A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
become a pioneer
† Tartózkodási hely :
● mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
● acting normal
† Humor :
● i'm not funny



Delena Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 20, 2016 5:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

oliver & delena

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem voltam én még felkészülve erre a találkára. Sőt, volt egy olyan érzésem, hogy lehettem én akárhány éves, állhatott bármilyen tapasztalat a hátam mögött, mindig inkább elmenekülnék előle. Biztosan más lett volna, ha születésem óta az életem részeként tekinthettem volna rá. Talán könnyebb lett volna feldolgozni, hogy nem ő az a szuperapa, akire minden lány vágyik és soha nem fogja nekem lehozni a csillagokat az égről, de számíthattam arra, hogy mellettem van. Nekem nem ez jutott, vagyis tőle nem. Volt egy másik apám, aki tökéletesen hozta a szerepét, csúnya dolog, de nem volt szükségem arra, aki az igazinak kiáltotta ki magát.
- Izgalmasnak gondolod, hogy lépten-nyomon vért és szenvedést hagysz magad után? – Gratulálok. Izgalmasnak nevezni a pusztítást, ehhez aztán kellett a vastag bőr az arcára. De mit is vártam? Ezer éve élt, lehet, hogy ennyi idő távlatában az én agyam is megbomlott volna és olyan dolgokban kerestem volna a szórakozást, amelyeket a normális emberek elítélnek. Szerencsére jelenleg nem fenyegetett a veszély, hogy vámpírrá váljak, fokozottan ügyelten arra, hogy még csak a lehetősége se merüljön fel. Leginkább anyámat féltettem. Rengeteg rontó tényezőnek volt kitéve, kezdve az előttem állóval, folytatva a hasonmásaival és azok történeteivel egészen a leghétköznapibb dolgokig.
Szerettem volna azt hinni, hogy az is valami ördögi terv része, hogy a megismerni akarás apró szikrája csillant fel benne, de ahhoz az előbbi kérdése túl őszintén hatott. Persze a közömbös arckifejezés és vállrándítás kissé felforralta az agyvizemet. Én nem tudtam közömbös lenni. Utáltam, hogy a saját apámnak nem kellettem, hogy a megismerésemre sem volt hajlandó. Ám inkább csak vettem egy mély levegőt, hogy elnyomjam a belőlem kikívánkozó szidalmazást.
- Akkor talán kezdhetnéd azzal, hogy a pár éves lányodat meglátogatod. Lehet, hogy azzal megváltoztatnád a jövőt, de talán lenne valaki, aki nem úgy nézne rád, mint a többi élőlény ezen a földön. – Vagyis megvetéssel, gyűlölettel. Ha mellettem lett volna, akkor biztosan kiálltam volna érte pár alkalommal. Ismertem már magam ennyire, hogy tudjam, így lett volna. – De egy kávéba én sem halok bele. – Sóhajtottam halkan. Elképzelni se tudtam, miről beszélgethetnénk, a normális apa-lánya témák eleve ki voltak lőve. – Feltéve, ha legközelebb nem egy sötét utcasarkon szólítasz le és nem hozod rám a frászt a settenkedéseddel. – Kötöttem ki megforgatva a szemeimet. Nem éppen volt ideális a mostani helyszín bármiféle csevejre, arról viszont fogalmam sem volt, akart-e még mindeni valamit.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Tartózkodási hely :
▸ all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
† Humor :
▸ dark



Oliver D. Lambrick ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 10, 2016 7:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



Delena & Oliver

it won't change; i'm your real dad  

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hát, az attól függ. Ha az apád képes volt teljes mértékű papuccsá változni a szerelem tükrében, szíve joga volt. Tény, hogy én veszélyesebb vagyok, de talán ebben van a helyzet... izgalmassága. - vigyorodtam el. A nők szerették az izgalmat, a veszélyt. És nem tudtam elképzelni Elenát, mint házvezetőnőt a saját otthonában.
Valahol csalódtam magamban, mert évszázadok óta úgy éltem az életemet, hogy nem érdekelt más élőlények egyetlen perce sem. Azt meg végképp nem kalkuláltam bele a mai napomba, hogy meg fogom kérni a lányomat, hogy néha majd adjon egy-egy beszélgetési lehetőséget nekem is, mintha bármit jóvá tehetnék. Nem is akartam, az volt az igazság. Minden okkal történt a múltban. Tatia nyilván jót röhögne rajtam, ha most látna, bár arról vitát indíthatnánk, hogy melyikünk volt jobb szülő. A különbség kettőnk között, hogy ő tanúsított annak idején némi megbánást azért, hogy a lányát nem vitte magával abba az ismeretlen világba. Én meg sem próbáltam az apja lenni annak, aki előttem állt, és még mindig nem éreztem azt, hogy bánnám a nagy pillanatok hiányát. Nem voltam ott a születésénél, akkor sem, mikor elkezdett beszélni, vagy járni. Nekem ezek... nem jelentettek semmit, mert világ életemben önző voltam, és csak magamról szerettem gondoskodni. És magammal is törődtem a legtöbbet. Nem szerepelt a listámon az, hogy egyszer majd felkeresem Delenát. Bár az anyja igazán kikérhette volna a véleményemet a névválasztás ügyében, talán sikerült volna valami értelmesebbet is kihozni belőle.
Megvontam a vállamat, ez tűnt a legjobb megoldásnak arra, hogy azt higgye, teljesen közömbös maradtam, de ahhoz túl nyílt volt a kérdésem. Vagy inkább kérésem. Ahhoz, hogy valaki ilyet kérjen, szükséges némi érzelem. Én pedig erről tettem tanúbizonyosságot. Azt sem tudtam, kinek akarok ezzel jó pontot szerezni, magamnak? De kinek a szemében? A lányoméban? Túl sok volt a kérdőjel. - Könnyebb volt nem törődni veled úgy, hogy nem ismerlek. Még sosem láttalak... a jelenkori énedet. - sóhajtottam fel, közben elfordítva a fejemet. A nők képesek olvasni egyesek szemében, én nem akartam erre lehetőséget adni. - Csak kezdem érteni, egyesek miért képesek változni. Én sosem leszek az apád. Jó apád legalábbis biztosan. De... nem tudom. - hagytam fel az okok keresésével. Felesleges lett volna magyarázkodásba kezdenem, nem is tartoztam neki ilyesmivel.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
become a pioneer
† Tartózkodási hely :
● mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
● acting normal
† Humor :
● i'm not funny



Delena Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 11, 2016 5:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

oliver & delena

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem voltam felkészülve erre a találkozásra. Sem most, sem később. Azt sem láttam magam előtt, milyen lenne, ha Oliver annál az énemnél próbálkozna be, akinek jelenleg még éppen csak formálódik az öntudata és ugyan a körülötte lévő világról már kialakult egy képe, de abba simán beilleszthetett volna egy új, számára ismeretlen embert. Oliver felettébb meggyőző tudott lenni, ezt a róla szóló meséken kívül saját bőrömön is tapasztaltam már... mi lett volna, ha a biológiai apám most úgy dönt, hogy az életem részévé akar válni és ezt most kezdi el? Nem nálam, hanem annál a kislánynál, aki mindössze pár éves. Az egész életem megváltozhatna, ha ő is megváltoztatná a hozzáállását és erre nem hiszem, hogy bárki befizetne... mégis milyen lenne az a sors, amiben ő is főszerepet játszik? Soha nem lehetne tudni, kiszámítani, hogy mi történhetne. Sokkal nyugodtabb gyerekkorom volt úgy, hogy Oliver csupán egy fej fölött lebegő bárd volt, aki néha betoppant és akkor sem velem foglalkozott. Elkönyveltem magamat járulékos kárnak, szerencse, hogy volt egy jelentkező, aki teljes értékű szülőmmé vált.
- Damon hajlandó volt arra, hogy megváltozzon. Az anyámmal akart lenni és elfogadta, hogy én is Elena életének része vagyok. Szeretett és felnevelt. Te melyiket mondhatod el magadról? - Tettem fel a költői kérdést. Nem volt mit mellébeszélni, minden szavamat igaznak gondoltam, ám a rossz érzés nagyobb hőfokra kapcsolt a mellkasomban. Nem érdemelte volna meg, hogy amiatt aggódjak, hogyan érzi magát, milyen véleménnyel lesz rólam, amiért így beszélek, mégis megfordult a fejemben, hogy vissza kellene fognom magam. Nem mintha őt ennyivel meg lehetne bántani.
A kérése, miszerint találkozzak vele néhányszor, meglepett. Szinte láttam magam előtt, hogyan nyílnak nagyobbra a szemeim, de... mégis hogyan máshogy reagálhattam volna? Azt hiszem ez a mostani az egyik leghosszabb beszélgetés, ami kettőnk között bármikor megtörtént. - Miért? Miért akarsz most beszélgetni velem? Miért kezdtelek érdekelni, miért kérdezősködsz? Mi változott? - Kérdeztem kíváncsi, ugyanakkor értetlenkedő tekintettel. Ha ember lenne, azt hinném, halálos beteg és ezért ez a pálfordulás, de így... elképzelésem sem volt, nem akartam magam abba a hitbe kergetni, hogy változás jeleit mutatja.

[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Delena Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 27, 2016 4:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Tartózkodási hely :
▸ all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
† Humor :
▸ dark



Oliver D. Lambrick ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 16, 2016 6:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



Delena & Oliver

it won't change; i'm your real dad  

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudtam nem összehasonlítani őket. Miközben beszélt és mozgott a szája, folyamatosan az kattogott a fejemben, mennyire hasonlóan használja a szavakat, hogyan kúszik a homlokára az a két szemöldök, és hogy mennyire egyforma kettejük tekintete. Annak idején eszembe sem jutott megbecsülni ezt az egészet, nevettem a család gondolatán. Annak idején, mikor még egyszerű ember voltam, ritkán álmodoztam dolgos feleségről, gyerekekről, éppen azért, mert az egyetlen nő, akit erre a célra el tudtam volna képzelni, mindenki kedvenc prédájává vált, és tehettem volna bármit, mindenképpen a barát kategóriában maradtam volna. Könnyebb volt ezt az utat választani, nem bonyolítani túl, és nem is bántam meg. Elveszítettem egy csomó időt, de most először, a lányom szemeibe nézve jutott el a tudatomig az, hogy mit adtam a legnagyobb ellenségem kezébe. Ezt a lányt. Azt, hogy apa lehessen, méghozzá az én vérem apja. Minden bizonnyal a jövőben emiatt a gondolat miatt nem véstem ki a szívét a helyéről. A lányom miatt. Még ha az esélyeim nagyrészt nullára is redukálódtak.
- Nem ment fel semmi alól. Bár érdekes ez a téma, elvégre leéltél ki tudja, hány évet úgy, hogy egy gyilkos volt a példaképed. - utaltam Damonre. Ő valamilyen oknál fogva megérdemelte, hogy felmentsék a bűnei alól, pedig ha valamiben biztos voltam, hát az az, hogy cseppet sem bánt kesztyűs kézzel senkivel, amíg Elenát meg nem ismerte. A rejtély nyilván abban oldódott meg, hogy képes volt megváltozni miatta. Én nem tettem meg ugyanezt. Ragaszkodtam valamihez, ami már tisztán én voltam. Arra már nem mondtam semmit, hogy valamit végleg eltörtem az anyja szívében. És nem tettem hozzá, hogy mikor először találkoztam vele, akkor is éppen sírt, mert összetörték a szívét.
Elvigyorodtam. - Furcsa belegondolni. Ugyanazok a gének. - sóhajtottam fel még mindig jókedvűen. Hát igen, volt, amit nem tudtak elvenni tőlem. Sem most, sem a jövőben, és az még mindig az volt, hogy az én vérem folydogált az ereiben. - Bár az nem hátrány, hogy megvan a magad stílusa. - vontam meg a vállaimat, miközben tovább fürkésztem a szemeit.
Nyilván nem kellett volna sokat faggatóznom. Nem kellett volna rákérdeznem, mi történt a jövőben és mi változott. Nem akartam tudni, hogy élek-e még, vagy már esetleg valaki tett arról, hogy egy életre felszívódjak. Egy dolgot tartottam fontosnak, és ebben megnyugtató választ kaptam. - Jó hallani. - mosolyodtam aztán halványan. - Remélhetőleg később sem lesz boldogtalanabb. - gondolkodtam hangosan. Mindig is azt hittem, hogy a vámpírsága egy idő után kiborítja. Hogy tényleg olyanná válik majd, mint az ősei. - Nézd, én tudom, hogy sosem leszek az apád, és... ebben az egyben az anyád kedvéért engedek Salvatore-nak. De amíg itt vagy, csak párszor... igyál meg velem egy kávét. Vagy teát. - Nem is tudtam, honnan jött elő belőlem.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
become a pioneer
† Tartózkodási hely :
● mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
● acting normal
† Humor :
● i'm not funny



Delena Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 13, 2016 11:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

oliver & delena

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak megforgattam a szemeimet. Nem merik elkerülni? Még viccnek is rossz. Az emberek gyűlölik őt. Aki ismerte azért tartja a kilencven lépés távolságot, mert tudja, hogy milyen, aki pedig még nem hallott felőle az a későbbiekben fogja átkozni azt a napot, amikor összefutott vele. Még én, a tulajdon lánya is a rám nem jellemző fogcsikorgatással voltam csak képes elviselni: a legrosszabb az volt, hogyha beleéltem volna magam a jó felé kacsintgató pillanataiba, akkor is csak koppantam volna a padlón az igazság kijózanító erejének köszönhetően. Nem én kértem ezt. Nem én akartam nélkülözni a biológiai apámat, nem én fohászkodtam azért, hogy ne legyen az életem része és hogy egy tömegek által megvetett, önző, gyilkos szörnyeteg legyen. Ha megváltozott volna, ha normális, emberekhez méltó módon viselkedett volna, akkor talán az anyámat sem veszítette volna el és lehetne egy szép családja. De bizonyára számára nem ez volt a megfelelő mese.
- Szóval az, hogy egyébként nem ölnéd meg felment minden alól, amit tettél vele? Nem éltem át azt a korszakot, amikor veled volt, de azt hiszem mindent elárul, hogy akárhányszor rólad kérdeztem soha nem tudta elmondani a teljes történetet, mert mindig sírni kezdett. Te ezt nevezed szeretetnek? Hogy eléred az állítólagos szerettednél, hogy a csalódottságtól beszélni se tudjon? - Egy kissé az én hangom is megremegett, ám csupán azért, mert felrémlett előttem anyám arca. Hányszor ostoroztam magam amiatt, hogy kérdeztem... és minden egyes alkalommal megfogadtam, hogy többé nem teszem, mégis újra és újra érdekelt, milyen volt Oliver, hogyan találkoztak, mit szeretett benne és miért alakultak úgy a dolgok, ahogy.
- Nem szereted, ha gonoszkodnak veled? Én sem, ha velem vagy a szeretteimmel. Ezt a hozzáállást akkor részben neked köszönhetem, ugye? A mostani viselkedésem csakis a te génkészletedből adódik, semmi másból. - Jelentettem ki. Butaság lett volna azt felételezni, hogy az anyám velejéig jóságos, de attól függetlenül, hogy Oliver szinte az egész gyerekkoromat kihagyta, most rémisztően hasonlított a hanghordozásunk. És én hittem a genetikában, a tanulmányaim miatt nap, mint nap ezzel foglalkoztam és ehhez az előttem állónak is nagy köze volt.
Természetesen megint egy jövővel kapcsolatos kérdést tett fel, unottan sóhajtottam fel hallatán. Aztán megláttam a tekintetét... a szívem összeszorult egy pillanatra, mély levegőt véve haraptam az ajkaimba. Miért törődöm azzal, hogy mi ül ki az arcára vagy hogy bánatosan lehajtja a fejét és a szívfájdalom jeleit mutatja? Nem akartam elárulni neki semmit... nem érdemelte meg. De most már nem is mindegy? Nem ezen fog múlni a jövő megváltozása...
- Boldog. Szereti az életét és megbékélt a vámpírléttel. A zavaró tényezők nem koptak, de azt hiszem, hogy megtanulta őket kellőképpen kezelni. - Ennyit mondtam, mert nem tudtam mire kíváncsi és mert egyébként sem mondhattam volna semmit. De talán... ez segít abban, hogy ne akarja a későbbiekben megkeseríteni anyám életét.

[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Delena Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 27, 2016 4:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Tartózkodási hely :
▸ all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
† Humor :
▸ dark



Oliver D. Lambrick ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 28, 2016 10:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



Delena & Oliver

it won't change; i'm your real dad  

[You must be registered and logged in to see this image.]
 - Azta. - jegyeztem meg vigyorogva. - Szerinted kerülnek az emberek? Nem mernek elkerülni. - vontam egyet a vállamon. Volt valami bátorság benne, ami egyértelműen a Petrova vérre utalt. Velem nem sokan mertek feleselni, és aki megengedte ezt magának, nem sok jót kapott cserébe. De őt nem terveztem bántani. Már így is elkönyvelt az évezred legrosszabb apjának, mit fokoznék rajta? Nem mintha ez tartott volna vissza. Ez semmi ahhoz képest, amit megszoktam. Mégis volt bennem minimális tisztelet, ha már az én vérem folyt az ereiben. És erre sosem fog büszkén tekinteni, de én azért még lehetek büszke arra, aki lett. És csalódott abban, ami nem lett. Nem ezt a szerepet szántam neki, de ha követte volna az elképzeléseimet, sokkal jobb élete lehetett volna. Kár, hogy sokan nem kedvelték az érem sötétebbik oldalát. A rosszak tovább éltek, mint a jók, érthető okokból. Bár elgondolkodtató volt, minek nekem még ezer év. Talán a kíváncsiság, hogy mikor jön újabb hasonmás, és mikor játszadozhatok ismét. Ez volt az egyetlen éltetőerőm az utóbbi időben. Szerettem gyilkolni, de az egy idő után túl monotonná vált.  
Rántottam egyet a vállaimon. - Tény, hogy sokszor hangoztatom, hogy meg akarom ölni anyádat, de sosem tenném. - váltottam ártatlan pislogásba. Amikor majdnem megtettem sem a józan eszem uralkodott rajtam. Csalódtam benne, csalódtam magamban, hisz azt gondoltam, hogy végre elértem, amit akartam. Éreztem valamit... szerelmet. Más volt, mint ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. Már én is alapból más voltam. - Nem szeretem, ha gonoszkodnak velem. - biggyesztettem le ajkaimat gyerekesen, mikor megosztotta velem a nézeteit. Hírből sem ismerem az érzést. Jobban ismertem, mint gondolta, ez volt a legnagyobb bűnöm. Nem jó embereket szerettem. - A fiatalságod számlájára írom, hogy még tapasztalatlan vagy. - sóhajtottam fel lemondóan. Nem tudtam róla eleget. Az, hogy a jövőben milyen élete lehet, még titok volt előttem. Talán megtalálta már a boldogságát. Remek lenne, már ő is beelőzött. Bár én nem kerestem a sajátomat, belefáradtam. - Egyik sem. Nem akarlak megenni. Az olyan, mintha a saját nyakamat harapdálnám. - fintorodtam el, és még a hideg is végigfutott rajtam. - Megigézni pedig főleg nem szándékoztam. Bár te nem félsz tőlem. - néztem végig rajta. Kevesen voltak azok, akik nem féltek. Ő mást gondolt rólam. - A jövődben... boldog? - kérdeztem elcsendesedve, a kérdés kezdetekor már a cipőinkre tévedt a tekintetem. Az anyjára gondoltam, nagyjából ő volt az egyedüli - a lányomon kívül -, akit értékesnek tartottam a történetben.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
become a pioneer
† Tartózkodási hely :
● mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
● acting normal
† Humor :
● i'm not funny



Delena Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 06, 2016 10:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

oliver & delena

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Még mindig jobb, mintha rád hasonlítanék és messziről elkerülnének az emberek. – Szúrtam oda a megjegyzésére, ami arra irányult, mennyire anyámra hasonlítok. Kire másra hasonlítanék? Ő volt előttem a példa, ő nevelt fel és foglalkozott velem próbálva elkerülni, hogy a valószínűleg bennem lappangó, ahogy csak én hívtam őket gonosz-gének ne törjenek a felszínre és vegyék át a hatalmat a személyiségem felett. Bennem volt a rossz, elég volt apámra ránézni vagy meghallgatni róla egy történetet, hogy mindenki tudja, talán az anyám hercegnő volt, de Oliver nem az ő hercege volt a fehér lovon. Inkább a sárkány, aki valamelyik groteszk módon képes volt a bűvkörébe vonni a királylány, ezáltal pedig az univerzum gondoskodott arról, hogy az egyik, elnyomott felem az ő tulajdonságait hordozza magában. Tisztában voltam a bennem rejlő negatív lehetőségekkel is, nem csak a pozitívakkal és néha éreztem is a nyomukat, ám még nem tartottam ott, hogy egy kis ijedtségen kívül máshogy reagáljam le az esetlegesen néha kitörő nem túl szívélyes megnyilvánulásaimat. Most legalább kiadhattam magamból őket, hiszen attól nem kellett félnem, hogy Oliver megsértődik, esetleg ne adj isten, elítél.
- Mennyivel lennél előrébb, ha megpróbálnád megölni az anyámat vagy éppen Damon-t? Semmivel, főleg, hogy eddig is rengeteg lehetőséged lett volna rá, mégsem tetted. Szükséged van rájuk, mert az a legkedvesebb szórakozásod, hogy az ő idegeiken táncolsz és csakis téged minősít, hogy nem vagy képes ettől jobb hobbit találni. Vagy éppen a fenyegetőzéstől, gondolom attól függ, melyik napra mit választasz, hogy milyen lábban keltél fel. – Álltam a tekintetét, mégis nagyot nyeltem, mert ha valamiben, akkor a konfliktusokban nem voltam jó és arra végképp nem voltam felkészülve, hogy a magányosnak tervezett szombat estémet az utcán ácsorogva fogom eltölteni a nemzőapám társaságában. – És persze, hogy elszámoltad magad, hiszen azzal a tényezővel nem számoltál, hogy akikkel kikezdesz képesek szeretni. Lefogadom, még hírből sem ismered az érzést. – Ha ismerte volna, ha mondjuk az anyámat szerette volna, nem az élete megkeserítésére áldozta volna a szabad perceit, hanem keresett volna valakit, aki lefoglalja és talán el is fogadja. Esetleg szereti, bár Oliver-t nem tudtam volna elképzelni egy kapcsolat egyik résztvevőjeként. Ahhoz túl önzőnek bizonyult minden egyes alkalommal, amikor találkoztunk.
Összevontam a szemöldökeimet, ahogy a verbénáról kezdett kérdezősködni. Rossz érzésem támadt. A láncom medáljába tömködött gyógynövény persze nem védett meg mindentől, szokásom volt a reggeli teámba is belecsempészni, de jobban belegondolva egy ideje megszakítottam ezt a folyamatot, emiatt reménykedtem, hogy az arcomra nem ült ki rögtön, hogy a szervezetem mentes a rá veszélyes anyagtól. - Miért, mit akarsz csinálni? Én leszek a vacsorád? Vagy éppen megigézel, hogy beteljesítsd a régi terveidet?

[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Delena Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 27, 2016 4:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Tartózkodási hely :
▸ all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
† Humor :
▸ dark



Oliver D. Lambrick ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 14, 2016 11:17 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



Delena & Oliver

it won't change; i'm your real dad  

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Le sem tagadhatnád az anyádat. - köszörültem meg torkomat. Készültem megforgatni a szememet, végül erről a gesztusról lemondtam, inkább próbáltam nem megjegyzést tenni a továbbiakban arról, hogy milyen anyai ágon a családfája. Ismertem a nagyrészét a felmenőinek, még ha nem is volt mind hasonmás. De mindegyikükben közös volt az, hogy felvágták a nyelvüket, és ha máshoz nem is, a szájkaratéhoz mindegyik nagyon értett. Egészen addig, míg ki nem tépték a nyelvüket. Nem is tagadtam volna le egy pillanatig se, hogy volt közöm néhány halálesethez ebben a terebélyes ágban. Ez is annak volt köszönhető, hogy bosszantóak voltak, sokat beszéltek, és nem mindegyikük volt olyan szép, mint a hasonmások vagy éppen az előttem álló lányom. Fel sem merült bennem, hogy úgy kezeljem, mint Damon Salvatore porontyát, ez mindig is bökte a csőrömet, de úgy tűnik, hogy ha ő nevelte, hát a jövőben sem sikerült letépnem annak a nőcsábásznak a fejét. Az már csak grátisz volt, hogy a lány életéről jól informálódva semmi más nem tudta megfúrni ezt az egészet. Én sem tudtam közbeavatkozni, és nem kaptam meg azt, amire pályáztam. Mit lepődöm meg, Tatia és Katherine után már igazán nem tűnt furcsának, hogy a legifjabb rózsaszálnak sem kellek majd.
- Ha úgy nézzük, ha nem csináltam volna, te nem állnál itt előttem. És bocsásson meg az ifjonc szíved, de nem úgy nézel ki, mint akinek sok problémája adódott volna. Tudom, ez nem nekem köszönhető, hanem a tökéletes neveltetésednek. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ha most teszem azt, letépném a fejét az egyik illetékesnek, akkor... a jövőben is halott lenne, igaz? - kérdeztem, állam alá nyúlva elgondolkodtam, és ravasz vigyor jelent meg arcomon. Eddig nem igazán foglalkoztam ilyesfajta projektekkel, volt jobb dolgom is, mint utánuk koslatni, de ez a lány megbabrálta az idő kerekét.
Elgondolkodva engedtem le kezem, és félrebillent fejjel méregettem. - Remek gonosz lettél volna. Megvan hozzá az arcod, olyan igazán... karakteres. - mondtam, tovább méregetve, majd lemondó sóhajt produkáltam. - Elszámoltam magamat. Abból indultam ki, hogy anyád felmenőiben mind megvolt az a kis szikra. Hajlam a gonoszságra. Azt hittem, vele is könnyű lesz, átcsábítani az én oldalamra. De van, ami erősebb a gonoszságnál. - forgattam meg a szemem. Hát igen, a nagybetűs szerelem. Lehet, hogy nekem csak illúzióim és téveszméim voltak ezzel kapcsolatban. - Mondd, te mérgezed magad verbénával? - kérdeztem aztán. Ékszereket viselt, a véréből viszont nem éreztem ki azt a jellegzetes, bűzös illatot.    


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
become a pioneer
† Tartózkodási hely :
● mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
● acting normal
† Humor :
● i'm not funny



Delena Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 22, 2016 5:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

oliver & delena

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Rólad még most sem tudná senki elképzelni, hogy valaha szerettek. - Nem tudom, mit látott benne a anyám. Elena Gilbert-ről mindenki tudta, hogy jó teremtés, mintha az angyalok belé rakták volna egy darabjukat, a velem szemben álló, apának a legnagyobb jó szándékkal sem nevezhető személy maga volt a megtestesült ördög. Nekem jó nem tett, nem is foglalkozott velem... ezért nem is értettem, most miért érzett ahhoz huzalmat, hogy hozzám szóljon. Sok időbe tellett, míg túltettem azon magam, hogy nem kellettem neki és még a lánya sem volt rá pozitív hatással, nem most akartam átrendezni a vele kapcsolatos gondolataimat.
- Szóval te csak jót tettél neki azzal, amit csináltál vele? Ezt a mesét beveszi valaki rajtad kívül? - A hangom inkább lemondó volt, mint dühös vagy kérdőre vonó, de arra felettébb kíváncsi volt, mi zajlik le a fejében. Mi játszódhat le egy gonosz emberben, sőt vámpírban, aki évszázadok óta élt és semmi sem volt szent neki, csakis saját maga és a létezésének megóvása? Mennyire kell unatkozni ahhoz, hogy a gyilkolás és mások eltaposása legyen valaki kedvenc hobbija, azt nézze, mivel tud keresztbe tenni és szenvedést okozni másoknak? Hiszen a fogantatásom körülményeiben is találhatott kivetnivalót... mindenki. Az összes normális ember. Emiatt esett nehezemre összeegyeztetni a szavait a róla hallott és saját maga által is megtapasztalt történetekkel. Nem vágtam a szavába, hagytam, hogy elmondja, amit akart, nyeltem egyet és megszakítottam vele a szemkontaktust. Sajnálta volna, hogy ilyen módon alakultak a dolgok? Nekem is jólesett volna, ha az apám velem van... nem panaszkodhattam, tökéletes nevelőapám volt, ám mégsem volt ugyanolyan, mintha az mosolygott volna rám, aki segített a világra jövetelemben.
- Akkor hogy tervezted? Miért akartad, hogy megszülessek? Hogy magad mellé állíts és én is olyanná váljak mint te? Hogy társaságban végezhesd a gyűlöletes dolgaidat? - Kérdeztem rá. Ez volt az egyetlen lehetőség, amit elképzeltem.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Tartózkodási hely :
▸ all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
† Humor :
▸ dark



Oliver D. Lambrick ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 27, 2015 1:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



Delena & Oliver

it won't change; i'm your real dad

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Régi szép idők.... - sóhajtottam fel elmélázva, pár másodpercig a csillagos eget fürkészve. - Ma már nehéz elképzelni, hogy az anyád valamikor képes volt engem szeretni. - vontam egyet a vállamon. Nehéz idők voltak, de pont a nehézsége miatt szerettem annyira. Tőlem nem volt megszokott, hogy egy időszakra meleg szívvel gondoltam vissza, elvégre nem volt olyan életesemény az életemben, amire igazán büszke lehettem volna. Szerelmesnek lenni egy újabb hasonmásba sem bizonyult életem nagy tettének, bár komoly célkitűzésnek bizonyult az, hogy megszerzem magamnak bármi áron, ha már Tatiát és Katherine-t nem voltam képes. Jó ideig hittem, hogy sikerült... - Engem nem érdekel, hogy mit hallottál rólam, hogy mit mondott neked rólam az anyád és... a jövőben is Salvatore az apád? - kérdeztem apró kitérővel, majd legyintettem. - Mindegy. Szóljon akárhogy is az a fáma, abban az időszakban anyád nem miattam, hanem a pót-papid miatt volt boldogtalan. - Nem akartam túl sokat mondani neki, elvégre nem hiányzik, hogy azt higgye, van egy olyan oldalam, ami képes a szentimentalizmusra. Amire én örömmel emlékeztem vissza, azt örökre elnyelte egy nálam nagyobb gonosz. Csakhogy az az én szempontomból volt gonosz, amúgy pedig egy teljesen rendes, emberi érzés. Szeretve lenni némileg furcsa érzéseket váltott ki belőlem... ahogyan az is, hogy aki velem volt, eleinte azért volt boldogtalan, mert az, akit szeretett, bántotta őt egy másik nővel.
- Ezek szerint még élek. - biccentettem vigyorogva, majd felsóhajtottam. Nem tudtam, hogy lehet így gondolni egy másik emberre, mint ahogy ő gondolt most rám. Egy emberre, akivel ugyanazon vér van az ereiben, de mégsem képes egyetlen pozitív tulajdonságot sem felhozni a nevem mellett. Ez rendes esetben nem érdekelne, de ahogy néztem a szemeit, benne egy egész más, az enyémtől távoli világot fedezve fel... valami megmozdult, és talán jobban is tettem, hogy új irányt keresett a tekintetem. - Amikor megfogantál, nem ezt akartam. Akkor még nem tudtam, hogy lesz bennük annyi erő, hogy eltüntessenek engem. - Keserű mosoly vonult át az arcomon, és máris nem tűnt jó ötletnek ez a be nem tervezett találkozó. - Életemben először fordult meg velem a világ úgy, hogy elhittem, lehet esély valahol nekem is egy ilyen életre. Szerettem a gondolatát annak, hogy valaki általam jött létre. Szerettem... a gondolatodat. Sok rosszat tettem az életben, sokat hibáztam, bántottam a családodat... de sosem bántam meg, hogy lehetőséget adtam a világra jöveteledhez. Nem kérem a bocsánatodat, mert azt soha nem adta meg nekem senki. Azt sem kérem, hogy értsd meg, mit miért tettem... de mindenre megvolt az okom.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
become a pioneer
† Tartózkodási hely :
● mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
● acting normal
† Humor :
● i'm not funny



Delena Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 26, 2015 4:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

oliver & delena

[You must be registered and logged in to see this image.]
Rossz érzésem támadt, ahogy közelíteni kezdett felém. A kapcsolatunk messze nem érte azt a szintet, ami magával hozta volna, hogy bármiféle pozitivitást tápláljak irányába, soha nem érdekeltem őt és mivel az anyám nem titkolta előlem a fogantatásom körülményeit és azt, milyen személyiséggel rendelkezett és fog is a nemző apám, nem is igazán szerettem volna megismerni őt mélyebben. A számomra unszimpatikus, velejéig gonosz, említésre sem méltó embereket igyekeztem elkerülni, legyen szó az apámról vagy nem az apámról. Volt egy korszakom, amiben mindenféleképpen találkozni akartam vele, hogy minél többet megtudhassak róla és talán rávehessem, hogy én is érdekes vagyok, nem csak valaki, akit sikerült megcsinálnia... hogy nem érdemlem meg azt, hogy keresztül nézzen rajtam és ne foglalkozzon velem, nem vagyok szemétbe hajítandó. Jó vagyok, szerethető, olyan személy, akinek joga és igénye van az apja törődésére és szeretetére. Aztán kinőttem ebből, rájöttem, hogy az ő hibája és vesztesége az, ha figyelmen kívül hagy.
- Az a szabály akkor él, ha a gyerek kiskorú és az apja egyáltalán megtiszteli azzal, hogy látni akarja. - Megforgattam a szemeimet. - Lehetne benned annyi, hogy legalább az anyámat nem ócsárolod előttem. - Szívesen elindultam volna, hogy faképnél hagyjam az éjszakában, de úgyis csak azt értem volna el, hogy utánam jön. Addig nem hagyja abba az értelmetlen szavak dobálását, míg meg nem hallgatom... ezt valószínűleg tőle örököltem, én is mindig harcoltam azért, hogy hangot adhassak a véleményemnek.
- Nem fizettél gyerektartást, felém sem néztél. És hogy élsz-e? Honnan tudhatnám? Nem érdekel, mi történik veled, a jövőben nem figyeltem a sorsodra. Sőt, szerintem senkit sem érdekeltél ebben a városban, mindenki túltette magát azon, hogy egyszer régen élt itt egy magától elszállt ősi vámpír. - Elmosolyodtam, színlelt részvétnyilvánítás vegyült a gesztusba. - Egyetlen léleknek sem mondtam még semmit a jövőről, miért veled tennék kivételt? Főleg, hogyha megszólalok egyébként is minden megváltozik. - Alapvető szabály, a levegővételeimnek, kinyilatkozásaimnak, találkáimnak hatására semmi sem lesz ugyanolyan feltéve, ha a boszorkány, aki ide hozott nem rendezi el ezt a galibát.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Tartózkodási hely :
▸ all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
† Humor :
▸ dark



Oliver D. Lambrick ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 22, 2015 6:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



Delena & Oliver

it won't change; i'm your real dad  

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hm. - sóhajtottam fel, és zsebbe mélyesztett ujjakkal kezdtem el közeledni felé, miután megállt. Nem készültem hegyi beszéddel, tekintve, hogy egyáltalán nem érdekelt a létezése. Amíg tudtam, hogy hasznot húzhatok belőle, mindennél több lehetőséget próbáltam meg lehúzni az egészről, de aztán rájöttem, hogy az a bizonyos jó, ami az anyjában lakozik, legyőzte azt a sötétséget, ami viszont bennem élt. És elbuktam azt a küldetést, aminek értelmében ő tulajdonképpen megfogant. Nem lett volna jó hecc hátsó szándék nélkül eljátszani azt, hogy de jó lesz apának lenni, végül nem is volt lehetőségem ezt a szerepet kijátszani. Még nem döntöttem el, hogy melyik napomat szenteljem a sírásnak emiatt. - Régóta nincsenek bennem apai érzések. Lehet, hogy sosem voltak. A tettek embere vagyok inkább. Ha nem így lenne, te most nem állnál előttem. - vigyorodtam el szélesen. - De valószínűleg anyád köszönetet mond majd nekem egyszer, hogy legalább valaki képes volt neki egy ilyen szépséget adni. Ennyivel ki is fújt az emberi élete. - sóhajtottam fel. Kicsit sem érdekelt, hogy az anyja a vámpírlét miatt már nagyjából semmit nem fog tudni megélni, nem lesz több csemetéje és a többi. Még úgy is gondoltam, hogy megérdemli ezt a sorstól. Sok ember életét tette tönkre, sokszor olyanokét, akik helyette szenvedtek, hát ennyi elégtétel jusson már nekik is.
Megvontam a vállamat. - Arra gondoltam, esetleg tarthatnánk egy apa-lánya csevejt. Felettébb érdekelne az, hogy mit keresel itt, és egyáltalán hogyan kötöttél ki itt. Élek én még a jövődben vagy sem? Fizettem tartásdíjat? Ilyenek. - vált a mosolyom tenyérbemászóan hízelgővé. A válaszokat nagyjából sjetettem, tőlem eleve nem volt könnyű megszabadulni. - Meg amúgy is az a szokás, hogy heti egy délután az apáé, ha a szülők külön élnek, szóval vegyük úgy, hogy most van az a késő délutáni találkozó.
    


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
become a pioneer
† Tartózkodási hely :
● mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
● acting normal
† Humor :
● i'm not funny



Delena Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 09, 2015 7:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

oliver & delena

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szombat este volt és szívesen ringattam volna magam abba a hitbe, hogyha a saját életem főszereplője lettem volna, akkor minden bizonnyal ezen a késői órán éppen az ikszedik kör innivalón lettem volna túl, mert attól függetlenül, hogy bármiféle tudatmódosító nélkül jól éreztem volna magam a barátaim és a szociális közeg nyomására muszáj volt ledöntenem a torkomon néminemű alkoholt… ám ez nem lett volna igaz. Mindig is a problémamentes, példaértékű gyerekek, tinédzserek és fiatal felnőttek közé tartoztam, de nem leltem a helyem, mióta kirángattak az ehhez a helyhez és időhöz viszonyított húsz év múlva élendő világomból. Eltöltöttem a napjaimat, aggódtam amiatt, mi és hogyan fog felborulni, ha valaha visszatérek vagy mi van akkor, ha minden folytatódott úgy, ahogy folytatódnia kellett, én csupán egy klón voltam ebben a világban? Minden eshetőség megfordult a fejemben, nem egyszer kerestem már meg a Mikaelson-ok anyját, Esther-t, de sohasem találtam… mint nemrég kiderült nem véletlenül, hiszen a holtak táborát erősítette, más boszorkány pedig nem tudott segíteni a problémámon, hiszen nem akartak ujjat húzni olyasvalakinek az erejével, mint Esther. És nem is tudtak volna, hiába reménykedtem, néhány boszorkány biztosított arról, hogy csakis ő fog tudni visszaküldeni, ha annak eljön az ideje és minden úgy fog állni, ahogy annak állnia kell. Nem értettem a boszorkányos szakszöveget, így annyiban hagytam. Egyelőre.
Éppen Phillip-hez igyekeztem. Biztos voltam benne, hogy még ilyenkor is a boltjában van és a múltkori vacsoránkat megköszönve most én voltam az, aki egy aprósággal akart kedveskedni neki. A nyakamban függött a lánc, amit kaptam tőle, a karomon megszokásból ott fityegett a verbénával töltött karkötőm is annak ellenére, hogy a napi rutinom része volt bevinni a szervezetembe is, hiszen… Mystic Falls már régen nem az emberek birodalma volt. Nem volt elég arra gondolni, hogy néhány átlagos pszichopata az utamat állhatná, ügyelni kellett arra is, hogy nehogy a vérszívók vacsorájává váljon az ember lánya.
Megtorpantam, gondolataimból egy utamat álló alak zökkentett ki. Nagyot nyeltem, első nekifutásra nem láttam semmi az arcából, aztán rájöttem, kivel sodort össze a sors. Ő lett volna a legutolsó és leginkább nem vágyott tippem.
- Mikor törtek elő belőled annyira az apai érzések, hogy aggódni kezdj értem? - Kérdeztem megpróbálva a sötétben is megkeresni a tekintetét. Komolyan érdekelt, mi kényszerítette arra, hogy egyáltalán hozzám szóljon, soha nem voltam a szíve csücske, ahogy ő sem nekem.
- Mit akarsz, Oliver? - Érdeklődtem egy még fontosabb dolog felől. Biztosan nem csak a hogylétem felől szeretett volna érdeklődni.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Tartózkodási hely :
▸ all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
† Humor :
▸ dark



Oliver D. Lambrick ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 07, 2015 1:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



Delena & Oliver

it won't change; i'm your real dad  

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mint mindig, ezúttal is az éjszakai császkálást választottam. A város határain belül jól tudtam érezni magamat, néha el-elsétáltam egy bár mellett és fülemet megcsapta az az igazi vad buli zaja. Visszaemlékeztem, milyen is volt még akkoriban, mikor én is örömmel tértem be ilyen helyekre, de idővel rájöttem, hogy ennél több komolyságot kell produkálnom, ha még jó pár évszázadig akarom gyarapítani ezt a szórakoztatónak már aligha nevezhető világot. Már mindent feltaláltak, semmi rejtély nem volt a napjainkban, nem tudtak újdonsággal szolgálni. S a rejtélyek mellett ami még igencsak hiánycikknek számított, az az emberekbe vetett hit és bizalom. Nem részemről, elvégre sosem volt igazán szükségem arra, hogy bármit is érezzek irányukba. Még könnyebb is becserkészni az elárultnak érzett, reményvesztett embereket, hogy életüket egy isteni vacsorával koronázhassák meg: az csak a sors fintora, hogy nem ők az étkezők, éppen ellenkezőleg, ők az ételek.
Bár nem azért indultam el ezalkalommal, hogy egy kis éjszakai levegőzést ejtsek meg elalvás előtt. Egy fiatal nő nyomában jártam, miután az illatát már kétszáz méterrel odébbról is megéreztem. Eddig szándékosan kerültem el azt, hogy bármilyen kapcsolatot teremtsek vele, mert belőlem hiányoztak azok az érzések, amik a legtöbb emberben ott voltak. Az apai érzések, az, hogy egy hozzá hasonló gyermeket hercegnőnek tekintsek. Tisztában volt azzal, hogy mit tettem az anyjával, és azzal is, hogy mit tettem azzal, akit apjaként szeret. De ott az az apró bökkenő: szeretheti akárhogyan, az apja én leszek, és ez soha nem lesz más attól a szeretettől és ragaszkodástól.
Mikor ő megállt, én is megálltam. Nem tudtam, hová siet ezen a késői estén, a kezében tartott valamit, valószínűleg tartott valakihez, nem szórakozás céljából sétálgatott a sötét utcák egyikén. - A szombat esti utcavilág nem egy olyan kislánynak való, mint te. - szólaltam meg, hirtelen teremve meg ott előtte, így késztetve arra, hogy megtorpanjon.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
catch me if you can
† Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
† Humor :
∞ bloody



Sybille D. Morgana ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 18, 2015 4:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Lucien && Sybille
---> [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 15, 2015 9:38 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Valóban, túl régóta élt, engem pedig túl régóta idegesített. És sajnálatos módon ezen a véleményen nem állt módomban változtatni, sőt. Valójában örültem volna, ha azon az éjszakán túlesek azon, aminek most iszom a levét. Vagy megölt volna, vagy én tettem volna el láb alól, a lényeg ugyanaz volt, nem lett volna, aki engem pesztrál, majdhogynem minden este.
-Hát elég rossz a látszat, amiből nem arra következtetnék, hogy földre szállt angyallá fogsz változni a közeljövőben.-s bár mindenki próbálta túltenni magát a múlt sérelmein, a jelen nehézségein, s a jövő kérdésein, azért lássuk be, ez nem megy csak így. Plusz, ha az ember nem ember, hanem valaki, aki elméletben a természet szörnyetege vagy a természet igehirdetője, az egyensúly tartója, akkor igencsak nehezen fog menni a viszonyítás ahhoz, hogy mi a jó és mi nem.-Kicsit sem hátborzongató vagy ironikus, valóban. Egy halott vagy, hiába ember. Ennél már csak az lenne abszurdabb, ha nem vámpírként állnál itt, hanem szellemként. Kész felüdítő érzés egy nehéz nap után.-valóban, néha többet láttam őt, mint a tulajdon lányom, még ha annak csak a nagynénje vagyok is. Ezen változtatni illene, de elég nehéz lesz, ha minden második éjszaka, amikor hazafelé tartok, Dariusba botlok.
-Volna...De nem bírlak. Miért nem? Mindenki változik. De ha ez megnyugtat, húsz éve én sem egy kórházban dolgoztam, hanem én voltam az, akit kórházba vittek. Bírtál volna.-fordítom át az ő szemszögére a dolgot, bár húsz éve egy kerek hasú valaki voltam, aki megcsalta a barátját, plusz, akit jobban érdekelt az, hogy mikor tűnhet el otthonról, mint az, mikor lehet a családjával. Furcsa, most épp az ellenkezőjére vágyom igazán.
Elnevetem magam, mert valójában semmire sem vágytam jobban, mint az, amit akartam tőle, mégsem kaphattam meg. A nyugalmat, és azt, hogy ne nyaggasson ilyen kis találkákkal. Ami mellékesen elég hátborzongatónak tűnt az elején, mára viszont kissé abszurd módon megszokás lett.
-Nos, a végzet asszonya pont azt nem akarja, amire gondolsz. Bármennyire furcsa, semmit nem akar tőled. Ismerd el Darius, nem minden nő akar az ágyadba bújni. Pláne nem azok, akiknek ajándékba hullákat viszel.-azzal, hogy elvetettem a sulykot, magamnak ártottam, de nem különösebben zavart, sőt. Végre felképelhettem, még ha a hátam erőteljesen a falnak is csapódott, legalább a fejem nem vágtam bele.
Szívemből szóltam, bár kétlem, hogy ezt ő valaha is a szívére venné, így csak megrázom fejem, és összeszedem magam annyira, hogy fel bírjak állni a pillanatnyi szédelgésemből, amit a becsapódás váltott ki a törékeny emberi testemből.
-Majd a végrendeletemben bocsánatod kérem, addig megkíméllek tőle.-kászálódok fel, mint egy öregasszony, majd méltóságteljesen nézek rá.-Relatív, hogy mit akarunk és mit nem. Én meg akartalak ütni. Őszintén, és jól esett. Az, hogy te hasonlóan cselekedtél volna e, ha nem képellek fel, megjegyzem, jogosan, akkor relatíve akár az elképzelés is kivetülhetett volna cselekvés formájában.-egy percre sem bántam meg, hogy felképeltem, és ezen nem változtat az sem, hogy a fagyi erőteljesen visszanyalt e vagy sem.
-Mind a ketten tudjuk, hogy azt csinálsz, amit a fejedbe veszel. A felesleges kérdéseket megtarthatod, ha a szándékod a leendő válaszom ellenére is ugyan az.-nézek rá, mikor mellém ér, és elmosolyodva megrázom fejem.-Én hősöm. A nyuszis mamuszom is rád bízhatom, ha éjszaka fél a sötétben?-vonom fel a szemöldököm, kezébe nyomom a táskám.-Ha, már itt vagy, vegyük hasznod, nem? Kérsz egy pohárral? Az egyik betegem ajándékba hozott nekem egy erős skótot, de csak az ökör iszik magában.-szükségem van egy italra, na meg persze, némi vacsorára, vagy leborulok a lábamról itt helyben, ha záros határidőn belül nem kapom meg mind a kettőt.

||Some Kind of Heaven|| words: 567 || note: nagyon gyenge 27  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]


-folyt. köv. megbeszélt helyen-
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 13, 2015 10:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
- Nézd, túl régóta élek, hogy mostanában meghaljak. – nem azért éltem négy évszázadot, hogy majd mostanában feldobjam a talpamat. És tudomásom szerint a holtak nem igen tudnak sok zűrt kavarni, hacsak valaki valamit nagyon el nem cseszik. Addig pedig rohadtul nem érdekelnek a szellemek és a bajaik velem. Álljanak sorba.
- Nekem ez szokásom. Én nem próbálok meg jobbnak tűnni annál, ami vagyok. – mosolygok rá. Ő ezt teszi. Mindenki ezt próbálja tenni. Azt hiszik, hogy mert állatokat esznek, attól nem lesznek vámpírok? Ugyanúgy megölnek valakit egy rosszabb pillanatukban. A vérfarkasok sem jobbak, a boszorkányok pedig főleg nem. De ha elfogadnák az egyszerű tényt, hogy ennek születtek, ezzé váltak, megkímélnék magukat sok fejfájástól. – Ugyan, inkább értékeld, hogy nem hagylak magadra. Ha jobban belegondolsz, az egyik veled legtöbbet foglalkozó ember vagyok. Vagy mi. – nézőpont kérdése, hogy mennyire hív engem embernek, de az igaz, legalábbis úgy vélem igaz, hogy nem sok mindenki van az életében. Ebből én vagyok az egyik. És ha nem is értékeli a … törődésem, attól még ez a helyzet.
- Mit mondhatnék, ritka tehetséges ember voltam. Bírtál volna. – mosolygok rá. Régen más voltam, de aztán sok minden történt, sok mindenre ráébredtem, és azt kell mondjam, az embert egyetlen dolog tartja vissza a tökéletességtől. Az pedig pont az embersége. Ha eldobná ezt, akkor megszűnne minden, ami gyengíti őt. Nem lenne több erkölcs, se önzetlenség, a puszta túlélés lenne a tét, a lényeg. Szép lassan meghalna a gyenge, eluralkodna az anarchia, és a káoszból megszületne a tökély. Egy világ, ahol az marad életben, aki tesz is érte.
- A kérdés inkább, hogy mit nem. Nincs ezzel baj, drágám. Nőből vagy te is, bármennyire… a végzet asszonya akarsz lenni. – rántom meg a vállam, ahogy mosolyogva nézek le rá, miután nekicsaptam a falnak. Nem túl lovagias, de utálom, ha nem az enyém az utolsó szó. Ez egy ilyen rossz szokásom.
- Megsértesz. – persze nem veszem a szívemre, de régen, még ezelőtt az egész előtt lovag voltam, egy lovag pedig tartja a szavát, igaz? Ha jobban belegondolok, mindig tartottam az ígéreteimet. Csak néha kissé kifordítottam azokat, ha úgy tartotta érdekem és kedvem. Inkább kedvem. – Ugye tudod, hogy ezt nem akartam? – de megütött, és utálom, ha megütnek, még inkább utálom, ha nem állhatok bosszút, legyen az bármily apró, és bármily jelentéktelen. Azt hittem, hogy ismer már ennyire. Az utolsó szót mindig magamnak akarom, és ha nem üt meg, én sem vágtam volna neki a falnak.
- Mi lenne, ha egy ideig elkísérnélek? Utálnám magam, ha valami bajod esne… - mosolygok rá. Nemleges választ amúgy sem fogadok el, ha azt is kapok, úgy is mellette leszek, tehát… mondjuk, hogy ezt nem gondoltam komolyan, csak úgy voltam vele, hogy megkérdezem. Az illúziót azért tartsuk fent minden esetben.

words || Gyenge, bocsi  27  ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 13, 2015 5:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Cseppet sem aggódtam érte, ami azért kiült arcomra is egy félmosoly kíséretében, ami ahogy jött, úgy el is tűnt, és ahogy és amennyire lehet, kifejezi azt, amit gondolok ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Sok mindenkiért mondhattuk, hogy aggódást fejeztem ki, de erre a listára soha nem fog felkerülni. De még csak a lehetséges jelöltek közé sem.
-Sosem késő. Bár szerintem kevés lenne, ha csak egy atombunkert építenél.-jegyzem meg közönségesen, mégis már-már nevetve, hisz lássuk be, ahány embert megölt már meg, hogy ha egymásba építene hat bunkert, sem jelentene teljes biztonságot, de én nem fogok aggódni érte, hogy az az egy megvédi e vagy sem.
-Bahh, most akkor kis is általánosít? -vonom fel szemöldököm, és ahogy kiforgatja a szavaim és az imént megejtett bemutatásom, attól elfintorodom.-Nem, nem gondolom. És neked sem kellene.-szögezem le, eszem ágában sincs ilyesmin gondolkodni. Bár kezdem azt hinni, hogy direkt csinálja ezt, amikor a közelemben van. Direkt húz fel. Amit hozzáteszem elég nehéz, ha a puszta létezéshez nincs elég erőm, neki mégis valahogy mindig sikerül. Ezért pedig meg kellene becsülnöm a képességeit, de nem élvezem a helyzetet annyira, hogy így tegyek.
Összességében véve megértette, hogy mire célzok, amiért elismerően bólintok.
-Nem is hangzik rosszul. Félek, egy igazi költő lakozik benned, valahol nagyon, nagyon, nagyon mélyen.-mosolyodom el, bár kétlem, hogy ne találna ez után más okot arra, hogy nyakakat csavarjon ki arra, amerre megy. Azért ennyire egyszerű, s már-már megfejthető jelenség, hogy ezt tudjam róla.
Erőteljesen odébb taszítom, és még így is képes mosolyogni. Félnem kellene tőle? Minek néz, ma született báránynak? Bár megeshet, néha hajlamos vagyok elfelejteni, ő egy vámpír, de ő hajlamos azt, hogy boszorkány vagyok. vitatkozhatunk róla, hogy a táplálékláncban ki, s hol áll, de teljesen felesleges lenne.
Meg sem hallom, amit mond, felképelem, mintha csak egy idegesítő ember lenne, nem egy vámpír, de őszintén mondva teszek rá, hogy kitöri e a nyakam vagy sem. Ha így lesz, a lányom megtudja az igazat, de nem fog sokat rontani a helyzetemen. Ha pedig nem...azt hiszem, az a mázli. De ahogy állkapcsához nyúl, megejtek egy mosolyt, vállba veregetem magam, hogy az erőm ide vagy oda, emberként a vadászi énem még mindig formában van, még ha a tenyerem ég is kicsit, de legalább megérezte az ütésem erejét.
-Valóban, miért, mit akarok én tőled?-vonom fel szemöldököm, s bár még mindig viszket a tenyerem, nem képelem fel még egyszer, hisz válaszolni sincs lehetőségem, mert hátam a falnak csapódik, és a földön kötök ki. Meg se nyekkenek, csak a földre köpök egy adag vért, és megtörlöm a szám. Nesze neked nőiesség.
Ellököm a kezét, és a lábamra állok, hajam a szememből hátra tűrve és a hullára nézek. Ismét.
-Nem bízok a hülye esküidben.-lépek el mellette, és a hulla felé emelem a kezem, aki pár másodperccel később egy kupac hamuként végzi, amit aztán eltűntetek, a levegőbe csapva, hogy a szél eltüntesse minden nyomát.
-Akarsz tőlem mást is, mert ha nem, befejezném az utam hazáig.-nézek vissza rá, felkapva a földre esett táskám, és felvont szemöldökkel várom a választ, nyelek egyet, de a vérem ízét még mindig érzem, ami nem dob fel, így elfintorodom.

||Some Kind of Heaven|| words: 504 || note: nagyon gyenge 27 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 12, 2015 6:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
- Aranyos, hogy így aggódsz értem. – pillantok rá egy hálás mosollyal, bár jól tudom, hogy ez közel sincs így. Minden bizonnyal nagyon örülne neki, ha egyszer pont az én hullámat takaríthatná el. Csak hát az a gond, hogy nem vagyok az a típus, aki könnyen meghalna. Próbálták már egy páran. – Sokakat öltem meg. Ennyi erővel építhetnék egy atombunkert is magamnak. – rántom meg a vállam. Nem mintha dicsekedni akarnék. Na jó, egy kicsit. Elég sok embert öltem meg az alatt a röpke pár évszázad alatt, mióta élek, és nem mindegyiket azért, mert éhes voltam. Volt, akit sportból, volt akit unalomból, megint mást fogadásból.
- Ti boszorkányok, meg a primitív szokásaitok… - csóválom meg a fejemet rosszallóan ugyan, de aztán csak elmosolyodom. Történt már velem rosszabb dolog, minthogy szavak nélkül elküldtek a francba. Hozzászoktam. Vagy megöltem azt, aki elkövette a dolgot. Apróságokért is öltem már, de nem tarthatom mindegyiket fejben, lehetetlen vállalkozás lenne. – Az én kedvemért, a tiedért… majdnem ugyanaz a kettő, nem gondolod? – én igen, és még ha ő most nem is, később befogja ezt látni. Mindenki belátja egy idő után, ehhez értek, még akkor is, ha szörnyetegnek tart. Amit megjegyzem, kissé túlzónak tartok. Nem vagyok szörnyeteg. Ha az lennék, rosszabb volnék.
- Igazad van, legközelebb kiteszek egy táblát rá, hogy: „a segged kényelme az életedbe kerülhet”. – így belegondolva nem is tűnik olyan rossz ötletnek, de szeretek vért ontani, akár van értelme, akár nincs, akár szórakoztat, akár nem, de… inkább szórakoztasson a dolog. Nincs rosszabb, mint megszokásból ölni, én mondom.
- Kérned sem kell, te mégis… - folyton csak morgolódsz, vagy valami ilyesmit akartam volna mondani, de végül félbe marad a mondat mikor lök egyet rajtam és először meglepve nézek rá, de végül csak elmosolyodok. Nem tudom, hogy mennyire van tisztában azzal, hogy mi vagyok, de… nem ajánlom, hogy sokat lökdössön a mai nap folyamán.
- Egy kicsit mindkettő. – rántom meg a vállamat, akkor még vigyorogva, de mikor a keze az arcomon csattan, lehervad az a vigyor az arcomról és pár pillanatig nem is mozdulok, végül csak az állkapcsomhoz nyúlok. Hiába nő, nagyot üt. Vagy akkora tenyere van, mint egy lapát.
- Erősen kétlem, hogy ennyiben kimerül az, amit akarsz tőlem. – válaszolok talán kissé szemtelenül az előzőek után neki, de végül megkomolyodnak a vonásaim. – Nem ajánlom, hogy még egyszer megüss. – mert híres vagyok arról, hogy nem kezelem valami jól az indulataimat. A végén még itt ölöm meg. Ha már megölöm, a lánya előtt akarom. – Csak nem láttál valamit, ami tetszik? – mosolygok rá, és kicsit még közelebb is hajolok. Tisztában vagyok azzal, hogy az élet előnyös külsővel áldott meg, és egy szép szempárral. Nem fogom bántani emiatt. De más miatt igen. Épp ezért mikor nem figyel, a kezem lendül is előre, az ujjaim a nyaka köré fonódnak, de nem fojtogatom, csak egyszerűen a falnak vágom őt. Nem olyan erősen, hogy bármije is eltörjön, csak épp annyira keményen, hogy megérezze a fájdalmat. – Sajnálom, drágám, de tudod milyen vagyok. Nem hagyhatom szó nélkül, ha megütnek. – rántom meg a vállamat. Ilyen vagyok. De végül odalépek mellé és a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem. – Esküszöm, hogy nem a kezedet akarom letépni. – az előbbi elég volt, hogy ne érezzem magam megalázva.

words || Szuper lett  40 ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 11, 2015 7:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Fogalmam sem volt, hogy a vadász énem akarta e megölni, vagy a női énem, aki próbálta a titkait magának tudni, mégis kényszerhelyzetbe került, és egyik éne összeforrva a másikkal túlélésre hajtott. Az egészben a szomorú az volt, hogy mindet tőle függött, noha ha olyan napon kap el, amikor jócskán kipihentebb vagyok, nem tartok tőle, hogy ne fordíthatnám meg az állást. Bár hasznom abból sem lenne, ha meghalna, csupán a titkom lenne biztosabb, de ki tudja, ahhoz, hogy így legyen, hány embernek kellene még meghalnia, akár értelmetlenül is.
-Kár. Sokaknak tennél szívességet vele. Plusz, a szelleme annak, akit megöltél szíve szerint szerintem hátba szúrna, csak úgy szimplán. Én hinnék bennük a helyedben.-tanácsolom, kezemmel a mértéket mutatóujjam és hüvelykujjam között mutatván felé, hogy mennyire kellene megváltoztatni a a kérdéshez való hozzáállását, de tettem rá, hogy megfogadja e a tanácsot vagy sem.
Fintort vágok, és ha gyerek lennék, most a nyelvnyújtás következne, e helyett felemelem a középső ujjam, és elmosolyodom.
-A kedvedért. A sajátod.-egészítem ki a nemzetközileg ismert nyelvrendszert szavakkal is, hogy értse, mire gondolok, és arcomra bájos mosolyt produkálok, sűrűn pislogva, kislányosan, majd leengedem a kezem.
Az indok, amit mond, attól elnevetem magam, és egy pillanatig értetlenül nézek rá. A férfiúi hiúsága, amit egy tárgy, bocsánat, egy motor felé tanúsít, az már-már elismerendő és mégis nevetséges. Soha nem értettem, mi a jó benne, ha valaki egy járműhöz kötődik, de egy emberhez sem, bár számomra is értékes volt a nyakamban lógó medálom, bár a családomon és a tetteimen kívül semmi másra nem emlékeztetett, s a tükörbe nézvén néha zavaró volt.
-Legközelebb kérd meg, hogy tűnjön el onnan, vagy egyszerűen olyan helyre állj, ahol nem ülhet más a kincsedre. Legalábbis az egyikre.-adok tanácsot, bár tudom, hogy szándékosan sem tenne ilyesmit, nehogy ne legyen indoka megölni valakit. Akit utána én pucolok el. Mintha a természet körforgása lenne ez. Ő gyilkol, én temetek. A halál és a sírásó, csak minket Darius-nak és Maya-nak hívnak.
-Épp kérni akartam.-rázom meg fejem, hogy hű, de marha vicces és frappáns megjegyzést csapott nekem, és igyekszem nem felhúzni magam, de már rég késő ehhez. Ahogy megszólal, szóba hozva a lányom, közelebb lépek felé, és szívem szerint neki rontanék, végül csak mellkasánál lököm meg.
-Tulajdonképpen azért csinálod, hogy nekem legyen rossz, vagy azért, mert kezdesz kifogyni azokból az emberekből, akiknek az idegeire mehetsz? -érdeklődöm, de ahogy elszakad a cérna, kezem meglendül, és életemben először, összeszedve minden dühöm, és életemben először megütve őt, hatalmas pofont keverek le neki, mielőtt feleszmélhetne. A gyorsuló szívverésem gyorsuló levegővételek követik, tenyerem nyoma pedig pirosan izzik arcán.
-Kevés dologra vágyok tőled, de az, hogy végre felképelhettelek, mindennél többet ért.-nézek rá fel, hisz egy fejjel magasabb, mint én, és arcomra mosoly ül ki.-Na, meg meglepni téged, és ez most egyszerre sikerült. Azt eltüntetem, de nem azért, mert neked akarok jót, ezt te is tudod.-szögezem le, de továbbra sem lépek hátrébb, inkább csak rá meredek, egyenesen a szemébe, amiről csak most tűnik fel, hogy milyen szemkápráztatóan tisztán ragyogó.

||Some Kind of Heaven|| words: 484 || note: nagyon gyenge 27  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 10, 2015 11:50 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
Megértem, hogy megakar ölni. Elvégre vadász, vagy mi a fene, de ettől függetlenül még nem igazán értem, hogy miért kell minden vámpírt ilyen ellenségesen kezelni. Csak akkor ölök, ha éhes vagyok, meg néha, ha unatkozom, nem hinném, hogy ez olyan nagy bűn. Én is csak életben tartom magam, ahogy teszi azt ő is, csak én állatok helyet emberekkel táplálkozom. Ezt adta az… ég.
- Nem hiszek a szellemekben. – rántom meg a vállamat. Amúgy sem különösebben izgat a túlvilág meg  úgy általában a halálban semmi sem. – És meghalni sem tervezek újra, szóval… - azt hiszem ebbe kénytelen lesz beletörődni, míg ő meg nem hal. Nincs ezzel semmi gond, természetes része az életnek, hogy egy-két ember meghal. Ha nagyon filozofikus akarok lenni azt mondanám, hogy nincs is annál természetesebb dolog, minthogy meghal az ember. A folytatás már csak attól függ, hogy kortyoltál-e vámpírvért. Én pedig azt mondom, hogy azért, amit a vámpírlét ad, megéri meghalni.
- A kedvedért ő is lehetek. – vigyorgok rá. Nem lennék valami hű utánzata, hogy is mondjam finoman… kissé ronda és öreg, ellenben én… öreg vagyok és jóképű. Élek már egy ideje, ezt néha hajlamosak elfelejteni a vadászok és a boszorkányok. Az embert ugyanis kilehet ismerni, még ha nem is valami könnyű. – Ráült a motoromra. – rántom meg a vállamat. Nem szeretem, ha a motoromat cseszegetik, ez a hülye meg azt hitte, hogy majd csak koptathatja a bőr ülést a nagy seggével. Most koptathatja a járdát a hullájával. Vére nem sok van, gondoskodtam róla, hogy a halála előtt kicsit szenvedjen.
- Örülök, hogy ebben egyetértünk. – ha akarnék se tudnék állatokkal táplálkozni, olyan mintha az ember cementet enne, és én miért tegyem, ha ők nem? Csak mert vámpír vagyok? Élnek a Földön vagy hétmilliárdan, az a néhány hulla nem fog ártani. Sőt, talán még javít is a helyzeten majd. – Legközelebb a küszöböd előtt is hagyhatom, ha szeretnéd. – de nem hinném, hogy annak annyira örülne, a szomszédok ugyanis talán kicsit furcsállnák, hogy egy hulla van az ajtaja előtt. Vagy elküldhetném egy dobozban is, úgy kevésbé lenne feltűnő, de… egyszerűbb csak így idehozni, feleslegesen nem fogom magamat fárasztani senki miatt sem.
- Ne vedd a szívedre, én is csak túlélek. – és nem csak vele, de mással sem foglalkozom különösebbképpen. Philip-et is már legszívesebben egy pózna tetejére tűzném a folytonos ”ideje megváltozni” beszédeiért. Ott csak az tart vissza, hogy régen egész jókat szórakoztunk. Nem tudom, hogy mi lett mostanában mindenkivel, mintha teljesen elment volna az eszük.  – Előbújt az anyafarkas… hol bujkált eddig? – pillantok rá kíváncsian, de mosolyogva. Nem értem miért hiszi, hogy gonosz vagyok. Képzelje magát a helyembe. Én csak túlélek és kész egyszerű a képlet. – Miért hiszed, hogy megölném? Nem vagyok kegyetlen. – csóválom meg a fejemet. – Csak azután tenném, hogy téged meggyűlölt. Tehát… mindenkinek az a legjobb, ha végzi tovább a dolgát. Akkor a  te lányod biztonságban lesz, a kedvenc testrészem pedig megmarad. – mosolygok rá már-már kedvesen. Na nem mintha ellenséges fajta lennék.

words || Szuper lett  40 ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 09, 2015 8:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudtam jól, hogy egyedül járok erre, ahogy egyedül vagyok a valóságban is, de kevésbé zavart, tudván, az önvédelem egy jól elsajátított dolog. Bár valószínű mások már változásra vártak volna, a magam kis életében tökéletesen megvoltam. Még ha a rengeteg titkom ellenem is játszott, és a családomból megmaradt egy személy igencsak távol került tőlem, és már nem voltunk olyan kapcsolatban, mint régen.
Az idegesítő, nagyképű és túlont túl önelégült vámpír az életembe épp annyira hiányzott, mint a savas eső az emberiségnek, vagy a jégsapkák olvadása a jegesmedvéknek. Utóbbi esetben a túléléstől függött, hogy a viszony a helyén maradjon, és a mi helyzetünk pont ez volt. Legalábbis rám nézve. Az, hogy meg tudnám e ölni, más kérdés volt, de megmagyarázhatatlan okokból, amióta megállapodást kötöttünk, nem fordult meg a fejemben minden találkozásunk első perceiben, hogy "Hűű, de jó lenne a szíved a kezemben tartani, és még azt is leszúrni, hogy biztosra menjek."
Egy percre gúnyvigyort húzok arcomra, majd a hullára nézek, és ha először látnék ilyet, biztosra veszem, hogy kidobnám az utcára a sok órával ezelőtt elfogyasztott ebédem maradékát is.
-Remek. Tehát, ha a szutykos szellem leszel, akkor is a nyakamra fogsz járni?-érdeklődöm kissé arrogáns hangon, és őszintén mondom, ha így lesz, teszek róla, hogy ne legyen szellem se, csak holmi rossz emlék. Így is sok van már a számláján, de a függésem tőle tiszta sor. Remek helyzet, amit mindig is elkerültem volna.
Kezdtem érezni, hogy elindul az a bizonyos pumpa felfelé, így némi levegővétel után meg bírtam szólalni, egy rakás iróniával és gúnnyal a hangomban. van, ami sosem változik.
-Miért ne tenném? Te talán az angol királynő vagy?-érdeklődöm, hogy az ő szavaival éljek, de valójában az sem érdekelt volna, ha egy utolsó drogost cipel elém, annak sem örültem volna jobban, mint a "csak egy fickó a bárból"-nak.-Nem is tudtam, hogy csoportot váltottál és mostanában a pasikra buksz!-teszek pimasz megjegyzést, arcomra ülő hasonló mosollyal, és egy szemernyire sem féltem a bőröm, hisz tapasztalta már, mire vagyok képes, és ez az alku is kétirányú. Ameddig a másikat kóstolgatjuk, nincs baj, de ha valaki felrúgja a szabályokat, a kártyavár összedőlhet.
Vállat vonok, amolyan talánban hagyni a kérdésre adható válaszom, és úgy teszek, mintha erre sem lenne egy frappáns megjegyzésem, holott azt időközben sikerült lenyelnem.
-Te? Vega? Ez olyan, mintha Csipkerózsikát egy törpe csókja ébresztette volna fel.-fintorodom el, majd vállat vonok ismét.-Tudod azt hittem, legalább annyira veszed a fáradtságot hogy nem műszak után találsz meg. -jelzem őszintén, hogy nem csak nyúzott vagyok, de úgy is érzem magam, mint akin átment egy úthenger, és beterítettek volna még földel, ami fullasztóan nyom lefelé, és lassanként elveszi az életerőm.
-Tudod, hogy hova tedd a jóindulatod, meg a felesleges pofavizited. Magadon kívül senki sem érdekel. Ja de, az én zsarolásom. Gratulálok, te vagy az év szemete. De ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül, neked másod fog eltűnni a helyéről.-lépek hozzá közelebb, előtte egy fél lépéssel megállva, mélyen a szemébe nézve, míg sajátomon a tükörképében izzik a dühtől, ami eluralkodott testemen.

||Some Kind of Heaven|| words: 488 || note: nagyon gyenge 27  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 08, 2015 1:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
Nem bízom különösebben senkiben sem meg magamon kívül. Philip-ben régen szinte meginoghatatlan bizalmam volt, de most… kezdek kételkedni abban, hogy egyáltalán megvan-e még a józan esze. Gyerekek? Azért vagyunk vámpírok, hogy az ilyen kapcsolatok, amik az emberléthez kötnek és ezáltal elgyengítnek, soha többet ne is létezzenek. Nem kell sem gyerek, sem feleség, sem munka, sem megalázkodás. Az idő már nem létezik, nem bánthat minket, ahogy az ember sem teheti meg. A fenébe is, mi lett azzal a Philip-pel, akit nekem kellett megkötözzek, hogy ne akarjon lubickolni a kiontott vérben? Bárcsak tudnám, akkor meg is tudnám oldani a baját. Újra olyan lehetne, mint régen. Persze ez csak hiú ábránd. Én nem leszek olyan, mint ő. Én maradok… én.
- Meglepetés! – vigyorgok rá, ahogy felém fordul, majd követem a tekintetét, és magam mögé nézek, ahol a hullát hagytam. Gondoltam nem hagyom munka nélkül őt. Na meg… az éhség nagy úr, ahogy mondani szokás. – Mit mondjak, ezt tűztem ki életcélomul. – rántom meg a vállamat, de az arcomról leolvashatja, hogy a legkevésbé sem érdekel a jóindulata. Tudok róla valamit, ami összetörhetné a kis felépített világát, cserébe ő elintézi nekem, hogy ne kelljen kíváncsiskodókat is megölnöm, csak ha éhes vagyok.  És elég gyakran vagyok az.
- A fajtám? Na tessék, már általánosítasz is… - forgatom a szemeimet, de igazából nagyon jól szórakozom. A legkevésbé sem érdekel, hogy kikhez sorol engem, vagy kiket általánosít, attól függetlenül én még itt leszek és mindent megteszek, hogy… szórakozzak a jóindulatával, ahogy azt az előbb mondta. Szép az élet, nemde? – Ez csak egy fickó a bárból, nem az angol királynőt kell eltakarítanod. – nem értem, hogy mégis miért olyan nagy probléma ez neki. Ha majd a királynőt is megölöm, akkor talán van oka arra, hogy ezt a szememre vesse, de… azt hittem tudja, hogy mit vállal. Stresszevő vagyok, meg amúgy is imádom a vért. – Szóval életben hagysz? Nem is tudom, hogy köszönjem meg… igazán nagylelkű vagy. – mosolygok rá. Életben hagy. Vicces. Érezzem magam megtisztelve, nem? Nők. Esküszöm, őket még Philip hülye családmániájánál is kevésbé értem meg. – Nekem úgy rémlik, hogy én vagyok a nagylelkű aki életben hagy téged és a drága kis lányodat, cserébe, ha vezeted a hullatelepemet. Mit hittél, hogy a vegetáriánus vagyok? – életemben nem ittam még állati vért, és soha nem is fogok, az a vámpír, aki mókusokra meg patkányokra vadászik, már csak ezért is megérdemelné, hogy kitépjék a szívét, méghozzá szép lassan, hogy a kín egy pillanatát se hagyja ki. – Amúgy meg, köszönöm, jól vagyok. – válaszolok a ki nem mondott kérdésére, amit jó eséllyel soha nem is tett volna fel. – Na és te? Kissé nyúzottnak tűnsz. – nem csoda, elvégre ember, azok mindig nyúzottak. Még akkor is, ha történetesen boszorkányok.

words || Szuper lett  40 ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 07, 2015 8:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Valamiért szerettem ezen az útvonalon hazamenni. Békés volt és csendes, névtelen, viszont azt hiszem a történetek mesélésére legalkalmasabb lenne. Ki tudja, mi mehet e között a falak között, éjszaka. Én leginkább az éjszakai műszak után, hajnalban járok erre, nagy ritkán kora este, de kétlem, hogy félni valóm lenne. Egyébként is boszorkány vagyok, nem tartok tőle, hogy keresztül harapják csak úgy a nyakam. De ne igyunk előre a medve bőrére, épp ezért hordom magamnál a karót, és némi vasfűbe, meg verbénába mártott kést, amolyan biztos, ami tuti módra.
A ma hajnal, már, ha fél három már hajnalnak számít, meglepően csöndes volt. Túl csendes, ami egyből gyanús lett, de egészen addig nem is törődtem vele, míg valóban érezni nem kezdtem, hogy valaki pedig figyel.
-Látom, szeretsz mások jóindulatával szórakozni, Darius.-jegyzem meg, megpördülve a saját tengelyem körül, és nem túl nagy meglepetésemre a szóban forgó alak életnagyságban jelenik meg előttem, mögötte egy földön heverő testtel, ami eddig határozottan nem volt ott. Felvonom az egyik szemöldököm, majd kissé oldalra billentve fejem, keresztbe fonom karjaim a mellkasom előtt.
-Elhiszem, hogy a fajtád többször nem tudja visszafogni magát, aminek ez lesz a vége, de azt hiszem, érthető voltam legutóbbi találkánkkor is. Életben hagylak, eltakarítom a mocskod, de nem vagyok egy hullatelep vezetője.-vetem szemére, hogy az ehhez hasonló hajnali találkák, és ez a fajta munka, kezd az idegeimre menni. Mellesleg, hiába vagyok boszorkány, most érzem, ahogy szemem alatt egy kész táskabolt nyílt, és beesett szemeim be vannak gyulladva az egész napos neonfénytől. Ez a nap sem volt rövidebb, mint bármelyik másik. Sajnos. És még ez is is. Komolyan, nem unja még? Mert én már igen, nem is kicsit. Csak tudnám, miért én vagyok az egyetlen, aki erre képes. Ja, megvan. Meg akarom védeni a lányom, még ha tartok tőle, valójában fogalma sincs róla, hogy ki a lányom. Legyünk őszinték. Üres szavak mögé bárki elrejtőzhet, bár kezdek kételkedni benne, hogy ő az a fajta lenne, aki ilyesmit tesz, s nem cselekszik.

||Some Kind of Heaven|| words: 323 || note: nagyon gyenge 27  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
musician



Lucien Westerley ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 23, 2015 10:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sybille & Lucien
i've changed. you've changed. we all have changed. maybe it will be a new start. we were something else, weren't we? but at the end.. we will always change.

Könnyedén csatolom fel rá a bukósisakot, gyakorlott mozdulatokkal igazítom el rajta a pántokat, nem akarom, hogy baja essen, bár pontosan tudom, hogy bármiféle gond történne, vámpír létem könnyedén megoldást nyújthatna. Azonban nem szeretném, hogy ilyesmire sor kerüljön, így jobb megoldásnak tűnik nem-misztikus módszerekre hagyatkozni, elsősorban. Halk nevetés szakad ki belőlem szavai hatására, tetszett a hangsúly, amivel megszólalt, noha teljesen biztos voltam abban, hogy képes lenne elvezetni ezt az „izét”. Enyhén megráztam a fejemet, aztán ujjaim lassan végigszántottak szőke tincseimen. Az utcalámpa sárgás fényében figyeltem őt, figyeltem, ahogy arcán egyszerre láttam valami hitetlenkedést, izgalmat, és talán még kíváncsiságot is. Eszembe jut, milyen lett volna, ha akkor nem válunk el, ha akkor együtt folytatjuk utunkat. Meddig tartott volna? Akkor is vámpír lennék? Vajon akkor a szüleim..
- Na, pattanj fel! –Hirtelen sebességgel ülök fel a motorra, miután meggyőződtem, hogy nincsen senki a közelben rajta kívül, aki tanúja lehetne vámpírmozdulataimnak. Ritkán engedek meg magamnak ilyeneket, hiszen a legtöbben nem foghatják fel, milyen képességek birtokában vagyok. Vele azonban.. Vele azonban túlságosan könnyű elengedni magam, könnyű önmagamnak lenni. Néha már azt hiszem, hogy ez nem is nagyon megy nekem, annyira régóta keresem, kutatom a választ a kérdéseimre, hogy néha elveszek a részletekben. Most azonban nem. Ma jól szeretném magam érezni. Úgy menni az éjszakában, ahogy már nagyon régen. Nem azért, mert sietek valahova, nem azért, mert szükséges a munka miatt. Nem. Csak élvezni fogjuk, ahogy a hűvös szél az arcunkba vág, ahogy őzek futnak mellettünk valahol bent a sötétben, ahogy csak a hold világítja be az utakat. Vigyorogva, kicsit talán kihívóan pillantok rá, szavaimat követően, de nem ellenségesnek, vagy kárörvendőnek szánom furcsa mosolyomat, csupán apró heccnek, és természetesen, ha nem megy neki jól, akkor kezemet felé nyújtva segítek neki felkapaszkodni mögém. Várok még pár percet, hogy elhelyezkedhessen, és csak akkor adom rá a gyújtást.
- Hát Te vagy itt régebb óta, te mondod, merre menjünk! – És könnyedén indulunk el.

TEMPLATE BY ELIZA @ SP & ATF
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:06 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Kihalt utcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Sunagakure utcái
» Utcák és terek
» Kumogakure Utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-