Share | 
A topik címe: Celaena szobája

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 05, 2015 11:13 am
Ugrás egy másik oldalra



to Rachel

Fogalmam sincs, miért mentett meg. Érezhette rajtam, hogy nem vagyok átlagos, hogy nem fogom úgy felfogni a dolgokat, ahogy ő szeretné. Minek adott emberi vért a kezembe, ha most épp az a vita tárgya, hogy mit és mikor eszek. Nem is igen volt vita. Ültünk egymással szemben, mint két szobor, rezzenéstelen arccal, várva, hogy a másikon majd megcsillan némi érzés, amiből ki tudjuk deríteni, mit gondol. Helyette furcsán hűvös és közönyös szavakkal soroztuk meg a másikat, mintha jégpáncélt akarnánk törni, de nem találjuk meg a fogáspontokat a másikon. Nem akartam, hogy haragudjon rám, hisz sok dolgot köszönhetek neki, s bár esélyesem volt ellene, azért tudomására akartam hozni, hogy tökéletesen megvagyok, a magam uraként teszem, amit helyesnek gondolok. És nem esik nehezemre, ha hajtóvadászatra indulok egyszer, célom elérése előtt nem toppanok meg, sem az ő, sem más akaratáért.
Tudtam, hogy rám állított pár embert, hisz hallottam lépteiket, szívverésük, és mindig ugyan az a mérhetetlen higgadtság követett az árnyékba húzódva. Mintha az életüket kevesebbre tartanák, mint enyém, s mégis bármire képesek a saját túlélésükért. Furcsa, mire nem képes az ember, egy vastag csekk miatt, amin a fizetése van. Hacsak nem igézte meg őket, és akkor előbbi probléma mellékes, a robotizmus pedig érthető. Hallom, amit mond, s még mielőtt szavába vághatnék, folytatja a próbálkozást, hogy anyáskodik felettem. Kezelhetetlenségemre így is volt okom, hogy kibúvót keressek szavai közül.
-Jól mondod. Követhetnek ide. De mire való egy hotel vagy egy panzió?-hangom laza, könnyed, érthetetlenül makacskodom, hisz valamiért sejtem, hogy a módját így is megtalálná, hogy röghöz kössön. És végül is jogában állna. De nem értem, akkor eddig miért nem tette meg. Ha eddig sem sikerült értelmet vernie belém, legalábbis látszatra ezt lehet észrevenni, akkor miért nem folyamodik olyan módszerekhez, amik drasztikusabbak, de talán hatásosak lehetnek?!
Talán nem a megfelelő hangnemet használom vele szemben, de meg kell értenie, vannak érzések bennem, amin nem tud elfeledtetni velem csak úgy. Sérelmek, amik nem feledhetők el egy csettintéssel. Olyan dolgok, miket vagy megért és elfogad, vagy nem, de akkor itt nincs többé maradásom. Közel áll hozzám, nagyon közel, mert sokat köszönhetek neki, de nem, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy ez gyengévé tegyen.
Érzem, ahogy mellkasom szinte feszíteni kezd, s tüdőmben benn akad a levegő. Hallom minden szavát és tennék érte, hogy ne lásson így, a súly, egyszerűen elkezd összenyomni, ahogy felszínre tör a várfallal védett, összetört és szerencsétlen énem, akit még senki sem látott, nem érthetett meg. De ez most megváltozik. Mellé lépek és valami érthetetlen indíttatásból szorosan magamhoz ölelem, hagyom, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Érzéseim súlyának köszönhetően megtettem azt, amit rég óta szomjazom. Egy ölelést tőle, hogy érezzem, biztonságban vagyok, a múltam és a jelenem, de talán még a jövőm elől is.
-Éjszakánként van, hogy arra ébredek, valaki a nyakam szorongatja. Hogy van, akinek a keze testemen siklik és engem akar. Van, hogy azt álmodom, hogy egy kéz kitépi a szívem. Nem tudok megszabadulni a múltamtól. Nem megy...-hangom elcsuklik és testem megrázkódik, ahogy a könnyeimnek köszönhetően kapkodni kezdem a levegőt. Érzem, amit kimondok, ismét rám tör az érzés, ami éjszakánként, és szorításom megenyhül ugyan, s elhúzódok tőle, de arcom könnyáztatta, kétségbeesett és rémült, mint amilyen akkor voltam, mikor rám talált.
-Néha attól félek, ha nem érzem a vér ízét, hogy nem érzem, ahogy az erő, amit vele nyerek, nem pezseg a véremben, összetörök. Attól félek, hogy hátat fordítok mindennek. Hogy kikapcsolok...-mondom végül, szinte suttogva a lényeget, és tekintetem képtelen vagyok tovább rajta tartani, a padlóra meredek, és letörlöm arcomról könnyeim. Megkönnyebbülésnek jele sincs, és igazából fogalmam sincs, hogy mit érzek, vagy mit kellene éreznem. Hogy mi lenne a helyes most...

▲music:Gonna Get Mine▲Words:591▲Note: 40 27 :hug:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 13, 2015 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra


Rachel & Cel




Csendesen ülök és egy pillanatok alatt szoborrá válok. Minden fajta érzés eltűnik az arcomról és úgy figyelem őt, mintha nem lennék képes érzelem kifejezésére. Szeretem őt, de azt is pontosan tudom, hogy nem vagyok olyan értelemben az édesanyja, ahogyan az emberek gondolnák. Próbálom betartatni vele a szabályokat, de egyre nehezebben megy és fogalmam nincs, hogy mennyi ideig fog menni. Egyszerűen annyira felellőtlen, hogy lassan saját magának kell megásnia a sírt. Bólintok végül arra, amit mond, majd megrázom a fejemet.
Ha tisztán bírod, akkor úgyis bírnod kell. - mondom neki rezzenéstelen arccal, mert ebben az esetben azt kell gondolnom, hogy még normál állapotában se tudná meginni. Végül óvatosan a hajamba túrok, majd újra körbe nézek a szobában, majd pedig Cel-en állapodik meg a szemem. Egy darabig csak figyelem őt, de nem szólalok meg. A szemem sok mindenről tudna árulkodni, de ebben az esetben mindent érzést mélyen magamba temetek és egy pillanatra még azon is elgondolkozom, hogy miért tettem azt akkor. Megmenteni szerettem volna egy lányt, de talán őt képtelenség megmenteni. Nem akarom látni azt, hogyan esetleg meghal. Lassan felállok, majd az ablakhoz sétálok és onnét nézem az utcát és hallgatom az esső ütemes ritmusát.
- Tudod megmondhatom neki, hogy hagyjanak békén, de vajon, akkor mennyi ideig maradna a fejed a helyén? - kérdezem tőle kíváncsian, de nem nézek rá, Egyszerűen a messzeségbe nézek, hiszen pontosan olyan idő van, mint amikor rátaláltam és mielőtt válaszolhatna folytatom. - Felelőtlen vagy. Sokszor nem gondolkozol, mert azt hiszed mindent megtehetsz, de így a társaidra hozhatod a bajt. Vigyáznak rád, de sokkal inkább a társaikra vigyáznak, hiszen ha nem takarítanak el utánad, akkor könnyen ide tévedhet olyan személy, akinek nem kellene. -mondom neki komolyan és a mondandó végére újra ránézek. A tekintetét fürkészem, miközben lassan a karomat összefonom magama előtt és nem mozdulok meg. Nem megyek se közelebb, se távolabb. Egyszerűen csak állok ott és őt nézem.
A bosszú sok mindenre képes, akár megölni is minket, hiszen nem látjuk a fától az erdőt. Meg szeretnél halni vagy végre belátod azt, hogy segítségre van szükséged? - kérdezem tőle újra, majd megrázom a fejemet. Miként is érthette ezt ennyire félre. Az alvilágban nagyon is vannak szabályok, különben egy tébolyda lenne itt. Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat és egy sóhaj hagyja el az ajkaimat. - Nem, nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy másabb szabályok vannak, de szerinted, ha nem lennének szabályok, akkor a 7 család képes lenne megélni egymás mellett minimális vérontással? - kérdezem tőle kíváncsian. - Nem mondom, hogy enged el, de amíg nem próbálsz meg tovább lépni, addig esélyed se lesz egy jobb életre. Nem lehet egyik pillanatról megváltozni, de ha akarod, akkor menni fog. Nem élhetsz örökké a múltadban. - teszem hozzá neki már barátságos hangnemben. Erősebb vagyok nála, illetve ha megpróbálna meglógni, akkor is könnyen meg tudom állítani. Nem szeretek ilyen módon se fegyelmezni, de ha kell bevetem. Az emberim ellen is beszoktam. A rendet fent kell tartani és ez alól senki se kivétel. Legfeljebb nem mindenkinél ugyanazt vetem be.




:hug:

©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 08, 2015 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Rachel

Nem volt másom, csak ő, aki magához vett és nem éreztem kötelességemnek itt lenni, ahogy bevallani sem, hogy igenis szeretek a közelében lenni. Megeshet, hogy a kapcsolatunk egyenesen bonyolult vagy jobban mondva érdekes úton haladt, tele hegyekkel és völgyekkel, de hálás voltam neki azért, amivé tett, akivé lehettem miatta. A szobám nemes egyszerűségét a kupi jelentette, így mikor megjelent az ajtómban, a kanapéra néztem, ami az egyetlen fellelhető üres hely volt a szobában. Nem voltam vásárlás mániás, de mielőtt elindultam, szerettem órákig csak próbálgatni, miből választhatok. Az életem nagy része nem abból állt, hogy megvan, amire szükségem van, sőt még több is, de ehhez könnyen hozzászoktam, még ha a megbecslése a dolgoknak, amik szó szerint az ölembe hullottak, nem volt olyan jól látható.
Tudtam, hogy neki sem egyszerű ez, és nem is nyaggatott egyfolytában, vagy volt a sarkamban. Bár utóbbiban kételkedtem, mert ugyan azok a pofák szokatlanul sokszor voltak a sarkamban, vagy ott, ahol épp voltam. Igyekeztem nem figyelni erre az apró tényre és meglógni, de a próbálkozási kényszerem hamar alább hagyott.
-Köszönöm.-húzódik széles mosoly arcomra, ahogy a hajam kerül a téma középpontjába. Szerettem a vad dolgokat, és amióta lehetőségem van rá, ott és azt teszek szó szerint magammal, amit még előtte soha. Volt piercingem az orromban, amit kiszedettem, aztán a köldökömben, ami azóta is ott díszeleg. Egy rakás tetoválás lett testemen, és mindet imádtam, mind jelentett valamit, és mind arra emlékeztetett, hogy honnan indultam és most hol vagyok. De elsősorban ez Rachel-nek volt köszönhető, nem pedig magamnak, és ezzel tisztában is voltam.
Beszámolok neki a kis incidensemről, bár sejtem, hogy a emberei tegnap este is a nyomomban voltak.
-Tisztán nincs vele bajom. Egyikkel sem.-jegyzem meg szemrebbenés nélkül, de arcvonásaimon kívül egyik porcikám sem mozdul meg.-De az embereidnek megmondhatod, hogy vámpír vagyok, hallom, és érzem, ha a sarkamban vannak. Legalább igyekeznének háttérbe húzódni amennyire lehet. Mellesleg pedig tudok magamra vigyázni.-húzódik ravasz és kissé gonosz mosoly arcomra, miközben hagyom, hogy szememen meglátszódjék a vámpír énem, hogy az erek körülöleljék íriszem.
Felszisszenek azon, amit mond és előbbi mosolyom helyére undor jele szökik, ami sokkal inkább nemtetszésem fejezi ki a véleményével kapcsolatban, mintsem megbánásom jeleit akarná megmutatni.
-A bosszúm nem fog változni, míg be nem teljesedik. Nem hiszem, hogy neked kell ezt az érzés bemutatnom.-engedek meg magamnak kissé felelőtlen és hirtelen jövő gondolatot úgy kimondani, hogy az már-már szemrehányó rá nézve, és bár még soha nem láttam dühösnek, érzem, hogy a levegő megfagyni készül.-Nincsenek szabályok az alvilágban. Nem te mondtad ezt nekem? Az életem tönkretették és az emlékét örökké viselni fogom.-mondom szinte sziszegve, körmöm, ahogy a komódba kapaszkodom, megcsikordul a fát karcolva, és belevájva, mintha csak egy ember bőrébe mártanám bele dühtől és éhségtől előugró éles fogaim. Tisztelem őt, és tudom, hogy hol a határ, de mindig is tudta, hogy engem nem állíthat meg, nem zabolázhat meg és nem törhet be, azzal pedig, hogy vámpírrá lettem, olyan ajtókat nyitott meg előttem, amikre ennek előtte még gondolni sem mertem.

▲music:Gonna Get Mine▲Words:483▲Note: 40 27 :hug:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 3:47 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Celaena

Fura dolog az élet, hiszen elveszítettem a családomat. Mondhatnám azt, hogy váratlanul, de így belegondolva szép lassan veszítettem el és nem pedig úgy, hogy egyik pillanatról a másikra. Egyedül talán csak a lányomat, Megan-t tépték ki a karjaim közé, de arról se ő tehetett vagy az emberek, hanem az itteni emberek. Egy barátnak hit személy ölt meg és fosztott meg az élettől, de szerencsére túléltem, de vajon életnek nevezhető az az állapot, amikor a számodra fontos emberek nélkül kell minden egyes percben levegőt venned? Tudom jól, hogy Megan felnőtt, de ő akkor is a lányom marad és soha nem adnám fel a reményt azzal kapcsolatban, hogy normális élete lehessen és igazán boldog legyen. Ő mindig itt lesz a szívemben és amennyire tudom, annyira óvni fogom őt.
Viszont az élettől kaptam egy újabb gyermeket. Lehet nem a vér szerinti lányom, de Lena pontosan annyira fontos számomra, mint Megan és szerintem a két lány remekül kijönne egymással. Megeshet, hogy lenne egy-két bonyodalom közöttük, de melyik testvér kapcsolatban nincs? Egyik kapcsolat se zökkenőmentes, legyen szó családról, szerelemről vagy esetleg testvéri kapocsról. Mosolyogva figyelme őt, de közben nagyon is aggódom érte, hiszen a sötétség gyermeke és nem segítettem neki onnét kijutni, mert különben nem erre a helyre hoztam volna. Talán ezért is figyelek rá jobban, hogy ne vesszen el abban a gonoszságban, amit ő egykoron megtapasztalt. A világ nem annyira sötét, tele van fénnyel, csak nem mindig könnyű észrevenni.
Köszönöm. - mondom sietve és egy apró mosoly keretében. Lassan leülök a kanapéra és újra körbepásztázom a szobát. Egészen otthonossá varázsolta már a szobáját, így reménykedek abban, hogy ez azt jelenti, hogy szeret itt lenni.
Fiatal vagy, s most kell még kiélni ezeket a dolgokat, de valóban picit vad, de szerintem illik hozzád. - mondom neki barátságosan és elismerően, hiszen tényleg nem mindennapi látvány az ilyen haj, de hozzá illik. Nem tudnám őt elképzelni szőke, tündéri fürtökkel, hiszen ő maga se angyali, de ennek ellenére úgy szeretem, ahogyan egy anya szereti a gyermekét. Csendesen hallgatom, amit mond, de az aggodalmam nem ül ki az arcomra. Nem ölhet állandóan és reménykedtem abban, hogy most se tette meg, mert nem tudom, hogy meddig leszek képes eltüntetni a nyomait. Nem csak a rendőrök vadásznának rá, hanem a többi alvilági személy is. Egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd hátradőlök a kanapén és kényelmesen elhelyezkedem rajta. - Gyomorforgató? Ennyire nem szereted az alkoholt? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen megvannak az informátoraim mindenhol és bármikor, bármit megtudhatok, hogy merre járt a lány anélkül, hogy valakit ezzel külön megbíznék. - Miért nem próbálod meguralni a vér iránti szomjadat? Nem ölhetsz és ehetsz minden nap. Nincs is rá szükségünk, de amíg bosszúra vágysz a múltad miatt, addig ez nem fog változni és végül mindenkit veszélybe fogsz sodorni. - mondom neki gyengéden és barátságosan, hiszen nem szeretném megbántani. Egyszerűen csak segíteni szeretnék neki és felnyitni a szemét a világra, hogy ne legyen annyira elvakult.



† Music: ide, ide † Note: ide, ide † Words
©redit & inspiration

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 25, 2015 8:44 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Rachel
A legjobban talán azt szerettem ebben a házban, hogy minden szabály ellenére, nem kötöttek röghöz. Nem ítéltek el, vagy ha így is volt, nem vontak érte felelősségre. Míg a nevelőanyámként szeretett nő, Rachel úgy látta, hogy a sötétség még nem emésztett fel, én ilyesmikre nem is gondoltam. Nem érdekelt, hogy mit nevezünk rossznak vagy jónak ezen a világon, nem akartam elvárások és skatulyák között élni. Csak élvezni akartam azt, ami megadatott, hallgatni az eszemre és a szívemre, nem pedig mások nézeteit figyelembe venni, alkalmazkodni. Igazi kis kaméleon lettem, bárhová be tudtam illeszkedni, így lesből támadni, hazudni, ha kellett, de akkor, ha ilyesmire nem volt szükség. Két dologra nem vártam, hogy megkapjam Rachel-től, csalódott bennem és arra, hogy kidobjon. Elképzelhetetlennek tartottam nélküle az életem, ami furcsa, tekintve, hogy az első pár hétben nem egy éjszaka fordult meg a fejemben, hogy egyszerűbb lenne, ha karót szúrnék a szívébe és hátat fordítanék neki. De erre  képtelen lettem volna. Nem csak a tény, hogy boszorkány, de a tény is, hogy a szívem mélyén szerettem, végre kötődtem valakihez, valakiben megbíztam és tudtam, hogy mindig számíthatok rá. Végül is, ha annyira rendszabályozni akarna, nem adott volna napgyűrűt és teljes kijárást oda és akkor, ahová akartam.
Hallom, ahogy a szóban forgó asszonyság a szobám felé közelít, de nem veszek különösebben nagy tudomást róla, a zene hangja kellemesen duruzsol fülemben, hangulatom pedig mondhatni felhőtlenül boldog. Az egy bibi talán azzal van, hogy fogalmam sincs, mit csináljak ma. De ezt útközben is ki tudom majd találni. A rövidre nyírt hajam viszont még mindig nem szoktam meg, így bele-bele túrva tapasztalom, hogy nem nőtt meg egy éjszaka alatt. Nem úgy, mit az éhségem, ami megint kínzó kaparással bírja torkom arra, hogy agyamban elérje az ingert, ami a hűtőhöz vezet.
Elmosolyodva köszöntöm, és szegezek neki egy kérdést, de mintha egy pillanatra meglepném. Elfelejtem, hogy nem egyidős velem, és nem hiszem, hogy értené, hogy pontosan mire is akart ez a kérdés utalni.
-Ahová csak szeretnél.-mosolygok rá, és a kanapén, ahová még nem dobáltam ruhákat, helyet is foglal. Visszatérek eredeti kérdésére, ami inkább amolyan kijelentésként hangzott el, de gondolom valamiféle választ, reakciót vár erre is.
-Vásárolgattam, kikészítettem a fodrászt...ismét. Mit gondolsz?-túrok hajamba, majd a tükörbe pillantok.-Tudom, kicsit vad, és rövid, és furcsa, de...-fordulok ismét Rachel felé vállat vonva, és mosolyt villantva rá, majd nekidőlök a kis komódnak, és onnan kezdem arcát vizslatni.-Ha a kérdés inkább arra a dologra vonatkozik, hogy a vámpír léttel hogy bírok, akkor a válaszom remekül. Bár kezdek éhes lenni, megint. A tegnapi vacsorám nem volt túl laktató, de annál inkább gyomorforgató.-mondom, mintha arról beszélnék, hogy milyen remek idő van, hogy tökéletesen hallom, ahogy a szobámmal szemközti fa egyik magas ágán egy rigó fütyörészik. Holott konkrétan egy emberről beszéltünk, bár az illető inkább fiúnak illett be, mintsem férfinak, a lényegen nem változtatott: alkoholban ázott vére nem volt túl bizalomgerjesztő a gyomrom mai állapotára nézve.

▲music:Ain't It Fun▲Words:474▲Note:gyenge kezdő 27 :hug:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 23, 2015 8:15 am
Ugrás egy másik oldalra



to Celaena

Én minden egyes nap szinte otthon vagyok, hiszen az alvilág az otthonom és azon belül van még az én lakásom is. Nem szoktam senkit se szívesen látni egy-két emberen kívül. Celaena, a lányom vagyis a fogadott lányom, így természetesen ő velem együtt él, de őszintén szólva nem akarom ráhagyni az általam felépített birodalmat. Nem azért, mert nem bízom benne, hanem azért, mert jobb sorsot szeretnék szánni. Azért mentettem meg, hogy jobb élete lehessen és megtapasztalja azt, hogy milyen érzés az, amikor szeret veszi körül az embert. Tudom, hogy az alvilág erre nem éppen a legjobb hely, de őt próbálom mindenből kihagyni és egyedül az anyai gondoskodást megadni számára. De néha úgy érzem, hogy túl kevés vagyok, mintha nem lennék képes megmenteni az életét, hiszen pontosan tudom, hogy mennyi vér tapad a kezéhez. Viszont úgy érzem, hogy még nem veszítettem el azt a csatát, mintha végre kezdene rájönni arra, hogy csak a javát akarom és nem áll szándékomban bántani őt. Hosszú idő kellett hozzá, de ezért nem ítélem el őt, hiszen nem könnyű a jóságot feltételezi a sötétség egyik úrnőjéről.
Lassan indulok el a szobája felé és próbálom összeszedni magamat. Mai nap se volt könnyű. Mintha minden egyes nap egyre közelebb kerülnénk valami csatához, de mi értelme az egésznek, hiszen úgy se fog semmi se változni. Nem fognak velem szembejönni, mert pontosan tudják, hogy amennyire ártatlan pillantásom van, annyira ördögi és veszélyes tudok lenni. Na, meg mostanra már nem félek összevérezni se a kezemet, ha a családom védelmét szolgálja. Sok mindent tettem ma is. Tárgyaltam, próbáltam szövetségeseket találni, majd pedig megfélemlítettem egy-két csoportot az itteni világban és ezek után pedig a folyók vizét, a padlóval együtt vérvörösre festettem a hitszegők vérével. A folyosó végén megállok, majd egy pillanatra lehunyom a szememet és Megan-ra gondolok, az én másik angyalomra. Annyira hiányzik, de neki jobb élet jár. Ő nem idevaló a sötétségbe, neki a fényben kell élnie. Miután sikerül elhessegetnem eme emlék képeket újra elindulok és hamarosan kopogok az ajtón, amikor pedig beenged, akkor egyszerűen csak besétálok és mosolyogva nézek rá.
Gondoltam meglátogatlak hogy miként érzed magad és milyen volt a napod. - mondom neki barátságosan, hiszen számomra kicsit fura az a stílus, ahogyan néha beszél, de aztán eszembe jut az, hogy talán a mai fiatalok körében ez a divat. - Esetleg leülhetek? - kérdeztem meg tőle kedvesen, mert nem akarom azt se, hogy úgy érezze muszáj engem elviselnie, ha rábólint, akkor helyet foglalok a kanapén és mosolyogva pillantok rá.



† Music: ide, ide † Note: ide, ide † Words
©redit & inspiration

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 07, 2015 7:53 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Rachel
Meg kellett volna magamon lepődnöm? Miért tettem volna? Nincs rémálom, lelkiismeret furdalás, pedig tegnap este a fodrász valószínű, hogy kikelt a hitéből, bár erre aligha fog emlékezni, mikor legközelebb meglátogatom. Az viszont már most furdalta az oldalam, hogy Rachel említést tesz e majd az ismét megújult kissé rövidre, de annál merészebb színűre festetett hajamról. Ha nem, az sem mozgat meg, hisz még mindig ott tartok, hogy próbálom megfejteni. Bármi is történt az életében, nem árulta el, ahogy azt sem, hogy a nem túl visszafogott lakás miből épülhetett. Felfogtam, fél éve befogadott, és azt hitte, hogy segíthet züllött lelkemen. De kétlem, hogy így lenne. Amíg nem találom meg az apám, addig nem nyugszom, de valószínű az után sem. Miért is tenném?
Felülök az ágyamban, és nagyot ásítok, majd hajamba túrok és felállok. Bekapcsolom a rádiót, és feltekerem a hangerőt, ahogy szinte minden reggel, mintha nem hallanék tökéletesen, eltekintve a ténytől, hogy a recsegést túl jól is hallom. Felmordulok, de a kedvenc számom hallatán fejet rázva éneklek, és sétálok a fürdőbe. Megengedem a csapot, megmosom az arcom, majd vágok egy képet furcsa grimaszt a ritmusnak és a szövegnek megfelelően. Meglehetősen gyerekes viselkedés, de ma különösen jó napom van, ami engem is meglep. A hasam sem korog...annyira. A gondolat, hogy zacskós vért reggelizzek, viszont elveszi az étvágyam. Kinyitom a szobám ajtaját, hogy mindenki hallja, ébren vagyok. Számítok a közelgő társaságra, de nem zavartatom magam. Kidobálok pár ruhát, hisz sosem lehet elég korán kezdeni a napot, és énekelgetve válogatom át őket, magam elé tartva a darabokat. A tegnapi szerzeményeimnek még nem tudom hol lesz helye, de biztos akad valaki, aki ezen a gondon is tud segíteni. Vagy akár szólhatok a pótanyámnak is, bár az túl egyszerű.
-Mi a helyzet?-érdeklődöm, ahogy meghallom a léptek közeledő zaját, és lejjebb tekerem a hangerőt. A kávé friss illata megcsapja az orrom, és megkordul a gyomrom. A fenébe, hát ilyen könnyű lenne lekenyerezni? Megeshet.
Az ágyamra dobom a kezemben lévő ruhát, majd végigmérem Rachelt, és rájövök, hogy egy nappal sem lett öregebb, már ami a ráncait illeti. Elmosolyodom, hisz ezt én is neki köszönhetően élvezni fogom.  

▲music:Ain't It Fun▲Words:350▲Note:gyenge kezdő 27 :hug:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 07, 2015 7:24 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Celaena szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Lakások és szobák :: Rachel lakása-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3