A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Privát asztalok


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
i'm gonna N E E D some people ••
† Kedvenc dal :
sucker for P A I N ••




Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 23, 2015 12:07 am

care & tom



[You must be registered and logged in to see this image.]
Meg kell mondanom, hogy unalmas a jó kislányt játszani és részben tejesen kimerítő is. Már komolyan mondom halálra untam magam csak azért, mert leültem ide és nem tértem rá rögtön a lényegre. Húzhatnám még párszor így az agyát, de most semmi kedvem ehhez. Nincs kedvem szórakozni ezzel az egésszel, tényleg nincsen. Csak igyon bele a nyamvadt kávéjába és onnantól kezdve pedig már itt sem vagyunk. Azért egy minimális baráti csevegésre mégis kapható vagyok, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy szerencsétlen pont azután dönt úgy, hogy mindent itt hagyva velem jön és dobunk egy jó kis partit, a már szinte teljesen üres Forbes házban, hiszen elég sok mindent kidobáltam, vagy elajándékoztam. Nem akartam semmit, ami emlékeztethetne arra, amit elveszítettem. Bár maga ez a város is eléggé lehangoló. A lakás csak fokozza.
Igazából most készültem menni. Mármint éppen befejeztem, de gondoltam, hogy beszélgethetnénk egy kicsit előtte. Igazából úgy sem sietek túlságosan sehova. – Csak ki ebből az unalombörtönből, ahová én magam taszítottam önmagam. Komolyan mondom, hogy fejbe tudnám lőni magam azért, mert itt megjátszom azt, ami nem is vagyok, ahelyett, hogy ténylegesen rátérnék arra, amit akarok. Mert vámpírrá akarom őt változtatni. Úgy talán több hasznát veszem, mint egy tudatlan kis embernek. – Igen, itt lakom.. Dahh.. Örülök, hogy sikerült összerakni a képet.. Most pedig. – Közelebb hajolok hozzá és az arcát magam felé fordítom. – Szépen belekortyolsz a kávédba, mielőtt még elmegyünk innen aztán velem tartasz a lakásomra anélkül, hogy bármit is kérdeznél. Ott pedig szépen leülsz a kanapéra és csendben maradsz egészen addig, amíg azt nem mondom, hogy meg nem szólalhatsz. – Mikor apró bólintással jelzi, hogy felfogta, amit mondtam és a kávéjába is belekortyol kézen fogva ráncigálom ki őt a helyszínről, hogy a házba vihessem, közben pedig fél kézzel írok Bonnie-nak egy üzenetet, hogy találkozzunk a lakásomon. Az igazi móka csak most kezdődik. Plusz.. Igazán nincs, aki megállíthatna benne.



©


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
Irie Maffia - Bajnok
† Tartózkodási hely :
You have no idea ;)
† Hobbi & foglalkozás :
Gitározás, Zenehallgatás, Dalszövegírás, Animék nézése, Manga olvasás
† Humor :
Néha van, néha nincs, változó mint a halmazállapot :D



Elizabeth Scars ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 09, 2015 10:07 am
Ems & Beth
You're the same, but I am broken...


Ismered az érzést? Azt az érzést, amikor valamire évek után jössz rá, csak akkor tudatosul benned igazán, hogy az egyáltalán megtörtént, és csak akkor kerülsz igazán mélypontra? Amikor eddig azt hitted, hogy fájt, de csak a felismerés után tör rád elemi erővel a kín, ami addig csak csendben várta azt, hogy feltörhessen, és ezzel tönkretegye az amúgy is vágányra futott életedet.

Én megismertem ezt az érzést. Már elég jól ismerem, még így is, hogy alig pár perce találkoztam vele először. De már most úgy fáj, mint eddig semmi soha. Ha eddig nem voltam depressziós, akkor valószínűleg mostantól az leszek. Miért? Miért kell az életnek ennyire fájnia? miért nem lehet csendben, egészségben, és nyugodtan? Persze én még nem panaszkodhatok ennyire. Vannak, akik nálam sokkal rosszabbul járnak. Hallottam hírből, hogy elárvult lányok sztriptízbárokban vagy utcasarkokon kötnek ki, esetleg bántalmazzák őket az árvaházban, mert nem olyanok, mint a többiek. Függetlenebbek, keményebbek, és néhány nevelőnek az az életcélja, hogy megtörje ezeket a gyerekeket Én ezt megúsztam. Nekem nem volt ilyesfajta problémám, és most sincs. Helyette mindenkit ellöktem magamtól, akit a családomnak nevezhetek. Szerintem ők már nem tartanak családtagnak engem. Pár barátom van, akikkel véletlenül tudok összetalálkozni, és ők a támaszaim. De senki más nincs itt nekem. És a legszörnyűbb az egészben, hogy ezt magamnak csináltam.



Ems megkérdezi, van-e hol laknom. Tudom, hogy aggódik értem, és jó érzés, hogy törődik velem, de nem akarom zavarni.
- Van egy kisebb házam, de köszönöm. Nem akarok a terhedre lenni, Ems. Jól leszek, csak... idő kell. Még több idő, mint amennyi eddig volt - sóhajtok egy mélyet, és belekortyolok az asztalon lévő pohárba.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
My brother's soul
† Kedvenc dal :
Talking Body
† Tartózkodási hely :
ღ Mystic Falls



Emma Raynor ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 14, 2015 9:56 pm
Elizabeth & me
Nice to meet you, dear friend

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megvan még az az ominózus pillanat, mikor összeismerkedsz valakivel, tényleg, úgy istenigazán és néhány nap alatt úgy érzed, mintha ezer éve barátok lennétek? Nehéz elképzelni, hogy valaki alig 72 óra leforgása alatt belopja magát az ember szívébe, hogy aztán fájdítsa azzal, hogy nem mondhatja el neki az igazat, sőt valószínűleg jobb esetben is pár hétnél tovább nem is lehet vele kapcsolatban. Én betartottam a szabályokat. Az egyszeri londoni utamról nem vittem magammal semmit és senkit. Az emlékeket viszont még Norman sem képes elvenni. Mármint nem fizikailag, szó sincs arról, hogy az ereje nem lenne meg hozzá. Csupán nem tenné meg velem. Nem sok barátom akad a városban, egy barátság emlékétől nem fosztana meg. És hiába furcsállom, hogy életünk fonala ismét összesodort minket, mellettem senkinek nem életbiztosítás a létezés, szóval igyekszem, hogy a nagy találkozás minél kevésbé vonjon a hatása alá. Persze az már a kezdet kezdetén látszik, hogy ez nem fog sikerülni. Beth nem túl szép látvány most, annak ellenére, hogy egy kimondottan csinos lányról van szó, aki rosszabb napjain is igazi jelenség. Mintha valami eltört volna benne.. Mintha nem is igazán lenne önmaga. Az ájulása pedig csak rátesz egy lapáttal az aggodalmamra. Esélyes, hogy azonnal a kórház opciót választanám, ha nem tudnám, hogy az az utolsó utáni lehetőség Beth listáján. Szóval marad az, hogy néhány percet adok neki, ha pedig mégsem, akkor inkább rászolgálok a haragjára, mintsem komolyabb baja essen. Végül erre nem lesz szükség, fellélegzek kissé, mikor magához tér, de nem könnyebbülök meg teljesen. Az a bizonyos szorító érzés még ott leledzik a szívem táján és nem értem, hogy mi keresnivalója arra, egészen addig, míg meg nem pillantom barátnőm szemében a kibuggyanni készülő könnycseppeket. Nem kell megkérdeznem, hogy mi történt. Nem szükséges egyesével kihúznom belőle a szavakat. És bár szűkszavú, a tőmondat, ami elhagyja a száját, teljesen megfagyaszt. Fizikailag képes vagyok arra, hogy a karomba vonjam és támaszt nyújtsak neki, de életemben immár sokadjára eljött az a pillanat, mikor nem tudom, hogy lehetnék hasznos. Hogyan tehetnék érte valamit anélkül, hogy megbolygatnám a fájó pontot és még nehezebbé tenném ezt az egészet a számára. A. A halál nem is áll távol tőlem olyan nagyon. Az apám rég nem él már. De az életemet nem tudnám elképzelni az anyám nélkül. Komolyabban belegondolva mindent neki köszönhetek és .. Képtelen vagyok belegondolni abba, mit tennék, ha ő nem lenne. Normannel sem más a helyzet. Tragédia. Letargia. A sajnálatnyilvánítást pedig csak felpakolhatná a polcra a többi közé, akik tehetetlenül kinyilvánítják részvétüket.
- Van.. Van már hol laknod? – kérdezem akadozva. Jobb ötlet híján továbbra is úgy ölelem, mintha attól tartanék, hogy ha én nem tartom össze, akkor pillanatok törtrésze alatt darabjaira hullana ez a fiatal lány. De ami először az eszembe jut az az, hogy nem lehet egyedül. Ilyenkor, ebben a helyzetben nem.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Keresem :
✗ my sister
† Kedvenc dal :
do or die
† Tartózkodási hely :
✗ where the work is
† Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
† Humor :
✗ it was



James Madsen ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 23, 2015 4:19 pm
Nem mondom, hogy bajom van ezzel az egésszel. Segítek, ahol tudok, nincs bajom Mystic Fall-szal sem, azon kívül persze, hogy annyira azért nem ismerem a várost, és nem is biztos, hogy itt fogok letelepedni. Sőt. Nem ismerek itt senkit sem, így hát ez több, mint esélytelennek tűnik a jelen pillanatban. Atlantában születtem, és ott is nőttem fel, valahogy mindig is úgy képzeltem el, hogy ott is fogok élni amíg… nos amíg már segítettem mindenkin, csak magamon nem. Mindenkin ugye nem lehet,és hát előbb-utóbb mindenki bedobja a törülközőt, az is, aki amúgy másokat gátol meg ebben. Elég ironikus, de ez van.
[You must be registered and logged in to see this image.]

Kicsit meglepetten nézek fel, mikor csak úgy beülnek mellém, és a homlokomat ráncolva nézek rá pár pillanatig. – Igen, persze, emlékszem. – bólogatok megerősítve a szavaimat. Emlékszem, az arca nagyon is előttem volt, a neve nem ugrott be egyből, de ahogy elmondja azt, már arra is emlékszem. Igen, határozottan lógva hagyott azzal a reggelivel. – Hát, akkor… örülök, hogy látlak, Caroline. – mosolygok rá. Tényleg örülök, nagyon szimpatikusnak tűnt mikor találkoztunk Atlantában, és hát az ember nem azt hívja meg amúgy sem reggelizni, akit legszívesebben szemen szúrna egy villával, nemde? – Kérsz valamit? Meghívlak, és bepótolhatjuk a reggelit is így. – ajánlom fel, de persze nem fogok megsértődni, ha nemet mond, bár kicsit meglepne, mert mégis miért ült volna le ide, akkor? Elég lett volna köszönnie is. Bár lehet, hogy csak én bonyolítom túl a dolgokat, nem tudom. Néha szokásom az, hogy egy-egy doloba sokkal többet látok, mint amik valójában azok. Sajnos ezt nem nőttem ki, mint sok minden mást. – Te itt, Mystic Falls-ban laksz, igaz? Szerencse, hogy találkoztunk, nem tudtam a számod, úgyhogy… - nem is tudta volna felhívni, hogy hova tűnt, de gondolom nem is nagyon akarta, hogy keressem őt. Mindegy, most itt vagyunk mindketten, úgyhogy bepótolhatjuk azt a reggelit, minden felesleges rossz érzés nélkül.

Care & me

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
i'm gonna N E E D some people ••
† Kedvenc dal :
sucker for P A I N ••




Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 22, 2015 10:04 pm

care & tom



[You must be registered and logged in to see this image.]
Csapó kettő. Avagy még egy apró játék a kis emberemmel. Mondjuk nem követtem, de boldogan tapasztaltam, hogy Mystic Falls pont az Atlantai csapattól kért segítséget, amikor egy szörnyű, szörnyű baleset történt. Persze, hogy nincs hozzá közöm. Nem piszkolnám be túlságosan a kezemet. Csak egy icipicit irányítottam háttérből a szálakat. Közel sem volt véletlen, hogy ez a csapat érkezett ide, hogy besegítsen ezt én magam intéztem így. De most már kezdem unni azt, hogy egy törékeny embert próbálok szinte láthatatlanul megtörni. Megismételhetnék az első találkozásunkat legalább ötvenszer és mindegyiket külön helyszínen, valamint mindig másképpen megoldva, hogy a végére összekavarodjon, és ne tudja mi az igaz és mi nem. Mondjuk nem egy őrültet akarok magam mellé, hanem valakit, aki képes ellazulni és ezt talán vámpírként könnyebben ki tudom hozni belőle, mint egy kötelességtudó emberként, aki életeket akar menteni, ahelyett, hogy elvenné azokat.
Mikor meghallom, hogy kávét rendel – mert igen megfigyelem szerencsétlen egy hosszú, nehéz munkanap után – megigézem a kis pincérnőt, hogy én magam vihessem ki neki, de előtte még csepegtettek bele a véremből. Be is csusszanok mellé a kávéját pedig az asztalra helyezem. – Tom! Micsoda meglepetés! Annyira rosszul érzem magam, hogy lógva hagytalak azzal a reggelivel. – A pincérlány leteszi a pitét is, amit rendelt, majd elhessegetem, mert ez az én kis világom, ahova ő most nagyon nem tartozik bele. – Vagy már meg sem ismersz? – Nem tudom, hogy mekkora benyomást tehettem rá, de nem csodálkoznék, ha csak egy arc lennék a tömegből, viszont nagyon, de nagyon rosszul esne a lelkemnek, hogy valaki ennyire semmibe vegyen. – De, akkor bemutatkoznék újra.. A nevem Caroline Forbes. Még Atlantaban találkoztunk egyszer. – Ki tudja.. lehet van egy lyuk az igézésemen és beugrik neki a második találkánk, bár remélem, hogy az első jobban dominál, hiszen attól nem fosztottam meg. Egy elveszett lány voltam, aki képes volt fülig vörösödni egy bókra. Most egyszerűen csak megrántom a vállamat, hogy oké, na és?




©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Keresem :
✗ my sister
† Kedvenc dal :
do or die
† Tartózkodási hely :
✗ where the work is
† Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
† Humor :
✗ it was



James Madsen ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 19, 2015 2:06 pm
Fontos az együttműködés, ezt nagyon jól tudom, éppen ezért vagyok most is itt. Besegítettünk tegnap az ittenieknek, legalábbis néhány atlantai csapat, aminek tagja voltam én is. Volt egy nagyobb baleset, de szerencsére senki nem halt meg, két embert ugyan életveszélyes állapotban vittünk be, de a hírek szerint sikeres volt az életmentő műtét, amit végeztek rajtuk, tehát megúszták. Reggel van ugyan, de mindössze csak pár órája végeztem, átadtam a helyemet másnak, és mivel nem reggeliztem még – és sajnos nem is szoktam a rendszertelenség miatt, ami körüllengi az életem – úgy döntöttem, hogy itt az ideje ennek is. Nem ismerem annyira a helyet, de mivel itt voltak a legtöbben, idejöttem. Csak nem lehet akkor olyan rossz.
[You must be registered and logged in to see this image.]

A szüleim szerint ideje lenne, hogy megpróbáljak feljebb lépni a ranglétrán, bár szerintem annak örülnének a legjobban, ha felhagynék az egésszel és keresnék inkább valami más munkát. Megértem, hogy kívülről úgy tűnhet, mintha ez a munka szétcincálná az embert, és hát… van is benne valami, néha én is úgy érzem, hogy legszívesebben összeesnék, de hozzá lehet szokni. Szeretek segíteni az embereken, és az egyik legjobb vagyok, és akármilyen fura is kimondani, de szeretem a munkámat,még akkor is, ha néha nem sikerül segítenem az illetőn. Az ilyen mindig megesik sajnos.
- Elnézést, egy kávét kérhetnék? Illetve… azt hiszem lenne még egy ilyen almás pite. Köszönöm! – villantok meg egy hálás mosolyt a pincérnő felé, még mielőtt a maradék pitémet eltűntetném a tányéromról. Nagyon rég nem ettem, elég éhes vagyok, ráadásul fáradt is, mostanában többet éjszakáztam, mint az elő van írva a számomra, de nem bánom, az extra pénzzel soha nincs baj,de… fáradtan nem végezhetem a munkámat. Ha emiatt vétek valamit, akkor annak a levét más issza meg, ezt pedig egyszerűen nem engedhetem. Ennél azért jóval szigorúbb vagyok magammal. Muszáj a legjobbat kihoznom magamból munka közben és hát…azon kívül is persze.

Care & me

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
Irie Maffia - Bajnok
† Tartózkodási hely :
You have no idea ;)
† Hobbi & foglalkozás :
Gitározás, Zenehallgatás, Dalszövegírás, Animék nézése, Manga olvasás
† Humor :
Néha van, néha nincs, változó mint a halmazállapot :D



Elizabeth Scars ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 18, 2015 5:03 pm
EMS & BETH
You're the same, but I am broken...


Nem gondoltam volna, hogy Ems ennyi év kihagyás után is képes ennyire aggódni értem. Úgy értem, mindent elvágtunk, egy telefont, egy e-mailt sem váltottunk, mióta elment Londonból. Ez is az oka annak, hogy nem tudja, hogy a szüleim már nem élnek.
A SZÜLEIM NEM ÉLNEK... Még magamban kimondva, ennyi év után is. Árva vagyok. Mintha csak most tudatosult volna bennem igazán ez az egész. 
Mocsok rossz érzés. Mintha most elragadták volna egy részemet. Már lassan nem tudok mit kezdeni magammal. Tehetetlennek érzem magam. Basszus, ebből dalt kellene írnom. Mekkora siker lenne... Mindegy. A hírnév a legkevésbé sem érdekel. Nem, mert az nem hoz boldogságot, ahogy a pénz sem.
- Nem vagyok jól, Ems - nevettem fel keserűen. - Mint azt látod, borzalmasan vagyok. Történt egy s más, mióta elmentél Londonból. - motyogtam a plafont kémlelve, ahogy egy keserű gombóc kezdett formálódni a torkomban. Mint amikor az ököl méretű fájdalomcsillapítót szeretné az ember leerőltetni a torkán, csak ebbe most epe is keveredett. Egy olyan mélységes fájdalom csapódott hozzá a hangomhoz, amit talán nagyon kevesen éltek át életükben. Olyan visszhangot kölcsönöz az ember érzéseinek, amik félelmet keltenek mások lelkében. Ezért nem mernek sokan odalépni a teljesen feketébe öltözött emberhez. Mert egyszerűen nem tudják, hogy hogyan segítsenek neki, mit mondhatnának. Fáj ezt látni, de tenni nem lehet ellene. - Anyu és apu... Ems, a szüleim - kezdtem könnyezni. - MEGHALTAK. nincsenek többé...


*************************************************
megjegyzés: tudom, hogy gyengusz lett, ne haragudj Ems!
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
My brother's soul
† Kedvenc dal :
Talking Body
† Tartózkodási hely :
ღ Mystic Falls



Emma Raynor ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 03, 2015 12:24 am
Elizabeth & me
Nice to meet you, dear friend

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mi tagadás, spontán szívinfarktus kerülgetett néhány perce, mikor - bár figyelmeztetés után -, de Beth összeesett. Csak a lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy nem lett komolyabb baja. Na meg annak, hogy alapból is körültekintőbb vagyok az átlagnál és a zsigereimben éreztem, hogy nem lesz minden rendben. Túl sápadt a bőre, de nem csak ez ijesztő. A szemei.. Azok, amik mohón, fénnyel kápráztattak el néhány éve, most szinte élettelenek voltak. Talán csak a rosszullét velejárója, hisz megérezte előre, hogy el fog ájulni. De az is lehet, hogy valami komolyabb van a háttérben. Addig viszont nem tudok tenni semmit, míg ki nem nyitja a szemét és meg nem szólal. Kívánom, hogy ez minél hamarabb történjen meg, mert a végtelenségig a személyzetet sem tudom innen távol tartani azok után, hogy egyszer már sikeresen elutasítottam a kórház gondolatát is.
Azt pedig mondanom sem kell, hogy az aggodalmam minden egyes pillanattal csak nő, nem természetes az, hogy elájul az ember, nekem ilyet senki se meséljen be. A boszorkáknál is azért fordulhat elő, mert egy-egy varázsige bizony minden erőt kivesz a testből szellemileg. Nem fizikailag. Itt is erről lehet szó, amellett persze, hogy teljesen biztos vagyok abban, hogy Beth halandó. Megérzem a természetfeletti jelenlétet, általában még kontaktus sem kell hozzá, de most ez hatványozottan érződik. A barátnőm továbbra is ember.
- Hogy? Dehogy.. - mosolyodom el megkönnyebbültem, ahogy meglátom, hogy kezd eszméletéhez térni. Hatalmas kősziklák szakadnak le a szívemről már most, pedig még nem is tudom, hogy mekkora a baj. Abból ítélve viszont, hogy bolondozik, remélem én reagálom túl és tényleg csak megy múló rosszullét tanúja voltam. Nevet.. Olyan jó hallani a hangját a nagy ijedtség után, hogy önkéntelenül én is mosolyra húzom a számat. Azt hiszem, most már szólhatna valaki a szívemnek, hogy ne kalapáljon ennyire.
- Rendben, oké, legyen így... De azért maradj még egy kicsit fekve.. - intem meg őt, mielőtt túl gyorsan és korán kezdene ficánkolni. Időközben egy nagy pohár vizet pillantok meg az egyik asztalon, mellette egy kis rágcsálnivalóval. Nem lenne hátrány, ha enne valamit, nyugodtabb is lennék, ha nem dobná így el magát még egyszer. Főleg akkor, ha nincs vele valaki, aki elkapja. Össze is törhette volna magát...
Hát, úgy tűnik a féltő ösztönöm remekül működik még mindig. Ennyi év kihagyás után is tudok aggódni érte, holott az, hogy minden kapcsolatot megszakítottunk, az az ő érdeke volt. Elvégre, amint megtanulom ténylegesen is használni az erőmet, nem csak ilyen tessék-lássék módjára, én nem fogok tovább öregedni. Remélhetőleg. Ő viszont igen, és ez felettébb nemkívánatos kérdéseket vetne fel.
- Volt ilyen korábban is? - puhatolózom komolyra fordítva a szót a nagy mosolygások közepette. Nem vagyok orvos, az tény, de a gyakoriságból tudok következtetni erre-arra. Talán tényleg hallgatnom kellett volna a személyzetre és hagyni, hogy végigmenjenek Beth-en egy teljes kivizsgálással. Az még senkinek sem ártott meg.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
Irie Maffia - Bajnok
† Tartózkodási hely :
You have no idea ;)
† Hobbi & foglalkozás :
Gitározás, Zenehallgatás, Dalszövegírás, Animék nézése, Manga olvasás
† Humor :
Néha van, néha nincs, változó mint a halmazállapot :D



Elizabeth Scars ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 05, 2015 12:22 pm
Ems & Beth
You're the same, but I am broken...


Elájultam, ennyi. Nem is tudom, miért csodálkoznék, ha egyáltalán meglepődtem volna azon, hogy ez történik. Én bolond, hogyan is gondolhattam, hogy valaha is sikerülni fog annyira kimásznom a gyászból, hogy új életet kezdjek? Csak még nagyobb rosszat okoztam magamnak azzal, hogy eljöttem. Mit jöttem, menekültem! Gyáva vagyok. Mindenki elől elszöktem, mert azt hittem, hogy ha nem látom a családomat, akkor nem fog annyira fájni a fokozhatatlan. Tévedtem, nem is kicsit, mert maga alá temet minden, amit elfojtottam. 


Két dolgot sikerül letisztáznom magamban, mire végre párolgásba kezd az engem körülölelő, puha, jótékony sötétség. Egy: nagyon fáj a nyakam, de valószínűleg nem estem a földre, mert akkor biztos nem a nyakam, hanem jó pár más testrészem fájna. Kettő: fogalmam sincs arról, hogy hol lehetek, mert a tipikus mosdószag eltűnt, és olyan más illat van. Ja, bocsi, nem kettő, hanem három, mert van még egy: valaki valami vizes cuccot nyomkod a homlokomhoz. 
Kicsit lenyugszom, mikor ájulásom előzményei filmként lejátszódnak a fejemben, így arra is rájövök, hogy valószínűleg Ems próbál összekaparni. Megremeg a szempillám, aztán kinyílnak szemeim, és hálás mosollyal tekintek barátnőmre.
- Te egy angyal vagy - nevetek fel. - Köszönöm, Ems. Ja, meg azt is, hogy nem hagytad, hogy kórházba vigyenek... - nézek körbe. Olyan a, nem is tudom, talán a terem megnevezés illene rá legjobban... Jó, teljesen mindegy, én teremnek hívom és kész! Tehát, a terem inkább hasonlított a Mystic Grillre, mint egy kórházi szobára, ráadéssul nem kavargott klórszag a levegőben. - Hálám üldözzön a sírig, és még azon is túl, ó nagy angyal - nevetek fel, mert imádom ezt a csajt. 
Egyszer, emlékszem Londonban valakik azt hitték, hogy testvérek vagyunk, pedig nem hasonlítunk annyira... Ő sokkal szebb nálam. Mindent tud arról, mit hogyan szeretek, mit utálok, és mivel lehet jókedvre deríteni. Ebből következik hogy azt is tudja, hogy GYŰLÖLÖM a kórházakat. Úgy látszik, a sors csak jót tesz nekem azzal, hogy a szerencse újra összehozott Emma Raynorral.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
My brother's soul
† Kedvenc dal :
Talking Body
† Tartózkodási hely :
ღ Mystic Falls



Emma Raynor ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 05, 2015 11:22 am
****
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 5:04 am
Vissza az elejére Go down
 

Privát asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Grill-