Nem számítottam arra, hogy akad ma is társaságom, hiszen semmire se vágytam most jobban, mint arra, hogy kicsit a lányommal lehessek. Nem volt túl nagy még, de ennek ellenére is szerettem vele a városba menni, vagy éppen sétálni menni. Amikor viszont megijedt a váratlan idegentől, akkor sietve kaptam a karjaim közé, hogy megnyugtassam, hiszen tény, hogy nem éppen átlagosan nézett ki a lány. Kíváncsian fürkésztem őt, de végül inkább a lányomnak nagyobb figyelmet szenteltem, hiszen csak az számított nekem, hogy sikerüljön megnyugtatnom őt. A fejét könnyedén fúrta a vállamhoz, majd egy puszit is bezsebelt tőlem és csak utána kezdtem el beszélni, amikor ő már kicsit megnyugodott, de még mindig picit sírt. Végül ismét kíváncsian emeltem az íriszeimet rá, miközben kicsit ringattam a lányomat a karjaim között.
- Szerintem találnál sokkal jobb modell alkatot is, mint én. – kezdtem bele óvatosan, mert nem szerettem volna megbántani, de annyira nem tartottam jó ötletet, hiszen ha visszarakom a babakocsiba a csöppséget, akkor nem kizárt, hogy ismét sírni kezd. – Másrészt nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet. Sose modellkedtem még, azt se tudom, hogy miként zajlik ez. – ez persze inkább füllentés volt, de úgy mondtam, hogy ez neki ne tűnhessen fel. Vámpírként elengedhetetlen az, hogy meghúzzuk magunkat és ne egy címlapról köszönjünk vissza. Úgy igazán nehéz lenne évszázadokon át életben maradni.  – Nem tudom, a lányom is itt van és nem szívesen bíznám másra. Másoknak meg biztosan az agyára menne, ha elkezdene sírni, mert megint megijed valakitől. – tettem hozzá egy aggodalmas sóhaj keretében.  Tényleg nem szeretném, ha ismét sírni kezdene, mert végre elkezdett megnyugodni, de továbbra is úgy bújt hozzám, hogy szerintem szabadulni nem tudtam volna az öleléséből. – De szívesen segítek neked találni valakit, ha gondolod. – pillantottam körbe a kicsit zsúfolt folyóson. Csak akad olyan, aki modellkedésről álmodik. Nem akartam azt mondani, hogy az ilyen fajta ruhák is messze állnak tőlem, de legfőképpen az volt az ok, hogy nem akarok címlapon szerepelni. Meg kell húznunk magunkat, ha életben akarunk maradni és nem akarunk lebukni, hogy mik is vagyunk valójában.

Már egyikünk sem gondolja, hogy az a másik modell megérkezik, időben biztosan nem. Engem az ügynököm hozott ide, így nem mondhatom, hogy egyedül kellett ide találnom, bár egyedül is ide jöttem volna. Másfél órára kaptunk időt a fotózásra, ebből egy arra ment el, hogy a másik modelt várjuk hiába. A legtöbben, már most szedelőzködnének, és mennének a francba, és én is most szívesebben lennék szerelmem ölelő karjaiban, vagy otthon egy puha pokróc ölelésében, és a laptopon a levelekre válaszolgatnék, vagy You Tube videót néznék. Még sem teszem, inkább a járkáló hölgyeket figyelem, akik azért vannak itt, hogy vásároljanak. Talán még azt is eltudnám képzelni, hogy a fotózás után, vagy helyett bemennék az egyik üzletbe, és veszek valami szépet az én szerelmemnek. De, első a munka, és csak utánna jöhet a móka a szórakozás. Megpillantok egy fiatal anyukát, akihez oda is megyek, és szóba állok vele annak reményében, hogy benne lesz egy velem közös fotózásban. A nő értetlenkedik, és én akaratlanul is megríkatom a kinézetemmel a gyermekét, akit a fiatal anya magához vesz.
- Nos, arról van szó, hogy itt egy fotózásnak kéne lennie, csak a másik ügynökség modelje, akit várunk késésben van, és már nem fog ide érni az engedéj lejárta elött ig, de arra gondoltam, hogy ne menjen el a hátra lévő idő is hiába, így keresek valakit, akivel fotózkodhatok, és mert nagyon szimpi, így arra gondolta, hogy ön lenne az a személy, akivel fotózkodni szeretnék. Meg azért is, mert mások annyira nem érnek rá. Nem kérem, hogy az ügynököm legyen, olyanom már van, csak azt mondtam, hogy ő fizetne azért ha szánna egy kis időt, néhány fotó erejéig. - Mondom kedvesen, türelmesen. Közben igyekszem továbra is kedvesen mosolyogni, csak nem tudom, hogy ez mennyire látszik. Várom, hogy mit is mond a dologra, bár csak remélni tudom, hogy bele megy a dologba. Ha bele megy, akkor már csak Rebekát kell majd valahogyan rá vennem, hogy majd utánna fizessen neki, ha már igértem a fiatal anyukának.

Hamarosan újra hideg lesz az idő, az ősz egyre inkább be fog köszönteni, hogy utána a tél vegye át a helyét, így úgy gondoltam, hogy a pici Celievel tegyünk egy sétát. Úgyis egy-két dolgot meg kell venni és a pláza megfelelő helynek tűnt, miután tettünk egy nagyobb sétát a parkban az én kis személyes csodámmal. Figyeltem minden apró rezdülésre, ahogyan a veszélyekre is, de szerencsére senki se akart a lányunk életére törni. Még mindig alig hiszem el, hogy ez a valóság és nem csak valami álom. Kíváncsian fürkésztem a boltokat, miközben beszéltem a tündérkémhez, hogy ő se unatkozzon. Kíváncsian fürkészett a hatalmas nagy szemeivel. Enzo ma dolgozott, így nem lehetett itt velünk. Most csajos napot tartottunk, majd este úgyis apa fog neki megint énekelni. Mostanság sokszor nem mesét olvasunk, hanem Enzo énekel neki. Imádja hallgatni az apját is, ahogyan az énekeket vagy éppen a történeteket. Nem is nagyon figyeltem arra, hogy bármi fotózás lenne, vagy bármi hasonló dolog egészen addig, amíg egyszer csak valaki meg nem érintett és már majdnem nem túl békésen léptem fel, amikor megéreztem, hogy emberről van szó, így inkább csak kíváncsian fordultam felé, miközben megálltam a sétában.
- Társa? Ügynöke? Mégis miben lehetnék az ügynöke, vagy éppen a társa? – kérdeztem meg kicsit érthetetlenül, miközben próbáltam eltekinteni attól, hogy a vére mennyire vonzó számomra. Nem ismertem a lányt korábbról, így nem értettem, hogy pontosan mit szeretne. Amikor viszont Celie elkezd sírni, akkor sietve kapom fel őt a babakocsiból, hogy utána magamhoz öleljem és megnyugtassam, ami szerencsére sikerül is.
- Miről lenne szó? Meg miért én? – mármint egy anyukás ügynök? Szerintem ritka az, amikor egy ügynöknek gyermeke van, vagyis inkább az, hogy a babájával dolgozik. Én jelenleg jól elvoltam amúgy is Celievel, így nem is kerestem még munkát. Jó, lehet már majdnem 100 éves is vagyok, így bőven akad tapasztalatom, hogy éppen mivel foglalkozom és mit hitessek el az emberekkel, de még mindig nem volt tiszta, hogy pontosan mit is szeretne ez a lány.

Maggie és Luna

Nyolcra lett megbeszélve a másik modellel, hogy itt lesz a fotózásra, és itt van mindjárt kilenc, és a másik modell, még mindig sehol. Az igazgató,csak fél tíz ig engedi a fotózást, mert utánna, Lesz itt valami rendezvény is. Tekintetemmel azt figyelem, hogy hátha találok valakit, aki képes lesz segíteni. A legtöbb ember, túl elfoglalt, ahoz is, hogy segítsen másokon, hát még a enyémeken. Már majd nem fel adom a keresést, mikor is a sors váratlanul felém terel egy egészen fiatal anyukát, amint gyermekét kocsikáztattja.
~Gyerünk cicus, most légy ügyes. - Bíztatom magam, és elő veszem a legszebb mosolyomat, és felé indulok.
- Jó napot, a nevem Luna, és a segítségét szeretnémkérni, csak néhány percről lenne szó. Arra szeretném megkérni, hogyerre a pár percre, legyen a társam, és az ügynököm is megfizetné a fáradozást. - Mondom, közben tekintetem a kicsire Szegezödig, és látványomtól Az élet vidám jó kedve is elszállt, és helyét egy kétségbe esetsírás veszi át, gondoom a látványo miat.