A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
ξ Lucy and the old me
† Kedvenc dal :
ξ Second Hand Heart
† Tartózkodási hely :
ξ in the shade
† Hobbi & foglalkozás :
ξ My brother infliction



Mulan Cohen-Chang ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 18, 2016 8:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

few friendship never dies
Lucy & Mulan

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hát… - kezdtem bele, még ha nem is illik így kezdeni a mondandót, majd dús tincseim közé túrtam. – Ha rajtad múlott volna, akkor talán tényleg nem is láttuk volna egymást többé, vagy lehet baromi hosszú ideig… - vallottam be, mert most se rajta múlott. Meg nem kizárt, hogy én idővel amúgy is megpróbáltam volna megtalálni őt, így tényleg nagyobb esély volt arra, hogy most a sorsnak igazán hálásak lehetünk. – De ez mindegy is, hiszen most csak az számít, hogy a két ördögfióka ismét találkozott egymással. – villantottam egy totálisan ártatlan mosolyt, szinte már csak a glória hiányzott a fejem felől. Egyszerűen túlzottan is örültem annak, hogy végre itt van és egy kis időt eltölthetünk együtt. Szerintem ő volt az egyetlen barátom, de még ő se ismerte minden titkát az életemnek, viszont ez most mindegy is, így inkább lapozzunk.
Amikor meghallom azt, amit mond, akkor csak elnevetem magam és kortyolok egyet sietve az italomból, hiszen jobban szeretem melegen, mint hidegen. Bár az is tény, hogy friss és meleg vérnek jobban örülnék. Az olyan tud lenni számomra, számunkra, mint az egyszerű halandók számára a kávé. Életmentő. – Hmm, valóban így van, de ezzel csak nem arra szeretnél utalni, hogy szeretnéd, ha rajtad is fejleszteném a remek orvosi tudományomat. – pillantottam rá egy kisebb kacsintás keretében, de én pontosan csak annyira hangosan mondtam, hogy csak ő hallja meg. Másra ez nem tartozott, a mosoly, ami ott bujkált az ajkaim szélén könnyedén elárulta azt, hogy csöppet se gondolom komolyan ezt az egészet. Sok mindenre képes vagyok, de őt sose lennék képes szerintem felboncolni, se fájdalmat okozni. Ahhoz túlzottan is fontos számomra.
Könnyedén taglóz le azzal, amit mond. Sok mindenre számítottam, de valahogy erre nem. Bár az tény és eléggé nyilvánvaló, hogy ő sokkal inkább anyának való, mint én valaha lehetnénk, de nem is lehetek, így mindegy is. Régóta már vámpírként tengettem a napjaimat, vagyis azóta, hogy magamhoz tértem. Pedig baromira hiányzik az erőm, de egyetlen egy boszorkány se képes visszaadni, így azt is tudom, hogy a bátyám keze lehet a dologban, de ezt a gondot majd másik nap megoldom, most inkább élvezni szeretném a barátnőm társaságában eltöltött perceket, mert ki tudja, hogy megint mikor fogom látni őt.
- Végül is, csak úgy lett, kipottyant, majd már 19 éves. Eléggé éretten születhetett. – persze az irónia könnyedén kihallatszott a hangomból, de mindenki másképpen dolgozza fel az információt, meg kicsit rosszul is esett, hogy eddig nem szólt róla… - Egyébként gratulálok hozzá. – pillantottam rá egy barátságos mosoly kíséretében, hiszen tényleg örültem annak, hogy ő neki lett családja, vagyis fia.
- Hmm, akkor lehet jobban jársz, ha távol tartod tőlem. – kacsintottam rá játékosan, amikor pedig ismét megszólalt, akkor a dallamos nevetésem könnyedén töltötte be a köztünk lévő teret és még picit a fejemet is megráztam. – Miért én rontanám meg őt? Lehet, hogy ő fog engem.  – nyújtottam ki a nyelvemet kissé gyerekesen, de mellette könnyen ment mindig a bohóckodás, így túlzottan nem zavart ez a dolog se, mármint a reakcióm. Legtöbb esetben sose szoktam így viselkedni. – Ohh, az sose volt gond. Legalább több az izgalom, mindig is szerettem a nem egyszerű dolgokat, vagy netán már el is felejtetted? – persze nem támadnám le a fiát se, azért jó volt kicsit ugratni vele őt. Ennyi járt nekem, ha már majdnem 2 évtizedig nem is szólt róla, vagy már lehet több is, ha számoljuk azt, amíg a pocakjában növekedett.  


:bb: 40[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my only son
Blake
† Kedvenc dal :
Bubblegum Bitch
DNA
† Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
† Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 17, 2016 10:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Mulan & Lucy
our friendship is everlasting

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Most megijedtem. - Tettetem a kétségbeesett felet, de nem tudom sokáig játszani a szerepem, ugyanis az ő nevetése engem is hasonlóra késztet. - Alap, hogy örülök neked. Olyan rég láttalak utoljára, hogy már attól kezdtem tartani, hogy többet nem is fogunk találkozni. - Mondjuk, ez az én hibám is volt. Nem igazán kerestem őt, amit bánok is, dehát kicsit összejöttek a dolgok mostanában.. nem szívesen állok elő kifogásokkal, mert vele mindig is szívesen töltöm el az időmet. Ő az egyike azon keveseknek, akivel bármikor, bárhol, illetve bármiről el tudok cseverészni anélkül, hogy tartanom kellene bármitől is.
Bár, én egyébként sem félek annyira a következményektől. Simán megígézhetek bárkit, ha arról van szó. Oké, kivéve, ha az illető verbénát fogyaszt, de abban az esetben is igyekszem kreatív lenni és kitalálni valami frappánsat arra az időre, amíg kiürül belőle az igézést blokkoló gyógynövény, és csak utána feledtetem el az illetővel a történteket.
- Áh, nem tud kifogni rajtam egy ennyi. - Legyintek, miután kiköhögtem magam és rendbe jöttem. Bár, részletezni nem akartam az okát, de egyébként is fölösleges lett volna, hiszen Mulan tisztában van vele, ő is ugyanúgy vámpírként tengeti a napjait, akárcsak én.  - Különben ha úgy vesszük, halott vagyok. Vagyis, a szakterületed. - Teszem hozzá még a vicc kedvéért, jóval halkabban beszélve, mint eddig, hogy a körülöttünk levők figyelmét ne hívjam fel a szavaimmal.
Lehet, mégsem kellett volna ilyen hirtelen kimondanom, hogy lett egy fiam, legalábbis a reakcióját látva, erre a következtetésre jutottam. Viszont, mulatságos volt a reakciója, a meglepettsége. Próbáltam nem nevetni az elképedt arckifejezésén, és inkább csak mosolyogni tovább.
- Hát, 19 éve kb.. de csak nem olyan rég óta találtunk ismét egymásra. Én szólni akartam, de mentségemre legyen, hogy nem igazán volt mikor.. elég sok minden történt az utóbbi időben..   - Pillantok rá ártatlanul, kiskutyásan, mindazok ellenére, hogy tudtam, nem fogok sokat elérni ezzel.
- És naná, hogy helyes! Az én fiam! Milyen legyen, ha nem jóképű? - Felelek magabiztosan az utolsó kérdésére is, ki is húzva a hátam büszkén, még úgyis, hogy azt a kérdését csak amolyan heccelésből tette fel. - Most szólok, hogy ne merészeld megrontani, mert rosszul jársz! - Fenyegetem inkább játékosan, mint keményen és szigorúan. - És vérfarkas.. szóval, tényleg rosszul jársz, ha megbántod. - Bukik ki belőlem még egy aprócska információ morzsa is, ami szintén sokk hatásként érheti. Talán, abba kellene hagynom a meglepetéseket, mert a végén infarktust kap itt nekem. Még kész szerencse, hogy azt elég nehéz kivitelezni egy vámpírnál!
Még élek  Rolling Eyes  :hatodjmeg:  
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
ξ Lucy and the old me
† Kedvenc dal :
ξ Second Hand Heart
† Tartózkodási hely :
ξ in the shade
† Hobbi & foglalkozás :
ξ My brother infliction



Mulan Cohen-Chang ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 01, 2016 6:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

few friendship never dies
Lucy & Mulan

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Még szerencse, hogy ezt mondtad, mert a végén olyat kellett volna csinálnom, amit nagyon nem akartam volna. – próbáltam totálisan komolyan előadni, de a végére azért csak elnevetettem magam. Ahhoz valami extra nagy dolgot kellett volna csinálnia Lucynak, hogy ártani akarjak neki. Megteszem, nem vagyok annyira szent, mint amilyennek tűnök első pillanatban, de ő a legjobb barátnőm, így őt inkább védeném, mintsem ártani akarnék neki. Ez pedig így van jól.
Az emberek vagy utálnak vagy szeretnek, de a kettő közötti útra még lehetőséget se adok. Lucy pontosan tudja, hogy néha eléggé sötét teremtés tudok lenni, de ő legalább helyettem is jó, ahogyan én se eszem meg mindenki fejét elsőre. Adok esélyt, mármint olykor-olykor, nem mindig.
Hamarosan pedig az egyik asztalnál foglaltunk helyet. A hulla már úgyse fog elszaladni a boncteremből, így igazán ráérünk, meg legalább a nyomozók is dolgoznak egy kicsit, mielőtt esetleg megint én oldanám meg az ügyüket. Néha kell egy kis előnyt is adni nekik. Szeretem a munkámat, ahogyan sok esetben még egy randiról is elszambázom, ha hívnak, de most nem így volt. Lucy fontos számomra, így őt csak úgy nem hagytam volna magára, így túlzottan nem is érdekelt az, hogy mennyit fogok késni. Megvárnak, nélkülem nem kezdenék el a boncolást, így akkor megyek, amikor akarok.
- Jól vagy? Meg ne fulladj nekem. Lehet, hogy orvos vagyok, de én halottakkal foglalkozom, nem pedig élőkkel, így légy óvatos. – szólaltam meg játékosan, hiszen azt még se lehetett hangosan tárgyalni, hogy mennyire is jó vámpírnak lenni, hiszen azt eszek, amit akarok, de a testem még se sokat változik. Mondhatni zérót, de ezt ő is tudja.
Amikor viszont azt mondta, hogy lett egy fia, akkor a szemem elkerekedett és a poharamat is majdnem elejtettem. – Mi van?! – csak ennyit bírtam elsőre kinyögni, hogy ez most valami tréfa, vagy mi a manó? Mikor lett neki fia? Meg miért nem szólt róla?
- Öhmm, állj! – szólaltam meg, majd elgondolkoztam egy kicsit. – Ne terelj, a sorozatgyilkos és a múlt megvár, de mi van?! – tettem fel újra a kérdést, mint aki nem értette meg a korábban kimondott szavakat. – Mikor is lett neked fiad? Meg miért nem szóltál? Meg merre van? Helyes? – tettem hozzá még az utolsó kérdést is a poén kedvéért, hogy kicsit oldjam a feszültséget, meg a sokkot. De ezt még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy van egy fia és ezt csak úgy most közli. Mégis miért titkolta ennyi ideig? Meg mikor is lett ő terhes?




● Remélem jó lesz 40[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my only son
Blake
† Kedvenc dal :
Bubblegum Bitch
DNA
† Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
† Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 04, 2016 3:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Mulan & Lucy
our friendship is everlasting

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Pontosan. Mindenesetre nagyon örülök Neked! Feldobtad a napomat, Csajszi! - VIllantok egy széles és őszinte mosolyt rá, hiszen sokakkal ellentétben, az ő jelenlétének tényleg tudok örülni.  Plusz, előtte ha akarnám, sem tudnám megjátszani magam. Ő talán olykor még saját magamnál is jobban ismer engem.
Mulan személyiségére általában két féleképpen tudnak az emberek reagálni: vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják. Középút nem igazán létezik. És ez így is van jól. Én az előbbi kategárióba tartozom természetesen.
Aztán, miután a kiszolgáló kiatta a rendelt italainkat és az egyik asztalnál helyet is foglaltunk, hirtelenjében azt sem tudtam, mit kérdezzek tőle először. Annyi mindent tudnia akartam. Hol járt, mit csinált, kikkel találkozott, milyen ügyekben volt része. Mindig is izgalmasnak találtam a szakmáját és amilyen precízen is végzi a dolgát.. az egyszerűen ámulatba ejtő.
Aprót kortyoltam a tejeskávémból, így emiatt kis híján vissza is köptem a folyadékot a hirtelen rám törő nevetéshullámtól, mikor meghallottam a válaszát az arra vonatkozó megjegyzésemre, miszerint ő is még mindig remekül tartja magát.
- Na igen. Persze, csakis az lehet az oka. - Kacsintok rá, miután sikerült győztesként kijönnöm az előbbi furának induló szituációból. Ha tudnák az emberek, hogy milyen jó vámpírnak lenni.. néhány apróságtól eltekintve, de arra most nem akarok gondolni.
- Hát öö.. még egészséges vagyok. - kezdtem, mikor meg sem hallgatva a terelésemet, azonnal faggatózni is kezdett. - Ez elég hosszú történet, de röviden összefoglalva lett egy fiam. - Zúdítom inkább egy lélegzetvétellel a nyakába azt, amitől a leginkább azt érzem, hogy megkomolyodottnak érzem magam. - Vagyis nem most lett, csak nemrég találtunk ismét egymásra.. - javítom ki magam yorsan, mielőtt még azt hihetné, hogy egy újszülöttről beszélek.
- Sorozatgyilkos, mi? Ugye nem egy régebbi ügyről van szó és voltaképpen engem kerestek? - heccelem, közben rá is kacsintba, hiszen ezt a poént ha akartam se tudtam volna kihagyni. Mostanában "jókislány" voltam és maradtam a popsimon.


Még élek  Rolling Eyes  :hatodjmeg:  
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
ξ Lucy and the old me
† Kedvenc dal :
ξ Second Hand Heart
† Tartózkodási hely :
ξ in the shade
† Hobbi & foglalkozás :
ξ My brother infliction



Mulan Cohen-Chang ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 21, 2016 4:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

few friendship never dies
Lucy & Mulan

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Talán az élet fura játék ez, hogy ilyen helyen botlunk egymásba. Váratlan, de nem kiszámíthatatlan. – mindig is volt egy fura stílusom, de míg legtöbben ridegnek vagy bármi hasonlónak gondoltak, addig ő legalább ismerte az igazi énemet. A mosolyom is teljesen őszinte volt, hiszen ő számomra mindig is fontos volt és mindig is az lesz. Ezen senki se változathat már. Mondjuk annyira tényleg nem váratlan, mert az emberek 98% biztosan jár kávézóba és az is kiszámítható, hogy reggelente teszik ezt meg, hogy munkába menet könnyedén elkortyolhassák az életet jelentő italt, vagy legalábbis valami hasonló tanulmányt olvastam, meg a bűnesetek is sokszor ezt mutatják, hogy az illető aznap egy kávézóban is megfordult. Mindegy is, hiszen most nem erről kell, hogy szóljon ez a találka.
A rendelésére csak bólintottam, majd azt is kikértem, mielőtt még valaki beszólna a sorban, amiért esetleg előrébb sétált miattam. Könnyedén adom át neki a saját poharát, majd az enyémbe óvatosan bele is kortyolok.
- Tudod a sok edzés, meg a diéta. – adtam elő az álszent dumát, de ahogyan én is értettem, úgy ő is értette azt, hogy ez csak a nyilvánosságnak szól. Mi már régóta nem változunk, akár tetszik ez nekünk, akár nem.
- Megkomolyodtál? Beteg vagy? Történt valami? – halmoztam el kérdésekkel, mintha meg se hallottam volna azt, hogy beszél hozzám, vagy a rám eső kérdéseket. Csak kattogott az agyam, hogy ő miként is komolyodhatott meg. Biztosan van valami oka ennek az egésznek, mert csak úgy az ember nem változik meg. – Én jól vagyok, s munka miatt vagyok ebben a városban. Sorozatgyilkos. – jegyeztem meg röviden, mert a többi kérdés nem túlzottan jutott el az agyamig, inkább csak kíváncsian fürkésztem őt és vártam arra, hogy mesélni kezdjen.



● Remélem jó lesz 40[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my only son
Blake
† Kedvenc dal :
Bubblegum Bitch
DNA
† Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
† Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 21, 2016 3:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Mulan & Lucy
our friendship is everlasting

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mulan látványára fejben akaratlanul is elkezdtem sorba venni azon eshetőségeket, amiért a városba érkezhetett a barátnőm.  Talán a munkája hozhatta ide? Mindegyis, a lényeg, hogy itt van! Hihetetlen, már a napját sem tudom, mikor láthattuk utoljára egymást.
Látszott rajta, hogy egyáltalán nem számított rám, mikor szembe fordult velem a bökdösésem hatására. Ám, annál őszintébbnek hatott a mosolya, mikor rájött, hogy "csak" én voltam az.
Az utalására elmosolyodtam. - Hihetetlen, hogy pont ezen a jelentéktelen helyen futunk össze. - teszem hozzá ámuldozva, majd miután sort kerítettünk a megfelelő üdvözlési szertartásra, rögtön vissza is tértünk a valóságba, azaz a rendeléshez, hiszen álltak még mögöttünk jócskán a sorban. - Egy tejeskávét. - Felelem a kérdésére mosolyogva az első dolgot, ami az adott pillanatban az eszembe jutott. Az mindig finom és képtelenség elrontani..
Majd miután kézbe kaptuk az italainkat, helyet is foglaltunk egy szabad asztalnál.
- Oh, de édes vagy! De ezt nem is kell mondani - húzom ki magam megjátszott önbizalommal, de nem bírtam sokáig, hamarosan a mosolygás is kikívánkozott belőlem. - Egyébként te sem panaszkodhatsz. Ugyanolyan csodásan festesz, mint mindig is - kacsintok rá sunyin.
- Jól vagyok, köszi. Hát te? És.. itt né, nem unatkozom. Kicsit megkomolyodtam, úgymond.. azóta, hogy utoljára találkoztunk. Legalábbis bizonyos szintig. S veled? Gondolom te is változtál azóta. Mesélj.   - Miután válaszolok a kérdésére, rögtön vissza is kanyarítom a témát hozzá, hiszen neki biztosan sokkal izgalmasabb történetei vannak, amiket megoszthat velem.

Bocsi, hogy csak most írok Sad

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
ξ Lucy and the old me
† Kedvenc dal :
ξ Second Hand Heart
† Tartózkodási hely :
ξ in the shade
† Hobbi & foglalkozás :
ξ My brother infliction



Mulan Cohen-Chang ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 01, 2016 12:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

few friendship never dies
Lucy & Mulan

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már most elegem volt a helyiekből, de még se tehettem semmit se, hiszen most ideszólítottak a nyomok és persze, hogy inkább engem ráncigáltak ide, mint hogy valami ostoba és túl kedveskedő kezeire bízzák a további nyomokat. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna otthon maradni és akár kamerán át felügyelni a dolgokat. Bár akkor már a nyomok se lennének tiszták, hála annak az idióta nyomozónak, aki úgy csinált, mintha sose hallott volna még a kesztyűviseléséről.
Sose szerettem az ilyen tulkokat, de az is tény, hogy az én módorom se a legkedvesebb, vagyis nagyon ritka az, amikor barátságos és előzékeny tudok lenni. Jobb szeretem távol tartani az embereket, hiszen vámpírként nem lehet csak úgy közel engedni senkit se. Annak azért végzetes következménye is lehet,bár már én se vagyok mai darab, így akkora vész nincs. Meg régóta nem is vadásztam már, pedig ha a családom tudná, hogy mivé váltam, akkor lehet ők döfnék az első karót a szívembe.
Türelmesen állok a sorba, hiszen ezt a napot biztosan nem fogom túlélni a koffein nélkül, hiszen ha már most ekkora agyi kapacitást mutatott az egyik itteni tag, akkor vajon a többi is ilyen szinten lesz, vagy még lejjebb? Nem is értem, hogy miként lehetett valaki zsaru, ha ezt az alapvető dolgot nem tudja, vagy csak engem akart megszívatni? Felőlem tegye és rákenem az egész gyilkosságot és akkor meglátjuk, hogy ki nevet a végén, vagy inkább meglátogatom álmában, hogy az annyira kedvelt filmeket kicsit megelevenítsük. Nem is lenne rossz móka. Arcomra pedig egy hamiskás mosoly ül, amikor is megérzem, hogy valaki megböki a vállamat. Érzem, hogy tökre a másik irányba kellene fordulnom, de mégis dedós módjára eljátszom, hogy rossz irányba pillantok, majd utána látom meg csak Lucy-t, pedig még az is megfordult a fejemben, hogy kicsit falatozom abból, aki pont most mert zavarni. Széles mosoly terül szét az arcomon, majd sietve magamhoz ölelem.
- Hello, Meoww! – nevetem el a dolgot, majd egy pillanatra elgondolkozom. – Egy csinos és barna hajú lányt? – kacsintok rá még mindig nevetgélve, majd megrázom a fejemet. – El se hiszem, hogy te hamarabb bukkantál rám, mint én rád. – Te is nekem, Vadócka! – majd nyomok egy puszit az arcára. – Mit kérsz? – kérdezem tőle és ha elárulja, akkor azt is kikérem, kifizetem, majd elindulok egy üres asztal felé. – Mondták már, hogy milyen szívdöglesztő vagy még mindig? – heccelem tovább őt, mert mi ilyenek vagyunk. – Hogy vagy? Mi a helyzet? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd óvatosan a kávémba kortyoltam.


● Remélem jó lesz 40[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my only son
Blake
† Kedvenc dal :
Bubblegum Bitch
DNA
† Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
† Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 29, 2016 11:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Mulan & Lucy
our friendship is everlasting

[You must be registered and logged in to see this image.]
Néha már-már azt sem tudom, merre áll a fejem annyi mindennel kell foglalkoznom. Nem mintha, nem élvezném. Szó sincs semmi ilyesmiről. Ezek a tennivalók olyanok számomra, mint valami munkahely.. csak épp fizetést nem kapok. Mondjuk, ha annyira szeretnék, simán megígézhetnék egy ártatlan járókelőt, hogy adja nekem a tárcájából a fizuját, na de ennyire azért nincs szükségem arra a papírdarabra.
Mostanság, mintha kezdenék megváltozni. Nem csak a táplálkozási módomra célozva, hanem úgy általában, minden másra is.. bár, ez nálam általában csak egy darabig marad így. Már előfordult korábban is, hogy megjavultam, aztán jött valami.. s ismét a régivé váltam. Az a valami ezuttal nagy valószínüséggel Wyatt lesz. Hiszen, most, hogy visszatért.. már csak idő kérdése, hogy újból felkeressen és hát.. ha mi ketten egy helyre kerülünk, abból semmi jó nem szokott származni. Hogy is mondják az emberek? Ott kő kövön nem marad..? Vagy ágy épen.. khm. Bármennyire is utálom a fejét, túlságosan is vonzódom hozzá ahhoz, hogy egyszerüen csak úgy  faképnél tudjam őt hagyni, egy menet előtt.. Na igen, ilyenkor jönnek az emberek azzal a nyomorúságos szöveggel, miszerint az első szerelmet soha nem felejtsük el.
Épp betértem egy szimpatikus kis kávézóba, azzal az elgondolással, hogy rendeljek magamnak elvitelre egy finomságot, mikor sorba álláskor a tekintetem egy ismerős arcon állapodott meg. Elsőre el sem akartam hinni, hogy valóban ő állt előttem, hiszen.. nem tegnap volt, mikor utoljára láttuk egymást. Mit kereshet errefelé?  Annyi kérdés merült fel a fejemben, hogy alig bírtam visszatartani magam attól, hogy itt helyben faggatni is kezdjem szegénykémet. Mivel nem akartam csak úgy ráköszönni, az túl hétköznapi is lett volna hozzám képest, úgy döntöttem, inkább megbököm helyette a jobb vállát, vagyis hogy elsőre ne felém, hanem az ellenkező irányba forduljon.
Mikor aztán összetalálkozott a tekintetünk egy egyszerű mosollyal és egy intéssel fogadtam.
- Halihó, Hercegnő! Téged, meg mi szél hozott Vámpírfalvára? - Érdeklődök jókedvűen, természetesen az utolsó szót picit halkabban ejtve ki, mint az előtte levőeket. - Hiányoztál, Puszedli! - Ölelem őt egy hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz, közben egy igazi nyálas és egyben cuppanós puszit is nyomva az arcára. Nehogy már, ez is hétköznapi legyen!
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
ξ Lucy and the old me
† Kedvenc dal :
ξ Second Hand Heart
† Tartózkodási hely :
ξ in the shade
† Hobbi & foglalkozás :
ξ My brother infliction



Mulan Cohen-Chang ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 27, 2016 8:42 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

few friendship never dies
Lucy & Mulan

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem sokszor jártam még ebben a városban, de amúgy is tervbe volt véve az, hogy előbb vagy utóbb eljövök, hiszen Lucy itt volt és úgy éreztem, hogy muszáj vele találkoznom. Nélküle még a többi város is unalmas volt és amúgy is rám fért volna egy kis pihenés, de persze nem jöhetett össze, mert munka szólított ide. Sietve szálltam ki a kocsiból, igaz, mindenki hamarabb nézett volna lezser tinédzsernek, mint a patológusok retteget emberének. Pedig az utóbbi voltam, félig-meddig, hiszen már régóta nem voltam ember és még a halott emberek vére is csábított. Tiszte beteg dolog, mi? Ajkaim unottan húzódnak köszönésre, majd egyből a holttest felé vettem az irányt. A cipőm sarka kopogott az utcakövén. Ja, nem. Nem voltam én magas sarkú imádó. Inkább a fiatalos és kényelmes ruhadarabokat hordtam. Persze még a jelvényemet is fel kell mutatni, vagy különben úgy zavarnának el, ahogyan egy kíváncsi egyetemistást.
- Remélem, nem akar hozzányúlni. – pillantok csöppet se kedvesen a test mellett guggoló nyomozóra. – Tudja, nem viccből találták fel a kesztyűt, ha magának annyira derogál, akkor el is mehet a testem mellől. – csöppet se volt kedves a hangom, de nem is érdekelt. Itt nem ismertek, a másik városban pedig úgy, mint a rossz pénzt. Nem voltam kedves teremtés, de legalább megoldottam az ügyeiket. Sietve veszem szemügyre a testet, majd egy-két információt elhintek, majd sietve veszem le a kesztyűket és újra a táskámért nyúlok.
- Vigyék be a boncterembe, hamarosan én is megyek. – adtam ki az utasítást, majd elindultam, de végül egy pillanatra megálltam. – Ohh, maga! – pillantottam a rendőrre. – Nehogy azt higgye, hogy nem tudom mit morog az orra alatt. Nem vagyok süket.  – kacsintottam rá, majd egyszerűen beszálltam a kocsimba, hogy egyenesen a közeli kávézóba menjek. Szükségem van kávéra. Kár, hogy nem lehet egy pohár forró vért kérni. Szerintem tiszta haszon lenne, amennyi vámpír szaladgál erre felé. Csendesen álldogáltam a sorban, s mit sem sejtettem arról, hogy esetleg pont itt fogok belebotlani egy régi ismerősbe. Végül is a halottak már nem szöknek meg, így annyira sietve se akartam.

● Remélem jó lesz 40[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Keresem :
« her weakness
† Kedvenc dal :
« unstoppable
† Tartózkodási hely :
« mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
« you, little buddy



Benjamin Lockwood ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 19, 2015 8:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
chery & benjamin
i'm a lockwood. don't trust me

[You must be registered and logged in to see this image.]
Utáltam ígéreteket szegni. De aki ismert, be kellett vallania magának, hogy nem a szavahihetőségemről vagyok híres. Sajnos... más jót sem tudnék magamról mondani, vagy kiemelni. És ezt is tudja az, aki elmondhatja magáról, hogy ismer. Volt egy sötét múltam, amire hol büszke voltam, hol nem. Egy nő, akit hol gyűlöltem, hol nem. ÉS a jelenlegi életemet egyetlen nő köré építettem, aki annyira de annyira fontos nekem, mégsem hagytam neki teljes egészében, hogy a bőröm alá másszon... miért voltam ennyire önző? Talán mert ez vér alapján működik így. Ez van, a Lockwood-ok elvben mások, mint a többiek, és az egész már abban gyökeredzett, hogy mindannyian taplók vagyunk és voltunk.
Próbáltam tartóztatni magam... vagy inkább tűrtőzteni? Abban, hogy ne avatkozzam olyan ügyekbe, melyek valójában nem az én hatáskörömbe tartoznak. Régóta szerettem volna megismerni legifjabb utódomat, de eddig ez mindig elmaradt. Most azonban talán a vérség alapján is, de kötelessége lenne nekem segíteni. Tyler Lockwood még nem találkozott velem, de kevés kell hozzá. Nem tudom, hogyan viszonyul Klaus Mikaelsonhoz vagy éppen Elena Gilberthez, akik jószerével a halálomért felelősek. Őket akarom megbüntetni. És meg is fogom. Ennek a kettőnek - isten a tanúm, hogy befellegzett! Sokat gondolkodtam Tyler-en. Tényleg segíthet nekem. Miután picit... összemelegszünk. Egyértelmű, hogy nem vagyok az apja. Túl fiatal és jóvágású vagyok ahhoz. Legalábbis a külsőm az. Ki mondaná meg rólam, hogy valójában hány éves vagyok?! De talán elsajátíthatunk egy bizalmi viszonyt, amire mindkettőnknek szüksége lehet. Neki is, és nekem is.
Egy ideje ott ültem az egyik számítógép mögött. Kicsit szokatlan volt nekem ez a világ, még jó ideig nem fogom megszokni az internet világát. De várni itt is tudok, és vártam is, hogy az a barna hajú nőszemély besétáljon ide. Egy ideje már figyeltem őt, habár meglehetősen nagy ostobaság volt azt gondolni, hogy egyszerű lesz beszélgetésbe elegyedni egy animágussal. Én is a legjobbakat tudom mindig megtalálni. A nevét már tudtam, és azt hogy elég nehéz út áll mögötte. Persze, hogy tudtam, csak éppen a halálom kicsit kizökkentett abból, hogy nyomon kövessem, ami vele történt. Sötét ügyekbe keveredni mindig is tudtam.
Ahogy megpillantottam őt, el is mosolyodtam. Chery. És készen álltam megfelelő alkut kötni vele, cserébe egy aprónyi információért... vagy inkább... segítségért.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
■ the way for humanity

† Kedvenc dal :
back home
† Tartózkodási hely :
■ the place where nothing bad happens
† Hobbi & foglalkozás :
■ i'll be a little doctor
† Humor :
■ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 25, 2015 2:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
-
Lezárt játék -
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 10:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next




Peter & Merinda

◌Tag:Peter ◌ Youtube:Crush ◌ Külső.:Ruha



Ha most dramaturg lennék, isten az atyám ebből olyan melodrámát kerekítenék, hogy megkapná a Grammy-t, úgy öt évre visszamenőleg. De mivel nem vagyok, így megelégszem azzal, hogy ez már nevetségesen siralmas szitu. Mi a francnak érdekel engem mit magyaráz, ha egyszer az előbb még olyan veszettül ki akart sétálni az életemből hátra se nézve, meg sem próbálva nekem elmagyarázni, hogy azzal a borsónyi kis agyammal felfogjam mi az amit láttam ami nem az volt amit láttam. Vágjátok? És bazmeg még mindig nem mondta, hogy bocsánat, de már belefáradtam, hogy erre folyton emlékeztessem, úgyhogy részemről egyszerűen lezártnak tekintettem volna az egészet. Félrevonulok, kitombolom magam azon a módon ahogyan én akarom és megy szépen minden tovább. Na jah, ha ez ilyen egyszerű lett volna, csak asjanos nem az volt. Egyrészről ugye ott volt a raktár meg én a vérző bütykeimmel, hogy a francessen belé, másodsorban pedig továbbra is ott voltak a megválaszolatlan kérdések, meg ugyebár az, hogy amúgy ő lazán elsétált. Hát akkor annyi meg egy bambi, nesze semmi fogd meg jól, így kell kidobni a kukába peteres lazasággal négy évet. De mégis mi a francokat vártam? Ha megtette, ha már nem szeret, akkor nem mindegy, hogy marad vagy megy? Hát nagyon nem, mert akármennyire csökönyös szamár módjára tagadtam még hatással volt rám, mert nekem nem ment olyan egyszerűen kiradírozni az agyamból az együtt töltött éveket és nem ment olyan egyszerűen elfelejteni milyen is ő valójában. Hát úgy látszik tévedtem. De nemááááár komolyan ennyi időn át nem láttam milyen a valódi Peter, hogy ki lakozik a jól felépített szerelmes donjuan mögött? Hát ezek szerint rohadtul béna vagyok, mert nem vettem észre, vagy csak annyira elvakított az, hogy valakibe sikerült belezúgnom, hogy se nem láttam se nem hallotta. Gratulálok Merinda, balf@szságból külön díjat érdemelsz. Innentől aztán nehogy nekem jogodban álljon szidni a kis szerelmes cukorvirágokat, akik úgy tapadnak a faszijukra mint az olvadt cukor a kezedhez. Szóval egyszerűen fognom kellett volna magam elmaszatolni néhány kibukott könnyet, felszegni a fejem és kisétálni erről a helyről, és ha valaki csúnyán néz hát fogni magam és az összes felmenőjét megdugatni egymással gondolatban aztán üvölteni vele még párat majd úgy sétálni ki a kávézóból. Végülis ezek már részletkérdések, ha azt vesszük. Persze soha semmi nem úgy történik, ahogyan az az én kis fejemben megfogalmazódik, és Peter éppen úgy kiszámíthatatlan amilyen volt régebben is, szóval már ezen sem kellene meglepődnöm, de ma valahogyan üresjáratba kapcsoltam az agyamat. A düh és a kétségbeesés mozgatott mint valami olcsó marionett bábut, és persze egy madzag az én volt pasim kezében is volt. Hátrálok tőle, mi mást tehetnék, ha most hagyom, hogy megérintsen, úgy omlok a karjába, mint egy leüvöltött lavina, megállás nélkül, és azért belém szorult még némi büszkeség, még ha erről nem is akarok tudomást venni, hogy elég lenne egy jól elhelyezett szócska és már adom is meg magam. Basszus akármennyire próbálok itt nagy arc lenni, meg lehengerlő és iszonyat módon érzéketlennek tetsző, azért ez nem ilyen egyszerű. Mármint, hogy én alapvetően valóban az a „sz@rokbele” kategória vagyok, de nem akkor amikor Peterről van szó. Ő valahogyan mindig is abba a kategóriába tartozott, hogy morogtam, meg puffogtam mint a homoki vipera, meg hisztiztem egy sort, de végül mindig megadtam magam neki. Na de most azért egy egész más szituban voltunk, most itt arról volt szó, hogy a pasim félrekúrt. Na jó, nem a klasszikus értelemben, de ebben nem lehettem biztos. Mi van ha ez már egy ideje tart a hátam mögött? Na elég legyen Merinda, olyan vagy mint egy vacak szappanopera hősnője, aki megvakul, aztán kiderül, hogy ő a nagyapja, egyetemi tanárának, a feleségének a kutyasétáltatójának a lányának a harmadik unokatesója, és aztán egyszercsak José Miguel meggyógyítja és feleségül veszi és heppi minden meg tök frankó. Szóval nem akarom itt eljátszani ezt a tipust, ahogyan szívem szerint nem játszottam volna el a féltékeny barátnőt sem, mert ez nem én voltam, én nem akartam őt magamhoz kötni, nem akartam az égvilágon semmit, csak azt hogy k@rvára legyen hozzám őszinte. Ez az egy apró kis dolog nem ment? Na hát csoda, hogy teljesen elvesztettem az önkontrollt és tombolni kezdtem? Hát mondjuk rendezhettem volna ezt kevésbé feltűnő módon de én már csak ilyen voltam, és ezen ha akarok sem tudok változtatni. Nem született még meg az a faszi, vagy ha igen nem találkoztam még vele, aki engem képes lenne megszelidíteni, és ha egy percig is azt érzem, hogy meg akarnak kötni, akkor menekülök, mint a mérgezett egér. Ő is dühös. Remek! Mármint komolyan remek, mert csak az képes belőlünk dühöt vagy éppen érzelmeket kiváltani akihez még ragaszkodunk aki még megmozgat bennünk valamit, és én ezt szerettem. Magas ívben tettem rá, hogy valaki utál vagy éppen szeret...na jó ez utóbbit jobban kedveltem,  csak ne legyen irántam közömbös, az volt a halálom. Nézem őt meredten és gondolatban majdnem felröhögök azon a mondaton, hogy én ezt úgysem érthetem. Ne csináld béjbi, ne szedjük elő ezt a régi lemezt, hogy amikor éppen furcsa dolgokat éreztem, vagy valami nem stimmelt nála, akkor jött ezzel, hogy majd elmagyarázza, de ezt nem biztos, hogy meg fogom érteni. Ne nézzen már nyeretlen kétévesnek, hogy nem vagyok ahhoz elég felnőtt, hogy bármit feldolgozzak. Na jó, a bármi az elég erős kategória, és igazából tényleg biztosan vannak dolgok amiket sem az agyam sem a gyomrom nem venne be, de ezt szeretem én eldönteni,és nem akarom, hogy mások mondják meg én mit bírok el és mit nem. És ez rá éppen úgy vonatkozott mint bárkire. Ugyanazt a hangszínt ütöm meg amit ő is alkalmazott velem kapcsolatosan, és megvallom őszintén, hogy ha ő tovább feszíti a húrt nem garantálom, hogy nem ugrok neki de úgy izomból. Le kell vezetnem valahogyan a feszültségemet, ami minden kimondott szavával, különösen ezekkel az újakkal csak egyre erősödött bennem.
- Nem, nem mindegy! Nekem kurv@ra nem mindegy, Peter! Ha elhagylak, legalább legyen tiszta a lelkiismeretem, hogy jogomban állt ezt megtenni azok után amit tettél velem. – nagy nehezen feltápászkodtam a földről és megint kedvem lett volna valamibe beleütni, leborítani pár rekeszt, belerúgni a görgős székbe egy rozzant és lepukkant íróasztal mellett, szóval rohadtul nagy volt bennem az inger a pusztításra, mert azt gondoltam ezzel majd marhára lecsillapítom magamat. Persze azért azt tudtam, hogy ezzel nemhogy megoldást fogok találni hanem újabbakat generálok, magamnak. Szóval valahogyan, még nem tudom milyen módon de össze kell kapnom magam, le kell nyugodnom és úgy befejezni ezt az egészet, ahogyan már korábban kellett volna. Ha jobban belegondolok Peter volt az első komolyabb probléma, amit nem megoldani akartam hanem elfutottam előle. Basszus, nem lehetek ennyire gyenge, pedig de, az voltam, és ha jobban belegondolok sosem voltam én olyan marhára erős, csak könnyebb volt ezt mutatni a külvilág felé, és most is ezért fogok amúgy küzdeni, nem fogom feladni, de nem ám! Merinda Evans vagyok, büszke arra aki vagyok, még ha ez néha rémesen idegesítően is agyfelb@szós jellem. Szóval miután sikeresen kiordítottam a két alkalmazottat a saját raktárából újfent Peternek szenteltem a figyelmemet hátha ezúttal valahonnan agya leghátsó zugából összevakarta a mondanivalóját, a magyarázatot, amit állítólag nem érthetek meg -ez gyengeelméjünek néz engem ez hótziher- meg amúgy is ha nem ezért akkor másért hagyom el.
- Ne akard nekem megmagyarázni, hogy mikor és mit és miért csinálok! Ne húzz fel mégjobban, mikor már éppen kezdtem felkészíteni magam a hűdemegértő exbarátnő szerepére. Szóval....bármi is a magyarázat tudni akarom itt és most! – aztán persze csak kamilláztam, amikor arról beszél, hogy ő más...nem olyan értelemben hanem mégis más. Na ezt rakd össze a fejedben kis vörös. Mi az, hogy más, de mégsenemse úgy más? Húbazmeg, ezt futtassuk újra végig a kissé már túlhevült processemen.
- Te biszexuális vagy? Úgy értem szereted a fiúkat is? – kezem lendült és idegesen túrtam át a hajamon. Hát most komolyan legyetek már kicsit logikusak, ti mire gondoltatok volna ebben a pillanatban, amikor arról beszél, hogy nem az történt amit láttam...baaaaaaazzzz...az a szőke egy transzi volt? Az agyamban belülről egy böszme nagy fickó a még nagyobb kalapácsával akkorát kólintott a koponyámon, hogy majdnem hátratántorodtam.
- Az a szőke....az egy női ruhás férfi volt? Egy kukis lány? – megzavarodtam, azt hiszem erre nem készültem még fel. Mármint, hogy a pasim két végén égeti a gyertyát, és miközben velem is....fúúúúúú neeeeeee komolyan mindjárt hányok. És amikor arról beszél, hogy én nem nem tudom mit csinálok, na ebben a pillanatban már tényleg nem tudtam visszafogni magam és felvonyítva, visítva, szinte hisztérikusan röhögtem fel.
- Én nem tudom mit csinálok?! De tudom Peter, én nagyon jól tudom. Én nem szívom a nyakát női ruhás fószereknek az egyetem mellett. De bakker, hogy tudtad ezt eddig titokban tartani?  Vagy amúgy ez mindig is ott volt benned, csak éppen ezt volt hivatott leplezni a nagy sármőr külső?- na jól van, ha eddig sikerült egy picit lehiggadni, és kicsit már abba is beletörődni, hogy nem fogok magyarázatot kapni, úgy kb semmire, hát most megint elérte, hogy a saját kis teóriám, amit magamnak bemagyaráztam mások percek alatt, alaposan felforralta az agyvizemet, és megint belekezdtem a szokásos „Merinda hisztizik” lemezbe. Szóval első nekifutásra elkezdtem fel-alá járkálni, kezemmel többször átsimogatva a hajamat, és valami olyasmit motyogtam, hogy „ezt nem hiszem el”, aztán a következő mozdulattal ahogyan odaértem egy sörös rekesz mellé, megfogtam ujjaim a dühtől kifehéredtek, és morranva egyet lazán lerántottam, Az üvegek szétgurultak, csörömpölve törtek össze, a kifolyt komló lé, masszívan kezdett terjengeni a helységben.
- MENJ EL, TŰŰŰŰNÉÉÉÉSSSS!- fakadtam ki szinte rekedtre ordítva magam, mert ez most már nekem is sok volt. A pasi, akit imádtam, aki nem akart megváltoztatni, aki elviselte minden vackomat, aki elfogadott ilyennek amilyen vagyok, és mellé még szeretett is, egy transzival csalt meg? Hátbazmeg ez kegyetlenül megalázó. Hátat fordítottam neki és a falhoz sétáltam homlokomat a hűvös kőnek támasztottam. Rá sem bírtam jelenleg nézni. Ennyi magyarázat elég is volt, nem akarok többet tudni.



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 24, 2015 9:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
merinda & peter
i don't need lies, i need the truth

Már készen álltam arra, hogy feladjam. Majdnem meg is tettem. Magam sem tudom, mi mozdult meg a gyomromban, valami eddig sosem létező érzés kezdett uralkodni rajtam. Csak lehunytam a szemem, és tudtam, hogy vissza kell mennem. Nemcsak azért, mert hallottam a bentről kiszűrődő hangokat... a tökéletes hallásom minderről kezeskedik, ez pedig néha átok. Például most is. Talán ha nem hallom, hogy milyen reakció bukik ki belőle, lehetőségem nyílt volna teljesen szimplán elsétálni. Akár azt is megtehettem volna, hogy belenézek a szemeibe, és azt mondom, hogy... nem érzek semmit. Majd kikapcsolom ezt a gyötrő fájást a mellkasomból, megölök egy tucat embert, és vígan élem tovább a napjaimat enélkül a vörös démon nélkül. De ez nem én lennék. Sosem hárítottam el magamról feladatot, s sokan csak egy nagyképű, nagypofájú, jól kinéző fiatal srácnak tartanak, aki még a legyet is röptében... de Merinda ismert belül, én ennél több voltam s vagyok. Ha nem így lenne, nem lett volna velem. S most, hogy ez a hite belőlem kiesett... most, hogy már nem hisz bennem, tényleg nem tudtam, lenne-e értelme folytatni ezt az életet. Vajon nem érné meg jobban az, amit hisznek rólam? AKkor legalább már élvezném is az életet valamelyest, nem pedig magyarázkodnék. Bár magyarázkodni... sosem volt erősségem. Vigyorogtam, mikor hülyeséget hallottam magamról. Komolyan venni bármit, amiben nincs igazság, és csupán azért terjesztik rólad, mert van pénzed, sármod és hírneved... hát, egy gratulációt bizonyára minden illetőnek a kezébe nyomtam volna, egy-két jókívánsággal együtt, de mindig akadt jobb dolgom is.
Láttam a dühöt a tekintetében. Tudtam, talán jobb lenne, ha elsétálnék. Még mindig megtehetném... igen, tudom. De miért nem megy? Mi ez a belső vívódás, amely arra kényszerít, hogy ne hagyjam ezt? Ne hagyjam, hogy elhagyjon...? Valljam be? De mit? Az ég szerelmére, én semmit nem tettem. Csak vacsoráztam. Mint mikor ő ette azokat a kajának nem nevezhető cuccokat este tízkor. Mert marhára nem érdekelte, hogy este tíz van. Szóval ez ugyanaz, csak nekem a fő táplálékom az emberek artériáiban és vénáiban csordogál. Amiről ő nem tud. És a fenébe is, nem akarom, hogy megtudja. Még nem. Egy pár éven beül így is, úgy is meg kellett volna magyaráznom, tekintve, hogy nem öregszem, ő viszont igen. Valószínűleg nem lenne sokáig hihető, hogy a küllemem megragadt egy huszas évei elején járó srác külsejének szintjén.
- Nem. És ha ötször elismételed öt különböző dühösségi fokozaton, akkor sem fog változni! - bukott ki belőlem is tombolva. Remek. Kezdődik elölről. Pedig már azt hittem, vége lesz. Azt hittem, alakulhat még jól a történet. De itt csak egy vallomás segíthet. Azon felül fel is út, meg le is út. Nem kaphatom vissza, hacsak nem vallok színt arró, amit ő hisz. Milyen egy szar helyzet. Komolyan mondom, csak én lehetek ilyen deffektes. - Mert nem csináltam semmit! - ráztam meg a fejem, arcomra pedig ismét az értetlenség furcsa fintora mászott fel. - Nem értheted meg. Nem fogod érteni. Ha nem azért hagysz el, mert azt hiszed, megcsaltalak, akkor elhagysz majd azért, ami valójában történt... nem mindegy végülis?! - Az én hangom is heves. Dühös. Tele van fájdalommal, szeszéllyel, a vággyal, hogy ismét újra birtokoljam őt, úgy ahogyan régen tettem. És ezt nem tudom lenyelni. Mindig szerettem, ami az enyém, és elvenni tőlem olyan, mint egy kisfiú kezeiből kitépni a kis kamiont.
Letettem a kezeimet, amellyel meg akartam őt érinteni. Milyen hatást váltok ki belőle... hát, ebben a pillanatban fogadni mertem volna rá, hogy valószínűleg elhányná magát... legalább. Az ég szerelmére, hát nem fogja fel, hogy azon semmi sem fog változtatni, ami közöttünk van? Jöhet akármlyen nő, férfi, bárki... hát akkor sem veszi el senki. Én szeretem. És sosem éreztettem vele azt, hogy bármikor lecserélném. Nekem az tetszett, amit ő képviselt. Nem pedig az, amit a többi szépségkirálynő aranyozott mellei.
Csak megfrogattam a szemem, amíg ordítozott a sráccal, aki ismét felbukkant. Ez semmiből nem ért. De ne akarja, hogy az én beszélőkém is betársuljon a lány mellé. Bár ezt elég nehéz lenne felülmúlni. Olyan, mint egy hurrikán.
- Nem tudom a lány nevét - vontam meg a vállamat. - És nem is érdekelt, hogy hol lakik, nem kérdeztem tőle. Én... szóval... - köszörültem meg a torkomat. - Más vagyok - hajtottam le a fejemet. - De nem úgy, nincs globális felmelegedés, csak... - Ismét torokköszörülés. Ezt meg hogy adjam be neki? - Nem hiszem, hogy te felfogtad, mit is csinálsz egészen pontosan - nyeltem. Igen, most ezt úy fogja értelmezni, hogy lehülyéztem. Hisztis nőszemély. Össze kellene kötözni a kezeit, bevágni a csomagtartóba, és meg sem állni vele valami kietlen sivatagig, ahol aztán rám lenne utalva, nem pedig másra. Ez is lesz. Csak higgadjon le egy kicsit... és szerválnom kell kötelet...  

©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 24, 2015 10:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next




Peter & Merinda

◌Tag:Peter ◌ Youtube:Catch Me ◌ Külső.:Ruha



Nem a búcsúszex híve, mi tagadás én sem vagyok az, és ha már itt tartunk, utáltam a búcsúkat, mert az olyan rohadtul végleges. Miért kellett ezt csinálnia, ez járt egész idő alatt a fejemben, meg persze az, hogy ha lenne valami csoda folytán olyan képességem akkor pillanatok alatt Hulk-á tudnék változni, és mindenkinek leüvölteném a fejéről a haját, és a végén úgy elküldenék mindenkit melegebb éghajlatra, hogy egymáson átgázolva menekülnének. Tombolni vágytam volna, és talán jobb is, hogy nem jött utánam sem ő sem senki más, mert az tuti fix, hogy pofán nyomom. Ha van rajta sapka akkor azért, ha nincs rajta akkor meg azért. A raktár ahova menekültem és amelynek a betonpadlóját olyan frankón megcsókolta az öklöm tele volt mindenféle rekeszekkel és üres fóliákkal, ahogyan ott térdelve felemeltem a fejem és körbe pillantottam rájöttem, hogy sikerült éppen azt a helységet megcéloznom ahol nem számtech alkatrészeket tartottak, hanem piákat. Lehajtottam a fejemet és megráztam. Soha a büdös életbe még nem gyengültem el, és nem most fogom ezt elkezdeni, nem fogok arra a sorsra jutni, hogy egy csalfa f@szfej miatt iszom magam hülyére, na nem. Marad akkor az, hogy megint bele fogok boxolni a betonba, de azt hiszem ezt az ötletet akkor vetettem el, amikor a kézfejemből szivárogni kezdett a vér, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy ér ez a pasi ennyit, ér annyit, hogy továbbra is búslakodjak afelett, hogy egy gusztustalan szőkével csalt meg engem? Kínomban nyihogtam fel, ahogyan felidéztem az utolsó szavait, mielőtt kisétált a kávézóból. Mit is mondott, hogyaszongya: nem fog olyanért bocsánatot kérni amit nem követett el. Jah nem követte el, konkrétan nem dugta meg ott a fánál, de azon kívül mi a fenének láttam volna azt amit láttam? Akárhányszor próbáltam ezt az egészet lejátszani magamban mindannyiszor ugyanarra a következtetésre jutottam, hogy ennek még lett volna folytatása, ha akkor és ott nem zavarom meg őket. Én meg mint valami szar romantikus film hősnője egyszerűen elfutottam.Ma már, a mai eszemmel nem ezt tenném, hanem felszegném a fejem, fúdemenő módon amúgy parti mentős módon hátradobnám a hajam…lassított felvételben természetesen, már csak a vörös fürdőruci meg a mentőbója, meg az oldalamról Mr David Hatlábhossz hibádzik. És ebben a nagyon elegántos módozatban odatipegnék hozzájuk, mosolyognék amúgy merindásan és laza mozdulattal kaparnám ki a szőke szemét…na azt nem merindásan, hanem úgy mint egy lány, akit rohadt módon megaláztak. Én alapvetően egy nagyon vidám kis csirke voltam, nehezen lehetett engem sírni látni, Peternek négy év után még ezt is sikerült elérnie, hogycsessze meg, mennyire gyűlöltem érte. Ebben a pillanatban próbáltam útját állni a könnyeimnek ennek a raktárnak a kőpadlóján csücsülve és arra gondoltam, hogy az nem lehet, hogy ilyen rohadtul könnyű volt elengedni. Nem volt könnyű, vérezne különben az összes bütyköm ettől a mocskos nagy ütéstől, ha az lenne? Olyan voltam ebből a szempontból összerakva mint egy pasi. Így vezettem le a feszkót, meg persze majd otthon a KickBox 6.0-val ahol szerintem benyomom az IDDQD-t és úgy kábé minden fickót ronggyá fogok verni, mert most ehhez van kedvem. Tombolnom kell, le kell vezetnem a feszültséget. Hazafelé be fogok menni a delikáteszbe és felvásárolom a teljes tequila készletet, felhívom Jamiet, hogy hozza át nekem az összes sz@r romantikus filmet, ami csak létezik, hogy kellőképpen kibőghessem magam, aztán persze rohadtul másnaposan ébredjek majd. Hát erről ennyit. De mindenki úgy dolgozza fel a történteket ahogyan tudja. Még az is lehet, hogy hajnalban hasogató fejfájással ülök majd a gép elé, és szétbarmolom amit addig sikerült összehoznom. A zsebemben matatok, hogy a vérzést valami zsebkendő félével felitassam, amikor az ajtó mögöttem szó szerint kivágódott, én meg azzal bütyköltem éppen, hogy becsomagoljam a kezemet. Szóval vártam valami háttérmegvilágítást, bazira heroikus zenét kigombolt inget, amit a szél fúj, pöpecre belőtt sérót, ami meg sem moccan, hála a nyolc tonna hajlakknak amit ráfújtak. Szóval olyan igazi filmes jelenetet…miért vagyok én erre annyira rákattanva? Mert ennyit megérdemeltem volna azok után amin átmentem, és még közel sem volt vége éreztem én. Szóval mindez az egész elmaradt, mert olyan hirtelen jelent ott meg mellettem, hogy kettőt nem volt lehetőségem pislogni. A kérdése, hogy jól vagyok e úgy ért, mint akit gyomorszájon vágtak, majd megkérdezték tőle, hogy kér e még egyet? Hát úgy nézek én ki mint aki jól van? Itt ülök egy netkávézó hátsó raktárában, két perce fenyegettem meg egy alkalmazottat, és előtte dobtam ki végleg az életemből azt a faszit akit mindennél jobban szerettem négy évig….négy kibeb@szottul elcseszett évig, és amikor láttam, hogy kivonul és vissza se néz, akkor tudatosult benne, hogy szakítottunk. Szóval, hogy itt a vége fuss el végre…dögölj meg végre, Merinda! Die, motherfucker die, és hasonló épületes szólamok kalapáltak a fejemben. Hogy jól vagyok e?  Oldalról felsandítottam rá, az ajkaim penge vékonyra húzódtak, és megráztam a fejem, még mindig a kézfejemet szorítottam, mondani akartam valamit de ha én most megszólalok elbőgöm magam és azt az örömet nem fogom neki megadni, hogy sírni lásson, de nem ám. Utoljára az apám miatt sírtam, és akkor is csak azért, mert megígérte, hogy el fog jönni, hogy biztosan ott lesz a születésnapomon, hogy hoz majd nekem tortát, gesztenyéset, a kedvencemet, és megveszi nekem azt a játékot, amiért már a pípem szakadt le hónapok óta. És akkor ott álltam csöcsig konfettiben a nappaliban azzal a rémes szülinapi sipkával a fejemen, és vártam, hogy majd belépjen az ajtón. De nem jött, sem akkor sem azóta. Dugja fel magának a pénzét, meg mindent amit nekem akart adni, nem kell, ő kellett volna. Peterből sem akartam mást, csak, hogy legyen velem őszinte vagy mondja azt, hogy sajnálja, de nem ezt mondta, továbbra sem ezt mondta, ahogyan nem mondta akkor sem, amikor kilépett a kávézó ajtaján. Szóval nem fogom neki megadni azt az örömet, hogy azt gondolja miatta eredtek el a könnyeim. Soha a négy év alatt egyszer sem látott sírni, nem is most fog az is hétszentség. Lassan kortyolgattam a sós könnyekkel telt levegőt és mélyeket lélegeztem, lehunytam a szemem, majd egy hosszú sóhajt követően dühösen pillantottam fel rá, éppen akkor amikor azt mondta, hogy nem tud elengedni.
– Nem vagy kész, hogy elengedj? – suttogó hang, majd némiképp hangosabban ismételtem meg ugyenezt a mondatot, ezúttal tagoltabban mintha egy értelmi fogyatékossal beszélnék.
– Nem-vagy-kész-hogy-el-engedj?- és végül kitört a vihar és kijött belőlem minden. Mind az összes évek amiket neki adtam, minden de minden, csak úgy! Taszítottam volna el magamtól, de nem tudtam ellökni, mintha odaszögezték volna. Mijafene?
– Hát akkor rohadtul gyorsan tanulj meg elengedni, mert az előbb már sikerült! Miért nem tudsz bocsánatot kérni? Miért nem tudod azt mondani, hogy sajnálod? Miért kell ilyen k@rva módon csökönyösen ragaszkodni ahhoz, hogy nem történt semmi? MIÉRT?!- az utolsó szót már üvöltöttem, már ha üvöltésnek lehet nevezni a drogos egérre hasonlító hangszínemet. Még mindig nem vagyok penge drámázásból, mert vékony hanggal nem lehet az ember hatásos, legfeljebb nevetséges. Hátralöktem magam, kézfejemen átázott a hevenyészett kötés, a vércseppek átvilágítottak a zsebkendőn ahogyan a kézfejemre estem felszisszentem és úgy faroltam hátra, csakhogy tőle távolabb legyek. Az ép kezemet megemeltem és megingattam nemlegesen a mutatóujjam, még a fejem is ráztam
– Ne….ne gyere közelebb! Tudod te, hogy milyen hatást tudsz még mindig kiváltani belőlem? Úgyhogy ne….hozzám se érj, még csak ne is merj rá gondolni! –ekkor jelent meg a nyitott ajtóban egy másik alak a pult mögül a fickó, mögötte meg egy csaj feje kukucskált befelé. valami olyasmit nyöszörögtek, hogy itt nem maradhatunk. Mire én csak odakaptam a fejem.
– Mi az istenharagja nem volt az előbb világos?! Azt hiszed vicceltem?!- szerintem még ilyen távolságból is jól látszott, hogy a kék szemeim szikrákat szórnak. Nem mozdultak, ekkor megint elöntötte trágya az agyamat.
- Ha nem hagytok magunkra, esküszöm kimegyek, feldugok egy esernyőt a seggedbe, és KINYITOM!- szerintem komolyan vette, majd valami olyasmit mormogott, hogy értesíteni fogja a tulajdonost. Énfelőlem magát a pápát is értesítheti, amúgy is ateista vagyok…szóval becsukták az ajtót, úgyhogy megint maradt a gyér, kékes fény a helységben, én valamivel távolabb Petertől üldögéltem a térdeimen, a combomon támasztva meg az ép kezemet, meg a bekötött véres kézfejemet is. Haza kell mennem és ki kell tisztogatnom. Kell a fenének valami nyavalyát, hogy elkapjon. Felnéztem, kicsit azt hiszem kezdett elgyötört ábrázatom lenni és felhajtottam.
- Szóval akkor nézzük szépen sorban. És ha nem tudsz normális válaszokat adni a kérdéseimre Peter akkor menj el, de tényleg és komolyan menj el. Mi történt ott a H épületnél, ki volt az a csaj és pontosan mit értettél az alatt, hogy nem történt semmi olyasmi amiről én azt hiszem, hogy láttam. Jah igen, és kérem a csaj nevét és címét a végén. Semmi kamu, kell és kész!- hogy mit akarok vele? Ó nem….nem bántani akarom, csak megsimogatni. Az arcát. Egy péklapáttal Sokszor.




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 10:29 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 23, 2015 9:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
merinda & peter
i don't need lies, i need the truth

Mit kellett volna már reagálnom mindarra, amit mondott és tett? Azt hittem, lesz valami jelentősége annak, hogy itt vagyok... vele akarok lenni. Nem azért jöttem utána, hogy ezt csináljuk. Én csak vele akartam lenni, ahogyan az eddigi időszakban mindig. Az életem részévé vált... ahogyan én is az ő életének részévé. Szerettem, szeretem a mai napig is... és azt hiszem, ha lehetséges lenne, abba halnék bele, hogy most összetöri a szívemet. Azért, amit nem követtem el. De mégis, ki mentene fel az alól, amit látszólag tettem? Nem készültem fel arra, hogy felfedjem a kilétemet. Nem tudhatja meg... viselnem kell a következményeket. Elvégre... ha minket egymásnak teremtettek, akkor találkozhatunk még... bármikor. Az én életem hosszú lesz. Nélküle főleg. Már hozzászoktam azokhoz a rakoncátlan kis tincsekhez, ahogyan a tenyerembe simulnak az éjszaka kellős közepén, ha rémálom gyötört, és felriadtam... ő ott volt. Tudtam, hogyan kell fogadni a hisztijeit, a furcsa szokásait, cserébe ő is tudott kezelni engem úgy, ahogyan valószínűleg a tulajdon anyám sem lett volna képes. Pedig a vámpírságommal felerősödött bennem minden elviselhetetlen szokásom... az valahogy kimaradt, hogy faltam a nőket, mielőtt MErinda belépett az életembe. De a fenébe is, nekem jelentett annyit az egész! Sokaknak nem tetszett, hogy ez a tékozló fiú boldog... hát persze, hogy megpróbálták elmarni tőlem ezt a lányt. De ő sosem adott az idegenek szavára. Csak az enyémre... de most elcsesztem. Már nem tudnám megmondani, hogy miért ott vacsoráztam... miért nem mentem máshová? Nem elég büntetés hogy meglátott valaki, ráadásképpen az még Merinda is volt... ilyen pechet.
- Nem az én stílusom a búcsúszex - jegyeztem meg, bár én egy centit sem halkítottam a hangomon. Miért kellett volna? Én ezek után valószínűleg úgyis elmegyek a városból, ő pedig túlélio azt, ha ferdén néznek rá. Ez a tíz ember amúgy sem teszi ki a lakosság legkisebb negyedét sem. Szóval amúgy sem lesz túl nagy következménye. Azon kívül, hogy ezek szerint holnaptól már én is vállalhatóan szingli vagyok. Eddig kérdőjel volt emögött, de most már semmi kétségem róla. Technikailag már most egyedülálló vagyok.
- Ajánlom, hogy öntsd le magad egy liter tejjel. Az majd lehűt - súgtam végül a fülébe, mikor felhívást tett keringőre. Ez a nő eszméletlen. Tényleg nem mertem még sosem leitatni, nála már ha megiszik egy pohár tejet, olyan lesz mint egy felpörgött búgócsiga. Mi a franc van vele már megint? Vagy ezt váltja ki belőle az adrenalin? Persze... hatással vagyok rá. És ő is rám. Csak az iménti után inkább már... nem vágyom olyanra, ami többé nem az enyém. Nem akartam róla ilyen egyszerűen lemondani. De nem tudok így élni, ilyen szabályok között...
Csak felkaptam a kabátom, mikor bejelentette, hogy a szex elmarad, bár a lányoknak még van esélye. Hát, a gyomrom hirtelen kavarogni kezdett, de azért még ézbe vettem azt a kávét, amit rendeltem. Kifizettem vagy nem? Nehogy itt hagyjam már. Utána már úgysem tart itt semmi.
- Megyek is, emiatt nem kell aggódnod - kortyoltam bele a félig már kihűlt kávéba, majd nagyot nyeltem, de elkerültem a pillantását. - Talán könnyebb lesz nekünk külön. De nem fogok olyanért bocsánatot kérni, amit nem követtem el. Egyelőre nem mondhatok többet... csak azt hogy nem történt semmi olyan, amit te azt hiszed, hogy láttál. És tudod mit? Már nem érdekel, hogy hiszel-e nekem vagy sem. Én tudom hogy mi történt ott. És ez momentán... úgy fest, többet jelent mindennél - tettem le a kiürült bögrét.
Abban a pillanatban léptem ki a kávézóból, amikor hallottam káromkodni. A hallásomnak köszönhetően mindent hallottam. Azt, ahogyan kivágtatott ő maga is a helyiségből. Én csak álltam ott a kávézó előtt. Tanácstalan voltam. És nem tudtam elhinni, hogy ennyi volt. Mégis, miért kellett mindennek megtörténnie? Annyira kegyetlen és igazságtalan az élet... szemétség.
De aztán a fülemet egy fájdalmas hang ütötte meg. Ettől pedig beleállt az ideg a gyomromba.
Megfordultam, és visszavágtattam a helyiségbe. Le se szartam a kiszolgáló csajt, aki szemmel láthatóan nekem is meg akarta jegyezni, hogy személyzeti tagoknak... ki a francot érdekel, hogy mit mond?
- Jól vagy? - buktam be szinte én is az ajtón, és megláttam őt. Szinte rögtön guggolásba estem mellette. Hangom megtelt aggodalommal, félelemmel... - Nem vagyok kész arra, hogy elengedjelek - bukott ki belőlem hirtelen az őszinte vallomás elhaló hangon.

©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 18, 2015 3:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next




Peter & Merinda

◌Tag:Peter ◌ Youtube:Can't stop loving you ◌ Külső.:Ruha



Tudom mit várt tőlem Peter és azt is tudom, hogy az elnyúlt képű közönség a kávézóban akik egy ideje már a műsor akarva vagy akaratlanul belerángatott statisztái lettek, szóval, hogy ők mit vártak. Várták a vihar tombolását, hogy majd én a vörös hajammal úgy száguldozom itt végig, és osztogatom a nagy igazságokat, mint valami pallossal fenyegetőző istenség. Ezek itt hozzá vannak szokva ahhoz, hogy minden olyan rohadtul kiszámítható, hogy a tévében amit üveges szemekkel bámulnak, vagy a videó portálokon a sok trash realityben mindent előre lehet látni. Nokéremszépen soha ne fogadj előre egyetlen előadásra sem ha abban szerénynek egyáltalán nem nevezhető személyem benne van. Én soha nem viszem ki a végkifejletet a nagyközönség elé, mert általában szeretem a négy fal között befejezni. Vagy úgy, hogy a lábaimmal kulcsolom át, és rohadtul fog neki fájni mert szorítani fogom mint az istennyila, vagy a kezem lenyomata végzi az arcán. Ez utóbbira idáig Peter esetében még nemigen volt példa, de ha ágyba bújok vele ezek után abban biztos lehet, hogy nem ússza meg egy alapos pofozás nélkül, főleg amilyen kijelentéseket megenged magának. Magas ívben leszarom a tevét kínáló csókát, és úgy a sarokban leskelődő ártatlan szemű szűzribancot is, amelyik már azt hiszem nem csak a nadrágot varázsolta le az ártatlan tekintetével az én Peteremről, hanem úgy nagyjából a harmadik réteg bőrt is. De mielőtt átmenne ez az egész egy masszívan melodramatikus féltékenységi műsorba, hangosan és cseppet sem visszafogottan röhögöm el magam, ahogyan Peter előadja a keménykedős szöveget a kissrácnak. Ő az a fajta volt, akinek még nyolc évesen is gumilepedőt hajtogatott az anyukája az ágyába, mert hajlamos volt az ágyba vizelni, ha Peter ettől erőteljesebben mászik bele az aurájába, szerencsétlen felnőtt fejjel még össze is csinálja magát egyáltalán attól ahogyan rá néz. Nálam tök más hatást szokott ezzel a pillantásával kiváltani, de ez jelen pillanatban a leg mellékesebb dolog. Jelenleg arra koncentrálok erősen, hogy a röhögésemmel ne alázzam még attól is jobban a porba szerencsétlen kiskrapeket mint amibe már eddig is került. De hát istenkém, miapöcsömnek kell neki egy vihar közepébe belemászni úgy, hogy nem bírja a huzatot? Egyébként a röhögésem nem csupán ennek szólt hanem annak amit Peter mondott. Szóval igyekeztem visszanyerni a lélekjelenlétemet, és amíg a hívatlan kérőm azzal volt elfoglalva, hogy levegőhöz jusson vagy a franc sem tudja mit szörcsögött ott mellettünk, addig én odaálltam Peter elé és csípőre vágtam a kezem, amolyan gettó fílinges mindenki feka nagymamája stílusban…vágod amelyiknek akkora hátsója van, hogy megáll rajta a sör…na nem egy üveg, hanem egy egész rekesz.
– Peter az ég szerelmére mi az, hogy akkor téged nem látlak többet? Cseszd meg azért jöttem el New Orleansból javarészt, hogy ne lássalak. Komolyan ezzel akarsz fenyegetni? Minek jöttél ide? Hogy meghallgasd hogyan doblak ki? Ennyit utazni egyetlen rohadt mondatért? Phühüüü- mutogattam körkörösen a halántékomnál a mutatóujjammal, miközben fintorogtam azt jelezve, hogy szerintem a volt pasimnak tökéletesen elment az esze. Az utolsó mondatnál viszont megemeltem a hangomat és olyan voltam tőle mint azok a rémes sípolós gyerekjátékok amit legszívesebben inkább a falhoz b@sznál de nem a gyerek kezébe adnád.
– Úúúúúggyyyy hallottad extrém? Nem akarjuk mindjárt kipróbálni? Ilyen búcsúszex, vágod?- közel hajoltam hozzá, és az utolsó mondatot már inkább csak neki súgtam, bár láttam, hogy úgy hegyezik a fülüket a környezetünkben, mintha másodpercek alatt mindegyikük elf-é változni akarna. Pompás!
– Tudod nem tudom még eldönteni, hogy itt helyben szétszedjelek vagy inkább keressek erre egy alkalmasabb helyet. Iszonyatosan képes vagy felhúzni az agyamat, ugye tudod, te utolsó szemétláda!- rekedtté váltam a végére, már amennyire a hangom ezt engedte, végül kiegyenesedtem és halálcuki bűbájmosolyt villantottam a volt barátomra, majd körbenéztem mérhetetlen egoizmusom teljes tudatában.
– Sorry fiúkák az ingyen szex ma elmarad. A lányok még reménykedhetnek.- hátráltam tőle két lépést majd a pult mögötti rész felé mutattam. Gyaníthatóan a közönségünk továbbra is várta, hogy újra előjön az előző szélvihar kisasszony, de csalódást kell nekik okoznom, én ettől sokkal alattomosabb vagyok azokkal szemben akik a lelkembe gázolnak, és Peter pontosan ezt tette velem. Én legalábbis ezt most nagyon így gondoltam. Megint közelebb léptem hozzá, hogy úgy tudjak beszélni, hogy senki ne hallja rajtunk kívül. Rohadtul tisztában voltam vele, hogy még mindig hatással vagyok rá, ahogyan ő is rám, és ez biztos, hogy így lesz még jó ideig, legalábbis nem lesz egyszerű túltenni magam rajta, ha állandóan itt fog sertepertélni a városban. De persze nekem kellene eldöntenem, hogy mi a francot akarok tőle? El akarom zavarni a picsába, hogy ne is lássam többet, ahogyan akkor is gondoltam, amikor Málnával ide tartottam és püföltem a kormányt, miközben Van Halen nagy klasszikusát hallgattam, vagy pedig azt akarom, hogy maradjon mindent megbocsátok neki, és kezdjük újra előlről. Meg egy nagy büdös francokat! Megalázott és a női önbecsülésem tiporta sárba, eszemben sincs megbocsátani, szenvedni fog mint a lagzis kutya azt garantálom….mondjuk ezzel párhuzamosan én is. Csak az nem fért amúgy a fejembe, hogy vajon miért csinálta, miért nem hagyott el egyszerűen, hiszen megbeszéltük…annyiszor megbeszéltük, hogy ha már nem szeret akkor no para menjen isten hírével nem fogom tartóztatni.
– Oké Peter, tudod mit? Menj! Én nem foglak feltartóztatni, azt sem kértem, hogy egyáltalán idegyere és azt sem, hogy maradj. Az égvilágon nem kértem tőled semmit, csak azt, hogy k@rvára legyél hozzám őszinte. Soha nem szóltam egy árva szót sem, ha a csajok seggét bámultad – vontam meg fintorogva a vállam
– Nagy cucc én is megnéztem a srácokét. És azért sem szóltam ha némelyikkel flörtöltél, én is megtettem néha….némelyikkel. De ezzel túlléptél egy határt, és annyira sem vagy képes, hogy ide, bazmeg ide vágd a szemembe... – felemelte a kezem és béke jelet formázva böködtem a saját két szemem irányába ahogyan beszéltem
- …hogy bocs vöröském megcsaltalak, igen megtettem, ez van rohadt szemét alak vagyok. Tényleg az vagy, de legalább őszinte. És most még te fenyegetőzöl, te vagy aki zsarolni próbál? Hát tényleg menj a picsába! De mielőtt álmokba ringatnád magad, ezúttal nem az enyémbe! Keress magadnak egy másik jóbolondot ha ennyi év után nem érdemlek meg tőled egy nyuszifasznyi őszinteséget.- na most húzódtam el tőle, és azt hiszem ez volt az a momentum amire sem ő sem azt hiszem én nem számítottam. Gombóccá gyűlt a rettegés és a sírás a torkomba, ez volt életem első komolyabb szakítós szövege, és azt hiszem kicsit túl élethűre sikeredett. Legszívesebben odalépek hozzá, és úgy megcsókolom, hogy a levegőt is kézzel lábbal kellene vennie, de nem teszem meg. Már így is megalázkodtam előtte, nem fogok még jobban. Szerettem és gyűlöltem egyszerre, és még mindig nem voltam képes eldönteni melyik az erősebb csak azt éreztem, hogy kettészakadok. Rohadtul szar érzés tud ez lenni na, főleg nekem, aki ilyen helyzetekhez nem vagyok hozzászokva, de azt hiszem az összes faszi egy orbitális nagy pöcs. Ez az igazság. A pulthoz sétáltam  és a hátsó raktár kulcsát kértem a recepcióstól, aki azt hiszem valami olyasmit motyogott, hogy az a személyzet tagjainak jár csak.
– Hány másodperc alatt csináljak a tetves rendszeretekben magamból személyzeti tagot, HE?!- a szokásosnál ingerültebben villantak a kék szemeim, és azt hiszem elég meggyőző voltam, mert úgy nyomta a kezembe a kulcsot, hogy alig mert rám nézni. Felmarkoltam egy üveg tejet, és közöltem, hogy írja a számlámhoz, majd mindenkit magam mögött hagyva elviharzottam a hátsó raktárak irányába, ahol az alkatrészeket, és a kábeleket tárolják. Az ajtót egy jól irányzott talpassal rúgtam be magam mögött, csak úgy csattant, én meg ahol voltam lerogytam és beleöklöztem a földbe egyet.
– Úúúúbassszaaaameggggg!- fájdalmas volt, csak én lehetek ilyen hülye, hogy telibeverek egy betonpadlót, meg azért is mert abban reménykedem, hogy utánam jön. Illetve nem is tudom már igazán miben reménykedem.
 




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 10:26 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 16, 2015 7:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
merinda & peter
i don't need lies, i need the truth

Régen álltam ilyen közel valamihez, mint most... a tény, hogy mindenki előtt leéget, lényegében már nem meglepő, hiszen ismertem a heves természetét, azt, ahogyan képes egyik pillanatról a másikra lángra lobbanni, de nem volt még ehhez hasonló vitánk egymással... nyilvános helyen. Na jó, négyszemközt sem. Én nem vagyok egy veszekedős típus amúgy sem, leginkább poénokkal oldom a feszültséget, ráadásképpen pedig... nos, ha berágott rám, inkább pár napig hagytam, nem zaklattam, és mire odajutottam, már nagyjából lehiggadt... általában. Nem mindig. De ez most határozottan ezt az oldalt támogatja. Annyira fájt néhány szó, amit megengedett magának velem szemben, ám hülye lettem volna mindezt kimutatni. Helyette csak tűrtem a verbális pofonokat, lényegében felkészülve arra, hogy netán legközelebb nem szavakkal, hanem egyenesen az öklével fog támadni. Már így is teljesen kiakaszrtott azzal, hogy tudja, milyen hatást vált ki belőlem a közelsége... és ha ezt szóvá is teszi, én isten bizony, hogy kiterekerem azt a csinos, harapnivaló nyakát. Szerelmes vagyok belé, még jó, hogy képes felizgatni. Arról már ne is beszéljünk, hogy míg az agyam teljesen lebénult a szavaktól és ezektől a képletes pofonoktól, addig egészen más reakciókat váltott ki bizonyos testrészeimből.
Visszafogtam magam, nem reagáltam semmit arra, mely szerint tisztáztas, hogy ott volt, és látta, hogy a lány őt nézi. Az ég szerelmére, ha beszélni kezdtem volna, valószínűleg azt mondtam volna, hogy a kurva életbe, vámpír vagyok, és éppen vacsoráztam, mielőtt a pocsék muffinjaival megmérgezett volna. Még jó, hogy egy vámpír nem lehet hasfájós. Megkönnyebbültebben ettem azokat a hol túl édes, hol túl határozottan másféle ízű falatokat. De nem mondhatom ki, ezt most még nem... és itt sem. Nem fogok olyat bevallani amit nem tettem meg, hiába lenne az az egyetlen megoldás egyelőre. Nem vállalhatom fel, mert ha igen, többé egyszerűen csak... nem látom. Nem értem az egész helyzetet. Mondjuk mit is vártam, ezeket a helyzeteket általában csak a nők értik.
Csak fújtattam egyet, mely során az egyik hajtincse a levegőbe emelkedett. - Nem-nem. Pont ő magyarázta nekem a másodfokú egyenletet. Tudod, mennyire nem megy, hogy akkor most mit szorzunk kettővel, és mi az a B, meg miért kell gyököt vonni. - telt meg a hangom valami furcsa pimaszsággal. Ez ráadásképpen még tök komoly is volt, sík hülye vagyok matematikából. És rám vall, hogy az egészből vcsak ennyit szűrtem le. De hát, ha én mesélnék neki valamit, körülbelül egyetlen lényeget tudna leszűrni belőle... szóval kvittek vagyunk. - Szóval a picsába... oda nagyon szeretnék eljutni, elhiheted nekem. Ha kibékülünk, talán el is jutok. - néztem végig a hátsóján szemtelenül, bár volt egy olyan érzésem, hogy igen... határozottan megérik egy pofon már lassacskán. De nem a probléma megoldásomról vagyok híres. Inkább teszek ízléstelen megjegyzéseket, hangsúlyozom ki, hogy mire vágyom annyira, mint más férfiak, mintsem tényleg komolyan vegyek mindent, amit mond.  
Arra azonban, ami most következett, ténylegesen nem voltam felkészülve. Na, vajon ezzel mit akar elérni. Vagyis, volt sejtésem, de hát hagytam, hagy bontakozzon ki teljesen. Eleinte meg akartam ráncigálni, hogy térjen már észhez, ne egy egész kávézónyi csöpögő emberke előtt akarjon drámát rendezni, de erről végül is már lekéstünk. Már tényleg csak pár kamera hiányzik, és rohadt jó dráma kerülne a tévébe.
- Kezdődik - sóhajtottam fel lemondóan, mikor önkéntest szólított. VOlt egy olyan érzésem, hogy abból akad majd pár, ha nem önmaguktól, hát Merinda magától is meg tudja állapítani, hogy ki akarja megtenni a kérését, csak nem meri kimondani. A kis vöröskékre mindenki bukik, ő meg még egy eléggé szép példány is, ergo minden garantálva.
A combomba markolt, mire halkan felszisszentem, de mégis visszafogtam minden mást. Nem adok neki ennyi örömet sem. Ha már bosszant, csinálja rendesen, de én is rendesen fogom csinálni amit nekem kell.
- Szar az ízlésed - jegyeztem meg, mikor kiválasztotta azt a látszólag elmeroggyant faszit. Az ég szerelmére, nőt is eddig maximum újságban látott alulöltözve, az ilyen kis műsorok pedig élő pornóként működhetnek az agyában. Hozzá nem nyúlnék, de még bottal sem. És mivel már sejtettem ,mit akar Merinda, hát egyszerre vált még őrültebbé a szememben.
Megforgattam a szemeimet. Tényleg képes lettem volna kisétálni, a mellékelt ábra szerint nélküle, hiszen az isten áldja meg, mi a francra készül már megint? A józan eszét már úgy tűnik, hogy ő is elveszítette, szóval lehetőleg ne engem vádoljon meg legközelebb ilyesmivel, mert momentán ő szorulna arra, hogy valaki vegyen neki egy nagy adagnyit abból a józanságból. És csak tejet ivott... mi lenne, ha valami töményet ölelt volna fel? - Már eleget láttam - bukott ki belőlem, majd mikor a pasas felém fordulna kérdezett, száraz pillantást irányítottam felé.
- Tőle kérdezd. Az ő nyelvéről van szó, nem az enyémről. Bár valószínűleg kitépem a nyelvedet, barátom, ha hozzáérsz. - fűztem hozzá csupán ennyit. - Én csak annyit mondok, hogy ha megléped... - néztem ekkor már Merinda szemébe, és valamelyest komolyabbá váltam, mégis látszott rajtam, hogy baromira szenvedek ettől az egésztől, még ha nem is mondtam ki. Bár Merinda legalább jól mulatott a helyzeten. Még hogy tevét...
- Ha ezt megléped, garantálom, hogy soha többé nem látsz. Ha erre vágysz, tényleg erre vágysz, tessék. Még azt is elintézem, hogy lehúzzák a rolót, és kettesben legyetek, úgy hallottam, nagyon izgalmas és extrém helyzet kávézóban csinálni az asztalon. - köszörültem meg a torkomat, de a tekintetem meg sem rezzent. Mégis mit vártam? Elvileg megcsaltam vagy mi a szösz, még ha nem is, szóval joga van visszaadni... de igazából nem csináltam semmit. Szóval mit adna vissza? - A döntés a tiéd. Én várok.

©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 28, 2015 9:41 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next




Peter & Merinda

◌Tag:Peter ◌ Youtube:Take a chance on me ◌ Külső.:Ruha



És még mindig nem hajlandó kimondani azt az egy rohadtul egyszerű aprócska mondatot, hogy "Ne haragudj, Merinda!" Csak pattog és puffog mint egy túlpumpált gumilabda. Na nem mintha én nem viselkednék hasonlóan, de én úgy érzem meg is van erre az okom és a jogom is ami azt illeti. Én voltam az akit hülyére vettek, én voltam az akit átvágtak a palánkon. Már csak az érdekelt, hogy miért csinálta, ahogyan engem mindig is érdekelt minden ami vele kapcsolatos, minden amit gondolt amit érzett, a világról alkotott időnként nagyon kimerítő gondolatai. De pont ezért voltam vele, nem? Akkor ő miért volt velem, ha nem voltam neki elég, ha nem voltam elég jó? Hol követtem el a hibát és mi is volt az pontosan? Hogy időnként hajlamos vagyok túl sokat pofázni ez tény, ahogyan az is, hogy sosem szerettem egyszerűen megoldani a dolgaimat...de ilyen voltam akkor is amikor megismert, én nem változtam annyit, legfeljebb alkalmazkodtam hozzá bizonyos dolgokban, és még ez sem kellett? Hogy egy tizes skálán mennyire volt izgató amit éppen művelt? Hát csessze meg, duplázzuk a tétet és kap tőlem egy huszast, hát ennyire! Ugyanakkor a harag ott munkált bennem továbbra is. Voltak már korábban is vitáink, sőt, szinte vérre menő veszekedéseink, de ennyire még nem fajultak el a dolgok, ilyenkor már régen egymásnak estünk volna, és lényegtelen ki az aki a beálló csendben végül hirtelen rátapad a másik szájára. Igen, jelen pillanatban belé tudtam volna fojtani a szót, de ugyanazzal a lendülettel löktem is volna el magamtól, hogy aztán megint visszahúzzam. Hát ezért is menekültem el otthonról, ezért is akartam minél távolabb lenni tőle, mert tisztában voltam vele, hogy milyen hatással van rám, még akkor is ha úgy éreztem ennél megalázóbb már semmi nem lehet. Itt voltunk ebben a kávézóban ahol lassan a fél sereglet minket nézett, és nehogy azt higgye az a csaj a sarokban, hogy nem vettem észre milyen szemeket meresztget a...na várjunk tisztázzuk: mi ugye hivatalosan nem szakítottunk még, tehát Peter ha azt vesszük még magántulajdon, hess! Nem fogok cicaharcba bonyolódni, de amíg ki nem mondom, hogy vége addig rohadtul legeltesse máson a műszempillás szemeit a szöszi! Szemforgatva fordultam abba az irányba és már nevetséges, hogy egy ideje csak lecseszem a kávézóban csendesen szemlélődő közönséget. A csajnak nem szóltam semmit csak a fejem rántottam meg felfelé, mintha az orromat húznám fel, jelezve, hogy ő is bújhat vissza a monitor mögé, vagy mehet kifelé a kígyóbűvölő társaságában. Visszarántottam Peter felé a fejemet, és felhorkantottam a nevetéstől. Mert ez már lassan nem melodráma volt, hanem egy kib@sztott vígjáték, de abból a fajtából, amiről nem tudod eldönteni, hogy sajnáld vagy éppen a pokolba kívánt a főhősöket. Nem volt igazán mulatságos, bár az a hiszti amit a felbukkanása óta műveltem azt hiszem sokak számára lehetett egyszerűen csak kiröhögni való. Meg tudom őket érteni, azt hiszem hasonló helyzetben én is ezt tettem volna.
- Ó kérlek, én kérek elnézést, hogy egyáltalán mertem venni a bátorságot, hogy oda mertem menni a fához, ahol találkozni szoktunk. És igen, engem bámult, azért nem néznek még két irányba a szemeim és arról sincs tudomásom, hogy éppen vak lány lennék, róla sem feltételezem ugyanezt, szóval elhiheted, hogy engem bámult, ahogyan ott állok leeső állakkal - megemeltem a kezeim az ég felé méltatlankodva, a szemeim is arra felé meredtek, pulykaméreg öntött el, mert egyszerűen nem akarom elhinni, hogy még mindig én vagyok a hibás, és ő még mindig nem hajlandó beismerni a nyilvánvalót, csak terel...miért terel? Megráztam közben a fejem a hajam az arcát csiklandozta. A következő mozdulatom az lesz, hogy odahajolok és megcsókolom, esküszöm, csak hogy legyen viszonyítási alapja, hogy mit ba...baaaltázott el azon a napon.
- Úrriiiisten Peter, nehogy azt mondd nekem, hogy a másodfokú egyenleteket magyaráztad annak a csajnak, szó szerint szájba rágósan, vagy éppen a pandák párzási szokásairól adtál neki egy kisebb előadást, netán ördögűző szeánsz utolsó mozdulatait végezted rajta mert menten dobok egy hátast! És én nem érdemeltem volna meg annyit, hogy csá kisanyám? Én vagyok a hibás? ÉÉÉÉÉN? NA MENJ TE A 'CSÁBA MÁR KOMOLYAN!- Elegem volt, kezdett az ingerküszöböm bizony nagyon alacsonnyá válni, mert  mindent el tudtam viselni, csak azt nem ha egy olyan helyzetért hibáztatnak, amiben el sem követtem semmit...én csak őt akartam akkor látni, és láttam is, igaz nem úgy ahogyan én akartam. Hirtelen pördültem meg, és akkor most igénybe venném a közönség segítségét, ha már voltak olyan kedvesek és itt maradtak, hogy végig nézzék a mi kis műsorunkat.Összedörzsöltem a két tenyeremet, vettem egy mély lélegzetet és aztán csattant is egymáshoz az a két tenyér kétszer egymás után. Sosem kerültem a feltűnést, és nem is most fogom ezt elkezdeni, egyszerűen a véremben volt, hogy mindent ezer fokon csinálok, és vagy teljes erőbedobással vagy sehogyan. És mielőtt Petert kipenderíteném az életemből, feltéve ha képes leszek rá, mert eddig úgy tűnik mindazok ellenére amit művelt, még mindig k@rvára hatással van rám, még tartok egy remekbe szabott műsort neki és a kávézó közönségének is.
- Figyelem kislányok, kisfiúk! Kérném a segítségeteket, ha már vagytok olyan kedvesek és kocsányon lógó szemekkel végignézni ezt a kis előadást. Semmi gond, komolyan!- tettem a szívemre a két kezem, majd megint megdörzsölgettem és Peterre pillantottam a vállam felett hátrafelé. Szerintem az utóbbi fél órában legalább az ezredik alkalommal és módon nyírom ki a pillantásommal.
- Nyugi, nem lesz ez olyan egyszerű, garantálom.- hogy bánni fogja az egészet abban szinte biztos voltam, hogy akar e majd még ezek után látni, abban már nem annyira. Hogy bele fogok dögleni? Mint az atom, szenvedni fogok mint a lagzis kutya a három napos romlott kolbász után, de talpra fogok állni, ahogyan talpra álltam volna, ha éppen nem most toppan be ebbe a kisvárosba és forgatja fel megint az életemet. Az asztalra csapott pénzre siklott a pillantásom és őrületes visszhangként ott voltak bennem az előbb kimondott szavai, ahogyan higgadtságra intene..de nem nem megy ez olyan könnyen, szóval lesz még itt amin szépen át kell rágnunk magunkat.
- Kellene nekem egy önkéntes színész jelölt aki szemléltetne nekem egy jelenetet és aztán szépen okosba megállapítjuk, hogy ez pontosan mit is akart ábrázolni, rendben?- amíg ezek itt eldöntik ki vállalkozik rá, addig csípőből megint visszafordultam Peter felé, és ha már így voltam akkor meg is fordultam a kezemmel megint visszatámaszkodtam a combjára és ahogyan az előbb, most is belemarkoltam alaposan.Hagytam, hogy a vállaim között előre billenjen a fejem majd kisandítottam oldalra, abba a bizonyos másik irányba amit ő említett.
- Szóval legyen a kis szemmel erőszakolós? Hm...jól van, legyen akkor ő.- láttam rajta, hogy a türelmének utolsó kis darabkáit morzsolgatja fel éppen, és tovább húzom az agyát akkor el fog menni, akor pedig én győzök, de azt is tudtam, hogy van annyira büszke, hogy ezt sosem fogja meglépni, vagy félreismertem volna? Igazából olyan jelen pillanatban mintha soha nem is ismertük volna egymást úgy igazán, mintha soha nem lettünk volna fontosak a másiknak, mintha egy fátyolosan homályos kapcsolatban lebegtem volna eddig és nem is tudom ki az akivel együtt voltam, csak azt tudtam, hogy rohadt jó volt, és ezeket az évek soha nem cserélném el semmiért. Védekezőn rántottam el a kezem, amikor felpattant és láttam, hogy menni készül. Győzedelmes vigyor terült szét az arcomon ahogyan kiegyenesedtem, és félreálltam előle.
- Csalódtam benned Édes, azt hittem legalább az előadást megvárod!- a szemem sarkából láttam, hogy a srác, akit Peter emlegetett felemeli a kezét, és két lépést tett az irányunkba, majd megállt, nagyjából egy karnyújtásnyira tőlünk és szobormereven de rettentően bátornak képzelve magát tette fel a kérdést amire majdnem hangosan elkezdtem röhögni. Nem engem kérdezett, hanem Pete-t
- Akkor...akkor a csaj most szabad vagy nem? Nem derült ki ebből...én csak azért...- ó a drága fiú elveszítette a fonalat valahol félúton, nem csodálom, kicsit már én is ott tartottam. Összeszorított ajkakkal fogtam vissza a röhögést és hol Peterre, hol a barna hajú nagyjából huszonöt körül járó fiúra tekingettem, felvontam a szemöldököm majd oldalra billent a fejem
- Tevét nem akarsz értem esetleg ajánlani?- kérdeztem halál komoly arccal majd kibukott belőlem a röhögés és előre görnyedtem. Ezt egyszerűen nem hiszem el!
 




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 10:23 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 24, 2015 7:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
merinda & peter
i don't need lies, i need the truth

Közel álltam ahhoz, hogy tényleg... teljesen kiakadjak. Ha eddig azt hitte, hogy bármit is látott a Peter St. Williams-féle kiakadásból, hát nagyon téved. Nagy újdonság, hogy ezúttal ő akarja elérni mindazt, hogy kiforduljak önmagamból, hiszen bármerről is nézem a szituációt, eddig mindig másképpen oldottuk meg a problémáinkat. Nem véletlenül találták fel a békülő szex fogalmát, ráadásképpen pedig... na jó, azok akik tényleg felbosszantanak, elég gyorsan megbánják azt. Néhány harapás, egy kegyetlen játék, miután megigézem, és utána mehet útjára. Bár azt hiszem, ha ezt egyszer Merinda megtudja, rögtön az lenne az első kérdése, hogy milyen kegyetlen játék... hát, semmi szex, ennyi biztos. Kb eddig érdekelné a téma. De egyáltalán miért is gondolkodom ezen? Elég látványosan ki leszek herélve, ha innen kijutok... élve!
Megmasszíroztam borostás arcomat, mikor mindennemű tengeri herkentyűkre terelődött a szó, remek! Már megint nem tudom, hogy egyáltalán hogy a francba jött szóba az egész, próbáltam összepontosítani arra, hogy az egész kép valami értelmet nyerjen a fejemben, de a polib és rák momentán... aztán ahogy meghallottam a mondat végét, nagyjából kialakult a kép a fejemben. Remek hasonlat, szinte pazar. Hát tényleg ennyire forog tőlem a gyomra? Ez egy igencsak boldog kapcsolat folytatása lehet, ha élve megúszom. - Akkor nem veszek neked rántott tintahalat - sóhajtottam fel kicsit elmélyülve a padló furcsa formáiban, lassan ejtve ki a szavakat. Igen, cinizmus költözött a hangomba, amelyért talán pofont fog osztani, de ezek után az már a legkevesebb lesz. Jelenetet rendezni egy kávézó kellős közepén igazán rá vall. Nem csalódtam benne.
- Ó, igen. Mert ha éppen megcsaltalak volna, a szőke csajszi a vizenyős kék szemeivel biztosan szó nélkül tűrte volna, hogy te ott állsz, és mindent bámulsz. Ugyan, kérlek! Rólam mindenki tudta, hogy barátnőm van, valaki örült neki, valaki lehülyézett, amiért veled kezdtem, és valaki téged hülyézett le, mert velem kezdtél. Az ég szerelmére - engedtem meg némileg méltatlankodó hangot. Egyelőre még mindig nem sikerült rájönnöm, milyen frappáns magyarázatot találjak arra, amit látott. Megcsalásnak nem nevezném a vacsorázást, de valójában... most tényleg csak úgy úszhatom meg, ha bevallok valamit, amit nem követtem el? Még nem elég erős ahhoz, hogy megtudja, mi vagyok. Jó ég, most tényleg azon gondolkodom hogy mihez elég erős, és mihez nem? Mondjuk okkal nem mondtam el neki eddig sem. Csak ha sejtettem volna, hogy egy ilyen szimpla hülyeség lebukáshoz vezethet...
A haját éreztem az arcomban, majd már le is teremtett valakit, aki éppen nagy szemmel bámult minket. - Ó, pompás! Kérlek, nézz a másik oldalra is, mert ott egy srác szintúgy ugyanolyan vehemenciával bámul, és éppen a szemével erőszakol meg! - forgattam meg a szemem, ám a másik oldalon nem ült senki. Ez a csaj egy idegbeteg, ha dühös, és kezdem elveszíteni a fonalat. NA igen! Ezért kerüljük a női hisztit. Olyasmit hoz ki egy nőből, amit előtte még sosem láttunk. Előbukkan a szunnyadó oroszlán és megesz vacsorára. Uram segíts.
A helyzet komolysága azonban megkövetelte, hogy ne röhögjem ki, mikor felfújódott fejjel fújta ki a levegőt. Az előbb meg akartam fojtani, le akartam kiabálni a vörös haját a fejéről, de úgy tűnik, hogy valamelyest rendbe tettem az érzelmeimet és az indulataimat. Csak próbáljon meg feldühíteni, isten bizony, hogy tényleg felkerül egy asztalra, de nem biztos, hogy én látom el a baját. Van két szemem, amivel bármit megtehetek. Hátha attól észhez tér.
- Utánad, mégis miért jöttem volna? Ha még egy ocsmány marhának is gondolsz, annyi járt volna, hogy csá! - emeltem meg a hangom, de éppen annyira, hogy őt túlharsogjam, míg le nem csitult. Hát, erre kár, hogy nem vettek jegyet azok, akik itt vannak. Elégedetzten fognak távozni, annyi biztos.
Megbökte a mellkasomat, bár eleinte attól tartottam, most jön az a bizonyos pofon. - Ne kérd, hogy rögtön induljak. Még nem ábrándultam ki annyira - szűkültek össze a szemeim. Az iménti kis jelenet alatt éreztem, hogyan gyúlt fel benne a vágy... és bennem is. Lehet egyszerű testiség is, hiszen nő, én pedig férfi vagyok. Akkor is azok leszünk, ha éppen lekiabáljuk egymás haját a fejről.
Megfogtam a kezét, amikor püfölni kezdte a mellkasomat ökölbe szorítottan, szinte éreztem, hogy a körmei belevájnak a tenyerébe. - Higgadj... le! - ismételtem a szavaiamt lassan, lehunyt szemekkel, majd elengedtem a kezeit, de ezt követően már pipiskedni kezdett, és majdnem egy vonalba került velem.
- Hát hajrá - köszörültem meg a torkomat egyszerűen, majd leültem az iménti székre, és megveregettem az asztalt. - Pattanj csak fel. Hajrá. Szerintem kígyózni fognak a sorok az asztal előtt. Innen tökéletes a rálátás. Tiéd a pálya - mondtam neki rezzenéstelen tekintettel, de belül ezer harcot vívtam. Ki akartam cibálni innét, bezárni valami lakásba, és nekirontani. Ez nem tartozik másra. - Sajnos tudom, hogy tőled ez kitelik, de... - vágtam pénzt az asztalra. - Válassz. Egy tucat... vagy egy csalfa marha - álltam aztán talpra, és a kijáratot kezdtem fürkészni.

©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 12, 2015 10:34 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next




Peter & Merinda

◌Tag:Peter ◌ Youtube:Rebell Yell ◌ Külső.:Ruha



Álszent. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott róla, meg az, hogy még mindig mocskosul be tud pörgetni azzal, ahogyan felhúzza magát, és kezd rátalálni a hangjára. Abban reménykedtem, hogy ha kellően kiborítom akkor sikerül majd kihúznom belőle valamit...akármint bármit ami az egész történetre, arra ami ott volt, arra magyarázattal szolgál, de még ezt az elégtételt sem adta meg nekem. Hát csessze meg, ennyit megérdemelnék! Legalább egy sajnálom, csak ennyi is elég lett volna, de helyette csak folyamatosan nyomta amit éppen ő gondolt, a mostani helyzetről, én azonban nem erről akartam hallani, éppen ezért ott rúgtam a nagy egójába bele ahol csak értem, miközben azon imádkoztam, hogy el ne kúrjam az egészet. Hiányzott, még akkor is, ha közben azon pörögtem mióta csak a városba jöttem, hogy miképpen tudnám őt a fejemből egyszer és mindenkorra kiverni. Hogy ez még idáig nem sikerült az nem annak volt köszönhető, hogy szerelmes lettem volna, az én sosem voltam...annyira...hanem annak, hogy egyszerűen sem időm sem pedig kedvem nem volt hozzá. Meg legyünk őszinték, a városban fellelhető pasik zöme még csak meg sem ütötte Peter mércéjét, és ez tény. Ha itt és most felcsapott volna valamelyik asztalra mint valami darab húst, esküszöm egy nyikkantásom nem lett volna...nem hát mert belém fojtotta volna a szót azzal a fullasztó csókjával. És engem nem érdekelt, hogy ki van itt, ahogyan azt sem érdekelt volna, hogy hány államból tiltanak ki emiatt, kreálunk valami új személyazonosságot, és már el is bújtam a kíváncsi pillantások elől. Hacker vagyok, akinek az a dolga, hogy bejusson minden nyilvántartásba, oh c'mon, nehogy velem akarjon már bárki kitolni! A vicces amúgy az egészben az, hogy pont a védelmi minisztérium rendszere a legtörékenyebb és a társadalombiztosításé. Egy jól képzett öt éves gyerek a Hot Spoon Game accountjával bemászik ahova csak akar. Egy kis kavarás itt, egy kis cserélgetés ott, és vigyorogva állapítod meg, hogy már nem Merinda Evans a neved, hanem akár Charlize Theron is lehetsz hidrogénszőke fürtökkel és csücsöri ajkakkal. Nem mintha ez lett volna minden vágyam, de megtehettem volna ha akarom. Oldalra pillantottam, és éreztem, hogy az arcát a hajamba fúrja, ha ezt tovább folytatja leszarom a fogadást, és én fogok rámászni. Imádom amikor dühös, és nézze el nekem, de ha kell tovább hergelem, csak vallja végre be az egészet amit tett, de neeeeem...legszívesebben az első gondolatomat követtem volna, ökölbe szorítom a kezemet és állon gyűröm, de úgy istenesen, vagy ő kapja el az utolsó pillanatban a kezem még mielőtt az ütést be tudnám vinni. Búgón rekedten nevettem fel arra a megállapításra, hogy még mindig túl zsúfolt a hely.
- Itt nincsenek is sokan Peter, mi lett volna, ha egy Wall Mart-ban futunk össze a halas pultnál? Nem mintha annyira imádnám a tengeri kütyüket, felfordul a gyomrom tőlük! Ahogyan attól is felfordul amit tettél.- felhorkantam, de szó szerint az "azonkívül ami a H épületnél történt" megállapítására. Hát pont ez a lényeg. És ha mindezzel még nem kúrta volna fel kellően az agyamat még megfejeli azzal, hogy én másoknak hiszek.
- Peter, bazmeg, a saját szememmel láttam, nem másoknak hittem! Ott nyomultál rá a kis szőkére, a fejed is elveszett a hajában, az a csaj meg engem nézett azokkal a vizenyős kék szemeivel, ahogyan állok ott leforrázottan és bambán. Láttam, vágod?! Nem másoknak hittem, szóval ne akarj nekem terelni, mert azt nagyon rühellem!- éppen a mondat közepén tartottam és még szerettem volna folytatni, amikor mellettünk mozgolódásra lettem figyelmes, valami kis pulykatojásképű csóka ficergett nagy intenzitással a széken, láthatóan fel volt készülve arra, hogy mi itt most egymásnak esünk. Ó nyugi még arra is sor kerülhet. Hirtelen rántottam fel a fejem, a hajam libbent és végigsúrolta Peter arcát. Az arcom színe paprikavörös volt, a szemeim kék szikrákat szórtak az idegen srác felé, akinek az ádámcsutkája úgy ugrált a nyakán mint valami perpetum mobile.
- Mi van???!! Ha nem tudod kivárni akkor hátra arc és slattyogj a WC-re ott megbűvölheted a fél szemű kígyót! Itt most még dráma van édesöregem!- fejeztem be végül majd visszafordultam Peter felé, és tovább folytattam volna a nagymonológot, ha le nem állít. Határozott mint mindig és ezzel k@rva izgató mint mindig. Hogyan csaphat át a gyűlölet valami túlfokozott szexuális izgalomba? Hát valahogyan így. remegtem szinte a dühtől és attól, hogy itt és most és azonnal és rögtön, mert ez kell, aztán elsétálok, mintha mi sem történt volna, de ez még igenis kell nekem, ahogyan biztosan kellene holnap is meg azután is meg azután is. Petertől szabadulni? Ó én balga hogyan is gondolhattam, nem véletlenül voltam vele egykor. Aztán akkor szakad el nálam a cérna, amikor még ő küldd el engem. Összecsücsörítek, beszívom a levegőt, hörcsög mód felfújódik az arcom, majd kiengedem egy hangos morgás kíséretében, továbbra is ölni tudnék a pillantásommal, meg továbbra is ott rezeg benne láthatatlanul is az az érzés, hogy innen nem fogunk egyhamar szabadulni, ahogyan egymás bűvköréből sem sűrűn. Valahogyan ez a délies temperamentum volt ránk jellemző, mint egy rossz, és silány szappanopera egyik kivágott jelenete.
- Én menjek el?! Én elmentem, te jöttél ide! Mégis mi a francnak?- nyeltem egy nagyot mert már megint olyan közel volt hozzám, hogy szinte megrészegülten tántorodtam volna hátra a közelségétől. Akartam, perszehogy akartam, ugyanakkor martam és téptem volna egyszerre. Állati harag ébredt bennem, ami alapvetően nem volt rossz ilyen állapotban tudtam magam a legjobban rávenni a kódolásra, mármint ha ilyen állapotba kerültem.
- Igen Peter egy szemét csalfa seggfej vagy, örülök, hogy ezt nem nekem kellett kimondanom, ahogyan annak is örülök, hogy ezt a dolgot is tisztáztuk, Tudod mit? Nem én leszek az aki innen elmegy, hanem te!- megemeltem a kezem és minden további szavam egy egy részénél megböködtem a mutatóujjammal a mellkasát mintegy nyomatékot adva a kimondott szavaimnak.
- Lett volna lehetőségem igen. De mikor nyomultam én rá a szemed láttára bárkire? Egy...csak egy ilyen alkalmat mondj Peter! De segítek. Egy tetves alkalom sem volt. Lehetőségem lett volna, de nem tettem meg.- megemelte a hangom, ami bár vékony volt mint a háborodás, de kellően mérges voltam, hogy leginkább egy felhúzott agyú Törpillának hassak ebben a helyzetben. Már ez is haladás.
- MONDJ MÁR VALAMIT AZISTENEDET!- ökölbe szorult a kezem de nem az arcán vezettem le a dühömet, hanem a mellkasát püföltem. Rémesen idióta látvány lehettem, a hisztimmel és úgy egyáltalán, de végre volt alkalmam azt a feszkót valamennyire levezetni amit az egész helyzet okozott bennem. Nem ütögettem végtelenségig, s nem használtam hosszútávon bio boxzsáknak sem, bár őszintén szólva nagyon vágytam volna rá. Még mindig pörögtem és egyszerűen képtelen voltam leállni, ha már eljött utánam, akkor tudnia kellett milyen vagyok. Vagy hamar lehiggadok, vagy ezer istenség és a teljes arkangyal sereg sem lesz képes lecsillapítani, amíg el nem érem amit akarok. És ha nem érem el amit akarok akkor még inkább dühös vagyok, mint most is, és amikor dühös vagyok rohadt módon kiszámíthatatlan vagyok mint most is.Abbahagytam a püfölését mielőtt leállított volna, majd fújtam néhányat teli tüdős levegővel. Közelebb hajoltam hozzá, kicsit lábujjhegyre is kellett állnom, a franc essen bele, hogy apám ilyen sóher módon sajnálta belőlem az anyagot, hogy ennyire pici lettem.
- Tudni akarod milyen érzés Peter? Velem ellentétben még választhatsz is, ha te már nem választottál asztalt, hidd el lesz itt olyan aki szívesen szemlélteti velem számodra, hogy milyen érzés átélni és látni az egészet első sorból. Melyik legyen Peter?- hergeltem tovább, ha eddig nem bosszantottam volna fel kellően akkor most egyre inkább azon voltam, hogy megtegyem. Csak végre elérjem nála, hogy bevalljon mindent és legalább úgy tudjuk lezárni ezt az egészet, hogy magyarázatot kaptam én miért nem voltam elég neki. Mert ezek szerint nem voltam.
 




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 10:20 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 11, 2015 9:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
merinda & peter
i don't need lies, i need the truth

Lehet, fel kellene írnom egy-egy listára, hogy ki esküdött már meg arra, miszerint eltesz engem láb alól. Eddig úgy gondoltam, Merinda az utolsó személy, aki ilyesmire vetemedne... de valószínűleg ő most rögtön az első helyre mászott. És értem is az okát, de a fenébe is, hát nem tudom neki azt mondani, hogy nem azt látta, amit látott! Megcsókoltam volna egy másik nőt? Persze. A nyakát. Nem a száját. És amúgy is, mit látott? Hogy hanyatt döntöttem a közös fánk előtt? Nem látott ő semmit, csak hozzáképzelt oylan dolgokat, amelyekre nők képesek. Túlkombinálnak itt mindent. Tényleg a sírba visz. Már ha képes lenne egyszeri szívroham elvinni, de ahhoz egyrészt fiatal vagyok, másrészt túlontúl... vámpír.
Értelemszerűen hergelni próbált a szavaival... kócoljam össze... hát persze. Még feleségül is veszem itt helyben. Kettőnk közül tényleg én voltam az, akinek világ életében inkább csak a szája volt nagy, de az tényleg óriási... tudtam ígérni... mondjuk neki aztán minden ígéretet szabadott behajtania rajtam. Egyáltalán nem voltam rest megadni neki mindent, amire vágyott. Még azokat az elcseszett muffinokat is megettem a kedvéért. Szerencse, hogy vérszívó vagyok, nem tud fájni a gyomrom. Én még ezt is megtettem érte! - Tudnék még olyat mutatni, amit mindketten nagyon szerettünk, de ahhoz sajnos még mindig túl zsúfolt ez a tér. - jegyeztem meg foghegyről. Anyám borogass.
Nem engedtem, hogy szabaduljon, közben a finom samponjának illata megérintette az orromat. Imádtam ezt, mindig is kellemes érzés volt a parfüm, a tusfürdő... minden, amit ezen a finom illatú bőrön viselt. Egy pillanatra le is hunytam a szemem, de szavai koránt sem voltak olyan egyszerűek, sőt! Inkább bántóak voltak.
- Szóval most már ott tartunk, hogy előtted kik voltak és hányan... édesem, egy darab kezeden meg tudod számolni, hogy hány nővel feküdtem le előtted, ráadásként pedig még kevesebbel volt komolyabb kapcsolatom. Mióta csak ergyetemre járunk, egymás előtt nőttünk fel, láttál te engem valaha más nővel? Azon kívül a H épület mellett... - fintorodtam el. - Tudod, eléggé fáj, hogy másoknak hiszel velem szemben. Én is híreszelhettem volna a kis Bobbie-ról, hogy langyos, még ki is nézték volna belőle, csak mert hajlandóságot mutatott rá. Csak azért, mert egy jóképű szexisten vagyok, máris meg kell bélyegezni, hogy én minden csajt megjelölök? Ugyan, kérlek! - emeltem meg hirtelen a hangomat, majd vettem egy mély levegőt. Ez a nő tényleg feltüzel. Hol jó, hol kevésbé jó értelemben. Ezúttal pedig még nem döntöttem el, hogy vajon mégis... melyiket érzem iránta. Bosszankodva vágyom rá, vagy tetszik, amit csinál?
- Ó kérlek! Bocsáss meg, hogy életed egy csomó jobb partiját miattam hagytad ki! - hozta ki végül belőlem az állatot, majd hirtelen felpattantam, és emiatt kiengedtem őt az ölemből. Most... tényleg feldühített. - Ez kell neked? Egy csomó másik jó parti, hogy boldog legyél? Akkor menj isten hírével, kedvesem! Ne én legyek az, aki elveszi tőled azt a bizonyos jackpotot, amiért egy szemét csalfa seggfej vagyok. - A hangom egyre tüzesebb volt, egyre haragosabb... szívem szerint már kiviharzottam volna, miután szóvá tette, hogy lett volna jobb esélye is, mint én, de ő kitartott mellettem. Nekem is lett volna... csomó másik. De nem érdekeltek.
Tudtam, hogy ő ugyanannyira tudna pofozkodni momentán, mint én ordítani. Az egész helyzet kezd szürreálissá válni... vagy mondjuk úgy, olyan tipikus Merinda-helyzet. Sosem tudod, hogy jössz ki belőle.
Csak beletúrtam a hajamba, és azon voltam, hogy magamra borítok valami hideget, hogy a mérgem csituljon.
- Fejezd be. MOST! - léptem oda elé, és arcát szorosan az enyém mellett tartottam. Felhívás keringőre? Rajtam ne múljon, akár tíz másik embr előtt is leszaggatom a ruháit róla, és olyan műsort rendezek, hogy még csak az államba se engedjenek be egyikünket se... se ebbe, se a környező ötbe. - A francokat értesz te bármit! Láttál valamit, és azt hiszed, hogy innentől kezdve mindent tudsz! Nem tudsz te semmit, az ég világon semmit! Azt hiszed, képes voltalak megcsalni, pedig aznap is hozzád mentem, virággal és minden szarral, hogy veled legyek. Utálom azt az elcseszett romantikát, de veled még azt is élveztem. És te még arra sem méltattál, hogy azt mondd, Viszontlátásra! Hát tudod mit? Hol az a sok lehetőség, amit elszalasztottál miattam? Vakard elő őket, talán akad olyan, amelyiknek nem büdös a szája, néha képes hajat is mosni, grátiszként talán még vasalni is tud! - Gúnyos voltam. Feldühített. Ez az egész... nálam-jobbat-is-talál téma... rosszul érintett. Máshoygan kellett volna visszavágnom, máshogyan kellett volna nekikezdenem... ezt nem jól oldottam meg.


©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 06, 2015 1:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next




Peter & Merinda

◌Tag:Peter ◌ Youtube:Gimme!Gimme! ◌ Külső.:Ruha



Legalább próbálta volna tagadni, hogy félreértettem, vagy egyáltalán nem azt láttam amit láttam, felőlem még azt is mondhatta volna, hogy az ufók elrabolták, és akit valójában akkor láttam az csak egy silány utánzata volt Peternek...az én Peteremnek. Birtokló voltam, csessze meg, és ez leginkább azért volt így mert igazából ő volt nekem az első és az elsőtől egy ekkora megalázó lelki állast kapni nem éppen a legélvezetesebb és legvágyottabb dolog az ember életében.Szóval amikor kifakadtam azt hiszem ott bújkált a szavaimban, hogy tiltakozz, vagy mondj akármit csak ne hagyd, hogy azt higgyem igaz amit láttam. De nem, csak annyit tudott mondani, hogy fogjam vissza magam! Hát nem, nagyon nem és főleg azért sem mert több hetes feszültség gyűlt össze bennem az egész miatt. Ne akarjam, hogy....nem fejezte be a mondatot, aminek két oka lehetett: vagy gőze nem volt arról, hogy mihez is kezdjen velem vagy nagyon is volt, csak éppen a hely és az időzítés nem volt éppen a legfergetegesebb. Olyan szépen elterveztem, annyira szépen, hogy ha egyszer a véletlen, vagy a számomra nem létező isten egyszer megint keresztezi az utunkat, aminek elég nagy volt a sansza, akkor majd mit is fogok csinálni vele. Hogy beolvasok neki, de úgy, hogy levegőt sem veszek közben, egyben nyújtom el a mondandómat ékes szóvirágok közé fűzve a legváltozatosabb szitkokat. A fejére olvasom az elmúlt éveket, azokat a napokat amikor veszedelmesen jó volt vele, és azokat is amikor a franc sem tudja hol kolbászolt, a pletykákat vele kapcsolatosan amit kénytelen voltam eltűrni, ami miatt az egyik csoport társamnak majdnem sikeresen eltörtem az ujjait. Jól van na, a cipőm alá került...a keze...mindkettő...véletlenül...miután a haverok lefogták és a földre passzírozták...baleset volt akkor is na! Gyűlöltem ha hülyének néztek, és úgy tűnt Peter jelen pillanatban nagyon affelé tendál, hogy ezt tegye. Még mindig, de komolyan azon aggodalmaskodik, hogy mit szólnak ehhez az egész jelenethez? Ki a szart érdekelt ez jelenleg, mert engem tutira nem! Ha valakinek nem tetszik ami történik vagy bújjon a monitor mögé vagy sétáljon ki és menjen amerre a lábai viszik. Jelen pillanatban ez amúgy még egy visszafogott viselkedés volt részemről, tekintve azt a fékezhetetlen dühöt ami belül tombolt és amelynek kitörése bármelyik pillanatban várható volt, és amely nem ismert semmiféle szabályt. Igen, még mindig önző voltam, még mindig a saját fájdalmam érdekelt a legjobban amit ez a srác ébresztett fel azzal, hogy leült velem szembe és tejet rendelt nekem.Igen nagy lelki erő kellett egyébként ahhoz, hogy már az első másodpercben ne küldjem el olyan messzire, ahonnan nemhogy a saját lábain nem találna vissza hozzám, de szerintem egy egész rajnyi desszantos sem lenne képes visszahurcolni. Azt akartam egyszerre, hogy maradjon és azt, hogy takarodjon! Vegyes érzések voltak vele kapcsolatosan bennem, amit leginkább annak tudtam be, hogy igazából csak elmenekültem otthonról az eset után, de sosem adtam meg a lehetőséget  a lezárásra. Talán azért nem mert nem is akartam én magam sem soha lezárni vele semmit. Ó dehogynem, hiszen megalázott a szemem láttára, heteken keresztül a tetves szőkéjével álmodtam, és nem tudtam kiverni a fejemből. Na jó, az lenne a legjobb ha úgy menne el innen, hogy közben itt marad. Ez olyan nagy kérés? Hát tekintve, hogy nem tud osztódni, azt hiszem az volt. Azt akartam, hogy az a Peter akit én szerettem akinek fergeteges volt a humora, aki mindig megnevettetett aki elviselte a hülye és időnként kiszámíthatatlan természetemet, aki így fogadott el ahogyan vagyok, és egyetlen másodpercre sem akart megváltoztatni, és aki mellé olyan szenvedélyes volt, hogy a kislábujjam körme hegyéig bele tudtam bizseregni ha csak rám nézett...úúúúúgy... az itt maradjon. De az aki szemét módon megalázott, megcsalt és hazudott, úgy tűnt éveken keresztül, az menjen innen az illatos pi....francba! De mivel pechemre a kettő egy és ugyanazon testet birtokolta el kellett döntenem mit is akarok vele kapcsolatosan. És én döntöttem, nem tudtak befolyásolni a szép dolgok, mert az agyam elborította a lila gőz, mert ilyen voltam, hirtelen szélvészkisasszony, aki képtelen uralkodni magán ahogyan most sem tudtam.De a döntésemet képtelen voltam végigvinni, mert onnantól, hogy megszegtem a magam által felállított szabályokat, hogy nem fogok a közelébe menni, szépen belesétáltam a szemei által állított csapdába. Miért kell neki olyan rohadtul vonzó módon nézni az emberre, hogy még dühösen is meg tudok érte veszni? Gyűlöltem és magasztaltam egyszerre, és ennek a jele volt az is, hogy a környezetünk volt a legkevesebb amire jelen pillanatban koncentráltam, sokkal inkább rá. Mondj már valamit cseszd meg, tagadd már, egyszerűen nem hiszem el, hogy erre sem képes, hogy legalább okot adjon arra, hogy ki tudjak fakadni, hogy kiabálni tudjak vele, aminek egyenesen az lesz az eredménye, hogy egy újabb helyet könyvelhetek el magamnak, ahova többé be sem engednek, vagy pedig az ingyen műsorért két hónapra előre ingyen géphasználatot kapok. Attól függően mennyire volt kattant a tulaj, majd kiderül. Ahogyan hozzáértem a dühöm még erősebb lett, és amikor végül úgy döntöttem elzavarom azt hiszem a világ legótvarabb döntését hoztam, mert legszívesebben magamhoz rántottam volna, és bekebelezem....de esküszöm ezt éreztem, és ahogyan megremegett az érintésem alatt tudtam, hogy ugyanarra gondolunk. Meg lássuk be elég sok ideje együtt voltunk ahhoz, hogy ismerjük a másik legutolsó kis rezdülését is. Ahogyan ő is tudta, hogy ha tovább hergel annak nem lesz jó vége...vagy nagyon is jó vége lesz. Nekünk, másoknak meg...na megint egy olyan dolog ami engem abszolút nem érdekelt. Jó lenne már végre legalább magamban eldönteni, hogy mit akarok, de azt hiszem azzal, hogy szavakba öntöttem legalább az egyik felét, némiképp megkönnyebbülést éreztem. Nem tudtam az asztalhoz visszasétálni, mert nemes egyszerűséggel vissza rántott, vissza az ölébe. Akkorát nyekkentem mint egy rongybaba, és ahogyan belecsüccsentem...háthogyisfogalmazzak. Azt hiszem amit éppen csinálni készültem gondolatban, vagy amire vágytam ahhoz az előkészületeket kellően megtette. Na ácsi...mikor is forgott nekem ennyit  a szex körül a gondolatom? Hát úgy kábé minden alkalommal amikor vele voltam. És mikor nem forgott? Hát egy ideje mióta nem vagyok vele. Na jah, tényleg ennyiről szólt volna közöttünk az egész? Nem nem ennyiről, de basszus ez annyira jó volt benne, ahogyan most is jó, és aminek valahogyan ösztönös reakciójaként tolom meg a csípőmet hátra. Nem finomkodva, hanem éppen olyan határozottan ahogyan ő markol bele a hajamba, és rántotta oda a fejemet a szájához. Magasságos atyaisten, tarts jó erősen Peter mert össze fogok esni...ez a gyengém volt, ahogyan a hangja...na jó, azt hiszem itt fogok elcseppenni, mint a nyári hóember, ha ezt így folytatja. Érzetem, hogy elég sok szempár ránk figyel és kedvem lett volna megint kiosztani a bandát, de jobb ötletem támadt, figyelembe véve azokat a szavakat amiket mondott, és amiket néhány másodperces csúszással sikerült csak összerakni az agyamban. Ku*vára nem figyeltem arra amit mond, én csak a karistoló hangját hallottam meg az ujjait éreztem a vörös loboncban.
-Óigen, kócolj csak össze, azt nagyon szeretted mindig!Mondjuk én is!- kezdtem ingerelni így első nekifutásra, és ez még a finomított verzió volt a részemről, majd fojtott hangon felnevettem, és igyekeztem kiszabadítani a fejem a szorításból. Volt ereje nah, még ha gyengéden is csinálta. Olyan volt minden mozdulata időnként mint a váltott hideg-meleg víz. Égetett és szúrt...de rohadt jól esett a testnek.
- Csak én...nem használsz te túl nagy szavakat Peter? Szóval csak én? Meg úgy az előző sok...számoltad te egyáltalán mennyi csajt fektettél meg? Mondjuk én voltam a hülye, hogy nem csináltam ugyanazt amit te, de tudod veled ellentétben belém még szorult annyi önbecsülés, hogy tekintettel voltam rád. Tudod te hány olyan....- sziszegtem a szavakat az arcába, és direkt egyre erőteljesebben vittem fel a hangsúlyt, és a hangom magasságát is. Ez utóbbi azért sem volt nehéz, mert alapvetően is vékony hanggal vert meg a sors. Na így legyél marha határozott, hogy olyan a hangod, mintha most szívtál volna meg egy csokor héliumos lufit.
-...hány olyan alkalmat hagytam futni, mert én barom azt gondoltam...tudod mit? Lényegtelen! Illetve nem az, de jelen pillanatban az én jóhírnevem érdekel itt a legkevésbé! Úgy őszintén Peter, te tényleg úgy ismersz engem, mint akit ez a rengeteg barom aki most kocsányon lógó szemekkel várja a végkifejletet valaha is érdekelt?- mozdulnom kellett volna az öléből leginkább kifelé, vagy képen törölni, na az is meglesz még azt hiszem, tekintve, hogy viszketett a tenyerem már egy ideje egy kiadós pofonért ami járt is neki. Megint felnevettem és hátravetettem a fejem, vigyorogtam tovább mint a vadalma, majd kicsit még fészkelődtem az ölében, szenvedjen csak tovább, legalább annyira emlékezetessé teszem neki Mystic Fallst mint amennyire ő emlékezetessé tette nekem az egyetemi H épületet...hogy gebedne meg...a szőke főleg, azt még elkapom egyszer csak tudjam meg melyik volt. De előbb Peter....ő bizony, ha már volt olyan balga, hogy a szemem elé került. Aztán felőlem visszamehet New Orleansba. A hangom csengett és betöltötte az apró kávézót, éreztem, hogy még azok is figyelnek most rám akik eddig csak lopva sandítottak abba az irányba.
- Okés emberek, lehet fogadni. 5 az 1-hez, hogy Peter St.Williams nem annyira merész mint amennyire a szája nagy! Megteszi vagy nem teszi meg, hogy a volt barátnőjét felpakolja valamelyik helyes kis asztalra? Jah az asztalokra is lehet fogadni.Ha megteszi melyik asztal lesz az?- pofátlanul kiszélesítettem a vigyoromat és megtámaszkodtam a volt pasim belső combján majd a fogaim között a vigyor mögé szűrtem be a szavakat.
- Ne szórakozz velem, és legfőképp ne hazudj nekem!- komolyan ennyire nem ismert ki eddig? vagy nagyon is kiismert és tudta, hogy kiprovokálja és képes leszek megtenni...képes bizony. A kávézóban élénk mozgolódás támadt. Na jól van hékás ki lehet mászni a weboldalak mögül 3D-ben láthattok műsort...vagy nem, egy próbát megért volna.
 




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 10:17 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 05, 2015 5:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
merinda & peter
i don't need lies, i need the truth


Mikor betettem ide a lábamat, pontosan tudtam, hogy minden létező határozottságomra és tárgyilagosságomra szükségem lesz ahhoz, hogy el tudjam viselni, ami itt vár. Próbáltam megállapítani, hogy vajon Merinda miben látta a hibát, mit követtem el ellene, amiért faképnél hagyott minden szó nélkül, de a találgatásoknak ezennel vége. Főleg most, hogy itt ül velem szemben. A levegőt hol lassabban, hol gyorsabban szívta be, a szemeim viszont meg sem rebbentek, úgy meredtem rá, mintha meghalnék, ha leveszem róla a pillantásomat. Nem vagyok biztos abban, hogy mindenre felkészültem, hiszen a meglepetések emberével ülök szemben, de azért igyekeztem az idegrendszerem minden szálát felkészíteni az egészre. A hurrikán kitörni látszik, annak ellenére, hogy még nem szólalt meg... legalábbis nem kaptam választ a miért-kérdésre.
Ahogy mozdult, mellkasára fonta karjait, és tekintete valami furcsa érzést kezdett lövellni felém... valahogy éreztem, hogy nekem itt és most tényleg végem. Jobb, ha búcsúzom az élettől, mert ez a nő most keresztül fog döfni a pillantásával, majd tapos rajtam párat, amint leszédülök a székről. Szebb halált el sem tudnék képzelni magamnak. Kegyetlen élet, kegyetlen... mi is? Már magam sem tudom.
- Hát... úgy általában igen - biccentettem, mikor megkérdezte, hogy tényleg ott van-e a helyem, ahol neki. Már éreztem, hogy ez a kérdés nem azért hangzott el, mert annyira kíváncsi rá, vagy mi több, nem is azért, mert jópofizásból megkérdezte... sejthettem volna, hogy ennek lesz még jelentősége a későbbiekben, és nem is tévedtem túl sokat. Igaz, a hangján éreztem, hogy a gunyor és a sírás között áll valahol, momentán nem tudtam eldönteni, hogy melyik fog előbb kitörni belőle úgy igazán. Nem egy sírós kislánynak ismertem meg, de ezek szerint valami óriásit vétettem ellene, ha már így viselkedik velem.
Összerezzentem, ahogy elég nagy mozdulattal az asztalra tenyerelt, és tekintetem nem szakadt mérget sugárzó pillantásától. Tényleg meg akar ölni. MÉG MA! Peter, mi a francot műveltél? Lehet, hogy az ikertestvéred volt. Csak van egy bökkenő, te féleszű. Neked nincs ikertestvéred.
Hirtelen szűkültek össze a szemeim, ahogy kibökte, miről is van szó, és valószínűsítettem, hogy ez volt az oka annak a nagy kirohanásnak is. Aminek én nem voltam szemtanúja, de azóta se láttam. H épület...mi történt azelőtt, hogy a lakásunkba mentem?
Egy pillanatra a tejes poharára tévedtek szemeim, hogy azt fürkészve gondolkodjak. Előadások... ebéd... még egy előadás. Volt ott egy idegesítő szőke tyúk, akiről eldöntöttem, hogy a vacsorám lesz. És így is lett... a H épületnél a nagy fa mellett... és leesett! Te jóságos ég! Merinda nem láthatta...
- Hé-hé-hé! Nyugi már! - bukott ki belőlem aztán, mikor meghallottam hogy rápirított a közönségünkre is. - Az isten szerelmére, Merinda, ne akard, hogy... - akadt bennem a gondoalt. Mivel lehetne ezt a csajt egyáltalán megfenyegetni? A szája akkora, mint Brazília, semmi esélyem ellene. Ő végzett szájkarate-tanfolyamot, és elvoltam a testépítéssel... mikor ember voltam. Nem tudom, hogyan  mászhatnék ki ebből. Még nem készültem fel arra, hogy elmondjam neki, nem vagyok ember... nem tud semmit erről a világról, az ég rohadt szerelmére! Nem beszélhetek róla neki... egyelőre... még nem. Talán jobb, ha... kitalálok valamit... valami normális körítést.
Nem nyikkantam meg, szinte lehetőséget sem adott rá, hisz miután lealázta a két bámézkodót, rögtön megindult felém. Felállt, odajött elém, és ahogy a combomra támaszkodott, nagyot kellett nyelnem. Ez a nő még ebben az idegállapotban is megőrjít, ha így fogdos... férfi vagyok, te nő. Ne taperolj, ha dühös vagy rám, mert nem kell különösebb indok, hogy... kívánjalak. Igaz, a körömmélyesztéses históra némileg elvette a kedvemet. Normál esetben nem érdekelt volna, hogy mit mondanak mások, de ez Merinda. Ő érdekel. Ráadásul amit mondott... tényleg azt hiszi, hogy megcsaltam? Bár valószínűleg ezt kell vele elhitetnem, amíg nem készülök fel neki elmondani a valóságot... vámpír vagyok, csajszi, nem csókolóztam, hanem vacsoráztam.
Elkaptam a karját, mikor visszaindult, és visszarántottam, hogy az ölembe essen. Azt rá bíztam, hogy megérzi-e azt a vágyat, amit az iménti érintése váltott ki belőlem a nadrágomon keresztül, de szorítottam őt, hogy ne tudjon megmozdulni.
- Ha nem akarod, hogy itt mindenki előtt az asztalra fektesselek, ajánlom, fogd be a szád - sziszegtem a hátának, végigsimítva vörös haján, másik kezemet ezúttal már csípőjén tartva, hogy ne lendülhessen előre. Végül belemarkoltam vörös hajfürtjeibe, és odarántottam őt - ugyan gyengéden és lassan - a számhoz, hogy hallja minden szavamat. - Vésd az eszedbe, az egyetlen nő, akit meg akarok dugni, az te vagy, mindig is te voltál és te is leszel. És ha ilyen mocskos lesz a szád, itt fogom megtenni, az egész kávéház előtt, ez pedig a te jóhírednek fog ártani, főleg ha utána visszahúzok New Orleansba. - A hangom tényleg rekedt volt, és mellkasom gyakrabban emelkedett. Teljesen felhúzott. A harag mellett, amit kegyetlen szavai váltottak ki belőlem, ott volt a tény, hogy akkor kívántam őt a legjobban, mikor ilyen...

©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 21, 2015 10:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next




Peter & Merinda

◌Tag:Peter ◌ Youtube:Silence ◌ Külső.:Ruha



A képlet régen tök egyszerű volt: banános tej, hidegen, egy kis puncsos muffin és Peter. Aztán ebből mára a tej maradt meg az egyre elviselhetetlenebb muffinok. Csessze meg, hogy én ezt mennyire utálom. Mármint érzelgősnek lenni egy múlt egy olyan darabja felett amit nem leszek képes soha a büdös életben megváltoztatni, bármennyire is szeretném. Hogy magamat nyugtassam időnként eljátszottam a gondolattal, hogy mit is csináltam volna abban a pillanatban, ha az agyam józanabbul kattog és nem blokkolok le, mint amikor a Windows lefagy a gépen. Oda kellett volna mennem, elrángatni a fától a szőke fürtös cafkát, és beledöngölni a fejét az első kemény fába amit csak találok. Nem lett volna nehéz találnom, az egész H épület melletti terült fél évszázados platánokkal volt beültetve. Szóval azt hiszem azt kellett volna csinálnom, és nem elfojtani a dühömet, amit ide érkeztem óta kvázi minden pasin levezetek. És le is fogok istenuccse’, ha nem állítanak meg. Komolyan képes lettem volna erre, hogy komplett hülyét csinálok magamból a fél tanszék előtt egy pasi miatt? Ennyit nem ér az egész. de nekem igenis ért, mert szerettem. Egyre dühösebben csapkodtam a klavit, és ha nem állítom meg magam azt hiszem kinyiffantom a space-t pedig nem tehet semmiről, csak egyszerűen pont ez van középen. Már sasol a pult mögül a melleimet korábban társalgási partnernek tekintő srác is, én meg ingerülten bámulok rá, azt hiszem ha most egy pillantással ölni lehetne, szerencsétlen ott fetrengene két feles pohár között a pulton. Okés, kislány csak higgadj le, rendben? Pár közös kép még nem a világ és igazán túl lehet élni a dolgot. Szóval már kezdenék megnyugodni, és törölgetni pár holmit az e-mailek közül is, megvan minden amire szükségem lehet, a mai napom igazán sikeresen zárul, gondolatban még a vállaimat is megveregetem, mennyire fasza csaj vagyok, hogy ezt is elintéztem, amikor…hát fogalmazzunk egyszerűen: meghűl a vér az ereimben. Úgy szólalok meg első körben mint egy nyeretlen két éves, vagy mint egy ripacs romantikus film nagyjelenetében a főhősnő. Most jön majd a nyakbaugrás, meg, hogy mennyire hiányzott, óhogy oda ne rohanjak! És normál esetben lehet ezt is tettem volna, mert akár be akarom ismerni akár nem, most, hogy látom még mindig el kell ismernem: cseszettül nem vagyok túl rajta. Könnyű úgy valakire legyinteni, hogy nem látjuk, hogy azt mondjuk ó már semmi közöm hozzá és nem is érdekel, és különben is megcsalt, és mit foglalkozom vele? Végülis ha jobban belegondolok akkor mi csak barátok voltunk. Ómájgád, miért is akarom becsapni magam és egyáltalán a saját agyamat? Nem csak barátok voltunk, az ég szerelmére, ennek a szobám ágya és Monic baba mindent látó üvegszeme lehetne a legékesebb bizonyítéka. Azt hiszem még az ablaküveg is belepirulna azokba a dolgokba amit ott műveltünk, jah igen és én is, de mint a pipacs. És most itt ül velem szemben, rámvillantva azt a bugyiolvasztó mosolyát, és olvad is esküszöm…de NEM! Nem fogom hagyni, hogy befolyásoljon, hiszen a tekintetemmel a szőkét keresem vagy feketét, vagy a jóég tudja már milyen hajú luvnyát, akire úgy tapadt rá, mint maci a mézes csuporra. A szavai őszinte döbbenetet váltanak ki belőlem, mert totálisan hülyének néz. Pislogok mint levelibéka a lapulevélen, nem akarom egyszerűen elhinni, hogy közli velem nem szereti a szőkéket. Ezt eddig én is így tudtam. Mesedélután? Na azt meg pontosan ő tartott nekem minden nap, amikor  azt próbálta meg elmagyarázni, két csók között, hogy szeret. És akkor elhittem neki, istenemre mondom, már ha van nekem olyan, hogy elhittem de még mennyire, mert akkor is ugyanezzel a tekintettel nézett rám, de most nem hagyom magam meggyőzni, most egyszerűen romokban van a teljes női önbecsülésem, és ennek ő az oka, egyedül ő. Dühös vagyok, és a dühöm minden egyes szavával növekszik. Láthatóan egyre ütemesebben emelkedik majd süllyed a mellkasom, mint egy fuldokló úgy kapkodom a levegőt. Miért hazudik nekem, basszus miért? Még most sem tud őszinte lenni? Hát akkor csessze meg az elmúlt éveket, amik úgy látszik hazugságra épültek. Már csak azt bánom, hogy ne hittem senkinek aki megpróbálta felnyitni a szemem vele kapcsolatosan. Eszembe jutnak a lemondott találkák, vagy azok a délutánok amikor mindenféle indokra hivatkozva lelépett tőlem, szóval ezek is mind azért voltak, hogy valakivel találkozzon? Most így utólag visszagondolva és szépen összerakva a képeket minden alkalommal, amikor szinte rohanva elment tőlem különösen csillogott a szeme, olyan…nem is tudom megmagyarázni, de furcsa érzésem támadt, mintha valaki jól meghúzgálta volna a karomon az apró kis pihéket. Fájt és értetlen is volt a cselekedet. És hiába próbáltam elérni a telefonján órákig nem vette fel, és utána is valami átlátszó, vacak magyarázatot kaptam. Első meglepetésemből felocsúdva karomat összefonva a mellkasomon hátradőltem a székben, és jobbra-ballra billegtettem, de a tekintetem le nem vettem róla. Látszólag mosolyogtam, de ez a vihar előtti csend utolsó ki mozzanata volt, az a fajta, amely a robbanást szokta megelőzni, amikor szinte tapintani lehet a levegőben a feszültséget, és az a „mondjad csak, hallgatlak” bólogatással megspékelt mozdulatsor. Na azt hiszem ott szakadt el nálam a cérna, amikor azt mondta, hogy én untam meg az ő, egyébként valóban színes és imádnivalóan sokoldalú egyéniségét. Annyira szerettem, hogy még életemben nem szerettem ennyire senkit, és pont ő volt aki elárult, egyszerűen nem hittem el, és most még engem hibáztat? Komolyan?! I cannot belive it! A szemeimet forgattam, és ellöktem magam a székről, felálltam, és az asztallapra támaszkodtam az ujjamra, a klaviatúra és az egér mellé helyezve a kezem. Oldalra billenő fejjel és a lehető legnyájasabb hangon szólaltam meg.
– Javíts ki kérlek, ha rosszul értenélek…..de neked ott a helyed ahol én vagyok?- összeszűkültek a szemeim és a homlokom ráncoltam kicsit olyan arcot vágtam amely átmenet volt a gúny és a kezdődő sírás között. De nem sírni készültem ó dehogyis, annál ez jobb lesz. cinikusan nevettem el magam és a fejem csóváltam, nem néztem rá, gyűjtöttem az erőt….mihez? A következő másodpercben a mindkét kezem felemeltem és a tenyerem hatalmasat csattant az asztalon, ugyanott ahol az előbb még olyan lazán támaszkodtam az ujjaimon. Most tenyereltem és szikrákat szórt a szemem amikor Peterre néztem. Még a pohár is zörrent egyet, ahogyan a félig telt bögrében meglögybölődött a tej. Pompás, ki fogok akadni, mint a kakukkos óra de nem számít. Felhúzta az agyam, és most minden dühöm orkánként fog kirobbanni. Minden amit azóta a nap óta tartogattam, hogy megláttam őt azzal a lánnyal. Megemeltem a hangom, még nem kiabáltam, de a hangerő pont elég volt ahhoz, hogy néhány kóbor tekintetet magunkra vonjak.
– Igeeeeen? És el tudnád magyarázni, hogy ebben a k*rva nagy közösködésben hol voltam én amikor a H épület mögött odapasszíroztad azt a szőkét? Hm? Ahhoz a fához, ahol pár órával ezelőtt engem…azistenit Peter, az a találka helyünk volt, nem tudtál volna máshova menni?- a hangom fokozatosan emelkedett, majd az utolsó mondatnál némiképp enyhült, de csak átmenetileg. Még mindig nem tomboltam ki magam.
– Mi van? Mit bámultok? Tűnés vissza a monitor mögé!- egy pillanatra fordítottam el a tekintetem tőle, hogy a szomszédos asztal renitens kukkolóit helyre rakjam. Persze nem hibáztattam őket. Ha nem akarták is hallották ahogyan éppen kiakadni készülök Petertől. De a közelsége egyúttal bénítólag is hatott rám. megkerültem az asztalt, hogy odamenjek hozzá. Valamit akartam, valamit amit cseszettül nem fog elfelejteni, mert gondoskodom róla, hogy ővörösségemet ne legyen könnyű kiverni a fejéből. Lassan kerültem meg az asztalt, láthatóan még mindig szikrázott a szemem a dühtől. Elé álltam, és előre hajolva a két combján támaszkodtam meg, a hajam előre bukott. Annyira közel voltam hozzá, hogy meg is csókolhattam volna, tényleg, és nagyon is akartam, de neeeeem ez azért nem ennyire egyszerű. Visszafojtott hangon beszéltem, bár érezhette belőle, hogy minden kimondott szavamnak súlya van és minél többet beszélek, annál nehezebbé válik, az ő számára.
– Tudod Peter, én tényleg szerettelek, sokkal jobban mint bárkit előtted. A barátom is voltál egyben, valaki akiben vakon megbíztam, és elárultál. Szóval cseszd meg és fordulj vissza ebből a „itt-rohadtul-semmi-nem-történik” városkából és menj vissza a többi nődhöz New Orleansba! Tudod mit? Az sem érdekel ha megdugod az egész várost!- ujjaim belemarkoltak a combjába majd ellöktem magam és visszasétáltam az asztal másik oldalára….illetve sétáltam volna, ha hagyja. Ha hagyja akkor igen…ha nem…nos itt már a továbbiak csak rajta múltak.
 




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 9:58 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 21, 2015 8:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
merinda & peter
i don't need lies, i need the truth


Ez az egész remekül kezdődik. Úgy gondoltam, hogy tényleg... megadom a módját ennek az egésznek, és megadom a lehetőségét annak, hogy elmeneküljön, habár nem tudom, mi oka lenne rá. És amúgy is... innen is ki tud szaladni, ha szeretne, vagy netán szeretné megkímélni magát a sajátos társaságomtól, amelyben részesíteni tudnám. Évekig nem volt vele problémája, most meg hirtelen egyik napról a másikra úgy dönt, elköltözik, eljön a világ végére, aztán még megmukkanni sem képes? Csak most tudatosult bennem, hogy mennyire mérges vagyok rá valójában, hiszen látom, hogy még él, lélegzik és a többi... én pedig olyan vagyok, mint egy kővé dermedt levélnehezék a másik széken. Nem szólal meg, csak néz... ezért azonban nem tudom hibáztatni, hiszen bárhogy is nézzük, hívatlan vendég vagyok. Még csak vendégnek sem mondanám magam, hacsak nem a lakásán törtem volna rá. Próbáltam fényt deríteni a lakcímére, azt gondolná az ember fia, hogy vámpírként könnyedén el tudjuk ezt intézni, csak pár telefonhívás, pár szép pislogás, majd kész az egész, de tévedésben voltam ezt illetően. Ide jövet már azt terveztem, hogyan fogok rábukkanni a nyomára, és erre tessék, rögtön belé futok, alig cuccoltam még le a hotelben. És ez a reakció... tényleg ennyire dermesztő vagyok? Hallottam, még a szíve is kihagyott pár ütemet, miközben azok a szép ajkak szabályos O-t alkottak a meglepetés jeleként.
- Igen... még határozottan Peternek hívnak. Csak úgy, mint három hete - köszörültem meg a torkomat, mintha szemrehányást készülnék tenni, tekintetemet nem szakítottam el tőle viszont. És nem is beszéltem többet, hagyni akartam, hogy ő bontakozzon ki. Remek lehetőség, mondja cska, mi a problémája velem, miért nem tudott még egy nyamvadt csáááá-t se kinyögni, mikor lelépett. Ha én tettem volna ilyesmit, rögtön jött volna, hogy milyen szemét alak vagyok, és olyan vagyok, mint a gerinctelen apám, akit szerencsére ő nem ismert. Milyen mázlista. Bár én is elmondhatnám magamról.
Egy kézmozdulat. Aztán még egy. Ezt követően a kezeim a mellkasomra simultak, összekulcsoltam őket. Nagyon vártam a kiselőadást, hiszen még mindig nem tudtam, vajon mi szárad a lelkemen. Tudtommal nem tettem ellene semmit azon kívül, hogy éppen készültem egy tucat pocsék muffin-t leerőltetni a torkomon azon az estén, mikor nem találtam őt. Már komolyan rémálmaim voltak és ostoba téveszméim, hogy vajon ki nyársalta fel, és hová adták el a szerveit. Szóval... nem. Határozottan pipa vagyok rá. Viszont ahogy látom, az érzés kölcsönös. Aggódtam, ő végig jól volt... és ne robbanjon szét a fejem, amiért ilyen önző módon lelépett egy szia nélkül. Nők!
Felvontam a szemöldökömet. - Nem tudom, hogy éppen milyen... öhm... mesedélutánt tartottak neked, de tudod, hogy öhm... nem kezdek szőkékkel - hümmögtem, mint valami idióta féleszű. Mondjuk most még egy féleszűnek is egy féllel több esze volt mint nekem. Milyen szőke, miről van szó? Ezzel megint semmire nem megyek. Nem találtam még olyan könyvet, amely értelmezhetővé tette volna a nők zavaros mondatait, szóval ezt neki kell elmagyaráznia, méghozzá nekem. - New Orleansban kellene lennem, de te nem vagy ott. Nekem ott a helyem, ahol neked. De alaposan elgondolkodtam, hogy esetlegesen... meguntad a színes egyéniségemet, és olajra léptél - billent oldalra a fejem, miközben a csaj megérkezett, és letette a tejet Merinda elé. - Esetleg... beavatsz engem is, egyszerű földi lényt abba, hogy mit vétettem ellened? Mert istenemre esküszöm, hogy nem vágom, mi a bajod - ráztam a fejem bamba ábrázattal. Nem akartam kioktató lenni, de térdre esni sem akartam. Két felnőtt csak meg tudja beszélni ezt a problémát. Nem hiszem, hogy valamit elkövettem volna... ha igen, akkor ne beszéljen virágnyelven, bökje ki.

©
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:10 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Internet Cafe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Cafe Galerie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-