A teste árulkodott a döbbenetéről, de csak addig tartott, míg ő maga is átölelt engem. Furcsa, méghozzá nagyon. Főleg hogy egy héttel ezelőtt még kibeleztem volna a parkbéli találkozásunkkon. De nyilván igaza van... túl sok a hasonlóság bennünk ehhez. Legalábbis hozzám hasonlóakat nem szoktam bántani, Klaust bántani meg esélytelen lett volna részemről.
- Majd a füledbe trombitálok. - mosolyogtam még. - Jó éjt! - tettem hozzá, végül lehunytam a szemeimet, és az álomra koncentráltam.

Kissé meglepetten pislogtam, mikor megfordult, és ezúttal ő volt, aki hozzám bújt. Méghozzá úgy, ahogy egy nő szokott egy férfihoz, úgy igazán. Gyorsan túltettem magam az apró kis döbbeneten, és magamhoz öleltem. Fura érzés volt nagyon... de tény, hogy most ez jólesett.
- Szép álmokat - dörmögtem. - Reggel ha sokáig aludnék, nyugodtan lökj ki az ágyból, és küldj haza.

Elharapta a legelső mondatot. Azt hiszem, tudom hogy miért tette. Valahogy ráéreztem arra, ha az anyám van az ügyben. Bár tőlem senki ne várja, hogy a fejemen kívül bármikor is "anyának" szólítsam.
- Börtönnek? - nevettem fel halkan, amikor csípőmre tette kezét. - Nem hiszem, hogy annak érezném. És javarészt nem forgolódom éjszaka, megvagyok egy helyben, egy pózban, és ennyi az alvás. Mint a denevérek a gerendán. - vontam egyet a vállamon mosolyogva, miközben egy pillanatra még a tekintetébe mélyedtem, és ez.. furcsa löketet adott. Megfordultam, és ÉN bújtam oda hozzá, jóval merészebben az ő "a csípődnél foglak átölelni" -húzásánál. Hülye érzés volt, mert ez felért egy 'kitöréssel' részemről, de ezt.. már ki kellene aludnom.

- Nehogy azt hidd, hogy én az az ölelkezős típus vagyok - morogtam. - Legutoljára.... - haraptam el a mondatot, és legyintettem. Hülyén jött volna ki, ha most közlöm vele, hogy utoljára az anyjával aludtam így.
Bevackoltam magam a takaró alá, aztán vártam, hogy ő is bebújjon, és egyik kezemet a csípőjére tettem.
- Még mielőtt börtönnek éreznél egy ölelést, azt hiszem, ez így pont jó lesz - pimaszkodtam vele. - Ha éjjel forgolódsz, csak óvatosan. Nehogy érzékeny ponton találj el.

Nem adott különösebb magyarázatot, hogy mitől jött az imént olyan különleges izgalomba, de nyilván támadt valami ötlete Mikael kapcsán. Ami nem is az én dolgom, így nem kötelezhetem arra, hogy beszéljen. Amúgy is Ő az erősebb.
Az ásítására reagálva előhúztam a takarót. - Átölelni? - kaptam aztán rá a tekintetemet. Ezer év, kb ennyi volt össz-vissz az az idő, mióta engem éjszaka nem öleltek át. Az olyan.. bensőséges, azt hiszem.
Végül legyűrtem a meglepődöttségemet, és elmosolyodtam. - Jól van, legyen. - adtam választ a kérdésére, de nem bántón, és nem is akartam hogy félreértse a gondolkodásomat. Nyilván ő is megérthette, hogy nem vagyok hozzászokva én magam sem az éjszakai társasághoz, meg az ölelésekhez.

- Semmi különös... nem lényeg - motyogtam, az ablakon át vetve egy pillantást a lassan megtelő Hold felé. - Aludjunk, jó? Elfáradtam ma. Veszekedtem, verekedtem, beverbénáztak, csaknem megöltek, és szeretkeztem. Egy átlag emberrel egy hét alatt történik ennyi minden - ásítottam. - Baj lenne, ha éjjel átölelnélek? - kérdeztem aztán.

- Mert velem bántana téged? - sóhajtottam. Nem, nem igazán voltam berezelve a pasitól, főleg mivel nekem is megvolt a saját apám, aki miatt aggódhatok. Mikael már nem túlzottan foglalkoztat, és hat meg, próbálkozzék bármivel. Ha meg mégis engem piszkálna, úgyis éltem már eleget.
Egy pillanat alatt villanyozódott fel, mire meglepetten pislogtam rá. - Mi az? Mi jutott az eszedbe? - kérdeztem még mindig ledöbbenve.

- Ez pont így a tökéletes - vigyorogtam el magam. - Nem szeretem a túlzottan normális nőket - csókoltam vissza. - Nem félsz, hogy Mikael majd téged is megtalál? Téged is bánthat, ha ezzel bántani tud engem - fűztem össze az ujjainkat, és a kezét figyeltem. - Bármennyire is legyek erős, vagy legyen hatalmam, ő nálam is erősebb. Hiába vagyok hibrid, egyedül kevés vagyok hozzá - magyaráztam, és ebben a pillanatban egy szikra gyúlt a fejemben... olyannyira, hogy fel is kaptam kissé a fejem.
- Ez az! - suttogtam a levegőnek. - Ez a megoldás...

Tenyerem alatt éreztem arcát, és nem tagadtam meg ezt tőle, finoman cirógatni kezdtem a bőrét, de továbbra sem szakadva el lehengerlő tekintetétől.
- Ide bármikor jöhetsz, ha meg akarsz nyugodni. Képes vagyok normális is lenni.. kicsit. - mosolyodtam el halványan, és míg arcát simogattam még mindig, lehajolva gyengéd csókot leheltem szájára is.

- Engem az csapott be, és hazudott ezer éven át, aki téged elhagyott - válaszoltam. - Látod, újabb közös pont - toltam a keze alá a fejemet, mintha csak azért kérném, simogasson meg. - És most nagyon jól érzem itt magam. Most még Mikael sem érdekel jelenleg - hunytam le a szemeimet, élvezve az engem elöntő nyugalmat. - Pedig tudom, hogy ott kinn vár, hogy újra elkapjon, és csak az ég tudja, legközelebb mivel készül majd ellenem.

Eddig valahogyan megpróbáltam nem meglátni a hasonlóságot kettőnk között, de ezek szerint Ő maga is észrevette ezt, ami már-már nyilvánvaló volt. De arra nem készültem fel, hogy mit is mondhatnék rá, ha esetleg felmerül a téma.
Néztem le a szemeibe, nyelve egyet, alaposan gondolkodva, de közben arcom egy része próbált rezzenéstelen maradni. - Talán így van, talán vágyom rá, hogy ne hagyjanak egyedül.. de az, aki a legfontosebb volt az életemben, ezer évvel ezelőtt már megtette. Így indokolt az, hogy miért vágyjak a szívem legmélyén erre... - beszéltem, bár magam sem értem, miért pont erről, de ez jött a nyelvemre.

- Nem, ez nem erről szól - helyezkedtem el kényelmesen, és felfelé néztem rá. - Hanem azt hiszem inkább arról, hogy bennünk rengeteg a közös. Emberként is hasonlítottunk... részben. De vámpírként te és én szinte egyformák vagyunk. Kérlelhetetlen gyilkosok... hidegek, kemények, élve fajunk minden kiváltságával. De közben itt belül - érintettem meg a szívét - mind arra vágyunk, hogy valaki velünk is törődjön, és ne hagyjon egyedül.

- Ezek szerint egy sem az ártatlanságáról híres. - mosolyogtam még mindig, majd újabb sóhaj hagyta el számat. - Az átváltozásom előtt soha nem voltam egyedül. Míg apám ki nem tagadott, ott voltak a szolgái, utána viszont velem volt a férjem, és a lányom. Az átváltozásom után viszont elkerültem mindenkit, és visszagondolva, nem volt jó egyedül. - motyogtam.
Mikor odahajtotta a fejét az ölembe, egy pillanatra ledöbbentem, mert kezdett bennem erősödni az, hogy én azért vagyok rá ilyen hatással, mert Tatia lánya vagyok.
Csak megköszörültem a torkomat, és az arca fölé hajoltam mosolyogva. - És most nálam jobbat nem találtál. - kuncogtam fel.

- És nekem mindhárom nő megvolt - jegyeztem meg félhangosan. - Különös, hogy ezt mondod... úgy értem, a magányról. Mindig hittem abban, hogy a vámpír számára ez az egyetlen elfogadható életstílus. Mert akkor nincs aki kordában tart, vagy börtönbe zár. Mint azt a szerencsétlen, nyomorult Salvatoreét - mondtam megvetően. - Nézz csak rá, mivé vált. A vámpírok vinnyogó szégyenévé - legyintettem egyet. - De mióta úgy érzem, hogy minden összeesküdött ellenem, szeretem, ha van mellettem valaki - tettem le a poharamat, és eldőltem, lábára hajtva a fejemet.

Felemeltem a saját poharamat, és törökülésbe ültem le mellette, hogy a szemeibe tudjak nézni, ha kérdez valamit, végül elgondolkodva nyeltem egyet.
- Nem igazán vagyok egyedül. Mindig van velem valaki. Utálom a magányt, noha elég hosszú évtizekedik volt benne részem. - ismertem el, belekortyolva a borba, ami jólesően folyt végig a torkomon. - Nem vágyom arra például, hogy újra ember legyek, mert unalmas lenne az életem. De Mystic Fallsban zajlik az élet. Őrület belegondolni abba, hogy két másik nő mászkál a városban az anyám arcával, és én is az ősük vagyok. - mosolyodtam el. - Róluk nem tudtam, a bálon láttam őket először. Az egyik túl gonosz.. a másik még nem eléggé. - sóhajtottam.

Átsétáltunk a hálóba, majd Erin kisvártatva visszaért egy üveg borral, és két pohárral.
- Imádok mindent, ami régi - jelentettem ki. - Életem legjobb éveire emlékeztet. Bár ki tudja... talán a mi közös programjainkat is így fogom majd valaha emlegetni - néztem a vörös nedűt, ahogy a poharamba öntötte, majd kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, hátamat a falnak döntve.
- Na és miről beszélgessünk? Mesélj magadról! Nem a régi életedről, azt már nagyjából ismerem. Hanem a mostaniról. Milyen az az Erin, aki a négy fal között él, és hogy viselkedik, ha nem látják kíváncsi szemek?

- Amíg nem adsz rá okot, nem fogok olyasmire játszani. És amíg nem kezded el bennem látni az anyámat. - mondtam neki incselkedve, aztán felnevettem, amikor Mikael egy lehetséges 'ölési módszerét' vázolta fel.
- Nem gondolnám én, hogy Ő azt megpróbálná. - nyomtam le a villanyt a fürdőben, és felkapcsoltam a hálóban. - A konyhában van, éjszaka nem szoktam piálni, akkor inkább alszom. - adtam választ a kérdésére, majd egy pillanat alatt jöttem-mentem, visszatérve már két pohárral, és egy üveg borral. - Remélem, ez jó. Eléggé.. régi. - nyomtam a kezébe.

- Azért tégy nekem egy ígéretet, hogy legalább te nem arra játszol, amire Mikael - vigyorogtam el magam. - Meglepett ma este. Túlzottan is - morogtam. - Annak az egynek örülhetek, hogy még az a bosszú nem jutott eszébe, hogy a nemes részemet levágja. Akkor esküszöm én döfnék karót a saját szívembe - dünnyögtem. - Van egy üveg italod esetleg a hálóban? Azt hiszem, tökéletes lenne a ma estéhez.

Próbáltam magamat beleképzelni a helyzetbe, hogyan is élhet Ő, de nem volt könnyű dolgom, hiszen nekem sosem adatott meg, hogy testvérem legyen. De talán jobb is így, anyám két gyereket hagyott volna hátra... akkor már hozzá is vágtam volna valamit a bálon.
- Akkor meg főleg ne menj haza . - vontam egyet a vállamon kis kacér mosolygással, és magam köré csavartam egy másik törülközőt. - Ritkán van vendégem. Mármint olyan aki meg is éli a másnapot. - léptem ki a zuhanyzóból.

- Kösz - mondtam a törülközőre is, illetve arra is, hogy maradhatok. - Mostanában valahogy rohadtul nincs kedvem abban a házban lézengeni. Megvettem magamnak, a családom meg simán a nyakamra ült - dohogtam, miközben szárazra csutakoltam magam a flottírral. - Kol ott döngeti a nőit, Bekah isten se tudja hány srácot nyírt már ki szerintem a szobájában. Anyámról meg a frissiben felbukkant valódi apám enyelgéséről már nem is beszélve. Általában ettől émelygek a legjobban. A tetejébe most itt van Mikael, meg a drága jó anyád, aki bosszút esküdött ellenem - rántottam magamra a nadrágomat. - Nem így terveztem az életem, mikor idejöttem.

A nyakamba hajtotta arcát, mikor őt is elérte a megsemmisülés, és lihegve mosolyodtam el szavai hatására, miközben magam is megálltam a saját két lábamon. - Csak törődésre van szükséged valakitől.. - mondtam egy lehetséges indokot. Azt inkább magamban tartottam, hogy talán az sincs kizárva, miszerint az anyám valamilyen részben bennem is 'él'. Bár ha ez így van.. utálom ha összehasonlítanak vele.
- Maradhatsz, engem nem zavar. Nem löklek sehová. - mosolyogtam rá biztatóan, fél kezemmel törülközőért nyúlva, és átadtam neki.

Már nem voltak szavaim, hogy válaszoljak, csak nyögésre és lihegésre futotta a kevés levegőből, ami még a tüdőmben maradt, hogy a végén, mikor a kéj engem is a markába kapott, tátott szájjal kapkodjak levegő után, majd megremegő lábakkal nyakába hajtottam a fejem, így próbáltam meg kicsit összeszedni magam.
- Mit művelsz te velem? - kérdeztem erőtlenül. - Akárhányszor látlak, mindig megőrülök érted - fújtam még egy nagyot, majd óvatosan talpra állítottam, és elzártam a vizet.
- Mit szeretnél? Húzzak haza, családom kissé sem ölelő karjaiba, vagy maradjak veled reggelig? Beszélgetni is jól lehet velem - néztem rá félrebillentett fejjel.

- Az érzés kölcsönös.. - suttogtam magam is nyögdösve, és sóhajtozva miután elhajolt a számtól, és ismét összeszorítottam szemeimet. Nem is tévedtem, és nem hazudtam: tényleg Ő az a férfi, akivel megéri ezt művelni, mert bármit is tegyen az ágyban (vagy a csempék mellett), az biztosan élvezetes, és fantasztikus.
Éreztem a fejemre hulló vízcseppeket, de nem zavart, a verejtékemet mosta csak le rólam. A mámor már vészesen ott állt mellettem, a mozgása csak rásegített erre, és úgy tűnik, hogy megjegyezte, mennyire szeretem a vadságot. A gyengédség is jó, de csak ha a hangulat adott hozzá.
Testem megreszketett alig fél perc elteltével, a lábaim megremegtek csípőjén, izmaim összerándultak.. egy nyögés koronázta meg azt, amit éreztem, és mély zihálással élveztem az állapotot, amibe juttatott engem.

Belekapaszkodott a nyakamba, és lázasan tapadt az ajkaimra, de én sem voltam rest viszonozni heves csókjait, aztán elszakítottam magam tőle, és halkan felnyögtem a gyönyörtől.
- Jó veled... nagyon jó - ziháltam, minden mozdulatnál egyre és egyre mélyebbre merülve benne.

Nem tartott egy pillanatnyi szünetet sem, folytatta amibe belekezdett, míg testem meg nem adta magát az érkező élvezetnek, és hátrahajtottam a fejemet a csempékhez, míg testem csak remegett, én jólesően lihegtem, de továbbra sem állt meg, a következő mozdulatával már elmerült testemben.
Két lábammal szorosan fogtam őt magamhoz, egyik karommal nyakába kapaszkodtam, és míg mozgott, heves szenvedéllyel hajoltam szájához, hogy ajkaira tapadjak.