Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 23, 2015 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra
Drew Adamson

Státusz •SZABAD
Faj •bármelyik faj tagja lehetsz
Kor •27-28
Play by •William Moseley
Ismertető •Lássuk be, nem vagyunk egy súlycsoport. Te a felsőbb réteg, az elit elkényeztetett kicsi fiaként nőttél fel, én ide-oda csapongtam és egy rakás aszfaltbetyár nevelt fel. Egy kávézóban felszolgálóként dolgoztam, mikor besétáltál és mivel fogalmad sem volt róla, hogy mit fogsz ezzel a húzással elérni, nagyképűen és lenézően adtad le a rendelést, amit én vettem fel. De mikor az asztalhoz sétáltam, kezemben a tálcával, elkaptam egy kissé kétértelmű megjegyzésed, magamra vettem és egyszerű "véletlen" folytán rád borítottam a forró kávét. Ezek után szinte minden nap megfordultál abban a kávézóban, míg rá nem jöttél, hogy egy egyetemre járunk, és közel  sem bukom az olyan ficsúrokra, amilyennek te bemutatkoztál első alkalommal.
Azóta az alkalom óta többször beléd botlottam az egyetemen, majd a kávézóban, ahonnan végül kirúgtak.
A szemedben mégis van valami, amiről tudom, hogy a valódi éned egy darabája, hiába a bunkóskodás másokkal. Leginkább barátként nézek rád, aki ki-ki segít egy-egy beadandóban vagy segít felkészülni a számonkérésekre, mígnem Te nem kérsz számon engem arról, hogy ki, vagyis mi vagyok. A hazugságok hálójából nem menekülhettem, egyszerűen próbállak elkerülni és minél távolabb maradni tőled és a te kis tökéletes világodtól. De ellentétben velem, te túl sok mindent tudsz rólam. tudod, hogy megöltem a nevelőapám, ezzel kiváltottam az átkom, ahogy azzal is tisztában vagy, hogy az erőm kibontakozóban van csupán, és még nem használom elég ügyesen. Próbára akarsz tenni, hogy meddig mennék el azért, hogy a bőröm mentsem. Az abszurd játékod most veszi csak kezdetét, és nem értem, miért én vagyok a célkeresztben. A célkeresztben, ahová te állítottál, mint az apád gyilkosát, aki nekem csak nevelőapa volt, téged pedig a családod gazdagabbik része nevelt fel, nem pedig ő. Engem hibáztatsz, amiért szétesett a családod, de nem hibáztathatsz azért, amiért kezd valami megfoghatatlan érzés úrrá lenni rajtad, amikor rólam van szó.

Pb és név változtatható, csak jelezd, ha megékeztél 30
Várjuk • Én várom őt, de nagyon 31


Vissza az elejére Go down
 

Drew Adamson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Drew C. Yates
» Drew Sebastian Tyler
» Drew Tyler - vámpír

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •