Hát, itt volnék. New Orleans, a történelmi város, ahol halvány lila gőzöm sincs, mennyire tűrik meg a fajtámat, bár apa - kerülget az indulat, ha csak rágondolok - azt mondta, járt már erre, és nem igen, szóval mindent magamnak kellett megoldanom, hisz nem sétálhatok be egy gyógyfüves boltba, hogy szerezzek magamnak egy kis farkasölő füvet, valahányszor eljön minden hónap elátkozott éjszakája. Ráadásképpen nem csak, hogy a növényt nem szerezhetem be, még a láncokat is magamnak kellett otthonról ideküldetnem. Legalább olyan házat szereztem, ahol van pince, és az körülbelül úgy a folyosó kivételével a kert másik végében helyezkedik el, tehát azzal, hogy helyet találjak az átváltozásaimhoz, nem lesz különösebb problémám. Úgy döntöttem, hogy átköltöztetem ide a fotós munkáimat és magát a céget, mert fogalmam sem volt arról, mennyi időbe telik megtalálnom az unokatestvéremet, és hogy ha sikerülne is megtalálnom, nem ragadok-e itt. A házban egyébként volt négy háló, tehát kialakítottam - jobb szó, hogy kineveztem - három vendégszobát, és mindegyikhez külön volt fürdő. Konyha és étkező, két hatalmas gardrób, egy gyönyörű nappali, aminek a kertre néző frontja üvegből volt, és még egy körülbelül a nappaliéval egyező méretű terem, ahova a teljes fényképész felszerelést tartom, és betrendeztem egy műtermet is. Ja, és az majdnem kimaradt, hogy külön dolgozószobám van, ahol letudom bonyolítani a telefonokat, és írni tudom a netes cikkeimet.

Hála az égnek, most már nem sok van hátra a kipakolásból, leginkább csak a könyvek, filmek és az apróbb személyes tárgyak, meg a fotóim.
Remélem, nem hiába jöttem ide.