkal, mindenki a kisasszony kegyeit lesi. - ez úgy hangozhatott, mintha féltékeny lennék a Katherine-t körülölelő érdeklődésre, pedig nem így volt. Csupán aggódtam.

- Végre egy jó hír. Akkor már készülhetek is, hogy új ünnepi ruhát kell beszereznem? - mosolyogtam kedvesen, örültem, hogy Farrah sorsa ilyen jól alakult, Christian-nal ők voltak a tökéletes pár külsőleg és belsőleg is. Akárhányszor láttam őket vagy hallottam a beszélgetésüket mindig megmosolyogtattak, üdítő társaság voltak ők ketten. Emlékszem, mielőtt Miss Perce még nem volt itt, sokszor adódtak olyan esték, amikor Farrah, Christian, Stefan, Damon és én összeültünk, hogy nagyokat beszélgessünk és szórakozzunk. Olyankor tőlünk volt hangos a birtok. - Nem csodálkozom, hogy Christian így viselkedik melletted. Tényleg nem nehéz. De ez csak jó. - nevettem én is. - Megfogtad vele az Isten lábát, ilyen jó férjjelölt nem mindenkinek jut. - kacsintottam rá.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 13, 2013 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



Kérdésére rengeteg ide nem illő szó jutott eszembe a mikis árvánkról. Már ha árva egyáltalán... mert ebben sem vagyok teljesen biztos. Sőt, abban sem, hogy ember. Persze ezt meg pláne nem adhattam elő Sophie-nak, hisz ő Christiant is csak egy délceg úrfinak látja. Így hát csak a torkom megköszörülve gyorsan átfuttattam a gondolataimat a fejemben, megcseréltem a két lábam egymáson, majd szólásra nyitottam a számat.

- Őszintén megmondom neked, Sophie, én annak örülnék, ha minél hamarabb továbbállna innen! Semmi jó nem származik abból, hogy itt tartózkodik. Csak eltereli a város figyelmét a komoly dolgokról, hogy a nagybátyáimról ne is beszéljek. Szó szerint hidegrázást kapok, amikor valamelyikkel andalogni látom, mert a vaknak is világos, hogy csak játszik velük. Na, meg amikor ledérkedve, imitt-amott kicsit meggyűrődött a ruhája, vagy elkenődött a rúzsa... - mondtam kissé megrázkódva és felháborodva. - Természetesen én is tudom, mi fán terem a dolog, na de mégis! A magánélet ezen területe maradjon csak zárt ajtók mögött. Nem kell mindenkinek tudnia róla, hogy épp egy kellemes pásztorórán van túl. -folytattam a véleményem, na meg az itt látott dolgok mesélését. - Arra meg már gondolom, kedvesem, már te is felfigyeltél, minő provokatív személyiség a kisasszony. Főként a nagy vacsoráknál. És hogy mindig szegény árvának kell a középpontban lennie, minden beszélgetésbe belekontárkodik... Egy szóval, nem vagyok kibékülve Katherine-nel és a jelenlétével. Felszínes dolgokról eltársalgok vele, de semmi több. És nem is akarom, hogy kedveljen, mert én sem kedvelem őt, pusztán a jó modor, ami miatt kedves vagyok vele. - zártam le a kissé hosszúra nyúlott monológot.

Amikor végül az udvarlók kerültek újra terítékre, kellemesen elnevettem magam a szavain. Valami olyan gondolatom támadt ilyenkor mindig, hogy ő valójában Stefanra vár. Persze ez csak egy kósza gondolat, soha nem kérdeztem meg tőle. Talán az illem, ami visszafogott, vagy ki tudja. Mindenesetre az ő dolga, hogy miként dönt, vagy épp nem dönt. Bár 17 évesen én is el vagyok jegyezve és a legtöbb kisasszonynál már a küszöbön áll ennek a pillanata. Igaz, mások vagyunk - mosolyogtam magamban.

- Ilyen bájos arccal már csak nem - válaszoltam mosolyogva, s közben megérkezett Maria és még két másik lány a teával és az apró szendvicsekkel és teasüteményekkel. Szépen elrendezték az asztalkán, mi addig nem beszélgettünk tovább, hisz zavaró volt a körülöttünk történőmatatás, majd amikor megköszöntük, ők pedig elmentek folytatódott a társalgás. - Hogyne-hogyne! Ahogy Christiant, na meg a családomat ismerem, nem vetik meg a hatalmas ünnepléseket, de az elsők között leszel, aki hivatalos lesz a nagy napra barátném! Addig viszont csak a gyűrűmben gyönyörködhetek, fantasztikus ízlése van... bár amilyen komisz, kinézem, hogy a húgára bízta az ékszerkészíttetést - nevettem együtt vele a szavakon, miközben lehúztam az egyik kesztyűmet, hogy megkóstoljam a süteményt. - Egyébként kitűnően megvagyunk egymással! Másoknak lehet, hogy furcsának tűnik, hogy Christian mindent megvitat velem és valami demokrácia alakult ki közöttünk, ami nekem nagyon tetszik. Bár az én habitusom mellett próbáljon nekem egy férfi dirigálni! - nevettem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Május 12, 2013 5:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


Bólintottam. Damon ingerült lett Katherine miatt? Nem csoda, hiszen a kisasszony úgy döntött, hogy az öccse társaságát részesíti előnyben. Az elutasítás fájdalmas tud lenni, de ha az ember olyan párt akar maga mellé, aki nem csak az ő társaságát keresi, akkor számolnia kell ezzel az eshetőséggel is. Damon bolond, ha azt hiszi, hogy Katherine le fog mondani Stefan-ról. Erre már úgy is rájöttem, hogy nem élek velük. Akkor vajon Farrah mit tudhat és gondolhat az egészről? Ha Christian elvitte Damont vadászni, akkor ebben is benne kellett, hogy legyen Farrah keze. Okos lány volt, Christian pedig talán le tudja csillapítani Damont.

- Te hogy viseled a vendéget? - kérdeztem rá egyenesen. Nem féltem attól, hogy titkolni fogja a véleményét. - Mit gondolsz róla, milyen ember? - fokoztam tovább, miközben a kert felé sétáltunk. A napfény üdítően hatott rám, melengette a bőrömet, ami nagyon jólesett. Mindig is a nyár vége volt a kedvenc időszakom az évben.

Leültünk az egyik asztalkához. Behúztam a széket magam alatt és összekulcsoltam az ujjaimat és aprót nevettem. - Attól tartok, arra még várnotok kell. - somolyogtam. - Nincs tervbe véve még a házasság, az én életemben legalábbis nem. Még a végén vénlány maradok. - forgattam meg kissé a szemeimet. Ez a veszély nem állt fenn, elvégre voltak udvarlóim, de egyikőjüket sem vettem komolyan. Tizenhét évesen még nem álltam készen erre. - De kérlek mesélj, nálatok mikor gyűlik össze a násznép? Ugye én is hivatalos leszek az esküvőre, ahol Christian nőül vesz téged? - kérdeztem tőle lelkesedve. - Nagyon remélem, hogy majd nem hagytok ki az ünneplésből.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 12, 2013 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



- Nos igen, most van némi szabadidőm, hogy Christian elvitte Damont vadászni, hogy ne itthon dühöngjön a mi imádni való Katherineünk miatt - mondtam gúnnyal teli hanggal. Azt hiszem ilyen nők ihlethették a perdita költészetet, na de ez nem az én dolgom. Közvetlenül persze. - Gondolom ebből már rájöttél, kedves, hogy merre jár Stefan... sajnos... - sóhajtottam egyet és úgy terveztem, elég volt mára a bosszankodásból, igyekszem vidámabban társalogni.

- Óh, ne is mondd, egyszerűen csodálom, hogy a csontjaim még nem roppantak össze ettől a nyomástól... - mosolyogtam, bár semmi derülni való nem volt ebben, kész kínzás ez a viselet. Már épp kurjantani akartam, amikor elhaladt mellettünk egy szolgálóleány. - Maria, legyen szíves odatenni egy teát, nekünk a Kisasszonnyal! Kint leszünk a kertben, ott kívánjuk elkölteni; ami azt illeti, némi kis harapnivalót is hozhat a tea mellé... - Csak bőszen bólogatott, míg én soroltam a kívánalmakat. - Jól van, elmehet, na, menjen-menjen! Az a tea nem fől meg magától, Maria! - mondtam kicsit pirítva, de azért eléggé kedvesen ahhoz, hogy ne mondjon fül a Salvatore családnak.

- Nos hát akkor, menjünk ki a kertbe, amíg még élvezhetjük a jó időt! - mondtam belekarolva a lányba, s a kertkijáró felé indultunk nevetgélve. - És veled mi újság, Sophie, mikor kapjuk már az értesítőt, hogy téged is eljegyez valami dalia? - érdeklődtem kedvesen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Május 12, 2013 2:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


Elhatározásom, miszerint megvárom a testvérek közül a fiatalabbikat gyorsan elszállt. Soha sem volt erősségem a várakozás, főleg nem úgy, ha tudtam, hogy hiábavaló. Ha Stefan fél órával ezelőtt lovagolt ki, akkor sokáig távol lesz. Talán vacsoraidőre hazaér, de azt már tényleg nem várhatom meg: a szüleimmel kell elfogyasztanom a vacsorámat és ezen a héten már egyébként is vacsoráztam itt, pedig még csak kedd volt. A másik ok pedig, hogy Stefan valószínűleg nem egyedül volt, akkor pedig szintén kitolódik a mezőn eltöltött ideje.
Éppen ki akartam sétálni a házból, amikor ismét hangot hallottam, méghozzá egy nagyon is ismerőset. Mosolyra húzódott a szám, megfogtam a ruhám szélét és megfordultam. Farrah kisasszony állt a lépcső tetején.

- Drága Farrah! - hangom kedvesen csengett. Farrah társasága mindig is üdítő volt, hiszen egyáltalán nem olyan lány volt, mint a legtöbb városbéli: talpraesett volt, szókimondó és egyáltalán nem viselkedett elkényeztetett fruskaként. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy kedveljem. - Nagyon örülnék neki, már amúgy is régen találkoztunk, hiába lézengek itt minden nap. - mosolyogtam továbbra is és míg ő lelépkedett a lépcsőn, addig én is visszasétáltam az előző helyemre. Lassan lépdelt, minden bizonnyal most öltözhetett át. Látszott a mozgásán, hogy most húzták meg a fűzőjét. Még a leggyakorlottabb viselőknek is kell néhány perc ahhoz, hogy egy kis pihenő után ismét hozzászokjanak a szorító, kínzó ruhadarabhoz.

Amikor leért mellém, sóhajtottam egyet. - Tudod, megfájdul a hátam ettől a borzadálytól, hiába mondja az anyám, hogy még túlságosan fiatal vagyok, hogy egyáltalán igazi derekam legyen. - Elvetettem az udvarias, hivatalos formát és sutba dobtam a magázást is. Elvégre fiatal lányok vagyunk.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 12, 2013 2:32 pm
Ugrás egy másik oldalra



Sophie and

Farrah


Friendship... is not something you learn in school.



Csak egy szokványos nap. Katherine kisasszony és hogy mindenki az ő kénye-kedve szerint táncoljon. És én mégis itt vagyok, fájdítom a szívem annak látványával, hogy nagybátyáimat teljesen kivetkőzteti önmagukból. Csak egy szokványos nap a Salvatore birtokon. Katherine kisasszony most Stefan bátyámmal óhajtott romantikusan lovagolni. Természetesen a tőlem telhető leggonoszabb és helytelenítő pillantással néztem Stefanra, mikor láttam, hogy hajthatatlan. Ez a nő megmérgezte az elméjét. Hát még szegény Damon. Most rajta a sor, hogy megpukkadjon a féltékenységtől, nekem pedig minden szál hajam az égnek álljon, mivel tehetetlen vagyok. Hiába is csitítgatom az éppen felszarvazottat, csak el vagyok hessegve.

Éppen öltözésre adtam a fejem, két szobalány húzta-vonta a fűzőm madzagját én meg már alig kaptam levegőt, de hát ez a divat, hölgyeim, nincs mese! Illedelmesen magamba fojtottam a jajjszavaim és oldalvást nézve az ablakon pislogtam ki. Ismerős, kecses kis alakot fedeztem fel odakint, idáig éreztem a pozitív kisugárzást. Tudtam, hogy miért jött, pontosabban kiért, de úgy vélem, ismét csalódott lesz. Ő némiképp szerintem jobb véleménnyel van a jövevényünkről, nem is csoda, ő csak futólag találkozik vele, vagy olykor vacsorán. Természetesen ilyen körülmények között Katherine kisasszony sem produkálja magát, csak egészen kis mértékben.

- Na mi lesz már, még ma sikerül megkötnötök azt a fűzőt, lányok? - pillantottam hátra kissé már türelmetlenül, hogy mit piszmognak egy egyszerű fűzőn. Na meg szegény Sophie kisasszony se legyen egyedül, legalább lesz kivel meginnom egy teát és elbeszélgetni az időt. Ezután kissé megkapkodták magukat és viszonylag gyorsan szabadulhattam. Ahogy kiléptem a szobából, a kisasszony épp a lépcső aljában állt.

- Sophie, kedves! Remélem nem okoz problémát, ha csatlakozom önhöz egy pár órácskára... - mondtam formálisan, szelíd mosollyal és lefelé lépkedtem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Vas. Május 12, 2013 1:28 pm
Ugrás egy másik oldalra

FARRAH & SOPHIE


Alig vártam, hogy ideérjek. Olyan gyorsan szedtem a lábaimat, ahogy csak tudtam, hiszen a barátaim már vártak rám. Minden nap - nem számított, hogy forróság volt, fújt a szél vagy éppen esett az eső és a felázott talaj miatt szinte ki sem lehetett mozdulni a családi birtokokról - találkoztam Stefan-nal és Damon-nel, ha nem így volt, akkor az már nem is számított jó napnak. A legszebb az volt, hogy mégsem fogytunk ki sohasem a témákból. Stefan-nal nem... Damon-nel az utóbbi időben eléggé megromlott a kapcsolatom, általában csak köszönünk egymásnak és váltunk néhány szót, aztán keresztül is néz rajtam. Biztos voltam benne, hogy a város új lakója, a jövevény árva, Katherine Pierce az oka. Eme aggályaimat már Stefan-nak is előadtam, de nem értette, miről beszélek. Szerintem a kisasszony kedves, maga a megtestesült jóság. Megpróbáltam hinni neki, de akárhányszor összefutottam a lánnyal, mindig egyfajta ravasz csillogást véltem felfedezni a tekintetében és ettől borsózott a hátam. Nem szerettem a titokzatos embereket, hiszen a titkolódzás mindig valami rosszat sejtet.
Megérkeztem a birtokhoz. Felsétáltam a lépcsőn, közben biccentettem néhány szolgának, akik kint sürögtek-forogtak, a növényeket gondozták, a rózsákat öntözték vagy éppen a birtok körüli teendőket vitatták meg, ezzel pedig ki is osztották a feladatokat egymás között. Tudták, hogy jövök, az érkezésem beleszámított a napi rutinjukba.
Benyitottam az ajtón, de csend fogadott. Halk zörejek szűrődtek ki a konyhából, minden bizonnyal a vacsorát készítették elő, hiába volt még csak délután három óra. Fel akartam menni az emeletre, de ekkor megszólított valaki.

- Stefan úrfi nincs a birtokon. - mondta a vékony, női hang. Feléje fordultam. - Fél órával ezelőtt kilovagolt. - ezzel magamra hagyott, én viszont mosolyogva, fejbiccentve köszöntem meg, hogy tudtomra adta az információt. Úgy döntöttem, hogy megvárom Stefan-t.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 01, 2013 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra

(A Mystic Falls melletti erdő)

Stefan úrfi megmutatta nekem az irányt, merre felé is menjek tovább, s én mosolyogva úgy is tettem, arra mentem, amerről magam is láttam a fényt, és hallottam a hangokat éles hallásomnak hála.
Mikor kibukkantunk a fák közül, egy gyönyörű ház körvonalait pillantottam meg, melynek ablakaiból fény szüremlett néhol, és belülről még hallottam zajokat innen-onnan.
- Igazán nagyon szép az otthona, Mr. Salvatore - mosolyogtam feléje egy kedves, hívogató mosollyal, majd nyugodt, de bátor léptekkel indultam el a ház felé egy keskeny, köves ösvényen. A kert is igazán szép volt, a ház előtt virágok, bokrok, és az út mentén alacsonyra nyírt sövény húzódott végig. Mint egy kis labirintusféleség. Igazán impozáns, és látványos, de mégis visszafogottan elegáns. Szép. - Egyedül lakik itt a szüleivel? - érdeklődtem kedvesen, elvégre fiatal kora alapján, úgy hiszem ekkora házban bizonyosan nem maga él még, hanem nyilvánvalóan a szüleivel. Mivel gyűrű nincs az ujján, még házas sem lehet, tehát még inkább ez lehet a biztos válasz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 02, 2012 8:38 am
Ugrás egy másik oldalra

Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Szomb. Jún. 23, 2012 07:47 Hozzászólás témája:

- Kösz öcskös - szóltam utána, majd beléptem a dolgozószobába, hogy tiszteletemet tegyem atyámnál.
Szerencsére nem fogott gyanút. Átölelt, büszkén nézett végig rajtam, a déli oldalon harcoló fián, aztán pihenni küldött, azzal, hogy egy-két órán belül ebédet ad tiszteletemre.
- Köszönöm apám - biccentettem felé tisztelettel, majd én is az emeletre vettem az irányt, a szobámba.

(Damon szobája)
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Kedd. Jún. 19, 2012 21:47 Hozzászólás témája:

- A dolgozószobában. Hol máshol lenne... - néztem laposan oldalra, majd bátyám esti témájára a válaszom csak egy apró horkantás és egy "ez tipikus" mosolygás volt.
- Biztos találsz valami szórakoztató elfoglaltságot - gondoltam a mosolygó cselédre, aki szerintem kapva kapna az alkalmon, hogy a bátyámmal töltsön el egy-két kellemes percet.
- Ha szükséged van rám a szobámban leszek - indultam el magára hagyva Damont.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Jún. 19, 2012 19:17 Hozzászólás témája:

Beléptem a birtokra, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Megcsapott az otthon érzésének kellemes gondolata. Szerettem ezt a jó öreg házat, és hiányzott. Stefan is, apám is.... és persze a szép cselédlányok is.
Láttam, hogy Stefan már az ajtóban vár rám.
- Apánk merre van? - kérdeztem. - Talán úgy illene, hogy őt köszöntsem előbb. Aztán... majd keresek valami jó kis éjszakai elfoglaltságot - kacsintottam az öcsémre.
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Kedd. Jún. 19, 2012 10:30 Hozzászólás témája:

- Igen, megyek is - szedtem a lábam, hogy minél előbb lerendezzem bátyám kívánságait.
A házba érve rögtön egy cselédbe botlottam, akinek megmondtam, hogy készítsen fürdővizet és rakjon a kád mellé tiszta ruhát a bátyámnak, aki pár napra hazatért a csatából. Az arcomról a mosolyt nem lehetett levakarni és úgy tűnik ragályossá is vált, mivel a cseléd szája is felfelé görbült. Vagy csak Damon váltotta ki ezt a hatást...Gyanús ez nekem.
Apánk szobájába vezetett utam, hogy elújságolja a nagyszerű hírt. A lépcsőfokokat kettesével szedtem, kevéssé elegánsan, és szinte berontottam apánk dolgozószobájába. A függönyök behúzva, teljes sötétség, csak az asztali lámpa pislákoló fényénél írt naplójába az öreg.
- Apám - szólítottam meg félénken, mire felkapta fejét rémülten - Bocsássa meg, hogy megzavarom, de jó hírt hoztam. A bátyám hazatért. Pár napig eresztették a csatatérről. Gondoltam látni akarja.
Apám meg nem hazudtolva magát bólintott és tovább folytatta az írást. Lerohantam a lépcsőn és az ajtóba megálltam, így várva Damont, hogy betérjen.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Hétf. Jún. 18, 2012 17:39 Hozzászólás témája:

- Hm - reagáltam le atyánk szerelmi életét ennyivel. - Talán jobb lenne öcskös, ha előremennél, és felkészítenéd rám. Ha simán beállítok, még azt hiszi majd, szellemet lát - nevettem. - Aztán szólj a szolgáknak, készítess nekem fürdővizet, és hozass tiszta ruhát kérlek. Az egyenruhám, ha leteszem egy sarokba, magától elmászik - fintorogtam.
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 22:23 Hozzászólás témája:

- Rendben, megengedem, hogy oktass! - mondtam pökhendin, de gyorsan megenyhült a színjátékom és nevetve segítettem talpra állni bátyámnak. A kérdésére egy kisebb hatásszünet volt a válaszom, sok-sok fintorgással és töprengő arckifejezéssel megfűszerezve, majd végül megszólaltam.
- Ki tudja. Lehet, hogy titokban a Te életszemléletedet gyakorolja. - cinikus hangom egyértelműen elárulta, hogy semmiképpen sem tudnám elképzelni, ahogyan titokban rejteget egy-egy csinos hajadont a házunkban. - Amennyire én tudom csak ketten vagyunk.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 16:08 Hozzászólás témája:

Röhögtem, mikor a földre vitt, akkor még jobban, ahogy kihúzta magát, mint valami középkori páncélos vitéz.
- Jól van, te ház ura... - nyújtottam a kezem fel. - Majd kinevellek, hogy ne maradj szégyenben a lányoknál - tápászkodtam fel. - Van apánknak most valami vendége? Vagy azóta is csendes magányban éltek? - folytattam az utam vele a ház felé.
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 16:03 Hozzászólás témája:

- Azt meghiszem - suttogtam oldalra vidáman, de a következő mondatára kikerekedtek szemeim - Hogy mondod? - döbbentem le, majd utána rohantam, hisz ezt mégsem hagyhatom megtorlás nélkül.
- Nekem igenis van mire büszkének lennem - kaptam el hátulról és a fűre löktem. Mellé léptem, megigazítottam mellényem és pökhendi hangon szóltam.
- Az Úr a háznál Én vagyok! - színpadiasan megemeltem fejem és csak a szemem sarkából pillantottam rá.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 15:44 Hozzászólás témája:

- Rám férne egy tüzes kis némber - morogtam halkan, majd nevetve oldalba taszítottam Stefant. - 17 éves vagy öcsém. Ne akarj idő előtt felnőni. Amúgy is... a te testeddel mit kezdene egy nő? - kérdeztem nevetve, de már rohantam is előle, mert tudtam, hogy ezt úgysem hagyja megtorlás nélkül.
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 15:25 Hozzászólás témája:

- Oh. A felhozatal egyre színesebb. Népszerű manapság ez a környék. - biztosítottam Damont a hölgyválaszték széleskörűségéről. Mindig is ilyen volt, falta az életet. Ez nekem kevéssé volt ellenemre, nem úgy mint apánknak. Damon már csak ilyen...
- A te stílusodnak nem fognak sokáig ellenállni - böktem oldalba játékosan - Hát, bátyám... Úgy tűnik a hölgyemény még várat magára. - sóhajtottam keserűen.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 14:27 Hozzászólás témája:

- Két-három napig tudok maradni - bólintottam. - És ami azt illeti, szívesen venném, ha apám adna valami kis összejövetelt. Már csak a hölgytársaság miatt is - hunyorogtam jókedvűen. - El sem hiszed, mennyi csinos nő van a kórházban, mint ápoló. De sajnos nem túl készségesek - fintorogtam. - Na és öcsém, a te szíved elrabolta már valaki?
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 14:06 Hozzászólás témája:

A hallottak eltántorítottak és már nem égett bennem a fiatalos tűz. Magamat ismerve, egyáltalán nem lennék alkalmas a katonaságra. Talán a sebesülést kibírnám, de látni, ahogy bajtársaim elhagyják az élők sorát... Engem nem kemény fiúnak neveltek.
- Mindig tudod mit kell mondani. Akkor pár napig maradsz? - tereltem el a témát - Valószínűleg lesz egy újabb Alapítók bálja vagy akármi. Esetleg apánk a te tiszteletedre nagy felhajtást csap. Tudod milyen a környék, itt mindig van valami. - fecsegtem tovább, hogy gondolataimat eltereljem a csatáról, a harcról, a vérről és a haldokló emberekről.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 13:12 Hozzászólás témája:

- Apánknak igaza is van, öcskös - mondtam komolyan. - A háború távolról jó dolognak tűnik, de ha benne vagy a sűrűjében, már nem az, hidd el. Nem kellemes látni a halott bajtársaidat, vagy azokat a félkarú, féllábú roncsokat a kórházban - emlékeztem vissza borzongva. - És megsebesülni sem kellemes - érintettem meg a vállamat egy pillanatra. - Maradj te csak itthon, és foglalkozz a birtokkal. Nagyobb teher, és nagyobb felelősség, mint csatába menni. Ez a te területed. Itt légy férfi, és állj helyt Stefan - vertem hátba barátságosan, hogy csak úgy puffant.
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 12:52 Hozzászólás témája:

Damontől nem is vártam mást. Csak úgy hazajön minden engedély nélkül.
- Örülök, hogy hazajöttél! - mosolyogtam még mindig, mint a tejbe tök és a fejemre nyomott sapkát kezdtem el tapogatni áhitatos arccal. Egyszer nekem is lesz egyenruhám és egyszer majd együtt fogunk harcolni a frontvonalon.
- Ismered őt, mindig van valami gond - vettem le fejemről a sapkát és pörgetni kezdtem kezemen - Gyanakodni fog rád, de majd kimagyarázod, ahogy szoktad. Én viszont örülök, hogy itt vagy, az élet unalmas itt. Én is veled akarok menni végre! Nem akarok tovább könyveket bújni! Férfi akarok lenni! - fakadtam ki, de tovább sétáltam a ház felé - Apánk ezt nem érti meg. Szerinte túl fiatal vagyok...

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 12:39 Hozzászólás témája:

Örömmel tapogattuk meg egymás hátát Stefannal, aztán cinkosan ráhunyorítottam.
- Nos, ha apánk kérdezi, hát hazaküldtek - tettem vállára a kezem. - Neked úgy mondom, jöttem, csak épp engedély nélkül - nevettem el magam. - Itt állomásoztunk nem messze. Nem hagyhattam ki, hogy ne nézzem meg, mi van veletek. Szerencsére van barátom, aki fedez, szóval nem lesz semmi baj. Néhány napot maradhatok - nyomtam a fejébe a saját sapkámat tréfásan.
- Mesélj öcsém, mi újság itthon? - indultam el oldalán a ház felé. - Apánk jól érzi magát?
_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Vas. Jún. 17, 2012 11:35 Hozzászólás témája:

Elképedtem mikor a bokrok közül egy mély, dörmögő hang szólt hozzám. Egy jól ismert hang. Csak bámulni tudtam Damonre, ahogy kimászott a bokrok közül és már a látványa jobb kedvre derített.
- Isten hozott, Bátyám! - öleltem meg és a hátát veregettem örömömben.
- Nem számítottam rád. Hazaküldtek? - toltam el magamtól a vállát még mindig fogva és szemébe nézve. Arcom aggódóvá vált, féltem, hogy valami baj miatt tért haza, habár a remény, hogy csak hiányoztunk neki és, hogy már elege van a katonaságból még apró lánggal világított bennem. Sajnos a felnőttek világát még nem volt lehetőségem teljes mértékben kitanulni, még naiv vagyok és elveszett. Azonban a bátyám mellett biztonságban érzem magam, Ő mindig tudja mit kell tenni. Talán néha túl lő a célon, de azért majdnem mindig tudja mi a helyes.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13375
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Jún. 15, 2012 22:45 Hozzászólás témája:

Már kora reggel a birtokon voltam, még a nap sem kelt fel. Egész éjjel úton voltam hogy hazatérhessek, erre tessék, itt, a ház előtt nem sokkal nyom el az álom.
- Hahhhh - nyújtóztam keservesen, noha az elmúlt hónapok alatt elszoktam a kényelmes fekhelyektől. A puszta földet legalábbis nem igazán lehet annak tekinteni.
Porolgatni kezdtem az útiköpenyem, amit takaró gyanánt használtam, és épp a sapkát csaptam a fejembe, mikor a tekintetem meglátta a szemmel láthatóan gondolataiba mélyedt Stefant. Azonnal megszállt a kisördög, mélyen a bokrok közé húzódtam, és mikor közel ért, rádörmögtem.
- Ne vágj már olyan savanyú képet öcsém. A maradék életkedvem is elmegy, és hanyatt-homlok rohanok vissza majd a seregbe - léptem ki a zöldek takarásából, és hangosan elnevettem magam az elképedt ábrázatán.
- Na mi az? - tártam szét a kezem. - Semmi isten hozottat nem mondasz az egyetlen bátyádnak? - léptem elé és vigyorogva vállon vertem.


_________________
Damon

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Vissza az elejére


Stefan Salvatore
Vámpír



Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52
Hozzászólások: 1087
Elküldve: Pént. Jún. 15, 2012 12:22 Hozzászólás témája:

Reggel után egy sétát tettem birtokunkon. Az egészséges élethez elengedhetetlen a reggeli séta. Felfrissültnek és élettel telinek érzem magam utána. Viszont napközben csak ez az egyetlen elfoglaltságom akad. Ha már tényleg nem tudok mit kezdeni magammal, és megunom az olvasást, akkor kijövök és beszívom a friss levegőt. A bátyám hiperaktivitása hiányzott és nem tudtam hogy lefoglalni magam. Ő mindig tudta mit kell csinálni, ha az ember halálra unja magát. Most Ő a csatamezőn van és védi a hazát, amiért irigylem. Elég idős és érett ahhoz, hogy férfiként viselkedjen, míg nekem itthon kell ülnöm és várnom, mint az asszonyoknak. Ezért is csodálom Damont.

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Salvatore birtok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Földesúri birtok
» Földesúri birtok
» Lilian Salvatore
» Yamanaka birtok
» Hazukage birtok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Múlt :: 1864 - Mystic Falls-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3