Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Silver Cloud Hotel - Seattle Broadway

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 05, 2015 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra
...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 06, 2015 6:42 pm
Ugrás egy másik oldalra
Ashley Hatfield

Szombat kora reggel volt. Az éjszakát a kapitányságon töltöttünk. Hosszú nap előtt álltunk. A partnerem a fegyverét tisztogatta, míg én már a negyedik pohár kávémat ittam, és a sokadik szálat szívtam el mellé.
-Sohasem szokok le. - bámultam a hamutálban tornyosodó csikkeket. Vártuk, hogy befusson a hívás. Órákkal később végre szóltak, hogy dolog van, mehetünk. Összeszedtük magunkat és átmentünk a Silver Cloud Hotelbe, ahol aznap konferenciát tartottak és, ahol a rendőrfönök is beszédet készült mondani a bűnöldözésről. Nagy esemény volt sok vendéggel, ezért fokozott biztonsági intézkedésekre volt szükség. Főként, hogy a főnök az elmúlt pár napban fenyegető leveleket is kapott. De nem törődött vele. Az egyiket még én is láttam. A fenyegető hatalmas tüzijátékot ígért, ha nem teljesíti a követeléseit. A levelét még egy rajzzal is megtoldotta, amin egy, a kapitányt ábrázoló pálcikafigura utazik egy rakétán egy boom feliratú felhő felé. Meg is állapította a főnök, hogy ennél még a kutyája is jobbat rajzolna.
A hotel egyik szárnyát a konferencia idejére átmenetileg lezárták. Az épületben tartózkodókat pedig áthelyezték máshová arra a pár órára, amig a rendezvény véget nem ér. A mi feladatunk volt átfésülni az épületet. Rutinmunka volt. Elkezdtünk végigkopogni az ajtókont, hogy megbizonyosodjunk, mindenki elhagyta a szobáját. Velünk volt Petersen, a bombaszakértő is. A harmadik emeletet kaptuk.
Alig értünk fel a lépcsőn Coleman azonnal kiszúrt egy nőt oldalán egy kiskölyökkel.
-Elnézést hölgyem. Itt nem tartózkodhat. - lépett Coleman a fiatal nő mellé, aki a szobájába próbált bejutni. Pár mondatban felvázolta a helyzetet, majd a kezével a lift felé mutatott, jelezve merre távozhat. Richard is benyitott egy ajtón és majdnem kisült a szeme attól, amit meglátott. A tekintete egy békésen nudizó nyugíjas asszonnyal találkozott, aki elmélyülten nézett valami szappanos operát. Kb. 80 és a halál közt lehetett. A kolléga halk káromkodás közepette takarta el a szemeit, majd sűrű bocsánatkérésbe kezdett. A vén szoknya elég süket volt, nem sokat hallott abból, amit a rendőr mondott neki. Ezért Richardnak el kellett ismételnie. Eközben Coleman jót szórakozott a társa szenvedésén. A nő a gyerekkel már a liftben volt, majd az öregnő is csatlakozott hozzájuk, miután magára kapott egy otthonkát. A legtöbb szoba ezután üres volt. Aztán az utolsónál, 321-esnél zenét hallottam kiszűrődni. Bekopogtam, majd lenyomtam a kilincset remélve, hogy én nem járok úgy mint Richard. Szerencsém volt. Nudizó öregasszony helyett egy csinos szőke nőt találtam.
-Elnézést hölgyem. Az épületet biztonsági okokból pár órára lezárják. El kell hagynia a szobát. - magyaráztam a lánynak.
-Szedje össze a dolgait, és jöjjön velem. - tettem hozzá, és megvártam, míg magahoz veszi a legfontosabbakat. Annyi időnk még volt. Eközben Coleman a többiekkel leliftezett,  Richard pedig odasétált hozzám és kíváncsian benézett a szobába. Nagyot füttyentett, amikor meglátta a szőkét, majd megjegyezte, hogy csinos darab.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 24, 2015 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra



To Renn Kramer

Seattle. Talán itt végre sikerül további nyomokra, információkra, támogatókra bukkannom. Valójában sok mindent tudok már, azt hiszem minden lényeges információnak birtokában vagyok, de sosem lehet tudni, hol bukkanok még eltemetett kis titkokra a családommal, a múltammal kapcsolatban, amik esetleg jól jöhetnek. Akár valami olyasmire is, ami teljesen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Vagy esetleg egy újabb féltestvérre. Végtére is a néhai apám előszeretettel szórta a világba a magvait, ahogy a tapasztalat mutatja. A két féltestvérem két különböző anyától legalábbis mindenképpen erre utal. Ki tudja, hányan lehetünk még. Na meg, egyébként sem szeretem a tétlenséget, míg nem sikerül azonban megnyerni a két féltestvéremet szövetségesnek a harmadikkal, apám gyilkosával szemben és én magam nem fejlesztem kellő szintre az erőmet ahhoz, hogy leszámolhassak vele, lényegében tehetetlen vagyok. Várnom kell, ha nem akarom elhamarkodni. És ez azért nem könnyű. De bízom benne, hogy kifizetődő lesz.
Ezért is jöttem most ide, Seattle-be és szálltam meg ebben a hotelben, hogy kicsit körülszimatoljak itt is. Ehhez viszont iránymutatásra van szükségem. Mégsem indulhatok neki csakúgy a vakvilágnak találomra. Beteszek egy kis halk zenét, ami segít a koncentrálásban és törökülésben a szoba közepére ülök. Behunyom a szemem és erősen koncentrálok a célomra, hogy az univerzumtól valamiféle kép, vagy egyéb intuíció formájában segítséget kapjak, merre is kellene itt elindulnom.
Már éppen sikerülne ráhangolnom a gondolataimat a feladatra, mikor hirtelen nyílik az ajtó, ami azonnal visszaránt valóságba. A szemeim kipattannak, és egy elegáns öltözetű, fiatal férfit látok előttem állni. Figyelmesen hallgatom udvarias, de egyértelmű utasítást tartalmazó szavait. Mélyen a szemébe nézek, majd ellenkezés nélkül bólintok. Magamban megállapítom, óvatlan voltam. Még mindig van hová fejlődnöm. Nem érzékeltem sem a férfi közeledését, sem az esetleges veszély fenyegetését, ami az evakuálás oka lehet. Leállítom a zenét, a pendrive-omat, amiről szólt, kihúzom a modern berendezésből, bedobom a táskámba a laptopommal együtt és már menetkész is vagyok. Nincs sok szükséges holmim, elfér egy táskában minden. Csak a kutatásomhoz és esetlegesen a varázsláshoz van szükségem bármilyen tárgyakra a mindennapi használati tárgyakon kívül. Még mindig nincs sok javam, hiszen csak nemrégen hagytam el az árvaházat. Egyébként sem ragaszkodom semmilyen tárgyhoz különösebben. Nincsenek olyan emlékeim, amit kötnöm kellene valamihez. A fejemben őrzöm az összeset.
Nem váratom sokáig a férfit, vállamra veszem a táskámat és kilépek mellette a folyosóra. Ha megindul a lift felé, én is követem, lépteimet az övéhez igazítva, bár én személy szerint nem sietek különösebben. Nem érzem fenyegetve magam.
- Elárulhat valamit az okáról ennek a nagy felhajtásnak?- kérdezem tőle, a tekintetét keresve. Hangom inkább érdeklődő, csevegő, mint számon kérő vagy ideges. A végére tudnék járni akkor is, ha nem ad választ, de ha már itt van egy ilyen helyes férfi, miért ne elegyedjek beszélgetésbe vele?

१ Bocsi a késésért! १ 439 १ Saviour, rescue me?
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 29, 2015 12:30 am
Ugrás egy másik oldalra
Már majdnem a teljes szintet átnéztük, mindenhova bekopogtunk, csak a 321-es szoba maradt hátra. Halk zene hallatszott ki az ajtó mögül, ezért bekopogtam, majd remélve, hogy nem zavarok meg semmit, benyitottam. Odabent egy szőke lányt találtam, a szőnyeg közepén üldögélt. Megkértem, hogy szedje össze a legszükségesebbeket és jöjjön velem. El kell hagynia a szobáját. A szőkeség így is tett. Szerencsém volt vele, nem úgy mint Colemannak a nyugdíjas mamával. A folyosó végéről is hallatszott, ahogy a vén szoknya ellenkezik. Nem akarta elhagyni a szobáját a macskái nélkül. Majd miután összevadászták mind 13-at, egy szatyornyi döggel együtt beszálltak a liftbe és várták, hogy mi is odaérjünk. Menet közben a kislány kíváncsi volt, mi a hirtelen kilakoltatás oka. Végülis nem volt titok.
-Konferencia lesz, és biztonsági okokból lezárták ezt a szárnyat. Ezért kell mindenkinek átmenetileg elhagynia az épületet. - válaszoltam a szőke lány kérdésére, miközben lépésről lépésre közelebb kerültünk a többiekhez.
-De délutánra már újra használhatja a szobáját. - tettem hozzá megállva a liftajtó előtt. Majd egy másodpercre ledermedtem.
-Ez meg mi a...? - lepődtem meg benézve a liftbe. Egész bolhatelep nyávogott odabent.
-Azt hiszem, jobb lesz, ha a következővel megyünk. - jegyeztem meg a kis szőkére pillantva. Amúgy sem volt valami nagy az egész, jó ha 4 ember elfért benne. És a létszám a kisgyerekes anyával, a macskás vénlánnyal és a két kollégával bőven megvolt. Mehettünk volna a másik lifttel is, ha az nem lett volna üzemen kívül helyezve. Bár a működönek is elég érdekes, nyikorgó hangja volt. Rá fért volna egy alapos karbantartás.
-Kramer, ne várjatok meg. Még van itt két szoba, amit átnézek. Utánatok megyek és lent találkozunk. - szólt oda a bombaszakértős kolléga, kihajolva az egyik szoba ajtófélfája mögül.
-Rendben. - bólintottam rá, mikor éles csengő hang jelezte, hogy a lift visszaért üresen. Kinyújtottam a kezem az ajtók fel, jelezve a szőkének, hogy szálljon be. Megvártam, míg belép, majd követtem őt. Megnyomtam a gombot, az ajtók lassan bezárultak, és nyikorgó hangokkal indultunk meg lefelé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 12, 2015 1:37 am
Ugrás egy másik oldalra



To Renn Kramer
Nem idegeskedem különösebben, mikor a férfi belép a szobámba és udvariasan megkér, szedjem összes szükséges holmimat és tartsak vele. Miért is tenném? Inkább csak magamban konstatálom, van még hova fejlődnöm, mivel túlságosan óvatlan voltam. És erre az sem mentség, hogy épp elmélyedni próbáltam az univerzumban. Hogy akarok így leszámolni Lilliannal? Enyje, Ash, ideje lenne összeszedni magad végre, ha valamirevaló boszorkány akarsz lenni!
Kivülről azonban nem látszik semmi a belső zsörtölődésemből, ami egyébként sem a férfinak szól, és ez meg is látszik azon, amilyen nyugodtan követem őt a folyosón és könnyeden beszélgetést kezdeményezek vele. Nem érzem fenyegetve magam, miért is ne tenném? Szerencsére ő sem annak a mogorva rendőrnek látszik, úgy tűnik, készségesen válaszol a kérdésemre, ami egyben válasz arra is, miért nem érzékeltem veszélyt. Mert nincs is. Csak valami fejes paranoiája, aki túl fontosnak érzi magát és megteheti, mert van elég pénze rá, hogy evakulátassa egy hotel egész szárnyát. Egyesek tényleg nem tudnak mit kezdeni a jó dolgukkal. De nem hibáztatom őket, ha gazdag lennék, talán én sem tennék máshogy. Egy kis rongyrázás még nem a világ vége. Meg ki tudja, talán pont egy kis városnézésre van szükségem ahhoz, hogy találjak is valamit itt Seattle-ben.
Mielőtt reagálhatnék a rendőr szavaira, a liftajtónál valami más vonja el a figyelmünket. Illetve először csak az ő reakcióját érzékelem, mivel én rá nézek, mikor azonban követem a tekintetét, önkéntelenül is széles mosoly terül szét az arcomon, kis híja, hogy el nem nevetem magam. Egyszerűen annyira groteszk látvány az a rengeteg macska és a liftben nyomorgó többi ember.
- Persze, várjuk csak meg a következőt. Ahogy nézem, már kissé túlzsúfolt a hely – válaszolom mosolyogva. Miért ne tenném, ha egyszer szórakoztat a helyzet? Én különben sem sietek sehová. Egyébként is csak néhány perc és vissza is érkezik a lift, immár üresen. Így azért már mindjárt más. Ahogy belépünk, még hallom és látom, ahogy az egyik szobából egy másik rendőr kiált oda a férfinak, akit valószínűleg Kramernek hívhatnak ezek szerint, hogy menjünk nyugodtan, neki még van némi dolga. Kísérőm csak bólint, megnyomja a földszint gombját és az ajtó be is csukódik. Kedélyesen állok csak mellette, végül is csak néhány perc most már, hogy a lift nyikorogva elindult és véget is ér rövid ismertségünk, nem látom értelmét erőltetni a társalgást. Legalábbis még néhány másodpercig ezt hiszem.
Hirtelen ugyanis a lift egy nagyot nyikordul, majd egy rántás, amitől kissé elvesztem az egyensúlyom, de sikerül megtámaszkondom a fülke falában és a liftben kialszanak a fények és megáll. Természetesen alighanem két emelet között lehetünk. Csak egy öreg lift, előfordul az ilyesmi. Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, ez különben is mindennapi. Kihasználva, hogy egyelőre úgy tűnhet, mintha csak az egyensúlyom elvesztése viselt volna meg, koncentrálok és egy kis igézést mormolgatok magamban. Működnie kellene, valami miatt mégsem. A lift nem lép működésbe. Pedig csak egy kis rutinvarázslatról van szó, biztosan nem hibáztam el. Akkor miért nem?
- Mi a fene? – mormogom magam elé, de ha figyel, Kramer is meghallhatja. A szemöldökömet ráncolom. Megpróbálom még egyszer elindítani a liftet, de ekkor egyértelműen érzem, hogy ellenállásba ütközöm. Valami blokkolja a működését. Méghozzá mágia. Ez pedig azt jelenti, hogy nem véletlenül állt meg a szerkezet. Valaki szánt szándékkal zárt be minket ide. A kérdés már csak az, ki és miért? És vajon melyikünket akarta ilyen módon itt tartani? Engem vagy ezt a fickót? És mi célja lehet ezzel?

१ Bocsi a késésért! १ 552 १ Saviour, rescue me?
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 19, 2016 11:53 pm
Ugrás egy másik oldalra
Meglehetősen gyorsan kivégeztük az emeletet, és néhány embert is sikerült még összeszednünk. Többet, mint gondoltuk, ezért nem is fértünk el mind a felvonóba. A kis szőkével megvártuk a második menetet. Amikor visszjött a lift beszálltunk, de alig, hogy elindultunk, azzal a lendülettel meg is álltunk. Egy másodpercre elvesztettem az egyensúlyomat, de az egyik karommal gyorsan megtámaszkodtam. Nem volt kérdés, hogy mi történt. A lift megadta magát. Lehet, hogy az előző súly sok volt neki. Régi volt már, és eléggé nyikorgott. Még szerencse, hogy csak megállt és nem szakadt le alattunk.
Természetesen két emelet között sikerült megakadunk, hogy még az ajtót se lehessen rendesen kinyitni, hogy kimászhassunk rajta. És a világításnak is annyi volt. Egy pillanat alatt elsötétült a fülke.
-Scheisse. - morogtam halkan, és közben a kabátom zsebében kotorásztam, hogy elővegyem a zseblámpát. Általában nem hordok ilyesmit magamnál, de most az épület átfésüléséhez hoztam egyet. Tekintve, hogy bizonytalan volt az áramellátás. De nem gondoltam, hogy végül szükségem is lesz rá. Rávilágítottam a panelra, és megnyomtam a vészgombot. Nem működött, ahogy más sem.
-Átkozott egy nap. - morgolódtam magamban. Aztán a lányra pillantottam.
-Jól van? - érdeklődtem felé fordulva, közben automatikusan felé fordítottam a lámpa fényét is. Egy pillanatra egyenesen a szemébe világítottam, bár nem terveztem elvakítani őt.
-Elnézést. - engedtem lejjebb a kezem, kirántva az éles fényt az arcából. Közben eszembe jutott, hogy felhívom a kollégámat, küldjön valakit, aki kivakar minket innét. De a telefonomon nem volt térerő.
-Van telefonja? Megnézné, hogy van-e rajta térerő? - kérdeztem a szőkeséget, miközben kényelembe helyeztem magam a lift egyik sarkába. Valami azt súgta, hogy egy ideig még itt leszünk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 04, 2016 10:23 pm
Ugrás egy másik oldalra



To Renn Kramer

Tényleg semmi rossz előérzetem nem volt, mikor a rendőrrel kettesben beszálltunk a visszatérő liftbe. Az előző körről sajnos lemaradtunk, bár ez engem akkor még csöppet sem aggasztott. Túlságosan vicces volt az a rengeteg macska és a mellettük feszengő emberek. Most azonban, mikor  hirtelen itt ragadtunk az elsötétült fülkében, már kicsit máshogy látom a dolgot. Ez ugyanis nem véletlen. Foghatnánk persze az előbbi menet túlterhelésére, de ez több annál. Ha nem így lenne, most gond nélkül újra működésbe tudnám hozni a szerkezetet. Mágikus blokádba ütközöm azonban.
Ahogy azonban koncentrálni próbálok, hirtelen mintha valami ki akarná égetni a szememet. Ösztönösen magam elé kapom a karomat és hunyorítok, mire a rendőr szabadkozását hallom és elfordítja rólam a kezében tartott zseblámpa fényét. Úgy tűnik, felkészült eszközök terén, ahogy az talán szakmájából következően el is várható.
- Semmi gond-válaszolom mintegy reflexből, arcomra mosolyt erőltetve. Mikor elhangzik a kérdése, már sejtem, hogy esélytelen a próbálkozás, de azért engedelmesen előkotrom a telefonom a táskámból és rápillantok a kijelzőre, de csak azért, hogy utána rögtön el is tegyem a készüléket. - Sajnos nincs -rázom meg a fejem, miközben a rendőr, talán efféle válaszra várva már le is ül a lift egyik sarkában. Én azonban nem vagyok róla meggyőződve, hogy passzívan várakoznunk kellene. Ez ugyanis nem véletlen, ergo valamiért fontos lenne kijutni. Végtére is vagy ő, vagy én útjában voltam valami miatt valakinek. Vagy nem kell ott lennünk valahol, vagy éppen hogy itt kell ragadnunk. Mert itt olyan, mintha egy kis dobozban lennénk.- Nincs esetleg valami ötlete, hogyan juthatnánk ki innen? Vagy mennyi idő lehet, míg valaki ránk talál? - hangomba enyhe idegességet csempészek. Végül is egy fiatal lány vagyok, aki akár meg is ijedhetne egy ilyen helyzetben. Akár. Valahol tényleg feszült vagyok, de nem azért, amiért ő gondolhatja. Nagyon nem tetszik nekem ez az egész helyzet. De hogyan magyarázhatnám el neki azt, hogy mágia blokkolja a liftet? Fogalmam sincs, mennyit tud erről a világról, már ha tud róla egyáltalán. Az pedig semmiképp nem volna szerencsés, ha elmebetegnek, zakkantnak tartana. Már csak azért sem, mert úgy hiszem, jelen helyzetben nincs más, akire támaszkodhatnék.

१ Bocsi a késésért! १ 348 १ Saviour, rescue me?
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 23, 2016 10:50 pm
Ugrás egy másik oldalra
Miközben a lámpa erős fényével majdnem kisütöttem a kicsike szemeit, azon gondolkodtam, hogyan juthatnánk ki. Első ötletem az volt, hogy segitséget hívok, de telefonomon nem volt térerő. Bár egy próbát megért, sok esélyt nem adtam neki, megkérdeztem a kis szőkét is. Az ő telefonja is használhatatlan volt. Így ez a lehetőség kilőve. Hiába kiabáltunk volna segítségért, senki nem hallott volna minket. Mivel mostanra a kollégák már teljesen kiürítették az épületet. Az ajtót is felesleges lett volna szétfeszíteni, két emelet között akadtunk el, így mögötte nem volt más csak beton. Órákig viszont nem maradhattunk itt. Minden perccel egyre kevesebb oxigén volt a liftben. Egyelőre ez még nem volt érzékelhető, de pár óra múlva gondot jelent majd.
-Nem hiszem, hogy keresnének minket vagy feltűnne bárkinek, hogy eltűntünk. - feleltem a lány kérdésére.
-Tudja, konferencia van. Több ezer ember kóvályog odakint. - emlékeztettem a lányt. Eléggé egyértelmű volt, hogy csak magunkra számíthatunk. Elgondolkodva pillantottam felfelé. Ekkor a tekintetem megakadt a kabin plafonján. Észrevettem, hogy kinyitható a fedél.
-Remélem nincs tériszonya. - pillantottam a kis szőkére, majd felkeltem a padlóról és megálltam a nyílás alatt.
-Ott fogunk kimászni...a liftaknán keresztül - mondtam, majd a lifttető felé világítottam. Lábujjhegyre álltam és kinyújtózkodtam, így az ujjaimmal elértem a fedelet, amit sikerült arrébb mozditani. Hirtelen meleg levegő áramlott be a résen át a liftaknából a kabinba. Felnéztem, felmérve az útvonalat, amin keresztül kijuthatunk innét. Nagyjából 10 méterre felettünk, bal oldalt volt a liftajtó. Reméltem, hogy könnyedén ki tudjuk majd nyitni.
-Jöjjön. Segítek felkapaszkodni. - nyújtottam a kezem a szőke felé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 20, 2016 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra

To Renn Kramer
Mikor a rendőr megkér, hogy nézzem meg a telefonomat, tudunk-e azzal segítséget hívni, már azelőtt tudom, hogy halott ötlet, hogy elővenném a készüléket, de azért engedelmeskedem. Lássa, hogy én jó kislány vagyok és igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy kijussunk innen. Ami egyébként tényleg így is van, csak azt a próbálkozást, hogy mágiával próbáljam működésre bírni a liftet, ő nem érzékelhette. Mert egyébként ki kellene jutnunk innen, méghozzá mihamarabb. Mert valaki ezt szándékosan csinálta, bármi is volt a célja vele. Ez az egy körülmény, ami cselekvésre késztet. Különben azt sem bánnám, ha hosszabb időt kényszerülnék itt tölteni, végtére is nem sietek sehová. Így viszont nincs ez rendben, nagyon nincs.
A rendőr először úgy telepszik le a sarokba, mintha hosszú várakozásra készülne és ezt a szavaival meg is erősíti. Nem fognak keresni, hiszen konferencia van, kinek tűnne fel egy fiatal női vendég, aki csak ma érkezett és egyébként senki sem ismeri, illetve egy a helyszínt  biztosító rendőrök közül a nagy forgatagban? Akárki is zárt ide be minket, akármiért, alighanem pontosan tisztában is volt ezzel.
Aztán, talán mert látja az arcomra kiülő, egyébként javarészt megjátszott kétségbeesést, talán mert őt magát is feszélyezi a helyzet, végül mégis feltápászkodik és menekülési tervvel áll elő. Szavai hallatán tekintetemet a felső szellőzőre emelem, majd bólintok.
- Rendben. Köszönöm - hangom talán kissé indokolatlanul határozott az előbbi kétségbeesett arckifejezéshez képest, de most ezzel nem foglalkozom. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint amilyennek felvázolta a rendőr. Aki bezárt ide minket, aligha fog ilyen egyszerűen elengedni. Ennek ellenére elfogadom a felém nyújtott kezet.
- Ha esetleg megengedi, hogy felmásszak a nyakába, én könnyebben ki tudom nyitni a fedelet - javaslom neki és amennyiben rááll, így is teszek. Akárhogyan és akármelyikünk is nyitja azonban fel a fedelet, amelyikünk véghez viszi ezt a műveletet, köhögve kénytelen visszahúzni a fejét a fülkébe, ugyanis a liftakna szokásos hideg levegője helyett valamiféle furcsa, fullasztó füst vág az arcába, mely így, a szabaddá vált rés nyomán most már a fülkébe és elkezd beáramlani, egyre inkább megtöltve azt, kiszorítva az éltető oxigént és fokozatosan egyre nehezebbé téve a látási viszonyokat is. Sajnos jól sejtettem, hogy nem lesz ez ennyire egyszerű. Valaki nagyon nem akarja, hogy élve kijussunk innen...



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Silver Cloud Hotel - Seattle Broadway

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Broadway
» Seattle
» Seattle
» Colors Of Seattle
» Colors of Seattle

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Seattle-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •