Share | 

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

my family & control
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
try to behave
Humor :
old school



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Júl. 04, 2018 11:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Laylah & Kol



Nem egyszer fordult már meg a fejemben, hogy minden rossz csak azért történik velünk, mert annak idején anyánk hozott egy rossz döntést, minek következtében vámpírrá változtunk. Szörnyeteggé, a természet korcsaivá, akiknek soha nem szabadott volna létezniük. Esther mégis megtette, félelemből, szeretetből, anyai óvásból, amiért talán nem kellett volna okolni, valószínűleg még sok másik édesanya ezt tette volna a helyében, ha megteheti, mégis... Mégis nehezteltem rá, Hiszen elvette az egyetlen dolgot, amit szerettem, az egyetlent, ami érdekelt, elvette egy részemet, kiszakította belőlem. Mintha egy végtagomat tépte volna le, vagy egyenesen a szívemet emelte volna ki a mellkasomból. A mágia, a varázslás volt a mindenem, s ha anyánk nem rettegett volna annyira, belátta volna, hogy épp arra lett volna csupán szükségünk, hogy megóvjuk magunkat. Megvédhette volna a családot Ayana segítségével, tiszta, természetes mágiával, ahelyett, hogy tönkreteszi az életünket, és beszennyezi a lelkünket. Sosem fogom neki megbocsájtani a tettét, akkor sem, ha még ezer évig létezek ezen a világon.
Most pedig csak még több harag gyűlik fel bennem, ami egyelőre szunnyad, inkább a szomorúság, a reményvesztettség dominál bennem, de nem fojthatom el örökké a dühöm. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha Esther nem hajtja végre a varázslatot, talán Laylah és én... Megráztam a fejem, mintha ezzel eltüntethetném ezt a furcsa gondolatot. Külső szemlélőként úgy nézhettem ki, mint aki nincs teljesen magánál, s ez nem is állt annyira távol a valóságtól. Teljesen elveszítettem az irányítást az érzelmeim felett, s éreztem, hogy előbb-utóbb ki fognak törni belőlem, ha nem most, hát később üt vissza az egész, s egyenesen a képembe robban, mint valami bomba. - Nem fogod még jobban összezavarni az elmém. Tudom, hogy az enyémek voltak. Ismerlek, Laylah, és azt is tudom, hogy miért vagy itt. Mi másért lennél itt? Mi másért jönne vissza minden egyes ember a múltunkból? Bosszút akarsz, jól tudom, de nem fogod megkapni! - nem emeltem fel a hangom, de a dühöm előbújt a kis rejtekhelyéről, arcomra kiült a harag, szemeim csak úgy villámokat szórtak. Elegem volt, betelt a pohár. Először a mágiát veszik el tőlem, majd az életem, s mikor végre mind a kettőt visszakapom, ott vagyok, ahonnan elindultam. A halál szele a hajamba túr, a mágia újra elillan belőlem a lelkemmel együtt, és visszakerülök abba a vámpír testébe, akit mindig is gyűlöltem. S most, most még egy múltbéli szerető bosszúvágyával is törődjek. Az sem érdekelt, ha pokolra kerülök, de a földi létből elegem volt. Inkább égtem volna a kénköves pokol egyik bugyrában, vagy alkudoztam volna magával az ördöggel, ennél minden csak jobb lehetett. Nem tudom mi tartott még vissza, miért nem estem a nő torkának, talán tényleg belefáradtam mindenbe, a saját érzelmeim tengerében fulladoztam, az életem, amiért legutóbb küzdöttem, hirtelen olyan értéktelennek tűnt... abban a pillanatban nem érdekelt a halál sem, sőt mi több! Egyenesen vágytam rá.
Azon kívül, hogy arcom néhány másodpercre elváltozott, nem történt semmi. A nő lassan felém sétált, én pedig csak álltam ott, mint egy védtelen kisfiú, de nem zavart. Nem mozdultam, nem szóltam, hallgattam gúnyos szavait, hagytam, hogy előttem álljon meg. Nem érdekelt az sem, hogy leheletét az arcomon éreztem, olyan közel állt hozzám, a haragom úgy szállt tova, mintha nem is létezett volna. Újra és újra az a kérdés keringett az elmémben, hogy megéri-e? Megéri-e tovább élni ezt a nyomorúságos életet, tele gondokkal, dühkezelési problémával, éhséggel, a vámpírlét gyötrelmeivel. Olyan mélyre süllyedtem a depresszióban az utóbbi hetek alatt, hogy még a New York-i kiruccanás sem tudott visszarántani az életbe.
A nő szavai nem kecsegtetnek semmi jóval, ahogy az sem, hogy elsétál mellettem, ki az ajtón, a sikátor irányába, én pedig mint egy jó gyerek, követem őt. Egyik lábamat a másik után rakom, jóformán érzelmek nélkül, mint egy zombi, úgy vonulok ki a klubból, mint aki a kivégzésére sétál. Mégsem érdekel. Az ég világon semmit sem érzek, mintha kikapcsoltam volna, pedig nem. Ó, nem, ott van minden egyes érzelem mélyen bennem, megbújva a sötétben, csak már nem érdekel az egész. Semmi sem érdekel ezen a francos világon, még a saját, úgynevezett családom sem. - Szóval, mit akarsz tőlem, Laylah? Elég volt a boszorkányok játszadozásaiból, mi lenne, ha te jó kislány módjára kinyitnád a szádat, és elmondanád mi a probléma, ahelyett, hogy kisded játékokat űzöl velem, és a családommal? - ahogy felteszem a kérdést, rögtön sóhajtok is egyet, aztán széttárt karokkal elnevetem magam. - Boszorkány vagy, ízig-vérig, úgyhogy gondolom fölösleges ilyet kérnem. Tedd, amit tenned kell, teszek rá! Kínozz meg, állj bosszút rajtam, az egész kicseszett Mikaelson famílián, de csak hogy tudd, engem ez nem érdekel. - aztán hátat fordítok neki, direkt, kiprovokálva valamiféle cselekedetet tőle, ami őt és az összes boszorkányt ismerve valamiféle varázslat lesz, efelől nem volt kétségem. Lassan sétálni kezdtem a sikátor vége fele, mintha faképnél akarnám hagyni, holott el is suhanhattam volna, mielőtt felém mozdítja a kezét, vagy kinyitja a száját. Mégsem tettem. Addig sétáltam, amíg nem állított meg, s egyáltalán nem törődtem a következményekkel.


805 szó ●  Szeri van  
●●



Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :

Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
hunt kol mikaleson
Humor :
????



A poszt írója Laylah Bennett
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 20, 2018 1:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

dead vampire walking
to kol mikaleson
●●
SZSZÁM
●●
Egyetlen dolog hajt előre, egyetlen célom van, bosszút állni rajta és a családján, amiért valamelyikük megölte az anyámat. Nem kellett volna meghalnia, nem kellett volna megölniük... Az anyjuk, Esther tehet mindenről, egy ostoba és végtelenül buta nő volt, aki nem fogta fel, hogy mekkora veszélynek teszi ki a családját és saját magát. A természet erőivel nem szabad játszani, nem szabad vele szórakozni, hiszen mindig eléri, hogy az egyensúlytalanságot kompenzálja. Őket is meglehet ölni és meg is fognak halni, bár... még nem találtam ki, hogy hogyan fogom megtenni és véghez vinni, de ráérek még ezen gondolkodni. Tudom, hogy kitalálok valamit, ha kell akkor egyenként kiszárítom őket és tárolom a testüket tiszta verbénában. Mindent megteszek, hogy a kétségbeesett és fájdalommal teli sikolyukat meghallhassam és talán egy-két Mikaelsonnal megfog gyűlni a bajom, hiszen a büszkeségüket egyik sem dobná el. Tudom, hogy Kolt lesz a legnehezebb megtörni,d e annál élvezetesebb lesz látni darabokra hullani.
Csak nézem, ahogyan az emlékei szép lassan visszatérnek, ahogyan felismer és már össze is tudja rakni, hogy milyen múltunk volt. Felfordul a gyomrom, ha csak arra gondolok, hogy én képes voltam vele... Csak kizárom az emléket, ahogyan kizárom a szavakat, melyeket a fülembe suttogott. Szerencsére meg is teremtődik a távolság közte és köztem hála a varázslatomnak. Szavaira csak felvonom a szemöldökömet és még inkább kiakarom használni a gyengeségét. - Miért veszed olyan biztosra, hogy ezek az emlékek a tiéid voltak és nem csak most ültettem az undorító fejedbe, hogy még nagyobb fájdalomban legyen részed? - teszem fel az egyszerű kérdést egy mosollyal az ajkaimon, egy igazán gonosz és sötét mosollyal. Hiszen nem lehet biztos benne, nem tudhatja, hogy nem most játszadozom éppen az elméjével. Egyre jobban élvezem ezt a találkozót, látva az arcát boldogsággal töltődik meg a szívem és még többet akarok, még több fájdalmat akarok látni az arcán, talán éppen ezért is töröm el pár csontját.
Mikor pedig arra térünk rá, hogy öljem meg, hogy kínozzam csak felállok a helyemről. - Mindig is gyenge voltál, egy jelentéktelen szarkupac és nem kell félned, megfoglak ölni. - mondom neki kuncogva, miközben felé lépkedek és elég közel meg nem állok előtte, hogy a szemeibe tudjak nézni. Csak néztem a szemeit és egy pillanatra, mikor megláttam az arcán a szörnyeteget csak nevetésre késztet, de tartom magam. - De erre nem most kerítünk sort, még elég keveset kaptál, ennyi még nem volt elég. - mondom neki, majd ellépek mellette és egyenesen a kijárat felé indulok el. Ha megpróbálna állítani csak egyszerűen ellököm magamtól a mágiámmal, meg nem állok egészen a szórakozóhely mögötti sötét sikátorig. Ott vártam rá... Nem kínozhattam mindenki előtt, az már fel tűnt volna másoknak.


Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

my family & control
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
try to behave
Humor :
old school



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 07, 2018 3:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Laylah & Kol



Ha valaki azt mondja nekem, hogy mire lemegy a nap, a jelenlegi állapotomnál is jobban ki leszek bukva, kiröhögtem volna. Keserűen, gunyorosan, és magam mögött hagyom, hiszen azt hittem ennél már nem lehet rosszabb. És tessék. Mikor már azt hiszed, teljesen a padlón vagy, az arra járók pedig mind beléd rúgnak egyet, s tényleg úgy véled, ennél már csak jobb lehet, lejjebb már nem kerülhetsz, akkor... az élet képen töröl. Lekever egy akkorát, hogy cseng tőle a füled, és nem tudsz feleszmélni belőle. Bár nem kellett volna annyira meglepődnöm, ebben a kicseszett városban, sőt, az egész világon senki sem képes halott maradni örökké. Ami valójában annyira a földbe döngölt, az nem a lány felbukkanása. nem az, hogy életben van annyi évszázad után is. Az emlékek... fájóan vájtak elmémbe, mintha valami sötét, lélektelen lény belülről kifelé próbálna szétmarcangolni, kitörni belőlem, miközben porhüvelyem megsemmisíti. Kegyetlen játék volt ez a sorstól, a világtól, Laylah-tól, vagy bárki is tette ezt velem annak idején.
Csak álltam ott jéggé dermedve, szótlanul, mint akinek elvágták a hangszálait. A levegő, amit egészen addig visszatartottam, hirtelen szakadt ki a tüdőmből, egy sípoló hang kíséretében, minek következtében enyhe fájdalommal a fülem is kidugult. A lány hangja, ami egy perccel ezelőtt még tompán csengett, hirtelen élesen cseng, szavai végre kivehetőek, mintha csak a vízfelszín alól bukkantam volna fel. A két keze összeütődése rángatott ki ebből az állapotból. Kiegyenesedtem, miközben még mindig ledöbbenve meredtem rá. Nem érdekelt a gúnyolódása a kijelentésemen, mert bár teljesen nyilvánvaló volt, nem róhatta fel nekem, hogy meghökkentem. S tulajdonképpen nem is azon, hogy életben van, mint ahogy ő gondolja. A varázslata hatására jó néhány lépéssel arrébb kerülök, körbepillantva pedig nem látok meghökkent arcokat, rémületet, vagy kíváncsiságot. Senki sem foglalkozik velünk. Továbbra is csak meredek rá, egy helyben állva, kihúzott testtartással, mint aki karót nyelt, de a szavakra nehezen lelek csak rá. - Mikor utoljára láttál, úgy tűnt, nincs problémád a szagommal, vagy a személyemmel. De... azóta sok minden változott. - feleltem, és egyetlen pillanatra elváltozott az arcom, egy szörny arcává, majd vissza, mintha egy hallucináció részét képezte volna. A szívem hevesen vert, minden egyes dobbanás a fülemben visszahangzott, a dübörgő zene csak fokozta a hatást. A szerencsém csak az volt, hogy nem voltam többé ember, különben már rég elterültem volna a földön, eszméletemet veszítve. A gondolataim magukkal ragadtak, újra és újra az elfeledett, újonnan visszakapott emlékek játszódtak le lelki szemeim előtt, mintha egy vetítő egyenesen az agyammal lenne összekötve. Néhány reccsenés, majd éles fájdalom rántott vissza a jelenbe, a földön térdeltem, arcom a kín és az érzelmek játékszerévé válva folyton változott, grimaszba torzult, majd elernyedt, döbbenet ült ki rá,  s így tovább. Minden kiült rá, kivéve a harag. Az most nem volt sehol, az árnyékba bújva figyelte az eseményeket. A csontjaim lassan kezdtek összeforrni, s amint a fájdalom kicsit alább hagyott, végre talpra tudtam állni. Az új, nemrég visszatért Kol a lány torkának ugrott volna, vagy legalábbis megpróbált volna kárt tenni benne, de a jelenlegi, zavart, döbbent énem csak feltápászkodott a földről, és nem moccant. - Csak rajta. Tégy velem, amit akarsz. Ennél már tényleg nem lehet rosszabb. Kínozz meg, ölj meg, nem számít. - feleltem kicsit hangosabban, hogy meghallja a szavaim, mikor legszívesebben suttogássá halkulva feleltem volna a szórakozott szavakra. Ez már rettenetesen sok volt, főleg nekem.


541 szó ●  Szeri van  
●●





A hozzászólást Kol Mikaelson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 20, 2018 2:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :

Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
hunt kol mikaleson
Humor :
????



A poszt írója Laylah Bennett
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 04, 2018 12:48 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

dead vampire walking
to kol mikaleson
●●
SZSZÁM
●●
Átkozom a napot, de tényleg átkozom, mikor megismertem ezt az embert és nem is értem, hogy anyám miért nem vitt el minket előbb abból a kis falucskából. Minden, minden sokkal jobban alakult volna és talán nem halt meg volna, én nem lennék még életben majd ezer év eltelte után. Az anyjának meg lehetett volna egy csöppnyi esze, tudhatta volna, hogy a természet erőivel játszadozni nem éppen okos dolog, de kár lenne megragadni a múltban, inkább a jövőre kéne koncentrálni és megtenni mindent annak érdekében, hogy a bosszúm beteljesedjen. Elfogom őket takarítani a föld felszínéről és mikor ez megtörténik, akkor én magam is halott leszek, ha a bosszúm végbe megy, akkor nincs miért már maradnom. De... talán tovább kéne adnom az egyik leszármazottunknak, érzem, érzem hogy életben van és mennyire is erős, bár az ereje nem éri el az én erőm szintjét, mégis erős, elég erős, hogy életben maradjon. Máris kedvelem azt a lányt.
Nem kell sokat várnom és tényleg megjelenik és a reakciója lenyűgöz, már majdnem azt kell mondjam, hogy meghat engem, mennyire... Nem, egyáltalán nem tud meghatni, hogy visszakapta az emlékeit, hogy tudja milyen volt a múltunk. Mikor megjelenik előttem és folytatja ezt az egészet, akkor csak némán figyelek és mikor kimondja azt a mondatot, amit még a hülye is tud, csak elkezdek lassan és szarkasztikusan tapsolni. - Ha ezt mind magadtól raktad össze, akkor gratulálok. - mondom neki utálattal telt hangom és még egy apró fintor is megjelenik az arcomon. Nem tudom, hogy pontosan mit várt, hogy miben reménykedett, de az biztos, hogy tőlem nem éppen azt fogja kapni, nagyon nem.
Csak nézem őt, pár másodpercig csak nézem, majd elmosolyodom. - Motus. - mondom ki az apró szót és őt kicsit eltaszítom az asztaltól és így nagyobb lesz köztünk a távolság. Ha akartam volna, akkor talán a terem másik végébe repült volna, mégsem láttam ezt célszerűnek, nem akarom felhívni magunkra a figyelmet. - Máris sokkal jobb, nem kell éreznem az undorító vérszagot, mely árad belőled. - nagyon is jól tudja, hogy mennyire megvetem a fajtáját, nem véletlen költöztünk el az ő átváltozásuk után. Bár még mindig az a véleményem, hogy ezt anyám előbb is megtehette volna, nem kellett volna ennyit várnia. A bal lábára fókuszálok, pillantásomat ráemelem és a következő pillanatban egy hangos reccsenés keretében lábszárcsontjának folytonossága megszűnik. - Ez véletlen volt. - mondom egy szemforgatás keretében, majd nem sokkal később a jobb alkarjával is ugyanez történik. Egy eredeti, így vagy meg sem kottyan neki a fájdalom vagy hamar begyógyul majd. Csak várom a reakcióját, jelenleg csak provokálom őt, érdekel mit fog lépni. Tűri vagy visszatámad?


Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

my family & control
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
try to behave
Humor :
old school



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 04, 2018 12:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Laylah & Kol



Újra a városban voltam a kis kikapcsolódásom után, ami különösen érdekesre sikeredett. Tekintve, hogy nem számítottam ismerős arcokra, mégis az első estémen Tatiába botlottam. Még néhány napot New Yorkban töltöttem utána, de nem maradhattam ott örökké, még ha kecsegtető is volt a szórakozás és a vér hívása, nem akartam végig hullákat hagyni magam után. Annak sosem volt jó vége, a végén még újra egy koporsóban találtam volna magam Klaus egyik átkozott tőre által,abból pedig nem kértem, hiszen csak nemrég tértem vissza ebbe a testbe, egy éve pedig még halott voltam. A ház üres volt, mikor megérkeztem, senkit sem találtam itt, nem kellett körbejárnom a szobákat, hogy megbizonyosodjak róla, a kitűnő hallásomnak és érzékszerveimnek köszönhetően pontosan tudtam, hogy egyedül vagyok. Amit nem különösebben bántam, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy a szobámba lépve, az ágyra telepedve éppen egy papírosra fekszem, amire meg mertem volna esküdni, hogy korábban nem volt ott. Előhúztam a hátam alól a papírost, és átfutottam az írást. Nem volt rajta aláírás, szignó, még egy betű sem, fogalmam nem volt, ki küldhette, és ettől csak feszült lettem. Újra rám tört az éhség, s mivel a saját készletem kifogyott, a ház alagsorába mentem, ahol egy hűtőládába az ilyen esetekre tartogattam néhány zacskó vért. Csodálkoztam, hogy sem Klaus, sem Elijah nem bukkant még rá, vagy ha mégis, egyiküktől sem kaptam fejmosást, hogy a helyi kórházból lenyúltam néhány adaggal. Talán nem volt idejük velem foglalkozni, hiszen sosem volt, de a láthatatlanságnak megvoltak a maga előnyei, többek között ez is. S még mindig jobb volt 4-5 zacskónyi vért ellopni, mint embereket gyilkolni, mert könnyebb volt nem felnyitni egy újabb zacskót, mint megállni, hogy ne tépjem le a hús-vér embereket fejét táplálkozás után. Egész nap az üzenet járt a fejemben, nem hagyott nyugodni, denem tehettem semmit, lehetetlen volt felkutatni az illetőt, pedig rohadtul kíváncsi lettem volna rá, hogyan jutott be a házba. Aztán hirtelen bevillant a varázslat, amivel gyerekként annyit szórakoztam, és rögtön tudtam, hogy nem hatolt ide be senki. Egy boszorkány tette. Ettől csak görcsbe rándult a gyomrom, mert mióta újra ebben a testben voltam, nem szerettem boszorkányokkal érintkezni. Csak arra emlékeztettek, mit veszítettem, s ezzel még képtelen voltam megbirkózni. Nehezen telt az idő, egyre csak a holnapot vártam, fel sem tűnt, hogy zajok szűrődtek be a szobámba, nem merészkedett be senki a zárt ajtók mögé,de az ablakon át beszűrődő fényből egyértelművé vált, hogy hajnalodik. Sötétből lassan világos lett, az ég először lila, majd narancs színben pompázott, olyan volt, mintha az előbukkanó napsugarak rajtam nevettek volna. Dühösen álltam ki az erkélyre, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy sokáig ácsorogjak ott. Mély lélegzetet vettem, és az ágy irányba fordultam, ami hívogatóan állt tőlem néhány lépésnyire.  

Az éjszaka csendesen érkezett meg, odakintről azonban behallatszott a zene,ami jelen állapotomban nem idegesített túlzottan. Kipihentnek ugyan nem éreztem magam a néhány órás alvástól, s az éhség is mardosott belülről, de a dühömet egyelőre kordában tudtam tartani. Egyelőre.
Nem vittem túlzásba a készülődést, még egyetlen pillantást sem vetettem a tükörbe, csupán magamra kaptam egy fekete farmert, és egy hosszú ujjú, gombos nyakú pólót. Egyetlen klubra tudtam gondolni, ahol mostanában elég gyakran megfordultam, csak mert sem Elijah, sem Klaus nem tért be oda jazz zene mellett italozgatni. Kedveltem a jazzt, ahogyan a whisky-t is, de a magányt még ezeknél is jobban. Gyalog indultam a helyszínre, hogy legyen időm kiszellőztetni a fejem, de nyúzottnak éreztem magam a hűvös szellő ellenére is, ami arcomat érintette, s hajamat borzolta össze. A szemem alatt valószínűleg hatalmas, sötét karikák díszelegtek, de nem foglalkoztatott túlzottan a kinézetem, válaszokat akartam kapni.
A klub bejáratán belépve pedig több választ kaptam, mint amire számítottam, vagy amit kapni akartam. Ahogy megpillantottam az ismerős arcot, elállt a lélegzetem, leszobroztam rögtön a bejárat előtt. Aztán hirtelen megrohamoztak az emlékek. A sötét hajú, alabástrom bőrű szépség a karjaim közt feküdt, lepedőbe bugyolálva, haja kócosan terült el mellkasomon. Az emlékből kiszakadva egy kisebb csoport arrébb sodort az útból, ahogy italtól bűzölögve eltántorogtak mellettem. Halkan, de tisztán hallottam a nő szavait, és már egészen másként tekintettem rá. Már nem csak a nevét tudtam, ismertem a kilétét is. Emlékeztem. Egy darabig még álltam ott, teljesen lefagyva, de ahogy kicsit magamhoz tértem, ezer meg ezer kérdés fogalmazódott meg bennem, s már nem voltam ura a testemnek, lábaim vittek előre. Az asztal előtt megálltam, még nem voltam képes leülni, nem ekkora sokk után, ami épp az imént ért. Nem hittem a szememnek, szerettem volna megérinteni a lány karját, vagy belecsípni a saját karomba, nem-e álmodom, vagy hallucinálok az éhségtől, ami azóta sem csillapodott. - Laylah. - ennyit sikerült kinyögnöm hirtelen, de még mindig csak álltam ott, bámultam rá, mint egy idióta. - Hogy lehet... miért vagy... - elhallgattam, és lehunyt szemmel két ujjam közé csíptem az orrnyergem, csak egy mély lélegzet után néztem rá újra, ezúttal az asztalra támaszkodva egyik kezemmel. - Életben vagy. - mondtam végül, s még mindig nem akartam elhinni, hogy ki ül velem szemben.  


810 szó ●  Szeri van  
●●



Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :

Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
hunt kol mikaleson
Humor :
????



A poszt írója Laylah Bennett
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 01, 2018 2:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

dead vampire walking
to kol mikaleson
●●
SZSZÁM
●●
Egyetlen pillanatra sem felejtettem el őt utálni, megvetni és rühellni, de ez nem csak iránta érzem, hanem az egész családja iránt. Az anyját utálom a legjobban és ha még most is közöttünk lenne, akkor biztosan darabokra tépném a mágiámmal őt. De most nem ez a legfontosabb, inkább szembe kéne néznem a tettem következményeivel, elküldtem egy levelet Kolnak, ahova meghívtam az egyik kedvenc helyére. Nem tudom, hogy hogyan és miként lehet életben, hisz én úgy tudtam, hogy már meghalt, hogy már megölték őt... Sokkal jobb lenne neki, ha halott lenne, így nem nekem kellene megölnöm őt és megszabadítani a világot az undorító lényétől. Bár nem mondom, hogy olyan nagyon kéne engem győzködni, hogy megtegyem, ezer örömmel vállalom és tényleg véghez fogom vinni a terveimet. Azt tudom, hogy a nővérem a kérésemre bizonyos emlékeket elzárt a fejében, nagyon remélem, hogy nem fognak feltörni.
Másnap munka után egyből hazamentem és próbáltam eldönteni, hogy mibe menjek, hogy mit vegyek fel. Igen, ostoba női dolog és nem kéne nekem is ilyennek lennem, de hát... nem tagadhatom meg, hogy nő vagyok. Hosszas választás után pedig sikerült kiválasztani egy egyszerű fehér darabot. Gyors sminkelés, mert hát az sem maradhat ki és már indultam is, kocsiba ültem, elfordítottam a kulcsot, gázt adtam és már úton is voltam. Ujjaimmal doboltam a kormányon minden egyes piros lámpánál és gondolkodtam, elég sokat. Jó ötlet? Mi lesz, ha nem jön el? Fejemet az üvegnek nyomtam és élveztem a kipirult bőrömet ért hűvösséget. Végül pedig valamelyik seggfej rám dudál, mert nem veszem észre, hogy a lámpa már váltott is. Este van... mit kell ennyire türelmetlenkedni?
Pár perccel később pedig már belépek a nightclubba, keresek egy helyet a bejárattal szemben és várok. Percek telnek el, hosszú percek, rengeteg idegen alak jött ide és rengetegen mentek el. A zene borzalmas és elég szar, remélem, hogy a következő DJ már kicsit jobb lesz. Már éppen készülnék felállni és a pult felé menni, mikor megjelenik. Körbenéz, majd megállapodik a szeme rajta, gondolom a meglepettség nem fog hiányozni az arcáról. - Hello Kol. - ejtem ki a szavakat a számon és tisztában vagyok vele, hogy ő kristálytisztán fogja érteni hiába a nagy távolság és a hangzavar. Egyenesen a szemeibe nézek.


Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Szer. Okt. 26, 2016 8:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 01, 2016 6:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cass && Eve
you shouldn't be here sweetheart
- Valóban nem olyan lennél? Akkor milyen? – kérdeztem vissza kíváncsian, majd a vöröslő ajkaimat a nyelvemmel benedvesítettem és kicsit úgy fürkésztem őt, mint aki most akarja eldönteni, hogy melyik testrészétől kezdve is kezdjen neki a lakomának. Nem érdekelt, hogy mit gondol ez a lány. – Hmm, tippelhetek? Esetleg árva? Vagy a szüleid nem jól bántak veled? Szegény? Tolvaj? Helyét kereső lány? – ezek csak tippek voltak, de biztosan akad olyan, ami igaz lesz rá is. Angyali haj, baba arc és még jól is bánik a szavakkal, így nem lehet mindig utcagyerek, ha esetleg tényleg az a tippem jött volna be, ha pedig igen, akkor meg jó mestere volt, meg kell hagyni. Kíváncsian fürkésztem a lányt, miközben a hajamat kezdtem el babrálni, majd a mellettünk elhaladó pincértálcájáról sietve vettem el egy pohár piát. Megszagoltam és könnyedén jöttem rá arra, hogy whisky lesz. Most jó lesz ez is.
- Ha annyira idevaló vagy, akkor tessék, idd meg ezt. – nyújtottam felé a poharat, hiszen lássuk mennyire is tökös ez a csaj. Nem sokan szeretik ezt a markáns ízt. Főleg nem a nők, de akik ilyen helyekre járnak, vagy sötétebb alakok közé partikra, azok idővel egészen megszokják és olyan lesz számukra, mint esetleg valakiknek a bor.
Lehetnék kedvesebb is vele, de mi értelme lenne? Ide nem gyengédség miatt jönnek az emberek. Zülleni, felejteni, elveszni és hagyni, hogy az ősök által is jól ismert érzések könnyedén szippantsa be őket és hódoljanak az áldozat, illetve az élvezetek oltárán. Nos, vajon ő melyik lenne? Netán táncosnak akarna állni? Biztosan kelendő lenne, már csak az a kérdés, hogy a színpad utáni dolgokat mennyire venné be a kicsinyke gyomra. A kijelentésén pedig elnevetem magam. – Tényleg nem vagy az? Személyidet se kérték el amikor bejöttél? – gúnyolódtam kicsit tovább, de az utat könnyed álltam el előle. Nem fog innen szabadulni egy hamar.
- Köszönöm, de a szememmel nincs semmi baj, de talán a tiéddel igen. – s ekkor ismét sárgásan izzódtak, majd mire a lány észbe kaphatott volna, addigra könnyedén kaptam el a kezét és egy titkos ajtó mögötti szobába löktem be őt. – Mit keresel itt? – kérdeztem meg ismét, de most már a szemeim helyett a fogaim is kicsit másképpen néztek ki, mint aki mindjárt farkassá változik, de aztán újra csak egy ember állt előtte. Őrületbe kergethetem, ha az kell, de nagyon is érdekel, hogy egy ilyen lány, mit akar egy ilyen kétes helyen.

Jó lett! 40 ●●   by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 01, 2016 6:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cass && Eve
it's time to know someone new
Tényleg figyeltem. Mindig, mindenkor. Nem botlottam bele csak úgy emberekbe, hisz tényleg a saját életemet nehezítettem volna vele. Meg kellett tanulnom úgy járkálni, mintha láthatatlan lennék. Soha nem ütköztem neki senkinek, mert ha így történt volna, rengeteg bevételtől estem volna el. Zsebtolvaj voltam, igaz, hogy gazdag családból származtam, ahol a feltűnősködés volt az elsőszámú népbetegség, de utána muszáj volt életmódot váltani. Még ha nehezen is szoktam hozzá ahhoz, hogy többé nem telik drága vacsorára, vagy egy kiadós kirándulásra Európában. Rengeteg mindenről kellett lemondanom, csak mert a szüleim meghaltak, a mostohám pedig egy valódi szörnyeteg volt. Tényleg... nem tudtam vele mit kezdeni. Egyetlen lehetőségem adódott, az pedig a szökés volt.
- Én... nem olyan ember vagyok, aki lerázza magáról - fűztem hozzá rögtön, miután megosztotta velem, hogy miért is gondolta azt, amit. Én tényleg szoktam bocsánatot kérni, ha úgy érzem, hogy én hibáztam, ez pedig egyértelműen az én figyelmetlenségem volt. Nagyon dóhös voltam Donnára, amiért lógva hagyott ma este, ez pedig kihatással volt arra is, hogy figyeljek a körülményekre. Ma este nem azért jöttem ide, hogy kifosszak pár embert, csak jól akartam érezni magam. De erre egyre kevesebb esély volt. Nem találtam a helyemet ebben a városban. Seattle volt a valódi otthonom, mióta a csórók életét éltem.
Félős fajta sem voltam, de ezt inkább nem ordítottam világgá. Főleg azért, mert elkezdett nevetni. Magam sem tudtam, hogy a képzeletem játszott-e velem, vagy sem. De egy ember szeme nem villoghat sárgán... nem? Hacsak nem valami betegsége van, de ilyesmiről még nem hallottam. - Nem szeretem, ha mások mondják meg, hol a helyem. Nem vagyok már kislány - bukott ki belőlem szinte rögtön, mikor az utamat állta, és kikerülni aligha tudtam. Leginkább azért, mert az emberek gyűrűje majdnem megfojtott körülöttünk. Túl zsúfolt volt ez a hely. - Neked viszont nem ártana meglátogatnod egy szemdokit, mert baromi gáz, ahogy dühödben villog a szemed - sóhajtottam fel. Na jó, hergelnem sem kéne, de mindegy, már kibukott.

remélem, kezdőnek jó lesz. :cukorborso: ●●   by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 21, 2016 3:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cass && Eve
you shouldn't be here sweetheart
Semmi kedvem nem volt gyermekekre pazarolni az időmet. Ohh, nem voltam olyan, aki fennhordta volna az orrát, vagy éppen ennyire rideg természetű se, mint amilyennek mutattam előtte magam. Ez inkább csak egy szerep volt a sok közül. Aki ilyen körökben mozog, akinek van egy kétes bárja… Nos, az nem túlzottan engedheti meg azt, hogy meglássák benne a jót, vagy a szeretet és a hasonló dolgok apró szikráját is. Nem volt könnyű dolog ez, de a farkasom segítségével lehetetlen se. Ő akkor is tartotta bennem az erőt, amikor én néha talán hátat fordítottam volna mindennek, viszont sose jött el az a pillanat még, amikor ismét mindent felégettem volna mindent a hátam mögött. Egyszer már megtettem és bármennyire is nehéz, de nem lehetetlen újra kezdeni utána az életedet, mintha előtte sose léteztél volna.
Nem voltam kedves, de aki ilyen helyre téved, az ne is várja el azt, hogy bárki is anyáskodni kezdjen felette. Főleg akkor ne, ha könnyedén sétál neki valakinek, amikor a szemét inkább nyitva kellene tartania. Nem tűnt ostobának, s hiába volt hosszú és már angyalian szőke fürtjei, mert ártatlannak se gondoltam őt. Ha az lenne, akkor nem lenne itt. – Az emberek sok esetben kérnek bocsánatot, amikor nem is gondolják úgy. Csak azért, hogy hamarabb szabadulhassanak egy számukra eléggé kellemetlen, olykor ijesztő szituációba. – a nyelvem könnyedén pörgött, egy pillanatra se szakítottam félbe a mondanivalómat. Ha az lett volna a célom, hogy szép lassan kicsit törjek ezen a lányon vélhetően elértem volna. Nő voltam, de számára talán rideg, veszélyes és rejtélyes is a pillantásom miatt. A frászt pedig vélhetően kicsit rá is hoztam, mert a szívének ritmusa megváltozott.
Amikor kissé akadozva kezd el beszélni, akkor csak sóhajtottam egyet. – Csak nem félsz? – kérdeztem tőle mosolyogva, majd amikor a képzelete jött szóba, akkor egy csöppet se bizalomgerjesztő nevetés hagyta el az ajkaimat. Ha távozni akart volna, akkor vagy a keze után nyúltam, vagy csak könnyedén álltam el az útját. Innen nem szöksz meg kislány, még nem végeztünk. – S mihez is nem ittál még eleget? Roppantmód érdekel, hogy szerinted mit láttál egy ilyen kétes helyen, ahol szemmel láthatóan nincs helyed. – féloldalas mosoly kíséretében pillantottam rá. Ohh, itt senki se fog a megmentésedre sietni, így jobb, ha dalolsz. Bár sejtettem, hogy az íriszem színéről lehet szó, de tőle akartam hallani a dolgokat.

Jó lett! 40 ●●   by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Szer. Júl. 20, 2016 6:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cass && Eve
it's time to know someone new
Már csak a "foglalkozásommal" sem passzolt össze az, hogy figyelmetlen legyek. Elvégre... ha az lennék, soha nem jártam volna sikerrel, és esélyes, hogy régen éhen haltam volna. Tolvajnak lenni nem volt olyan egyszerű, mégis, a legtöbb esetben kifizetődő életvitel. Még ha nem is ajánlanám a gyerekemnek, ha egyszer lesz. Bár ki olyan ostoba, hogy gyereket szüljön a bizonytalanságba? Hát, én biztosan nem leszek. Az már egyszer szent!
A lány megállt, rám nézett. Már ez sem tetszett, valamiért az egész kisugárzásában volt valami, amitől a hajam minden szála égnek állt. Legalábbis képletesen szólva, mert eléggé nevetséges lenne, ha tényleg az égnek mered a hajam három másodpercen belül. A hangja számomra idegen, különleges, még csak hasonlót sem hallottam soha. Pontosan ezért volt ijesztő, holott engem nehéz elhallgattatni, és mi több, a frászt se nagyon lehet rám hozni. - Szerinted bocsánatot kértem volna, ha nem sajnálnám? - kérdeztem, mikor megjött a hangom, de talán elhamarkodottan, tekintve, hogy az ilyenekkel nem a legjobb kötözködni. Nem voltam gyáva, de nem ismertem ezt a várost. Kellett nekem eljönnöm a barátnőmmel, aki az első adandó alkalommal lecserélt valakire. És azt sem tudtam, merre jár. Felkoncolták-e már a főtéren vagy sem.
Először persze azt hittem, csak képzelődöm. Mármint... mikor megláttam, hogy a szeme színt vált. Bár... nem esküdtem volna meg arra, hogy csak színváltás volt, többnek tűnt. Jóval többnek. Nagyot kellett nyelnem. Na jó, ez már tényleg durva. Nem értettem, mi történik körülöttem. És milyen torzszülöttel kerültem egy fedél alá. Bár így már érteném a frusztrációját. Ilyen szemekkel én is mindig veszekednék és kötözködnék fűvel-fával. - Én csak... átutazóban vagyok. És azt hiszem, hogy... képzelődöm, pedig csak egy pohárral ittam - bukott ki belőlem aztán. Igen, a legjobb alternatíva, hogy képzelődtem. Tehát... nincs itt semmi látnivaló.

remélem, kezdőnek jó lesz. :cukorborso: ●●   by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 15, 2016 8:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cass && Eve
you shouldn't be here sweetheart
Nem túlzottan szoktam másik bárokba járni, hiszen a két sajátom eléggé elveszi az energiáimat ilyen téren. Főleg olyankor, amikor akit megbízok az nem tud elbánni egy kisebb fajta gonddal. Sok mindent meg lehet oldani szép szóval, vagy pénzzel is, de néha ennél több kell, mint például múltkor is. Seattle-ben volt már a székhelyem, itt inkább csak a második otthonom volt, hiszen itt volt az én kettes számú bárom, de hát minden változik és mindenki, de az olyan fajta kluboknak sose lesz vége, mert mindig lesznek olyan hiénák, akik ilyen helyekre vágynak. Lányokat nézegetve akarják elszórni a pénzüket, vagy éppen alkoholba fojtani az aznapi stresszt és a hasonló szarságokat, amik érik őt. Vagy éppen azt, hogy a felesége, barátnője nem akarja őt már napok óta. Engem roppant mód nem érdekelt, hogy mi nyomja a szívüket, a lányaim megteszik helyettem is egy kis plusz pénzéért. Ahogyan azt se tagadtam sose, hogy nem csak táncolni szoktak, hanem annál többet is, ha annyira bevállalós valaki. Azt is lehetne mondani, hogy a modernkor egyik Madaméje lett belőlem. Sokan nem néznék ki belőlem, de nem is akarom. Szeretek a háttérben táncolni, s onnét irányítani másokat. Főleg azóta, hogy az életem kissé a fejetetejére állt hála egy idegennek és a rohadt átok kiváltásnak. Mindegy most már. Szeretek farkas lenni, s úgy ráhozni néha az emberekre.
Egész jó a hangulat ebben a bárban is, talán kicsit még konkurencia is van itt, ki tudja. Igazából annyira nem érdekel, hiszen a Seattle-ben lévő jól tejel, az itteni meg bőven termel annyit, hogy a saját költségeit kifizessem belőle, így okom panaszra nem lehet. Csendesen üldögéltem az egyik asztalnál az italomat kortyolgatva, míg végül el nem jött az a pillanat, hogy ideje lenne menni, vagy inkább társaság után nézni, hiszen hosszú még az este. Sietve álltam fel és indultam el az asztalok között, amikor is telibe kapott egy szőkeség az itala egy része rajtam landolt. Nem vagyok egy vérmes teremtés, de a szavai hallatára legszívesebben elnevettem volna magamat, mert nem tűnt olyannak, aki tényleg sajnálná a dolgokat. – Tényleg sajnálod? – kérdeztem meg tőle egy féloldalas mosoly keretében, majd mielőtt még válaszolhatott volna az íriszeim eléggé vészjóslóra változtak, ahogyan egy pillanatra még el is veszítették az emberi színűket, alakját, már ha lehet így fogalmazni. Farkas szempár nézett rá, a borostyán babonázó színében pompázva. – Szerintem nagyon rossz helyen vagy, csak nem eltévedtél? – kérdeztem tőle egy féloldalas mosoly keretében, majd pedig az íriszeim újra normális színben pompáztak, mintha az előbb csak talán elméje játéka lett volna a fényeknek köszönhetően és semmi több.

Remélem jó lesz beugrónak! 40 ●●   by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 02, 2016 4:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vio && Eve
it's time to know someone new
Nem voltam elragadtatva Donna legújabb agymenésétől. Még nem sikerült megtalálnom a logikát abban, hogy vajon mit tud találni ebben a városban, ami esetlegesen Seattle-ben nincs meg. Francia zenét hallgathat ott is, és még kínai negyed is van, nem volt könnyű magyarázatot találnom erre a hirtelen kiruccanásra. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen hirtelen dönt a fejem fölött valaki, habár gyerekként volt benne részem. Az anyám - bármennyire is szerettem - egy zsarnok volt a maga szerethető módján. Az a típus, aki miatt még a sarokba is szívesen álltál volna, de ez csak érthető szülői szigor volt, ő megpróbált tenni értem valamit, míg apám inkább a pénzről gondoskodott, és nem arról, hogy értelmes felnőtt legyek. Úgy volt vele, arra ott van az iskola is, és anyának úgysincs más dolga, minthogy belőlem valami normális kreálmányt faragjon. Érthető volt, hogy elváltak... majd anya szörnyű balesete mindent tönkretett. Azt hittem, a szülők válásánál rosszabb már nem is jöhetett volna, de az, ahogyan az anyám azon a kórházi ágyon feküdt, majd az orvosok megmondták, hogy csak a gépek tartják életbe, felért egy pofonnal. Egy istenes atyai arconcsapással, amit az élet több, mint egy évtizedig nem volt hajlandó kiosztani.
Habár az éppen önzőt játszó barátnőm külön megkért rá, hogy tegyem félre egy kicsit a sajátos szokásaimat - tehát ne nyúljáljak tehetős emberek zsebében -, és élvezzem ki a vele töltött napokat. Ebben csak az volt a buktató, hogy már második napja hagyott magára, és dacból két ötlet fogalmazódott meg bennem. Vagy felszállok az első Seattle-be induló buszra, vagy elindulok egy felfedezőtúrára. Abból még meg is keresem annak a buszjegynek az árát, elvégre én nem voltam Donna, nekem nem volt tisztességes, fizető állásom. És nem is vágytam rá. Talán félnem kellett volna, hogy egyszer feldob a rendőrségen, de eddig ennek semmi jelét nem mutatta. Arról nem is beszélve, hogy azzal együtt saját magát is feldobhatná, elvégre ő maga sem bébiszitterkedésből élt meg négy és fél évig a városban. Rendkívül kétszínű lenne, ha ennek tudatában mégis ő dobna fel engem. Talán éppen ezért nem is féltem.
Beülve az egyik éjszakai klubba csak a megszokott koktélomat rendeltem, de megkóstolva máris megtaláltam a különbséget a két város között. Ez az ital borzalmas. Csalódottan indultam volna meg az egyik asztal irányába, közben a szememet forgatva, ahogy ismét eszembe jutott Donna "Gyere velem, együtt bejárjuk New Orleans-ot" kezdetű mondata, és körülnéztem. Furcsamód most sem láttam őt sehol, ennyit a nagylelkű ajánlatokról. Helyette inkább méregetni kezdtem, hogy kik lehetne potenciális jelöltek, akadt pár széken hagyott zakó és táska is, de ezeket túl egyszerűnek tituláltam. A nagy nézelődés kellős közepén viszont fel sem tűnt, hogy nekisétálok valakinek, és a kezemben tartott koktél kiömlik a pohárból. Az ideg rögtön a gyomromban összpontosult, csak remélni tudtam, hogy nem egy gazdag úrilány Prada cipőjét vagy aranyból szőtt ruháját tettem tönkre, mert az efféle hisztériás rohamokra most nem tudnék felkészülni. - Jó ég, sajnálom!

remélem, kezdőnek jó lesz. :cukorborso: ●●   by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 09, 2016 2:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gregory& Chloe
•••••• ••••••
Őszintén örülök annak, hogy össze futottam Greggel, főleg mivel történetesen ő az egyetlen olyan személy, aki nem kívánja a halálomat. Legalábbis remélem. Ellene nem követtem el semmi rosszat, nem bántottam, nem öltem meg egyik szerettét sem. Ez pedig tőlem nagy szó, mert akkoriban úgy ahogy mondom, képes voltam bárkit megölni, legyen szó idős emberről, vagy csak egy ártatlan kis gyerekről. Bárki érzésein képes voltam átgázolni a céljaim elérésének érdekében. Ebbe a kis játékomba esett bele sajnos Hannah is, akinek komoly lelki fájdalmat okoztam. Én voltam az a személy, akiben határtalanul megbízott, elmondott nekem olyan dolgokat, amiket senki másnak, én pedig pont ezt használtam ki. Mára már nagyon megbántam, és csak abban tudok reménykedni, hogy lesz olyan szerencsém, hogy egyszer megfog tudni nekem bocsájtani és újra bízni fog bennem. Azt nem mondom, hogy újra a legjobb barátnőjeként fog tekinteni rám, mert abban biztos vagyok, hogy hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egyeltalán bízni is tudjon bennem, de időm annyi, mint a tenger, hiszen vámpír vagyok. Be fogom neki bizonyítani, hogy a barátságunk igazi volt, - a maga furcsa módján - hogy érdemes vagyok a barátságára. Magam is furcsállom ezt a viselkedésemet, hiszen eddig senkinek nem könyörögtem azért, hogy bocsásson meg, de Hannah merőben más minden embertől, ő a legjobb barátnőm volt. Még úgy is, hogy én nem vettem róla tudomást és csak egy irányú volt ez a bizonyos barátság.
- Ugyan már! - mondom mosolyogva. - Jelen pillanatban te vagy az egyetlen olyan személy, aki nem kívánja a halálomat, szóval már csak ezért is bírlak. - mondom kedvesen, majd elnevetem magam, amikor mohó vámpírnak nevezi a kikapcsolt érzések nélküli énemet. Hát igen... Sok tekintetben voltam mohó.

•••xxx••• © •••
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 08, 2016 7:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

chloe & gregory
we need to talk...
Túl jó volt az arcmemóriám, valószínűsítettem, hogy rá még kétszáz év múlva is emlékeznék, de én nem voltam örökéletű, nagy eséllyel azt a kort fogom megélni, amennyit a jó isten szánt nekem. Ezzel nem volt semmi bajom, a természet törvénye, a halál normális és emberi tulajdonság, ezért sem szívleltem annyir a avérszívókat. Mindent megbontottak, a természet fölé helyezték magukat már azzal is, hogy nem képesek megsérülni. Túl sok olyan tulajdonságuk volt, amit én nem hoztam volna fel nagy előnynek, tekintettel arra, hogy ők soha nem fognak olyan teljes életet élni, mint én. Vagy bármely más ember, akinek nem adatott meg az, hogy ezer évig is eléldegéljen. Hatvan év néha többet tud jelenteni, mint ezer további, és ebben gondolkodtam. Ezért ragadtam meg minden percet, nem estem kelepcébe, nem akartam, hogy egyetlen pillanatról is lemaradjak. Chloe egy ilyen carpe diem pillanatnak az eredménye volt. Nem bántam meg, az sem érdekelt vele kapcsolatban, hogy vámpír. Nem okozott fejtörést más további tulajdonsághullám sem, elvégre nem feleségbül venni akartam, arról én már régen lehetettem, és ha lenne is rá ambícióm, nem most kezdenék el rajta gondolkodni.
- Tehét nem vagy kém. Jó pont! - vigyorodtam el újra. Benedictből kinézem, hogy bárkit rám állítana, legyen szó egy ilyen tündöklő szépségű nőről. A gorillái túl nagy feltűnést keltenek, nem nagy biztonságot jelentenek másokra nézve, és könnyen kiszúrhatóak. Majdnem mindegyik egyforma, és tényleg leginkább gorillára hajaztak egytől egyig. Én nem akartam tucattermék lenni. Ezért is váltam meg ettől az élettől. Mások nagy kárára... vagy előnyére. - Visszakapcsoltad? Hm. Érdekes fordulat. - jegyeztem meg. - Lehet, hogy az érzelmes oldaladnak már nem leszek olyan szimpatikus, mint annak a kis... mohó vámpírnak. - vontam meg a vállam ártatlan pislogás mellett. Szerettem a nőket, ugyan melyik férfi veti meg őket?

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 06, 2015 4:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Gregory & Chloe

Furcsa ez a sorsnak nevezett dolog. Most, hogy próbálok túllépni a múltamon, egy új életet kezdeni és kapcsolatot kiépíteni a városban, suliba járni, akkor szembe sodor velem a sors a múltamból egy darabot. Sok dolog történt velem abban a cirka kb 300 évben, de mindegyikre jól emlékszem, főleg most, hogy az összes rossz tettemet - amit valljuk be, volt belőle nagyon sok - el akarom felejteni, akkor nem megy. Élesen látok mindent emlékképet, az összes gyilkosságot, a rettegő tekinteteket.... Minden éjszakát lidérces álmokkal töltök, a múlt sosem hagy engem békén, nem engedi, hogy elfelejtsem. Gregory viszont jó emlék. Egyikünk sem csinált a kis kalandunkból nagy ügyet, hiszen nem jelentett semelyikünknek semmit. Jól éreztük magunkat, de ennyi. Abban az időszakban találoztunk párszor - nem volt az olyan sok, egy kezemen meg tudom számolni - aztán utána nem is láttuk egymást. Én tovább éltem a kikapcsolt érzéseimmel, ő pedig ment tovább, élte ő is a saját kis életét.
- Kb igen, úgy 2 éve lehetett. - szólalok meg végül, és egy halovány mosolyt csalok az arcomra. Leülök mellé, majd mikor a csapos oda adja a Gregory által rendelt italomat, iszok belőle.
- Mostanában eléggé magányos vagyok, ha már úgy szóba hoztad, gondoltam a múltunk miatt megkereslek. - halkan elnevetem magamat, majd ránézek. - Nem szokásom követni másokat, amúgy. - ez az egyetlen ami igaz volt akkor is rám, amikor ki voltak kapcsolva az érzéseim. - Mióta vissza kapcsoltam az érzéseimet, nincsen senkim, szóval örülök annak, hogy össze futottunk. - mondom neki őszintén.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 26, 2015 9:16 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

chloe & gregory
we need to talk...
Meg sem fordult a fejemben az, hogy most szépen kisurranok innét. Volt egy olyan tulajdonságom, aminek segítségével amúgy teljes egészében képes voltam lerázni magamról azt, amit mások gondoltak, és ha a sors most azt a játékot űzi velem, hogy Chloe-t ismét az utamba sodorja, hát az valószínűleg nem lehet olyan ngy véletlen. Élethűen emlékeztem még rá, ezt annak köszönhettem, hogy nem voltam híres a futó viszonyokról, szökőévente egyszer bonyolódtam bele ehhez hasonlóba, de mikor még Benedict keze alatt álltam, jobb elfoglaltságot néha nem tudtam magamnak találni. És tudtam azt, hogy valamibe, hát abba nem tud belekötni, hogy éppen kivel és mit csináltam az éjszaka, így Chloe is jól járt, Benedictet nem érdekelte, hogy kezdtem vele, és én is jól jártam, mert egy éjszakára elfelejthettem azt, hogy egy maffiatag voltam. Kegyetlen, legalábbis ezt próbálták belém programozni minden erejükkel, én azonban valamiért nem voltam vevő erre. Mintha tudtam volna, milyen eszközökkel próbálják majd megkeseríteni az életemet, és immunis lettem az egész műsorra. Szerencsés voltam. Sokan ezt nem mondhatták el Benedict körében, de legalább valakinek maradt egy kis józan esze. Akinek volt annyi sütnivalója, hogy ne dőljön be annak a nagyszájú vérfarkasnak, az próbálkozhatott szökéssel. Aminek kevés esélye, hogy élve megússzuk.
- Hm, mikor is? Két éve? Vagy nem volt az olyan régen? - kérdeztem még mindig mosolyogva. Nem volt okom rá neheztelni vagy utálni, elvégre ugyanazon indíttatásból kezdtünk egymással. Nem akartunk semmi komolyat. Ez egy egyszerű történetnek tűnt már akkor is, most sem csináltam belőle három felvonásos hisztériát. Az amúgy is a hozzá hasonló nők terepe, de olybá tűnik, hogy ő is megkegyelmez nekem ezen a téren. Hála a magasságosnak.
- Ülj le - böktem a székre magam mellett, és intettem a csaposnak, hogy adja azt a kislánynak, amint én. Nem volt ő olyan kislány, ezt nagyban megtapasztaltam, de külső szemlélőként még csak egy fiatal kis fruska benyomását kelthette abban, aki nem ismerte. - Csak nem engem keresel nagy magányodban? A mostani helyzetemben örülnék, ha végre valaki nem azért keresne, hogy megöljön. - sóhajtottam fel, majd belekortyoltam az italba.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 13, 2015 2:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Gregory & Chloe

Össze-vissza mászkálok, nem tudok megmaradni egy helyen. Főleg mivel rengeteg emlék van még a lelki szemeim előtt abból az időszakból, amikor még ki voltam kapcsolva. Felfogni sem bírom azt, hogy hogyan voltak képes ilyen tetteket művelni... Nem érdekelt akkoriban senki és semmi, nem izgatott az, hogy kin kell át gázolnom azért, hogy elérjem azt, amit akarok. Öltem 60 éves embert, de volt köztük még egész kis fiatal is. Néhányan azt mondják, hogy a fájdalom ellen a legjobb dolog az, ha kikapcsoljuk az érzéseinket. Nos, ez nagyon nem igaz, mert mikor valamiből kifolyólag, de vissza kapcsolsz, akkor a fájdalom, a bűntudat sokkal rosszabb, mint az, amiért anno kikapcsoltál. Hetek teltek már el azóta, mióta vissza kapcsoltam, de még a mai napig is lidérces álmaim vannak. Néha sírva ébredek fel az éjszaka közepén, néha csak forgolódok, mert nem bírok elaludni. Fogalmam sincs, hogy mitévő legyek, senki nem tud segíteni nekem, mindenkit ellöktem magamtól az évek során. Fájdalmas belegondolni abba, hogy senkim sincs az ég világon... Egyedül maradtam...
Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben, miközben New Orleans felé vezetek. Elhagyom Mystic Falls-t, körbe járom a világot, vagy nem tudom, fogalmam sincs, hogy mit kezdjek a mostani életemmel, szimplán csak végre nyugalmat akarok, de ehhez rendet kéne tenni a fejemben. Túl tenni magam azokon a dolgokon, amiket elkövettem, de ez persze nem olyan könnyű, mint amilyennek hinné az ember. Sosem fogok tudni megbocsájtani magamnak, egy életen át cipelnem kell ezt a terhet, együtt kell élnem vele.
Mikor oda érek a városba, egy bár felé vezet az utam. Muszáj innom pár kortyot, legalább annyit, hogy ne csak a múlton járjon folyton az eszem.
Be megyek a bárba és körbe nézek. A tömegben megpillantok egy nagyon is ismerős arcot, és hamarosan meghallom a nevemet is. Halványan elmosolyodok és oda megyek hozzá.
- Gregory, szia. - köszönök neki mosolyogva. Hmm, van pár közös emlékünk. Természetesen abból az időszakból, amikor még ki voltam kapcsolva. Nem voltak komoly kapcsolataim, szimplán csak pár egy éjszakás kalandom. Nos, ő is közéjük tartozik.
- Kicsi a világ, nem de? - nézek a szemeibe. Meglep, hogy találkoztunk, de természetesen örülök neki, végre egy olyan személy aki nem utál.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 12, 2015 4:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

chloe & gregory
we need to talk...
Jó ideje nem hagytam el Mystic Falls-ot, köszönhető volt ez annak, hogy minden követ megpróbáltam megmozgatni a siker érdekében. És a siker alatt azt értettem, hogy lehetőleg Benedict ne találjon meg bennünket. Tudtam, hogy volt egy nagyobb problémája még nálam és Constance-nál, méghozzá New Orelansban, úgyhogy óvatosnak kellett lennem. Nem ismerhetett fel senki, és nekem is figyelnem kellett, hogy hová és hogyan lépek, elévgre ha egy alattvalója megpillant, az életemnek fuccsoltak. Ezért is jöttem ide. Itt élt az a boszorkány, aki egyszer már segített. De ezúttal az unokáját vártam... fogalmam sincs, hogy miért csak őt sikerült elérnem, őt még sosem láttam. Hacsak nem ő volt az a kicsi lány évekkel ezelőtt, akit a közelében láttam.
Leültem az egyik bárszékre, pontosan ott, ahová megbeszéltük a találkozót. Ez nem egy rapid randi, szóval azt éppenséggel kifelejtettem, hogy mit fogok viselni... és nem bízhattam abban, hogy ő még felismer engem. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy... nos... tud nekem egyáltalán segíteni. Boszorkányra, erős boszorkányra van szükségem, hiszen az életünkről van szó. És egy erős bűbájról. Ennyi az egész. És ebből nem engedtem. Ha a nagymamája őt ajánlotta, nagy eséllyel megbízható. Vagy az öreglány megpróbálna megbüntetni valami miatt?
Két italt rendeltem, szóvá téve, hogy várok valakit, nem én akartam itt iszogatni egész éjszaka. Nem akartam idegenekkel üzletelni, de most így hozta az élet. Megannyiszor tettem márt hasonlót... s megannyiszor öltem már meg idegen embert, amelyet már sosem fogok lemosni magamról, ám az élet ilyen. Kiszámíthatatlan. S én sem tudtam tenni ellene az égvilágon semmit sem.
Egy barna hajú lányt pillantottam meg a tömegben. Csak mégsem az volt, akit én vártam. Nem a boszorkány. Hanem egy múltbéli ismerős, akire néha szívesen emlékeztem vissza... magányos éjszakákon. a
- Chloe? - kérdeztem, hirtelen állva fel, és egy biztató mosolyt küldtem felé. - Ismét egy városban? - fűztem még hozzá.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 28, 2015 2:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Caroline & Leigh-Anne


megjegyzés: záró!
****************************************************

Mennyire voltam gyilkos kedvemben? Ha Charlice Barrish nyakát szorongathatnám - aki megjegyzem, egyáltalán nem tudom, miért utál ennyire -, akkor azt mondanám, hogy marhára. Így, hogy a barbie-ét? Nem akartam megölni, csak nagyon-nagyon idegesít. Ásítanom KELLETT, amikor elkezdte ecsetelni, hogy az eldugott kis házikója pincéjében ártatlanok vannak. Komolyan? A történelemnek ennyire ismételnie kellett önmagát? Azt a szerencsétlent, akivel már pár éve lejátszottam ezt a menetet, majdnem pontosan ugyan ezzel a forgatókönyvvel, egy másik vérszívóval. Ásítás közben kicsit rászorítottam a szívére, és meghúztam kifelé. Hadd higgye csak azt, hogy megölném - gondoltam. Igazából érdekelt az ártatlanok élete, de eléggé kételkedtem egyáltalán a létezésükben. Úgy értem, könyörgöm az Istenért! Ez a legrégebbi, legócskább, legsablonosabb mese, amit ismer a világ. Mániákusan nevettem fel, amitől ismételten őrültnek nézhetett, de hát ez van, pont nem érdekel. Egy ellenséggel több vagy kevesebb, nekem aztán nyolc, itt amúgy sincsenek barátaim, pont letojom.
- Na, végeztél? Csak mert az én időm is véges, szöszi - mondom neki unottan, mint aki már jó régóta álldogál egy hosszú sorban. - Ennél sablonosabb mesét nem tudtál volna kitalálni? Pont olyan öt éve próbált beetetni más egy ugyanilyen sztorival, Szivikém. Sokat megéltem, hiába vagyok fiatal. Most pedig - mondom neki mélyen a szemébe nézve, és elengedve a szívét. - Ha utánam jössz, nem érdekel. Ha a házamhoz jössz, nem érdekel. Megölnek a haverjaid? Letojom. De egyet jól jegyezz meg: csak sajnálni tudlak. Ha akarsz megtalálsz, és sok szerencsét - fejezem be, hiába éreztem zsigerből, hogy nem fogja érdekelni, mit mondok, és nem is fog rám figyelni, de attól még - ha feleslegesen is - tépem a számat. 
Csak úgy poénból elkapom még a nyakát, aztán egy rövid fojtogatásnak sem nevezhető szorítás után a szívéhez és levegőért kapó lányt otthagyva sarkon fordulok, és copfomat megigazítva - mely immár nem a vállamon van átdobva, hanem szabadon lengedezik - elindulok haza.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 14, 2015 2:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



caroline&& leigh-anne
this girl just wanna have fun

Többnyire nagyon könnyen elhitetem az emberekkel, hogy az egész színjáték, amit előadok az valóságos, de mégsem olyan ostoba ez a nő, amennyire azt hittem. Persze ez még nem azt jelenti, hogy kifogytam az ötletekből és nem tudom, hogy mégis, hogyan szorítsam a sarokba. Mert lehet, hogy engem könnyedén megölne, de ezzel következmények is léphetnek fel. Nem fogja őt senki levadászni, mert mégis mióta érdekelné egy bolhás kis ribancot egy ilyen fenyegetés? Mondjuk igazából soha, de ez nem is lényeg. Mert nem ez a tervem. Nem kezdek el fenyegetőzni, hogy megbánja, ha megöl. Valamilyen szinten megbánja. De nézzük, hogy mennyire is sötét a lelke.
Nem tudtam előnyt kovácsolni abból, ahogyan elengedett egy pillanatra, de a kezét megéreztem a mellkasomban és összeszorított fogakkal tűrtem a szentbeszédét, amire igazából oda sem figyeltem. Csak a rezdüléseit figyeltem, hogy hagy-e szóhoz jutni, vagy itt ennyi vámpír és ember között tépi ki a szívemet. Elég rossz lépés lenne tőle, de hát ő tudja. Mondjuk nem hiszem, hogy itt sokan foglalkoznának azzal, hogy pont engem megöl, de az, hogy egy vérfarkas egyáltalán be merte tenni a lábát ide és fenyegetni egy vámpírt, amikor elméletben béke meg minden egyéb honol az egy nagyon rossz lépés. Ha én meghalok ő is meghal, de ez sem az én kis védekező lépésem lesz. Mert bármikor elrohanhat innen. Aztán utána senki nem fogja őt felkeresni. Mert mégis keresnének egy bolhást? Elég, ha ő úgy tudja, hogy vadásznak rá és soha többé nem jöhet vissza ide.
Ha befejezted a kis szentbeszéded, akkor elmondanám, hogy mi is történik azzal, hogy meghalok. Persze biztos vagyok benne, hogy a barátaimnak ez nem fog tetszeni és, hát hogy is mondjam ők eléggé védelmező típusúak. De ez mit sem érdekel, mert nem biztos, hogy valaha is a nyomodra bukkannak. De tudod mit? Engem nem érdekel, ha az a sok ember a pincémben meghal pár napon belül, mert nem kaptam inni, vagy enni. De te vajon képes vagy-e arra, hogy velem együtt az eldugott kis házikóban lévő vértasakjaimat is magaddal rántsd a halálba? Szerinted menni fog még az én halálom mellett megölni megannyi ártatlan embert, akik talán most is segítségért kiáltoznak, de senki nem hallja meg? Csak gondold végig. Aztán pedig tégy, amit akarsz. Lássuk, hogy melyikünk a kegyetlenebb. – Arcom semmit mondó, mert engem egyáltalán nem érdekel, hogy meghalnak azok a nyomorultak-e avagy sem. Bár nem is léteznek, de létezhetnének. Többnyire nem kockáztatok, hogy eltűnt személyek legyenek belőlük. De, ha ezt nem hiszi el rólam, akkor nagyon téved. Egy érzelemmentes vámpír vagyok, aki magasról tesz az emberi életekre, de ő vajon mennyire mer kockáztatni? – Nos? Gyilkos kedvedben vagy, avagy sem? Minden rajtad áll. – Széttárom a karjaimat és őszintén bízom abban, hogy nem fogja kitépni a szívem a helyéről. Nem hiszem, hogy kockáztatni merné ártatlanok életét. Elvégre nem ezért utál minket? Vagy valami más miatt? Tudja az isten nem figyelek én oda a bolhatulajdonosokra.  


a hozzászólás leign-annenek készült, nem tudom mennyi szót tartalmaz, és írás közben a i'm so sorry című számot hallgattam. imádtam a reagod 31    

©️


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 13, 2015 5:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

https://38.media.tumblr.com/f6b9f9b893506288cf3dc0c12673cfa5/tumblr_mksqz6j63D1s8jhmbo1_500.gif" style=" width:180px; opacity: 0.7; border-left: 6px solid #523a3f; border-right: 6px solid #523a3f; border-top: 6px solid #2b1c22; border-bottom: 6px solid #2b1c22; margin-right:-7px;">
Jaj, mindjárt megsajnálom szegényt... Ja várjatok mégsem. Nevezzetek kegyetlen állatnak - félig úgyis az vagyok! - de nekem ez most csak egy magyarázat volt arra, hogy mégis mi a bolhás kutyakölyökért kapcsolta ki az emberségét, ha nem magától ilyen a viselkedése. Akármennyire is ismerem a gyászt, az érzést, ami mindent beterít, mindent feketévé tesz és mindenkiből ellenséget varázsol egy pillanat alatt, nem tudom sajnálni a csajt úgy, ahogy azt illene. Ugyanolyan szorosan tartom a karjait, műkönnyei sem hatnak meg. Azért láttam már elég vámpírt, akik emberség nélkül élnek, de esküszöm ez a szöszi barbie csak kiborít idegileg, de hogy meg is akarjam ölni, na azt képtelen elérni. Ha abban, hogy irritál a jelenléte, hasonlít is Charlice-ra, abban, hogy ki akarom nyírni, nem. Várjunk! Csak nem az "Érzelemmentes ribanc!"-nak hangzó mondat kántálása szól a fejemben a lelkiismeretem formájában?! Bocs, haver, de benézted, ha szerinted elengedem a szöszi vámpír kezét, amikor tudom, hogy amint előnyt kapna kinyírna a verbénás cucc miatt. Nekem pedig köszöntem semmi kedvem nincs meghalni. Felnevetek a háta közepén csücsülve, jelezve, hogy a színjátéka annyira hihető, mint az, hogy én vonatkerékpumpa gyártásból élek. 
Hirtelen ötlettől vezérelve döntök úgy, hogy megadom neki az esélyt, mintha lenne esélye kiszabadulni, aztán szó szerint felkenem a falra, és ott is tartom. Igen, megközelítem egy vámpír erejének szintjét. Hála az edzőteremnek és a feszkó levezetésnek! Bal kezemmel tartom a csajt, akitől már megint a hányinger kerülget, esküszöm... Valamit ki kell találnom erre, de az egy másik mese, ráérek vele. Tehát, bal kezemmel erősen tartom, konkrétan nekiszögezem a falnak, ahogy a kulcscsontja alatt erősen tolom a falnak az alkarommal, jobb kezemmel pedig... Ó, na ilyenkor undorodom magamtól, de velem ne packázzon már egy kis vámpír! Ha meg köp itt New Orleansban a vezetőségnek, vagy mit tudom én minek, tegye, állok elébe! Szóval, jobb kezemmel a bal oldalán nyúlok BELE a testébe, és ragadom meg dobogó szívét.
Na, erre nem számítottál, mi szöszi? - kérdezem, és a képébe hajolok. - Figyelj, pont letojom, hogy az előbbi kis színjátékod igazságra vagy csak a a színtiszta, lüktető hazugságra épül, a lényeg így is, úgy is az, hogy nem vagy jó színésznő. Viszont valamit jól jegyezz meg - intem figyelemre úgy, hogy kicsit kifelé mozdítom a szívét. - Velem nem packázik egy ilyen barbie baba. Ha meg édesanyád tényleg halott, akkor fogadd részvétemet, aztán meg szálljál mélyen magadba - hiába nem megy most, mivel valószínűleg kikapcsoltad az érzéseidet! -, és gondolkodj el azon, hogy hányan mennek keresztül ezen életükben. Nem mindenkinek van ilyen kártyája, te pedig gyáva nyúl módjára menekülsz - nevetek fel keserűen, és megrázom a fejemet. - Szerinted anyukád most mit gondol rólad? Tudom milyen érzés - szorítom rá kicsit kezeimet dobogó, életet jelentő szervére. - Mikor a gyász mindent ellep - mondom tovább, de semmi érzelemmel, hangom közömbös, belül pedig üvöltök. - A különbség, hogy ami velem történt, annak már lassan hat éve. És nézd meg, itt vagyok és éppen a kezemben van az életed, Édesem. Szó szerint.

The best thing is to laugh right into your enemies face
Caroline & Leigh-Anne
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 11, 2015 11:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



caroline&& leigh-anne
this girl just wanna have fun

El sem hiszem, hogy ilyen könnyedén a képembe röhögött. Talán, ha érdekelt volna eléggé felment volna bennem a pumpa és, akkor talán egyszerűen kitörtem volna a nyakát, de most valahogy kíváncsivá tett, hogy mégis miért találja ilyen viccesnek ezt a helyzetet. Mert én még annak találhatom. Csak egy apró mozdulatomba kerülne az, hogy kitörjem a nyakát nem többe, nem kevesebbe én mégsem nevetek. Talán, mert még mindig éget egy kicsit ez a nyamvadt verbéna, amit ez a nyomorult az arcomra öntött. Azt hiszem most már mind a ketten is hivatalosan bűzlünk. Bár ő jobban az egyszer biztos. A korcsszagot még a sör se nyomta el, amit az előbb ráborítottam. Milyen kár, hogy nincs megoldás a helyzetére.
Te most komolyan azt hitted, hogy innék egy bolhás vadállatból, mint te magad? Mert, ha emiatt ittad meg a verbénát azt kell mondanom, hogy csak elpazaroltad a lehetőséget, hogy arcon boríts vele.. Újra. – Egyszer már megkóstoltam Tyler vérét, de nem mondhatnám, hogy annyira élveztem volna a helyzetet. Akkor már előbb választok itt egy embert találomra. Bárkinek jobb ízű lenne a vére. Nem hiába. A vérfarkasokat nem azért találták ki, hogy mi olyan jókedvűen táplálkozzunk belőlük.
Megforgattam a szemeimet, amikor elkezdte komolyan sorolni, hogy mégis mire vágyik aztán éreztem egy erőteljesebb rúgást a hasamon, amitől elengedtem őt és egy pillanatra összegörnyedtem, amit ő könnyűszerrel kihasznált. Éreztem, ahogy a hátrafeszülnek a kezeim, szinte készen állt arra, hogy kiszakítsa őket a helyéről. – Tedd, amit tenned kell. Akkor legalább nem kell együtt élnem a keserű emlékkel, hogy alig pár napja temettem el az anyámat, akitől még rendesen el sem tudtam búcsúzni, mert mire odaértem, már utolsó álmát aludta, miközben én próbáltam megtervezni, hogy tökéletesen élhesse az utolsó napjait nem számít, hogy melyik lesz az.. Azt hittem, hogy több időnk lesz együtt. – Pár könnyet is hullatok, hogy tökéletesen legyen a színjáték. Nem érdekel, hogy mennyire hiszi el. Nekem csak egy pillanat kétely, egy apró kis sajnálat is elég ahhoz, hogy felülkerekedjek ebből a helyzetből, de akkor nem engedem el. Nem adok neki lehetőséget arra, hogy visszaüssön.

a hozzászólás leign-annenek készült, nem tudom mennyi szót tartalmaz, és írás közben a i'm so sorry című számot hallgattam. imádtam a reagod 31

©️



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 31, 2015 9:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

" style=" width:180px; opacity: 0.7; border-left: 6px solid #523a3f; border-right: 6px solid #523a3f; border-top: 6px solid #2b1c22; border-bottom: 6px solid #2b1c22; margin-right:-7px;">
Milyen kedves! Azt mondta, bármikor fordulhatok hozzá a dühkezelési problémáimmal, még a szívére is tette a kezét. Egy volt ezzel a probléma. átláttam a kis színjátékon, ami pont annyira érdekelt mint egy Justin Bieber dal... Szépen szólva semennyire, és pont letojtam. Öröm volt nézni, ahogy elfogta az indulat mikor a kedves kis anyag, tehát a verbéna egy kis ragacsos koktéllal keverve az arcában landolt. Csak nyöszörögni tudott a fájdalomtól, amit én egy vigyorral néztem.
Persze erre a repedtsarkú szöszi begurult, és ennek eredményeképpen a torkomnál fogva megemelt, és a falhoz szorított, de úgy, hogy a lábam nem érte a földet.
Utolsó kívánság? - kérdezte. milyen aranyos! még választhatok is, hogy mi legyen az életben az utolsó dolog, amit véghez viszek. Én csak mániákusan röhögtem, mert imádtam nézni, ahogy gyilkos pillantásokkal méregetett, és a visszájára fordult a kis játéka. A pohár hangos csörömpöléssel ért földet, miután lenyeltem a maradék - most már verbénával kevert folyadékot, és így legalább már undorodik a gondolattól, hogy megkóstoljon. És én továbbra is csak röhögtem és röhögtem, mint akit kényszerítenek, izmaim pedig elernyedtek, és nyugodt állapotba kerültem. Esküszöm én ilyen béna "játékost" még biz Isten nem láttam. Arra nem figyelni, hogy ellene is lehet fordítani a saját fegyverét, és a szórakozóból szórakoztatóvá lesz, arra luxus neki akár egy gondolatot is szánni. Szarvashiba. 
Hm, mi is legyen az utolsó kívánságom? - kacagok még mindig, egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni ezt az egyébként nagyon is üdítő tevékenységet. - Ó, várj csak, több is van! Hajolj bele a fakaróba... köh, köh - köhögtem párszor közben-közben, mert hát igen, Barbie úgy fogta a torkomat, hogy nehézkesebbé vált levegőt venni, de őszintén, ha egy vámpír agyát húzhatom, és jót mulathatok rajta, akkor ez hol érdekel? -, természetesen úgy, hogy a szívedet döfje át, aztán... szeretnék még egy adag ingyen sört, egy kis whisky-t, azt, hogy találkozhassak az ősi hibriddel, és mondjuk egy iPhone-t - köhögtem, megjátszva azt, hogy fogynak az erőtartalékaim, majd amikor már nem számított rá, lábbal gyomorszájon rúgtam színtiszta erőből, és amikor összegörnyedt, lelöktem a földre és kezét hátraszorítottam, közben a fülébe suttogtam. - Te vagy az, akinek gőze nincs arról, kivel kezdett, kiscicám - mosolyodtam el, és örömmel tartottam ott a kezét, a háta mögött. 

The best thing is to laugh right into your enemy's face
Caroline & Leigh-Anne
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 30, 2015 9:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



caroline&& leigh-anne
this girl just wanna have fun

Meg kell mondanom, hogy még soha nem volt úgy igazán bajom a vérfarkasokkal. Persze Mason Lockwood baját elláttam egyszer, de az már olyan régen volt, hogy alig emlékszem pontosan hol is rúgtam meg, vagy éppenséggel hol nem. Bár nem, mintha azzal töltöttem volna az időt, hogy megrugdossam minden egyes porcikáját. Voltak ennél sokkal fontosabb dolgaim is, de az, hogy most szemben állhatok egy vérfarkassal, akit jelenleg az adott szituációban úgy akaszthatok ki, ahogyan nekem tetszik az egyszerűen felbecsülhetetlen. A düh oly erőteljesen csillant meg a szemében, miután ráborítottam a korsó sört, hogy azt öröm volt nézni. Szinte minden egyes porcikáját szétvetette a düh. Nem lehetséges, hogy ezt csak én találom szórakoztatónak. Az lehetetlen. Mert már csak rá kell nézni és bárki nekiáll megállás nélkül nevetni. – Ázott kutyusom.. Talán jobb lenne, ha néha meglátogatnád a pszichológusod. Tudod ezek a dühkezelési problémák, amikkel jelen pillanatban is rendelkezel és, aminek köszönhetően a véredet pazarolod nagyon is ártalmas az egészségedre. Én őszintén sajnállak. Ha segítség kell én itt vagyok. Bármikor meghallgatom, hogy milyen gyakran csomósodik be a bundád. Még ember alakban is. – Kezemet óvatosan a mellkasomra helyezem és tényleg úgy csinálok, mint aki őszintén aggódik érte. Szinte már magamat is meggyőztem. Talán játszanom kellene az egyik suli darabban. Biztos vagyok benne, hogy nagyot aratnék. Nem hiszem, hogy bárki komoly ellenfél lenne a számomra.
Már ne haragudj, de nem emlékszem, hogy mégis mikor kértem kiselőadást a családodról meg az életedről.. Ja, épp ez az. Nem kértem. Kevésbé nem is érdekelhetne, hogy honnan szalasztottak. Zuhanyoznod kellene. Őrületesen bűzlesz. Tényleg mint egy ázott kiskutya. – Kiáll magáért remek. De ezt megtehette volna két szóban is anélkül, hogy engem jelen pillanatban teljességgel halálra untatott volna. Azt hittem, hogy ez a kis balhé nagyobb szórakozás lesz a számomra. Bár már így sikerült pár ember tekintetét önmagunkra fordítanunk, úgyhogy azt hiszem elég jól állunk jelen pillanatban.
Majd érzem, hogy egy ragadós lötty borul az arcomra, aminek van egy kedves mellékhatása méghozzá a verbéna. – Ez egy hatalmas.. hiba volt. – Nyöszörgöm a fájdalmam közepette, majd elkapom a nyakánál fogva és a falhoz szorítom, majd szépen lassan felemelem, hogy a lába ne érje el a földet. – Utolsó kívánság? – Teszem fel a kérdésemet egy hatalmas vigyorral az arcomon. Nagyon nem tudta ez a kislány, hogy mégis kivel szórakozik. Ugyanis számomra öröm lesz őt eltenni a láb alól. Azt hiszem nem olyan száraz a talaj még el is áshatom, vagy hagyhatom, hogy a vadállatok tépjék darabokra. Még van időm átgondolni.




a hozzászólás leign-annenek készült, nem tudom mennyi szót tartalmaz, és írás közben a i'm so sorry című számot hallgattam. imádtam a reagod 31    

©️


Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Fairhaven Nightclub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Pure Nightclub

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Aug. 15, 2018 8:21 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3