A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
111-es szoba - Rosette hotelszobája


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 07, 2015 8:59 am

Darius & Rosette

- Oh, tényleg? Hát akkor... bocsánat. - nem mondanám, hogy komolyan mondom, nem érzem úgy, hogy ez vicces lenne. Igenis az esetek nagy részében nem viselkedik elviselhetően, sőt határozottan gyakran bunkó és bántó, de ő ezt soha sem fogja így gondolni, sajnos ebben is biztos vagyok. Pont a miatt nem kéne segítenem neki, e miatt nem kéne, hogy megessen rajta a szívem, de mi a fenét csináljak? Képtelen lennék végignézni azt, hogy itt hal meg a szemem láttára, az... kizárt.
- Mintha máskor menne a normális viselkedés. - rázom meg a fejem egy lemondó sóhajjal. Máskor se menne neki, kizárt. Nem számít, hogy most haldoklik, akkor se lenne képes erőt venni magán, ha muszáj lenne. Ő ilyen és pont e miatt kell azzal számolnom, hogy ha segítek neki, és ennek vége, akkor ugyanúgy tovább fog állni, mint ahogyan máskor is megtette már, akkor legalább nem csalódom.
- De az enyémet nem ismered és könnyű... vádaskodni így. Fogalmad sincs róla, hogy milyen volt! - nem tudja és ne mondja nekem azt, hogy volt választásom. Nem tudja, hogy milyen életet éltem, nem tudja, hogy mi vitt rá arra, amit vele tettem. Elég kifacsart dolog az, hogy az ember rámászik valakire, aki ájult, akit a bátyja előtte kínzott meg, csak mert az illetőtől remél valamit, amit nem kap meg sehonnan. Ez... nem olyasmi, ami választás kérdése, én... tudom, hogy nincs rendben nálam sem minden, de én legalább próbálkoztam, ki akartam törni, el akartam menni, de ő... nem segített benne. - Hát mert éhes voltál, mert nem bíztál bennem, nem? Vagy... akkor miért? - mondta legutóbb, hogy nem bízhatott bennem, azt hitte, hogy csak átverés és azt is, hogy ő csak egy vámpír, aki éhes volt és erő kellett neki és erre én voltam kéznél. Mi másért tette volna?
- Persze... mindkettőnknek jó, hogy aztán fogd magad és újra... lelépj, mint mindig. - nem tudnám végignézni, hogy meghal ebben igaza van, de attól még nem valami kellemes dolog az, hogy tudom, mi fog majd következni, hogy tudom, hogy végül megint ugyanaz lesz, nekem fájni fog, ő pedig eltűnik és éli az életét pontosan ugyanúgy, ahogyan előtte. Tudom, hogy ez lesz a vége, és ennek ellenére képes vagyok már megint mellette lenni, segíteni neki, hiába tudom, hogy ez a legnagyobb butaság, amit csak tehetek, de... nem bírom nézni, ahogy szenved. Az is nehéz, hogy a vérét vegyem a sérüléséből a varázslathoz, de más választás most nincs és... azt is tudom, hogy ha nincs ereje velem jönni, akkor ugyanúgy vége ennek, mert nem biztos, hogy visszaérnék, ha el kell hoznom ide azt a vérfarkast.
- Az most nem igazán fontos. - halványan elmosolyodom, de látszik rajtam, hogy nem olyan erőteljes ez, mint amilyennek lennie kéne, de tartom magam. Egyedül csak akkor kapaszkodom meg kicsit a falban, amikor ő már az ajtó felé indul és háttal van nekem, hogy még véletlenül se lássa. Na... nem attól félek, hogy olyan nagyon aggódna értem, mert miért tenné? - Nem akarom, hogy megöld Darius. Iszol a véréből és... ennyi, hogy jobban légy. Meghagyod az életét és ezzel talán megállítod a tovább bosszúhadjáratot. Ez az egész... értelmetlen. - nem tudhatja, hogy milyen a családja, hogy ki lenne, aki utána jönne, hogy aztán bosszút álljon. Semmi értelme nincs annak, hogy valami végtelen háborút indítson el. Véget kell vetni ennek, akkor és ott.

♫ Say something ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 06, 2015 8:35 pm

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Hé, én ezt csak viccnek szántam… - nevetek fel, de nem igazán sikerül úgy, hogy közben ne törjön újra elő vér a számból. Még hogy én kiállhatatlan… jó vicc, nagyon is kiállható vagyok mikor éppen nem akarok senkit sem megölni, bár ilyen igen ritkán van, de… mit tehetnék, vámpír vagyok, ez a feladatom úgymond.
- Normálisan? Kérlek, magyarázd el nekem, hogy mi a normális miközben az ellen harcolsz, hogy ne fulladj meg a saját véredben! – ne sértegessen engem, éppen a halálomon vagyok, és ő még ráadásként neki is áll engem sértegetni? Nem valami szép dolog, és még én vagyok a szívtelen….
- De mindenki másét nagyon is jól ismerem! Van választás, neked is volt. – csak nem élt vele, mert könnyebb volt meghunyászkodni, mint tenni valamit, így nézze el nekem, ha annyira nem tudom elhinni, hogy a szíve megesett rajtam. Biztos azért jött le először hozzám és használt ki, igaz? Nem mondom, hogy nem volt jó de… könyörgöm, hol mutatkozik itt a tehetetlensége? – Fura, annyi mindent kérdeztél már. Szerettél? Megbántad? De soha nem kérdezted meg, hogy miért öltelek meg téged… - ezt soha, úgy látszik akkor ez nem lenne annyira fontos? Persze, rákérdezett , de… soha nem látott benne mélyebbre.
- Tudom, nem tudom…számít ez valamit most? – most ,hogy elégé úgy fest a szénám, hogy meg fogok halni, és ez ellen nem tudok semmit sem tenni, de ő sem tud ellene mit tenni, hacsak…nem lett valahogy közben újra boszorkány, de erre kevés esélyt látok. Bár…történtek már furcsább dolgok is. – Önző? Én csak élni akarok…mindkettőnknek jó az, ha élek, igaz? – ellenben ha meghalok, akkor neki lesz rosszabb, igaz? Nem hiszek a pokolban, és ha oda is kerülök, akkor nem tudok annyit szenvedni, amennyit eddig ne éltem volna már át, de Rosette… ő az emlékemet őrizgetné magában és a gondolatot, hogy… nem tudott megmenteni.
Felmorgok ahogy a véremet veszi, és legszívesebben ordítanék a fájdalomtól, amit az a rohadt seb okoz az oldalamon, de visszafogom magamat valahogyan, nem lenne szerencsés most elordítanom magam, bár…talán felcsalna valami finom falatot, úgyis pokolian éhes vagyok. Talán nem ártana egy kicsit ordítani… házhoz jönne a vacsora.
- Csak nekem van déjà vu érzésem? – vigyorodom el, ahogy felém tartja a csuklóját, de nem habozok, túlságosan is kínoz az éhség, hogy most ezt megtagadjam magamtól, a csuklójába mélyesztem a fogaimat, oda se figyelek arra, hogy közben mit csinál, nekem csak…csak vér kell, egy nagyon kicsike, vagy kicsit több…mindegy csak vér legyen. Nem számítok arra, hogy jobban érezzem magam, mégis… a fájdalom nem szűnik meg ugyan, de lényegesen tompul, és ekkor eresztem el a csuklóját és ülök fel egy fájdalmas nyögés kíséretében az ágyra, majd szemeimet Rosette-re vetem. – Mégis… mégis mit tettél velem? – a fájdalom egy része eltűnt és ez… ez nem lehetne lehetséges, ha… - Nézzenek oda! Dögös kis vámpírboszi vagy. – vigyorodom el, ahogy felállok az ágyról, bár meg kell támaszkodnom a falban, de végül sikerül valahogy megállnom a saját lábamon. – Keressük meg azt a kölyköt, hogy megölhessem.
@
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 05, 2015 11:40 am

Darius & Rosette

- Jogos... mindig elviselhetetlen vagy. - húzom el a számat. Nem értem őt, hogy még most is képes erre, csak vagdalkozik és képtelen egyszerűen normálisan felfogni a dolgokat, belegondolni, hogy nem azt kéne tennie talán,amit csinál. Nem is tudom, nem azt mondom, hogy hirtelen a halál árnyékában legyen kedvesebb, de... talán egy kicsit mégis csak így gondolom. Legalább megpróbálhatná, még ha olyan baromi nehéznek is tűnik számára a dolog. Az életéről van szó és én tudom megmenteni talán... és még arra sem képes, hogy legalább megkérjen, vagy valami, és kár lenne tagadni, hogy ez igenis baromira fáj.
- Csak miattad van... képtelen vagy normálisan viselkedni! - én sértegetem... igen, mert úgy érzem, hogy nem tehetek mást, mert csak most is folyamatosan kínoz, pedig én baromira igyekszem, hogy végre felfogja, hogy itt vagyok, segítek, hogy... fontos nekem, hogy én igenis aggódtam érte, de ő ezt képtelen felfogni és elfogadni. Azt hiszem... nem is lesz rá képes soha. Nem is tudom, hogy mit várok tőle, azt hiszem eljutottam oda, hogy már semmit. Majd szépen átvészeljük ezt, aztán ha túl vagyunk a nehezén, akkor ő elmegy és kész, ahogy addig is tette igaz? Nem lesz most sem másképp és én már nem is reménykedem ilyesmiben, csak újra csalódnék, abból pedig már így is túl sok volt életemben.
- Nincs... nincs mindig választás! Nem is ismered az életem! - fogalma sincs róla, nem tudja, hogy mik történtek velem, nem meséltem el részletesen sosem. Nem tudja, hogy a bátyám mikkel tömte a fejemet és nem tudja, hogy az apám milyen élettel sújtott az után, hogy anya meghalt. Nekem... nem volt választásom! De amikor végre megtettem, amikor döntöttem, kockáztattam, akkor újra csak nem ért semmit. - A talán nem számít és... nem tehettem meg csak úgy. - azt hiszi könnyű volt kijátszani Curtist? Könnyű volt segíteni neki, miközben nem akartam? Egyáltalán nem volt az! És még is képes ezt a szememre hányni, hogy a végén még én érezzem úgy, hogy az én hibám az, hogy szegény kénytelen volt megölni. Na abból nem esik, nem az én hibám, ő tette, az ő döntése volt, főleg ha azt mondja mindig van választás, akkor neki is volt!
- Tudod, hogy az nem menne. - nem tudnám végignézni, hogy meghal, az esélytelen, ő is tisztában van vele, pont azért csinálja ezt, pont azért van itt és azért nem képes még most se kimondani egy őszinte szót, mert még magának se lenne képes beismerni, hogy miért van itt. - Mert... önző vagy, most is iszonyatosan önző! - mert tudja, hogy nem tudnám végignézni, hogy meghal és mindent megtennék azért, hogy életben maradjon, mert tudja, hogy... túlságosan fontos nekem és az a legaljasabb húzás tőle, hogy ezt még ki is használja most is, mint mindig.
A szavaira csak megrázom a fejemet. Na igen, csak csináljak valamit, csak mentsem meg, mindegy, hogy ilyen áron igaz? Tényleg... mindegy? - Jól van... - csak morog, mint a veszett farkas, mint mindig, nem is kéne, hogy ez meglepjen. Sóhajtok csak egyet, aztán térdelek fel az ágy mellett, miután előkotortam a térképet is az asztal fiókjából. Csak az inga kell. Régen használtam, nagyon... nagyon régen. Azt mélyesztem bele a sebébe, a hegyét, bármennyire is fájhat ez most neki, de kell a méreg, kell a méreg, ami a vérében kering és ami attól a farkastól van. Csak aztán ereszkedem vissza a térkép mellé, hogy halk mormolással nyúljak a lokátor bűbájhoz, amivel meg tudom keresni a farkast, akitől vért kell szereznünk, csak épp...
- Tudom, hol van, neked viszont... addig össze kell szedned magad, amíg eljutunk hozzá. Igyál... - nem nagyon van más út, mint hogy én segítek neki, hogy a csuklómat tartom oda, hiszen az én vérem nem old meg mindent, de talán időlegesen segít valamennyit, és most az is elég lehet. Amíg iszik, újabb latin szavak hagyják el az ajkaimat, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan mit is teszek, de... most nem is kell tudnia.

♫ Say something ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 03, 2015 3:33 pm

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Miért érzem, hogy úgy gondolod ez amúgy sem lenne másként? – pillantok rá valami…mosolyszerűvel az arcomon, de abban sem vagyok már biztos, hogy tényleg mosolyogtam, vagy csak mosolyogni akartam-e. Nem a farkas harapás műve ez, amúgy is elviselhetetlen voltam, legalábbis szinte mindenki ezt állítja, pedig… szerintem pont ellenkezőleg van ez. – Rendesen? Vámpírok vagyunk… megölni valakit, szerintem teljesen rendben van már a gondolat is. – hát még az, ha meg is teszem…márpedig annak a kölyöknek darabokra fogom tépni a családját. Engem nem tehet el senki csak úgy láb alól, egyedül nem fogok meghalni, akkor már inkább annak a kis taknyosnak is megoldom az életét. Nem az volt a baja, hogy félti magától a családját? Majd most nem kell, megszabadítom őt tőlük.
- Persze, sértegesd a haldokló embert, nincs éppen így is elég bajom! – még hogy nem gondolkodom? Dehogynem, csak nem fogom megadni egyetlen ellenségemnek sem azt a látványt, hogy elmenekülök. Én nem menekülök, harcolok és… győzök. – Köszönöm ezt a remek észrevételt, máris jobban érzem magam. – haldoklom, de miért kell ezt így ki is mondani? A dolgok teljesen mások, míg az ember fejében vannak. Nem reálisa, nem valóságosak, úgy csűrjük és csavarjuk a gondolatokat, ahogy csak akarjuk,d e ha kimondjuk őket…elkerülhetetlen, hogy szembe nézzünk a valósággal.
- Nem volt választásod? Mindig van választás! – nincs olyan, hogy ne lenne, mert csak elhatározás kérdése minden, úgyhogy nekem csak  ne mondja ezt! Ahogy a mondás tartja, minden perc egy esély arra, hogy életünket megváltoztassuk. Neki pedig igen sok ideje volt választani, ha innen nézzük a dolog állását. – Kockáztattál… talán ha előbb teszed, akkor nem ölek meg. – ebben talán még van is valami, hiszen mire lépésre szánta el magát, addigra én kikészültem, nem csak a testem nyomorgatták, hanem a lelkemet is, azóta úgymond eldobtam, hiszen csak a baj van vele. Ha előbb kiszabadít, nem menekülök olyan kétségbeesetten, hogy megöljem őt.
- Te tudod… hagyhatsz meghalni is. – bár, akkor szembe kell néznie azzal az egyszerű ténnyel, hogy…elveszít engem. Nem akarok  meghalni, és nem tudom, hogy miért pont ide jöttem, de… bízok benne, hogy valahogy az életem megmenekül, mert igen nagy igazságtalanság az, hogy pont így haljak meg. Egy kölyök miatt. – Miért, szerinted miért vagyok itt? – azon az egyszerű és látványos tényen kívül, hogy éppen haldoklom. Már arra sem emlékszem, hogy kötöttem ki itt. Talán… nem, biztosan nem azért, de valami ok kell ,hogy legyen, elvégre semmi sem történik ok nélkül, ugye? Véletlenek nincsenek, ahogyan a bölcsek szokták mondani. – Abbahagyom, amint a kezemben van a szíve! – mert bizony ott lesz, nagyon kihúzta a kölyök most a gyufát ezzel. Én teremtettem őt, én tettem ilyenné, erősebbé, gyorsabbá… ne mondja nekem senki se, hogy ezért nagy ár az átváltozás. Én teremtettem, és ellenem fordult… pechjére imádok bosszút állni, úgyhogy nem lesz nyugta tőlem. – Tudod, az a nagy helyzet, hogy egyre kevesebb szavad jut el a tudatomig, szóval…csak csinálj valamit, rendben? – valamit, akadályozza meg, hogy meghaljak, felőlem aztán egy karót is megmárthat bennem, ha az segít, csak… csináljon valamit, mert egyre erősebb késztetést érzek arra, hogy megöljek valakit mielőtt meghalok.
@
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 02, 2015 2:46 pm

Darius & Rosette

- Néha már... elviselhetetlen vagy. - rázom meg a fejemet. Nem hiszem el komolyan! Rosszul van, ő is érzi, ő is tudja és mégis képtelen felfogni azt, hogy ez nem csak egy időleges állapot? Nem fog magától rendbe jönni és igenis rossz bőrben van. Ha pedig csak morgolódik itt, attól semmi sem fog rendbe jönni, attól még ugyanúgy meghal. - Egyszer tudnál rendesen gondolkodni... - most aztán főleg nem azon kéne, hogy járjon az esze, hogy megöljön valakit, akivel gondja van, most az lenne a dolga, hogy rendbe jöjjön és amúgy is... igenis az ő hibája, mert túlságosan önfejű és még azt sem képes felfogni, ha igenis tényleg bajban van. Inkább beledöglik egy vérfarkas harapásba, mint hogy elmeneküljön és... még rám mondja valaki, hogy nem vagyok elég átgondolt.
- Talán nem kéne meghalnod, ha képes lennék gondolkodni! - csattanok fel, mert igenis már nehezen viselem a viselkedését. Aggódom érte a fenébe is, haldoklik! Ő pedig még most sem fogja fel az egészet és... az egészben a legrosszabb tényleg az, hogy aggódom érte és hogy ő ezt képtelen megérteni, hogy aztán majd úgyis lelép, ha megoldottuk, ha egyáltalán meg tudjuk oldani nem igaz? - Nem... igaza van, nem szenvedsz, szimplán haldokolsz. - lemondó sóhajjal pillantok rá. Persze, hogy még ő az, aki megint csak felháborodva szólal meg, ő az aki követel, ő az, aki mindent akar, pedig épp annak a küszöbén áll, hogy mindent elveszítsen. Nem értem, hogy mégis miért nem képes legalább egy kicsit átgondoltabb lenni.
- Sajnáltalak Darius! Szerinted csak úgy tehettem bármit a bátyám ellen? Nem volt választásom, de... végül mégis kockáztattam érted! - sajnáltam, még ha ezt olyan nehéz is elképzelnie. A nagy kérdés az, hogy ő sajnált-e valamikor is? Mert ez az, amit nehéz elhinnem, hogy bánta azt, amit végül megtette, hogy végzett velem, miután én voltam az, aki őt kihozta onnan, én voltam az, aki kimenekítettem a börtönéből és az ott töltött időt és én tettem számára jobbá igaz? És mégis velem végzett és annyit nem tudott mondani, hogy sajnálja. Ő nem sajnált engem, csak megtette a szükséges rosszat azért, hogy túléljen. Én... pont, hogy miatta kockáztattam, ő nem tette, és igen ezek alapján nem kéne neki segítenem, hagynom kéne, hogy kínok között haljon bele az újabb felelőtlen tettébe, amit véghez vitt, és én mégis itt vagyok, hogy megpróbáljak segíteni neki, nem tettem ki a szűrét, pedig megérdemelné.
- Én még egyet sem, de... most nem sok választásom van, mint megoldani ezt nem? - és talán neki is jobb lenne az, ha nem akadályozna ebben, mert jelenleg nem sok időnk van és ezzel azért ha jól sejtem ő is tisztában van, csak most sem képes értelmesen gondolkodni, mint soha. - Nem hazudhatok, de nem is vagyok köteles válaszolni. De úgyis tudod a választ, különben most nem lennél itt. - nem ide jött volna, ha nem tudja, hogy tényleg segíteni fogok neki, de ő hozzám jött el, mert tisztában volt vele, hogy nem tudnám csak úgy elküldeni és úgy se nézném végig a halálát. - Hagy már abba a folyamatos vagdalkozást! - azért az én türelmem is véges, épp megoldást keresek, ő pedig még most is ugyanazt teszi, mint eddig, komolyan kiborító. - Megkereshetem őt, de kell a mérge, közvetlenül a sebedből... remélem, hogy menni fog. - és nagyon remélem, hogy Curtis végül igazt mondott, hogy... nem csak valami kis kamuvarázslat volt, és tényleg visszatért az erőm. Arra most nincs időnk, hogy eltúrjuk a várost és úgy keressük meg.

♫ Say something ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 27, 2015 9:13 pm

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- A kivétel erősíti a szabályt… nem árthat nekem egy kis farkasharapás. – a francokat nem, de majd biztos hangosan ki is mondom, igaz? Nem, azt nem én… nem fogok meghalni, nem történhet meg és nem is fog megtörténni,  mert túl sok mindent éltem túl, hogy egy rohadt farkas miatt haljak meg! – Akkor majd segítesz eljutni odáig, hogy megöljem azt a kutyát! – nem érdekel hogy, de kifogom tépni a mocskos szívét, hogy lássa még ahogy egy utolsót dobban az a kezemben….annyi ötletem van, hogy mégis miként ölhetném meg, és pont most nem tehetem meg… nem érdekel, megölöm akkor is! Szar az élete? Hát elveszem tőle akkor.
- A büszkeségemen kívül nem sok minden maradt meg nekem, úgyhogy enged meg, hogy amiatt haljak meg,amiatt akarok! – de nem akarok meghalni, persze, jár a szám, mert nem vagyok képes, nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy meghalok mert… nem lehet, túl régóta élek, hogy csak úgy meghaljak. – Talán úgy tűnik, hogy szenvedek? Nem több csak egy kis…megfázás. – nem kívánom még a legnagyobb ellenségemnek ezt, kivéve annak a kis gyökérnek, aki miatt most itt vagyok, de őt inkább darabokra tépem…persze csak miután a családjával fogom feldíszíteni a házukat. Már meg is van hova tűzöm az anyja fejét.
- A francba is, adjál már egy kis vért, mielőtt éhen döglök! – éhes vagyok, szinte kínoz az éhség, rég nem éreztem már ilyen szintű éhséget de most…komolyan, képes lennék egy várost is felfalni, és fel is fogok egy várost falni, amint jobban leszek, mert engem nem lehet megölni! – Sajnáltál? – nevetek fel, bár nem valami könnyű, hogy közben tele a szám a véremmel. Dehogy sajnált, kihasznált mert kellettem neki, senki nem mondta, hogy „részvétem”, nem senki sem törődött velem, senki nem sajnált, én pedig miért legyek jobb azoknál, akik rám is tettek magasból? Mert jobb emberré tesz? Nem akarok jobb ember lenni, élni akarok!
- Miért, hány vámpírt láttál már el, akit megharapott egy vérfarkas? – ide azzal a rohadt vérrel, nem érdekel, hogy kié,csak vér legyen, hadd érezzem magamban újra, még ha nem is marad meg bennem…nem érdekel csak… egy kicsit kérek! Legalább ne az éhségbe haljak bele. Az szánalmas lenne. – Akkor miért segítesz nekem? Ne feledd… nem hazudhatsz! – mégis mire érti azt, hogy én nem vagyok őszinte? Maximum megölöm a másikat mielőtt bármit is mondanék neki, de… nem emlékszem, hogy hazudtam volna mostanában neki. Régen talán igen, de a megölése hirtelen ötlet volt, nem kitervelt dolog, ez a védelmemre szóljon. – Remek, akkor még ihatok is a véréből mielőtt darabokra tépem. – már a gondolat is mosolyt csal az arcomra… megölöm annak a kis tetűnek az összes rohadt rokonát, csakhogy érezze: a teremtőjével ne szórakozzon! – Biztos a családjánál… honnan tudjam, volt jobb dolgom is, mint megkérdezni tőle hol mulatja majd az idejét. - az a kis szemét… el se akarom képzelni, hogy milyen önelégedett vigyor van most azon a hülye fején.
@
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 27, 2015 3:19 pm

Darius & Rosette

- Persze látom én, mert... most is teljesen jól vagy. - nem értem, hogy miért nem képes felfogni a helyzet súlyosságát, mert nagyon is súlyos. Pocsékul fest és hiába próbálja az egészet elviccelni attól még haldoklik és ha megpróbál úgy csinálni, mintha ez nem így lenne... attól még így nem változik a helyzet és nem tudok neki segíteni, ha nem hajlandó felfogni, hogy igenis komoly a baj. - Nem! Nem fogok megfojtani, mert... el sem jutnál addig! - komolyan nem sokára eljutok addig, hogy megemeljem a hangomat, ha nem képes megérteni, amit mondok neki. Nem tudna megfojtani most senkit sem, hiszen jelenleg még felállni se lenne képes, hiába képtelen ezt elfogadni. Pocsékul van és csak egyre rosszabb lesz, hiába nem képes ezt felfogni.
- Inkább beledöglesz? Igen... ez a jó megoldás a hülye büszkeséged miatt! - ez az a pont, ahol sikerül először kissé megemelni a hangomat, mert a fenébe is nem képes megérteni, hogy komoly a helyzet, hogy ez az egész a végét fogja jelenteni, ha nem hajlandó elfogadni, hogy bajban van. A hülye megjegyzésére már nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem halálosabb, mint egy karó... na persze, de... mégis most akkor meg akad halni? - Csak épp a karó nem ennyire kínoz meg. - ha karót döfnek a szívébe az pillanatok alatt elviszi, de ez... addig fog szenvedni, amíg mindent ki nem ad magából és szép lassan a méreg teljesen felemészti majd, amíg végül bele nem hal. Fájdalmak és kín között akar meghalni? Egyáltalán... meg akar halni? Mert nem úgy fest, mint ha felfogta volna, hogy tenni kell valamit, nem pedig úgy csinálni, mintha semmi gond nem lenne.
- Semmi se fogsz csinálni, ha nem fogod fel a helyzet súlyosságát! - nem, most nem düh kell, most megoldás kell, és... az, hogy egyszer az életben igenis felfogja azt, hogy a segítségemre van szüksége, mert ezt még persze nem mondta ki most sem. Nem kér tőlem segítséget, csak idejön és... még azzal is kínozni akar, hogy végignézeti velem, ahogy meghal. Komolyan, ezen már meg sem kéne lepődnöm. - Én... - de mintha erre soha nem gondolna. Én igenis sajnáltam. Igen az elején csak kellett, csak kihasználtam, de... aztán segíteni akartam, én igenis sajnáltam, csak épp engem nem sajnált senki sem. És én tudtam volna sajnálni az élete miatt is, de nekem soha semmit nem mesélt belőle. Ő csak... csak folyamatosan elzárkózott régen és most is, még most is ezt teszi, amikor... amikor legalább egyszer cselekedhetne értelemesen.
- Nem leszel tőle jobban, csak felemésztene... ezt nem így kell megoldani. - nem vér kell neki, legalábbis nem akárkié. Neki segítség kell... más mód, amivel megmenthetjük az életét. És hogy miért tenném meg? Igen ez a nagy kérdés, hogy miért akarok neki segíteni, ha most is ugyanolyan undok mint mindig és ha tudom, hogy ha jobban lesz, akkor sem fog változni semmi, akkor is olyan marad, mint volt. De... ettől még képtelen vagyok végignézni azt, hogy meghal, egyszerűen nem megy.
- Ha már te soha nem vagy az... nekem muszáj. - sóhajtok egyet. Végül csak feltápászkodom az ágy széléről. Nincs most idő arra, hogy elvonuljak öltözködni, egyszerűen leejtem a törölközőt a földre, hogy felkapjam a székre kikészített ruhákat. Még jó, hogy előre gondolkodtam, így ezzel sem megy el idő. Csak aztán térdelek le az ágy mellé, hogy kihúzzam a nagy bőröndöt alóla. Először csak kotorászok benne, aztán dobok fel az ágyra egy tasakot. Igen vér, talán valamennyit segít, maximum időt nyerünk vele, vagy... legalább elfoglalja magát, amíg felcsapom a könyvet, amit még pár évtizeddel előtt találtam. Rémlik, hogy olvastam benne a vérfarkas harapásról, talán... nem csak az az egy megoldás van, ami szinte lehetetlen. Pár pillanat múlva találom meg azt az oldalt. - Azt írja, néha ritka esetekben elegendő a vérfarkas véréből inni, hogy hatástalanítsa a mérget. Tudod, hogy hol lehet? - az aki megharapta. Bár kétlem, hogy azóta őt figyelte, de... meg kell találnunk, mert azt hiszem... ez az egyetlen megoldás.

♫ Say something ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 25, 2015 4:28 pm

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Nem is árthat! – nem, megoldok én mindent, ezt is inkább… magamnak köszönhetem, szóval mondjuk úgy, hogy saját magamnak csakis én tudok ártani, mert ez így is van, jöjjön bármi, megoldom, valahogy…ezt is, vagy meghalok, mit ne mondjak, bőven van mi motiváljon, igaz? Még jobb lenne, ha mondjuk fel is tudnék állni. - A saját beleivel fogom megfojtani azt a kis rohadékot! – persze, ahhoz előbb túl kéne valahogy élni ezt, de… nem érdekel, hogy most mi van, csakis arra tudok gondolni, hogy milyen szép látvány lenne a kölyök a saját vérébe fagyva… mint szokás mondani, soha nem tudhatod meg, ha ki se próbálod, úgyhogy…
- Elmenekülni? Én nem menekülök el soha senki és semmi elől sem! – adtam volna meg neki azt az elégtételt, hogy lát elmenekülni? Nem, azt már nem! Igen, rosszabbul jártam, de… akkor is ezt tenném, ha újra írhatnám a történteket. Én nem menekülök el senki elől sem! – Nem kell előadást tartani, tudom mit tesz a vérfarkas harapás… nem halálosabb, mint egy karó. – az eredmény ugyanaz, csak míg ez rohadtul fáj, addig az talán még a… humánosabb megoldás, ha lehet ezt így mondani, legalábbis közöttünk vámpírok közt. Nem mintha döftek volna már szíven karóval, de ehhez képest lemerem fogadni, hogy az semmi. – Elmondjam mit érzek? Rohadtul dühös vagyok arra a  kutyára, a családját a előtte fogom elfogyasztani! – jelen pillanatban másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy mennyire megakarom ölni azt a kis rohadékot… a teremtményem ellenem fordult, ráadásul még Rosette is őt védi, hát hova halad így ez a világ? – Sajnálnom kéne azt a kölyköt? Miért? Engem ki sajnált? – ha engem nem sajnált senki, én miért kéne, hogy másokat sajnáljak? Főleg azt, aki miatt most itt vagyok és percenként vért hányok! Csak egy kicsit legyek jobban, és meglátogatom a drága családját, a vérükkel fogom a gyerekszobáját újrafesteni.
- Miért, mitől lenne jobb? Csak egy kis vérről van szó… előbb döglök így éhen! – nézze el nekem azt, ha kicsit indulatosabb vagyok a kelleténél, de éppen a halálomon vagyok, ő pedig képes azt mondani nekem, hogy ne csináljak semmit? Ha már meghalok, legalább ne egyedül tegyem, pár emberért igazán nem kár, ez is csak táplálkozás… még ha felesleges is. Viszont a következő szavai hallatára felmordulok, amit persze egy szinte óráknak ható fulladozás követ, talán most már tudomásul kéne vennem, hogy a saját testem is kezd ellenem fordulni, mert jelen pillanatban úgy érzem magam, mint aki a Pokol legmélyebb bugyrában vakációzik. – Szükségem van a… segítségedre. – tudja, hogy nem akarok meghalni, mégis úgy érzem, hogy ez az egész kicsit arra megy ki, hogy… élvezhesse azt, hogy most aztán tényleg tehetetlen vagyok, egy szimpla megfázás is képes lenne megölni, jelen pillanatban a saját véremben fuldoklom, úgyhogy… én már nem lepődök meg semmin sem. – Haldoklom… szóval muszáj őszintének lenned hozzám, igaz? – egy haldoklónak azért csak nem hazudna, igazam van? Az kegyetlen lenne.
@
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 23, 2015 2:48 pm

Darius & Rosette

Ha nem lenne ennyire rossz állapotban, isten bizony, hogy egy kicsit keményebben még rá is szólnék, hogy most azonnal fejezze ezt be, mert komolyan kiborít vele. Igenis baromi rossz állapotban van és én nem tudom, hogy mégis miért nem képes ezt felfogni. Lényegében... bármennyire is rossz ezt kimondani, de haldoklik! Ő pedig képes viccelődni rajta és úgy tenni, mintha semmi ilyesmiről se lenne szó? Komolyan képtelen vagyok felfogni, hogyan képes így viselkedni valaki még a halál torkában is. - És még te mondtad, hogy... neked nem árthat senki. - emlékszem rá, nem rég volt csak, néhány hete, amikor azt mondta, hogy neki aztán senki sem árthat, aztán jön valami kölyök a múltból, aki... ha ezt nézem, akkor még jogosan is tette. Kiváltotta neki a vérfarkas átkot, nem csoda, ha szegény kissé zabos volt a miatt, vagy inkább ha jól sejtem, akkor nagyon. Én is az lennék a helyében. Bár mondjuk egy szót se szóljak, hogy velem is elég rosszat tett. Mintha komolyan csak folyton a bajt keresné és ezt soha sem leszek képes felfogni mire jó.
- Legalább annyi eszed lett volna, hogy... elmenekülsz. Az istenért, a vérfarkas harapása halálos! - nem értem, hogy miért az a fene nagy büszkesége az, ami mindig felülkerekedik, mintha direkt nem is akarna józan ésszel gondolkodni és nem értem, hogy miért nem. Nem olyan nehéz az, csak meg kéne próbálnia felfogni, hogy az élet nem úgy működik, ahogyan akarja, hanem igenis néha vannak dolgok, amik erősebbek nálunk. Komolyan kiborító tud lenni, és akkor ezek után persze, hogy tovább folytatja. Nem akartam így látni és... igen akartam, hogy szenvedjen, de nem fizikailag. Azt akartam, hogy érezzen valamit! Hogy... egyszer az életben képes legyek úgy fájdalmat okozni neki, hogy azt a szívében érzi és nem egy karó miatt. - De... de nem így értsd már meg! Azt akartam, hogy... érezz valamit, hogy egyszer gondolj bele abba, hogy mit tettél velem... vagy azzal a kölyökkel, hogy... - megrázom a fejemet. Hogy tényleg el tudjam hinni, hogy valaha régen tényleg szeretett, hogy nem csak kihasznált, mert én nem ezt tettem. Az elején igen, az elején játék volt, szórakozás, de aztán nem, aztán... aztán megszerettem és e miatt fájt annyira az, amit tett, hogy megölt, hogy ott hagyott, hogy így elbánt velem, és ő mintha képtelen lenne ezt még most is felfogni.
- Nem lesz jobb tőle, te is tudod, nem csillapítja most semmi sem az éhségedet. De... egyszer megtehetnéd. Kérj meg! Most az egyszer ismerd el, hogy szükséged van a segítségemre. - bírom még azt hiszem, de azért elég közel vagyok már így is a kiboruláshoz. Nem érne semmit, ha most enne, csak ugyanúgy kijönne belőle minden és ezt képtelen megérteni, mintha nem is nagyon akarná, pedig nem olyan bonyolult a dolog. Segítenék... tudom, úgyis fogok, de most az egyszer megtehetné, hogy megkér, hogy egyszerűen csak megpróbál normálisan viselkedni... velem... legalább velem. Nem érdemlem meg még most sem? Tudom én, hogy nem akar meghalni, és igenis ha tenne érte, akkor ez nem is következne be, csak be kéne fejezni ezt a hülye gyerekes hozzáállást és egyszer az életben felfogni, hogy igenis nagy bajban van!

♫ Say something ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 20, 2015 10:04 am

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Hát… pedig rég éreztem ilyen jól magamat. – a hangomból bárki képes lenne kihallani, hogy ezt messze nem így gondolom, inkább pont az ellenkezőjét érzem. Ilyen rosszul évszázadokkal ezelőtt éreztem csak magamat. Mikor átváltoztam, mikor meghaltam… és most úgy látszik, hogy a halál végül elért… tényleg elért, és nem csak követett, mint valami árnyék. Nevetséges egy dolog ez. Azt hinné az ember, hogy minél tovább él valaki, annál inkább megakar halni, mert már úgy érzi, hogy a világ, az emberek, már nem tudják őt meglepni. Nos… én nem így érzek, én készen álltam a halálra régen, de most… túl sokat éltem, hogy meghaljak. – Egy hülye kis tinédzser, akit régen megigéztem, hogy öljön. Jó nagy hegyes fogai voltak. – és jó nagyot is harapott belém az a rohadék…csak egyszer egy pillanatig érezzem jól magamat, megkeresem és a beleivel fogom megfojtani… miután kifiléztem azt az imádnivaló kis családját. Velük fogom díszíteni a házukat. – Ki hitte volna, hogy még zabos rám. – persze, pontosan tudtam, de… sokkal büszkébb vagyok én annál, minthogy elfussak, és egy ideig egész jól bírtam, de aztán egyetlen hiba és… bumm, már is fordulatot vet minden. Azt a rohadt Holdat nem ártana mondjuk felrobbantani, nekem aztán a legkevésbé sem hiányozna, ez biztos.
- Pedig nagyon próbálok a kedvedre tenni. – ő akarta látni azt, ahogy szenvedek, igaz? Ő akarta az életem megkeseríteni, hát… nem ő tette ezt, de láthatja, erre vágyott, nem? Hát, most láthatja, élvezze ki a pillanatot, mert kitudja milyen sokáig tart… szenvedhetek még percekig, órákig, esetleg napokig… nem tudhatjuk mikor lesz vége. – Páholyból nézheted végig. – talán kissé hatásosabban is eltudnám ezt mondani, ha nem vért hánynék és köhögnék folyamatosan. Nem hittem volna, hogy lesz olyan pillanat, mikor utálni fogom a vért…hát, ez most klasszikusan egy olyan pillanat, az első számú élvezeti cikkem most… úgy látszik megakar ölni, drámai…már-már komikusan. – Most? Nem te szajkóztad folyton, hogy mennyire szenvedni akarsz látni? – nem én, hanem ő, ő mondta ezt folyamatosan, ő vágyott rá, hogy így lásson engem, és most, mikor ezen vágya teljesül, visszakozik? Nem tudom, hogy ez most hízelgő-e, vagy sem, de… mindesetre érdekes, úgy tűnik a halál nem csak a hamarosan el halálozót változtatja meg. – Éppen haldoklom, megtehetem, hogy nem hazudok magamnak. – ahogy tette ő… megharaptak, a rohadt életbe is, elégé úgy áll most a szénám, hogy hamarosan meghalok, hát hadd viselkedjek úgy, ahogy akarok… mindig ezt tettem mondjuk, így jobban belegondolva, de a mostani helyzetemet tekintve, ezt… kétszer ennyire megérdemlem most. – A+ a vércsoportom. – a halálos ágyán mindenki szokott gyenge vicceket sorolni, igaz? Hát, nem fogok ez alól most kivételt jelenteni. – A vérről jut eszembe… éhes vagyok… nincs véletlen a hűtődben egy tartósított hulla, igaz? – nem tudom miért, de most aztán szó szerint szenvedek az éhségtől…gondolom a vér miatt, valahogy pótolni kell, vagy tudom is én… mindegy, vér kell, méghozzá most!
@
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 18, 2015 9:51 am

Darius & Rosette

Kár lenne tagadni, hogy aggódom, mert bármennyire is utálnom kéne, sajnos még mindig nem megy. Próbáltam én kerülni, pont e miatt nem is tudtam arról, hogy mi történt vele, hiszen... mégis mi értelme lenne annak, hogy folyton a nyomában járok, miközben ő képtelen felfogni azt, hogy nekem mire van szükségem. Mintha tényleg nem lenne képes érezni, vagy csak szimplán nem akarna. Nem tudom, talán egyáltalán nem is számít a dolog és nem is kéne ezen járnia az eszemnek. Próbáltam kizárni magamból mindent, ami vele kapcsolatos, erre egyszerűen csak megjelenik nálam ilyen állapotban? Vámpír, mint én... nem szabadna így kinéznie, csak egyetlen esetben, és ha mégis arról van szó, akkor nagyon-nagy bajban van, amit persze most is képtelen felfogni.
- Nem... egyáltalán nem látszik. - rázom meg a fejemet. El sem veszem a kezem a homlokáról. Rémesen fest, és olyan forró, mintha mindjárt meggyulladna itt előttem. Az pedig nagyon-nagy baj, hogy a vér is kijön belőle. Nem akarom beismerni azt, hogy mi lehet a baj igazából, de félek tőle, hogy más magyarázat sajnos nincsen. - Nem lehetett olyan jó barát... farkas volt igaz? - csak ez lehet. Megharapta egy átkozott vérfarkas, mert képtelen volt megint visszafogni magát. Miért nem menekült el, mint minden normális vámpír tenné? Ennek lett volna értelme, de ő biztos vagyok benne, hogy inkább nekiment, vagy még rosszabb, továbbhergelte. Egyszer... egyszer mondtam, hogy nagyon rosszul jár majd, csak persze nem volt hajlandó elhinni nekem. Soha sem fog hallgatni rám és most sem képes felfogni azt, hogy baj van... nagy baj. Nem akarhat meghalni, ebben biztos vagyok, mert ide jött, azt akarja, hogy segítsek neki, én pedig nem is tudnék mást tenni.
A szavai hallatán elhúzom a számat, mert nem igazán tetszik, hogy még most is így áll hozzá... így áll hozzám. - Nem... nem tetszik, hogy haldokolsz. - sóhajtok egyet. Nem tudom, hogy mit kéne tenni, ez... ez nem olyan egyszerű. Ezt nem tudom megoldani egyedül, nem vagyok elég hozzá, még úgy sem, hogy már többet tehetek érte, mint egy egyszerű vámpír. - Nem megkönnyebbülés! Miért kell most is ilyeneket mondanod, hol az a jó megszokott magabiztosság és egoizmus? - eddig mindig ez volt nem? Hogy ő mindent megold, hogy ő a tökéletes ember, hogy én úgy sem tudok neki ártani és persze nem is akarok. Legutóbb ezeket mondta, most is jobban szeretnék ilyesmit hallani, még ha akkor idegesített is vele. - Kitalálunk valamit, csak vér kell... olyan, ami használ is. - nem hiszem, hogy megtalálhatnánk azt az egy személyt, akire szükség lenne. Hallottam már róla... az első hibrid, Klaus, de fogalmam sincs, hogy hol van. Talán... talán elég lehet a vérfarkas vére, talán az segítene? Az a legnagyobb baj, hogy időnk nincs és kísérletezni sem tudunk, vagy próbálkozni. Nincs sok ideje, innentől tehát csak pár lépés, amit megtehetünk és kész. Ha nem sikerül akkor vége, akkor... akkor meg fog halni, bármennyire is azt hitte, hogy neki nem árthat senki és semmi. Úgy fest, hogy tévedett... nagyon-nagyot tévedett.

♫ Say something ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 13, 2015 8:10 pm

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


Rohadtul nem fogom elhinni, hogy a halálomon vagyok, pedig muszáj lenne, de mégis miért kell ilyennek lennie az életnek? Azt hinnéd, hogy te különleges vagy, nem hat rád az, ami minden más fajtársad megöl. Táplálkozol, istennek érzed magad, aztán egyszer csak beüt a rossz és rá kell jönnöd, hogy nem vagy mindenható. Ezt a legnehezebb elfogadnom. Régóta élek, és mindenkit megöltem eddig, aki megpróbált nekem ártani, erre ez a rohadt kis kölyök… egyetlen hibámat használta ki, és máris végem van. Nem valami jó érzés az, hogy egy hülye hiba miatt kell feldobnod a pacskert. Ráadásul még csak nem is egyből halok meg, hanem… mindenféle hülye tévképzet gyötör.
Még csak nem is tudom, hogyan kerültem ide…csak azt tudom, hogy nem rég táplálkoztam és mégis újra éhes vagyok…jobban,mint bármikor. Gyötört már épp eleget éhség az életem során. Próbáltam ellenállni annak a kölyöknek is, akinek először ittam a vérét…de nem ment, legyűrt az éhség, majd mikor Rosette és a bátyja börtönében sínylődtem… de ilyen éhséget még nem éreztem, és elég erősen küzdenem kell az ellen, hogy ne keljek fel,mert érzem, hogy két métert nem tudnék  megtenni anélkül, hogy ne esnék össze legalább háromszor. Ha ezt túlélem… megtalálom az én kis teremtményem és darabokban küldöm el a szüleinek.
- Tűz forró? Pedig nagyon jól érzem magam… nem látszik? – talán meggyőzőben is elő tudnám adni, ha éppen nem az ellen küzdenék, hogy a saját vérembe fulladjak meg. A rohadt életbe is, ha ezt tudom, akkor nem az átkot váltom ki, ami gyötörte a srácot, hanem az életét veszem el. – Találkoztam egy régi baráttal és… harapós kedvében volt. – mondom, ahogy az oldalam felé pillantok. Ott harapott meg, de nem néztem meg a sebet, mégis miért tettem volna? Épp elég érezni azt, hogy mennyire szarul vagyok, nem kell még látnom is, igaz? Egy haldokló hadd döntse már el ezt. – Megoldjuk? Mi van, nem tetszik a látvány, ahogy haldoklom? – ezt akarta annyira látni, nem? Hogy szenvedjek…hát most szenvedek is istenesen, remélem, hogy ezzel végre a kedvére tehettem, mert nem akarok meghalni még, de egyelőre úgy néz ki, hogy nem sok választásom van. A halál az halál…fura, annyi halált láttam, hogy azt hittem nem fogom tőle… tartani. Nem is félek, inkább csak nem akarom elfogadni, annyit éltem már, hogy azt hittem nekem emiatt soha nem kell félnem, de mint kiderült… van olyan dolog, amitől tartanom kell. Nem valami szép kilátásaim vannak… én ezt tudom, valószínűleg Rosette is látja, csak valamilyen okból kifolyólag nem akarja elhinni. – Egyszerre ijesztő és megkönnyebbülés, mi? – a halálom. Hiszen ha én meghalok, mi marad neki ezen a világon? És megkönnyebbülve is érezheti magát, mert láthatja ahogy szenvedek, ezt akarta. Megöltem, és most ő végignézheti azt, ahogy meghalok. Mondhatni kvittek vagyunk, de… utálom azt, ha nem én vagyok előnyben.
@
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 13, 2015 3:39 pm

Darius & Rosette

Próbálom egyszerűen csak kiverni őt a fejemből, mert... így kell tennem, mert úgyis képtelen érzéseket kimutatni, akkor pedig miért lennék annyira hülye, hogy rajta jár az eszem? Egyszerűen csak... hagynom kellene az egészet a fenébe és tovább lépni. Talán... vissza kéne mennem Curtishez, talán... legyünk megint testvérek? Ő is bántott, de azt hiszem ő legalább talán tényleg velem akar lenni. Lehet, hogy akkor régen gyáva volt és nem védett meg az apánkkal szemben, de attól még ez változhatott? Erősebb lett ő is, és talán már képes lenne igazán mellettem állni, igazán... testvérként élni. Talán ez lenne a megoldás, csak hát ő is annyira kemény, ő is annyira... magának való már még inkább, mint régen, én pedig félek tőle, hogy nem is akarna visszafogadni, vagy ugyanúgy nem tenne értem most sem semmit. Egyszerűen... rettegek attól, hogy újra csalódom, mintha csak mindig ez lenne a sorsom, újra és újra szembesülni azzal, hogy senkinek sem vagyok fontos, hogy senkinek sem érek igazán sokan, és talán már magamnak sem. Darius nem hitte el, de igenis nem vagyok benne biztos, hogy van-e értelem az életemnek. Amíg még kajtatok utána, amíg még van célom, hogy utána megyek, hogy az ő életét próbálom meg tönkretenni, addig valami van, de ha erről leteszek, akkor mi marad nekem? És az a legnagyobb baj, hogy úgy sem vagyok képes őt igazán bántani, akkor... minek kínlódok vele mégis?
Túlságosan sok gondolat zakatol a fejemben, ezért nem veszem észre sem azt, hogy követ, sem azt, hogy valaki benyit. Amikor megérkezik, akkor ugyanis már folyik a víz, én pedig épp akkor lépek be a zuhany alá, amikor nyitja az ajtót. Vámpír hallás ide, vagy oda, a gondolatok ugyanúgy elvonhatják a figyelmet, úgyhogy hosszú pillanatokba telik, mire már a víz alatt állva megérzem a jellegzetes illatot... bár ez nem olyan, nem az igazi, de mégis csak vér, még hozzá nem is kevés. Idegesen lépek ki a víz alól, és csak a törölközőt tekerem magam köré, hogy aztán óvatosan lépjek ki a szobába. A szavait még éppen hogy elkapom, amikor felismerem, hogy mégis ki fekszik az ágyon. Az első döbbenet után mozdulok is. Nincs valami jó bőrben és minden utálatom ellenére most nem tudok azzal foglalkozni, hogy miket csinált mostanában, amikkel újra elásta magát a szememben. Azonnal leülök az ágy szélére mellé, a kezem a homlokára siklik.
- Tűr forró vagy és... nem marad meg benned a vér? Mi... mi történt?  - az a baj, hogy tudom... tudom, hogy mi az, aminek ilyen tünetei vannak, és ha jól gondolom, akkor bajban van, most tényleg igazán nagy bajban. Ha megharapta egy vérfarkas, akkor talán csak órái vannak és.... Nem, erre nem akarok gondolni, nem, valahogy megoldjuk. Látszik rajtam, hogy mennyire aggódom, látszik rajtam, hogy féltem őt, a kezem sem veszem le a homlokáról. - Semmi baj nem lesz... megoldjuk... megoldjuk rendben?  - azt hiszem tudni kellene, hogy ki volt az, hogy pontosan mi történt és ha ez meg van, akkor... akkor rájövünk, hogy mi a gyógyszer. Nem fogom hagyni, hogy meghaljon. Tudom, hogy pipa vagyok rá, és tudom, hogy képtelen kedves lenni, hogy nem mutatja ki soha az érzéseit, és ha túléli ezt, akkor csak újra ugyanez lesz, de sajnos igaza volt, képtelen lennék végignézni a halálát, egyszerűen nem menne.

♫ Say something ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 12, 2015 5:54 pm

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


A rohadt életbe…gőzöm nincsen arról, hogy mégis hogy a francba történhetett meg mindez. Azt hittem minden rendben lesz, elbírtam az elején még azzal a rohadékkal, rúgtam, ütöttem a hülye pofáját, de végül sikerült egyszer elég közel kerülnie, hogy az oldalamba mártsa a rohadt fogait. Nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy milyen hatással van egy vérfarkas harapása rám, ha maradtam volna harcolni tovább, akkor biztos meghalok, ezért inkább elmenekültem. Nagyon rég újra, de… menekültem. Elérte az a kis rohadt görény. Ha valaha is jobban leszek még, kitépem a gégéjét abban biztos vagyok. Engem nem haraphat meg csak úgy…senki, főleg nem ő.
Viszont… fura  módon nem éreztem magam  rosszul az elején. Nem szédültem, nem volt semmi bajom, táplálkoztam és kész, egyetlen dolog tűnt csak fel. A nő, akinek lecsapoltam a vérét, megszúrt, és a seb nem gyógyult meg… ami azt illeti még mindig ott van, és rohadtul idegesítő, mert vagy évszázadok óta nem volt olyan sebem, ami egy percnél régebb óta lett volna meg. És ekkor még nem sejtettem semmit sem, talán már reménykedtem is abban, hogy nem halok meg… pedig láttam már vámpírokat, akikkel vérfarkas harapás végzett, de… soha nem láttam, hogy mi történt igazán, csakis a végének voltam  a szemtanúja. Végül mégiscsak reménykedtem… reménykedtem, hogy én különleges vagyok és a rohadt dögök harapása még csak hatással sem lesz rám.
A bajok ott kezdődtek mikor látni véltem a kölyköt, akinek a vérével pecsételtem meg a … halál utáni életem. Tudom, hogy őt láttam, az arca egy életre beleégett az arcomba, és azt is pontosan tudom, hogy a kölyköt darabokra téptem, esélytelen az, hogy vámpír lett volna, és ez csakis azt jelentheti, hogy… képzeltem. Ennyire nem vagyok instabil, és nem szedek semmit, úgyhogy… az a rohadt harapás akkor kezdet el hatni. Nem tudhattam biztosra, de ilyen helyzetekben nehéz nem erre gondolni elsőként.
És valahogy így keveredtem ide. Követtem… Rosette-t. De most, hogy beléptem a szobába, nem látom sehol. Talán még csak nem is itt lakik…talán … nem is ott vagyok, ahol hiszem. Akárhogy is, de kénytelen vagyok ledőlni az ágyra. Erőtlen vagyok, újra és újra a rohadt vér ízét érzem a számban, amit kihányok. Alapjáraton örülnék a vérnek, na de így… a francért is, nem kihányom  kéne! – Bocs, azt hiszem összevéreztem az ágyad. – mondom vigyorogva magam elé, de a hangomon érezni, hogy semmi okom nincsen vigyorogni. Hallottam, hogy valaki bejön, de… talán ezt is csak képzeltem. Már nem tudom mit higgyek. Talán… talán a gondnok az. Ha ő az, akkor miért is ne fogyaszthatnám el az utolsó vacsorámat? Még ha ki is jön belőlem mielőtt megdöglök.

@
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 12, 2015 4:14 pm
*
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:55 am
Vissza az elejére Go down
 

111-es szoba - Rosette hotelszobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-