Share | 

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Kedd Okt. 17, 2017 7:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Maisie&& Adam
[You must be registered and logged in to see this image.]

Aggódva fürkészem őt, amikor pedig kicsit erőteljesebben megszólal, majd a fejére mutat, akkor sietve húzom el a kezemet és lesütöm a pillantásomat. Szeretnék segíteni neki, de mi van akkor, ha kudarcot vallok? Ha nem hagyja azt, vagy nem hallja meg a szavaimat, vagy éppen azt, amit gondolok és amin talán neki is el kellene gondolkoznia. Nem tudom, hogy mi történik vele, de azt tudom, hogy nincs egyedül. Nem fogok elmenni, nem fogok hátat fordítani neki, még ha ő ezt is szeretné. Mellette leszek mindig…
- Nem, nem ennyire egyszerű, de talán ott kezdődik minden. – felelek végül elég határozottan, hogy tudja nem viccelek. Nem lehet minden gondot elsőre megoldani, de olykor valahol el kell kezdeni és szerintem ezt ott kellene. Nem kizárt, hogy tévedek, de tévedni meg emberi dolog. Csendesen hallgatom az önvádakat, mire megrázom a fejemet. Tényleg úgy érzi, hogy hibáztatom azért, ami történt. Élek, ezért hálás lehetek, ahogyan gyűlölöm az egyik felemet még mindig részben, hiszen sose akartam vámpírrá válni, de ő segített. Ő volt az, aki mellett megszelídültem, aki mellett nem akarom minden ember verőerét felhasítani, hogy vérét vegyem. Kezem óvatosan és kicsit félve nyúl felé, majd ha engedi, akkor meg fogom a kezét, a fejét pedig felemelem, hogy rám nézzen.
- Sose hibáztattalak azért, ami történt. Nem tehettél volna semmit se, apád erős volt és kegyetlen. Ha szembeszegülsz, akkor halott lennél és talán mindenki más is. – kezdek bele óvatosan, majd egy-két pillanat erejéig hallgatok, mintha csak a megfelelő szavakat keresném. – Nézz rám, kérlek. – nyelek egy nagyot. – Hol lennék most nélküled? Emberek halnának meg, ha te nem lennél. Talán a nap égetetett volna meg, mert nem tudtam volna megbirkózni a vámpírsággal. Néha egyedül nem megy, néha kell egy kéz, amely segít. Segíteni szeretnék és nem félek tőled. Nem tetted meg, megölhettél volna akár most is, de még se tetted meg. Szeretlek, és nem fogsz elijeszteni magad mellől, de ne kérd azt se, hogy végignézzem azt, hogy egyedül próbálod megoldani a dolgokat, mert most már ketten vagyunk. Nem, nem vagy egyedül, itt vagyok én is. – remélem, hogy megérti azt, hogy nem kell egyedül megvívnia ezt a csatát. A hallhatatlanság egyszerre jó és rossz is. Sok mindent átélünk, látunk és teszünk, minket is formál a világ, olykor pedig eléggé nehéz talpon maradni, de nem lehetetlenség. Nem tartok attól, hogy nagyobb baj lenne vele, mármint olyan, amit ne tudnánk legyőzni. Talán veszély leselkedik ránk, magam sem tudom, csak azt, hogy mellette fogok maradni bármi is történjen. Amikor pedig másik városra, életre terelődik a szó, akkor kicsit meglepetten hallgatom őt. Lassan végül mellé telepszem, én is a falnak döntöm a hátamat, majd a fejemet a vállára hajtom és megfogom a kezét, ujjainkat összekulcsolom.
- De vágytam, sokszor ábrándoztam mágia és minden hasonló dolog nélküli életre, de aztán rád találtam és úgy éreztem, ha mindent nem is, de a legjobb dolgot még visszakaphatom az élettől. – mosolyodom el, ahogyan eszembe jut, hogy mennyi keresgélésbe telt, mire rábukkantam. Sok mindennek nem kellett volna megtörténnie, de mégis megtörtént. Vámpír vagyok, ami nem mindig könnyű, de már részben elfogadtam, így ez is fél siker.
- Szóval ezt szeretnéd? Feladnád a jelenlegi életedet és költözzünk oda? Nézzük meg, hogy mennyire is jó emberek maradtunk még? Éljünk még egyszer egy utolsót, de azt jól és igazán? Mindennapot úgy, mintha akár az is lehetne az utolsó? – kérdések hangoznak, miközben a melegség költözik a szívembe, lelkembe a korábban mondott szavainak köszönhetően. – Csábítóan hangzik, de csak akkor, ha tényleg ezt szeretnéd. – hajolok hozzá közelebb, hogy egy apró csókot leheljek ajkára. – Szeretlek, mindegy hol is ér minket a napfelkelte. – suttogom ajkai felett, mielőtt igazán csókban forrhatnánk össze.


 41  ■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 04, 2017 9:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Maisie & Adam
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem akartam, hogy meglássa mivé tett az idő, hogy belülről rág a múlt démonja, hogy akárhányszor lehunyom a szemem, rémálmokkal szembesülök. Megtanultam kezelni, legalábbis azt hittem, hogy megy. Csakhogy, most ahogy itt gubbasztottam a fal mellett, mint egy szerencsétlen, rá kellett jönnöm, hogy többről van szó és közelébe se kerülhettem ahhoz az állapothoz, amit normálisnak lehetett nevezni. Nem tudtam, hogy az ő megjelenése, Nyx eltűnése vagy valami kevésbé kézzel fogható állt a történések mögött, de nem is nagyon akartam időt pazarolni arra, hogy kiderítsem. Néha az édes tudatlanság felemelő volt. Egészen addig legalábbis biztos, ég Maisie torkának nem szorítottam kezeim, és bár nem akartam megölni, nyilvánvaló, anyám képe épp úgy üldözött, hogy képes lettem volna kitörni a nyakát. Vámpírlét ide vagy oda, sosem emeltem nőre kezet. Visszatért volna, de akkor sem. Elítéltem az ilyesmit, most mégis beleestem ebbe a csapdába.
Ő hamar túl akart ezen lépni, mintha mi sem történt volna. Nekem ez ennyi idő után nem ment, s egy ilyen húzás után megkérdőjeleztem minden döntésem. Azt is, hogy jó-e, ha mellettem van. Érintése nem nyugtat meg, inkább még idegesebbé tesz, hisz a tehetetlenség puszta érzése is megöl. Orvos voltam, de a saját diagnózisom nem tudtam volna felállítani.
-Megbocsássak? Szerinted ez ennyi? Ennyire egyszerű? Itt van minden.-rántom el kezem és mutatok fejemre, hisz az emlékek nem a megbocsájtáson múltak, sokkal inkább az el nem kötött szálakon.
Az sem segít, hogy leteremt, mint egy oktondi kölyköt, az sem segítene, ha kitépné a szívem. Az anyám emléke csúf játékot űz, a szellemképek a múltból pedig érthetetlenül törnek elő vagy inkább rám.
-Emlékszem, de ez….-rázom meg fejem ellenkezve, bár tenyere két oldalt közrefogja arcom, így a mozgásterem elég keskenyre csökken. Nem volt a feleségem, sosem jutottunk el a lánykérésig, mégis mindig úgy éltünk. Legalábbis miután apám megöltem és az életünk szabad lett. De aztán minden megváltozott és az idő... a sors úgy hozta, hogy nem tudunk egymás mellett élni, létezni. azt hittem meghalt. Anyám elhitette velem. Mindegy volt, hogy igaz volt vagy sem, akkor ott tovább léptem, ennek ellenére mégis itt voltunk most. A jelenben. Ketten. És bár feltettem volna neki a kérdést, valami megakadályozott, talán pont a saját démonjaim.
-az én apám volt. Az én hibám. Akár megmenthettem volna, akár sem, téged meg tudtalak volna menteni a haragjától. Csak nem volt hozzá elég erőm, hogy akkor cselekedjek, amikor kellett volna.-a dühöm minden nap éreztem apám iránt, akkor is, ha nem élt, ha az én kezeim között halt meg, s lett az enyészeté örökké.
A gondolat nem most fogant meg fejemben, már rég fontolgattam ezt. Mi változott volna? az erőm nem olyasmi volt, amit minden nap használtam. Orvos voltam, de egy emberekkel teli teremben akkor sem adtam volna a véremből, ha mindenkit megigéztem volna. Az ilyesmit jobb volt titokban intézni, s jobb szerettem a tudományra hagyatkozni mint arra, hogy a vérem gyógyít. Ugyanis ha nem gyógyított tudtam, mi lesz a vége. Nem koloncnak éreztem volna, de a halhatatlanság is egy idő után inkább nyűg és kolonc, mint életet adó valami. Ez nem volt élet. Így legalábbis, ahogy élni próbálja az emberiség, nem az. A magunkfajta gyilkol, öl, és gyűlölködik. Kivételekből túl kevés van.
-Képes. Az csak egy város. Csak a határain belül lennénk egyszerű emberek. De minden nap küzdeni az örökös vérszomjjal... ne mond, hogy te erre vágysz. Neked nem kellett volna vámpírrá változnod. Átélni ezt a kínt.-adok egyszerű választ, és remélem el is hiszi, amit mondok. Legalább az örökös emlékezéssel és mellkasom nyomó fájdalommal sem kellene szembe néznem, ahogy neki sem.
-Igen, elképzelhető. De nem hiszem, hogy annyira egyszerű lenne elpusztítani vagy tenni ellene. Hisz, ha az orrunk előtt van is ügyesen titkolja.
Te nem emlékszel rá, nekem fogalmam sincs, hogy ki lehet. Ez pedig így nem mehet tovább, nem kockáztathatom az életed.
-nézek szemébe, és elkapom kezét, megszorítva. -Csak így lenne alkalmam újra feltenni egy kérdést neked, de a jelenben ez szinte lehetetlen.-eresztek el végre egy mosolyt, kicsit derűsebb arcvonásokkal, mint amikkel eddig néztem rá.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 21, 2017 9:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Maisie&& Adam
[You must be registered and logged in to see this image.]

Miként nem vehettem észre? Miként lehettem ennyire vak, hogy nem tűn fel, hogy nincs jól, hogy szüksége van segítségre, még ha ő ezt nem is vallotta volna be sose… Egyszerűen részben saját magamat is okoltam a kialakult helyzetért és bárki bármit is mondana, ez akkor se változna meg. Felelős voltam, hiszen ha szeretünk valakit, akkor egy-egy tettből vagy éppen szóból rá kellene jönnünk, hogy valami nem stimmel.
- Adam, kérlek… - szólalok meg végül megenyhülve, amikor még mindig ellenkezik, hiszen órákig rágódhatunk azon is, hogy mi történhetett volna, de azzal nem fogunk semerre se jutni. Tudom jól, hogy akár meg is ölhetett volna, vagy én okozhattam volna neki fájdalmat az erőmmel, de nem kellett ehhez folyamodni és csak ez számít, hogy időben rájött arra, hogy mit is csinál.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és ha engedi, akkor óvatosan megfogom az egyik kezét, mintha az érintésemmel akarnám nyugtatni őt. Sok rossz dolog történt már, de mindig kilábaltunk belőle, mindig megoldottuk és ez most lesz másképpen. Egyszerűen csak be kellene látnia neki is, hogy együtt ketten erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Nem vívhatunk meg minden csatát egyszemélyes háborúként, ezt pedig biztosan nem!
- Ez nem igaz, hiszen nem futottál el a múlt elől. Amikor találkoztunk, akkor is emésztet téged, de talán itt lenne az ideje, hogy megbocsájts magadnak? – pillantottam rá kérdőn és kérlelően, hiszen az egész akár adódhat abból is, hogy valami miatt ismét magát vádolja a múltban elkövetett dolgokért. Mindenki hibázik és az apja eleve nem volt egy kedves személy, egyszerűen csak borzalmas ilyennek látnom őt, de a legrosszabb az, hogy hirtelen tehetetlennek érzem magam. – Ezt most fejezd be Adam! – hangom eléggé határozottan csendül, hogy érezze azt nem viccelek és most már én is kezdem kicsit talán elveszíteni a nyugodtságomat. Sóhajtok egy nagyot, majd pedig ha nem nézne rám, akkor óvatosan arca felé nyúlok és megpróbálom magam felé fordítani. – Emlékszel miként találkoztunk ismét? Emlékszel arra, hogy mennyire elveszett voltam, mennyire képes lettem volna ártani az embereknek? – kérdezem meg tőle, majd mielőtt még felelhetne, azelőtt folytatom. – Én emlékszem arra, hogy miként fogadtál be, miként tanítottál arra, hogy ne oltsam ki minden ember életét. Hogy miként békéljek be azzal az oldalammal, amit mindig is utáltam boszorkányként, de most mégis együtt kell élnem vele. Mondhatsz bármit, de azt sose reméld, hogy el fogom hinni azt, hogy te miattad van minden rossz, vagy azt, hogy nem vagy jó személy, mert ez nem igaz. – hangom szelíden csendül és őszintén, hiszen ilyenről sose hazudnék. – És én azt is tudom, hogy mélyen legbelül ezt te is tudod. – keresem meg őt a pillantásommal, majd ha engedi, akkor egészen közelre csúszom hozzá, és a kezét megpróbálom megfogni. – Jóban és rosszban. – ismétlem meg az egykori esküt, amit tettünk magunknak és nem fogok elfutni, még ha ő ezt is várja. Nem tud ennyivel ellökni magától.
- Nem a te hibád, hogy a gyermekünk meghalt. Nem te ölted meg, hanem az apád volt az. Miként védhetett volna meg, ha senki se sejtette, hogy mi rejtőzik a valódi mosolya mögött. Szeretlek, és nekem is fáj, hogy nincs velünk a mi kis angyalunk, de sose hibáztattalak téged emiatt. Te se tedd, mert nem menthetünk meg mindig mindenkit. – simítok végig ujjammal a kézfején, ha engedte, hogy megfogjam. Nekem is fáj, hogy nem nevelhettem fel a lányunkat, hogy idő előtt elveszítettem, de a fájdalom kicsit enyhül olykor, míg máskor újult erővel csap le, de sose hittem azt, hogy ez Adam hibája lenne… - Fel akarod adni azt, ami vagy? Képes lennél lemondani az erődről és csak egyszerű emberként élni? Tényleg ezt szeretnéd? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen én is hallottam már arról a városról, de sose hittem volna, hogy egyszer talán mi is arra tévedhetünk. Lehet könnyebb lenne, lehet nehezebb az élet, igazából magam sem tudom. A kérdése viszont meglep és pár pillanat erejéig megszólalni se bírok. – Mármint úgy érted, hogy aki miatt vámpírrá változtam? Úgy gondolod, hogy most ő szórakozik veled? – kérdeztem vissza úgy, mint aki a kérdése közepette is a lehetőséget latolgatja. – Ha így van, akkor együtt talán megtalálhatjuk és véget vethetünk ennek az egésznek… - nem akarom elveszíteni és ha kell, akkor még ezernyi csatát is meg fogok vívni. Túl sokáig voltam távol, többé már nem akarok egyetlen egy pillanatot se elszalasztani.


41 ■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 08, 2017 9:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Maisie & Adam
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this image.]
Miatta voltam még életben, akkor bukkant fel, amikor a legkevésbé vártam rá, és most akkor estem a torkának mikor a legkevésbé számítottam rá, hogy agyam csúf tréfákba kezd. Tudtam jól, a múlt elől nem menekülhetek örökké, hogy eljön az az idő, mikor a szellemek, melyek rémálmaim és régi emlékeim kivetülései, felülbírálják a józan eszem.
Az elmúlt hetek nehezen teltek, ő próbálta megszokni, hogy vámpírboszorkányként éli le azt, amit neki adott meg a Mindenható, ugyanakkor az én múltam csak az én problémám volt. Rá akartam koncentrálni, hogy ő meg tudjon küzdeni a jelennel, a múlttal, s magam háttérbe szorítva, csendesen tűrtem az egyre sűrűbben rám törő rémképzeteket.
-Nem ez a lényeg!-ellenkezem fogaim között szűrve a szavakat, ahogy remegő kezeim ökölbe szorulnak, mozdulatlanul ülök, mereven, mint egy szobor. Érintése mégis felperzseli bőröm és emlékeim hirtelen csak távoli dolognak tűnnek, ő pedig sikeresen próbálkozik a jelenbe rángatni gondolataim.
Pár mondat, többre nem futja. Sejtelmes, lényeget elhallgató mondatok hagyják el szám, gondolatok, amiket kimondni sosem akartam volna. Szellemek... mekkora nonszensz tudva, hogy a világ merre tart és a fajok közti harcok hová vezettek mindenkit, akár részese volt akár nem ezen harcoknak.
-Én állok a hátterében, hát nem érted. Én? Én és a múltam, ami mindig is ott járt a nyomomban, mint egy árnyék. Valaki nem vesz tudomást a létezéséről. Én se tettem, eddig.-vallom be őszintén, hisz mi értelme lett volna tovább emésztenem magam a történtek miatt? Nem sok. Tudtam, hogy a gyermekünk élete úgy szárad az én lelkemen is, mint azoké, akiket valóban megöltem. Nem tettem semmit érte, nem tettem ellene, mert nem tudtam, de ez nem volt elég mentség.-Nem érdekel az anyám! Sem a családom. Nem élnek, nem árthatnak nekem, sem neked. Én vagyok az egyetlen, aki árthat neked.-azt kéri, hogy meséljem el mi történt, de ehelyett valami fura önsajnálatba süppedek bele, mélyen és szinte kimenthetetlenül.
-Amióta tudom, hogy lehetett volna családunk... Csak magam hibáztathatom, hogy így alakultak a dolgok, ahogy. És az anyám ezt újra és újra az orrom alá dörgöli. Mintha ő azt akarta volna, hogy mentsem meg. Egy szörnyetegbe szeretett bele, ahogy te is. Ő nem akart menekülni és te sem, de nem értem miért. Mi értelme ennek így? -teszek fel költői kérdést.-Egy nap megjelent az anyám a rendelőben. Elhittem, hogy ott van. Valóságos volt, de nem. Emlékeztetett rá, hogy volt egy családom, mait tönkre tettem. Elég volt ahhoz, hogy elgondolkodjam, maradni akarok-e vagy sem. Van egy város, nem messze innen, ahol emberként élnek azok is, akik nem azok. Elgondolkodtam és tessék, itt vagyunk.-kezd összeállni a kép, kezdek neki igazat adni, hogy az összefüggéstelen habogásom gondolataim hangos kimondása, és lassan összeálló gyanúper is. Mi van, ha ez többről szól és nem anyám, sokkal inkább más játszik velem.-Mi van, ha az áll ennek az egésznek a hátterében, aki ezt tette veled?-szalad ki meggondolatlannak tűnő gondolat számon, kimondatlan célzást téve az apámra, hogy talán életben lehet. De nem, ez lehetetlen. Hisz én magam öltem meg. Szinte még a vére szagára is emlékszem.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 08, 2017 5:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Maisie&& Adam
[You must be registered and logged in to see this image.]

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hozta rám a frászt, de azt is pontosan tudtam, hogy muszáj erősnek lennem és túllépnem a félelmeim, hiszen eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy nem engem akart megtámadni, hanem sokkal inkább valaki másnak hitt, vagy csak áltatnám magam ezzel? Fogalmam sincs, de pokolian fájdalmas volt látni azt, ahogyan ott gubbaszt a földön és ostorozza magát, miközben ki tudja, hogy milyen gondolatai vannak. Bármennyire is könnyedednek látszott, hogy odamenjek hozzá, pontosan annyira volt nehéz, hiszen erősebb volt nálam. Régebb óta vámpír jóval, ahogyan idősebb is nálam. Igaz, boszorkányként én is végigéltem, egyszer se vontak ki úgy a forgalomból, de mégis jobbnak láttam azt, ha inkább óvatosabb vagyok, mintsem esetleg még nagyobb baj történne, mint eddig, hiszen még mindig kicsit olyan volt, mintha ujjainak erős szorítását a nyakam körül érezném.
Nem reagáltam semmit se arra, amit mondott, ahogyan nem is tudott eltántorítani, hiszen egészen közel mentem hozzá és részben mellette foglaltam helyet. Onnan figyeltem őt, miközben kicsit habozva, de gyengéden megérintettem őt, mintha csak a közelségemmel, az érintésemmel akarnám őt megnyugtatni, vigaszt nyújtani számára.
- De nem tetted és ez számít! Nem pedig az, hogy mi lett volna! – mondtam neki eléggé határozottan és ismert már annyira, hogy tudja, ha ezt a hangot megütöm, akkor mondhat bármit, akkor se fog tudni eltántorítani és jobban jár ő is belátja, hogy igazam van. Megölhetett volna, de nem tette, így kár ezen tovább rágódni, főleg, hogy nem szerény személyem ellen irányult az egész, mert akkor már tényleg nem élnék, ezt biztosra veszem.
Csendesen hallgatom azt, amit mesél és kicsit? Inkább nagyon ledöbbenek azon, amit mond, de még se adom ennek jelét. Ez mégis miként lehetséges? Esetleg egy boszorkány van mögötte? Netán visszatért és így próbál meg a fiának ártani, vagy netán az apja él és ő trükközik valamit? Nagyon nyelek, majd pedig közelebb csúszom hozzá és ha engedi, akkor állánál fogva magam felé fordítom a fejét, egy halovány mosoly kúszik az arcomra. – Mind a ketten tudjuk, hogy nem csak ennyi Adam. Nem futhatsz el, ha tényleg már régebb óta kísért téged ez a dolog, nem hagyhatod, hogy ez okozza a vesztedet. Élünk már annyi ideje, hogy tudjuk, hogy ennek valaki áll a hátterében és amíg nem jövünk rá a dolgok nyitjára, addig ez kísérteni fog nem csak téged, hanem minket. Nem egyedül van már, hanem ketten vagyunk és ami veled történik, az velem is. Rémlik? – kezemmel pedig gyengéden simítok végig arcán, miközben íriszeit figyelem és reménykedek abban, hogy nem fog elrohanni, mert ha igen, akkor ezt még nehezebb lesz megoldani, mint azt gondolnánk. - Kérlek, mesélj el mindent... -

41 ■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Kedd Május 16, 2017 7:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Maisie & Adam
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ereimben suhanó adrenalint érezve, félelemmel és dühvel átitatva szorongatom a nyakat, az előttem lévő képben teljesen elveszve, míg valami ismerős, furcsa érzés nem kap el, és nem mozdulok gyorsan, elengedve nyakát, és ugyan e lendülettel, döbbenten és remegve, a falnak vetem hátam, lassan a földre csúszva. Tenyeremre meredek, amit végül fejemre szorítok, lábaim magam alá húzom, így próbálok lehiggadni. Sikerrel nem mondom, hogy nem járok, de messze nincs akkora nyugalom bennem, mint kellene, épp ellenkezőleg. Egész testem megfeszül a fájdalomtól és a félelemtől, a rémálom utóhatásától, ami magába kebelezett és nem érzem úgy, hogy ereszteni akarna.
Ne gyere közelebb, eressz.–szűröm fogaim között a szavakat, dühösen és ellenkezve, mégis hülyeség lenne titkolni, hogy érintése megnyugtat. Annyi mindenről nem meséltem neki, anyámról, aki az utóbbi időben fel-felbukkant, és néha már én is kezdem néha elhinni, hogy hús-vér ember, aki valódi, s nem csupán egy rossz emlék, egy szellem a múltból.
Meg is ölhettelek volna… nincs semmi baj!–tőlem szokatlan hangnemben szólalok meg, nem úgy, mintha saját magammal szemben megfordulna a véleményem, épp ellenkezőleg. Keményen, makacson állok a dolgokhoz, legkevésbé sincs ínyemre a helyzet, amibe anyám vagy inkább saját magam sodródtam. Kérdésére vállat vonok, őszintén nem akarok válasszal előállni, de tudom, hogy nem úszhatom meg ennyivel, és kérdésére muszáj valami hihető, megnyugtató válasszal előállni.
Az anyám a baj. Sosem hittem a szellemekben, majd megtanultam, hogy pedig kellene. Most meg még csak nem is szellemeket látok, hanem konkrétan a fejembe férkőzik.–nem hazudok, de ez közel sem a teljesen őszinte, mindent kimerítő válasz, inkább amolyan elterelés többek között a mióta tart ez kérdéskörről. Nem akartam, hogy aggódjon, hogy ezen lamentáljon. Semmi szükségem nem volt rá, hogy feleslegesen aggódjon még miattam is. –Nem fordul elő többet, ígérem. Csak több pihenésre van szükségem,ennyi. Ma kiveszek egy napot, itthon maradok.–nézek végre rá, eddig ugyanis magam elé motyogtam, kerülve és mellőzve a szemkontaktust vele, nem véletlenül. Tudtam, hogy mit látnék a szemében, amitől ne lenne jobb a helyzet.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Hétf. Május 08, 2017 9:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Maisie&& Adam
[You must be registered and logged in to see this image.]

Éreztem, hogy mostanában nem stimmel valami, de igyekeztem nem firtatni. Úgy gondoltam, ha szeretne róla beszélni, akkor fog. Nem volt egyetlen lépésünk se könnyű, a boldogságunkért mindig meg kellet küzdeni, hiszen oly sok időre elveszítettük a másikat, aztán pedig ott volt, hogy nem tudtam uralni azt, amivé változtam. Most se mondanám azt, hogy akkora az önuralmam, mint egy profinak, de már nagyobb és egyszer talán már nem kell aggódnom ezért semennyire se.
Békés estéből pedig egyszerre lesz viharos és zavaros este. Nem értem, hogy mi történik, vagy éppen mi kísérti őt. Vagy éppen kihez is beszél Adam. Szemeim sietve nyílnak ki, hogy aggódva pillantsak rá. Szeretném megnyugtatni, de magam sem tudom, hogy miként tehetném. Óvatosan megérintem, de olyan, ha ezzel inkább csak rontanék a helyzeten. Mielőtt pedig menekülhetnék, azelőtt Adam először a karomat kapja el. A szorítása fáj, de alig, hogy kettőt pislogok máris nyakamra téved a keze. Úgy érzem, hogy megfulladok és legszívesebben felébreszteném magam, de mélyen legbelül tudom, hogy ez nem az én rémálmom, hanem az övé és én ebből nem ébredhetek fel csak ő. Igyekszem lefejteni a kezét a nyakamról, de akkor csak a szorítása erősödik. Nem akarok ártani neki, így először nyöszörögni próbálok, vagy beszélni.
- Adam… kérlek… megfulladok… - de ezeket se tudom igazán kimondani elsőre újra és újra neki kell esnem, hogy egyáltalán bármennyi hangot kipréseljek az ajkaimon. Egyre inkább kezd elfogyni a levegőm és nem marad más választásom, mint az erőmmel próbálom őt észhez téríteni. Nem fájhat neki, inkább mintha csak józanságot akarnék csempészni elméjébe, megmutatni a valóságot és az ismerős érzést, ami a szívemből fakad.
Amikor végre a szorításából enged, majd teljesen elenged, akkor sietve kapkodok levegő után, miközben most a saját kezem siklik torkomhoz, mintha ellenőrizni akarnám azt, hogy tényleg megvan-e még a nyakam. Tüdőm pedig sietve telt meg levegővel, de még ennek ellenére is ziháltam. Mindegy volt a vámpír lét is per pillanat.
Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondhatnék, majd kicsit még mindig megijedve mászom le az ágyról, hogy emberi tempóban sétáljak oda, hiszen nem akartam megijeszteni. Lassan leguggolok elé és kezemmel gyengéden simítok végig a fejét. – Shhh, nincs semmi baj. – suttogom szeretettel átitatott hangon, majd nyomok egy csókot a fejére. – Mi történt? Mi folyik itt Adam? – kérdeztem meg gyengéden, majd leültem a földre én is. – Mit titkolsz el? Sok mindenen keresztül mentünk már, de ha nem mondod el, akkor nem fogjuk tudni megoldani. – tettem még hozzá alig hallhatóan, de mivel ő is vámpír volt, így biztosan hallotta azt, amit mondok.


 41  ■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 24, 2017 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Maisie & Adam
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az éjszaka démonjai könnyen ejtenek foglyul. Bár érzem, hogy szobám nyugalmában fekszem, valami nem hagy nyugodni. Anyám emléke éles, fájdalmas képként jelenik meg előttem, ujjaim pedig egyszerre rándulnak ökölbe és sziszegve beszélek álmomban.
-Takarodj a fejemből, megöltelek!-emlékszem találkozásunkra, ahogy vére ujjaimra tapad. Emlék ez vagy az elmém játszik velem csúf meccset, magam sem tudom.
Egyre erősebben szorongatom a takarót, majd ahogy az árnyak vadul marnak belém, előre lendülök és anyám nyakánál fogva szorítom a párnához. Előreugranak fogaim, éhségem felébred, dühöm egyenesen ölni tudna, agyam elborítja a köd.
-Megöltél mindent, ami az enyém lehetett volna. Nem hagyom, hogy a fejembe mássz és a jövőm is tönkretedd!-szorítom ujjaimmal az árnyak által fejemben megjelenő képsorozatban a nőt. De nem őt szorongatom. Sosem őt. A valóságban kísértenek az árnyak most is. Maisie nem tudott róla, hogy a kórházban is megesett már velem hasonló, ártatlan nővérekkel és orvosokkal, akiket a falhoz préseltem, s csupán annak köszönhettem, hogy túlélték, hogy valami, ismeretlen erő észhez térített. A dühöm nem oszlik, de kinyíló szemeim előtt megjelenik Maisie arca, ahogy próbál ellenállni.
Elképedve, remegő, izzadt kezekkel engedem el, s lököm magam vámpír sebességem kihasználva a szoba szemközti falának, ezzel talán pár képet is lelökve a falról. Sebesen és hevesen szívom be a levegőt, fejem szorongatva, ahogy az árny lassan szabadon enged, s elmém lassan kitisztul.
-Sajnálom...-suttogom a fájdalomtól földre roskadva, továbbra is fejemre szorítva tenyereim. Fogaim lassan eltűnnek, tekintetem kitisztul, de egész testemben remegek. Rég óta nem kísértettek ezek a látomások, most viszont egyre gyakrabban kerítenek hatalmukba. És most, hogy neki is ártottam volna, egyszerre kezdek el rettegni a jövőtől és jövök rá arra, amit eddig is tudtam. Valami nincs rendben velem.

•• Késtem, bocsi 27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 15, 2015 5:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Kedd Szept. 29, 2015 8:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:381▲Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hinni dolgokban néha nehezebb volt, mint képzeltük. Megeshet, hogy igaza volt. Valóban, lehet, elképzelhető, hogy ez volt a probléma fő forrása. De az is lehet, hogy nem. Azon a démonok évtizedek óta éltek bennem, velem szimbiózisban, megszabadulni tőlük ennyi idő után szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt.
-Talán igazad van.-a szavak inkább dünnyögésként hagyják el a szám, mint értelmes, artikulált mondatként. A lényegen nem változtatott ezzel sem, mert hiába próbáltam érzékeltetni vele is, ami amúgy is nyilvánvaló volt, nem ment az olyan könnyen, mint hittem.
Volt valami megfoghatatlan a levegőben, mintha valami megakadályozott volna abban, hogy feleleveníthessem a múlt minden mozzanatát. Nem tudtam, mi volt ez, de éreztem, hogy ott van. Megbújik bennünk, és keresni kezdjük mind a ketten. Átszalad az arcomon egy furcsa fintor a gondolat nyomán és megrázom fejem, hogy ismét képes legyek a tisztán látásra.
-Akkor kié? Nem kenhetek mindent a családomra és lehetek én a kivétel. Az önzőség lenne, és képtelen lennék rá.-tudtam, hogy az apám megnyomorította az életünk, de nem mindenről tehetett csak ő. Én épp annyira ludas voltam dolgokban, épp annyira engedtem a kísértésének, amivel elért rengeteg mindent, rávett dolgokra, amikre egy józan ésszel gondolkodó ember sosem lenne képes. A különbség közte és köztem annyi volt, hogy én vettem véget a szenvedésének, amit az ördög szolgálatában érezhetett.
Miután őt elhagytam, kihalt belőlem az akarat, hogy mást keressek. Megrekedtem valahol, az életem a megélendő purgatóriumot kezdte jelenteni számomra, és a nap, mikor ismét megpillanthattam a folyton rakoncátlankodó vörös tincseket, visszakaptam a lényem egy részét vele.
-Nem megyek sehová.-törlöm le ujjaimmal az arcán végigsikló könnycseppet. Csak nem értettem, mivel érdemeltem ki őt. A nőt, aki képes volt mindenben a jót látni. Legalábbis régen. Most keresi a jót abban, amibe belecsöppent, én pedig próbálok segíteni neki, hogy megtalálja ezt.
-Meg fogod ezt is tanulni. Ahogy azt is megtanultad, hogy használd az erőd. Nem lesz egyszerű, de nem is lehetetlen vállalkozás.-valóban így gondoltam, és ehhez mérten szólalok is meg. Követem őt, felállok, és mellé lépek, kezét kezeim közé véve, és a karikagyűrű még mindig ott van ujján, amit anno adtam neki. Elmosolyodva vonom magamhoz, homlokára csókot nyomva.
-Pihenned kell. Holnap nehéz nap elé nézünk, és te leszel az elszenvedője ennek. Erőre lesz szükséged, nem pedig pityergésre.-nézek ismét szemeibe. Ha valóban meg akarta tanulni, hogy kezelheti az éhségét, meg kell éreznie először, milyen az igazi éhség.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 05, 2015 1:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to my love [You must be registered and logged in to see this link.]

Nincs olyan, hogy bizonyos démonoktól képtelenség menekülni. Egyszerűen csak amiatt érzed így, mert sokáig nem volt kivel megosztanod a dolgokat, de most már nem vagy egyedül. Itt vagyok és segíteni fogok. Tudom, hogy együtt képesek leszünk rá. – mondom neki őszintén, hiszen hiszek bennünk. Hiszek abban, hogy a közös múltunk képes lesz mindenre. Szeretjük egymást és régen se volt mindig minden fenékig tejfel. Történtek velünk rosszak, de mégis együtt maradtunk, vagyis egy bizonyos pontig. Érzem, hogy van valami, amire emlékeznem kellene, de nem megy. Talán, ha szép lassan kezd helyre állni a rendszer, akkor sikerülni fog. A remény hal meg utoljára és én egyszer már meghaltam, egyszer betemetett a sötétség és még mindig fogva tart. Minden egyes lélegzett vétel nehéz, de tudom, hogy minden rendben lesz. Ő segíteni fog, vagyis remélem.
Múlt nélkül nincs jelen és hidd el, hogy sok embert megmentettél. Engem is megmentettél azon az estén,amikor elmentél. Életben maradtam és ez csakis miattad. Fiatalok voltunk és azt tetted, amit helyesnek láttál. Nem a te hibád, Adam. – szólalok meg szelíden, a kezem a kezére siklik. Óvatosan pillantok fel rá, de nem szeretném, ha magát hibáztatná. Megmentette Nyx-t és ezért mindig is hálás leszek, de nem csak őt mentette meg. Mert ha igaz, akkor orvos lett belőle, így több száz ember életét menthette meg. Ezt ő is láthatná, hogy lehet a múltban és a jelenben is hibázott, de még mindig több jót tett, mint az emberiség 1%-a. Mindenki hibázik, senki se tökéletes, így tőle se várta el senki azt, hogy mindig helyesen cselekedjen. Különböző helyzetekben mindig más tűnik helyesnek, de ezt neki kellene tudnia a legjobban.
Csodálkozva pillantok fel rá és egy apró könnycsepp gördül végig az arcomon. Mindig reménykedtem abban, hogy így van, de most ahogyan kimondta egyszerre úgy érzem magam, mint aki álmodik, mint aki egy elveszett világba került volna, amiből fájdalmas lesz az ébredés. Lassan fordulok felé és a kezem az arcára siklik. Gyengéden simítok végig az arcán. – Szeretlek és soha nem kerestem más oldalán a boldogságot, mert tudtam, hogy senki se képes arra, amire te voltál. Számomra te voltál mindig az a személy, aki miatt boldog voltam, aki miatt mosoly ült az arcomon vagy egy kacagás hagyta el az ajkaimat. – mondom neki kicsit meghatódva, majd egy apró csókot lehelek az ajkára. Majd pedig sietve állok fel, s igazítom meg a rajtam lévő felsőt. Hamarosan pedig az ujjaim a göndör fürtjeim között tűnnek el. – Nem akarok bántani több gyereket, ahogyan azt se értem, hogy miért csak őket támadom meg. Szeretem őket és mindig arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy sajátom, de ez már a múlt. Egyszerűen segítened kell. – pillantok rá könyörögve és esetlenül. Tudom, hogy talán elrontottam egy romantikus pillanatot, de nem szabad elfelejteni azt, hogy mondhatni egy két lábo járó Hannibal lett belőlem.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Vas. Júl. 26, 2015 12:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:433▲Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ellentétek vonzották egymást, általános teóriát nézve legalábbis. Ez viszont most ránk nem volt igaz. S bár én nem emlékeztem milyen volt, mikor először éreztem meg a vér ízét, messzemenően tudtam volna mesélni arról, amit ez eset után tettem. A halálok, amik miattam lelték meg áldozatukat, s ez nem az a fajta halál volt, ami gyorsan jött, gyorsan ment. Valami megfoghatatlan dolog, egyre jobban sarkalt arra, hogy érezzem jól magam, miközben megteszem, hogy atyám kedvére tegyek vele. De egyszer mindenkinek felnyílik a szeme, egyszer mindenki ráébred, hogy amit tett, visszafordíthatatlan és borzalmas. Ha ez megvan, onnantól felvillanhat a remény fénye, ha hagyjuk neki, hogy felvillanjon.
A szívem rabul ejtője volt, és ezt tudhatta jól, s én csak remélhettem, hogy az elvakító érzések ellenére nem leszek olyanná, mint atyám. Ez szerencsére nem történt meg. A kanapén ülve elmeséltem neki, hogy leszámoltam a zsarnokságával, amit családja felett próbált meg lassan építgetni, még ha így testvéreimnek is ellen kellett szegülnöm, s lelkem a pokol tüzében fog égni a kezemhez tapadó családtagok vére miatt IS. Nem miatta tettem, pedig tudtam, hogy mindig is vágyta a családom tagjainak halálát, de nem ő volt az egyetlen, aki így érzett.
-Teher vagy sem, néha úgy érzem a szabadság ára volt ez, néha úgy, hogy olyan démonokat ébresztett fel, amiktől nem menekülhetek meg soha. -mondom őszintén, s jelen pillanatban azt hiszem előbbit érzem. Végül is az ő bosszúja úgy teljesedhetett be, hogy neki baja nem esett, legalábbis testben nem. De a lelke még talán mindig vágyott rá, hogy a múlt sérelmeiért megtorlásra lelhessen.
Nyx-ről mesélve neki, ráébredek, hogy a szavak könnyebben törnek elő belőlem, mint ahogy vártam, hogy jönni fognak, s kérdésére elmosolyodom.
-Csak őt sikerült megmentenem, de ez is olyan volt, mint amit atyám ellen cselekedtem. Átok és áldás egyben. A makacs, nyughatatlan természete, hogy fogalma sem volt róla micsoda... Talán feledni akartam mellette, és elérni, hogy ő is felejtsen. Az embereket viszont mindig könnyebb befolyásolni, mint azokat, akik annyi évtized után sem képesek túllépni a múltjukon.-célzok, nem a démonokra, hanem Rá. Rá, aki az első nap elérte, hogy figyelmem csak rá szegeződjék, hogy mással ne törődjek, hogy valami olyasmit érezzek, ami egész életemben kísér majd és próbálja elérni, hogy ne törjek meg úgy, mint most. Hogy ne tűnjek gyengének előtte, próbáljam megvédeni őt. Elbuktam, ebben is. De talán még ami menthető, azt megéri megmenteni.
-Hát nem érted?-vonom fel szemöldököm, és megrázom fejem, minek köszönhetően fekete, rendezetlen hajam a négy égtáj minden irányába kezd ácsingózni.-Soha nem is akartam megtalálni a boldogságot. Akkor elfelejtettem tovább keresni, mikor először megcsókoltalak, mikor először magaménak tudhattalak.-az egész valószerűtlen volt, mégis valóságos és visszafordíthatatlan.-Lehet, hogy nem hiszel nekem, amiért nem is hibáztathatlak. Ahogy azért sem, ha más mellett kerested a tiéd.-hangom és tekintetem viszont pont az ellenkezőjéről akar tanúbizonyságot tenni. Nem akarom, hogy másé legyen, önző akarok lenni annyira, hogy csak magaménak tudhassam.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Kedd Jún. 02, 2015 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to my love [You must be registered and logged in to see this link.]

Sok esetben az ember pontosan tudja azt, hogy mit mondjon vagy tegyen, de ez nem olyan szituáció volt. Túl sok minden történt rövid időn belül. Egyszerűen időre lett volna szükségem, hogy az eseményeket szépen sorba tudjam rakni és feldolgozni minden olyan érzelmet, ami az elmúlt 24 órában kerített hatalmába. S ha mind ez nem lett volna elég, akkor ott volt az a tény is, hogy vámpír lett belőlem. Nem régóta vagyok az, de szerintem rosszabb vagyok, mint Hannibál volt. Nem bírok uralkodni magamon és egy pillanatra még Adam-ot is majdnem bántottam. Nekem ez nem megy és talán soha nem is fog, mert minden egyes porcikámat utálok. Utálom azt a tényt, hogy szörnyeteg lett belőlem. Normál ember szeretnék lenni, de erre annyira kicsit az esély, mondhatni egyenlő a zéróval. Boszorkány vagyok, de ugyanakkor tehetetlen és most már itt van ő is. Túl sok minden kavarog a fejemben, s egyre inkább kezdek széthullani.
Hamarosan pedig már a kanapén ülök, mintha éppen párterápia jöttem volna, de ahhoz kellene még egy ember. Tényleg képesek vagyunk együtt megoldani a dolgokat? Mármint anélkül, hogy bárki is segítene. Lehet a barátnőm nem haragszik, de nem állok készen arra, hogy szembenézzek vele. Főleg, azok után nem, amitt tettem.
Csendesen hallgatom azt, amit mond. Megölte az apját. Mindig is erre vágytam, hogy meghaljon az a személy, de most még se tudok örülni. Nem akartam azt, hogy ennek a terhe az ő vállai nyomja. Mintha minden korábbi és jelenlegi félelmem egyre inkább kezd valósággá válni. Először ott van az a tény, hogy vámpír lettem, most meg ez. Illetve itt volt még Nyx is. Vajon, ha nem jelenek meg, akkor Adam boldog lenne? Nem tudom és ez bánt a legjobban. Talán, ha nem lennék itt, akkor az élete is könnyebb lenne.
Sajnálom, ami az apáddal történt. Mindig is arra vágytam, hogy meghaljon, de soha nem akartam azt, hogy ennek a terhe téged terheljen. - mondom neki egyre halkabban, majd megrázom a fejemet és teljesen megértem, amit mond. Én is próbáltam boldogságot találni, de egy idő után rájöttem, hogy rossz helyen, rossz emberekben keresem. - Így ismerted meg? Megmentetted az életét? - hangom csendesen és barátságosan cseng. Nem fogom elítélni azért, mert szeretett egy nőt és talán még mindig szereti. Mindig is azt szerettem volna, ha boldog lenne és azt is megérteném, ha nem mellettem találná meg azt. Lehet, hogy eszeveszettül fájna, de megértem és elfogadnám. S szerintem csakis ez számít.
Nem kell sajnálnod, hiszen mi döntöttünk úgy, hogy elválnak az útjaink ás te pedig a boldogságot kereted. Talán, ha nem toppanok be, akkor meg is találtad volna... - miközben beszélek a hangom egyre halkabb lesz és csak néha lopva pillantok csak rá...




Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Május 25, 2015 8:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:433▲Note:   [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az embernek ahhoz, hogy a démonaival szembe tudjon nézni, szüksége volt rá, hogy bátorságot gyűjtsön. Na ebből most tökéletesen kifogytam. Nem azért, mert kifejezetten gyáva voltam, sokkal inkább azért, amiért nem akartam elveszteni ismét, és ez önzőség is volt részemről. De nem hagyhattam, hogy kilépjen az ajtón, amiért nem értem meg, hogy min megy keresztül. Hogy is érthetném, hisz nem is igen emlékszem azokra a napokra, mikor én vámpírrá változtam. Ezt valószínűleg az apámnak köszönhettem elsősorban.
Kétlem, hogy én voltam az ő embere ebben a kérdésben, de ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy az a jelek szerint nő, nem fog tudni vele mit kezdeni. Kár. Felelősséget másra hárítani, na azt jól tudtam. Talán túl jól is. Vagyis jobban, mint eddig gondolhattam, hogy képes vagyok ilyesmire.
-Kiárt, hogy ezért a fejed akarná venni.-mondom, de hangom inkább elhalkuló, mer valamiért nem értem őt meg annyira, mint tervezem. Persze, senki nem szeretné, ha nekiesnének, de egy napgyűrűt sem akaszthat le bármelyik bosziról. Feltételek, fizetség, nevezzük, aminek akarjuk, a lényegen nem változtat, miszerint nincs ingyen és szívességről szó sem eshet ebben a témában. Na meg persze ott van a tény, hogy a képessége is a régi, tehát azt is visszakapta valakitől. Gondolom ugyan az a személy áll a két dolog mögött.
Elnevetem magam, holott semmi vicces nem volt ebben, de igaza annál inkább. Tökéletesen látta a helyzetet.
-Bocsáss meg, igazad van, csak...-rántom meg vállam, kezem szám elé téve, és lenyelve a nevetés maradékát is, mielőtt eltöröm nála megint a mécsest. Semmi hátsó szándék nem vezérel, mégis úgy érzem, magam ellen játszom a lehető legtökéletesebben.
Erőt veszek magamon és elindulok utána, helyet foglalok a kanapén, és próbálom összerakni a gondolataim valami értelmes mondattá, a lényeget egybesűrítve. Nem értem, miért olyan biztos benne, hogy nekem több mondanivalóm van, mint neki, de nem ellenkezem.
-Az apám megöltem, a nővérem újra láthattam, és boldogabbnak tűnt, mint hittem, hogy lehet. Sosem voltunk olyan jóban, de úgy látszik az évtizedek jót tesznek mindenkinek, ha nincs a másik közelében.-az irónia érződik hangomon, hisz most mi is ilyenek voltunk, mégis különbözött a helyzet abban, hogy mi nem csak jóban akartunk lenni a másikkal.-Aztán itt volt Nyx. A gyerekét egy vámpír ragadta el tőle, megsajnáltam. Azt hiszem kerestem valakit, szinte megrögzötten kerestem valakit, aki emlékeztet rád, mégis elfeledteti velem, hogy léteztél.-őszinteséget akartunk, és ez volt az igazság. Tekintetem arcára vándorol, hisz eddig a földet bámultam, most viszon kíváncsi voltam a reakciójára.-Adott valamit, amiről azt hittem, hogy kihalt belőlem. Azt, amit a kórházban dolgozva, nap, mint nap próbáltam megtalálni.-hangom elhalkul, és hozzáteszem még halkabban.-Én csak sajnálom, ami történt. Mindent.-fogalmam sincs, hogy mi mást mondhatnék, de egyenlőre ennyi telelt tőlem.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Vas. Május 17, 2015 6:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to my love [You must be registered and logged in to see this link.]

Nem értem, hogy mitől féltem és miért voltam ennyire óvatos vele. Mind a kettőnkre eléggé nehéz idők jártak, de régen is átvészeltük és most is menni fog. De mi van akkor, ha a jelenben már nem fog sikerülni? Tényleg érdemes a múltba kapaszkodni és onnét reményt meríteni? Igen, megéri, mert szeretem ezt a férfit, ahogyan ő is szeret engem. Lehet, hogy több száz éven keresztül nem is láttuk egymást, de egy dolog biztosan nem változott. Még pedig az érzéseink, a szívünk dallama és vágya. Nekem pedig ennyi éppen elegendő ahhoz, hogy ne adjam fel a reményt és az utolsó fonálba is kapaszkodni tudjak, ami hozzáköt.
Ő boszorkány és nem vámpír, illetve azok után amit tettem nem hiszem, hogy nem akarna börtönbe zárni. Nem éppen ment olyan simán ez az egész dolog. Megtámadtam őt is. - vallom be neki egyre halkabban és egy aprót az ajakamba is harapok, miközben szégyenemben lesütöm a szemeimet. Még mindig alig értem, hogy miként lehetséges az, hogy vámpír lett belőlem. Pontosan tudom, hogy mi kell hozzá, de akkor is annyira azért szerintem senkinek se ártottam, hogy ekkora balszerencsével sújtson az élet. Ez számomra a lehető legnagyobb kibaszás.
Szeretlek Adam és ezen semmi se fog tudni változtatni. Néz meg minket most, hiszen pontosan úgy nézünk ki, mint két szerencsétlen tini, akik szeretik a másikat, de félnek attól, ami vele jár. - mondom neki egy kisebb keserű nevetés közben, hiszen tényleg úgy festünk. Lassan teszek felé egy lépést és úgy folytatom. - Elmondhatsz nekem bármit, amit úgy gondolsz, hogy most szeretnél megosztani velem és hidd el, hogy itt leszek a végén is veled. Többé nem megyek el. - szólalok meg újra őszintén. Szeretném, ha elhinni azt, amit mondok, illetve azt is szeretném, ha velem együtt látná a jövőt és esetleg nem egy másik nő oldalán látná azt.
Rendben van. - mondom neki egy biccentés keretében, majd elindulok a kanapéhoz és leülök rá. Figyelem, ahogyan egyre közelebb ér. Végül felhúzom a lábaimat is és elé fordulok, hogy lássam az arcát is. - Kezd te, hiszen biztosan neked több mesélni valód van, mint nekem. - kérlelem őt kedvesen és türelmesen várok arra, hogy elkezdje a történetét, amit ismernem kellene, de a sorsnak köszönhetően még se volt ez lehetséges.






Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Pént. Május 15, 2015 6:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:400▲Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Változtak az idők, változtunk mi, változott a helyzet. Más volt minden, amivel önmagában nem volt baj, viszont ezzel az új helyzettel fogalmam sem volt, hogy mit kezdhetnék. Szerettem, de amibe keveredtünk, nem egy biztonságos, egyenes utat gördített elénk, inkább egy kanyargós, lejtős és dombos, vagy inkább hegymászásra ösztönző utat. Valamit, amit ketten kellett kezelni, amit kettőnknek kellett átszelni, megértve és elfogadva a másikat, de nem ragaszkodva görcsösen a múlthoz.
Szenvedtem, mert a szamarat játszottam, aki nem engedett, csak a saját önös indokait nézte, elveszítve az eszét, teljes homályba sodródva. De nem tudtam volna megmondani, hogy bármit csináltam e volna máshogy, mint ahogy tettem, amit tettem. Nyx minden eséllyel boldogabb élet elé nézett, mi pedig a saját csapdánkba esve próbáltuk a másikat kihúzni, de most úgy tűnt, mintha visszahúztuk volna a másikat.
Szavaim egyszerre voltak dühösek és megértőek, tükrözték makacsságom és tanácstalanságom, hogy keresem a kiutat, de nem találom, és szeretném, ha ő is előrébb tudna lépni, ha nekem sikerülhetne valahogy.
Hallom amit mond, nem szakítom félbe, hisz nem is tudnám, olyan gyorsan beszél. Néha-néha bólintok, jelzem, hogy figyelek, miközben agyam zakatolva próbál minden szavára annyira figyelni, hogy vissza tudjam majd idézni magamban.
-Igazad van. Én nem tudok segíteni, de valaki biztos akad, aki tud. Akitől a napgyűrűt kaptad esetleg? -vonom fel a szemöldököm, hirtelen ötlettől vezérelve vetek fel egy kézenfekvő kapcsot, aki minden bizonnyal önzetlenül segített neki, nem pedig alkuhoz kötötte álcába bújtatott kedvességét.
Ismét bólintok. Fogalmam sincs, hogy azért, mert egyetértek vagy azért, amiért igaza volt. Nem folytathattuk ott, ahol abbahagytuk, hisz annak jó pár száz éve már. Azóta más a szokás, a kor, az illem, szinte minden, mint amihez mi alkalmazkodhattunk egyszer régen. Új helyzet, és szinte semmit nem tudunk a másik elmúlt évtizedeiről. Hazugság lenne hát azt mondani, hogy a bűneinket vagy egyszerű cselekedeteinket úgy kezelnénk, mintha nem változtattak volna meg minket.
-Én tudok benned bízni, de nem ígérem, hogy ha megismered a múltam, aminek jó részében te távol voltál tőlem, akkor ugyanúgy fogsz rám nézni, mint most. Vagy ugyanúgy, mint régen.-ismerem el hangosan, és ezzel szinte azt is kimondom, amit ő. Félek. Nem csak attól, hogy elveszíthetem, de attól is, hogy beismerjem mindazt, amit tettem.-Mi lenne, ha a nappaliban leülnénk és egyszerűen elmondanánk mindazt, amit úgy gondolunk, hogy elsőre tudnia kell a másiknak?-vetem fel, a kanapéra mutatva, mindenféle hátsó szándék nélkül, hangom komolyan cseng, és süt rólam, hogy próbálkozni akarok ezzel a beszélgetés dologgal. Tisztázni mindazt, ami történt.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Hétf. Május 04, 2015 10:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to my love [You must be registered and logged in to see this link.]


Reggel fel kell az ember és eldönt valamit. Elhatározza, hogy ma minden másabb lesz. Ma nem fog senkit se bántani, élvezni fogja újra a tavasz első hullámát, hallgatni fogja a madarak énekét, amik képesek az ember szívébe békességet hozni, de aztán egyszer csak minden teljesen olyan lesz, mint a tegnap vagy az előtte lévő napok. Legalábbis egy bizonyos pontig, mert utána még több hibát elkövet az ember és úgy érzi, hogy jobb lett volna otthon maradni. Naeva is hibát követett el, hogy adott egy kabalát, amivel teljes életet élhetek. Mert ez minden csak nem élet. Saját magamnak az árnyéka vagyok, mintha valami fekete lyukba kerültem volna, a világ kifordult volna önmagából és jót kacagnának az égiek a szerencsétlenségemen. Minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy képes legyek kimenni a fürdőből és odamenni hozzá, de olyan fogattatást kapok, amit talán még az ember az ellenségének se adna. Egy pillanatra még össze is rezzenek és az is megfordul a fejemben, hogy jobb lenne sarkon fordulni, kirohanni az ajtó túlra és eltűnni a szürkületben. Túl sok fejfájást okoztam már így is, de ennek ellenére még se tudok elindulni. Mintha a testem és az eszem egyáltalán nem lenne harmóniában, de talán egyiket se én irányítom. Olyan az egész, mintha kívülről látnám magamat. Lesütöm a szemeimet és csendesen várok. Nem tudok mit mondani, legalábbis nem jutok szóhoz, így csak próbálok talpon maradni és elviselni az újabb pofonokat. Még ha nem is észlelhető testileg, a lelkemnek minden egyes szava olyan, mintha éppen egy tőrben forgatnák meg a lelkemet vagy a szívemet, de erős maradok. Ezt az egy dolgot meg fogadtam magamnak és ettől semmi se tántoríthat el.
Segítségre szorulok, - mondom neki kicsit sietve, majd megrázom a fejemet és egy kisebb sóhaj keretében folytatom. - de talán nem tőled kellene megkapnom. Azt hittem, hogy te segíthetsz, de te túl elfogult vagy és soha nem tudnál igazán bántani, hogy megfékez engem, ha esetleg soha nem leszek képes megtanulni uralni az új énemet. - hadarom el egy szuszra, de még itt nem ért véget minden, hiszen szembe kell nézni azzal is, hogy ott próbáljuk folytatni, ahol abba maradt minden, de vajon ez lehetséges? Kicsit az esélye... Nagyon kicsi az esélye, mert sok a titkunk, sok mindent tettük és talán nem ártana kis léptekben haladni, de lehet, hogy csak én ijedtem meg vagy én látom másképpen a dolgokat. - Illetve talán nem ártana rólunk is beszélni. Régóta nem láttuk egymást és nem folytathatjuk onnét, ahol abbahagytuk. Vagy legalábbis nem onnét, mert mind a ketten tettünk olyan dolgokat, amiket a lehető legnehezebben mondanánk el egymásnak. Képesek vagyunk még úgy bízni a másikban, mint egykoron? - kérdezem tőle egyre halkabban, majd a vöröslő fürtjeim közé túrok az ujjaimmal. - Szeretlek Adam, de félek. Jobban, mint akkor... - mondom neki őszintén és közben óvatosan felpillantok rá.






Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 13, 2015 11:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:513▲Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, de a véget nem érő viták és harcok, egyre inkább elérték, hogy megbánjak mindent, amit tettem. Mindent, amit érte tettem, amit feláldoztam, s bár nem akartam ezt érezni és éreztetni vele, már kicsit késő volt azon rágódni, hogy mi lett volna, ha. Eleve nem értettem, hogy miért hagytam mindig, hogy az érzéseim vezessenek a józan eszem helyett, ami lássuk be, férfiúi gyengeségem egyik jele volt. A korom ellenére makacsul ragaszkodtam a múltamhoz, a hibáit pedig újra és újra átéltem magamnak köszönhetően.
Felhorkanok azon, amit mond, de nem reagálok rá, jobb neki, ha a nélküle töltött éveimről nem beszélek. Bár gyerekeket nem öltem, s bár orvos voltam, néha a gyógyítás helyett az ölés vagy a fájdalom enyhítése címszó alatt futó jótettek kötöttek gúzsba, és hagyták, hogy a vér iránti éhemtől ne szabaduljak meg egykönnyen. Ez pedig hasonló mód van vele is. Lényegtelen, hogy gyermeket ölünk meg, vagy életerős felnőttet, a végeredmény ugyan az: egy hulla, kiből a lélek elköltözik egy nyugalmasabb világba. De azt a véleményt osztottam, hogy soha nem kellett volna vámpírrá változnia. Apám egykor döntés elé állított, és már akkor sem bírtam volna én, a két kezemmel végezni vele, még ha az örökkévalóságot is kaptam volna meg mellette. Fogalmam sem volt, hogy ki tette ezt vele, ahogy arról sem, hogy honnan szerzett napgyűrűt ilyen gyorsan, hisz kétlem, hogy magának csinálta, miközben az utcán sétáló emberek vérére tudott csak gondolni. Nem hibáztattam ezért. Miért is tettem volna, hiszen nem voltam szent én sem.
Magára hagyom és a konyhába megyek, hogy összepucoljam a mocskot, ami beborítja, miközben szellőztetni is elkezdtem, hogy a szag megváltozzon, és helyére friss levegő kerüljön.
-Hallgatlak.-mondom, először kicsit, mintha sértetten mondanám ki ezt a szót, így jobbnak látom folytatni a munkát, végül mégis felé fordulni, és kényelmesen a pultnak dőlni, mintha a holnapi időjárásról kezdenénk l beszélni.-Vámpír vagy, a két kezeden meg tudod számolni, hogy hány napja. Nem fogod tudni egyik napról a másikra uralni, ezt te is tudod, hogy nem így megy.-szólalok meg végül rideg hangon, mit sem törődve vele, hogy esetleg a lelkébe gázoltam e ezzel a megjegyzésszerű tényközléssel. Ha a szívemre hallgatok ebben a helyzetben, az eszem helyett, akkor a beszélgetés sehová sem jut nagy valószínűséggel.
-Na jó, ennek így semmi értelme.-rázom meg a fejem, és veszek egy mély levegőt, majd hajamba túrok és végighúzom kezem arcomon.-Mondj el mindent, amit akarsz, semmit ne fojts vissza magadba.-kérem, de inkább parancsnak hat, ahogy a hangom a gondolat mellé társul, és kíváncsian nézek rá. Várom a reakcióját, de lesüt arcomról, hogy mindannak ellenére, ahogy kimondom gondolataim, nem akarok ellenségesen viselkedni vele, vagy úgy, mintha nem érteném meg, hogy min megy keresztül. De életemben először elmondhatom: új helyzettel szembesültem, és nem tudtam kezelni. Ez nem olyan volt, mint egy eset a sürgősségin, hogy nyílt törése van, a műtőbe vele, helyretesszük és kész van, egy hónap múlva már nem is fog rá emlékezni a beteg, hogy honnan indult, csak arra, hogy már nincs sok a szenvedéséből vagy a gipszből. Ez egy életre szólt, és törés lehetett neki, neki, aki soha nem akart vámpírrá változni.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 04, 2015 1:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to my love [You must be registered and logged in to see this link.]
Az egész konyhát vér borítja, én pedig friss vámpír vagyok. Lehet a szerelem ködében járok, de ennek az illata képes kizökkenteni és teljes mértékben vadállattá változtatni. Nem csak Adam-re tapadt vér az, ami vonz, hanem ahogyan egyre közelebb hajolok hozzá megérzem az ő vérének a csábító illatát is. Egyszerűen mintha nem érdekelne az, hogy kinek és minek a vére, csak az számítana, hogy az illata mennyei ízekkel kecsegtet. Egyszerűen csak annyira váratlan, hogy másodpercek töredékén múlik az, hogy ne mélyesszem belé a fogaimat. Érzem, ahogyan az arcom eltorzul, majd hamarosan már a fürdőben vagyok, ahonnét még mindig egy szörnyeteg pillant vissza rám. Utálom a tükör képemet, ahogyan magamat is, hogy ennyire gyenge vagyok. Ez így nem mehet tovább. Egyszerűen nem akarok így élni. Miért nem lehetséges egyszerűen visszaforgatni az idő kerekét és elvenni azt, hogy vámpír vagyok?! Nem akarok az lenni és soha nem is akartam, de az élet mégis kiszúrt velem. Neki nem volt elég az, hogy elveszítettem a gyermekemet, de még ezt a terhet is rám sózta, egyszerűen hihetetlen és legszívesebben egy lakat szigetre költöznék, vagy börtönbe záratnám magamat, hogy ne tudjak senkit se bántani.
Te nem öltél meg annyi ártatlan gyermeket, mint én. Te nem támadtál rá a szerelmedre. Talán nem mindenki az, de én határozottan az vagyok. Soha nem kellett volna ezzé válnom. - mondom neki minden kedvesség nélkül, majd hamarosan újra egyedül maradok. Alig, hogy kilép lerogyok a földre, szorosan átölelem a lábamat és próbálok megnyugodni.Talán az lenne a legjobb, ha egyszerűen csak elsétálnék. Miért ne? Több száz éven keresztül boldog volt nélkülem. Talán, ha elfelejtené ezt a találkozás, akkor minden rendben lenne. Nem kellene ekkora terhet magára vállalnia. Egyszerűen nem tudom, hogy mit kellene tennem. Végül lassan felkelek a földről, s a szobában található szekrényhez sétálok. Kiveszek belőle egy pólót és nadrágot, majd hamarosan belebújok. Most nem érdekel, hogy nem az enyém, de nem akarok már egy szál ingben szaladgálni. Végül lassan odasétálok Adam-hoz.
Beszélnünk kell. Nem csak arról, ami történt vagy amit szeretnénk, hanem rólam is, mert ez így nem mehet tovább, hogy minden fajta vér csábít. - mondom neki rezzenéstelen arccal, de a tisztes távolságot még mindig fenntartom. Nem akarok a közelében lenni, vagyis akarok, de nem lehet. Félek attól, hogy a bennem lakozó vadállat túlzottan erős és az emberi oldalam mondhatni kihalt.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Kedd Márc. 31, 2015 5:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:505▲Note:   [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Amit bő négyszáz éve magaménak tudhattam személyében, olyasmit adott, amit más képtelen volt. Akkoriban társasága kezdetben csupán üdítően hatott, a sok, most már üresfejű liba név alatt futó, fiatal hölgy között. Majd az érzés, az érzés, mely biztonságot adott az apám furcsa hóbortjai ellen, fokozatosan megváltozott, és a változás végül visszautasíthatatlan irányokat vetett ki magának. Beleszerettem, majd elhagytam, hasonló könnyedséggel, mint ahogy érezni kezdtem iránta, amit most is magaménak tudhatok. Az idő változtatott sok mindenen, rajtunk is, mégsem próbáltam tovább arra okot találni, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy.
Hátat fordítottam neki, ahogy már megtettem vele korábban is, most mégsem volt célom, hogy soha többé ne lássam. Nem menekülni akartam, mégis olybá tűnt, pont ezt teszem. Egyszerűen kihátráltam egy beszélgetésből, amiből tudtam, hogy ha kisül a lényeg, az nem fog tetszeni, sőt. Ha eddig nem éreztem magam nyitott könyvnek szemében, akkor most elérkezett az ideje ennek is. A zacskó könnyedséggel pukkan ki kezemben, amit az ő ereje idézett elő, és olyan érzésem támadt, hogy a vacsorám elvesztése a minimum, amit érdemeltem, és ha nem azt pukkasztotta volna ki, akkor minden bizonnyal a nyakam törné, és azt roppanás formájában hallanám, mielőtt elsötétülne némi időre a világ.
Elmosolyodva húzódom el tőle, kissé "fenyegetve" vele, hogy megeszem, amiért a vacsorám már nem ehetem meg, és a mosolya, mely immár már mintha boldog lenne, őszintén és kétségek nélkül, bizonyítja, hogy az esélyünk megvan arra, hogy a fennálló helyzeten javítsunk, építkezzünk belőle, előrébb lépjünk, magunk mögött hagyva múltunkat.
-Helyes.-mormogom, de ahogy megforgatom a levegőben, és az asztalra ültetem, mintha megváltozna minden, és szertefoszlana az előbbi ábránd. Ahogy közelebb hajol, kezem szorosabban fogja derekát, majd mikor arca felveszi a benne lakozó vadász képét, a vámpírét, akkor értem csak meg, hogy sokkal inkább vérem hajtja, mintsem egyéb vágyak. A reakcióidőm talán a megdöbbenéstől, talán a felismerésnek köszönhetően a felére csökken, és csak azt veszem észre, hogy eltűnik előlem, ellök magától, hátam pedig a pultnak koppan. Felszisszenek, de nem törődöm vele. Mielőtt szólhatnék, reagálhatnék arra, amit mond, elfordul előlem, és a fürdőbe rohan. Tüdőmben benn szakad a levegő, felnyögök, és hajamba túrok. Gondolhattam volna, hisz kezdő vámpír, neki az is csoda, ha nem érzi meg a szomszéd szobában lakó emberek vérének illatát, nem hogy azét, akinek a vére a konyhát beteríti mindenhol.
-Annyi időt kapsz, amennyit szeretnél. De nem vagy szörnyeteg, ezt még most verd ki a fejedből, mielőtt a gondolat beleenné magát.-mondom, hangom szinte parancsoló, ahogy az ajtófélfának dőlök. Arcom eltorzul, felveszi a vámpír vonásait, fogaim hosszabbak lesznek, élesek, hegyesek, szemem körül pedig az erek kitülekedve torzítják el egész arcom.
-De mind azok vagyunk, még ha nem is akartunk azzá válni, akkor is.-lépek mellé, arcom visszaváltozik a régivé, és tiszteletben tartva, hogy távolságot kíván, nem megyek közelebb a kelleténél. Helyette az ingem a koszos ruhák közé dobom, és kilépve a fürdőből hagyok neki némi időt. A konyhába visszatérve letörlöm a vért, az összes felületről, kihasználva, hogy az átlagnál gyorsabban képes vagyok valamivel végezni, és a levegőben terjengő vér szagát a nyitott ablakon át próbálom kiszellőztetni, mígnem helyére némi fertőtlenítő émelyítő szaga kerül.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 30, 2015 8:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to my love [You must be registered and logged in to see this link.]
Soha nem volt könnyű az életünk, de egymás mellett mindig megtaláltuk a boldogságot. Olyat, amit mások évekig keresnek, de mi jó pár száz éve mégis hagytuk elveszni, hagytuk, hogy a feledés homályába vesszen minden, ami egykoron az életet jelentette számunkra. De most itt volt a lehetőség arra, hogy újra miénk legyen az az érzés, de mégis egy pillanatra annyira távolinak tűnt. Talán nem azért, mert annyira másabban gondoltuk ezt a dolgot, de féltettem őt, ami szerintem érthető is. Sok jó és rossz dolog történt velünk, de per pillanat fogalmam nem volt arról, hogy melyikhez sorolhatnám azt, ami történik velünk, mert egyszerre volt mámorító, ijesztő és zavaros ez az egész. Egyedül az érzéseimmel voltam tisztában és abban, hogy soha többé nem engedném úgy kicsusszanni a kezeim közül a dolgot, mint ahogyan egykoron tettem.
Lassan indultam utána és még mindig alig bírtam felfogni azt, hogy csak így egyszerűen kisétált a beszélgetésből. Legszívesebben megtanítottam volna a jó modora, de még se tettem. Egyszerűen csak megkérdeztem azt a dolgot, majd pedig az erőmmel, de az akaratom ellenére durrantottam szét a kezében lévő tasakot. Jobb azon levezetni a feszültséget, mint Adam-on. Próbáltam így felfogni, majd nem sokkal később pedig ajkaink egymásra találtak. Szenvedélyesen viszonoztam a csókját, hamarosan nyelvünk őrült táncra kelt. A kezem lassan a nyaka köré fonódott, majd pedig a hajába túrtam. Végül pedig mosolyogva pillantottam fel rá, amikor meg egyszerűen elkapott, akkor még inkább nevetni kezdtem, hiszen bolondság lett volna tagadni, hogy a sok árnyék és veszély ellenére nagyon is boldog voltam. Szeretettel teljes pillantással néztem fel rá, amikor beszélt hozzám, majd egy apró csókot leheltem az arcára, hiszen tudtam, hogy így van és ez fordítva is igaz volt. Majd amikor a vacsorára terelődött a szó, akkor játékosan megforgattam a szemeimet. -  Most aztán nagyon félek. - mondom neki sietve, majd egy pillanatra ijedt fejet vágok. Egy darabig csak figyelem, majd közelebb húzom magamhoz, de szinte ugyan ebben a pillanatban olyan, mintha húzat támadt volna. Talán az ablak nyitva maradt volna valahol? De szinte még gondolatban sem tudom megválaszolni, mert hamarosan megérzem a vér mámorító érzését. Eddig próbáltam kizárni, de hamarosan felfedezem Adam-on is, mire kicsit közelebb hajolok hozzá, mint aki csak csókot akar lehelni a nyaka vonalára, de közben érzem, amint az arcom elkezd átváltozni. Már majdnem ott vagyok, már majdnem érzem újra a vérének az ízét, amikor hirtelen észbe kapok, hogy mire is készülők. Sietve lököm el magamtól, majd kapom el a fejemet. Nem akarok így ránézni. Mély levegőt veszek, majd mielőtt bármit is tehetne lepattanok a konyhapultról és sietve indulok el a szoba felé, de közben ügyelek arra, hogy az arcomat ne lássa meg. - Sajnálom... Nem megy ez nekem... Időre van szükségem. - mondom szinte alig hallhatóan háttal neki. Fogalmam nincs, hogy mire fog most ebben a pillanatban gondolni, de talán jobb is így. Mély levegőt veszek, a kezem ökölbe szorul, majd pedig hamarosan már a fürdőben található tükörből pillant vissza rám a halovány mása az előbbi szörnyetegnek, aki majdnem azt a személyt bántotta, aki a világot jelenti számára.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 30, 2015 2:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:508▲Note:   [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Késő volt gondolkodni azon, hogy mit tettem, hisz az már visszafordíthatatlanul megtörtént. Bántam e? Részben, hisz önző cselekedet volt, nem gondoltam a következményekre, és nem is akartam tudomást venni róluk. a lelkiismeretem így is fekete volt már a múltam hibáitól, hát ez azt hiszem, a maga nemében már nem osztott vagy szorzott azon, ami történt. Meglepő egyszerűséggel nyugtáztam ezt magamban, még ha arcomon ki is ült az, hogy magam sem tudtam, hogy ostorozást vagy megértést érdemlek. Tudtam, hogy dühös, jogosan érez így, de fogalmam nincs miért, agyam minden része azt mondta, súgta nekem, hogy ne hallgassam el előre az igazságot, még akkor sem, ha ezek után esetlegesen meg is gyűlöl.
Tudtam, hogy igaza van. a fájdalom sokszor erőt adott annak, aki másból nem tudott merítkezni, akinek más nem maradt az életében. De nem fogtam fel azt, hogy hogy képes ennyire átérezni a helyzetét, míg meg nem értettem, hogy egykor valószínűleg ő is ilyen nemű érzésekből élte a napjait. Ezen változtatni akartam, aminek ára volt.
-Akkor érted, hogy miért voltam képes erre.-mondom, szinte suttogva, mert amikor az apám a kezeim között halt meg, akkor éreztem a pillanatát annak, hogy élek, és annak, hogy meghaltam egyszerre. Pedig előtte volt alkalmam átélni ilyesmit, de ez a hatás azóta maga alatt tart, és nem enged szabadulni a múlt árnyaitól sem.
A próbálkozás, hogy magam is meggyőzzem, szinte felesleges volt, hisz minden szava azt mondta, amit gondoltam, amit nem mertem beismerni, és valósággal ráébresztett arra, hogy megváltozott. Míg én áldozatokkal próbálom elérni azt, amire vágyom, önző mód, ő képes maga elé helyezni minden mást. Olyanná lettünk hát, mint a tűz és a víz, de nem érdekelt, míg magam mellett tudhattam őt.
Nem szólalok meg, majd mégis tudtára adom minden gondolatom, véleményem, nyíltan felvállalva, hogy nem csak egykoron jelentette az életet, a nyugalmat számomra, hanem most is, és ezért bármi áron harcolnék.
Válasz helyett hátat fordítok és a konyhába megyek, mintha valamiféle menedéket keresnék, vagy nyugalmat, ahol nem az igazsággal kell szembenéznem. Mégis tudom, hogy a makacssága nem változott, és nem éppen ez a lépés volt tőlem a legudvariasabb vagy legkézenfekvőbb döntés, amit hozhattam.
A kérdését ugyan hallom, de egészen addig nem válaszolok, csupán tekintetem árulkodik neki arról, hogy komolyan hátat fordítottam neki, amikor is a zacskó, melynek tartalma szomjam oltaná, egy pukkanás kíséretében beterít mindent, ami körülöttünk volt. Tudtam, hogy nem a kezem nyomása, hanem az Ő ereje volt az, ami ezt előidézte, s bár először komoly arcot vágtam, végül mégis elnevettem magam én is.
Csókja hirtelen ér, de gondolkodás nélkül viszonozom hevessége ellenére is, aminek köszönhetően nehezemre esik elszakadni tőle. Szavai pedig újabb mosolyt csalnak arcomra.
-Bármire képes vagyok, ha rólad van szó, ezt soha ne feledd.-ismétlem magam, és az arcán legördülő könnycseppet letörölve csókolom meg újra, a tasakot kiejtve kezemből, dereka köré fonva karom, magamhoz húzom.-De amiért a vacsorám kárba veszett, azért mérges vagyok.-kacsintok rá, és elkapva derekánál fogva, a rám fröcskölt vérhez hasonló állapotba kerülő asztalra teszem, míg zamatos ajkait újra és újra megízlelem. Nem felejteni akartam, csupán érezni, hogy ő az enyém, újra és újra bebizonyítva magamnak és neki, hogy mindennél többet jelent számomra.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 28, 2015 11:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to my love [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudnám megmondani, hogy miért zavar annyira az, amit tett. Talán azért, mert hasonló helyzetben én elküldtem volna őt melegebb éghajlatra, talán a pokol ropogó tűzére, hiszen aki ilyet tesz, az odavaló. De másrészről meg megértettem, hogy miért cselekedett így. Viszont egy nő sokkal erősebb, mint azt a férfiak gondolnák és még mindig úgy gondolom, hogy nem lett volna szabad ezt tenni. Senkit nem foszthatunk meg az emlékeitől, még akkor se, ha azok túlzottan fájnak az illetőnek. Nekem is fájt Adam elvesztése, de mégis életben maradtam és talpra álltam, s ha akkor valaki elveszi tőlem azt a sok boldog emléket, ami ehhez a férfihoz  fűzött, akkor most nem állnék itt.
De életben maradt akkor is. Erős lett!! Láttam a szemeiben, hogy a fájdalmából merített erőt, de így mi maradt neki? Csak a bosszú, ami a legtöbb embert teljes mértékben elpusztítja. - mondom sietve és kissé idegesen, mert soha nem venném a szívemre azt, ha miattam esne baja, de ezzel már szerintem elkéstem. Betoppantam ide és teljesen felforgattam mindenkinek az életét. Egy nőt megfosztottam a szerelemtől, a szeretett férfit összezavartam és mondhatni több bonyodalmat okoztam, mint azt valaha sejtettem, hogy okozhatok. - Láttam, hogy mire képes a bosszú és nem akarom, hogy emiatt legyen bajod vagy neki. - mondom neki komolyan és kicsit kétségbeesetten, majd megrázom a fejemet picit hitetlenkedve arra a mondatára, amit csak úgy odaszúr. Egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon, mert jól esik ezt hallani, de hamarosan az aggodalom újra úrrá lesz rajtam. - Számomra is mindennél fontosabb, hogy újra magam mellett tudhatlak, mert szeretlek és mindig is szerettelek. De vajon megéri ezt a sok áldozatot ez a szerelem? Megéri az, hogy másokat bántsuk csak azért, hogy mi boldogok legyünk? - kérdeztem tőle egy két könnycsepp keretében, hiszen mindenre tisztán emlékszem, ami Adam-hez kötött és arra is, hogy milyen érzés megfosztva lenni a szerelemtől.
Nem értem, hogy miért én. Miért nem az a nő, hiszen szemmel láthatóan vele is boldog lett volna. Nekünk volt múltunk, de nem jelentette azt, hogy ennek köszönhetően lehet jelenünk vagy jövőnk, de mind a ketten próbáltunk hinni ebben. Már éppen válaszolnék neki, amikor hirtelen hátat fordít nekem. Elfordulok és mély levegőt veszek, de nem tudok teljes mértékben lehiggadni. Pár perc múlva után megyek és talán kicsit jobban felhúzva, mint előtte. - Hozzád beszélek, erre te csak úgy hátat fordítasz nekem?! Komolyan Adam?! - kérdeztem tőle dühösen és próbáltam uralkodni az erőmön, de egy boszorkányt nem túl jó dolog felhúzni, mert a következő pillanatban már csak egy pukkanást hallottam és azt láttam, ahogyan a kezében lévő tasak szétdurran, s beterít minket és a konyhát. Ennek köszönhetően már egy kisebb nevetés hagyta el az ajkaimat. Közelebb léptem hozzá sietve és szenvedélyesen csókoltam meg őt. Úgy, ahogyan egy szerelmes nő tenné, ahogyan egy nő kifejezné azt, hogy soha többé nem akar távol lenni ezektől a csókoktól, erre akar ébredni, álomba szenderülni és a nap minden egyes percében érezni szeretné. - Adam Donner szeretlek és mindegy milyen őrültséget teszel, mert mindig szeretni foglak. - suttogom végül az ajkai fölött és egy-két öröm könnycsepp kíséretében felpillantottam rá.






Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Vas. Márc. 22, 2015 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to Maisie
▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:648▲Note: 27 [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Úgy éreztem, hogy se vele, se nélküle helyzetbe kerültem. Nem akartam elveszteni, de tudtam, hogy a tetteim súlyát ő fogja csak igazán látni, így lassan megérteti, hogy mit is tettem. Nem érdekelt Nyx szenvedése igazán, vagyis nem annyira, hogy ne merjek kockáztatni, és ezt nehezen, de beismertem magamnak. Arról nem beszélve, hogy próbáltam elásni magamban a bűntudatom, és megmagyarázni azt, hogy miért jó az, amit tettem. De nem volt jó, ezt én is tudtam.
Maisie reakciója nem lepett meg, de őt is győzködni próbáltam arról, hogy amit tettem, miatta tettem, de ez azzal ért fel, mintha egyenesen az arcába csaptam volna: igazából az ő hibája. Nem volt az, az enyém volt, csak a tény, hogy mellette és érte bármire képes vagyok, nem hagyott kétségeket az érzéseimről, mégis cselekedeteim súlyát csak nehezebbé tette és felelőtlen gondolatokra adott lehetőséget.
-Neki is az. Szenvedni azért, amiért összetörték a szívét, nehezebb, mint gyűlölni valakit. Lehet, hogy ez volt a könnyebb út, sőt biztos, de tudom, hogy milyen. Ismerem ennyire.-hangom szinte megfagy, nagyot nyelek, mert felesleges lenne tagadnom azt is Maisievel szemben, hogy soha semmit nem jelentett nekem ez a lány. Nem a sajnálat szólt belőlem, ami a veszteségei miatt ütött bennem szöget, vagy az, hogy én voltam az, aki kirángatta a hétköznapjaiból, inkább az, hogy Maisie után ő volt az első nő, akiért képes voltam tűzbe tenni a kezem, ide vagy oda a heves természete.
Szemeim forgatva nézek rá, olyan arcot vágva, mint aki nem ért, miért csinál ebből olyan nagy ügyet, holott normális ember igenis nagy ügyet csinált ilyesmiből. Én is azt csináltam, csupán jó volt az arcomra húzott álarcom, még ha nehezemre esett is ott tartani a helyén, és nem a földhöz vágva hangot adni annak, hogy nem vagyok magamra büszke, és szinte a mellkasom marja a lelkiismeret.
-Nem izgalmat akartam az életembe. Értsd meg, hogy amin ő keresztül ment nem engedi meg neki azt, hogy még egyszer összetörjön, mert abba beleőrülne, vagy rosszabb. A gyerekét előtte tépte szét egy vámpír. Előtte már összetörték a szívét, és én egy cselekedetemmel több fájdalmat voltam belőle képes kiváltani, mint amit ezek után érdemelne. Nem vagyok büszke arra, amit csináltam. Egyik dologra se, de az idő kerekét még én sem vagyok képes visszaforgatni.-emelem fel a kezem, és szinte fel sem fogom, hogy most neki adtam valószínűleg pofont azzal, amit mondtam. Nem is akartam volna visszaforgatni az időt, hisz amit tettem, nem a pillanat hevében tettem.-Visszakapni téged, többet jelentett, mint hinnéd.-jegyzem meg mellékesen, mintha ezzel kijavíthatnám iménti nyelvbotlásom.
Követem tekintetemmel, ahogy távolabb lép, és fürkésző szemekkel hallgatom, amit mond. Igaza van, tudja jól, hogy egyet értek vele, de nem ismerném el, még akkor se, ha arcomról le is ró az egyetértésem jelének rezdülései. Majd mikor közelebb lép, megkeményedik arcom összes vonása, mert azt hiszem, hogy a következő adag leszúrást pofon fogja kísérni. Ehelyett szavai gyengédek, és olyan, mintha minden rendben lenne, holott tudom, hogy magában ő is vívódik, és nem tudja eldönteni, hogy örüljön e vagy sem. De ez az érzés, az az érzés, amiben csak osztozni tudok vele.
-Már cipelem. Többet is, mint ez, mondhatni ez már nem oszt vagy szoroz az eddigieken. De vállalom a kockázatát annak, hogy a pokolra jutok, amíg az életben magam mellett tudhatlak. Ez az én keresztem volt és lesz is, nem kérem, hogy cipeld velem. Hacsak nem gyűlöltél meg azért, amiért ilyen önző vagyok, ha rólad van szó.-fogom meg kezeit, és húzom el arcomról, majd mielőtt bármi mást mondhatna, egyszerűen hátat fordítok neki és a konyhába sétálok, hogy magára hagyjam pár percre. A hűtőből előveszek egy tasak vért, és a pultnak dőlök, de nem bontom ki. Lehunyt szemmel hallgatom szívének minden dobbanását, és próbálok egy okot felsorakoztatni az ellen, hogy miért nem kellett volna azt tennem, amit már megtettem. De az indok elveszni látszik a gondolatok közepedet, és csak arra vagyok képes fókuszálni, hogy nem veszíthetem el. Akkor ugyanis feleslegesen tettem mindent, és a lelkem összes sötét foltja felemésztene.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Szer. Márc. 18, 2015 10:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



to adam
[You must be registered and logged in to see this image.]

Pontosan tudtam, hogy nem gondolta a korábbi kijelentését komolyan, de ettől függetlenül nagyon is érdekelt a reakciója és csak még inkább megerősítette a gyanúmat. Nem akar többé elmenni mellőlem, de vajon tényleg ez lenne a helyes út? Ezt szánták volna nekünk az égiek? Nem tudom, de nem is nagyon akarok gondolkozni rajta, hiszen most annak kellene örülnöm, hogy itt van és engem akar, illetve az ahogy rám néz, még a megfagyott vagy a romlott szívembe is képes reményt és boldogságot csempészni. Viszont ennek ellenére se tudok teljes mértékben engedni ennek az érzésnek, mert egy része a szívemnek, a lényemnek azt súgja, hogy ez mind helytelen és nem lenne szabad... Egyszer ennek vége kell, hogy szakadjon, de tényleg így kellene lennie? Hiszen ennyi éven keresztül se voltunk képesek elfelejteni a másikat. Sőt, inkább valamiféle pótlékot kerestünk, amit Adam majdnem meg is talált... Ha nem bukkanok fel, akkor talán boldogan élnének...
Ezt az érzés egyre erősebb lesz bennem minden egyes lépéssel és amikor megpillantom Nyx dolgait, akkor még inkább úgy gondolom, hogy ez helytelen, de szeretem őt és képes lennék küzdeni is érte, de tönkre tenni egy másik nőt nem. Viszont ezzel talán elkéstem, hiszen már megtörtént. Egy megalázott nő se hagyná itt ezeket a dolgokat, de ő mégis megtette és a szavak szinte csak úgy elhagyják az ajkaimat, de közben reménykedtem abban, hogy nincs igazam, de Adam szavai pont az én feltételezésemet erősítik meg. Ez nem lehet.... Egyszerűen nem...
Szóval, mert neked így jobb? Komolyan ezért tetted? - kérdezem tőle dühösen, majd a szobában talált egyik inget felkapom és belebújok. Végre megszabadulok a törülközőtől, majd hagyom, hogy a hajam a vállaimra omoljon és szinte szikrákat szórnak a szemeim, amikor ránézek. - Ohh, szóval legalább leség egy vadász, aki ki akar csinálni. Ez sokkal jobb dolog és ha téged utál, akkor engem is fog. Szóval remek, így is annyira békés és unalmas volt minden, hogy kellett egy kis izgalom az életünkben. - teszem hozzá kicsit szemrehányóan, mert nem ez zavar igazán, hogy lehet hamarosan lesz egy személy, aki meg akar minket ölni, hanem sokkal inkább az zavar, hogy elvette a lány emlékeit és érzéseit is. Lehet fájdalmas egy szakítás, de az ember abból tanul, s egy ilyen fájdalomnak köszönhetően akár még erősebbé válhat, illetve olyan érzéseket tapasztalhat meg, amit más esetben soha nem lenne képes. Ő pedig egyszerűen csak elvette tőle. Amikor megérzem a kezét az arcomon, akkor egy darabig őt figyelem, de hamarosan újra kitéptem a karjai közül magamat és távolabb lépek tőle. Vedszek egy-két mély levegőt, hiszen muszáj lenyugodnom.
Szeretlek Adam, szeretném visszakapni azt, amint egykoron a miénk volt, de nem ilyen áron. Nem olyan áron, hogy emiatt egy ember elveszítse az érzéseit és ne emlékezzen rá arra, hogy a szerelem mekkora boldogságot tud okozni és mekkora fájdalmat. - mondom neki komolyan, majd újra közelebb lépek hozzá és gyengéden megérintem az arcát. - Szeretlek, de valóban ezért a szerelemért ilyen terhet akarsz cipelni? - kérdeztem tőle aggódva, miközben egyik kezem az arcán pihen és a szemeit fürkészem.





† Music: [You must be registered and logged in to see this link.] † Note: Nagyon gyenge 27
[You must be registered and logged in to see this link.] & [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére Go down
 

Adam Donner lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3