Share | 

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :

Tartózkodási hely :
Ahol úgy érzem még nem mulattam eleget



A poszt írója Magnus Valentine
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 05, 2017 10:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tulajdonképpen semmi sem motivál a ma estével kapcsolatban, a megbízóm, ha nevezhetem így azt a beszari alakot, semmit sem képes adni azért, hogy megteszem neki ezt az aprócska szívességet. A klub mindenre alkalmas helynek bizonyul és két héttel később pont ide rendelem az "áldozatot". Örömmel konstatálom, hogy a fizimiskája egy fokkal elfogadhatóbb, mint a másiké, azé a Mr Winteré.
A kézfogás udvarias, a mosoly hamis, a beszélgetés terelés.
-Engem semmi, de időben mindenre rátérek, türelem. - villantok mosolyt és elfoglalom helyem a boxban. Winter itt van a klubban, pár perce éreztem meg a jelenlétét, nem bízik abban, hogy elvégzem a munka rám eső részét, talán nem is olyan hülye, mint amilyennek elsőre tűnt.
-Nos, látom magán, hogy annyira sem vesz komolyan, mint egy nyolcéves gyereket, én se magát, sőt, nem látom Önben a veszélyességi faktort sem, amiért fel kellett külön bérelni engem. - vonok vállat, fiatal külsőm ellenére a hatalmam nagyon is ősi és a korommal együtt egyre erősebb és veszélyesebb lett. Sokan hajlamosak semmibe venni, de ezt hamar megszoktam változtatni.
-Nem tudom mennyire jártas a dologban, de gondolom nem mondok újat az Andrew Winter névvel, vagy igen? Két hete felbérelt, hogy öljem meg magát, indok semmi, fizetség elenyésző, ergo nekem semmiért sem éri meg megölni magát, alkut ajánlok. - hajolok előre és az asztalra támasztott kezeimbe hajtom a fejem és így pillantok a farkasra. Nem mindig alakul úgy, hogy én kötök alkut, velem szoktak, fordítva kevésbé, érezze megtisztelve magát a vérfarkas.
Winter valahol a VIP szekcióban lehet, nem tartom kizártnak, hogy figyeltet pár emberével, épp ezért gondoltam egy egyszerű kis beszélgetős szituáció kialakításában, így kevésbé vagyunk feltűnőek. Ismét a vérfarkasra nézek, olyan tűnik, aki képes teljesíteni egy egyszerű kérést, nem tehetségtelen, na persze veszélyesebbnek se mondanám jobban, mint más farkasokat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 10:51 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nehéz helyzetben vagyok, sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok kikötni egy nő mellett, erre tessék. Gyerekem lesz. Innentől kezdve viszont a helyzet bonyolódik. Mindig is szerettek a hátamra céltáblákat ragasztani, azt viszont teljesen biztos, hogy a jövőben minden erőmmel azon kell ügyködnöm, hogy ez többé ne történjen meg. A városnak nem lenne jó, ha elveszítené a polgármesterét, Fayenek meg, ha a gyereke apját.
A kis üzenet, ami fogad, nem túl biztató, de még így sem rettent el. Teljesen biztos vagyok benne, hogy valamelyik múltbéli félresikerült üzlettársam kacsint vissza rám, én meg hagyom, mert szeretném a lehető legrövidebb és leggyorsabb módon rövidre zárni az üzleti ügyeimet egy időre. Ha lehet, akkor vérontás nélkül. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy pálfordulás történt és többé nem fog vér tapadni a kezemhez, de jobb szeretnék úgy nézni majd a születendő gyerekemre, ahogy azt egy normális apa teszi.
Ez a klub nem az én terepem, nem igazán ismerem ki magam, de nem firtatom az udvarias invitálást. Üzleti ügyekben sosem lépek elhamarkodottan, most is komótosan sétálok be, és meglepetten konstatálom, hogy pillanatok alatt megtalál az ügyfelem.
Automatikusan nyújtom felé a kezem köszönésképp, majd le is hanyatlik testem mellé, amint meghallom, hogy nyugodt hangon, mintegy tényként közli velem a tervét. Aztán nemes egyszerűséggel elröhögöm magam.
- Azt megtudhatom, mi vitt rá erre a merész lépésre? - nevetek tovább, és bevágódom az egyik bokszba. Egyértelmű, hogy nem veszem őt komolyan. Csak rá kell nézni a kis ficsúrra, mit tehetne ő ellenem? Ha pedig elsiklottam néhány részlet felett, képes vagyok lemondani a tervemről, hogy mindent szép szóval intézek el.
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :

Tartózkodási hely :
Ahol úgy érzem még nem mulattam eleget



A poszt írója Magnus Valentine
Elküldésének ideje Vas. Nov. 06, 2016 11:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kevin & Magnus

A zene olyan förtelmes decibellel üvölt és a kéjes nyögések amelyek az én boxom mellettiből áthallatszanak épp annyira tetézik a hangulatom, mint a rám váró újabb semmit mondó üzlet. Tisztában vagyok azzal, hogy semmi ígéreteset nem tudnak felajánlani a szolgálataimért cserébe. Ha pedig Én szabok meg feltételeket az felháborodást kelt és elhúzzák a csíkot, majd, mint a pincsi kutyák újra bekönyörgik magukat hozzám azzal, hogy átgondolták és megfelelnek a paraméterek és a feltételek. Mulattat az e fajta viselkedés, mert Én tisztában vagyok vele míg Ők nem, hogy Én vagyok az egyetlen, aki elvállalja a piti kis bűnök eltakarítását vagy elvégzését.
-Magnus Valentine?
-Attól függ ki kérdezi. - Villantottam fel egy ezer wattos mosolyt a köpcös férfinek.
-A megbízója, Clark Winter. - Foglalt helyet velem szemben és piszkálni kezdte a körmeit. Látszott rajta, hogy ideges és a félelem szagát is érezni lehetett rajta, elégedetten dőltem előrébb és összekulcsolt kezeimre fektettem az állam.
-Mr. Winter, nincs sok időm, hagyjuk a formaságot, mit akar?
Reszkető kézzel vett elő egy fényképet és elém tolta, sóhajtottam egyet, tipikus.
-Azt akarja öljem meg, miért?
-Útban van. – Dörmögte Én pedig felkacagtam.
-Csupán ennyi? Útban van?
-Maga az a fajta, akinek indokok kellenek ahhoz, hogy öljön?
-Ne sértegessen, dehogyis, egyszerűen csak szeretem tudni az indokokat, szórakoztatóbb, de ha nem hát nem. – Fogtam és alaposan megnéztem a fényképen szereplő férfit.
-Vérfarkas.
-Jó tudni, nem mintha számítana. – Vigyorogva zsebre süllyesztettem a képet. – Most akkor jöjjön az alku Önre eső része. Azt akarom, hogy hozzon nekem egy liter vért egy ősi vámpírtól.
A férfi arca egyszerre játszott lilában, kékben és zöldben. Csak bólintott, de tudtam ehhez nem elég bátor, hogy megtegye, megölöm a farkast és, ha az alku rá eső része nem teljesül, akkor Őt is, mi sem egyszerűbb.


2 héttel később…

-Üdvözletem Kevin.
– Léptem a farkas elé és vigyorogva köszöntöttem. Mindig jó látni, ha a potenciális áldozat halvány lila gőzben tapogat, mert fogalma sincs ki áll előtte.
-Milyen faragatlan vagyok még be sem mutatkoztam. Magnus Valentine vagyok, Én fogom megölni magát. – Vigyorogtam továbbra is mintha ez természetes volna. Direkt ugyanabba a klubba invitáltam meg a farkast, mint ahol az üzlet kötettett. Nagy a zaj, senki sem lát az orránál tovább így egy haláleset is csak később lát napvilágot.
-Nem ajánlom, hogy sikítson, rohangáljon és fenyegetőzzön, hasztalan, üljön csak le abba a boxba ott a sarokban mintha csak régi cimborájával találkozott volna. – veregettem meg a vállát és ekkor egy kisebb szikra rázta meg a testem, Warlock, mintha ez a szó lenne a levegőbe írva. Nocsak, nocsak, ez érdekes lesz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 23, 2016 12:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Olyan rettenetesen furcsa egy teljesen új kultúrát elsajátítani ennyi idő elteltével, hogy az szinte már lehetetlennek bizonyult. De az igazság az, hogy csak kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, mert egyetlen egy ismeretlen arc sem vesz körül. Az ismeretségem nagy része, vagy egyáltalán nem kíváncsi rám, vagy pedig halott. Szóval itt vagyok én.. Mindössze azért, hogy a régi ügyeimet intézzem. De valahogy már ez sem jelent annyit a számomra. Mintha megváltoztam volna. Nem csak a kultúra lett más, hanem én is. Ebben a világban azért nem olyan könnyű megúszni egy gyilkosságot. Csak, ha nem találsz egy jó balekot, akit bemárthatsz. De mivel még mindig szokom az egész helyzetet egyelőre próbálom a lehető legjobb alakításomat hozni, amin láthatóan fellelhető pár hiányosság, de idővel azt hiszem tudnék ezen javítani.
- Ennek pedig igazából azaz oka, mert az életünk folyamatosan szerte ágazik ezzel együtt pedig újabb rejtélyek bukkannak fel, amik megfejtésre várnak. Példának okáért az én életemben most egy újabb ág nyílott rajta a te neveddel. Ha pedig azelőtt véget érne a kettőnk beszélgetése, hogy megfejtenélek, akkor úgy gondolom, hogy az életem hátralevő részéig nem maradnál más, mint egy megfejtetlen rejtély, amit idő előtt kidobtak a kukába. - Lehet, hogy ez egy elég kegyetlen utalás arra, hogy valószínűleg ő is a kukában fog landolni valahol hamarosan. Bár a legegyszerűbb az lenne, ha teljes mértékben el tudnám tüntetni a holttestét. Azt hiszem valamilyen savban akarják megsemmisíteni a hulláját. Bár, akkor nem is értem, mégis miképpen bizonyosodnak meg arról, hogy tényleg meghalt. Bár talán elég fontos személy ahhoz, hogy híre menjen. Tudom is én. Amíg fizetnek, nem fogok háborogni.
- Én pedig megmondom neked, hogy miért. Túl sokat agyalsz. Azért vagyok még itt veled, mert éppenséggel nem úton vagyunk valahová máshová, mert neked beindultak az agytekervényeid és nem vagy hajlandó felállni a helyedről, hogy kettesben lehessünk. Inkább szívesebben töltőd az idődet itt, ahol több a férfihormon a levegőben. Hm.. Talán a rejtélynek ezt a részét rosszul vettem ki, mert akkor bocsáss meg, hogy raboltam az idődet. - Azzal már fel is álltam az asztaltól, de tudom, hogy nem fogja annyiban hagyni. Azt hiszem minden férfinak a gyengesége az, ha magát a férfiasságát kérdőjelezi meg valaki. Főleg, ha az illető egy nő.


38
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 05, 2016 1:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To Raven

Hogy bánom-e, amiért a fantáziámra bízza a munkáját? Normál esetben azt mondanám, dehogy! Amúgy is imádok fantáziálni lényegében...akármiről. Most viszont tényleg el lett ültetve a fejemben a kételkedés magva. Amilyen gyönyörű ez a nő, épp annyira titokzatos és van benne valami körülírhatatlan furcsaság. Mintha a közelében nem érezném biztonságban magam. Oké, sok nő mellett volt már, hogy szerencsétlennek tűntem, de ez más. Nem is igazán tudom megmagyarázni, még magamnak sem. Szélesen vigyorgok rá, persze csakis a normális keretek között, hiszen nem akarom egy perverz elmebeteg látszatát kelteni, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem árt nyitva tartani a szemem.
- Az egész életünk egy kitöltésre váró rejtvény, amit szerintem sosem tudunk teljes mértékben megfejteni. Én jó ideje próbálkozom, de a negyedénél sem vagyok. - Ahogy így közelebb hajoltam hozzá, még furcsább érzés kerített hatalmába. Oké, nem vagyok egy Brad Pitt, de azért a nők többsége a csekély távolság hatására zavarba szokott jönni kicsit, Hazelnek viszont a szeme sem rebben. Ez különös. Vagy csak túl sokat gondolok magamról. A javaslatát hallva visszadőlök a helyemre, a mosoly még mindig ott bujkál a szám szegletében. Normál esetben kapva kapnék az alkalmon, hogy elvonuljak egy vonzó nővel oda, ahol nem zavarhatnak és csak kettecskén lehetünk, de most...nem is tudom. Talán jobban érzem magam a zsúfolt klubban? Mindegy, azt hiszem, inkább játsszunk nyílt lapokkal.
- Tudod, mit nem értek? Az elmúlt kb. félórában nálam minden bizonnyal sokkal magabiztosabb és férfiasabb férfiak - bár ezzel az egoista énem vitatkozna - környékeztek meg, próbálták veled felvenni a szemkontaktust, te mégis csak velem foglalkozol. Félre ne érts, ez hízelgő...lenne, ha azt érezném, hogy komolyan érdekellek. De valahogy úgy sejtem, inkább vagyok számodra közömbös, mintsem olyasvalaki, aki iránt komolyabban érdeklődsz. És akkor visszakanyarodva a gondolatmenetemhez. Baromira nem értem, hogy ha ez tényleg így van, miért vagy még velem? - Ha a megérzéseim becsapnak, akkor most, hogy kvázi lepattintottam, totál elvesztettem a lehetőséget, hogy egy gyönyörű nővel töltsem az éjszaka maradék részét.

१ szeretettel *-* १ ××× १ -
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 09, 2016 11:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem szoktam bájcsevejt folytatni egyetlen áldozatommal sem, de valahogy most nem igazán láttam más lehetőséget arra, hogy megkaparinthassam magamnak. Habár sosem voltam az a típus, aki szeretett játszadozni a prédával. Én sokkal inkább a gyorsaság híre voltam. Belopakodtam, hogy aztán elvágjam egyszerűen a torkát és úgy sétáljak tovább, mintha nem is történt volna semmi. Most talán használhattam volna egyszerű mérget, amit szintúgy nem vezetnének vissza hozzám még ebben az újdonsült világban sem. Tisztában vagyok azzal, hogyan kell csinálni a dolgokat anélkül, hogy túlságosan nagy feltűnést keltenék. Az igazság pedig az, hogy minél tovább tartózkodtam itt úgy éreztem, hogy egyre többen látnak vele együtt és az pedig akaratlanul is túl sok kérdést vett fel magában. De még mindig ki tudom magyarázni a helyzetet azzal, ami ténylegesen igaz. Idejött, hogy bepróbálkozzon nálam és rettenetesen béna volt benne. Fura, hogy ez neki nem tűnt még fel. Bár lehet, hogy elkönyvelte az én érthetetlen és ismeretlen kedvességemnek.
Ha nem bánod ezt a fantáziádra bízom. – Halovány mosollyal az arcomon rákacsintok és lehet, hogy egy kicsit megrémítem, de nem igazán zavar. Mármint a félelmeivel előbb vagy utóbb mindenki szembe akar nézni. Azt pedig szerintem egyetlen egy férfi sem ismerné el szívesen, hogy volt egy nő, aki képes volt elérni azt, hogy valami megrezdüljön benne. Nem hiszem, hogy aki idáig eljutott szívesen mondaná azt, hogy most berezeltem és inkább nem csinálom tovább. Úgy vélem a külső alapján beletartozom abba a kategóriába, amiért megéri kockáztatni.
Hát.. Mindenki szereti a jó rejtvényeket, nemde? – Meglepett, hogy közelebb hajolt hozzám mégsem érzem úgy, hogy zavarban kellene lennem a helyzettől. Én játszadoztam rá arra, hogy erre az útra tévedjünk a legkevesebb, hogy elviselem. – De, ha már itt tartunk.. Nem megyünk egy kicsit kellemesebb helyre, ahol ténylegesen tudunk beszélgetni? – Elég rövid beszélgetés elé nézünk az egyszer biztos. De ezt neki nem kell tudnia. Hadd legyen meglepetés.


38
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Szer. Márc. 09, 2016 11:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To Raven

Nahát, komolyan azt hittem, hogy a lélektárulkozós monológommal Kínáig elüldözöm, ehelyett nem csupán itt maradt, de egy pillanatra halálra is rémített. A legdurvább, hogy bár tudom, hogy viccelt, mégis egytized másodperc erejéig hittem neki. Nevezhetjük belső hangnak vagy aminek akarjuk, kicsit nyugtalanító. Ráadásul ha jól sejtem a dolgot, jobb, ha nem érzem biztonságban magam a szépség mellett, ha viszont tévedek, nagy gáz van a megérzéseimmel, amiknek korábban sokszor hasznát vettem már. Most mindenesetre vetek egy megkönnyebbült vigyort a velem szemben ülő Hazel felé, ezzel mintha magamat is nyugtatni próbálnám. Úgy tűnik, sikerül, ugyanis kevésbé vagyok feszült. De azért nem tagadom, odafigyelek a körülöttem zajló eseményekre. Jobban, mint percekkel ezelőtt. Most még azt is hallom az átszűrődő zenén keresztül, hogy a terem túlsó végében valami ripityára törött és bőszen anyáznak.
- Mi vagy te, valami kereskedő? Vagy magánnyomozó? - Mosolyogva találgatok a szavai alapján. Tényleg ötletem sincs, mi lehet a munkája. Baromi ködösen fogalmazott. Na nem baj, szeretek én a dolgok mélyére ásni. Így még izgalmasabb is a történet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve áthajolok a köztünk lévő asztalkán, így csupán pár centi választ el tőle. A tekintetét fürkészve, mosolyogva szólalok meg.
- Őszinte leszek. Látszik, mennyire nehéz téged zavarba hozni, nyugodt vagy, olykor mégis látszik rajtad valamiféle rejtett érzelem, amit nem tudok hova tenni. Talán...düh? Vagy ingerültség? Próbállak megfejteni, de azt már leszűrtem, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Azonban...nem az a típus vagyok, aki egykönnyen feladja. - Egy féloldalas mosoly kíséretében - amiről azt hallottam, nagyon baró a nők körében - visszadőlök a helyemre és onnan mosolygok rá. Eskü, még engem is meglep, mennyire menő lettem így hirtelen. Talán egész éjjel nem viselkedtem feleannyira férfiasan sem, mint most. Lepacsiznék magammal, ha az nem rontaná vissza az összképet a lúzerségig.

१ szeretettel *-* १ ××× १ -
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 20, 2016 11:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Azt hiszem, hogy idegesítenie kellett volna mostanra már az, hogy valahogy anélkül hozza magát zavarba, hogy én igazából bármit is segédkeznék benne. De az igazság az, hogy az ügyetlenkedése egyszerűen csak felvetette bennem a kérdést, hogy mégis ki akarhatja őt holtan látni? Úgy értem nem úgy tűnik, mintha olyan könnyedén tudna az ágyába csalogatni egy-egy nőt, majd pedig másnap úgy tenni, mintha soha nem is találkoztak volna. Ezért a dühös szeretőt kizárhatom. Azonban annyira ügyetlen volt az elmúlt időben, amióta csak beszélek vele, meg tényleg nem is tudom, hogyan kellene őt jellemeznem jelen pillanatban, de az biztos, hogy volt benne valami furcsa. De egyáltalán nem rossz értelemben értem ezt. Viszont nem tudom meghatározni pontosan, hogy hova is kavarodnak a gondolataim.
Az egyszer biztos, hogy teljes mértékben értetlenül állok azelőtt a tény előtt, hogy valaki meg akarja ölni. Úgy értem, mi értelme az egésznek? Ha békén hagyják, akkor egy idő után szerintem még arra is képes, hogy önmagával végezzen, mert belefut egy faágba, vagy esetleg elbotlik és pont egy giotinba esve végzi. Igazából bármi lehetséges. De az is lehet, hogy belehal abba, hogy teljes mértékben leégeti magát egy nő előtt.
De ezért nem szoktam én közelebb férkőzni az áldozathoz, beszélgetni vele, mert ilyenkor beindít automatikusan egy gondolkodási hullámvasutat, ami igazából soha nem ér véget. Egyszerűen nem tudod leállítani. Pontosan ezért is volt egyszerű régebben, amikor csak belopakodtam és elvágtam a torkukat az embereknek. Csendes gyilkos. Precíz, gyors és hatásos. Azonban a technológia fejlődésével már semmi nem olyan egyszerű. Régebben nem találtak volna meg engem, de most már olyan könnyedén visszavezethetnek egy gyilkosságot hozzám, hogy az már valami hihetetlen.
Mosolyogva hallgatom, ahogy szinte egy levegővétellel darálja le, hogy mégis mi mindent jelent neki az éneklés. Igazából valamilyen szinten megértem, hogy mit akar mondani. Míg az ő művészete a zene és az éneklés, addig én inkább megmaradok a gyilkosság adta természetes művészetnél. A halál mindig ott van körülöttünk, de néha mi magunk is a kezünkbe vehetjük az irányítást és kionthatunk egy életet. A halált kijátszani teljes mértékben, nem lehetséges. Mert lehet, hogy visszatér valaki a halálból, ahogyan Ryan is tette, de az igazság az, hogyha rövid ideig is, de a halál markában volt és tudja jól, hogy egyszer még találkozni fognak. – Igazából, ha nem csavarom, akkor egyszerűen levágom. – Apró hatásszünet után felnevetek, hiszen látszik rajta, hogy egy pillanatra azért ráhoztam a frászt. – Megbízásra dolgozom. Már jó ideje vagyok a szakmában és szeretem is ezt csinálni. A magam ura vagyok. A vevők meg megtalálnak, ha igazán akarnak. – Azt hiszem elég jól körbeírtam az egészet ahhoz, hogy beindítsam a fantáziáját. Ha minden jól megy, akkor igazából minden másra gondolni fog csak arra nem, amire ténylegesen utalni akartam. Vagy, akkor rettenetesen rosszul próbálok meg beilleszkedni ebbe a nyomasztó társadalomba, amitől borsódzik a hátam.



38
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 18, 2016 12:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To Raven

Már épp sarkon fordultam volna, mivel az ő helyében elküldeném magam a terem túlsó végébe, hogy a tömegen keresztül még csak ne is lássam a képemet ez után a kis "műsor" után, ő azonban legnagyobb meglepetésemre és nem is tagadom, örömömre meginvitál egy félreeső asztalkához. Sínen vagyok. Akkor mégis miért érzem furán magam Hazellel? Mármint igen, most, hogy úgy tűnik, sikerült bevágódnom nála, a már meglévő "rohadt büszke vagyok magamra" érzés mellé becsatlakozott egy megmagyarázhatatlan, különös emóció. Mint mikor veszély esetén villognak a képzeletbeli radarjaim. Hülyeség. Oké, már több mint 100 éves vagyok, de ez simán lehet "csecsemőkor", nézőpont kérdése. Szóval a megérzéseim baromi egyszerűen cserbenhagyhatnak. Mint mikor a második feleségembe beleszerettem. Na jó, ez erős volt, muszáj leszoknom a példálózásról, főleg önmagamnak. Meg persze hagyjam már szegényt békében nyugodni. A lényeg az, hogy bár most, hogy már-már kettesben vagyunk Hazellel, ezerrel üvölt egy sugallat felém, miszerint keressek egy talán kevésbé vonzó nőt, de mindenképp húzzak onnan a fenébe, én valahogy nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy hinnem kéne a belső hangomnak. Még a végén elszalasztok egy kellemes éjszakát. A másik meg, hogy nem vagyok gyáva, kikérem magamon magamnak. Hogy gondolhatok olyat, hogy lelépek, csak mert "valami esetleg nem stimmel"? Különben is, ez a nő bármit tehet velem, megengedem neki. Meg is késelhet. Nem mintha azzal árthatna nekem. Már jó ideje nem bántottam senkit, de ha arra került sor, mindig meg tudtam védeni magam. Szóval ennyit erről, most meg szépen kiszállok az ostoba gondolataim mókuskerekéből, és erre a szépségre fókuszálok.
- Egy itteni bárban vagyok énekes. Elhiheted, a színpadon sokkal menőbb vagyok. Ezt csak azért mondom, mert most kellőképp beégtem előtted. - És igen, tudatnom kell vele, hogy ennyire nem vagyok lúzer, mint amilyennek most tűnhettem pár perce. Valahogy folyton ez történik, kivéve mikor énekelek. Minden nagyképűség nélkül mondhatom - a rutin meg az évek -, hogy a bárban imádják az előadott dalaimat. Mikor elkezdtem ott dolgozni, még csak kéthetente péntekenként léphettem fel, most meg már heti négy alkalommal. És mindig vastapsot kapok. Ez csak jelent valamit. Hirtelen hangosan folytatom a gondolatmenetem, nem is értem, miért, de egyszerűen kikívánkozik belőlem, közben pedig magam elé meredek. - Szeretem a zenét. Amikor a közönségnek adok elő valamit, vagy akár csak egy-két embernek, megváltozik a bensőm, és azt hiszem, a légkör is. Az pedig baromi jó érzés. A hangom kieresztésekor ráadásul körülírhatatlan energiák szabadulnak fel, és tudom, ez most furán hangozhat, sőt férfi létemre csöpögősnek, de a fenébe is, művészlelkem van. Erről pedig nem tehetek. Ami azt illeti, örülök, hogy ilyen vagyok, és hogy a hallgatóságnak mutathatok valamit, amit értékelnek, és ami esetleg a szívükig is eljut. Jó érzés. Na meg arról sem feledkezhetek meg, hogy olyankor tényleg nem vagyok szerencsétlenkedő balfék. És te, mit csinálsz, amikor épp nem egy buliban csavarod el gyanútlan férfiak fejét? - Küldök felé egy kedves, talán kissé bárgyú féloldalas mosolyt, aztán a tömegre meredek. Lehet, nem volt bölcs döntés kitárulkoznom, az érzékeny oldalam sok nőt elijesztett már, de nem érdekel. Ilyen vagyok és kész. És még mindig itt van bennem az a kósza elmélet, miszerint valami nem klappol. Az is lehet, hogy így próbálom elijeszteni ezt a gyönyörű nőt, hogy aztán ráfoghassam arra, hogy túlságosan nyitott voltam, ezzel pedig ezt a hangyányi kis "nyugtalanságot", amit a közelében érzek, szépen kiölhetem a bátor fejemből.

१ szeretettel *-* १ ××× १ -
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Vas A Querer Volver Adicta
Tartózkodási hely :
Seattle is my new home
Hobbi & foglalkozás :
mother, child doctor, singer
Humor :
well, not much..



A poszt írója Katie West
Elküldésének ideje Kedd Dec. 29, 2015 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Katie & Sev

A bókja hallatán nem kicsit lepődtem meg. Mi lett, a fejére esett volna a legutóbbi találkozásunk óta? Netán megszálta a szentlélek? Hah, nem is lenne rossz, de kötve hiszem, hogy ilyesmiről lenne szó. Ő az emlékeimben végig úgy élt, mint Warren ördögi ikre, akit messziről el kell kerülni, ha nem akarsz balszerencsét az életedbe.. kíváncsi vagyok, sikerül-e neki idővel kikerülnie ebből az általam felállított skatulyából.
- Sejtettem, hidd el. Meg is lepődtem volna, ha rajongsz értük. - Felelem nevetve, miután határozottan kijelentette, hogy egyáltalán nincsen oda ezekért a típusú zenékért, amiket én énekeltem. - Mondjuk, nem is tudom, mit néznék ki belőled. Hallgatsz egyáltalán valamit? - kezdek el morfondírozni azon, hogy vajon melyik zenei irányzat dalai tartozhatnak az ő favoritjai közé. Talán a rap, ha abból indulok ki, hogy nehéz gyerekkora volt.. esetleg a rock, vagy a punk?
Aztán akaratlanul is felfigyeltem arra, amit legközelebb mondott.
- Legnagyobb baj..? Még mindig követnek? - Kérdezem érdeklődően és egy kissé aggodalmasan is, bár ez utóbbi gőzöm sincs, honnan jött.
- Igen, köszönöm - bólintok mosolyogva és mivel tudtam, hogy úgysem érdekli, mi van a fiammal, inkább nem is tettem hozzá a nevét. Mondjuk az arca nem igazán árulkodott semmiféle érzelemről, a nemtörődömsége sem látszott annyira szembetűnőnek. Emiatt végül, mégis úgy láttam jónak, ha kibököm a nevét, lesz, ami lesz alapon. Én aztán nem várok el tőle az ég világon semmit sem, de ha kibököm, az én lelkiismeretem legalább tiszta marad. - Mellesleg, a kis csöppség a Matthew névre hallgat.
Nem lehet könnyű neki időről időre új városba mekekülni, folyton attól tartva, hogy rátalálnak és ismét bezárják őt valahová.. ezt a sorsot még ő sem érdemli meg. S a legrosszabb nem is ez, hanem hogy az illetők igazából nem is őt keresik, hanem Warrent.
- Nem gondoltál arra, hogy esetleg felfedd a kiléted előttük? Mármint , hogy valahogy bebizonyítsd, hogy igazából kettő van belőletek..? -Kérdezem, mert valahol róla is kell legyenek papírok, ha máshol nem is, akkor a korházban, ahol megszülettek. De mi a fenéért állok én az ő pártjára? Mondjuk jelen pillanatban, nem igazán tudom, melyik másik párt oldalára állhatnék, ha nem erre. Warrenére? Aki lelépett és azóta sem adott semmi életjelet magáról? Olyan Isten nincs.
Majd mikor intett a csaposnak, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mit is ihatnék.
- Egy kólát kérek - mondom végül a csaposnak, aki  épp a válaszomra várt. - Nem, még nem iszom alkoholt- folytatom immár csak Sevnek szánva a szavaimat.
zene: Vas a querer volver | megjegyzés:  41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 29, 2015 2:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Meg kell mondanom, hogy az ügyetlensége még csak növelte a magabiztosságomat, mert azért egy ilyen sráccal különösebb gondom nem lehet. Komolyan mennyire nehéz eltenni láb alól valakit, aki szinte szó szerint a saját lábán nem bír megállni? Habár szórakoztatott, ahogyan nyavalyogni kezdtek a ragacsos italtól, ami beterítette őket. De a tanulság, hogy még nincsenek abban a korban, hogy igyanak. Ilyen egyszerű az egész. Ha nem próbálkoznak valamivel, amit nem kellene, akkor nem is igazán eshetnek bele ebbe a kellemetlen szituációba.
Látom rajta, hogy próbál úgy viselkedni, mintha ez az egész természetes közeg lenne nála, természetes mozdulatsor mégis lerí róla, hogy úgymond zavarban van, mert valami újjal próbálkozik, de határozottan nem túl sok sikerrel.
Szia Winn. – Kedves mosollyal ejtem ki a nevét és tényleg próbálok megfelelni a jelenlegi társadalmi normáknak, de elég nehéz, ha az ember még mindig hozzászokik az egész helyzethez. Valahogy még mindig összerezdülök a kocsiktól és a mobiltelefonok sem a kedvenceim. Egyszerűen nem egy pár száz évvel ezelőtt született személy agyához igazították. De többnyire egyedül vagyok a technika fejlődésének feldolgozásában, mert makacs módon még Kendra-tól sem fogadok el segítséget. Bár nem vagyunk barátnők, vagy ilyesmi.. Magam sem tudom, hogy mik vagyunk, de Ryan óta ő az egyetlen, aki normálisan állt hozzám. – Nem, de az őszinteséged már ér valamit, úgyhogy foglalj nyugodtan helyet. – Arra utazom, hogy kettesben legyek vele, hogy szemtanúk nélkül onthassam ki az életét, nemde? Ő pedig kettesben akar lenni velem. Csak a végcélunk nem egészen egyezik. Pontosan ezért is megyek bele ebbe a játékba. – Szóval Winn.. Mivel foglalkozol? – Egy egész tanulmányt folytattam arról, hogy mégis mikről lehet ilyenkor beszélgetni és jelen esetben ez tűnt a legjobb megoldásnak. Mármint ezzel még nem igazán eshet le neki, hogy nem ebből a korból származom és alig pár hónapom volt arra, hogy beleszokjak ebbe az életvitelbe és a szűk ruhákba, amiknek a többsége egyenesen nevetséges, de igyekszem nem túl válogatós lenni.



38
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Kedd Dec. 29, 2015 12:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To Raven

Szerintem ha Louise itt lenne, most garantáltan szájba vágna. Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Mármint nem mutathatom magam lúzernek ez előtt a nő előtt, pláne nem így, hogy fel akarom szedni, és most mégis sikerült egy pillanat alatt meglöknöm az egyik körülöttünk szambázó pincért, ezzel pedig egy csapat minden bizonnyal kiskorút - ejnye - be is temetett különböző italokkal. Na már most...ha úgy teszek, mintha ehhez közöm sem lenne, vajon Hazel elhiszi? Először is szép neve van, másodszor...biztos nem. Mindegy, a bénaságom adja magát, ez van. Ha nem tetszik neki, együtt kell élnem a tudattal. Öt perc szomorkodás után pedig belevetni magam egy újabb hölgy keresésébe erre az éjszakára. Ez a terv, ha Hazel most elmenekülne. Sok nő nem bírja a szerencsétlenkedést. Jó, a két feleségem erre a cáfolat, de kettő aránylik a négyszázhoz. Eddigi életem során kb. ennyi nőnél próbálkoztam be sikertelenül. Persze ehhez hozzá kell adni, hogy minimum ugyanennyinél sikeresen vettem az akadályt. Na jó, Mr. Matematikus énemet szépen félrepakolom, majd később remélhetőleg úgyis villogok a tudásommal...igaz, más téren.
- Üdvözletem Hazel, Winn vagyok. Őszinte leszek, az ilyesmi nem az erősségem. Megláttalak, én pedig valami idióta film módszerét próbálom alkalmazni rajtad. Mármint ahhoz, hogy felszedje...anyám, ezzel nem segítek magamon, igaz? - Úgy nézek körül, mint aki épp egy lapátot keres, amivel eláshatja magát. Nem is lenne rossz ötlet. Lou-tól most egy még kegyetlenebb pofont kapnék, amiért ilyen béna vagyok. Egyáltalán hogy lehettem olyan hülye, hogy elmondom Hazelnek a módszerem? Ezzel biztos nem kerülök fel a "legjobb csajozós dumák" listára. Örülhetek, ha nem lép le rögvest. Még az előbbi pincéres húzásommal sem égettem be magam ennyire, mint most. Ha pozitív akarok maradni, akkor azt mondanám, mindössze "fokozzuk" az élvezeteket. Hát az biztos.

१ szeretettel *-* १ ××× १ -
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 29, 2015 12:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Katie && Severus


Nem volt furcsa, hogy meglepődött a bókomon, normális emberek mind ezt teszik, tekintve, hogy nem vagyok képes emberségesen bánni más halandókkal, legyen szó nőről, férfiról, gyerekről, nagypapiról vagy nagymamiról. Az én lelki fejlődésem valahol megakadt, vagy alaposan eldeformálódott egy olyan irányba, amire joggal nem lehetnének büszkék a szüleim, de őket midnig is jobban érdekelte egy másik picike poronty, így én nem aggódtam amiatt, hogy mit gondolnak mások. A szüleimet nem érdekeltem, ebből merítettem az erőt ahhoz, hogy engem meg mások véleménye ne érdekeljen. Annyi gonoszságot, ocsmányságot tettem már meg, hogy valahogy meg sem kottyant az, hogy már mi minden írható fel a számlámra nap mint nap. Kegyetlen a világ, és úgy gondoltam, hogy nem az én efféle viselkedésem fog kontinenseket elpusztítani, vagy tömegnyi embereket megölni. Ha olyan helyen dolgoznék, ahol erre lehetőség van, valószínűleg már régen meghoztam volna egy ilyen döntést. Nem tudtam jó lenni. De nem is várta el tőlem senki, hogy a jóság egy apró szikráját erőltessem ki magamból. Nehéz is lenne olyasmit kierőltetni, ami nem létezik.
- Nem rajongok az ilyen zenékért. - vontam meg a vállamat, mikor említést tett, hogy talán ez lesz a kedvencem. Ettől azért még távol voltam, a hangja tetszett, a dal szövege nekem túl nyálas volt, de ízlések és pofonok, ide valószínűleg olyan emberek tették be a lábukat, akiknek erre van igénye. Én nem voltam ilyen, csak ez a bár tartott nyitva a közelemnben, és inni bárhol tudok, szóval ez volt az első számú oka annak, hogy ide tértem be.
- Akkor tudjuk be véletlennek. Én már régóta nem figyeltem, hogy ki merre jár, főleg mióta van ennél nagyobb bajom is. - Ismét csak vállrántás, köszönhetően annak, hogy még midnig menekülőben kell élnem. Az egész annyira nagy bajt hozott a fejemre, hogy nem tudtam nem elfelejtetni azt, hogy mindig szökésben kell lennem. Ez az életem, az én drámai show-m, és még énekelnem sem kellett. - Szóval kisfiú. Ühm... elismerésem.  -biccentettem felé, de mindennemű mosoly nélkül. Nem tudott érdekelni... vagyis valahol érdekelt, de volt bennem valami gát, ami azt sugallta, hogy senki számára ne mutassak magamból olyat, ami szép lehet vagy jó lehet. Erre volt szükségem. - Hát, nekem még nem ért véget a rohamom. Mindig mozgásban kell lennem ahhoz, hogy ne találjanak meg azok, akiktől ti megmentetettetek engem. Úgy tűnik, hogy egyre eredményesebb vagyok. - vigyorodtam el, majd intettem a csaposnak, hogy hozzon a lánynak is egy italt. - Valami alkoholmenteset. Gondolom nem iszol.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 11:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhatok ez. Mégis úgy érzem, hogy az új világ és minden egyes itt töltött percem befolyásolja a gondolataimat ezzel kapcsolatban, de mégsem annyira, hogy azt mondjam visszavonulok és nem csinálom ezt az egészet. Most már elvállaltam és nem táncolok vissza. Soha nem táncoltam vissza. Habár mindig megvolt a magam indoka arra, hogy miért vállalok el egy munkát. Körültekintően mértem fel a helyzetet, de most az egyetlen dolog, amit tehetek az nem más, mint pusztán az, hogy megpróbálok elvegyülni és egyszerűen mindent feltenni a puszta véletlenre. Apró késeim szinte égetik a ruhámon keresztül a bőrömet, mert ahova csak lehetséges volt képes voltam eldugni egyet-egyet. Nem szeretném még véletlenül sem elhibázni. Annak híre menne. Egy ilyen új világban pedig sokkal hamarabb és sokkal komolyabban, mint az régebben történt volna. A szájról-szájra dolog kicsit megnehezítette a helyzetet, meg az is, hogy többnyire senki nem tudta, hogy ki vagyok. Egek, még azt sem tudták, hogy nő vagyok.
Rá kellett jönnöm, hogy a modern kornak és a külsőmnek köszönhetően nem is nekem kell becserkésznem az áldozatomat, hiszen ő maga fog odasétálni hozzám. Ahogyan azt meg is tette két whisky felhajtása után. Nem bámulom egyfolytában egyszerűen csak a szemem sarkából is képes vagyok észrevenni dolgokat, ha nagyon szeretném. Most pedig, ahogy egyre közeledik fel kell vegyem az apró álcámat, amit még nem is tudom minek titulálhatnék. Buta liba, vagy magányos romantikus lélek? Majd eldől. – Én pedig szíves örömest elfogadom. A nevem Hazel. A tiéd?– Mutatkozom be neki kedves mosollyal az arcomon, amitől már a gyomrom szinte rögtön háborogni is kezd, mert az ilyen nyálas, tenyérbe mászó stílus nagyon, de nagyon távol áll tőlem. Simán átvághatnám itt a torkát és elsétálhatnék. Mire észrevenné bárki is, hogy mi történt én már régen messze lennék. De nem szabad elsietnem. Bár ez is attól függ, hogyan alakul ez az egész, mert ha már nagyon nem bírom, akkor egyszerűen csak felteszem az i-re a pontot és már itt sem vagyok.


38
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 30, 2015 11:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To Raven

Szabadnap. Ez mit is jelent? Ja, megvan. Buli, orrba-szájba ivászat és egy nő felszedése. Muszáj kompenzálnom a művészlelkem okozta szerelemre éhes férfiszívem valahogy, ez pedig egy gyors kaland lesz. Eldöntöttem. Nem vagyok a híve, de a fenébe is, pasiból vagyok, és épp tegnap döbbentem rá, hogy már több hónapja nem halmoztam az élvezeteket. Ma erre garantáltan sort kerítek. A Dante's mindig dugig van gyönyörű nőkkel, nem is volt kérdés, hogy e mellé teszem le a voksomat. Louise miatt persze majdnem otthon maradtam, mert szokásához híven kiselőadást tartott nekem, ezúttal az egyéjszakás kalandokról írt egy pro-kontra listát, megjegyezném, csak a negatív rubrikába jegyzetelt, a másik oldal full üresre sikeredett. Na igen, a drága gátlásos Lou. Nevetés-visszafojtva tessékeltem ki a házamból, mondván, már késő van, ő meg nem sűrűn bírja az éjszakázást. Nem mindannyian lehetünk éjjeli baglyok, ugyebár. A klubba nem bunkóságból nem invitáltam meg, mindössze jó barátként ismerem annyira, hogy tudjam, ha kínozzák sem tenné be a lábát egy "ilyen" helyre. De ennyit Louise-ról. Ha még egy percig a legjobb barátomra gondolok, elhagy a libidóm. Tekintetem végigfuttatom a szórakozóhely egyik végéből a másikig, és bizony nem kell sok idő, hogy megakadjon a szemem egy szőke szépségen. A dupla whiskymet felhajtva azonnal megcélzom a terem azon pontját, ahol a nő áll. Mikor odaérek hozzá, a szemébe nézve mosolyogva, kissé búgó hangon szólalok meg. Nem vagyok jártas az ilyesmiben, de valami romantikus filmben, amit Lou nézetett meg velem, ezt a módszert alkalmazta a fickó, és láss csodát, bevált. Hátha mázlim lesz.
- Nem tudtam nem észrevenni, hogy egyedül vagy itt. Meghívnálak egy italra. Nem szeretem, ha egy ilyen szép nő magányosan tengődik, pláne nem egy buliban. Mi a neved gyönyörűm? - Közelről még szebb, bár van benne valami megmagyarázhatatlan rejtélyes vonás, amit nem tudok hova tenni. De talán ez még jobban vonz benne. Chantele még mindig a legcsodásabb lány, akit valaha láttam, de Louise folytonos beszólogatása kezd elbizonytalanítani. Épp ezért nem ragaszkodhatok egy plátói szerelembe. Ez a szőkeség pedig úgy gondolom, tökéletes partner lenne a ma esti terveimben.

१ szeretettel *-* १ ××× १ -
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Vas A Querer Volver Adicta
Tartózkodási hely :
Seattle is my new home
Hobbi & foglalkozás :
mother, child doctor, singer
Humor :
well, not much..



A poszt írója Katie West
Elküldésének ideje Vas. Nov. 29, 2015 11:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Katie & Sev

Ha valakit semmiképpen nem akartam viszontlátni, mint emlékeztetőt, akkor az Severus volt. Az elmémben ő úgy maradt meg, mint Warren gonosz és idegesítő, titokzatos ikre, akit jobb elkerülni.. Dehát, akit általában látni sem bírsz, azzal mindenképpen össze fogsz még futni. Ilyen a karma. És tessék. Az én ex szerelmem két lábon járó emlékeztetője itt áll előttem, életnagyságban. Hogy miért? Nos, azt én magam is szeretném tudni és remélem meg is kapom majd a kérdésemre a választ.
Nem mintha Mattie nem lenne épp elég emlékeztető az apjára.. valahányszor Rá nézek, Őt látom, a szerelmemet, aki nélkül néha még lélegezni is nehéz. Ő volt a mindenem, de becsapott. És pontosan emiatt is költöztem olyan távol MF-tól, amennyire az csak lehetséges volt.
Aztán, amint lejárt a számom, gondoltam odasétálok hozzá. Egy részem valamiért kíváncsi volt arra, hogy mi lett vele azóta, hogy utoljára láttuk egymást.
- Ez egy bók? Ez meglepő volt.. de köszi. - Nem kellett megerőltetnem magam ahhoz, hogy kellő mennyiségű meglepettséget tudjak belecsempészni az arckifejezésembe, ugyanis tényleg nem számítottam volna tőle hasonló megnyílvánulásra. -A végén kiderül, hogy még kedvenc számod is lett.. - teszem hozzá nevetve. Na persze, ő nem olyannak tűnik, akinek tetszenének a számaim.. Nem is tudom, mit tudnék kinézni belőle. Talán rappet, abból kiindulva, hogy rossz gyerekkora volt.
- Már pedig muszáj véletlennek lennie. Mi más lehetne? - Emelem fel szépen ívelt szemöldökeimet a feltételezése hallatán. Én és ő? Kizárt, nem jön be.. vagyis.. a stílusa, a viselkedése, az egész megjelenése totál eltér attól, amit én megszoktam ettől a külsőtől. Nem tudnék elvonatkoztatni Warrentől, de különbenis, én meg mi a csudáért gondolkodom ilyeneken?
-Jól vagyok, köszönöm. S te? Igen, a kicsi.. poronty megszületett.. és kisfiú lett, ha esetleg érdekelne - felelem a kérdésére, direkt az ő szóhasználatát használva a kisfiamra. Ha úgy vesszük a nagybátyja.. tehát érdekelhetné. Mindegy, megint olyanokon agyalok, amin nem kéne.
- Hát, veled mi a helyzet? Mi szél hozott Seattle-be? - Folytatom egy kérdéssel, érdeklődve pillantva rá.
zene: Vas a querer volver | megjegyzés: Bocsi..  41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 29, 2015 10:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek megszokni ezt a világot, a technológiát és mindent, ami ezzel jár. Legszívesebben visszamennék a múltamba, amit még mindig homály fed. Nem értem, hogyan lyukadtam ki itt, avagy egyáltalán mégis miért. Főleg, mivel fény sem derült arra, hogy mi történt a kastélyban. Talán ez az, ami leginkább zavar engem. Talán van valaki más is, aki olyan elveszetten kóborol, mint én? Nem tudom, hogy jobban érezném magam tőle, vagy egyszerűen a képzeletem szüleményének titulálnám és határozottan kijelenthetném, hogy elveszítettem a józan eszemet. Eléggé keserű sors lenne a számomra. De amíg képes vagyok valamibe kapaszkodni addig nem hiszem, hogy elveszett lennék. Lehet, hogy nem a legjobb dologba kapaszkodni, ami sem a mai norma, sem pedig régebben nem volt elfogadott, de ebben voltam a legjobb. Abban, hogy megöljek embereket. Nem tettem fel kérdéseket, hogy miért kell elvégeznem. Egyszerűen csak megtettem, mert erre fizettek. Persze lehet idővel változtam volna és nem öltem volna csak úgy meg embereket, mert fizetnek érte. De ezt azt hiszem soha nem fogjuk megtudni, ahogyan azt sem, hogy miért szakították félbe az életemet, hogy idehozhassanak. Egyszerűen nyomasztó az egész. Most éppen egy megadott címre kell mennem egy fényképpel hozzácsatolva. Kiráz a hideg, már attól a pillanattól kezdve, hogy belépek. Pedig ennél rosszabb dolgokat is tettem már, láttam már. Mégis szinte érzi a testem és a lelkem is, hogy ez az egész nem nekem való. Nem itt van a helyem. Gyűlölöm az egészet. De a legrosszabb talán az egészben az, hogy Ryan is eltűnt. Mint szürke szamár a ködben. Pedig ő lett volna az egyetlen reménysugaram. Habár azok után, hogy megöltem igaz külső befolyások hatására, de ő a barátom volt. A legjobb barátom, amióta csak az eszemet tudom, de most mégis ebben a világban soha nem éreztem magam ennyire egyedül. A legrosszabb az, hogy talán még sosem éreztem magam egyedül. Most is csak azért, mert kétségbeesetten szükségem lenne valakire, de képtelen vagyok arra, hogy bárkit közel engedjek magamhoz.
Leülök az egyik asztalhoz, majd pedig anélkül, hogy ránéznék a képre könnyedén kiszúrom az áldozatomat. Már csak meg kell várnom a legmegfelelőbb pillanatot arra, hogy végezzek vele. Régebben egyszerűen csak lecsaptam az árnyakból. Most szem előtt lehetek és az emberek nem is sejtik a terveimet, a gondolataimat, a célomat. Habár az egyszer biztos, hogy eléggé kitűnök a tömegből.


38
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 08, 2015 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem vágyódtam arra, hogy magyarázkodnom kelljen bárkinek, ezért is választottam egy olyan helyet, ahová csak beülök, s iszogatok, mintha semmi nem történne körülöttem. A zene mindig sokat segített, ha gondterheltség gyötört, de az utóbbi időben már rájöttem arra, hogy semmire nem megyek, ha nem lépek túl azon, ami pár hónapja történt. Mióta ez a két csaj megmentett, nem akadtak a nyomomra, és úgy tűnt, hogy ez nem is fog változni. Az még mindig neheztelésre adott okot, hogy a bátyám végett kaptak el, és oylat akartak leverni rajtam, amihez vajmi kevés közöm volt... maximum annyi, hogy ugyanazon vér folydogált az ereinkben, s emiatt még a kinézetünk is teljes egészében megegyezett. De ő eltűnt, talán már réges régen elkapták, és lehetőleg elföldelték valahová. Én nem bánnám, miatta az egész életemet elveszítettem, elbaltázták, és valamin sosem léptem túl, méghozzá ezen az egészen. Ő jó életet kapott, én utcát, koszt és moicskot. Néhány szakadt pólót, lyukas cipőket, és csak akkor voltam igazán szerencsés, ha két naponta jutott nekem pár falat vacsora. Letértem a helyes útról, már az iskolát sem végeztem el úgy, ahogyan azt bizonyára a tesó megtette. De kit érdekel, hogy ő mire vitte és hogy én hol vagyok? Lefogadnám, nagyobb bennem a talpraesettség, mint a drágalátos bátyusomban.
A lány odajött hozzám. Ahogyan azt akartam és terveztem, mióta itt megláttam. - Egészen szép hangod van. - jegyeztem meg mintha csak lényegtelen információkról fecsegnék a poharam felett. Megvontam a vállamat, miközben újra belekortyoltam az olcsó italomba, aztán rögtön a vigyorommal feleltem neki. - Annyi bár van, igen... és te pont ebben énekelsz. Nyilván ez a sors furcsa véletlene. Ismét egymásba akadtunk. Nem gondolod, hogy ilyen véletlenek márpedig nincsenek? - kérdeztem kíváncsian, majd mélyen a tekintetébe bámultam. - Hogy vagy mostanság? A kicsi... poronty is megvan már? - néztem végig az alakján. Tudtam, hogy várandós volt, mikor megmentette az életemet. De nem érdekelt annyira, hogy nyomon kövessem a sorsát, legyen az a kölyök a rokonom vagy sem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Vas A Querer Volver Adicta
Tartózkodási hely :
Seattle is my new home
Hobbi & foglalkozás :
mother, child doctor, singer
Humor :
well, not much..



A poszt írója Katie West
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 03, 2015 9:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Katie & Sev

Hogy honnan tudtam, hogy Severus volt az és nem Warren? Egy, az a tekintet mindent elárult. Kettő, Warrenről azóta sem hallottam semmit és valószínüleg már nem is fogok. Fáj, de próbálok megbarátkozni a gondolatával. Három, remélem nem Warren az, mert ha igen.. és én innen lejövök, az lesz az első dolgom, hogy felképelem, amiért magamra hagyott a legnagyobb bajban. Igaz, nem tudhatta, hogy terhes voltam.. de akkor is lelépett szó nélkül.
Az első dalnak hamar vége szakadt. A Lean on-t két érzelmes,  saját szám követte, majd egy újabb feldolgozás.  Pati meggyőzött, hogy adjak elő saját dalt is, mert állítása szerint annyira jók.. Igaza lehet, mert nem fütyültek ki és megúsztam paradicsom hajigálás nélkül is. A másik saját dalt, amit elénekeltem Warren ihletett.. Eredetileg angolul írtam meg, de a spanyol verzió sokkal jobban hangzott, így a mellett maradtam. Plusz, nem muszáj mindenkinek értenie, mit énekelek, bőven elég az, ha én tudom. Vas A Querer Volver. Egyszer még vissza fogsz jönni.. és akkor már késő lesz. Elmosolyodom, majd elénekelem az utolsó sorokat is az utolsó coverből, majd meghajolok és elhagyom a színpadot. Hatalmas tapsvihar. Háromszor megköszöntem, míg abba nem maradt az éljenzés. Már alig várom, hogy megjelenjen az első kislemezem.
Mivel láttam, hogy Severus jelzett nekem, mikor még a színpadon énekeltem, gondoltam oda sétálok hozzá a pulthoz. Úgy sincs jobb dolgom. Pati vigyáz Mattie-re. Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük. Életem két legnagyobb kincse nélkül. A kisfiam mosolya az egyetlen, amiért megéri felkelnem reggelente. A tökéletes keresztnevének kiválasztása jelentette a legnagyobb gondot. Sokáig törtem a fejemet, de végül Matthew nagypapa tiszteletére utána neveztem el a drágaságot. Ha az apukája még mindig velünk lenne, valószínüleg William névre hallgatna a kis csöppség.. mindig is odáig voltam azért a névért. Azonban a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan elterveztük. Talán Mattie is jobban járt így.. mármint ezzel a névvel és nem apa nélkül.
- Szia - köszönök rá Severusra, miközben helyet foglalok a mellette levő bárszéken. - Mit keresel te itt? - Bukik ki belőlem a nem túl kedves kérdésem. - Annyi bár van ezen kívül a városban, te meg pont itt kötöttél ki. Érdekes és egyben furcsa is, nem gondolod?
zene: Vas a querer volver | megjegyzés: No problemo!  41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 27, 2015 9:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[
to katie west

Továbbra is egy csinos darab ez a lány. Vagy nő, mondjuk már inkább így. A pocakjának már nyoma sincs, már nyilván megszült. Életet adott a bátyám gyermekének, kit soha többé nem akarok látni, és azt hiszem, nagyon erős a gyanú bennem azirányában, hogy nem is kell. Otromba félnótás, aki miatt majdnem engem is kifiléztek, csupán mert belekeveredett valamibe, és az egyforma arcunk miatt én is könnyedén verhető lettem. De nekem legalább mindig is több eszem volt. Ebben az életvitelben nem lehet leállni, nem lehet letelepedni, gyereket csinálni meg házasodni, mert bármikor menni kell. S menni kell. Ment is. Összetört ezzel egy szívet. Ami nem igazán érdekel, csak próbálok együttérző lenni, hol sok, hol kevés sikerrel. Inkább az utóbbi. Nem érdekelt sosem hogy mi lesz ennek a lánynak a sorsa. És az, hogy most itt van, ebben a bárban, valószínűleg elárulja, hogy hová is jutott. De ki vigyáz a gyerekre?
Feltűnt, hogy észrevette, s emiatt csak mosolyogni kezdtem. Szép a hangja, szép a teste, ez pedig ebben a bizniszben nélkülözhetetlen. Nyilván mindent elér majd, amit akar, bár ez attól is függ, hogy mennyire hajlandó messzire menni. Ez már sok esetben nem is tehetségen vagy pénzen múlik, inkább egy harmadik dolog játszik közre benne, ahhoz pedig nem árt, ha szereti a különböző producer férfiak társaságát. Már ha lesznek ilyen nagyratörő álmai.
Felálltam a foglalt helyemről, majd odasétáltam a bárpulthoz. Két italt rendeltem, majd nem érdekelt, hogy énekel, intettem neki. Ha végez, csatlakozzon hozzám. Közben elhallgattam a muzsikát, amit előadott. Erős, határozott hangja van. Tudja, mit akar. Nyilvánvalóan a jelleméből fakad.

Ne haragudj a nagy késésért, nagyon elhavazódtam Sad



Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Vas A Querer Volver Adicta
Tartózkodási hely :
Seattle is my new home
Hobbi & foglalkozás :
mother, child doctor, singer
Humor :
well, not much..



A poszt írója Katie West
Elküldésének ideje Kedd Jún. 16, 2015 9:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Katie & Sev

Az elmúlt hét hónap maga a pokol volt. Annyira unalmas volt minden áldott szent nap a hotelszobám négy falát bámulni. Bár, megtehettem volna, hogy Warren lakásába költözöm, mint ahogyan azt együtt megbeszéltük annak idején, de nem volt elég lelkierőm hozzá.. Az emlékek túl fájdalmasak voltak így is, hogy pár háztömbnyire tartózkodtam a háztól. No, meg ki takarította volna ki azt a palotát? Egy terhes nő, aki járni is alig tudott? Pati volt az egyetlen támaszom azalatt a nyomorúságos 7 hónap alatt. Kis híján elárasztottam a hotelszobámat a könnycseppjeimmel. A depresszió, Warren hiánya és a félelemérzet teljesen a padlóra juttatott.. Ám, Patinak szerencsére sikerült tartania bennem a lelket. Míg el nem érkezett a várva várt pillanat.. ahogy megszületett a kisfiam és először tarthattam a karjaimban, minden megváltozott. Ő lett a mindenem. Az életem értelme, az egyetlen igaz szerelmem. Mindenem. Őérte végre értelmet nyert az életem is. Nehéz volt meghoznom a döntést, hogy magunk mögött hagyjuk Mystic Fallst, de az igazság az volt, hogy már semmi nem kötött bennünket oda. Végül Seattle tünt a legjobb döntösnek, amit meghozhattam, abban bízva, hogy a város elég biztonságos és természetfelettitől mentes lesz egy kisfiú felneveléséhez.
Természetesen a legjobb barátnőm is velem tartott a költözésben. Ő lett a kis Matthew bébiszittere. Ahogy Pati tehet arról is, hogy én ide kerültem, ebbe a klubba. Hihetetlen, még mindig nem hiszem el, hogy rá tudott venni ENGEM a fellépésre! Mindenesetre az éneklés azt hiszem jó hatással lett rám. Fura beismernem, de szeretek ide járni.
Ma este a szokottnál is többet érkeztek a klubba, de valamiért egyáltalán nem bánom. Szokásomhoz híven ezuttal is ki fogom zárni a külvilágot. Felmegyek az emelvényre, eléneklek egy-két dalt, majd miután megtapsoltak, meghajolok és lejövök. És pontosan azt is tettem. Az öltöztetőnőm ma egy a szokottnál is szexibb ruhát aggatott rám.. kicsit feszengve érzem magam benne, de a csajszi biztosított róla, hogy nincs mitől tartanom.. állítása szerint páratlan sikert fogok elérni benne. Végül fogtam magam és magamra öltve a varázslatos mosolyomat, felmentem a színpadra. Mivel a felkonferálásom már megtörtént, nem maradt hátra más dolgom, mint énekelni. A háttérdallam felcsendült.. épp mikor kezdtem volna neki, véletlenü a nézőtér fele pillantottam. Rossz döntés volt, mivel az első sorokban rögtön ki is szúrtam az egyetlen olyan férfi arcát, akit nem akartam többet látni. Warren ikertestvére.. Severus. Vettem egy mély lélegzetet, erőgyűjtés céljából, majd egy pimasz mosollyal az ajkaimon kezdtem el énekelni  a fiatalság nagy kedvencét, a Lean on-t.
zene: Lean on | megjegyzés: No problemo!  41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 16, 2015 12:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to katie west

Nem jártam túl sok helyen, mióta azok a nők kirántottak engem a balhéból. Majdnem nagyon rosszul sült el az egész ügylet, s miért? Hát pesze, hogy egy félreértés miatt. Mert mindig a nyamvadt ikertestvéremmel kell összetéveszteniük. Gondoltam már arra, hogy felkeresek egy boszorkányt, s új testet kérek, hisz már minden ilyen kétes üzlettel felhagytam. Nem tértem jó útra, megvannak a sajátos módszereim arra, hogy az legyek, aki régen voltam, de ennek ellenére jó lenne, ha egy tiszta lapot kaphatnék. Mondjuk egy sármos.. amerikai küllem. Igeen, nem pedig a megrögzött kolumbiai külső, amelyről egyrészt lesüt, hogy sokat törődöm vele, másrészt sokan elkönyvelik, hogy Kolumbia... egyenlő drogügyletek. Mit is érdekel engem más véleménye? Talán jobb lesz, ha ezt itt és most félbehagyjuk. Ezért is jöttem Seattle-be. Távol attól a nyomorúságos helytől... és Chicago-tól. Oda többet be nem teszem a lábamat, nem-nem!
Rögtön egy klubba vezetett az első utam. Magam sem tudnám megmondani, talán vonzott a zene, az alkohol és a mámor gondolata, hisz az ilyen helyeken általában ezeket kapják meg a hozzám hasonlók. Nem kellett kétszer csettintenem ahhoz, hogy megkapjam, amit akarok, s még csak nem is tűnt túl nagy feladatnak ezeket a könnyű prédákat becserkészni.
Az ital már landolt is a kezemben, s egy új szépséges konferáltak fel a színpadra. Akkor már egy fél órája biztosan ott ücsörögtem, s kortyolgattam az italokat sorban... több lány is odajött, de elhajtottam őket. Ez az éjszaka kifejezetten a magányé. A büszkeségemnek azonban eléggé jólesik a gondolat.
- Hóóóh! - füttyentettem egyet, mikor megláttam az ismerős arcot a színpadon. Warren excsaja volt... várjál, hogy is hívják?! Katlyn... Katie... igen, Katie! - Micsoda meglepetés, szépségem. - vigyorodtam el, de csak halkan mondva, hiszen a nagy ordibálás végett úgysem hallhatta. Ki gondolta volna, hogy énekelni is tud. Ráadásul vékony is... nyilván már túl van azon a szülésen. Nem mintha annyira érdekelne, semmi közöm a kiskölyökhöz.


Ne haragudj a nagy késésért, nagyon elhavazódtam Sad



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 07, 2015 2:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To Adrian...
Némán menetelek mellette, lehajtom a fejem is. A kabátom fel sem vettem, csak a cipőmbe ugrottam bele hirtelen, s úgy, ahogy voltam, gyorsan a nyomába eredtem, hogy aztán az autóba szálljak, és az ablakhoz húzódjak remegve. Rá sem nézek, míg beszáll, csak egy pillanatra, de látva elborult arcát, inkább kibámulok az ablakon. A hangulat, a bódult, önfeledt, fesztelen hangulat ismét eltűnt. A mellkasomba mintha folyékony hidrogént fecskendeztek volna. Elgondolkozva emelem a kezem ajkamhoz.
Egy szívdobbanásnyi idő volt csupán, amíg lélegzetvisszafojtva megálltunk egymással szemben. Nem tudom hirtelen, mi is történt ott. A tánc? Hogy megint közel kerültünk fizikailag? A zene? Az alkohol? Nem tudom. Őszintén fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy én csak sodródtam az eseményekkel. Mikor először megcsókolt, félszegen, édesen, betudtam a tánc hirtelen spontaneitásának. De aztán? Mégis mi a fene történt? Miért jött vissza hozzám? Megcsókolt, méghozzá olyan szenvedélyesen, hogy ha nem vesztem el volna az érintése gyönyörében, ha nem bódította volna el az elmém a szájának az íze, biztos elgondolkozok rajta, hogy miért tette, amit tett. Megölelt, szorított magához, mint a fuldokló a mentőövet, mintha olyan kétségbeesetten...áh, nem. Hülyeség. Megint csinálom. Megint ugyanezt. Megint, hogy mentségeket keresek neki, magyarázatot. Mindig, mindenre. Ez az én bajom, hogy mindenre tudni akarom a választ. Pedig néha egyszerűen csak át kell lépni a kérdést, és nem foglalkozni vele. A válasz, ha szükséges, majd úgyis megérkezik.
Némán bámulok ki, nézem a város fényeit, de nem tudok gyönyörködni benne. Elszúrtam. Láttam a vakukat, láttam az embereket, hogy felismerték őt. Én tehetek róla. Ha jobban figyeltem volna, ha nem hagytam volna, hogy így elkapjon a szenvedély, nem történhetett volna meg. Én vagyok a hibás. Az én képességeimmel fel kellett volna figyelnem arra, hogy kijöttek azok az emberek. Hallanom kellett volna, hogy beszélnek, hisz az én szemszögemből nézve ez a távolság szinte semmiség, mégsem vettem észre. Annyira elvakított a pillanatnyi tűz, amit már olyan régen hiányolok az életemből, annyira jó érzés volt hallani a heves, életerős szívének a dobbanását, az elmémet bódító illatának elegyét, ami szinte sikoltozott azért, hogy feltörő éhségem csillapítsam száguldó véréből, hogy teljesen kizártam a környezetem. Ez pedig több szemszögből is végzetes hiba volt.
A kocsi lassan begördül a hotel elé, ahol megszálltam. Nem akarok búcsúzni. Sem köszönetet mondani. Őszintén szégyellem magam, amiért ilyen helyzetbe hoztam. Amint kinyílik az ajtó, már fordulok is, hisz biztos vagyok benne, többé látni sem akar. S már előre tudom, hogy ez csak rosszabb lesz holnap. Mikor rájön, hogy megint szenzáció lett, csak most épp nem valamelyik sikere miatt, hanem...miattam. Egy senki miatt. A kezem végigsimítom a bőrülésen, magassarkúm a járdán koppan, mikor megérzem, hogy megszorítja a kezem. Visszafordulok, és egy pillanatig lenézek a kezére a kezemen, majd ráemelem kékségeim. Nem mosolygok, teintetemben inkább bűntudat látszódhat, őszinte megbánás. Nem azért, ami megtörtént, hanem a lehetséges következményei miatt.
- Azt hiszem, jobban is megünnepeltük, mint kellett volna... - suttogom erőtlenül, halkan, majd bólintok. - De a meghívást elfogadom. - mondom, majd figyelem, ahogy, mintha képen vágták volna, visszafordul az ablakhoz. Meghallgatom az utasítását.
- Ahogy óhajtod. - bólintok csendesen, majd felállok, és elhagyom a járművet. Egyenes háttal, büszkén sétálok fel a lépcsőn.
- Kisasszony, minden rendben? - siet a segítségemre azonnal az ajtónálló portás, tekintetében aggodalom, és hirtelen nem is értem miért gondolhatja, hogy bajban vagyok, mikor leesik, hogy még mindig csurom víz vagyok.
- Ó, milyen figyelmes. Persze, semmiség, kicsit ügyetlen voltam, és belepottyantam egy szökőkútba. A magassarkúk veszélyesek. - mondom mosolyogva, játszott jókedvvel. Pedig belül nagyon nem vagyok vidám. Az ajtóból még egyszer visszafordulok, s még látom, ahogy Herondale limuzinja kigördül a hotel elől.
- Jó éjt, Adrian. - suttogom a szélbe, aztán lehajtom a fejem, és eltűnök a hallban. Ideje megszabadulni ettől a nevetséges ruhától, meg mindentől. Ez nem én vagyok.

१ Megjegyzés:  -Köszönöm a játékot!  Words: 607 Quédate
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Pop goes the camera
Tartózkodási hely :
attól függ mi az ok
Hobbi & foglalkozás :
rendező
Humor :
Volt már olyan érzésed, hogy megláttál egy iszonyatosan dögös embert, megakartad ölelni és neki mentél a tükörnek? - velem megtörtént



A poszt írója Adrian Herondale
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 05, 2015 10:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Amanda L. Black

Vége. Elhangzott az utolsó dallam is. Lábaim az utolsó lépést is megtették. A zene elhallgatott, és a tér felvette az éjszaka csendjét. A nyugalmat és hideg bársonyosságot, mely kényezteti az ember bőrét. A fűben megbúvó tücskök ciripelése, az égen ragyogó csillagok és a sűrű árnyékot vető fák tetté varázslatossá a helyet. Mintha nem is Seattle városában lennénk. Csak egy eldugott kis mezőn, a völgyben, a felhők alatt. Azaz csillagok, de ez már mindegy. Részletkérdés. Ne menjünk bele. A forró, érzelmekkel túlfűtött táncunk után, ami megjegyzem már a második volt és annál jobb, egy, a ki nem mondott érzelmeket elfojtó csókot lehelek Amanda ajkaira. Noha, számomra ez nem az a bizonyos csók volt, amit az ember teljes szívéből és érzéseivel, lényével fűszerezve hevesen adja ki a lelke egy részét, de tudom, hogy bármi ilyesmihez túl kevés az ismeretség. Úgy gondolom, hogy bárki más álljon itt, vagy Amanda, akkor sem tudnám ezt adni neki. Ettől függetlenül, érzelmesen csókoltam meg. Remélhetőleg ezért nem tűnik fel a táncpartneremnek. Arról nem is beszélve, hogy többször hallottam már, mennyire fantasztik-szenzációsan csókolok. Eleinte bizonytalan voltam benne. Talán nem kellene? Mit szólna hozzá Ő? Egyre inkább azon jár az agyam, hogy ne bántsam meg a szőkeséget. Ne tegyek olyat, amivel ténylegesen félreismerne. Alapvető lenne ebben a kommunikáció, de sajnos, az embereknek nem mindegyike megértő. Igazából már nem tudom azt se, hogy miről kezdtem el beszélni. Ne hallgassatok rám! Azt hiszem megfáztam és ködös elmém be is pókhálósodott.
A csók után lassan húzódtam el. Szívem száguldását próbáltam kontrollálni. A fejemben kavargó gondolatok, mint fénysebesség, futottak fejemben. Egyiket sem tudtam elkapni. Kielemezni, megragadni. Nem volt semmi használható. Végül egy lépést hátráltam. Belenéztem a hosszú, víztől tapadó, szőke tincsek mögött megbúvó kerek arc kék szempárjába. Mélyre ástam, hátha megtudok a nő fejéből valamit. Bármit, ami támaszul szolgálhatna nekem. Nem sikerül. Meglepetésként szolgál, azonban, a királygyalázó felségáruló újabb nevetése. Vagy csak elismerés volna ez, csupán? Taps, melyet ő ad elsőként? Már-már utolsónak is gondolnám, ahogy fejemet rögvest a szökőkút irányába fordítom, de a feltételezés hamar elillan. Vastaps rázza meg a környék hangulatát, csendjét. A hangirányába kapom tekintetem és látom, hogy a zenét adó társaság és annak vendégei hangos tenyérösszecsapással fejezik ki tetszésüket. Szemem megakad néhány vakun, telefonon. A felismerés tudata belém hasít, mint a villám. Fel sem fogom igazán Amanda szavait. Kikerekedett szemekkel nézem a közönséget. Hát mégsem voltunk egyedül.
- Igen... kellene. - mondom oda sem figyelve és már sarkon is fordulok. Határozott, hosszú léptekkel megyek nyíl egyenest a limuzin felé. Okkal nem száll ki a sofőr. Kinyitom magamnak az ajtót. A közben utolért nőt előre engedem és még egy hátra vetett pillantás, és már bennis ülök. A legtávolabbi helyre ülök a szőkeségtől. Észre veszem, a tetőablakot a sofőr még valamikor időközben becsukta. Így nem nekem kell. Kifelé bámulok az ablakon és gondolataimba merülve várom, hogy megérkezzünk a sima, gördülékeny utunk végére. Nem mondtam merre akarom, hogy vigyen a fekete jármű, de azt hiszem olvas a gondolataimban. Csak ülök némán. Ha Amanda szavakkal próbálná magára vonni figyelmemet, hiába. Nem reagálok. Megvárom, amíg megáll a limuzin. A sofőr kiszáll és kinyitja a nőnek az ajtót. Minő váratlan meglepetés, ott vagyunk ahová menni akartam, Amanda hotele. A hely, ahol megszállt. Mielőtt kiszállhatna, hirtelen mozdulok meg. Megfogom egyik kezemmel a kézfejét és belenézek a szemeibe.
- Nem tudtuk kellőképp megünnepelni a sikeredet. Holnap... gyere el velem vacsorázni! - mondom teljesen komolyan. A határt az utasítás és a kérés között nem lehet érzékelni. Egy kicsit mindkettőnek szántam. A fényviszonyoktól újra szürkéskék szemeim belefúrtam az övébe. Olyan hirtelen engedtem el és fordultam vissza az ablakhoz, mint amilyen váratlanul megfogtam a kezét - Holnap este hat órakor érted jön a limuzin. Ha nem érkeznék meg addigra a találka helyére, az Úr majd elmondja merre menj és mit keress. - mondom az ablaknak. Utána becsukódik az ajtó, ahogy kiszáll a nő. Ezúttal nincs visszaút. Egyedül megy fel és marad a helyén. Én is haza fogok menni. A sofőr visszaszáll és én csak ekkor mondom ki az utolsó szavakat, így hajnali kettőkor. Bár, idő nem számít most már.
- Legyen szép éjszakád!

×673× × I need to know × × Köszönöm a játékot! ×
Credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 04, 2015 11:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To Adrian...

Kisegít a kútból, és a hűvös, éjszakai szellő borzongatva öleli körbe víztől csillogó testem. Hajam nedvesen tapad a vállaimra, a szökőkút pedig nevetve zenél nekünk sajátos hangján, amit csak a környék házai, a fák, és az ide járó szomjas madarak érthetnek meg. Dalol, mintha jókedvű lenne, mintha ünnepelne. Mintha ünnepelné az élet egyszerű szépségét, amit egy nő és egy férfi találkozásából meríthet. Mintha ünnepelné az éjszakát, a nevetést, a barátságos évődés önfeledt pillanatainak emlékét.
Alig egy lépésnyire állok tőle, a férfitól, ahi hónapok óta mételyezi meg a lelkem. Akivel ma este a puszta véletlen folytán kötöttünk ki ugyanabban a clubban, akivel amióta szó nélkül otthagyott Mystic Fallsban, egyetlen szót sem váltottunk. Nem keresett, hát nem kerestem. S a férfi, aki újra és újra visszaköszön az álmaimból, akinek emléke úgy kísért, mint egy nem nyugvó szellem, hangjának bársonyát, szemének hevítő pillantását mindig érzem, most itt magasodik felettem, s tekintetében ott bujkál az a megmagyarázhatatlan dolog, amit sosem tudok kiolvasni biztosan. Nem tudom helyre tenni, és a levegőben lóg, hogy ha bármelyikünk mozdulna, csak egy lélegzetnyit is...de nem, egyikünk sem mozdul. A pillanatot pedig a szökőkút unja meg életben tartani. Hirtelen, mintha figyelmeztetni akarna minket az élet múlására, elhallgat. Szinte hallani vélem csengő kacagását, a cseppek játékos összesúgását a víz lassú fodrozódásában. S amint a szökőkút vize elcsendesedik, a nem túl távoli étterem kerthelyiségéből hirtelen témát vált a zenekar. A zene pedig azonnal a zsigereimbe kapaszkodik, és önkéntelen láncreakciót indít el. Először a tekintetem változik meg, a bensőmben fellobbanó lángolásának hála, majd ajkaim húzódnak kihívó mosolyra, s mielőtt egybe kelnék a zenével, halkan suttogok partneremnek, felkészítve rá, hogy egy kádnyi forróvíz hiányában most be kell érnie velem, és némi mozgással.
Aztán hátat fordítok neki, és lassan, a zene ritmusára eltávolodok tőle, majd épp ilyen hirtelen fordulok vele szembe. Hívó mozdulatomnak pedig ravasz mosoly kúszik ajkaira. Ijesztő? Önmagában véve nem. Kifejezetten szexi. De ahogy felvillan a szeme. Mint egy vadászó puma. S én, ahogy közelít felém, képzett vadász és vámpír létemre megremegek, úgy érzem magam, mint egy ártatlan áldozati bárány. De hamar összekapom magam, hisz mégiscsak én voltam a kihívó fél, nem inoghatok meg. S így közelítve egymáshoz, majd körözve egymás körül kezdünk bele a táncba, a valódi, igazi, koreográfia mentes szívet gyönyörködtető tangóba. Kezem a mellkasának feszítem, hogy távol tartsam, majd aztán úgy csüngök rajta, mint utolsó reményébe kapaszkodó sajgó szívű szerelmes. Tekintetemmel rabul ejtem, ahogy ő engem. Beszélünk, szavak nélkül, csak a testünk, a szemünk meséli el a történetet, amit épp eljátszunk, oly tökéletes harmóniában, hogy ezt tanítani nem lehet, aki látja, elhiszi, hogy minden mozdulat őszinte vágyakozásból fakad. S ki merné feltételezni, hogy nem így van? A szenvedély fűti minden mozdulatunkat, és most még az sem számít, hogy mindketten csurom vizesek vagyunk. A pillanat heve sodor minket távol, majd újra oly közel egymáshoz, s a pillanat heve hozza el azt a pillanatot is, amikor nem tudjuk visszafogni magunkat. Ő lép először, ahogy a földön ülök, spárgában, arcom simítja, majd ajkaimra hajol, hogy édes, kínzóan gyönyörű első s talán utolsó csókkal lepjen meg. Nem ellenkezem, ez nem az a pillanat. A tánc szinte követeli ezt, s aztán már újra a erős karjaiban találom magam, biztonságot adó ölelésében, határozott vezetésében. A ritmus, a zene egyre jobban magával ragad, s a végére már szinte úgy érzem, robbanok, majd egy utolsó mozdulat, s a tökéletes zárást mutatjuk be láthatatlan közönségünknek.
Egy pillanattal később, pihegve, levegőért kapkodva állok előtte, erős vállába kapaszkodva. Tekintetünk összekapcsolódik, képtelenek elszakadni egymástól, beragyogják a sötét, Seattle-i éjszakát. Kegyetlen csábítás, egy ördögi démon, maga a bujaság megtestesítője ebben a pillanatban is, és én képtelen vagyok elszakítani magam tőle, hiába ordítja minden józan eszem, hogy csak a bajt hozom így a fejemre. De nem is kell mozdulnom, mert ő enged el, s lép olyan távol tőlem. A tűz, ami az imént még ezer fokra hevítette a testem, most hirtelen kihuny. Hideg van, fázom, és bár alig lépett tőlem néhány lépésnyit, mégis, távolabbinak érzem, mint valaha. Agyamon kétségbeesett gondolat szalad át: talán bánja. Talán megbánt mindent, és ettől magányosabbnak érzem magam, mint valaha. Kissé szomorúan hajtom le a fejem, s már mozdulnék, hogy reszketve összeszedjem a holmim, és ha nem kívánja már a társaságom, a hotelbe sétáljak, mikor olyan hirtelen terem előttem, hogy alig tudok eszmélni. Elbódultan engedem, hogy két kezébe fogja arcom, s én karjába kapaszkodok. Felemelem a fejem, nem is tehetnék mást. Lehajol, ajka újra az enyémet keresi, én pedig lángok közt érzem magam újra, amint újra finom, lágy csókban egyesülünk. Lehunyom a szemem, lábujjhegyre állok, s akaratlan reakció, hogy egyik lábam kicsit el is emelkedik a talajtól, én pedig szédelegve adom át magam a csók mámorának, ami így egyre hevesebbé, egyre követelőzőbbé, éhesebbé válik. Engedelmesen simulok szorosabban hozzá, mikor derekamra csúsztatott keze ezt követeli, arcára simítom kis kezem, másikkal erős vállát szorítom, s még inkább viszonozom a heves, édes csókot, kétséget sem hagyva afelől, én épp úgy átérzem a pillanat gyönyörét, kínját, bennem épp oly háború dúl, mint amilyen benne. A csók lassan ér véget, de még ott van a levegőben az érzete, a rezgései. Igen, ez az a fajta csók, amit csak kevesen tudnak jól csinálni. igazi szenvedély kell hozzá, elemi, ősi erő, kitörni vágyó vad vulkán. Én tudom, hogy ilyen vagyok, latin vérem szinte megköveteli ezt, és bennem, bár kinézetem nem épp ezt tükrözi, igazi, eredeti latin vér csörgedez, tüzes vérem hosszú évek gyakorlásának köszönhetően tudom mérsékelni a külvilág felé. De most nem, nincs erre szükség, és nem is akarom. Ma nem vagyok az, aki, és ma Adrian sem az, aki. Csak egy férfi, és egy nő. Semmi más.
Homlokát az enyémhez nyomja, és lehunyt szemmel pihegek a karjaiban, arcát simítom, és próbálom rendezni csapongó gondolataim, próbálom fékezni a bennem dúló orkán erejű vágyakat. Nagyon nehéz. Vámpírként még nehezebben fogom vissza magam, hisz bennem minden ezerszer felfokozottabban ég, minden sokkal élénkebben élek meg. A csókja íze még égeti ajkaim, testem szinte lángra gyúlt, keze érintésétől parázslik a bőröm, mikor ráemelem a tekintetem,ahogy ellép tőlem és elenged. Engem néz. Szemének kékjében elveszek, s tudom, mondanom kéne valamit, de hirtelen annyira egyedül lettem. Hiányzik, és vissza akarom kapni. Nem értem magam, mert sosem éreztem még ilyet, de ahogy eltávolodott, mintha elvitte volna a melegséget belőlem. Csak állok, nézem, szememben esdeklés, bocsánatkérés, vágy, és...ekkor a szökőkút újra indítja a táncát, újra játékosan kezdi ontani az áttetsző cseppeket, mintegy záróakkordként az iménti táncra, s ezzel egy időben, orkán erejű tapsvihar veri fel a csendet. A néma csendet, mert nem vettem észre, hogy időközben nem kezdődött új dal a zenekartól, ellenben a jelek szerint közönségünk akadt a tánchoz. Nem tudom mióta figyelhettek minket, de most az étterem vendégei, a pincérek is, egy emberként tapsolnak nekünk az kis vendéglő előtt. Férfiak és nők, ujjongva, vastapssal köszönik meg az előadást. Zavartan pislogok párat a hirtelen jött hangzavarra, majd odakapom a tekintetem, és végül vissza.
- Azt hiszem...indulnunk kéne.... - sóhajtom kissé remegve, majd mozdulok. Lassan a kabátomért megyek, és belebújok a cipőimbe is. Borzalmas, így felvenni, de muszáj, majd ha Adrian is csatlakozik, elindulok a téren át arra, amerről jöttünk. Ideje valóban itt hagyni a csodás kis tér bűbájos légkörét, amit biztosra veszek, hogy levarázsoltak, mert ez az egész...túl szép volt, hogy igaz legyen. Menet közben még egyszer visszanézek a szökőkútra, ami újra csak nevetve fröcsköli magából a vizet.

१ Megjegyzés:  A reagod, egyszerűen tökély lett!!  Words: 1199 Quédate
©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Dante's night club

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Dante's night club
» Reflections - night club [21+]
» [Speciális játékos küldetés] Five Night at Fred's
» Ayanokoji Takashi / Dante
» Allen Dante

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3