Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 25, 2016 7:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Silas && Phoenyx
You Need My Help, and I Need Yours
Tudtam, hogy életem során mit miért áldoztam fel. A szabadságom a szerelmemért, a képességem a családomért, melyet talán a történelem lapjain fekete és fehér döntésekre bontanak, elítélnek tetteim vagy tetteik miatt, de ezeket megtanultam már nem figyelembe venni. A tehetségem, a segítőm hatására elrejtettem, majd elfeledtem, hogy eljön az a nap, mikor meg kell halnom, s mikor elérkezettnek látták többen is, akkor döbbentem rá csak igazán, hogy az élet mennyire lehetetlenül gyorsan pörög, és lesz semmivé körülöttünk, ránt magával mindent, s mutatja meg, hogy ő az egyetlen, kit csak az idő befolyásol, és szabhat neki határokat. Mert én nem egyszer tettem, amit helyesnek véltem, amit szükségesnek éreztem, s talán meggondolatlan is voltam, hogy oly sok mindent feláldoztam. De a mai napig, ha valaki megkérdezné, hogy megérte-e, nem gondolkodnék az adott válaszon. Meg. Azért az életért, amit kaptam, miután elvettek tőlem egy másikat, mindent megért volna.
Most pedig a kora esti szürkületben azon céllal érkezek meg a temetőbe, hogy a múltam utolsó reményeibe kapaszkodva visszakaphassak abból valamit. A családom. Amit talán a legnehezebb volt elengedni. De mikor megtettem, a szívem szakadt meg, ahogy a gyermekeim halálát néztem, ahogy szeretett uralkodóm halálát végignéztem, fiatal, üde bőröm pedig mit sem mutatott a szívem maró fájdalomból. Mert ez voltam én. Az örökös szultána, akinek mondhatnak bármit, aki ellen tehetnek bármit, meg nem törhet és nem is törik. Így hát ide jutottam, a próbálkozások végtelen tárházában sorra összetörve egy-egy üveggömböt, ami haszontalannak ígérkező megoldásokat rejtett, melyek vagy kivitelezhetetlenek voltak, vagy egyszerűen semmi értelmük nem volt. De ezennel valami más lesz. Tudtam, éreztem egész testemben.
A gondolataim és a múlt melankóliájából mindig is nehezen szakadtam ki, s most olyan érzésem támad, mintha a férfi, kit nem is ismertem, szinte megfejt szavak nélkül, arra viszont már nem vettem a fáradtságot, hogy tegyek ellene. Belefáradtam a múltam rejtegetésébe, még magam előtt is. És ha rájön, mi van? Boszorkány vagyok, jó pár emberöltőnyi élettel a hátam mögött, ő pedig hasonló ereje miatt szintén képes megakadályozni az idő múlását, már, ami a külsőségeket jelenti. Mert nekem aztán senki se mondja, hogy a múlt nem hat semmilyen mértékben az emberre.
-Miért érzem azt, hogy itt nem arra utal elsősorban, hogy megölte az imént említett költői természetet?-érdeklődöm, arcomon ritkán látott, de annál jellegzetesebb, kissé talán megvető mosolyom sokatmondó lehet. Nem voltam szent, nem tagadtam, hogy hasonlót nem tettem meg már mással.-Sosem értettem, hogy a melódramatikus naplóvezetés hová vezet. Meglehet maradi vagyok, aki hitt régen a szerelmes levelek erejében, de nem gondolom, hogy holmi lapra vetett sorok bármivel segítenek az ember lelkén, pláne, ha azt más nem olvashatja.-toldom meg még saját nézetemmel is a mondandóm.
-És ezt értékelem is. Igaz, nem hiszem, hogy ezen eset után újra találkozunk.-nem teszek célzást, csupán a tények egyenlőre arra utalnak, hogy kölcsönös segítség fejében itt a mi kis ismeretségünknek vége. De a jövő kifürkészhetetlenségében bármi előfordulhat.
-Nem vagyok óvni való nyári harmat, de köszönöm a lehetőséget. Remélem eme tulajdonságát nem kell megtapasztalnom, akkor ugyanis nagy baj lenne körülöttem.-szintén a jövő kifürkészhetetlenségére célzok, bár valóban nem is szeretnék arra gondolni, hogy bárki oltalmára szorulnék. Nem voltam az a típus, aki segítségért rohangál, a jelen helyzet talán apró kivételt képezhetett, de akkor sem hiszem, hogy ilyen típusok sorába beálltam volna valaha is.
Harsányan felkacagok, ahogy meghallom az ártalmatlan kifejezést, vagy inkább jelzőt, amivel illet.
-Távol álljon tőlem bárki képzelgését elrontani, de higgye el nekem, a legutolsó nő vagyok a földön, akit ártalmatlannak hívhatnak. Lapozza föl a török történelmi krónikákat... ha egy vörös hajú nőről írnak, aki, nos nem mindig tette azt, amit elvártak tőle vagy amit mondtak neki, rájön, hogy mire gondolok. De magának én nem terveztem ártani. Ahogy mondta, nem ártottam magának, és ez fordítva is igaz.-mosollyal zárom végül le a mondatot, míg a megfelelő előkészületekbe belekezdünk.
A céljaim nem titkosak, így válaszom egyértelmű, és még ha nem is olyan konkrét, mint amire talán várhatott, a lényeges információkat rejti azért és nem rejtem el előle.
-Akkor azt hiszem megér egy próbát mindkettőnknek, hogy ez működjön.-bólintok elégedetten, vörös hajamba máris belekap a szél, ahogy a könyvhöz nyúl és a megfelelő oldalon kinyitja.-Ha ön kész, én is.-veszek mély levegőt, amelyet egyenletesen kifújva, testem nyugalmi állapotba kényszerítem. Meggondolatlan tetteknek, és gondolatoknak helye jelenleg itt nincs. Tiszta elme kell és koncentráció. A cél pedig szentesíti az eszközt, így bármire képes vagyok, hogy elérjem azt a pontot.

remélem megfelel  :hatodjmeg:  ●● Man on fire ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 13, 2016 10:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To: Phoenyx Thani

Éjfekete fátyol leple takarja be a lelkemet, sötét palást burkolja magába az egész lényemet, és érzem, ahogy szívdobbanásaim elfakultan hirdetik a gonosz énem velejáróit. Tisztán emlékszem kétezer évvel ezelőttre, amikor is egy család részeseként nőhettem fel, s majdan elveszítve mindent, nos gazdag úrfiként jegyesemmé tehettem egy nőt. Tessa szeretett - teljes szívéből szeretett -, ám mindezt az érzést nem tudta belőlem kölcsönösen kiváltani. Ugyan érdekekből elvettem volna őt, ha éppenséggel nem pillantom meg az egyik szolgálólányát, aki már az első alkalomkor teljesen magával ragadott a szépségével. A későbbiekben angyalnak becéztem, megosztottam volna vele az örök életem, ám közbe szólt a sors, és el kellett vesztenem mindent. Elhitette velem Qetsiyah, hogy a szerelmem halott, ezt követően magához akart édesgetni, de nem mentem bele. S mivel határozottan nemet mondtam az ajánlatára, ezért elzárt kétezer évre. Társul kaptam a magányt, az ürességet, és a sok-sok kínzó évet, amelyet már nem kaphatok vissza az életemből. Emlékszem mennyire vártam a szabadulásom, s lám nem sokkal később megkaptam a halálom. De most, hogy élek, és visszatértem, nos már koránt sem vonz engem a szerelem. Könnyen feláldoznám önző módon, ha mindezzel elérném a céljaimat. Engedtem a túloldalt okozta kínzásnak, és elengedtem azt a részem, amely még valaha emberi érzéseket táplált. Ugyan igyekeztem Amara mellett jobbnak tűnni, de végül be kellett látnom, hogyha elhagyom azzal százszor jobban jár, mintsem a jelenlétemmel. Így egy kétezer éves szerelmet kukáztam, és értelmetlenné tettem azt a sok évszázadnyi kínt..
Gondolatok, melyek fájó tükörként mutatják meg a múltat, melyek átható jelenségként szövik be magukat a mindennapi életbe, s melyek néha olykor tán gyötrelmesebbek, mintsem bármi más eme világ telésében. Azért hanyatlik a világ, s vele együtt maga a természetfeletti társadalom, mert a gyengeség elnyomó hatalmú. Mindenki szeretni akar, és viszonzásként szeretve akar lenni. Mindenki társaságra, és kapcsolatokra vágyik, amelyek végezettül csak gyökeresen tönkreteszik mindazt, amit felépítettek. Nem jogom ítélkezni, hisz vétkeim nekem is vannak, de ettől eltekintve mindig is én leszek az a személy eme létezésben, aki a tényleges végzetet jelöli meg.
Hallom a gondolatokat, amelyek lejátszódnak a nő fejében. Érzem mindazt, amit érezni vél, és pontosan látom, hogy kire vágyik, kiket ismer, vagy hogy hol mi is történt. Mint egy nyitott könyv, nos olyan előttem bárki élete. Nem kell közvetlen módon megfejtenem, nem kell részletesen évről évre megismernem, hisz a képességem alapját képezi, hogy szó szoros értelemben az elméjébe látok. Legtöbbször ennek a kapcsán veszem elő az alakváltást, és játszom el azt az adott személynek, akire épp a leginkább vágyik, vagy akit éppen csak elő szeretnék adni.
-Oh, művészet..-Mondom sokat sejtető mosollyal, ahogy tekintettem ördögien csillan meg.-Erről jut is eszembe, hogy ismerek egy költői alkatot, aki szenvedélyesen, ám mégis mélységes vágyakkal telve írta meg a naplóinak a sorait. Elnézegetve az átfogó szövegeket, nos lehet szépen ír, és hogy hajlama van az efféle tehetségre, de inkább egy szappanoperai előadásban képzelném el az életét, mintsem itt a valóságban.. Hmm, ezért is kellett gondoskodtam arról, hogy többé ne legyen ideje a szenvedésről írni.-Beszélek ironikusan a saját hasonmásomról, aki már nem is lehetne érzőlényként szánalmasabb. Túl tesz tizenhétmillió Elena Gilbert-en is, és ez pontosan nagyon nagy szó tőlem! Még élénken él a szemeim előtt azon kép, amikor is kikapcsoltattam az ifjú vámpírt. Szerintem jót tesz neki az érzéstelenség, és amúgy is több hasznát vehettem úgy, mint mondjuk nyálcsorgatóként.
-Mindenesetre, nos számomra nem kedvező értékű a szórakozás egy ilyen fontos ügyben.-Mondom komolyan megnyomva a szavaimat, és ezzel is érzékeltettem, hogy nem viccből érkeztem ma ide, és nem is azért, hogy kételkedővé lehessen tenni a mondandóim. Ha varázslatról beszélünk, akkor az felettébb biztos a részemről, hogy nem szegem a szavamat koránt sem. Bár aláírom, hogy nem vagyok makulátlan, és ezáltal ártatlan sem, de mindez nem vehető a mostani témakörben elő, mint tényező.
-Megölni önt?-Vonom fel kételkedve, ám kissé meglepetten a szemöldököm.-Ha néhány szövetségesre, és némiképp ismeretségre alapozhatok a jövőm kapcsán, akkor olykor-olykor oltalmazok.-Tekintettem komollyá válik, ahogy hangom teljesen őszintén cseng.-Talán van az ölésben valami különleges. De mit érnék egy halottal, kérem? Ön nem ártott nekem - legalábbis eddig nem óhajtotta sem a vesztem, sem pedig az ellenem való tervek kieszelését -, úgy hiszem ártalmatlan, de szóljon, ha tévednék.-Zárom le végül ezt az egészet könnyen, ahogy neki kezdek a varázslat előkészítésének.
Félszememet azért a partneremen tartom, hogy figyelemmel kövessem a tetteit. Nem sokkal később megválaszolja a kérdésemet is, amelyre egy sejtelmes mosoly a válaszom. Valahogy sejtettem, hogy személyes ügy révén kedvez majd neki ez a varázslat. Ám, én magam sem panaszkodhatok, hisz én is önös célokra kívánom alkalmazni, csak konkrétabban más milyen formában. Kérdése hallatán egy ördögi nézéssel pillantok felé, miközben állóhelyzetbe kerülök egyszerűen.
-Tudja, nos ezzel létrejön majd egy iránymutató, amely felfedi önnek az igazságot azzal kapcsolatban, amit tudni akar.-Kezdek bele a mondandómba, miközben az égőgyertyákra pillantok.-Míg ezzel szemben számomra fegyverként szolgál egy csatában, amelyet megvívni készülök.-Kíméletlen mosolyra húzom ajkaimat, miközben felveszem a földről a könyvet, s majdan pedig kinyitom a szövegnél, amelyet majd ismételnünk kellesz.


† Megjegyzés: Hello :mer:  / Zene: Unstoppable   ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 10, 2016 12:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Silas && Phoenyx
You Need My Help, and I Need Yours
Fogalmam sem volt, hogy mit is várok egy idegentől, bár az elmúlt találkáink alkalmával nem tűnt olyan ellenséges vagy szavát megszegő embernek. Viszont hála a múltamnak, az ármánykodásnak és a rengeteg szenvedésnek, tudtam jól, közel sem biztos, hogy az emberek arca nem csupán álruha egy mocskos, fekete lelket takarva, akinek semmi se szent, és bármire képes. Elég volt, ha csak magamból indulok ki. Én sem voltam szent, mosolyom sokszor leplezte mérhetetlen dühöm, haragom, vagy fedte el könnyektől áztatott arcom, szenvedésem minden jelét. Erőssé tettek, erőssé váltam másoknak és magamnak hála, hogy tartásom megmaradjon, s a történelem lapjai mégis egy szívtelen dögnek állítottak be, akinek semmi sem számít. De a gyermekeim, a szerelmem mindig számított. Persze idővel, ennyi évszázad távlatából megfakult emlékeim, hűségem egy uralkodóhoz, egy birodalomhoz, már nem számított, s a történetem, a fiatal cseléd története már nem változtatható meg, már nem írható át.
Nem gondolkodom azon, hogy mit mondjak, mit ne mondjak, egyszerűen hagyom, hogy szavaim akadály nélkül jussanak el felé és a ravasz mosoly láttán nem, hogy megrémülnék, inkább én is eleresztek egy mosolyt, és tündöklő zöld szemeim viszonozzák pillantását.
-Köszönöm, de azt hiszem a múltam fejében én is elmondhatom, hogy voltam már szobor. Pár művészt megihlettem.-vallom be, nem kitérve arra, hogy gyermekkori szerelmem ennek hála életét vesztette, és én vetettem annak véget, mérget adva neki. Ezen gondolatnak hála a gyomromban érzem, ahogy csomó nő és elég nehezemre esik felülemelkedni a tényen, hogy ez a múlt, és akkor, abban a pillanatban a saját életem, s jövőm fejében bizonyos döntéseket muszáj volt meghoznom. Persze mindezen gondolatoknak jelét sem mutatom, kisimult vonásokkal folytatom a csevejt, és várom, hogy a dolgok elinduljanak a helyes úton.
-Ha tudná, hogy ezt hányszor hallottam már, és hányszor csalódtam már ilyesmiben, megértené az aggályaim. És nem csak a jelen időben, a régmúltban sem mindenkinek számított, hogy megtartsa a szavát valakinek.-ismételten nem fogom vissza a véleményem, szavaira egyenes reakciót adok, és remélem nem veszi magára túlzottan, de amennyiben ő is igazat szól, én sem fogok hazudni. S eddig egyenlő az arány ezen a téren. Egyikünk sem ecseteli az életének minden apró jellemvonását, és egyenlőre úgy sem tűnik, hogy szavunk szegnénk a másikkal  szemben.
-Hát, lehetne így. De erre is tudnék példát hozni, hogy nem feltétlenül igaz. Például ha meg akarna mégis ölni, akkor biztosra veszem, hogy itt lenne. Bár indoka nem hiszem, hogy lenne rá. Én elhoztam, amit ígértem, s maga is, amit ígért. A képlet innentől egyszerű.-reagálok szavaira majd figyelem mozdulatait, a sírt, amit választott, s ahogy felsérti bőrét, a vér jellegzetes vas szaga csap meg, mégsem úgy, ahogy alapjáraton egy ember vére hathatna rám.
Leteszem a földre a gyertyákat és két szót suttogva meggyújtom azokat, s igyekszem kellőképpen kiüríteni gondolataim. A kérdésre mégis rá emelem tekintetem, a síron lévő névről, az elmélkedésről, hogy ki feküdhet itt.
-Érdekel, hogy mi lett a gyermekeimmel.-válaszolok tömören, de pont annyira sokat mondok el, amennyire sokat tudnia kell. A többi az én dolgom, és nagy örömömre szépen haladok vele, hogy sikerüljön céljaim elérése. Nem terelem gyorsan a szót, én is megvágom tenyerem, s egy másik kört rajzolok, épp olyat, mint ő, csak a saját véremmel, s úgy, hogy a két kör összeérjen.-Na és maga? Magának mire lesz ez jó?-érdeklődöm, a két díszített, aranypengét a zsebemből előhúzva, s a két kör közepére helyezve.


remélem megfelel  :hatodjmeg:  ●●Man on fire ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 03, 2016 9:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To: Phoenyx Thani

Egészen mélyen szívom magamba a friss levegőt, s tán még egy pillanatra azt is elfelejtem, hogy egy temetőben lévő sírkőn ücsörgök. A felismerés ténye, ahogy visszaérkezem a valóságba, és ahogy elfog a zord környezet, nos már szinte meg sem lepő részként csendül fel. A ruha anyagán át is tökéletesen érzem a sírtábla hidegségét, amelytől a ridegség tiszta érzete futkos a hátam felületén. Alattam jó néhány méterrel lejjebb egy koporsó hever, amelyben minden bizonyára egy csontváz pózol pókhálóval át szőtten. Kezdem ironikusnak érezni a helyzetet, s még hozzá abból a szempontból, hogy jó magam is voltam már elásva a föld legmélyére, ám a kedves kis hasonmásom sajnálta nekem megadni azt a luxus kényelmet, hogy egy koporsóban fekhessek. Most pedig visszagondolva a tényesetre, nos kifejezetten örülök annak, hogy mindeme eseménysorra koránt sem emlékszem. Talán ez az egyetlen egy szerencséje Stefan Salvatore-nak, mert más körülmények között netán ő is meglátogathatná a föld alatti kilátást.
Gondolatmenetem, nos azon nyomban félbe szakad, ahogy léptek hangja töri meg a már beállt csendet, ám a nő gondolatai is ékesen tükrözik azt, hogy ideje abbahagynom a képzelgést, és ezáltal áttérhettek pontosan arra részre, amiért itt vagyok. Elmosolyodom a szavai hallatán, hisz igencsak ritka eset, hogy valaki kiejtse azt az ajkain, amit voltaképpen gondolni mer. Könnyedén nyitom ki végül a szemeimet, hogy zöld pillantásom a nő irányába tekintsen. Jobb kezemet a sírkő felületére helyezem, ahogy elemelem eközben a hátamat a feliratos résztől.
-Több, mint kétezer éven át gyakorolhattam a szobor életmódot, és úgy hiszem éppen elég is volt a számomra. Ám, ha szeretné kipróbálhatja, hisz csak ajánlani tudom.-Jegyzem meg egy ravasz mosollyal az ajkaimon, miközben ellököm magamat a sírkőről, és ezáltal állóhelyzetbe kerülök. Teszek néhány könnyed lépést a táskák felé, melyek jól meg vannak pakolva, ám mielőtt még elérhetném azokat, nos a nő felé fordulok.-Miért ne állnám a szavamat, kérem? Tudom a mai világ léte kétségbe vonható, ám én teljes mértékben idomulok még a régi formátumokhoz. Helyenként kisebb kihagyás részemről is meg van, de ettől függetlenül nem szokásom a szavamat szegni, amennyiben komoly dologról beszélünk.-Hangom teljes komolysággal csendül meg, ahogy pillantásomat a nőnek szentelem. Nem vagyok makulátlan előéletű, de ettől függetlenül nem vicc nálam a mágia, és annak előnyeinek kikovácsolása. Szeretem a hatalmat, és mindazt, ami ezzel együtt jár, így kissé érdekes lenne, ha pont én szegném szavamat, holott épp úgy kedvez nekem is eme kis varázslás, mint a tőlem nem messze álló hölgynek.
-Ha meggondoltam volna magam, akkor nem lennék itt, nem gondolja?-Teszem fel a kérdést egy sejtelmes mosollyal, miközben néhány lépést teszek a hozott vastagkötetes könyv felé. Végül könnyedén kapom fel a kezembe, ahogy ezáltal a szemközti sírhoz sétálok át. Régi halott nyugszik itt - legalábbis az évszám erről tanúskodik -, így pedig tökéletesen kijelölt hely lesz a varázslatunk számára.-Ha már itt tartunk, akkor esetleg elárulhatná nekem azt, hogy mire is óhajtja felhasználni a végeredményt? Már amennyiben nem éppen egy államtitkot kérdezzek meg öntől, amit rejtegetnie kell bármi áron.-Miközben beszélek, nos addig a vászonkabátom belső zsebéből előkapok egy bicskát, amelyet szétnyitok, míg a másik kezemmel kinyitom a könyvet egy adott ábránál. Ezek után könnyedén vágom fel a tenyerem vékony bőrrétegét, s miután ezzel meg vagyok, nos a bicskát oldalra dobom, miközben leguggolva a könyvet a porba helyezem. Szabad kezem mutatóujját a saját vérembe mártom, majdan elkezdek felrajzolni egy kört a sírkő felületére. Ezt egy kisebb kör követi belül, és ebből kiindulva, nos pontosan öt darab egyenes vonal érintkezik a nagy körrel.


† Megjegyzés: Hello :mer:  / Zene: Unstoppable   ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 03, 2016 8:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Silas && Phoenyx
You Need My Help, and I Need Yours
Megszokhattam volna a városok közti ingázást, most mégis rendesen fel kellett készülnöm. Egy halom könyv, némi olvasgatás napokig. Ebből adandó tudásomnak hála végül minden hozzávalót beszereztem. Gyertyák, növények, vér, vagyis vérek, az emberi mellékes, szükségem volt más vérre is. Azt meghagytam a férfinak, szerezze be ő. Két táskát szinte színültig pakoltam, és bár mentségemre szóljon, hogy időben ültem a volán mögé és szálltam ki a temető mellett, a súlyok és a forgalom kifogott rajtam. Egyszerű ruházatomban könnyen beleolvadnék a tömegbe, és ezt kihasználva mégis úgy éreztem magam útközben, mintha a célkeresztet egyenesen a hátamra rajzoltam volna. Pusztán a kocsiban lévő kacatok miatt. A temetőben, ellenben e forgalmas közeggel, megnyugtató béke honolt.
Ha nem akartam volna is elméláztam kicsit a múlton, ahogy a kripták előtt elhaladok, a neveket és az évszámokat olvasva, s megfordul a fejemben a gondolat, hogy vajon a rengeteg sírból hánynak van valós tartalma, s hány üres, s csupán látszatot nyújt rokonoknak, a város lakóinak, hogy az illető elhunyt, s már nem az élők sorában van... A gondolat abszurd, de én is ugyanezt csináltam, sírom a törökországi Isztambul egyik mecsetében van. Üresen. Mellettem pedig szeretett férjem, annak leánytestvére, és saját leányom nyugszik. Összeszorul a gyomrom egy pillanatra, s nagyot kell nyelnem, hogy tovább tudjak haladni.
Megpillantom a napsütéses fényben a férfit, és arcomra szinte azonnal egy félmosoly szökik. Időben. Ha leszámítjuk az én késésem, túl időben érkezhetett, hisz az egyik síron ücsörög nyugalmasan, akár egy szobrot is mintázhatnának róla. Mondjuk egy költő vagy filozófus sírjára.
-Szoborként igen jól mutatna. Biztos megihletett volna egy művészt.-adok hangot a gondolatnak, majd közelebb sétálok és a földre teszem a két megpakolt táskát.-Lám-lám, állta a szavát. Ilyen is kevés van.-ismerem el ezt is, felkapva a kőről az üveget, amiben minden bizonnyal a leány vére van. Kinyitom az üveget és beleszagolok, nem csalódok. Szinte érezni a vérről, hogy kitől is van. Illata tiszta, a világ minden mocskától tisztított. Hosszú, vörös fürtjeimbe könnyedén kap bele a meleg levegőt sodró szél, és elmosolyodva teszem vissza a kőre az üveget.
-Itt az idő. Persze csak akkor, ha nem gondolta meg magát.-nézek a férfira sejtelmes mosollyal. Nekem vannak céljaim ezzel az egésszel, s ha neki is, nem fog kihátrálni belőle.

Lesz ez még jobb is  27  ●● It's A Fire ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 02, 2016 8:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To: Phoenyx Thani

Színtiszta kék égbolt, tündöklő aranysárgás napfény, kifogástalanul remek időjárás. Az emberek többsége a belvárost rója, s messze elkerüli a temető környékét. Bár fényes nappal van, ám senki sem szereti megközelíteni azt a helyszínt, ahol is a holtak nyugszanak. Felzaklató életérzés, hogy kit egykoron szerettél a föld legmélyén fekszik, s már sohasem élhet melletted. Felcsendülő ütemes léptek hangja töri meg a már beállt csendet, lábaim alatt szinte ropognak a törékeny kis fűszálak, ugyanakkor pedig a megannyi letört apró kis faágazat. Kétezer évvel ezelőtt tiszteletet tanúsítottam a természet, és az emberek iránt egyaránt, de mára már kénytelen voltam belenyugodni, hogy az akkori világ foszlányai örökre elvesztek. Az értékek megsemmisültek, az ígéretek elenyészővé váltak, és az emlékek fakó képekként tükröződnek az elmém legeldugottabb sarkában. Egy ösvényre érkezem, mely a kihaltságával kecsegtet, mely a mulandóság látszatát nyújtja, és amely pár év múlva is ugyanúgy itt fog állni, amikor már mindenki más öregszik. Az emberek egyszerűen meghalnak, az évek száma egyre csak növekszik, és kik egykoron bármit is jelentettek, nos a jövőre nézve semmivé lesznek. Egyetlen mozdulattal megállva körbepillantok a terepen, melyet megannyi sírhely övez. A közérzet egyhangú monotonságba torkollik, ám a síroktól eltérően néhány kripta jelenléte, nos tarkító változatosságnak minősülő jelenlétet ad. A környék tökéletesen kihalt, semmitmondó, és üres. Egyedüli érzékelhetőségként csupán a magány jelenléte, a fájdalom közvetlensége, és a szomorúság jellege mutatkozik meg. Ha nem éppen rideg jellemmel áldott volna meg a sors, akkor talán kirázna engemet a hideg eme helyszíntől. Ám így, hogy jelentéktelennek vélem a halált, és annak teljes látszatát, amely a szemeim elé tárul, nos még mulatságosnak is vélem ezt a helyzetet. Tőlem akár még az is simán kitelne, hogy grillpartit rendezzek a temető közepén. Most, hogy jobban belegondolok, nos talán nem is annyira rossz ötlet, sőt kifejezetten izgalmasan hangzik.
Lassú, ám mégis kimért léptekkel folytatom a már megkezdett utamat a temető belseje felé, miközben zöld pillantásom játszi könnyedséggel fut át egyik sírkő feliratról a másikra. Ruházatom egy márkás fekete hosszú szárú bakancsból, egy fekete bőrnadrágból, és egy fekete póló variációjából áll, amit ezenfelül még megtetéztem egy vászonkabáttal, amely egészen hosszú szárú, és a ruházatomhoz illően, nos ugyancsak fekete színű. Valójából egy külső szemlélőnek, nos úgy tűnhettek, mint egy gyászoló fiatal, kamasz srác, de a látszat voltaképpen csalóka. A jobb kezemben egy whiskys üveget tartok, míg a balban egy vastagkötetes könyvet. Az üveg tartalma voltaképpen nem alkohol, mint azt hinni lehetne, hanem vér. Színtiszta, emberi, vérvörös.. Nem volt könnyű beszereznem, de a varázslat szövege pontosan azt írta, hogy egy szűz lány vére legyen. Manapság már nem mindenhol talál az ember ilyen nőt, míg én persze még szép, hogy egyértelműen megöltem a lányt, mármint miután, nos a vérét ontottam. Végül könnyedén leteszem az egyik sírkő mellé a porba a könyvet, és az üveget, míg én magam helyet foglalok a sírkő tetején. Kicsit sem zavartatom magamat a jelenet miatt, sőt mi több a hangulathoz nem illően mosolyogva várom a partneremet. Minden bizonyára magáról a tárgyról, a gyertyákról, és az egyéb ilyen dolgokról, nos ő maga is gondoskodni fog, hisz nemcsak az én érdekem a sikeres varázslás végrehajtása, hanem nyilvánvalóan az övé is. Kényelmesen hátracsúszok végül a sírkövön, ahogy a hátamat a feliratos résznek vetem. Ezt követően lazán lezárom a szemeimet, majdan pedig csupán csak arra várok, hogy csoda történjen. Egyszóval élve a nő érkeztét remélem, amely ha jól sejtem talán egy félévszázad múlva bekövetkezik, hisz általában negyvennégy év kell ahhoz mire felöltöznek, és még akkor a többiről nem is beszéltem.. Talán jobb lesz az, ha mindenféle gondolkodás nélkül várok, és majd csak jelzi, hogy itt van, azaz megérkezett.


† Megjegyzés: Hello :mer:  / Zene: Love Killer   ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Vas. Feb. 28, 2016 9:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
Megvontam a vállamat. Amúgy sem volt kedvenc időtöltésem egy temetőben ácsingózni, vagy éppen sétálgatni a sírkövek között. Sok vámpír úgy volt vele, hogy ez jó hely arra, hogy táplálékot szerezzenek, mert sokan járkáltak erre fiatalok és idősek egyaránt, de én jobb szerettem máshogy megszerezni a zsákmányt. És úgy tűnt, hogy mivel fogytán voltunk a beszélgetési témákból, nem is kellett már sok időt itt töltenem. Eleve eljönnöm sem volt értelme, ezt pedig joggal mondtam. Talán mert az, hogy ő már nem volt kíváncsi rám, rányomta a bélyeget az én iránta érzett érzelmeimre is. Elváltak útjaink, és ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy bejárhassuk azt az utat, amit végül megtettünk. Végül is az enyém jobban sült el, tekintve, hogy ő csak ellenségeket halmozott, és ennek a levét issza nagy lelkesen, amiből ki tudja, hogy lesz-e kiút. Az ő döntése, hogy elfogadja-e a segítségemet, a boszorkány, akit ajánlottam neki, nem most jött le a falvédőről. S talán nem is az ellensége. Arra legalább büszke voltam, hogy nagyjából Eva-n kívül más ellenséget fel sem tudtam sorakoztatni a listán. És furcsa, hogy ezt a háborút én vívom az ő egykori legjobb barátnőjével. Furcsa volt, némileg már szürreális is, mert nem így kellett volna történnie. Megannyiszor voltam már szemtanúja csatározó barátoknak, de ebből a képletből Katherine most úgy ahogy van, kikerült. Hacsak Eva nem akarja szereplővé tenni.
- Jelenteni nem is jelent semmit. Csak egyszerű iránymutatást, hogy mit ne csináljak megint. - válaszoltam neki, ezúttal már eldugdosva magamban azt, aki őszintén próbált vele beszélni. Úgy tűnt, hogy mindent kiirtott magából, vagy csak szimplán remek színész volt, de nem is rám tartozott igazán. Az ő dolga, az ő baja.
- Nos, ha nem akarsz meghalni bizonyos intervallumon belül, megbízol a szavamban, és felkeresed azt a boszorkányt. Ellenkező esetben azt kezdesz magaddal, amit akarsz, hozok koszorút a sírodra, hogy legalább valaki gyászoljon is. - fordultam még felé. Nem hazudtam neki régen sem, ezt a szokást sem most készültem bevezetni, de úgy voltam vele, hogy a saját hülyeségeiért már ő felel. - Nagylány vagy, döntsd el, hogy mi a fontosabb. A hiúságod vagy hogy... meggyógyulj. - tettem oda a mondat végére egy furcsa szót. Érdekes volt az emberségre úgy tekinteni, mint valami betegségre, de neki egyértelműen ragály volt, egy kórság, ami belülről kezdte emészteni. - Tovább minden szépet, drágám. - biggyesztettem még oda az utolsó szót a mondat végére, majd egy másodperc töredéke alatt eltűntem.

| köszönöm a játékot |


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 02, 2016 10:20 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


victor & kath
Lehet, hogy sok mindent megéltünk már együtt, de a múlt az már csak a múlt. A helyzet az, hogyha mellettem is maradt volna az én sorsomnak az lett volna a vége, hogy meghalok. Vagy akkor is ugyanígy vámpír lettem volna. Ez elől nem menekülhettem. Bár bevallom nem is szívesen menekültem volna. Ha tudnám, hogy mi vár rám semmit nem változtatnék meg. Meglehet, hogy tökéletes volt, szinte mennyországba illő volt kettőnk kapcsolata, de halálra volt ítélve és a vámpírlét sokkal több életet garantált nekem, amit élvezhetek, amiben meglelhetem a boldogságomat. Mindent, amire szükségem volt. Nekem ennél több nem is igazán kellet. Erős voltam és idővel meglettek a magam kapcsolatai is és tiszteletet követeltem magamnak. Bár mostanra ez már fakulóban van. Ezért is van szükségem arra, hogy a lehető leghamarabb újra az erőm teljességében lehessek, és újra vámpírként ragyoghassam be mások életét. Hogy megmutassam engem nem szabad lebecsülni. Lehet, hogy jelen pillanatban ember vagyok, de a bennem kételkedő, vagy ellenem lázadni próbáló kis férgeket olyan könnyedén fogom eltaposni, ahogyan régebben is tettem volna.
Hogyha erre vársz, akkor elég sokáig fogunk itt porosodni és én azt nem fogom olyan könnyedén megélni, úgyhogy.. Majd talán, akkor ha ténylegesen teljesül a kívánságom. – Sajnálom, hogy Damian eltűnt az életemből. Nem is értem mi ütött belé. Habár ő volt a leghűségesebb barátom. Az is lehet, hogy szegény pont ezért lelte a halálát. Mert ilyen sokáig nem lenne távol tőlem. Főleg most nem, hogy tudja milyen állapotban vagyok. Emberként szükségem lenne a védelmére, de ezek szerint még önmagát is képtelen volt megvédeni. – Őrültebb vagy, mint gondoltam. Kapaszkodsz a múltba, mintha bármit is jelentene. – Bevallom, hogy ő is hozzátett a romlottságomhoz. Mondjuk ezzel szerintem még ő is tisztában van. Ha másképp viselkedik talán máshol állnánk most, mi ketten. Nem mondom, hogy nagy szerelemmel néznék egymásra. Mert ez hazugság. Az már régen elhalt volna az évszázadok során. – Szóval, akkor a szavadban kell bíznom, mert valakit voltál olyan kedves, hogy megfenyegettél?




©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Pént. Jan. 29, 2016 2:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
Megvontam a vállamat. Tudtam bókolni, ha nagyon megerőltettem magamat, de amúgy nem volt jellemző. A legtöbb nő ezek nélkül is tette azt, amit dolgának érzett, még ha ez tárgyilagosként is hatna, ha kimondanám. Az utóbbi időben viszont Olivia miatt egyáltalán nem törődtem azzal, hogy mit tennének más nők, ha eléjük kerülnék, és felhívást tennék keringőre. Nem volt túl sok erényem, de kellőképpen rá tudtam hangolódni arra a nőre, aki egykoron meg akart ölni. Tudtam, hogy ha valamivel megbántanám, ismét előkerülne az a karó, és én húznám a rövidebbet. - Legalább jól érezteti a kapcsolatunk... mélységét. - hangsúlyoztam ki az utolsó szót, bár ezzel is inkább arra utaltam, hogy megjártuk már a poklot is együtt. De jártunk a mennyországban kézen fogva. Többet éltünk egymás nélkül, ha az időt vesszük számításba, de amíg ismertem, nem tartottam lehetetlennek semmit. Ez volt az az első igazi szerelem, amiről ma már mindenki hadovált, csak nem tudták, mit jelent. Nyilvánvalóan én sem tudtam, mert ha csak ráéreztem volna, nem hagytam volna magára. Elgondolkodtató volt továbbra is, mi lett volna, ha az egész máshogyan történik. Bár az ő hasonmási vére miatt már eleve meg volt írva a rendeltetése. Nem szólhattam volna bele élete alakulásába.
- Én voltam a legjobb eddigi hősöd, ezt még most valld be magadnak is. - vontam fel szemtelenül a szemöldökömet. Nem tartottam számon, hogy kivel és hogyan kezdett ki. A Salvatore történetet ismertem, a mai napig képes volt összerántani a gyomromat. Nem voltam se apja, se bátyja, hogy megkérdőjelezzem bármely tettét a múltjában.
Elvigyorodtam. - Mondjuk úgy, kihasználtam az egykori barátnőd anyai érzéseit, és lefoglaltam. - vontam a vállamon újabbat. Lydia elvileg tudja, hogy mit csinál. Benne pedig érthető okokból nem szívesen csalódtam volna, mert a csalódásomat követően meghalna valaki. - Hm, belegondolva... ez az anyásdi lehetne nálatok egy közös téma. - tettem aztán hozzá, majd készültem volna hátat fordítva elindulni innen, de megálltam, és visszanéztem rá. - Sosem fog meghalni. Benned talán már nincs meg, de itt... - böktem a saját halántékomhoz. - addig élni fog az a lány, míg nem döfnek át egy karóval.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 10:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


victor & kath
Attól még, hogy mindenkinek vannak nem kötelező azokat nyilvánosságra hozni. – Értelmetlennek tartom a múlt elemzését és azt is, hogy egy-egy döntés mennyivel változtatta volna meg az életem. Ha például nem találkozom soha Victor-ral. Akkor is talán belekeveredtem volna ebbe az ördögi körbe, amit az életemnek véltem, miszerint előbb vagy utóbb, de megtaláltak volna az ősi vámpírok, akiknek egyetlen céljuk az összes vérem felhasználása lett volna. Még mindig örülök, hogy sikerült megmenekülnöm előlük, különben az életem is olyan hamar véget ért volna, mint minden más is. Mert értem aztán nem lett volna ki küzdjön. Az egész veszély, ami belengte az életemet váratlanul ért. Még akkor sem tudtam teljesen biztosan mivel is néztem szembe, amikor én magam is olyanná váltam, mint ők. De a talpraesettségemnek köszönhetően könnyedén felfedeztem magam és kiépítettem a saját kis birodalmam, anélkül, hogy felbukkantam volna az ősi vámpíroknak a radarján.
Olyan kedves tőled, hogy még az undorodat is egy bókkal kéz a kézben fejezed ki. – Megértem, hogy nem vagyok a szíve csücske, ahogyan ő sem az enyém. Különösebben nem érdekel, mert nincs sok közünk már egymáshoz. Legalábbis érzelmileg határozottan nem kötődünk egymáshoz, maximum negatív érzéseink vannak a másikkal kapcsolatban, de ez is inkább a távolságtartásra ösztönöz minket. – Nagyon-nagyon sajnálom, hogy nincs kedved fogni a kezemet és védelmezni engem, mint az én hősöm… - Lefelé konyul az ajkam persze mindössze játékosan, mert mind a ketten tudjuk, hogy különösebben nem tud meghatni. Eddig sem vágytam arra, hogy a közelemben legyen arra pedig meg végképp nem, hogy rászoruljak bárki segítségére. – Mi a garancia, hogy eljutok New Orleans-ba, mielőtt Eva az utamat állja? – Nem akarok semmilyen véletlenbe kis problémába ütközni. Jelenleg pedig ez az alku túlságosan is kecsegtető ahhoz, hogy hagyjam csak úgy elúszni. – Ennyi idő után is még ezt gondolod? Az a Katerina meghalt. Tudod miért? Mert összetörted a szívét. Már semmit nem tud megbocsájtani. Az életébe került. – Ha tetszik, ha nem ő is egyike volt az okoknak, amiért felébresztettem a bennem szunnyadó ördögöt.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Kedd Dec. 29, 2015 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
- Néha mindenkinek akadnak ilyen elfuserált gondolatai. - feleltem, majd lehajtottam a fejem, de nem bánatom jeleként, hogy egy korszakunk örökre végetért, és többé nem térhetünk vissza abba az időbe. Voltaképpen jobbak voltunk egymás nélkül, és mikor érzelmek nélkül éltem a mindennapokat, csak nevettem azon, hogy egy ilyen nő után vágyódtam évtizedek után. Vele akartam lenni, megosztani vele azt, amit más nem lett volna képes. De neki akkor már más kellett. A mai napig másra van szüksége, nem pedig rám. Mindkettőnk változott ilyen szempontból, és már nem létezik olyan módja ennek az egésznek, hogy mi újra barátok vagy ennél többek legyünk egymásnak. Én pedig Olivia miatt már nem is tettem volna. Talán egész életemben őt kerestem, még akkor is, mikor már ott volt az életemben. De ahogy mondták a nagyokosok, csak akkor kezdjük el becsülni azt, amink volt, mikor már elveszítettük. Ez Katerinára is igaz volt. Nem volt szégyen bevallani, hogy így éreztem. Előtte sem takargattam volna. Nem tudtam, mi hozza ki belőlem ezeket a szentimentalista gondolatokat, de ideje lenne elkezdenem nyugtatón élni.
- Nem lepődöm meg a kételyeiden. Csalódnék is benned, ha nem rögtön ezek merültek volna fel benned. - jegyeztem meg, miután szóvá tette, hogy Eva ellen élesben semmit nem érnek a kapcsolataim. - Nem foghatom a kezedet, ez tény. Ahogyan már nem az én dolgom megvédeni az életedet jó pár évszázada. De félretéve az irántad érzett összes kegyetlen és borzalmas undoromat, és tiszteletben tartom azt, ami kettőnk között volt, míg holmi emberek voltunk, nem fogom engedni, hogy bajod essen. - sóhajtottam fel, és beletúrtam a saját hajamba. Közelebb léptem hozzá, arcomat pár centi választotta el az övétől, és így kezdtem el beszélni, teljesen belemerülve a suttogásba. - Menj el New Orleansba. Keress egy Cassie nevű boszorkányt, és mondd, hogy én küldtelek. Olyan erő lakik abban a lányban, ami... egyszer már életeket teremtett. - nyeltem. Még akkor kötöttem barátságot azzal a nővel, mikor odamentem hozzá, és besúgót játszva komoly titkokat árultam el neki valakiről. - Jön nekem eggyel. Most beáldozom azt az egyet, hogy e módon nyerjem el annak a Katerinának a bocsánatát, akinek összetörtem a szívét. Utána azt kezdesz az új életeddel, amit akarsz.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 22, 2015 11:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


victor & kath
Nem is akarok és bele sem merek gondolni, hogyan keveredtünk volna mi egymás mellé. Mert emberként talán még előbb vagy utóbb a történtek ellenére is egymás mellett kötöttünk volna ki, ha ez azt is jelentette volna, hogy hátat kell fordítanom a családomnak. Nem is értettem apámat soha sem. De ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem. Ahogyan az egész családom elvesztése úgy az övé is olyan volt, mintha egy karót szúrtak volna a szívembe, de még mielőtt elmentem volna meggyőződtek arról, hogy érezzem milyen is az, amikor úgy igazán megforgatják.
Tudom jól, de te voltál az, aki olyan lelkesen felhozta, szóval gondolom vannak ilyen elfuserált gondolataid, hogy mi lett volna ha.. – Az is lehet, hogyha engedélyezett lett volna az együttlétünk nem élveztük volna egymás társaságát ennyire. Megannyi lehetőség, felvetés melyre válaszokat ma már nem kaphatunk. Arra pedig nincs esélyünk, hogy kiderítsük mi lett volna ha.. Maximum akkor, ha elég hosszú ideig élünk ahhoz, hogy feltalálják az időgépet. Bár azzal talán több kárt okozna az emberiség. De mielőtt még ilyen mély gondolatokba ásom magam, a vámpírlétem visszaszerzésére kell fókuszálnom. Mert anélkül nincs jövőm, amit tervezhetnék.
Oké, tegyük fel, hogy te tényleg előbb teszel vámpírrá, mint ő, de szerinted mégis miképpen fog reagálni, ha nagyon kedvesen elutasítom az ajánlatát? Akkor már ne is haragudj, de hol lesznek a kapcsolataid? Vagy felbukkannak majd az árnyékból, hogy megvédjenek? Mert ember vagyok. Nem mondom, hogy tehetetlen, de nem szívesen húznék újat egy olyan boszorkánnyal, mint Eva. – Lehet, hogy túl tudnék járni az eszén egy pillanatra, de ez nem azt jelenti, hogy biztonságban is lennék. Csak sokkal jobban felhúznám. Ellenségekből pedig már bőven van elég nincs szükségem többre. Főleg, hogy emberként olyan, mintha sokkal több lenne. Vámpírként nem számítottak, mert nagy részük túl gyáva volt ahhoz, hogy bármit is tegyen, de most mondhatni erőtlen vagyok, akin olyan könnyedén átsétálhatnak, ahogyan én tettem eddig rajtuk. – Hajlandó vagyok melléd állni, ha eléred, hogy ne legyen bajom ebből. – Persze mindig azt az oldalt választom, amelyik előnyösebb a számomra, de van annyi eszem, hogy itt és most ne utasítsam őt vissza. Aztán még kétszer meggondolom, hogy helyesen döntöttem-e azzal, hogy őt választottam. Ehhez persze várnom kell majd Eva felbukkanásáig, de ha igaza van, akkor ez elég hamar meg fog történni.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Vas. Nov. 22, 2015 7:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
Megpróbálhattam volna értelmet adni annak, ami közöttünk jelenleg kialakult, lebegett. Jó ideig csak az hajtott, hogy ha visszaszerzem, akkor ténylegesen magamnak akarom őt. Ez adta a löketet újra és újra. Mindent jelentett nekem évszázadokon keresztül, miután gyarló módon megszöktem a felelősségeim alól. De elég hamar rájöttem az újonnani találkozásunk után, hogy nekünk jövőnk már... nincs. Közösen biztosan nem. Erről gondoskodott az, hogy megismerkedtem Oliviával, aki tényleg mindent jelentett mára már. Elrabolta a szívemet, a lelkemet, és ugyan ő is áruló módon próbált először megismerni, majd megölni, ennek ellenére ez az egész mást jelentett. Megbékéltem azzal, hogy ő vadász. Próbáltam tartani magamat ahhoz, hogy nem ölök embert, legalábbis úgy nem, hogy arról ő értesüljön. Onnantól kezdve pedig, amiről nem tud, az nem zavarhatja. Hihetetlen, hogy elnyerte a tetszésemet. És hogy egyáltalán képes voltam neki megbocsájtani azt, amit velem akart tenni. Karót döfni a szívembe, miután alattomosan a bőröm alá fészkelődött... nem lett volna szép húzás a részéről. De tehetek én arról, hogy mindig is az ilyen extrém nőket fogtam ki magamnak? Már valami radar vezetett el hozzájuk.
- Azon nem érdemes gondolkodni, hogy mi lett volna. Te tudod a legjobban, hogy nincs értelme. - vontam egyet a vállamon. Emberként már tényleg nem sokat tudott volna hozzátenni a mindennapjaimhoz, hiszen táplálékként tekintettem rá. Egyrészt. Másrészt pedig Eva említésével rájöttem arra, hogy nem akartam egy Katherine Pierce-t az ellenségeim között. Mert legyen ő akár ember, akár vámpír, mindig megvan a haszna abból, ahol éppen áll. És mi vagyok én egy boszorkányhoz képest?  
- Tudom, hogy mit fog neked kínálni. Azt, hogy visszaadja a vámpírságodat. - feleltem könnyedén, majd ott termettem előtte, és kezemet felemelve megfogtam az állát. - De nem lehetsz olyan ostoba, hogy rá bízd az életedet. Rá, aki tönkretett már mindent. - suttogtam halkan. - Nem akartam kijátszani ezt a lapot egyelőre, de nekem is megvannak az ismeretségeim. És előbb teszlek vámpírrá, mint ő. - billent oldalra a fejem. Választania kellett, hogy engem vagy egykori barátnőjét választja, aki mindenen és mindenkin képes átgázolni csak azért, hogy megszerezze, amit akar. És ez alól Katherine sem lenne kivétel, tekintve, hogy már nem jelent neki komolyabb akadályt ember lévén.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 16, 2015 10:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


victor & kath
Nem tudom, hogyan alakult volna az életem, ha akkoriban az ő felesége lehettem volna és a gyerekünk törvényes keretek között látta volna meg a napvilágot. De ez már nem is hiszem, hogy különösebben számítana, hiszen mindez a múlt és felesleges olyan dolgokon rágnunk magunkat, amin ha akarnánk se tudnánk változtatni. Nem a mi akaratunk fogja megváltoztatni a múltat és ezzel együtt önmagunkat is. Lehet, hogy jobb ember lehetnék, ha akkor érezhettem volna igazán, hogy milyen is boldognak lenni, de ettől könnyedén megfosztottak és ő sem igyekezett a segítségemre, hogy átsegítsen engem egy rendkívül nehéz időszakon, amikor igazán szükségem lett volna valakire. De nem is várhattam volna el tőle, hiszen nem tartozott nekem semmivel. Az idő múlásával pedig megtanultam, hogy kisebb gondom is nagyobb ennél és már egyáltalán nem rágom magam a múlton, ahogyan az akkori sebeimmel sem foglalkozom, hiszen nyugodtan mondhatom azt, hogy valamilyen szinten már begyógyultak.
Mondjuk azt, hogy nem voltak a legjobb példák előttünk. A lehetőségek pedig arra, hogy egyáltalán megpróbálkozzunk ezzel elég alacsonyak voltak.    – A karjaim közül szakították ki a gyermekemet csak azért, hogy ne hozzak apámra szégyent. Soha nem felejtem el azt a fájdalmat, amit akkor éreztem. Olyan volt, mintha az egész lelkemet felemésztette volna. Szinte úgy éreztem, hogy a nap soha többé nem fog ugyanúgy ragyogni. Mostanra már pedig azt hiszem meg is feledkeztem arról, hogy milyen anyának lenni, vagy hogyan kellene viselkednem. Mégis hogyan viselkedhetnék, amikor már egyáltalán nem gyermekek, akikről gondoskodni kell? Azt sem tudom, hogyan kellene valaki mást is magam mellé venni és ugyanolyan fontosnak tartani. Mert bevallom az anyaság már ezért sem nekem való, mert csak önmagammal tudok igazán törődni. Ha döntenem kell valaki és köztem.. Legyen bárki is az a személy. Mindig is magamat fogom választani. Ez már olyan keményen belém égett, hogy senki nem tudja megváltoztatni. - Pedig talán akkor megtudhatnád, hogy mi is lett volna.    – Az egész olyan lenne, mint egy kiruccanás a múltba, habár koránt sem tiszta lappal indulna az egész, mert az emlékeinket nem tekinthetjük meg nem történteknek. Több évszázada tartó életet nem lehet egyik pillanatról a másikra elfelejteni. – Miből gondolod, hogy ő nem ugyanezzel az alkuval jön hozzám?   – Azt hiszem én mindig is azt a félt fogom választani egy ilyen csatában, aki nyerésre áll. De a végén csak önmagammal fogok törődni. Ahogyan mindig is. De meg kell mondanom, hogy nem szeretnék ilyen háború kellős közepébe kerülni, de ha ez vezet engem a vámpírlétem kapujába, hát legyen. Oldalt pedig az alapján választok, aki először teljesíti a vágyamat, miszerint visszakaphatom az életem. – Miért gondolod, hogy olyan nyerő szereplő lennék bárki oldalán? Mindössze ember vagyok. Szinte fájdalmasan tehetetlen.    
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 14, 2015 8:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
Nem voltam az a filozofikus alkat. Sosem gondolkodtam el a szükségesnél jobban, de kettőnk esetében akaratlanul is eszembe jutott néha, hogyan is gabalyodtunk egymásba, és ha valamit máshogyan csináltunk volna, vajon hogyan is alakulhatott volna kettőnk története. Mi történhetett volna, ha apám nem csak a pénzes barátai kicsiny lánykáit akarta volna rám sózni? Ha Katerina apja nem az a férfi lett volna, hanem valaki egészen más... vagy ha engedékeny lett volna, és hagyja hogy a szerelmünk házassággal teljesüljék. Megannyi dolgot máshogyan alakíthattunk volna, kezdve azzal, hogy valószínűleg nem törvénytelen gyermekünk született volna, éppen ellenkezőleg. Tisztes házasságon belüli utód lett volna, de késő bánat, ahogy mondani szokás. Ezen már késő, hogy fájjon a fejem, és nem is akartam olyan hangulatba kerülni, hogy azt ecseteljem, mennyire más lett volna az életünk, ha az apám engedi, hogy elvegyem őt.
- De egyikünk sem azt tanulta, hogy hogyan legyen jó szülő. - Enyhe szúrás volt, habár sosem láttam rajta, hogy vágyódott volna az anyaság után. Igaz, nem is láttam őt olyan gyakran, sőt. Semennyire se láttam, mióta inkább meglógtam a felelősségem alól ötszáz évvel ezelőtt. Az anyákban állítólag benne van, hogy jók legyenek, én sosem éreztem magamat apának. Legyen szó Katerina-ról, vagy bárki másról.
Megforgattam a szemem. Igen, most már láttam azt a bizonyos Katerina-t magammal szemben, akit eddig nem. Mióta emberré vált, nem hallottam úgy beszélni, ahogyan most tette, de közel álltam ahhoz, hogy ne nevessem el magam a felismeréstől. - Attól tartok, ha én magam embersorsra kényszerülnék, csak addig lenne kedvem élni, míg meg nem fojtalak. Utána minden életcélom köddé válna, és boldogan sétálnék át a túlvilágra. - haraptam alsó ajkamba pimasz vigyor kíséretében. Tudtam, hogy ezt utálja. De azt is tudta, hogy nem beszélek komolyan. Már nem volt a listámon az, hogy megöljem, igazából sosem akartam, csak meg akartam tudni, hogy miután vámpír lett, miért nem keresett soha. A szerelmemmel üldözhettem ötszáz éven át, miután ostobaságom végett elmenekültem, de ő megtalálta a maga prédáit.
Biccentve egyet léptem közelebb hozzá, és mikor elé értem néztem lefelé a szemeibe. Így tűnt csak fel, mennyivel vagyok magasabb is nála, de ezúttal semmi értelme nem lett volna kihasználni semmilyen fizikai vagy másfajta előnyt. Ez nem erről szólt. - Még mindig szükségünk van egymásra. Igaz, nem úgy, mint régen, de úgy gondolom, hogy segíthetnél. Segítségre van szükségem egykori barátnőd, Eva ellen. És bizonyos vagyok abban, hogy előbb-utóbb meg fog téged keresni. Hogy állj mellé. Én azt kérem, ne tedd. Cserébe a poklok poklát is hajlandó leszek megjárni, csak hogy újra ember légy. - Túl sok információt adtam. Ő még talán nem is tudja, hogy Eva ismét a városban van.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 26, 2015 11:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


victor & kath
Furcsa, hogy mennyi minden képes megváltozni és mégis ugyanolyan maradni. A kettőnk kapcsolata határozottan megváltozott, már koránt sem jelentjük ugyanazt egymás számára, mint pár száz évvel ezelőtt. Akkor még mondhatom azt, hogy naiv kislány voltam, akiben természetesen, már akkor is ott élt az a személy, aki ma vagyok. Egyszerűen csak a körülmények azt kívánták meg, hogy lecseréljem a régit valami újra, ami igazából mindig ott volt, csak senki nem foglalkozott vele, hiszen nem hagyták olyan erőteljesen érvényesülni.
Szerintem ezen felesleges gondolkozni, hiszen most már különösebben úgy sem fog befolyásolni semmit sem. Ha azt mondjuk nem, akkor nem volt előnyökre, akkor nem. Ha pedig mégis, akkor érezzük a hatását anélkül, hogy végiggondolnánk, hogy miért is volt előnyünkre. Én inkább azt mondanám, hogy is-is, ha engem kérdezel. Tanultunk belőle valamit, amit nem felejtünk el. – Szinte nevetségesnek tartom, hogy én ugyanezért a férfiért odavoltam. Bármit megtettem volna érte és pontosan ez sodort engem olyan bajba, amiből nem tudtam, hogyan kellene kimásznom. Mert nem volt kiút. Mindössze csak szenvedés várt az út végén, ahol nem várt senki sem sütivel és finom tejjel, hogy megérdemlem a fáradozásaimért. Nem. Az élet elég kegyetlen és sokszor ébreszt rá, hogy igazán csak önmagadra számíthatsz és pont ezért kell magadat helyezni az első helyre és nem szabad engedni, hogy valaki átvehesse az első helyet önmagadtól.
Mintha neked nem lenne. De talán még nem is élnéd meg az egy hetet sem, ha véletlenül emberré változtatna téged a sort. De én még mindig itt állok. Pedig egy erősebb szélfúvás is kárt tehet bennem. – Büszke vagyok magamra, amiért képes vagyok még egy ilyen elnyomott időszakban is két lábon állni és felemelt fejjel járni minden egyes nap. Még akkor is, mikor sajgott a hátam, mert úgy szakadt a nyakamba az öregedés, mint a villámcsapás. – Nincs olyan, hogy nincs. Meg fogom találni a kiskaput, ahogyan mindig is megtettem. Nem ez az első kihívás, amivel szembe kell néznem Victor. Nem kellene alábecsülnöd. Addig fel nem adom, míg el nem érem, amit akarok.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 24, 2015 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
Sosem cáfolta meg magát, már önmagában nem volt képes régóta arra, hogy olyasfajta érzéseket produkáljon, amit valaki más elvárna tőle. Én nem vártam tőle semmit, egészen más úton jártam már, mint hogy az övét kelljen egyengetnem. Egykoron hajlandó lettem volna arra, hogy összekössem vele az életemet, de az utolsó pillanatban máshogyan döntött az élet, és inkább egy gyermek formájában elszakított mindket egymástól. Az ijedségem volt a menekülésem oka, és azóta már megbántam, amit tettem. De ahogy végignéztem ezen a nőn, már kételkednem a megbánásomban, sokkal inkább éreztem azt, hogy jól döntöttem, mikor a közös életünket megpecsételtem a gyávaságommal. Túl sokat veszítettünk egy kis szórakozás miatt ugyan, de ha nem úgy történt volna minden, hát ma már nem lennénk itt. És nem lenne eltökélt szándékom egyszer az életben segíteni rajta, csakhogy valahogy a bűntudatom csillapodjék vele kapcsolatban. Tönkretettem az életét, és ezért bűnhődnöm kellett volna. De az életem túl jól alakult. Sokáig azt gondoltam, ő hiányzik belőle, hogy teljes legyen, de már nem létezik az a nő, akibe régebben beleszerettem. Lehet, hogy sosem létezett, csupán egy álarc volt.  
- Nehéz lenne elfelejteni. De azt még nem gondoltam végig, hogy előnyünkre vagy hátrányunkra vált kettőnk kapcsolata. - tűnődtem el hangosan, valószínűleg így akartam kicsikarni belőle egy általa képzelt verziót, hátha így megtudhatom, ő miképpen is élte ezt meg, habár benne volt a pakliban, hogy a szavaival egy igencsak éles pofont oszt ki ezúttal is. Felesleges lenne elsiklani a tény fölött, hogy verbálisan is kitűnő támadó. S míg ember, más fegyvere nem igazán akad.
- Hm. Vagy úgy. Igazad van, ha az általad csesztetett boszorkányok tudomást szereznek róla, hogy egy kis sebezhető ember lettél, és simán eltaposható vagy, talán még bosszút állnak. Van a számládon, mi? - vigyorodtam el szemtelenül. Neki ez egyáltalán nem jó hír, de nem akartam rögtön azzal indítani, hogy megváltom a világát. - Mi van akkor, ha nincs visszaút? Ha nincs gyógymód az emberséged ellen? - kérdeztem aztán, és zsebre vágtam a kezem. Ezt őszintén kérdeztem, egy apró tű sem volt a hangomban. Sosem mondtam azt hogy soha, és számomra lehetetlen sem igazán volt még eddig, de mindig akadnak falak... amelyeken vagy átmászunk avagy sem.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 10, 2015 12:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


victor & kath
Drága, egyetlen Victor. Esetleg zsepit ne hozzak? Vagy vigyelek el egy emberhez, akit érdekelnek az érzéseid? Mert ha most nekem akarsz beszámolni minden egyes hangulatingadozásodról, akkor kérlek szépen most hagyd abba az untatásomat. – Ismerem már egy ideje ahhoz, hogy tudjam milyen játékokat szokott űzni. Az is lehetséges, hogy elhúzza előttem a mézes madzagot aztán meg röhög a markába, hogy hittem neki. De nem adom meg neki ezt az örömöt. Ha keres rá módot és talál az nekem csak jó. Mert onnantól kezdve nem feltétlenül van rá szükségem, de ez nem azt jelenti, hogy ő az egyetlen esélyem és más nem nyújthat számomra kiutat ebből a nyomorból, amit emberlétnek hívnak. Mindenem sajog állandóan. Mindig tudok miről panaszkodni és ez nekem nagyon nem hiányzott. Visszavágyom abba az időszakba, ahol még a legkisebb problémám az volt, hogy melyik emberből táplálkozom.
Annak pedig mind a ketten tudjuk, hogy mégis mi lett a vége. – Nem egy szép történet a miénk, habár határozottan annak indult. Egyfajta tündérmesének, amibe egykoron még én magam is beleéltem magam. Visszatekintve nevetek az egészen és kínomban talán még egy könnycseppet is ejtenék. Komolyan nevetséges voltam. Fel kellett volna pofoznia akkoriban valakinek, hogy térjek már észhez és lépjek ki az álmokból épített váramból. – Boszorkányok tömkelege volt a tenyereim között. Most azonban, hogy ember vagyok egyiket sem látogatnám meg szívesen személyesen. – Nem hiszem, hogy ezzel akkora újdonságot mondanék el. Elég sok ember kiakasztottam és, ha az a valaki még ennek tetejében boszorkány is, hát akkor ássanak el élve, amiért nem megyek önként és dalolva a házába, vagy esetleg a közelébe, hogy könnyedén gúnyt űzhessen belőlem, ahogyan eddig azt én tettem velük. Bár a hatalmam nagy része még mindig megvan felettük. Egyszerűen csak nincs lehetőségem behajtani azt.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 08, 2015 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
- Te már csak értesz ahhoz, hogyan törj le minden lelkesedést bennem. - adtam továbbra is az ártatlan barát szerepét, ám valószínűleg mivel ő ismert a legjobban és legrégebben, hát tudta, hogy mire is vállalkozik ha egyezséget köt velem. Nem voltam nagy játékos, alapvető szabályaim voltak, de előfordult már, hogy én magam léptem ki az alkuból, elhárítva ezzel a rám eső részt. Mit is érdekelt engem mások lelki világa? Most sem érdekelt, egyedül az tartotta bennem némileg a lelket, hogy tudtam, ennek a nőnek szüksége van valakire, hogy átvészelje ezt az időszakot, s mikor az anyám meghalt, ő volt velem. Tartoztam neki, ennyivel legalább. Még ha ötszáz éve is történt, hát mondhatjuk azt, hogy ezt az adósságot is ideje lerendezni. Senki adósa nem leszek többé. Az övé főleg nem. Nem is tudtam annak az okát, hogy miért őriztem meg ennyire ennek az emlékét.. miért éreztem úgy, hogy ha egyszer még összehoz a sors Katherine-nel, hát nekem teljesítenem kell majd valamit?
- Nyilván nehezedre esne egyetlen egyszer bízni bennem. Régen megtetted. - feleltem csupán ennyivel. Nem tudtam, mennyire is tiszta számára az, hogy vele voltam... jóban és rosszban. De mikor apám tudomást szerzett kettőnk viszonyáról és hogy a közös gyermekünknek ad majd életet, hát... nem volt maradásom. Őt kitagadták, de erről már csak később értesültem. Az egész életemeg megrontotta a rengeteg ármány, amit szüleink révén le kellett nyelnem. Miért fájt nekik kettőnk szerelme? Talán sosem változtunk volna vámpírrá, ha akkoriban egymás mellett maradunk. - Szóval, jártál már boszorkánynál? Ha igen, nem tud segíteni a nyűgödön? - kérdeztem szimplán, tárgyilagosan. Érdekelt, mert én kértem minderre, de tudtam, hol kell megtalálnom a határt. Többé nem eshetek bele semmilyen Katerina Petrova-féle csapdába.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 23, 2015 1:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



to Victor
I will survive
- Erre a szerepre az első velem szembejövő ember, vámpír vagy tudjam is mi előbb lenne alkalmas, mint te magad. - Nem vagyok az a típus, aki meggyónja mindazt, amit tett. Egyáltalán miért is tennék ilyet? Nem tettem semmi rosszat. Ha pedig elmondanám valakinek az nem lenne más, mint dicsekvés a részemről, hogy mi mindent elértem az életemben, de egy pap nem hiszem, hogy annyira értékelné. Victor pedig tudja, amit kell, hiszen a múltunk már egyenesen a kezdetekig nyúl vissza, amit senki nem vehet el tőlünk. Ahogyan mi magunk sem vagyunk képesek arra, hogy kitöröljük a fejünkből. Szerettem, de mindez már a múlté külön utakon járunk és ez pontosan így van jól. S, ha jól sejtem az ő szívét ismételten megfertőzte az a kegyetlen érzelem, amely az őrületbe kergeti az embereket is a vámpírokra pedig csak még intenzívebben hajt, szinte darabokra szaggatja az igazi valójukat.
- Gondolom, hogy mennyire. - Megforgatom a szemeimet, hiszen még ő sem gondolja komolyan, amit mond. Nem hiszem, hogy annyira hihetetlen lenne főleg róla, hogy valami hátsó szándékkal akar nekem segíteni. Azon sem csodálkoznék, ha most azt mondaná, hogy ingyen és bérmentve megadja azt, amire vágyom később pedig majd azzal jön, hogy bezzeg mikor ő segített.. Na, de akkor már késő bánat lesz a részéről. - Rendben van. Elfogadom az ajánlatodat, de később ne mondd azt, hogy nem tisztáztam ez engem semmire nem kötelez. - Vissza akarom kapni a régi életem jobban, mint bármi mást. Enélkül mindössze önmagam árnyéka vagyok semmi más.

40
©️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 27, 2015 8:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
- Most elszomorítottál. Bár tény, hogy nem vagyok olyan nagy erkölcs csősz, hogy nálam gyónhass. - sóhajtottam fel kissé ironikusan, hisz ki sem nézném belőle, ahogyan besétál a gyóntató fülkébe, hogy elmondja, éppen mit követett el. Valószínűleg ott ülnének egy pár órán keresztül, majd a végén nemes egyszerűséggel kitörné a pap nyakát, hiszen ez lenne a megfelelő lezárás Katherine Pierce számára. Nem mondanám, hogy nem szoktam már meg a gondolatát ennek az új nőnek.. már nyoma sem volt benne annak, akit egykoron annyira szerettem, s leváltottam volna minden létező nőt, aki megfordult az életemben, csakis az ő kedvéért. Volt benne valami, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy ma már nincs ott... csak mélyen eltemette. Mindannyiunkban ott van az a bizonyos ember, bennem is, hisz még képes voltam érezni ezt... azt. Katherine előtt azonban nem javaslott az érzelmek kifejezése, elvégre a tökéletes mintázata annak, aki kihasználta az információkat, érzelmeket, hogy előnyt kovácsoljon belőle. S ez nem is volt olyan rossz filozófia valójában.
Megforgattam a szemem, és felemeltem a mutatóujjamat, közben megnyalva alsó ajkamat. - Egyáltalán nincs semmilyen hátsó szándékom, és teljességgel felháborít, hogy ezt gondolod rólam. - vágtam sértődött pofát, bár meglehetősen pocsék színész voltam mindig is, most sem sikerült oylan élethűre, mint azt előre terveztem. - Igazából rajtad múlik. Segítek, ha akarod. Ha meg nem, az a te porlébmád, felőlem elporladhatsz az egyik ilyen koporsóban. - mértem körbe a helyszínt. - Neked nehéz lesz megfelelő idézetet találni a sírkövedre.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 23, 2015 10:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



to Victor
I will survive
Szavaira jóleső nevetés tör fel belőlem, hiszen még a feltételezése is nevetséges. Hogy én kiöntsem valakinek azt, ami a lelkemet nyomja? Hiszen annyira egyértelmű. Az emberlét az én kínom nem más.
- Ha annyira gyónni szeretnék bemegyek az egyik templomba és elregélem egy papnak, aki időközben vagy bealszik, vagy magához nyúl. Egyik sem hat meg különösebben, de mivel nem ott vagyok láthatod, hogy nincsenek ilyen szándékaim. - Azt hiszem megváltozott. Vagy egyszerűen csak ennyi év elteltével vagyok képes látni a férfit, aki talán mindig is volt. A szerelem elködösítette az elmém. Nem tagadom. Egyszer ténylegesen szerettem őt, de azaz időszak már elmúlt. Mindkettőnk számára. Túlságosan régen volt.
- Igen, azt hiszem ezt elég hamar letisztáztuk, hogy a konyhába nem engem kell küldeni. - Furcsa, hogy egyetlen egy mondatától a fejembe tud szökni egy emlékkép, mintha ezeknek sem lennék annyira az ura, mint egykoron. Ez az egész emberlét minden gyengeség forrása. - Hát akkor most már tudod, hogyan hangzott, amit mondtál. - Temetés. Sosem szól igazán a halottnak. Sokkal inkább azoknak, akik hátramaradtak, mert míg a halott nem kap ebből semmit az élők erőt meríthetnek belőle, hogy mások milyen kedvesen beszélnek elvesztett szerettükről, miközben igazából egy nagy paraszt volt.
Már legszívesebben kifordultam volna, ahogyan békésen ecsetelgette a múltam talán egyik legsötétebb pillanatát. Gyűlöltem, hogy elszakították tőlem azt, amire talán akkor a legjobban vágytam, de nem tehettem ellene semmit. Mostanra meg már nem mondhatnám, hogy annyira dúl bennem az anyai ösztön.
- Mégis miért tennéd ezt meg nekem, Victor? Úgy értem, hogy oké.. Most eljátszod mennyire nagylelkű vagy utána pedig majd jössz és a hátamba szúrsz egy tőrt. Ha azt hiszed ezzel az adósod leszek, vagy bármilyen beteg ötletedben segíteni fogok cserébe nagyon tévedsz. Hálás leszek, talán. De semmi többet ne remélj, úgyhogy jól gondold meg, hogy hősködni akarsz. - Nem tudok teljesen megbízni benne. Hogyan bízhatnék bárkiben is? Ez az egész annyira nevetséges. Most lehet, hogy el kellene játszanom a jó, hálás kislányt, de mindketten tudjuk, hogy én nem az a típus vagyok.

40
©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Szomb. Május 23, 2015 8:32 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
- Csak ha gyónni szeretnél. Abban az esetben meghallgatom lelked bánatos melankóliáját, szörnyű sorsod igazi katasztrófáit. - mondtam úgy, mintha valami nagy entellektüel lennék, és egy bájvigyort villantottam az utolsó sornál, miközben egy kegyes kézmozdulattal legyintettem felé. Látszólag úgy tűnt, csak gúnyolódom, a valóság viszont az volt, hogy bármikor meghallgattam volna, ahogyan elmeséli, mi mindent tett, mióta eltűntünk egymás életéből. Közel ötszáz éve. Nyilván nem csak élt, és legyintett az élet dolgaira, hiszen ő Katherine Pierce. Bár még mindig jobban szerettem úgy hívni, ahogyan én ismertem. Az már egészen más kérdés, hogy ő már a tizenkilencedik században megtalálta a hű szerelmét az egyik Salvatore formájában.
- Sosem voltál annyira házias, hogy bármit felmoss. Tudod, a konyha nem a te helyed. - kacsintottam rá, majd ismét sétálgatni kezdtem, hogy körüljárjam a terepet, a sírokat, amelyek körülöttünk kaptak helyet, és néhány feliratot csak úgy halkan felolvastam. - Ezt a sok nyálas szemetet. - bukott ki belőlem hirtelen, majd visszafordultam Katerina irányába.
- Meg is leptél volna, ha mást mondasz. - jegyeztem meg végül, miközben végigmértem testalkatát. Emberként valamiben más volt. Tasln az a hatalmas erő tűnt el, amit vámpírként mindig birtokolni tudott, és csak úgy áradt belőle az energia, a feszültség, az, hogy ő Katherine Pierce. - Mióta csak ismerlek, sosem adtad fel, mindig küzdöttél azért, ami voltál vagy lenni akartál. Kiálltad az élet összes nagy próbáját, köztük a legnehezebbet is, elvették tőled a gyerekedet... gyerekünket. - módosítottam aztán, majd közelebb lépdeltem hozzá, és belenéztem azokba a világító, most is ragyogó barna szemekbe. - És csak mert jó kedvemben találtál, hajlandó vagyok segíteni neked megtalálni a módját, hogy visszatérj a vámpírok világába. Közénk. Ennyivel a sok háborúnk ellenére is tartozom neked.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 22, 2015 9:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



to Victor
I will survive
Soha nem gondoltam volna, hogy egykoron majd úgy fogok tekinteni a saját testemre, mint a személyre szabott börtönömre. A gyönyörű, feszes fenekemre már vigyáznom kell talán jobban is, mint szeretném. Egyetlen egy sült krumplit emelek az ajkaimhoz és máris megpuhulok. Mindenhol markolható felesleg jelenik meg a testemen és egyszerűen nyomasztóvá válik. Az emberlét maga egy átok a számomra. Örülnöm kellene, hogy nem kerültem én magam is a föld alá, vagy égettek el és szórták szét a hamvaimat annak érdekében, hogy még véletlenül se térhessek vissza az élők sorába. Meg kellene elégednem ezzel és meg is elégedtem vele pár rövidke perc erejéig, de ez az időszak most véget ért. Vissza akarom kapni az életemet, amit elvettek tőlem. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egyszerű emberként kell élnem tovább. Olyan nyomasztó, hogy már szinte egyenesen a depresszió karjaiba taszít. De tudom jól, hogy előbb vagy utóbb úgy fogom irányítani a szálakat, hogy semmi ne okozzon nekem akadályt abban, hogy újra vámpír legyek. Mert, hogy én nem fogom a törékeny, apró emberek életét folytatni sokáig az egyszer biztos. Ezt a szerepet nem nekem osztották. Erre már akkor rájöttem, mikor vámpírrá változtam, de most, hogy megfosztottak ettől a kiváltságtól kezdtem el őszintén értékelni azt, amim volt. Vámpírként mindenem megvolt most pedig már abba is belefájdul a lábam, ha felveszem az egyik magassarkúmat nem még sétálok benne.
- Remélem nem arra vágysz, hogy most hirtelen előálljak azzal, hogy megbántam mindent, amit tettem és szeretném, ha olyan lenne, mint régen, mert akkor már el is mehetsz. - Emberként még azt hiszem képes voltam szeretni. Bár már magam sem tudom, hogy mit jelent valakit szeretni. Jobb, hogyha az egészet elkerülöm nagy ívben. Amúgy sem mondhatom, hogy nekem valóak az érzelmi kötődések, úgy igazából bárkihez.
- Ezek után én kételkedem, hogy neked nem lenne Victor. Vigyázz mert nem fogom felmosni a nyálad. - Nem tudom, mikor hagyta el utoljára ilyen nyálasnak mondható szöveg az ajkait. Szeret nosztalgiázni? Hát legyen! Csak ne az én társaságomban tegye, mert eléggé irritálóan hat rám.
- Victor, Victor, Victor.. Ha tényleg azt hiszed, hogy elfogadom, hogy örökké ember leszek és nem találom meg azt a bizonyos kiskaput, ami szükségeltetik ahhoz, hogy vámpír legyek... Akkor nagyon félreismertél. - Az utolsó lélegzetvételemmel is azért fogok küzdeni, hogy az enyém lehessen az, amit az élet szánt nekem. Ez a helyzet csak átmeneti. Bármennyire is reménytelen.
40
©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
♢ the light in the darkness

Tartózkodási hely :
♢ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking bourbon



A poszt írója Victor Phillip Radev
Elküldésének ideje Pént. Május 22, 2015 6:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

katherine & victor
i never forgot your face
Csak felsóhajtottam, ahogyan mindig, mikor úgy véltem, hogy semmi értelme reagálni egy adott mondatra. Ez a nő tönkretette az egész életemet, jött és vitt mindent, ami bennem volt, az érzelmekre való képességet.. mit sem sejtettem akkoriban, hogy miatta leszek vámpír, vagy hogy ő lesz a gyerekem anyja. Valószínűleg ő sem úgy kalkulálta az egészet, de ez már egy régi história. Tagadni felesleges lenne, hogy szerettem... tiszta szívből, úgy ahogy akkoriban előtte senkit. Játékok voltak a nők, eleinte ő is azon a vonalon indult, hogy.. ha megkapom, eldobom magamtól. De több lett, sokkal több. Szerettem, ahogyan egy férfi csak igaz szerelmét képes szeretni. Az álom akkor ért véget, mikor kiderült, hogy várandós, és akkoriban még többet jelentett minden más, a fiatalság, az élet.. minthogy apa legyek. Nem is várhatta el tőlem, hogy egy porontyért feláldozok mindent, ami az enyém lehetett még akkor a világban. Mai szemmel már talán másképpen gondolkodtam volna. Ott, akkor velük maradni, felnevelni azt a gyermeket, és leélni az életemet egy kitagadott nővel... talán nem egy megtestesült álom. De könnyebb életem lehetett volna, mint most. Az egész csak bonyolultabb és nehezebb lett. És semmi sem biztosította volna azt, hogy nem utálom meg őt rövid időn belül.  
- Már nincs lelkem. Minden ehhez hasonlót kiöltek belőled. Veled az élen. - szólaltam meg, a hangom némileg elveszett a suttogásban, és meglehetősen reszelőssé vált az egész megnyilvánulás. - Habár szeretek visszagondolni azokra az időkre, mikor istápoltad szegény szívemet, de már mindketten tudjuk, hogy már neked, és nekem sincs. - fűztem végül hozzá, mintha mélyen gondolkodtam volna ezen az egészen. A valóság az volt, hogy valamelyest elmélyedtem az emlékekben, a múltban. Az első szerelmes szavakban, a lángoló éjszakákban, és most nincs már belőle semmim. Ahogy ránézek, csak azt látom, hogy elveszett az, akit szerettem. De nem tudok vesztesként élni, hiszen itt van Olivia.. aki mindenért kárpótolt. Szerelmet adott. Amit valójában Katherine-től akartam. - És meddig leszel ember, szivi? - kérdeztem ártatlan pofával, majd hirtelen egy nagy sóhajt adtam ki. - Jaj, mintha azt hallottam volna, hogy nincs visszaút! - vigyorodtam el. - Vagy tévesek a forrásaim? - néztem rá úgy, ahogyan előtte még soha. Gonosz vagyok vagy sem, mindezt ő tudja csak kihozni belőlem.

• I missed you, babe Cool©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Sírkert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Temetö
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3