Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 09, 2013 3:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Üzletsor -

Nem volt hangulatom máshol múlatni az időt. Bár itthon sem. Jobbnak láttam azt, ha ezúttal más mellett döntök, és az tűnt a leghelyesebbnek. Semmi kedvem nem volt már bosszút állni Klaus-on. Miért ugyan? Mert nem szeret? Hah, én se szeretem őt. Kár, hogy ehhez kellett egy kis beszélgetés valakivel. Lényegtelen. A lényeg, hogy ő maga áll bosszút saját magán. Mert hülye, őrült, és mindez egyben. De ássa csak a saját sírgödrét, engem nem érint meg.
Miközben elővettem a bőröndömet, hogy békés arckifejezéssel dobálni kezdjem bele a ruhákat, gondolkodni kezdtem. - Azt hiszem, Berlin jó lesz. Nem... nem! Svájc, vagy... inkább London. - latolgattam a lehetőségeket, majd a zsebembe nyúltam, és előhúztam a telefonomat, hogy a fülemhez emeljem. Tatiát hívtam, mert tőle azért el akarok köszönni. Talán kivételesen úgy, mint anya a lányától. Vagy ellenség az ellenségtől? Még nem tudom. Ahogy kijön.
Kicsengett, de nem vette fel. Csak a rögzítő. Pompás.
- Tatia, itt Erin. - szóltam bele, bár minden bizonnyal unottnak tűnhetett a hangom. Nem érdekel a véleménye. - Bocs, ha éppen valamit megzavarok, de beszélnünk kell. Örülnék, ha ma, vagy holnap beszélhetnénk valahol. Fontos lenne. - mondtam, mindvégig szemrebbenés nélkül, majd úgy döntöttem, ezennel többet nem is akarok mondani.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 30, 2013 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Esthertől vártam választ, de mivel egy ideig nem kaptam semmit, úgy döntöttem, hogy.. inkább lezuhanyozom. Kezdett hidegen hagyni az, ami történt. Klausnak azzal van problémája, hogy sokat érzek, és szeretem őt. Hát, megpróbálhatok tenni ellene, de az pont neki nem fog tetszeni. Elhiszem hogy a hatalmas hibridet egy ilyen gyenge láncszem nem veszélyeztetheti, mint én, de nekem is megvannak a módszereim.
Törülközőbe csavarodva hallottam meg a telefonom csipogását, ami jelezte, hogy sms-t kaptam. Arra számítottam, hogy Esther írt, majd felsóhajtva olvastam el a kapott szöveget. Klaustól. Elég fenyegető hangnemben íródott, de már nem is vártam mást. Esther beszélt vele. Tessék, így bízzak meg abban a nőben.

" Még meglátjuk... drágám."

Csupán ennyit reagáltam, majd letettem a mobilt, és öltözködni kezdtem. Ki kell találnom valami igazán frappánsat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 27, 2013 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Megőrült. Nem vitás. De most nem mondtam semmit, csak szó nélkül tűrtem, hogy szorongassa a torkomat. Tegye.. legalább kezeskedik arról, hogy meggyűlöljem. Legalábbis addig a pontig, hogy ne szeressem tovább. Ami kihívás lesz... de meg kell próbálnom. Fájt, amit tett, mert tőle nem vártam volna, de mindig akkor tanul az 'ember', ha már ott a baj. És most eljött ennek a pillanata.
- Ha szex miatt fogsz idejönni, jobb hogy tudod, zárva lesz előtted az ajtó! - ordítottam utána, miután elhagyta a helyiséget, majd még azelőtt letöröltem valami könnyfélét a szememből, mielőtt kifolyt volna.
Előkaptam a mobilomat, és ugyan nem ismertem Esthert olyan jól, de... üzenetet írtam neki, hogy a közeljövőben találkoznunk kell. Méghozzá... mert igaza van. A fia nem maradhat ilyen szörnyeteg. Eddig nem akartam, hogy bántsák. De most, hogy ő engem bántott.. én is bántani akarom őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 27, 2013 11:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Rendben - nyúltam a ruháim után, és öltözni kezdtem. - Amúgy is dolgom van - tettem hozzá, magamra rántva a felsőmet és a cipőmet, de Erin következő mondatát hallva egy másodperc alatt előtte termettem, és villámló szemekkel szorítottam meg a torkát.
- Ha egy szót... ha még egy szót szólsz, kitépem a torkodat - sziszegtem dühösen. - Ne vedd többé a szádra a gyereket, sem azt, hogy az enyém, megértetted?

A hálószoba és fürdőszoba Anigif_www.kepfeltoltes.hu_

Elengedtem a nyakát, aztán az ajtóig hátráltam.
- Ami meg azt illeti... már nem érdekel ilyen téren a hasonmás. Már vámpír, nem ember. Engem addig izgatott, míg sebezhető volt, félénk, és esendő - vontam vállat valami csendes gúnnyal, majd Erinre hunyorogtam.
- Viszlát szépségem. Még látjuk egymást. Beugrom majd, ha szexre támad kedvem - fordultam sarkon, és elhagytam a házat.

(Grill)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 26, 2013 11:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Legszívesebben ordítottam volna, de jobbnak láttam csöndben maradni. Higgye azt, hogy igaza van. Még ha valójában nincs is. Nem ér annyit az egész, hogy megpróbáljak neki valami olyasmit elmagyarázni, amit nyilvánvalóan soha nem lesz képes érteni. Nem fogja megérteni, mert nem képes rá. Nem képes emberi érzelmekre már talán ezer éve. És én ostoba voltam, hogy elhittem, talán nem így van. Mindig azok adják a legnagyobb pofont, akitől nem várnánk. Fél órával ezelőtt nem erre számítottam. De minden képes összedőlni akár tíz másodperc alatt is. Talán tényleg így kell lennie. Felesleges olyasmiért küzdeni, ami.. soha nem lesz viszonzott.
- Igen. Menj el innen. - böktem az ajtó irányába, ezúttal már mindenféle érzelem nélkül, és sikerült érzelemmentes arckifejezést húznom magamra. Ezt akarta, nem? Hogy ne érezzek semmit. Akkor íme, most megkapta. - Remélem, mész apucit játszani. Biztosan elbűvölő leszel a lányoddal. - jegyeztem meg gunyorosan, rá sem nézve. - Mm, a hasonmás helyében a gyerek egy kilóméteres körzetébe sem engednélek. Hiszen a szeretet... nem nekünk való. - vontam egyet a vállamon. Belül fájt... mert megint összetört. De ha a világ minden kincsét tenné valaki a lábaim elé, ezt akkor sem ismerném el.
- Bár ki tudja, talán az, hogy a gyerekének az apja vagy, feljogosít másra is. - tettem még hozzá. Hiszen mindig bukott a hasonmásokra. Nyilván ha lehetősége adódik rá, úgy rángatja őket az ágyába, mintha csak bábuk lennének.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 26, 2013 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Bolond vagy Erin - mondtam keserű, hitetlenkedő nevetéssel a hátának, mikor elfordult tőlem. - Hát nem veszed észre, hogy igazam van? Azt mondod, tudsz szeretni. Elhiszem, igazad van. Bizonyítottad már. De még mindig nem vagy képes elfogadni, hogy a szerelem nem nekünk való. Nézz csak magadra: most is fáj neked valami, és most is rosszul esik, amit mondtam. Mindezek ellenére még mindig kötöd az ebet a karóhoz. Olyan vagy, mint az az ember, akinek levágták a lábát, és erősködik, hogy még mindig érzi, mert fáj neki. Ideje lenne végre a valóságot látni magad körül, nem egy rózsaszín mázat, amit te magad építettél - másztam ki az ágyból.
- Mit akarsz? Menjek el?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 26, 2013 10:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- NE VETÍTSD KI RÁM AZT, AMIRE TE VAGY KÉPTELEN! - keltem ki magamból, miközben már nem tudtam visszatartani a véleményemet. Beszéljen a saját nevében, mert ezek szerint jóval különbözőbbek vagyunk, mint gondoltam.
- Nem vagy képes szeretni, DE én igen! Azt viszont elismerem, hogy a lehető legrosszabbat választottam. - fordítottam hátat neki.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 26, 2013 9:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- És ez csakugyan így is van, vagy hazudsz nekem, és önmagadnak is? - feküdtem féloldalamra, és megtámasztottam fejem a kezemben. - Tudod Erin, a magunkfajtának tényleg nem való a szerelem. De még talán a szeretet sem. Kárhozottak vagyunk, örök élettel. Minek nekünk az, ami tényleg csak ostobává, gyengévé tesz? Nézd meg mennyi, és milyen bolondságokat követtem el a szerelem miatt. És elkövetted ezeket te is. Egyszerűen, nincs értelme. Jól megvagyunk együtt így is, vagy talán nem így látod? - cirógattam meg Erin vállát. - Amúgy is, jelenleg van millió gond az életemben. Nem hiányoznak hozzá a bonyolult, nehezen kezelhető érzések.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 26, 2013 9:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Végighallgattam minden szavát, de ami egy pár hónapja örömet okozott volna, most nem okozott semmit. Nem szereti Tatiát annak ellenére, hogy milyen érzelmek fűzték hozzá sok évszázaddal ezelőtt. De engem sem szeret. Tehát sehol sem vagyunk. Ilyenkor éreztem magamat a legostobábbnak. Mert nyilvánvaló, hogy ami nekem valami időkig tartó boldogságot jelentene, azt ő sem most nem érzi, se nem fogja. És most világosultam meg, hogy talán soha nem is tette.
- Szóval nem kellene ezt éreznem. - hunytam le a szemeimet, és mélyet szippantottam a levegőből. - Oké. Nem érzem. - rántottam meg vállaimat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 26, 2013 9:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Türelmesen végighallgattam a szavait a régi életéről, Christopherről, majd a mondandója végén felültem, és megtámasztottam hátam a falban.
- Értelek. De tévedsz - ráztam meg a fejem. - Nem szeretem Tatiát. Egyszer éreztem szerelmet, nagyon régen. Ezer évvel ezelőtt. Most, ahogy Tatia megjelent, igyekeztem visszahozni a régi érzést, visszahozni vele azt a fiút, aki valaha voltam. Visszahozni valamit az emberségemből, mert azért, Mikael ellenére, jók idők voltak azok. De amit éreztem, már csak a halvány árnyéka volt a régi érzéseknek. Megváltoztunk, a világ is megváltozott. Hiába néz valaki vissza felnőtt fejjel sóvárogva a gyerekkorára, bármit tesz is, sosem hozhatja vissza azokat az időket. Szóval tévedsz, nem szeretem Tatiát. És neked sem kellene engem szeretned, mert én sem szeretlek téged. Nem akarjuk megölni egymást, jól eltöltjük az időt, isteni vagy az ágyban, és ennyi - vontam vállat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 26, 2013 6:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Ez nem perverzség. Alap vámpírság. - vigyorodtam el, majd mikor kinyújtotta a karját, egyelőre csak döbbenten néztem, hogy most mit is akar, de végül rájöttem, csak a kérdése rögtön kizökkentett, ezért nem volt időm "odabújni" hozzá.
Ennél nehezebb kérdést nem tudott volna feltenni? Kegyetlenség ilyet kérdezni egy vámpírtól. - Hé... te sem éreztél ezer évig nagyon semmit, és én sem. Miért gondolod, hogy én könnyebben beszélek az érzésekről, mint te? - kérdeztem meglepve, majd hátradőltem, és nyelve egyet, törni kezdtem a fejemet.
- De... oké. Legyen. - adtam be végül a derekamat, viszont még mindig nehezen tudtam megfogalmazni azt, ami a fejemben volt. - Én emberként is ilyen voltam. Szerettem a... a szerelmet. Olyat szerelmet akartam, amit nem kaptam volna meg azok mellett, akiket apám szánt nekem. Egy olyan mindent elsöprőt akartam, mindennél erősebbet.. és tizenhat évesen, mikor Christopher megjelent az életemben egy véletlen folyamán, úgy éreztem, hogy megkaptam ezt. Az első pillanattól kezdve olyan erős volt, hogy úgy gondoltuk, semmi nem szakíthatja szét. És így is volt. Sem apám haragja nem tehetett ellene semmit, sem a kegyetlen szabályai, amit sorban elém állított... mindig kijátszottam őt, majd végül elszöktem, mert nem érdekelt a vagyona. És mikor Christopher meghalt... vagyis állítólag meghalt - tettem hozzá szemforgatva -, mindezt eldobtam. Nem akartam többé szerelmet, nem akartam az égvilágon semmit, ami boldog, meleg érzéseket válthat ki belőlem. Mert már nem volt az, aki iránt érezhettem ezeket. Ugyanakkor itt legbelül mindig is volt egy nő, aki arra várt, hogy valaki felébressze azt a lángolást, ami eddig csak egyetlen embernek sikerült. És itt vagy te... te, aki annyi mindenben hasonlítasz rám. Talán azért szeretlek, mert szeretem magamat is. - kuncogtam fel pimaszkodva, de viccnek szánva az utolsó mondatot. - És tudom, hogy átejtettél, átvertél, megcsaltál, összetörtél, de te ne tudnád, hogy az őszinte szerelemben mindent megbocsájtunk? Te is ezt érzed... Tatia iránt. - fordítottam el a tekintetemet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 11:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Te szégyentelen - vigyorogtam Erinre mikor azt mondta, a mai napig succubus, aztán finoman a vállába haraptam. - Az én perverz nőm. Zsák a foltját, ugye így mondják ezt? - mutattam felváltva rá és magamra, aztán - kissé tétovázva ugyan, mert rég nem csináltam ilyet senkivel - de kinyújtottam a karom, hogy a vállamra fekhessen, ha akar.
- Elhiszem, hogy nincs több titkod - bólintottam, aztán felrévedtem a plafonra. - Mondd csak... miért szeretsz te engem? - bukott ki belőlem a kérdés hirtelen. - Hülyének néztelek, átejtettelek. Minimum karót kéne verned a mellkasomba. Ehelyett egész jól eltöltjük az időt. És nem értem, miért. Miért szeret valaki valakit?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 11:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- A mai napig succubus vagyok, ha ez azt jelenti. - mondtam egyszerűen, de ez mióta meglepő? Azt hittem, erről tud, de talán ezt az apróságot sem kötöttem az orrára. Nem mellesleg, ez tipikus esete annak, mikor keverjük a kellemest a hasznossal, és hát.. nekem mindig volt kedvem az ilyesmihez. Imádtam a középkorban férfiakat elhódítani a feleségüktől, bár őket nem lehetett olyan könnyen megölni, hiszen gyanút fogtak volna. De a kis parasztfiúcskák is az én ízlésemnek valóak voltak.
- Mert őszinte akartam lenni. Te is az voltál. Jöttem neked eggyel, most már kvittek vagyunk. - suttogtam. - Most már nem mondhatod, hogy én nem mondtam el neked azt, amit rólam még tudnod kell. De több titkom nincs.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 11:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Szóval egy időben succubus is voltál. Olyan vámpír, aki szexuális kapcsolatot is létesít az áldozattal - magyaráztam, látva Erin értetlen tekintetét. - Hát, ha így van, ne sajnáld. Végül is ismeretlen a számodra, nem? Van valahol egy fiad... vagy volt. Attól függ, mikor történt ez. Éld tovább az életed, te is az övét, ha él még, és ennyi az egész. Mit foglalkozol most ezzel?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 11:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Az történt, amire számítottam. Meglepődött, és hirtelen ült fel, így nézve rám ledöbbenve.
- Semmit nem tudok róla, Klaus. Sosem ismertem. Sosem... sosem érdekelt. Vámpír voltam, újszülött vámpír, nem tudtam volna együttlenni egy gyerekkel. Azt sem tudom, melyik álozatomtól fogant, mert a fene sem gondolta, hogy vámpírként születhet gyerekem. - mondtam, furcsa hevességgel a hangomban.
- Nem tudom, hogy hogy hívják. Nem tudom, volt-e családja, hogy mikor halt meg. Semmit nem tudok róla.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 10:58 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- MI???? - ültem fel, mint akit fellökött egy rugó. - Na várj. Volt egy lányod. Erről tudok. Oké, felfogtam. Ő az, akit Christopher vissza akar rángatni. De... egy fiad is? Mondd, hány eltitkolt gyerekre derül még fény? - csúszott fel a szemöldököm csodálkozva. - És miért titkoltad eddig? Mi van vele? Ő is vámpír? Vagy halott - tippeltem a másik alternatívára.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 10:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Elgondolkodtam. Akarok én erről beszélni nrki? Olyan régen volt már, az átváltozásom után pár évvel. És ha úgy nézzük, semmi köze hozzá. Nem is mutatott soha érdeklődést a téma iránt.
- Olyan sötét időszak volt. - dőltem az ágy háttámlájának. - Nekem... van egy fiam. - mondtam kissé elmerendő hangon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 10:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Ahhoz hogy engedjem újra, vagy nagyon le kell venned a lábamról, vagy nagyon le kell itatnod - hunyorogtam jókedvűen, és én is magamra rángattam a takarót, majd érdeklődve néztem Erin arcába.
- Hogy érted azt, hogy én sem tudok rólad mindent? Van valami sötét, mély titkod? Mesélj. Én már őszinte voltam veled, lássuk, te is tudsz-e az lenni velem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 10:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Az életben sosem adódik több ilyen lehetőség. Addig használom ki, míg lehet. Vagyis... Lehetett. - helyesbítettem apró nyeléssel, miközben simogatni kezdte a vállamat.
- És gondolom, többször nem is engeded. - rántottam egyet a vállamon, miközben előrántottam a takarót.
- És csak neked vagyok kiismerhető. De te sem tudsz rólam mindent. - mondtam kivételesen őszintén.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 10:16 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
- Akartam - mondtam már megenyhültebben, és Erin felé fordulva megsimítottam a vállát. - Csak nem gondoltam volna, hogy túlontúl is élni fogsz a lehetőséggel - vontam vállat, majd elmosolyogtam magam.
- Neked tetszett, mi? Ne is tagadd le, láttam rajtad. Élvezted, hogy a markodba kerültem. Tudod Erin, túl kiismerhető vagy. Ez a mi fajtánknál pedig veszélyes. Főleg ránk, férfiakra. Anyámnak igaza volt, engem egyszer a nők visznek a sírba.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 10:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Hát, ez is benne volt a pakliban. Eléggé morcos lett, de nem voltam hajlandó bocsánatot kérni azért, amire ő maga adott engedélyt.
Leemelt magáról, és miközben felsóhajtva emeltem fel egy felsőt, megvontam a vállamat.
- Akkor máskor ne kérj olyat, amit valójában nem is akarsz. - jegyeztem meg az orrom alatt apró haraggal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 9:51 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Felnyúlt, és eltépte a "köteleket". Ez első gondolatom az volt, hogy mérgesen lelököm magamról, aztán mégsem tettem. Fele részben a saját hülye agyamnak köszönhetem. Kissé talán elhamarkodottan mondtam, hogy bármit megtehet velem.
- Ez a része annyira nem tetszett - dünnyögtem aztán morcosan, és megmozgattam a karjaimat, hogy visszatérjen bele az élet. - A szex jó volt, de azt hiszem, én uralkodásra születtem, és nem arra, hogy rajtam uralkodjanak. Semmilyen téren - töröltem meg én is az arcomat, aztán lökés helyett óvatosan leemeltem magamról Erint, és magam mellé fektettem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 9:45 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Ő is követett engem a megsemmisülésbe, és testem továbbra is jólesően borzongott, de hiába nem tértem még magamhoz, még heves lélegzetem ellenére is hallottam mormogó hangját.
Odanyúltam és egy mozdulattal téptem le róla a ruhacsíkjaimat, majd letöröltem saját verejtékemet az arcomról. Nem tudom, ő mit gondol most, de így ízelítőt kapott abból, amit néha ő tesz meg velem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 9:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Alig egy perc elteltével Erin egy nyögéssel, és remegő testtel megadta magát a gyönyörnek, és abban a pillanatban, mikor megéreztem magamon izmai szorítását én is követtem őt, zihálva, levegő után kapkodva zuhantam bele a mámorba, hogy csak lassan, nagyon lassan térjek onnan vissza.
- Most már... engedj el - ezek voltak az első szavaim, még heves lélegzetvételek közepette, és felnéztem lekötött kezeimre. - Nem érzem a karjaimat - morogtam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 25, 2013 8:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Lehunytam szemeimet, tempóm már olyan gyorssá vált, hogy az már mindkettőnk számára a gyönyör ígéretét hozta magával néhány pillanaton belül. Nem tudtam, mi lesz, ha kiszabadul, vajon a szememre olvassa-e azt, hogy kissé túlzásba estem, de nem érdekelt most semmi... csak az, hogy pár másodpercen belül, utoljára ránézve még arcára, megkaparintottam magamnak a gyönyört, hogy testem remegve átadja magát neki, és lehunyt szemekkel, egy hangos nyögéssel mozdult továbbra is a csípőm, a gyönyör utórezdüléseként... szinte mindent kizártam, és nem maradt ott más, csak ő és én....
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next
Vissza az elejére Go down
 

A hálószoba és fürdőszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 22 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 11 ... 22  Next

 Similar topics

-
» Hálószoba
» Hálószoba
» Hálószoba
» Hálószoba
» Hálószoba

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Petrova birtok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •