Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 18, 2015 1:51 pm
Ugrás egy másik oldalra
june coleman

Státusz •SZABAD
Faj •Vámpír / Vámpírboszorkány
Kor • 620-650 között
Play by •Krysten Ritter
Ismertető •A 15. században ismertelek meg. Eleinte tartottam tőled és úgy gondoltam, hogy a kedvességed mögött valami hátsószándék lappang, de szép lassan rájöttem, hogy nem így van. Azóta barátok lettünk, mondhatni olyanok, mint két testvér. Mindig számíthattunk egymásra, illetve hiába sodor az élet egymástól távol mindig újra megtaláltuk a másikat. Idősebb vagyok nálad, de még is inkább olyan vagyok neked, mintha a húgod lennék.
Szinte teljesen az ellentétem vagy. Sok mindent megéltél már, többek között azt is, hogy a családodat a szemed láttára végezték ki és te következtél volna, amikor megmentették az életedet. Eleinte nem akartál élni, majd pedig rájöttél arra, hogy bosszút is állhatsz azokon akik elvettél tőled a családodat. Szép lassan építetted fel a bosszúdat, majd pedig kegyetlen és lassú halál sújtott le a gyilkosokra.
Nem riadsz vissza semmitől se, illetve az ártatlan arcod mögött egy igazi bestia lappang. Pontosan tudod, hogyan csábítsd el a férfiakat, illetve hogyan játssz velük. Előszeretettel kínzol meg másokat, főleg azokat, akik nőket bántottak. Míg én szeretek meglapulni, addig te szeretsz a középpontban lenni, illetve igazi ördög bújt el benned. Precízen megtervezed a gyilkosságokat, de mindig törekszel arra, hogy ki is élvezd azt. Ami még fontos, hogy részben neked köszönhetően kerültem kapcsolatba a maffiával, hiszen téged akartalak menteni, de hála neked sikerült megszöknöm azon az estén.
Sokan azt hiszik, hogy nincs szíved, de én ismerlek már annyira, hogy tudjam nem ok nélkül élsz így, illetve azt is pontosan tudom, hogy van szíved, csak nem szereted kimutatni. Szereted a veszélyt, illetve a kalandokat. Azt is mondhatnám, hogy szereted a halált "megkísérteni".


/Pb és név is alkuképes. Kérdés esetén nyugodtan írj nekem. 40 Nagyon várlak! 31 /
Várjuk • Roselyn Nystaia

Vissza az elejére Go down
 

June Coleman

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» June Maxwell
» Mira Coleman
» June Brook-Maxwell
» Mira Coleman
» Mira Coleman

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •