Döbbentem néztem Erinre, majd végig önmagamon, és máris méterre távolodtam tőle, hogy egy törülközőt tekerjek a derekam köré.
- Sajnálom... ne haragudj - ráztam a fejem, mint aki álomból ébred. - Nem akartam... - túrtam végig a hajamon tanácstalanul. - Talán... nem vagyok ilyenkor a legjobb társaság - néztem újra Erin felé. - Ne haragudj. De ahogy közeleg a telihold... úgy veszítem el egyre inkább önmagam. Nem akartalak bántani.

Szinte egy pillanat alatt a homlokomra szaladt a szemöldököm, ahogyan szinte letépte rólam a felsőmet. Kár, pedig szép kis blúz volt. De éppen nem ez érdekelt, ahogy újra a tekintetébe néztem, egy apró nyelést nem tudtam visszatartani. Pont ezt utáltam. Oké, hogy telihold, meg holdfogyatkozás, meg egyéb nyűgök, de én meg nem vagyok az, aki a hataloméhes részének a játéka lesz, ha úgy adódik.
A mellkasára tettem mindkét kezemet, mikor a csempéhez préselt. - Igen, van ellene kifogásom. - néztem a tekintetébe. - Most engedj el, különben nagy pofonnak leszel kis gazdája, és én sem viccelek! - mondtam szemrebbenés nélkül.

- Tudsz te arról, hogy nem jó bolt ellene mondani egy Első hibridnek? - téptem le hirtelen Erin felsőjét, de már nem volt mosoly az arcomon. - Akkor fogjuk csinálni, amikor én akarom, úgy, ahogy én akarom, és ennyi - néztem a szemébe. - Talán van ellen bármiféle kifogásod? - kérdeztem, és a csempének nyomtam, hogy egész testemmel nekifeszüljek.

Látszott az arcomon a meglepődésem, ahogyan berántott, és egy pillanatig átfutott rajtam valami remegés, hiszen a víz szinte azonnal átáztatta a ruhámat.
- Ó, szóval ha nem akarok rendetlenséged, adjam meg neked, amit akarsz, pontosan akkor, amikor kéred? Nem vagyok jó üzletember, én is tudok pimasz lenni. Ha itt kupit csinálsz, még annyira sem fogod megkapni, amit akarsz.- vágtam ártatlan pofát.

- Eddig még nem kaptam meg - rántottam be hirtelen Erint a zuhany alá, és hangosan nevettem, ahogy teljesen elázott rajta a ruha. - De tudod, kicsi Erin... én mindig megkapom, amit akarok. Mindig. És ha nem... hát tudok nagyon-nagyon rossz farkas is lenni. Kikaparhatom a virágföldet... szétszedhetem a kanapét... és oda is csurgathatok a sarokba, vagy épp az ágyadba. Kimeríthetetlen a repertoárom - vigyorogtam.

Kissé félrefordítottam a fejemet, hiszen én láttam az anyám szemeit néhány napja... mégpedig abban csillogott valami, ami nem Klaus mostani szavait igazolta. Nem véletlenül volt akkor bűntudatom. De most már nincs. Tatia összejátszik Christopherrel, hát érezze úgy magát, ahogy akarja, hidegen hagy.
- Hm, na ne mondd... - vigyorodtam el. - Bár a farkas éned azért mégiscsak oda húzódott, amit te magad még nem kaphattál meg... - célozgattam kissé, egy apró sóhajjal, bár tény, hogy ezer év alatt egyet s mást nem azért nem csináltam, mert nem volt hozzá kedvem, hanem mert egyszerűen nem volt hozzá senki olyan, akire rábíztam volna ilyesmit. Az egyéjszakás vacsorák nem erre teremtődtek.
- Khm... - forgattam meg a szemeimet nevetve. - Én így is élvezem veled a vad éjszakákat. - kacsintottam rá.

- Ezer évig olyat szerettem, aki nem volt méltó rá - néztem hátra a vállam felett, ahogy apró mosollyal csutakolta a hátamat. - Te viszont az vagy. Ennyi a magyarázat. Tatia még mindig jobban szereti önmagát, mint engem. De ez ma már nem érdekel, mert itt vagy te - fordultam szembe Erinnel, hogy a mellkasomat is megmoshassa. - Egyébként elárulom, hogy farkas szemszögből is vadítóan szexi feneked van - tettem hozzá vigyorogva. - Kár, hogy te nem lehetsz farkas, kipróbálhatnánk úgy is, milyen egy vad éjszaka.

Mosolyogtam a szavain, majd amikor beállt a zuhany alá, megfogtam a tusfürdőt, és a szivacsot, hogy a kád pereménél megállva simítsak végig vele a hátán. Én most nem vágytam zuhanyra, nem is nekem volt rá szükségem. - Igazából... - néztem a habzó hátát. - valami olyasmit érzek most, amit szavakkal el sem tudnék mondani neked. - mosolyodtam el. - Mert nem bántottál, méghozzá vérfarkasként sem, és én, aki mindenkiben kételkedik, mert jobb félni, mint megijedni... szóval így már tényleg biztos lehetek abban, hogy... hogy azt érzed irántam, amit mondasz. És ezt ne értsd félre, csak az, hogy ezer évig az anyámat szeretted, és most hirtelen én is helyet kaptam a szívedben, olyan... hihetetlen. - suttogtam, tovább mosva a hátát.

Nem bántam, hogy Erin segített rólam leszedni a felsőmet, mert rám tapadt a verejtéktől, majd megszabadultam a nadrágtól is.
- Megszaglásztam a fenekedet? - kaptam fel a fejem elég meglepetten, majd kitört belőlem a nevetés. - Bocs. Néha nem vagyok tisztában azzal, farkasként mit is teszek. De örülj, hogy így történt. Valami mintha azt súgta volna, téged nem szabad, hogy bántsalak. Bár igazán perverz az lett volna, ha farkasként mászom rád - álltam be a zuhany meleg vize alá, és megtámaszkodtam a csempében. - Ez most nagyon jól esik - motyogtam.

- konyha -

Megnyitottam a vizet, miközben sóhajtottam egy aprót, de az ajtót nem csuktam be. Odafordultam Klaus felé, hogy levegyem róla az ingét, de a nadrágját már rábíztam.
- Tudod, a farkas éned is roppant perverz... - vigyorodtam el. - Legalébbis a fenék-szaglászást annak titulálhatjuk, ugye? Nem is akarom tudni, mi járt a fejedben. - nevettem.

Már magam se tudom, hogy mi volt az a tényező, ami arra ösztönzött, hogy kinyissam a szemeimet. Talán a fény, ami beszűrődött az ablakon, vagy a hangok, amik a nappali felől érkeztek. Hozzá kell még szoknom, hogy nem vagyok egyedül, és ismerjük be, hogy ezt ezer év elteltével nem lesz olyan egyszerű.
Egy nyújtózással kikászálódtam az ágyból, a szekrényhez léptem, és valami cuccot vettem ki, amit magamra kaptam. A szokásos farmer egy felsővel, ez a megszokott.
Beletúrtam még a hajamba, majd elindultam a konyha felé, még némi álommal a szememben.

- Nappali és konyha -

Engedtem, hogy bűnbánóan behúzzon az ágyba, de nem bújt hozzám, így hát csak a kezét fogtam meg.
- Jó éjt, Erin - hunytam le a szemem.

--------

Mikor sikerült felébrednem, még hajnal volt, az ég alján épphogy megjelent egy halvány fehéres sáv, ami a tél végi napsütés ígéretét hozta magával.
Erin még békésen aludt, és mikor megláttam a derékig legyűrt takaró alatt a két kerek mellét, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy odahajolva ne nyomjak rájuk egy-egy csókot, majd a nadrágomat magamra kapva a konyha felé indultam. Remélem, tart itthon egy-két tasak vért, ha már láncra vert szolgákat nem látok.

(konyha)

- Nem akartalak megbántani. Távol álljon tőlem. - nyeltem egyet. Most vált feltűnővé az is, hogy belőlem még néha hiányzik a tapintat, elvégre nagyon sokáig éltem nélküle. De nem pont őt akartam bántani ezzel. Mégis sikerült.
Újra megfogtam a kezét, és behúztam az ágyba, hogy egy nagyon halvány mosollyal újra a takaró alá kerüljünk mindketten. Az előbbi hangulat ugyan kissé megtépázódott, de valahogy éreztem, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen. Hiszen mindkettőknek vannak olyan tulajdonságai, amelyek a másik szemében zavaróak lehetnek... engem végülis nem zavar, hogy ő hibrid. Csak nehezen szokom hozzá, a kettő nem ugyanaz.
- Pihenjünk. - hajoltam oda hozzá, hogy egy csókot nyomjak kedvesen a szájára, de nem bújtam oda hozzá, talán az előbbi indulat miatt ő sem venné jó néven. Ha szeretné, akkor... engem is kellemes csalódás fog érni. - Jó éjszakát!

- Akkor ne tételezz fel rólam ilyet többé - motyogtam, mikor feltérdelt az ágyon, és magához húzott. - Bárkit feláldoznék, és bárkin átgázolnék. Talán csak hárman vagytok kivételek, akikkel sosem tennék ilyet. Az anyám, Bekah, és te - simogattam meg az arcát. - Inkább hagynám, hogy Mikael nyírjon ki, mint hogy nektek ártsak. Ti vagytok az egyetlenek, akiket szeretni tudok, ezer hosszú év után is - sóhajtottam nagyot. - Fáradt vagyok, Erin. Pihenjünk?

Oké, kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, hogy ilyesmit feltételeztem róla, miközben láthatóan nem így van... de isten lehet a tanúja, hogy nagyon féltem attól, hogy azt mondja, hogy bárkit képes feláldozni, még engem is.
- Ne, várj! - kaptam el a kezét, mikor feltérdeltem az ágyra és így néztem a szemeibe. - Sajnálom, hogy ilyesmit kérdeztem. Én bízom benned, hiszen ezt te is tudod. Ha nem így lenne, nem engedtelek volna ebbe a házba, hogy élj velem. - húztam még közelebb magamhoz sajnálattal a szemeimben. - Csak a te szádból akartam hallani, hogy sosem tennéd... - motyogtam. - Szeretlek, te hatalommániás hibrid... - vált kissé keserűvé a hangom. Szép, ennyire idiótán sem viselkedtem mostanság.

- És te máris úgy gondolod, hogy ebbe a mindenkibe te is beletartozol - állapítottam meg hűvös keserűséggel. - Köszönöm a bizalmat. Szeretsz, de bízni nem bízol bennem. Nincs is szebb, amit egy magamfajta hallhat - állapítottam meg. - Most ha megbocsátasz, kimegyek a konyhába. Azt hiszem, erre nem ártana egy ital - néztem rá a végletekig megbántva.

Felpattant mellőlem, amire nem számítottam. Igazából körülbelül mindenféle reakcióra számítottam, csak erre nem..
- Nem tudom, azért kérdeztem. - néztem a szemeibe őszintén. - Az étteremben annyira... szóval úgy mondtad, hogy a tekintetedben ott volt, hogy ez tényleg mindenkire vonatkozik. És ahogy te is mondtad, a hibrid éned bármire képes... hogy néha talán az érzelmes oldalad összecsap majd azzal, aki most vagy, ebben a pillanatban is... - hajtottam le a fejemet.

Elhúzta a fejét a vállamról, és megéreztem, hogy mintha kissé hűvösebbé vált volna a szoba levegője. Igen, ezt az énemet nem túlzottan szerette. De ez is hozzám tartozott, és nem is bántam ezt. Ha szeret, hát szeressen így.
- Micsoda? - meredtem rá, mikor feltett egy meredek kérdést. - Az isten szerelmére, nem! - tártam szét a kezem, kissé mérgesen nézve rám. - De kedves tőled, hogy ezt feltételezted! - álltam talpra, derekamra tekerve a takarót. - Tényleg, annyira megható. Komolyan azt hiszed, hogy eltennélek láb alól? - kérdeztem dühösen.

Mintha egy pillanat alatt változott volna a hangneme, és ettől felemeltem a fejemet, hogy a szemeibe nézzek és szépen lassan elhajoltam tőle. Na jó, talán ennél nyíltabban ki sem tudnám fejezni, mennyire gyűlölöm, mikor ennyire érzem rajta, hogy mi is a fő célja.
- Ne haragudj, de... valamit meg kell kérdeznem. - ültem fel, és beletúrtam a hajamba, így meredve magam elé a takaróra. - Azt mondtad az étteremben, hogy bárkit feláldozol a céljaid érdekében. - emlékeztem vissza. - Velem is... velem is megtennéd, ha... ez kellene a sikeredhez? - néztem rá némi félelemmel. Eléggé féltem a válaszától.

- Miért ne élnénk túl? - nyújtóztam jólesően. - A világ leghatalmasabb és legerősebb lénye vagyok, Erin. Te ne tudnád? Nem ajánlanám a hülye trükköket senkinek. Különben szemrebbenés nélkül irtok ki mindenkit a bálon. Embereket, vámpírokat, farkasokat.... nem érdekel - vontam vállat. - Velem senki nem szórakozhat. Vagy ha igen, hát nagyon megbánja - ébredt fel bennem az uralkodó hibrid.

Felkuncogtam a szavai hallatán, miközben a fejemet továbbra is a vállán pihentettem a fejemet. - Nem kell kárpótolnod. Én boldog voltam abban a pár évszázadban is. Mindennek megvan az előnye, és mindkét élet valamilyen téren képes volt boldogságot okozni. - suttogtam, miközben egy csókot nyomtam a vállára.
- Ami azt illeti, először meg kellene próbálnunk túlélni ezt a horroros bulit. - sóhajtottam egy aprót. - Utána beszélhetünk arról, hogy hová megyünk legközelebb. - kacsintottam rá. Azt inkább nem mondtam el, hogy mégis miért lesz olyan nehéz túlélni az estét. Mert én szinte éreztem, hogy Christopher akkor óhajtja bejelenteni hogy életben van.

Ahogy a gyönyör bekövetkezett Erinnél, zsákmányéhes oroszlánból visszaváltozott doromboló kiscicává, legalábbis úgy bújt hozzám, hogy szinte még a dorombolását is hallottam.
- Igen, tényleg gyönyörű este volt - öleltem magamhoz. - És nem az utolsó volt, ezt ígérem. Szeretlek, és a lábad elé akarok tenni mindent, ami örömet okoz neked. Akár még magamat is. Kárpótolni akarlak a sok évszázadért, amit ezek nélkül kellett eltöltened - néztem a plafonra. - Legközelebb hová menjünk? Színházba? Operába? Bulgáriába? Hm? - néztem rá mosolyogva. - Szívem szerint elmennék veled Párizsba. Az Eiffel-torony tetején vacsoráznánk, nézve alattunk az éjszakai város fényeit, míg fejünk felett nem lenne más, csak a Hold, meg a csillagok - révedeztem.

Csak egy reccsenés, majd az ölelő karjait máris megéreztem a hátamon, és ettől mosolyogni támadt kedvem. Normális esetben most jött volna az a rész, hogy az áldozataim torkát simán feltépem, és addig szívom a vérüket, míg dobog a vérük, de ez most csak nosztalgia szinten jutott eszembe, egyrészről Klaus esetében ezt nem tudnám megtenni, másrészről nem okozta nekem örömet, hogy bántsam...
- Veled is... veled is nagyon jó. - nyeltem még egyet, mikor már néhány szó el tudta hagyni a számat. Kimerített, ez nem gyakran fordul elő.
Még megsimogattam az arcát, majd mellé feküdtem, hogy magunkra húzzak egy takarót. - Felejthetetlen este volt... - mosolyodtam el.

Egy, vagy két másodperc... egy halk sikkantás, amellyel Erin is követett engem a mámor felé vezető úton, és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy nem csak én élvezkedtem roppant kellemesen.
Hagytam, hogy egy kis időre megpihenjen - jelen testhelyzetben nem is tehettem volna mást - majd mikor mellkasomra borult, egy erőteljes mozdulattal elszakítottam a rögtönzött köteleket, és kezem a hátára téve simogattam reszkető, izzadt testét.
- Drága, édes Erin... - suttogtam a nevét, csókolgatva, és cirógatva őt, így csendesítve le. - Olyan jó veled.

Bármennyire is akartam még egy ici-picit késleltetni magam, már nem voltam rá képes... az viszont megkönnyebbültté tett, hogy éppen ugyanabban a pillanatban Klaus hangját hallva észleljem, hogy ő már elélvezett, és ez végképp nem tudott már ezen az oldalon tartani. Magam is felnyögtem, egy nagyon apró sikkantással. Testem rendszertelenül rezzent össze néha, ahogy izmaim remegtek, és még másodpercekkel később sem voltam képes rendesen levegőt engedni a tüdőmbe.
Kellett egy kis idő... talán egy teljes perc, míg végre sikerült csillapítanom a saját légzésemet, közben halvány mosolygással fürkészve Klaus arcát, majd odabújtam a mellkasára, és a nyakának döntöttem homlokomat.