A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Curtis lakása


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 18, 2015 8:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Őszintén szólva nem hiszek abban, hogy ha hirtelen visszakerülnénk a múltba, akkor bármi is változna, akkor hirtelen megvédene és minden más lenne. Nem, akkor is ugyanolyan gyáva maradna és engedné azt, ami volt. Miért kéne akkor bíznom benne és rohanni hozzá csak azért, mert a bátyám? Igen, én is azt hittem, hogy valami van köztünk, ha már testvérek vagyunk, ha már ikrek vagyunk, de nem volt. Annyi nem, amiért tett volna értem. Ő csak hagyta és elismerem, neki se lehetett könnyű, de azért... én mégis úgy érzem, hogy az én helyzetem azért éppenséggel pocsékabb volt. Csoda, ha ezek után nem kerestem fel őt, hanem inkább kihasználtam azt, hogy végre erős vagyok úgy igazán és nem tehet ellenem senki sem? Meg amúgy is vámpírként mentem volna vissza hozzá, hogy megnézzem, vajon végez-e velem, vagy sem?
- Nekem sajnálatos módon, azért lennének tippjeim. - és nem épp pozitívak, ez a legnagyobb gond. Én nem hiszek abban, hogy más lenne akkor, szerintem ugyanolyan lenne, mint amilyen volt és ennyi. Az életünk pocsék volt és lesz és nem hiszem, hogy bármi is hirtelen megváltozna a jövőben. Ő vámpírokat kínoz... én vámpír lettem, most még rosszabb a helyzetünk, mint gyerekkorunkban nem? - A kényszer néha kellemetlen tetteket szül, te tudod ezt a legjobban. - hiszen neki is volt választása nem? Ellentmondhatott volna az apánknak, de nem tette. Inkább választotta az ő útját, a kínzásokat, a vámpírok boncolását, hogy megtudjon olyasmit... amit nem is értem, hogy mi értelme van tudni egyáltalán.
- Jól van! De ettől még nem leszel egyből szent. És mi élvezet van abban, hogy kínzod őket? Rájöttél már bármire is, amiért volt értelme? - és hát akkor miért ne tenne ilyet velem is? Én is csak egy vámpír vagyok a sokból, én is csak egy olyan lény vagyok, akit lenne értelme kínoznia és tesztelni nem? Akkor mi a garancia rá, hogy nem teszi meg? Nem tenné azt, amit az apánk, de talán valahol megértheti, hogy nem igazán volt bátorságom visszamenni hozzá azok után, amiket a pincében láttam, főleg úgy, hogy megszöktettem onnan Dariust. Nem hiszem, hogy lazán megveregette volna a vállamat és nem lesz semmi gond. Jó eséllyel engem is bevágott volna egy ketrecbe, hogy ott rohadjak meg.
- Drága dolog... igen, de talán megérted, hogy nem sok merszem volt visszamenni hozzád. Én nagyon jól láttam, hogy miket teszel. - én ott voltam, kénytelen voltam a nagyját végig nézni, és nem igazán volt ahhoz kedvem, hogy én is csak egy legyek azok közül, akiket fel akar vágni, hogy megnézze... nem is tudom, hogy mit akart kideríteni egyáltalán.
- Talán nincs értelme, hogy megvédjem magam önmagamtól. - rántom meg a vállamat. Talán nem is akarom megtenni, és kész, mert már ráléptem régen egy útra, amiről úgy sem lehet csak úgy lelépni. Ennyi. Végül felállok, és elsietek a konyhába. Kis keresgélés után térek vissza a gyertyákkal. Elkeserítő, hogy mindig is ő volt az erősebb, tehát ő hasonlított jobban anyánkra... közben az apánk "hagyományait" is ő követte. Nekem akkor mi jutott? - Kösz! - nyújtom felé a kért dolgokat, aztán csak várok, hogy mi is a következő lépés, hiszen ő ebben a profi, én már elég régen nem gyakoroltam a mániát.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 16, 2015 8:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ebben a pillanatban egészen szívesen letagadnám, hogy ő a testvérem. Ráadásul az ikertestvérem! Ami azt jelenti, hogy egyszerre fejlődtünk, egyszerre jöttünk a világra... gyermekként azt képzeltem el, hogy egyszerre fogunk meghalni, de nagyon úgy fest, hogy egyikünk bizonyára előbb-utóbb, de a rövidebbet fogja húzni. Arra pedig momentán... még nem vagyok felkészülve. A saját halálomra? Szó se essék róla. Ő pedig már egyszer halott volt számomra... szóval egyáltalán lenne bármi jelentősége? Inkább nem gondolkodom ezen, csak magamat gyötröm.
Láttam rajta, hogy mosolyog, de nem azért, mert sajnál. Ez olyan... családi vonás. Mindegyikünk akkor vigyorog, amikor nem lenne helyénvaló. Hát igen, a másik oldalról nézve mindig tök jó móka. Innen, a tulsó oldalról már... nem nagyon.
- Egyikünk sem képes megmondani, hogy mi történne... ezt elismerem - magyaráztam, mikor visszavágott. Olyan szavakkal, amelyek sajnos tökéletesen megállják a helyüket. De hogyan is lennék képes bebizonyítani számára, hogy komolyan gondolok minden egyes szót? Hogy... ezúttal másképpen csinálnám... nem lennék rá képes. Tény, hogy az én szavahihetőségem már valahol pólyás koromban véget is ért. - Tudom, hogy nem hiszel nekem, az arcodra van írva. Én sem néztem volna ki belőled ilyesmit, de úgy fest, hogy... sajnos a mi családunk alapvetően elcseszett, és egyikünk sem képes úgy cselekedni, ahogyan azt egy normális család tenné! - Ez aztán igazi bolondok háza jelenleg. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még. Arra is céloztam leginkább, hogy szó nélkül eltűnt... én pedig halottnak hittem, és hátrahagytam a tetemét. Ha tudtam volna... de nagyrészt ő is hibás...
- Sosem csinálnám azt ártatlan kislányokkal, amit az apánk veled csinált! És sértő, hogy ezt feltételezed rólam! - bukott ki belőlem szinte fröcsögve. A hangomban még sosem volt ennyi élet, és tudtam, itt és most vagy végetér minden vagy kezdetét veszi egy új fejezet mindkettőnk életében. - Élőlényeket kínzok? Nem tagadom. Jólesik? Igen! És tudod mit? Ebben megértem az apánkat. De abban nem, amit veled tett, és ezt az egyet... kötelességed elhinni! - Húha, eléggé túllőttem a célon. Kötelesség? Az elég érdekes elvárás tőle.
- Szóval a bizalom drága dolog... régen nem volt az. Kettőnk között nem... - sóhajtottam fel, majd hátat fordítottam neki, és az ablakon bámultam ki. Döntenem kell. Méghozzá eléggé gyorsan.
- Bármikor megvédelek önmagamtól. A kérdés csak az, hogy te képes leszel megvédeni magadat önmagadtól? - kérdeztem halkan, majd nagyot nyeltem. - A konyhában akad pár gyertya. Hozd őket, és... csináljuk. Légy az, aki... akarsz - suttogtam még továbbra is nagyon csendesen.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 23, 2015 2:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

- Szegény kicsi Curtis... a végén még megsajnállak. - mosolyodom el csóválva a fejemet. Hát na lássuk be azért annyira nem látszik rajtam, hogy sajnálnám őt. Okom sincs rá, hiszen miért tegyem? Kettőnk közül melyikünknek volt rosszabb? Én voltam az, akivel az apánk azt tette, amit. Én voltam az, akit végül megölt az, akit szeretett. Én voltam az, aki az utóbbi évszázadokban egyedül voltam és csak a harag és a gyűlölet hajtott. Én voltam, aki a régi önmagamhoz képest mára már teljesen kifordultam magamból. Biztosan neki is nehéz volt, de képtelen vagyok vele együtt érezni, sajnálni pedig még annyira sem megy.
- Szóval megvédenél? Ezt... te sem gondolod komolyan. Mi változna, ha most térnénk vissza a múltba? Szembe kéne nézned vele és újra nem lennél rá képes! - nem hiszek neki, vagyis inkább... nem hiszek benne ez a jobb szó. Egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg megvédene engem, hogy tenne értelme, mert ő nem olyan. Nem tesz másokért, nem tett volna értem sem, maximum most csak nagy szavakat mond, mintha attól bármi változna, pedig soha nem fog semmi sem változni. A lényeg pedig amúgy is az, hogy nem forgathatjuk vissza az időt és ő épp e miatt nem is változtathat azon, ami történt, vagy aki lettem. Még neki rossz... hogy bántom, hogy ártok neki, miközben az egész miatta van, az egészet magának köszönheti. Ő tett ilyenné. Ő és az apám és Darius. Nem is szívlelik egymást, mégis együttes erővel csinálták velem ezt az egészet, együttes erővel öltek ki belőlem minden jót, ami valaha még ott volt bennem.
- Igen Curtis, szadista volt, egy mocskos szemétláda, én tudom a legjobban, én tapasztaltam meg a leginkább a perverz hajlamait emlékszel? És te pont olyan lettél, mint ő nem igaz? - kétlem, hogy megváltozott volna. Most is épp olyan, mint akkor volt nem igaz? Most is vámpírokat kínoz, olyanokat, mint én, akkor hát miért kéne benne jobban bíznom, mint akárki másban? Miért kéne máshogy tekintenem rá, mint az apánkra, ha egyszer pont ugyanazt teszi, maximum nincs egy lány, csak vadidegeneket kínoz... legalábbis jó eséllyel vadidegeneket, mert hát ki tudja. Velem is megtenné nem?
- Az a kérdés édes bátyám, hogy te mit gondolsz... mennyire mérgezte meg már rég a lelkedet Ő? Én is olyan vagyok, akinek ártani akar, nem igaz? Te magad mondtad, vámpír vagyok, akitől irtózol... Hogyan maradnék meg melletted, ha tudnom bármikor megpróbálhatsz belém nézni szó szerint, hogy megtudd mi is ez pontosan? A bizalmamat kéred... de... az drága dolog. - igen, az erőm miatt jöttem és nem szabad most elbizonytalanodnom, egyszerűen nem lehet! Nem tehetem meg, mert abból csak még nagyobb bajom származna. Kockáztatást vár el tőlem? Meghaltam... nem mentett meg. Az apánk bántott... nem védett meg. - Meg tudsz védeni önmagadtól... Curtis? - mert ez itt a kulcskérdés. Ez a kérdésére a válasz, hogy mellette akarok-e maradni, ez a legfontosabb és ez ő is pontosan tudja.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 19, 2015 8:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hát persze, hogy nem. Ebben az átkozott világban ma már semmi, de semmi nem számít. - Egyszerűen felfoghatatlan, ami itt zajlik. Ritkán kérek bocsánatot, és a sajnálat számomra még mindig olyan, mint... nem is tudom. Nem tudok különbséget tenni az érzések között. De azt hiszem, ő nem is azért van itt, hogy rádöbbentsen, mennyire sok érzés van valójában bennem. Abból a korból már kinőttünk. Egyáltalán nem fog törődni azzal, hogy hogyan sétál át a szívemen azzal az a csinos kis tűsarkúval, amit visel. És ne változtassam békává... lehet, hogy kedvem támadna megtenni, ha sokáig gondolkodom ezen a lehetőségen. De végül rájöttem, hogy bármit is tegyek, az előbb-utóbb visszaközön. És ez nyilván szintúgy ilyen szituáció lenne.
- Az ideg rángat, akárhányszor csak arra van szükség, hogy magyarázkodjak neked. Sőt, bárki másnak is! - bukott ki belőlem. Tényleg sok a problémám. Olyan vagyok, mint egy vulkán. Az egyik pillanatban még csendes, a másikban pedig már ki is törtem. Azt követően pedig, miután minden kizúdult, ismét elcsitulok... csak hogy elölről kezdhessem az egészet. - Soha senki nem fogja elérni, hogy az időt visszapörgessük. Talán soha nemlesz rá lehetőség, még nekünk, boszorkányoknak sem. Valószínűleg ezért nem mondom soha, hogy ha elölről kezdhetném ismét, akkor nem így tennék, hanem megvédenélek. De nem tudok változtatni a múlton! - Összekoccantak a fogaim. Ismét. - Azt gondoltad, hogy nekem olyan könnyű... végignézni,ahogyan az apánk... egy mocskos... egy... - A hangom úgy szaggatott, ahogyan még soha előtte. A kezeim a hajamba túrtak, és egy pár másodpercre megtépáztam saját hajtincseimet. - Egy szadista volt, egy... - Nem tudtam több és jobb jelzőt rá. Azt akartam, hogy csak egy kicsit is, de próbáljon meg megérteni engem. Az éremnek két oldala van. Mindig.
A szavai úgy csapódtak hozzám, mintha ágyúval rontott volna be, és most kapta volna elő a zsebéből. Ez szíven ütött. Azt a testrészemet sorjázta, amelyről azt hittem, hogy nem létezik. Jó ég, ez aztán tudja, mit beszél és tudja, hová kell szúrni ahhoz, hogy ténylegesen... valódi fájdalmat érezzen. Elérte, hogy kínlódjak.
- Azt hittem, hogy mi ketten... hogy mi ketten jó testvérek voltunk, hogy... mindig ott leszünk egymásnak... nem akartam, hogy félj tőlem, hogy... hogy írtózz tőlem - motyogtam úgy, mintha egy rémálomból ébredtem volna. Ez rosszabb mint egy dráma. - Mit vársz tőlem? Tegyem meg, amit kérsz aztán távozol, mintha soha nem lettél volna része az életemnek? Ezt akarod? - kérdeztem végül, és a tekintetem megállapodott rajta, miközben kiittam az italom maradékát, és nagyot nyeltem.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 28, 2015 10:39 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

- Igen! Valami csodás volt! - csapom össze kezeimet egy kissé megjátszott örömmel, de hát ennyit érdemel. Mégis csak a testvéremről van szó, aki nem tett semmit sem igazán a megmentésemért többször is életünk során, ne hogy már nekem kelljen rosszul éreznem magam a miatt, hogy idejöttem, vagy hogy nem kerestem őt azzal, hogy élek, hogy örüljön, hogy... jobb legyen neki és ne érezze a nyomását annak, hogy lényegében hagyott meghalni, ahogyan hagyta az apánknak is, hogy totál kifordítson magamból. Meg kellett volna védenie! Ezek után jár neki a szenvedést, amit viszonzásképpen okoztam és okozok is neki, nagyon is megérdemli! Iszogassa csak nyugodtan a bort és tegyen úgy, mintha nem történt volna semmi, én nem fogok különösebben meghatódni rajta és nem fogom sajnálni őt azért, mert most ennyire meg van zavarodva. Ne várja el tőlem, hogy úgy viselkedjek vele, mint egy rég nem látott testvér, mi... rég nem vagyunk már boldog család, azóta, hogy anyánk meghalt és már nem is leszünk soha. A boldogság... nem olyasmi, ami járna egy Straugnak igaz?
- Csak tudod a sajnálat utólag már általában nem igazán számít. - rántom meg a vállamat nem törődöm módon. Nem izgat, hogy mit mond, mert akkor kellett volna tennie valamit, nem pedig utólag sajnálkozni, ez teljes mértékben értelmetlen, szerintem ő is tisztában van vele. Ah... én is sajnálom, hogy nem volt mellettem, hogy nem védett meg, miközben az lett volna a dolga. Anyánk ezt várta volna tőle, de ő inkább meghúzta magát és tette azt, amit az apánk akart, én pedig elfogadtam, hogy ez minden bizonnyal így teljesen normális. Kifacsart az élet és ő még csak nem is próbált tenni ez ellen, nehogy ezek után azt várja tőlem, hogy még esetleg én sajnáljam... hát nem fogom, határozottan örülök neki, hogy kellemetlenül érzi magát, érezze is!
- Szóval ez a mentséged? Hogy gyáva voltál? Hogy gyáva vagy most is? Ez... nem magyarázat, vagy ha olyan vagy, mint az apánk, akkor én épp annyira gyűlöllek, mint őt. Gyáva... kifogás. - keserűen nevetve rázom meg a fejemet. Persze könnyebb volt a takaró alá menekülnie, amikor az apánk velem foglalkozott éjszakánként és könnyebb volt úgy tennie, mintha nem látott volna semmit, amikor én kaptam pofonokat azért, mert véletlenül szembe mertem szállni vele. Csak mellém kellett volna állnia! De ő inkább egyedül hagyott, cserben hagyott engem, ezek után nem fogom őt sajnálni és nem fogom úgy érezni, hogy most akkor nekem nem kéne vele úgy viselkednem ahogy. Ha sírna... jó eséllyel ne, érdekelne, már nem! Sírtam én eleget és ő sem tett ellene az ég világon semmit sem igaz? Nekem miért kéne rajta segítenem? Egy okból vagyok csak itt, a segítsége kell, aztán eltűnök a gyáva életéből.
- Hiányoztál? Jó emlékek kellenének ahhoz, hogy hiányozzon valaki... szerinted nekem jó emlékeim vannak a múltból? - nem igazán van sok, sőt igazából szinte egy sem. A kérdésére csak megrántom lazán a vállamat. - Szerinted itt kéne maradnom veled és úgy élni, mint egy nagy boldog család? A vámpír és a... vámpírok kínzója? A két testvér, akik sose gondoskodtak egymásról? Szerinted... van ennek bármi értelme? - én nem hiszem, nem hiszek ebben, akkor ő miért tenné? Az élet nem lesz szép, nem lesz hirtelen minden csodálatos, az élet... pocsék és az is marad. Csak úgy simán nézzek el mindent neki azért, mert gyáva volt? - Irtózol tőlem Curtis, attól, ami lettem. - ő is tudja, hogy így van, ő maga mondta, hogy nem tudja elviselni a tudatot, hogy vámpír vagyok, akkor mégis miért akarna bármiféle múltat feleleveníteni és hirtelen boldog és szerető testvérekké válni? Irreális.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 25, 2015 8:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megforgattam a szemem. Inkább nem fűztem hozzá azt, hogy momentán a borban nagyobb örömömet is leltem, mint az ő társaságában. Egyszerűen hihetetlen. Idejön, azt mondja, hogy él, méghozzá hosszas évszázadok után, és még vigyorognom is kellene! Hah! Nevetséges, de tényleg. Mit gondolt, hogy fogom magam és a nyakába vetem magam, mellé pedig megköszönöm, hogy ennyi ideig hülyének nézett? Még mit nem. Az ilyesmi nem áll közel hozzám. Bár hozzám senki és semmi nem áll közel. Szóval erről jobb is, ha nem beszélünk tovább.
- Remek. Remélem, egy életre a retinádba égett, ahogyan kinyitottam neked az ajtót, és láttad, hogy mennyire nem számítottam rád - vettem még oda foghegyről. Tényleg nem tudom, hogy mit kellene tennem vagy mondanom neki. Annyira... azt érzem, hogy elárult engem. Egyszerűen... ha valaki azt mondaná, vagy tegnap azt mondta volna, hogy a húgom él, kinevetem. MOst pedig neki lenne joga kinevetni engem, miközben én csak fortyogok ettől a rohadt dühtől, hogy megint én lettem hülyének nézve. Végetér már lassan a "Csináljunk hülyét Curtisből"-fejezet?
Ismét a kezembe vettem a poharamat, de ekkor még nem kortyoltam bele, csupán keringőztettem a poharam aljában. Valamiért... tudtam, hogy még jó lesz későbbre. Még nem értem el a mélypontot. Legalábbis azt hiszem.
- Nem szoktam hazudni a sajnálatomról - jegyeztem meg, mintha mellékes információ lenne. Tudhatná rólam, hogy soha életemben nem vicceltem érzésekkel. A sajnálat egy érzés. Nekem pedig azokból igencsak kevés van. Olyasmiről pedig miről beszéljek, amit alig ismerek? Most sem tudom, hogy ez az az érzés-e... olyan vagyok mint egy ötéves. Nekem minden semleges. Általában.
Nagyot nyeltem. A harag mégis kezdett csillapodni bennem, és kezdte a helyét átvenni valami egészen más. Főleg mikor szóvá tette, hogy vele senki nem törődött. Velem sem... apánk annyira töürődött velem, míg megnézette velem azokat a beteges dolgokat, amiket más emberekkel művelt. A hajamnál fogva kényszerített, élvezte, ahogyan látta a szememben a félelmet megcsillanni... azt, hogy félek tőle... élvezte.
- Miért nem tudtalak?! A pokolba is, Rosette! Én világ életemben... még nálad is gyengébb voltam! - bukott ki végül belőlem őszintén, és hangomban szinte tapintani lehetett a feszültséget. A keserűséget. Azt, hogy tényleg igazat mondok. - Meg kellett volna tennem, meg kellett volna védenem az anyánkat, téged! De csak egy gyáva senki voltam, egy gyáva senki vagyok, amilyen az apánk volt! - emeltem meg végül a hangom ismét. De csupán azért, hogy ne a másik véglet bukjon ki belőlem... soha nem sírtam. Most mégis, ahogy elismertem gyengeségem, szinte képes lettem volna sírni. És nem akartam... mert akkor a vállán kerestem volna menekülést. Ő pedig még sosem látott könnyeket hullajtani engem... én már láttam őt, de nem tudta, hogy látom... és akkor fogadtam meg, hogy soha senki nem fog sírni látni engem.
Már dühös volt ő is, mikor rám nézett, és egyre inkább az erejét követelte. - Tudod, azt hittem, hogy azért jöttél, mert hiányoztam... kiábrándító, hogy csupán azért, mert éppen most kellenék neked valamire - ráztam meg a fejem, és egy keserű nevetés tört fel belőlem. - Ha megteszem, továbbállsz és úgy fogsz viselkedni, mintha soha nem léteztem volna?


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 02, 2015 9:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Persze azt hittem én, hogy a dolog sokkal egyszerűbb lesz majd, de úgy fest, hogy nagyon-nagyot tévedtem. Már miért változott volna meg a drágalátos bátyuskám ennyi év alatt? Ugyanolyan önző, mint amilyen volt, ugyanolyan, mint amilyen egész életében volt és lesz is. Neki aztán nem számítottam régen sem igaz? Annyit nem, hogy tegyen azért bármit is, hogy jobban legyek, annyira nem, hogy tegyen értem... nem. Nem tűnt fel neki, hogy szenvedek hosszú éveken át, azután, hogy anya meghalt, vagy ha fel is tűnt neki, hát nem érdekelte különösebben és persze most is ugyanezt teszi. Csak megvonja a vállát, mint akinek minden mindegy, de... de nekem nem az. Ezúttal nem! És már nem vagyok olyan gyenge, hogy engedjem, hogy csak úgy félrerúgjon.
- Szóval a borral hasonlítasz össze? Igazán... nagyon... nevetséges. - rázom meg a fejemet. A bort is szereti és a padlón van? Na erről beszéltem. Olyan baromi fontos lettem neki hirtelen, de eddig nem voltam az? Amikor ott voltam, akkor nem tűnt fel neki milyen nyomorultul egyedül vagyok igaz? Csak persze... most, amikor már nem számít az egész, amikor már megoldom magam is az életemet. - Oh, hát tudod az úgy nem lett volna ilyen szórakoztató. Látnom kellett az arcodat, amikor megjelenek az ajtódban. - rántom meg a vállamat egy széles mosollyal. Igen, szépen vissza kell térnem az eddigi kerékvágásba, ez pedig azt jelenti, hogy nem zökkenthet ki a jó kedvemből és a nyugodtságomból, nem fogom engedni neki, amennyire tőlem telik.
- Ah... sajnálod, pont úgy, mint régen persze. A végén még megsajnállak, hogy itt ilyen nagyon ledöbbentél... szegénykém. - a végére még a hangommal úgy is játszom, mintha tényleg nagyon sajnálnám, de persze még véletlenül sincs így. Nem sajnálom, magamat sajnálom, de őt kicsit sem. Eszem ágában sem volt előre bejelenteni, hogy megjelenek itt, akkor nincs meglepetés és nem is érthetem el, amit akarok, pedig muszáj lesz. Remélem tudja, hogy nem csak azért jöttem, hogy beköszönjek... annál sokkal fontosabb dolgom van vele, de majd erre is szépen rájön, csak egy kicsit még előtte húzhatom az idegeit, a hecc kedvéért.
Oké, azért nem megy a végtelenségig, hogy nyugodt maradjak, kissé azért kezd az én agyvizem is forrni, amikor tovább beszél. - Mintha... nem miattad lett volna... mintha lett volna választásom, miután senki se foglalkozott velem. - ő sem, igenis így volt, szóval ne mondja nekem ezt úgy, mintha annyira rémes lenne. Az életemet úgy ahogy volt elcseszték közösen, az egész családom, ő is ugyanúgy, akkor meg itt egy rohadt szót nem nem szólhat. Valahol... valahol meg kellett találnom azt, hogy végre foglalkozzanak velem, és természetesen ő nem volt hajlandó, mert jobban lefoglalta az, hogy vámpírokat kínoz. - Nem tudtál? Miért ne tudtál volna?! - az ereje meg volt hozzá, de még sem tudott? Ez... ez egyszerűen hülyeség és nem fogom bevenni neki. Ha akart volna, igenis tehetett volna az apánk ellen, csak épp ő inkább csendben meghúzta magát, én pedig elfogadtam azt, ami nekem jutott, mert sok választásom nem volt és mert valahol azt hittem, hogy ez a normális, hogy így legalább... valaki foglalkozik velem.
Azt már nem láthatja, amikor a szavai hallatán szépen felállok az ágy széléről és itt már igenis elég dühösen erőteljesen szikrákat szór a szemem. - Nem vonhatod meg tőlem az erőmet Curtis! Nincs hozzá jogod, hogy eldöntsd mihez vagyok kevés. Már nem kell lebecsülnöd és nem a te dolgod, hogy mit kezdek majd vele. - hogy oldom meg, és igenis a szavaim fenyegetőek, mert nem ő dönti el helyettem, hogy mi lesz... én döntöm el, és nekem kell az erőm és ő nem állhat az utamba, hogy visszakapjam.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 8:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megforgattam a szemem, majd sóhajtottam egyet. Ha másban nem, hát abban nagyon is hasonlítunk, hogy egy és ugyanazon vér folydogál az ereinkben. Ezt pedig nem fogom tudni megtagadni soha. Eddig mondjuk nem is akartam. Most azonban, hogy van egy vámpír a családban, meggondolom, hogy vajon tehetek-e ez ellen valamit. A válasz azonban félő, hogy eléggé... kiábrándító lesz, ha sokáig gondolkodom rajta. Szóval jobb, ha ezúttal másra cseszem el a drága időmet.
- Persze-persze. A bort is nagyon szeretem, mégis ott van a padlón - böktem az ajtó irányába. A szeretetünk nem mindig fér oda amellé, hogy mennyire vigyázunk egymásra. Hiszen bármikor történhet valami, ami megállíthatatlan, akkor is, ha szeretem őt. - Nem gondoltál arra, hogy küldesz nekem egy szerelmes levelet, mielőtt idejössz? - tettem végül hozzá kissé ironikus hangon, majd egy újabb pohár italt töltöttem saját magamnak, bár abba már nem volt időm belekortyolni, inkább jobbnak láttam, ha közelebbről is szemügyre veszem őt. Még kiderülhet, hogy csak képzelődöm. Lehet, a lakásomban él egy Casper, és alakváltó. Vagy valami...
- Most mit vártál tőlem? - kérdeztem széttárt karokkal. - Sajnálom, hogy nem vártalak lufikkal, és sajnálom, hogy jelenleg annyi szeretet sincs bennem, hogy azt mondjam, megvédelek más hozzám hasonlóktól - rántottam egyet a vállamon. Az sem érdekelt túlzottan, hogy röhög rajtam, mert tulajdonképpen tényleg... hidegen hagyott jelenleg minden. Hm, ki gondolta volna, hogy nemcsak a vámpíroknak megy az érzelemmentes élet?
- Hm - adtam ki ezt a furcsa hangot, ahogy már ő maga is nagyjából olyan hőfokon forrt, mint én. Vagyis inkább... az agyvize. - Ja, hogy te már akkor is vámpírokkal barátkoztál... bánom is én, soha nem mondtam, hogy azt kell csinálnod, amit én csinálok. Mentél volna hozzá férjhez és szültél volna félvér kölyköket, annyi gondom se lett volna, hogy gyászoljalak - legyintettem már, ezúttal sokkalta halkabban és csendesebben, mint az előbb. - Megannyiszor bántam meg, hogy soha nem tudtam mit tenni apánk ellen, hogy azt tegye, amit... az éj leple alatt... amit tett - ráztam meg a fejem, ahogy eszembe jutott apánk alakja,ahogyan besétált a hálószobánkba, és olyasmit tett, amely minden lány életét megváltoztatja... és nem tudtam megvédeni, nem tudtam apám beteges hajlamaitól megszabadítani... csak mikor eljött az ideje... - Még várj egy pár évig a boszorkány képességeidre. Jelenleg elpusztítana. Vagy te saját magad - fordítottam hátat neki, és ekkor már belekortyoltam a poharamba. Utáltam ezt. Utáltam! De leginkább magamat utáltam ebben a tetves helyzetben.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 02, 2014 9:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Őszintén szólva nem nagyon hatnak meg a szavai. Nem is tudom, hogy miért kéne, hiszen akárhogy is nézzük ez az egész az ő hibája és nem csak azért, mert nem védett meg és nem is csak azért, mert ott hagyott az erdőben, azért is mert egyszerűen csak nem figyelt oda rám. A testvérem igaz? Tudnia kellett volna, hogy mi folyik a háta mögött. Tudnia kellett volna, hogy mi történik velem, hogy mi zajlik a lelkemben, hogy milyen brutális módon szomjazom a figyelemre, akár az övére, akár máséra és ő ezt nem vette észre, mert nem is akarta észrevenni. Csak a hülye kísérleteivel foglalkozott és hogy hasonlítunk-e?
- Sosem leszek olyan, mint te és soha nem is voltam Curtis, de ringasd csak magad ebben a hitben. - bennem mindig is több érzelem tombolt, mindig sokkal vehemensebb természet voltam, ő sokkal szemlélődőbb, azt veszi észre, amit igazán akar és akkor még engem hasonlít saját magához? Azzal, hogy vámpír lettem csak minden még sokkal jobban felélesedett bennem, csak minden még sokkal jobban felfokozódott. A haragom is, a dühöm, a fájdalmam, a vágyam a figyelemre, minden mintha csak szét akart volna feszíteni az utóbbi évtizedekben és ő... csodálja, hogy csak most jöttem. - Ha a legjobban szerettél volna Curtis, akkor oda is figyelsz rám és akkor nem jutok ide... ezt te is pontosan tudod. - most először komoly a tekintetem azóta, hogy megjelentem az ajtajában, most először láthatja rajtam, hogy nem csak jókedvűen tudok mosolyogni, és nem csak szórakozásból jöttem ide, hogy lássam mennyire megdöbben. El tudom ezt is játszani, ez így van, de nem csak e miatt vagyok itt és... majd meglátja, hogy más okom is van és nem fogok folyton csak mosolyogni, mert hát minek igaz? Csak kellett a szórakoztató felvezetés.
- Szóval másnak hagynád. - nem tehetek róla, de elnevetem magam. Keserűen kellőképpen, de akkor is, mert ez azért... testvérek vagyunk, ezzel jön folyton és aztán meg azzal, hogy ez nem számít, mert bátran megnézné, hogy milyen is vagyok belül, mint egy átlag vámpír, pedig ő juttatott ide... egyedül ő!
- Szegénykém... szóval fájt, hogy láttál meghalni? Még a végén megsajnállak... Tudod nekem egy icipicit kellemetlenebb volt. - még mutatom is a kezemmel a levegőben, ahogy a mutató ujjamat és a hüvelyket egészen közel emelem egymáshoz. Ne nevettessen már... a végén még ő lesz a mártír, akinek rossz volt, hogy meghaltam, miközben én voltam az, aki meghalt? Majd megpróbálok együtt érezni vele... nem, francokat próbálok meg, rohadtul nem tudom e miatt sajnálni!
A kis jelentét látva csak oldalra döntött fejjel figyelem a szavait és várom ki szépen a hatást. Kortyolok, és még csak meg sem rezzenek, amikor a poharát lendületből a falhoz vágja. Pár pillanatot még hagyok is neki, hogy megpróbáljon lenyugodni, vagy nekem aztán édes mindegy, hogy mit csinál őszintén szólva. - Oh, hogy már ez is számít? Akkor nem számított, amikor az apánk szinte szolgaként tartott? Akkor nem számított, amikor benézett hozzánk éjjelente... és nem beszélgetni akart? - nem kiabálok, semmi, elég az hogy ő kellően ideges, az én hangom teljes nyugodtságot sugároz. - Tudod, hogy a kis vámpírod hogyan tudott megszökni? Darius... ez a neve. Én engedtem el. Én! Mert minden áldott nap vele voltam és ő legalább eljátszotta, hogy figyel rám, te pedig még ezt se vetted észre. A te hibád Curtis, egyedül a tiéd, hogy ez lett a vége, mert a rohadt kísérleteid voltak a legfontosabbak a tetves életedben! - oké, a vége felé azért már eljutok oda, hogy megemeljem a hangomat. A francba is vámpír vagyok és az érzelmek enyhén szólva is képesek maguk alá temetni. Ez régen is így volt, de most... sokszorosa minden, mint előtte. - Ha előbb jövök jó eséllyel már nem élnél érted? - ha nem adok magamnak időt, ha nem foglalom el magamat mással, ha nem próbálom a dühömet másra kiterjeszteni, akkor ő már nem lenne itt, akkor már nem kutatgatna, mert nem lettem volna képes visszafogni magamat. Szóval... rohadtul örülhet neki, hogy kivártam azt a röpke háromszáz évet, hogy lehiggadjak annyira, hogy ne akarjam kitépni a szívét a helyéről.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 30, 2014 4:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hmm, az tény, hogy én soha nem voltam a vámpírok bajtársa. Barátja pedig főleg nem. Egyiknek sem. Egyszerűen utáltam őket. Az ok máig ismeretlen, bár tökéletes alibinek minősül az, hogy azt hittem, ők végeztek a testvéremmel. Úgy tűnik, hogy kénytelen leszek ezután kitalálni valami ennél is jobbat. A kreativitás nagymestere vagyok, szóval bizonyára nem lesz vele problémám. Elvileg. Gyakorlatilag meg: itt van a testvérem. Foglalkozzak inkább ezzel? Célravezetőbb lenne, ez biztos.
- Ahogy látom, a külön töltött idő csak segített neked abban, hogy még inkább olyan légy mint én - jegyeztem meg, miután szóvá tette, hogy nem örülök neki. Nem tudom, egyelőre még fel kellene ocsudnom ebből a helyzetből. Bár a tény, hogy vámpír, már eléggé felébresztett. - Sok minden számítana, ha még ember lennél vagy boszorkány vagy bármi... csak nem vámpír. Sajnálom, de... egyelőre még nem tudom megemészteni csak úgy, hogy akit a legjobban szerettem egész életemben, végül is nem halt meg, és mi több, a legnagyobb ellenségemmé is vált egyszerre - kortyoltam bele az imént kitöltött poharamba, majd felsóhajtottam. Őszinteséget akart? Hát legyen, nekem nincs ellene kifogásom.
Figyeltem, ahogyan a poharát neki átnyújtva beleszimatol a pohárba. Jellemző. Még hogy én nem bízom benne. Bár tény, hogy egy kis verbénát nem ártott volna belecsempésznem a poharába, hogy egy kicsit átérezze, milyen pocsék volt halottnak hinni őt, miközben élt és virult, és esze ágában sem volt engem megkeresni. - Nem, nem vágnálak fel - szólaltam meg végül, és teljesen kiittam a poharamat. - Lehet, hogy másnak hagynám, hogy megtegye, és örömmel nézném ezt végig, de én magam nem tenném meg. Ha már testvérek vagyunk - emeltem felé az üres poharamat. - Nyilván akkor is azok voltunk, mikor felébredtél és nem kerestél meg. Végül is, igazad van. Én remekül viseltem a halálodat - fintorodtam el. Azt hiszem, ez a pár pohár megteszi a hatását. Már azelőtt is ittam, hogy idejött volna.
Amikor viszont kibújt a szög a zsákból, egy pár másodperc néma csend után kibukott belőlem a nevetés. - Áh, szóval ezért fújt ide az északi szél! Már mindent értek - nevettem tovább. - Bocsáss meg, de erre ismét innom kell - töltöttem teli a poharam, és nevetéssel rejtettem el, hogy mennyire pocsékul esik, hogy ezúttal sem azért keresett fel, mert testvérek vagyunk és hiányoztam neki, hanem önös érdekekből. - És ha nem kellene boszorkánynak lenned ismét, akkor nem is jöttél volna? éltünk volna tovább, mint két idegen a nagy világban. Micsoda testvérek vagyunk! - emeltem fel a hangom indulatosan ekkor már, és ahogy belekortyoltam a poharamba, egy mozdulat után a falhoz vágtam azt, amely milliuó darabban hullott le a földre. - A pokolba is, Rosette!


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 20, 2014 3:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Megfogadtam magamnak, hogy nem ragadtatom el magamat, hogy nem fogok itt előtte kiakadni, nem lesz gond, úgyhogy tényleg csak egy pillanatra emelem fel a hangomat, aztán visszatér a mosoly az arcomra. Na igen nem tehetett mást, amúgy is azt hitte, hogy meg haltam. No ezért nem jöttem előbb. Idő kellett ahhoz, hogy egy-egy rossz szó miatt ne az legyen az első reakcióm, hogy... kiakarom tépni a helyéről a gerincét és azzal verni el. Túlzás lenne? Nem hinném, van azért a rovásán az én drága testvéremnek. Nem tenni ugyanúgy jót ugyanúgy bűn, mint rosszat tenni, szerintem ezzel ő is tisztában lehet.
- Bocsánat kérés elfogadva. Az ölelés... még mindig nem fér bele? - már nem is próbálkozom vele, csak mosolyogva rántom meg a vállamat, ahogy ellépek mellette, hogy helyet keressek szépen magamnak. Nem kell az engedélyére várnom, már nem. Nem függöm már sem az apánktól, sem tőle. Önálló lettem, akit nem lehet csak úgy irányítani és akivel nem lehet csak úgy eljátszadozni. Lehet, hogy ezzel még nincsen tisztában, no de majd idővel leesik neki is. Nem kell arra túlságosan sokat várni, legalábbis nem hinném.
- Mintha előtte olyan kedves és barátságos lettél volna velük... ne viccelj Curtis! - ott voltam én, amikor folytatta apánk munkáját, csak ő már nem az emberekkel játszott. Lehet, hogy brutálisabbra váltott át, az után, hogy én már nem voltam, de attól még előtte is ugyanezt tette. Az utolsó megjegyzésre csak elmosolyodom, aztán csak szórakozottan vetem hátra a fejemet és nem tudok tenni ellene, de röviden fel is nevetek. Pillanatok múlva nézek csak rá újra, az ágyon ücsörögve, még mindig a két karomon támaszkodva a hátam mögött. - Nem érte meg? Felbukkanok nálad, életben vagyok és te még csak nem is örülsz nekem. Miért szomorítasz el ennyire bátyám? Hát nem számít már, hogy együtt nőttünk fel? - még látványosan le is biggyesztem a számat, mintha tényleg olyan mélyen a lelkembe gázolt volna ezzel a reakcióval. Azért lássuk be, tényleg nem túl szép tőle, hogy így áll hozzám. Még csak egy ölelést sem kaptam és erre még ez a negatív hozzáállás is, csak azért, mert vámpír lettem.
- Szóval erre vágysz igaz? Felvágnál engem is, mint bárki mást. Kicsit sem számít, hogy a testvéred vagyok? - figyelem, ahogy szép lassan kitölti a bort, a megjegyzésére már nem is reagálok. Tüsszögés... szóval már allergiás is rám. Igazán szomorú, pedig igazán jó lett volna legalább egy kicsit közelebb tudni magamhoz. Az italra pillantok épp csak egy másodpercre, aztán szépen felemelem és első körben beleszagolok. Soha sem lehet tudni. Már nem vagyok olyan naiv, mint régen, és nem fogok valamibe csak úgy beleinni, ami tőle van. Az a nagy helyzet, hogy nem azért jöttem ide, hogy tényleg esélyt adjak neki arra, hogy esetleg tényleg kezdjen velem valamit. A pohár a kezemben marad, de nem iszom egyelőre egy kortyot sem csak felállok, lötyögtetem kicsit a bort, és közelebb lépdelek hozzá. Nem túl közel, nehogy nekem tényleg tüsszögni kezdjen szegény. - Gondolom sejted, hogy nem csak azért vagyok itt, hogy elbeszélgessünk igaz? Szükségem van rád... kell a varázserőm. - ő visszaadhatja igaz? Elég erős hozzá, főleg miután ennyi ideje él már. Persze ezt sem akarom ingyen, de majd meglátjuk, hogy mennyire akar alkudozni. Végül pedig egyszerűen csak kortyolok a borból, ha nem éreztem rajta semmiféle furcsa illatot, amit nem tudok hová tenni.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 18, 2014 7:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
 Megköszörülöm a torkom. Hát, örömmel semmiképpen nem tölt el, hogy a temperamentuma egyáltalán nem változott, hiszen régen is volt hangja, ha hallatni akarta a nézőpontját és a saját véleményét. Az megint más kérdés, hogy ezt nagyon ritkán érvényesíthette apánkkal szemben. Ez azonban nem meglepő.... vele nem sokan kezdtek. De hát látva azt, hogy mik kerültek a műtőasztalára... meglepő, hogy senki nem illette egy rossz szóval sem? A fene se tudta, ki lesz a következő, aki ott végzi, majd pár nap múlva valahol elkaparva a közelben... az a sötét középkor volt, legalábbis a szememben. Senki nem kereste azokat a szegény parasztokat.
- Mondtam, hogy sajnálom. Ennél többet utólag már nem tudok tenni - suttogtam halkan, szinte alig hallva meg a saját hangomat is. De tényleg... az én bűntudatom egy olyan dolog, amelyről neki fogalma sem lehet. Ismerni biztosan ismer, hiszen nem sokat változtam. Talán még kegyetlenebb lettem a halála után, de a viselkedésem és lelki világom továbbra is a régi. És ha én valamit tényleg sajnálok, akkor az úgy is van... nincs ezen mit megkérdőjelezni.
Azt követően, hogy kimondta, erre jobb lesz fátylat borítani, mégis csak ugyanazon vér csörgedezik az ereinkben, csak egy bólintással válaszoltam. Na jó, most tényleg nem vagyok toppon, sőt. Árnyéka sem vagyok önmagamnak. Mint egy esetlen szamár, körülbelül ezt a képet festhetem magamról. Az ellenségeim most hangosan nevetnek rajtam. Nevetnének, ha itt lennének. Köszönöm, istenem, hogy nem adtad meg nekik alehetőséget, hogy ezt lássák.
- Nos... - kezdtem végül bele, és egy aprót sóhajtottam, ujjaim pedig elmélyültek a zsebemben. Modortalan vagyok kissé, hiszen semmivel nem kínáltam őt. De most nem is az a legnagyobb bajom, hogy mit eszik vagy iszik. Egyelőre hagy térjek már észhez, hogy tényleg itt van a halottnak hitt testvérem. - Nem bántam meg semmit, ez tény. De leginkább miattad lettem a vámpírokkal kapcsolatban ilyen brutális szörnyeteg, ha fogalmazhatok így. Most, hogy itt vagy és élsz... azt hiszem, igazságtalan voltam, és egy nem létező bűnt vertem el rajtuk. És látva téged, nem biztos, hogy megérte - nyeltem egyet. A húgomból vámpír lett. Ez már felér egy csapással. Hol van ehhez képest Mózes akárhány csapása Egyiptom kapcsán? Ez egy nagyo nagy pofon az élettől. Boldog is lehetnék, hiszen itt van és él. De a legnagyobb ellenségeim egyikét testesíti meg. Egy vámpír. Nem cimborálok velük. Nem tehetem meg.
- Eléggé hivogató gondolat, hogy... ahogy mondtad, felvágjalak és megvizsgáljalak... egy kicsi betekintést nyerjek a zsigereidbe, de először még igyál valamit, jó? - vontam fel a szemöldököm, és az italok felé böktem a kezemmel. - Vérrel nem tudok szolgálni. Remélem, megérted, hogy nem tárolok itthon - fogtam kézbe egy új poharat, hogy ezúttal vörös bort töltsek bele. - És sajnálom, hogy nem ölelgetlek, de ha vámpírok vannak a pár centis közelemben... egyszerűen elfog a tüsszögés - tettem le elé a poharat a borral.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 11, 2014 11:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Itt vagyok, mondhatjuk, hogy a magam módján megbocsátottam neki, még ha nem is hiszi igazán el, hogy bűnt követett el, vagy igen? Azért folytatta a vámpírok gyilkolászását, mert ő is tudja, hogy amit tett, az igenis hatalmas hiba volt? Meg sem próbált valamit... bármit. Halottnak hitt és kész, pedig eleve jobban oda kellett volna figyelnie rám, látni, hogy mennyire egyedül érzem magam, mennyire vágom a törődésre, de ő nem tette meg, csak játszotta a hülye kis rabjaival...
- Jó-jó, nagyon rossz volt neked, de mégis csak eltemethettél volna nem? Ott hagytál a fenébe is Curtis! Ott hagytál! - egy pillanatra csattanok csak fel és emelem meg a hangom, tényleg csak egy pillanatra, de aztán csak megrázom a fejem és visszakúszik a mosoly az arcomra. Finoman nyúlok előre és simítok végig az álla vonalán. - De fátylat rá... régen történt, és mégis csak testvérek vagyunk igaz? - a stílusom... mondhatjuk igen, változott, keményebb lettem, erősebb de persze e mellett csak még sokkal szeretetéhesebb, és erre még egy ölelést sem kapok, hát e meg aztán csak még inkább bánt, de egyelőre nem teszem szóvá. Legalább addig eljuthatnánk, hogy beenged végre, ennyit érdemlek és amikor ez is megtörténik úrinő módjára járok végig a szobán, mérem fel a terepet és ülök le végül az ágy szélére, az esik a legközelebb.
- Jól van, jól van, szóval a hobbit mit sem változott. De azt nézd el nekem, hogy nehéz elhinnem, hogy bánod a tetteidet, hiszen amikor még éltem is lelkesen csináltad. - az utolsó szavaira érdeklődő tekintettel döntöm oldalra a fejem. Egyszerűen csak hátradőlök az ágyon és megtámaszkodom a kacsóimon. Sokat sejtető, már-már őrült mosoly suhan át az arcomon egy pillanatra, majd végül egyszerűen csak talán ide sem illően, de elnevetem magam. - Ironikus igaz? A hugicád vámpírrá vált. Vajon ezek után velem is azt tennéd legszívesebben? Felvágnál, hogy megvizsgálj? Végeznél velem... mint az apánkkal? - csak mellékes információként szórom el a dolgot, pedig még mindig nem vagyok benne biztos, de felnőttem nagyon is, sok mindenről van fogalmam, amiről régen nem volt és igen... nagyon is sejtem, hogy megölte az apánkat, és nem csak egyszerű baleset volt, bár biztos nem vagyok benne.

©



A hozzászólást Rosette Maria Straug összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Nov. 19, 2014 6:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 09, 2014 10:32 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
Bűntudat. Az érzés, amely a halála után - legalábbis akkor még azt hittem, hogy meghalt - évekig gyötört engem. Olyan volt, mint éhezőnek az éhség, szomjazónak a szomjúság... és most, egyetlen mondatával sikerült feltépnie bennem ezt. Az, hogy vigyáznom kellett volna rá... mit gondol, én erre nem gondoltam még? Hogy nem bántam meg ezerszer akkor, hogy úgy bántam vele, és otthagytam, hogy egyedül kóboroljon az erdóben? Az ellenségemnek sem kívántam ilyen halált... vagy ilyen balesetet... vagy már nem is tudom, mi volt az ott. Azt tudom, hogy most mi van. Itt áll előttem, és hirtelenjében azt sem tudom, vajon mit kellene mondanom még, amely ki tudná fejezni azt, mennyire megbántam már azt, hogy úgy bántam vele... és egyedül hagytam őt...
- Én... - kezdtem volna bele ismét, de végül nem tettem, nem bocsájtkoztam a folytatásba. A szívem - amelyről mellesleg sokáig azt hittem, hogy nem is létezik, csak az üres mellkasomban dobog valami érzelemmentes szerv - vadul zakatolt, ahogy ismét ránéztem. Egy évet sem öregedett, olyan volt, mint amilyennek utoljára láttam. Talán annyiban változott meg, hogy a ruházata már teljesen más, valamint a haját másképpen hordja, de nagyjából ennyi. - Nem tudhatod, milyen érzés volt azt ott látni az erdőben... szerinted hányszor kívántam azt, hogy bár én mentem volna arra? - kérdeztem nagyot nyelve, mégis kimondva a gondolatokat, melyek először megfordultak a fejemben, de az előbb elcsitultam, és nem mondtam el.
A stílusa is változott... legalábbis azt hiszem. Régen sem volt egy csendes, szende lány, bár azt kell mondanom, hogy apám elvárta tőle, hogy mindig szép ruhákat öltsön magára, valamint azt, hogy úgy viselkedjen, mint egy úrinő... de ennek most csupán abban volt nyoma, ahogyan besétált a lakásomba. Meg kell mondanom, hogy igenb, most azt az úrinői stílust keltette. Amit általában eddig körülbelül csakis Tatiánál tapasztaltam...
- Szerintem ostoba feltételezés az, hogy képes vagyok megváltozni. Az pedig főleg, hogy... a húgom állítólagos halála után változtatok azon a bizonyos hobbin... tudod, most egy kissé összeomlott a belső világom - jegyeztem meg, és ekkor már éreztem, hogy visszatér a magabiztosságom. - Eddig azért vadásztam a vámpírokat olyan vérmesen, mert szenttül hittem, hogy a húgom egy vámpír áldozatává vált. És most... kiderült, hogy mégsem. Hogy életben vagy. Kicsit kezdem sajnálni azokat a dögöket, akiket rád gondolva kínoztam és öltem meg - gondolkodtam el, miközben emiatt kissé összeszűkültek a szemeim. - És lám... ha jól sejtem, nem boszorkányként tartod ilyen jól magad - utaltam arra, hogy eléggé... ellenszenves a kisugárzása. Ezt akkor érzem, ha vámpírral van dolgom. És hiába szerettem egész életemben a saját testvéremet... ő már nem boszorkány.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 03, 2014 6:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Oh, hát úgy fest, hogy tényleg nagyon sikerült őt összezavarnom. Azt hitte, hogy meghaltam és most milyen nagyon ki van borulva... milyen édes. Szegénykém, még talán sajnálnám is, ha nem tudnék róla ezt-azt, no meg nem tudnám, hogy nem tett többet, mert ki tudja talán tehetett volna. Halott voltam jó-jó, de meg se várta, hogy történik-e valami, el se temetett, vagy valami. Úgy tértem ott magamhoz egyedül, mint a pinty és meg kellett oldanom és persze hozzá nem mehettem vissza, mert tudtam, hogy milyen viszonyban áll a vérszívókkal. Szóval azért no van bennem egy cseppnyi tüske irányába, főleg azok után, hogy az apánk... Igen, van róla sejtésem, hogy apa nem csak véletlenül halt meg. Nem volt jó ember, de ő legalább törődött velem, még ha nem is úgy, mint ahogy egy apa a lányával szokott, hanem inkább, mint a feleségével, de ez már olyan kis elhanyagolható részletkérdésnek tűnik nem?
- Hű, hát ez egy icipicit zavarosra sikeredett. - mosolyodom el, miközben ő még mindig motyog, nem tudja, hogy mit kezdjen magával, én pedig a vérző ujjára tudok csak koncentrálni. Nem rossz... komolyan nem rossz az illata. Ha sokáig húzza itt az időt, unalmamban még meg találok éhezni. Jó-jó, tudom, hogy mindig is ő volt kettőnk közül a jobb boszorkány, de most eléggé össze van zavarodva, talán még lenne is esélyem ellene. No, de nem ezért jöttem, nem kell elkalandozni.
- Talán nem kellett volna egyedül hagynod az erdőben, nem? Mégis csak a kishúgod vagyok és nem vigyáztál rám eléggé. - pár perc van csak közöttünk, tudom én, de akkor is az ő dolga lett volna, hogy vigyázzon rám, de még apától se védett meg. Gondolom halvány sejtése sem volt róla, hogy mi folyik a háta mögött. És most miért most tűntem csak fel? Puszta szeszély, no meg jó belépőt akartam, olyan infokkal, amikről talán nem tud. Egyébként is, ha két nappal az átváltozás után megjelenek nála akkor hol lett volna ez a mostani drámai hatás?
- No végre eddig is eljutottunk, remek! - csapom össze a kacsóimat magam előtt és úgy lépdelek be a szobájába, mintha mindig is ez lett volna a központi rezidenciám. Körbejárok, körülnézek, de ha jól sejtem nem itt tölti egyébként a legtöbb idejét. No, de akkor vajon merre? Ott, ahonnan kijönni láttam a napokban is valamikor? Van talán valami nője? Szép... szép... boldogan éli az életét, miközben én meghaltam? Nem szép tőle. - No és hogy vagy Curtis? Még mindig... ugyanannak a hobbinak hódolsz? - hobbi, na igen, azt hiszem senki se nevezné így, de így mégis csak egyszerűbb igaz? Szépen ledobom magam a legközelebbi ülő alkalmatosságra, ami történetesen az ágy széle, persze csak az után, hogy már kellően körbejártam a helyet.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 02, 2014 10:07 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
A szemem előtt ismét lejátszódott a jelenet, mikor utoljára láttam őt... valamiben nem értettünk egyet, ezért ott hagytam őt az erdő közepén, hogy a saját fejem után menjek... de megbántam. Ő volt az egyetlen, akire egész életemben számíthattam. Hagytam volna csak ott? De késő volt... elkéstem... mire visszatértem, a nyakát feltépték, ő ott feküdt... valami csodával határos módon lógtam meg én is, hiszen nem értettem, hogy a vámpír, aki megcsapolta édes vérét, engem miért nem vett célba, miért engedett szabadon elmenni, miközben elméletileg hallania kellett, hogy valaki közeledik... az volt az utolsó csepp... azóta kíméletlenül bánok minden vámpírral, aki bejön az utcámba, még ha csak képletesen is értem mindezt. De hát... mit kellene tennem, hagyjam megtorlás nélkül egyetlen testvérem halálát? Bár... most itt van... mit sem értek... valaki megátkozott volna?
- Nem... de sosem tűntél halottnak a halálod után sem... - motyogtam mint egy félnótás, és elfordítottam a pillantásomat, miközben megnyaltam az alsó ajkamat. Bizonyára őrültnek néz, de nem áll tőle távol a valóság sem. Nem érti nyilván, hogy miután láttam őt holtan, és megjelent a szemeim előtt, sosem tűnt halottnak... az elmém mondjuk egy eléggé bravúros szerkezet, sok olyat láttat velem, amit jobb lenne nem látnom. De az, hogy... itt van... én...
- Hogy... hogy kellett volna segítenem?! Már... már nem voltál életben... - ráztam meg a fejem, miközben ismét nyeltem egyet, és felemeltem a fejem, hogy belenézzek a szemébe. Én próbálozom minden tőlem telhetőt elkövetni, hogy elhiggyem, tényleg itt van, de még mindig olyan hihetetlen, mindig olyan szürreális az egész... mi történik velem? Ki akar rajtam bosszút állni? Ha itt van, miért pont most? Miért CSAK most?
Végül a kérését meghallva valahogy arrébb álltam az ajtóból, és intettem egyet. - Gyere... - motyogtam, bár már kezdtem azt hinni, hogy a sok bor tehet arról, hogy én most ideképzelem a saját testvéremet, aki halott. Arra már nem is figyeltem, hogy tényleg élőbbnek tűnt, mint valaha... de már kezdtem érezni valami nyugtalanítót... olyat, amit eddig csak... vámpírok közelében éreztem...


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 29, 2014 10:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

El se tudom mondani, mennyire jól szórakozom már csak az arckifejezésén, aztán persze ott van a többi is a szavai, meg a dadogás és ha jól sejtem azt hiszi, hogy valami szellem vagyok, netán látomás, esetleg csak azt hiszi, hogy itt vagyok, mert túl sok bor gurult le a kis torkán. Egészen édesnek mondanám, ha nem azon kéne gondolkodnom, hogy vajon miért nem keresett, miért nem akart akkor este segíteni... és a többi. De hát testvérek vagyunk nem igaz? Ikrek a tetejében, akik mindenen osztoztak, még a saját anyjukon is, és hát ez azzal jár együtt, hogy megbocsátok neki, ha bajban hagyott. Mégis csak szeretem, még ha ezt ő nem is akarta soha sem úgy kifejezni, ahogy én vágytam volna rá. Ez sem volt valami szép tőle, hogy mit ne mondjak, de... azt aki fontos a hibáival együtt fogadjuk el, így hát őt is a hibáival együtt fogadom el, csak abbahagyhatná végre ezt a fenemód nagy pislogást, már-már idegesít.
- Komolyan halottnak tűnök drága bátyám? - nem tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról, kész csoda, hogy nem halatok egy csendes csilingelő kacajt az arckifejezése láttán. Egyre érdekesebb színt ölt, de komolyan. Nem tudom eldönteni, hogy a iszogatás miatt kezd pirosodni, vagy egyszerűen csak a sokk miatt sápad, vagy képes mind a kettőt kombinálni és átmegy halvány rózsaszínbe majd a végén? Az csak még viccesebb lenne. A vér csendes útját kénytelen vagyok követni a tekintetemmel, nem is bírnám ki, hogy ne tegyem, de csak szórakozottan harapom be a számat. Persze az ölelés nem jön be, pedig hát annyira kedvesen kértem, úgyhogy végül leengedem a karomat és egyszerűen a keze után nyúlok, csak hogy ne akarjon itt ajtót csapkodni előttem. Az nem lenne valami udvarias. Egyszerűen csak finom mozdulattal nyalom végig a sebét, ezzel szerezve meg azt a kibuggyanó kis vért, a pezsgővel együtt. Igazán kellemes elegy és a nyál minden bizonnyal még a gyógyulási folyamatot is elősegíti, én csak... segíteni akarok neki.
- Nem képzelődsz, itt vagyok. Életben... bár ez enyhe túlzás. Nem nagyon segítettél akkor igaz? De megbocsátok Curtis. Biztosan sokkolódtál, vagy nem tudtad mit tegyél, de most itt vagyok. Újra kezdhetünk mindent, csak először bemennék. Behívsz végre? - türelmetlen félmosollyal nyújtogatom kicsit a nyakamat, hogy belessek a szobájába. Leülnék már végre és csak nem itt az ajtóban kéne megbeszélni az életben maradásom részleteit nem? És nem itt akarok vádaskodni, hogy ott hagyott engem és meg sem próbált megmenteni. Fátylat rá, én tudok kedves lenni, el tudom nézni a hibáit.

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 28, 2014 5:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
 Pár pillanatra le kellett hunynom a szemem. Nem érdekelt a fájdalom, mely közben beleállt  ujjaimba a törött üveg végett... régóta nem láttam már magam előtt Rosette arcát... egykoron rögeszmém volt azt hinni, hogy még él, és ezért olyan voltam, mint valami szerencsétlen balfék, odaképzeltem a saját húgomat magam mellé... beszélgettem vele. Vagyis, akkoriban azt hittem, hogy az ő. Aztán... valahogyan képes voltam elengedni őt. Magam sem tudom, hogyan. Egyik napról a másikra, néhány nagy sóhajtás kellős közepén eltűnt. Nem láttam azóta sem. És most ismét itt van... de eszembe sem jutott ma! Mi folyik itt?
Kinyitottam a szemem, majd megráztam a fejem. - Nem lehetsz itt. Te halott vagy. Évszázadok óta halott vagy. Tűnés a fejemből! - kaptam oda az egyik kezem a halántékomhoz, miközben a légzésem egyszerűen csak felgyorsult és pár pillanatra ismét összeszorítottam a szemem. Az elmém játéka lenne? Nem hiszem... egyszerűen nem lehet, hogy ennyire élethűen ábrázoljon valakit, akit nem látott már közel háromszáz éve... nem tudom elhinni... de ő halott! Láttam!
Beszélni kezdett. Teljesen szimplán. Nem tudtam hová tenni az egészet... a pezsgőről beszélt... arról, hogy megvágtam-e magam.. én pedig tanácstalanul néztem le magam elé, ahol a pezsgőt már felitta a bolyhos szőnyeg. Ismét nyelnem kellett. Egy csepp vérem már kifolyt, ugyanúgy a szőnyeg anyagát áztatta át egy üvegdarab mellett, de még mindig nem ez a fájdalom érdekelt. Hanem az, hogy miként lehetséges az, hogy előttem áll, és... itt van.
- Mégis... ölelés? Te... - tettem a szavakat teljesen értelmetlenül egymás után, és megráztam a fejem, ma már túlontúl sokadjára. - Hiszen halott vagy... én pedig ismét képzelődöm... - Újabb nyelés, és az ujjaimban ott a mozdulat hogy bevágom az ajtót, de teljességgel odafagytam a küszöbre. - Hogy lehetsz itt? Hogy vagy... itt?


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 27, 2014 2:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Az hamar biztossá válik, hogy itthon van, ugyanis még a suttogást is meghallom, bár csak éppen hogy az ajtó miatt, de azért töredékek átjönnek még a szavakból is. Érdeklődve döntöm oldalra a fejem, amikor végre nagy nehezen megindul az ajtó felé. Nos hát drága bátyám... megjöttem, vajon mennyire leszel meglepett? Sosem kerestél, sose jártál utána, hogy pontosan mi is történt. Vajon rájöttél, hogy az a ketrec egyszerűen csak ki lett nyitva? Nem megszökött, aki benne lakott, akit ott fogva tartottál, hanem én engedtem ki, vagy akkor épp nem ezzel foglalkoztál? Gyászoltál egyáltalán? Vagy túlléptél a halálomon, ahol túlléptél anyán és apán is? Nem tudhatom, abból amennyit az utóbbi évszázadokban láttam belőled nem igazán jött át, hogy milyen nagyon rossz is lenne neked. Nem változtál, azt csinálod, amit eddig... de gondolom nem is volt okod változni.
Végre nyílik az ajtó, én pedig finoman elmosolyodom, amikor meglátom őt, akkor pedig csak még szélesebben, amikor egyszerűen összeroppantja a poharat. - Hupsz... ez fájhatott és kár a pezsgőért, mert pezsgő igaz? Nem vágtad meg magad? - finoman nyalom meg az ajkaimat, ahogy kicsit közelebb hajolok, mintha csak beleszagolnék a levegőbe, hogy érezzem a pezsgő friss, zamatos illatát és persze ha esetleg még egy kis vér is keveredett bele, ha megvágta a kezét, akkor úgy csak még csábítóbb. Ha kell én nyalogatom le az ujjaitól a kellemes elegyet, de akár csak magát a pezsgőt is, ha nincs más rajta.
- Ennyire nem örülsz nekem Curtis? Pedig azt hittem, hogy boldog lesz a viszont látás. Ölelés? - szórakozottan tárom szét a két karomat, mert hát mégis csak így illik ezt testvérek között nem igaz? Én többnek se lennék ellenére, mint egy röpke kis ölelés, de ő erre soha sem volt vevő. Nem is értem, hogy miért. Így is elég zavarosak voltak nálunk a családi viszonyok, akkor meg miért ne lehetett volna egy kicsit még zavarosabb, miután apa meghalt? Igazából, ha innen nézzük, akkor miatta lettem az, ami. Ha többet foglalkozik velem, akkor nem szorultam volna egy rab figyelmére ne igaz?

©

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 24, 2014 8:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Rosette + Curtis

memories... get out my head!

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már jó ideje készültem meglátogatni azt a hotelszobát, amelyet igazából már hónapok óta bérlek, s fizetem a megspórolt pénzemből, de lényegében egy esténél többet aligha töltöttem itt. Mindig akadt más dolgom, más elintéznivalóm, és ezek általában vagy New Orleans-hoz kötöttek engem vagy pedig Tatia birtokához... utóbbin inkább nem gondolkodom, mert még hirtelen felindultságból ismét oda veszem az irányt, és az most egyáltalán nem hiányzik a legyengült idegrendszeremnek.
Bevágtam magam mögött az ajtót, a kulcscsomót pedig a helyiség másik végébe dobtam, miközben egyre inkább kívántam egy pohárnyi alkoholt valami nemes, nem száraz italból.
Odaléptem az italos pulthoz, és felemeltem egy üveg pezsgőt. Talán nem elégíti ki minden vágyamat és kíváncsiságomat, de az alkalomra megfelel. Nem is tudom, nem ünneplek semmit. Hacsak nem magamat. Igen. Néha igenis adnom kellene ezekre. Életem nagyrészét koszos pincékben töltöttem el, méghozzá azért, mert vámpírok kínzásával töltöttem el az életem. És mit ad az élet? Beleszeretek egy vámpírba... talán a legnagyobb problémát nem is az okozza, hogy Klaus Mikaelson élete nagy szerelmét szeretem... hanem hogy az a nő egy átkozott vámpír! Ezért vannak aggályaim. Mintha szembeköpném magam... a hitemet, azt az életet, amelyet mindig is próbáltam élni, és hibátlanul tettem is mindezt.
De minden gondolatmenetemet félbeszakította egy kopogás. - Nem vagyok itt - suttogtam halkan, belekortyolva a gyöngyöző italba, majd a fejemet hátrahajtva lenyeltem a folyadékot, és lehunyt szemmel sóhajtottam fel. Erre most semmi szükségem nincs. Ki kellene találnom valami remek tervet, hogy miként és hogyan fogok én ebből az egész kalamajkából kimászni. Mert hogy a Klausszal kötött fegyverszünetet nemrégiben alaposan átléptem Hayley kínzásával... nos, azt hiszem, a háború itt van a sarkamban.
Az ajtóhoz siettem, de mikor kinyitottam azt, odafagytam a küszöbre, és a pohár, amelyet a kezemben tartottam, nemes egyszerűséggel összeroppant az ujjaim között. A helyén csupán némi ragadós érzés maradt, melyet a pezsgő okozott.
Lehunytam a szemem, sóhajtottam egyet. - Emlékek... tűnés a fejemből - suttogtam halkan. Rosette halott! Nem állhat itt. Tényleg elment minden józan eszem, az istenit neki!


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 21, 2014 11:53 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Curtis & Rosette

Hát lássuk, épp itt az ideje, hogy végre beköszönjek az én drága és egyetlen testvérkémhez. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit fog szólni hozzám és főleg arra, hogy vajon mit szól ahhoz, hogy mi lett belőlem. Talán a kezdeti elmenekülésnek az is az oka volt, hogy valahol mélyen tartottam tőle, hogy esetleg engem is úgy kezelne mint minden más vámpírt, de mégis csak a testvére vagyok nem igaz? Plusz elég erős ahhoz, hogy ne tudjon egy könnyen elbánni velem, ha mégis ilyesmire ragadtatná el magát. Talán megpróbálhattam volna visszaszerezni a varázserőmet, de ezzel nem akartam foglalkozni. Anyára akartam mindig is hasonlítani, de Curtis mindig jobb volt nálam, talán nem is kell rá hasonlítanom. Egyébként is engem nem ölt meg egy vámpír, legalábbis megpróbált, de baromira benézte. Drága Darius... egyszer téged is utol érlek, hiába futsz a végtelenségig, és akkor majd meglátod, hogy milyen balga tett volt ellenségnek választani engem a jobb lehetőség helyett. Pedig élhettünk volna együtt boldogan, de te voltál olyan balga, hogy azt hitted elbánhatsz velem... épp velem! Nevetséges!
Miután eldöntöttem, hogy megkeresem már nem volt kérdés, hogy nem volt ez túl nagy nehézséget okozni. Azt azért furcsállom, hogy egy kis hotelben lakik. Uncsi... nagyon uncsi, de nekem aztán édes mindegy. Ennyi idő alatt még egy rendes házra se tellett testvérkém? Az ő tudásával nagy dolgokat vihetne véghez, helyette pedig inkább tovább folytatja ezt a kutatásnak nevezett izét... mégis mi értelme? Ha mi ketten összefognánk sokkal többet érhetnénk el. Azt tennénk, amit csak akarnánk és nem lenne senki, aki megállítana benne! De majd megmutatom neki, majd szépen megértetem vele, hogy nem csak ez a buta élet létezik, amiben kísérletezget, találhat nagyobb értelmet is az életének... velem.
Finoman koppantok néhányat az ajtón. Itthon van, tudom, napok óta figyelem már, ismerem a kedvenc helyeit, tisztában vagyok vele, hogy hova jár, hogy kikkel szokott találkozni, bár nem mondanám,hogy nagy baráti társasága van, de az az olyanoknak, mint mi nem is jár, és nincs is rá szükségünk.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
■ the way for humanity

† Kedvenc dal :
back home
† Tartózkodási hely :
■ the place where nothing bad happens
† Hobbi & foglalkozás :
■ i'll be a little doctor
† Humor :
■ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 20, 2014 8:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Curtis lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Magnus Bane lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-