176 centi magas, jó testfelépítésű férfi vagyok. Természetemre általában a racionalitás, a kimértség és bizonyos fokú bizalmatlanság jellemző. Kerülöm a feltűnést, inkább a háttérből szeretem megfigyelni a dolgokat. Hivatásomból adódóan határozott és kötelességtudó vagyok. Az érzéseimet tökéletesen kordában tudom tartani, és ritkán jövök zavarba. Első a munka, és csak utána jön minden más. Nem jellemző rám, hogy sokat beszéljek, megteszik helyettem a társaim. A családom és a múltam tabu. Aki nem akar felbosszantani, az kerüli a témát. Mindezek ellenére nem vagyok egy karót nyelt személy, tudok lazítani is néha. Jól értek a fegyverekhez, otthonosan mozgok az önvédelmi sportokban és szabadidőmben sokat futok. Talán a farkasvérem miatt, de ha tehetem, akkor a szabadban vagyok.

Két perccel múlt éjfél. A külvárosi utcák kihaltak, csak az egyik suzuki mellett volt némi mozgolódás. Aztán halk motorzaj, és egy lestrapált furgon gurult be a sarkon pislákoló fényszórókkal. Néhány méterre parkolt le a másik kocsitól, tőlem nem messze. Egy konténer árnyékában várakoztam utcai csövesnek álcázva magam. Kezemben egy félig üres whiskeys üveget szorongattam. Tökéletes rálátásom volt az utcára. A járműből két bőrfejű szállt ki.
-Közelednek. - adtam le a drótot a többieknek, majd a szemembe húztam a kapucnimat. Megvártam, míg elhaladnak mellettem és csatlakoznak a suzukisokhoz.
-A vendégek megérkeztek, indulhat a buli. - tudattam a többiekkel, amikor felnyílt a verda csomagtartója és előkerültek a fehér kis csomagok.

Már gyerekkorom óta tudtam, hogy rendőr lesz belőlem. Szinte borítékolható volt. A szüleim, a nagyszüleim és sok generációig visszamenőleg mindenki zsaru volt. Mindamellett vérfarkas is. Születésem után néhány hónappal kettős tragédia érte a családot. Anyám nővérét vízbe fúlva találták a nyaralónk melletti tóban, a férjét egy autó gázolta el. Másfél évvel később pedig, a gyerekei haltak meg egy repülőgépszerencsétlenségben. Egymást követték a bizarr halálesetek és a család csak fogyatkozott. Emlékszem, hogy kölyök koromban gyakran jártunk temetésre.  Évente kétszer-háromszor. Ezt leszámítva az életünk átlagos volt. Egészen addig a napig, amig a szüleimet halálos autóbaleset nem érte. Állítólag velük utaztam, de nem emlékeztem rá. Arra sem, hogyan maradtam életben. A nagyapám talált rám két nappal később az erdőben, csurom véresen. Bármi történt akkor, kiváltottam az átkomat. A temetés után a pár hetes Anát a nagynénénk vette gondozásba. Én két évre a nagyapámhoz kerültem, aki a hegyekben élt. Fran néni férje, Thomas kutatásba kezdett a szüleim halála kapcsán. Kiderítette, hogy egy komoly ügyön dolgoztak, aminek a családtagjaink halálához is közve volt, és már forró nyomon jártak, ezért állították félre őket. Míg a hegyekben éltem az öreg mindenre megtanított, ami a túléléshez kell. A "halála" után én is Fran nénihez költöztem, de nem éltem ott sokáig. 16 voltam, amikor Amerikába jöttem. Nem sokkal ezután Thomas is elhunyt egy lakástűzben. Ekkor világossá vált, hogy ez sem baleset volt és valaki vadászik ránk. A középiskolát már itt, az Államokban fejeztem be. Az érettségi után akadémiára mentem, majd rendőri pályára léptem. Mindvégig abban a tudatban éltem, hogy legalább a húgom biztonságban van Fran néni mellett. De hatalmasat tévedtem, amikor kiderült, hogy a nénikénket megölték, és a rendőrség a húgomat gyanúsította a gyilkossággal. Hirtelen felindulásból elkövetett emberölés volt a vád. A bűntény éjjelén önkívületi állapotban találtak Anára véres késsel a kezében a nénénk kihűlt teste mellett. Fiatal kora és zavart elmeállapota miatt egy elmegyógyintézetbe zárták. Egy percig sem hittem, hogy ő tette. Meggyőződésem volt, hogy ugyanazok állnak a háttérben, akik a többiek haláláért is felelősek.

Az akció sikeres volt, de nem sejtettük, hogy az éjszaka még tartogat néhány meglepetést. Egyszer csak egy hívás futott be az őrsre. Egy rémült asszony jelentette, hogy bűntény van folyamatba egy közeli lakóépületben. A srácok fáradtak voltak, de nem volt idő pihenni. Gyorsan összekaptuk magunkat és siettünk a címhelyre. Öt percen belül oda is értünk. Hiába voltunk a szomszédban, a gyilkos beelőzött bennünket. Vérfagyasztó volt a látvány, a szoba úszott a vérben. A kollégák arca mindent elárult, még életükben nem láttak ehhez fogható kegyetlenséget. Bár mondhattam volna én is ugyanezt. Néztem a vértócsa közepén fekvő élettelen női testet, majd tekintetem rátévedt a mellette fekvő halott férfijére. Mintha magamat és Lisát láttam volna négy évről ezelőttről...

A születésnapom előtti, átlagos este volt. A munka végeztével azonnal hazamentem. Otthon viszont nem a jól megérdemelt pihenés várt, hanem három ismeretlen arc. Azt mondták szülinapi ajándékot hoztak, majd hátulról egy éles fájdalom nyílalt belém és ájultam zuhantam a padlóra. Valamivel később egy székhez kötözve, fejfájással tértem magamhoz. Beszéltek hozzám, de csak tompa hangfoszlányokat hallottam. Aztán az egyik odalépett és lekevert párat, csak hogy magamhoz térjek.
-Nyisd ki a szádat. - kiabálták. Homályosan, de láttam, hogy valami löttyöt tolnak felém. Meg akarták itatni velem. Mivel nem voltam együttműködő, ezért szétfeszítették a számat, lenyomták a torkomon a cuccost és ugyanazzal a mozdulattal rátartottak az állkapcsomra nehogy kiköpjem. Nem volt nehéz dolguk. Az ellenállásom akkor megszűnt, amikor az ajtón belépve fejbe kólintottak. Azonnal megéreztem a vér jellegzetes fémes ízét, ami gyorsan szétterjedt a számba. Hányingerem volt, de nem volt időm a rosszullétemmel törődni, mert felfigyeltem arra az éles tárgyra, amit a vezérük a kezében tartott.
-Egy utolsó simítás és kész is. - mondta a főnök, aztán lazán leszúrt vele. Rögtön levettem, amint eszméletemhez tértem a székben, hogy ezek meg akarnak ölni. Lehet, hogy egy haragos rokon, akinek a fiát lesitteltük, vagy egy bűnöző, aki most szabadult, akart bosszút állni? Bárhogy is, a szorult helyzetemet nézve lényegtelen volt. Körém álltak és szótlanul nézték, hogy távozik belőlem az élet. Ekkor kinyílt az ajtó és a barátnőm lépett be rajta. Nem igazán erre a látványra számított. Amikor meglátott rémülten sikoltott fel, de az egyikünk befogta a száját, majd játszi könnyedséggel kitépte a szívét és hajította a szoba sarkába, mint egy levetett zoknit. Lisának nem kellett volna meghalni. Ahogy a főnökük is megmondta: "rosszkor volt rossz helyen, szar ügy". Érthető, nem hagyhattak szemtanúkat. Lisa kiáltását a szomszédok is meghallották, akik hívták a rendőrséget. Gyorsan kiszálltak a helyszínre, de túl sok vért vesztettem. Az egyik orvos rövid ideig még fogta az életjeleimet, de hiába. Meghaltam. Ennyivel véget is érhetett volna a történet, ha pár órával később nem térek magamhoz egy sötét, hideg helyen. A fejem még mindig hasogatott az ütéstől. Elsőként az tűnt fel, hogy nincs rajtam ruha és az a csontfagyasztó hideg, majd az, hogy nem tudok mozogni és nehezen kapok levegőt. Hamar rájöttem, hogy valami szűk helyen lehetek. De csak akkor láttam hova kerültem, amikor kisebb szenvedések árán kivergődtem a fényre. Egy hullaházban, a kórboncnok asztalán egy hullazsákban, ruhátlanul. Kellett pár perc, mire összeszedtem magam. Aztán megláttam a lefedett testet a másik asztalon. A hulla lábujján a barátnőm, Lisa nevével ellátott címke lógott. Túl sokáig nem elmélkedhettem a történteken, mert megjelent a boncorvos, aki igencsak meglepődött azon,  hogy az egyik hullája épp a fejét vakargatja. Néhány órával később hivatalosan is visszatértem az életbe és az egészet egy titkos fedőakcióval magyarázták ki. A rendőrfönök és pár bizalmasa titokban nyomozást kezdett a lakásomban történtek miatt. Nem sok infónk volt csak egy arc és egy név. Visszamentem a lakásomra, ahol még látszottak a helyszínelés nyomai. Körülnéztem és rátaláltam egy nekem címzett borítékra bácsikám kézírásával. A levélben apámról és a családunkról írt, valamint egy szívességről, amit a 22. születésnapomra kapok majd egy "ütős meglepetéssel" együtt. Beszélt még benne a hibridekről és egy férfiról, aki a világot járja és a hasonmás vérével megváltoztatja a szerencsések életét. Ezek szerint a díszes verőhármast azon az estén apám küldte rám. Még a halála előtt megszervezte a "hibrides beavatást". Vehetjük egyfajta síron túli ajándéknak. Lisával viszont nem számolt, leírható volt járulékos veszteségként. A lényeg, hogy miattuk hibrid, vagyis félig farkas, félig vámpír lett belőlem és meg kellett tanulnom ezzel élni.

Gondolataimból az egyik rendőr zökkentett ki. Szegény lány nem bírta a kiképzést és egy műanyag zacskó felett sápadt.
-Rendben, akkor zárjuk le a helyszínt és jöhetnek a nyomszakértők. - mondtam, miközben a hátam mögött már bőszen feszítették a sárga szalagot. Míg néhány kolléga a tanúvallomásokat vette fel, addig elsétáltam egy automatához kávéért. Hosszú éjszakának néztünk elébe. Időközben a társam, Patrizia Berger is befutott és hozott normális kávét.

Nürnbergben találkoztunk először. Ő 7, én 8 éves voltam. Éppen a városi híd peremén álldogált és készült leugrani. Azt hittem tényleg megteszi, de menet közben meggondolta magát. Vissza akart mászni, de megbicsaklott a bokája és elesett. A ruhája mentettem meg a biztos zuhanástól, ami fennakadt az egyik pilléren. Egyedül nem tudott volna visszamászni, ezért segítettem neki. Kiderült, hogy a szüleink már jó ideje ismerték egymást, de mi ezelőtt sosem találkoztunk. Egész jóban lettünk. Aztán Seattle-be költöztem, ő valami bentlakásos iskolába került, és évekig nem láttuk egymást. Igencsak meglepődtem, amikor a rendőrakadémián láttam viszont. Miután elvégeztük a sulit, a Seattle-i kapitányságon kaptunk munkát. Azóta együtt dolgozunk.