A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Dauphine Street


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
locked away
† Tartózkodási hely :
● new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
● veterinarian
† Humor :
● oh, i have!



Dane Halding ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 31, 2016 2:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
crystal & dane
you was my wife material

- Aki kreatív, annak mindegy, hogy gyér a felhozatal, úgyis kitalál valamit. – Crystal pedig kreatív személy volt, ehhez kétség sem férhetett. Már az is erről árulkodott, hogy kitalálta, tanárnak megy: akármilyen foglalkozást választhatott volna, sőt, a szülei által kijelölt út talán még jobban is illett hozzá, ám ő mást talált ki magának. Én nem voltam ennyire szabadszellemű, ami a szakmaválasztást illeti, mivel szinte az apám rendelőjében nőttem fel. Sőt, szerencsésebb is voltam, mint a nő, mert engem érdekelt, mit csinált a szülőm, nem rám kényszerítették a szakmát.
- Kíváncsi lennék, hogy reagálnál, ha egyszer meglátnál a padok között. – Vigyorodtam el. Régen volt már az, hogy én bárhogy iskolapad közelébe kerüljek, szívesen elkerültem a tanintézményeket, ha nem volt muszáj megjelennem a környezetükben. Sajnos a továbbképzések továbbra is az egyetemeken folytak, de azokat már megszoktam, szükségesek voltak ahhoz, hogy jobbá váljak a munkámban. Ám rávenni magam, hogy bármi másért kihúzzam a széket… lehetetlen vállalkozás. – De nem vagyok olyan szemét, hogy zavarba hozzam a tanárnőt. Nem kell tőled félnem. – Kacsintottam rá. Főleg, hogy a német nyelv soha nem volt a kedvencem, szerencsére eddig nem is volt muszáj megtanulnom. New Orleans-ban inkább a francia volt a mindennapos vagy éppen a vészhelyzetekben használatos, nem egyszer találkoztam már annyira a gyökereket ápoló személlyel, aki nem volt hajlandó angolul megszólalni.
- Most, hogy így felsoroltad, rá kellene jönnöm, hogy nekem sincs sokkal jobb dolgom. Viszont míg én megpróbálkozhatok azzal, hogy nyugtatót adjak be az állatoknak, neked nem lenne szerencsés hasonló módon szedálni a diákjaidat. – Pedig nem is lenne rossz ötlet. Emberbarát voltam, de voltak személyiségek, akiket maximum nagy adag nyugtatóval lehetett rávenni arra, hogy hallgassanak már el. Ezért választottam az állatokat, az emberekhez és az ő gyógyításukhoz, valamint az ahhoz fűzött megjegyzésekhez és laikus tudásokhoz nem volt elég türelmem.
- Pedig már majdnem megsajnáltalak, hogy nem tudtad valóra váltani az álmaidat. – Csóváltam meg a fejem hitetlenkedést mímelve. Ahogy elmesélte, egyáltalán nem volt rossz élete, nem panaszkodhatott. Nem mintha én tehettem volna. – Eddig nem igazán gondoltam bele abba, hogy Tokió az én világom-e, de hogy utasíthatnék vissza egy ilyen ajánlatot? – Ugyan világjárásban nem jeleskedtem, szerettem utazni és új helyeket felfedezni. Amíg lehetőségem volt rá, nem akartam kihagyni a különleges és újszerű dolgok felfedezését. Ám az ismételten meglepett, ha már az újdonságnál tartunk, hogy Crys még nem próbálta ki magát házasságban, sőt, nem igazán definiálta, mi a helyzet vele ilyen téren.
- És nem tudod egyszerűbbé tenni? – Érdeklődtem, bár nem akartam erőszakoskodni, csupán soha nem értettem, hogy lehet egy kapcsolat bonyolult. Van vagy nincs, ha pedig megérdemli a bonyolult jelzőt, akkor érdemes egyáltalán vacakolni vele?

like i'm gonna lose you40©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
big bro
† Kedvenc dal :
You must be joking
† Tartózkodási hely :
wherever i want to be
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic, german teacher
† Humor :
i'm a funny person.. try me



Crystal Lola Alston ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 08, 2016 5:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


to Dane

- Hát, elég gyér a felhozatal a német káromkodási lehetőségeket illetően, mivel a németek mindenre  azt mondják, hogy Scheiße, szóval kreatívnak kell lennem. - Nevetek, miután azt mondta, vicces lehet, amint elkezdek németül szitkozódni. Hát, olykor az is szokott lenni, az való igaz. - Próbálok ilyenkor direkt olyan szavakat használni, amiket garantáltan nem értenek meg a diákjaim.. így csak kevesen nevethetnek fel a teremben, leggyakrabban azok szoktak, akiket érdekel a tantárgyam. - Mosolyodom el sunyin. Ha már nem szokásom verekedni, mondjunk nem is lenne szabad, muszáj volt kitalálnom valamit, amivel tanulásra tudnám motiválni a hallgatóimat. A káromkodást pedig minden nyelven előszeretettel tanulja meg a nagy többség. Ami érthető is, valjuk be.
- Oké, jöhetsz. - Egyezem bele, mikor megemlíti, hogy szívesen beülne egyszer az egyik előadásomra. És természetesen a komoly tanárnő szóhasználata hallatán akaratlanul is elmosolyodtam. Hih. Bár nem valószínű, hogy sokáig komoly is tudnék abban az esetben maradni.. Az azért mégiscsak másabb, ha egy a saját koromhoz közelebbi egyén ül be az órámra, mintha csak a diákjaimnak kellene beszélnem. A diákok általában nem tudnak zavarba hozni.. na jó, néhánynak már sikerült, de már kezdek immunissá válni ezekre a "beszólásokra".
- Na ezt szuper hallani, az a lényeg, hogy szeresd. És igen, ők nem tudnak, de helyette karmolnak, harapnak és ugatnak. Bár, olykor a hallgatok is ugyanezt művelik le, csak kicsit másképp, szóval neked még mindig jobb. - Mosolyodom el szélesen, közben a kávémból is kortyolva néhányat. - Örülök az apukádnak. Addig a jó, amíg ilyen sok engergia lakozik benne. - Teszem hozzá kedvesen. Sosem tudhatjuk, mikor látogat el hozzánk egy hirtelen megbetegedés.. addig kell örülnünk, míg minden szép és jó, és egészségesek vagyunk.
- Hát, nagyjából letudtam azt is. - Forgatom a szemeimet ártatlanul, mikor a világjárást hozta fel, mint témát. - Csak aztán félbemaradt, de még mindig tervben van néhány világváros, pl Tokio. Ha tervezel valamikor odamenni, szólj és csatlakozhatsz hozzám. - Ajánlom fel  egy széles mosoly keretein belül.
- Kérdezz kettőt s könnyebbet - nevetek, mikor megkérdete, hogy van-e barátom. - Igazából azt néha még én magam sem tudom. Bonyolult, maradjunk ennyiben inkább. - Vigyorgok saját zavaromban.

Szavak száma || :333 || Locked away || ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
locked away
† Tartózkodási hely :
● new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
● veterinarian
† Humor :
● oh, i have!



Dane Halding ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 13, 2016 11:32 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
crystal & dane
you was my wife material

A történeteket hallva a szüleiről nem igazán tudtam elképzelni, hogy csak úgy szó nélkül hagyták a lányuk és a fiúk választását. Crystal-al nem sokáig voltunk együtt és eléggé fiatalok is voltunk még akkor, de ahhoz már akkor sem voltam hülye, hogy tudjam: a vaskalapos szülőktől nincsen rosszabb, hajlamosak akár egy életet is tönkretenni a saját akaratuk érvényesítése érdekében. Bár Crystal eleve nem az a fajta volt, aki alárendelte volna magát a felsőbbrendű hatalmak kénye-kedvének, persze, hogy a saját útját kezdte el járni. Nekem szerencsére soha nem volt ilyesfajta problémám, kissrácként a legtöbb időmet a suli mellett apám rendelőjében töltöttem, ahol beleszerettem a foglalkozásába, nem is volt más ötletem, mihez akarok kezdeni. Szinte magától értetődő volt.
- Vicces látvány lehet, amikor németül kezdesz szitkozódni. Egyszer lehet meglátogatlak és beülök az egyik órádra. A saját szemeimmel akarom látni, miként tündökölsz a komoly tanárnő szerepében. – Vigyorodtam el. Felettébb élveztem a találkozásunkat, ugyanakkor nem gondoltam volna, hogy még egyszer összefutunk az életben. És lám, itt voltunk, úgy beszélgettünk, mintha nem telt volna el több, mint tíz év az utolsó találkozásunk óta. Mintha még mindig éppen csak a felnőtt lét küszöbén kopogtató fiatalkák lettünk volna.
- Én szeretem a munkámat. Az a legjobb benne, hogy az állatok nem tudnak visszabeszélni, bár nem tudom mennyivel jobb, hogy néha harapással vagy karmolással juttatják kifejezésre a nemtetszésüket. – Manapság ilyem már nem fordult elő, de kezdőként volt, hogy harcokat vívtam egy macskával, sőt, egyszer még egy hörcsög is úgy nézett rám, hogy azt hittem, mentem meggyilkol, pedig valljuk be, nem egy veszélyes állat. – De nem panaszkodom, ha szabadnapra vágyom, akkor az apám olyan lelkesedéssel veti bele magát az egész napos munkába, mint egy pályakezdő. Hatalmas energiák vannak az öregben. – Biztos voltam abban, hogy meséltem neki az apám munkamániájáról, tekintve, hogy éppen akkoriban volt napirenden a „mihez kezdjünk magunkkal” téma, amikor összekerültünk. – De mi lett a világjárással? Egészen biztos vagyok abban, hogy azt mondtad, körbe szeretnéd utazni a földet és nem megállapodni. Sikerült végrehajtani a nagy tervet? – Érdeklődtem belekortyolva a kávémba. Kinéztem belőle, hogy eddig csak utazgatott és mostanában ragadt meg a tanári állásnál. Ha máshová született volna, ezer százalék, hogy nagyvilági nő vált volna belőle.
- Tehát férjed az nincs. Barátod igen? Az nem tagadtad. – Hívtam fel a figyelmét erre az apróságra. Egyszerűen érdekelt, mi van vele, a magánéletével, mindennel, amibe hajlandó lenne beavatni.

like i'm gonna lose you40©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
big bro
† Kedvenc dal :
You must be joking
† Tartózkodási hely :
wherever i want to be
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic, german teacher
† Humor :
i'm a funny person.. try me



Crystal Lola Alston ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 07, 2016 11:37 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


to Dane

A kedvenc tőlem kapott becenevére vonatkozó kérdésemre adott válasza hallatán szomorúan, lebiggyesztett ajkakkal pillantottam rá. Szóval elviselte, amolyan hagyjuk a gyereket játszani alapon, szép.
- Megmondhattad volna, ha nem tetszenek. Nem hisztiztem volna annyira.. - kuncogok fel hirtelen, hiszen valljuk be az akkori énem eléggé szerette ha minden a tervei szerint történik.
Aztán amint felhozta a bonyolult kapcsolatomat, csak bólintani tudtam. Hát igen, ez történik ha az ember lánya a saját diákjával kerül közelebbi viszonyba.. már nem fogom sokáig tanítani, de akkor is tilos az ilyesmi. Ah, néha azt kívánom, bárcsak soha nem is mentem volna Whitmore-ra.. Kellett nekem újra meglátogatni Wes-t. Ahelyett, hogy beszélni kezdtem volna, inkább én is csak belekortyoltam a kávémba.
- Nem egészen. Ő sem igazán követte a szülői akaratot, szóval képzelheted a szüleink mennyire örültek nekünk - nevetek fel. Két makacs felnőttnek csakis makacs gyermekei lehetnek, akik naná, hogy nem fogják vakon követni az általuk előírt utat. Ha egy valamit megtanultam ebből az az lenne, hogy ha lesz gyermekem, én biztos nem fogom megmondani neki, hogy mit kezdjen az életével. Segíteni, segítek a döntésének meghozatalában, de nem fogom ultimátumok meg minden egyéb elé állítani. Annak semmi értelme.  - Nem olyan vészes a tanárság. Oké, vannak pimasz diákok, de általában csak mosolygok rajtuk vagy visszavágok valami frankót németül - folytatom továbbra is mosolyogva. A német beszólásokat az esetek többségében úgysem értik meg csak azok, akik nem kommentálnak be az óráim alatt. Így a többit is motiválhatom mindezzel, mert ha tudni akarják mit mondhatom, neki kell fogniuk tanulni. Jó stratégia és eddig szinte mindig bevált.
- Igen, de azért persze akadnak napok, mikor a hátam középere sem kívánom az egészet, ahogy gondolom neked is. - Ismerem be, mert azért én sem vagyok az a végtelenül türelmes fajta. Engem is ki lehet hozni a sodromból és olyankor imádkozzanak, mert én nem nádpálcával szoktam támadni, hanem igyekszem valami hatásosabbat kitalálni. Egyetemen azért nem üthetik az oktatók a hallgatóikat, mondjuk ahogy hallottam már gimiben sem.
- Egy időben gondoltam rá, de mint említetted te is, én is voltam gimis, tehát azt is tudom olykor mikre képesek ezek a teremtmények - emelem égnek a szemeimet ártatlanul, direkt teremtményként említve a középsulisokat, mintha valami földönkívüliek lennének. Néha úgy is viselkednek, mintha azok lennének.
- Oké, benne vagyok! - Bólintok beleegyezően az ötletére, de a sörétes hallatán ismét kikívánkozott belőlem egy jóízű nevetés. - Ne aggódj, semmi ilyesmire nem fog sor kerülni. És mellesleg nincs férjem - teszem hozzá amolyan nyugtatásképpen. És szerintem nem is lesz, túl szabadnak érzem magam ahhoz, hogy férjhez menjek. Vagy ki tudja..


Szavak száma || :333 || Locked away || ©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 24, 2016 10:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

aurora & cami

Sok mindent megadtam volna azért, hogy a balsejtelmem, miszerint követnek, ne legyen valós és csak az agyamban legyen jelen ez a félelem, ne legyen semmi valóságalapja. Aztán rájöttem, hogy annak talán sokkal jobban örülnék, ha mégiscsak lenne valaki a hátam mögött. Az azt jelentené, hogy nem képzelődöm, nem kezdem úton-útfélen azt hinni, hogy követnek, nem válok szépen, lassan, de biztosan paranoiássá. Ilyen esetekben mindig eszembe jut, amit a tanulmányaim egyik legnagyobb neve mondogatott: mindenkinek az árnyéka, amitől a legjobban fél – a bűnt üldözőnek a bűn, az orvosnak a beteg, nekünk a klinikai esetek. Nem csodálnám, ha diliházban kötnék ki, New Orleans nagyon gyorsan előcsalogatja az emberből a legrosszabb oldalát és én nem szerettem volna megélni azt a pillanatot, amikor belőlem az válik, amitől a legjobban féltem vagy amit igazán megvetettem. De hát mire számítottam, amikor nem fordítottam hátat a Mikaelson-családnak abban a pillanatban, mikor megtudtam, mik ők, miket és miért tesznek? Egyszerűen képtelen voltam azt mondani, hogy nem kérek belőle. Addigra mindannyian hozzám nőttek, legfőképp Klaus… aki iránt sajnos többet éreztem, mint azt szabad lett volna. Szavakba eddig még nem mertem önteni, kinek is mondanám el, hogy a városi utálatos kép után epekedek? Főleg, hogy a közelében képes voltam hétköznapian viselkedni, az érzéseim csakis akkor törtek rám, amikor egyedül voltam vagy láttam, hogy a férfi mennyire sebezhető… ám gondolataimból egy női hang rángatott ki. A szívem majdnem kiugrott a helyéről a csilingelő, magas hang hallatán és először ugyan azt hittem, hogy az egyik munkatársam jött ki egy ötperces szünetre a sikátorba, ám tévedtem. A nő a nevemen szólított, pedig én még soha életemben nem láttam. Apró termet, vörös haj, kedves arc, de olyan tekintet, amivel ölni lehetne. Tipikusan nem lehetne a baráti köröm tagja.
- Ismerjük egymást? – Aurora de Martel? A nevén nem kellett volna meglepődnöm, a lakosság nagy része francia leszármazott, de az, hogy ő tudta az én nevem, aggodalomra adott okot. Be nem állt a szája, mire megszólaltam volna, addigra újfent ő vette át az irányítást a beszélgetésnek még csak nem is csúfolható kommunikációnk felett és amint megvillantotta a fogait, még nagyobbat dobban a szívem. Vámpír. Csodálatos. Egy vámpír, akit még soha nem láttam, aki úgy tűnik, ismer és akivel beragadtam egy sikátorba, hiszen hiába próbáltam volna a gyökereinél elvágni a kapcsolatunkat azzal, hogy egy nagy levegővétel kíséretében hátat fordítottam neki, nem hagyta.
- Te sokkal több mindent tudsz rólam, mint én rólad? Ki vagy te? A nevedet már tudom, de nem hiszem, hogy bármikor találkoztunk volna. – Mit akarhat tőlem? Nem volt szokásom kihúzni a gyufát a vámpíroknál, akiknél véletlenül mégis, azok többnyire már halottak voltak Klaus kéretlen védelmének köszönhetően. - Nem hiszem, hogy nekünk kettőnknek lenne bármi megbeszélnivalónk. Főleg, hogy máris élezed a fogaidat. – Közöltem vele megpróbálva erélyesnek látszani. Kicsit rám ragadt már abból a stílusból, amivel le lehetett szerelni a vámpírokat… vagy jobban felidegesíteni őket? Nem mindig találtam a pontos hangnemet, emiatt is kerültem már bajba.

Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Keresem :
tristan ℘

† Kedvenc dal :
bubblegum bitch ℘
† Tartózkodási hely :
new orleans ℘
† Hobbi & foglalkozás :
mások zaklatása ℘
† Humor :
keserű ℘



Aurora de Martel ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 12, 2016 9:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
cami & aurora
...
Minden ésszerű gondolatom – ami valljuk be elég kevés – cserbenhagyott. Elöntötte a féltékenység ködje az agyamat és minden egyes lélegzetvételemmel csak azt a pillanatot számoltam, amikor lecsaphatok az O’Connell lányra. Senki sem tudta, hogy a városban vagyok és egyelőre azt akartam, hogy ez így is maradjon. A meglepetés ereje volt az amivel hatni tudtam az emberekre és alig vártam a pillanatot, hogy szemtől szembe kerülhessek újra Klaussal. Az azonban, hogy ők nem tudtak az itt tartózkodásomról nem jelentette azt, hogy én nem figyeltem minden egyes lépésüket. Így jöttem rá, hogy valaki közém és az én szerelmem közé akar férkőzni. Ezt pedig nyilván nem hagyhattam. Önző módón csak magamnak akartam életem szerelmét és nem voltam hajlandó osztozkodni rajta. Úgy döntöttem, hogy először egy fejmosásnak vetem alá a kis szöszit, majd ha nem ért a szép szóból játszi könnyedséggel kitépem a torkát. Az emberi élet úgyis olyan törékeny. Volt időm hát gondolkodni azon, hogy melyik módszert is alkalmazzam, rajta amiben lehetőleg a legtöbbet szenved.
A munkahelye melletti szűk sikátorban támaszkodtam neki a falnak és vártam, hogy betoppanjon. Kifigyeltem minden mozdulatát, minden esetleges érintését Klaussal és ez volt az mi a leginkább hajszolt a gyűlölet felé.
Mikor láttam, hogy befordul a sarkon vámpír képességeimet használva a háta mögé osontam. Érezte a jelenlétemet, de gyorsabb voltam nála és nem akartam idő előtt lebuktatni magamat. Mikor már kellőképpen hallottam szívdobogását, kezdtem megijedni, hogy hamarabb ugrik ki a szíve, minthogy megölhetném így szóra nyitottam a számat.
- A híres Camille O’Connell. – szólítottam meg nyájas hangon fülig érő mosollyal az arcomon. Közel sem volt ez igazi mosoly, a báj, amit sugalltam felé mégis talán bizalmat ébreszt benne. Bennem azonban egyáltalán nem keltett szimpátiát. Talán a Klausos ügy miatt és lehet, ha évtizedekkel ezelőtt találkozunk még barátok is lehettünk volna, de most mindent összevetve nem volt szimpatikus. Fejemet kissé oldalra billentve mértem végig tetőtől talpig. Csinos volt mégis volt benne valami, ami ugyanolyan sötétséget sugárzott, mint amilyen bennem is volt.
- Mondanám, hogy sokat hallottam már rólad, de nem áll szándékomban hazudni. – folytattam a bájcsevejt miközben egy lépéssel közelebb jutottam hozzá, ha esetleg menekülőre fogná, a dolgot egy karnyújtással vissza tudjam tartani. Nyilván nem tudja hova tenni a dolgot, de nem is baj. Minél jobban fél nekem annál jobb, hisz nem barátkozni jöttem ide, hanem azért, hogy megöljek mindenkit, aki az utamba vagy utunkba áll Klaussal.
- Óh, nézd, csak milyen modortalan vagyok. A nevem Aurora de Martel. – nyújtottam a lány felé a kezemet, hogy bemutatkozhassam neki, de ha az esetleg kezet merne, velem fogni már húzom is el a kezemet, hogy be ne piszkítsam a kezemet egy emberi szörnyeteg érintésével, ellenben ha nem nyújtja a kezét, akkor sem lesz nyert ügye.
- Hát úgy nézek én ki, mint aki harap? – nevetek fel cinikusan kivillantva vámpír agyaraimat, csak mindegy viszonyítás képen Caminek, hogy tudja mi merre hány méter. Sosem voltak barátaim, és ahogy a jelen helyzet kinéz, most sem lesznek, és nem is Camivel fogom elkezdeni a kedvességet.
Lassú mozdulattal sétálok át a másik oldalára, hogy elálljam a munkába vezető útját. Innen bizony nem szökik meg addig, amíg nem hallgattatom el, így vagy úgy.
- Fölösleges cseverésznünk, hisz kettőnk közül csak te vagy a szavak embere. – rövidítem meg a távolságot kettőnk között. Cami sajnos hátrányban indul velem szemben. Több okból kifolyólag is. Akár Klaust akár a jelen állást nézzük. Én sokkal többet tudok róla, tudom, hogy pszichológus, hogy Klaus lelki támasza és ennyi nekem épp elég a féltékenységhez, akárhogy is én élvezek előnyt Klaussal. Évszázados múlt áll mögöttünk és szinte biztos vagyok benne, hogy a választása úgyis rám esne és nem egy ilyen gyenge emberi lényre, mint Camille.

háttérzaj •  31  • ©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 11, 2016 7:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

aurora & cami

Munkába tartottam. Nem igazán akaródzott feladni a pultosi hivatást, akkor sem, ha néha már nagyon elegem volt abból, ami a bárban folyt. Régebben, amíg nem tudtam a vámpírok létezéséről is megvolt a maga atmoszférája a munkahelyemnek, de mióta tisztában voltam azzal, hogy vámpírok, vérfarkasok és különböző lények léphetik át az ajtót bármelyik percben, kicsit feszültebb voltam. Én magam semmit sem tehettem ellenük, de a Rousseau's túlságosan könnyedén vált csatatérré pillanatok alatt, ami eddig nem volt megszokott. Csak reménykedni tudtam abban, hogy egyszer helyreáll a rend, de jelenleg... Klaus teljesen kifordult önmagából, az Ősi család egyáltalán nem olyan volt, mint megismertem. Minden megváltozott és ez a változás még ahhoz képest is más volt, mint amikor a Mikaelson-ok átlépték a városhatárt. Soha nem gondoltam volna, hogy közöm lesz hozzájuk, mégis az életem részévé váltak... aggódtam értük, érdekelt, mit élnek át, mi történik velük, hogy vannak és ha akartam volna sem tudtam volna kikeveredni a bűvkörük alól. Be kellett vallanom, hogy nélkülük valószínűleg más irányt vett volna az életem, de legalábbis nem azon kellene gondolkoznom, hogyan fogalmazzam meg Klaus memoárját.
Levágtam az utat, mert ugyan szerettem a főtéren áthaladva pár percre részesévé válni a városi programoknak, de a fesztivál miatt most túlzottan sok időt vett volna el az átjutás, így az egyik kis utcába tértem be, ami percekkel lerövidítette a menetidőmet. Azonban rossz érzésem támadt. Senki sem volt körülöttem, mindenki a főutcán sétált, mégis úgy éreztem, mintha figyelő tekintet követett volna. Hátrafordultam, de semmi. Megálltam egy pillanatra... nem lehet, hogy már én is kezdek paranoiássá válni, ettől jobban figyelhetnék arra, hogy ne vegyek rögtön mindent véresen komolyan és legfőképp ne magam helyezzem a középpontba. Mégis mi a baj azzal, ha valaki mögöttem sétál? Mi értelme lenne, hogy bárki követ? Kezdek azoknak a rossz szokásoknak a rabja lenni, amelyek ellen a legjobban küzdöttem.

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
locked away
† Tartózkodási hely :
● new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
● veterinarian
† Humor :
● oh, i have!



Dane Halding ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 11, 2016 10:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
crystal & dane
you was my wife material

Vigyorogva csóváltam meg a fejemet a kérdése hallatán. Melyik becenevemet szerettem? Hirtelen fel sem tudtam idézni az összest, amit rám aggatott a kapcsolatunk során. Az rögtön látszott rajta, hogy szerette személyesebbre fűzni a viszonyát azokkal, akiket megkedvel és nála a becenevek hozzátartoztak ehhez a folyamathoz. – Egyikért sem voltam odáig, de elviseltem, mert annyira nem zavartak, hogy szóvá tegyem őket. – Megvontam a vállamat. Crystal-nak jólesett, én meg nem akartam őt akadályozni a bolondozásában, sokkal jobb volt elégedett, teli vigyorral látni, mint korlátozni bármiben. És egyébként is, szinte még kölykök voltunk, az lett volna a legutolsó gondolatom, hogy rosszkedvet okozzak neki.
- Szívesen rákérdeznék erre a bonyolult kapcsolatra, de van egy olyan érzésem, hogy nem szívesen mesélnél róla. Az arcodra van írva, annyira még nem felejtettem el a mimikádat, hogy ne tudjam, mikor milyen kedved van. – Belekortyoltam az időközben kiérkező kávéba és rájöttem, hogy keresve sem találhattam volna jobb időtöltést a mostaninál. Ebédszünet, kávé, napsütés és Crystal. Milyen más napközi kikapcsolódásra lehetne szüksége, főleg, hogy épp nemrég gondolkoztam el azon, vajon mi lehet a régi barátnőmmel? Nem haragban váltunk el, de az idő és a távolság tett arról, hogy elkerüljenek minket a másikról szóló történések.
- Fogadjunk a bátyád követte a szülők által kijelölt utat és csak te voltál annyira lázadó, hogy letérj róla. Némettanár... nem is értem, hogy lehetsz még életben. – Vigyorodtam el hátradőlve a széken, megcsóválva a fejem úgy tettem, mint aki nem helyesli a döntését, de közben pontosan tudhatta, hogy én csak örültem annak, hogy érvényesítette a saját akaratát. – Végül is megint olyan döntést hoztál, amivel te csak jól jártál. Hosszú nyaralás és munka közben azt csinálhatod, amit szeretnél… ügyes kislány. – Én sem panaszkodhattam, a világért sem adtam volna a munkámat és nagyjából az ügyeletekkel is ki voltam békülve, csupán néha jött rám a hoppáré és lett elegen körülbelül fél órára abból, hogy az időm nagy részét a rendelőben töltöm. Aztán mindig jött valami, ami visszahozta a munkakedvem. – Nem is akartál soha gimisekkel foglalkozni? Esetleg kicsikkel? Mindenkinek te lennél a kedvence, a kisfiúk halálra tanulnák magukat, hogy imponáljanak a tanárnéninek. – Ő is volt kislány, biztosan volt kedvenc tanára, akitől a szava is elállt, ahogy nekem is. Jó kis motiváció tud lenni, ha gyermeki szívvel beleszeretünk a tanárunkba.
- Akkor ma este elviszlek valahová. – Jelentettem ki remélve, hogy nem fog kikosarazni, ha már marad és utalt is arra, hogy régen nem volt lehetősége kiereszteni a gőzt. – Persze csak ha a barátod, esetleg férjed nem fog sörétessel rám támadni az ötlet miatt. – Tettem magam elé védekezően a kezeimet, miután burkoltam arról érdeklődtem, van-e valaki az életében.

like i'm gonna lose you40©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
big bro
† Kedvenc dal :
You must be joking
† Tartózkodási hely :
wherever i want to be
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic, german teacher
† Humor :
i'm a funny person.. try me



Crystal Lola Alston ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 12, 2016 12:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


to Dane

- Oh, értem. Hát, mondjuk az tény, hogy nem nagyon szűkölködtél anno a becenevekben - emelem égnek a szemeimet, kicsit bele is pirulva a feltörő emlékek sokaságába. De olyan becézni való neve van, s arról én tényleg nem tehetek..
- Különben, ha már feljött, melyik volt a kedvenced? - bukik ki belőlem a következő kérdésem, ugyanis ezt még azt hiszem, egyszer sem kérdeztem meg tőle. Igazából, soha nem kértem tőle különösebben engedélyt, hogy miként is szólíthatom, megadtam magamnak. Mondjuk egyszer sem látszott rajta, hogy különösebben zarvarták volna az újdonsült "nevei".
Aztán Nik került terítékre, én meg kis híján elnevettem magam, mikor Dante azt feltételezte rólam, hogy pincsi kutya módra megyek minden városba, ahol  a drága bátyám ideiglenesen megszáll.
- Fenét, akkor folyton mozgásban lennék. Csak bizonyos időközönként látogatom meg, három havonta például, kivéve ha ő bukkan fel a közelemben. Nem épp hétköznapi a viszonyunk, vagy inkább nagyon is az, mármint ha abból indulunk ki, hogy folyton leharapjuk egymás fejét. - Nevetek, ugyanis mindezt aligha lehett volna komoly hangszínen kimondani.
De nem akartam épp a lökött testvéremről beszélni Dane-el, mikor annyi mindenre kíváncsi voltam még vele kapcsolatban. Aztán a tüz hallatán, ami akkoriban a szememben pislákolt, csak égnek emeltem a szemeimet.
- Na persze. Akkoriban még igenis dilemmában voltam. Egy időben, csak azért hangoztattam annyira a tanár létet, mert tudtam, ennél jobban ha akarnám sem tudnám felidegesíteni az őseimet, aztán.. ahogy telt az idő, rájöttem, hogy igenis jó ötlet lenne annak lennem. Plusz, az évi szabadnapok miatt is megéri, hiszen akkor vakációzhatsz, mikor a diákok - vonok vállat egyszerüen. Számomra már nem is kérdés, hogy jól döntöttem a hivatásomat illetően. Nem érzem úgy, hogy bármiről is lemondtam volna ennek következményeként, sőt. Az állásom, illetve az egész boszorkányosdi mellett nem is igazán akad szabad időm, ami különösen jó, mert mindig minden részletet szerettem részletesen megtervezni az életemben. Soha nem unatkoztam, ha meg mégis, akkor valamiért bűntudatom támadt.
- Nem olyan nehéz őket kezelni, mármint.. oké, könnyűnek sem mondható, de egyetemen oktatni jóval kivitelezhetőbb, mint péládul gimnáziumban. Oda, ha hatszor ennyit fizetnének sem mennék, nem csípem a perverz, lusta kamaszokat - rázom meg a fejemet. Túl sok baj van velük, s manapság a szülők sem veszik olyan komolyan a gyereknevelést, mint annak idején. Hát, nem tudom.. biztos nem lehet könnyű a megnevelésük, plusz rengeteg kitartással és türelemmel is járhat, de ha én valaha arra adom a fejemet, biztos nem fogom félválról venni a dolgot.
- Ah, fesztiválok.. már nem is emlékszem, mikor vettem részt rajtuk utoljára - sóhajtottam teátrálisan egyet. - Nos, nem terveztem sokáig maradni, de egy két napot talán ki tudok venni, ha arról van szó. - Mindazok ellenére, hogy minden percemet szeretem előre betervezni, ha arról van szó, képes vagyok változtatni is a betervezetteken. És amúgyis, ki tudja, mikor fogom újból látni Dane-t? Nem érzem, hogy bárkinek is magyarázattal tartoznék az esetleges eltünésem miatt. Lewis iránt még mindig próbálom kitalálni miként is érzek. Talán ha kisidőre távol maradok tőle, előbbre jutok.

Szavak száma || :333 || Locked away || ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
locked away
† Tartózkodási hely :
● new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
● veterinarian
† Humor :
● oh, i have!



Dane Halding ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 02, 2016 9:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
crystal & dane
you was my wife material

- A becézéseid már régen is külön kategóriát alkottak, már fel sem tűnik, hogy egy újat kell hozzádobnom a kupachoz. – Mondtam jókedvűen. Egy semleges, mindennapi ebéd reményében jöttem ki az utcára, de lehet, hogy üzennem kell majd az apámnak, hogy tartsa a frontot helyettem legalább egy kicsit, mert olyasvalakivel futottam össze, akire nem számítottam, ám ahhoz, hogy évek után pár perc után elköszönjek tőle nem voltam hajlandó. Crystal egy külön fogalom volt az életemben. Először nem hittem volna, hogy ő lesz az, aki birtokolni fogja a legnagyobb fiatalkori szerelem címet, bár tény, hogy ez első pillanattól kezdve nagy hatást gyakorolt rám és ezt nem tagadtam előtte sem.
- Akkor a bátyád élete elég érdekesen alakulhatott. Te pedig jó testvérhez méltóan mész minden egyes városba meglátogatni, ahová éppen utazik? – Kérdeztem rá érdeklődve. A legkisebb dolog is érdekessé válhat vele kapcsolatban főleg, hogy látni felért egy hatalmas meglepetéssel. – Abban biztos voltam, hogy végül úgyis szembemész a szüleid akaratával. Láttad volna azt a tüzet a szemedben, amikor arról beszéltél, hogy hiába akarnak ügyvédnek adni, te akkor is tanár leszel… volt egy olyan érzésem, hogy nem fogsz behódolni nekik. – Vigyorodtam el. Egy harcos hercegnőhöz hasonlított, megvolt benne a kurázsi és talán ez volt az, amivel magára vonzotta a tekinteteket. Különleges lány volt. És még mindig az, szinte érezni lehet rajta, hogy nem csak külsőleg alig változott, de az alapjai is ugyanazok voltak, mint régen. – Olyan, mint amilyennek elképzelted? Mondjuk azt nem értem, hogy bírod a mai fiatalokkal. – Vallottam be burkoltan azt, hogy én valószínűleg az első órán feladnám a harcot a diákokkal és hagynám az egészet, hiába nem volt szokásom a feladataim be nem befejezése. Nem mindenkiből lehet jó oktató… ezek szerint Crystal-ban megvoltak az ehhez szükséges erények tekintve, hogy nem csak nem adta fel az álmait, hanem ki is tart azok mellett.
- New Orleans-ba mindig érdemes eljönni. Nemrég fejeződött be az egyik fesztivál, de ha jól rémlik, akkor két nap múlva kezdődik a következő és egy ilyet vétek lenne kihagyni. Meddig leszel a városban? – Néztem rá kíváncsian. Arra rákérdezni, hogy egyedül jött-e túl korai volt, ám terveztem kitapogatni, hogyan áll a magánéletben.

like i'm gonna lose you40©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
the balance in my exist ◆ ◇
† Kedvenc dal :
sara bareilles - gravity ◆ ◇
† Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
† Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
† Humor :
cute ◆ ◇



Sophie Quenell ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 29, 2016 4:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

louis & sophie
Megértettem. Tényleg. Talán el sem tudta képzelni, hogy mennyire. Én magam nem egyszer gondoltam arra, hogy bosszúhadjáratot kellene indítani a nő ellen, aki elvette tőlem a szerelmet, az életem értelmét, egy jobb létezés lehetőségét, nagyon kicsin múlott, hogy nem kezdtem el a vendettát. Hosszú napok, hetek, hónapok, alvás nélküli éjszakák és mély lélegzetvételekkel tarkított nappalok kísérték utamat, ami során sokszor tettem fel magamnak a kérdést: mi értelme van az önuralomnak? Mindig azok nyernek, akik nem vesznek erőt magukon, akik kimondják, amit gondolnak, akik nem félnek átgázolni másokon és egyáltalán nem érdekli őket, mi történik a bolygó lakosságának többi tagjával. Azt kívántam, bárcsak ilyen lehetnék... nem aggódó, törődő, néha a saját agyamra menő személy, hanem olyan, aki képes igazándiból érvényesíteni az akaratát és hajlamos elveszíteni az eszét. Pillanatnyi megnyugvást adott volna, jó érzést, elégedettséget, hogy utána jöjjön a bűntudat és az önvádlás. Talán mégis jobb, ha nekem csak az marad, hogy megpróbáljam egyengetni a barátaim útját... és még ebben is szokásom volt kudarcot vallani.
- Stefan nincs valami jól, miatta aggódom a legjobban. Ez az egyetlen szépséghibája az újbóli Mystic Falls-beli életnek. - Sóhajtottam, önkéntelenül jött ki belőlem a kávémat kavargatva, ami szintén a  gondolat okozta feszültség csökkentésére irányuló mozdulat volt. - Nem bírta tovább és kikapcsolta az érzelmeit, úgyhogy velem sem hajlandó érdemi beszélgetésbe bocsátkozni. Valami tipp, hogyan tudnám megtörni és rávenni, hogy érzelmekkel jobb lenne? - Kérdeztem csöppnyi kétségbeeséssel a hangomban, aztán rájöttem, hogy Louis-nak is van elég baja, elvégre ezért hívott ide. Én jöttem segíteni neki, nem arra volt szüksége, hogy a saját bajaimat is a nyakába zúdítsam.
Megcsóváltam a fejemet és elmosolyodtam hallva, hogy önzőnek titulálta magát. A segítségkérés nem önzőség, hanem bátorság volt az én szememben. Sokan nem voltak képesek rá, inkább mindenhatónak titulálták magukat. - Erre vannak a barátok, nem? - Tettem fel a költői kérdést. Ha őszinte akarok lenni el sem gondolkoztam azon, hogy felállok az asztaltól és hátat fordítok neki. - Veled tartok. Hol találtad meg a boszorkányt? És mit tervezel tenni vele, ha az információ helyes? - Néztem rá aggodalommal megtelt tekintettel. Az a boszorkány az elmeséltek alapján erős volt és mindkettőnk halálba való sétálása kívül esett a jó ötlet kategórián. - Ismerve a múltatokat úgy érzem nem fogod beérni egy egyszerű elbeszélgetéssel.

©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
big bro
† Kedvenc dal :
You must be joking
† Tartózkodási hely :
wherever i want to be
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic, german teacher
† Humor :
i'm a funny person.. try me



Crystal Lola Alston ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 14, 2016 12:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


to Dane

El sem hiszem, hogy pont itt, New Orleans-ban futok újra össze az én Dane macimmmal. Atyaég, ez így.. pár évvel később elég gázul hangzik, határozottan jobb inkább nem szavakba foglalni előtte. Annak idején, szerettem becézgetni az embereket.. pláne az aktuális barátaimat, de főleg őt. Nem egy ehhez hasonló becenevet sikerült beszereznie általam.. a ship nevünkkel együtt, a Drystal-al pl még egy embert is el lehetne nevezni.. vagy nem.
Na de komolyan, nem sokat változott az eltelt idő óta, azon kívül, hogy picit férfiasabb lett, de az csak az előnyére vált.
- Nem kell azért ennyire meglepődni - nevetek fel az arckifejezését látva, mikor rákérdezett arra, hogy  tanítok-e. - És igen, némettanár..  a szüleim legnagyobb bánatára- válaszoltam egy bólintás kíséretében a kérdésére is.
- Pontosan az történt, de szererencsére azért nem írtak ki a végrendeletből miatta - viccelődtem, mikor az került felhozatalra, hogy ellenszegültem a szülem akaratának. De most komolyan, annak mi értelme lett volna, ha olyanra megyek, ami egyártalán nem érdekel? Semmi és ezt kicsit későre, de anyu és apu is belátta végül.
- Bocsi, de kicsúszott - forgatom a szemeimet ártatlanul, majd egy cinkos mosoly kíséretében folytatom. - De nézd a jó oldalát, szereztél egy újabb becenevet.. - oké, lehet jobb lett volna, ha ezt a mondatot inkább megtartom magamnak, mert most bizonyára eszébe juttattam az összes tőlem korábban kapott becézéseit.
Időközben elértünk a kávézóhoz is, ami elsőre egész szimpatikusnak tűnt a számomra. Helyet foglalva egy asztalnál, rá pár percre meg is érkezett a pincér hozzánk, hogy felvegye a rendeléseinket. Jószokásomhoz híven, ezuttal is tejeskávét kértem, majd amint a pincér távozott az asztalunktól, Dane ismét egy újabb kíváncsi kérdéssel fordult hozzám. Elmosolyodtam a szavait hallva.
- Igen, jelenleg itt lakik, de a munkájából adódóan elég sokat utazik. - Oké, azt hiszem, ha lehetne Oscart nyerni a ködösítés miatt, én ezzal a mondatommal simán ígényt tarthatnék rá. Tény, hogy valóban sokat utazik, de hogy a vámpírvadászatot hivatásként könyveltem el, az nem semmi. Mondjuk, mást nem igazán csinál, szóval ha úgy vesszük, igazat szóltam.
- De ettől függetlenül, ha időm engedi, máskor is eljöhetek, de persze te is meglátogathatsz majd az egyetemen - javaslom mosolyogva. Most, hogy tudom, hogy itt lakik, alap, hogy ezt mondom, különbenis, nagyon tetszett, amit eddig a városból láttam.
- Biztos akadnak a városban olyan helyek, ahol még nem jártam.. - tételezem fel, mint okot, amiért legközelebb is jöhetnék.

Szavak száma || :333 || Locked away || ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
locked away
† Tartózkodási hely :
● new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
● veterinarian
† Humor :
● oh, i have!



Dane Halding ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 05, 2016 10:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
crystal & dane
you was my wife material

Elindultam a kávézó felé, közben vigyor csúszott az arcomra. Nem sokat változott, sem külsőre, sem belsőre. Ugyanolyan cserfes volt, mint amikor megismertem és mint akkor, most is jól állt neki. Van, akinek nem kell megkomolyodnia ahhoz, hogy felnőjön, részben én is ezeknek a személyeknek a táborát erősítettem, elvégre mi értelme van a karótnyeltségnek és az állandó koncentráltságnak, hogyha elhalad mellettünk az élet? Semmi. És Crystal mosolyát látva ismét eszembe jutott, mennyi csodálatos dolog van a világon.
- A Whitmore? Hallottam már arról a fősuliról. Te tanár lettél? - Kérdeztem. Azt tudtam, hogy imádja a német nyelvet, vagyis régen szerette, de akkoriban azt mesélte, hogy a szülei jogi egyetemre akarják járatni, aminek ő nem nagyon örült. - Szembementél az ősökkel? - Rögtön utánaérdeklődtem, mi történhetett. Nem tehettem róla, most, hogy ennyi év után ismét találkoztunk, a lehető legtöbbet akartam kihúzni belőle. Lehet, hogy soha többé nem látom, ez az összefutás is csak a véletlen műve volt, kihasználni a lehetőséget semmibe nem került. Főleg, hogy Crystal azok egyike volt, akire mindig jó volt visszagondolni. A vele eltöltött nyár felejthetetlen volt.
- Kösz, így máris komolynak hangzik a munkám. - Néztem rá magam is viccelődve. A kávézóhoz érve úgy gondoltam jobb lenne kint helyet foglalni, kihúztam neki a széket az egyik szabad asztalnál, majd én magam is leültem. Nem sok időbe tellett, míg megérkezett a pincér, miután leadtam a rendelésemet ismét Crystal felé fordultam. - A bátyád itt lakik? Akkor ezentúl többet is el fogsz látogatni New Orleans-ba vagy ez csak egyszeri alkalom? - Érdekelt, vajon van-e esély arra, hogy bármikor találkozhassunk még ha egy köszönés erejéig is. Talán csak az táplálta ezt a vágyat, hogy hosszú évek óta nem tudtam róla semmit, most pedig egy véletlennek köszönhetően itt ültünk egymással szemben.

like i'm gonna lose you •  40  • ©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
big bro
† Kedvenc dal :
You must be joking
† Tartózkodási hely :
wherever i want to be
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic, german teacher
† Humor :
i'm a funny person.. try me



Crystal Lola Alston ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 23, 2015 5:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


to Dane

Alig jött ki pár értelmes mondat az ajkaimon, pedig velem igazán ritkán szokott előfordulni az, hogy elapadjon a beszélőkém. Talán a meglepetés ereje lehet az ok, igen pontosan emiatt is álltam és mosolyogtam előtte úgy, mint egy kislány, aki a fejében éppen újra és újra átéli azon a bizonyos nyáron történt eseményeket.. de jó is volt akkor. Sokkal másabb, egyszerűbb volt az életünk, sőt jóval könnyebb is. Azt csináltunk, amit akartunk, nem voltak felelősségeink, amit mi rendesen ki is használtunk.
- Ezek a véletlenek.. - Mosolygok rá szélesen. És tényleg az volt. Mondjuk nem teljesen ok nélkül vetődtem ide, hanem a lökött bátyám miatt, de akkor is. Nem tudtam, hogy itt lakik. Ez talán a legjob dolog az egészben. És méghogy, nincsenek véletlenek! Aki azt állítja, az nem komplett. - A bátyám a városban van és hozzá jöttem. Különben az időm nagy részét Whitmore-on töltöm. - Folytatom, azt egyelőre még nem téve hozzá, hogy tanítok az egyetemen. Mondjuk, nem nehéz kitalálni, hiszen hallgatónak azért valljuk be, kicsit idős lennék..
- Most komolyan, azt hitted, megúszod ezt a kérdést? - öltöm ki rá a nyelvem incselkedve. Természetes, hogy rá kérdek. Annak idején teljes mértékben kiveséztük ezt a témát.. tudnom kell, mennyi minden vált valóra az akkor elhangzottakból. Remélem, hogy időközben nem csak az én életem esett át néhány nem várt fordulaton.
- Doktor Bubóóó - csúszik ki hirtelen a számon nevetve a legelső gondolatom, még mielőtt kétszer is átgondolhatnám, mit mondok. - Semmi csak, az a lényeg, hogy szeresd, amit csinálsz, Dr Halding - kacsintok rá, a végére odabiggyesztve a doktort is a neve elé.
- Rendben, nekem tetszik az ötlet. - Bólintok, mikor felajánlja, hogy üljünk be egy közeli kávézóba beszélgetni. - Nem sietek sehová, a lökött bátyám megvár - teszem hozzá mosolyogva. A vásárlás után a városnézés is úgyis benne volt a mai programomban.

Szavak száma || :333 || Locked away || ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
locked away
† Tartózkodási hely :
● new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
● veterinarian
† Humor :
● oh, i have!



Dane Halding ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 22, 2015 7:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
crystal & dane
you was my wife material

Nem igazán tudtam, mit mondhatnék, pedig a beszélőmmel nem gyakran szokott baj lenni. Könnyen kivágtam magam mindenből annak ellenére, hogy nem sokszor volt szükségem kibúvók keresésére. Nem voltam balhés fajta, kinőttem már abból a korból, kamaszkorom óta kerültem a balhékat. És persze azóta, hogy azon a bizonyos télen, egy újévi buliról a szállásom felé tartva megtörtént a tragédia és emiatt azóta is nyüszítek havonta egyszer. Szó szerint. Jobb inkább nem belegondolni, a figyelmemet rögtön visszatereltem Crystal felé. Hosszú, szőke haján megcsillant a napfény, ami eszembe juttatta azt a nyarat, amikor megismerkedtünk. Atyaég, milyen régen volt! Sokkal hosszabb ideje, mint arra emlékeztem és így is, szinte semmit sem változott. Ugyanaz a szépséges, csilingelő hangú angyal volt, mint az első napon.
- Hidd el, én sem hittem volna, hogy pont itt fogok összefutni veled. -
Nehogy már zavarban legyek...csak hát, ő Crystal volt. A lány, akit legszívesebben soha nem engedtem volna el magam mellől jó pár évvel ezelőtt, mégis megtettem és azóta is felrémlik előttem néha, mennyire bolond voltam. Miért olyan különleges ez a nap, hogy pont ma kellett találkoznunk? Ha fejen csapnak sem gondoltam volna, hogy Crystal erre téved... eléggé messze élt New Orleans-tól régebben is.
- Álmok? Milyen idealista lettél. - Elvigyorodtam. Oké, nyikhajként tényleg arról beszélgettünk, mit álmodtunk meg magunknak, furcsa is lett volna, ha nem hozza fel rögtön a témát. Mit is várhat az ember egy nyár folyamán szövődött szerelemtől? Biztosan nem azt, hogy az atomháborúról és a világbékéről folynak a társalgások. - Az egyetem után visszaköltöztem és a városban ragadtam. Végül csak állatorvos lett belőlem és a családi praxist viszem, ahogy azt megjósoltam magamnak. - Lazán vontam egyet a vállamon. Nem volt nagy ügy, sokkal inkább foglalkoztam volna azzal, vele mi történt.
- Pár méterre van egy kávézó. Nem ülünk be? Elmesélhetnéd, veled mi történt és merre jártál, mióta nem hallottam rólad. - Felettébb kíváncsi voltam, túlságosan is örültem a viszontlátásnak, tekintve, hogy azt hittem, nincs arra esély, hogy újra találkozzunk.

like i'm gonna lose you •  40  • ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
† new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
† sweet nothing
† Humor :
† bitter



Louis N. Murat ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 12, 2015 8:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Én voltam az első, akinek már elege volt saját magából, az egész bosszúállósdiból, mégis annyira belém ivódott az egész, hogy képtelen voltam lemondani róla. Bosszút akartam, méghozzá egyetlen boszorkányon. Az arca még mindig itt időzött az arcom előtt, az önelégült mosolya volt az első kép, amit felébredés előtt megpillantottam magam előtt. A könyvekben már ezt nevezték elmebajnak és pszichopata rögeszmés hozzáállásnak, mert tőlem is megérdezhette volna bárki, hogy mit érek majd el azzal, ha az ujjaim özött szorítom a boszorkány szívét? Nem tudtam volna rá válaszolni, hiába törtem a fejemet a lehetséges változatokon, ennek az oka pedig az volt, hogy hirtelen cselekvő voltaml. Nem akadt a kezembe egyszer sem forgatókönyv, és nem lettem volna jó színész már csak ebből kiindulva sem, mert nem lettem volna képes eljátszani nem élethű figurákat a vásznon.
- És hogy van a régi barátod, akiről már meséltél? - kérdeztem kíváncsian, majd láthatóan összeszűkült szemekkel kezdtem el tűnődni, hogy milyen néven is említette őt nekem a múltban. - Stefan, jól rémlik? - ugrott be egyik pillanatról a másikra, ez is rám volt jellemző, a memóriám néha cserben tudott hagyni, majd mire már lemondtam volna az elraktározódott információkról, hirtelen, mint villámcsapás, már ott is volt a nyelvemen. Mindezek mellett húztam az időt, hogy ne kelljen ismét a régi fényemben tündökölve arról beszélnem, hogy miért is kellett most idejönnie. - Annak örülök, hogy az életed egyenesbe jött. Miután találkoztunk, bíztam benne, hogy veled legalább így lesz. - sóhajtottam fel. Utáltam sajnáltatni magamat, mégis hajlamos voltam rá, hát nem rémálom ez a viselkedés egy férfitól?
Én is vontam egyet a vállamjon, bár jóval látványosabban, mint ahogyan azt ő tette az imént. - Nem akarlak veszélybe sodorni. De azt hiszem, tudom, hogy hol a boszorkány. - csitítottam el a hangomat. - Egyedül akartam menni, aztán rájöttem, hogy két vámpír mégiscsak jobb, mint egy. És te jutottál eszembe először. - pillantottam az asztal lapja felé, hogy ne lássam a szemeit. - Önző vagyok, igaz? - kérdeztem, a gyomromat pedig máris emészteni kezdte ez az érzés. Dühös lettem, bár inkább magamra, amiért nem tudnám ezt egyedül elintézni.  

new adventure together

sophie

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
big bro
† Kedvenc dal :
You must be joking
† Tartózkodási hely :
wherever i want to be
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic, german teacher
† Humor :
i'm a funny person.. try me



Crystal Lola Alston ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 04, 2015 3:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


to Dane

Miközen sétáltam a járdán, vásárlószatyrokkal az ujjaim között, akaratlanul is olyan emlékek kerültek felszínre a múltamból, amiket egy jó ideje rejtve őriztem. A szüleimmel folytatott vitáink Nikkel arról, hogy  mennyire képtelenek voltunk az ők álmaik követésére.. a régi románcaim, az akkori értékrendem.. igazi divatőrült voltam. Aztán beütött a változás: tudomást szereztem az erőmről. Talán akkor jött el az a pillanat az életemben, mikor beláttam, a kislánynak fel kell nőnie.. de előtte. Amennyi pasival dolgom volt.. pont olyan kevésszer éreztem azt a pluszt, amit nőnek éreznie kell, ha szerelembe esik. Azt hiszem, én azt a bizonyos pluszot háromszor tapasztaltam meg eddigi életem során. Egyszer gimnazista koromban, egyszer az egyetemi éveim alatt és egyszer a világkörüli utam során.. de minden jó véget ér egy idő után. Talán az én igaz szerelmem nem más, mint a varázserőm. Hiszem, hogy jó okkal születtem boszorkány felmenőkkel rendelkező családba. Ahogyan Nik is, de ő ezt nem hajlandó belátni. Én meg ezt nem vagyok hajlandó elfogadni.
Merengésemből egy ismerős hang zökkentett vissza a valóságba, a nevemen szólítva. Ah, biztos, csak képzelódök, legyintettem volna, de a lábaim akaratlanul is gyökeret vertek a földben, mikor az illető utolért és egyenesen felém fordult és a tekintetét az enyémbe mélyesztette.
- Dane?! - Szólalok meg meglepetten, mint aki még mindig azt hiszi, hogy az elméje szórakozik vele. Ám, én nem vagyok vámpír, ő meg valószínüleg nem egy farkas, hogy megharaphasson. ám, amint ennek a gondolata átfutott a fejemen, szinte egyidejüleg éreztem meg rajta a változást is. Immár ő sem teljesen emberi lény.
- Hát, én sem hittem volna, hogy itt fogunk újra összefutni - vallom be, közben azon morfondírozva, hogy mit is kellene ilyenkor mondani. Mikor is láttuk egymást utoljára? Túlságosan is régen.. talán a gimis éveim egyik legszebb időszakát köszönhetem neki. Uh, ez elég nyálasan hangzott, én meg nem az a lány vagyok..!
- Hogy kerülsz New Orleansba? - kérdezem, de hamar rájövök, hogy ő valószínüleg itt lakik, mert én vagyok a "turista", aki csak átutazóban jár a városban.  - És miújság? Sikerült valóra váltani az álmaidat? - kacsintok rá ártatlanul, ugyanis kíváncsi voltam mindarra, amit elért, illetve arra, hogy a jelenlegi élete megegyezik-e a gyerekkori álmaival.

Szavak száma || remélem elmegy kezdőnek.. || Locked away || ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
locked away
† Tartózkodási hely :
● new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
● veterinarian
† Humor :
● oh, i have!



Dane Halding ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 02, 2015 8:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
crystal & dane
you was my wife material
Az ebédszünetem nem volt valami változatos, a mai nap sem szavaztam újra. Ugyanazt a vendéglőt tervezte meglátogatni, mint amelyiket tegnap és amelyiket minden nap már másfél éve. Ez volt a legközelebb a rendelőhöz és jól főztek, így nem kellett kocsiba ülnöm és elfurikáznom valahová a város másik felébe, hogy megebédelhessek. Fél óra alatt letudtam sétálással együtt az egészet, aztán mehettem vissza dolgozni, hogy délután négy után hazafelé vagy valamerre másfelé vegyem az irányt. Néha – a hét több napján, mint nem – meglátogattam Willow-t, akit vagy a laborjában találtam maga körül mindenfélékkel, amelyekkel egyfajta orvos létemre szégyenszemre nem biztos, hogy akármikor találkoztam, ha olyanja volt, akkor ki tudtam rángatni a burkából, de ha nem, akkor általában a lakásom felé vettem az irányt. Szerettem New Orleans-t, meg sem fordult a fejemben, hogy elköltözzek innen, az egyetem befejeztével rögtön visszajöttem, főleg, hogy apám állást ajánlott a rendelőben. Nem utasíthattam vissza az ajánlatát, kapóra jött, hogy nem kellett az Államok túlsó felébe átpakolásznom. Nem is tudom, hol bírtam volna hosszabb távon.
Az étterem felé sétálva áttekintettem az utca másik oldalára, nem lett volna jó, ha elüttetem magam valakivel. Az ilyesfajta szabadságáért is imádtam ezt a várost, alig voltak mereven lefektetett szabályok, minden arról szólt, hogyan lehet kiélvezni a rövidebb-hosszabb ittlétet. Az úttest közepén járva viszont kénytelen voltam megtorpanni. Ismét megláttam azt a szőke hajkoronát, amelyet már hónapokkal ezelőtt is elsuhanni véltem itt, de akkor nem volt lehetőségem arra, hogy utána járjak, vajon a képzeletem játszott-e velem és megőrült, amiért hosszú évekkel ezelőtti, még egyetemista koromból való emlékképet tárt elém vagy tényleg a tulajdonosa lépdelt a járdán. Csakhogy most szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem a nő, meggyorsítva haladásomat kerültem ki a velem szemben haladó kisebb városnéző csoportot, hogy legalább most ne maradjak kétségek között és ha csak egyetlen pillantás erejéig is, de ránézhessek a fürtök tulajdonosára.
- Crystal! – Utolértem őt, mellé léptem és megbizonyosodhattam arról, hogy kihez is van szerencsém. A sejtésem beigazolódott, ő volt az. Jó ég, egyetlen vonása sem változott… ugyanolyan volt, mint nyolc évvel ezelőtt, bolond lett volna, aki összetéveszti őt akárki mással. Tökéletesen élesen élt a fejemben a kép róla, akkor sem lett volna meg az esélye a tévedésnek, ha változott volna, de így… mintha megállította volna az időt. Talán túl sokáig bámultam őt, megpróbálva összeszedni magam nyeltem egyet. – Azt hittem, hogy képzelődök, amikor megláttalak. – Mégis mit kell ilyenkor mondjon az ember, hogy ne tűnjön totális idiótának?

zeneszám •  40  • ©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
big bro
† Kedvenc dal :
You must be joking
† Tartózkodási hely :
wherever i want to be
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic, german teacher
† Humor :
i'm a funny person.. try me



Crystal Lola Alston ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 29, 2015 1:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


to Dane

Olyan rég jártam utoljára New Orleans-ban. Talán 13 lehettem, mikor a szüleim magukkal rángattak a bátyámmal minket ide, hétvégi utazás címszó alatt.. Persze annak sem az volt a célja, mint a címszó, amit sugall. Apu melója miatt jöttünk, és egy sétán kívül több időt nem is töltöttem a hotelszobán kívül.. Azonban, most nincsenek hátráltató tényezők körülöttem és a "munka" sem befolyásolhat majd abban, amit mára elterveztem. Végre került egy szabad hétvége, mikor azt tehetek, illetve oda mehetek, ahova akarok. Már annyit hallottam az ősök városáról, illetve a boszorkány negyedéről, hogy itt volt az ideje, hogy magam is vessek egy pillantást a helyszínre. Egyáltalán nem rémített meg az a tény, hogy a város utcáin folyton háborúk dúlnak, a vámpírok, boszik és farkasok egyszerüen képtelenek meglenni egymás mellett. Sőt, ha lehet ilyet mondani, ezek miatt is jöttem!  Rendesen vonzott az az atmoszféra, ami megtöltötte az utcákat. Mintha beszippantott volna az ereje, amint átléptem a városhatárt.
A nyakamba véve a várost, indultam el nézelődni,hol a múzeumokat, hol pedig a boltokat véve a másik után, közben semmi másra nem gondolva, a következő célpontomon kívül. A Bourbon Street pont olyan, volt mint ahogy elképzeltem.. filmbe illően szép.
Valahol a Dauphine Street környékén járhattam, visszafele a hotelhez, vásárlószatyrokkal a kezeim között,  kissé fájó lábakkal, közben azon morfondírozva, hogy felhívjam-e a bátyámat később. Nikből kiindulva az is előfordulhat, hogy jelenleg is vámpírokat szúrkál.. ám, az esetek többségében rám még úgyis tud időt szakítani. Olyan ritkán látjuk egymást, hogy szinte fel sem ismertem a múltkor a legújabb tetoválásai miatt. Megbeszéltük, hogy összefutunk valamikor, csak épp arra nem került sor, hogy hol, illetve mikor.

Szavak száma || remélem elmegy kezdőnek.. || Locked away || ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
the balance in my exist ◆ ◇
† Kedvenc dal :
sara bareilles - gravity ◆ ◇
† Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
† Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
† Humor :
cute ◆ ◇



Sophie Quenell ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 29, 2015 11:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Louis & Sophie
Meg tudtam érteni a törekvéseit. Én magam egyáltalán nem tartoztam az agresszív személyek táborába, mégis, amikor elveszítettem a szerelmemet bárkit, akit a kezem közé kaptam képes lett volna megölni… nem tettem, mert a riadt tekintetek és felgyorsult levegővételek megakadályoztak abban, hogy egy ártatlan, az én problémáimtól mérföldekre lévő lényt bántsak, ám számtalanszor nagyon közel álltam annak a bizonyos határnak az átlépéséhez, amit a hozzám hasonló életszemlélettel bírók leginkább megpróbáltam elkerülni. És én hittem abban, hogy Louis sem volt velejéig romlott, sőt… ha nem lettek volna a körülmények nem gondoltam volna, hogy elhagyták volna azok a szavak a száját, amelyek az előbb. Vagy túlságosan naiv voltam és elkönyvelhetem, hogy soha nem fogok felnőni ahhoz a világhoz, amiben éltem? Lehetséges, de mint barát minden jogom megvolt a reménykedésre és a rosszalló tekintetre, amely kissé visszatoszogathatta volna a velem szemben ülőt a jó útra.
- Velem minden rendben. - Válaszoltam a kérdésére. - Nagyjából. - Tettem hozzá, hogy őszintébbnek tűnjek. Eszemben sem volt füllenteni, inkább belekortyoltam a kávémba, hogy összeszedjem azokat a szavakat, amelyeket elé tárhatnék anélkül, hogy túlságosan unalmasnak mutatkoznék. Ennek is megvolt az esélye nálam… nem voltam az a tipikus teremtés, akit a figyelemfelkeltés éltetett. - Próbálok visszailleszkedni a kisvárosi életbe Mystic Falls-ban, csak azért jöttem ide, mert hívtál. Valahogy mindig visszakeveredek arra a helyre. - Halványan elmosolyodtam. Ott születtem, nőttem fel, szereztem barátokat, oda kötött minden, ami az emberi oldalamra emlékeztetett és nem engedett elkallódni. Ha másra nem, emlékezésre tényleg tökéletes volt számomra az a hely. - Szóval semmi nem történt, ami nagy dolog lenne. - Aprót rándítottam a jobb vállamon jelezve, hogy a jelentéktelenség tetejét ért el a történetem, nem volt ezen mit szépíteni. Nekem mégis megfelelt ez a felállás.
- Ha segíthetnék neked, azzal rögtön szépítenél az unalmas napjaimon. - Kerestem meg a tekintetét. - Miért van rám szükséged? Attól függetlenül, hogy még mindig nem tettél le a bosszúdról, mert ezt már tudom. Gondolom emiatt ülünk itt. - Mi más lett volna az indok esetében? Túl meghatározó volt számára a veszteség, amivel küzdött.

Δ bocsánat a késésért! Δ kwabs - walk Δ -

✖ K.P. ✖
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
† new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
† sweet nothing
† Humor :
† bitter



Louis N. Murat ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 29, 2015 7:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Hogy mikor voltak nekem egyáltalán úgy igazi barátaim? Az én birtokomban inkább haverok széles köre sorakozott, de épeszű ember tudja, hogy egy haver nem egyenlő egy baráttal. A kettő olyan távol áll egymástól, mint Washington Pekingtől, és... nem tudom. Talán ez az én hibám is. Sőt, biztos! De néha úgy vágytam egy férfias kis tanácsra... nem mintha engem annyira érdekelt volna más véleménye, hiszen teszek rájuk magasról. Ezért vagyok úgy, hogy ahány nőt tudok, megszerzek. Bár a szerelmem megismerése óta lecsökkent a megszerzett nők listája, de hát... sosem késő feleveníteni. A szerelmem halott. És a dühöm néha testi vágyakban testesül meg... Sophie azonban más volt. Ő... tényleg kivétel. Hozzá sosem kötöttek testi történések. Ez mindig valami barátságféleség volt. Nevetséges, mi? Egy férfival nem tudok barátkozni, de nőkkel igen? De ő tényleg valamiben különbözött... őt megbecsültem, nem úgy, mint a többi nemtársát, hiszen Sophie egymagában képviselte azt a tartást, melyet minden nőnek magában kellene tudnia. De asszem, jobban szeretnek mást magukban tudni.
Elkalandoztam. Mire bármit mondhattam volna a vigyorgások kellős közepette, már be is sétáltunk egy kávézóba, és leadta a rendeléseket. Nem tudtam betelni vele, hiszen annyira ritkán látom. Annyira ritkán ugrik a nyakamba, még ha csak képletesen értve is. És most is... mi végett kellett összejönnünk? A bosszúm miatt. Mert nem tudok róla lemondani. De lehet, ez tökéletes alkalom lesz ahhoz, hogy néhány munkaügyön kívüli találkát is egyeztessünk.
- Nem tudok lemondani róla. - ráztam meg a fejem egyszerűen, és mélyen szívtam be a levegőt. - A halálát akarom. - koccantak össze a fogaim, és mély levegővételekkel igyekeztem elfojtani a felgyülemlett haragot, nehogy valaki észrevegye a dühöm jeleit. - Sajnálom! - visszahoztam hirtelen. - Nem is kérdeztem... a te házad táján minden rendben?  

new adventure together

sophie

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
the balance in my exist ◆ ◇
† Kedvenc dal :
sara bareilles - gravity ◆ ◇
† Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
† Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
† Humor :
cute ◆ ◇



Sophie Quenell ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 22, 2015 4:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Louis & Sophie
Louis volt az egyik legelszántabb ember, akit ismertem. Vagyis vámpír, hogyha nagyon szőrszálhasogatóan akartam hozzáállni a dolgokhoz. Ismeretségünk jó néhány évre nyúlt vissza, kisegített, amikor szükségem volt egy kapaszkodóra, pedig fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok. Azt hittem én vagyok az egyetlen a hallhatatlanok világában, akiben maradt még ilyesfajta gesztusokra való hajlam, de megnyugodtam, amikor valaki megcáfolta ezt a teóriámat. Így persze, hogy jöttem, ahogy hívott. Ráértem, Mystic Falls-ban semmi sem történt, ami kényszerített volna a maradásra, tehát nem volt akadályozó tényezője annak, hogy felpattanjak egy repülőre és itt szálljak le. Végül is emiatt a meghívás miatt is köszönetet mondhatnék neki, hiszen legalább ismét kimozdultam egy kicsit abba a városba, ami mindig is szimpatikus volt, mégsem töltöttem el benne sok időt. Ám most változtathatok a helyzeten.
- Menjünk be. – Bólintottam az ötletére, miszerint igyunk meg egy kávét. Láttam a tekintetén, hogy lesz mesélnivalója bőven, ökölbe szorult keze pedig biztosított afelől, hogy cseppet sem enyhült a bosszúvágya és az ellenszenve a boszorkányok iránt. Így hogyan közöljem vele, hogy nemrégiben engem is felruháztak a vérvonalam által régebben birtokolt erővel? Jómagam sem tudtam, hogy boszorkányvér csörgedezett az ereimben, egy jó ismerősöm hívta fel rá a figyelmet és felajánlotta, hogy segít visszaszerezni egy szívességért cserébe. Belementem. Nem tekintettem magamat boszorkánynak, mivel sohasem varázsoltam, de vonzott a világ, mindig is csodáltam őket.
Belépve a helyiségbe helyet foglaltunk, a pincér rögtön mellettünk termett, leadtam a rendelésemet, ami egy kapucsínóra vonatkozott. Sokkalta jobban szerettem a kávét télen, olyankor sorra megtörtént a lehetetlennek tartott dolog, miszerint átfagytak az ujjaim, a forró bögre viszont szépen átmelegítette őket. Emberkoromban is fagyos voltam, lehet, hogy réges régi vámpírrá válásom alkalmával ez is felerősödött.
- Szóval megtaláltad? – Kérdeztem rá aztán a pincér távozásával. – Vagy csak nyomon vagy? Nem hittem, hogy még mindig keresed. Azt hittem, hogy már… - Inkább elharaptam a mondatom végét, miszerint feladta a küldetését. Mondhattam volna, hogy sokkal jobb lenne, ha továbblépne, de nem lett volna igaz. Én is elveszítettem a szerelmemet, aki szintén gyilkosság áldozata lett és ha kezeim közé kerülne az elkövető, nem fognám vissza magam annak ellenére, hogy nem voltam agresszív teremtés.

Δ ideértem *.* Δ kwabs - walk Δ -

✖ K.P. ✖
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
† new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
† sweet nothing
† Humor :
† bitter



Louis N. Murat ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 07, 2015 8:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Nem volt bennem félelem, hogy bárki felismer. Voltak ellenségeim, ahogyan mindenkinek. Olyan embert még nem szült anya, ki nem váltott volna ki egyesekből ellenszenvet, heves utálatot, s azt hiszem, hogy nekem több ellenségem van, mintsem barátom. Az egész helyzetet köszönhettem annak, hogy leírtam magamat az egész társaság előtt, akik egykoron családomat jelentették számomra. NEm volt nagy dicsőség bevallani, hogy sorjában pusztítom el a boszorkányokat, akik csak utamba keverednek, egy múltbéli sérelem miatt. Az a lány volt a legszebb számomra, olyan volt, mintha a szívem egy részét örökre magával vitte volna. Szívtelen világban élünk, s először fordult elő velem, hogy nem én kezdeményeztem évekre szóló hadjáratot, hanem egy boszorkány. Magyarázhatja nekem, hogy mindebbe nem vegyült az irántam érzett ellenszenv, mert akkor még nem ismert. A prédája vámpír volt. De az a préda az egyetlen nő volt, akit tisztelni s becsülni tudtam.
Elmosolyodtam, mikor bársonyos hangját meghallottam. Emlékeztetett valamire, amit egyesek életnek neveztek, de számomra nem volt más, mint egy távoli bolygónak tűnő emberi vonás. Nem voltam képes így bánni senkivel, legyen rokon vagy ellenség, ám ő minden értelemben kivételes helyet foglalt az életemben, miután pár éve összeakadtak útjaink, s kihúztam a bajból. Ez a nő túl okos, de mégis képes elhitetni az emberekkel, hogy ártatlan virágszál. Fakad ez talán a külleméből, a szépséges bőréből, lágy hullámú hajából... amely mindig virágillatot áraszt. Ez mind csak felszínes tulajdonsághalmaz, de őt belül sem rágják mételyek.
- Nem, nem volt felesleges idáig fáradnod. Jó nyomon vagyok abban, amiről más meséltem neked. A boszorkány megtalálásában, aki megölte a szerelmemet. - suttogtam, s akaratlanul is ökölbe szorult a kezem. - Igyunk meg egy kávét! - intettem az egyik üzlet felé egy nyomasztó sóhaj kíséretében.

new adventure together

sophie

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
the balance in my exist ◆ ◇
† Kedvenc dal :
sara bareilles - gravity ◆ ◇
† Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
† Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
† Humor :
cute ◆ ◇



Sophie Quenell ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 08, 2015 10:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Louis & Sophie
Régen jártam már New Orleans városában annak ellenére, hogy az utazgatás a legfőbb hobbim. Az otthonomnak Mystic Falls-t tekintettem, ott születtem, nevelkedtem fel, leltem barátokra, haltam meg, de a kisváros mindig is a szívem csücske marad a maga történelmével és különlegességével. Testközelből élhettem át az összes pillanatot, ami meghatározó volt, az egyik alapítócsalád leszármazottja vagyok, megjegyzem a legutolsó. Nekem nincsenek gyermekeim, unokáim, unokatestvéreim, mindenki meghalt, aki biológiailag a családom tagja volt, úgyhogy nem kellett volna lennie semminek, ami egy virginiai – a nagyvárosokhoz képest – tanyához köt. Mégsem tudtam soha véglegesen a hátam mögött hagyni a múltamat, ami szerencsésen összeforrott a jelenemmel az életem résztvevőinek hála. Akit persze sikeresen elhanyagoltam. Ismét. Pacsit magamnak.
New Orleans-ra nem hiszem, hogy az év bármelyik szakaszában rá lehetne aggatni azt a jelzőt, hogy nem vonzza magához az embereket. Volt egy megmagyarázhatatlan hangulata, atmoszférája, ami rögtön magába szippantotta az embert, ha átlépte a határt. Hát még a vámpírt… akinek arról is volt tudomása, hogy a természetfelettiek szinte felosztották maguk között a negyedeket és hogy folyamatos háború zajlik, ahol a vér literszámra folyik, de ez sem akadályoz meg senkit a partizásban… na az tud valamit. Nem akartam belekeveredni semmilyen ramazuriba, csak élvezni szerettem volna az itt eltöltött napjaimat és elintézni, amiért igazából jöttem. A távolság nem akadály, időm bőven akadt és Louis rendes tag, ritka kincs a mai világban. Főleg a vámpírok között.  Miatta koptattam az utcákat és amikor megpillantottam ácsorogni az egyik épület előtt, széles mosolyra húztam a számat. Mi értelme lenne pókerarccal indítani, amikor ő is és mindenki más tudja, hogy az nem az én stílusom? Előbb nyelnék le egy karót keresztben.
- Louis, szia! - Köszöntöttem annak ellenére, hogy már felém fordult és észre is vette az érkezésemet.
- Mi a helyzet? Ugye nem feleslegesen utaztam át az országon? - Kérdeztem kedvesen, semmilyen bántó vagy gúnyos, esetleg életunt él nem volt a hangomban. Csak annyi volt az egész, hogy a telefonban nem sok mindent árult el, én pedig a kíváncsi természetemről voltam híres.

Δ ideértem *.* Δ kwabs - walk Δ -

✖ K.P. ✖
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
† new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
† sweet nothing
† Humor :
† bitter



Louis N. Murat ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 07, 2015 10:30 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Nem gyakran tartózkodtam otthon az utóbbi időben. Inkább elkerültem a konfliktusokat. Mióta kiderült, hogy... ez a Pandora nevű lány tehet arról, hogy egykoron elveszítettem kedvesemet, jobbnak láttam, ha hagyom a világot egymagában... zajlani az eseményeket.
Emiatt vettem ki egy kis szobát itt, New Orleansban. Átmenetileg kénytelen voltam ide száműzni magam, hiszen az ügyeim ide szólítottak. Utána pedig mennem kell New York-ba, hogy lefolytassam azt a bizonyos kiállítást. Nem szeretek kritikus lenni... vagyis de, bizonyos szintig igen. Csak mikor már azt sem tudom, hol az otthonom, kissé neccessé válik a történet.
Egyfolytában a lakásban unatkoztam. Az élet pedig nem itt zajlik, hanem a város szívében. Erdejében. Határában. Mindenhol, csak nem az én unalmas vityillómban, ahol már lassan tényleg megfagy a levegő. Nem ártana felvennem egy takarítónőt, mert lassan már elásni lehetne egy embert azzal a sok szennyes gönccel, amit felhalmoztam a mosókonyhában. Egyáltalán minek nekem ekkora lakás, hacsak ideiglenesen vagyok itt? De bármikor jó lehet még a jövőben... mert ez a hely tökéletes lehet kiruccanás céljából, még ha nem is vagyok itt ismerős.
A telefonomra néztem, ideje lenne indulnom. Egy régi ismerőst kértem meg, hogy segítsen nekem egy ügyletben. Az utcán vártam őt. Itt bárhol be tudunk ülni egy kávéra, vagy akármi, ha úgy adódna. De biztosan úgy fog adódni, hiszen a papírokat nem fogom állva átnézni, és azokat sem, amiket ő fog hozni nekem. Jobb is ez a kis kitérő..


new adventure together

sophie

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Dauphine Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-