Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 16, 2017 3:31 pm


Rose & Damon

az én régi barátomnak

A szemem sarkából néztem rá és reméltem, hogy nem áll neki sajnálni. Azzal nem jutottunk volna előrébb, sőt, csak még jobban beleragadok az önsajnálatba – ami nem az én stílusom volt. Én inkább elmenekültem a bajok elől és őszintén, most is ezt akartam tenni kicsit. Mélyen legbelül fogtam volna magam és elhúzok innen, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem, kitomboljam magam, kitépjek néhány szívet, kitörjek néhány nyakat és jól érezzem magam, levezetve a felgyülemlett feszültséget. Hogy Elena szemében az, hogy egy szörnyeteg vagyok, valósággá váljon. Mert nem tudtam, mihez kezdjek ezzel és ez lett volna a legegyszerűbb. Ezek a gondolatok nem is hagytak nyugodni, de ebből kívülről semmi sem látszódott.
Figyelmesen hallgattam és elhúztam a számat. Nem tudtam, mit mondhatnék, annyira borzalmas volt ez az egész. Hinnem kellett volna, hogy minden rendben lesz, mint mindig, de az élet annyiszor vágott már arcon, hogy egy hangyányit nehéz volt. Főleg a kapcsolatunk Elenával, száz meg száz akadályt küzdöttünk már le és mindig újabb és újabb gördül elénk. Az univerzum igazán leállhatna már!
- Na igen, én is kinézem belőle. De az vigasztal valahol egy egészen kicsit, hogy Elena a beszélgetésünk alatt azt mondta, nem fél tőlem… - A poharamra pillantottam, visszaidéztem azt a pillanatot Elenával, majd újból kortyoltam a whiskeyből. Kiittam a maradékot, majd ha ott volt az üveg, megtöltöttem újra a poharat.
- Nem, azóta nem találkoztunk. Igyekszem némi teret adni neki. Amúgy sem kellemes így a közelében lenni, és valószínűleg ő is így érez irántam. – Magyaráztam odanézés nélkül.
A további szavaira viszont megejtettem egy halvány, sokatmondó mosolyt és ránéztem.
- Őrült tervek? Ugyan. Nem szokásom őrültséget csinálni… csak néha. Jó, néha mindig. - Röviden felnevettem. Nem akartam, hogy aggódjon. – Nem csinálok ezúttal semmit. – Vontam hanyagul vállat és ismét ittam. Ez a válaszom mondjuk nem volt túl őszinte. Minél többször jött fel ez az egész téma, minél több embernek meséltem el, annál inkább menekülni akartam előle. Mert semmi sem változik attól, hogyha kimondom. Semmi. – De az biztos, hogy eleget beszéltem már a gondjaimról és valljuk be, nem illik a Damon-stílushoz ez a fajta hiszti. Szóval, mi lenne, ha te mesélnél végre? – Érdeklődve figyeltem az arcát, majd leraktam a poharat az asztalra. – Miattad jöttem ide, Rose. Ha szükséged van a segítségemre valamiben, akkor csak ki kellene mondanod.
Kíváncsi voltam, vele mi történt, ugyan akkor nem tudtam teljesen elszakadni az Elena témától. Mindig ott motoszkált a gondolataimban, hogy mennyire távol van most tőlem és hogy ezt mennyire nehezen viselem.

404 szó ❖ hmmhm ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 12, 2017 8:43 pm

damon & rose

Erre nem voltam felkészülve. Azt vártam, hogy Damon a szokásos történettel jön, miszerint nem méltó Elenához, esetleg attól fél, hogy nem tud uralkodni magán és ismét visszatér ahhoz a Damon-höz, akit még annak idején én és Elena is megismertünk. Az, hogy Elena elveszítette az emlékeit, új volt. Nagyon új és nagyon megdöbbentő, aminek köszönhetően gombóc keletkezett a torkomban. Sohasem tagadtam, hogy mióta ismerem Damon-t és Elenát, azóta drukkoltam nekik, a szerelmük kibontakozásának és beteljesülésének. Csak a vak nem látta, hogy amikor tagadták az érzelmeiket sem tudták a lényükből áradó vonzalmat kitörölni magukból. Végigasszisztáltam, végignéztem, ahogy végül egymás mellett kötöttek ki és a megpróbáltatások miatt, amiken átmentek, nem akartam arról hallani, hogy porszem került a gépezetbe. Nyugodt életet érdemeltek volna, erre itt ültem szemben a pár egyik tagjával és nem tudtam megállni, hogy belekortyoljak az alkoholba.
- Elhiszem. – Bólintottam egyet, akaratlanul is összevontam a szemöldökömet és lebiggyesztettem az ajkaimat, pedig tudtam, hogy Damon nem szereti, ha sajnálják. Nem is tettem, csupán együtt éreztem vele és így fejeztem ki. – Én soha nem fogom elfelejteni azt az összezavarodottságot, amit a ti szemeitekben láttam, amikor elveszítettem az emlékeimet. A saját tekintetemről nem is beszélve. – Egy pillanatra elfelejtettem, hogy Damon ült velem szemben, hirtelenjében Elena helyébe képzeltem magam, ahogy felvillantak a mára már kiegészült emlékeim abból az időszakból, amikor nem voltam igazán önmagam. – Képzeld el, ő mennyire meg lehetett ijedve. Fogalma sem volt arról, hogy mit akarsz tőle… ha Tatia megigézte, a jó ég tudja, mit mondott neki. Azon sem csodálkoznék, ha új emlékeket táplált volna a fejébe, hogy még rosszabb képet fessen rólad. – És én az ördögöt festettem a falra azzal, hogy rögtön a legrosszabbra gondoltam, de képtelen voltam magamban tartani a gondolataimat. Nem én lettem volna, ha hallgatok, Damon úgyis észrevette volna rajtam, hogy nem avatom be valamibe.
- És az óta? Vagy ez volt az egyetlen találkozásotok? – Előre dőltem, a térdeimre támaszkodtam és így pislogtam rá. Láttam rajta, hogy rosszul viseli és ezen nem volt csodálnivaló. Nem hiszem, hogy lenne ember, aki összetéve a két kezét ugrálna örömében, amiért a szerelme szörnyetegként tekint rá. – Lehet, hogy nem oldódik meg a bajod, ha beszélsz róla, de talán saját magadnak jót teszel vele. Arról nem is beszélve, hogy így van esélyem, hogy lebeszéljelek az esetleges őrült terveidről… mert téged ismerve biztosan forgatsz valamit a fejedben. – Vontam fel a szemöldökeimet.

és milyen cuki lett! 40 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 09, 2017 7:14 pm


Rose & Damon

az én régi barátomnak

- Hogy én? Sértegetni? Téged? Ugyan már! – Vigyorogtam. Maximum ugratni szerettem őt, de sértegetni azt azért nem. – És hé, te ne sértegess. Ez az arc tökéletes. – Mutattam a saját arcomra, megkísérelve egy újabb mosolyfélét.
Visszakérdezett, aminek nem örültem túlzottan. Roseal szemben nem akartam önző lenni; ő hívott át, tehát neki volt valami problémája, mégis időt akart szakítani az én bajomra. Rose mindig is ilyen volt, azt hiszem. Egy sóhajjal visszavettem magamhoz a poharat, amit az imént letettem és belekortyoltam.
- Törlődtek. Láttad volna, hogyan nézett rám, mikor közeledni akartam felé… aztán leesett, hogy valami nem stimmel. Borzalmas. – Morogtam, majd a számat húztam és úgy néztem a lányra. – Elena ilyen. Hiába mondasz el neki valamit, úgyis a szívét követi, nem az eszét. Hiába tudta, hogy rossz választás vagyok, mégis mellettem van. Azaz volt, amíg emlékezett rám. – Újabbat kortyoltam. – Hát, mert gyanítom, attól, hogy elpanaszkodom a dolgot, még nem oldódik meg. – Vontam vállat erre a kérdésre, majd leraktam a poharat vissza.
- Őszintén szólva nem tudom, hogy mikor és hogyan történt. Annyit tudok, hogy én kitörő lelkesedéssel vártam, hogy hazaérjen a fősuliról és amikor végre hazaért, úgy nézett rám, mint egy szörnyetegre… - Morrantam idegesen. – Aztán persze megemlítette, hogy találkozott Tatiával. De ennyi, többet nem tudok. Azt sem tudom, őt hogyan szerezzem vissza, ha egyáltalán van rá még esélyem.
A hangomba némi keserűség is vegyült. Lehet, hogy Carolineal már kibeszéltem ezt az egész témát, mégis úgy éreztem, felemészt belülről Elena hiánya. Hiába, ő volt életem nője és nem akartam lemondani róla. Csak egy fél pillanat erejéig fordult meg a fejemben, de Caroline eloszlatta bennem ezeket az érzéseket, ami őszintén szólva meg is lepett. Ha ő azt mondta volna, hogy Elenának jobb nélkülem, lehet, hogy hatással lett volna a tetteimre. Lehet, hogy félreálltam volna, lehetőséget adva Elenának egy szebb és boldogabb életre, amiben Damon Salvatore már nincs jelen.

305 szó ❖ kissé bénácska reag  27  ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 06, 2017 11:07 am

damon & rose

Reméltem, hogy Damon jó hírekkel fog szolgálni. Úgy vágytam már egy jó, baráti csevejre, mint sivatagi szomjazó a vízre, ezért szinte könyörögtem azért, hogyha átlépi a küszöbömet és ledobja magát a kanapéra, akkor semmi rossz ne hagyja el a száját. Mondja azt, hogy minden hiperszuper, Elena jól van, a testvérével nem balhéznak, nem rúgta össze a port senkivel, nem érez indíttatást arra, hogy világgá menjen és lemészároljon egy fél falut, hanem jó neki a csendes, kisvárosi élet. Szerettem volna, ha legalább a barátom jó hírekkel tud szolgálni, de amikor kinyitottam az ajtót és megláttam az ábrázatát, tudtam, hogy baj van. Nem csak a tekintete árulta el, hanem a mosoly is lefagyott az arcáról. Végülis, ennek is örülnöm kellene: azt jelenti, hogy nem akarja megjátszani magát előttem, bízik bennem annyira, hogy a rosszabbik, kedvetlenebb, letörtebb arcát is kérés nélkül megmutatja. Régóta voltunk barátok, volt időnk elérni arra a szintre, hogy ne szégyenlősködjünk egymás előtt, nyugodtan felvállalhattuk a sebezhetőségünket. Nehéz dolgokat, korszakokat is átéltünk egymás mellett, ugyan mi rosszabb jöhetne?
- Sértő, hogy azt hiszed, nem tartok itthon piát. De ahogy az arcodat látom, ez az üveg is kellene fog. – Úgyhogy amikor leültem az asztalra tettem a whiskys üveget, hogy a közelünkben legyen. Hosszú estének nézünk elébe, rögtön belekortyoltam az italomba és kényelmesen elhelyezkedtem. Jól tettem, amikor ezt a puha bőrkanapét választottam bútorvásárláskor. Persze, a korty majdnem megakadt a torkomon, amikor csak úgy mindennapian válaszolt a kérdésemre.
- Hogy micsoda? Elenának törlődtek az emlékei? – A szemöldökeim szinte a hajamig csúsztak, nem voltam biztos abban, hogy ezt mondta, ezért vártam egy bólintást, mint megerősítést. Lehet, hogy öregszek és rosszul hallok. Nem hinném, hogy a sors ennyire szeret azzal szórakozni, hogy elveszi a bolygón élő lények emlékeit… velem is megtörtént már és azt hiszem, Elenának sem ez az első alkalma. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy Tatia tette? Annyiszor elmondtuk már Elenának, hogy tartsa magát távol attól a nőtől. Veszélyes és kiszámíthatatlan. – Velem is elbánt már egyszer, első kézből tudom, mire képes csak kedvtelésből. Elenát pedig utálja is… biztosan szenvedtetni akarta a szeretteit, leginkább Damon-t azzal, hogy megfosztotta az emlékeitől. Nem hiszem el, hogy egyáltalán még mindig a városban van. – Az, hogy velem mi van, ráér. Tényleg, majd később beszélünk róla, egy ilyen hír után mégis hogy elégedjek meg annyival, hogy ez történt és kész? – Újabb kortyot ittam az italomból. Ide az egy üveg vajmi kevés lesz. – Mikor történt? Azóta találkoztál már vele vagy csak valaki mondta, hogy nem emlékszik rád? - Nem hiszem el, hogy mindannyian így jártunk! A saját bajaimat még csak-csak elviselem valahogy, de a barátaim jóllétének megszakadását rosszul viseltem.

és milyen cuki lett! 40 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 24, 2017 8:19 pm


Rose & Damon

az én régi barátomnak

Még mindig a Carolineos találkozóm hatása alatt voltam. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy tud velem kedves lenni, hogy nem csak azt a szörnyeteget és gyilkos vámpírt látja bennem, aki voltam és aki rossz hatással volt Elenára. Amikor elhagytam a házat, akkor kaptam az sms-t. Rose neve láttán egy halvány mosoly egyből kiült az ajkaimra, majd az üzenetét olvasva szusszantam.
- Nos, tényleg elég rég volt már… - Jegyeztem meg, miközben a kocsihoz léptem és kinyitottam. Beszálltam, majd az anyósülésre dobtam a telefont. Nem szándékoztam visszaírni Rosenak, hisz úgy döntöttem, rögtön odamegyek. A Salvatore házban úgysem láttak most szívesen, így hát nem volt okom otthon lábatlankodni.
Tettem még egy kitérőt és beugrottam az egyik boltba arra az esetre, ha nem lenne Rosenál pia. Szerettem vele iszogatni és beszélgetni, úgy éreztem, ő tényleg megért. A barátom volt, mondhatni, a legjobb, Alaricon kívül.
A nap már elindult lefelé, mikor leparkoltam a ház előtt. A piát és a telefont magamhoz vettem, így szálltam ki. Még végigmértem az autót, mielőtt az ajtóhoz indultam volna. Először kopogtam, majd csengettem, szinte rátenyereltem a csengőre.
- Hello, Rose. – Vigyorogtam rá, ahogy ajtót nyitott, de pillanatokkal később a jókedvem eltűnt. Sosem szerettem és sosem tudtam megjátszani magam. A lánynak nyújtottam az üveget.
- Ezt arra az esetre, ha… - És láttam, hogy már tölti is az italokat. – Szóval feleslegesen költöttem…? Pedig kedves akartam lenni. – Grimaszoltam, majd ledobtam magam a kanapéra. Magamhoz vettem a pohárka italt és kortyoltam volna, mikor kaptam a szavakat. Hunyorogva néztem Rosera, de anélkül nem válaszoltam, hogy kortyoltam volna. A poharat visszaraktam az asztalra.
- Ja, hogy ez… nos… Elena elfelejtett… vagyis az érzéseit irántam, hála egy idegesítő Ősi hasonmásnak. – Rövidre akartam fogni, mert nem tudtam, ő miért hívott. Lehet, neki még ennél is nagyobb problémája volt.
- De kezdjük előbb veled. Történt valami, amiért idehívtál vagy csak… ennyire hiányoztam? – Rámosolyogtam, legalábbis minden erőmmel azon voltam, hogy őszinte legyen. A mosolyom lassan tűnt el az arcomról és komoly érdeklődéssel, némi aggódással figyeltem Roset.

328 szó ❖ hát szia, Rose  40 (az animáció az én művem 40)   ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 24, 2017 4:13 pm

damon & rose

Mostanában gyűlöltem itthon lenni. Egyedül ebben a hatalmas házban, aminek minden egyes négyzetcentimétere arra emlékeztetett, hogy itt akartam leélni az életemet azzal a férfival, akit szeretek. Vagy ha nem is az egész örökkévalóságot töltöttük volna ebben a városban, együtt, de legalább egy részét. Semmi sem hiányzott az életünkből, persze, hogy be kellett ütnie a ménkőnek, hogy felforgasson mindent és elérje: legszívesebben eltűnnék innen, nehogy csak egy kis időre is eszembe jussanak a terveim vagy az, mennyire kutyául vagyok, mióta azt sem tudom, Nate merre jár. Hiába hívtam, semmi, hiába kerestem, semmi. Tehetetlen voltam és emiatt az őrület szélén táncoltam, szükségem volt valakire, akinek anélkül beszélhettem, hogy idiótának néztem volna saját magamat. Tehát ideje volt, hogy meginvitáljam Damon-t magamhoz. A barátomat, aki az egész mystic falls-i életemet végigkísérte és akiről napok óta nem hallottam. Nem szerettem, ha eltűnt szem elől.
"Átjöhetnél, rég csevegtünk." Ennyit írtam neki és mivel nem terveztem elhagyni a házat, annyi dolgom volt, hogy várjam a válaszát, ami hamarosan meg is érkezett, méghozzá igaz valójában. Damon alkonyatkor becsengetett, én pedig a nappaliba invitáltam és rögtön töltöttem magunknak egy-egy italt. Rossz szokás, de nálunk vámpíroknál szinte elengedhetetlen volt az alkohol a beszélgetésekhez: könnyebben nyíltunk meg akkor is, ha egyébként egy régi jó barátunk ült velünk szemben. Mindenkinek kellett egy kis bátorítás a rosszabb napokon.
- Az ábrázatodat látva valami nagyon nincs rendben. - Összevontam a szemöldökeimet, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy Damon arcán az "elegem van mindenkiből, miért nem lehet nyugtom" vagy a "francba, megint minden a feje tetejére állt" jelent-e meg. Egyik gondolat sem volt túl biztató, mert el szerettem volna hessegetni annak a lehetőségét, hogy vele is történt valami nem éppen kellemes.

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 24, 2017 4:12 pm
Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 07, 2016 9:37 am

sisters are different flowers from the same garden
georgiana & rose

A testvéremmel való újratalálkozásnak a mennyországnak magának kellett volna lennie. Számtalanszor lepörgettem magamban azt, milyen lesz, ha hosszú évek óta először megpillantom a húgomat, de ez a helyzet egyáltalán nem illett az én eszmei képembe. Szerettem a húgomat, minden vele való találkozás arra az időszakra emlékeztetett, amikor még felhőtlen volt az életünk és egyikünk sem gondolta volna, hogy akár évszázadokkal később is egymással szemben állhatunk. Láttam a tekintetét, ám egyszerűen képtelen voltam felfogni, mi történhetett. Nem tettem semmit… nem emlékeztem semmi rosszra, amit ellene követtem volna el, ha csak azt nem írta rá a számlámra, hogy nem kerestem. Nem tudtam, hogy merre jár, mi van vele, él-e vagy hal és ez az én önzőségem volt, mert sokkal inkább azzal foglalkoztam, hogy én túlélem-e az előttem álló napot vagy talán soha többé nem ébredek fel. Akár azt is mondhattam volna, hogy nem értem rá a testvéri kapcsolatok ápolására, mert hát… ez volt az igazság. Megkereshettem volna őt, de mi értelme lett volna? A baj szorosan fogta a kezem, nem engedett, őt is csak belesodortam volna a rosszba és azt nem bírtam volna elviselni, ha miattam esett volna bántódása. Ötven évvel ezelőtt is ezért fordítottam neki hátat, aminek a tüskéje úgy tűnik, még mindig elevenen élt benne.
- Ne gyűlölj. – Kértem tőle halkan, szinte suttogva, mintha egy megrökönyödött kismadár lettem volna. Hallani a hangjában tocsogó utálatot és érezni, hogy kicsi választja el attól, hogy nekem ugorjon, olyan volt, mintha kést döftek volna a szívembe és megállás nélkül forgatták volna bennem a pengét. – Nincs rá okod. – Jelentettem ki kissé félve attól, vajon hogyan fog reagálni, ám a véleményemet én sem rejthettem véka alá. – Mindig is érdekelt, hogy mi van veled, éppen ezért hagytalak magadra. – Mondtam őszintén, közelebb lépve hozzá. – Nem avattalak be abba, hogy milyen volt az életem ötven évvel ezelőtt, te csak annyit láttál, hogy élek, felbukkantam, aztán eltűntem. De ez közel sem volt ennyire egyszerű. – Ha elmondtam volna neki, hogy veszélyben vagyok, menekülnöm kell, akkor utánam eredt volna, sőt, azt sem hagyta volna, hogy elmenjek mellőle… aminek pedig az lett volna a vége, hogy ő hal bele abba, amiért engem üldöztek. Miféle szörnyeteg lettem volna, ha belekeverem a húgomat a zűrös ügyeimbe? Mentem volna utána én is, képtelenség lett volna együtt élni ezzel a tudattal.
- A családom… - Sóhajtottam egyet, halvány, fájdalmas mosoly ült ki az ajkaimra. Nehéz volt elhinnem, hogy egyszer ők is léteztek. Mintha sohasem lettek volna. – Sokkal jobb volt nekik veled, mint velem. – Nagyot nyeltem. Ez volt az igazság, nem volt mit szépíteni rajta. – Úgy szeretted Eaton-t, mint senki más és ő is odáig volt a nagynénjéért. Hogy maradhattam volna mellette, mellettetek, mikor épphogy átváltozva fogalmam sem volt arról, kinek a torkát fogom feltépni a következő pillanatban?

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
† sofia.
Tartózkodási hely :
† everywhere.
Humor :
† painful.



Georgiana Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 16, 2016 6:27 pm

Rose & Georgiana
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i am broken.
Szinte már szánalmat keltett bennem, hogy ennyire nem érzi annak a súlyát, amit tett. Óriási bennem a harag, a düh, talán még a gyűlöletet is megütötte már az a bizonyos határt nálam. Cserben hagyott, elhagyott minden szó nélkül, és úgy kezelt, mint egy nem létező valakit, aki még a levegőnél is láthatatlanabb. Úgy beszél és tesz, mint akinek teljesen természetes lett volna minden. Undorító.
Szinte már-már vicsorogva néztem rá, olyan düh öntött el, hogy még magammal sem voltam teljesen tisztában mit teszek. Egy kicsi hiányzik, hogy nekiugorjak és a falba döngöljem, hogy érezze, nekem mennyire fájt amit tett velem, hogy elhagyott.
- Te nem is érted...- Sziszegem mint egy kígyó, vérmes tekintettel mérve végig őt. Hirtelen aztán megállok előtte, hogy végigmérjem teljes alakját, hogy lássam őt teljesen, mivé lett. Lelkem mélyén valamilyen szinten könnyezem az örömtől, hogy látom őt, de túlságosan tömény és sok bennem a démon, ami most eluralkodik lelkem minden szegletén. Annyira elhagyatottnak érzem magam, amióta mindenki hátat fordított nekem a nagy semmiért, nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt.
Észre sem vettem kérdéseit, egyszerűen elsiklott figyelmem hangja mellett, hisz nem érdekel az, mit mond mentségére, mert erre nem létezik semmiféle ürügy, magyarázás, ebből nem fog kijönni jól. Mit tegyek vele?
- Remélem megy még a visszaemlékezés. Ötven évvel ezelőtt, csak hogy segítsek. - Ha szavakkal lehetne szúrni és a tekintettel, akkor most Rose vérben heverne itt a padlón előttem. Egyáltalán nem fogom magamat, csak olyan szinten, hogy ne szedjem le a fejét a nyakáról. Képtelen lennék megtenni, de van akkora düh bennem, hogy elképzeljem a pillanatot.
- Ott voltál. Ha annyira érdekelt volna akkor, hogy mi van velem, valószínű nem keveredtünk volna most ide. Még nem érted el teljesen, hogy gyűlöljelek. Tudod miért? - Teszem fel neki a kérdést komolyan, miközben le sem szedem éles tekintetemet az övéről. - Mert még mindig szeretlek, és ezért kerestelek most meg. Ha rajtad múlna minden, akkor most sem lennék itt, és soha nem láthattam volna az arcod. Halottnak könyvelnélek el. - Suttogásba megy hát hangom, csak azért, mert csak felemelném a hangom, és nem szeretnék itt az éj lepje alatt hallatni a hangom, különben sem szeretek mással kiabálni.
- Vagy nem tűntél volna el akkor régen. A családodat hagytad rám, és te nem éreztél semmit sem abból, amit én. Te élted az életed, míg én a családodban tartottam a lelket, amiért a felelőtlen gyermek anyja elment, otthagyta azt az ártatlan lelket. Van neked egyáltalán szíved? - undorodva nézek végig rajt, majd ugyanígy szempárába nézve őszintén.  

©

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 16, 2016 1:00 pm

sisters are different flowers from the same garden
georgiana & rose

Nem azt láttam a tekintetében, amihez hozzászoktam. Hozzászoktam? Erős kifejezés, tekintve, hogy évszázadokkal ezelőtt voltam egymás mindennapjainak a részei. Ugyanakkor tökéletesen élesek voltak azoknak a napoknak az emlékei: nem kívánhattam volna nála jobb testvért, barátnőt. Nem volt köztünk nagy a korkülönbség, ezért szinte adott volt, hogy minden együtt csináljunk, tapasztaljunk, tegyünk bármit. A húgom volt a legfőbb bizalmasom, támaszom, jótevőm, de sajnos elvesztettem őt, ugyanúgy, mint a családom többi tagját. A vámpírrá válásom elszakított az addigi életemtől, nem tehettem ki a szeretteimet annak a szörnyetegnek, amivé váltam. A szívem szakadt meg értük, de azt a tudatot, hogy bánthatom őket, nem tudtam elviselni. Hát, még ha ténylegesen ártottam volna nekik… belehaltam volna, ám a távozásom következtében mindketten élhettünk.
Giana arcán nem azt az örömet láttam, amivel én vizslattam őt. Sőt, semmilyen örömet. Leginkább megvetés és düh szennyezte gyönyörű vonásait, amit nem tudtam hová tenni. Miért néz így rám? Mit tettem ellene? Persze, régen találkoztunk és nem kerestem őt, de… ő sem jött utánam, egyikőnk sem kereste a másik társaságát. Megvolt a saját életünk és minden bizonnyal neki is komoly okai voltak arra, miért most bukkant fel. Viszont a szavai hallatán ledöbbentem, megszólalni sem tudtam. Mi történhetett vele?
- A lelkiismeretemmel semmi baj sincs, de úgy tűnik, az emlékezetemmel annál inkább. – Nagyot nyeltem, miközben a húgom mozgó alakját figyeltem. Úgy járkált, mint egy puma. Egy rosszindulatú, vérmes ragadozó. Nem az a lány volt, aki mellett felnőttem. – Miért örültem volna annak, ha te meghalsz? Nem beszélj butaságokat, mégis ki mondta neked ezeket? – Kérdeztem értetlenkedve. Hogy én örültem volna annak, ha elföldelik? Ez a legnagyobb ostobaság, amit valaha hallottam. Ha megtudtam volna, hogy bármi baja esett, az első dolgom lett volna a segítségére sietni… méghogy kárörvendő lennék vele szemben.
- Az életem? Tényleg az érdekel, hogy milyen életem van itt? – Nem tudtam napirendre térni felette, egyre csak meglepett és meglepett. Más volt, teljesen más, mint amire én emlékeztem és nem tudtam hová tenni a viselkedését. Mintha szíve szerint mindent leköpött volna, ami a helyiségben megtalálható volt, az élen velem. – Neked kellene mesélned. Hol jártál, mit csináltál?

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
† sofia.
Tartózkodási hely :
† everywhere.
Humor :
† painful.



Georgiana Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 04, 2016 6:30 pm

Rose & Georgiana
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i am broken.
Míg figyeltem a sötétben, nyitott szemmel álmodtam. Ott voltam, és megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy mi lenne, ha most inkább elmennénk, és soha nem keresném őt? Senkit sem keresnék. Talán ez lenne arra  megoldás, hogy jobb életet éljek, s nem azt, amiben én most vagyok. De, igaz, ami igaz, köztem és a boldogság közt egy óriási szakadék hever, én pedig olykor annak a legmélyebb bugyrában. Ott voltam, a nővérem házában, aki egész életében csak került engem. Itt vagyok, s most én gondolkozom azon, hogy én fogom őt továbbra is elkerülni, hogy ő örömét lelje mindabban, hogy senkije sem maradt azokból az emberekből, kik egykoron vele voltak. Ő ettől boldog, ettől képes tovább élni, én pedig miért állnék a boldogsága és ő közé? Annyi éven át kerestem őt, s mire megleltem, teljességgel átalakult bennem minden gondolat. Egy szóval; hagyjam.
Bár itt vagyok, alkohollal a kezemben, s gyűrötten tekintek magam elé, mint aki most búcsúzna el minden egyes szép gondolatától, emlékétől halála előtt. Nyilván csak elmélázom mindazon, miken is mentem keresztül mások miatt. Még is magam miatt. Hiszen nem létezik az a cselekedet, amit mások miatt tennénk. Csak ülünk a ládikán, és nem akarjuk belőle kiengedni az igazmondó törpét, aki kedves öregapó hangon duruzsolja fülünkbe, hogy mindent amit adunk, áldozunk, teszünk, azt csak is a magunk megelégedésére tesszük. Ha nem így volna, nem tennénk. Erről szól az ember és ezzel néztem szembe. És talán ezzel kéne másnak is szembe néznie.
Néhány másodperc alatt végigutaztam az életemet. Hallottam, mikor az ajtó nyílik, s mikor eltűntem volna onnét, hirtelen ott ragadtam a fotelban. Elmehettem volna, de nem tettem, még is forrt bennem az izgatottság.
A sötétben így is felvillant fehér arca, s látszódott, hogy teljességgel kiült rá a meglepettség. Való igaz, egy ötven éve nem látott személy felbukkanása, valóban felkavarja az embert a pillanat tört része alatt. Más reakcióra nem is vártam.
- Esetleg a lelkiismereted? - Kicsit játszadozom vele, kegyetlen mosollyal megspékelve, majd végül felállok a fotelből. Voltaképpen a harag az, amely kiült az arcomra: Leolvasható volt a düh szemem tükréből, arcom minden egyes vonásaiból. De talán jogosan. Sőt.
- Na de, nem szórakozni jöttem ide. Igen, én vagyok. Nem döglöttem meg sehol sem, nem szántam neked megadni azt az örömöt. - Szinte szikrákat szór szempárom. - No de, mesélj csak! Milyen életed is van itt? - tekintek végig a helyiség minden egyes szegletén némi iróniából.

©

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 01, 2016 5:58 pm

sisters are different flowers from the same garden
georgiana & rose

Hosszú volt az út New Orleans-ból, mégis jólesett egy kis kikapcsolódás. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó távol lenni Mystic Falls-tól és még jobb érzés hazaérni. Hiányzott a megszokott környezet, a ház, minden, pedig csak pár napig voltam távol. Koromsötét volt, amikor hazaértem, a bejárati ajtó csukódása szinte másodpercekig visszhangzott. Először azt hittem, hogy egyedül vagyok a lakásban és a mellkasomra rögtön rátelepedett a tudat, hogy Nate nincs itthon, tehát fogalmam sincs, merre jár, de mivel az éles csöndbe néhány levegővétel hangja vágott bele, mosolyra húztam a számat. Isten áldja a vámpírhallást, nélküle jó néhányszor megütöttem volna már a bokámat. Elég régóta éltem ahhoz, hogy az összes neszre felfigyeljek, főleg, hogy az életem nagy részét bujkálással töltöttem. Az Ősök előli menekülés nem éppen sétagalopp, az ember lánya megtanulja, miként legyen hátul is szeme és ezt a szokást nehéz levetkőzni attól függetlenül, hogy a veszély évek óta elkerült. Szerencsére. Sokkal jobb volt ez az élet, mint az állandó bujkálás, a nomád életmód. Egy idő után fárasztó tud lenni és azt sem értettem, igazából mi tartott életben. Talán a legjobb barátomért folytatott harc vagy a remény, hogy egyszer jobb lesz. Jobb is lett, bár mostanában volt mit rajta javítani, de nem akartam veszni hagyni azokat a hétköznapokat, amiket még megélhettem.
Éppen emiatt voltam csupa mosoly, amikor felkapcsoltam a nappaliban a kis asztali lámpát. Mivel sötét volt, arra gondoltam, hogy Nate aludt, az viszont meg sem fordult volna a fejemben, hogy másvalaki fog várni a kanapén. Ledöbbentem, lefagytam, sőt, az ajkaim is elnyíltak egymástól. Mégis miért hittem volna, hogy a húgommal fogok farkasszemet nézni… bármikor? Évek, évtizedek óta nem hallottam felőle és most látva őt, hirtelenjében tetőtől talpig elöntött a bűntudat. Nem feledkeztem meg róla, de… nem kerestem. Nem tudtam merre jár, hol él, mit csinál, milyen mederben folyik az élete, egyszóval a borzasztóbbnál is borzasztóbb testvér voltam. A második gondolatom az volt, vajon mit keres itt? Vette a fáradtságot és megkeresett? Átszelte a fél világot, hogy a nappalimban ücsörögjön? Az arckifejezése nem volt túlzottam megnyugtató, mintha kérdések tömkelege lett volna az arcára írva. Én meg álltam előtte, mint valami rossz sóbálvány és még levegőt is elfelejtettem venni.
- Giana? – Nyögtem i végül nagy nehezen. – Tényleg… tényleg te vagy az? – Ajkaimra visszahúzódott a mosolyom, ami halványabb volt ugyan, de a viszontlátás örömével telt meg. Közelebb léptem hozzá, alig mertem elhinni, hogy itt van. Az én kicsi húgom.

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
† sofia.
Tartózkodási hely :
† everywhere.
Humor :
† painful.



Georgiana Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 29, 2016 8:15 pm

Rose & Georgiana
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i am broken.
Hetek alatt sikerült rávennem magamat arra, amit most tettem. A saját testvérem házába törtem be könnyedén így az éjszaka közepén, bár megvallva, nem fog érdekelni, hogy ez mennyire fogja zavarni őt. Úgy érzem, hogy magyarázattal tartozik nekem ő is, hogy miért tűnt el. Köszönettel tartozik nekem, hogy a családjára vigyáztam egykoron, ő pedig a gyermekét hidegvérrel hagyta maga mögött. A saját gyermekét, aki nem tehet arról, hogy ilyen anyja van, még is büntetve volt azzal, hogy nem az anyja nevelhette fel őt, már pedig egy gyermek mellé anya való, nem pedig egy apa. A testvéremért bármikor képes vagyok kiállni, még akár most is, de nem tudom elnézni mindazt amit művel. Ötven éve már, hogy hátra hagyott újra mindent, mindennel együtt engemet is. Mivel érdemeltem ki ezt? S most én vagyok az, aki önön magát hibáztatja, amiért minden szó nélkül bejöttem, de igazán hidegen hagy! Ha kell, kivéreztetem és kikötöm a radiátor csövéhez, de nem fog ez az est úgy véget érni, hogy nem kaptam magyarázatot, és egy köszönetet. Szeretem őt, és nem véletlenül vagyok most itt. Hiába haragszom rá, még is vágyom a törődésére, ahogy régen is tettük. Szükségem van rá, szimplán megakarom osztani vele mindazt, amit én egykoron átéltem, és szeretném azt is tudni, hogy ő vele mi történt. Én a húga vagyok, ő pedig az én nővérem, az egyetlen. Talán fel sem ismer, és csak kihajít majd ide a ház elé, megteheti ugyan, de tőlem addig nem szabadul, ameddig nem kapok mindenre magyarázatot! Mi történt azzal a kisfiúval, akit még egykoron én is neveltem? Mi történt a férjével, akinek én lettem később a felesége? Nem is törődött velük? Ennyit jelentett az a sok év, és oly könnyen tette ezt félre, mintha meg sem történt volna?
Feldúltan gondolok ezekre, és érzem, hogy teljesen eluralkodik rajtam az ideg. Vámpírként már régen megtanultam magamon uralkodni, mégis hiba csúszhat a gépezetbe, és ezt az egész házat a földdel fogom egyenlővé tenni.
Még is aztán csak leülök a sötétben a kanapéra, egy pohár alkohollal a kezemben, és várok. Tudtommal senki sincs itthon, legalábbis nem hallok semmilyen mocorgást. Ezért is itt várok, és remélem, megérkezik az éjjel még a nővérem, ugyanis olyan beszélgetés elé fogunk nézni, amit már ötven éve meg kellett volna ejtenem, mégsem tettem. Talán azt hitte akkor, hogy elsiklik az összes probléma felett, én nem fogom számon kérni, de nagyon is tévedett, ha ezt gondolta akkor! Akár nevezhet gonosznak, vagy a világ legkegyetlenebb és legrosszabb húgának, nem érdekel. Akarom, hogy választ kapjak minden kérdésemre!
Szinte összetöröm a poharat a markomban.

©

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 12, 2012 1:59 pm
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i want you back, Nate Δ
Kedvenc dal :
take me to church Δ
Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 12, 2012 1:55 pm
(Nappali)
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Kertváros :: Nathan és Rose lakása-