A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Saint Charles Avenue


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 04, 2016 4:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Kézenfogva, lassan bandukolunk Leslie-vel a városban. Tart még a karácsony két ünnepnapja, kevesebben is vannak hát odakinn, csaknem mindenki a családjával tölti az ünnepet. De ebben a városban persze még ilyenkor sem áll meg az élet, néhány szórakozóhely nyitva áll, és jazzel csábítja az esetleges betévedőket. Noha reggel van, és a fények nem égnek, mégis, a hó borította fák és utcák csodálatos hangulatot árasztanak. Simán el tudom képzelni, ahogy a jó öreg Santa tegnap éjjel leszállt valamelyik tetőre.
Rábámulok Leslie-re, ahogy megtorpan egy ház előtt, aztán szemügyre veszem magam is az épületet. Hát, szép lista, édesem, mindarról amit szeretnél.
- Hát hogyne - bólogatok, amikor Leslie befejezi a vágyai felsorolását. - Meg toronyórát lánccal a házba - teszem hozzá pimaszul, és szembe fordítom magammal. - Nekem ez nem kellene - ráncolom aztán a szemöldökömet és fejemmel a ház felé mutatok. - Megmondjam, mit szeretnék? Egy közönséges kis házat az erdőben. Vagy a város szélén, így egyszerre lehetnénk két világban. A városban, mégis kívül a sűrűjéből. Nekem nem kell bele luxus. Nem kellenek festmények, meg zongora, gyertyák, és ilyesmi. Csak néhány szoba, te és én... meg esetleg még valaki. Egy apró lény... belőled és belőlem. Nem számít hol vagyok mindaddig, míg veled vagyok - teszem hozzá, és apró csókot nyomok a homlokára, majd újra lassú tempóval indulunk el, de mikor előre nézek, szinte azon nyomban a földbe dermed a lábam. Nem is tudom, miért gondoltam úgy, hogy nem látjuk egymást többé, ha mindketten ugyanazon városban élünk.
- Atyaég... - hebegem, és vörösben kezd pompázni a fejem, mikor látom, hogy Gwen is észrevett, és ugyanolyan döbbenten áll meg, ahogy én is. Ha létezik cikis helyzet, akkor nekem már megint sikerült a közepébe tenyerelnem.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
♡ my demons
♡ yellow flicker beat
♡ i hate u, i love u
† Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



Gwendolyn Lowell ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 03, 2016 5:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
to Leslie & Chriest

Az első karácsonyom mióta faképnél hagytam Benedictet és úgy gondoltam saját kezembe veszem az életemet. Hamarosan itt az új év is, talán ideje lenne számot vetnem magammal, a lelkiismeretemmel és mindazzal, ami alig néhány hónap leforgása alatt történt. Mégsem érzek elég nyomós késztetést, hogy csak leüljek egy padra a semmi közepén, ahol aligha képes bármi is elterelni a figyelmemet, hogy aztán magamban elmélkedve végiggondoljam az évet. Nem igazán van benne túl sok jó emlék, amiért érdemes lenne.
Szerencsémre volt valaki, aki nem hagyott cserben. Lucas úgy gondolta, tartja a szavát azok után is, hogy megtudta min mentem keresztül. Sőt még azt is a fejébe vette, hogy mindkét férfit elkutatja és megöli. Pedig azt még nem is tudta, hogy a szívem is összetört. Azok után, hogy Chriest nem jelentkezett, én pedig, nos nem tudom készen állnék-e találkozni vele, vagy hogy mennyit változott a véleménye rólam. De előfordult, hogy azt hallucináltam, hogy őt látom az utcán, az elmém trükkös játéka pedig képes volt teljesen ambivalens reakciókat kiváltani belőlem. Nem lepődtem hát meg, hogy újra megtörtént. Hogy megpillantottam őt, amint egy fiatal nő kezét fogva sétálgat az utcán. Mintha csak a legnagyobb félelmem vetülne elém. De most valami más volt. A szívem érezhetően reagált, sokkal életszerűbb vízió volt ez, mint a többi, még az illatát is felém sodorta a szél. Meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg őt látom, hát közelebb mentem, hátha a szemeim így kevésbé fognak káprázni, a kezeimet pedig a melleim előtt szorosan összefontam a kabátom felett.
- Tűnj el, tűnj el, tűnj el.. - mondogattam minden egyes lépésem után tűzve egy szótagot, de csakhamar rá kellett döbbennem, hogy az út véges, a szemem pedig nem káprázik. Chriest egy másik nő kezét fogva andalog az utcán. És én? A bennem fortyanó érzelmekre szavak sincsenek.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love

† Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 03, 2016 12:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

Chriest & Leslie

Csendben lépkedem Chriest mellet, a hűvös levegő már akkor megcsapta az arcom, mikor kiléptem a lakásból, de abban a pillanatban azzal foglalkoztam, hogy milyen könnyed, természetes mozdulattal zárja be az ajtót, és egész testemben megnyugodtam.
Az utcán sétálva ujjaim összefonva tartom övével, büszkén lépkedem mellette, a mellettünk elrobogó villamos csilingelése, az utcán sétálgató családok mellett ez a város is épp olyannak tűnik, mint a többi. Nincsenek ellenségeskedések, mintha a Karácsony ezt a helyet is békéssé és nyugalmassá változtatná pár napra.
A karácsonyi dallamok helyett mégis a jazz egy olyan változata lengi be a levegőt, ami meghittebb, lassabb, és kevésbé ösztönöz arra, hogy táncra perdülj, mint inkább arra, hogy megállj pár percre és elgondolkodj. A kivilágított sétány, a fények játéka este is szép lehet, de így, hogy a havas fákról lassan szitál a hó és süt a Nap, olyan, mintha a tél lenne a város legtermészetesebb közege.
-Mindig is szerettem volna egy ekkora házat. Az emeleten gyerekszobákkal, egy nagy konyhával, világos nappalival, benne egy zongorával, festményekkel, illatos virágokkal, gyertyákkal, nagy franciaággyal a szobámban, de nem itt, inkább valahol az erődben, távol a zajtól, békességben.-állok meg az egyik emeletes, hatalmas ház előtt elmosolyodva. Valahogy hirtelen semmi másra nem vágytam jobban, mint erre, a megfoghatatlan jövőre, ami talán sosem fog beteljesedni.
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 25, 2015 6:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

renee & ethan
Sejthettem volna, hogy még egy háborút is megvívni könnyebbe lenne, egy vámpírt elkapni, mint újra felnyitni Ehtan szemeit és újra elérni azt, hogy közel tudjon engedni a szívéhez. Ahogyan a hideg tél is egyre inkább itt volt a nyakunkon, úgy hittem egyre inkább azt, hogy az ő szíve is egyre inkább megfagy. Nem értettem, hogy miként változhattak meg ennyire a dolgok, Szerettem volna hinni abban, hogy még helyrehozható a köztünk lévő viszony. Hinni abban, hogy van remény még számunkra is, de minden egyes másodperccel egyre nehezebb volt, viszont azt is tudtam, hogy sose leszek képes lemondani róla és hátat fordítani neki. A szavai fájtak, mert féltem attól, hogy ezt fogja mondani. – S nem vágysz arra, hogy újra tükörbe tudj nézni? Hogy újra mosoly üljön arcodon és legyen miért reggel felkelned? – kérdezem tőle kíváncsian és reménnyel teli. Hinni akarok abban, hogy mélyen legbelül ő is vágyik erre, hogy még nem halt meg teljesen belül. Hogy a történtek nem temették teljesen maguk alá. A remény hal meg utoljára, főleg akkor, ha egy szeretettünkről van szó. Nem vágytam sok dologra, csak arra, hogy újra képes legyen látni, hogy végre a sötétség erdejéből kisétáljon, s elfogadja a felé nyújtott kezet. Azzal se lenne vége, hiszen az még csak a kezdő lépés lenne, de azt a legnehezebb mindig megtenni.
Nem tudtam, hogy mit tehetnénk, hiszen a szavaim láthatóan süket fülekre leltek, így egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam őt. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, így emiatt a szívem még inkább beleremegett a dologba. Féltem attól, hogy esetleg el fog lökni, de nem tette és nekem ez elegendő volt ahhoz, hogy úgy érezzem még van remény. De amilyen hirtelen újra életre kelt bennem a remény, olyan hirtelen is kezdett szertefoszlani a pillantásának köszönhetően. – Akkor miért nem mondod el? Mitől félsz, Ethan? – talán ostoba kérdés volt, de tudnom kellett a válaszát. Tudnom kellett, hogy mitől fél, hiszen jelenleg már semmit se veszíthetünk, mert boldogak nem lehetünk a másik nélkül, s ezt ő is tudja. Az a csók mindent elárult. – Ki törölni? – kérdeztem meg hitetlenkedve és eme szavainak köszönhetően egy újabb könnycsepp gördült végig arcomon, majd hátráltam egy lépést, a messzeségbe néztem, majd rá. – Te tényleg azt hiszed, hogy felejteni akarok? Talán elveszítettük az élet legnagyobb kincsét, de te és én is élünk még. Nem veszet el minden. Miért vagy ilyen vak… - s ekkor újra közelebb léptem hozzá és ökleimmel megtaláltam a mellkasát. – hogy ezt nem veszed észre. Nincs még minden veszve. – szólaltam meg a „püfölés” közepette kicsit szipogva, mert a könnyeimet már nem igazán tudtam magamban tartani. Nem akarok felejteni, emlékezni akarok arra, hogy milyen volt boldogan, miként viselkedett, a lopott pillantásokra, az érintésekre és minden apró dologra, ami a közös utunkat övezte.


©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
♑ the way out
† Kedvenc dal :
rihanna - stay ft. mikki ekko
† Tartózkodási hely :
♑ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♑ psychopath psychiater
† Humor :
♑ come a little closer, i'll tell you a joke



Ethan N. Rosseau ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 25, 2015 4:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
renee & ethan
please, you should not be here
Nem akartam azt taglalni, hogy nekem mások élete már nem jelent sokat. Használja ki, hogy az övét még tiszteletben tudom tartani, és fogadja meg azt a tanácsot, hogy menjen el a városból. Készültem teljes idegrohamot kapni amikor megtudtam, hogy a boszorkány, akinek köszönhetően Renee nem tudta átlépni a város határait éveken keresztül, meghalt. A halálával minden láthatatlan fal eltűnt, és ez a nőszemély rögötn ezt a helyet célozta meg, esélyem sem volt arra, hogy új boszorkányt keresve ismét levédessem a várost. Levédessem magam... a szívem. Vagy mégis? Annyira régen volt már, mikor utoljára találkoztunk. Annyi érzés volt bennem, annyira szerettem volna azt hinni, hogy ez sosem hal meg... az, ami közöttünk volt, őszinte volt, egy igazi szerelmes történet, amelyen valaki egyszerűen csak átkorcsolyázott. Bízni próbáltam abban, hogy van még megoldás, van út ahhoz, hogy megmentsem a saját életemet, azon kívül, hogy Renee-jét a saját eltűntetésemmel próbáltam orvosolni. Gondolhattam volna, hogy ez semmit nem hoz helyre. Nem, mert... az ember szíve nem így működik. Nem küldhettem magam helyett csokoládét, virágot, mintha az képes lenne egy óriási űrt kitölteni a szívben. De én megtaláltam a megoldását. - Már tükörbe sem tudok nézni. - Nehezebbé vált a légzésem. Nem kellett gyakorolnom a tükör előtt. Tökéletesen tudtam, hogy mit kell tennem. Ha nem tettem volna évekkel ezelőtt komoly és drasztikus lépéest, sosem tudtam volna besétálni egy elmegyógyintézetbe hogy betegeket gyógyítsak, majd segítsem őket halálba.
Megcsókolt. Én pedig lehunytam a szemem. Az illatát éreztem, beszippantottam, és mindkét tüdőm örömtelin táncolt ebben az ismerős közegben. Mégsem feledtem el azt, amit egyetlen pillanatra sem voltam képes az elmúlt években.
A tekintetem üressé vált, mikor elszakadt tőlem, úgy vettem őt még jobban szemügyre. - Nem tudod, mit tettem. Nem tudtam elviselni, ami történt... - motyogtam csendesen, majd ránéztem. A tekintetem elfátyolosodott, amely egyáltalán nem volt megszokott tőlem, sértette a férfias imázsomat. De tudtam, hogy amit tettem, annak meglesz a következménye. - De meg tudom tenni veled is. Kitörölhetem a te fejedből is az érzéseket... - Halk voltam. Úgy tűnt, őrültségeket beszélek, vagy hogy agyamra ment a magány. De nem voltam labilis... legalábbis nem jobban, mint önmagában. Teljesen más volt elveszíteni az érzéseket valami iránt, mint elfelejteni az egész múltat. A boszorány azt mondta, hogy ez egy kegyes út. De nem éreztem kegyesnek, tekintve, hogy nem minden érzésem szűnt meg. Csak azok, amiket Renee körül érzékeltem annak idején... az, hogy mennyire aggódtam érte. Hogy mennyire szerettem. Minden érzésemet elzártam. Nem akartam, hogy felszínre törjenek. Akkor talán elmegy, ha nem hagyom neki. Akkor talán... elfogadja, hogy az ő boldogsága más mellett kell, hogy legyen. Nem egy őrült mellett.  

©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 22, 2015 11:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

renee & ethan
Sejtettem azt, hogy nem lesz könnyű menet, hiszen ha valami könnyű lenne, akkor azt már a legtöbben meg se becsülnénk, de én nem ilyen voltam. Én képes voltam megbecsülni a könnyen jövő dolgokat és néha tényleg azt kívántam, hogy bár csak egy hangyányit könnyebb lenne minden. De persze sose lett könnyebb. Sőt talán minden egyes ilyen kívánságomkor még nehezebb lett. Kár lenne tagadni, hogy a szavai nem fájnak, s legfőképpen azért, mert látom a szemeiben, hogy elhiszi azt, amit mond, miközben a fájdalom is egyre nagyobb lesz az íriszeiben. Egyszerűen nem akarok hinni annak, amit látok. Miért kínozza saját magát? Miért nem képes újra hinni a jóban és a boldogság varázsában? Miért nem engedi azt, hogy úgy segítsek rajta, ahogyan egykoron ő is segített nekem? – Talán a te hibád volt, de nem te ölted meg a babát. Ő tette, nem pedig te. Nem te vagy a szörnyeteg, hanem ő. – a hangom alig hallhatóan csendül a város zajában, mintha kicsit az élet is tovaszállt volna belőlem. Egy pillanatra még a könnyel áztatott arcomat is lesütöm, majd megrázom kicsit a fejemet, aminek köszönhetően a hajam táncra kél. – Nélküled nincs jövő. Nélküled csak sivár napok vannak, s vágyak, amelyek újra és újra feléd húznak. – suttogom úgy, mintha valami féltve őrzött titkot mondanék neki. Óvatosan pillantok rá, talán úgy mint egy törött szárnyú és riadt kismadár, de én is az voltam és előle sose tudtam elrejteni az igazi érzéseimet.
Szavai még inkább a szívembe hatoltak, a szívem még inkább vérzett, de a fogaimat ajkaimba mélyesztetem és nem engedtem, hogy még több könnycsepp szökjön ki börtönéből és gördüljön végig arcomon, hogy lássa a könnycseppekbe bújtatott fájdalmamat.
- Mennyi ideig gyakoroltad ezt tükör előtt? Mennyi ideig mondogattad magadnak, míg végül sikerült elhinned a hazugságaidat erről? – kérdeztem remegő hanggal, hiszen nem csak a szívem sajdult bele, de még a hangomat is alig találtam. Láttam rajta, hogy nem boldog, így kár lett volna ezen szépíteni.
Talán másabb helyzetben az újabb megnyilvánulásai miatt lekevertem volna neki, de képtelen voltam őt újra bántani, hiszen a testem is remegett már. Túlzottan fájt minden egyes lélegzetvétel, de tudtam, ha most meghátrálok, akkor örökké elveszítem őt. Úgy csúszik ki a kezeim közül, ahogyan a jégen az emberek és minden elcsúszik… Arra viszont nem álltam készen, hogy elveszítsem őt, hiszen eddig legalább a remény élt bennem. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve sietve szeltem át a köztünk lévő kicsit távot, majd a kezem arcára siklott újra és ajkaim ajkát érintették. Szerelemmel, szenvedéllyel csókoltam őt, miközben fájdalommal volt fűszerezve, de már nem tudtam, hogy még is miként adhatnám tudtára….- Szeretlek, Ethan.. – suttogtam ajkai felett, majd egyik kezemmel megkerestem a kezét, miközben a másik arcán pihent és úgy figyeltem rá. – Kérlek, ne fuss többé. Enged, hogy megmutassam újra az élet apró örömeit és azt, hogy nincs még minden veszve. – a szemeimben pedig ott lappangott az őszinte szeret és a kérlelés, a vágy, hogy ne engedje azt, hogy szerte foszoljon a boldogságunk apró szikrája a múlt miatt.


|| Imádtam a reagodat! 40  41

©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
♑ the way out
† Kedvenc dal :
rihanna - stay ft. mikki ekko
† Tartózkodási hely :
♑ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♑ psychopath psychiater
† Humor :
♑ come a little closer, i'll tell you a joke



Ethan N. Rosseau ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 22, 2015 10:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
renee & ethan
please, you should not be here
Megráztam a fejem. Hittem abban, hogy így kell tennem, elvégre... az ég szerelmére, majdnem meghalt, méghozzá miattam. Egy élet már így is kioltatott miattam, mire mentem volna még azzal mellette, hogy az ő elvesztését is egy életen keresztül magamon viselem? A szívem nem bír ki ennyit, az én szívem... ennél kisebb, egyszerűbb, törékeny. Az elmém már megrogyott, kegyetlen lettem emberekkel, amint elhagytam őt. Beálltam egy átkozott cirkuszi mutatványos bagázsba mint betegeket kezelő pszichiáter, és többet ártok neki mint használnék. Boldoggá tesz mások keserűsége? Azt hiszem, hogy igen... önző voltam. Keserű. - Nem, Renee. Már nem - néztem a szemébe teljesen őszintén beszélve. - Neked ott a helyed, ahol van jövőd. Itt nincs. Velem nincs. Ne feledd, ami történt, az én hibám volt. Én sosem feledtem - fordítottam el a fejemet. Örökkön örökké magamat fogom érte hibáztatni, és ezt nem mossa le rólam semmi. Talán pár centi és a szívét hibázta volna el valaki, mindössze ennyi kellett volna ahhoz, hogy őt is elveszítsem... és akkor már nagy eséllyel nem én kezelnék embereket, hanem engem kezelnének.
Legördült egy könnycsepp a szeméből, és teljes tudatában voltam annak, hogy itt hamarosan újabb szívek fognak összetörni. Egyszer már megtettem, elmentem és mindent felégettem magam után. Le akartam törölni azt a könnycseppet, de nem volt merszem hozzáérni. Nem akartam olyanba nyúlni, amihez nem volt bátorságom. Nem volt bátorságom újra elölről kezdeni.
- Én csak előled menekülök... mert... mert nincs együtt jövőnk, Renee. - Őszinte voltam, már amennyire tőlem telt. Nem akartam hazudni. De elölről kezdeni sem ezt az egészet. Hogy újra ott kössünk ki, ahol legutóbb? Ő egy kórházi ágyon, én pedig tébolyultan az ágya mellett, azon aggódva, egyáltalán felébred-e? Nem. Ezt még egyszer... nem! - Már nem az vagyok, aki voltam. Nem vagyok többé vadász, én csak egy orvos vagyok. Beteg emberteket kezelek, miközben a saját beteg elmém már sosem fog meggyógyulni. Tudod te, mennyi álmatlan éjszaka van mögöttem? Hányszor ébredtem arra, hogy a szívem zakatol, miközben valaki azt ordítja, hogy megöltem egy ártatlan gyereket? És azóta... azóta nem tudom megszámolni, hogy hány más embert öltem meg... mert szükségem volt arra, hogy megtegyem. - Összekoccantak a fogaim. Szinte éreztem a meleg vért a tenyeremen.

©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 25, 2015 11:22 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

renee & ethan
Nyomokat követve kerültem ide, de amikor megpillantottam őt, akkor szép lassan minden elmosódott. Az emberek hangja szép lassan megszűnt, az autók, gyárak és a házakból kiszűrődő hangok szinte már nem léteztek. Csak ő volt a tömeg túlsó végén. Éreztem, ahogyan a szívem újra dobban, majd széttörik. Egyszer szerettem igazán, de azzal is megperzseltem magamat. Azóta pedig nem voltam képes mást szeretni. Az életünk nem volt egyszerű, de tudom, hogy együtt túljuthattunk volna rajta, de ő egyszerűen elsétált a hajnali köddel az éjszakai sötétségbe. Talán egészen ideáig képtelen voltam bevallani azt, hogy mennyire is hiányzott, de a hiány és a szerelem, szeretett érzésén kívül ott lappangott még düh és a fájdalom is. S utóbbi kettő eléggé veszélyes, ha túl nagy teret kapnak. Ahogyan azt se ismertem el eddig a pillanatig, hogy sokszor reménykedtem abban, hogy esetleg egyszer csak besétál, újra a karjaiba zár és kiderül, hogy a külön töltött idő csak egy rossz rémálom volt, de nem így történt.
A lábaim automatikusan indultak el, egyenesen felé vittek. A tömeg szinte szétnyílt, vagy egyszerűen csak még mindig nem létezett. Ő volt és senki más, mint talán azon a napon, amikor megismertem őt. Nem tudtam, hogy mit fogok mondani, mi fog történni, de nem érdekelt. A karjaiba simultam, amikor magához ölelt, de nem tartott sokáig, mert a düh és a fájdalom érzése egy pillanatra átvette az irányítást és a kezem arcát érte egy pofon keretében. Nem volt kicsi, de nem is olyan, ami pusztítást képes lenne okozni. Erőteljes, de még se…
- Miért!? Oda ahova tartozom!? – kérdeztem vissza csodálkozva és hitetlenkedő pillantások keretében. – Én odatartozom ahol te vagy. Mindig is odatartoztam. Egyszerűen csak túl vak voltál, hogy ezt észrevedd! Egyszerűen csak elsétáltál, elfutottál!! – jegyzem meg kétségbeesettem, s hamarosan egy apró könnycsepp is megjelenik a szemem sarkában, majd pedig végig gördül orcámon, hogy a mélységbe zuhanjon.
- Akár mellettem vagy, akár nem, akkor is veszélyben vagyok. Nem a te hibád ami történt! Nem te ölted meg a gyermekünket! – szólalok meg őszintén és a kezem arcára siklik. Gyengéden simít végig orcáján és közben a szemeit fürkészem.
- Szerettelek Ethan, s ez a történtek ellenére se változott. Elveszítettük, de nem mindent... Mi ott voltunk a másiknak, de te annak is hátat fordítottál... – nem értettem, hogy miért rohant el, hiszen együtt könnyebb lett volna. Mind a ketten elveszítettünk valamit.- Miért menekültél? Miért nem jössz rá arra, hogy menekülsz, futsz, de mi elől? A boldogság elől vagy a démonait elől? – kérdeztem tőle kíváncsian, és ha nem lépett el, nem vette el a kezemet arcáról, akkor még mindig ott pihent.


|| Bocsánat a késés miatt, nem láttam, hogy írtál. Sad 27

©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
♑ the way out
† Kedvenc dal :
rihanna - stay ft. mikki ekko
† Tartózkodási hely :
♑ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♑ psychopath psychiater
† Humor :
♑ come a little closer, i'll tell you a joke



Ethan N. Rosseau ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 29, 2015 7:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
renee & ethan
please, you should not be here
Nehéz lett volna bármit is mondani. Az idő hirtelen eltűnt, bár eddig is megfoghatatlannak bizonyult, itt már tényleg nem volt jelentősége. Azt sem tudtam, mióta állok vele szemben, és nézem őt... pár másodperc volt talán, de nekem legalább ugyanolyan hosszú perceknek tűnt, mint amikor úgy döntöttem, hogy kilépek az életéből. Okkal tettem, habár ezeket neki nem volt lehetőségem elmondani. Talán nem is akartam, mert gyáva voltam elé állni, és azt mondnai, hogy az életünk egyszerűbb lehet egymás nélkül. Én már régóta nem vagyok vadász... de róla tudom, hogy soha nem adná fel ezt a hivatást. Én erre kényszerültem. Soha többé nem akartam olyan szituációba kerülni, ami végül olyasmit követel majd, ami fontos nekem. Renee az volt. És mire fontossá vált volna az, amit elveszítettünk, már nem volt... miattam. Belekésztettem ebbe az életbe, azt gondolva, hogy boldog lehet vadászként is. Hogy... lesz életcélja azon kívül, hogy én is vele leszek. De csak fájdalmat okozott, szenvedést. És megkocvkáztattam azt, hogy az eszem egy részét ez a tragédia vette el. Már nem az voltam, akibe egykoron beleszeretett. Már egy megkeseredett, magányos férfi voltam egy pszichiáteri diplomával, és egy elmegyógyintézetben dolgoztam, olyasmiket téve ott, amikre épeszű magyarázat nem létezik. És ezért is akartam, hogy távol legyen tőlem... ha valaha is megtudja, hogy miből áll az életem nap mint nap, megundorodna a jelenlétemtől... tőlem.
- Renee - suttogtam a nevét én is, de csak akkor, mikor már a karjaim között éreztem. Pár másodperc, ennyi kellett, hogy elhajoljon tőlem, és olyan pofont adott, hogy majdnem megpördült a fejem is a nyakamon. Volt benne erő. Ezt felesleges lett volna tagadni. És még inkább ledermedtem, még a fájdalmat sem igazán éreztem, mert még mindig ott tartottam, hogy miért van itt?
- Miért? Miért nem mész vissza oda, ahová tartozol? Itt csak veszélyben vagy... mellettem mindig veszélyben voltál. Nem tanultál belőle? Abból, ami történt? - kérdeztem, és éreztem, hogy a hangomba ingerültség költözik. Miért nem tudja feladni ezt az egészet, miért nem él végre nyugton és alapít családot?

©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 26, 2015 4:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

renee & ethan
Erre ment a szőkeség, biztos voltam ebben, de még se leltem sehol se. Mintha a föld nyelte volna el. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy csapdába estem. Többé már nem volt menekvés, egyszerűen egy olyan városba csöppentem bele, ahol szerintem minden második ember vámpír, farkas vagy boszorkány volt. De még se akartam távozni. El akartam kapni azt a vámpírt, még akkor is, ha az lesz az utolsó táncom és utána már az én vérem fogja szennyezni ennek a városnak a köveit, vagy a földjét. Már nem volt mit veszítenem. A nagynéném eleve tudta azt, hogy kit keresek és ő se fog tudni lebeszélni róla. Rian, így hívták a lányt. Pokolra akartam jutatni, mert nem csak attól az embertől fosztott meg, akit mindennél jobban szerettem, hanem a gyermekemtől is. Azt mondják a bosszú vak és talán igazuk is van azoknak, akik ezt állítják, hiszen már elég régen történt a dolog, de még se tudtam szabadulni a múlt árnyaitól.
Sose tudtam igazán elfelejteni Ethan-t. Sok mindent köszönhettem neki és hiába reménykedtem abban, hogy egyszer még újra láthatom az idő múlásával, az évszakok változásával egyre inkább reménytelenebbnek tűnt a helyzet. Úgy éreztem, hogy vele a lelkem egy részét veszítettem el és sose voltam igazán képes senki mást úgy szeretni, ahogyan őt. Próbáltam hallgatni a többiekre, de mind hiába. Egyszerűen nem voltam boldog senki mellett se, így egy idő után már nem is próbáltam, el se mentem az ilyen leszervezett találkozókra. Semmi értelme nem lett volna. Sietve pillantok körbe, majd egy pillanatra megállok, hiszen eltévedtem. Fogalmam nincs, hogy pontosan hol vagyok és a sok természetfeletti se tetszik a közelemben. Nem járnék túl jól, ha rájönnének arra, hogy vadász vagyok. Sok esélyem nem lenne, de legalább megszabadítanának a démonaimtól. Majd ahogyan körbe fordulok, egyszer csak a lábaim földbe gyökereznek és egy pillanatra azt hiszem, hogy csak képzelődöm. A tömeg tovább halad, de ennek ellenére is tisztán látom őt.
Ethan…- hagyja el ajkaimat ez a név úgy, mintha valami titkot rejtegetnék, majd mit sem törődve semmivel egyszerűen csak utat török magamnak és hamarosan már felé rohanok. Egy pillanatra még a nyakába is vetem magamat, hiszen hiányzott és ez legalább segít meggyőzködni arról, hogy nem csak a képzeletem szüleménye. Majd a következő pillanatban hátrálok kicsit és mire észbe kapnék, addigra lekeverek neki egyet.
Ezt azért, mert azt hittem, hogy meghaltál és amiért magamra hagytál akkor!- szólalok meg határozottan, de nehéz ellen állni annak, hogy újra ne zárjam a karjaim közé. Boldog voltam mellette, de aztán egy múltbéli árny beárnyékolta az életünket.


©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
♑ the way out
† Kedvenc dal :
rihanna - stay ft. mikki ekko
† Tartózkodási hely :
♑ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♑ psychopath psychiater
† Humor :
♑ come a little closer, i'll tell you a joke



Ethan N. Rosseau ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 08, 2015 5:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
renee & ethan
please, you should not be here
Felsóhajtottam, ahogyan a várost járva zsebre vágtam a kezem, és kerestem azt a helyet, ahol legalább egy éjszakára menedéket tudnék találni. Volt lakásom, volt otthonom... de mégis annyira rideg volt minden, mióta Rian felzaklatta a lelkivilágom. Mégis mit jelent az, hogy Renee a városban van? Miért van itt? Miért nem tudja magát távol tartani a veszélytől, mikor egyszer már mindketten szembesültünk azzal, hogy mekkora veszteséget képes okozni nekünk? Ki tudják használni a gyengeségeinket... és tőlünk azt vették el, ami a legértékesebb lehetett volna. Miután elhagytam Renee-t... a szívem ezer felé szakadt. Többé nem állt szándékomban jónak lennni, vadászni... lemondam mindenről, amihez a való élet kötött, csak hogy teljesen elvegyüljek. Előhúztam a tarsolyomból az eredeti végzettségemet, és pszichológusként mélyültem el egy intézetben. Ott, ahol tudtam, hogy senki nem fog keresni. És ahol szabadon élhettem ki az őrült vágyaimat a vámpírokra irányulván. Megérdemelték, egytől egyig. Nem kaphattam el azt, aki bennünket megcsonkított, megszabdalt... hát minden létező vámpírt, aki a kezeim közé akadt, más és más módon büntettem meg. ÉS örömet okozott. Micsoda szadista lettem... ha Renee látott volna, valószínűleg nem tudtam volna a szemébe nézni a szégyentől, hogy hová is süllyedtem le. Egy olyan szintre, ahol az embereket csak sajnálni lehet. Megvetni. És undorodni tőlük. Ezért is akartam azt, hogy soha ne tudjon idejönni... ezért szereztem be azt a boszorkányt! De nem volt elég. Ismét tudták, hogyan akadályozzák meg, hogy végre vége legyen minden rémálomnak. Hiszen Renee számára ezt jelenti majd, ha ismét egymás útjába kerülünk majd.
Csak akkor álltak meg a lábaim, mikor kigyúltak az utcai fények. Megvilágította az arcomat az éjszakai homályban a hirtelen jövő sugárhalmaz, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy nem vagyok egyedül a téren. Ami azt illeti, pontosan ettől féltem. Az, hogy Renee a városban van, teljesen... elmosta a realitásérzékemet. Mintha... nem tudtam volna, hogy bármikor találkozhatom vele. Pontosan ezért dermedtem le. A lábaim megálltak. És csak néztem őt magammal szemben, hogyan néz ő is rám. Meglepődtem. És pontosan ezért nem tudtam megszólalni. Belül melegség áradt szét bennem... de ott volt a rideg valóság is, hogy egyszer már tönkretettem.

©
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 01, 2015 10:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Szabad játéktér!
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Kedvenc dal :
Raise the dead
http://www.youtube.com/watch?v=FFeKnhjbpvk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



Klaus.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 18, 2015 4:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Talán azért, mert jelen helyzetben túlzottan is bele láttam a lelkébe, talán mert ismertem őt, akár a tenyeremet, talán azért, mert a tekintete nyitott könyv volt a számomra, de tisztában voltam vele, hogy ugyanazon érzelmek futnak át rajta újra és újra, amik bennem is végbemennek. Érzések bonyolult kavalkádja, benne szerelem, fájdalom, vágyakozás, és közben egy hang, ami azt súgja, nem éri meg. Annyit bántottuk már egymást, hogy ha akarnám sem kerülne már közel hozzám. És nem is lenne értelme feltépni újra és újra mindkettőnk fájó sebeit.
Csak komoran bólintottam, mikor azt mondja, igyekszik elhinni, amit Hope-ról mondtam.
- Ne kérdezz, és nem hazudok - válaszoltam végül röviden és tömören, majd kedvesen a kezére tettem a kezem. - Hidd el, jó okom van rá, hogy ne keverjelek bele ebbe az egészbe. Még nekem is nehéz, és szövevényes dolog... és úgy hiszem, nem is akarnád, semmiféle módon, hogy közöd legyen hozzám. Még a gyászban sem - fejezem be. Kíváncsi vagyok a reakciójára, de arra nem, ami ezek után jön.
Kirúgja maga után a széket, mintha csak menekülőre fogná. Per pillanat nem tudom eldönteni, hogy dühös-e rám, vagy csak a saját érzelmei elől menekül. Mindenesetre utána lépek, olyan fürgén, mint még soha.
- Várj... - mondom, kis kérleléssel a hangomban. - Ne menj el, Tatia. Én azt hittem, hogy... - fogom meg a vállát kedvesen - hogy kicsit velem maradsz. Legalább addig, míg ki nem derítjük az igazságot. Talán... nem is tudom... talán képes leszel egy légtérben megmaradni velem. Akár most hozzá is kezdhetünk a kutatáshoz. Mit szólsz hozzá? - kérdezem, majd közelebb lépek, és a szemébe nézek.
- Ne menj - ismétlem halkabban. - Jó veled lenni. Azt hiszem, most, ebben az őrjítő játékában a sorsnak, te vagy a legjobb, ami történhetett velem.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 06, 2015 5:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Nem akartam leállni vitázni vele, azt hiszem már kinőttem abból a korból. Igazából akárhányszor rápillantottam azt kellett megállapítanom, hogy a szívem attól függetlenül, hogy ugyanazokat a köröket szerette volna lefutni vele újra és újra, tompa sajgása miatt nem engedte, hogy az a nő üljön vele szemben, aki akárhányszor voltam, amikor időt töltöttem el vele. Talán ezt érzik felnőve a tinédzserek, akiknek benőtt a fejük lágya, tanultak a hibáikból, ettől függetlenül visszavágynak azokba a napokba, amelyek során bármit megtehettek, úgy éreztek, hogy akár az univerzumot is uralhatták volna. Mellette mindig többnek éreztem magam annak ellenére, hogy szüntelen sebeket kaptam tőle, mintha ezek eltörpültek volna azok mellett a dolgok mellett, amiket még nyújtott. Szerettem őt. Csupa nagybetűvel, hatalmas érzelmekkel, el nem múlóakkal, kitörölhetetlen emlékekkel, meghatározó momentumokkal, olyanokkal, amelyek nélkül nem lennék az, aki. Neki volt benne a legjobban a keze abban, hogy ma is itt ülhettem, abban, ahogy viselkedtem, beszéltem, mozdultam, mindenben. Emberként hittem abban, hogy a világban van egy másik felünk és én megtaláltam ezt az ő személyében attól függetlenül, hogy kénytelen voltam megtanulni élni nélküle. És már egyre jobban megy… azt hiszem.
- Úgy teszek, mintha elhinném, hogy amit mondasz, az igaz. - Azt sem kellett volna neki elhinnem, amit kérdez, viszont a mérhetetlen szomorúságból, ami kiült az arcára nem kellett volna arra következtetnem, hogy hazudik, ennek ellenére kétségek merültek fel bennem. Mikor tettem én azt, ami elvárható lett volna vagy hittem volna el, amit igaznak akartam beállítani? Sokkal inkább hallgattam a megérzéseimre, amelyek nem sokszor hagytak eddig cserben és most azt súgták, Klaus-nak minden bizonnyal oka van arra, hogy azt mondja, amit. És én ezt az okot nem kérdőjelezhetem meg, ha a lányáról volt szó.
- Jól tetted. Én is megöltem volna azokat, akik ártottak a gyerekemnek. – Jelentettem ki. Ezer évvel ezelőtt is szívesen végeztem volna a Mikaelson-család elöljáróival, akik elvették a lehetőségemet egy családra és bármelyik pillanatban a fejét vettem volna annak a személynek, aki a lányom ellensége és csak egy ujjal is hozzáért volna, akármennyire is utál Erin. Abba pedig bele sem akartam gondolni, mit érezhet a farkaslány, aki életet adott a gyereknek és szinte rögtön el is vették tőle. Ismerős helyzet volt.
Aztán nyeltem egyet, pár másodperc múlva emeltem rá ismét a tekintetemet, miközben elkezdtem kitolni magam alól a széket. A kávézóban szerencsére nem tolongtak a tömegek, hogy nagy erőfeszítésbe kerüljön majd kiverekednem magam az ajtón, maradni viszont nem láttam értelmét… nem tudtam mit mondhatnék és ez megrémített, annyira, hogy inkább az ellépdelést választottam stratégiának.
- Köszönöm, hogy meghallgattál. – Szólaltam meg végül. – Pár napig még a városban leszek, ha megtudtál valamit, akkor szólj. A számom nem változott. – Felálltam a székről. Nyers vagy nem nyers búcsú, nem tudtam máshogy viselkedni, meg kellett indulnom az ajtó felé, hogy levegőt kaphassak. Nekem volt a legfurcsább, hogy így viselkedtünk egymással, minden kiszámíthatatlannak tűnt, ami vele volt kapcsolatos, így arról sem volt sejtésem, hogy utánam jön-e vagy engedi, hogy békében elhagyjam a kávézót.
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Kedvenc dal :
Raise the dead
http://www.youtube.com/watch?v=FFeKnhjbpvk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



Klaus.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 01, 2015 4:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Telik az idő. Másodpercek, percek... és egyikünk sem szólal meg. Nézem Tatiát, mintha a lelke mélyére látnék. És látok is, ami azt illeti...hiszen úgy ismerem ezt a nőt, akár önmagamat. Vagy talán még annál is jobban. Igyekszik mutatni a bátrat, a rettenthetetlen. A kőkeményet, akit nem érint semmilyen formában, hogy itt ül most velem szemben, hogy lát, hall, érez. De én látom a tekintete mögött az igazi Tatiát is. Az embert, aki valaha volt. És akin akkora sebet ütöttem akkor, és az elmúlt ezer évben nem is egyszer, amit soha, a legnagyobb jóakarattal sem tehetek jóvá. Bármennyire is szeretném. Szeretnék most elé odarogyni, fejemet az ölébe temetni, érezni és tudni, hogy bármit is tettem, a szíve egy darabja még mindig az enyém... ahogy az én szívem egy darabja is az övé. Bármi legyen, és bárhogy is történjen, még mindig szeretem ezt a nőt. Egészen a halálomig szeretni fogom.
Nos, a jelek szerint nem csak én ismerem őt... ő is ismer engem. Őt nem fogom olyan könnyen átverni, mint másokat. Ennek ellenére tagadnom kell az igazságot. Nem mondhatom el neki, bármennyire is szeretném. Most még nem. Egyszer, majd ha eljön az ideje, felkeresem, és elmondom neki, miért kellett hazudnom, még neki is. Remélem meg fogja érteni, és képes lesz megbocsátani.
- Hope halott - ismétlem üresen kongó, tompa hangon. - A boszorkányok... Hayleyt megölték, hibriddé tették. A lányomat pedig feláldozták - nézem az asztalon összefűzött kezeimet. - Már halottak. Akik ezt tették... megöltem őket - nézek aztán Tatia szemébe villogó tekintettel. Ezúttal a haragom persze nem felé irányul... hanem azok felé, akik képesek lettek volna elvenni a lányom életét. És akik azóta kitépett szívvel hevernek a régi templom kövezetén, ha a gyülekezet valahová el nem kaparta őket.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 23, 2015 8:52 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Nem akartam reagálni a szavaira. Nem voltam még készen arra, hogy valami igazán frappánsat vágjak a fejéhez, pedig kötelességemnek éreztem, hogy ezt tegyem. Tartoztam ezzel neki és magamnak is, de olyan érzésem volt, mintha egy apró kölyökmacska lennék, aki beleragadt a bogáncsba és akárhányszor csak megmozdult és próbált szabadulni nem kapott mást jutalmul, mint a mérhetetlen, szúró fájdalmat és azt, hogy még jobban beleragadt a növénybe. Nem néztem ki belőle, hogy magától akármit is tenne azért, hogy ha csak egy ronggyal is, de megpróbálja ápolni a sebemet, amit ő maga ejtett és ugyan nem fizikai sérülés volt, sokkal jobban fájt. A hétköznapokban már nem annyira, de a sajgó érzés akkor is megmaradt, amikor nem is gondoltam rá. Ám most minden felerősödött. Összeszorult torokkal, mellkassal ültem előtte, miközben próbáltam kifelé azt mutatni, hogy minden rendben van velem, ám az egész csak lógott a levegőben. Minden, ami kettőnkkel volt kapcsolatos.
Megrándult a szám széle, amikor szólásra nyitott a sajátját. Az a keserű mosoly, a mély lélegzetvétel, az eltávozó szavai megdöbbentettek, pislognom kellett, mintha ezzel sikerülne jobban hallani vagy több értelmet kovácsolni a mondandójába. A lánya halott? Valakinek sikerült úgy bántania a kislányt, hogy már megszületett és az apja a világ leghatalmasabb lényének tartja magát? Ha Klaus-ban feltámadt az apai ösztön és előhozta azt az oldalát, ami mindenre képes a szeretteiért, akkor semmi sem törhetett volna át rajta. Az égvilágon semmi.
- Ne hazudj nekem. – Néztem rá megkomolyodott tekintettel. Nem. Én ezt nem fogom bevenni. - Ismerlek. Az életedet adtad volna azért a gyerekért, ha megszeretted... és a pletykák szerint igenis szeretted volna azt a babát. - Nyeltem egyet. Kell lennie valami trükkös, fondorlatos magyarázatnak, amiért a halál szóval dobálózik. - Mi történt? - Kérdeztem rá.
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Kedvenc dal :
Raise the dead
http://www.youtube.com/watch?v=FFeKnhjbpvk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



Klaus.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 20, 2015 4:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Láttam a tekintetében a gyanakvást, az óvatosságot, és a kíváncsiságot. A repülő madár néz így a tőle távol lévő, de közeledő pontra, hogy vajon mi lehet az. Talán egy másik békés madár, aki nem bántja, talán egy ragadozó, aki az életére tör. Vagy akár egy repülő, ami egy mozdulattal leradírozza a létezés palettájáról is. Aztán megráztam a fejem, mintegy elhessentve vele az ostoba gondolatokat.
- Akár évezredeim is vannak rá, hogy kiengeszteljelek - szaladt ki a számon hirtelen. Nos, néhány évig szerettük egymást emberként, hogy aztán ezer évig utáljuk, és ugyanennyi ideig meneküljön előlem. Ha erre tudtunk időt szánni mindketten, akkor én magam tudok arra, hogy megenyhítsem a szívét irányomban. Feltéve persze, ha ez még működni fog. Talán évmilliók is kevesek lesznek hozzá, nem tudhatom. Azért egy próbát megér...
Csak egy keserű mosoly futott végig az arcomon, mikor azt mondta, más vagyok. Hiába is tagadtam volna, ez volt az igazság. Hogy megváltoztatott az apaság? Igen, tény. De valójában túl sokat mégsem változtam. Talán csak a marketingem lett kissé másabb. Talán Elijah bátyám mégsem olyan bamba, mint amilyennek én eddig láttam. Talán igaza van abban, hogy taktikával többre lehet menni, mint a nyers erővel. Hát, akkor azt hiszem, ideje megtanulnom a módszerét. Mert a lényegét tekintve tényleg nem sokat változtam. Még mindig akartam a várost... de ezúttal már nem csupán magam miatt.
- Hope meghalt - szakadt ki belőlem hirtelen. Noha nem akartam hazudni Tatiának, mégsem lehettem vele őszinte. Muszáj volt alakoskodnom, ha győzni akartam az ellenségeimen azért, hogy lányom egyszer hazatérhessen New Orleansba. Ha eljön az igazság, úgyis elmondom Tatiának, miért nem voltam vele őszinte. Feltéve persze, ha majd meghallgat egyáltalán. És igazából nem is hazudtam olyan sokat. Mert elválni Hope-tól kissé tényleg olyan volt, mintha el kellett volna őt temetnem.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 05, 2015 4:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Rögtön elhúztam az ujjaimat a kezéről ahogy realizáltam magamban, mit tettem. Nem barátkozni jöttem, még csak nem is illedelmi látogatásra, mindössze egyetlen kérést kellett megfogalmaznom felé, amit le is tudtam. Felállhatnék és elmehetnék a másik irányba, vissza Mystic Falls-ba, de a szavai azt hiszem túlságosan megleptek ahhoz, hogy tényleges mozgásra kényszerítsem a testemet. Nem hittem volna, hogy ebben az életben hallani fogok tőle olyat, hogy valamiért nem kell felelnem neki.. hogy szívességet tesz, nem vár viszonzást, őt is érdekli, ami után keresgélek... mit csináltak azzal a férfival, akit ismertem? Kicserélték és úgy döntöttek, hogy nem adják vissza a világnak az önző, felvágós, uralkodni vágyó énjét?
- Ha a történtekre akarsz hivatkozni, akkor egy évszázad sem lesz elég, hogy kiengesztelj. - Megvontam a vállamat, nem akartam túlzottan megpiszkálni a forradozó sebemet, amit akár egyetlen szavával is újra elevenné varázsolhatna. Mégsem húzhattam az orrom, mert ugyebár az nem az én stílusom volt, régen voltam kamasz, aki azért sírjon, hogy a szerelme magára hagyta. Akkor is, ha legalább abban az időben hittem abban, hogy minden jóra fordulhat közöttünk.
- Mi lett veled? - Kérdeztem rá egyenesen a gondolatra, ami foglalkoztatott. - Más vagy. - Jelentettem ki. - Nem hittem volna, hogy pont Klaus Mikaelson-ra lesz hatással az apaság és az uralkodás. - Összevontam a szemöldökeimet. Ha más nem néhány részletet hallhassak abból az életből, amiért mindent hátrahagyott és sokkal jobbnak gondolt, mint az eddigit. Bár elnézve az arcát nem úgy jöttek össze a dolgai, mint ahogy eredetileg elképzelte.
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Kedvenc dal :
Raise the dead
http://www.youtube.com/watch?v=FFeKnhjbpvk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



Klaus.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 30, 2015 3:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Néztem Tatia szemeit, amiből egyszerre sugárzott felém reménykedés, némi kétségbeesés, kérlelés és utálat. Na igen, ez megszokott látvány volt. Ebben a nőben akár ezer arc és lélek is képes volt létezni. Azt hiszem, többek közt ezt is szerettem benne...
Csak nagyot nyeltem, ahogy megszorította a kezemet. Még mindig olyan volt az érintése, ahogy megszoktam. És ahogy azóta is hiányzott. Bármit is tett ő, vagy akár én, bármi sértéseket is vagdostunk egymáshoz, bárhogy is tudtuk volna az őrületbe taszítani a másikat, az ember lelkébe mindörökre beleég az a fajta szerelem, ami csak egyszer jön el az életben. És a mi esetünkben a mindörökké szó szerint érthető.
- Segítek - válaszoltam halkan. - Most már én is kíváncsi vagyok az igazságra. És nem kérek tőled cserébe semmit. Nem azért teszem, hogy az adósom legyél. Azt hiszem, a történtek után tartozom neked ennyivel - tettem hozzá. Na igen, azt hiszem, most sikerült meglepnem, ezt az oldalamat talán soha nem ismerte. De igen, mégis. Úgy nagyjából ezer évvel ezelőtt. Talán ha nem árnyékolta volna be egy tragédia most az életemet, én is más lennék. De Hope sorsa mintha hirtelen egy más utat mutatott volna nekem. Nem kevésbé véres és komor, mégis más sorsot.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 28, 2015 4:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Az összes bennem lévő bizakodás gyűlt bennem össze és próbáltam ezt a pillantásommal Klaus fel sugallni. Ha ő nem segít, akkor kihez fordulhatnék? Esther, mint megtudtam ismét halott, Curtis-t nem akartam ezzel nyaggatni, mert úgyis csak az lett volna a dologból, hogy megint ugyanarról fúj a szél, mint eddig, az ilyesfajta drámához pedig most nem volt kedvem, a többi Mikaelson-nal pedig nem ápoltam olyan viszonyt, hogy akármit is kérjek tőlük. Nem mintha Klaus-szal annyira jóban lennénk, hogy virágkoszorúkat tűzdelnénk egymás hajába, mégis minden ellenére... bíztam benne akkor is, ha ezt esetleg a nyakam bánja. Nem szívatna vagy szúrna ki velem feleslegesen, tisztel annyira, hogy még ha háborúban állnánk sem szórakozna olyan üggyel, ami tényleg fontos nekem. Adni lehet a szavára.
- Segíts nekem. - Egyik kezemmel önkénytelenül ragadtam meg az övét, finoman, szinte csak azért, hogy nyomatékosítsam a kérésemet. - Nem érdekel mibe kerül vagy mi kell megtudnom... nem akarok még ezer évet hazugságban leélni. Legalább nekem legyen jogom ahhoz, hogy tudjam az igazat a saját életemről. - Megforgattam a szemeimet és hátradőltem a székben, miközben belekortyoltam a kávémba. - Aztán kitalálhatod, hogy mit kérsz cserébe. Örülhetsz, hogy ismét tartozni fogok neked. - Néztem rá ismét kicsit komolyabban. Az eredeti témámból kifogytam, én sem tudtam többet mondani róla, maximum még annyit tudunk megbeszélni, hogy kivel és mikor találkozhatok, hogy segítsen. Az élete többi részére pedig inkább azt hiszem nem voltam kíváncsi... nem akartam meghallgatni, mi minden épített fel, ért el és történt vele azóta, hogy nincs közünk egymáshoz.
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Kedvenc dal :
Raise the dead
http://www.youtube.com/watch?v=FFeKnhjbpvk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



Klaus.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 23, 2015 3:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Szemöldökömet ráncolva hallgattam Tatiát. Elsőre elég meredeknek tűnt amiket mondott, lázas, hagymázos agyrémnek. De tény és való, hogy anyámat ismerve nem tűnt lehetetlenségnek ez az egész. Sajnos.
- Na akkor foglaljuk össze - emeltem fel a kezem. - Amit mindketten tudunk az, hogy anyám és Mikael feláldozott téged, hogy a véred árán nyerjünk örök életet. Ezzel megöltek nemcsak téged, de a meg sem született gyerekünket is, és ha Oliver nincs a világon, és nem változtatom át korábban, akkor ma te sem lennél itt - mondtam, amit eddig is tudtunk mindketten.
- Ha van igazság abban, amit mondasz, akkor nem csak a te agyaddal játszott drága jó anyám. Hanem az enyémmel is, sőt, mindannyiunk agyával. Kinézem belőle ezt a húzást - morogtam. - Anyám mindig is mestere volt a manipulációnak és az a hazudozásnak, amit ő természetesen alátámasztott azzal a magyarázattal, hogy a gyerekei érdekében teszi, tehát bocsánatos bűn - horkantam fel megvetően. - Mondok neked valamit, Tatia. Lehet, hogy anyám marha erős boszorkány, de nem ő az egyetlen. Vannak itt New Orleansban is néhányan akik legalább ugyanolyan hatalommal bírnak, ahogyan ő is. És ha tudni akarod az igazságot, akkor hajlandó vagyok segíteni ennek kiderítésében. Rajtad áll, mit akarsz. A te döntésed.
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 16, 2015 12:39 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Összeszorult a szívem hallgatva, hogy összefoglalta a történteket és igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy az arcomra ne üljön ki a nem éppen szép és az emberiség nagy része által kívánatos halálom által kiváltott érzelemhullám. Az még csak plusz tényező volt, hogy idiótának is éreztem maga. Miért kellett egyáltalán hallgatnom egy hatalmas ostobaságra, hogy saját magam nem emlékszem a múltamra? Amiatt lettem olyan, amilyen most vagyok, semmi más nem késztetett arra az útra, amit választottam, mint hogy úgy elbántak velem, mint amire soha nem számítottam volna.
- Már mondtam. - Aprót sóhajtottam. - Egy nő azt állítja, hogy a amíg a szellemvilágban volt hallotta, hogy minden, amit tudok, amit tudunk arról, hogy mi történt hazugság. Egy mesterkedés része, valami, amit a fejünkbe ültettek, hogy elfelejtsük az igazságot. Ha ez az egész história igaz, akkor csupán az anyádnak lehetett ereje arra, hogy ezt megtegye... de elég pocsék munkát végzett, mert amire én emlékszek az minden, csak szépítés nem. - Mély levegőt vettem, nem akartam szabadjára engedni azt a haragot, ami egyik pillanatról a másikra felgyűlt bennem. Az utóbbi időben nem volt szokásom a jelenetek rendezése, még szerencse, hogy nem betegedhetek bele az elfojtott indulatokba.
- Viszont ha megint megölted Esther-t, akkor nehéz lesz megtalálnom és beszélnem vele. - Állapítottam meg nem éppen kedves arckifejezést intézve Klaus felé, aki ugyan tudta nélkül, de elcseszte az esélyemet az igazság kiderítésére. Miért is ne tenne keresztbe anélkül, hogy egyáltalán gondolna rá? - Ha egy apró részben is, de igaz a feltételezés, hogy rossz emlékek lettek beletáplálva az agyamba, akkor jogom van tudni, hogy mit kellett volna elfelejtenem. És nektek is, mert ebben az esetben nem én vagyok az egyetlen, aki a nyavalyás anyád áldozata lett újfent. - Felvontam a szemöldökeimet, bár igazéból fogalmam sem volt arról, hogy milyen választ várta tőle vagy hogy miben tudna segíteni. Azt hiszem mindössze jólesett kiadni magamból ezt a dolgot és kinek másnak mesélhettem volna el, mint annak a férfinak, aki az egyik legmeghatározóbb személy volt az életemben, akihez a legkeményebb sztorijaim fűződnek és aki talán mg önmagamtól is jobban ismer?
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Kedvenc dal :
Raise the dead
http://www.youtube.com/watch?v=FFeKnhjbpvk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



Klaus.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 14, 2015 12:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Csak biccentettem, mikor azt mondta, nem akarja bemocskolni a régi idők emlékét, mikor szerettük egymást felhőtlenül, és boldogan. Mikor nőül akartam venni, családot alapítani vele, és vele leélni az életemet. Önkéntelenül is visszakalandoztam ezer évvel ez előttre, eszembe jutott megannyi gyönyörű emlék, minden érzelem, amit adott ő nekem, és amit adtunk egymásnak. És ha most a szívembe néztem be kellett látnom, hogy én még mindig szeretem ezt a nőt. Semmiféle tett, cselekedet, távolság, és még a gyűlölet sem fogja bennem megváltoztatni, hogy számomra mindig is ő lesz az igazi, a valódi, a nagybetűs szerelem.
- Nem értem, hová akarsz kilyukadni - ráncoltam össze a szemöldökömet. - Hogyhogy máshogy haltál meg? Miért kellene másképp emlékeznem? - dőltem hátra. - Feláldoztak, hogy a véred árán váljunk mi magunk halhatatlanná. Elvesztettél ezáltal egy gyermeket, az ártatlanságodat, és Oliver vére által ugyanolyanná váltál te is, mint mi. Erősen kétlem, hogy másképp szólhatna ez a történet. Megtennéd, hogy elárulod, mire alapozod, hogy rosszul emlékeznénk?
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 10, 2015 8:03 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Mit is vártam? Hogy majd nyugodtan meghallgat, bólint kettőt és mond valami normálisat, esetleg értelmeset? Szép álom, már hozzászokhattam volna, hogy ő mindig a szöges ellentéttét csinálja annak, amit a másik várna. Nem is volt ez baj soha, mert legalább nem volt unalmas az élet, amíg közünk volt egymáshoz, de jelenleg felettébb idegesített minden, ami tovább fokozta a bizonytalanságomat és arra mutatott, hogy az egész csak egy átverés, egy nyavalyás bogarat ültettek el a fülemben, ami megtette a dolgát, megpiszkálta az agya és hülyét csinálok magamból miatta. Nem tudom, hogy mire kerestem a választ és miért nem legyintettem egyet a teória hallatán, miszerint nem ismerem a saját múltamat, csak... mintha ennek igazolásával rá foghatnám másra, hogy nem tetszik a múltam. És ha kaphatnék egy újat... ki tudja, mennyivel lenne jobb vagy rosszabb. Elkeseredett próbálkozás...
- Nem akarok bemocskolni semmit. Most tényleg nem. - Mondtam komolyan. Láthatná, hogy nem viccelek, hogy ez az egész nem csak egy ürügy annak érdekében, hogy megnyugtassam magam jól tettem, amikor elengedtem őt és ellenálltam minden késztetésnek, ami a sejtjeimet utána akarta vinni. Bár ennek is beillene a körutam, mégsem ezért ültem le vele szembe egy kávézóban, ahová amúgy nem járok. - És én is tudom, hogy mi történt ezer évvel ezelőtt, vagyis eddig azt hittem, de van, aki szerint ez nem igaz és állítja, hogy nem az áldozat végzett velem, hanem minden máshogy történt. Mégis hogy történhetett volna? - Tettem fel a kérdést, aminek az ő szájából kellett volna elhangoznia, de én is erre kerestem a választ. És talán azon sem kellett volna meglepődnöm, hogy Esther ismét halott, hiszen Klausnak hobbija volt időnként kiiktatni a családtagjait ás pechemre éppen az anyja volt soron. Remek, akkor senki más nem maradt, csak a hibrid.
- Csak tudni akarom, hogy igaz-e egyáltalán a felvetés vagy csak szórakozni akarnak velem. De gondolom te is csak ugyanarra emlékszel, amire én... - Egy pillanatra elhúztam a számat, aztán megpróbáltam rendezni az arcvonásaimat. Nem kell, hogy még azt is tudja, hogy megvisel a dolog.
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Kedvenc dal :
Raise the dead
http://www.youtube.com/watch?v=FFeKnhjbpvk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



Klaus.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 07, 2015 5:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Úgy fordult sarkon, és indult el a kávézó felé, mintha minden napos program lenne kettőnk naptárában, hogy leülünk egy emberekkel zsúfolt helyre, és elkávézgatunk, ahogy hétköznapi lények teszik. De ha ez kell a kulturált - legalábbis valamennyire kulturált - beszélgetéshez, hát én nem leszek akadálya.
Megvártam, míg rendel egy kávét, majd egy intéssel jeleztem, hogy nekem is azt, és kíváncsian vártam, mivel rukkol elő.
Hát nem kellett sokat várnom... és attól, amit elmondott egyszerre lepődtem meg, és kezdtem el nevetni.
- Hogy érted, hogy hazugság a múltad? - kérdeztem, megkavarva a feketémet. - Nézd, tudom, hogy nem épp az álomférfi vagyok, de ha arra célzol, hogy hibáztál a múltban, amiért engem választottál, kérlek, ne is folytasd. Gyűlölhetsz, ahogy jól esik, de az ezer évvel ezelőtti érzelmeinket ne mocskold be - mondtam komolyan, aztán felvontam a szemöldökömet.
- Hogyhogy a halálod? - ráztam a fejem értetlenül. - Tatia, mind tudjuk hogyan haltál meg. Anyám és Mikael áldozati báránya voltál. A véred által élünk most mindannyian, és hozzánk kötve vámpírok ezrei. Nem hiszem, hogy ezen lehetne változtatni. És ha még hosszú évszázadok, és egy évezred sem volt elég arra, hogy rájöjj, anyám mesterkedései csak a bajt és az őrületet hozzák el bárki számára, akkor nincs mentség. Úgy tűnik, a jó Esther még a sírban sem nyughat, és keveri a kártyákat. Talán nem szúrtam elég mélyre a tőrt a szívében - jegyeztem meg közömbösen. - Vagy valami másra célzol? Ha igen, ki vele. Tudod, hogy egyrészt nem vagyok jó a barchobában, másrészt nem vagyok türelmes típus, hogy találgassak.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Saint Charles Avenue

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Charles Xavier - X-Professzor /Foglalt/
» Charles Willington

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-