Tudjátok, minden pillanat, az élet legapróbb mozzanatai is formálnak minket - legalábbis meglátásom szerint. Nem csak a rengeteg, és a nemcsak téged, hanem az eget is rengető rossz, hanem a sok-sok apró, rövid pillanat, ami miatt mosolyogva vetül a tekinteted a világra. Sírva jövünk a világra, de remélhetőleg hamar megtanuljuk, hogy az optimálisabb az, ha a szánk a másik irányba görbül, azonban néha napok is eltelhetnek, mire egy kisbaba mosolyogni kezd. Miért tart tovább felfedezni a jót, hiszen inkább nevetünk, mint sírunk, nemde? Ki érti ezt? Befejezem, nem akarok toposzokat vágni a fejedhez, van belőle bőven elég nap, mint nap. Azonban nem véletlenül váltak közhellyé, lehet bennük valami igazság, az túlzás, hogy teljesen, és minden esetben, de azért jobban járunk, ha némelyiket beiktatjuk az életünkbe.

Nem igazán hiszem, hogy túl ismert lennék az frpg-sek között, hiszen mintegy fél évvel ezelőtt kezdtem neki ennek a dolognak egy barátnőm hatására (igen, ezen az oldalon is megtalálható), illetve néhány racionális döntés hatására, úgynevezett "önfejlesztésként", és azóta pedig mindössze egyetlen oldalon alkottam meg elkészült karaktert, de amint ezt a mellékelt ábra is mutatja, ezen most változtatni szeretnék. Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy bolondulok a színházért, éppen ezért önkénteskedem is a helyi színházban, és ilyen irányú ambíciókkal rendelkezem.

Julie Lenni vagy nem lenni...? (felpillantva elmosolyodik, a többi szereplő pedig megdermed) Na jó, azért ennyire nem drasztikus a helyzet, nem akarok öngyilkos lenni, vagy hasonló.

Julie Felvettek. Érted? Felvettek! (körülnézve konstatálja, hogy a felkiáltást a többi vendég, nem igazán díjazza, ezt bizonyítják a hirtelen rászegeződő tekintetek, így következő szavát suttogja) Felvettek... (a levegőben lobogtatja a levelet, mely ezt igazolja)
Danny Ó ... A-a-anyád a fejed veszi...
Julie Vegye csak! A fejem épp elég nekem. Majd ott leszek a polcodon, és neked fogom diktálni mit írjál, feltéve ha tudsz követni.


Danny
Julie
Danny

Julie Hisz ismered... (ordítva rámutat Danny-re) Julia Darling! (torokköszörülés, majd mély lélegzetvétel után rákezd az anyja mélyített, konzervatív hangnemében, olyan lassúsággal, ahogy ezt ő szokta tenni) Ittmaradsz az ódon falak között, elfelejted minden álmodat és célodat
Danny Ugye tudod, hogy ez most (megnyomott hangsúllyal) iggen-iggen ripacs volt?
Julie Ez volt a cél... egyébként is, tudtommal te vagy a színész, és nem én.
Danny
Julie

Danny Ünneprontó

Julie Mondhatni bőven elegendő volt. Egy életre. Egy örökkévalóság is sok egy életben, hát még mindez évi szinten.

Danny
Julie
Danny
Julie
Danny
Julie
Danny

Julie (hátradől a székben) Te így érzékelted? (egymásba fonja karjait) Örülök.

Julie

Julie

Pincér Hozhatok még valamit Miss...?
Julie Darling. Julia Darling


Tudom, tudom. Van hova fejlődni, főleg, hogy akarva-akaratlan mindent rendezői instrukciókban fürösztök, akár Shaw, ezeket pedig a tanárom rendre át is húzgálja alkalomadtán, úgy pedig a salátámból csoffadt tekercs lesz, és olykor nálamnál is nagyobb firkálmányok, sebek éktelenkednek a papíron. De mihez kezdjek, ha a fejemben automatice összeáll a kép arról, azt hogyan kellene megjeleníteni, és kikövetelik maguknak a levésésüket?