Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Nappali és terasz

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 29, 2016 9:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Nappali és terasz Kaism4t
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 29, 2016 10:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To my Love

Fogalmam sem volt arról, hogy mi fog várni ránk itt, de ha létezik új esély, akkor most pontosan arra volt szükségünk, hiszen sok mindent elveszítettünk már, a kapcsolatunk eléggé mélypontra jutott. Kár lenne tagadni, de azért féltem eleinte, hogy elveszíthetem Natet, még akkor is, miután a gyűrű az ujjamra került ismét. S sose fogom elfelejteni, hogy mit éreztem azon a napon, amikor újra megpillantottam őt annyi hónap után és oly sok szörnyűséget követően. Nem tudtam hibáztatni azért, amiért a lányunk meghalt. Részben talán ő hozta a nyakunkra a bajt, miközben a húgát kereste, vagy csak az én több száz évem, esetleg a bátyám követett el valamit, s emiatt bukkantak ránk. Fogalmam sincs, de már nem mehetünk vissza a múltba, nem másíthatjuk meg a dolgokat.  
Izgatott voltam, amikor elhatároztuk, hogy élünk az új eséllyel, ha már az ősök közül valakik úgy döntöttek, hogy lehetőséget kapunk rá. Már csak élni kell vele. Semmi természetfeletti, csak egyszerű átlagemberek leszünk. Vagyis ez volt a terv, aztán majd eldől, hogy mennyire válik be ez nekünk, de reménykedtem, hogy maradunk. Ennyi évszázad után kicsit belefáradtam abba, hogy állandóan vándorolni kell, hogy az emberek meghalnak, vagy egy idő után nekem kell láthatatlanná válnom, hogy ne tűnjön fel az, hogy nem öregszem. Voltak kételyeim, de ahogyan átléptük a városhatárt, s egyre beljebb értünk, úgy kellett rádöbbennem, hogy tényleg lehet valami benne, itt tényleg nem vagyok többé vámpír. Nem hallottam az emberek szavait, a vérünk nem csábított, a szívük dallama meg nem lüktetett kellemes dallamként a fülemben. Csodálkozva, de bizakodóan pillantottam Natere és hamarosan el is értünk a kertvárosba, majd pedig a házunkhoz, amit előre megvettünk.
Remélem, hogy itt minden rendben lesz és tényleg újra megtalálhatjuk a boldogságot. Izgatottam pattantam ki a kocsiból, majd az ajtót is sietve nyitottam ki, majd egy kisebb habozás után végül átléptem a küszöböt. Új élet, új otthon és mellé még egy új város is, ahol tényleg olyanok leszünk, mint a többség. Remélem sikerül beilleszkednem nekem is ennyire vén fejjel. A táskát könnyedén ejtettem le az egyik fotelbe, miközben kíváncsian pördültem meg a tengelyem körül úgy végigmérve a szobát.
- Mit szólsz? Szerintem igazán otthonos. – pillantottam Natere, ha időközben utolért. Ráérünk később is becuccolni és amúgy sincs sok holmink, majd itt a városban bevásárolunk.
- Izgulok, mi lesz akkor, ha nem fog menni? Olyan régóta élek már… - pillantottam rá kicsit aggódva, s egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyomat. Tudom, hogy vámpírként is egészen emberi voltam, de akkor is azért kicsit megrémisztett ez az új esély…
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 01, 2016 2:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Néhány napja, talán egy-két hete merülhetett fel egy ötlet Shantól, amit nem tagadok, eleinte nagy kétkedésekkel fogadtam. Mi több, még most is. Nem tudom, pontosan mire vélhetném ezt a pletykát, hogy létezik egy olyan város, ahol a mágia úgy, ahogy van, nincs. De bíztam a feleségemben, hogy tudja, mit csinál. Na meg, ha tényleg úgy van, hogy nem léteznek ott se vámpírok, se vérfarkasok, se senki… sokat nem számítana. Az életem egy hosszas szakaszában voltam ember, és vadász, ráadásul egyáltalán nem rossz. Szóval a védelmünkkel remélhetőleg nem lenne probléma. Ellenben Shan, ha elvesztené az erejét… Nos, nem tudom, milyen lesz, az a lényeg. Ezért is vannak aggályaim, nem csak a város miatt, hanem hogy mennyi mindent változtathat ez meg az életünkben.
A házat megvettük, anélkül, hogy bármilyen szinten is felmértük volna. Nem baj, pénzünk az van, fel lehet újítani mindent valahogyan. A kocsit én vezettem, és puszta kíváncsiságból a vért is nélkülöztem jó ideig, hogy meglássam, elmúlik-e az éhségem, amint beérünk a városhatáron belülre.
Legnagyobb meglepetésemre így volt. Le is húzódtam az útról néhány percre. Kellett idő, míg kicsit összeszedem magam emiatt. Kicsit hirtelen ért ez mind engem, mind a szervezetem. Végül újra elindultam, megérkezve a címre.
Követem Shant a házba, de a kétségek még mindig ott kavargatják a hasamat. Beljebb lépek a házban, Shan kérdésekor pedig csak körbenézek. Aggályait követően odaléptem hozzá, és nyomtam egy csókot a homlokára.
- Továbbra sem tetszik. Túl szép ez, hogy igaz legyen. Van valami a háttérben, csak tudnám, mi…
Arra már rájöttem ebben a világban, hogy mindennek van valami oka. De, hogy létezzen egy olyan hely, ahol teljesen normálisak lehetnek az emberek… Nem vagyok képes elfogadni egyszerűen. Túl sok keserűség, túl sok csalódás, és itt lett volna az orrunk előtt a megoldás? De tényleg? Baltimore? Ki hitte volna…
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 04, 2016 12:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Szerintem a kétség még mindig meg lesz, hiszen régóta éltünk már mind a ketten abban a tudatban, hogy ez nem visszafordítható, hogy nem lehet elvenni azt, amikké váltunk. Én ezzé akartam válni, vagyis akkoriban még pontosan nem tudtam, hogy mi lesz belőlem. Nate-nek pedig meg se adatott az, hogy válasszon, mert én döntöttem helyette, mielőtt még túl késő lett volna. Vagyis eleinte még abban a tudatban éltem, hogy elkéstem, de szerencsére nem. Azóta se láttam apámat, ahogyan a bátyámat is régóta elnyelte a föld. Szeretném megtudni, hogy mi lett velük, de előbb a férjemmel szeretném rendezni a viszonyunkat. Szeretném, ha helyre állna a rend, a szeretet és a béke. Jó, ez tuti sokak számára túl nyálasan hangozna, de a szerelem már csak ilyen.
- Talán a támadásokról szóló hírek, ami a városhatáron kívül történnek? – pillantottam rá kérdőn, hiszen erre még mi se tudjuk a választ, de tény, hogy több állattámadás volt a határon kívül, mint szerintem eddig bárhol, vagy legalábbis itt eléggé beszámoltak róla.
- Lehet, hogy a határon belül eltűnik, talán az ősök ezzel próbáltak helyre hozni egy hibát, de ha elhagyod a várost, akkor minden rosszabb lesz? Fogalmam sincs, de jelenleg kivételesen nem akarok a következményekre gondolni. Csak szeretném élvezni azt, hogy kaptunk egy újabb esélyt. – mondtam neki komolyan, mert tényleg így gondoltam. Annyiszor gondoltam már a következményekre, hogy talán tényleg itt az ideje kicsit csak élni, hiszen az életünk talán pontosan annyira múlandóvá válik, mint anno a természetfeletti életünk előtt.
Könnyedén lépek közelebb hozzá, s ha kicsit lábujjhegyre is kell állnom a kezem arcára siklik. – Szeretném, ha te is akarnál ezzel az eséllyel élni és megpróbálni visszaállítani a boldogságot. – pillantottam rá szinte kérlelően, majd ha csak nem marasztalt ott, akkor kíváncsian indultam beljebb a lakásba.
- Mi a véleményed a házról? – pillantottam hátra, hiszen ráérünk majd kicsomagolni, meg majd megismerni a többieket is ebben a városban.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 18, 2016 7:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Azok is. De úgy összességében ez az egész helyzet. Egy hely, ahol mindenki kaphat egy második esélyt… Nem tudom, lehet én vagyok csak nagyon paranoiás. Évekig éltem vámpírként, te még tovább… Fura visszatérni a régi kerékvágásba. Fogalmam sincs, mennyire fog menni.
Fogalmam sincs, mit fog hozni a holnap, és ez kicsit megrémít. Shan idős volt, még vámpír körökön belül is elég tekintélyes kort mondhatott a magáénak. Nem féltettem őt túlzottan. Az ereje is nagy volt, és sok-sok emberöltőnyi tapasztalata van. Ha egy kocsi véletlenül elütötte volna, néhány nap, vagy óra, és már kutya baja. Itt meg? Egyetlen kis gikszer a gépezetben, és az egész életem a feje tetejére áll. Vagy az övé. Félek a helyzettől, igen. Félek, mert a lányomat már elvesztettem. Shannal újrakezdtük néhány hónapja, és ő az egyetlen személy a világon, aki miatt megéri még élnem. Ha elvesztem… bele sem merek gondolni, mi lesz.
- Akkor aggódok majd helyetted is azokon.
Sóhajtok egyet. Örülök, hogy ennyire optimista a dolgokkal kapcsolatban. Tényleg örülök neki. De ez most nem tud még rám ragadni. Talán a későbbiekben. Azt is csodálom, hogy így kitart mellettem. Olyan búval baszott tudok lenni esetenként, hogy az már hihetetlen. Máskor meg mintha meg sem történtek volna az elmúlt hónapok, amikben távol voltunk egymástól.
Mikor keze arcomra csúszik, akkor csak rásimítok a kézfejére a tenyeremmel, és meg is fogom a kezét utána. Bólintok, hogy jól van, megpróbálom. Többet nem tudok úgysem ígérni. Továbbra sem engedtem el, mikor elindult a házban egyre befelé.
- Nem rossz, annyit tudok csak rá mondani. Más, mint amiben olyan sokáig éltünk. Új környezet, új város. Meg kell még szoknom. De értsd meg, nekem ott van az otthonom, ahol te vagy. Ha neked tetszik, én is képes leszek megszeretni. Csak idő kell hozzá. És ha igaz ez a mendemonda, hogy már tényleg csak emberek vagyunk… akkor hamar alkalmazkodnom kell, mert gyorsan elszállnak fölöttünk az évek. Na, gyere ide.
Azzal pedig a kezét, amit már amúgy is fogtam, kicsit megszorítom, és közelebb húzom magamhoz Shant, ajkaira aztán egy csókot lehelve.
- Szeretlek, és hiszek is benned. Ezt jó, ha tudod.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 19, 2016 10:22 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Új esélyt szerettünk volna kapni, nem? – pillantottam rá kérdőn. – Régóta éltem vámpírként, ahogyan már te is jó pár évet magad mögött tudhatsz, de talán nem véletlenül kaptam meg mindig azt, hogy túl emberi vagyok. Talán csak ez a mi második esélyünk, hogy megleljük azt, amitől az élet megfosztott? – a hangom békésen csendült. Kár lenne tagadni, hogy én nem izgultam, s talán kicsit látszott is, hogy én is aggódom, de talán én most csak kivételesen el akartam engedni az aggódalmat és csak hagyni azt, hogy jó dolgok történjenek. Biztosan fura lesz, ha megsérülünk, akkor már nem forr be olyan könnyedén a seb és hasonló dolgok. Jobban is kell majd ügyelnünk, ha itt tényleg nem létezik természetfeletti, de ha emberöltönyi idő alatt boldogabbak lehetünk, mint egy örökkévalóságon át élni vámpírként, akkor inkább ezt választom, mintsem örökké éljek, de boldogtalanul. Szeretem őt, s ha már egykoron a megkérdezése nélkül fosztottam meg az egyszerű halandó emberek életétől, akkor az volt a legkevesebb, hogy vissza is adom neki és ez a hely megadta ezt, mind a kettőnk számára.
- Csak ne vidd túlzásba. – mosoly pedig ott bujkált az arcomon. Nem szerettem volna, ha aggódással tölti a mindennapjait. Azt szeretném, ha újra boldog lenne és megtalálná a helyét. Ha nagyon nem jön be, akkor majd újra tovább állunk, s megpróbáljuk máshol, de reménykedtem abban, hogy itt megleljük azt, ami részben gyógyír lehet a lelkünkben keletkező sebekre.
Lassan haladtunk befelé a lakásba, miközben néha egy aprót bólintottam arra, amit mondott. – Elhiheted, hogy nekem is fura. Nem hallom a szomszédokat, az emberek szívének a ritmusát. Mintha csak egy másik világba csöppentem volna, amit már szinte alig ismerek. – vallottam be, amikor pedig magához húzott, akkor mosollyal az arcomon pillantottam fel rá. – Ez fordítva is igaz. Az én otthonom ott van, ahol te vagy, s akkor vagyok igazán boldog, ha te is az vagy! – bár ezt szerintem szavak nélkül is tudta. A csókot pedig könnyedén viszonoztam, miközben a karomat szép lassan a nyaka köré fontam, gyengéden simítottam végig tarkója vonalán.
- Tudom, s hidd el minden rendben lesz. Addig nem érhet minket semmi baj, amíg ott vagyunk egymásnak. – tettem még hozzá az ajkai felett suttogva. – Mihez lenne kedved az első napunkon? – kérdeztem meg kíváncsian, majd egy apró és rövid csókot nyomtam az ajkára.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 20, 2016 9:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Remélem, igazad lesz, és nem fog semmi történni.
De belőlem az optimizmust már sikeresen kiölték többen is. Csodálkozom még mindig, hogy Shan még mindig képes rá. Elvesztettük a lányunkat, én hozzáadásként a húgomat is… túl sok haláleset történt hozzám nagyon is közel álló személyekkel, mindezt a saját hibámnak köszönhetem. Akárhányszor csak Bellsre gondolok, mindig összerándul a gyomrom, mert elmondhatatlanul hiányzik. Csak abban tudok reménykedni, hogy most valami jobb helyen van.
- Megpróbálom. De semmit nem ígérhetek.
Fejemet mozdítva nézek szét a házban, amennyire a szememmel ellátok.
- Annyi változás volt mostanság az életünkben, és a legtöbb közülük egyáltalán nem a jobbik fajtából. Legalább ez lenne az…
A régi házunk már egyébként sem állt jó ideje, és a nyaralónkban húztunk le vagy fél évet. Nem volt kicsattanó a kapcsolatunk azóta sem, de amennyire csak tudtam, én is próbáltam megtenni, amit lehetett. Próbáltam szeretni őt, küzdeni érte, hogy ő is úgy tekintsen rám, mint régen. De aztán rájöttem, hogy ha még én sem vagyok meglátni magamban a régi énemet, ő hogyan tudná?
- Bízom benne, hogy azt a féktelen boldogságot, ami régen volt jellemző ránk, azt itt visszanyerhetjük. De legalább elég közel kerülhetünk hozzá.
Pontosan olyanok nem lesznek már a dolgok, amilyenek voltak korábban. Lehet rosszabb lesz, de lehet sokkal jobb. Utóbbinak jobban örülnénk, de én legalábbis biztosan. És amennyire Shant ismerem, ő is ezt az opciót választaná.
Kérdését hallva csak mosolygok, csókját pedig készséggel viszonzom.
- Nem tudom… Fel is avathatjuk a bútorokat. Tudod… megnézni, mennyire strapabíróak. De amúgy meghagyom a döntést neked.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 20, 2016 2:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Ha meg történik, akkor meg ott vagyunk egymásnak, hogy segítsünk a másikon. – pillantottam rá bizakodóan. Sok szörnyűséget láttam már, ahogyan a családomat is elnyelte a föld, vagy talán meghaltak, hiszen nem egy halott rokonom is akad már ennyi év távlatából, a lányomat is elvették tőlem, de azt már megtanultam, hogy sose szabad azt engedi, hogy örökké a keserűség és a szomorúság uralkodjon rajtunk, mert akkor igazából élünk, de valójában halottak vagyunk. Mondhatni élőhalottak. Az élet túl rövid, főleg most már, hiszen egyszerű halandókká váltunk…
- Köszönöm. – már azért is hálás lehetek, hogy egyáltalán megpróbálja a dolgot.
- Csak hinni kell a jóban, s akkor talán be is fog köszönteni? – kérdeztem meg mosolyogva, hiszen hinni szerettem volna abban, hogy ha hiszünk benne, akkor előbb vagy utóbb, de talán tényleg érhet minket jó dolog. S végre megtalálhatjuk azt, ami eltűnt az életünkből. Újra kezdhetünk, mondhatni tiszta lappal. Én legalábbis nagyon igyekeztem ebben hinni, még ha emiatt naivnak is tűntem.
- Majd eldől, azon gondolkoztam, hogy esetleg keresek majd valami munkát. Még se ülhetünk itthon egész nap, nem? – pillantottam rá kérdőn, hiszen azt is intézni kell, a papírokat már nem, mert azt elintéztük az idejövetelünk előtt. Új esélyt kértünk, amihez új íratok is kellettek, még ha a nevünk nem is változtak, de a külsőhöz kellett igazodnia a születési dátumnak is.
- Hmm, nem hangzik rosszul. – mondtam egy aprót az ajkamba harapva, majd ha pedig közelebb lépet és esetleg a karjaiba kapott, akkor nem ellenkeztem. Könnyedén fontam a karomat a nyaka köré, ahogyan a lábaimat a dereka köré, miközben vélhetően az ajkaink egymásra leltek. Régóta nem érezhettük már egymást ilyen módon, hiszen elkezdtük helyre hozni a dolgokat, de eléggé döcögősen mentek eddig. Remélem most már jobban fog menni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 20, 2016 3:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Pontosan a történtek miatt nem vagyok képes vakon hinni bármiben is. De… benned teljes mértékben megbízok. Ha szerinted jó lesz itt nekünk, ha szerinted nincs mitől félnünk… akkor megpróbálok én is ezen az állásponton lenni.
De azt nem tudom teljes meggyőződéssel mondani neki, hogy sikerülni fog. El fogom, mert el kell fogadnom ezt a megváltozott helyzetet. Örülnék, ha leélhetnénk a saját életünket halandóként, ebben a városban, de most még túl sok kétely van bennem. A helyet illetően csak. Lehet, napok kérdése, mire sikerülni fog eloszlatni mindet, de ki tudja… lehet néhány óra alatt már áldani fogom a sorsot, hogy létezik ez a hely.
- Miért is ne? Van rengeteg pénzünk, még az unokáink is megélhetnének belőle, ha nem fényűző életet akarnak maguknak. De talán még akkor is. Na meg rövid az élet, pláne most már. Tényleg munkával akarod kitölteni a megadatott időt?
Akármi is lesz a döntése, én támogatni fogom. Nem úgy ismerem amúgy sem, aki olyan munkát vállalna el, aminél szinte itthon sem tu… ez gyors volt. Máris otthonomnak nevezem ezt a kis lakot. Visszatérve. Nem hiszem, hogy olyasmibe belevágna, aminek köszönhetően nem is láthatnám szinte itthon. Ha valami könnyedebb munkát akar, az esetben pedig csak nyugodtan. Ki tudja, ha elkezdem már unni magam, lehet én is csinálok valamit. Bár, hogy mit… Világéletemben vadász voltam, ez az egyetlen dolog, amihez igazán értek. Halászatig pedig nem süllyedek le.
- Jó válasz.
Majd pedig közelebb lépek hozzá, egyik kezem arcán simít végig, egészen a tarkójáig, és úgy hajolok közelebb hozzá, hogy ajkaira tapaszthassam az enyéimet. Időközben a tarkójától lassan lecsúszik a gerince mentén a kezem a fenekére, és a másikkal is besegítek, úgy kapom fel őt a magasságomba. Meg nem mozdulok egyelőre, csak élvezem a csókunkat.
- A választás jogát meghagyom neked azért - a mondatom befejezését követően pedig ismét megcsókolom. És ez így folytatódik. Minden mondatomat megkoronázom egy csókkal. Egyre szenvedélyesebben, vágytól fűtöttebben. - Ott az a fa-tákolmány. A kanapé. A fotel. Vagy a teraszon is keresgélhetünk. Jó idő van kint, meg nem fáznánk.
Szándékosan beszélek néhány szavas mondatokban, próbálom minél inkább elkábítani őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 20, 2016 6:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Sok rossz dolog történt velünk, sok borzalmat láttam, ahogyan értelmetlen halált és öldöklést is, de tudod… Még mindig emlékszem arra, amikor egymásra találtunk. Sose hittem abban, hogy létezhet olyan, ami kialakult közöttünk. Az is egy kisebb fajt csoda volt, akkor most szerinted miért ne történhetne valami csoda? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire nehéz túl jutni egy veszteségen. S sose fogom elfelejteni a lányunkat se. Bells mindig a szívemben fog élni, s örökké őrizni fogom az emlékét, de azt is tudom, hogy ő azt szeretné, ha mi boldogok lennénk. Nem kell örökké, de az életünk végéig megpróbálhatunk azok lenni.
- Tényleg itthon szeretnél egész nap ülni? Nem vágysz arra, hogy újra normális életed legyen, olyan, mint azelőtt volt, hogy átváltoztattalak, vagy megismerté? Gondoltam keresek valami óvodát, vagy bölcsödét, ahova keresnek embert. – értettem a gyerekhez és hivatásom szerint is az lennék, legalábbis a papíron az áll, ahogyan semmilyen hibát nem lehet találni a papírokban, még akkor se, ha valaki ellenőrzi őket. Tényleg elvégeztem, így nincs miért aggódni. – Amúgy se tölthetjük állandóan a négy fal között az életünket. – tettem még hozzá, hogy én tényleg szeretném megpróbálni a normális emberi életet. Nem csak házon belül, de kívül is.
- Mertem volna mást mondani? – kérdeztem vissza játékosan és a csókot könnyedén viszonoztam, ahogyan pedig egyre lejjebb indult a keze, úgy egyre inkább kezdtem kicsit beleborzongani, de jó értelemben. Nagyon is szerettem érezni az érintését és egy pillanatra legalább képes voltam elhinni, hogy minden lehet rendben közöttünk és van még esélyünk.
- Házon belül, de amúgy rád bízom. – s közben-közben viszonoztam a csókját. – Lepj meg? Mutass újat? – kérdeztem és mondtam is részben, hiszen kicsit vágytam arra, hogy újra elvarázsoljon és levegyen a lábamról, ami eddig egészen jól ment, miközben a csókunk is egyre hevesebb lett.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 20, 2016 6:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

- Nem tudom azt az időszakot én sem elfelejteni.
Elég érdekes egy utunk volt a találkozásunktól a házasságig, később a gyerekvállalásig. Megöltem a korábbi mentoromat, több, mint szívesen, majd Shan fél évre teljesen eltűnt. Azt követően pedig egy kisebb kiruccanást követően rövid időre meg is haltam, hogy aztán az életem egy új szakaszba lépjen. Ha az nem történik meg ott Ezióék házában, akkor ma már egy vénség lennék. Na jó, azt azért nem feltétlen mondom, hisz csak 53 éves… a teljesítőképességem akkor is ugyanúgy megmaradt volna. Néhány hónap múlva pedig már ott volt Bells is köztünk.
- Bár minden olyan lehetne, mint régen volt. Mikor nem volt mitől félnünk, egyszerűen csak boldogok voltunk, és élveztük az életet.
És remélem is, hogy ez az itteni létünk is valami hasonlóféleképpen fog végződni. Mármint nem úgy, hogy megint meg kell öljek valakit Shan védelmében (de ha kell, megteszem), hanem, hogy igazán boldogok tudunk lenni.
- Az jó lesz. Illik hozzád. Jól bánsz a gyerekekkel. De még mindig nem értem, miért ne maradhatnánk itt, a négy fal között. Sokat megéltünk már, kijár a nyugdíj mindkettőnknek.
Mondom neki mosolyogva. Habár attól függetlenül, milyen idősek vagyunk, arra panasz nem lehet, hogy bármi gondunk lenne fizikailag. Legalábbis egyelőre nem érzem semmi hatását, hogy ilyesmi lenne. Ugyanúgy bírok mászkálni, mint korábban, tehát az egyetlen változás, amit most érzek, az is a fejemben van. Hisz mégis… hosszú ideig voltam vámpír, most meg újra ember? Fura.
Felsorakoztatok itt neki jó néhány lehetőséget, erre meghagyja, hogy én döntsem el. Nos, legyen. Habár jobb szerettem volna, ha ő dönt, de ez nem veszi el semmitől a kedvemet. Újat mutatni viszont nem tudok nagyon már, elég régóta együtt vagyunk már. De amit tudok, azt tökélyre fejlesztettem már nála. És ez vice versa is igaz.
Elindulok hát ahhoz a szekrényhez…asztalhoz… tudom is én, és fél kezemmel elengedem Shant, addig szépen helyet csinálok neki, ergo leseprem róla a dolgokat. Törés, csörömpölés, ennyit lehet csak hallani, de nem igazán érdekel.
Aztán pedig már kezdem is kibontani a shortjából, gombok ki, majd cipzár le, és húzom is lefele róla. Mindeközben lefoglalom őt, méghozzá, hogy a nyakát csókolom. Kezem aztán becsúszik a bugyija alá, és máris elkezdem a csiklóját kezelésbe venni, finoman körözve az ujjaimmal, miközben másik kezemmel az ő egyik kacsóját keressem, hogy kezeinket összekulcsolhassam. Ha sikerül, akkor pedig azt is odanyomom a falon lógó képhez a feje mellé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 20, 2016 9:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18


Egy apró mosoly kúszott ajkamra, amikor azt mondja, hogy ő se tudja elfelejteni azt. Akkor pedig szerinte elegendő, ha kicsit megpróbál ebbe kapaszkodni, mert remény még mindig van, de akkor nincs értelme reménykedni, ha csak az egyik fél szeretne küzdeni, de most mind a ketten szeretnénk helyre hozni a dolgokat, így úgy érzem, hogy megéri harcolni. Szeretem őt, s ez sose fog változni. Bármi is történjen, hiszen régóta nem éreztem olyat, amit mellette. Voltak hullámvölgyeink, de melyik párnak nincsenek? Szerintem mindenkinek vannak, csak meg kell tanulni felállni és együtt kimászni belőle.
- Most  is lehet olyan, én hiszek benne. Sok minden történt, de itt vagyunk, nem? Mind a ketten esélyt kaptunk arra, hogy együtt teljes életünk lehessen, olyan, amire talán vágytunk eleinte. Nincs természetfeletti, csak az emberi hülyeségek és mi. – pillantottam rá csillogó szempárral, miközben ismét végig simítottam gyengéden az arcán, hiszen lehet, hogy nem lesz könnyű eleinte, de menni fog, mert miért ne menne? Csak nem lehet annyira vészes emberként élni, vagy talán mégis az lesz? Nem tudom, de én hinni szeretnék abban, hogy a lelkünk legmélyén nem felejtettük el azt, hogy milyen is egyszerű halandóként élni.
- Mert nem nézünk ki nyugdíjasnak Nate, s egyikünk se olyan, aki ülne a pénzes dombon és élvezné az életet. Mindig is szerettük megélni azt, s most, hogy tényleg csak éveink, vagy akár napjaink vannak hátra, akkor azt nem szeretnéd teljesen megélni? Másrészt meg nem árt, ha most is beolvadunk, vagy tévednék? – kérdeztem meg kíváncsian fürkészem őt, hogy ő mit gondol. Ismer, hogy tudja szeretek sétálni menni, elvegyülni, megismerni másokat és segíteni és ez most se fog megváltozni. Még akkor se, ha már nem vagyok vámpír. A lényünk lényegi része nem tűnhet csak úgy el. Legalábbis én így gondolom és látom a dolgokat, de lehet, hogy ő nem ért egyet velem. Amúgy az se fog zavarni, ha itthon fog lenni egész nap, de én szeretnék emberek közé, mert nem azért jöttem ide, hogy négy fal között öregedjek meg, hanem azért, hogy az utolsó éveimet kiélvezzem és megéljem.
A döntés jogát meg átpasszolom neki, de persze annyit meghagyva, hogy a házon belül maradjon, de azon belül nekem mindegy, hogy éppen merre leljük meg egymás karjai között a boldogságot és a földi örömöket. Persze, most azért óvatosabbnak is kell lenni, hiszen ha a vámpírságunk elmúlt, akkor talán lehetnek következményei is az együttlétünknek. Mire pedig észbe kaphatnék, addigra már tárgyak hullnak a földre, némelyik talán még össze is törik, én pedig hamarosan egy polcon, vagy mint találom magamat.
Miközben a nyakamat bolondítja meg ajkainak a játékával egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, s könnyedén túrok a hajába, amikor pedig a nadrágot húzná le, akkor kicsit megemelem magam, hogy könnyebb dolga legyen, de aztán kezével könnyedén lendül be, mire sóhajok áradata szakad fel mélyről jövően, s a lábam köze egyre inkább felhevül, ahogyan a testem is. A kezünk hamarosan egymásba fonódik és a falhoz simul, a szabad kezemmel pedig néha a perembe markolok, ha pedig elég közel van, akkor megpróbálok egy kézzel babrálni az övével, vagy a nadrágjával. Attól függ, hogy milyet visel…

|| Bocsi, ez most borzalmas lett. 27
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 21, 2016 7:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

- Mondd csak. Nem félsz ettől? Hogy milyen lesz a jövőnk itt? Te régebb óta nem voltál ember, mint én, és még számomra is kicsit rémisztő, csak ezért kérdezem.
A megfelelő hozzáállással viszont sikerülni fog túllendülni a dolgokon. Legalábbis nagyon remélem. De nem fogom magam hiú ábrándokba ringatni. Nem lesz könnyű, erről bárkit biztosítani tudnék. Nagyon fura most is, hogy hirtelen mennyire elmúlt a vérszomjam. Ki tudja, milyen elvonási tünetek fognak még jelentkezni. A megszokás is nagy úr, szóval ki tudja, mi fog még történni. Annyi biztos, én még nagyon is tudom, milyen volt embernek lenni. Shan viszont már több évszázada él, és csak egy apró töredékét töltötte halandóként.
- Babám… nem értek a vadászaton kívül máshoz. És ahogy mondtad, az élet túl rövid, hogy rászánjam magam arra, hogy tanuljak. Leszek nálad a takarítóbácsi, a munkád végeztél pedig az, ami csak akarsz.
Mondom neki mosollyal az arcomon, egy apró csókot nyomva az ajkaira, hogy ha esetleg nem esett volna le neki, miről beszélek, akkor most úgy legyen. Bár itt ő a 700 éves, fura lenne, ha nem értené az ilyen dolgokat. Pláne, mivel én nagyon is szerettem, szeretek így beszélni.
A szavak hamar elhalnak, és ismét nem marad más, csak ő és én. A cuccaink kint vannak még a kocsiban a garázsbejárónál, de szerencsére nem tárva-nyitva hagytam a járművet. Az kéne még, hogy míg mi itt kiélvezzük egymást, ellopják a cuccainkat.
A sóhajok Shan részéről ismételten elég rövid időn belül utat törnek maguknak, amit máris egy jó pontnak veszek. Már egy ideje együtt vagyunk ismételten, de ez a fajta mozgásforma nem volt már olyan gyakori, mint régebben. Nem azért, mert ne lenne meg köztünk a vágy, egyszerűen csak az esetek legnagyobb részében nem volt hozzá semmi kedvem, energiám. Fura, mi? Hogy pont a férfi keres kifogásokat?
De most viszont szeretném élete egyik legjobb élményét nyújtani. Kíváncsi vagyok, hogyan fog menni, mert mégsem vagyunk már vámpírok, és jóval hamarabb is kifáradunk. Bár, a találkozásunkkor sem voltam olyasvalaki, aki fél perc, és már el is megy, valamint már akkor is elég jó erőnlétnek örvendhettem.
Kezével érzem, ahogy az övemmel próbál babrálni, de nem igazán megy az neki egy kézzel. És az is közrejátszik valószínűleg a dologban, hogy közben én is próbálom minél inkább elvenni az eszét. Mikor pedig már azt érzem, hogy elég nedves odalent, kezemet kihúzom az alsója alól, és a testén kezd el egyre feljebb haladni. Ajkához hajolok vissza, hogy szenvedélyesen megcsókolhassam, miközben kezemmel a ruhán keresztül markolok az egyik halmára. Másik kezemmel még mindig fogva tartottam az övét, de aztán végül úgy döntök, ideje ismét megízlelnem őt. Ujjunk többé már nincs egymásba fonódva, és én is kicsit eltávolodok tőle. A felsőjének alját kicsit felemelem, hogy a hasfalára adhassak még egy csókot, de aztán végül úgy határozok, egyelőre maradjon csak rajta ez a ruhadarab. Kezeimmel megfogom a bugyija széleit, és elkezdem lehúzni róla. Szépen, lassan, közel sem úgy, mint mikor a gyerek bontja ki az ajándékát karácsonykor. Nem sietünk mi sehova.
Amint viszont lekerül róla az az anyag, úgy lábait megfogva rántom kicsit közelebb őt magamhoz, és aztán lábait a vállamra helyezem, miközben a legérzékenyebb pontjára lehelek egy kis meleg levegőt, közben fél szemmel figyelve Shant is, milyen reakciókat tudok kiváltani belőle. Combjait simogatom, aztán végül elkezdem a nyelvemmel, a számmal kényeztetni őt odalent.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 21, 2016 9:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

- De kicsit félek, de ahogyan te is mondtad most már felettünk is elszállhatnak az évek. Azt pedig nem szeretném, hogy a félelmeim miatt ne élhessek teljese éltet. – pillantottam rá komolyan, hiszen tényleg így gondoltam. Nekem is megvannak a saját démonaim, de ha hagyom őket nyerni, akkor vélhetően nem itt lennék, hanem a temetőben már, hiszen amikor a lányomat elveszítettem, akkor már élni se akartam, de szerencsére Mia nem hagyta, hogy ostobaságot csináljak. Már csak az kellett volna. Akkor nem tudom, hogy mit csináltam volna, vagy miként hagyom azt, hogy a halál végre ennyi évszázad után magához öleljen, de már nem is kell erre gondolni, mert most itt vagyunk és csak élnünk kell az új eséllyel.
- Szerintem meg értesz, ott van például a szakács dolog, de nem fogok semmit se erőltetni. Ha szerinted nem, akkor nem. – hagytam ennyiben a dolgot, a célzását meg természetesen értettem, amire egy mosollyal az arcomon válaszoltam. Tényleg nem fogok semmit se erőltetni, csak magunkat ismerve nem azok voltunk sose, akik tényleg képesek lennének minden egyes percben az életük hátralévő részében a kanapén ücsörögni és nem foglalkozni a világgal, nem találni munkát, mai leköthet minket, de lehet, hogy tévedtem. Sok időt volt távol, akár meg is változhatott. Sose lehet tudni, hiszen mindenki változik, az élet szép lassan mindenkit formál, akár észrevesszük, akár nem, de így van.
A beszédet pedig könnyedén váltja fel a testbeszéd, ami néha sokkal beszédesebb, mint ezernyi szó. Néha feleslegessé válnak a szavak, elegendő egy-egy pillantás, vagy érintés, hogy tudjuk a másik mit érez, vagy éppen mire vágy. Az érintéseinek köszönhetően pedig a testem egyre inkább lángra robban, annyira régóta nem volt ekkora tűz már körülöttünk, mintha ki is halt volna valamennyire, mint megannyi minden az elmúlt hónapok alatt, de talán szép lassan tényleg kezd minden visszaállni a normális kerékvágásba.
Fogalmam sem volt, hogy így milyen lesz, mennyire lesz intenzív, de az eddigiek alapján nem kell aggódnunk, hiszen hiába lettünk egyszerű földi halandók, attól még nagyon is hatással van a testemre, a lényemre és ezt szerintem ő is tökéletesen látja, vagy éppen hallja.
A kezemmel való bajlódást hamar feladom, hiszen képtelenség sikerrel járnom, s minél inkább telnek a másodpercek, annál nehezebb nem egyre inkább elveszni a mámor ködében, ami szép lassan kezd rám telepedni, hála annak, amit csinál. Egyre inkább fokozza a vágyaimat az ujjának a játéka, egyre inkább érzem, hogy vágyom rá, vagy csak egyre közelebb jutok ahhoz a ponthoz, hiszen még mindig pontosan tudja, hogy miként is kergessen őrületbe ujjainak a játékával, s ennek egy-egy kisebb mozgásommal is tudtára adom ,de mielőtt még a mámor esetlegesen elnyelhetne könnyedén hagyja abba, miközben a keze egyre feljebb vándorol. A csókját vággyal fűszerezve viszonozom, miközben egyik keze halmaimra téved, ami kicsit talán még inkább megkeményedik érintésének köszönhetően. Sose volt nagy, de még pólón át is jól látható, hogy milyen hatással is van a testemre. Hasamra adott pusziba kicsit belemosolygok, de aztán szinte kínzó lassúsággal szabadít meg a csipke anyagától. Mire pedig észbe kaphatnék, addigra kicsit lejjebb csusszanok hála neki, a lábaim vállán pihennek és hamarosan nyelvével ízlel meg, mire ismét egy kisebb mozgással felelek először, annyira nagy terem nincs is, de hát ezt mozdulatlanul kibírni… Mondjuk azt, hogy képtelenség lenne. Egyre inkább kezdek széthullani, a kéjes fátyol könnyedén kezd arcomra telepedni, kezeimmel hajába túrok. S vészesen kezdek közeledni az a pont felé… - Nate… - szinte alig hallhatóan hagyja el az ajkaimat, de vélhetően sejti, hogy hamarosan milliónyi darabra fog szakítani, ha csak nem áll elő valami újabb „kínzással”, vagy csak úgy nem dönt, hogy inkább máshogyan szeretne eljuttatni a csúcsra.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 21, 2016 10:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

- És a barátaid? Nem fognak hiányozni? Nekem könnyű volt, hisz én nem alakítottam ki túl sok kapcsolatot. Akikkel pedig igen, azokat is ellöktem magamtól, de te…
Neki voltak ott barátai, arra akarok kilyukadni. Vagy legalábbis személyek, akikkel bőven el tudott lenni. Netes kapcsolatban persze ettől függetlenül állhatnak ez után is, de akkor is… nem könnyű régi barátokat elveszíteni csak úgy. Bár mi is itt új életet akarunk kezdeni Shannal. Ez új lehetőségeket, új kalandokat, és új ismertségeket is jelent… jelenthet.
- Hm… ez nem is hangzik olyan borzasztóan. Valamint olyan hosszú képzés csak nem lehet annál sem, ha az akarok lenni. Mindegy, meglátom még.
Mert az igaz, hogy az esetek nagy részében én főztem, mindig kitúrtam Shant, ha a tűzhely előtt láttam. Na jó, azért nem mindig, mert voltak nekem is időszakaim, mikor inkább a nyugalmat választottam, és a lazulást. De elég gyakori volt, fogalmazzunk úgy.
Szeretek Shannak örömet okozni, és ezt a lehető legtermészetesebb módon akarom neki a tudtára adni. Nem mintha nem tudná, nekem is élvezetet okoz az övé. Hogy újra és újra képes vagyok teljesen az őrületbe kergetni, és ilyen reakciókat kiváltani belőle. Még ennyi év után is.
Mohón markolok az egyik mellére, és érzem, hogy egyáltalán nincs ellenére a dolog. A teste legalábbis nem ilyesmiről árulkodik. Egy ideig még ott pihentetem a kezemet, és érzem, ahogy egyre inkább megkeményedik a mellbimbója. Legszívesebben a felsőjét is leszedném róla, hogy ajkaimat rátapaszthassam, de most nagyobb halra pályázok. Mindenesetre a csókot nem vonom meg magamtól, hülye is lennék, ezért szenvedélyesen falom ajkait.
Viszont végül lejjebb haladok, és ott kezdem el őt ingerelni. Amennyire csak tudom, elhúzom a dolgot, mindezt egyáltalán nem a minőség rovására. Finoman ízlelgetem őt, miközben egyik kezem hasfalán pihen, másikkal a combját simogatom. Csípője néha-néha megmozdul a kényeztetésnek köszönhetően, amit jó jelnek tudok csak venni. De nem állok meg. Hallom, mikor a nevemet nyögi, és ezzel együtt már tudom, hogy közel a vég. Ekkor váltok én is egy olyan tempóra, amivel még néhány percig ki tudom nyújtani a dolgot. A kezem, ami a hasán pihent időközben lejjebb halad, és ujjaimmal beléhatolva folytatom az ingerlését. Idővel viszont úgy döntök, eleget kínoztam már, és akkor pedig már nem állok meg, egyre gyorsítok a tempón, várva, végül mikor fog elélvezni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 21, 2016 10:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

- Eléggé modern világban élünk, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat. Másrészt meg nem a világ másik végébe költöztünk, csak másik városba. Bármikor jöhetnek ők is, ahogyan mi is mehetünk. – hiszen fogalmam sem volt arról, hogy milyen árat kell fizetnie annak, aki egyszer csak elhagyja a várost. Bár egyikünk se tudhatta, hogy mi lehet a jobb életnek és az új esélynek a hátulütője, így érthető, hogy ennyire könnyedén jelentettem ki. Meg itt is találhatunk új barátokat, legalábbis reménykedek abban, hogy sikerül néhányat mind neki, mind nekem szerezni. A barátokra mindig szükség van, hiszen most már mi se dacolhatunk állandóan a sorssal, vagy éppen a halállal.
- Rendben van. – hagytam ennyiben a képzéses, dolgozós témát, hiszen ráérünk még eldönteni. Még csak ma érkeztünk és a legtöbb csomagunk így is a kocsiban van. De talán nem is mi lennénk, ha nem találnék valami jobb elfoglaltságot, vagy nem kicsit másképpen akarnánk felavatni a házat, ahogyan talán szokás. Minden ember másabb, ahogyan mi is és oly régóta hiányzott már az, hogy mindenértelemben érezhessük a másikat, hogy talán meglepő, hogy ha már végre úgy nézett ki, hogy a szikra is kezd ilyen téren visszatérni, akkor engedünk a csábításnak és az ősi vágyaknak, hogy elvegyék az eszünket.
S hiába váltunk egyszerű halandóvá, hiszen még mindig pontosan ugyanolyan hatással van rám, mint amikor először botlottunk egymásnak és hagytuk azt, hogy a másik elcsábítson minket. Ahogyan mondani szokták, vannak olyanok, akiknél ez a dolog sírig tart, ahogyan a kémia is, de én ezt nem bánom, ha így lesz.
A testem ezernyi szónál is többet mond, hiszen egyetlen egy érintés is elég, még a ruhán keresztül is, s máris szinte perzseli így is a bőrömet, s a mellem pedig könnyedén reagál az érintésére. Még ha nem is mutat be most szinte semmilyen varázs trükköt, amivel még érzékenyebbé tenné. Csók pedig egyszerre válik birtoklóvá és szenvedélyessé, mintha oly régóta nem ízlelhettük volna meg a másikat ilyen téren.
A csípőm néha megmozdul, már amennyire a hely engedi, hiszen azért nem is egy ágyon vagyunk, ahol esetleg „táncot” járhatna a játékának köszönhetően. Hajába túrok, vagy éppen a peremét markolom ennek az ízének, nem tudom, hogy mi lenne a jó szó rá, talán tényleg polc volt, hiszen minden másnak eléggé keskeny lenne véleményem szerint. Egyre közelebb jutok ahhoz a ponthoz, de még játszadozik, mintha csak el akarná nyújtani, de aztán nyelvének a játékát felváltja a keze, az ujjai, s amikor belém hatol, akkor egy sóhaj tört fel, a fejem kicsit hátrébb bicsaklik és egyre hevesebben veszem a levegőt, míg végül az a bizonyos hullám át nem jár és darabokra nem hullok. A testem játéka és a sóhajom is könnyedén tudtára adhatja, hogy milliónyi darabra hullottam a játékának köszönhetően.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 21, 2016 11:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18
- Hát nem tudom… Bejönni ide még lehet veszélytelen. Tegyük fel, hogy így van. De ez nem jelenti azt, hogy ha el akarunk menni, nem lesznek következmények. Nem tudom, mik, ne is kérdezd. Csak annyit tudok, hogy még mindig nem bízok teljes mértékben ebben a helyben.
Remélem, hogy csak tévedek, és nem sántít ebben semmi. Nagyon remélem, hogy így van. Ez tényleg egy új esély lehet számunkra, az életünknek egy teljesen új érája. Amennyiben emberek vagyunk, és azok is maradunk… nos, akkor biztos, hogy másra sem fogok vágyni, minthogy Shant újra megadományozzam az anyaság örömével. Emlékszem, az milyen löketet adott a kapcsolatunknak, mikor Bells a karjainkban tarthattuk. Tudom, hogy őt lehetetlenség pótolni, de ahogy Shan is mondta, túl kell lépni.
De a kételyek hamar eloszlanak, amint ajkaink újra megtalálják egymást, és szívünk újra egyként kezd el olyan hevesen dobogni. Szeretem Shant, és mindent megtennék érte. Így is hoztam már áldozatunkat a kapcsolatunkért. A jelenlegi viszont, hogy lemondhatunk a vámpírlétről, komolyabb következmények nélkül… nos, az közel sem egy áldozat. Sosem akartam örökké élni. Mióta őt ismerem, másra sem vágytam, csak hogy legyen egy boldog, közös életünk. Nem tudom, miként oldottuk volna meg azt a dolgot, hogy ő nem öregszik, én pedig igen, de képesek lettünk volna. Most viszont… együtt élhetünk át minden ehhez hasonló dolgot.
Nem vagyok benne biztos, hogy olyan kényelmes az, amin Shanna ül. Mozgástere is alig van, pedig ha van hely, azért ő neki is rendesen szokott mozgolódni a teste, pláne, mikor hosszú idő nélkülözés után újra megtaláljuk a másikat egymás karjaiban. De szerintem akkor sem lehet panasza rá, ezt pedig sóhajai, nyögései több, mint hatásosan elárulják.
Mikor ujjaimmal is elkezdem kényeztetni, egy pillanatra felnézek, mert tudom, milyen reakciót vált ez is ki belőle, pláne, mikor ilyen túlzottan érzékeny, sebezhető. Fejét hátraveti, mélyről jövő sóhajt hallat, én pedig kicsit elmosolyodom, de aztán folytatom a kényeztetését. Nemsokára pedig érzem, hogy csípője egyre hevesebben, gyakrabban emelkedik meg, valamint Shan nyögése is jelzi, hogy már nem bírja tovább, én pedig készségesen engedem át a túlsó partra.
Még egy kicsit utána nyúzom, kiélvezve a végsőkig, aztán felállok, és odahajolok egy mosollyal Shanhoz. Figyelem, ahogy próbálja kicsit rendezni a vonásait.
- Egyszerűen imádom látni, mikor így szét vagy hullva.
Mondom meg neki az őszintét, aztán ha nincs ellenére, odahajolok hozzá egy csókra. Bár ki tudja, lehet megelőz, és ő húz oda magához. A csókot követően viszont leemelem őt arról a fa-valamiról. Na, ez elég strapabírónak tűnik.
- Még mindig túl sok ruha van rajtunk. Esetleg kisegítenél?
Kérdezem tőle ártatlanul, arcomon továbbra is egy lágy mosollyal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 22, 2016 9:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

- Kár olyanért aggódni, amiről nem is tudjuk, hogy mi történhet, nem? – pillantottam rá kérdőn. – A hátralévő éveinket aggódással szeretnéd eltölteni, vagy inkább szeretnéd élvezni? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen én is aggódtam, ahogyan korábban bevallottam, de még se engedtem azt, hogy a lényem nagyobbik részét az uralja és szerettem volna, ha ő se engedni. Annál erősebbnek ismerem őt, ahogyan tudom azt is, hogy ő is a boldogságot szeretné meglelni. Akkor csak picit engedjen annak is, ne csak a démonoknak, az aggodalomnak. Szeretném azt, hogy újra egy család lehessünk, a létszám pedig jelenleg nem számított. Ha ketten, akkor is boldog leszek már, ha újra látom a boldogságot átsuhanni az arcán, s annak a csillogását igazán felfedezni az íriszeiben.
Hamarosan pedig engedünk az ősi erőknek, vágyaknak, amik minden egyes lépésüknél ott kísérte az embereket végig, ahogyan minden korban jelen volt. Hol szigorú szabályok között, hol pedig szinte mindenre fittyet hányva engedtek ezeknek az élvezeteknek. Szerettem és még mindig szeretem Nate-t, sose volt senki olyan fontos számomra, mint ő, vagyis egyedül a lányomat leszámítva, hiszen attól a pillanattól, hogy Bells megszületett ő lett a világunk közepette. Most pedig újra egymás karjai omlunk a férjemmel, mintha már oly régóta nem tehettük volna meg és ez igaz is volt. A láng talán pontosan olyan erővel csap fel, mint egykoron tette, amikor egymásra talált eme két lélek, hogy utána ne csak a lelkük, a szívünk egyesüljön, hanem a testük is időről időre harmóniában, szeretetben, szerelemben és a szenvedély kéjes tűzében egyesüljön, egybe forrjon.
A testem pedig könnyedén kap lángokra minden egyes tettének köszönhetően, míg végül az a bódító érzés teljesen be nem kebelez, hogy utána darabokra szakítson szét, mint amikor egy váza leesik és apró darabokra hullik, egyedül azzal a különbséggel, hogy ez túl mennyei érzés. A mellkasom hevesen emelkedik, miután elértem azt a pontot. Még mindig részben a falnak támaszkodom, miközben próbálom összekapni magam és még számomra is fura, hogy most mennyire lassabban megy, de ez talán az új élet vele járója is, hiszen most már csak egyszerű ember vagyok én is.
- Más választásod nagyon nem is lenne. – szólalok meg játékosan és közben a pólójáért nyúlok, hogy közelebb húzzam magamhoz, hogy utána újra érezhessen ajkainak és nyelvének a játékát, hiszen nagyon is hiányzott már ez a fajta szenvedélyes csók, amivel mostanság ajándékoz meg, amióta átléptük a küszöböt.
Kérdésére csak mosolyogva pillantottam végig rajta, miután már a saját lábaimon álltam ismét, majd pedig lassan elkezdtem megszabadítani őt a felsőjétől, hogy utána újra csókban forrjunk össze, közben pedig kicsit úgy ügyeskedtem, hogy hamarosan a kanapén kössünk ki…
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 22, 2016 10:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

- Egy kicsit mindkettővel.
Az pedig megint egy másik dolog, hogy miért fogok aggódni. De most, hogy újra emberek vagyunk, ennyire halandóak… még szép, hogy aggódok. Nem akarok egyszer arra a hírre hazajönni, hogy Shan már... szóval igen, aggódok valamilyen szinten. Mégis csak nagy változás ez az életünkben. Olyan, aminek híre csak úgy a semmiből került elő. De nem ültünk rajta hónapokat, hogy meginduljunk. Gondolom, mert mindketten akartuk ezt. Egy normális, nyugodt életet. Nem érdekelve, hogy mennyi időnk van hátra. Viszont közelről sem akarom azt, hogy a hátralévő napjaimat csak az aggódás töltse ki. Idővel pedig szinte biztos vagyok benne, hogy el fog múlni, de legalább csillapodik.
A testünk, az egymás felé érzett vágyaink… na, azok viszont egy csöppet sem csillapodtak. Ki tudja, talán még közelebb kerültünk egymáshoz most, mint valaha. Nem tudnám megmondani, hisz Shan mindig képes teljesen elvenni az eszemet. Most viszont akkor is van benne valami más, valami újdonság. Talán a tudat, hogy most már teljesen… normálisak vagyunk? Na jó, azok sosem leszünk, de úgy értem, hogy emberek.
Válaszára elmosolyodom, és hagyom, hogy a történések sodrása magával ragadjon. Már-már követelőzőnek érzem ezt a csókját. Látszólag kicsit sem zavarja, hogy még érezheti saját magát a nyelvemen, ajkaimon, mondjuk ez eddig sem volt túlzottan másképpen. A csókot szenvedéllyel viszonzom, miközben hajába túrok bele. Egek, mennyire imádom ezt a nőt. Minden egyes tulajdonságával együtt. Nem tudom, hogyan foghattam ki egy ilyen csodát, mint ő.
Az a mosoly is teljesen bekebelez. Olyan kislányos, mégis egyben nőies. Nehezen tudom elhinni, miként képes ilyen hatással lenni rám. Minden egyes eltelt pillanattal még inkább szerelmes leszek belé.
Örülök, hogy azért nem csak úgy letámad, és már tépi le a pólómat rólam. Nem tagadom, néha szeretem, mikor olyan vad. De szeretem, ha van előjáték is. Azt pedig, hogy ő szabadít meg a ruháimtól, nagyon is izgatónak vélem.
Hagyom, hogy megszabadítson a felsőmtől, és nemsokára pedig a fenekem már a kanapéval találkozik. A csókot kiélvezem a végsőkig, ha pedig elhúzódik tőlem Shan, egyáltalán nem ellenkezem. Kezeim a fenekén pihennek, ettől függetlenül. Kivéve, ha nem kezd el bármiféle mozgást, ami miatt nem tudom már elérni őt. Nem tagadom, egyáltalán nem vetném meg, ha csak csodálhatnám őt, miközben… akármit is csinál itt előttem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 22, 2016 5:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

Szavaira csak egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat, hiszen úgy éreztem, hogy kár lenne ezt tovább ragozni. Nem változtathatjuk meg a másikat, s nem is akarom, hiszen pont olyannak szeretem, amilyen. Az már régen rossz, ha nem tudjuk elfogadni a társunkat olyannak, amilyenné az élet, a neveltetés és sok minden más tette. Sose voltam olyan, aki egy elragadó pofiba, vagy éppen izmos testbe szeretett volna bele. Nem tagadom, hogy van szemem, de mindig is fontosabbnak gondoltam a belső értékeket és ez már mindig is így lesz. Mert nem csak a testiségre vágyom, hanem a szerelemre is, amit Nate mellett megtapasztalhatok. Nem mindig volt vidám, vagy éppen zökkenőmentes, de minden egyes harcot megért és mindig is meg fog, hiszen mellette igazán boldog vagyok és képes vagyok kicsit elfeledkezni a démonaimról vagy éppen a félelmeimről.
Nem csak szavakkal, de a testbeszéddel is mindig könnyedén megértettük egymást, ekkora hév pedig régóta nem uralkodott közöttük, nem csak a hálóban, hanem sehol se. Mintha a távolléte, az események kiölték volna ezeket a dolgokat mostanáig. Mintha kicsit olyan lenne az egész, mintha sok idő után most kóstolhatnánk bele valami tiltott gyümölcsbe, vagy csak érinthetnénk meg olyat, amit eddig megtiltottak nekünk. Intenzív volt, egyszerre felkavaró és magával ragadó.
Miután pedig a mámor minden egyes porcikámat bekebelezte kellett egy kis idő, amire sikerült visszaszereznem a normális légzésemet, vagyis igazából kevésbé heves légzésemet, hiszen a történteknek köszönhetően és a folytatásnak köszönhetően képtelenség lett volna a normális légzésemet visszanyerni. De legalább már annyira hevesen nem emelkedett a mellkasom se, miközben a csókunk egyre inkább hevesebb lett, míg végül a feneke nem találkozott a kanapéval. Könnyedén másztam az ölébe, majd pedig egy pillanatra elszakadva az ajkaitól megszabadítottam őt a felsőjétől. Majd pedig ajkaimmal elindultam az állán át a nyaka vonalára, pontosan abba az irányba, amiről tudtam, hogy szereti, miközben a kezem egyre inkább lejjebb csúszott, majd pedig ajkaimmal visszatértem ajkához, miközben a kezem kényes pontra tévedt a nadrágja és az alsója alatt.
Mondhatni egy kisebb ízelítőt kapott, de aztán inkább más fajta ingerléshez folyamodtam. Könnyedén fordultam meg, majd „lecsúsztam” az öléből, hogy utána egy kisebb öl táncot kapjon, hiszem miért ne? Egy kis „bolondozás” belefér a dologba, majd pedig néha úgy csináltam, mintha a pólómat is levenném, de igazából sose tettem meg a „műsor” közepette. Maximum néha kicsit éppenhogy megvillantak a halmaim, de teljesen sose…
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 31, 2016 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

Szavakkal sem tudnám leírni, mennyire imádom ezt a csajt. Számomra nincsen tökéletesebb élőlény ezen a Földön, mint ő. Bármit megtennék érte, és tisztában vagyok vele, hogy ő sem érez másképpen, legyen szó kisebb, vagy nagyobb volumenű dolgokról. És ez már hosszú évek óta így van. Sajnálom, hogy ilyen sok minden történt velünk, de próbálok csak a jókra emlékezni. Mikor Bells a világra került, és az a tizenhét év is… voltak vitáink, de melyik kapcsolatban nincsenek? Akárhogy is… boldog család voltunk. Tudom, hogy Shan nem akarja, hogy ezt csináljam, de akkor sem tudom nem okolni magamat a történtekért. De bele kell törődnöm, mert nem élhetem le a maradék néhány évtizedemet úgy, hogy folyamatosan ezen kattogok. Vétettem egy hibát, egy hatalmasat, és ezzel együtt is kell élnem.
Mosolyogva éreztem közelségét, ahogy az ölembe fészkelte magát. A pólóm valahol a kanapé körül találja meg a helyét végül, mikor pedig Shan ajkai a nyakamra tévednek, akkor kicsit félre is hajtom, hogy jobban odaférjen. Tudja, hogy elég érzékeny erogén pontom van itt, és azzal is tisztában van, hogyan kell ingerelnie, hogy a legnagyobb hatást ki tudja váltani belőlem. Lassan, gyengéden csókol, én pedig mély sóhajokkal adom tudtára, mennyire is élvezem a dolgot.
Kicsit megfeszül a testem, mikor az alsóm alatt megérint, de a csókot ettől függetlenül képes vagyok viszonozni. A ténykedésének köszönhetően egyre inkább feszülni kezd rajtam a nadrág is, de valahogy éreztem, hogy nem fog hagyni így kiteljesedni. Ennek mondjuk jobban is örülök.
Felhúzott szemöldökkel nézem, ahogy lemászik rólam, de hamar rájöttem, hogy csak tovább akarja húzni az idegeimet. Jól ment ez neki mindig is. Arcomon féloldalas mosoly van, ahogy elkezd egy kisebb műsort adni nekem. Van valami vadító abban, hogy csak felül van rajta valami, és ő ezt ki is használja. Mikor közelebb van hozzám, akkor én is kiveszem a részem a dolgokból, rácsókolok esetenként a nyakára, hol csak a derekán, hol pedig a combján simítok végig, és néha lábai közé is betévednek a kezeim, és mosolyogva veszem tudomásul mennyire ki van már ő is ettől az egésztől. Persze a jó értelemben.
A műsort tovább élvezem egy ideig, de aztán egyszer, mikor közel van hozzám, tarkójára siklik az egyik kezem, és most már az ajkára adok egy csókot. Ebből kiveheti, mennyire kívánom őt, de nem bánnám, ha ezt még folytatná legalább egy kicsit. Aztán pedig el is engedem őt, hogy folytassa, akárhogy is akarja. Most ő van porondon, hagyom is neki, hogy érvényesüljön.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 06, 2016 10:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

Nem gondoltam volna azt, hogy esetleg ennyire felszínre törhetnek az elmúlt hónapokban mellőzött érzések, gondolatok vagy éppen vágyak. Talán kicsit jót is tett nekünk az, hogy külön voltunk, hogy a vágyak nem egyből rohantak le minket, amikor Nate végre hazaköltözött, hiszen minél tovább érik egy gyümölcs, annál édesebb, ahogyan talán most ez elmondható lesz a mámorról, vagy pusztán az érintéseinkről. Vámpírok voltunk és talán még mindig vagyunk, még ha most nem is érezzük azzal járó dolgokat, de valahogy most mégis intenzívebbnek éreztem ezt az egészet, mint előtte bármikor. Mintha teljesen újdonság erejével hatna minden egyes érintése, vagy csak a közelsége, ahogyan a sóhajai és a többi dolog.
A macska-egér játék pedig könnyedén veszi kezdetét, előbb ő kényeztetett engem, míg most rajtam volt a sor, hogy az idegein táncoljak ilyen értelemben is, hogy kicsit tovább ingereljem őt így és úgyis. Szemmel láthatóan nincs nehéz dolgom, mert még mindig képes vagyok nagyhatással lenni rá akár egy-egy érintésemmel, ez pedig azért jól esik, hogy még nem unt rám, vagy bármi hasonló. Pár pillanattal később viszont messzibb vizekre evezek, hogy bármennyire is zavarban tudok lenni most mégis túllépjek ezen a zavaromon és egy kisebb műsorral ajándékozzam meg. Hol hozzá simulva kicsit, hogy kicsit távolabb, a zene nem szól, de nem is kell, megy az anélkül is, bár ha jobban belegondolok, akkor kicsit kintről valami zene beszűrődik, de alig hallhatóan, hiszen minden csukva van. Az érintései és a csókjai pedig nagyon is jól esnek, csak még inkább felhevítenek, ahogyan a közelsége is. Főleg, amikor érzem azt is, hogy már mennyire szűkös neki a nadrág.
A csókot habozás nélkül viszonozom, miközben a kanapé háttámlájára siklik a kezem a teste mellett. Mosolyogva pillantok rá, a tekintetemet már a mámor köde könnyedén lepte el. Rövidebb műsort még kap, de utána már nem volt menekvés, hiszen mind a ketten vágytunk már a másikra, így a műsor alatt azon is fáradoztam, hogy a felesleges textíliától őt is megszabadítsam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 11, 2016 11:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

Belemosolyodok a csókba, ahogy érzem, hogy a háttámlán megtámasztja magát. Ez a fajta vigyor nem lankad le később sem, mikor eltávolodik tőlem, és tovább folytatja a kis műsorát. Nehezen tudom még mindig megérteni, hogy tudtam kifogni magamnak egy ilyen bájos, egyben ördögi és angyali teremtést, mint Shan. Nincs olyan benne, amit ne szeretnék.
Továbbra is hátradőlve élvezem a műsort, amivel Shan ajándékoz meg. Ahogy telnek-múlnak a percek, egyre inkább nehezebb visszafogni magamat, hogy csak itt üljek, és figyeljem őt, ő pedig mintha látná ugyanezt rajtam, és csak azért kínoz tovább. Mikor viszont már a nadrágommal kezd el babrálni, akkor már tudom, hogy ő sem akarja annyira elhúzni a dolgokat. Kisegítem őt, ahogy csak tudom, csípőmet megemelem, míg lesegíti rólam a nadrágot. Így már mindkettőnkön csak egy-egy ruhadarab marad. Biztos vagyok benne, hogy már korábban is észrevette mennyire nagy hatással voltak rám az elmúlt percek. Az alsómat is segítek leszedni magamról, de nem hagyom túlzottan érvényesülni ez után Shant. Legalábbis egyelőre. Az ölembe húzom őt, és egy újabb csókot lehelek ajkaira, miután a felsőjétől is megszabadítottam. Érzem, milyen forró és nedves odalent, ez pedig csak még inkább felkorbácsolja a vágyaimat. A csók közben kezemmel dús hajkoronájába túrok, tarkóját masszírozom ujjaimmal. Végül pedig megfogom a combjait és úgy emelem meg kicsit őt, hogy a háta a kanapéval találkozzon.
Ajkaim közé veszem finoman megduzzadt mellbimbóját, és úgy kezdem el kényeztetni őt. Sejtem, mennyire lehet érzékeny most minden hasonlóra, és tudom, ő sem teljesen erre vágyik, hanem hogy végre összeforrjon a testünk. Volt rá lehetősége meglépni ezt, de most én jövök újra. Egyik térdét felhúzom, míg másik lábát lelógatom a kanapéról, ujjaim pedig forrósága irányába tévednek, miközben számmal továbbra is melleit kényeztetem.
Nem kínzom sokáig az ujjaim játékával, hanem nemsokára már ismét ajkaimmal, nyelvemmel veszem őt kezelésbe. Élvezettel kényeztetem őt, de közben azért érzem azt is, hogy ezzel az egésszel nem csak őt, de magamat is kínzom. Mondjuk ő már áldozott ma az élvezetek oltárán, én viszont nem. Hát na, szeretem minél inkább elhúzni a dolgokat. Egyszer ebbe fogok beleőrülni, annyi már biztos. Most viszont nem úgy álltam neki az ingerlésének, hogy hajthatatlan leszek, és „csak azért is” elhajszolom az orgazmusig. Ha akar, meg tud állítani. Amennyiben viszont túl nehéz számára ez, akkor pedig egyáltalán nem vagyok rest tényleg a végsőkig kényeztetni őt, és átsegíteni őt a túlsó partra.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 11, 2016 5:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

Szinte hallani lehet, ahogyan a percek telnek, hiszen egyre inkább kínzás ez mind számára, mint számomra, de még se hagyom abba a dolgot, mintha csak még inkább kínozni akarnám őt, mintha a vágyaim már így is nem lennének elég nagyok számára, de amire több időt kell várni, annál jobban magával ránthat, vagy valami ilyesmi. Ahogyan az is biztos, hogy teljesen másabb lehet átélni emberként majd az együttlétünket, mint vámpírként volt. Ő már megtapasztalhatta részben már így is az első találkozásunkkor, de én nem. Én mindig vámpír voltam és őszintén szólva számomra az emberi lét még ilyen téren is kicsit fura, szokatlan és meglepő.
Hamarosan pedig lekerül róla is a felesleges ruhadarab, ahogyan eddig is szép lassan elhagytuk itt vagy ott a textíliákat. Könnyedén szabadítom meg először a nadrágjától, majd az alsójától. Utána pedig könnyedén hagyom, hogy rólam is lekerüljön a felső, amint ajkaink elválnak egymástól. Hamarosan pedig könnyedén kap még most is a karjaiba, mintha még mindig szinte semmi súlyom nem lenne és hamarosan már a hátam simul a kanapénak. Mosolyogva pillantok fel rá, ahogyan a szeretet és a szerelem tüze is megcsillan az íriszeimben.
Amikor ajkával téved az egyik halmomra, akkor egy kisebb sóhaj szakadt fel a torkomból, hiszen már így is lángokban állt a testem. Hamarosan pedig megéreztem a kezének a játékát is lent, mire a csípőm kisebb táncra kelt a játékának köszönhetően. Már így is eléggé készen voltam, a testem is eléggé érzékennyé vált a korábbi pár percnek köszönhetően, ez pedig inkább olaj volt a hatalmas lánggal égő tűzre, mintsem esetleg arra szolgált volna, hogy eloltsa. Amikor ajkaival lejjebb tévedt, akkor kezdtem el igazán elveszíteni a fejemet, a köd egyre inkább rám telepedett, egyre nehezebb volt tisztán látnom, de még így is összeszedtem a maradék erőmet arra, hogy leállítsam őt és kicsit „másabb” vizekre evezzünk. Ha ajkunk találkozott, akkor habozás nélkül viszonoztam a csókját, miközben kicsit úgy mozdultam, hogy mind a kettőnknek jó legyen, hogy utána befogadjam őt. Vélhetően én eleve nem fogom sokáig bírni, de hát egy ilyen felvezetés után talán annyira nem meglepő. Amikor belém hatolt, akkor ismét sóhajjal adtam tudtára, hogy mennyire is jó, ha a testem nem lett volna elég beszédes. Utána pedig együtt kezdtem el vele mozogni, hogy közösen veszhessünk el a mámorban, a földi örömök egyik legismertebb és legősibb formájában.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 21, 2016 9:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
+18

Ez is tudja jelezni, hogy mennyire jól meg tudjuk érteni egymást Shannal még szavak nélkül is. Egy-két sóhajtás, és közben a testbeszéde tökéletesen le tudják írni, hogy a másik hogyan is vélekedik az adott dologról, legyen szó egy egyszerű vacsoráról, vagy a jelen helyzetről. Elég sok szempontból kiismertük már a másikat, mégiscsak együtt vagyunk már közel húsz éve. Húsz év… Shan meg emberi szemmel számolva körülbelül most húsz éves. Nem volt sokkal idősebb amúgy sem, mikor átváltoztatták. De nem tagadom, pontos korát nem tudom megmondani. Húsz év körül volt, annyi biztos.
Kezem követi a csípője mozgását, miközben ujjaimmal továbbra is benne mozgok, de nemsokára már ajkaimmal veszem kezelésbe. Mikor viszont úgy dönt, elég volt már a kínzásból mindkettőnknek, akkor nem ellenkezek, és feljebb kúszok. Egyik kezemmel tarkója alá nyúlok, és úgy csókolom meg őt, miközben kisegítem őt, hogy annyit ne kelljen mozgolódnia. Nemsokára pedig már benne is vagyok. Imádom, ahogy a csókunkba belesóhajt, és még tovább falom az ajkait, tehát egy kis ideig még nem mozdulok. Kiélvezem a helyzetet, aztán kezdek csak el lassú, ritmikus tempóban mozogni. Figyelek arra, hogy úgy mozduljak, hogy ő se menjen el idejekorán.
Végül pedig, hogy még inkább elnyújthassuk ezt az egészet, megállok, és egy puszit nyomok Shan ajkára, aztán pedig kihúzódok belőle, és kezénél fogva húzom őt, miközben hátamat nekitámasztom a kanapé háttámlájának, és ülő pozícióba vágom magam.
- Gyere.
Kérem, ezzel együtt szolgáltatva át neki a gyeplőt. Nehogy azt higgye, hogy önző vagyok, és csak én akarok irányítani. Az ölembe húzom őt, ha hagyja, és ismét tarkójáért nyúlok, hogy közelebb húzhassam magamhoz egy csókra.
- Tudom, sokszor mondom. De egyszerűen imádlak.
Suttogom ajkaiba halkan, vágytól ittasan, több, mint készen állva a folytatásra.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Nappali és terasz

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Terasz
» Terasz
» Terasz
» Terasz
» Terasz

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •