A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Mystic Falls parkja


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 06, 2015 9:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Ebony

Mindenkinek szüksége van egy támaszra, hiszen ez nem olyan dolog, mint megtanulni biciklizni. Ez annál sokkal többről szól. - mondom neki kedvesen, majd egy kisebb fejrázás keretében és egy sóhaj kíséretében folytatom. - Nem is azt mondom, hogy most egyből kezdj el beszélni, de hidd el, ha kimondod a kérdéseidet, félelmeidet sokkal könnyebb lesz. Nem kell állandóan rettegned, vagy esetleg tartanod valamitől. Kérdések nélkül nincsenek válaszok, se segítségek Ebony. - teszem hozzá még midig higgadtan és talán picit úgy beszélek hozzá, ahogyan egy anya tenné a gyermekével. De ha jó a megérzésem, akkor ő tényleg a gyermekem, vagyis valamilyen szinten, hiszen nekem köszönhetően él még és miattam lett vámpír. Ami nem jelenti azt, hogy ennek a hírnek ő is éppen annyira fog örülni, mint én. Soha nem csináltam ilyet, vagyis nagyon ritkán és sok megfontolás után. Nem szerettem csak úgy vámpírokat teremteni, mert akkor akaratlanul is egy kisebb kötödés fennáll. Most pedig szemmel láthatóan ez az egész még rám is hatással van. Olyan dolgokat teszek, amiket nem szoktam, de rossz látni a szenvedését, azt ahogyan próbál kapaszkodni valamiben, de olyan mintha semmit se találhatna, amibe belekapaszkodhatna.
Értem és örülök annak, hogy egyedül is sikerült megtanulnod uralni a vérszomjadat. - mondom neki kedvesen, miközben inkább elveszem a kezemet az övéről. Szeretném, ha bízna bennem, de nem csodálkozom azon se, ha jelenleg erre képtelen. A világ teljesen másabb lett számára, mintha már nem is tartozna oda, amit ismert. A vámpírok másabbnak látják az életet és ez szerintem nem baj. Sok mindenre képesek vagyunk. Egyedül az a fontos, hogy nehogy túl lépjük a határainkat, mert akkor könnyen ébredhetünk a halál szelében.
Mert aggódom érted. Tudom, hogy nem ismersz, ahogyan én se téged teljesen. Körülbelül egy napig voltál a közelemben, majd utána addig, amíg megfigyeltelek, hogy ne lehessen bajod. - válaszolok neki még mindig türelmesen, majd picit hátrébb dőlök a padon és úgy teszek, mintha a napnak számomra is lenne jelentősége. Régóta nem melegíti már úgy át a testemet, ahogyan emberként tette, de ettől függetlenül mindig szerettem azt, ha jó idő van.
Nem szeretnék neked ártani és erre szerintem te is rájöhettél. Lehet, hogy eddig egyedül voltál, de ha szeretnéd, akkor melletted maradok és segítek amiben tudok. - ez a legkevesebb, amit tehetek azok után, hogy az én vérem miatt élsz még mindig... fejezem be magamban a mondatot, de ez részlet kérdése, ha már picit megnyílik felém, akkor én is elárulhatok neki egy titkot. Azt már tudja, hogy nem akartam olyanná tenni, ami én vagyok. Amíg tudtam vigyáztam rá, de valami hiba kerülhetett a rendszerbe, mert 99%-ban biztos az, hogy az én vérem keringett továbbra is az ereiben, amikor meghalt és szörnyeteggé vált, vagyis az ő esetében egy törékeny és elveszett madárkává.




- szó || :hug: || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 05, 2015 6:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Teisha[You must be registered and logged in to see this link.]
Annyira örültem volna, ha őszintén tudtam volna örülni neki. Ha megköszönhettem volna, hogy halhatatlanságot adott nekem még akkor is, hogyha szerinte kiürült a szervezetemből a vér, mire másnap este hazaértem és kést ragadtam... ki más miatt változhattam volna át? Bár jogos, hogyha rá sem emlékszem ki tudja huszonnégy óra alatt hány vámpírral sodort össze az élet és ők lehet, hogy nem voltak annyira kedvesek, mint Teisha. Egyáltalán biztos lehetek benne, hogy ő annyira rendes és barátságos, mint amilyennek mutatja magát? Mi oka lenne ezt tettetni, semmi nincs, amivel szolgálhatnék neki és amiért manipulálnia kellene... persze mindenhol nagy híre van az olyan vámpíroknak, akik pusztán élvezik, hogy embereket változtatnak át és összefont karokkal, elégedett mosollyal, hátradőlve nézik végig a pusztításokat, amit az újszülöttjeik okoznak. Az emberi szenvedés az éltetőjük. Én nem tartoztam ezek közé és a véletlen összefutásból ítélve Teisha sem... meg akartam bízni benne, a fejemben csilingelő csengő mégsem engedte. Mennyivel könnyebb lenne, ha egyszerű boszorkányként tengethetném a napjaimat. A varázslat a véremben van és annak ellenére, hogy majdnem egy évig hadakoztam ellene az egyik legnagyobb problémám a még ki nem forrt erőm elvesztése volt, amikor realizáltam magamban, hogy mi történt velem. Ha valaki, akárki kérné, egy szó nélkül adnám vissza a rám ruházott vámpírlétet, mindent, ami ide köt, csak kapjak egy napot a régi életemből.. vagy egyetlen percet, azzal is megelégednék.
- Senki sincs, akinek mindent elmondanék és segíteni tudna. Nem akarok senkit sem.. terhelni és én sem szeretek beszélni róla. - Motyogtam nem egészen a kérdésére válaszolva, mégis haladásnak éreztem a szavaimat a saját részemről annak ellenére, hogy nem akartam sajnáltatni magam. Éppen ezért utáltam, ha akármi szóba került, ami velem kapcsolatos. A mindennapokban megpróbálok úgy viselkedni, mint a többiek, de az érzelmek kifejezésében manapság nem vagyok otthon, idegeneknek meg főleg nem. Kezem, amelyikre ő az ujjait helyezte lassan ökölbe szorul, így ellenkezik az érintés ellen, hiszen hirtelen nem tudtam elhúzódni, Teisha annyira óvatos volt. Olyan volt, mint egy... anya. Egy gondozó, aki szeretne a szárnyai alá venni egy törött szárnyú kismadarat, de látja, hogy a fióka kis híján szívrohamot kap a félelemtől.
- Nem igazán járok emberek közé, emiatt nem tudom megtámadni őket. Legalábbis a zárt helyeket kerülöm. - Kissé kényszeredetten mosolyodtam el. Nem tudnék a tükörbe nézni, ha még egy ártatlan megsebesítése is a lelkemen száradna. - És nem kívánom a vért. A barátom, a lakótársam szokott hozni a kórházból tasakokat... azok tökéletesek. - Elméletileg sóvárognom kellene az éltető nedű után, ám nem éreztem így, sőt ellenkezőleg, mintha maga a gondolat, hogy élő emberből igyak rögtön forgatni kezdte volna a gyomromat. Nagyot is kellett nyelnem, amikor újra Teisha-ra néztem. - Téged tényleg érdekel, hogy mi történt? Miért? - Kérdeztem rá arra, ami azóta keringett bennem, hogy megszólított.




Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 04, 2015 8:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Ebony

Minden vámpír átesik ezen a szakaszon. Azt hiszem ezt lehetne hívni a kezdeti depressziónak, összezavarodottságnak. Én magam választottam sok éve ezt az életet, de azért örülök annak, hogy Christian mellettem volt a kezdetekkor, mert lehet, hogy én is ilyen helyzetbe kerültem volna, mint Ebony. Én is megváltoztam az átváltozásom óta, de é azt hiszem jó irányba. Kicsit erősebb és kitartóbb lettem, s még inkább úgy kezdtem érezni magamat, hogy enyém a világ. Most elnézve a mellettem helyet foglaló vámpírt a szívem kicsit talán összeszorult. Talán magam sem hittem volna azt, hogy képes vagyok ilyen gyengéd érzelmekre azóta az eset óta, hogy valaki megmentettem, majd most meg a halálomra fáj a foga. De ezt is magamnak köszönhetem, hiszen én felejtettem el vele azt, hogy mi is történt. Nem akartam, hogy szenvedjen, de egy-két emlék valahogyan mégis előkerült és most emiatt valaki a nyomomban van. Szép kis élet. Amikor Ebony újra megszólal, akkor pillantok fel újra rá, hiszen mostanában eléggé szétszórt vagyok. Talán az időeltolódás teszi, vagy nem tudom, hogy mi lehet velem. Az se kizárt, hogy Ebony miatt van most ez az egész, mert részben valahol legbelül talán magamat hibáztatom az egész helyzet miatt. Annyira zavaros minden számomra, de ezt neki nem kell tudnia. Elég, ha azt hiszi, hogy én mindent tudok.
Mostanában sokat rágódsz azon a napon? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ha az ember nagyon erőltetni nem fog menni neki. Én is szeretnék neki segíteni, de azt hiszem az emlékei előhozataljához én kevés vagyok. Az is lehet, hogy valaki megigézte. - Nem beszéltél esetleg mostanában boszorkánnyal? Nincs itt barátod, aki esetleg választ tudna adni néhány kérdésedre? - kérdezem tőle óvatosan, mert nem szeretném megijeszteni, illetve tolakodó se szeretnék lenni. Végül egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat és egy újabb kérdéssel halmozom. - Miként? Mármint hogyan tudsz uralkodni ennyire magadon? - kérdezem meg tőle csodálkozva. Sokszor még az idős vámpírokban sincs ekkora önuralom, mit amiről ez a lány tesz tanúbizonyságot. Azt hiszem emiatt kicsit csodálom is őt.
Lassan a kezemet a kezére teszem. Óvatos vagyok, hiszen nem szeretném megijeszteni, majd óvatosan az arcát feljebb emelem és ha esetleg egy-két könnycsepp megjelenik az arcán letörlöm azokat. - Többé már nem vagy egyedül, itt vagyok. - mondom neki biztatóan, hiszen minél jobban koncentrálok, annál inkább érzem közelinek őt. Mondhatni, mint egy gyermeket szokta az édesanyja. Talán tényleg az én vérem miatt vállt azzá. - Ha szeretnéd meghallgatom és próbálok segíteni, ha időre van szükséged, akkor van bőven az is, hiszen előttük az örökkévalóság. - teszem hozzá biztatóan, miközben az íriszeit figyelem.


- szó || :hug: || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 03, 2015 4:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Teisha[You must be registered and logged in to see this link.]
Egyre kíváncsibb lettem, Teisha értett ahhoz, hogyan húzzon ki egyetlen másodperc alatt a kényelmes és óvó csigaházamból, ezen pedig nagyon meglepődtem. Megmagyarázhatatlan, legalábbis számomra ilyen éllel bíró okok miatt úgy éreztem, hogy bízhatok benne, nem akar rosszat, nem csak szórakozik, mindössze segíteni akar. Pár hónapja kénytelen vagyok ferde szemmel nézni a hozzá hasonló szándékú emberekre, képtelen vagyok megbízni akárkiben is, mert mindig azt figyelem honnan jöhet egy nagy fenyegetés, ami nemcsak azt az életszerű kezdeményt rombolná le, amit a hajviseletem megváltoztatásával, az egész világnézetem megkalibrálásával gondoltam felépíteni, hanem még jobban meggyötörné az egyébként is gyenge szívemet és lelkemet. A tény, hogy nem lehetett vége a hirtelen előtörő szenvedésemnek azon az estén, amikor a szüleim is meghaltak elviselhetetlen volt... sokkal inkább porladnék a föld alatt, minthogy itt üljek és ez az érzés egyáltalán nem Teisha-nak volt köszönhető, hanem annak, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzetemmel. Semmi jót. Részt veszek egy összeesküvésben, ami legalább leköt és eléri, hogy olvasgassak, használjam az agyam, próbálok ismét visszalendülni a festékeim és ecseteim világába, viszont semmi sem ugyanolyan. És nem is lesz. Bele kellene törődnöm.
Bólintottam. Nem akartam beleszólni a sorrendjébe, örülhetek, hogy egyáltalán elmondja mi történt. Eddig fel sem tűnt, hogy az életemnek egy darabja hiányzik, ám most magaménak akartam és ha ehhez türelemre van szükség, akkor nem fogok dobolni a lábammal, hanem kivárom az időmet. Főleg, hogy Teisha szinte gondolatolvasó módjára válaszolt arra a kérdésemre, ami eddig csak saját magamnak intéztem: ha megitatott a vérével, akkor megtaláltam a misztikus felébredésem magyarázatát?
- Emlékszem Párizsra, mindenre, csak arra az estére nem. - Vallottam be. - Teljesen kiesett. Tudom, hogy az utolsó estémen történt és előttem van, amikor felszállok a gépre, ami Brüsszelbe tartott, de ami közötte volt nem rémlik. - Megcsóváltam a fejemet és lemondó sóhaj hagyta el az ajkaimat. Talán trauma. Sokan elfelejtik az eseményeket, amelyek túl megrázóak számukra, valószínűleg én is beleestem ebbe a kategóriába és a vámpírrá válásom sem tisztította ki a képet. Az elmém szüntelenül szórakozik velem, csodálatos.
- Én... - Összefontam az ujjaimat és nyeltem egyet a kérdése hallatán. Mesélnem kell arról, ami történt? Hogyan? Hogy önthetném szavakba azt, amiről legszívesebben megfeledkeznék és annak örülnék legjobban, ha ez az eset esett volna ki, nem pedig amikor megmentették az életemet. - Összezavarodtam és ostobaságot csináltam... - Már nem néztem rá, a kezeimet figyeltem, egyik hüvelykujjammal a másik körmét piszkálgattam. Megfulladok. Miért nincs ebben a parkban jobb levegő?




Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 03, 2015 2:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Ebony

Ismertem ezt a lányt, legalábbis úgy gondolom. Lehet, hogy pár szónál többet nem beszéltem vele, de ennyi idő után elég, ha az ember csak megnézi mások szemét. A szem annyi mindent tud mesélni, illetve egy-egy gesztus. Egyszerűen annyira élet és vidámság volt eme lánynak az íriszeiben nem olyan régen, hogy egyszerűen még midig alig tudtam elhinni azt, amit látok benne. Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy ő nem ugyanaz a személy, akivel Párizsban találkoztam. Esetleg van egy ikertestvére, de minél tovább fürkésztem őt, annál inkább biztosabb lettem abban, hogy ez az elméletem téves. Ő Ebony és nem más. De miként lehetséges ez? Vámpír lett, ez tiszta sor, de miért tűnt el a fény a szeméből? A vámpírok tudnak továbbra is úgy élni, ahogyan korábban tették vagy esetleg kifordulnak magukból és akkor nincs menekvés. Ők az ördög szolgájává válnak, de ő nem. Zavarodott volt és olyan, aki nem tudja, hogy mi történik vele. Miért nincs mellette az a személy, aki átváltoztatta őt? Miért nem segít neki senki se? Miként lehetséges az, hogy nem akar senkit se bántani, hiszen kezdő vámpír lehet. Annyi kérdés kavargott a fejemben, de még se éreztem helyesnek kimondani őket. Nem magamon kell segíteni, hanem rajta. Annak ellenére is, hogy nem éppen nevezném magamat annyira segítőkésznek. Amit akarok, azt megszerzem. Legalábbis eddig így éltem, de egyszer már vele kivételt tettem és ez azt hiszem most se lesz másképpen.
Igen, de nem szeretnélek még inkább összezavarni, így a részleteket későbbre hagyjuk, ha egyetértesz velem. - mondom neki sietve, mert nem szívesen mesélnék arról, hogy több helyen is megsérült és mit terveztek vele azok az alakok. Azóta az a negyed is tudja, hogy Párizsban nem célszerű ujjat húzni velem. Csendesen hallgatom, ahogyan bizonytalanul megszólal, mire lassan bólintok. - Mind a kettőre igen a válaszom, de miattam nem válhattál vámpírrá. Nem kaptál túl sok vért tőlem és végig figyeltelek addig, amíg elméletben a szervezetedben maradhatott a vérem. - mondom neki halkabban, hiszen ez már nekem is megfordult a fejemben, hogy miattam lett ezzé. De amilyen gyorsa jött ez a gondolat, olyan gyorsan hessegettem el. - Mi történt veled Ebony? Miként lettél vámpír? -kérdezem tőle óvatosan és újra őt figyelem. Tudnom kell, hogy miként történhetett meg ez egy olyan lánnyal, aki ennél sokkal többet érdemelne az élettől. Nem kellene ilyen viszontagságokban élnie, de a sors nem volt hozzá kegyes. Szörnyeteggé változtatta és ezen nincs mit szépíteni.




399 szó || :hug: || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 02, 2015 6:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Teisha[You must be registered and logged in to see this link.]
Az agyam elhitte, hogy nem akar bántani, a sejtjeim viszont teljes készültségben álltak. Álltak volna, ha az egyik pillanatban nem dermednek le, míg a másikban magukhoz nem térnek. Engem őrjített meg ez az állandó változás és a környezetemet és diliházba juttatta volna, ha esélyem lett volna normális, tartós kapcsolatokat kialakítani, ahol már előkerülnek a rossz tulajdonságok, fóbiák, betegségek és egyéb címszóval ellátott dolgok. Ha más nem annyi örömöm volt, hogy nem kellett magyarázkodnom és azon gondolkoznom, hogyan mondjam el valakinek, hogy mi bajom van és miért. Ám nagyon úgy tűnt, Teisha előtt valamilyen szinten meg kellesz nyílnom, ha már ismer és olyanokat tud rólam, amikre én nem is emlékszem. Szüntelenül próbáltam visszakeresni az arcát, de semmire nem jutottam, teljesen ismeretlen volt számomra, amit jelen pillanatban nagyon sajnálni kezdtem, mivel mintha... sajnálatot és aggodalmat sugárzott volna a mimikája. Régen jó voltam az érzelmek felismerésében, ügyvédnek készültem, az egyik legnagyobb fegyverem volt a jelek detektálása, amelyekre a szintén jó beszélőkémmel kellett hatnom. És mi maradt? A csacsogásom maximum négy fal között valósul meg a legjobb barátnőmmel és hajlamos lettem túlkomplikálni mindent, ami nem volt egyértelmű. Ezzel jár az, ha úgy érzi az ember, hogy már semmi sem olyan könnyű, mint régen volt.
A nő végül helyet foglalt mellettem, míg én a vonásait pásztázom ő a park másik felébe nézve kezdi el mesélni a történetet, aminek mindketten szereplői voltunk. A párizsi kirándulásom képei tisztán élnek bennem, akkor ő miért nem? Pedig ahogy elmesélte... megmentett. Elkóboroltam és kétes alakok társaságába keveredtem? Jellemző. Szerettem magam felfedezni a környéket, főleg akkor, ha a barátnőim nem éppen azokat a látványosságokat vagy programokat részesítettek előnyben, amiket én. Egy este két-három ital után úgy döntöttem, hogy a bártól alig száz méterre lévő Champ-de-Mars vendége leszek és a fűben üldögélve fogom nézegetni a kivilágított Eiffel-tornyot, de... ennyi. Ekkor történt volna az eset?
- Megmentettél? - Nyeltem egyet, amikor a pillantását rám szegezte. Kezdett lassan, ám biztosan összeállni a kép. - Te... egy vámpír vagy. Megitattál a véreddel? - Kérdeztem rá rögtön arra, ami leginkább érdekelt. Éreztem, hogy vámpír, felismerem a fajtáját, mivel én is félig oda tartozom és ha a válasza igen lesz, akkor életem egyik legnagyobb rejtélyére derülhet fény.




Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 01, 2015 2:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ebony & Savanna

Ha tippelnem kellett volna, hogy milyen körülmények között találkozom a lánnyal újra, akkor ez a lehetőség biztosan nem szerepelt volna közte. Mármint az se, hogy újra látni fogom Ebony-t. Ő olyannak tűnt, aki kicsit élvezni szeretné az életet, mindenkiben meglátja a jót, majd a jövője pedig szinte mesébe illő és irigylésre méltó lesz, de természetesen nem így történt. Nem volt szó meséről, nem volt szó szerelemről. Egyszerűen csak olyan volt, mintha a lány élete teljesen kisiklott volna. Párizs sok mindenre képes, de talán mások életét elsöpörni, kifacsarni forgószél módjára, majd pedig a földbe döngölni nem hiszem. De az is lehet, hogy tévedek. Bár, az is igaz, hogy nekem is jó pár percembe beletellett, amíg rájöttem, hogy már nem egyszerű boszorkány, hanem vámpír. Még mindig nem értettem, hogy miként lehetséges ez, mert amikor az én véremből kapott, akkor még nem volt semmi baja. Egyszerűen csak segítettem neki az életben maradásban. Nagyon remélem, hogy nem az én vérem miatt lett vámpír, de ha másik szemszögből nézzük, akkor ennek köszönhetően él még mindig. Minden csak részlet kérdése, de abban már nem vagyok biztos, hogy ő is éppen így látja a dolgokat, ahogyan én.
Megértem, hogy félsz tőlem, de szerinted ha bántai szeretnélek, akkor nem megtettem volna már? - kérdezem tőle kíváncsian, majd végül felemelem a kezeimet, ezzel is szimbolizálva a megadást. Nem látom értelmét vitatkozni vele, hiszen azzal csak tényleg elijeszteném őt, nekem pedig nem az a célom. Azt szeretném megtudni, hogy vele mi történt. Követem a tekintetét, ahogyan ő is végig pásztázza az parkot, majd lassan elindulok utána és leülök a padra.
Teisha vagyok, amint már korábban említettem. Párizsban találkoztunk, az egyik este. - kezdek bele kicsit halkabban, de nem nézek rá. A messzeségbe bámulok. Olyan az egész, mintha magam előtt látnám a dolgokat és éppen most történnének meg. - Gondolom turista voltál ott, legalábbis nem tűnsz a mai napig helybélinek. Valahogyan elkeveredtél a barátaidtól és nem éppen jó környékre tévedtél. Egy-két kétes alak neked esett, én pedig megmentettelek... - mondom el a rövid verziót. Persze itt még kimaradt az, hogy mennyire meg volt sérülve és ijedve, ahogyan az is, hogy a véremből kapott előbb és csak utána vittem a kórházba, mert a piros nedű nélkül talán életben se maradt volna egyáltalán. De láttam, amint elhagyja az országot és akkor még ember volt, vagy tévedtem volna már akkor is? - Esetleg van kérdésed? - fordulok felé egy apró mosollyal az arcomon, hogy ezzel is leplezzem a többi titkot, amit őrzök.



Szavak száma || Bocsi a késés miatt. Sírok || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 25, 2015 6:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Teisha & Ebony
[You must be registered and logged in to see this image.]

Lehet, hogy megijesztem a lányt? Nem ahhoz van szokva, hogy ilyen viselkedéssel találkozzon és ezért is ült ki az ő arcára is olyan arckifejezés, ami egy normális összefutás során nem igazán szokott megjelenni az emberek arcán. Nem hibáztatom, nem viselkedek hétköznapian és tisztában vagyok azzal, hogy ez belőlem jön, nem mások hibája vagy kényszerítése az, hogy összerezzenjek, ha túl sok ember van körülöttem vagy éppen egy idegen arcot látok és rögtön arra gondolok, vajon mit akarhat tőlem, miért szólított meg, honnan ismerhet? Teisha-ra nézve is ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem és hiába szerettem volna nyugodtabb arckifejezést erőltetni az arcomra vagy mosolyra húzott szájjal megkérdezni arról, hogy vajon miért nem emlékszem rá, hogyha szerinte biztosan találkoztunk már, esetleg nem kever-e össze valakivel, a szavak nem voltak hajlandóak kijönni a torkomon olyan stílusban, ahogy a társadalom és esetleg ő is elvárta volna. Jobbnak láttam ezért meg sem szólalni, inkább kivártam, hogy elmondja mit szeretne, hátha az segít egy kicsit... és ahogy hallottam neki sem volt éppen ínyére ez a park, bár valószínűleg nem azok miatt az okok miatt, amelyek miatt én kerültem el a tömeges helyeket. De most szinte senki sem volt itt... pár ember kóborolt elszórva a hatalmas területen, egyetlen árva lélek sem figyelt ránk, nem voltunk útban senkinek és egyre kíváncsibb voltam. Elmenni viszont... nem akartam itt lenni, ám hogy kettesben legyünk... inkább nem. Nem ismertem, csak elméletben és ennek ellenére sem bíztam benne. Nem vagyok az a típus, aki két másodperc alatt el tudná intézni azt, aki ártani akar neki, a harcművészeti tudásomban sem vagyok teljesen biztos, a varázserőmben pedig még úgysem, hiába próbálom fejlesztgetni. Talán az lenne az egész titka, hogy jobban bízzak magamban és akkor minden sikerülne, amit eltervezek.. de hogy bízhatnék magamban? Mintha egy új kvantumfizikai elméletet kellene felállítanom, olyan messzeségűnek tűnik ez a cselekedet.
- Szerintem nem jó ötlet elmenni innen. - A két rossz közül a jobbikat kellett választanom, ami meglepően a viszolygásom fő tárgya volt. Inkább, mint hogy kettesben legyen egy teljesen idegen személlyel. Innen legalább volt hová menekülni, ha nagyon jól megnéztem... de a kíváncsiságom, hogy honnan ismer és én honnan ismerem nagyobb volt attól, hogy most azonnal elkezdjem szedni a lábaimat.
Egy közeli pad felé vettem az irányt, a hajamat a füleim mögé tűrtem és rápillantottam, amikor helyet foglaltam. Ha valamiben, akkor abban, hogy leül mellém száz százalékig biztos voltam, hiszen ha nem akart volna beszélni velem, akkor nem állított volna meg.
- Elmondod, ki vagy? Hogy honnan ismerjük egymást? Én... tényleg nem emlékszem rád. - Mondtam őszintén, kissé már nyugodtabban. Talán az érdeklődés keltette bennem, hogy nem voltam annyira ideges, mint amikor először megpillantottam.
•• ugyan már,a  lényeg, hogy itt vagy :hug:   •• music: requiem for a dream •• made by

Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 24, 2015 5:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ebony & Savanna

Fura dolog az időjárás, ahogyan az élet is. Elegendő egy kis napsütés és máris mindenkit kicsalogat az utcára, az élet meg pontosan annyira szeszélyes, amennyire az időjárás. A kettő dolog annyira közel van egymáshoz, de ugyanakkor annyira távol is, de mind a ketten előszeretettel űznek tréfát az emberrel. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy csak egy délibábot látok, esetleg összekeverem valakivel az illetőt, de nem. Tényleg ő volt az, de még az a lány volt, akit megismertem. Mintha a jókedv, a boldogságnak már nyoma se lett volna a tetteiben, de legfőképpen a szemeiben nem. Valami fura, de mégis ismerős dolgot pillantottam meg a szemeiben. Talán egy pillanatra rám emlékeztetett volna? Megláttam volna íriszeiben saját magamat? Vagy legalábbis egykori önmagamat? Nem tudom, de egy pillanatra még el is bizonytalanodtam és megijedtem, hogy esetleg én tettem valamit azzal a boldog lánnyal, de az nem lehet. Én csak megmentettem őt és biztonságba helyeztem utána, de mi van akkor, ha most nem ment minden a terv szerint? Mi van akkor, ha most kivételesen elbuktam?
Követem a lány mozdulatait és ekkor kapok csak igazán észbe, hogy mennyire megszorítottam a kezét, amikor az ujjaim nyoma még halovány, de láthatóak még mindig a hamvas bőrén. - Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni. - mondom sietve, hiszen ez igaz. Legalábbis neki nem szerettem volna. Az már teljesen más dolog, hogy lehet más személlyel ennyire nem lennék kedveds. Nem vagyok akkora hárpia, de szeretem azt, ha az emberek félnek és tisztelnek tőlem, de legfőképpen azt, ha nem mondanak nemet. Ezt talán Christiantől tanultam meg, hogy mindig célszerű elérni azt, amit akarunk. Régebben sokkal inkább olyasmi lehettem, mint most Ebony. Kedves és ártatlan. Na, meg persze kissé zavarodott, aki alig ért bármit is.
Eléggé sok minden, de szerintem nem itt kellene megbeszélni. Még a végén olyan személy fogja meghallani, akinek semmi köze hozzá. - mondom kicsit sietve és óvatosan körbe pillantok, de szerencsére még senki se figyelt fel ránk. Így ő nincs veszélyben. Fura dolog ez, hogy inkább érte aggódom, mint saját magamért, de az élet tele van meglepetésekkel. - Nem foglak kényszeríteni, hogy menjünk máshova, de választhatsz te helyes és ott mindent elmondok neked. Nem akarlak bántani, de erre már szerintem te is rájöttél. - teszem hozzá kicsit sietve, mert jó lenne valami biztonságomat helyre menni, ahol több mindent megtudhatok róla és ő is a saját múltjáról. Nem biztos, hogy annyira kedves lesz számára, de jobb tudni az igazat, mint kételyek között élni. - Nem akarok semmit se tőled. Egyszerűen csak segíteni szeretnék. - mondom neki óvatosan, s közben várom a válaszát arra, hogy esetleg elmehetnénk-e innét vagy nem.




Szavak száma || Bocsi a késés miatt. Sírok || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 16, 2015 5:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Teisha & Ebony
[You must be registered and logged in to see this image.]

Merre a legrövidebb? Miért jöttem ki egyáltalán? A tekintetem próbáltam nem levenni a nőről, nehogy egy rossz mozdulat következtében tegyen valamit vagy ha esetleg elfordul, akkor több esélyem legyen kihúzni a kezeim az övéi közül és elszaladni, de nem éreztem magamban akkora erőt, hogy egyáltalán mozdulni tudjak. A lábaimból szinte kézzel tapinthatóan száguldott ki az élet, ugyan nem ernyedtek el, ám semmi stabil tartás nem volt bennük és annak ellenére, hogy a lány szemében nem láttam gonoszságot majdnem megfulladtam, amiért nem tűnhettem el innen. Két faj keveredett bennem, a boszorkánygénjeim majdnem eltűntek, amikor vámpírrá váltak, de szerencsére visszakaptam az erőmet és örültem neki, hiába nem tudtam irányítani. Egyesek szerint különleges vagyok... a boszorkányok többségének varázsigét kell mormolnia, hogy előhívja a képességeit, nekem viszont néha maguktól előjönnek akkor is, ha csak gondolok valamire és nem ritkán láthatóvá válnak egy-egy fénycsóva vagy másvalami segítségével. Elvileg más koven leszármazottja vagyok, akik megtanulták kivetíteni az erejüket és ez beleégett mindegyik tagba, azokba is, akik soha nem tanultak varázslást... nem lehetnék én is olyan meghúzódó, mint a többiek, ha már eleve azzal büntettek, hogy képességekkel kell rendelkeznem? Ezt sem én kértem,a  vámpírlétet sem akartam és ebben a pillanatban sem szerettem volna a bolygón járkálni, de valamiért semmi nem úgy sül el, ahogy elterveztem. Belegondolni is vicces, hogy még önmagam láb alól eltételében is képes voltam bénázni és emiatt kellett mindent átélnem, ami történt velem. Azt hittem, legalább a vámpírlét kecsegtet annyi jóval, hogy nem lehetek rosszul... lelkileg sem.
- Sajnálom, de én nem... nem ismerlek. - Elengedte a karomat, kicsit megdörzsöltem az ujjaimmal a területet és nyeltem egyet. Itt volt az ideje távozni, ő is ellépett tőlem, bár a tekintetét nem vette le rólam és folytatta a mondandóját. Honnan kellene ismernem? Párizsból? Megmentette az életemet? Az enyémet? A párizsi kirándulásom nem volt több, mint egy kiruccanás a barátnőimmel a féléves hajtás előtt, kiállításokat nézegettünk, naphosszat sétálgattunk a Champ Elysées-n, este bárokban ücsörögtünk, tipikus turisták voltak, akik lazítani szerettek volna, nem pedig olyan bajba keveredni, ahonnan életmentéssel lehet kihúzni őket. A lányoknak semmi baja nem volt és nekem sem, akkor meg miről beszél... Teisha? Próbáltam meggyőzi magam, hogy a szavai igazak nem fog nekem ugrani, hiszen ha bármit akarna tőlem, ami rossz már akármit tehetett volna. Hiába keresgéltem az emlékeim között, nem rémlett az arca, pedig egyre jobban érdekelt, hogy mi közöm lehetett hozzá és miért kellett összefutnom vele ismét, miért tűnik ennyire meglepettnek és miért akar segíteni nekem. Nincs szükségem rá... nem ismerem, nem tudom, hogy mi történik itt.
- Mi történt Párizsban? - Kérdeztem rá összefonva a karjaimat a mellkasom előtt, mintha fáznék. Belül tényleg reszkettem, mint a nyárfalevél. - Nem tudom mire gondolsz. Magyarázd el kérlek, hogy ki vagy és mit akarsz tőlem... - Néha kiosztanék magamnak egy pofont, amiért egy ötéveséhez hasonló mondatok hagyják el a számat, de nem tehetek róla, a kifejezések nem mindig úgy jöttek a számra, mint régen.
•• remélem nem túl béna :hug:   •• music: requiem for a dream •• made by

Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 13, 2015 10:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ebony & Savanna

Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor azt hiszi, hogy csak a képzelete játszik vele. Esetleg egy kisebb trauma után, de ez teljesen másabb volt. Ez nem déli báb volt, s nem is az elmém játéka. Újra éreztem azt a babonázó illatot, de egy pillanatra nem tudtam, hogy merről jöhet. De itt kell lennie, egyszerűen ennyire nem bolondulhattam meg az elmúlt évek alatt, amíg távol voltam mindenkitől, aki fontos volt számomra. Egyszerűen csak el kellett volna mennem a megadott címre, de nem tettem. Mintha egy láthatatlan erő azt akarta, hogy a múltam egy másik darabkájával találkozzak, de ennek mekkora is volt az esélye? Mekkora volt az esélye, hogy két régi idegennel is itt fogok találkozni? Szinte nulla, de megtörtént és nem futhatok el. Nem tehetek úgy, mintha semmi se történt volna, mert a lábaim automatikusan indulnak el és hamarosan már az ujjaim is a lány csuklója köré fonódnak. Talán akkor térek én is észhez, amikor meghallom a hangját. Annyira másabb, annyira fura, mintha halovány mása lenne anak a lánynak, akit egykoron én ismertem... Mintha elvették volna tőle az igazi énjét, de ki lenne képes ekkora kegyetlenségre?!
Fel se tűnt, hogy mennyire erősen tartom őt fogva. Mintha csak attól tartottam volna, hogy elrepül, mint egy pillangó, de hamar rá kellett jönnöm, hogy sokkal inkább hasonlít egy riad kis őzikéhez, mint egy szárnyait bontogató vidám pillangóhoz. Lassan összefontam a karomat magam előtt, miközben őt figyeltem. Majd tettem egy-két lépést is hátra felé, hogy lássa nem akarom őt bántai. - Teisha, Savanna vagyok. - mondom neki barátságosan, hisze hirtelen már nem tudnám megmondani, hogy neki melyik nevemet mondtam korábban, illetve az aggodalom még mindig ott csücsül a szemeimben, mintha valami bérelt helye lett volna onnantól kezdve, hogy megpillantottam ezt a hajzuhatagot és a hozzátartozó arcot, tulajdonost. - Régebben találkoztunk. Nem emlékszel rám? - kérdezem tőle óvatosan, majd megrázom a fejemet, hiszen ennél ostobább kérdést nem is tehetettem volna fel. - Megmentettem egyszer az életedet, de utána eltűntél. Egyáltalán nem emlékszem Párizsra? - kérdezem tőle óvatosa, mert nem akarok semmilyen sebeket felszakítani, de talán egy-egy szó képes lesz visszahozni valamennyit abból a lányból, akit egykor megismertem. Nem sokszor mentettem meg embereket életét. Főleg nem boszorkányokét, de vele mégis kivételt tettem, de nem tudnám megmondani, hogy miért. - Nem akarlak bántani. Segíteni szeretnék, ha megengeded. - teszem hozzá picit sietve, majd óvatosan újra csökkentem a köztük lévő távolságot és reménykedek abban, hogy nem fog elfutni vagy jelenetet csinálni. Nem értem, hogy miért érzem álladóan azt, hogy segítenem kell Ebony-nak, de így van. Nem vagyok én olyan jóságos, de mindig is volt benne valami, ami miatt nem tudtam csak úgy elsétálni mellette. Na, meg egy részem attól retteg, hogy talán én okoztam a vesztét, de ez lehetetlen. Annyi idő alatt ki kellett volna ürülni a szervezetéből a véremnek, de mi van, ha nem? Nem, inkább nem is akarok erre gondolni, mert én nem vagyok olyan teremtős típus, se gondoskodó, ahogyan egy anya tenné. Egyszerűen csak felelőtlen vagyok és ennyi.



Szavak száma || Ennek örülök. :hug: || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 11, 2015 4:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Teisha & Ebony
[You must be registered and logged in to see this image.]

Annyira szép idő volt, hogy nem tudtam ellenállni a napsütésnek és hívogató madárcsicsergésnek, ami a délutáni sziesztám utáni ablaknyitás közben fogadott. Csoda, hogy az embernek, így természetesen nekem is télen sokkal rosszabb a hangulata, de amikor megérkezik a tavasz első fuvallata egy gyors javulás figyelhető meg mindenki kedvében. Furcsa, de most az enyémben is. Egy éve ilyenkor még összerándult a gyomrom, ha egyedül kellett kilépnem a házból, úgy éreztem, hogy akárhová megyek adódhat egy olyan helyzet, amiből ne fogok tudni menekülni és rettentően féltem attól a sok embertől, akik körülvehettek. Emiatt zárkóztam be folyamatosan leginkább a szobámba, csakis akkor voltam hajlandó átlépni a küszöböt, ha a terápiámra kellett mennem és akkor is egyedül Chantele társasága nyugtatott meg. Hogy bírhatta ki velem? Kivételes személyiség, hiszen mindent tudott rólam és soha nem fordított hátat nekem, hanem segített, angyali türelemmel biztatott, amikor rohamaim voltak és legszívesebben szálanként téptem volna kis a saját hajamat a rettegés miatt, amit így visszatekintve teljesen ok nélkül éreztem és arra sem voltam rest, hogy néha nekivágjak egy-egy vázát vagy könyvet. A hüvelyujjam begyét masszírozva gondoltam vissza ezekre a napokra, ekkor már lassan, de biztosan sétálgattam a park felé, mert a mostani életfelfogásom szerint erőt kellett vennem magamon és le kellett gyűrnöm azt a már rettenetes fizikai fájdalmat nem okozó, de kellemetlen gyomorgörcsöt, amit a külvilágban való tevékenység aggasztott rám. Papírforma szerint remekül haladtam, a pánikrohamaim száma drasztikusan lecsökkent, nagyon ritkán tör rám a légszomj és a fenyegetettség érzése és reméltem, hogy nem ezen a gyönyörű napon fog újabb gúnyos játékot játszani velem az elmém. Tisztában voltam az állapotommal és javulni akartam... mindennél jobban szerettem volna jól lenni, bármit megtettem volna azért, hogy a régi önmagammal nézhessek tükörbe reggelenként annak ellenére, hogy tudtam, semmi sem lesz már ugyanolyan. Messze kerültem az otthonomtól, tartok az őszinte mosolytól, ha valaki más felé kell intéznem, mint akit ismerek és sokkal többször nem érzem magam elégnek a változáshoz.
A parkban nem a tömeg kellős közepén sétáltam végig, a fák mellett, a zöldellő lombok alatt mérsékeltebb volt a szívdobogásom, ezért maradtam a külsőbb terülteken. A nap huszonnégy órájában figyeltem a fiziológiai jegyeimet, a vérnyomásomat, pulzusomat, légvételeim számát és mélységét, ez segített nyugodtabbnak maradni. Nem akarok őrülnek tűnni, ha ezt a stigmát szeretném magamra ragasztani, akkor nem járkálnék, nem szoknám a kinti életet, de elemi erővel rezzentem össze, amikor éreztem a sajátomon és pislogni sem volt időm, rögtön szembetalálkoztam a testrész gazdájával. A nő szorítása erősebb volt a kelleténél, ám a nevemet hallva erről elterelődött a figyelmem, hirtelen belém fagyott a szó és nem tudtam megállapítani, hogy mennyi ideig bámulhattam az arcát a meglepődés miatt.
- Én... - Nyeltem egy nagyot és az előbbi még viszonylag nyugodt lelkiállapotom kezdett megbillenni. Ki akartam húzni a karomat az ujjai közül, rántottam rajta egyet, szerencsére össze tudtam gyűjteni annyi erőt, hogy ez sikerüljön. Hátrálni kezdtem, nem vettem le róla a szemeimet, egy milliszekundumra sem akartam elveszíteni a sziluettjét magam elől. - Ki vagy te? - Kérdeztem. - Mit akarsz tőlem? - Honnan ismerhet? Fogalmam sem volt ki ez a nő, de legszívesebben olyan gyorsan futottam volna innen, ahogy a lábam bírta, mégsem tudtam nagy mozgásokat véghezvinni. Mintha leblokkoltam volna... ne... kezdődik...
•• szuper kezdő volt  :szeri:  •• music: requiem for a dream •• made by

Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 11, 2015 1:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ebony & Savanna

Nem értem, hogy mit keresek itt. Ez annyira nem az én világom, hiszen itt mindenki és minden idegen számomra. Meg Párizshoz képest ez a város eléggé fura és talán kicsit lapos, de lehet az a baj, hogy még nem igazán volt szerencsém megismerni a jobb helyeket itt. Talán majd egyszer, most egyetlen célom volt, hogy megtaláljak valakit, ami könnyebben ment, mint reménykedtem. Tudtam jól, hogy merre kell mennem, hogy a megadott címre eljussak, hiszen reggel ez volt az első dolgom, hogy megnézzem magamnak az útvonalat. Sokkal jobban szeretettem saját magam eljutni egy címre, mint taxit fogni, illetve végre a tavasz első jelei is kezdtek megmutatkozni, így nem volt kérdéses, hogy gyalog fogok elindulni. Egy kis séta soha nem ártott meg az emberiségnek és így talán még jobban felderíthetem magamnak a környéket, hátha nekem is megtetszik és maradni fogok, hogy egy bizonyos személy agyára menjek. Eme gondolatnak köszönhetően egy apró mosoly kúszott az arcomra, miközben város utcáit szeltem. Egy pillanatra még a parknál megálltam, majd helyet foglaltam az egyik padon és onnét figyeltem az ott lebzselőket. Egy apró mosoly kúszott az arcomra, amikor megláttam két kis gyermeket, amint civakodnak. Egy pillanatra a bátyámra emlékeztetett, akiről fogalmam sem volt, hogy merre lehet. Azt hiszem őt is meg kell majd találnom, ha itt végeztem már mindennel.
Élveztem a szellő gyengéd simogatását, a napsugarak melengető és csalogató hatását. Egyik kedvenc évszakom volt a tavasz, mert az időjárás pontosan annyira szeszélyes volt, mint én. Illetve végre minden elkezdett virágba borulni és a nap is kisütött. Végül lassan felkeltem, zsebembe csúsztattam a kezeimet és lassan indultam el, amikor hirtelen valakit megláttam a tömegben. Sietve kezdtem el kikerülni az embereket és nem értettem, hogy miként lehetséges ez. Többször is neki mentem jó pár embernek, de egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy igaz. Még egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy csak a képzeletem játszik velem. Amikor pedig utolértem a lányt, akkor elkaptam a kezét és megfordítottam és egy pillanatra teljesen ledöbbentem, mert ő volt az. - Ebony? - kérdeztem meg tőle kicsit rekedtes hangon, mert másabb volt. Mintha valami megváltozott volna. Óvatosan a levegő szimatoltam, miközben továbbra is minden egyes rezdülését figyeltem és hamarosan már pontosan tudtam, hogy mi történt. Vámpír lett... De mégis miként? Hogy lehetséges ez? Ki tette ezt vele? Megannyi kérdés futott át az agyamon másodpercek alatt.



Szavak száma || Remélem kezdőnek jó lesz. :hug: || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
✽ if you want something, you've to looking for me
† Tartózkodási hely :
mystic falls ✽
† Hobbi & foglalkozás :
✽ journalist
† Humor :
not too funny ✽



Alex J. Wilmer ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 25, 2015 8:06 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Rose + Alexander

old and good days in mystic falls...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az élet tele van meglepetésekkel. Mi magunk döntjük el, hogy mi a jó meglepetés, és mi az, amelyet soha, semmilyen körülmények között nem szeretnénk ismét átélni. Az, hogy ide kellett jönnöm... nos, erre nyomós indítékom volt, de egyelőre nem akarom felfedni titkaim homályát. Amióta nem jártam itt, mióta el kellett mennem egy féltékeny barát miatt, sokat változott az életem. Előléptettek, nagyobb munkákat is kapok, és mondhatni, egyenesbe jött az életem. De vajon meddig? Ebben a városban, ahol naponta többször történik tragédia és találnak holtesteket... ha így haladok, az enyém lesz a következő. Ez pedig hátborzongató.
- Hidd el, elég sok minden van ahhoz, hogy felteltsék a kíváncsi, élvhajhász háziasszonyok érdeklődését, és bátor ifjak harciasságát. Habár talán nem nagy szerencse éjszaka az utcákon mászkálni, de ez hol van másképpen? - vontam egyet a vállamon, a mosolyom viszont továbbra is ott időzött az arcomon. Nem vgaoyk hajlandó lemondani a jókedvemről, és nem is fogok félni attól, hogy vele beszélgetek. Nyilván nincs rajta nyomkövető és poloska sem. Nem mintha ennyire rettegnék a barátjától. Az efféle viselkedés jobban tükrözné annak a kétségbeesését, mintsem az én félelmemet és vigyázatosságomat.
- Pedig néha jó otthagyni a megszokottat. - Oppá, ezt vajon mennyire fogja félreérteni? Gondolhatok itt éppenséggel Nathan-re is, habár ahhot tényleg nagyon erre kellene összpontosítanom. Maradjunk inkább az utazgatásnál. - Nem jó böröndben élni. Otthagyni mindent két hét után... szóval... ez nem jó. - ráztam meg a fejem, majd elmosolyodtam. - Van kedved egy kávéhoz? Megihatnánk valahol egyet. Akár nálam is. És ne érts félre... nincsenek olyan szándékaim, amelyek nem tisztességesek. - sóhajtottam fel.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 03, 2015 4:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Átszerkesztés alatt,ez a post törölhető-


A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Márc. 31, 2015 10:06 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
take me to church Δ
† Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
† Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
† Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 27, 2015 11:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Alex Wilmer
Újdonsült állapot állt fel nálam, eddig még nem volt alkalmam úgy igazán zavarban lenni, érezni azt, hogy fogalmam sincs mit mondhatnék vagy hogy jelenleg az időjárás lenne a legértelmesebb téma, amit fel tudnék hozni. Láttam Alex-en, hogy ő sem számított rám, én se rá és az a meggondolatlan ötletem, hogy leszólítom egyikőnknek sem járt éppen kellemes következményekkel. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a baljós gondolataimat, a múltban történt élményeinket, egyszerűen csak azzal foglalkoztam, hogy érdekel, mi van vele. Ismert már és én is ismertem magamat, biztosított volt, hogy minimum egyszer úgyis összefutunk. Akkor meg mire várni, legalább a kínos körökön legyünk túl, hogy normális emberek módjára beszélgethessünk. Persze ha csak ő is szeretne velem kommunikálni, anélkül nem igazán fognak számítani az én törekvéseim.
- A piros masni nélkül is földre szállt meglepetés vagy. - Mosolyodtam el hajamat a fülem mögé tűrve és hallgattam szavait, nem szóltam közbe, hagytam, hogy a saját tempójának és érzésének megfelelően válaszoljon. - De tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra foglak látni. És pont a cikked miatt jöttél vissza? Pedig nem sok minden van ebben a városban, ami említésre méltó. - Direkt próbáltam elkerülni azt a témát, hogy igenis a természetfeletti felirat nagy betűkkel lebeg a város felett, Alex mégsem parajelenségekkel foglalkozott, hanem építész volt, akinek semmi köze nem kellett, hogy legyen a város veszélyesebbik feléhez.
- Sajátosságom, hogy nem sokat változok. Szeretek ragaszkodni a dolgokhoz. - Aprót vontam a vállamon, de tényleg nem tudtam mit mondhatnék, ez az arcomra is kiülhetett. Miért mondjak olyanokat, amelyekről ő nem feltétlenül akar hallani? - Pont a napokban gondoltam arra, hogy jól jönne egy kis vérfrissítés, lehet el kellene utazni valahová, de valószínűleg csak múló szeszély lesz az egész, semmi több. - Legyintettem éreztetve, hogy jelentéktelen az ügy. - Mostanában nem vagyok olyan nagy utazgató, mint régen. Vagy amilyen te vagy. - Mosolyodtam el.

Ƹ̵̡ sokáig tartott, de ideértem *.* Ƹ̵̡ medicine Ƹ̵̡ - Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
✽ if you want something, you've to looking for me
† Tartózkodási hely :
mystic falls ✽
† Hobbi & foglalkozás :
✽ journalist
† Humor :
not too funny ✽



Alex J. Wilmer ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 07, 2015 10:12 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Rose + Alexander

old and good days in mystic falls...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Leginkább az lepett meg, hogy a sors tényleg tud ilyen csúfondárosan viselkedni. Rose Marie az első, akivel itt találkozom? Persze a hotel recepciósa után. És néhány járókelő után, akikkel az utcán találkoztam, de mivel nem ismernek és én sem őket, hát nem szenteltem nekik különösebb figyelmet. De Rose a múltam része. Mellette nem tudok csak úgy elsétálni, mintha mi sem történt volna. Ahhoz kettőnknek túl sok köze volt egymáshoz. Még akkor is, ha a tükörbe nézve azt látom, hogy egyáltalán nem értem, mi fogta meg őt bennem. A külsőm nem egy nagy szám, nem vagyok Orlando Bloom, szóval eléggé félretette a látását. De ezt nem bántam. Míg ki nem derült, hogy... mindegy. Nem akarok gondolni a múltra. Annyira de annyira más volt még akkor is minden. Most pedig... igen. A sors kegyetlen játékainak áldozatai lettünk.
- Már csak a piros masni hiányzik rólam, és tényleg földre szállt meglepetés lennék. - sóhajtottam, ezzel reagálva a szavaira, miközben végigmértem őt. Nem sokat változott, habár a haját most másképpen hordja. De amúgy mindenben olyan, mint régen. Édes istenem, mennyire nem kellene ebbe most belebonyolódni.
Hangja őszinte volt, mire én csak megvontam a vállam, de nem úgy, hogy azt higgye, nem élvezem szívesen a társaságát. - Kötelességek. Tudod. - magyaráztam, mert egyelőre még nem tudtam, hogy mit is mondjak. Egyáltalán nem esne jól most is egy pofon attól a felfuvalkodott senkiházitól, aki a barátjának nevezi magát. Vagy már nem a barátja? Nem az én dolgom. - Mikor legutóbb itt jártam, olyan ámulatos cikket írtam az itteni világról, hogy a szerkesztőségem ragaszkodott a visszatérésemhez. - fűztem aztán hozzá. Más kérdés, hogy ez megint csak nem igaz. Nem emiatt vagyok itt. Nem is Rose miatt, de ha már így alakult, miért bánjam? Talán tud majd segíteni a problémámban...
- De térjünk át rád. Veled mi minden történt, mióta nem láttalak? Látszólag nem sokat változtál, de gondolom emögött azért... történt egy és más - kacsintottam rá. Direkt nem kérdeztem rá a barátjára. Még félreértené a szándékaimat.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
take me to church Δ
† Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
† Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
† Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 28, 2014 8:18 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Alex Wilmer
Lehet, hogy mégsem volt a legjobb ötlet abban a pillanatban, ahogy megláttam rögtön ugrani és megszólítani. Talán csak hagynom kellett volna, hogy nyugodtan sétálgasson, megnyugodhattam volna, hogy jól van és majd pár óra múlva elkezdhetett volna kattogni az agyam, hogy miért van itt? Aztán előadni Nate-nek, hogy láttam Alex-et, aki a hír hallatán valószínűleg vámpír létére halálozott volna el infarktusban, amit persze nem engedtem volna. De én a saját helyzetemet is nehezebbé téve érthetetlen vágyat éreztem aziránt, hogy beszélgetésbe elegyedjek a sráccal, akit faképnél hagytam és aki emiatt elhagyta a várost.
A mosolyom nem tűnt el az ajkaimról, csupán halványabbá vált még akkor is, amikor az ő arcán nem láttam feltétlen örömet. Ki hibáztatná, én sem repesnék a helyében a boldogságtól. - Csúf fintor? - Vontam fel a szemöldökömet, de észrevettem azt az észrevehetetlennek szánt mosolyt az arcán. - Inkább... egy kis meglepetés. Főleg nekem. Hogy kerülsz ide? Azt hittem, hogy soha többé nem foglak látni. - Vallottam be őszintén, miközben vettem egy mély levegőt. Lehet, hogy kínos a helyzet, de nem érdekel... tudni akartam, hogy mi van vele. - Munkaügy vagy valami más, ami ismét ide hozott? - Kérdeztem rá a hajtincseimet a füleim mögé tűrve.

Ƹ̵̡ sokáig tartott, de ideértem *.* Ƹ̵̡ medicine Ƹ̵̡ - Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
✽ if you want something, you've to looking for me
† Tartózkodási hely :
mystic falls ✽
† Hobbi & foglalkozás :
✽ journalist
† Humor :
not too funny ✽



Alex J. Wilmer ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 11:27 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Rose + Alexander

old and good days in mystic falls...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem számítottam arra, hogy visszatérek még ebbe a városba. Annak idején, mikor idejöttem, egy jobb élet reményében tettem azt. Nem gondoltam még akkor, hogy lesz valami... pontosabban valaki, aki meg fogja szépíteni az itt töltött napjaimat. Majd az a valaki gondoskodik is arról, hogy el kelljen mennem... bár tény, hogy nem miatta, hanem a barátja miatt kellett olajra lépnem Rose Marie olyan élénken élt az emlékeimben, mint valami szellem... az első csók szintúgy... az, amelyet ajkaira leheltem... tele voltam komolytalan viszonyokkal egész életemben, de ő valamiben más volt, és ezért is maradt meg ennyire... ha nem jön az a fickó, talán sosem mentem volna el, s Rose sem mondta volna soha, hogy vége. Őt választotta, nem pedig engem. Bár mit is vártam, én csak egy friss arc voltam az életében, aki talán jó lehetett volna neki. De nyilván a másik sokkalta jobb lehetőségnek tűnt. Talán már nincsenek is a városban. Igen, ez eléggé... öhm... lehetséges, vagy nem?! Miért lennének még itt? Ez a város nem szerelmeseknek való. Legalábbis az én szótáramban a romantikus téma egészen mást jelent.
Összehúztam magamon a kabátomat. A hideg már kezdett beköszönni, de a mai nap még napsütésben úszkált... furcsa, emlékeimben hideg volt, szinte fagyos... talán mert télen jártam itt utoljára. Milyen meglepő. Amúgy is, a télben vagy a hidegben még én sem lennék olyan bolond, hogy kinn sétálgassak. A park talán nem a legjobb választás hideg időben.
Zsebre vágtam a kezem, de mikor ismét nekiindulhattam volna, miután megálltam megcsodálni pár lombját hullató fát, hangot hallottam. A nevemet. A fene, nem is én lennék, ha nem botlanék ismerősökbe rögtön. De ez a hang több volt annál... túlontúl élénken élt még az emlékeimben ahhoz, hogy tudjam, ki Ő...
- Rose? - fordultam hátra végül, mikor már éreztem, hogy ott áll mellettem, és meglepve pislogtam rá. - A sors csúf fintora, hogy rögtön beléd botlok ebben a városban? - kérdeztem kicsit furcsa arckifejezéssel, de pár másodperc kellett, hogy felfogjam, mi is történik... a végén nmár ott is bújkált egy mosoly az ajkaim szegletében.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Keresem :
my only reason • •
† Kedvenc dal :
bohemian rhapsody • •
† Tartózkodási hely :
• mystic falls • •
† Hobbi & foglalkozás :
• assassin • •
† Humor :
• sarcastic • •



Raven Eugenia Sardothien ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 01, 2014 10:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to enzo
Meg kellene sértődnöm azon, hogy lenéz engem. Alábecsül. Ez nekem tökéletes. Számára viszont közel sem. Én soha nem szoktam az ellenfeleimet alábecsülni, de túlbecsülni is. Többnyire van egy kis időm a kiiktatás előtt megismerni, de vele ezt nem tehettem meg. Mondjuk így jobb is. Nem volt semmi, ami elpuhítson az irányába. Sem család, sem szerető semmi. Így még könnyebb számomra arra koncentrálni, amire kell. A halálára. Ami be fog következni. Lehet, hogy a szövegelése miatt egy kicsit később én egyáltalán nem bánom. Időm, mint a tenger. Több, mint kétszáz éves vagyok. Most már határozottan állíthatom, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen. Már tudom miért csal ez az egész mosolyt az arcomra. Mert ezt nem Nora kívánja. A saját döntésem volt, hogy elvállalom. Legalábbis szeretném azt hinni.
Igen, a múlt a múlt. De tudod nézzük a pozitív oldalát. Azóta csak javultam.   – Nem igazán volt lehetőségem még hozzászokni a modernebb eszközökhöz. De ez nem jelenti azt, hogy a régi kis eszközeimmel nem vagyok olyan harmóniában, mint régen. Vagy még jobban is. Lehet, hogy volt egy hosszú kis szunyókálásom, de ez nincsen hatással arra, hogy mégis mire vagyok képes. Nem rozsdásodtam be.
Bármi lehetséges. De ne másokkal foglalkozz, ha már itt vagyok légy szíves.   – Én személy szerint nem hiszem, hogy kifogatott volna nálam rosszabbat, de nem fogok nekiállni ítélkezni felette, mert nem vagyok olyan hangulatban. Ez a szövegelés már amúgy is kezd az idegeimre menni. Semmi adrenalin nincs bennem. Egyáltalán nem érzek veszélyt. Vagy éppenséggel haragot. Teljesen nyugodt vagyok az egyetlen oka annak, hogy az izmaim nincsenek elernyedve az, hogy készen kell állnom minden egyes lehetséges támadásra. Nem veheti el az eszemet ez a felesleges cseverészés.
Oké, köszi szépen az anatómiai felvilágosítást, de tisztában vagyok az emberek belső felépítésével.   – Ha ez nem így lenne, akkor nem lennék olyan jó abban, amit csinálok. Rezzenéstelen arccal tűri, ahogy a pengém a mellkasába mélyed. Furcsa. De ugyanakkor figyelemre méltó.
A következő lépéseit viszont határozottan nem értem. Kezem között immáron nem a penge nyelét tartom, hanem a szívét. Ez is egy elég érdekes módja az öngyilkosságnak. Nem tudom, hogy mire jó neki ez, de nem gondolkodom sokáig kihúzom kezemet a mellkasából kezemben a szívével. Hátralépek és hagyom, hogy a teste a földre hulljon. A legtöbb esetben itt hagynám a francba a testét, de túlságosan sok kíváncsi szemnek keltene feltűnést a park közepén egy holtest. A park egyig eldugottabb részére vonszolom, majd a mellkasára helyezem a szívét. – Bocsi, haver de még nem álltam temetkezési vállalkozónak vagy, hogy hívják ezt mostanában.   – Azzal hátat fordítok neki és könnyedén elsétálok.

 

Ƹ̵̡  egy élmény volt.  Twisted Evil  Ƹ̵̡ phoenix Ƹ̵̡ 425 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
•• my one and only true love ••
† Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
† Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
† Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 01, 2014 4:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Hazel & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Hiába a megtévesztő külseje, nem nagyon hittem abban, hogy ne lenne a legalkalmasabb, ha esetlegesen felbérelték. Tudják, hogy hol és kit keressenek ilyen megbízásokhoz, és szinte biztos voltam benne, hogy ha holmi kezdőt küldenének benne, maximum valamiféle figyelmeztetés lenne. Ez viszont nem tűnt annak, és ahogy mérlegeltem a helyzetem, nem sok esélyt láttam olyasmire, ami erre utalna.
Kedvesnek nem mondható közeledésem inkább volt amolyan időhúzás, mintsem különösebb cél, hogy érzéken pontra tapintsak nála, hogy sértegessem.
-A múlt, az a múlt.-dörmögöm az orrom alatt, bár jelen esetben épp ez a múlt volt az én részemről az, ami a végemet akarta okozni folyton folyvást. Ami elől nem igen volt lehetőségem menekülni, bár különösebben nem vetett szét az erre irányuló erőlködés sem.
-Hidd el, vannak nálad rosszabbak is.-jelentem ki, mielőtt nagyon fejébe szállna az az akármi, aminek már így is jócskán birtokában van, de nem értem, hogy mire fel. Csak egy volt a sok vadász közül, aki életcéljának tekintette, hogy mindenkit kiirtson a földről, aki nem a nézeteinek megfelelően élt és létezett, miközben az emberek többsége nem is tudta, hogy mivel áll szemben, hogy a mindennapjait kik és mik között éli.
A felé dobott penge, hiába sérti fel bőrét, nem rezzen meg, mire csak elmosolyodom. Jellemző. Vérének illata azonban még így is túljut a másik páciensen, aki tulajdonképp a sajátjába fulladt bele.
-Jó hozzáállás.-dicsérem meg, kicsit előre biccentve a fejem, bár különösebben az sem rázott volna meg, ha mást mondott volna.
Ahogy elindul felém, úgy maradok én egy helyben, minek is tennék máshogy. Így megúszom, hogy másokat veszélybe sodorjak, még ha az az életembe is kerül, neki pedig biztosítok egy könnyű célpontot.
-Egy katona soha nem adja fel.-mosolyodom el sejtelmesen, a kezénél megfogva a pengét, amit így beljebb nyomok, de arcom még csak meg se rezzen. -Most haladt el a tüdőm bal fele mellett. Innen, ha feljebb emeled, már nincs messze a szívem. Ahhoz viszont innen kellene szórnod.-mondom rezzenéstelen arccal, másik kezem a megfelelő pontra helyezve, miközben érzem, ahogy véremtől átitatott pólóm bőrömhöz tapadt.
-Ez pedig a szívességem neked. Nekik pedig üzenem, hogy a túlvilágról is lehet keresztbe tenni a másiknak.-kapom ki mellkasomból a pengét, és kezét mellkasomba fúrva hagyom, hogy kirántsa szívem a helyéről. Neki is egyszerűbb és nekem is. Állkapcsom megfeszül, de arcomra mosoly ül, ahogy testemen úrrá lesz egyfajta könnyedség, lábaim felmondják a szolgálatot és élettelen testem a földre zuhan. A csend, mely ezek után körülvesz, szinte barátságos, nem érzek fájdalmat, nem érzek semmit....
 
•• Words: 404 •• Music:Enemies ••
Köszönöm a nemes gesztust, hogy megöltél. Nem felejtem el  Twisted Evil
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Keresem :
my only reason • •
† Kedvenc dal :
bohemian rhapsody • •
† Tartózkodási hely :
• mystic falls • •
† Hobbi & foglalkozás :
• assassin • •
† Humor :
• sarcastic • •



Raven Eugenia Sardothien ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 31, 2014 6:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to enzo
Amikor arra kerül a sor, hogy ölnöm kell nem igazán szoktam érzelmeket és gondolatokat beleszőni a dolgokba. Kiürítem a fejemet és csak az áldozatomra figyelek. A vámpírok mindig keményebb diók, de mi a jó abban, ha valakinek egyszerűen csak elvágod a torkát, mintha semmi nem történt volna. Mindig is szerettem küzdeni. Meg, ha már megtanítottak arra nem éppen a legkönnyebb módszerek szerint, akkor a legkevesebb, hogy a hasznát is veszem azzal, hogy alkalmazom őket. Meg amúgy is. Szeretem, amikor az adrenalin átjárja a testemet és nem csak egyszerűen megfullad az áldozat a saját vérében. Nem vagyok annyira beteg, hogy az ilyesmit élvezzem. Gyilkosnak képeztek ki. Úgy formáltak, ahogy akartak és most már, ha akarnék sem tudnék változtatni azon, hogy milyen vagyok, de a helyzet az, hogy nem akarok. Ezt az életet választanám újra és újra. Nem volt egyszerű utam idáig, de ez megtanított arra, hogy az életet nem szabad elpazarolni, hiszen bármikor jöhet valaki, aki egy kést döf a szívedbe vagy elvágja a torkod. Aztán vége is az egésznek. Velem is ennek kellett volna történnie mégis elmúltam kétszáz már mit sem látszik ez rajtam.
 Na, ez fájt. Tudod az én időmben.. Úgy kétszáz évvel ezelőtt egész jó kis hírnevem volt. – Nem tagadom, hiányzik, hogy az emberek összerezzentek a nevem hallatára. Vagyis soha nem volt igazán nevem. Én a helyi orgyilkos voltam, aki azonban nem csak helyben kapott a hírnévből. Egy női orgyilkos híre hamar terjed. Főleg azok után, hogy kiderült milyen fiatal is voltam.
  Nem képzelgek én semmit. Teljesen magamnál vagyok. További sértésekre nem vagyok kíváncsi. Ha már annyira az ördögnél járunk, akkor nem hiszem, hanem tudom. Aztán inkább maga lennék az ördög, mint a jobb keze. Szóval, ha már bele akarok folyni a részletekbe és tényleg csevegni szeretnél legalább legyünk pontosak. – Halványan elmosolyodom, miközben továbbra is a pengémmel játszadozom. Forgatom a kezemben úgymond kicsit bemelegítek. Soha nem árt a csuklómnak.
Elsuhan mellettem a saját pengém, amit az előbb felé hajítottam, hogy észrevegyen. Felsérti az arcomat, de egyetlen izmom sem rezdül meg. Ez a fájdalom semmi ahhoz képest, mikor az ember megostorozzák újra és újra. –  Hiszed vagy sem én is voltam olyan szörnyeteg, mint te magad. Szóval nem igazán van szükségem fizetségre ahhoz, hogy eltegyelek láb alól. Nem teszek fel kérdéseket, hogy ki vagy, miért kell megtennem. Egyszerűen csak megteszem ilyen egyszerű. Minél kevesebb kötődés annál jobb. Na, de még mindig van kedved egy kis kakasviadalhoz vagy megadod magad? – Közelebb sétálok hozzá és lassan a mellkasához nyomom a pengém élét. Nem a szívéhez. Ha harcolni akar felőlem rendben van. De én sem adom magam könnyedén.
 

Ƹ̵̡  hope you like it c: Ƹ̵̡ phoenix Ƹ̵̡ 425 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
•• my one and only true love ••
† Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
† Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
† Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 31, 2014 3:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Hazel & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Jelen pillanatban egy dolgot éreztem, és az határozottan nem volt jó. Éreztem, hogy figyelnek, és az a szerencsétlen nyomorék nem puszta véletlenből sétált át előttem az úton. Rég nem hiszek a véletlenekben, s nem úgy néz ki, hogy a véletlen műve lenne ez az egész kis színjáték. Az elsuhanó penge pedig arra utal, hogy igazam lett.
Gondolhattam volna, hogy azok, akik fogva tartottak, nem fogják mosolyogva és jó szívvel fogadni, hogy megszöktem és élem a magam kis életét, nélkülük, de figyelve őket. Emlékszem jól, aki megszökött vagy csak próbált, azt mind a hetven év alatt hosszú, fájdalmas halál érte. Ehhez pedig még az se kellett, hogy végignézzem, hallani épp elég volt.
-Soha nem bókolnék egy olyan kis pitiáner gyilkosnak, amilyen a magadfajta.-húzódik gúnymosoly arcomra, ami ezzel a lendülettel el is tűnik onnan. Odébb rúgom a testet, minek nyakából még patakzik a friss vér, szaga pedig áthatja a levegőt.
-Inkább futok felesleges köröket az életemért, mintsem hagyom, hogy olyan végezzen velem, aki csak képzeli, hogy az ördög jobb keze.-lépek egyet hátrébb, felkapva a földről z elsuhanó pengét, és megforgatom kezeim között. Nem most találkozok először ilyesmivel, meg sem hat, hogy megégeti bőröm vagy sem. Az immunitás nagyágyúja lettem, ezzel nem hatna rám.
-Ha órabért kapsz, még csacsoghatunk arról, hogy milyen kellemes kis idő van ma, de ha nem, javaslom térj a lényegre, és végre mutass is valamit, aranyom.-hajítom felé a pengét, meg súrolva arcát mögötte ér földet. Tudom jól, hogy közel sem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, és kis esélyem van, de a kicsi is több mint a semmi. Ha egyszer túléltem hetven cellaévet és vagy négyszer annyi kínzást, most leginkább egy gyors halálra számíthatok, de előre sejtem, hogy nem fog azzal vesződni, hogy fájdalmas is legyen.
-Egy kérdésre válaszolj. Mi az, ami bárkit arra kényszerít, hogy azokat öljék meg, akik akár meg is tudnák őket gyógyítani?-érdeklődöm, körbepillantva, de mást nem látok, és hiába próbálok mást hallani, teljes a csend, a ködön kívül, még egy falevél sem rezzen vagy utal a környezet puszta létezésére. Mintha ez már maga a túlvilág lenne.
 
•• Words: 340 •• Music:Enemies ••Note: 15  
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Keresem :
my only reason • •
† Kedvenc dal :
bohemian rhapsody • •
† Tartózkodási hely :
• mystic falls • •
† Hobbi & foglalkozás :
• assassin • •
† Humor :
• sarcastic • •



Raven Eugenia Sardothien ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 31, 2014 11:54 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to enzo
Nem könnyű egy olyan világban élni, ahol minden új technológia teljesen új a számodra. Legalábbis azt hiszem, hogy valami ilyesmiről van szó. Nem sok mindent sajátítottam el, ami a mai tudományt és eszközöket illeti, de épp eleget tanultam ahhoz, hogy könnyedén mozoghassak az emberek között. A ruhatáram is a korszakhoz illeszkedik, de még mindig szoknom kell a dolgokat. Nem vagyok szakértője ennek az időnek avagy a helyzetnek. Nem tudom, hogy honnan szereztek tudomást rólam. Eleve nem kellene élnem, de ha most körülbelül kétszáz évvel később visszatérek mégis honnan tudják, hogy ki vagyok? Nem igazán örökítettek meg engem. Persze azzal talán mindenki tisztában van, hogy egykoron egy orgyilkos nagy pusztítást végzett és senki nem jött rá, hogy ki az, amíg el nem kapták. Ez így mind szép és jó, de azt nem értem, hogyan jöhettek rá ők. Talán valamelyikük ott volt vagy ismernek valakit? Meg, honnan tudják, hogy újra életben vagyok? Annyi kérdésem lenne hozzájuk, hogy ez el is tereli a figyelmem arról, hogy nem olyan régen megöltem a legjobb barátomat azért, mert valami nem stimmel a fejemmel. Nem tudom, hogy Nora mit tett velem, de erre a lehető leghamarabb rá kell jönnöm. Most azonban a feladatomra kell koncentrálnom. Egy vámpírt kell eltennem láb alól. Micsoda meglepetés. Mély levegőt veszek és lehunyom a szememet, majd mikor kinyitom, már egy teljesen más ember vagyok. Semmi zajt nem keltenek a lépteim. Igen, ebben határozottan jó vagyok.
Látom, ahogy elkap egy embert és a nyakába mélyeszti a szemfogait én pedig egyszerűen kihasználom az alkalmat, hogy jelezzem itt vagyok. Nem vagyok az a típus, aki hátba támad valakit utána pedig elvárja az elismerést. – Ezzel most meg akartál sérteni vagy bókolni szeretnél magadnak? Mert mindkét esetben felesleges volt koptatnod a szádat.  – Gúnyos mosoly ül ki az arcomra, miközben játszadozni kezdek a kis pengémmel. Valahogy ezek és az íj mindig közelebb álltak hozzám, de megtanultam az idők során, hogy nem szabad mindent az eszközökre feltenni. Olykor puszta kézzel kell harcolni. Karó helyett is csak egy apró kis fapálcika van a ruháim alatt elrejtve. Nehezebb észrevenni illetve pontosan tudom hova kell szúrni ezért nincs szükségem tíz centi átmérőjű fadarabra. De azzal sincsenek problémáim, ha puszta kézzel kell kitépnem a szívét. –  Szóval.. Túlesünk rajta vagy szeretnél felesleges köröket futni az életedért?  
 

Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
•• my one and only true love ••
† Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
† Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
† Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 31, 2014 10:12 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Hazel & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

A szőkeséggel való találkozás után, hazaérvén kiadós fejmosást kaptam a feleségemtől. Mit is vártam tőle. Egyikünk sem akarta, hogy a másik újra ott kössön ki, míg mások most szembesültek vele, hogy az iskola, amit kiszemeltek életük legboldogabb időszakának, eléggé más világot varázsol köréjük, új titkokkal és borzalmakkal.
Majd újra eltűntem. Ezzel valószínűleg elérem, hogy megunja egy idő után és onnan kezdjek el építkezni, ahol annak előtte tartottam. Soha nem gondoltam, hogy a titkaink egymást játsszák ki a másik ellen, de valami azt súgta, hogy nem csak ahhoz a cellaévekhez van köze, de ahhoz is, ahogy vámpírrá változott. Ez a részlet mindig is köd borította volt, ahogy az este is. Az öcsém eltűnése után már különösebben semmiben nem reménykedtem, de az éjszaka kapott furcsa sms után jobbnak láttam, ha nem avatom be Maggie-t a kétes kimenetelű ügyletekbe. A megbeszélt időben érkeztem a megbeszélt helyre, már este volt, noha a nap sugarai egész nap köd mögé burkolóztak. Az utca kihalt volt, egy lélek sem lépdelt, vagy sietett keresztül a parkon, ami egyszerre volt gyanús, de nem szokatlan.
Fogalmam sem volt, hogy kire vagy mire számítsak, minden esetre körbe-körbe pillantva forgolódtam, amikor valaki elhaladt mellettem és gondolkodás nélkül elkapva, nyakába mélyesztettem fogaim, majd engedtem el, és hagytam, hogy az élettelen test a földre zuhanjon.
-Nem szeretem a játékokat.-jegyzem meg fennhangon, a sötétet kémlelve, ahogy felém repül valami, csak a suhogását hallom a levegőben, mire elhajolok, és hallom, ahogy a fém csörögve esik a földre és csúszik tovább. A dobott tárgy érkezésének irányába nézek, és egy fiatal lány arca rajzolódik ki előttem.
-Most már bérgyilkosokat is foglalkoztatnak?-érdeklődöm, arcomra fintorszerű kényszermosoly szökik, és várom, hogy valami frappáns megjegyzést közöljön velem, mielőtt kimutatná a foga fehérjét. Amit én láttam, az egy fiatal lány volt, de a megtévesztés trükkje épp nem nekem olyan, amit magyarázni kellene. Azt viszont szerintem ő is tudja jól, hogy némi verbénás injekció nem terít földre.
•• Words: 315 •• Music:Enemies ••Note: 15  
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:50 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls parkja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 7 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-