A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
elhagyatott kunyhó


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
unokatestvérem
† Kedvenc dal :
Pop goes the camera
† Tartózkodási hely :
attól függ mi az ok
† Hobbi & foglalkozás :
rendező
† Humor :
Volt már olyan érzésed, hogy megláttál egy iszonyatosan dögös embert, megakartad ölelni és neki mentél a tükörnek? - velem megtörtént



Adrian Herondale ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 17, 2015 6:00 pm
[You must be registered and logged in to see this image.]

V for Vendetta - to Aurora
+17


[You must be registered and logged in to see this image.]
Rövidre véve a szót, hiszen szaporítani a lényegtelent felesleges, annyival lezárnám a vérszopók sorsát mivel kell; a vadászok közös erővel legyőzték őket. Hiábavaló volt a fegyver. Halhatatlan öröklétű lénynek képessége sem elég ahhoz, hogy az őket prédaként kereső és oly’ csodálatos, oly’ hatalmas lény felett uralkodhassanak, mint az ember. Náluk nemesebb és tisztább teremtmény a földön nem létezik, s nem is létezhet, mely a vadak elpusztítását tudhatja maga feladatának. Mélyeket lélegezve a férfi társára pillant.
- A fiú? – kérdezte, de a választ meg sem várva sietett vissza a házba. A folyosót vér borította, ám ez közel sem volt ahhoz fogható, melyet ama szoba foglalt magába, ahol az elrabolt férfit tartották fogva. Neki szaladva az ajtófélfának sikerült csak lefékeznie magát. Döbbenten pillantott le a vörös folyadékban úszóra.
Lassan magam alá gyűröm használhatóbb lábamat, miközben alkaromra támaszkodva arcom fokozatosan eltávolodik a véredénytől. Fáj. Fáj a szemem, és mintha a legdöbbenetesebb dolgot vélném felfedezni. A teljes sötétség halovány alakot próbál magára ölteni. Fujtató lélegzetvételeim adrenalin növelő haragot táplál bennem, miközben erőt próbálok venni magamon a felkelésre. Noha a járás vagy a segítségnélküli távozás megfoghatatlan messzinek is tűnik. Bántja a szúrós, kellemetlen szag az orrom. És, miként a bomlás folyamatára gondolok fülemben szinte kézzelfoghatóan jól hallom a szöveteken átnyúló változást. Apropó változás. Ha fantáziám nem kezd betegessé válni, valamint ennek az elmebeteg és teljességgel elképzelhetetlennek engedek, akkor már én magam sem vagyok a régi. Persze, efféle emberrablás, illetve a történtek után szerintem senki sem lenne teljesen ugyanaz az ember. De, én most másra gondolok. A felerősödött szaglás, és ama hangok… olyan… megmagyarázhatatlan. Megfoghatatlan. Egy filmben sem lehet hasonló, hacsak nem egy fantasy horrorról beszélünk. Mítikum… Léptek zaját vélem felfedezni. Nem törődve az érkezővel az edényért nyúlok, hogy a benne maradt leheletnyi testnedvet közelebb tudhassam magamhoz. A gond ott volt, hogy épp testrészeimre támaszkodva törött kulcscsontos kezem maradt csak, mivel ezt elérhetem. A belenyilalló fájdalomtól összeszorított fogakkal kerültem újra padlóra. Fülem úgy ütötte meg a férfi suttogása, mintha egyenesen belemondta volna. Egy rövid mondat, mi újabb és újabb kérdéseket vetett fel bennem. Válaszok nélkül.
- Hát mégis igaz. – döbbenetet lehetett leszűrni hangszínéről. Oldalamra fordulva fejemet a beszéd irányába fordítottam. Összepréselt fogsoromból kiemelkedett szemfogaim egyike megszúrta ajkamat, melyből egy apró vörös folyadék buggyant elő – Nem öltek meg, igaz? – jött egy kérdés melyre bármennyire is úgy véltem elég kézzel fogható a válasz, mégis feleltem.
- Nem… – az érzés, mely eddig vállamat nyomta elmúlt. Támasztékot keresve nyúltam fel mire tenyerem a lábánál fellógatott meztelen nő testén siklott végig. Vérrel kentem be melytől síkosabbá és alkalmatlanná vált célomra. Minden áron fel akartam kelni a mocsokból, melyből egyszer – ha nem is pont ugyanilyenből -, de már kimásztam. Lehetetlennek tartottam a gondolatot, noha nem ellenkeztem ellene, miszerint ismét látok. Homályos, sötét foltokban ugyan, de végre ki tudom venni az ajtóban állók körvonalát. A léptekből ítélve a férfi jött oda hozzám. Másik oldalamhoz lépve karomat a nyaka mögé téve átkarolta a hátamat.
- Ebben az esetben, nem harapsz. – újabb, számomra teljesen értetlen dolog hangzott el. Ám, őszintén megmondom, most már nagyon nem tudok törődni ezzel. Valahogy ott legbelül éreztem, ez az ember sokkal többet tud, mint amennyit első ránézésre és a hallottak alapján mutat. Ez vajon jó?!


☠ 525 ☠ world war me ☠
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
My teacher ×
† Kedvenc dal :
Run ×
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ×
† Hobbi & foglalkozás :
Nem akarod tudni ×
† Humor :
Úgyse értenéd ×



Aurora Larson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 10, 2015 12:39 pm
Adrian & Aurora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az adrenalin lehet az, amitől nem érzem a nagy fájdalmakat. Hiszen megannyi sérülést szereztem ebben a pár percben, órában. Hihetetlen, milyen kevés időnek tűnt, miközben már szerintem jó hosszú harcot hagytunk magunk után. Szinte felpattanok a földről, végigmérem az élettelen testet magam előtt és reménykedem, hogy nem hagyott itt, hogy jól van. Amennyire tudok, gyorsan mozgok. Érzem, ahogy egy-egy régi sebem besajog, talán fel is szakadtak és át is vérezték a pólómat. Talán most ez a legrosszabb ami velem történhet. Hiszem jobban nem is vonzhatná a vér a vámpírt. Fejemen is a bot által szerzett seb tátong, amiből már szerencsére csak picikét szivárog a vér. Nincs időm most a rimánkodásra. Se a jajgatásra. Csak berontok a helyiségbe, ahol a férfi a felborult székkel fekszik egy vérrel teli bödönben. Hirtelen megfordul a fejemben, hogy mi van ha őt is átváltoztatták. De gyorsan le is pörgetem magamról ezt a gondolatsort, és odasietek. Kikötözöm, kérdésekkel halmozom el. Valahogy észre sem veszem a sérüléseit, szinte elsiklok felettük, mintha teljesen normális lenne. Nem ismerem őt, nem fogok aggódni miatta annyira, mint a mesteremért. Most ő az első. A férfit kikötözöm, nem teszek fel több kérdést, csak próbálom kinyögni még, hogy várjon meg itt minket, vissza fogunk jönni érte. De előbb biztosítani kell a terepet és meg kell őt keresnem...
Kirohanok az ajtón, vissza sem nézve, a hátam mögé sem nézve, hogy esetleg van e még ott valaki, egy vámpírt vagy esetleg más lény. Nem támadnak hátba. Az elülső ajtóhoz sietek, hiszen ő arról jött be. Talán ott lehet most is. Kilépek, próbálok gondosan valami mögé elbújni, hiszen nem szeretném, ha valakibe belefutnék véletlenül. Ekkor lövés zaját hallottam a hátsó ajtó irányából. A ház oldalára tapadva szép lassan elindultam, majd jól felmértem a körülményeket. Úgy véltem a mesterem a hátsó ajtónál bújhatott meg, a vámpírt pedig az autóból lövöldözik. Zajtalanul indultam el az autó háta mögé, próbáltam megkerülni, a lehető leghosszabb úton, csak azért, hogy a vámpir ne vegyen észre. Aztán mikor már elég közel értem hozzá, elővettem a lábszáramhoz erősített utolsó karómat, majd teljes erővel és remélhetőleg pontossággal a vámpírba dobtam. Ha nem sikerült szíven találnom, gyorsan odafutottam és újra átszúrtam rajta a fegyvert. Ezzel valószínűleg kiiktatva az utolsó célpontot is a házban.
A mesterem amint meglátta, hogy végeztem ezzel (ha sikerült), megvárva engem gyorsan igyekeztünk visszafutni a helyiségbe, ahol a fiatalembert hagytuk. Mindketten megálltunk az ajtóban. Kérdő pillantásom a mesterem felé azt hiszem mindent elárul. Mi történik?


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
unokatestvérem
† Kedvenc dal :
Pop goes the camera
† Tartózkodási hely :
attól függ mi az ok
† Hobbi & foglalkozás :
rendező
† Humor :
Volt már olyan érzésed, hogy megláttál egy iszonyatosan dögös embert, megakartad ölelni és neki mentél a tükörnek? - velem megtörtént



Adrian Herondale ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 29, 2015 9:07 pm


[You must be registered and logged in to see this image.]

V for Vendetta - to Aurora
+17


[You must be registered and logged in to see this image.]
Változás. Valami megfoghatatlant érzek idebent, miközben megkötözve, a székkel együtt borultam oldalra és más vérében egyszerre fuldokolva és íva azt nem találok kapaszkodót a történések kereszttüzében. Lassan azon gondolat kezd el cikázni fejemben, talán ez nem egy horror film undorító jelenete, avagy egy ijesztő könyvé, nem, sokkal inkább haláli komédia. Szó szerint haláli. Ennyi halottal körülöttem más nem lehet. Halloween-i rémisztgetés. Az adsz vagy kapsz második fele. Igazság szerint már halvány lila sejtelmem sincs mit gondoljak, vagy tehetnék. Utóbbira azt hiszem elég erősen a semmit lesz a megfelelő válasz. Helyzetem ugyanis fuldokló köpködésbe taszít. Sejtésem szerint totál egyedül vagyok. Sorsomra hagyottan döntésképtelen vagyok. A kérdés, jobb lenne-e nekem, ha ezek az idegenek megmentenének? Nézzünk szembe a tényekkel, nem vagyok valami… fényes állapotban. Csak ülök… fekszem… ülök?! Szóval, ebben a megnevezhetetlen pozitúrában vagyok magatehetetlenül, míg léptek zaja nem üti meg fülem. Ha lenne szemem világa most biztosan az ajtó felé néznék, de így csak fülelni tudok. Női léptek, mondhatni kisebbek és puhábbak az eddig itt felbukkant férfiakéhoz képest. Megáll, majdan hozzám sietve gyors érdeklődésbe kezd. Őszintén szólva, van még olyan pont a fejemen vagy más testtájamon, ami nem véres? Micsoda kérdés az ilyen? Persze, eme megszólalása puszta emberi reakció volt, szinte reflexszerű. A hang irányába fordítom fejemet, miközben még használható kezemmel próbálom felsegíteni magam. A láttam-e a minden bizonnyal társát ebben az akcióban, nos, azt hiszem rossz viccnek szánta. Hölgyem, el kell keserítsem, DE lyuk van a szemgolyóm helyén! Lassan csóválom fejemet, miként azért próbálom összeszedni cikázó gondolataim és helyre tenni önnön érzéseim, valómat. Épphogy nemleges választ adhattam, amennyire tőlem tellett, a nő máris eltávolodott. Az ajtó felé siethetett. Menjen, én jól megleszek. Ennyi erővel a székemhez kötve is hagyhatott volna. Sebaj. Erős vagyok… mondjuk, és mint sok más nehézséget elég mélyről induló életemben, ezt is meg fogom oldani. Noha, egyenlőre a kilátástalanság útvesztőjében kóválygok. Miként épnek nevezhető kezemmel próbálom felsegíteni magam, térd és másik kéz hiányában – törött csontokkal ugyanis nehéz lenne, így is fáj már – a meggyötörtségtől nincs elég erőm. Visszazuhanok arccal korábbi véredényes tócsámba. Akarva akaratlan nyeltem le azt a mennyiségű vörös folyadékot, mely így a számba került. A legdurvább, már ha ezek után nevezhető annak, furcsán hívogatónak és ízletesnek találtam ezt a fémes ízű testnedvet. Alkaromra támaszkodva emelkedtem el a padlótól, miközben megnyaltam szám szélét, tudat alatt, csak az íz újra átélése érdekében. Mi fene? A sok kegyetlenség hatására vonzódni kezdtem hozzá? Gyors személyiség befolyásolás, agymosás ez, kérem szépen! Szaporán veszem a levegőt, noha igyekszem a mély lélegzetvételekre törekedni az orrfacsaró bűz ellenre. Mintha most jobban zavarna, mint eddig. Úgy hallom saját szívverésem, mintha hatalmas hangfalakról adnák közvetlenül a fülembe. Újra próbálkozom a felkeléssel. Bár meglepődve veszem tudomásul, hogy térdtelen lábam is jól tudom mozdítani hozzá, a gondolat jobban bánt, miszerint fogalmam sincs mi ez az egész, amit itt belül érzek. Valami… valami megváltozik.
A lassan magához térő szőke sznob fülét megüti a fa reccsenése, ám még túl kómás annak felfogásához. Arra azonban jut elég reflexe, hogy a közeledő vadásznak útját ne állja. Kivédi annak támadását, visszaadva azt megkarmolja nagy körmével. Csupán időt akar a menekülésre, avagy a megfelelő felfegyverkezésre. Vesztét végül önnön társa okozza. Amint kilép a házból és a furgon felé fordul, kettőbe vágja a találat. Remegő kezében a ravasz nincs jól kezelve, így a fekete hajú vékony férfi főnökét lőtte le a nagy sietségben. Persze, vámpírok, túlélik ezt… avagy sem, nem tudni meg, mert a vadász is érkezik nyomban, karóval a kezében. Megöli a nőt, végleg, és szalad is fedezék mögé, hogy az utolsó vérszívó rövid hatótávú eszköze ne okozza az ő vesztét is…


☠ 589 ☠ la la la ☠
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
My teacher ×
† Kedvenc dal :
Run ×
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ×
† Hobbi & foglalkozás :
Nem akarod tudni ×
† Humor :
Úgyse értenéd ×



Aurora Larson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 5:13 pm
Adrian & Aurora

[You must be registered and logged in to see this image.]
A férfi sikeresen elintézi a nagydarab vámpírt majd gyorsan befut a helyiségbe ahol Iant fogva tartják. Határozottan ráveti magát a másik vámpírra, majd harcolni kezdenek. Elég döntetlennek tűnik a harc, csak törnek és zúznak de igazán egyikük sem sebesül meg. Végül felemeli a vámpir, majd ellöki őt a szoba másik felébe. Óriásit esik, egy pillanatig fel sem kel onnan, de a vámpir távozik az ajtón. Felkászálódik és fájdalmas nyögések közepette az ajtóhoz lép. Körülnéz. Összeszedi minden energiáját, az adrenalin ugyan is úrrá lett rajta. A hátsókijárat felé indul, egyedül, de még a kijárat előtt a konyhában egy széket felborít és letöri annak lábát egy határozott mozdulattal, hogy -ha sikerül neki- leszúrja a nőt, még mielőtt teljesen magához nem tér.


Apró jajgatás hagyja el a számat. Körülöttem minden csupa vér, nem tudom, hogy az enyém vagy valaki másé. Más. A mesterem. Hirtelen pattannak ki szemeim, majd próbálok felülni és a falnak támasztani hátam. Nehéz, de sikerül. Kezemet a fejemen lévő fájó ponthoz emelem, a szemöldökömnél egy igen mély sebet érzek. Lassan felkászálódok, közben persze kiderítem gyorsan mim fáj még, vérzem e még valahol. Sípcsontomat talán megüthettem, nadrágom itt ott kiszakadva és a vállam is fáj, az az igazság. Talán megüthettem, amikor elestem és elvesztettem az eszméletem. Hangokat keresek, de körülöttem csend honol. Vajon meddig lehettem kiütve? Kilépek óvatosan a folyosóra, felsikkantok. Meglepődött arccal nézek a lábam előtt fekvő vámpir holttestére. Élettelen testében egy karó, amelyet kihúzok, majd a helység felé veszem az irányt amennyire gyorsan csak tudok. Csend van. Itt is csend van. Vajon itt hagyhattak? Azt hitték meghaltam? Berohanok, és meglátom a férfit, aki felborult székkel fekszik egy vértócsában. Körülnézek, de sehol senki. Odasietek, próbálok gyorsan lehajolni, de a fejembe hasit az élet fájdalom. Egy bicskát veszek ki a zsebemből, elvágom a köteleket majd a kezem a férfi vállára helyezem.
-Jól van?  - Talán hülye kérdés volt ez tőlem. Egy pillanatra habozok, megvárom még válaszol - ha tud - majd ismét a hátam mögé pillantok. Túl nagy a csend... - Látta a másik férfit? Aki harcolt velük? Hol van?! - Idegesen sietek az ajtó felé, de nem tudom, hogy itt merjem e hagyni a férfit. Talán nem kellene. Mi lesz ha nagyobb baja esik. Meg kellene keresem a mesterem.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
unokatestvérem
† Kedvenc dal :
Pop goes the camera
† Tartózkodási hely :
attól függ mi az ok
† Hobbi & foglalkozás :
rendező
† Humor :
Volt már olyan érzésed, hogy megláttál egy iszonyatosan dögös embert, megakartad ölelni és neki mentél a tükörnek? - velem megtörtént



Adrian Herondale ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 1:13 pm


[You must be registered and logged in to see this image.]

V for Vendetta - to Aurora
+17


[You must be registered and logged in to see this image.]
Halál. Ez az egyetlen dolog, amit már remélhetek. Nem kell több kín, fájdalom. Igazi megváltás lenne ha most elmetszenék a torkomat. Ám, valahogy van egy olyan érzésem, ez bizony még nem az a pillanat. Érzem vér és sebek borította arcomon a férfi leheletét. Várom a pillanatot, amikor tűje bőrömbe vág, de nem érkezik el. A hangomból arra tudok következtetni, hogy egy újabb idegen bukkan fel. A vámpír, nevezzem ennek, fújtatva fordul meg. Az ismeretlen egy kést dob felé, majd ráveti magát az agyarasra. Leverve a sarokban lévő asztalról mindent átesnek rajta, mely felborul velük együtt. Szitokszavak és furcsa megnevezések hallatszanak mindkét oldalról. Ebből jöttem rá, hogy a másik is férfi. Képtelenségnek, mégis ésszerűnek tűnt mindezek után ama két szó, mely megragadt bennem; vámpír, vadász. Dulakodás veszi kezdetét. Falnak csapódás, ütések és nyögések hangja, amikor egy-egy ököl célba talál. Tehetetlenül ülök a széken. Nem tudom mit gondoljak. Az egyik pillanatban egy erőteljesebb lökést érzek minek következtében felborulok a székkel. Sejtésem szerint sikeresen belefejeltem abba az edénybe, melybe a fellógatott nő vérét csepegtették. Arcomba tódult a sok vér, melyet nem győztem köpni. Ekkor hallom, az egyik férfi nagyot esik a szoba hátulja felé, míg a másik elszalad. A menekülő szájából elhangzó szóból arra jutok, hogy az idegen került földre és kínzóm vette sietősre dolgát. Bár nekem úgy is mindegy. Mozdulni nem tudok. Meg vagyok kötözve, több törött csontom van, ráadásul még vak is lettem. Glugy… pöh. Undorító más vérében fürödni, és még le is nyelni azt!
Korábban… A nagydarab fickó kivár. Lábai előtt hever a leütött nő. Marka erősen szorítja fegyverét. Kitűnő hallásának köszönhetően megtudja állapítani a közeledő férfi tartózkodási helyét. Mikor kellően közel ér a sarokhoz kitör, hogy rátámadjon. De megtántorodik, mikor arcába és mellkasára maró folyadék kerül. Alkarjával kivédi a támadást. Arrébb löki a nála alacsonyabb férfit és dühös tekintettel mered rá. Elméjét elborítja a vér és a gyilkolás utáni vágy. Az élvezetek halmozása, és fejében még némi erőszak tevés is megfordul a nő irányába. Gondolatai sosem kerülnek megvalósításra. Harc kezdődik közte és a vadász között, melyet csupán azért bukott el, mert óvatlanul cselekedett. Neki szaladni a falnak, miközben megcsúszik bakancsa, majdan beledőlni a karóba viszonylag rövid idő alatt… szerencsétlen ballépés.
Most… Kiszalad a folyosóra vérszívó társa. Gyorsan veszi a levegőt. Szidja amit csak lehet. Bosszantja az idegenek felbukkanása és az, midőn társa még nem ért vissza. Faltól falig igyekszik, míg észre nem veszi valamivel távolabb a földön heverő barátját. Fujtat, mint egy felbőszült bika, és már siet is a hátsó kijárat felé. Annak küszöbén megpillantja főnöknőjét. Otthagyva kirohan, míg a furgonúkhoz nem ér. A kesztyűtartót szinte feltépi a nagy sietségben. Erősen matat benne, míg meg nem találja a keresett dolgot. Végül az ülés alá is benyúl, és előkapva a shotgun-t lőszer ért nyúl. Száját mocsokkal körülvett szavak hagyják el, mondván, majd ő megmutatja azoknak a vadászoknak kikkel is húztak ujjat. Arról nem is beszélve, hogy mindezek után a szőkeség is kezd magához térni, ki az esemény sorozatok elején nyakát szegte. Mert a bosszú… édes.


☠ 495 ☠ la la la ☠
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
My teacher ×
† Kedvenc dal :
Run ×
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ×
† Hobbi & foglalkozás :
Nem akarod tudni ×
† Humor :
Úgyse értenéd ×



Aurora Larson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 12:09 pm
Adrian & Aurora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor elkezdtem ezt a kiképzést, még féltem egy kicsit. Az életem nem volt csodálatos ez az egy évvel ezelőtt, nem tudott a személyiségem kialakulni és igazából több problémával is küszködöm az életemben. Talán orvosra is lenne szükségem, hiszen nem mondanám magam sem teljesen épnek. De ugyan. Ameddig nem roppanok össze, ameddig meg tudok mozdulni és tudok beszélni, kontrollálni magam, addig isten ments, hogy elmenjek orvoshoz. Szerintem meg egyébként is ezért lettem jó vadász. Soha senkinek egész életemben nem beszéltem magamról, még a mesteremnek sem. Nem tudtam annyira megnyílni előtte, nem voltam rá képes. Hiába is szeretném, nem tudom a lényemet átadni senkinek sem. Van bennem valami pöcök talán, ami visszatartja az igazságot? Ő úgy fogadott be, hogy szinte nem tudott rólam semmit.
A kunyhó láttán libabőrös lettem. Nem voltak túl jó előérzeteim, de a félelem már nem tartozott a reakcióim listájára. Azért tartottam attól, hogy ketten talán kevesek leszünk ehhez az egészhez. Tudom, ő jól képzett, már kiskora óta ezzel foglalkozik, így aztán talán nem kellett volna kételkednem.
Egy kicsit megörültem annak, hogy félt. Tekintetéből láttam, hogy talán nem tartja jó ötletnek ezt a szétválást. Mégis bizonyítani akartam. Aztán pedig majdnem kudarcot vallottam. A két vámpír nagy falat lehet nekem egyszerre. Ahogy berontottam a szobába, gyomrom émelyegni kezdett a szagtól, de muszáj volt elviselnem, nem törhettem meg egy pillanatra sem. Megállok a lábamon, majd a mondatommal megpróbálom felhergelni őket. A férfira téved a szemem. Csak egy pillantást tudok rá vetni és megnézni, hogy milyen állapotban is lehet. Úgy látom, nincs túl jól, de hiszen ki lenne... ilyen helyzetben. Biztosan halálra rémült és a kínzó módszerek, amiket folytatnak... ez a sok test körülötte, végtagmaradványok. Ahw. A hányinger kerülget. Próbálok hirtelen reagálni, az ostorom sajnos nem elég gyors, elkapja, de halovány mosoly jelenik meg az arcomon, amikor hallom a sziszegést, amit a fájdalom okoz. Magamhoz húzom a fegyverem és a kijárat felé iramodok.
Futok, miközben társam nevét ismételgetem újra és újra. Nem ismerem ezt a házat, csak gondolom, hogy merre lehet a kijárat. Nem bízom benne, hogy megúszom ezt szárazon. Túl nagydarab volt az a vámpír, aki utánam eredt, és elég keménynek is látszott, ahhoz, hogy engem, az 55 kilómmal könnyedén leterítsen. Nem figyelek oda mindenre, nem vagyok elővigyázatos eléggé. Hirtelen ütés ér, nem tudom megnézni, hogy ki volt az, ki tehette. Csak elterültem. Eszméletem vesztettem.

A mesterem az ordítás felé kezdett rohanni. Nem lehetett messze, de amikor már a hang közelébe ért lelassított és óvatosan kezdett lépkedni. Elővette a karót, ami az oldalára volt rögzítve, majd a falhoz simulva haladt tovább. Megrémült, hogy a hang elhalkult, nincs több kiáltás vagy segélykérés. Semmi sincs. Csak csend, megint. Egy kis flakont is előszedett a zsebéből, verbénás víz volt, ami valószínűleg igen hasznos lehet, ha egy pillanatra el akarjuk vakítani az ellenfelünket. Elérte a helyet, ahol Roryt leütötték. A lányt nem látja még mindig, kezd egy kicsit gyanússá válni a dolog. Valószínűleg, hogy a nagydarab rá fog majd rontani a sarokból, de nem éri váratlanul a helyzet, megküzd vele és egy jól időzített pillanat miatt ha sikerül eltalálnia a szívet, leszúrja a kezében lévő karóval. Roryt nem keresi most tovább, csak a halk beszédre figyel fel egy másik helyiségből, oda siet. A nyitott ajtón belép, meglátja a kisebb vámpírt és az embert. Nem hagyja most már, hogy a vámpir a Ian közelébe kerüljön, próbálja legyőzni, de verbéna nélkül - amit az imént elhasznált - kicsit nehezebben megy a dolog. A rohangászás és az egymás ütlegelése közben megpróbálja Ian kezéről legalább a kötelet levágni.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
unokatestvérem
† Kedvenc dal :
Pop goes the camera
† Tartózkodási hely :
attól függ mi az ok
† Hobbi & foglalkozás :
rendező
† Humor :
Volt már olyan érzésed, hogy megláttál egy iszonyatosan dögös embert, megakartad ölelni és neki mentél a tükörnek? - velem megtörtént



Adrian Herondale ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 9:58 am


[You must be registered and logged in to see this image.]

V for Vendetta - to Aurora
+17


[You must be registered and logged in to see this image.]
Remény. Azt mondják, ez az apró kicsiny szikra az, ami utoljára hal meg egy emberben. Azt hiszem, a legnagyobb baj akkor van, ha már ezt sem találjuk magunkban. Olyankor visszafordíthatatlanul is elvesztünk. Nincs mit tenni azért az illetőért, a halál a legjobb dolog, mely onnantól fogva megtörténhet vele. Miként fel pillantok a két férfira kezdem úgy érezni, hogy rám is ez a sors vár. Egyenesen olyan, mintha a Pokol kénköves bugyraiba taszítanák az embert. Már önmagában is, ez a hely gyilkos mód hat emberi érzékeimre. Ennek habja az ördög tortáján a helyzetem és az a megmagyarázhatatlanság, miként a nagyobbik férfinak hatalmas szemfogai vannak. Elmebeteg őrültek. Másra nem enged következtetni elmém. Tűrés határaimon, miszerint csendesen tűrjem azt, amit velem tesznek, már rég túl vagyok. Nem elég, hogy sok egyéb módon fokozzák önnön élvezetüket, még a térdem és a kulcscsontomat is eltöri a nagyobbik. Felordítok, miként torkomon kifér. Egy újabb öklöt tudhatok arcomban elhallgattatás céljából. A vékonyabbik, kinél a kés van, arrébb löki a másikat és kaján vigyorral arcán hajol közelebb. A penge hegyét egészen közel érinti szememhez. A látottak és megéltek alapján csak egy dologra tudok gondolni, vége szemem világának. Ha valamilyen csoda folytán túlélem ezt a rémálmot nemhogy a karrieremnek, de mindennek búcsút mondhatok. Mindezt egy olyan bosszúért, amit felfogni sem tudok. Ilyen mélyen senkinek sem taposhattam a lelkébe. Ugye?!
Nyelek egyet, és belenézek a kócos fekete haj mögé bújó szürke szemekbe. Ebben a pillanatban az ajtó kivágódik és egy nő szólítja meg a másik kettőt. Nem ugyanaz, aki talán évezredekkel ezelőtt elment innen. Egyáltalán nem is hasonlít. A férfiak felé fordulnak, az idegen pedig ostorát lendíti. A nagyobbik elkapja azt, majd sziszegés keretében azon nyomban el is engedi. A vékonyabbik felbőszülten szól oda társának: Intézd el! Nem habozik, utána ered. Ő pedig ismételten felém fordul. Hatalmas vigyorra húzódik szája, és ekkor veszem csupán észre, neki is vámpírszemfogai vannak. Egyszerre érzem azt, hogy valami elmegyogyóban lehetek, ahol horror cirkuszt forgatnak. Mindig is büszke voltam természeti adottságaimra. A csinos pofimra, szép szemeimre és minden más egyebemre is. A szellemi tulajdonságokról nem is beszélve. És most… félek, mindenemet elveszítem. A fájdalom ezen szintje tűrhetőbb volt, ám annál kellemetlenebb. Valóban megfosztottak szemem világától. Miként a hideg, vér áztatta penge szemgödrödbe váj és mindezt a lehető legközelebbről és legélénkebben éled át. Miért vagyok erős? Miért nem tudok egyszerűen csak elájulni és nem érezni? Ötletem sincs mivel érdemeltem ezt ki. Nem vagyok szent, senki sem az, de bűnt sem követtem el. Van Isten, valahol?
A bő 189 centi magas, kétajtós szekrény méretű bakancsos, bőrkesztyűs, feketébe burkolódzott férfi a nő után ered. A legnagyobb nyugalomban követi lépteit. Arcra sima, egyedül ajkait szorítja össze. Úgy ismeri ezt a helyet, mint önnön tenyerét. Nem okoz neki gondot kitalálni merre, s miként szalad a betolakodó. Vámpír sebességével másik úton elé vág, majd az egyik sarok mögül kivár. Kifinomult érzékeivel pontosan tudja hol tart az ismeretlen nő. Így, a megfelelő pillanatban egyszeriben lendíti gumibotot tartott karját és jól fejbe vágja az ostorral hadonászót. Hiába kiáltott egy másik után, minden bizonnyal sejtették, hogy nem egyedül jött. Miután minden bizonnyal elterült a földön a nő, behúzza a sötét sarokba és tovább vár. A társának fel kellett figyelnie a történésekre. Vár, vár… türelmesen várakozik.
Ez idő alatt a kését forgató fiatal elégedetten, majd elgondolkozva méri végig áldozatát. Végül elégedetten megszólal; Azt hiszem, összevarrom a száját. Mit szól hozzá? Épp eleget kiabált már. Ráadásul, nem lenne jó, ha dalra fakadna. Hangosan felkuncog, és hallom, miként készül elő a sarokban lévő roskadozó faasztalnál imént említett cselekedetéhez. Érzem, ahogy közelebb lép. Erős fantáziámnak köszönhetően szinte látom, miként hajol közelebb kezében a tűvel. Mi jöhet még?


☠ 599 ☠ la la la ☠
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
My teacher ×
† Kedvenc dal :
Run ×
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ×
† Hobbi & foglalkozás :
Nem akarod tudni ×
† Humor :
Úgyse értenéd ×



Aurora Larson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 26, 2015 11:57 pm
Adrian & Aurora

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már hónapok óta egy bizonyos vámpírbandát vadászunk. A drága tanárommal és családjával, akik nagy nehezen elfogadták, hogy én is most már a vadászok közé tartozom, együtt járjuk a különböző településeket, gyárépületeket, elhagyatott pincéket, stb... annak érdekében, hogy mihamarabb megtaláljuk őket. Már két városban sikeresen kiiktattunk egy-két vámpírt, néhányukat pedig követtük és úgymond beolvadtunk, hiszen nem ismertek minket, szóval könnyedén tudtam váltani velük pár szót, hogy aztán pedig eltereljem a figyelmét és elkapjam. Ez az utolsó fészek nem egy könnyű pont. Azt mondják, hogy ez az, amit legrégebb óta keresnek és igen veszélye egy bagázs. Talán ez lesz az igazi első kihívás számomra. Autóba ültünk, persze nyakig felszerelkezve verbénával, karókkal, késekkel. Mindennek meg volt a maga helye, ez egyfajta íratlan szabály, a lényege az, hogy ha segíteni akarok magamon akkor így csináljam. Mesterem mellé ültem az anyósülésre, majd beletaposott a gázba és már repültünk is Mystic Falls külvárosa felé. Egy elhagyatott kunyhóba megyünk. A minap fogvatartottunk egy férfit, aki a halála előtt elmondta, hol is találjuk meg a társait. Szegény abban reménykedett, hogy meg fogunk könyörülni rajta. Csak a számításaiba ott volt a baki, hogy nálam nem kap senki könyörületet.
-Ugye tudod, hogy nem lesz szép látvány és hogy megsérülhetsz? Még mindig nem riasztott el? - Fordítottam a fejem a jóképű mesterem felé, majd elmosolyodtam, gúnyosan. Ezek szerint nem volt elég az az egy év, amióta szinte le se szakadok róla, hogy megismerjen. Jó, mit mondjak... nem egy olyan típus, aki ki akarja ismerni a másikat, de ennyit már igazán tudhatna. Megforgattam szemeim, majd visszatekintettem az útra.
-Nem félek. Tudod jól. - Hangom semleges. Nem azért mondom, mert fel akarok vágni. Csak egyszerűen bizonyítani fogok. Hogy így is képes vagyok rá, tudok alkalmazkodni és segíteni. Ő csak pimaszul elmosolyodott szavaim hallatán, megrántotta a vállát és haladtunk tovább. Egész úton nem beszéltünk többet.
Nem tartott sokáig, mire megtaláltuk azt a bizonyos kunyhót. Egy elhagyatott, romos kis épület, remek lehetőség egy vámpírtanya kialakulásához. Hiszen ki az a bolond, aki egy ilyen helyre betéved? Én biztosan nem mennék be... de hát ezek a mai fiatalok... Kicsit távolabb állunk meg a háztól, majd gyorsan kiszállunk és a fák között megbújva először körülpillantunk, várunk egy kicsit, majd miután se kép se hang, elindulunk befelé. Szép lassan, szinte zajtalanul. Intettem, hogy én majd a hátsó bejárat felé fogok menni. Könnyebb lesz, tudattam vele amikor megláttam aggódó tekintetét. Ostoromat kezembe véve megkerültem a ház egyik oldalát, majd megnyitottam a hátsó bejáratot. Nyitva. A nyikorgásra összehúztam magam, de pillanatok alatt elhallgatott, így tovább tudtam menni. Bűzt éreztem. Rémes bűzt. Dögszagot. Ki tudja, talán emberi és állati is egyben. De a szag nem vonta el figyelmem a közeledő léptekről. Az ajtó mögött bújtam meg, visszatartottam a lélegzetemet, majd amikor a szőkét megláttam, ostorommal utána sújtottam és kihúztam alóla a lábait. Rámeresztette vámpírfogait, majd felvisított a fájdalomtól, amit a verbénával beitatott ostorom okozott neki. Ez a pillanat éppen elég volt arra, hogy mögé lépjek és eltörjem a nyakát. Nem állt szándékomban még megölni őt, tudtam, hogy eltart egy ideig még feléled. Tovább siettem. Igazából egy kicsit aggódom a mesterem miatt. Tudom, hogy képzettebb, de lehet, hogy nem kellett volna valóban külön mennünk. A folyosón haladva minden ajtót kinyitottam, mindenhová benéztem. Az egyik helyről valami zajt hallottam. Odasiettem és az ajtóüvegen bepillantottam. Ledermedtem. Holttestek. Holttestek mindenhol. Ez a legszörnyűbb látvány, amit valaha láttam! De ki kell bírnom. Egyedül vagyok - egyelőre -, ők ketten. Valakit bántanak. Nem hagyhatom, hogy még egy emberi életet elvegyenek. Berontok. Az ajtó kivágódik, én pedig amikor megtalálom az egyensúlyomat, elvigyorodva pillantok a két vámpír felé.
-Helló fiúk, megjöttem. Már vártatok, nem igaz? - Tudom, erőfölénybe vannak, tudom, hogy gyorsabbak, de azért az egyiket megpróbálom ostorral levenni a lábáról, aztán pedig futásnak eredek, vélhetőleg arra, amerre a mesterem jött be a házba. A lényeg, hogy leszakadjanak az emberről, legalább addig, még megtalálom őt. Nevét ordítom, és remélem, a két vámpír éppen bekeríteni szándékozik és nem az embert falják tovább.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
unokatestvérem
† Kedvenc dal :
Pop goes the camera
† Tartózkodási hely :
attól függ mi az ok
† Hobbi & foglalkozás :
rendező
† Humor :
Volt már olyan érzésed, hogy megláttál egy iszonyatosan dögös embert, megakartad ölelni és neki mentél a tükörnek? - velem megtörtént



Adrian Herondale ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 26, 2015 8:49 pm


[You must be registered and logged in to see this image.]

V for Vendetta - to Aurora
+17


[You must be registered and logged in to see this image.]
Léptek hallatszanak messziről. Egy távoli folyosóról vízhangoznak fülkagylóimig. Első megítélésre egy alacsonyabb, vékony nő körömcipője lehet. Határozottan közeledik, elegánsan. Lassú ütemeket diktál, miközben érzékeim kiélesednek. Már nem csak hangokat hallok, de kényelmetlenül is érzem magam. Minden bizonnyal egy recsegő széken ülök, és kezeim hátul össze vannak kötözve. Ahogy csuklóm mozdítom a húsba vágó kötél fájdalomérzettel tölt el. Levegő alig jut tüdőmbe, midőn sötétség vesz körül. Utolsó emlékem, hogy egy buli után beszállok a limuzinomba és mellettem egy idegen férfi ül. Mire pislogtam már el is sötétült a kép. Sejtésem szerint leütött, ami arra enged következtetni, hogy elraboltak. Milyen nevetséges!
Csöpögésre leszek figyelmes. Monoton hangra, melyet olykor bőrnek tippelendő anyag dörzsölése tör meg. Majd a női léptek közel érnek, és elhallgatnak. Lehúznak valamit a fejemről, feltehetően egy zsákot. Egy lámpa vakít meg. Oldalra fordítom fejem, és hunyorogva próbálok körbe nézni. Következtetésem helyesnek bizonyult. Ha másak volnának a körülmények talán még azt is mondanám, hogy a szőke göndör fürjeit összefogott, fekete koktélruhát viselő nő csinos. Ebben az esetben, a másik két férfit elnézve nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármi nem ide illőről fantáziáljak. Az egyik bakancsot, valamint bőrkesztyűt visel. Nagydarab, kezében gumibottal. A túloldalon álldogáló tipikus forrófejűséget és meggondolatlanságot sugárzó vékony alkat. Ő egy vér áztatta kést forgat. Körbe nézve arra a következtetésre jutok, hogy ebből az egészből semmi jó nem sülhet ki. Mindent piszok, por és rendetlenséget csak tarkító sötét foltok lepett el. Fejem hirtelen fordítom a csepegő hang irányába és akkor… uh. Egy meztelen nő, vagy kiütve vagy holtan, de fejjel lefelé van fellógatva és elmetszett torkából a vér egy alant található majdnem teli edénybe hullik. Jobban megnézve a szobát azt kell megállapítanom, hogy ez egy igenis öreg hely. Régi faház lehet valahol Isten háta mögött. Végül belém hasít a felismerés. A sok sötét folt és pötty régen alvadt vér, melyet… körülöttem emberi végtagok vannak szétszórva. Amott, a sarokban két holttest fekszik egymásnak hajolva. Egyik férfi, kit megfosztottak legértékesebb testrészétől, tátott szájában egy egér vakarja orrát. Az egyik szemgolyó kiesett helyéről, ott lóg az archoz simulva. A valószínűleg kihúzott, avagy kivert fogak előtte hevernek. A has mélyen felhasítva. Támasztja őt egy nő, kinek melleit levágták. Vaginája egészen köldökéig felvágva. Bal karját felkarja közepén lemetszették. Combját és nyakát több harapásnyom ékesíti. Oh, Istenem, már értem mi ez az orrfacsaró bűz. Miféle horror filmbe csöppentem?
- Üdvözlöm Mr. Herondale! Emlékszik rám? – kérdezett a nő, mikor az undor kiült arcomra. Felfordul a gyomrom ettől a helytől. Újra megnézem magamnak a szőkét, de bárhogy akaródzik is, nem tudom megmondani ki ő – Sejtettem. Észre sem veszi kiken gázol át, csakhogy a saját karrierje és hírneve felfelé ívelhessen. A lelkembe taposott, Mister. De, a szívességet illik viszonozni. – utolsó mondatánál elvékonyodott a hangja és keserű színjátékot mutatott arca. Intett a másik kettőnek, majd távozott. Hallottam távolodó lépteit, és ekkor megértettem. Bosszúról szól ez, nem másról. Nem tudom van-e esélyem kikászálódni innen valahogyan. Azok alapján, amit eddig láttam én leszek a következő, aki fellógatva végzi. Micsoda kegyetlenség. Azt se tudom ki ez a nő és miként ártottam neki! Ha tudnám… sajnálom. Sajnálom!
A vékonyabbik olyan erővel húzott be nekem, hogy a székem megbillent. Nem kellett sok, hogy felboruljak. Mondhatnék pár szót, vagy kiabálhatnék segítségért, de van egy olyan érzésem; teljesen felesleges lenne. Még három, négy, öt ütés a fejemre. Oda fent a villanykörte arrébb leng egy kicsikét, miközben vért köpök. Az orrom eltörött, arcom pedig sajog. Hirtelen vágtak gyomorszájon, majd vágták meg kisebb, nagyobb csíkokban arcom, mellkasom, és egy döfés sem maradhatott el a combomba, mondván: fogd meg nekem egy kicsit. A nagydarabra pillantottam fájdalomtól torzult kifejezéssel, mire tekintetében gyilkosságra való hajlamot véltem felfedezni. Szemei megváltoztak, és ahogy elnyíltak ajkai... azok vámpírfogak? Ohh… ne. Közelebb jött és eltörte a térdemet, majd a kulcscsontomat erős markával. Nem bírtam visszatartani az üvöltést. Lehet, hogy férfi vagyok, de azért nekem is vannak határaim. Helyzetek és pillanatok, amikor jogomban áll a szenvedést kimutatni. Kétségbe vonom ittlétem jogosságát és már kimerem jelenteni, szinte bármit megadnék azért, hogy innen kiszabadulhassak. Amennyire lehet… épen.


☠ 660 ☠ la la la ☠
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 03, 2015 5:34 pm


Roselyn & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Tudtam, vagyis sejtettem, hogy mibe kezdek, de abban a pillanatban, mikor rábólintottam minderre, nem éreztem azt, hogy esetleg nem helyes az, amit kérek tőle. Nem gondoltam a következményekre, nem gondoltam arra, hogy talán az a százötven év, amit tudatlanul töltöttem, mint szellem, esetleg előnyömre válhatott. Nem gondoltam rá, hogy nem akarok tudni arról, amit tettem, de így volt. Képtelen voltam gondolni arra, hogy tovább így maradjak. Most pedig... Egyszerűen undorodom magamtól és menekülnék a múltam elől, amit eddig űztem, hajtottam, ismerni akartam.
Én ezt nem így akartam. Akartam családot, akartam a múltam, tudni akartam, mit tettem, ami miatt ide jutottam, de most egyszerűen azt éreztem, hogy összezuhanok a nyomás alatt, ami rám nehezedik, mert a múltam pofon csapott, a jelenemben pedig megjelent valaki, aki talán nem fog úgy nézni rám soha többet, mint mikor megtudta, hogy létezem. Az anyám, vagyis az anyánk okos volt. adott valamit, amin el tudtunk indulni, de nem értettem, miért hagyta, hogy tegyem, amit tettem. Hogy miért fogadta el.
-Fogalmam sincs miért nem tette. Tudta, mire készülök. Emlékszem rá, hogy tényként kezelte, mégsem tett ellene, ellenem semmit...-hangom szinte elcsuklik, ahogy arcára pillantok, de a lelkesedésem hamar alábbhagy és szinte fájt a jelenléte, hogy bár nem mondja ki, s talán csak én képzelem be magamnak, de ő maga is gyűlöl amiatt, hogy elvettem az anyját tőle.
Felnevetek. Kényszerből, nem őszinteségből, így inkább egy szisszenéssel keveredett köhintésnek hat. Nem megy ez nekem. Nem vagyok erre kész. Nem most és nem itt.
Ellenkezve rázom meg fejem, de már nem állíthat meg. Elhatároztam valamit, a fejembe vettem, idő kell hozzá, és bármennyire szeretnék a testvéreként viselkedni, szörnynek érzem magam, aki mindent tönkretett.
-Sajnálom nem megy. Idő kell rá, hogy...-keresem a szavakat, s mikor rájövök, hogy nem találom, egyszerűen máshol folytatom. Hangom határozott, mégis meggyötört és szenvedéssel átitatott.-Csak adj egy kis időt és ne keress.-fordulok ki az ajtón, és tűnök el a fák között, akár egy szellem, a földre ejtve a medált, már ami megmaradt belőle, s amit eddig a pillanatig szorongva tartottam. Az egyetlen dolgot is eldobom, ami a családomhoz köthetett, és félek, soha nem tudom meg, mi is az a család.
△ Music: My Immortal △ Note: 40 △ Words: 350[You must be registered and logged in to see this link.]



Köszönöm a játékot :hug:
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 28, 2015 5:30 pm

Roselyn & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Biztos voltam abban, hogy ennyire könnyű nem lehet ez a dolog. Mindig is voltak olyan események, emlékek, amik az ember múltját beárnyékolják, de ha a jelenben is ők győznek, akkor vesznek el igazán az emberek. Melisandre-nak erősnek kell lennie, mert különben a pokol és a sötétség tüze fel fogja emészteni őt. Nem értem, hogy mit hitt. Azt esetleg, hogy ő nem tett soha semmi rosszat? Elég ideje élt már ahhoz, hogy a sötétség az ő lelkét is megpróbálja bekebelezni és részben sikerrel is járt, de itt a lényeg, hogy csak részben. Ha akarja, akkor most is le fog tudni térni az útról, de látom a szemében a fájdalmat, ahogyan az egész lénye erről árulkodik. Szeretném újra a karjaimba zárni, megvigasztalni őt, hogy minden rendben lesz, de ebben még én magam sem vagyok biztos.
Ige, s nevezhetsz őrültnek emiatt, de nem vagyok az. Csak tudom, hogy milyen az élet. - mondom neki higgadtan,majd lassan a hajamba túrok és csendesen hallgatom az újabb kifakadását. Szeretnék megszólalni, szeretnék valamit mondani, de nem megy, illetve időt se ad arra, hogy beszélni tudja. Minden annyira másabb, mint aminek elképzeltem. Bár az is igaz, hogy soha nem gondoltam volna azt, hogy van egy testvérem. Mindig is éreztem, hogy hiányzik valami az életemből, mintha a másik felem hiányozni és talán miatta éreztem ezt, Isa miatt. De minél tovább figyeltem őt, annál inkább kezdtem felismerni benne az édesanyám vonásait, de talán még a reakciói is olyanok voltak, mint Mary-é. Szerettem édesanyámat és fájt nagyon, hogy a húgom a vette el végül tőlem teljesen, de ezen már nem tudok változtatni, így kár lenne rágódni rajta.
- Szerinted édesanyánk gyűlöl téged emiatt? Ő megvet? - kérdezem tőle kíváncsian, majd kisit közelebb megyek hozzá és még mindig komolyan, illetve rezzenéstelen arccal nézem őt. - Nem véletlenül akarta azt, hogy megtalálj engem, ahogyan nem hiábavaló volt a halála se. Egyszerűen minden okkal történik. Rossz társaságba került és ez lett a vége. - mondom egyre halkabban, majd egy kisebb varázslatnak köszönhetően újra meggyulladnak a gyertyák. Egy darabig csak a tekintetét fürkészem, majd pedig megrázom a fejemet. - Nem a te hibád. Előbb vagy utóbb meghalt volna, de ő tudta, hogy ez lesz a sorsa és azt is tudom, hogy mindig is szeretett téged Isa, így kérlek küzdj ellenünk és a benned lakozó fájdalom ellen. - kérlelem őt a lehető legkedvesebben, mert nem lennék képes arra, hogy a testvéremet feleméssze a bűnbánat vagy a pokoltüze.





Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 23, 2015 7:39 pm


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Kicsit ledöbbentem, hogy mennyire más volt mindent érezni, ami körülöttem történt. Érezni a szél simogatását, a tűz melegét, érezni igazán, hogy a közelemben van valaki, és az a valaki nem csak egy másik világ távolinak tűnő élőlénye. Szellemként sok mindent láttam, de kevesebb lehetőségem volt igazából tapasztalni is. Ez az, ami hiányzott és bármi megadtam volna érte, hogy újra érezzem, és most lett rá lehetőségem, hogy visszakapva lehetőségeim, új életbe kezdjek, ráadásul ezzel együtt a hőn áhított családot is megkaptam. De túl egyszerűen ment mindez, és kételkedtem benne, hogy jó vége lesz majd mindennek.
-El se hiszed mennyire.-mondom mosolyogva nővéremnek, és összeszedem magam, próbálom a fellegekből lerángatni az elmém, hogy felfogjam igazán, mennyi lehetőség csöppent most a kezembe, és mekkora szerencsém van, hogy a nővérem rám talált.
-Nem fogom kitenni magam mindenféle őrültnek. Majd igyekszem vigyázni magamra ezek után.-mondom, magamat is figyelmeztetve, őt is megnyugtatva, de az örömöm mintha egyik pillanatról a másikra ketté törne kezeim között.
Fogalmam sem volt, hogy a múltam milyen mocskos emlékeket rejt, de éreztem, hogy nem akarom őket megismerni, és ahogy végigpereg előttem életem, rájövök, hogy soha nem kellett volna visszakapnom ezeket az emlékeket. Látom anyám, ahogy kezeim között száll ki belőle a lélek, és tudom, érzem, hogy ennek én vagyok az oka, majd érzem a fájdalmat, ami utána lesz úrrá rajtam. Két ismerős arc rémlik fel, egy lányé, ki talán barát, s mára akár ellenség is lehetne, egy férfié, akinek negédes szavai elcsavarták fejem. A nővérem, hiába közelsége, és a szeretet, amit aurája áraszt, legszívesebben kitépném a szívem, és mégsem tenném, mert érzem, hogy egy részem görcsösen kapaszkodik az eszmébe, hogy a sötétség szolgájaként nem végezhetek életemmel ilyen könnyen.
-Nem az én hibám? Komolyan beszélsz?-szakítom ki magam karjai közül, és pattanok fel, a falig hátrálva, könnyes szemekkel nézek rá, és gyűlölöm magam mindenért, de egyszerre érzem, ahogy testemen erőt vesz a beismerés, és valamiféle önbocsánat, mintha amit tettem volna, az valóban helyes volt. -Egyedül? Megöltem az anyánk. A nőt, aki azt akarta, hogy megtaláljalak, egyszerűen a kezeim között halt meg, és érzem, hogy akkor is azt éreztem, amit most, hogy amit tettem helyes és megérdemelte. Hogy tudod azt védelmezni, aki ilyet érez? Mert tudom, hogy láttad, mit tettem...-mondom végül elhaló hangon, és képtelen vagyok nem ezen kattogni. Testem remegni kezd, és a tűz ami a eddig csendesen égett, most mintha fel akarna minket gyújtani, miattam, nekem köszönhetően hatalmas lángokban kezd el égni. -Egy gyilkos vagyok, aki nem érdemel bocsánatot. Pláne nem nővért, és szerető családot.-fordulok az ablak felé, majd indulok el az ajtóhoz, hogy távozzam, de a mázsás súly nehézzé teszi a haladást. Mintha valami mégis marasztalni akarna, mindannak ellenére, amit tettem, mondtam, vagy aki vagyok. Talán egy részem már most ragaszkodik ahhoz a testvérhez, akit nem kaphattam meg, és nem akarom még mielőtt megkapnám, el is taszítani magamtól. Pedig megöltem az anyánk, és nem hiszem, hogy ezért tőle fejsimogatást kapnék azok után, amit és ahogyan beszélt róla. Ő szerette, én magam pedig... fogalmam sincs, hogy mit éreztem, vagy éreztem e egyáltalán valamit az anyánk iránt.
△ Music: My Immortal △ Note: 40 △ Words: 501[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 24, 2015 7:42 pm

Roselyn & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Ha őszinte akarok lenni, akkor nem tudom, hogy ez milyen érzés lehet, de hiszek neked. Biztosan örömmel tölt el téged és biztos vagyok abban is, hogy sok újdonsággal fog szolgálni számodra a világ. - mondom neki mosolyogva és egy tincset kiszedek a hajamból. Nagyon reménykedek abban, hogy Gan nem keres engem, mert ha szeretne, akkor se tud megtalálni. Mosolyogva hallgattam őt és figyeltem minden egyes tettét és annak ellenére, hogy még csak pár órája ismertem meg féltően megszólaltam. - De azért vigyázz is, mert sok rossz ember él a világban. Főleg, ha rájönnek arra, hogy boszorkány vagy, akkor még inkább azok tudnak lenni. - mondom kissé elmerülve a gondolataimba, hiszen teljes mértékben tudom miről beszélek. A képességemnek köszönhetően kerültem kapcsolatba az egyik maffia vezérrel is. Sok esetben talán a saját életemet is kiontottam vlona, de még se tettem. Élt benne a remény, hogy egyszer szabad leszek és újra a magam ura lehetek. Szerencsémre így is lett még mielőtt túl késő lett volna.
Van egy hátraütője ennek a varázslatnak is, mint ahogyan a legtöbbnek. Még pedig az, hogy nem ő éli át a dolgokat, hanem én is. Látom azt, ami vele történt, amit tett és esetleg gondolt vagy érzet. Tudom, hogy ez kissé bizarr, de így van. De annyira most nem is bántam, hiszen így még inkább megismerhetem őt, mert mire elmesélné az életét szerintem jó pár év eltelne. Lehet szellem volt sokáig, de attól még így is jó pár dolgot megtapasztalhatott, de az is lehet, hogy tévedek. Nem tudom. Figyelem a tetteit és legszívesebben újra a karjaimba zárnám, de még se merem. Nem attól félek, hogy ellökne magától, hanem attól, hogy esetleg el is futna. Lassan közelebb kúszok hozzá, kiszedem az arcába hulló haját. - Shhh... -mondom kedvesen neki, de végül mégis csak a karjaimba zárom őt. - Minden rendben lesz. Nem a te hibád volt. - mondom neki sietve, de még én is nehezen tudom elhinni azt, amit láttam. De ha édesanyánk is úgy gondolta volna, hogy az ő hibája ez az egész, akkor nem adta volna neki ezt a talizmánt, hogy itt tartsa őt és végül találkozzunk. - Már vége van és minden rendben lesz. Itt vagyok, nem vagy többé már egyedül. - mondom neki még mindig barátságosan miközben testvéri ölelésben részesítem őt.


 Nagyon gyenge 27


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 28, 2015 5:00 pm


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem tűnt egyszerűnek a feladat, de sikerült, és olyanná váltam, mint egy kisgyerek, aki most kezdi felfedezni a világot. Az illatok, a fények, a bőröm érő hűvös levegő, melytől a hideg ráz ki. A hajam rakoncátlan tincsinek ringatózása, mozgásom követve, mind-mind ismerős mégis idegen és egyszerre mesés érzések voltak. Próbáltam feldolgozni, hogy ez a valóság, hogy százötven hosszú é v után újra élek, és nem a szellemvilágban tékozló lány vagyok. A nővérem pedig egyszerre volt ajándék és egy mentőöv ehhez. Megkaptam egyszerre mindent, de túl könnyűnek tűnt. Éltem, családom lett, holott eddig a két világ között voltam, egyedül. Az esélye, hogy minden ilyen könnyen menjen, kicsinek tűnt, ismervén a világ működését.
-Úgy is érzem magam. De ez jó, nem? Érezni, újra érezni, hogy élek, hogy szabad vagyok, hogy azt tehetem, amit akarok és senki nem néz át rajtam.-hangom derűs, mosolygok, de ez a mosoly és derű hamar eltűnik. Próbálgatom erőm, de valami félre sikerül, s az emlékek úgy nyilallnak fejembe, hogy a földre rogyok, és üveges tekintettel magam elé bámulva mindent újra élek. A harapás nyomába fájdalom szökik, ahogy emlékszem arra az éjszakára, mikor meghaltam. Emlékszem anyám szavaira, mielőtt távozott volna a többi boszorkány közé, emlékszem a pillanatra, mikor szívem a sötétség szolgálatába keveredett.
Hallom nővérem szavait, de levegőért kapkodva simulok karjaiba, és továbbra is remegő testtel élem át az életem, melyről azt hittem, hogy elfelejthetem örökre, hogy esélyem van egy tiszta lapra. De a vér, ami kezemhez tapad, emlékeztet, hogy hiába minden, nem feledhetem el, amit tettem.
-Ne...-sikítom, és tépem ki magam kezei közül, távolabb húzódva, a lábaim magam alá húzva, átkulcsolva őket kezeimmel, és könnyem sűrű cseppekben száguld végig arcomon. -Mit tettem...-döbbenek rá, hogy a nő, aki anyám, az anyánk volt, az én kezeim között halt meg, de miattam, és ezért akiknek tartozott, rajtam vettek elégtételt, és csavartak be a hálójukba. A nővéremre meredek, de nem akarom, hogy tudja. Nem tudok szembenézni, nem veszthetem el, nem most, mikor újra megkaptam a boldog élet reményét.
△ Music: My Immortal △ Note: 40 △ Words: 326[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 17, 2015 9:13 pm

Sibyl & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Lehet, hogy sokszor tettem ilyet, de minden egyes alkalomkor izgultam, mert pontosan tudtam, hogy mi lehet a következménye. Ennek köszönhetően ritkán tettem meg, mert nem szerettem csak úgy bosszúszomjas lelkeket a világra szabadítani. Egyszerűen mindig óvatos voltam ilyen téren és egyetlen egyszer tettem olyat, hogy nemet mondtam. Nem volt könnyű dolgom azzal a szellemmel, de örökre megjegyezte azt, hogy boszorkánnyal még szellemként se húzzon újat. De most nem csak egy egyszerű szellemről volt szó, akit talán soha többé nem fogok látni. Most a húgomról volt szó és emiatt még inkább féltem és izgultam, hogy nehogy valami rossz dolog történjen. Az se lett volna jó, ha vele történik valami és az se, ha velem, mert biztos vagyok abban, hogy akkor magát fogja emészteni és azt nem szeretném. Azt szeretném, ha tényleg örülne annak, hogy újra él és a sokévnyi „szenvedés” után végre újra boldog lenne.
Nem gondoltam volna azt, hogy ez ennyire könnyen fog menni. Talán azért sikerült ennyire könnyen, mert mégis csak testvérek vagyunk, lehet, hogy csak féltestvérek, de akkor is a vérünk részben hasonló.  Meg most igazán koncentráltam, de annak ellenére, hogy szinte hamar sikerül ez a varázslat érzem, hogy elég sok erőt felemésztet, de egy darabig még mindig mellette maradok és kíváncsian figyelem őt. Amikor megbizonyosodok arról, hogy valóban sikerült a varázslat, akkor pedig hamarosan kicsit ledőlök, mert még az a pár lépést is nehezen tudtam megtenni. Biztosan Gannicius idejönne, ha szólnék neki, de most nem akarom, hogy itt legyen. Előbb nekem kell azzal megbirkóznom, amit ma megtudtam. Nem tudom, hogy mennyi időbe fog telni az, hogy megszokjam azt a gondolatot, hogy van egy húgom, akiért most már felelősséggel tartozom.  Egy darabig csöndesen figyelem őt, majd a szavai hallatára mosolyra húzódnak az ajkaim.
Olyan vagy most, mint egy kisgyermek, aki most jön rá arra, hogy milyen is a világ valójában. – mondom neki barátságosan és a mosoly még mindig ott csücsül az arcomon. Figyelem őt mosolyogva, követem őt a tekintetemmel. Majd amikor meglátom a tűzet, akkor már biztos vagyok abban, hogy tökéletesen sikerült a varázslat, hiszen az ereje is megmaradt, de amikor a földre roskadt, akkor sietve állok fel és mellette termek. Nem érdekel az, hogy mennyire szédülök, mennyire fáj a fejem, mert egyedül csakis az számít, hogy nehogy elveszítsem őt, hiszen még csak most kaptam vissza. Lassan megérintem őt és a karjaimban zárom. – Mi történt? Mi a baj? - kérdezem kissé sietve és közben aggódva figyelem őt.



 Gyenge lett. 27


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 28, 2015 6:17 pm


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

A torkomban majdhogynem gombóc nőtt. Nem tudtam, hogy azért, mert izgulok, vagy azért, mert egy részem igenis fél a bekövetkező, hát valljuk be ismeretlentől.
Nem mondtam semmi nevetségeset, mégis elneveti magát, majd amit mond, azon én is elnevetem magam. Igaza van, elfelejtem, hogy idős, mellé pedig boszorka, a kettő pedig karon fogva jár a viszonylag jól képzett erőhasználattal.
-Igaz, bocsi...-legyintek, jelezve, hogy nem vagyok itt teljesen. Ez azért erős kijelentés így gondolatba is. Nem lehetek itt teljesen, hisz végtére is, szellem vagyok, vagy mifene. Még. De ami késik, az ugyebár nem múlik. Legalábbis én így érzem, bizakodom, szinte már megszállottan.
Elmagyarázom, hogy tulajdonképpen hány évesnek is kellene lennem, arcom viszont kínlódik a gondolattal, már ami a mimikám illeti. ennek nem tudom, hogy örüljek e vagy sem, de egyenlőre reménykedem, hogy inkább örülnöm kellene, ennyi évet letudtam már.
-Majd ha érzem magam, megmondom.-kacsintok rá, félszeg, célzó mosollyal, és fordulnak gondolataim egyre kételkedőbbé. Nem azért, mert nem hiszek a képességeiben, a múltamtól való félelmem viszont szinte nevetséges. Tudomásul kell vennem, hogy változtatni nem igen tudok rajta, hát még úgy dönteni, hogy elfelejtem. Utóbbiról tényleg nem döntöttem, de valamiért úgy éreztem, hogy jobb is így.
Leülök vele szemben, viszonylag felkészültnek érzem magam, de ezen azért dob, hogy megfogja kezem. Még ha csak a rituálé miatt is. De a szívem szinte felmelegszik, hogy végre megértem, van egy nővérem, aki szinte bármire képes. Persze tudom, hogy azzal, hogy visszahoz a halálból, vagyis inkább a halál és élet közti világból, nem könnyű és nem is veszélytelen feladat, így hálám erre is kiterjed. De a sorsnak inkább azért vagyok hálás, mert családot adott.
Valami viszont megváltozik egyik pillanatról a másikra. Érezni kezdem a kissé hűvösre fordult időt, az illatokat, kezének meleg, selymes érintését. Felcsillanó szemekkel, és hatalmasra kerekedő mosollyal ülök, míg el nem engedi kezem nyugodtan, majd felpattanva, a levegőbe szimatolok és megérzem a dohos fa szagát, amit majd azzal tetézek, hogy a szálkás felületen óvatosan végighúzom kezem.
-Mesébe illő. Elképesztő.-dadogom szinte hüledezve, majd mosolyogva pillantok rá, kivurult, továbbra is csillogó szemekkel.-Egyszerűen leírhatatlan.-tekintetem a kandalló szerű omladozó valamire vándorol, és összevonom szemöldököm, közelebb sétálok hozzá, érezni akarom a melegséget, amit magából áraszt. Kinyújtom kezem, viszont a mozdulat kissé gyorsra sikeredik, és a tűz valóságos máglyává lobban. Ezzel egy időben éles fájdalom hatol elmémbe, furcsa képek sorát lejátszva. Pupillám kitágul, a földre roskadva meredek magam elé, érzem, ahogy a csend körülvesz, a képek sora viszont nem akar lassulni. Emlékszem...
△ Music: My Immortal △ Note: 40 △ Words: 397[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 25, 2015 8:44 pm

Sibyl & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Mosolyogva figyeltem, majd a szavainak köszönhetően egy kisebb nevetés hagyta el az ajkaimat. Látom, hogy nagyon megjegyezte azt, hogy mire képesek a farkasok, de elfelejti, hogy a boszorkányokat a föld a szolgálja, hiszen mi mégis csak mondhatni a természet lányai vagyunk ellentétben más lényekkel. Talán a farkasok a hold foglyai és a vámpírok meg a vér rabjai, de a boszorkányokat mi szabályozza? Mi tartja kordában? Azt hiszem semmi, legfeljebb a saját társai tudják ezt megtenni.
Hidd el, hogy elég idős vagyok ahhoz, hogy egy ilyen helyet elrejtsek vagy egy horda farkas ellen megvédjem magamat. Véncsont vagyok, de az eszem és a szívem is még a helyén van. – mondtam neki mosolyogva és közben folyamatosan ténykedtem. Soha nem szerettem senkit se visszahozni, mert elég sok a veszély, de ennek ellenére is sokszor megtettem. Mondhatnám azt is, hogy túl nagy a szívem, bár volt olyan is, amikor nemet mondtad vagy még annál is rosszabbat. Eddigi életem során egyszer tévedtem és évek munkája volt helyre hoznom azt a pár perces dolgot. De végültem megöltem azt a személyt, de nem szépen és kedvesen, hanem úgy, ahogyan ő végzett másokkal.
A kor csak egy szám, az számít, hogy te mennyinek érzed magad. – mondom neki barátságosan, majd végül leülök a földre. Elkezdek valamit mormolni, mire hirtelen a szellő feltámadt. Elmosolyodom, majd pedig várom, hogy csatlakozzon hozzám. Amikor leül velem szemben, akkor megfogom azt és biztatóan rámosolygok, majd pedig lehunyom a szemet és a természeterőit kezdem el megidézni, majd pedig próbálom az élet és a halál közötti dolgot is kicsit megidézni, ha egyáltalán lehet így mondani a dolgokat. Bonyolult és veszélyes, de úgy érzem megéri újra kísérteni a sorsot, hogy esetleg az én életemmel fizessek a húgom életéért. Régóta szellem már és neki is jár egy kis élet. A percek csak úgy telnek, az erő érzem kezd kiszállni belőle, de még mielőtt bármi baj is történne érzem a kezének a melegségét, majd szép lassan minden csillapodni kezd. Egy kisebb mosoly csúszik az arcomra.
Azt hiszem sikerült. – mondom neki barátságosan, majd az ágyszerű valamihez odasétálok és ledőlök rá. Elég sok erőt veszítettem és biztos vagyok abban, hogy akár tetszik, akár nem az estét itt kell eltöltenem, mert legjobb esetben is hajnalra fog visszatérni az erőm. Figyelem őt és egy kisebb hallgatás után újra megszólalok.
Milyen érzés? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ezt még nekem soha nem volt szerencsém megtapasztalni, de remélem soha nem is fogom. Nem vágytam a halálra.


 :hug:


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 19, 2015 2:57 pm


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Értem, hogy mit mond, és mire céloz, de egy részemre valami furcsa érzés telepszik. Amolyan furcsa dolog, hisz mégiscsak érdekes feltételezés, hogy valóban miattam kellett e életben maradni ilyen sokáig, de jólesik a tudat, hogy talán így van, és az anyánk ilyen körültekintő volt. Én viszont úgy érzem, hogy anyámnak ebben az esetben is csalódást okozhattam, hisz bárminek is köszönhettem, hogy itt maradtam a két világ között, annyira nem tetszett a gondolat, hogy visszakapjam minden emlékem. Talán jobb volt, hogy nem tudtam, nem emlékeztem arra, hogy ki voltam.
-Nem riaszt el, de már meg ne sértődj, a túlvilágról nézve sem túl bizalomgerjesztő. Nem mintha nem bíznék a képességeidben, vagy valami, de hát akkor is...Lássuk be, egy telihold ideje alatt nem ez lenne a hely, ahol szívesen meghúznám magam.-hozok azt hiszem egy elég jogos érvet a kunyhó ellen, még ha például egy nyári napon szívesen kiruccannék ide.
Megrázom a fejem, és veszek egy mély levegőt. Furcsa úgy beszélni arról, hogy mióta élek, hogy pontosan én sem tudom, mi köt még ehhez a földhöz, és mióta.
-Nem. 150 éve vagyok szellem. Ha amit már megtudtam igaz, közel vagyok az ötszázötvenhez.-javítom ki magam, mert úgy látszik az emberekkel való kommunikációmban a kétértelműség erős húzó lett az egyszerű mondatokkal szemben. Minden esetre furcsa volt a tudat, hogy talán tényleg ennyi ideje élek.
Beavatom azokba a dolgokba, amikről elhiszem, hogy emlékek, de még így is inkább azon kapom magam, hogy valójában egy amnéziás szellem vagyok, aki épp vissza akar térni az életébe. Nem túl pozitív jelen, a jövő mennyivel lehet jobb ennél?
Amikor feláll, csak bólintok, és elmosolyodva csapom össze kezeim, noha a mosolyban valamiféle félelem és kétely jelenik meg.
-Készen.-hangomban is érezni az izgatottság mellé társuló kétkedést, de igyekszem nyugodt maradni és nem ráizgulni erre az egészre jobban, mint amennyire normális.
Azon, amit mond, meglepődök, de különösebben nem ráz meg a hallott dolog elsőre. Végül mégis arra a döntésre jutok, hogy ezt a gondolatot ki kell vernem a fejemből. Sikerülnie kell, vissza kell kapnom az emlékeim, és folytatni az életem, még ha nem is ott, ahol abbahagytam.
-A jövőben mi lehet dolgokat tartogassuk ezután az egész után. Majd meglátjuk mi fog történni...-suttogom, és közelebb lépek hozzá. Nem tudom, hogy mihez kezdjek, miben higgyek, vagy mi fog történni, de azt tudom, hogy ha már csak a próbálkozásért is, de hálás leszek érte. A nővérem volt, és ez már változtatott azon, aki voltam, mert évek óta először éreztem azt, hogy valakiben igazán meg tudok bízni.
△ Music: My Immortal △ Note: 40 △ Words: 410[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 18, 2015 3:37 pm

Sibyl & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem magamnak köszönhetem azt, hogy nem öregszem. Én így láttam már meg a nap világot, hogy ennyi idősen megálljak az öregedésben és most már talán tudom is, hogy miért kellett életben maradnom. - mondom neki komolyan és közben újra rápillantok. Főleg, a mondandóm után. Talán ezért kellett, hogy életben maradjak, mert meg kellett őt találnom, vissza kell őt hoznom és vigyáznom rá. Azt hiszem egy nővér pontosan ezt teszi, de lehet tévedek. Már magam sem tudom. De most nem is akarok a múlt ezen részére gondolni. Hamarosan pedig már az erdő felé húzom őt magammal, majd egyenesen egy kunyhóhoz sétálok. Egy pillanatra még a régi idők is eszembe jutnak, hiszen régebben nem mindig voltak olyan fajta otthonok, mint amikben most az ember él. Néha rideg és kegyetlen volt a világ, de valójában még most is az, csak kicsit másképpen.
Régen ilyenekben laktak az emberek, főleg a boszorkányok. - mondom neki komolyan, majd megrázom a fejemet. - Elég sok mindent láthattál már te is. Azt ne mond, hogy egy kunyhó képes téged elriasztani. - mondom neki mosolyogva, majd végül leülök és kényelembe helyezem magamat. A benti dolgok mindig is jó állapotban voltak és tökéletes hely volt ahhoz, ha egyedül akartam lenni vagy éppen menekülnöm kellett a gyilkosaim elől. Volt olyan aki szívesen látott volna láncra verve, a szolgájának. Majd pedig csendesen hallgatni kezdtem őt és minden egyes apró részletre figyeltem.
150 éve élsz? - kérdezek vissza döbbentem, majd megrázom a fejet, hiszen ez annyira képtelenségnek tűnik, hogy ennyi éven át nem találkoztam édesanyánkkal. Talán direkt figyelt arra, hogy nehogy a nyomára bukkanjak? Nem tudom és azt hiszem már soha se fogom tudni, mert egy dologban már biztos voltam, hogy ő most már tényleg meghalt és nem is ragadt itt. Miért is tette volna, hiszen a húgomat rám bízta, még a tudtom nélkül is.
Szóval valamit ártottál a farkasoknak, de nem tudod mit. Ez érdekes, de talán, ha élsz, akkor sikerül előcsalogatnom a többi emlékedet is ,de most azt hiszem van mit tennünk vagy tévednék? - kérdezek rá mosolyogva, majd sietve felállok és a szekrényhez sétálok, ahol jó pár boszorkány kellék megtalálható. Végül megfordulok és újra ránézek. - Esetleg neked lenne valami kérdésed vagy készen állsz arra, hogy belekezdjünk?  - teszem fel neki a kérdést barátságosan, de közben újra folytatni kezdtem a pakolászást és megnyújtok egy-két gyertyát is a helységben.
Egy dolgot viszont tudnod kell. Lehet többé már nem leszel boszorkány, hanem csak egyszerű ember leszel. - mondom neki úgy, mintha az időjárásról beszélgetnénk és nem pedig a visszatéréséről. Jó párszor csináltam már ilyet, de még ennek ellenére is kicsit izgultam, de ezt jobb, ha ő ezt nem tudja.



 :hug:


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 15, 2015 3:44 pm


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Próbáltam hinni neki, sok okom pedig nem volt rá, hogy ne így tegyek. Az viszont biztos volt, hogy szükségem volt rá, ha élni akartam, még ha ez ilyen kijelentés formájában önző is volt. Lehet, hogy emlékeztem részletekre, de nem azokra, amik segítettek volna abban, hogy kiderítsem ki vagyok. Az pedig, hogy Ő megjelent, és kaphattam a múltamról pár furcsa képet, egyenesen felvidító hatással volt rám. Ez volt az, amiért hinni akartam benne, jobban, mint amennyire most hittem.
Kérdés bukott ki belőlem, amire ő még inkább kibukott. Felvonom szemöldököm, majd ahogy hallgatom, egyre inkább elkap valamiféle késztetés, hogy védekezni kezdjek, amiért nagy szám van. Mégsem vagyok képes rá, mert amit mond, az szinte mellbe vág. Ismét.
-Jól van, nyugodj már meg. Csak érdekelt. Amíg pedig nem adsz rá okot, hogy féljek, aligha hiszem, hogy te lennél az, akitől tartanék. Már félre ne ártsd.-engedek magamnak egy óvatos mosolyt, de újabb felelőtlen megjegyzést teszek, ami nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben előnyömre szolgálna. -Mármint, nyilván, félhetnék, mert idős boszi vagy...-kezdek bele, közben a levegőben hadonászva, mintha a mimikám nem lenne elég összezavaró, még a gesztikulációm is rátesz. Legyintek és megrázom a fejem, jelezve, hogy vegye úgy, semmit nem szóltam.
-Mellékesen jól tartod magad.-mosolyodom el kissé bátortalanul az előbbi incidens nyomán. Lehet, hogy cserfes voltam, mint egy kislány, de olyasmiket láttam már, amiket valószínű ő is láthatott, így csoda, hogy még egyikünk sem növesztett ősz hajat és bibircsókot az orrunkra.
Bólintok arra, amit mond, és egy mosolyt engedek meg magamnak, örülve, hogy az előbbi furcsa kirohanás elcsillapodott, és ideje a lényegre fókuszálnunk. Igyekszem tartani a bennem felmerülő kérdéseket, és nem kimondani, mintha nem lehetne fékezni a cserfes számat. Már biztosra veszem, hogy unja magát, amiért ennyit beszélek feleslegesen.
Megragadja kezem, én pedig gondolkodás nélkül követem, mintha tiltakozni lenne esélyem. Furcsa vagy sem, úgy érzem, valóban van bennünk jó pár közös dolog, aminek örülök. Nem volt családom, legalábbis az elmúlt szellemes százötven évben senki nem volt, aki állandó ember lehetett volna az életemben.
-Nem kísérteties...ugyan már.-billentem kissé oldalra a fejem, sűrűn pislogva, mintha azt várnám, hogy a látvány így javulna. Lehet, hogy biztonságos hely, állítsa szerint legalábbis, a külseje viszont még így sem valami bizalomgerjesztő. Sőt.
Figyelem, ahogy zavartan körbepillant, majd tekintete az enyémbe fúródik, és halkan megköszörülöm a torkom a kérdésére adandó válaszomon pedig elgondolkodom.
-Százötven éve haltam meg, ami után azt hiszem elvesztettem az emlékeim. Már ha tényleg voltak emlékeim. Az újságokból derítettem ki, hogy ismeretlen tettesek áldozata lettem, furcsa harapásokkal. Később kiderült, hogy vérfarkasok törtek az életemre, mert valami tettem ellenük. De nem emlékszem, hogy mit...-kezdek neki, majd mély levegőt veszek, és fel-alá kezdek járkálni.-Aztán, amikor megláttalak, volt valami furcsa kép, egy furcsa nő, minden bizonnyal az anyánk, aki azt mondta, hogy a nővérem halottnak hiszi, de segíteni fog nekem, ha kell.-folytatom, és megemelem a kezem, majd hagyom, hogy testem mellé zuhanjon vissza.-Ennyire emlékszem, aminek a múltamhoz lehet köze...-avatom be a "titokba", ami nyilván nem sokat segít neki, de bárhogy töröm a fejem, nem tudok előrébb jutni. Az emlékeim, mintha egy lelakatolt dobozban lennének, melyet minden próbálkozásom ellenére sem tudok feltörni...
△ Music: My Immortal △ Note: 40 △ Words: 509[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 11, 2015 4:49 pm

Sibyl & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem kérhettem tőle azt, hogy higgyen nekem, de más esélyem nem volt. Az emlékeimet nem adhattam neki, de ha élne, akkor egy bűbáj segítségével az ő emlékeit visszahozhatnám és akkor talán hinne nekem. Az emlékei között találna egy bizonyos pontot arról, hogy mesélt neki édesanyánk vagy mondott neki valamit, amivel részben a várható dolgokra akarta őt felkészíteni. Erős boszorkány volt édesanyánk is, de mivel neki és nekem is volt múltam, ami nem éppen volt vidám vagy angyali talán a húgommal elfelejtette a dolgokat, hogy biztonságban tudja őt. Csendesen ülök ott miközben figyelem őt, de amint ránézek újra érzem azt, hogy egyre nagyobb káosz keletkezik bennem. Számomra is hihetetlen ez az egész, mert láttam amit láttam, de soha nem láttam azt, hogy mi is lett a vége annak, ami édesanyámmal történt.
814 éves vagyok. - mondom neki higgadtan, de amikor a következő dolog is eljut az agyamig, akkor kissé idegesen pattanok fel. Egyszerre látszik a düh és a fájdalom a szememben, mert nem értem miként kérdezhet ilyet valaki. - Sok oka volt. Borzasztó kor volt az és még a máglya általi halált is vállalta csak azért, hogy biztonságban tudjon engem. Tudom, hogy okkal nem keresett meg és hamarosan meg fogom tudni az okot, de előbb azt hiszem inkább veled kellene foglalkozni, vagy esetleg félsz tőlem? - kérdeztem tőle kíváncsian, de a mosoly és a barátságos hangnem egy pillanat alatt eltűnt. Semmi más nem maradt a helyén, mint bosszú az a személy ellen, aki ezt tette a családommal, mert tudtam jól, hogy még mindig él, illetve ott volt még a fájdalom és a sokk is. Végül egy apró mosoly jelent meg az arcomon a szavainak köszönhetően és lassan összefontam a karomat magam előtt.
Mert ismert. Tudta azt, hogy mennyire vagyok harcias és azt is tudta, hogy nem fogom könnyen adni az életemet senkinek se.- mondtam neki higgadtan, majd még közelebb léptem hozzá és újra szemügyre vettem őt. - Hasonlítasz rá és ő sok mindent tudott előre. Mondjuk azt, hogy remek boszorkány volt, de hidd el még én se tudok mindenre pontosan választ adni. Nekem is időre van szükségem, de nem itt kellene folytatnunk ezt. - mondom neki sietve, majd mielőtt esetleg eltűnhetne elkapom a kezét. Egy pillanatra elgondolkozom, de végül elvetem azt az ötletet, hogy hazamenjek, hiszen lehet Gannicus ott van és nem biztos, hogy arra vágyik, hogy bejelentsek egy szellem testvért. Sok mindent történt velünk és neki se árt egy kis magány. Végül sietve elindulok a város kihaltabb részébe, átvágok egy eldugott kis ösvényen, majd megállok egy kunyhó előtt. Remek kis hely és nem olyan régen találtam, illetve egy kisebb bűbáj segítségével megtalálni se olyan könnyű már. Lassan besétálok és elengedem őt.
Azt hiszem itt senki se árthat nekünk. - mondom neki higgadtan, majd egyszer-kétszer körbefordulok, mintha keresnék valamit, de valójában csak azt próbálom kitalálni, hogy mit is kezdjek az információkkal, amit már eddig is tudtam. Végül a tekintetem újra megállapodik a húgomon miközben lassan leülök.
Mond el kérlek mindent, amire emlékszel, mert csak úgy tudok segíteni neked. - mondom neki higgadtan, mert nem szeretnék eleve úgy belekezdeni a vissza hozatalába se, ha nem tudom azt, hogy pontosan miként halt meg. Lehet, hogy boszorkány is valamiféle bűbájt küldött rá és esetleg előbb azt kell megtörnöm. Csendesen figyelem őt miközben a fejemben csak úgy cikáznak az újabb és újabb gondolatok, amik az elmúlt perceknek volt köszönhető.



 :hug:


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 11, 2015 4:23 pm
****
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:30 pm
Vissza az elejére Go down
 

elhagyatott kunyhó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Mikaelson család kunyhója
» Az elhagyatott Dokk

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-