Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Kyle Desai - Foglalt

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 25, 2014 2:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
Kyle Desai

Státusz •Elkelt 31
Faj •Ember / Vadász
Kor •20
Play by •Freddie Highmore
Ismertető •Egyik utam során találkoztunk, amikor megmentettél egy vámpírtól, majd egy másik alkalommal pedig egy farkastól. Nem értettem, hogy miként kerültél oda, de legfőképpen a második találkozásunkat nem értettem. Kedves voltál velem, de ennek ellenére igen csak "megdorgáltál" amiatt, hogy nem vigyázok magamra, ami részben igaz is volt, hiszen másokra mindig jobban vigyázok, mint magamra. Egy időben sokszor találkoztunk, majd hirtelen minden kapcsolat megszakadt és nem értettem, hogy miért, hiszen úgy tűnt, hogy te is szeretsz a társaságomban lenni. Ha én nem kerestelek, akkor te mindig kerestél és próbáltál okot találni arra, hogy a közelemben legyél.
Nem nagyon tudtam elhinni azt, hogy minden szó nélkül felszívódtál, így kutatni kezdtem utánad és így találtam rád egy elmegyógyintézetben. Próbáltad a szüleidnek is elmondani azt, hogy nem csak emberek élnek, hanem vannak különleges lények és ettől meg kell védeniük magukat, de ők se hittek neked, ahogyan a barátaid se. Végül a mostohaapád elérte azt, hogy bezárassanak téged egy ilyen helyre. Soha se kedvelt téged és alig várta azt az alkalmat, hogy eltüntessen és ez pont kapóra jött. Egy darabig még tudtunk ott is találkozni, de végül veszélyesnek nyilvánítottak és már látogatni se lehet téged, de ebben is valószínűleg a pénzes mostohaapád keze volt. Hónapokig nem láttalak és körülbelül majdnem egy évig voltál bezárva mire sikerült kijutnod onnét. Mesterien hitetted el mindenkivel, hogy meghaltál és még én is részt vettem a hónapokkal ezelőtti temetéseden, de valójában nagyon is élsz és a távolból minden egyes lépésemet figyelted egészen mostanáig. Úgy gondolod, hogy itt az ideje annak, hogy újra felforgasd az életemet és eláruld azt, amit megtudtál arról a személyről akit keresek.


/Név és pb is alkutárgya lehet, de a fajnak örülnék, ha maradna, de arról is lehet egyeztetni. 40 Kérdés esetén nyugodtan dobj pm-t. 40 Nagyon várlak! 31 /
Várjuk • Veronica Lowell

Vissza az elejére Go down
 

Kyle Desai - Foglalt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Christian Kinsey - asszem foglalt.
» Kyle Fawcett
» Leah Eva Georg - Foglalt!
» Sean Kyle Claflin
» Kyle Jeremiah Fawcett

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •