Share | 

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 05, 2015 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

maisie & adam
I need your help
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szerettem volna a múlt hibáit helyre hozni. Talán emiatt is kerültem annyi éven át, mert úgy éreztem, hogy csak szomorúságot, keserűséget tudnék csempészni az életében. Többé már nem lehetek az angyala vagy az a személy, aki a kínkeserves időkben vigaszt nyújt, vagy esetleg a sötétségben a fény és a remény se lehetek többé. Ezek a gondolatok mindennél jobban fájtak. Túlzottan is hiányzott az az idő, amikor a sok gond ellenére ott volt a boldogság és a szerelem lángja a szemeinkben. Talán számomra tényleg őt rendelte a sors és azért nem találtam soha senki mellet se azt a fajta boldogságot, amit mellette éreztem. A szavai olyanok voltak, mintha az a fájdalom íjveszője eltalálta volt az a pici kis fekete pontot a táblán. Azt, amit oly nehéz eltalálni, de ha valaki eltalálja, akkor a fájdalom szinte egész lényedet átjárja és semmi mást nem érzel, csak a pokol tűzét, amint szép lassan megperzsel téged, ahogyan a tűz megperzseli a papírt.
Az ördög elől nem lehetett volna elmenekülni...- mondtam szinte suttogva, hiszen a korábbi dologra nem akartam az orra alá dörgölni, hogy lehet gyenge voltam és még az erőmet se igazán tudtam használni, de mégis él. Még mindig él és esélye van arra, hogy újra boldog legyen. Talán nem kellett volna ide se jönnöm, mert úgy néz ki, hogy az új életemmel, az új énemmel semmi mást nem tudok adni az embereknek csakis fájdalmat és keserűséget. Nem tudom, hogy mit fognak mondani a hullákról, amiket magam mögött hagytam, de ha csak rájuk gondoltam, akkor úgy éreztem, hogy hamarosan hányni fogok, mert minden egyes porcikám remegni kezdett az undortól és a vérük mámorító ízétől. Egyszerre gyűlöltem magamat és egyszerre vágytam többre is.
Igyekszem nem elfelejteni, hogy ki voltam egykor és kivé lettem az évszázadok alatt, de olyan mintha elég lenne egyetlen egy csábító vérnek az illata és teljesen megváltoznék. - mondom egyre halkabban és közben a szemközti falat figyelem a félhomályban. Próbálok koncentrálni bármi másra, mint arra, hogy itt van a közelemben. Elég lenne csak kinyújtanom a karomat és megérinthetném őt, mint régen. Lecsukom a szemeimet és egy kisebb sóhaj után folytatom. - Mintha akkor minden megváltozna és nem maradna semmi más, mint a ragadozó énem. Mintha minden észérv és érzés megszűnne létezni. - mondom neki szinte lemondóan, mert lehet sok mindent túl élte és mindig sikerült valami tervvel előállnom, ha slamasztikába kerültem, de most egyszerűen nem megy. Nem tudok abban hinni, hogy ez változni fog és újra olyan leszek, mint régen.
Lassan elveszem tőle a tasakos vért, és az ölembe rakom és figyelek arra amit mond. Egy apró mosoly jelenik meg az arcomon, mert tisztán emlékszem arra, hogy régen is mindig szeretett másokon segíteni és örülök annak, hogy ez mostanra se változott. Biztos vagyok abban, hogy remek orvos lett belőle és a betegei igazán oda lehetnek érte.
Miért ne lenne jó ötl...? - kezdek bele a kérdésbe, de közben megéreztem, hogy engem figyel. Lassan felnézek rá és olyat látok a tekintetében, amire a szívem egy darabja szinte örült táncra kélne, ha nem tudnám uralni az érzéseimet. De végül veszítek és a múlt emlékei teljesen a hatalmukba kerítenek. Az ujjaim közül a vértasak kicsússzan, hamarosan az arcára tévednek és gyengéden simítok végig az arcán és a következő pillanatban pedig ajkaim az övéhez érnek és gyengéden csókolom meg őt. Úgy, mintha soha se váltunk volna el egymástól. Nem tudom mennyi ideig ízlelhettem ajkait, de úgy érzem túl kevés ideig, de mégis elkapom a fejemet és zavartan túrok a hajamba. - Sajnálom.. - mondom neki sietve újra ezt a szót, de valójában egyáltalán nem sajnáltam... hiányzott és úgy éreztem, hogy lényem egy része legalább egy pillanatra igazán boldog volt újra.



[You must be registered and logged in to see this link.]34[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 05, 2015 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Maisie & Adam

[You must be registered and logged in to see this image.]


Tőlem nem éppen megszokott megnyilvánulásom nyilván megijesztette, erre gondolni mégsem tudtam. Agyamba befészkelte valami, a gondolat, hogy ha egy percre nem azzal foglalkoztam volna, hogy éljem túl az apám, most családom lehetne, Raven viszont minden bizonnyal így kerülne még nagyobb veszélybe, amiben addig is élt, míg apám élt. A sok mi lett volna ha gondolat maga alá temetett és elfeledtette velem, hogy ki is vagyok valójában.
Nem tetszett, hogy védeni akart, hisz tudtam, hogy esélye annyi volt apám ellen, mint egy úttesten áthaladó hangyának egy futóverseny közepén. Enyhén szóval abszurd elképzelés volt, hogy egyáltalán megvédett e, hisz a saját jövőmtől is megóvott, ami valahol legbelül egy késszúrás volt számomra.
-Felfogod, hogy kitől és mitől akartál megóvni? Az apámtól? Te... Kérlek, ne röhögtess...-nevetek fel keserűen, magam elé bámulva, már-már üveges tekintettel. A gondolat mégis ott ült benne annyira, ha rám pillantana érzékelhetné, hogy kicsit több ellenérzés van bennem, mint mutatom, és nem csak az apám iránt, de valamiért iránta is. Hiába, a jövőm felett döntött, és ezt egyenlőre nem fogadta be a gyomrom. Pedig próbálkoztam erősen, hogy ne így legyen. -Inkább menekültem volna egy emberöltőt melletted, mint...-nyelek nagyot, elharapva a mondat végét, és inkább nem folytatva azt, amit meggondolatlanság lenne kimondani. De valóban az lett volna, ha a mögöttes tartalma igaz?
Szavaimra nem kapok reakciót, ránk telepszik a csönd, de nem bánom. A gondolataim így is hangosan zakatolnak fejemben, majd szétrobbantva azt. Vállamra hajtja fejét, mire állkapcsom megfeszül, és gerincemen jóleső érzés fut végig. A gondolatok között ekkor felötlik egy: ha újra az enyém lehetne, akkor élnék a lehetőséggel? Mérlegelnék, hogy két nő közé esve melyiket választaná. Egyikőjük sérülne, és sérülni is fog. Valamibe kapaszkodhatok olyan makacsul, hiába múlt el annyi évszázad? A gondolatok közül mégis az ő szava rángat ki, és elmosolyodom szavain. Édes gondolatok keserű megvalósítása...
-De bíznod kell magadba. Muszáj, ha nem hiszel abban, aki vagy, bárki mondhat neked bármit, csak üres gondolatok lesznek, amibe kapaszkodni próbálsz majd.-ha csak egy kis remény is ég benne, meg kell találnia és lángra kell lobbantania, hogy egész testét átjárja. Olyasmibe csöppent, amibe nem akart, de nem ő az egyetlen, aki hasonló helyzetbe kerül ebben a világban. S ahogy régen is, most is veszély leselkedik mindenkire, legyen az ember, vámpír, boszorkány, mágus vagy vérfarkas...
A vértasak nem messze tőlünk lapul, a sötétben megbújva, de tekintetem így is megbabonázza.
-Kórházban dolgozok, mint orvos. A vérbank ad bizonyos opciókat, még ha nem is legálisan. Ha viszont képtelen befogadni a szervezeted, az állat vért, akkor ez az egy, ami kevésbé élszörnyésztő.-nyúlok könnyedén a tasakért, mely mostanra szobahőmérsékletre melegedett. Felé nyújtom, biccentve egy aprót fejemmel, hogy vegye el. -A vérem segítene, de azt kicsit bonyolultabb elmagyarázni, hogy miért nem jó ötlet.-hozakodok elő a következő ötlettel, ami abba a kategóriába sorolt, ami úgy van felcímkézve "nem igen kellene alkalmazni lehetőség". Arcát fürkészve nézek rá, keresem tekintetét, de szemem óhatatlan ajkaira siklik. Az emlék pedig újabb késszúrást okoz bennem...


▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲▲Words: 481▲▲Note: :hatodjmeg:  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Vas. Jan. 04, 2015 12:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

maisie & adam
I need your help
[You must be registered and logged in to see this image.]

Mindenki hibázik, de a hibánkból tanulunk, vagyis azt hiszem. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy nem e követtem el akkor hibát, amikor elengedtem, amikor hagytam neki, hogy kisétáljon az életemből, de azt hiszem nem. Bármennyire is fájt akkor és bármennyire is hiányzik, tudom, hogy ezt kellett tennem akkor. Esélyt kellett arra adnom, hogy újra boldog legyen és a saját életét elkezdje. Sejtettem, hogy nem fogok könnyen belemenni abba, hogy esetleg ő öljen meg, de ha egyszer tényleg arra kerülne sor, akkor lehet már nem fog vitába szállni velem erről. Nem nagyon akartam már erre mit mondani, mert ismertem már annyira, hogy tudjam milyen makacs tud lenni. Meg szemmel láthatóan ő se akarta folytatni a dolgot, így inkább egy bizonyos ideig a könnyeimtől és a sírásomtól eltekintve csöndben maradtam.
Aztán pedig az események igen felgyorsultak. Én elszóltam magamat, Adam pedig hamarosan elvesztette az önkontrollt. Nem hibáztattam érte, de az biztos érezhette, hogy egy pillanatra a frászt hozta rám. Nem gyakran láttam ilyennek, vagyis miattam soha nem viselkedett így. Az apja tudta mindig ezt az énjét a felszínre hozni. Tudom, hogy hibáztam, de mi értelme lett volna elmondani neki, ha meg se történhetett ez a csoda, hogy a karjainkban tartsuk a gyermekünket? Nem akartam még jobban az apja ellen fordítani, mert féltem attól, hogy esetleg az az elmebeteg ember képes lenne még a saját fiát is megölni. Inkább éltem egyedül a fájdalmammal és próbáltam Adam-nak mindent megadni ahhoz, hogy boldog legyen.
De igen megvédhettelek, hiszen még mindig élsz. Lehet már semmi se olyan, mint régen volt, de ha legalább azt tudom, hogy van olyan nő az életedben, aki képes boldoggá tenni, akkor már megérte, akkoriban elfojtanom azt a fájdalmat, amit éreztem apád tette után. - mondom neki őszintén, de nem nézek rá. Nem megy. Egyszerűen félek attól, amit látnék a tekintetében. Érzem, amint a kezemet a kezei fogja és hirtelen az egész olyan, mint régen. Mintha semmi se változott volna meg, pedig teljesen megváltozott minden. Semmi se olyan már, mint régen volt és ez bármennyire is fáj, így van helyén. Így kellett lennie. Egyedül az számít, hogy ő megtalálta újra a boldogságot.
Szavai egyszerre esnek jól és egyszerre járja át a lényemet a fájdalom. Érzem, amint egy újabb könnycsepp végig folyik az orcámon, majd egy pillanatra a kezünkre siklik a tekintetem. Szerettem volna neki mindent megadni, amire vágyott, de egy dologra nem voltam képes, mert hagytam, hogy apja csak úgy elvegye tőlünk. Szinte még gyerek voltam, az erőmet se tudtam használni, de ha újra látnám azt a férfit, aki ezt tette velünk, akkor megtapasztalná azt, hogy milyen egy dühős, női boszorkány. Lassan a fejemet Adam vállának hajtottam, de egy darabig nem szólaltam meg. Csak ültem ott és próbáltam feldolgozni azt, amit hallottam.
Bármelyik nő szerencsés lesz, ha egyszer elnyeri a szívedet. Tudom, hogy milyen érzés az, amikor valakit szeretsz és törődsz valakivel, így pontosan tudom, hogy mennyire szerencsés lesz. - mondom neki alig hallhatóan, mert ha nem is mutatom ki, akkor is fájni fog mindig az, hogy már nem az enyém, hanem valaki másé, mert egy darabja a szívemnek mindig is az övé lesz. - Elhiszem és sajnálom, de talán akkor most minden sokkal másabb lenne. Lehet, ha megtudod, akkor elszöktünk volna. Messzire és az apád haragja ártatlanokra sújtott volna le. Minden okkal történik és én hálás leszek mindig is azért, hogy akkoriban magaménak tudhattalak, mert nálad jobb személyt soha nem ismertem. - mondom neki egy kisebb mosoly kíséretében, hiszen egy pillanatra a múlt boldog emlékei megjelennek előttem. Nem mozdulok, ott maradok a közelében, mert szükségem van. Elvesztem, mint Alice Csodaországban, de nekem most csak egy ember tud segíteni, aki nem más mint Adam.
Mindig bíztam benned és ez mostanra se változott meg. Egyszerűen csak magamban nem tudok bízni és nem tudom, hogy képes leszek e tetteimmel együtt éli, örökké.. - mondom szinte alig hallhatóan, majd elfordítom a fejemet és kinézek az ablakon. Figyelem a város fényeit, a holdat és a csillagokat. Minden annyira békésnek tűnik, s talán az is és csak a lelkemben tombol vihar.
Más módja? - nézek kíváncsian Adam-re és közben a tekintetét próbálom megfejteni. Bármire képes lennék azért, hogy ne bántsak több ártatlan embert. Nem akarok olyan szörnyeteggé vállni, mint amilyen Adam apja volt. Soha nem lennék képes úgy élni, de félek, hogy képes lennék olyan dolgokat tenni, mint amiket ő tett és ez rémiszt meg a legjobban.

[You must be registered and logged in to see this link.] •  Sírok  • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Vas. Jan. 04, 2015 10:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Maisie & Adam

[You must be registered and logged in to see this image.]


Olyasmit kért tőlem, amit még a saját életem kockáztatásával sem tettem volna meg, inkább a sajátoménak vetek véget. Nem akartam, hogy szenvedjen, de a jelek szerint úgy elmerült az érzelmek tengerébe, amit vámpír énje hozott a felszínre, hogy nem igen tudtam neki olyat mondani, amivel gondolatait sikerrel elterelhettem volna.
Megrázom a fejem, a makacsságán az idő sem fakított, ahogy az én önfejűségemen sem, és nem most terveztem elkezdeni, hogy mások szavait megfontoljam e vagy sem.
-Rossz embertől kérsz olyasmit, amit már elhatározott, hogy nem tesz meg semmi esetre sem.-közlöm vele, jelezve ezzel is, hogy vitának itt helye nincs. És ha lenne sem tágítanék a saját szemléletmódom mellől. Mindenki túlteszi magát az ilyesmin, így vagy úgy, s ő egy erős nő volt ahhoz, hogy ne így tegyen, ne álljon talpra mindenféle próbálkozás nélkül.
Amit mond, azzal viszont úgy kifordít az eddigi nyugalmas tehetetlenségből, mintha végig ez lett volna a célja, bár utóbbi kizártnak tekinthető. Azzal pedig, hogy ilyen egyszerűen elszólta magát, mondhatni felébresztette az eddig békésen szunnyadó oroszlánt. Nem rá voltam mérges, de miatta lettem ideges. Az apám ebben is szerepet játszott, ahogy az életem megkeserítésében jellemzően mindenben. Éreztem, amit érezni akartam, vagy aminek hatása alá kerülve egyszerűen lesújtottam rá. Kezét szorosan fogom, a falnak préselem, de egy könnycsepp, minek létezéséről azt hittem, hogy soha nem kapok tanúbizonyságot, egyszerűen kicsordult, és a szőnyegen landolva megszűnt létezni újra. Elengedem kezét, majd öklöm a falnak csapódva nyugszik meg, de testem remegése nem szűnik meg, még csak rosszabb lesz. A csontjaim a másodperc törtrésze alatt forrnak össze kezemben, érintésétől pedig szívverésem tempója gyorsul fel.
Látom arcát, hallom heves szívverését, de nehezen fogom fel azt, amit mond. Aztán a földre húz, maga mellé, és ölelő karjai körém fonódnak. Hajamba túrok, és magam elé bámulok. A sokkos vámpír mintapéldánya lettem rövidke idő alatt.
Mikor pár másodpercre elhalkul szava, kezét lehámozom vállamról, ölembe ejtem, és enyém közé fogom. Tekintetét keresem, de enyémből süt az értetlenség és valamiféle csalódottság. Volt valami, amiről soha nem tudott, vagy ha tudta is, én egyszer sem említettem neki. Az életemet jelentette, a családomat, a békességet, és meg akartam volna tartani, s ha imént elhangzott szavainak valóságában nem kételkedem, akkor talán most nem itt ülnénk, nem így, ahogy most.
-Nem lep meg...-suttogom, apámra téve megjegyzést, és biztosra veszem, ahol most van, ott még mindig kínozzák a lelkét, a tettei miatt. Ha hiszünk persze a teóriákban, hogy a gonosz a pokolra jut. Én pedig ebben most sokszorosan reménykedtem, még ha én is oda voltam hívatott kerülni.
-Nem védhetsz meg olyasmitől és olyasvalakitől, aki sokkal erősebb, mint a te akaratod.-tekintek ki az előttem lévő ablakon a csillagos égre, és arcomra bánatos mosoly szökik.-A tetteid pont nem arról beszélnek, hogy önző vagy. Csak tudod, mindig volt valami, ami hiányzott az életemből, valaki, és még ha hasonlót is találok valakiben, amit benned megtaláltam, akkor sem hiszem, hogy ennyi idő elteltével tovább tudnék ilyen egyszerűen lépni. A családot egykor te jelentetted, és a szívem egy része örökké a tiéd marad. És a gondolat, hogy a gyermekem növekedett a szíved alatt...-mosolyodom el, kissé megrázva fejem, kezét továbbra sem engedve. Lehunyom szemem, veszek egy mély levegőt, és fejem a falnak döntve tekintetem a magasba emelem.
-Nem vagy szörnyeteg, és túl fogod ezt is élni. Ahogy már oly sok mindent, de most nem leszel egyedül. Csak hagyd, hogy segítsek. Kérlek bízz bennem, még egyszer. Nem veszíthetlek el, mikor most kaptalak vissza.-nézek rá, s bár szívem már más nőt szeret, mint barátra szükségem van rá. Túl sokat jelent nekem ahhoz, hogy megint elfelejtsem. A félhomályban vörösre festett ruhájára téved tekintetem, s a földön heverő zacskóra nézek.-Van más mód is, egyszerűbb, mint hinnéd.-lehet, hogy a zacskós vér zamata más volt, és nem csillapította olyannyira a vér iránti sóvárgást, mint az, ami az erekből közvetlen érkezett, de kezdetnek megteszi, hogy uralni tudja.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲▲Words: 628▲▲Note: :hatodjmeg:  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

maisie & adam
I need your help
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem gondoltam volna azt, hogy ilyen állapotban fogom őt felkeresni. Szerettem volna beszélni vele már korábban, hiszen ezért is volt már régebb óta a címe, de soha se volt bátorságom felkeresni. Féltem attól, hogy esetleg el fog küldeni vagy esetleg már nem is emlékszik rám. Rég volt az, amikor utoljára láttuk egymást és hiába közösen döntöttünk úgy, hogy az útjaink elválnak egymástól mégis fájt az, amikor történt. Szerettem őt, tiszta szívemből, de mindig próbáltam úgy gondolni a dolgokra, hogy hálás lehetek azért, hogy egyáltalán megismertem őt és annyi ideig együtt lehettünk az apja akaratának ellenére is. Tudtam, hogy igazán szeret, mert különben nem szállt volna szembe ilyen téren az apjával, de most mégis minden annyira más volt. Ismerős idegen volt számomra, mert kicsit talán úgy éreztem, hogy sokat változott - természetesen előnyére - az elmúlt évszázadok alatt.
De, csakis tőled kérhetem. - mondtam neki komolyan két sírás roham között. Senki mást nem tudtam volna megkérni arra, hogy tegye meg és azt hiszem szívesebben haltam volna meg az a férfi karjai között, akit egykor annyira szerettem és még mindig kicsit talán szeretem, de már minden sokkal másabb. - Lehet igazad van, lehet úgy lesz, ahogyan mondod, de tudnom kell, ha esetleg még sincsen más kiút, akkor teljesíteni fogod ezt a kívánságomat. Kérlek... - néztem rá szinte a könyörögve és próbáltam minden erőmet összeszedni ahhoz, hogy legalább ezt a néhány szót el tudjam mondani neki úgy, hogy ne csukoljon el a hangom.
Nem tudok mit mondani arra, amit mond. Nem értem, hogy miért gondolja azt, hogy erős vagyok és képes leszek ezzel is megbirkózni. Lehet, hogy korábban se volt könnyű életünk, de akkor ott voltunk egymásnak. Ott voltunk, hogy segítsünk és támaszt nyújtsunk a másik félnek, de most úgy vagyok itt, mint egy múltbéli személy.
Majd mielőtt elmehetnék hirtelen elkap és hamarosan hangos csattanással a hátam a falnak csapódik. A szorítása erős és látom a tekintetében a düht és a haragot, amiért nem hibáztatom őt. Próbálom kicsit megmozdítani a csuklómat, de nem bírom. Egyszerűen fáj az amit csinál. Figyelem őt és próbálom a könnyeimet visszafojtani. Nem akarok a szemébe nézni nem megy. A szavai és a kérdése csak úgy visszhangzik a fejemben, de röpke pillanatig nem nagyon tudok mit mondani. Figyelem a könnycseppet, ami megjelenik a szemének a sarkában, majd lassan elhúzom a kezemet, de nem mozdulok meg. Ha akarnék akkor se tudnék, hiszen közé és a fal közé szorultam be, de amikor hirtelen a falba csap, akkor ijedtem ugrom össze és érzem, amint a szívem újra milliónyi darabra hull. Próbálom félre tenni azt, amit érzek és minden gondolatot elüldözni, ami a következő tetteim ellen hadakoznak. Kezem lassan az arcára siklik, gyengéden simítok végig az arcán, majd mélyen a szemébe nézek.
Szeretlek Adam, soha nem lettem volna képes megcsalni téged és igen, a te gyermekedet vártam. - mondom neki egyre halkabban, hiszen az emlék annyira fájó, hogy egy pillanatra úgy érzem magamat, mint akivel éppen most történnek meg a dolgok. Másik kezemmel lassan megfogom a kezét, amivel a falba csapott, majd amikor látom, hogy alig áll a lábán, akkor a földre leülök vele együtt, majd magamhoz ölelem, mint egykoron tettem. - Tudom, hogy hibáztam, de amikor neked akartam elmondani, akkor nem találtalak otthon, mert valahova az apád elküldött, de ő megérezte azt, hogy miért kerestelek. - röpke pillanatra még a hangom is elcsuklik, de erőt veszek magamon és folytatom. - Majd pár nappal később, miután újra visszatértél el akartam mondani, de csapdába csalt és elvette tőlünk a gyermekünket és még az arca se rándult meg közben. - majd a hátamat a falnak támasztom, a kezeim általi ölelés lazul és a szememet becsukom, mire újabb könnycseppek gördülnek végig az arcomon. - Miért nem mondtam el soha se? Mert tudtam jól, ha abban az időben az apád még téged is képes lett volna megölni és én viszont nem lettem volna képes elveszíteni téged. Nem bírtam volna elviselni még egy szerettem elvesztését. Hibáztathatsz, ha szeretnél. Nevezhetsz önzőnek, de csak téged akartalak megvédeni... - mondom neki még mindig csukott szemmel és tehetetlenül ülök ott. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire bonyolult lesz az életem. A fejemet a falnak döntöm, majd kis idő után kinyitom a szemeimet és úgy figyelem őt.

[You must be registered and logged in to see this link.] •  Sírok  • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 6:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Maisie & Adam

[You must be registered and logged in to see this image.]


A nyakamba zuhanó súly a személyében nyilvánult meg. Tiszta gondolatokkal és érzelmek nélkül lehet, hogy könnyebben kezelném az ilyen helyzeteket, de most olybá tűnt, esélyem sincs ilyesmire. Nem hagyhattam, hogy szenvedjen, mert ezt nyilvánvaló éreztem rajta, de amit kért, arra nem volt mentség. Olyasmit várt el, amit soha nem tennék meg, nem vele. Más eset, ha az ellenségemről van szó és megint más, ha olyan valakiről, aki többet jelentett nekem eddigi életem alatt mindenkinél.
Egy kis időbe telik, hogy ne tegyek olyasmit, amit megtettem volna régen, hogy magamhoz szorítsam, bőrének illatát magamba szívjam, és elfeledkezzem róla, hogy ő már nem az enyém. Még ha egykor az ios volt, nekem Nyx-re kell gondolnom, másra nem, hisz őt szeretem. Őt is, de ezen most felesleges lenne mit tagadni. De a két dolog már más. Nem tudhatom, hogy Maisie z elmúlt években min mehetett keresztül, utoljára megmondani sem tudom idejét, hogy mikor láttam.
-Ezt nem kérheted tőlem, hallod? Meg tudott állítani, és én is meg foglak, ha olyasmire készülsz, amire nem kellene még gondolnod sem. Nem fog felemészteni ez a sok minden, ami hirtelen történt vele.-tisztázom, hangom ellentmondás nem tűrő, mégis gyengéd. Nem értem, vagyis tökéletesen megértem, hogy mit érez, amikor ugyan ezt érezhettem, az pedig jó pár évszázada volt, el is felejtettem tán. Lehet, hogy nem vagyok az a típus, aki könnyen küzd meg az elé gördülő akadályokkal, de kétlem, hogy ez az akadály nekem lenne leküzdhetetlen, mint inkább neki.
-Erős vagy, erősebb, mint hiszed. Csupán nem találod magad az új helyzetben. De ilyen előfordul.-ezzel magamat akarom nyugtatni vagy esetleg őt is? Mert jelen pillanatban nem hiszem, hogy én a helyzet magaslatán állnék, és irányítani tudnám azt, ami körülöttem zajlik. Valami párhuzamos idősíkba esek a múltam és a jelenem között, s meg kellene találnom azt a valamit, ami arra ösztökél, hogy ne tegyek olyasmit, amit a jelenben már nem lenne helyes, a múltamban mégis megtennék gondolkodás nélkül.
Hallom amit mond, de ahogy kimondja, úgy törik meg bennem valami. Magam elé bámulok... A gyerekem? Az apám megölte a gyerekem? Mégis rá lettem mérges, másra már nem is lehetettem, hisz aki ezt tette, a jelek szerint már a kezem által elnyerte a büntetését. Szinte ledermedve bámulok magam elé, és egészen addig még levegőt sem veszek, míg fel nem áll, és újra meg nem szólal. Addigra viszont agyam elhomályosítja a düh és a hazugságról való lepel lerántásával fogalma sincs, hogy mit indított el.
-Sajnálod?-hangom érzelemtől mentes, már-már kegyetlen, és mit sem várok arra, hogy ez tetteimben is megnyilvánuljon. Gyors mozdulattal termek előtte, a falnak taszítva, csuklóját két oldalán a falhoz szorítva. -A gyerekem? Mikor jön el az a pillanat, hogy minden titkod megtudom, amit előlem is rejtegettél?-szakadnak fel a múl sérelmei, visszavonhatatlanul, és a rajtam eluralkodó vámpír felett semmi nem lehet csitító hatással.-Te az én gyerekemmel voltál várandó?-hangom szinte suttogó, szorításom enyhül, tekintetemben pedig megcsillan valami, talán könnycsepp volna, mely a felismeréstől akar kibukni belőlem? Olyasmit adhatott volna, amire vágytam régen, amikor még ember voltam mellette képzeltem el a hátralévő időm, bár a véremnek és az erőmnek köszönhetően hosszabb időre is tervezhettem. És most kiderül, hogy meg is kaphattam volna. Elengedem, lábaim szinte felmondják a szolgálatot, és ha egy vámpír képes sokkot kapni, akkor most pontosan abba az állapotba kerülök én is. A könnycsepp magányosan hullik alá, öklöm pedig a feje mellett néhány centiméterrel a falba csapódik, a vakolatot megbontva, ami darabokban esik a lábam mellé.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲▲Words: 563▲▲Note: :hatodjmeg:  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 5:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

maisie & adam
I need your help
[You must be registered and logged in to see this image.]
Igazán nem panaszkodhatok arra, hogy unalmas életem lett volna. Sokkal inkább olyan volt, mint ahogyan a víz utat tör magának. Szabálytalan és sok és sok érdekes dolog tarkította az életemet. Voltam rabló, igazság szolgáltató vagy éppen gazdag, szegény nő, de még hercegnő is voltam, de talán a legizgalmasabb szaka az volt az életemnek, amikor Adam is benne volt. Nem sok idő adatott nekünk meg, de soha nem fogom azt a pillanatot elfelejteni, amikor 16 éves fejjel megláttam őt s már akkor tudtam azt, hogy a szívem övé. Nem igazán ismertem, csak néha láttam őt korábban, de abban a pillanatban valami megváltozott. Eléggé sok minden tarkította a múltunkat, s emiatt úgy éreztem, hogy van valamiféle kapocs közöttünk, amit nem lehet elszakítani. Azt tudom, hogy a múlt hibáit nem lehet helyre hozni, de talán még számára is jelentek valamit és nem csak a múltjának egyik szereplője vagyok. Tudom, hogy furán hangzik, de már azzal is beérném, ha barátok lehetnénk, mert tudom, hogy rá mindig számíthatok ezért vagyok itt.
Érzem a közelségét és mindennél jobban vágynék arra, amit egykoron tett. Amikor képes volt egyetlen egy érintésével megnyugtatni,de ránézni se merek. Félek attól, hogy megvetés ott ülne a szemeiben. Igaza is lenne, mert semmivel se vagyok jobb, mint az apja volt. Egyszerű gyilkos lett belőlem.
Haa... - kezdek bele szipogva és óvatosan rápillantok. - elbuksz és nem lehet engem kezelni, irányítani, akkor kérlek tedd meg. Nem akarok szörnyetegként élni. Ha Naevia akkor nem állít meg, akkor már most se lennék itt. - mondom egyre halkabban és egy aprót még az ajakamba is harapok. Tisztán emlékszem arra, amit ott a konyhában tettem azzal az ártatlan kisfiúval. Azt is tudom, hogy Adam ismeri Naevia-t, hiszen gyerekoromtól kezdve ő volt a barátnőm. Neki meséltem még Adam-ről is. Próbálom elfojtani a könnyeket, de minél inkább küzdök, annál inkább kezdenek megjelenni és folynak végig az arcomon, mintha hirtelen egy patak kelt volna ott életre. Lassan bólintok arra, amikor azt mondja, hogy bíznom kell bennem. Érzem gyengéd érintését, illetve azt, ahogyan a könnyeimet letörli, de hamarosan újabb könnycseppek gördülnek végig az arcomon.- Félek Adam. Félek attól, hogy ez nem fog menni. Nem vagyok erős és a tetteim... - csuklik el újra a hangom, majd hamarosan újra az ölemben pihenő kezemet figyelem miközben érzem, ahogyan a kezemre potyognak az arcomról a könnycseppek. Nem nézek sehova se, csak hallgatom a lépteit, de meg se mozdulok. Az egész olyan, mintha szoborrá változtam volna. Egyszerűen nem érzek semmit se, csak a fájdalmat, a megvetést és az undort saját magamtól. Ha képes leszek megtanulni kezelni a dolgokat, akkor is miként fogok azzal a tudattal élni, hogy mit tettem? Kiket bántottam azért, hogy oltsam a szomjamat. Csendesen hallgatom a szavait, de nem igazán tudnak megnyugtatni. Legszívesebben törnék és zúznék, vagy saját magam tépném ki a szívemet. Nem tudom másnak látni magamat, mint egy szörnyetegnek.
Adam, ez nem igaz! Semmivel se vagyok különb az apádnál, hiszen én is pontosan egy gyereket öltem meg, amikor átváltoztam, mert belebotlottam. Elvettem valakinek a fiát, ahogyan egykoron ő tette a gyermekeddel! - mondom neki kissé zaklatottan és miután csak kicsúszott a számon, akkor jöttem rá, hogy mit tettem. A múlt sötét foltjait felfedtem előtte. Azt amiről mindig is hallgattam, hogy a gyermekét hordtam és az apja egy egyszerű bűbájjal és minden érzelem nélkül elvette a fiától azt, hogy megtudja milyen lehet apának lenni. Még szörnyűbb ember vagyok, mint gondoltam, hogy még ezt se tudtam magamban tartani, de alig, hogy elhagyták eme szavak ajkaimat még nagyobb zokogásban törtem ki. A kezem az arcomra siklott és úgy dőltem előre. Nem bírtam tovább, egyszerűen úgy éreztem, hogy minden porcikám fáj és szép lassan mindent elveszítek abból, amilyen valójában vagyok. Majd mintha hirtelen valami történne bennem felpattanok és zavarodottan fordulok körbe.
Nem kellett volna idejönnöm. Ez nem a te problémád, hiszen meg van a saját életed is. Én.... sajnálom.. - mondom neki sietve, mert egyszerre vágyom arra, hogy a közelében legyek és egyszerre legyek távol tőle. Félek attól, hogy a zaklatott állapotban esetleg az összes titkot felfedném előtte, amitől őt akkoriban csak megkímélni akartam. De alig teszek pár lépést újra a földre rogyok, mintha az erőm elhagyott volna és most teljes mértékben átadom magamat a fájdalomnak és a sírásnak.

[You must be registered and logged in to see this link.] •  Sírok  • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 12:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Maisie & Adam

[You must be registered and logged in to see this image.]


Ahhoz képest, hogy idáig az életem a medrében folyt, akár egy normál vízállással bíró folyó, most rövid időn belül annyi változás és váratlan helyzet állt elő, amivel kezdenem kellett valamit, hogy szinte megfeledkeztem magammal is foglalkozni. Mondjuk  sosem voltam önző, magamnak való voltam, a szó szoros értelmében. Azzal, hogy Nyx megjelent a kórházban, most pedig a volt jegyesem állt velem szemben, a szívem olyan részei is megmutatták, hogy léteznek, amiről jómagam már azt hittem, rég elhaltak. Utóbbi személy pedig tagadhatatlan mély nyomot hagyott bennem, és nem jelenthettem ki, hogy amit egykor éreztem, egyszerűen elfelejtettem. Még most is éreztem, hiába nem láttam arcát, emlékeztem a csillogó, kalandvágyó szempárra, arra a menedékre, amit egykor nekem nyújtott apám fékevesztett akaratával szemben. Valami mégis megváltozott köztünk, elhagytam, igyekeztem elfelejteni, megóvni a családomtól, de ő volt az, aki most felbukkant az ajtóm előtt, s a családomtól aligha tarthattam már.
A vérszag, mely körüllengi a legrosszabbat engedi feltételezni, és hiába szisszen fel, ahogy elé lépek, és elhúzom kezét a ruháról, hogy ezzel felfedjem a vérszag forrását, nem gondolkodom többet. Magamhoz vonom, a saját magamban dúló érzelmi hullám enyhítésére és az ő nyugtatására, de úgy szakad ki ölelésemből, mintha valaha ártottam volna neki. Részben így volt, de ez más lapra tartozott...
Figyelem mozdulatait, és hallom, amit mond, de csupán töredékeket motyog mondatokból, amik fontosak lehetnének teljes egészükben.
Lassan, óvatosan lépek hozzá közelebb és guggolok le mellé, s már épp megérinteném vállát, de ekkor emlékeztetem magam, hogy ez nem feltétlen lenne a legjobb ötlet ebben a helyzetben. Egy valami szöget üt a fejemben, és be kell ismernem, kissé ki is ábrándít. Újra gyerekeket ölt? Mit jelentsen ez?
-Gyilkos vagy vagy sem, nem kérheted tőlem, hogy öljelek meg.-szólalok meg rekedtes hangon, de érezni rajta, hogy nem csak a kéréstől ért meglepettség, hanem egy adag érzelem is vegyül hangomban. Ez pedig nem helyes, ha a tartalma sokkal több, mint holmi baráti megjegyzés. -Először meg kell nyugodnod. Bíznod kell bennem, hallod?-emelem meg újra fejét, halovány mosolyt ültetve arcomra, és letörlöm az arcán legördülő könnycseppet. -Meg tudod tanulni, hogy hogyan urald azt, amivé lettél. Segítek neked, és nem hagyom, hogy felemésszen az, amit most érzel vagy gondolsz.-állok fel végül a konyhába sétálva, s kinyitom a hűtőt, de jó pár másodperc kell, mire felfogom, hogy mibe kezdek, hol és kivel. Hajamba túrok, és az arcomba csapódó hideg levegőből lélegezve kiürítem a gondolataim, és csak a fontosakat igyekszem megtartani magamban. Kezembe veszek egy tasakot, s lassan sétálok mellé vissza. De talán nem ez az első és legmegfelelőbb lépés.
Leülök mellé a földre, de előtte vállára terítem a kanapéra fektetett lepedőt, mintha ezzel is menedéket tudnék neki adni saját maga és a démonjai ellen.
-Nem kell undorodnod magadtól, nem te vagy az egyetlen, aki akaratán kívül változik át, Maisie. Te állsz a legtávolabb azoktól, akiket szörnyeknek kell nevezni...-suttogom, magam mellé rakva a tasakot, és közben tekintetét keresem. El tudom képzelni, hogy mit érez, de ellenérzések nem tagadom, temérdek mennyiségben csaponganak bennem a segítségnyújtásra ösztökélő gondolatok mellett, magammal is harcolnom kell hát. Mellettem nem volt ott senki, hogy átsegítsen ezen, de ennek nem kell így történnie vele is. Azt viszont, amit mondott ki kell zárnom ahhoz, hogy valóban a segítségére tudjak lenni.
-Elmúlni az éhség sose fog, és vámpírként mindent erősebben érzel, de mind a kettőt meg lehet tanulni uralni. Nem könnyű, de nem is lehetetlen.-okulok a saját példámból, ki kórházban dolgozik, igaz bő négyszáz éve erősíti a vámpírok csoportját is. Ez viszont nem akadály, csupán egy nehezen legyűrhető nehézség, amit az élet a nyakamba sózott.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲▲Words: 579▲▲Note: :hatodjmeg: [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Pént. Jan. 02, 2015 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

maisie & adam
I need your help
[You must be registered and logged in to see this image.]

Hirtelen nem tudnám megmondani azt, hogy a meglepettsége miatt nem tud megszólalni vagy egyszerűen már egyáltalán nem tud nekem örülni. Emlékszem, hogy régen amikor meglátott, akkor miként mosolyogtak a szemei, mondhatni ragyogtak, ahogyan még a nap is megcsillant benne, de minden megváltozott és nekem nem erre kellene gondolnom. Annak az időnek vége, amikor mi együtt voltunk, amikor én voltam az a személy, aki vigaszt tudott neki hozni azokban az időkben, amikor minden kilátástalan volt és én voltam az a személy, aki képes volt boldogságot csempészni az életébe. Rég volt, nagyon is régen, talán igaz se volt...
Egy pillanatra még össze is rezzenek a szavainak köszönhetően. Talán tényleg jobb lett volna nem ide jönnön. Nem köt össze minket semmi se. Talán egykoron jegyesek voltunk, a gyermekét hordtam a szívem alatt, amiről ő maga se tudott, de így volt jó, hiszen az apja még azt se engedte meg, hogy az az aprócska gyermek meglássa a napvilágot. Próbálom összeszedni magamat, majd lassan és szinte alig hallhatóan szólalok meg. - El is mehetek, ha szeretnéd vagy ki is dobhatsz. - de közben nem fordulok meg. Még mindig háttal állok neki, mintha félnék attól, ha megpillantom őt, akkor minden gát felmondja a szolgálatot és minden vár fölöslegessé válik, amit magamban felépítettem ennyi év alatt. Ennek köszönhető volt már az a pár könnycsepp is, ami végig gördült az arcomon. Engedem neki, hogy a fejemet felemelje és állom a tekintetét, de olyan vagyok, mint egy szobor. Hamarosan megérzem erős szorítását, mire kicsit felszisszenek és hamarosan láthatja azt, amint a ruhám  vérbe úszik. Ez nem kicsit volt vére, hanem szinte már a vér adta a színét a ruhának. Nem egy ember vére díszítette, hanem sok fiatalé. Eme gondolatnak köszönhetően a gyomrom újra görcsbe rándul és újabb könnycseppek jelentek meg a szemem sarkában. Hallom a szavait, de nem tudok válaszolni rá. Egyszerűen nem, mert még magam sem tudom rá pontosan a választ.
Érzem az ölelését és tudom mit szeretne elérni vele. Azt szeretné, ha sikerülne megnyugtatnia, de újra régi emlékek rohamoznak meg. Emlékszem, amikor gyengéden húzta végig az ujjait a gerincem vonalán, amikor mosolyogva ölelt magához, kedves szavakat mormolva és érezhettem gyengéd csókjait. Hirtelen megrázom a fejemet és kitépem a karjai közül magamat, mert tudom, hogy ez nem helyes.
Én...- kezdek bele, majd egy pillanatra még a szemeimet is lehunyom, mintha így akarnék erőt meríteni. - vámpír lettem. Átváltoztatott... - mondom ki alig hallhatóan. Nem hiszem, hogy túlzottan fogja érteni, hogy kire gondolok. A tekintetem a ruhámra siklik és zokogásban török ki. - Megöltem őket... elvettem az életüket úgy, mintha soha nem is számítottak volna. Gyilkos lettem, Adam... újra gyerekeket öltem.. - mondtam ki kétségbe esetten, majd a földre roskadtam és a kezembe temettem az arcomat. - Kérlek ölj meg.. Én nem akarok vámpír lenni, soha nem is akartam.. Nem tudom uralni ezt a szörnyet, amivé változtam. - mondom neki zokogva, de még mindig nem bírok ránézni. A ruhám szétterül a földön, ahogyan ott ülök sírva. Soha nem voltam gyenge, előtte soha nem. De most már nem bírtam tovább. Lehet csak körülbelül egy hete lettem vámpír, de már most nem bírom. Nem akarok még több életet kioltani...


[You must be registered and logged in to see this link.]Sírok[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Pént. Jan. 02, 2015 7:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Maisie & Adam

[You must be registered and logged in to see this image.]


Lehet, hogy rosszul álltam a dolgokhoz, vagy ennyire rossz tanár lennék? Ahogy az az ige nekem csapódott, mintha kiütött volna, és való igaz, ki is ütött. De ami ennél inkább meglepett, hogy ekkora hatást fejtett ki rajtam. Pedig normál esetben, ha az ember számít rá, pláne, ha a túlkoros kategóriába tartozik, nem jobban árt neki egy nagyobb áramütés szerű dolognál. Ez mégis más volt, s kábán ébredezve a kora esti órában, még egy meglepetés ért. Az ajtót kinyitva kellemes, de egyszerre kellemetlen ismerős arc tárult elém, és magam sem tudtam, hogy hogyan kellene reagálnom. Úgy látszik az életem olyan szakaszába értem, ahol a vén fejemre csupa meglepetés esik és semmi sem mehet egyszerűen.
Egykor a jegyesem volt, s a napot nehezen feledem, mikor elszakadtunk egymástól, az okát pedig máig kerestem, persze sejtésem nem egy volt. Azt mégsem várhattam el magamtól, hogy teljesen kitöröljem az emlékeim közül, nem véletlen a meglepettségem, de nem gondoltam volna, hogy újra fogom látni. Azt pedig még kevésbé gondoltam volna, hogy így lesokkol a látványa.
Megrázom a fejem, majd bólintok, de szemöldököm összevonva engedem be, vagyis inkább óvom meg a folyosón elhaladó idős nő fürkésző pillantásától. Valami megváltozott rajta. Ahogy elhalad mellettem érzem, hogy nem olyan, mint rég. Egészen más. Hallom, ahogy szíve ver, de a ritmus még a gyorsasága ellenére is másfajta. Nem olyan tisztán kivehető, inkább rideg.
A vér illata mégsem szűnt meg, és hiába kerestem, a forrását nem láttam. Az ajtót becsuktam hát, és a lány felé fordultam, de háta nem túl sokat mondott abból, hogy mit is érez vagy gondol. Így nem erősködöm, hátam az ajtónak vetem, és nem mozdulok, míg meg nem szólal újra.
-Ha szükséged van rám, megtaláltál, de ebben az esetben teljesen mindegy, hogy megzavartál e vagy sem.-hangom kedvességet mellőző, amivel magam is meglepem, végül ráeszmélek, hogy mit is mondtam, s ellökve magam az ajtótól, közelebb sétálok felé. A kabátját úgy szorongatja, mintha az megóvná akármitől, s mikor elé állok, óvatosan álla alá nyúlok, hogy gyengéden felemeljem fejét, és szemébe nézhessek. A vér szaga mégsem múlik, s mielőtt kérdeznék vagy bármit mondanék, a szeméből kicsorduló könnycseppekkel sem törődve, megragadom csuklóját, és nem hagyom, hogy tovább markolássza a kabátját. Ezzel viszont olyasmi tárul szemem elé, ami még a megjelenésénél is jobban meglep. Ruhája vértől áztatott, s nagyot kell nyelnem, amiért éhségem jele fájó ínyemben már most megjelenik. Ő képtelen volna bárkinek is ártani, hacsak...
-Nem lehet igaz.-rakom össze a képet az úján csillogó gyűrű láttán pedig ez könnyen megy.-Mibe keveredtél, te lány?-vonom magamhoz, de erőt kell vennem magamon, hogy a gondolatot előzzem a fejemből: ezt nem azért tettem, mert még valahol legbelül szeretem, hanem azért, mert meg kell nyugtatnom.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 439▲ ▲Note: nope[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



A poszt írója Maisie Caleigh
Elküldésének ideje Pént. Jan. 02, 2015 6:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

maisie & adam
I need your help
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem akartam senkit se bántani, de mégis megtettem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz vámpírként élni, de lehet csak velem volt a baj, mert soha nem engedtem korábban azt, hogy a múlt sebei a felszínre kerüljenek. Sok titkot őriztem annak érdekében, hogy másokat meg tudjak óvni a fájdalomtól. Úgy éreztem, hogy képes leszek rá, mert erős vagyok és mert szeretem őket. De talán túl vak voltam, vagy esetleg túl nagy terhet cipeltem akkoriban, aminek most a jelenben lett meg a következménye. Viszont ezen fölösleges is gondolkozni, mert minél tovább próbálom megfejteni azt, hogy mi miért történik, annál inkább kezdtem úgy érezni, hogy a bosszú és a fájdalom szép lassan fertőzésként lepi el a lényemet és talán hamarosan nem lesz kiút belőle.
Nem akarom a múltat bolygatni, de csakis egy személyben bízhatok meg. Egy személy az, akire az életemet is rábíznám ennyi idő után, vagyis kettő személyre, de abból az egyiket már bántottam. Nem értettem, hogy Naevia miért nem ölt meg akkor és miért csak ellökött magától, de annak örültem, hogy nem próbált meg maradásra bírni. Talán ezt a fránya gyűrűt se kellett volna nekem odaadni, mert így még nappal sincsenek biztonságban az emberek. Egy darabig sikerült elterelnem a gondolataimat az emberek véréről, de amint egy kicsit elhagyatottabb területen akadtam össze velük.. nos, azt már nem úszták meg, egy kis fiút leszámítva. Őt nem bírtam bántani, mintha valamit láttam volna a szemében, de a többiek mind meghaltak. Így már tényleg nem volt más választásom, mint felkeresni a múltam egyik "szereplőjét", azt a személyt, aki egy szinte egy pillantással képes volt akkoriban elcsavarni a fejemet.
Egy darabig csak figyeltem az ajtót, majd lassan kopogtatni kezdtem rajta, utána pedig türelmesen vártam. Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy inkább haza megyek vagy olyan helyre, ahol Naevia  se találna rám és ott kiontom az életemet. Milyen szörnyeteg képes megtámadni a gyerekkori legjobb barátnőjét? Nos, azt hiszem én... csakis én... Már éppen mire leléptem volna, pont kinyílt az ajtó és megpillantottam őt. Egy pillanatra még a szavak is a torkomon akadtak és nem tudtam mit mondani, hiszen annyi ideje nem láttam már őt. Óvatosan újra szemügyre vettem őt és egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon még ebben az abszurd helyzetben is, mert jó érzés volt újra látni őt.
Igen, én vagyok az Adam. - mondtam neki barátságosan, majd még jobban magam köré fontam a kabátomat, amikor egy öreg néni haladt el a folyóson. - Bemehetek esetleg? - kérdeztem tőle kedvesen, majd miután arrébb lépett elsétáltam mellette és körbe pillantottam a szobában.
Sajnálom, hogy így rád törtem, de .... - kezdtem bele, majd éreztem, amint egy-két könnycsepp végig gördült az arcomon. Próbáltam visszatartani őket, de már nem ment. Úgy éreztem, hogy gyenge és tehetetlen vagyok. - szükségem van rád. - vallottam be neki őszintén egy sóhaj kíséretében, alig hallhatóan, de a kabát még mindig elfedte a véres ruhámat. Hiányzott mindig is, de a mi múltunk már lezárult, azt talán már soha se lehet feléleszteni és amúgy is éreztem egy lánynak az illatát és mintha valakire számított volna. Az biztos, hogy nem engem várt. Talán ő megtalálta a boldogságot valakinek az oldalán. - Remélem nem zavartalak meg semmiben. - mondtam neki sietve, hiszen mondhatni tényleg csak úgy rátörtem.



[You must be registered and logged in to see this link.]31[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Pént. Jan. 02, 2015 3:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Maisie & Adam

[You must be registered and logged in to see this image.]


Hallom a hangját, ismerem ezt a mondatot, de mire észbe kaphatnék, és tehetnék ellene, hogy ne hasson, de torkomban szorító érzés érzek, ami fejembe siklik pár másodperccel később, és testem erőtlenül a földre zuhan. Még mondani próbálok valamit, de hang már nem jön ki a számon, az utolsó kép, amit látok, az Nyx aggódó arca, de fekete semmi szippant magába, és megfeledkezem magamról...
Kipattan szemem, de ahogy megemelem a fejem, nagyot reccsen a nyakam. Felnyögök, és visszadőlök a földre. Bármi is történt, nem most volt, mert a helység már sötétbe burkolózott. Tehát beesteledett. Lassan újra megpróbálom magam ülő helyzetbe tornázni, el is jutok idáig, de hátam a kanapénak vetem, mert korántsem vagyok még elememben és igazán élőhalottnak nevezhető állapotban. A földre meredek, magam elé, mereven, és gondolataim között matatok. Az elmúlt órák sötétek, viszont az utolsó kép megmaradt.
-Meg kell keresnem...-suttogom magam elé, felismerve a helyzetet, de miután felállok, jobbnak látom egy zacskó vérrel kezdeni a kutatást. Ahogy a hűtőhöz lépek, kopogást hallok az ajtón, de úgy hasít fejembe, mintha egy tőrt húztak volna végig hátamon. Feltépem fogammal a zacskót, és csendesen meghúzódom a sötétben, lassan nyelem a kortyokat, mégis mohón.
Az ajtó túl feléről viszont hallom a szuszogást, vagyis inkább a levegő kapkodását, mintha csak az illető maratont futott volna. Az üres tasakot a kukába dobom, felkapcsolom a villanyt, és megszólalok.
-Egy perc.-nézek végig magamon, s a lakáson, de vérnek sehol semmi nyoma, ami jó jel. Lassan sétálok az ajtóhoz, a vérnek gyors hatását kiélvezve, már kevésbé kábán, de az engem ért találat, ami egy ige formájában sújtott le, még engem is hirtelen ért.
Az ajtó elé lépek, veszek egy mély levegőt, és lenyomom a kilincset, emlékeztetve előtte magam, hogy emberként viselkedjek és próbáljam egy percre félretenni a gondolataim, amik most fejfájdító zakatolásba kezdtek. Ahogy azonban az ajtó kinyílik, jómagam pedig hanyag mozdulattal támaszkodom meg az ajtófélfán, kis híján előre bukok a meglepettségtől, ami arcomra még így is kiül. Ami pedig még inkább "dob" a hangulatomon, az a vérszag, ami körüllengi az ismerős arcot, kinek puszta létezéséről is megfeledkeztem, szándékosan, de nem fájdalommentesen.
-Te nem...-hebegek-habogok lányos zavaromban, végül mégis kibukik belőlem a kétkedésem kifejező kérdés...-Maisie?-szinte suttogom a nevet, s a lány arcára pillantva valami megmozdul a szívemben, ahogy akkor, mikor először megláttam...

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 373▲ ▲Note: nope[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 01, 2014 10:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


to my special vampire

Szavaira megforgatom a szemeimet, mert ehhez azt hiszem, hogy még túlzottan is korán van. Hiányzik a reggeli kávém, mert még odáig se jutottam el. Ebben a konyhában még nem igazán sikerült kiigazodnom, pedig nem eszeveszettül nagy. Egyszerűen csak túlzottan más dolgok körül forognak az agytekervényeim, mint azon, hogy megtaláltam a kávét. Ennek köszönhetően történt nem olyan régen még a gyertyás mutatvány is. Talán örülnöm kellene, mert nagyobb esélyt kapok arra, hogy megvédjem a szeretteimet, hiszen mamám is mindig mondta, hogy egy napon meg fogod tudni azt, hogy mi is vagy. Most már értem, hogy mire gondolt, de amennyire hasznára lehetek másoknak, annyira is árthatok nekik. Félek és talán ez látszik is rajtam, de talán a kétely jobb szó.  Túl sok kérdésem lenne, de nincs olyan személy, aki választ tudna ráadni, mert ezek olyan kérdések, amikre magamnak kell rájönnöm és arra van szükségem, hogy valaki csak mellettem legyen ennek az útnak a folyamán.
Nem a vad szokta a prédáját becserkészni? - kérdeztem tőle mosolyogva, miközben hirtelen a pultra kerültem és egy kisebb nevetés hagyta el ajkaimat annak köszönhetően amit tett. Úgy emelt fel, mintha vattacukor könnyű lennék.
Igazán? Honnét veszed, hogy nekem tetszeni fog az, ami itt....- lassan az ujjammal megérintettem a homlokánál őt, majd pedig a lábamat a dereka köré fontam és közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesen viszonoztam a csókját.
Figyelem őt és azt is ahogyan inni kezdi a vért, majd egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat, amikor megint arról kezd el beszélni, hogy jó lenne ha pihennék és vigyázni kellene rám. Ismer már annyira, hogy tudja, hogy engem csak akkor fog tudni nyugton tartani, ha esetleg az ágyhoz bilincsel.
Ismersz már annyira, hogy tud soha nem fogok egy helyben ülni. Szóval vagy megbilincselsz vagy pedig... -mondom neki mosolyogva, majd hirtelen magamat se értve, valami bevillan és hangosan el mondok egy-két latin szót. Fogalmam nincs, hogy miként jöttek ezek a szavak és milyen emlék ez, de hirtelen Adamra pillantok, aki úgy néz ki, mint aki mindjárt meg fog halni, majd hirtelen összeesik. Leugrok a pultról és ott termek mellette. - Adam ébredj, ne csináld ezt! Hallod ez nem vicces!! Adaaaam!! - mondom szinte üvöltve, de meg se mozdul, Hiába rázom és hiába ütöm meg őt, hátha akkor rájön, hogy ez rohadtul nem vicces, de egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy én tettem. Előkotrom a telefonomat és könnyes szemmel kezdem el tárcsázni, azt a személyt, akiben megbízom és akire tudom, hogy számíthatok. Felkapok egy-két ruhadarabot belebújok és próbálok emberi külsőt teremteni, de nem igen megy. Nem halhatott meg... nem....
És a következő pillanatban már csak arra eszmélek, hogy a hotel folyosóján szaladok a megbeszélt helyre, mert szükségem van segítségre. Valakinek meg kell mondania, hogy mi történt vagy mit tegyek. Nem veszíthetem el őt is... azt már nem bírnám elviselni.


||folyt. valahol

Ƹ̵̡  Köszönöm a játékot! 40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 01, 2014 5:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nyx &  Adam
Két dologban szinte biztos voltam. Az első, hogy előbb fog ébredni, mint én. Nem újdonság, mindig is hétalvó voltam, ide vagy oda a vámpírlét. A másik, hogy bogarat ültettem a fülébe, és mivel nehezen hiheti ezt csak el, biztos, hogy meg akar vele birkózni vagy úgy tenni, mintha hülyeséget beszélnék. Mind a két variáció beigazolódni látszott. De nem bántam, vagyis nem tudtam eldönteni. Persze örültem volna, ha nem tűnik el a konyhában, mielőtt feleszmélhetnék a mocorgására és annak is, ha nem gyakorolt, vagy inkább próbálkozott volna magától, de nem volt mit tenni, megszoktam tőle jó sok dolgot, ezt is igyekeznem kellett elfogadni.
Az első alkalommal, amikor megtudtam, hogy boszorkány vagy varázsló, vagy nevezd, aminek akarod, vagyok, hasonló reakcióm volt, bár arra határozottan emlékszem, hogy engem inkább a kíváncsiság vezérelt. Ahogy elnézem, ő viszont bizonytalan és kétkedő. Persze elsőre nem várhatom el tőle, hogy egyszerűen legyintsen és elhiggye, amit mondok.
-Hol van itt hölgy?-vonom fel szemöldököm körbepillantva a kis helységben, és végül rákacsintva elmosolyodom.
Magam felé fordítom, hogy jobban lássam csillogó tekintetét, de az aggasztó dolog ott csillog benne, és az nem az öröm, inkább valamiféle félelem. De nem szerettem hirtelen ítélkezni, ő pedig olyan volt, mint az időjárás, ezt tudtam jól.
-Nem is settenkedem. Most inkább becserkésztem.-javítom ki, kapom fel, mikor nyakam köré kulcsolja kezét, és a pultra letéve pontosan egy magasságba kerül velem.
-Nem értem, hogy mivel érdemeltem ki ezt a nevet, de szemet hunyok felette.-hajolok hozzá közelebb, kezem derekára csúsztatva, és magamhoz húzom.-De ezért most ki kell engesztelned. És van is rá egy ötletem, hogy milyen úton-módon ejtsd ezt meg.-siklik kezem álla alá és lopok tőle forró csókot, szinte olyan hevesen, hogy beszippant a tér és az idő is.
Végül elhúzódva tőle a hűtőhöz lépek, kiveszek egy tasak vért, és egy részét egy tiszta pohárba öntöm, miután kinyitottam a kis "szelep" szerű valamit.
-Alig vagy itt egy napja. Vagy órában és percben mérve valamennyivel több ideje, mint egy napja.-dőlök neki a vele szemben lévő pultnak, s kortyolok bele poharamba. -Gyógyulnod kell, amihez nem ártana pihenni. És mivel az erőd elég kezdetleges és kiszámíthatatlan, jobb lenne egy két alap dolgot elsajátítanod. Mert bár hozzád képest én mindent tekintetben egy vén trotty vagyok, hidd el a te fiatal erőd nekem is tud meglepetést okozni.-iszok bele végül a pohárba, miközben arcát fürkészem. Jó lenne kitalálni, hogy mit gondol erről az egészről, de tudom jól, nem fogja egyszerűen megosztani velem, és egyenlőre azzal, hogy ezt erőltetném, valószínű csak rontanék a helyzeten.
music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 410|[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 27, 2014 9:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Nyx & Adam
I need you now and forever
☄ Remélem tetszik 40 I Wanna Be Yours ☄ Szószám: 509

Fura volt az egész helyzet. Jó érzés volt  mellette ébredni, illetve figyelni azt, ahogyan békésen alszik. Valószínűleg emiatt még nehezebb volt elhinni azt, hogy képes volt valaha valakit bántani. Biztos vagyok abban is, hogy ha nem róla lett volna szó, akkor nagy valószínűséggel az a vámpír már nem élne. Nem azért, mert egykor bántott valakit, hanem azért, mert más vámpírok talán soha nem bánják meg a tetteiket. Rajta viszont látszott, hogy mennyire megveti saját magát is emiatt, pedig pontosan tudtam, hogy a nagymamám se vetette meg soha. Mindig is úgy gondolta, hogy minden okkal történik, csak lehet abban a pillanatban nem értjük az okot. Azt hiszem ebben nagyon is igaza van, hiszen ha akkor nem történnek azok a dolgok, nem vesztem el a fiamat, akkor soha nem ismertem volna meg az árnyékban megbújó ismeretlen idegent, hiszen részben ismertem őt. Ott voltak a gyerekkoromból a történetek, amik hirtelen valósággá váltak. Próbáltam csendesen mozogni a lakásban, meg eléggé kába voltam még a tegnap történtek miatt. Emiatt is döntöttem az első rágcsa mellett, mert fejem tele volt mindenféle gondolatokkal. Elegendő volt két nap ennyi idő után, hogy az egész életem a fejetetejére álljon. Nem tudom, hogy miért kellett így történnie, de nem is érdekel, hiszen amennyire félek, pontosan annyira vagyok boldog is.
Magam sem tudtam volna megmondani, hogy mit várok eme gyertyától, de mégis hülyeségnek tűnt a próbálkozásom is. Nem értem mi van velem, mert én nem akarok különleges lenni. Én egy halandó vagyok, ember, aki vadász lett. Erre kiderül, hogy egy vagyok a természetfeletti lények közül, akikre oly sokszor vadásztam. Boszorkányt mondjuk soha nem bántottam, de soha nem lehet tudni, hogy a vámpírok kivel milyen szerződést kötöttek, így lehet, hogy az akaratom ellenére is bántottam már egyet. Nem csak a gyertya ijesztett meg, hanem még egyet ugrottam, amikor hirtelen megszólalt mögöttem és éreztem kezének az érintését a derekamnál.
Remélem tudod, hogy  nem szép dolog megijeszteni egy hölgyet. – mondtam neki mosolyogva és közben az ajkamba haraptam, mert legszívesebben azt mondtam volna, hogy ez maga a világ vége. Még a vadászat is könnyebbnek tűnik, mint ez. Félek attól, hogy esetleg képes lennék bántani másokat az erőmmel a tudtom és az akarom ellenére is. Mosolyogva pillantottam fel rá, amikor szembefordított magával és egy pillanatra még oldalra is billentettem a fejemet. – Én meg elfeledkeztem arról, hogy valaki mennyire is szeret settenkedni és a frászt hozni a másikra. – mondtam neki játékosan, hiszen régen is szeretett mögém lopakodni és megijeszteni, amivel nem mindig járt jól, mert néha azért egy-két pofon elcsattant ilyenkor. Ez amolyan automatikus dolog volt akkor. Loptam tőle egy apró csókot és a kezemet a nyaka köré fontam. – Hogy aludt Mr morci uraság? És mi a terved mára? Remélem nem akarsz továbbra is tartani, mert lassan a négy fal kezd megőrjíteni. – mondtam neki komolyan és közben néha aprót az ajkamba haraptam, amikor a szeméről ajkaira tévedt a tekintettem.  Szerettem húzni őt és ilyenkor, ébredés után tényleg néha olyan volt, mintha morcos lenne, de valójában pedig csak még ő is „zombi” volt és időre volt szükséges, hogy teljesen felébredjen.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Szer. Nov. 26, 2014 9:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nyx &  Adam

Valami furcsa késztetést éreztem arra, hogy közelebb engedjem magamhoz, amit eddig még soha nem éreztem igazán. Elcsépelt vagy sem, cserben nem hagytam volna soha, de féltem ez a dolog törékenyebb lesz, mint holmi régebbre visszanyúló barátság, így az alapjaiban próbáltam megerősíteni és bizalomra, őszinteségre építkezni. A kezdő lépést megtettem, a magam kis démonját szinte szabadjára engedtem, mikor beavattam a múltam rejtett titkaiba.
-Kár, hogy nem volt lehetőségem újra látni, mikor még láthattam volna a mosolyát.-emlékeztetem magam, hogy minden rokonja a szemem előtt nőtt fel szinte, de a nagymamája és Ő két hasonló személyiségekként, igen hasonló külsővel is bírtak, és az a mosoly, amivel rám tekintett nem is olyan rég, pontosan olyan volt, mint amit jó pár tíz éve láthattam.
Nem tudom, hogy kitől örökölhette ezt az optimista hozzáállását, minden esetre örültem, hogy képes így állni a dolgokhoz, hogy nem lökött el magától, amit megértettem és megérdemeltem volna.
-Ha oda is mész sem bánom meg, hogy ezt mondtam.-válaszolok halovány mosollyal arcomon, mikor csillogó szempár köszön velem szemben vissza, és nem tudom megállni, hogy ne gondolkodjam el rajta, mikor láthattam ezt először. Az első találkozás nem volt zökkenőmentes, boldog, de annál emlékezetesebb és borzasztóbb. Az elkövetkező hetek-hónapok viszont olyan lassan és csendesen teltek el, hogy egyszerűen észre sem vettem, mennyi ideje óvom, mintha cukorból lenne, és az esőre téve legalább olvadni kezdene. De az első mosolyra emlékszem, és emlékszem a mellé társuló szempárra, és ez most pontosan olyan volt, ami jó érzéssel töltött el.
-Valóban, de egy próbát megér.-kacsintok rá, majd kényelmesen elhelyezkedve álomra hajtom a fejem, ami hamar utol is ér. A gondolataim viszont ekkor sem hagynak nyugton, és a múltamba temetkezve foszlányos és kellemetlen érzést keltve elmémben nyomasztanak egész éjszakán át.
Fogalmam sincs, hogy hány órát aludhattam, de még nem járhatott magasan a Nap, mikor megcsapja fülem a teavíz forrása. Kinyitva szemem nem találom mellettem az ágyban, ami nem lep meg. Nyújtózkodom egy kiadósat, majd magamra kapok egy melegítőnadrágot és egy atlétát, hajamba túrva sétálok a konyha felé, egy falnak nekidőlve, de olyan csendesen mozogva, hogy ne hallhassa meg jelenlétem.
Tudtam, hogy nem lesz képes várni, ugyanakkor tudtam, hogy meg fog rémülni attól, amire rájött, hogy uralhatja, ha akarja. De bár nem említettem neki, tudtam jól, hogy ha nem tanulja meg uralni, nem csak másnak, de saját magának is ártana. Ezért lépnem kellett, de erőltetéssel sem értem volna el sok mindent, így bár belül viaskodtam a józan eszemmel, kívül igyekeztem lazának és gondtalannak tűnni. A nyomasztó gondolatok viszont úgy tornyosultak fejem fölé, mint szürke esőfelhők az égre vihar előtt. A vihar előtti csend viszont reméltem, hogy nem a mostani kis megnyilvánulás lesz.
-Tudom, hogy ijesztő, de nem a világ vége.-kapom el derekánál fogva, ahogy hátrébb ugrik, majd a gyertyára nézek, mely éni kezd. -Majdnem megfeledkeztem róla, hogy a szobához bejárónő is dukál, aki kicsit több dolgot tud a világról. De valamiért nem ijeszti el a csúnya, gonosz vámpír, aki imádja azokat a rakoncátlan szőke fürtjeit.-simítom ki arcából az oda hulló tincset, ami előtör a többi közül, ahogy magam felé fordítom.


music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 501|[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 24, 2014 10:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Nyx & Adam
I need you now and forever
☄ Remélem tetszik 40 I Wanna Be Yours ☄ Szószám: 740

Más hibákat követtünk el, de mind a ketten hibáztunk és ettől még nem kell nekünk úgy élnünk, mint akik már nem lehetnek boldogok. - mondtam neki komolyan. Semmi játékosság és semmi kedvesség nem bujkált a szavaimban. Egyszerűen csak a tényeket mondtam neki, azt amit gondoltam. Mindig is az a személy voltam, aki képes kimondani azt, amit gondol és Adam pedig olyan személy volt, aki ezeket a dolgokat egészen jól tudta kezelni. Még olyankor is, amikor még talán a világháborúk is eltörpültek amellett, mait én éppen műveltem. Régi szép idők. Akkor se volt semmi se egyszerű, de mellette mindig is úgy éreztem, hogy érek valamit és van helyem a világban, még akkor is, amikor még magam sem tudtam azt, hogy beleszerettem.
Nem szólalok meg, hiszen úgy érzem, hogy erről fölösleges lenne vitatkozni. Talán erősebb lettem, de az se kizárt, hogy csak annak mutatom magamat, mert nem akarom azt, hogy bárki is féltsen vagy veszélybe sodorja magát. Én tudom azt, hogy sokszor úgy mentem el vadászni, hogy az se érdekelt volna, ha az lesz az utolsó csatám, de ezt Adam nem tudja és talán így van helyén. Nem kell tudnia arról, hogy voltak olyan hullámvölgyeim aminek következtében néha lemondtam volna az életemről, mert úgy éreztem már, hogy nem bírom tovább a szenvedést, de örülök annak, hogy soha nem jött el az a perc, amikor átbillentem volna a másik oldalra, mert akkor most nem lehetnék itt. Nem nézhetnék a szemébe, nem hallhatnám mély férfias hangját és nem érezhetném a gyengéd érintéseit, s ezek nélkül pedig vétek lett volna meghalni, hiszen mennyei érzésekkel töltik el az egész lényemet.
Csendesen ültem ott és hallgattam őt, de minél több dolgot árult el magáról és a múltjáról, annál inkább kezdtem érteni a dolgokat. Azt is mondhatnám, hogy szép lassan kezdett összeállni a fejemben a régi meséknek hitt dolog. Egy idő után pontosan tudtam régen is, hogy az a valóság amit mesélnek és mindig is találkozni szerettem volna azzal a bizonyos vámpírral. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi fog történni akkor, ha egyszer tényleg látni fogom, de tisztán emlékszem a gyermeki álmaimra és vágyakozásaimra. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon a múlt emlékeinek köszönhetően, de ekkor éppen nem néztem rá, így nem láthatta, majd a szavai hallatára újra felemeltem.
Talán jobban tudod, mint azt valaha gondolnád. Én hallottam őt ahogyan beszélt rólad és a történetről és pontosan tudom ennek köszönhetően soha nem tudott rág haragudni emiatt. - mondtam Adam-nak komolyan, hiszen ez volt az igazság. Tudom, hogy nem volt éppen vidám történet, se éppen megbocsájthatatlan bűn, amit tett. Úgy gondoltam, hogy mindig mindenkinek jár egy új esély, mert könnyen hibázik mindenki, de azon van a lényeg, hogy valaki megbánja e a bűneit  vagy nem. Ha nem, akkor az már régen rossz, de ha igen, akkor pedig előtte az élet akár egy szebb jövő reményében.
Csak meg ne bánd ezt a kijelentést a végén, mert lehet hamarosan az agyadra fogok menni. - mondtam neki kicsit elviccelve a dolgot és egy kisebb kuncogás kíséretében miközben egy kósza tincsemet a fülem mögé igazított. Álltam a tekintetét, s újra és újra elvesztem abban a szempárban, ami visszatekintett rám.
Hangos nevetés hagyta el az ajkaimat és játékosan megpróbálom magamtól eltolni az arcát.- Nem fair dolog, amit csinálsz, mert az alvó tigrist nem ér ily módon felébreszteni, majd alvásra kényszeríteni utána. - mondtam neki még mindig játékosan, majd pedig hamarosan befészkeltem magamat az ölelésében, ahogyan már mellette feküdtem. Egy ideig még fészkelődtem, de részben csak azért tettem, hogy húzzam őt kicsit, majd adtam neki egy jó éjt puszit ajkaira és ajkai fölött suttogtam el azt a két szót. - Jó éjt. - mondtam neki gyengéden, majd pedig hamarosan az ölelésében mély álomba szenderültem. Az álmaim eléggé kesze-kuszák voltak, mintha az elmúlt nap eseményeit akartam volna feldolgozni bennünk, de nem túlzottan sikerült. Szinte az első napsugárra felébredtem és mosolyogva figyeltem Adam-et, ahogyan mellettem aludt. Olyan volt így, mint valami békés kisfiú. Lassan kimásztam az ágyból, beletúrtam a hajamba és hamarosan pedig már a konyhában voltam. Találtam egy kis nassit, így azt kezdtem el enni és közben vizet raktam fel forrni a teának. Egy darabig próbáltam megfejteni, hogy vajon tényleg igaza lehet e Adam-nak azzal kapcsolatban ami vagyok. Próbáltam az előttem álló gyertyát meggyújtani a kezem és a gondolatom segítségével, de mind hiába, majd hirtelen mégis csak lángra kapott. Ijedtem ugrottam hátrébb és a kezem is mellém esett le, aminek következtében el is aludt. Egy pillanatig azt hittem, hogy csak képzelődöm, de talán még se....

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 24, 2014 7:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nyx &  Adam

Egyszerre volt tipikus deja vu helyzet, és mégis más. A ruháim használata mindennaposnak számított régen is, de akkor inkább csak amolyan idegesítésnek szánta, noha már akkor sem bántam, ahogy most sem. szememmel követem mozdulatait, és meglepően tapasztalom, hogy még a kócos hajjal szegélyezett arc pillantása az én ruhámba burkolt testtel párosulva egy kellemes bizsergés hatását kelti bennem. Az érzését, hogy ez így van rendjén, de legbelül tudtam, amíg nem vagyok hozzá őszinte, addig ez nem teljesen lesz így.
-Kicsit más a kettőnk helyzete, ezt te is tudod.-feszül meg állkapcsom, szinte érzéketlen hangon szólok hozzá, mintha kicsit magammal is küzdenék, hogy legyőzzem a félelmeim, és azt, hogy belássam, egyáltalán nem különbözünk a másiktól a korunkon és a nem túl nyilvánvaló tényen kívül, hogy míg ő vadász, addig én egyfajta hibrid vámpír vagyok.
-Annyira más vagy, mint rég. Erősebb. De ezt nem nekem köszönheted, hanem magadnak. Annak, hogy megtaláltad magad. A valódi éned.-engedek meg egy félmosolyt, majd mesélni kezdek neki. Arról, hogy a családom és a családja útja hogyan is kereszteződött, hogy én mit tettem az ő családjával és mit tettem a sajátommal. Persze tudtam, hogy valakit az övéi közül sikerült megmentenem, ahogy így a sajátjaim közül is a ma még élő egyetlen szem rokonom, de a lelkiismeretem mást súg. Nem dönthetek emberéletek felett pusztán azért, mert tudom, hogy mi a helyes. Az apám és a testvéreim élete is az én kezemen szárad, bár abban valamiért nem tudok kételkedni, hogy ellenkező esetben ők nem tették volna ugyan azt, amit én tettem. Azt viszont nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy az ő ősei azért szenvedtek, mert én a képbe kerültem. Az én keresztem volt a gondjukat viselni és tanítani őket, ígéretet tettem, de elbuktam. Végül pedig én öltem meg őket. A puszta kezemmel, és ez a kép szinte tudatomba égett azóta, és kísért, akárhányszor ránézek. A múlt démonja nem hagy nyugton, most mégis úgy érzem, ahogy az utolsó szó is elhagyja szám, hogy némi nyugalom kerít magába, és a démon mintha megkapta volna, amit akart. Talán ennyi kell ahhoz, hogy elszámoljak magamban mindazért, amit tettem.
Összevont szemöldökkel hallom meg végül, amit mond, és egy percre elmosolyodom. Gondolhattam volna, hogy a nagymamája nem képes ettől a gyermeteg meglátástól szabadulni, és megosztja majd a családja többi tagjával is.
-Soha sem haragudott, mert ezt mondta. De soha nem tudhatod, hogy mit érzett.-fújom ki végül a levegőt, és érintése nyomán érzem, ahogy újra szinte égni kezd a bőröm.
-Nem tudom, mivel érdemeltelek ki, de többé nem engedlek el. Bármeddig képes vagyok elmenni azért, hogy te boldog legyél.-szólalok meg, mikor ajkainak perzselő árintése is megszűnik, magnem ölembe húzom és füle mögé tűrök egyet a szőke hajzuhataga kósza tincseiből.
-Azt viszont kétlem, hogy most is azt éreznéd, amit kislány korodban. Mert akkor aligha gondoltál olyasmire, hogy ez milyen jól eshet.-emelem meg kicsit fejét, majd apró csókokkal hintem nyakát, míg végül le nem húzom magamhoz, és magam mellé nem kényszerítem. Szorosan simulok hátához, kezem átkarolja derekát, arcom pedig nyakába temetve pihen meg. -Ideje aludni, holnap sok dolgunk lesz.-suttogom fülébe, annyira elengedve egy kicsit, hogy óvatos, de nem túl gyengéd csókot lophassak tőle, majd a takarót is magunkra húzom, és egyenletes szívverését, lélegzetét hallgatva álomra hajtom a fejem.

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 526 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 23, 2014 11:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Nyx & Adam
I need you now and forever
☄ Remélem tetszik 40 I Wanna Be Yours ☄ Szószám:846 27
Szerintem erre magad is tudod a választ. - közben rákacsintok. Nem mindenben változtam meg és még mindig szeretem húzni kicsit őt, illetve még gyakran előfordul az, hogy kérdésre kérdéssel válaszolok. Nem szeretnék teljesen kifordulni önmagamból, de azt nem tagadom, hogy az élet egy-két dolga nem változtatott rajtam. Mindenki változik akár szeretne, akár nem. Ezt nem mi döntjük el és talán mi észre se vesszük, csak másoknak tűnik fel az, ha már valamire esetleg nem úgy reagálunk vagy már nem azt mondjuk.
Biztos vagyok abban, hogy a tekintetével minden egyes mozdulatomat követi, de nem zavar. Régen mondhatni elcsentem a ruháit, ha úgy tartotta kedvem, hogy éppen azt viseljem, de most több okom is volt rá. Például nem volt ruhám, a másik okom az volt, hogy vizes lett a korábbi, amit adott és harmadik okom pedig az volt, hogy ha gyengéd érintéseit, akkor könnyű szerrel lehetne repetázás a korábbi élvezetekből. Nem mintha ellenemre lennének, de úgy láttam jobbnak, hogy jobb minél hamarabb beszélnünk arról, ami miatt azt mondta nem sokkal az együttlétünk után. Legszívesebben néha fejbe vágnám, hogy kapjon már észhez, hogy mindenkinek jár a boldogság és egy új esély a szebb életre. Csendesen ültem az ágyon és hallgattam őt.
Azért mert végig néztem a fiam halálát? Vagy amiért otthagytam gyerekfejjel a családi házat és megbántottam a szüleimet nem érdemlek már boldogságot? - kérdeztem Adam-től komolyan és közben végig őt néztem. Mindenki követ el hibákat. Olyan dolgokat amiket már senki se tud helyrehozni vagy megváltoztatni, de pontosan ez az ösvény sodort ide is, most Adam karjaiba. - Én is hibáztam, nem egyszer, de ezeknek a hibáknak köszönhetően lehetek itt és ismertelek meg téged. És neked köszönhetően érzem úgy, hogy végre újra élek és nem csak a megszokott rutinból áll az életem. - mondom neki komolyan még mielőtt folytatná a mondandóját. Egy pillanatra lecsukom a szemeimet, amikor megérzem gyengéd érintését és egy pillanatra azt kívánom, hogy bár csak megállna az idő. Soha senki nem mondta azt, hogy az élet nevű játék könnyű lesz, de azt se mondták nekem, hogy ennyire nehéz...
Csendesen ülök az ágyon, a lábaimat felhúzom és a tekintetemmel fogva tartom őt. Nem mozdulok. Csak ülök ott és figyelem őt, illetve hallgatom, amit mond. Néha egy aprót bólintok, hogy folytassa és nem csak hallom amit mond, hanem értem is. Fölösleges lenne tagadnom azt, hogy nem fáj, amiket mond. De szép lassan megértem a dolgokat. A nagymamám mindig is beszélt egy vámpírról, aki egykor az ördögre hallgatott, aki a saját apja képében kísértette meg. Eleget tett a kérésnek, de még se teljesen. Megmentett egy aprócska lányt, aki nem más volt, mint ő. A nagymamám mindig is úgy mesélte el, hogy mindenki hibázik, de olyan bűn nem létezik, amit nem lehet megbocsájtani. Azt is elmondta, hogy egy napon lesz egy olyan személy, aki újra megmutatja azt eme férfinak, hogy az életben nem kell mindig bűnhődni, hanem mindenkinek jár egy esély a boldogságra. Talán már akkor beleszerettem Adam-ba, amikor még csak a nagymamám történeteiben éledt újra, de most itt ült velem szemben az a férfi, akinek a történetét hallgatva oly sokszor álomra hajtottam a fejemet, vagy késő éjszakákon át újra és újra elmesélték nekem egy-egy viharos éjjelen, amikor nem tudtam aludni. Egy darabig csak ültem ott és nem szólaltam meg. Próbáltam összerakni az Adam által mondottakat, azzal amit gyerekként hallottam. Végül közelebb mentem hozzá és gyengéden végig simítottam az arcán.
Mindig is tudtam, hogy mit tettél. Gyerekkoromtól kezdve hallottam ezt a történetet újra és újra. Minden egyes éjszaka, viharos éjjelen vagy egy esős őszi napon. Mindig velem voltál annak ellenére, hogy én ezt nem tudtam egészen ideáig. - mondtam neki komolyan és egy pillanatra átfutott az is a fejemen, hogy nem túlzottan értheti, hogy mire gondolok, de a szavak csak úgy dőltek belőlem akár a végén értelmes vagy értelmetlen mondattá álltak össze. - A nagymamám talán tudta, hogy egy szép napon mi találkozni fogunk. Lehet, hogy ő előre látta, hogy a sorsunk keresztezni fogja egymásét és ezért mondta el nekem azt, ami történt. Nem fogok elfutni, nem foglak elküldeni amiatt, amit a múltban tettél, mert mára tudom, hogy megbántad azt, amit azon a napon elkövettél a családommal szemben. És azt is tudom, hogy szembe száltál a démonaiddal,akkor hiszen megmentetted az nagymamámat, aki soha nem haragudott rád.  Mindig is azt szerette volna, ha te megtudod azt, hogy ő megbocsájtott és nem hibáztat a tetteid miatt. - Végén gyengéden végig simítottan az arcán, majd a homlokomat a homlokának támasztottam és nem engedtem elszakadni magamtól egy darabig. - Szeretlek és ezen egy múltbéli vagy jelenbéli démon se tud változtatni. Már akkor szerettelek, amikor még nem is ismertelek csak a történetedet. Minden egyes férfiban azt a személyt kerestem, akiről oly sokat hallottam és végül meg is találtam. Nem fogom engedni, hogy az élet csak úgy kiszakítson a karjaim közül. - miközben eme szavak elhagyták az ajkaimat végig mélyen a szemébe néztem és végül pedig szenvedélyesen megcsókoltam őt, hogy még inkább a tudtára adjam azt, hogy amit mondtad azt teljes mértékig úgy gondolom. Nem fogom engedni azt, hogy elvegyék tőlem azt a személyt, akit oly sok ideig kerestem és aki mellett megtaláltam a boldogságot.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Vas. Nov. 23, 2014 6:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nyx &  Adam

A csend, mely ránk telepedett egy idő után zavaró lett, pláne, ha a gondolatai az embernek szépen lassan visszatérnek, és nem hagyják nyugodni. A kérdésemre adott válaszán csak elmosolyodtam.
-Még mindig szeretsz kérdésre kérdéssel válaszolni, igaz?-nézek szemébe, miután viszonozom csókját, és kezem továbbra is selymes bőrét szántja.
De kérdésemre a válasz fejemben sem igazán fogalmazódott meg. Lehet, hogy így volt jó, de a sorsban régóta nem hiszek. Kereshettem volna az okát, hogy igazán boldog legyek, de a belsőmben kavargó gondolatok ellett ez nem volt valami egyszerű.
Ahogy felteszem az újabb kérdést, úgy szinte egyszerre várom, hogy felpattanjon és eltűnjön és azt, hogy érdeklődő kérdések hadát tegye fel. Ennek viszont a kétes keveréke valósul meg. Feljebb tornászom magam az ágyban, és figyeltem, hallgattam szavait.
Elkaphattam volna a kezét, de nem tettem, helyette amikor a szekrényhez sétált, eszembe jutott, hogy ez sem újdonság, hogy az én ruhám használja fel, ha nincs más kéznél. Megengedtem hát magamnak egy félmosolyt, és kifújtam a levegőt, hajam hátrébb tűrtem, kezem pedig fejem alatt kulcsoltam össze tarkómnál.
-Mert amit tettem, azért nem érdemlek boldogsáot.-szólalok meg végül magam elé bámulva, végül mégis tekintetem arcát kezdi el fürkészni. Feljebb ülök, immár a körém csavart takaróval ülök az ágy közepén, kezem arcán simít végig, és újabb félmosoly suhan át arcomon.
-Amit nemrég mondtam a felmenőidről, a dédszüleidről, az nem teljesen úgy volt igaz, ahogy elmondtam.-fogom meg egyik kezét, enyéim közé fogva és minden szavam közben szemébe nézek. -Meghaltak, és nem mentettem meg őket, csupán a gyermeküket, ez igaz. Ahogy az is, hogy miattam haltak meg, de nem azért, mert hátrahagytam őket. Azért, mert az apám arra kényszerített, hogy öljem meg őket. Mert szerinte azok a boszorkányok, akik nem a természet rendjét képviselték nem érdemeltek mást, csak halált. De tudomására jutott, hogy én mindeközben épp egy ilyen családdal vagyok jóban. A kezeim közé adta az életüket, míg enyém az övéi között volt. Az én erőm az ő kezében volt, és egyszerűen nem tudtam azt elengedni. Hát megtettem, amit kért.-emlékszem vissza összevont szemöldökkel, de még mindig szemébe nézve. -Azt viszont nem tudta, hogy ők az erejüket nekem adták, mert ismerték a zsarnoki apám. Így megöltem a családom, és megöltem a tiédet is. Mindenféle szánalom vagy érzés nélkül. De tudtam, hogy jóvá kell ezt tennem, így szerető család mellé adtam a nagymamád, aki végül feleségül vett egy jó embert, és a szüleid után te vagy az, aki olyan személyiség, mint az ükszüleid voltak. Ezért figyeltem rád a születésed óta, mert a te erőd nagyobb, mint a családod bármely tagjáé volt.-fejezem végül be a történetet, és várom reakcióját. Jóra nem számítok, de így többé nem kell attól tartanom, hogy mástól tudja meg az igazságot, vagy magától deríti ki, és engem másképp sem fog látni, csak hazudozóként.
music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 454 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 23, 2014 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Nyx & Adam
I need you now and forever
☄ Remélem tetszik 40 I Wanna Be Yours ☄ Szószám:364
Néha a csönd jó és most se bántam azt, hogy rövid ideig nem szólalt meg egyikünk se. Nem tudtam volna mit mondani, hiszen annyira gyorsan történtek a dolgok, hogy azt hiszem teljesen még fel se fogtam azt, hogy az érzéseim miatt mibe is keveredtem. Nem mintha bánnám azt, ami történt. Sőt, ha lehetne, akkor gyermeki lelkesedéssel kérnék repetát, de pontosan tudtam, hogy mind a kettőknek időre van szüksége, hogy végig gondolja a dolgokat. Érzem gyengéd simogatását, mire egy újabb mosoly jelenik meg az arcomon, majd a szavai hallatára megfordultam és mosolyogva pillantottam fel rá.
Nem tudnál ennél könnyebbet kérdezni? - kérdeztem tőle mosolyogva miközben az ujjaimmal gyengéden végig simítottam az arcán, majd egy apró csókot leheltem az ajkaira. Egy darabig csak feküdtem ott mellette és próbáltam megfejteni, hogy tényleg mit keresek itt és ennyi idő után miért is hagytam azt, hogy az érzéseim átvegyék az uralmat fölöttem. Természetesen kellemes dolog sült ki az egészből, de félek attól, hogy most ezek után mi lesz és mi fog történni. Régóta nem szerettem már senkit se, legalábbis nem ilyen módon. Végül pedig eszembe jutott az amiket mondott és folyamatosan azon gondolkoztam, hogy vajon most kellene beszélnünk róla vagy később. Nem akartam elrontani ezt a pillanatot, hiszen idejét se tudom már annak, hogy mikor éreztem magamat ennyire boldognak, mint most itt az ágyában és az ölelésében, de természetesen ez se tarthatott sokáig, mert ő újra felhozta a dolgokat...
Egy percig se hagyhatod azt, hogy boldog legyél és valaki az legyen veled, igaz? - kérdeztem tőle minden mosoly nélkül. Majd átmásztam felette, magammal vittem a takarót és kivettem egy inget a szekrényéből. Lassan a földre hullott a takaró és én pedig belebújtam az ingébe és úgy fordultam meg. Egy darabig csak figyeltem őt és nem mondtam semmit se.
Miért olyan nehéz elhinned, hogy neked is járhat boldogság és öröm? - kérdeztem tőle kíváncsian miközben visszasétáltam az ágyhoz és leültem az ágy szélére. - Akkor mond el, hogy mi az, amitől szerinted megbánnám a tettemet és az érzéseimet. És bebizonyítom, hogy tévedsz, mert szeretlek és ezen semmi se tud változtatni. - mondtam neki komolyan és továbbra se engedtem el a tekintetemmel őt. Ott ültem mellette és nem mozdultam meg.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Vas. Nov. 23, 2014 10:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nyx &  Adam

+18
Elmerülve a vágyakban, ami magába kerített minket, egyre közelebbinek éreztem magamhoz a beteljesülést, és ahogy teste megremegett alattam, el is értem ezt a pontot. Egy röpke percig még szemébe néztem, majd legördültem róla, hátamra feküdve, és ránk húzva a nedves takarót.
Behunytam szemem és hallgattam a lassuló szívverését, de ahogy rám néz, azt még így is érzem. Elmosolyodva nyitom ki szemem, és csókolom meg homlokát, miközben kezem hátán szalad le majd fel, óvatosan és gyengéden cirógatva forró bőrét. A ránk telepedő csend kellemes megnyugvást ad, de egy idő tán kezd sok lenni.
-Hogy jutottunk el idáig a veszekedéstől egy ilyen rövid nap alatt?-kérdezem, mert az ablakon kipillantva már jól látszik, hogy a Nap helyét a Hold vette át, ahogy a világosság helyét a sötétség, az éjszaka.
Valahogy próbáltam túllépni a bennem lévő józan eszemen, de most újra magamhoz tértem annyira, hogy rájöjjek: lehet, hogy soha másra rá se néztem az elmúlt jó pár évben, s ezt nem is bántam, de mégsem tudja az igazságot teljes mértékben, így újra és újra becsapom magam, de leginkább őt. Egy lépést tettem előre, mert hagytam magam, hogy egy kicsit elfelejtsem a múltam hibáit, ugyanakkor kettőt léptem hátra, mert bár megtudta, hogy mi is ő, nem tudta meg, hogy mi történt a családjával évtizedek, majdnem egy évtizeddel ezelőtt, és fogalma sem volt róla, hogy egész kisgyermek korától figyeltem. Ő más volt, erősebb, mint a családja bármely másik tagja.
-Ha tudnál rólam mindent meggyőzted volna magad, hogy amit érzel, az nem helyes.-nézek le rá, visszahozva azt az énem, akit mindig ismert, aki mellette élt évekig. Ugyanazon a komoly hangon szólaltam meg, ugyan azt az arckifejezést magamra öltve. Fogalmam sem volt, hogy hogy vagyok mindent egy ilyen mondattal elrontani, de ehhez értettem, és ezt tudta jól. Szélsőséges voltam, hol kedves és megértő vele, hol távolságtartó és kissé mazochista, ha az érzelmekről van szó. Azt viszont tudhatta, hogy amit kimondok, azt komolyan is gondolom, így mikor elfeledkeztem arról, hogy hol a józan eszem határa, kimondtam egy olyan szót, ami az érzésemre utalt, most pedig egy olyan mondatot, ami tökéletesen tükrözi a sötétebbik felem világát. Ugyanakkor ott volt az a részem is, ami képes volt mindent elviccelni és túllépni mindenen, mintha mi sem történt volna.
music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 367 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 22, 2014 1:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next







Nyx & Adam

+18
Mindenki változik, ahogyan az élet is változik. Történnek olyan dolgok, amik megváltoztatnak minket akár akarjuk, akár nem. Egyszerűen csak erősebbé tesznek és nem tehetünk semmit se ellenünk, hogy ne történjen meg. Ilyen volt az is, hogy Adam eltűnt. Egyszerre tört meg és egyszerre tett erősebbé is. Miatta lettem részben olyan, amilyen most vagyok. Nem gondoltam volna, hogy valaha újra látni fogom. Természetesen ábrándoztam róla, hogy egyszer újra látni fogom, de soha nem gondoltam volna, hogy az ábrándokból valóság lehet. Az élet tényleg kiszámíthatatlan és eléggé kusza. Meg természetesen arra se számítottam, hogy a viszont látás ennyire jó lesz és örömökben eltöltött perceket fog nekünk ajándékozni. Igazi pozitív csalódás volt az egész.
Minden egyes csókjával egy újabb józan része az eszemnek tovaszállt és nem maradt más, mint a tiszta vágy és érzelem. Talán nem volt helyes, amit tettünk, de nem érdekelt. Túl sokáig "éheztettem" már a vágyaimat és a testemet is miatta, mert senki másra nem vágytam csak rá. Azt szerettem volna, ha ő érintené a testemet és ő suttog gyengéd és kedves szavakat számomra, illetve én vagyok az a szerencsés nő, aki boldoggá tudja tenni. És most, amikor ez teljesül, akkor meg alig akarom elhinni, pedig a vágyak tengere szinte hullámként csapnak a fejem fölött össze és a mélybe löknek, ahonnét nincs visszaút. A mellkasom is egyre gyakrabban emelkedett, a szívverésem is egyre gyorsabb lett és az ajkaimat meg egyre ütemesebben hagyták el vággyal fűtött nyögések, sóhajok miközben a legérzékenyebb pontom meg újra és újra görcsbe rándult az utána való vágyakozástól.
Amikor meghallom apró morgás szerű hangját, akkor egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon és még inkább próbálok a kedvében járni egészen addig, amíg meg nem állít. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el így, mert egyszerre tűnt soknak és kevésnek. A vágyak hullámai csak úgy kavarogtak bennem és egyszerre szerettem volna többet kapni és többet adni. Mire észbe kapnék újra fölöttem tornyosul és férfias teste a testemhez simul, majd egy apró nyögés hagyja el az ajkamat, amikor megérzem magamban. Érzem gyengéd és óvatos ritmusát. Szép lassan elkezdek vele együtt mozogni, de a csókban és a vágyakban, ami egész lényünket körbe járja szinte beszippant minket és a tempó egyre gyorsabb lesz. A testem vele együtt mozog, miközben nyelvünk szinte örült táncra kell, majd hamarosan pedig a gyönyörnek köszönhetően egy hangosabb nyögés szakad fel a torkomból. A testem bele remeg és milliónyi darab hullok szét alatta. Szinte még ennek a hatása alatt vagyok, amikor megérzem az ő gyönyörét, ami újra milliónyi darabra szaggat. A ritmus lassul, a gyönyör köde pedig egyre nagyobb lesz. Egy darabig még fölöttem tornyosul izmos testével, majd hamarosan már mellettem landol az ágyban és karjaival magához vonz. Egy darabig még kapkodom a levegőt és próbálok észhez térni abból a mámorból, amit neki köszönhetek. A hajamba túrok és egy apró mosollyal pillantok fel rá, de nem mozdulok meg. Jó érzés újra a karjai között lenni, pedig pontosan tudom, hogy sok dologgal kell még szembenéznünk, de most nem akarok azokra a dolgokra gondolni.

music:I wanna be yours|words: - | X
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
Humor :
X bloody good



A poszt írója Adam Donner
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 20, 2014 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nyx &  Adam

+18
Pár napja érkeztem csak, de a gondolat, hogy elnyomott, sóvárgó énem épp ebben a városban fogja megtalálni azt, akire vágyik, olyannyira elképzelhetetlen volt, mint amennyi esély arra volt, hogy a kórházban épp Nyx-be ütközzek. Sebeiből egy-két hegesen forrt be, ami elbizonytalanított abban, hogy jó volt e azt mondani neki, hogy álljon vadásznak. De mégis másnak tűnt, erősebbnek és határozottabbnak, de féktelen nyelve megmaradt, aminek örültem. Az egyetlen és vakmerő lány volt, aki ember létére elérte, hogy érezzek valamit, hogy figyeljek valakire. Valaki volt a sok közül, aki nem félt kimondani bárkinek a véleményét.
Testének minden porcikáját végigcsókoltam, gyorsuló szívverése és légzése fülemben dübörgött. A tiszta gondolatok puszta eszménye is megszűnt létezni. Annyi minden volt, amit nem tudott rólam, amit tudnia kellett volna, mielőtt meghozta volna a döntését, mielőtt megfordul a fejében a gondolat, hogy mit érezhet egy olyan iránt, mint én. De már késő volt ezen gondolkodni, nem is tudtam és nem is akartam, de ha egyszer fény derül a múltam apró és kevésbé jó részére, úgy vesztem el t is, ahogy a családomat: magam miatt. Az önzőségem miatt, ami bennem is bennem lakozik, akárcsak bárki másban.
Ahogy fölém kerül, újra végigpillantok testén, derekára téve kezem, és figyelem szőke fürtjeit, melyek vállára omlanak. Egy pillanatra lehunyom szemem, mikor keze mellkasom bejárva vándorol egyre lejjebb és lejjebb, míg végül célba nem ér. Ajkának érintésével párosul a vágy, ami hirtelen szippant magába. Morgó hang tör fel újra torkomból, bár ez inkább egy elnyomott és sűrűbb levegővételtől megszakadt sóhaj beteljesülése volt. Amikor már a gondolataim puszta mivoltja sem létezik, elkapom kezét, újra magam alá gyűröm és megszabadulva a rajtam lévő egyetlen felesleges ruhadarabtól, beteljesítem a magamnak tett ígéretem és olyan örömök felé kezdem el terelni magamat és őt, amit eddig még nem kaphattunk meg a másiktól. Lassan kezdek benne mozogni, mélyen szemébe nézve, mely még így is képes elfeledtetni velem, hogy a saját határaimat is feszegettem idáig. Immár ő is belekeveredhet bármibe és ha vadászként nem volt elég baja, boszorkányként még kevésbé lesz veszélytelen élete. Ajkaira hajolva újra és újra forró csókokkal jutalmazom, és igyekszem minél tovább húzni a pillanatot, mikor elveszünk a másikban, gyorsuló tempóm és vágyam hevessége, szívverése mind-mind ellenem játszik.
music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 360 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 18, 2014 8:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next







Nyx &  Adam


Próbáltam komoly lenni, de nem bírtam megállni azt, hogy ne nevessem el magamat azon, amit mondott. Majd egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy akár békává is változtathatnám és várhatna a királylány csókjára. Eme gondolatnak köszönhetően még inkább elkezdtem nevetni. Tudom, hogy komolynak kellett volna lennem, de egyszerűen nem ment. Nem bírtam abba hagyni a nevetést és valószínűleg az volt a baj, hogy még nem igazán fogtam fel azokat a dolgokat, amiket mondott. Valószínűleg kicsit később fog kijönni ez az egész, de lehet akkor jobb lesz, ha nem lesz a közelemben, mert még magam sem tudom azt, hogy mire vagyok képes akkor, amikor kiakadok. Eddig le tudtam vezetni a feszültséget, bár annak is sok fajtája van, hogy miként lehet...
Amikor ma reggel felkeltem, jobban mondva, amikor tegnap belebotlottam eme érdekes vámpírba, a múltam egyik darabkájába soha nem gondoltam volna azt, hogy végül ez fog történni. Hogy ennyire őrületbe fogja kergetni az egész lényemet, testemet és ennyire vágyakozni fogok az érintése után. Hiszen szinte minden egyes érintésének köszönhetően, amit fedetlen testemen "végzett" érezhető volt a hatása.
Mindig is tudtam, hogy szeret irányítani, de álmaimban se gondoltam volna, hogy ennyire. Nem mintha bántam volna, mert mindennek ellenére még mindig képes volt örömöt szerezni nekem. Még akkor is, ha egyszerre volt kínzás az, hogy nem érinthetem őt a kezeimmel, mert lefogott. Egyre gyakrabban hagyták el sóhajok az ajkamat miközben ajkai a bőrömet perzselik egyre jobban és egyre jobban kezdek el alatta mozogni, hiszen egyszerre fűti bennem a vágyat, amit csinál és egyszerre kínzás is, hogy a kezeim le vannak fogva. Hamarosan pedig már fölötte vagyok és a lábaim a két oldala mellett érnek a puha ágyhoz. A szőke fürtjeim pedig kecsesen omlanak a kebleimre, mintha valami "csúf" viccet szeretnének űzni Adam-el, hogy elrejtik előle azt, amit nem olyan régen az érintéseivel ingerelt. Viszonozom a csókját szenvedélyesen és közben az ujjaim újra táncra kélnek a mellkasán lefelé, majd pedig az ajkaimmal is elindulok az állán át, a nyakának a vonalára, amikor is kezem egészen a csípőjéig siklik, majd pedig szép lassan becsusszan a pizsamája alá, miközben ajkaimmal továbbra se hagyom abba az ő kényeztetését.  

music:I wanna be yours|words: - | X
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére Go down
 

Adam Donner lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3