Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 15, 2013 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Mire felkeltem, Hayden már nem volt sehol. Gondolhattam volna, sosem marad meg hosszabb távon sehol, miért lenne kivétel ez alól a tulajdon húga? Ezért nem is igazán húztam fel magam, ehelyett erőt vettem magamon, és letusoltam, és jó alaposan meg is reggeliztem. Mint azt sejteni lehetett, a kimerültségem el is tűnt, bár a varázserőmet még mindig nem éreztem a réginek, úgyhogy egy kis relaxáció mellett döntöttem. Körülbelül ezután éreztem meg egy másik erőt... hatalmas volt! És kíváncsivá tett... gyorsan magamra kaptam egy pulóvert, és szinte észveszejtő tempóban téptem ki az ajtót a helyéről, majd indultam el, hogy utánajárjak, miféle boszorkány rendelkezhet ekkora mágiával...
/Mikaelson villa/
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 11, 2013 3:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Felsóhajtottam, mikor láttam hogy lehunyja a szemeit. Vele akartam maradni egy ideig még, de végül csak sétálnom kell.. ki kell szellőztetnem a fejemet.. jobb lesz ez így..

/ Főtér /
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 04, 2013 11:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Hát, régen voltam már gyerek, és a rosszlányok amúgy sem a bátyjukkal alszanak együtt - jelent meg egy mosoly az arcomon, ahogy szorosan hozzábújtam. Csak ne szökjön el tőlem, amíg alszom... utána felőlem oda mehet, ahová akar, nem tiltom meg neki... De hát most elég kimerült vagyok ahhoz, hogy csak a közelségének örüljek. Nem sokkal később pedig már el is nyomott az álom. Bár egyelőre elkerültek az igazi álmok...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 01, 2013 9:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Hülye fintort villantottam felé, majd meglepetten kaptam oda a tekintetemet, és meglehetősen furcsa pillantással ültem le az ágys zélére.
- Régen kértél tőlem utoljára ilyesmit, húgi. - súgtam neki, befeküdve mellé. - De ha neked ez így kényelmes.. - sóhajtottam. - Leveszem rólad mindkét kezemet... nem is érek hozzád, oké? - vigyorogtam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 01, 2013 12:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Őszintén remélem, hogy úgy nem akarnál hozzámérni, különben másik nemiszervet varázsolnék neked - vigyorodtam el. Persze, hogy ezt nem úgy gondolta, legalábbis remélem. Közben töltött nekem vizet, úgy ahogy kértem, és én olyan mohón ittam, mintha napok óta nem jutottam volna folyadékhoz. - Maradhatnál velem - jegyeztem meg, miután végeztem. Utoljára kislánykoromban kértem ilyen hülyeségekre, de most szükségem volt arra, hogy minél közelebb tudjam magamhoz. Már csak a varázslat miatt is...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 29, 2013 7:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Gyere! - vettem őt a karjaimba, és besétáltam vele a hálószobájába. Jó lenne, ha... most rögtön kiderülne, mi az oka ennek a dolognak mert a nyugtalanságom ekkor már határtalan. Mit kellene hát mondanom, hogy nem érdekel? Ezt nem tehetem meg.
- Mi az, hogy nem merek hozzád érni? - lepődtem meg és elviygorodtam. - Nem ismersz eléggé, Trish! - kacsintottam rá. és a kezébe adtam a poharat, amit rendelt tőlem, majd megtöltöttem vízzel. - Idd meg. Aztán alvás! Én nem vagyok fáradt. De ha az leszek, majd kinyúlok a kanapén.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 6:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Szerintem inkább kísérj be a szobámba. Tudod, talán egy kis pihenés tényleg segít. Na és eprsze az a pohár víz - jegyeztem meg, miközben alaposan megnéztem azt a függönyt. Persze biztos jól el tudta húzni, de egyetlen árva napsugárnak sem kéne bejönnie. Mondjuk valahogy ki kéne deríteni, hogy miként hatott rá a varázslat. Holnap meg, ha kipihentem magam, tehetek a visszafordítása érdekében, legalábbis az ő esetében. - Te nem vagy fáradt? Mert még mindig aludhatsz a kanapén... vagy abba sem halsz bele, ha kivételesen egy olyan nővel alszol, akihez nem mersz hozzányúlni - kacsintottam rá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 27, 2013 8:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Még mindig nem látom, hogy olyan jól lennél. - suttogtam, a fejemet rázva, és odaálltam elé, miután ledobta a kabátomat magáról. Szép vagy nem szép, nem ezen volt most a hangsúly. Ami a lényeg volt inkább, hogy.. megsimogattam az arcát, de rögtön a függönynél termettem, hogy összerántsam és visszasétikáltam a húgom elé.
- Mi a baj? Vizet kérsz? Vagy mit? - kérdeztem tőle, rekedt hangon, és leguggoltam elé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 24, 2013 5:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
/Lockwood-birtok-Télikert/
Haydennek köszönhetően viszonylag hamar visszaértünk a hotelbe, és valahogy az ő támogatásának köszönhetően a lépcsőn is sikeredett felbotorkálnom. Sőt, még a kulcsot is be tudtam dugni a zárba, aztán a lakásba is sikeredett bejutnom. Siker, vagy mi a szösz. A kabátját ledobtam a földre, remélve, hogy nem sértem meg vele, majd lehuppantam a kanapéra, és igen... végre sikerült úgy igazából magamba roskadnom. Ha sikerült... akkor örülni fogok. Kivéve, ha közben őt is bajba kevertem, mert ha ismét visszajut a pokolba énmiattam, akkor már nem tudom, mit csinálnék magammal. Valószínűleg az istennő-játékom úgy, ahogy van, összeomlana.
- Húzd be a függönyöket, mindjárt itt a napfelkelte - motyogtam neki, miután valamelyest észhez tértem. Amúgy sem borulhatok ki ilyeneken.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 02, 2013 5:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Meg sem lepődtem, amikor felkeltem, és már nem találtam a kanapén Haydent. Persze nem mondanám annak a túlzottan koránkelő fajtának, de azért olyannak igen, aki ha felkel, már áll is tovább. A nőcskéivel is valahogy így szokta csinálni. Legalábbis így csinálta, mielőtt meghalt. Mindegy is, nem húztam fel magamat rajta, mert elérkezett a bál napja, ami igényelt némi előkészületet. Először is, pontosabban utánanéztem a varázsigének. Nem, nem kellett megtanulnom, mert ezt valamelyik szivatós kedvében lévő ősünk találta ki, akiről megtaláltam én a varázslatot, de azért jobbnak láttam a biztonságot. Nem lenne jó, ha hiba csúszna a számításomba, és esetleg visszaküldeném Haydent oda, ahonnan jött...
Aztán nem elhanyagolható tény, hogy én is nőből vagyok, és nem jelenhetek meg akárhogyan egy bálon, főleg ha ez ennyire városi szintű. Nem akartam sem túl jónak, sem túl rossznak kinézni, így kiválasztottam egy olyan szerelést, ami saját megítélésem szerint valahol a kettő között van, de azért ad némi ragyogást a számomra. Így esett a választásom egy szürke, gyűrött hatású ruhára, amibe könnyű volt belebújnom. Ezek után elkészítettem a sminkemet, és a hajamat, majd el is indultam. Elvégre a bátyámmal is ott fogok találkozni később...
/LOckwood birtok/
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 02, 2013 4:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Mikor reggel ébredezni kezdtem, már sütött a nap. Tényleg nem voltam koránkelő típus. S ahogy a háló irányába tévedt szemem, láttam hogy Trish még mindig alszik.
Felegyenesedtem, kikeltem a kanapé melegéből, majd írtam neki egy cetlit, hogy elmegyek a partneremért, készítsen elő mindent a bulihoz, és ott megbeszéljük, hogy mi is legyen ezzel az egésszel.
Felöltöttem az öltönyömet, majd elindultam Lamia-ért.

/ Lamia lakása /
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 02, 2013 9:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Mindenféleképp beavatlak - jegyeztem meg, miközben felálltam a kanapéról. Ha neki ez is megfelel, akkor aludjon itt, az ágyamat amúgy sem adnám át, ahhoz túl kényelmes... - Akkor reggel, ha addig el nem tűnsz - indultam meg a szobám felé. - Addig is, szép álmokat, bátyám - jelent meg egy halvány mosoly az arcomon, mielőtt még be nem léptem a szobámba, és onnan el nem feküdtem az ágyamon. Holnap... holnap hosszú nap lesz. Itt a bál, és már csak azért is várom, mert izgalmasnak ígérkezik.
Egy darabig persze nem igazán jött álom a szememre, mert el voltam merülve a tervezgetésben, és a különféle egyéb számításokban, aztán szinte észre sem vettem, és máris rászállt a "jótékony sötétség" az elmémre, én pedig úgy aludtam emiatt, mint a bunda...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 02, 2013 8:58 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Tudod, hogy bármikor benne vagyok a terveidben, Trish. Csak avass majd be. - kacsintottam rá, majd körbefordultam és úgy véltem, nekem a kanapé lesz a legjobb. Reggel korán fel kell kelnem, el kell mennem Lamia-ért, aki remélhetőleg nem fog kidobni engem onnan.
- Tűnés a kanapéról, aludni akarok! - vigyorogtam Trishre, hiszen még mindig az említett berendezési tárgyon üldögélt, és amint felállt onnan, megigazgatva a párnákat, ledobtam oda magamat.
- Reggel, baby... reggel mindent folytatunk. Ma már.. húz az agyam.. - mondtam neki csibészes kis vigyorral. Ha valaki, hát ő érthette hgogy mi szokott engem ennyire kimeríteni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 01, 2013 5:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Nem lesz semmi baja az életednek... Neked csak egy közvetítő szerepet szántam, amiből nem eshet bántódásod. Ha valakinek lesz annyi sütnivalója, hogy ludast keressen, az úgyis én leszek - jegyeztem meg. Elvégre a varázslat nagyobbik részét én végzem, és Haydennek főként a vámpír-énjére van szükségem. És ha valaki egy sorstárssal találkozik, azt tán csak nem akarja megölni, nem igaz? - Itt? Mármint itt alszol? - kérdeztem vissza. Nincs ellene ellenvetésem, mert van itt ágy, kanapé, minden, csak nem hittem, hogy maradni akar. Egyébként kifejezetten örültem neki. - Legyen, reggelig meggondolom, hogy tervezem a dolgot.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 01, 2013 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Nem vagyok ijedős fajta, drágám, ezzel te is tisztában lehetsz. Kivéve ha nem az életemet készülöd kockáztatni.- álltam fel, majd úgy döntöttem, hogy ezt ki kell majd pihennem magamból. Lassan itt a bál, és nem vagyok korán kelő típus.
- Tudod mit? Feküdjünk le... aludni. - suttogtam. - Gondold végig éjjel, mire van szükséged, és reggel mindent megbeszélünk. Ha a bálon ez a terved, akkor segíteni fogok benne, rendben? . fordultam felé újra.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 28, 2013 6:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Csak nem betojtál, Hayden? - nyújtottam ki rá a nyelvemet. Határozottan szórakoztató volt látni az arckifejezését, ahogyan megrémül... elvégre igen, a tervnek volt az a kis hátulütője, hogy bizonyos ideig ő sem igazán napozhat. Hacsak nem biztosítom be, hogy nem kell félnie. - Ne aggódj. Nem örökké tartana, hanem körülbelül... két hétig. Max egy hónapig. Addig te is meg tudsz lenni a fenekeden egy darabig, nem igaz? - kérdeztem vissza. Őszintén, ha ennyire aggódik, maximum csinálok neki egy újat, hogy ne okozzon számára túlzott megpróbáltatást, hogy a Pokol béklyói után a húga őrültsége korlátozza.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 28, 2013 2:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
A kezembe vettem egy párnát, és azt kezdtem dobálgatni, közben érdeklődve figyelve rá de nem mondanám, hogy ezúttal nem sikerült oltárira meglepnie.
- Hogy... mit akarsz te csinálni? - lendültem előre hirtelen és bamba szemekkel pislogtam rá. - A napfénygyűrűk nélkül a vámpírok.. köztük én is.. - sokkolódtam egyre inkább.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 27, 2013 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Nos, nélküled, jobban mondva nélkülünk talán unalomba is fulladna az a kis rendezvény - jegyeztem meg egy vigyorral az arcomon. Ahhoz képest, hogy mielőtt idejött, nagyon akartam haragudni rá, most azon kaptam magamat, hogy újból tervezgetek vele, és olyan ötleteim támadnak, amiket nélküle talán végre sem tudnék hajtani.
- Kicsit meg kéne mutatni a vámpíroknak, hogy nem olyan hatalmasak, mint azt hiszik. Arra gondoltam, hogy megpróbálhatnánk hatástalanítani néhány napfénygyűrűt... - jegyeztem meg, és őszintén reméltem, hogy tetszeni fog neki a dolog, és benne lesz a terveimben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 26, 2013 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Természetes, hogy megyek. Mi lenne egy ilyen bulin nélkülem? - kérdeztem méltatlankodva. Közismert volt, hogy szerettem a feltűnést, és azt ha engem mindenki bámul. De.. ez a véremben van. Egy egoista vagyok, hát mit tehetek én erről? Biztos a szüleim csináltak valamit félre.
- És lesz valami nagy bumm részedről? - kérdeztem tőle egy sóhaj kíséretében, de semmi többet nem mondtam. ELőször erre válaszoljon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 25, 2013 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Nos, ha lesz vevő rá, tudod, hogy nem fogom hagyni, hogy elvesszen. - Szavaim közben egy ördögi mosoly kúszott fel az arcomra. Miért ne? Imádom, ha valakinek bemutathatom, mi mindenre képes a fekete mágia. Mennyi hatalmat adhat, és mégis mennyien félnek tőle. - Szóval egy boszorkány - vontam össze a szemöldökömet. Fogadok, hogy nem csak a két szép szeméért szabadította ki, hanem... valami másért is, de most inkább nem gondoltam bele. - Igen, tervezem tiszteletemet tenni ezen a bizonyos bálon - bólintottam. A múltkorin is ott voltam, de csak mert szerettem a tömeget figyelni. Mondjuk nagyon örültem volna, ha legalább egy kis bunyót vagy érdekes dolgot látok, ahol bemutatkozik pár vámpír vagy vérfarkas . - Gondolom te is, ha már így rákérdeztél - jegyeztem meg.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 25, 2013 5:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Szerintem csupán még nem jöttek rá, hogyan használják úgy igazán az erejüket. Majd te megtanítod nekik - kacisntottam Trishre. Igen, neki vannak képessségei ehhez. Igaz, talán azok a boszorkányok, akik a jó mágiát alkalmazzák, nem lesznek vevőek a feketére. Mert akárhogy is nézem, sem Trish, sem én nem vetettük meg a fekete mágiát.
- Egy boszorkány... lényegtelen. - legyintettem a kezemmel, ennyivel felelve kérdésére, hogy ki segített visszahozni. - Van ennél fontosabb dolgunk is, úgy hiszem. Tervezelk megjelenni a bálon? - néztem mélyen a szeemibe.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 24, 2013 11:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Úgy pár hete... Nem régóta - vontam vállat. Azért jól esett, hogy azt mondta, ha tudja, előbb látogat meg engem. Mondani persze bármit lehet, de most nem szeretnék utánajárni, igaz-e, amit állít. Egyszerűen... hiszek neki. - Terveimben van egy kicsit felforgatni a város életét, bár ahogy elnézem, így sem unalmas... De a boszorkányok eléggé azoknak tűnnek - jegyeztem meg. Igazából még nem sokkal találkoztam közülünk, de általános tény, hogy a többségük nem képes lépni, és örökkön örökké a természetet szolgálják, mint valami rabszolgák. Undorító... Be kéne bizonyítanom néhánynak, hogy a fekete mágia használatával sincsen semmi gond. Sőt! Merem állítani, hogy élvezetesebb is. - Egyébként nem válaszoltál a kérdésemre. Ki segített visszajönni? - érdeklődtem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 23, 2013 7:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Akkor nem azonosak a terveink. - sóhajtottam fel, beletúrva hajamba. Én nem terveztem továbbállni, nagyon is hosszú távon terveztem itt letelepedni. Ugyan, hát mit veszíthetek? Itt nincs a gyilkosom... aki megölt engem. Nem, és nem is kell már menekülnöm előle.
- Kösz. - ültem le a kanapéra, és mintha otthon lennék, máris feltettem a lábamat a kis asztalra, ami ott terpeszkedett a kanapé előtt. - Mióta vagy itt, drága húgom? Ha előbb megtudom, te vagy az első, akit meglátogatok. - sóhajtottam ismét, közben próbálva felfogni, hogy vajon mi zajlik a fejében. Sajnos, túl jó emberismerő nem voltam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 22, 2013 6:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Csak azért vigyorgok rád, mert a testvérem vagy - jegyeztem meg, és miközben ő gyors terepszemleként körbenézett a lakásban. - Nem is terveztem sokáig itt maradni. Csak egy darabig, aztán majd lelécelek. Bár... tetszik a hely. - Ez amúgy tényleg így van. Mystic Falls furcsa egy hely, de teli van természetfeletti erővel, úgyhogy itt játszi könnyedséggel használom az erőmet, és nagyon meg sem kell szakadnom az erőlködésben.
- Esetleg ülj le - mutattam a kanapé felé, amit én is terveztem megcélozni. - Fogadok nem magadtól jöttél ki a Pokolból, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy kerültél ki onnan. - Nem volt a hangomban több szemrehányás. Egyszer talán még "megbosszulom" a maga módján, de nem most, amikor örülnöm kéne neki. Talán valami őrült tervet is kieszelhetnénk, vagy valami, és akkor még repkedni is fogok a boldogságtól, hogy visszakaptam az egyetlen lényt a földön, akivel általában jól elszórakoztam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 22, 2013 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Beletúrtam hajamba, miközben felsóhajtva néztem a küszöböt. Ez volt a legrosszabb az egészben. Itt kell dekkolnom addig, míg be nem hív. De ebben meg mi a frankó? Semmi.. félboszorkány létemre mégis ezt kell elszenvednem, pedig nem is vagyok teljes egészében vámpír!
- Na végre.. - sóhajtottam fel megkönnyebbülve és egyszerűen libegtem át a küszöbön, így nézve Trish szemeibe. - A vigyorgásodat már jobban csípem. - kacsintottam rá nevetve, majd körülnéztem. - Lakályos.. bár nem a te stílusod. - villantottam egy pillantást ismét Trish felé.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Trish lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Trish Evans
» Trish Lilith Evans - Boszorkány
» Dex lakása
» Leo lakása
» Eva lakása

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Hotel-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •