Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 31, 2014 12:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

Erasmus (alkudható de ilyen jellegű)

-
Státusz •SZABAD
Faj •vámpír
Kor •700 körül
Play by •Stephen James
Ismertető •Londban találkoztunk, még a világháború kitörése előtt. Teljesen magával ragadott és megbabonázott. Nem akartam engedni az érzésnek, nem akartam elgyengülni, de vigaszomra ő is velem együtt puhult meg. Persze az beszólogató, gusztustalan vicceit valahogy el kellett viselnem. Nem bántam meg. Őrült volt, egy őrült gyilkos. És én 5 teljes évig voltam mellette. Aztán eltűnt. Semmi levél semmi búcsúzás. Életem első és utolsó nagy szerelme, habár ezt mindkettőnkben van annyi büszkeség, hogy elvárjuk ezt a másik mondja ki előbb. Talán ezért is jutottunk el eddig. Még mindig szeretem őt, de egyben utálom is, amiért csak úgy lelépett. Egy egoista, arrogáns, cinikus, gyilkos, aki szeret viccet űzni mások szenvedéseiből és, akinek a kedvenc időtöltése, hogy megalázzon másokat. Tagadhatatlanul egy szexisten, külsőre és teljesítményre is, amit szeret kihasználni. Könnyen megfoszt minden vagyonodtól, az igézés mestere. Akit kinézett magánál jobb ha feladja már az elején, mert mindig megszerzi azt, amit akar. A kérdés már csak az, hogy a könnyebbik vagy a nehezebbik úton.

Vissza az elejére Go down
 

Erasmus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Veszedelmes viszonyok :: Keresem... :: Elkelt karakterek
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3