Nate elment, nekem pedig nem maradt más dolgom, mint vacsorát készíteni. Mielőtt lementem volna a konyhába elpakoltam az Elenáéknak vett dolgokat, elrendezgettem még néhány dolgot a szobában és csak ezután sétáltam le a földszintre.

(Konyha)

- Hajaj.. veled még kérdezősködőset sem lehet játszani. - vigyorogtam egyfolytában, végül felálltam, és elengedtem őt, elvégre jobbnak láttam nem most leteperni, mikor amúgy is éppen most költöztünk be. - Jobb ötletem van. Elenáék holnap. Mi avassuk fel a lakást egy vacsorával - vontam egyet a vállamon mosolyogva de még eszembe jutott valami hirtelen.

- Ugye kibírsz nélkülem kb másfél órát? Hozok valami finom.. süteményt. Arról a központban megfeledkeztünk - kacsintottam rá, és megcsókoltam még. - Nemsokára jövök!

< Főtér >

Felnevettem, amikor az ágyra döntött, de elhúztam a számat a szavai hallatán. Persze csak viccesen, nem voltam én féltékeny Elenára. Nekik is megvolt a maguk...múltja, meg nekem is. Ennyi.
- Te tudod. Én viszont még mindig nem nyilatkozom - vigyorogtam továbbra is.

Elém lépett miután eljátszott a felvont orrú királylányt mire szélesen vigyorogtam egyet, és vontam egyet a vállamon. - Ugratsz? Óhó.. vicces módszert választottál. - fogtam át a derekát, és egy mozdulattal az ágyra döntöttem, hogy fölé kerüljek, és tovább vigyorogjak ezer wattos vigyorral. - Elenával jó volt - nyújtottam ki rá pimaszkodva a nyelvemet.

Próbáltam elhúzódni a párna elől, de így is eltalált a vállamon, mire én sértődöttséget mímelve eltátottam a számat. - Erre a kérdésre nem áll módomban válaszolni - vigyorodtam el aztán, majd felpattantam és Nate elé léptem. - Tudod, hogy csak ugratlak. - csókoltam meg kedvesen.

- Na, várjál! - szóltam, felháborodottságot mímelve. - Az időszak volt jó, vagy Damon-el volt jó? - kérdeztem, és pimaszul hozzádobtam egy párnát de nem bántón, inkább csak mókázva, közben szemtelenül vigyorogva.

- Jogos - bólintottam, amikor Damon előéletét említette. Viszont ha ezt nézzük akármelyikőnkből ki lehetne nézni ezt.
Ám ezután már csak sóhajtottam, elvégre tényleg nem a mi dolgunk volt, hanem az Elenáéké, de azért természetesen érdekelt, hogy mi történt, hiszen a barátaink voltak. - Igen, különleges barátok. - vigyorodtam el. - Ilyenkor mindig eszembe jutnak a régi szép idők és hogy milyen jó volt akkor - pimaszkodtam vele már jókedvűen.

- Én nem kételkedem a pletykában, de nekem ha fogadnom kellett volna, hogy melyikük lép félre előbb, nem Elenára tettem volna a voksomat. Már csak Damon előélete miatt. Nem mintha belőle kinézném ezt, de Elenából se tettem. - sóhajtottam egy jót, és végül legyintettem. - Az ő gondjukba mi nem szólhatunk bele. Hisz mi csak különleges barátok voltunk. - vigyorodtam el pimaszul felvonva a szemöldökömet.

- Mondjuk ez igaz - elpakoltam a cuccokat az ágyról és levetettem oda magam, felkönyököltem és így néztem Nate-re, közben pedig hallgattam, amiket mondott. Tényleg sok mindenből ki és lemaradtunk, de hát ez előfordul.
Sóhajtottam egyet. - Igen, az a pletyka...felettébb érdekes. Valami azt súgja, hogy igenis van valóságalapja, elvégre minden pletykának van - húztam meg a vállaimat. - Szóval ha igaz is, Elenáék biztos megoldották a gondokat. Nem úgy ismerem őket, akiken kifog egy ilyesmi ügy. Rosszabbakat is megéltek már - jelentettem ki.

- Hát nem t'om, mit fognak szólni. Ami biztos hogy szóvá fogják tenni. De ők annyira kerestek minket, mint mi őket. - pimaszkodtam egy csöppet vigyorogva, felvéve a telefont ami végül csak az ágyon landolt. - Jobb lesz később. Délután van, a gyerekek alszanak. Vagy hagyok nekik egy üzenetet mondjuk valami horrorfilmszereplő stílusában . -mélyítettem el a hangomat. - Jól hangzik, nem? - nevettem fel, leülve az ágy szélére. - Nyilván nekik is van izgalom az életükben megint. Múltkor volt az a bál.. amit mi kihagytunk.. de előtte is elég érdekes pletykák keringtek Elenáról meg.. Klaus cimborájáról - köszörültem meg a torkomat. - Nyilván volt ezért elég baja Damonnek és Elenának egymással. - sóhajtottam.

(Központ)

- Felhívod te Elenáékat? Addig én csinálok ezekkel az ajándékokkal valamit - mondtam, amikor már itthon voltunk, a vásárolt dolgok pedig az ágyon hevertek. - Csak nehogy leszedjék a fejünket, hogy már jó régen nem hallottak rólunk - mosolyodtam el.

- Jó ötlet - bólintottam. - Itt már úgysincs több dolgunk. Vagyis dolgom, mivel te szépen elüldögéltél a fotelban - színlelt sértődöttséggel néztem rá, aztán elvigyorodtam és kiszakadva a karjaiból a táskám után nyúltam. - Mehetünk.

(Központ)

Adott a számra egy csókot, és elszakadva Tőle kibámultam az ablakon. - Talán téynleg nem ártana. Régen láttuk a gyerekeket is.. - sóhajtottam. - Mit szólnál inkább ahhoz, hogy benézünk a központba, vásárolunk annak a nagy boldog családnak és utána látogatjuk meg őket? - tettem fel a nagy kérdést, de még midnig nem engedtem el a derekát.

- Nekem is tetszik - végignéztem a szobán, mivel eddig nem nagyon volt időm erre, hiszen állandóan csak pakoltam és pakoltam. Bevallom, kicsit fárasztó volt, de megérte.
Mosollyal reagáltam arra, hogy Nate belecsókolt a nyakamba, én pedig ezután a szájához hajoltam, hogy oda adjak neki egy csókot. - Most már akár életjeleket is adhatunk magunkról. Nem ártana felhívni Elenáékat sem vagy valami hasonló - néztem rá még mindig mosolyogva.

Pár hét eltelt. Nagyon semmit se csináltunk, minden időnket elvette a költözés és a pakolászás. A fejemebn nem éltek ilyen emlékek erről. A következő 300 évben ilyen még egyszer tuti biztos NEM lesz.

Már egy ideje az egyik fotelban terpeszkedtem és bámultam Rose-t, közben irigykedtem mert tény, hogy türelmesnek születtem de nem a pakolászás terén. Ejj, na majd egyszer ehhez is megjön a kedv, és tehetség. - Igazán.. szép lett! - álltam fel nagy sóhajjal és átöleltem a derekát. - De a legfontosabb kiegészítő Te vagy. - vigyorogtam és egy csókot nyomtam a nyakára.

Eltelt egy kis idő. Néhány hét, talán egy hónap is úgy, hogy nem történt semmi érdekfeszítő vagy éppen borzalmasan veszélyes dolog, amibe ismételten belehalhatott volna akármelyikőnk is. Jólesett most ez a kis nyugalom és az, hogy végre kiköltöztünk a hotelból. Jó volt egy nagyobb házat magunkénak tudni, néha már úgy éreztem, hogy klausztrofóbiám van a hotelszobában. Kellett a nagyobb tér és szerencsére adott volt a lehetőség.
- Kész vagyok, minden kipakolva - nagyot fújtam, de elmosolyodtam, amikor az utolsó kis tárgyat is a helyére tettem a hálószobában, aztán pedig Nate felé fordultam a mosolyommal az arcomon. Már azt hittem, sohasem végzünk a pakolással.

(Hálószoba)