A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
helyi Vidámpark


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
#aftermidnight, #bloodonmyname
† Tartózkodási hely :
#mysticfalls
† Hobbi & foglalkozás :
#detective



Alana Moretti ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 03, 2016 10:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Roux & Moretti
ONE STEP AT A TIME

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ráérősen szaggatom a cukormázzal bevont falatokat, az sem zavar meg az elfoglaltságomban, ahogy Roux szimatot fog a hátam mögött. Nem forgatom a fejemet, mint egy akadémiáról frissen szabadult, előbb-utóbb felállunk és majd akkor alaposabban is szemügyre veszem a magának kinézett stand dolgozóját. A nekem kijutott srác arca megvan. A kávémért nyúlok, hogy egy korttyal kísérjem a lenyelt fánkadagot, mielőtt rákérdezek mi a gyanúja, de hamarabb folytatja, minthogy ezt megtegyem. Az adott műsor rögtönzötten bevont szereplőjeként nem tehetek róla, hogy felemásan emelkedik a szemöldököm és a tekintetem elég egyértelműen juttatja el hozzá a mondani valómat, egyetlen hang kiadása nélkül; 'megint a férfi-női viszonyok és a takarítás, komolyan?' Azok, akiknek a jelenet szól nem szemtől szemben állnak velem, így nem erőltetem meg magam a színészkedés terén. Nem is szólok, egész nyugodtan iszom tovább a fekete levest és elragadó természetességgel mutatom be a középső ujjamat, amikor elviharzik mellettem. Az viszont, hogy eddig szó nélkül hagytam nem jelenti azt, hogy nem is lenne hozzáfűzni valóm... dehogy, csak velősebb.
- Ne aggódj, tudom, hogy sosem fogok úgy fogazni, mint te. - dobom utána hangosan a kommentáromat. A normális, hétköznapi közmegítélésnek búcsút inthettem, amint belekezdett a játékba. Miért ne dobjak rajta egyet? Innentől édes mindegy nekem, egy újabb lapát nem fog kényelmetlenül érinteni. Látványosan sóhajtok és ennek megfelelően a drámai hatás növeléséért tőlem szokatlan módon gesztikulálok egy sort, amíg nem látom azt, hogy kellően magára vonta a kiszemeltjének a figyelmét. Ó, de még milyen kávéval jön nekem ezért! A megmaradt fánkkal nem foglalkozom, felmarom szalvétástul és elindulok a fiú irányába.
A mi beszélgetésünk sejtéseim szerint közel sem olyan izgalmasan telik, mint odabenn. A helyzet sem forró. Abból a pár jelből, amit volt szerencsém észrevenni nem azt olvastam ki, hogy az első noszogatás után úgy fog folyni a vallomása, mint a víz a csapból. Örülhet, hogy nem őt választotta Roux... és ez oknál fogva nincs is más teendőm, mint addig húzni az időt, amíg azok ketten ki nem jönnek a rémtanya területéről. A látvány elég impozáns a fiú számára, két szempontból is ösztönző. Én összefont karral nézem végig a bilincsbe verést, ismét egy pillanat, amikor nem kell feltennem egyetlen kérdést sem, az arcomra van írva minden, egyenest a társamnak címezve: 'a seggéből húztad ki ezt a magyarázatot?'
Kapva kapok az alkalmon, hogy a dorgálás helyett helytálló információk megosztására bírjam a kölyköt. A külseje alapján alig múlhatott húsz és az arcéle még nem találkozott soha borotvával - nem azért, mert szakáll ül rajta... Előveszem a kabátom belső zsebéből a noteszemet és egy tollat, arra az esetre, ha bármi fontos levésendő elhangozna ezekben a percekben. (...)
- A jegyzőkönyvbe te fogod belefogalmazni azt az 'esést'. - közlöm vele, ahogy az asztalhoz érek. Nem foglalok helyet. A székre támasztom a megüresedett kezeimet. A kávé hamar elfogyott. - Ami az esetet illeti szerintem nincs összefüggés a kettő között. Csak szerencsés véletlen. A srác elmondta, hogy hónapok óta zaklatta, zsarolta a pasas és nem ő az egyedüli a parkban, akit kitüntetett a figyelmével, de függetlenül attól, hogy mekkora egy rohadék ennél nagyobb merszet igénylő cselekedetet nem néz ki belőle. Okosat végképp. Ezzel az álláspontjával nincs egyedül. - a lélegzetvételnyi szünettel magamra célzok. Egy idióta seggfejnél nem tartom többre a dagadékot. - Megadtam neki a számom, hamarosan hívni fog, hogy a többi áldozat hajlandó-e tanúskodni ellene, hogy bíróságra vigyék az ügyet. Szimplán azért nem nézett ránk, mert mindegyikőjüknek megtiltotta, hogy a rendőrséghez forduljon: tipikus esete a megfélemlítésnek. - zsebre vágom a kezem és egy lépést hátrálok. Gyanúsítottal a hátsó ülésen nem lődöröghetünk itt, még akkor se, ha lenne mit kideríteni. A helyszínelők intézkednek, de nem tesznek eleget a protokollnak azáltal, hogy messzebbről látják az autót, az nem minősül felügyeletnek.
- Vagy te többre jutottál és van más oka is annak, hogy bilincsbe verted? - a szexuális erőszak, a zsarolás mellett a rágalmazás is szóba jöhet a pasasnál, ha még egy gyilkossághoz is hozzá lehet kötni biztos lehet benne, hogy hosszú és fájdalmas éveket fog a hűvösön tölteni, rettegve a közös zuhanyzás gondolatától.

yes, weed ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Kedvenc dal :
I bet my life
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Zsaru
† Humor :
Szarkasztikus de akad



Henry Roux ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 17, 2016 5:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Moretti & Roux
i am gonna catch this motherfucker.  
[You must be registered and logged in to see this image.]

Hagyom, hogy tegye a hülyét előttem és azt is, hogy teljesen hülyének nézzen. Húsz évvel vagyok idősebb nála s ez alatt a húsz év alatt eleget tanultam az emberi viselkedésről és arról, hogy miképp lehet felfedezni ha valaki hazudni akar nekünk. Alana ügyes és eszes ehhez kétség sem fér; a legtöbb ember valami nagyon hihetőnek hangzó hosszú történettel próbálná meg elterelni a figyelmemet. Neki azonban a szeme sem rebben, mikor kiejti a szavait. A fánk... a fánk buktatta le. Ahogy megállt az eredeti mozdulat és megfeszült a nyakán a bőr és elernyedt egy pillanattal később. Belekortyolok a kávéba és elégedetten tolom elé a másik fánkot is. Még csak el sem mosolyodom mikor ismét a koffeinbe kortyolok. Moretti mögé pillantok. A kölyök ideges. Harmadjára rendezi újra a megnyerhető plüssöket mióta helyet foglaltunk. Egyenesen nem mer ránk nézni de újra és újra felénk pillant, még munkatársa le sem veszi a szemét a kölyökről. - Mögötted. A vurslis fiú. A tied. A mellette lévő bódé az enyém de előtte még kíváncsi vagyok valamire... - húzom elő a cigarettát újra. Ja sokat dohányzok. Te meg kussolj, én sem mondom meg, hogy mennyit zabálj, nem? Továbbra is a fút tartom szemmel és csak a szemem sarkából figyelem a vurslis mellett álló alakot. Nagydarab állat. Ránézésre a harmincas éveinek a végén jár. Húsos ujjai mocskosak, azt innen is láttam az előbb és lefogadom, hogy nem véletlen figyeli ennyire azt a nyomorult kölyköt aki hozzá képest patyolat tiszta. Sőt. Túlságosan tiszta. Rágyújtok. - Az a kölyök fél de nem tőlünk. Kérdezd az ügyről de ne add jelét annak, hogy... - megcsóválom a fejem és felemelem két kezemet ártatlanul. - Jó-jó tudom. - előzőm meg és felemelem a hangomat. - Felnőtt nő vagy és nem kell, hogy megmondjam, hogyan végezd a munkád igaz? - kérdem hevesen megemelkedve a helyemről, pedig aztán Moretti egy kurva szót sem szólt. Szerencsére tudom, hogy a nő elég eszes ahhoz, hogy már a hangszínváltozásomból rájöjjön, ez a kis műsor még véletlenül sem neki szól. - Nem mondta senki, hogy itt nem tudod fejebb baszni magad a ranglétrán mi? Ha nem tetszik, hogy egy férfi dirigál, húzzál el takarítani. Abban talán jó vagy. - szitkozódva hagyom magára. Jó-jó tudom, jövök neki egy kávéval. A legtöbb nő ocsmánynak titulál és felháborodva figyel de megnyugtat a gondolat, hogy nem valami ostoba liba a társam hanem Moretti. Hangosan úgy sem fogom elismerni de örülök, hogy ő van mellettem. Főleg mert még a célpontom tökéletesen elégedett képpel jön utánam, hogy gratuláljon amiért lerendeztem a kis kurvát, addig Moretti, a társam, tökéletesen tisztában van vele, hogy egyetlen szavamat sem gondoltam komolyan. S nem is tévedek. A hájpacni a nyomomban és be is jön utánam a hülyéje a rémekkel teli barlangba. Hallom, ahogy azt kiabálja, nyomozó én meg lefékezek és bevárom ocsmány, levegőért kapkodó alakját. - Sajnálom de nem tudtam nem meghallani amit annak a … - mély levegőt vesz – amit annak a nőnek mondott. - ejti ki a nő szót, úgy, mintha nem létezne undorítóbb dolog a földön. - Ja, hogy az. Valakinek meg kell tanítani nekik, hol a helyük, nem? - rántom meg a vállamat ő pedig bőszen bólogat. - Bárcsak lenne valaki aki itt is megtenné. Tudja a főnök lánya... - elhúzza a pofáját de aztán elkussol. - Kitalálom. - Veszem át a szót – Apuci szeme fénye a kis kurva és dirigál minden férfinek aki csak az útjába kerül. - Bólogat és felbátorodik. - Ahogy mondja nyomozó. Az a kis kurva mindenki munkáját lehúzza az apja előtt. Persze senki nem mondja meg neki, húzzon a fenébe. Nők nyomozó. Az összesre póráz kéne. A férfiak tudják mi a dolguk de ők... - érzem, hogy ki fog bújni a szög a zsákból. Megkínálom cigarettával és elveszi. - Főleg az új gyerek aki mellettem dolgozik. Sam. Igaz kell mellé valaki aki megmondja neki mi a dolga... - felpillantok. - A kölyök? Áh igen. Helyes kis kölyök. - nyúlok a farkamhoz és ragadom meg a gatyán keresztül. Hevesen bólogat. - Ó igen. Először nem akarta de tudja milyen ez... kellett egy kis biztatás... kicsit erőteljesebben kellett fellépnem de végül élvezte... ügyesen dolgozik a fiú. Jól megjárattam benne a farkam nyomozó, ki kéne próbálnia. - Bólintok egyöntetűen. Ó igen. - Mutassa meg. - adom a parancsot mire a barom előkapja a farkát és verni kezdi. Én pedig fejbebaszom az öklömmel és rálépek nemesebbik tagjára. Az orrából ömleni kezd a vér és a farka meg... no hagyjuk. Elég az hozzá, hogy mikor kijövünk rá sem mer nézni a kölyökre. Morettire pillantok miközben a bilincs kattan a rohadék csuklóin. - Elesett. - rántom meg a vállam és a rendőrautóhoz kísérem a perverz állatot akibe egy maroknyi ész sem szorul majd visszaülök a kávém mellé és várom, hogy Moretti meghozza a híreket.

[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
#aftermidnight, #bloodonmyname
† Tartózkodási hely :
#mysticfalls
† Hobbi & foglalkozás :
#detective



Alana Moretti ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 24, 2015 9:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Roux & Moretti
ONE STEP AT A TIME

[You must be registered and logged in to see this image.]
A visszakérdezését, mintha meg sem hallottam volna. Ne adja a hülyét - tudom, hogy a lelke mélyén az. Az időzítést nem kultiválom, kifejezetten hálás vagyok az értesítésnek szegény nő kárára, valamivel el kell terelnem a gondolataimat az ebédemet megzavarók körül. A munka a legjobb erre, úgyhogy viselkedjünk profikként, utána annyit nézheti a hátsómat, amennyit akarja. Első ízben sem ez zavart.
A kezembe került papírokat és iratok közt megtalálom a kérdésére választ nyújtó okmányt. A szervdonorságot tisztázó kártya túloldalán hamar megtalálom a nekünk kellő információt.
- HIV fertőzött volt. - tájékoztatom velősen, ahogy tovább olvasom az orvosi jelentést és egyetlen biccentéssel nyugtázom a vizsgálatra vonatkozó kérést - az aktára tűzött tollal felírom a 'további megjegyzések' részhez -, akárcsak a kérdést megerősítésként. Kötelek. A bőréig hatolóan, mert a megbontott szál darabkái még innen láthatóan is beleágyazódtak a húsába a csuklóján, ami a küzdelem jeleire utalt. Ha narkotikumot is használt az elkövető, nem nyugtató fajtából választott.
- Máris. - nézek fel a másodperc töredékére a betűhalomból, ahogy a zacskóba helyezi a bizonyítékot Roux. Kézhez kapva vetek rá egy alaposabb pillantás közelebbről is, a fehér anyag, amiről szó van.. az előző oldalon láttam. - Igen, a haján lévőről küldtek és egyezik a fülön találttal, ami feltételezhetően ipari felhasználású vegyi anyagi, valamiféle elegy, de nem tudják elemzés nélkül pontosan megmondani. Egyfajta tisztítószernek jegyezték be ideiglenesen. - a leírtak nem adnak meghökkenésre okot. Nem ez lenne az első eset, ahol a beteges tévképzetek mellé tisztaságmánia társul. Az akaratát érvényesíti ezáltal is, a felsőbbrendűség gondolatával kacérkodik az áldozat előtt. Pszichiátriai eset. - A halál beállta, pedig nagyjából négy órával ezelőtt történhetett. A hullát csak nemrég fedezték fel, ami egy ilyen forgalmas helynél különös. Ide kellett helyezzék. - undorral fordulok el a meggyalázott holttest felől, csendes hálával adózva a cigarettából szálló füstért, ami elnyomja a szagát és a fiú felől érdeklődök. A jelentések eddig nem szóltak gyerekbántalmazásról, de ki tudja mikor pattan el egy újabb húr a fickó fejében... vagy egy másik, ami Henry türelmét illeti. Ismét különösen kevés van neki, mint minden hasonló esetnél. Csak emiatt nem vágom erősen tarkón a megjegyzéseiért és maradok a szemmel verés figyelmeztetésénél, ami némi modort eredményez a részéről. Egy hihetetlen udvarias kérő szót, mire enyhültebb, halkabb sóhaj szakad ki a tüdőmből.
- Köszönjük az együttműködést, ha erre a papírra leírja... - húzom elő a zsebemből a cetlit. - ...az iskola címét, akkor az órák végeztével gondoskodunk, gondoskodom a fiúról. A gyámügyeseket lerendezem, ha nincs semmilyen közelebbi rokona, akinél ideiglenesen el lehetne helyezni a jogerős döntéshozatalig. - a társam stílusa után tisztogatva hangsúlyozom ki, hogy ki fogja közölni a fiúval a gyászhírt. Ha ennyit látnék tőle én sem bíznám rá a feladatot, hogy elmondja valakinek a közeli hozzátartozója halálát... de arról nem kell tudnia a rendőrnőnek, hogy ez másként lesz. Ez az ő asztala. Az ő lezárása.

A legszükségesebb információk tulajt cserélnek, első sorban az elérhetőségek. Szeretem visszaellenőrizni, hogy kikkel kellett együtt dolgoznom egy ügyön a későbbi visszanyomozhatóság miatt, ha probléma akadt. A szokásos papírforma, protokoll követő elv. Végül visszaadom a mappát, hogy folytassák a helyszínelést és értesítsenek, ha új adatot sikerül felvenniük a rendszerbe. A mi feladatunk odabent folytatódik, amihez már megvannak a jegyek is.
A fánk hallatán először összefut a nyál a számba, de hamar elkapja a gyomromat a görcs. Egyből, de nem adom jelét.
- Benne vagyok, ha nem az előző napit hagyták elől. - a kávét illetően szóra sem kell nyitnom a számat: alapkellékem a koffein az utóbbi egy hónapban. Többet iszom, mint vizet. Nem egészséges, de... ez legyen a legnagyobb kritika, ami az életvitelemet éri.
Kacsintás. Vigyor. A csipkelődés célt ér, felfelé pattan a szám sarka és visszakézből kapja a revansomat rá.
- Tudom, hogy jobb seggem van, mint neked... ha gondolod kölcsön adhatom, hátha javít a tieden. Ne aggódj, streccses anyag. - döntöm meg az üstökömet, mielőtt a szemem sarkából, félig visszafordítva az egy lépés előnyömből észre nem venném a nekünk való bódét.  Az alkalmazottak a riadószó és a levegőbe röppent pletyka miatt főként a bejárat környékén tobzódnak, már azok, akik megtehették, hogy elhagyják a helyüket a relatíve kevés látogatóra való tekintettel. A kezelők a helyük kellett, hogy maradjanak. Egyszerű lesz a szemtanúk levadászása, akárcsak a személyzeti nyilvántartóé.
- Azt azért nem mondanám, hogy az a legjobb számára. - minél később... visszaemlékezve, gyerekfejjel utolsóként megtudni a híreket eléggé pocsék érzés volt. A fánkot illetően könnyen túlteszem magam a cukorpóni hiányát, mert amint leülünk és kézközelbe kapom a kávét: a lehető legnagyobb természetességgel cserélem ki az övére. A fekete leves ízesítése hibátlan, értékelem, nem bosszúból cselekszem, de a szomszéd fánkja mindig étvágygerjesztőbb...
Az ujjaim közé kaparintva már harapnék is bele, hogy eloszlassam az étkezési zavarokra utaló kételyeket, amikor szinte gyomorszájon vág az észrevételével. Letörök egy darabot az édességből, egy falatra való darabot. Nem különösebben érint komolyan, hogy szóba hozza, nem feltételezem, hogy ne tudnám elkendőzni a figyelmét.
- Köszönöm a felajánlást, de pár elrontott ebéd miatt nem kell amiatt aggódni, hogy fogyókúrára fogtam magam. Elsóztam, legyűrt, nagy kaland. - füllentek egy nemtörődő vállvonással megtoldva a reakciómat és bekapom a kiporciózott fánkdarabot. Nem egy hihetetlen történettel próbáltam meg lenyűgözni, ez kellően hiteles, nem a főzőtudásomról vagyok híres, balesetek, pedig megtörténnek. Mit bánom én, nem akarom, hogy a gondolataim közül ki kelljen kaparnom a sztorit. Elég önmagammal megvitatnom, mert tudom, hogy helyesen jártam el... nem az én hibám, nem én adtam a kezébe a pisztolyt, amivel öngyilkosságot követett el... az agyam felfogja, csak a lelkiismeretem bonyolítja a dolgokat.
- ...de ha biztosra akarsz menni: ideadhatod azt a rózsaszínt is. - bökök tekintetemmel a másik fánkra, amelyik eredetileg nekem lett szánva. Most úgysem Krauser körül járnak a gondolataim, jobbá nem, így nem esik nehezemre bizonyításként azt is elfogyasztani. A sunyin összébbszűkülő pillantásom sem sugall mást: elfogadja-e, hogy elfogadtam a 'kihívást'?
Nem hagyom magam kizökkenteni.

can't hold us ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Kedvenc dal :
I bet my life
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Zsaru
† Humor :
Szarkasztikus de akad



Henry Roux ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 9:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Moretti & Roux
i am gonna catch this motherfucker.  
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ahogy megemelkedem végignézek a Moretti mellett álló nőn. Látom, hogy nem tetszik neki a stílusom de őszintén szólva leszarom. Nem kell, hogy tetszek neki. A munkámat vagyok itt végezni és nem azért, hogy belemártsam a faszomat valamelyik nagyszájú kisasszonyba. Az már más kérdés, hogy Moretti segge nagyon is olyan látvány amiért megéri elviselni a nő könyökét az oldalamban. - Mivan? - nézek rá ártatlanul, mint aki tényleg csak a farmert tanulmányozta. Aztán persze megkomolyodok az infók hallatán. - Tudni akarom miért nem adhatott vért. - szögezem le első körben, megragadva azt az információt amiben a nő eltér a többi áldozattól akiknek bár mint nullás volt a vércsoportjuk, mind szervdonorok is voltak. - A boncolás során futtassanak le tesztet a legtöbb ismert narkotikumra. - pillantok fel Morettire – Kötelek? - kérdem némiképp elhúzva a számat. Értetlenkedve pillantok le a nőre. - Rosszkor voltál, rossz helyen? - megcsóválom a fejemet... - Nem, itt nem csak erről van szó, ugye Carla? - ismét leguggolok a nő mellé. Előkapom tollamat és óvatosan tolom arrébb arcából a tincseket, amiken némi valami anyag található. Kicsit hátrébb hajolok majd hümmögök egyet az orrom alatt. - Nézd meg, hogy a haján található anyagról küldtek-e mintát bevizsgálásra. - mondom Morettinek majd előhúzom a zsebemből a műanyag zacskót és a toll meg némi kézügyesség segítségével elég adagot söprök bele. Lezárom majd át is adom a társamnak. Ő szeret mindent a papírforma szerint intézni, amitől én a legtöbb esetben agyfaszt kapok... szerencséjére azonban a papírokat is kitölti cserébe. - A füléről írnak valamit? - nézek fel egy pillanatra, ahogy egészen közel hajolok és beleszagolok a nő fülébe majd undorodva rázom meg magamat. - Basszus. - Két lábra verem magam. - Szagold meg. - nézek a társamra miközben arrébb húzódom és rágyújtok. - Ez most már. Ez személyes volt. Oh Carla. - sosem voltam közönyös az áldozatokkal szemben. Lehet hogy egy utolsó seggfej vagyok de a munkámba senki nem köthet bele. - Felteszem ma még óhajt válaszolni a kollégám kérdésére. - jegyzem meg félvállról mert hogy a gyerekről még semmi nem derült ki. A kisasszony haptákba vágja magát és még csak rám sem pillant. Ó, jajj de rossz is nekem. - Freddie Berrigan. Jelenleg az iskolában van. Akarja, hogy értesítsük? - hatalmasat sóhajtok. - Nem, köszönjük. Még csak az kéne, hogy maga menjen. Előbb sírná el magát, mint a gyerek. - nem vagyok valami kedves. Nehezen is viselem, ha egy gyereket elszakítanak az anyja mellől. Az én anyámat is megerőszakolták. - Adjon meg minden adatot Morettinek. - mondom hűvösen és mikor társamra nézek, elhúzom a számat tekintete láttán. - Kérem. - teszem hozzá és elfordulva intek a halottkémnek, hogy most már vihetik a nőt. - A ruhájára faforgács és csillám ragadt. - veregetem vállon a férfit majd elindulok a vidámpark bejáratához. - Két jegyet. - csapom le a pénzt és megvárom még Alana is megérkezik majd előre engedve tessékelem be a bejáraton. - Fánkot? - kérdem a nőtől mikor az első árust meglátom. - Nekem feltétlen kell, meg egy kávé is. - tudom, hogy a legtöbben akik már dolgoztak velem, tudják, hogy mellre szívom ha nő az áldozat, pláne ha gyerekkel van. Ahogy azt is, hogy Moretti jobban ismer, mint a legtöbben és tudja, hogy nagyon is személyes ez az ügy számomra. - Persze előre engedlek a sorban. - kacsintok a nőre azzal a levakarhatatlan, irritáló vigyorral aminek hála már többen jártak az ágyamban, mint ahányan itt sorban. - Jó az új farmer. - jegyzem meg vigyorogva és egy utolsót szívva a cigarettába nyomom el és hajítom a kukába. - Járjunk egyet. Alkalmazottak elsősorban. Láttak, hallottak-e valamit. Szerezzük beosztásokat. Utána elmegyünk a gyerekért. Egy ilyen hírrel nem kell letaroltunk. Minél később tudja meg... - nem fejezem be. Nincs szükség rá. Az utóbbi években épp elég ilyet láttam már. Ez a rohadék pedig... - Két fánk. Az egyik azokkal a nyomorult színes cukrokkal és két kávé. Az egyik feketén, a másikba egy cukor és tejszínhab. - A nő bólint. Mikor megkapom amit kértem, helyet foglalok. A nőnek tolom a színes szarságokkal teli fánkot és a tejszínhabos kávét. - Azt gondolod nem tudom, hogy hol végezte már megint az ebéded? - vonom fel a szemöldököm. - Nem fog ártani annak a csinos alakodnak, becsszó. Ha mégis... - kortyolok bele a kávémba. - Ígérem ott leszek, hogy legyen kivel ledolgoznod. - kacsintok rá de arcom továbbra is komoly marad. Tudom, hogy van valami ami halálra stresszeli de amíg cseszik beavatni, nem tehetek semmit.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
#aftermidnight, #bloodonmyname
† Tartózkodási hely :
#mysticfalls
† Hobbi & foglalkozás :
#detective



Alana Moretti ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 8:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Roux & Moretti
ONE STEP AT A TIME

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megpaskoltam kétszer az arcomat, mielőtt átmentem a hívószóra. Szószerint helyre pofoztam a koncentrációs képességeimet, éber kopóként nézek végig a pakolás során előkerülő képeken és felemelem az egyiket, hogy közelebbről is megnézhessem. A szóban forgó nőről készült egy másik szögből, látható rajta a fognyomat, amire külön felhívja a figyelmet Roux. Önkénytelen reakció, ahogy undorral vegyes furcsállással emelkedik meg a szemöldököm a részletek ismertetése közben. Abberált barom. Rátámaszkodok az asztalra, hogy a többi fölé hajolva jobban átlássam az összefüggéseket, de közben nem veszítem el az ismertetés alatt diktált fonalat, csak ezzel párhuzamosan gondolkodom, aminek egy megerősítő bólintás után hangot adok. Megyek persze.
- A védjegyei nagyvonalakban tehát a következők. Egy; az áldozatai prostituáltak, kettő; egyedülálló anyák, három; mindegyikőjüket megfojtotta, négy; nekrofil hajlamai vannak, öt; más fogsorának a lenyomatával dekorál, hogy ne lehessen beazonosítani. - kezemen számolom az újabb és újabb pontokat. Az ötös pont okos, mégha beteges is a többivel együtt. - Az úton átnyálazom magam rajtuk. Csak ennyi van? - nyúlok a listáért, amin fel vannak tüntetve a megfigyelt és elemzett adatok eredményekkel együtt. Többre nem lesz szükségem, első sorban időm, mielőtt a helyszínre érnénk, de vállalom az elvitt anyagért a felelősséget az időre.
Húsz perc elegendő volt ahhoz, hogy kellően megismerjem a gyilkosunkat. Domináns személyiség, erre utalnak a fojtogatás nyomai mindegyik esetnél. Csak a halál beállta után közösült az áldozatokkal, ami több mindenre enged következtetni. Undorra, megbecstelenítésre, megspékelve némi nőhiánnyal. A foglalkozásorientációja, pedig egyértelműen a gyerekekkel kell összefüggésben legyen, ez volt a fétise. Talán ő is ilyen anyával nőtt fel, haragszik rá, bosszút akar állni, rengeteg a variáns. A fogak az egyedüliek igazából, amiket nem tudok hova tenni, hiába törtem rajta a fejem a képeket nézegetve és az orvosi szakvéleményt. Rengeteg a felmerülő kérdés, de az itt nem szereplő részletekre majd rákérdezek a helyszínszemlét követően. Néha jobb egyes információk hiányában vizsgálódni, hogy ne szaladjon át a tekintetem máson, amit mindennek a fényében lényegtelennek titulálnék.
Az iratokat tartalmazó mappával a kezemben sorolok be a férfi mellé. Nem megyek előre, hogy diplomatikusabb módon kerüljön áttételre az ügy, hagyom inkább érvényesülni, ezáltal hamarabb kapom kézhez az általuk már összeszedett adatokat. A gyerekkel kapcsolatosak különösen érdekelnek, mennyire egyeznek az előző esetekkel. A bemutatásnál csak egy biccentéssel köszöntöm a velük szemben álló rendőrt, nem a csevegni jöttünk, így elég, ha egyikünk teszi. A majdnem hepciáskodásba váltó kollégát egyetlen karérintéssel, cinkos pillantással csitítom - gondoljon bele, én vele dolgozom. Biztatóan paskolom meg a felkarját, miközben már az egyik nő odasiet a mappájukkal. Ezzel egy időben hívja fel a figyelmem Roux. Odalépek a már a kitöltött lapokon futtatva a szemeimet.
- Igen. - rövidre fogom a választ, a címszavak túlságosan lekötnek és a szemléhez szükséges részek tanulmányozása. Eljutok a gyermekig. Valószínűleg az első iskolai képe lehet az ing-nyakkendő kombóból és a széles vigyorból kiindulva.
- Pontosan és a kissrác hét-nyolc év körüli. - kikapom a szabad kezemmel, hogy ha akarja megnézze, de nem szakadok még el a soroktól. Pont a végére érek, amikor feláll.
- A neve Carla Berrigan. 1986. április 2-án született a kaliforniai Palo Altoban. Pincérként van bejelentve a Bourge-ban. Másodállásban. Nullás a vére, de nem adhat. Szerdonor sem lehet belőle. A halottkém szerint a halál reggel nyolc és negyed tíz közé tehető. A holttestet elmozdították. Fognyomok találhatóak a belső combján, a nyakán, pedig a fojtogatás jelei, amit alátámasztanak a szemében elpattant hajszálerek. A testén több helyen vannak lekötözésre következtetni engedő horzsolások, a felkarján erős szorítás érte, innen a véraláfutás. A behatolás hátulról történt, a fejét eközben valószínűleg jobbra fordította, a ránehezedő nyomás miatt megzúzódott a bal járomcsontja. A cipője talpán  építkezésről származó hordalékanyagot találtak, ezt beküldték elemzésre. - előrébb lépek, hogy most én guggoljak le és nézzem meg közelebbről a testet. Közben nem átallok a könyökömmel oldalba bökni a férfit, ezzel is a tudtára adva, hogy nem kerülte el a figyelmemet a hátsóm iránti aggodalma, de az autó ülése nem tett benne kárt.
- A gyerekkel mi történt, hol van jelenleg? - nézek hátra egy pillanatra a vállam felett a rendőrtisztre, aki velünk maradt a helyszínen, hogy válaszoljon a kérdésemre. Erről nem találtam feljegyzést, csak említve van, amit már elmondtam róla, kiegészítve annyival, hogy 2008-as születésű a pénztárcában talált ultrahang felvételen szereplő dátumból kikövetkeztetve.

can't hold us ||[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Alana Moretti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 24, 2015 2:40 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Kedvenc dal :
I bet my life
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Zsaru
† Humor :
Szarkasztikus de akad



Henry Roux ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 3:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Moretti & Roux
i am gonna catch this motherfucker.  
[You must be registered and logged in to see this image.]

A meg nem kapott szívélyes fogadtatásomat követően az irodában, betessékeltem Morettit a bizonyítékraktárba. - Pár hónapja Richmondban nyomoztam egy gyilkosság során. - nyúlok fel az egyik fenti dobozért, miközben magyarázok. - Az áldozat egy 31 éves, egyedülálló anya volt aki prostitúcióval kereste a kenyerét. - leemelem a tetőt és arrébb lököm majd kiemelem a fotókat és Moretti elé dobom őket. - Mint azt láthatod, a nőt megfojtották. A bonctani jelentés szerint a halál után megerőszakolták és ha jól megnézed – mutatok a fotón a meztelen a boncasztalon fekvő meztelen nő combjára – az az eszement állat meg is harapdálta. - megcsóválom a fejem – Nem a saját fogaival. A fogak tulajdonosa egy autógázolásban életét vesztő hatvanhét éves asszony akinek nem voltak hozzátartozói, sem senkije. Az áldozatnak semmi köze a gázoláshoz, a két eset ráadásul más államban is történt. Tovább nyomoztam volna mert szerintem az ügy kapcsolódok egy hét hónappal ezelőttihez is. Csak az éppen Washingtonban történt. Minden ugyan így. Öt perce kaptam a hívást a vimádparkból, hogy egy összeharapdált női holttestet találtak a vidámpark nyugati felén. Bármiben lefogadom, hogy ugyan az a faszkalap a tettes. Velem tartasz?
A kérdésem valójában költői mert tudom, hogy igent mond. Moretti kemény nő, nem riad vissza a kihívástól és épp annyira rühelli ezeket a faszkalapokat, mint én. Arról nem is beszélve, hogy a társam, tehát kénytelen velem dolgozni az ügyön. Húsz perc kocsikázás után, már meg is érkezünk a helyszínre ahol a helyi rendőrök már kordont vontak az áldozat köré. Lassú léptekkel közelítek a felöltöztetett nő felé. Szoknyáján a ráncok elsimítva, ingén a gombok visszabújtatva helyükre. - Roux, FBI. - nyomom a felém siető látszólag nagyon is buzgó mócsing rendőr képébe a jelvényemet. - A társam, Moretti nyomozó. - intek a mellettem álló nőre majd megemelem a kordont. - Uram, nem értem, hogy ez... - nem hagyom, hogy végigmondja, Nincs nekem időm ilyenekre. - Nem kell értenie. Átvesszük az ügyet. - ha továbbra is feltart akkor intek a nőnek, hogy tüntesse el a közelemből, mert orrba találom verni. Én közel sem vagyok olyan türelmes mint a társam. - Moretti! - szólok oda a nőnek, miközben leguggolok a nő mellé. - Odaadta az iratokat? - kérdem a nőtől aki ha bólint már rá is kérdezek. - Had találjam ki. Nem csak, hogy minden a helyén és nem hiányzik egyetlen dollár sem de egy kisfiú képe is ott van. - Ezt honnan tudja? - hallom meg a seriff helyettes hangját mire felemelkedem és a nő csuklójára bökök. - Azt a karkötőt egy gyerek csinálta és egy prostituált sem vesz ilyet magának. Mivel azonban nem mondhatta meg hova megy dolgozni, magán hagyta. Nem volt ideje levenni. Mit tudunk? - fordítom figyelmem inkább most már Morettire... meg egy pillanatra a seggére is az új farmerben.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 23, 2015 7:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Folytatás ➝ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 19, 2015 9:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
A csendkirály játékban már egykor az iskolában is én voltam a vesztes, szóval azt hiszem ezt nagyon nem nekem találták ki, mert ha mondanivalóm volt, akkor azt szerettem minél hamarabb és minél részletesebben közölni, és azt hiszem ez a mostani esetben sem lesz másképp, noha tudom, hogy ez amúgy milyen következményekkel jár. Úgy értem tisztában vagyok vele, már abban a pillanatban, hogy felé fordulok és beszélni kezdek, hogy ennek rám nézve nem éppen a legkellemesebb következményei lesznek, mégsem tudom megállni. Franc essen a hülye fecsegőmbe! Képtelen vagyok megállni akár egy percre is, hogy ne pofázzak? Úgy tűnik igen és egyre inkább igen! A kifakadásom átmenet aközött amikor egy nyamvadék kalácsért vágtam földhöz magam a supermarketben, a mamám meg rákvörös arccal exkuzálta magát a megdöbbent eladók előtt. És mindössze 3 éves voltam, nagy színésznő ami a drámát illeti. És átmenet a megbántott és megsértett kislány között akitől éppen most vették el az oviban a fél szemű lencsikét akivel szeretett játszani, és akinek mindig csálén sikerült befonni a lenszőke haját. Szóval akkor lássuk a tényeket: adott egy ki tudja mi a franccal kereskedő srác, mert ezt azóta sem sikerült kihúznom egyik értelmiségi haveromból sem, csak annyit, hogy valami gyógyszer...gyógyszer, remek, még a végén kiderül, hogy egy pofátlanul kiakasztó őrangyallal hozott össze a jószerencsém. Mondjuk lehet benne valami, eddig kétszer mentett meg, de adj isten, hogy elmondja miért tette...neeeeeeem csak oldalról néz rám, egy rohadt szó nem hagyja el a száját, és kezd már kicsit frusztráló lenni a kirohanásomra adott némaság. Mondj már valamit banyek, akármit, küldj el a francba, de ne játszd nekem a közömböst! Azt hiszem kezdett ráérezni, hogy mivel lehet a legjobban kiakasztani, és mikor ráérzel önnön hatalmasságodra és befolyásodra a másikat illetően, piszkosul elkezded kihasználni. A közömbösség, úgy van! Ez az a tulajdonság, amit a túlzó kedvességénél és a kőbunkóságnál is jobban utáltam. A közömbös ember érdektelen, a közömbös embernek nincsenek kimutatható érzelmei, a közömbös ember nem tud adni és nem tud fogadni...a közömbös ember igazából nem is él. Üres mint egy kiszippantott pöcegödör és kb annyira bűzlik is az élete. A különös amúgy az volt, hogy Ewant én nem ilyennek láttam és azért nem ilyennek, mert eddig kétszer volt alkalmam kifakadni látni, és persze velem szemben is volt pár megnyilvánulása...gyűlölet, harag akármi, de semmiképpen sem voltam neki érdektelen. Kattogott az agyam rendesen, és amíg vezetett én nemes egyszerűséggel, szuszogva mint valami porral telítődött gőzgép fújtattam és belebámultam a képébe.Le akartam higgadni, és remegtem az indulattól, de nem gyűlöltem, pedig istenazatyám annyira akartam és nem ment. Mintha valami kattant volna bennem, mintha azok a bizonyos ördögök akik az előbb szétrugdalták a számat és kikényszerítették belőlem azokat a hisztériás szavakat azok most ott tépték és cibálták volna minden porcikámat, szurkáltak a pokoli villáikkal, és cukkoltak, hogy ha már belekezdtem akkor tessék, folytassam is! Mondjam el szépen neki, hogy k@rva rosszul látja a dolgokat, hogy úgy ítél meg, hogy fogalma sincs arról milyen vagyok...igaz ez fordítva megint csak igaz volt. Abból gazdálkodtunk amit láttunk azon a bizonyos napon egymásból és ezt szépen ahogyan azt illik egy torz üvegen keresztül szemléltük amely még inkább mást kezdett mutatni. Nem azt aki valójában voltunk, hanem valami sokkal rosszabbat.
Na ha már elveszítettem a fogadást akkor hazáig nem lesz egy csendes utunk, mert kettőnk közül legalábbis én mindenképpen beszélni, fogok és csendre sem inthet, mert nem fogom befogni, tegyen róla, hogy csendben maradjak. De elérte nálam azt a kritikus pontot, hogy a legnagyobb sértéseit nála otthon és a vidámparkban is elpuffogtatta, úgyhogy innentől már azt mondd amit csak akar. Átbillentem azon a bizonyos ponton amíg saját magamat spanoltam és néztem még mindig őt az anyósülésen, a kezemet visszatéve az ölembe, hallgatva, hogy esetleg a hűtőm üres lenne. Mi tagadás az alsó polcot elfoglaló nagyjából negyven üvegnyi epre-banános-málnás tejet és néhány kóbor, talán már saját életet élő sajton kívül nem volt semmi benne.
- Tudod, éppen vásárolni indultam amikor nemes egyszerűséggel nekem jöttél ezzel a...- körbepillantottam az autó belsejében, aminek a színével úgyanúgy továbbra sem voltam kibékülve, és kerestem rá a legjobb szavakat, amivel megsérthetném, de inkább visszanyeltem. Nem fogom rá azt mondani, hogy egy négy keréken guruló pornós promó autónak is elmenne, ha ilyen szép kis csillogós matricákkal meg raklapnyi wunderbaummal aggatnánk tele, és ha az ülések tigris mintás szőrmések lennének, szólíhatnám őt esetleg Pappa Ewan-ak és adnám le a cukker lakkcsizmában meg a vörös miniruhában a jattot minden hajnal ötkor a Grill mögötti sikátorban. Na ezzel nagyjából körül is határoltam, hogy milyennek láttam az autót, így aztán a mondat vége kimondva, hangosan némiképp szolidabbra sikerült.
-....sportizével- neeeem autónak, kocsinak még véletlenül sem fogom nevezni. Én komolyan próbáltam a hangomat kevésbé cinikusra és kevésbé haragosra venni, de nagyon fel volt paprikázva a hangulatom, kimerült voltam, maszatos, az arcomon szerintem vörös csíkokat martak a könnyek is. Gyönyörű látvány lehettem ami azt illeti. Felpillantottam magam elé a napellenzőre, amit le lehetett hajtani...azt hiszem nem kellett volna, mert az apró tükörbe pillantva a látvány egyszerűen letaglózott. Szó szerint és nem túlzok, úgy néztem ki, mint egy agyagban meghempergetett szopott gombóc óriási szénaboglya küllemű vörös lobonccal. Kócosabb voltam mint Pumukli. Mellette ez a mufurc arc, mintha nem is én lettem volna. Na ebből aztán most már tényleg elég legyen. Mit akarok még? Azt hiszem azt, hogy végre otthon legyek...legyünk, ha már...és nem úgy tűnt mint aki esetleg meggondolta volna magát a lakásomba tett látogatást illetően. Hálát adtam a Bitek és a Bájtok Isteneinek, hogy elpakoltam valamennyire, és nem úgy van minden ahogyan lenni szokott. Irtóóóóóó ciki lett volna, amikor belépve a lakásomba....hát hogy is mondjam szépen mindenfelé kiaggatott mesefigurás alvós topokba, helyes fodros masnis hálónadrágokba, és egyéb olyan ruhaneműkbe botlott volna, amihez az égvilágon aztán semmi köze. Megrémültem. Úristen a gumikacsák a fürdőkád szélén. Na jó, majd azt mondom, hogy egy ismerős gyereke szokott időnként hozzám járni és az övéi. Jóvanna, mondtam, hogy nem tudom befogni a számat és fürdés közben ők a közönség, a pofázáshoz és az énekléshez. Merthogy hangom nincs, de a fürdőszoba olyan királyul visszhangzik, hogy egyszerűen nem lehet kihagyni a kornyikálást. Dolgozott az agyam rendesen milyen olyan árulkodó holmik lehetnek nálam, amelyek a jól felépített durcimurci imidzsemet frankón lerombolnák...hát igen Gábriel arkangyal képe az ágyam felett meg a karácsonyi égősor, színes. És ugyanez a konyhában csak hóember figurákkal. Háááát nem tudom, de hát magamnak kerestem a bajt, Majdcsak túlélem valahogyan az oltári nagy égést. Elvégre a haverok is csak két hétig szekáltak ezekkel, meg az angyalkákkal.Te jóóóóóó ég ! A teljes polcnyi angyalka sereglet. Na okés, akkor most vegyünk vissza arcból, mert ha tovább adom ezt az egészet annál nagyobb lesz a pofára esés, ha végül megérkezünk hozzám.
- Szóval minekutána betuszkoltál az autódba ne volt lehetőségem a hűtöm ürességét megszüntetni. De ne izgulj, annyira nem üres, hogy beszippantson a vákuum. Nálam legalább van tej. Én ugyanis azzal működöm, bocsmá'!- vontam meg a vállam egyszerűen majd bólintottam, felőlem aztán mehetünk vásárolgatni, már mindegy ezután a nap után igazán. Játszuk el szépen ezt a bari-barinő szerepet egy szééééép naaaaagy igazi családi, idillikus bevásárlással. Ő majd tolja a kocsit én meg ügyes kis mókus módjára telehordom minden vacakkal.
- Azt előre közlöm veled, hogy nem vagyok nyúl, szóval ezáltal vega sem és szeretem a csípős holmikat. Ha ez esetleg megfeküdné a gyomrodat akkor majd kitalálunk mást.- hűűű már alkudozom és kész vagyok arra, hogy miatta esetleg valami mást is főzzek. Azannya még a végén ellágyulok.
- Viszont azt is elmondom, hogy rémesen bánok a konyhai micsodákkal, és rendszerint elrontok szinte mindent. Szóval ha már ilyen lazán meghívattad magad, akkor ha tényleg jól is akarsz lakni, segítened kell. Bár felőlem ehetsz szarrá égett húst és rommá főzött burgonyát is. De gondolom azért valami finomabbnak jobban örülnél.- sajátos módon vagyok kedves na. Főleg azok után, hogy kihisztiztem magam kellőképpen. és ha innentől rendes, jókisfiú lesz akkor én is jókislány leszek és nem csinálok semmi galibát, sőt a beszólogatásaimat is minimalizálom vele szemben. Bár volt egy olyan balsejtelmem, hogy nem lesz jó kisfiú.
- Itt fordulj be és az utca végén jobbra, ott van egy supermarket, onnan már csak két utcányira lakom.- mutogattam a a szélvédőn át neki, hogy merre is menjen. Ezen a környéken laktam, és miután az egyik éjjel annyira benyomtunk Jamie-vel, hogy kétszer jártuk körbe a teljes tömböt azt a vörös-ezüst feliratot volt alkalmam párszor megcsodálni mielőtt hazaértünk volna. Mire is nem jó, ha az ember a haverjával piásan üvölti az éjszakába a a "Lonely-t". Na ez igaz is volt rám, valószínű azért cibáltam mindig elő ezt a muzsikát.


Dallam ♫: Lonely  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©


Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 18, 2015 6:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Merinda &  Ewan

Ez a feszült csend, mely szinte követelte hogy végig futtasson egy beszédes, és kimagyarázó hosszú beszélgetést, egyszerre volt nyugalmat-ébresztő és gyanút keltő. S mikor a legbiztonságosabb alapon vonunk le következtetéseket, akkor ér minket a legnagyobb meglepetés.
Megint csak a miért, az egyértelműen miért a miért-re. Egy ilyen katartikus magyarázatot, nem lehet csak két szóval szépen kisemmizni. A miért maga is egy érhetetlen fogalommal bírt. Ezt a gondolatot, mégha meg is lehetne ragadni, csupán csak homoknak tűnne a szemünkben. Semmi jelentéssel. Semmi jelzővel. Az én miértem, ahogy a hasonló miértekhez sem egyszerű, és megfogalmazható. Egy indokom volt...azért mert más életet él. Mást mint az enyém. Könnyed, gondtalan életet, ahol az ágy sötét kamrájából nem leselkednek a bűnéhes szörnyek. Ahol az étvágy nem csap át gyilkos ösztönökben. Ahol a boríze nem ad kellemes fémszerű utóízt a szájban. Gondolataim alatt, egy igazi mutáns szürrealista én tör fel belőlem. Elgondolkozva, vajon milyen rituálé alatt ment-végbe az én születésem. Apám volt a vámpír. Mégis, ahelyett hogy felfalta volna anyámat, nagyobb birtoklást kívánt rá helyezni. S így születik meg az ocsmány utó-termék...vagyis én. Kis iskolásként a padban ülve, még nem gyanakodott senki. Ő csak félszeg trampli, aki bágyadtan a padjában mereszti a szemét. Nem tudták, hogy egy korcs-fajzatot néznek. Még sejtésük sem volt arról, hogy ez ártatlan kisfiú egyszer még az életükre törhet. A vízválasztó eset, tinédzser koromban esett meg. Ironikus...hiszen minden a véletlen műve volt. Egy szokványos anya-fia vacsora, a családfő jelenléte nélkül. Csak egy vétek tett...anyám ujjába erősen ékelődik bele a vágó-kés. Milyen groteszk, mert az első találkozás során az anyám vérét kívántam meg. Nem jósolhatta volna meg senki, mi következik azután. Azonban, arra a legfőképp senki sem számított, hogy anyám közreműködésként felém nyújtja az ujját. Ott volt az adandó lehetőség, hogy már kora tizenévesen szörnyeteggé váljak. S még milyen jó, hogy nem éltem az ördögi ajándékkal. Ha olyan korán belekerülök ebbe a pokol járta szanatóriumba, ami most rendületlenül a fejemben zajlik, könnyen csábult volna el a szívem az öngyilkosságra. A jelenben viszont, ennél jóval gyávább vagyok ezt megtenni mint azelőtt. Hazudnék ha azt mondanám nem kerestem a különféle módszereket és változatos számú technikákat. Talán kissé zavarodott elmére utal, hogy néha már élveztem is ahogy a vérem elered valamelyik test-felületemből. Borzasztóan élveztem, hogy a fajta-tiszta vámpírokkal szemben, nekem meg adatott a lehetőség, hogy véget vessek az életemnek. Nem kellett egy külön erre a célra szánt ellenséget keresnem magamnak, sem egy hosszú karót. Elég volt csak itt - és itt megvágnom magam, s máris beállt az örök sötétség.
Alaposan kizökkentve magam ráztam meg a fejem, már-már a botrányosan gyilkos gondolataim alól. Ekkor szembesültem világgá kiáltott kijelentésével. Mit nem mondasz...téged csak szeretni kelljen mindenkinek? Ezzel most védekezni, vagy takarózni szeretne? Úgy néztem rá, mint aki figyelem-központú hercegnő lenne. Attól, hogy nem volt apja, még nem kell ilyen erőszakosan kikérnie mások szerettét! Önző egy dolog...de ugyan, miért én botránkozom meg ezen a leginkább?! Hiszen én sem vagyok különb nála, az önzőség terén.
Nem szóltam semmit, hátha ezzel jól tudtára adom, hogy ez a válaszadása nem éppen volt a legjobb. Aztán végül egy győztes mosolyban megszólaltam a sztrádát mustrálva.
- Úgy látszik mégis vendégségbe megyek. - jelentettem ki ezt az egyértelmű következtetést. - Már kilométeres távolságban is érzem, hogy a hűtődből jól kispóroltad az alapanyagokat. Épp ezért, amondó vagyok, hogy bekéne ugornunk egy boltba! - tettem hozzá, kedves mosolyt rántva, mintha ténylegesen szívemen viseltem volna az előre-tervezett vacsorát. Igen ebből, határozottan csak egy vacsora lesz, ahogy elnézem a karórámat.
music:Monster | words: 562 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 18, 2015 2:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
Miközben vezették el a bőrkabátos tagot én meg még mindig azzal folytattam élet-halál küzdelmet, hogy a könnyeimnek útját álljam, lazán és nem éppen a legnőiesebb módon mutattam a hátának egy fakkot. Bekaphatja egész nyugodtan a képzeletbeli micsodámat, és ha rajtam múlna még többet is mögé passzíroznék, csakhogy tökéletes legyen az összkép. Szörnyen dühös voltam magamra, az egész istenverte helyzetre, még Ewanra is pedig rá aztán végképp nem lett volna miért hiszen megmentett, most már másodszor. Valahogyan ha mi ketten egy helyre keveredünk automatikusan bevonzom a bajt. Nem is értem én ezt komolyan, és szeretném tudni, hogy miért van ez velem, miért nem vagyok képes normálisan és egyszerűen viselkedni, ahogyan azt mások teszik? Ha visszagondolok az elejére csak egyszerűen játszanom kellett volna vele azt a cukormázas szerepet amit kitalált, és a nap végeztével hazavisz és még röhögünk is az egészen hogy mekkora barmok vagyunk már mindketten szívből utáljuk ezt az egészet. Már megint ez a kifejezés, ami minduntalan visszaköszön, és eszembe jut, hogy mennyire gyűlöl is ő engem mégis mindezek ellenére visszajött. Miért? A kérdés úgysem fog nekem nyugtot hagyni már most érzem és úgy marja a szájpadlásomat minden szó, hogy levegőt is alig kapok, így aztán hogy romjaiból összevakarjam a külsőmet, az egómat meg úgy mindenemet feltámaszkodom a földről, megint kiseprem a hajamat az arcomból...be kellene már rendszeresítenem valami hajbigyuszt amivel összefogom, mert mostanság amiket művelek elképesztő hogy nézek ki a végére. Mint a nagy lángoló tábortűt, úgy kb. Körbepillantok, és látom, hogy Ewan éppen a tengernyi plüssöt gyűjtögeti össze, és eszembe jut, hogy a kacsát neki akartam adni, mert olyan hülye fejet képes vágni amikor a szájával bizgurál...szóval olyan kacsacsőrösen, na ebből a részéből sem lesz már semmi és hát összességében úgy van elb@szva az egész nap ahogyan van. Vidámparkostól, Málnástól és takarításostól. Ha hazamegyünk főzök valami teát és kiveszem a csőrikés jégzacskót a hűtőből, hogy arra üljek rá, istentelenül fájt a fenekem. Nem csak azért mert arra estem rá, hanem mert ez a barom állat a nagy lapát kezeivel akkorákat csapott rá, hogy szerintem a vörös tenyérnyoma biztosan ott maradt. Mint valami démoni pecsét. Amíg várok Ewanra kitörölgetem a szememből a könnyeket, amivel két dolgot érek el, noha én ezt nem látom...most még. Frankón összemaszatolom a kezemre tapadt földdel az arcomat, szerintem úgy nézhetek ki mint valami rosszcsont kölyök akit az anyukája beparancsolt a homokozóból. Szóval sikerült indiánokat megszégyenítő rituális csíkokat rajzolnom jobb és bal oldalra is, és így várom vissza Ewant meg a komplett kis állatseregletet, legalább ők megvannak. Persze nem mintha ne minden pillanatban az jutna majd eszembe róluk, hogy mekkora csuma bunkó voltam vele, meg persze az, ahogyan ő is velem. Nem is értem miért kötöttünk ki itt és miért próbálkoztunk azzal, hogy a végletek között lavíroztunk. Azt gondoltuk talán, hogy ez a kettőnk egyébként semmilyen kapcsolata majd billenthet egyik vagy másik irányba? Nem tudom, őszintén nem tudom mit vártam vagy vártam e egyáltalán valamit ettől az egésztől. Talán már csak a megbékélést és a lezárást. Nem mondom, hogy alapjaiban ingatta meg a világomat, vagy éppen azt a rohadt nagy egómat amivel hétköznaponként rohangáltam, mert néhány nap és feléledek hamvaimból mint a főnix és akkor megint a régi Merinda leszek. Addig meg? Hát addig meg nyalogatom a sebeimet és megpróbálom kideríteni melyik rohadék akar engem elevenen megnyúzni. Nem lesz egyszerű, mert volt egy pár potenciális jelöltem, igaz a hülyébbek között kell keresgélnem, akinek az embere fényes nappal próbált meg egy zsúfolt vidámparkból elcitálni. Én beszélnék hozzá, de látom a tekintetén, hogy rohadtul nem akar velem továbbra sem szóba állni, és egyelőre nem is erőltetem a dolgot, ám azt is tudom, hogy ez nálam átmeneti, hogy nem fogom tudni megállni, mert ha nem beszélünk dolgokról azok még nem fognak megoldódni, és persze ott van egy csomó kérdés is, hogy miért jött vissza értem miért törődik még mindig velem azok után, hogy ez az egész nap gyakorlatilag kuka? De jól van a kocsiig befogom a lepénylesőmet, és mókásan még mímelem is zippzárral behúzom azt láthatatlannal persze, de nem maradok mindig így, én nem tudok kussba lenni sokáig, így vagyok kódolva na. Még meló közben is meg szoktam magammal vitatni a problémákat ha éppen elakadok. Aztán a kocsinál kifakadnék, de továbbra is tiltott számomra a duma, ahogyan azt érthetően a tudomásomra hozza egy ajánlat formájában. Hát mit lehet erre mondani vagy tenni? Elfogadom és a kezemet nyújtva felé, parolát adok az egyezségre, igaz van egy olyan balsejtelmem, hogy nem fogom tudni tartani magam hozzá. De mentségemre legyen mondva nagyon igyekezni fogok, eskübecsszó.
- Rendben.- adom meg magam tőlem szokatlanul kurtán és elég lesújtó hangsúllyal, de érzem, hogy ez a vihar előtti csend utolsó kis taktusa. Nagy szél közeleg, az ég alja vöröslik, ott vonszolja a hajam színét a tornádó amit Merindának hívnak. Szóval beülünk a járgányba mint két idegen, a címemet már tudja, hiszen az ideút alatt, pontosabban fogalmazva az első rükkverces ideút alatt elmondtam neki, szóval az agya mint valami élő bio GPS dekódolja azt, indít és megyünk is, araszolunk vagy éppen gyorsítunk a forgalomban attól függően éppen melyik részen haladunk. Én meg érzem, hogy feszít a szó, mondanám, és összeszorítom a számat, nagyon nehezen bírom megállni, hogy ne szólaljak meg, hogy ne mondjak valamit, de küzdök vele rendületlenül. Aztán az agyam átkapcsol valami ismertlen tartományba és láthatatlan erők kezdenek dolgozni, tengernyi kisördög, amik ott feszengenek a számba és apró patáikkal rugdossák azt. Eskü így van, nem kamuzok. Hatalmas levegőt veszek, mintha most buknék felszínre és nagy vehemenciával fordulok oldalra az ülésen.
- Okés, leszarom a megállapodást, nem érdekel. Tudni akarom....tudni akarom miért jöttél vissza értem! És nem, nem hiszem, hogy utálsz engem, ahogyan azt sem hiszem, hogy azért utálsz mert én más vagyok mint te...de ha utálsz is, tudod mit? Utálj, csak ezt a közömbös arcot ne vágd nekem mert komolyan mondom agyf@szt kapok tőle menten!- csapongtak a gondolataim mint a szélben megkergült repkedő, céltalan hópihék, igaz nekem volt célom. Az sem érdekelt mi lesz ezután már nem érdekelt, válaszokat akartam kapni a kérdéseimre, és most már külön kihívást láttam ebben az egész istentelenül vacak helyzetben.
- Engeeemeeeeeem - emeltem magasabb frekvenciára a hangomat már majdnem sipákolásba mentem át
- Engem senki nem utál, engem szeretni szoktak....és...és jó nem mindenki, de a legtöbbje igen, és én...- hűűűűhhaaaa megint bőgni fogok azistenverje már meg ez nem igaz. Most jutott el az agyamig, hogy ha olyan marhára szerethető lennék, akkor az apukám velem maradt volna és nem hagy el bennünket. Egész tetves életemben magamat okoltam érte, és ezzel azt hiszem most szembesültem először úgy igazán, és ez rémisztő gondolat volt. Az összes dühömet belevittem egyetlen mozdulatba ahogyan az előttem feketéllő műszerfalba csaptam az öklömmel. Fájt, és ez szavakban is megnyilvánult, mert nem csak a magasság, hanem a hangerő is emelkedett.
- NEM UTÁLHATSZ, HALLOD?! NEM!!!- nagyon határozott voltam mondjuk ki nyíltan egy hisztérika, de ebben a pillanatban tehetetlen hisztérika, s azért ez nagy különbség.




Dallam ♫: Bye bye beautiful  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©


Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 18, 2015 1:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Merinda &  Ewan

Nem tudtam csakúgy elsiklani a tény felől, hogy az imént egy majdnem sikerült emberrablás ment végbe. Kigondolná, ezen a nyugodt, színkavalkáddal teli kis vidámparkban? Ideális célponttá válik minden elkóborolt vagy magára hagyott kis-tökmag a perverz pedofilok számára. Hogy a rohadás kapja el őket! Az egyik előforduló bűntény, amit nem nagyon viselek el. Sőt egyenesen felébreszti bennem az állatot, hogy azonnal szét-téphessem azt a kan-görcsös végbél-férget!
A felszökött ingerem küszöbömnek köszönhetően, továbbra sem vontam meg magamtól a gyilkos, tövig döfős tekintetemet a bőr-patkány szemében. Nem sokon múlott, hogy ízek-re és más egyéb biológia részecskékre szedjem. Hálát adva a köz-biztonságnak, ez szerencsére nem történt meg. Az ügy hamar lezárult, a felütő beszélgetések során. Jól hallottam? Ewan igenis jól hallottad! Ennek a lánynak nincs apja! Így már minden zűrös képkocka érhető. Óóó...én balfék, tudhattam volna előre, vagy hallgattam volna a megérzéseimre. Bár egy férfi ilyet sose tesz. De ez a véletlenül kifelejtett infó, nagy port kevert az előre megítélt jelleméről. Valamilyen szánakozó okból, még egy szomorú pillantást is vetettem a földre. Aztán, az áltattatós büszkeségemet mentve, levakartam magamról a savanyúságot és biztonságiakra néztem. Az elhangzott kérdésre, már csak a bűntény okozta sokkért is, én magam felajánlottam volna a segítségemet...ő azonban megtette helyettem is. Már ellenkező modorban emeltem a meg a szemöldökömet, hogy kifejtsem a nemtetszésemet...amikor megláttam azokat a nagy krokodil könnyeket. Ha volt ideálisabb pillanat a kenyérre kenhető Ewannek az előbukkanására, akkor elég volt egy nőnek sírnia. Gyenge énjét kimutatva, már ösztönből megakartam védeni a legváratlanabb kis szellőtől is. Most azonban, csak egy szemforgatásra futja.
- Rendben van. - adok helyeslő igent a kérlelő szemekre, valamint a biztonsági őrök számára. A lassan de biztosan elvezett bőr-egérrel és a két biztonságival, lejjebb szökik a vehemencia skálám. Egy fordulatot téve, döntök úgy, hogy a szanaszét dobált plüss állatkákat egy dobozba gyűjtöm. A teljes állat-gyűjteménnyel térek vissza Merindához, aki emberhez méltóan végre talpra áll. Elhaladok mellette, ezzel is egy erős sugallatot adva, hogy még nem vagyunk beszélő-viszonyban. A kocsihoz sétálok, fejemben megintcsak ezer kérdéssel. Mi volt ez az emberrablás? Egy percre hagyom ismét magára, és már körré gyűlnek az éhes ragadozók. Hát ilyen élő céltáblába sem ütköztem életem során. Vajon mit követett el, amiért az a fekete tag a hátára-csapta, csakúgy szolidan? Kezd nagyon gyanús-körökben forogni ez a leányzó...jobb is ha egy ideig csend-szünetet tartok vele, elővigyázatosságból.
A kocsimhoz érve, nyitom ki a csomagtartót, belepasszírozva a kisebb méretű állatkertet. Miután letudtam a csomag elhelyezést, sétálok előre. Épp készülném kinyitni a kocsi-ajtaját, mikor szóra nyílni látom a száját.
- Héy-héy, várj! Játsszuk azt, hogy nem szólunk egymáshoz. - indítom be a beszélgetést egy játékra hívó párbajjal. - Ha a hazaút során te nyersz, nem hívatom meg magamat a házadba. - felelem, miközben a kocsi tetejére helyezem a kezem.
- Ha azonban én nyerek, akkor azt csinálod amit én mondok! Rendben? - nyújtom át a kocsi tetején, alku-képesen a kezemet. A spontán ötletnek örvendve, egy enyhe mosoly is végig húzódik a számon. Rajta múlik, hogyan dönt.

music:One More Night | words: 480 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 18, 2015 9:53 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
Na hát ha nem lett volna elég, hogy a mandulaszemű beledöngöli a földbe a megmaradt kicsire összezsugorodott egómat, akkor mindig kell történnie valaminek ami agyoncsapja az egész napot, és úgy egyáltalán...ahogyan szokták vala mondani felteszi az i-re a pöttyöt, vagy pontot vagy mit. Szóval, az igazság az, hogy mióta egy kicsit jobban belemélyedtem olyan dolgokba amiket rendes kislányok nem szoktak, de még olyanok sem akik nem akarják vásárra vinni a bőrüket, szóval mondjuk ki nyíltan,  aljas és piszkos módon elloptam mások adatait, hogy aztán megint másoknak jó pénzért természetesen tovább adjam. Namármost értelemszerűen azok, akiknek az olyan dolgait lenyúlom, ami csak rájuk meg legfeljebb a négy falra tartozik nem igazán kedveltek engem. És nagyképűség lenne azt gondolni, hogy csak én vagyok képes sokakat lenyomozni és ők nem tudnak engem megtalálni. Azt hiszem valakinek nagyon felcseszhettem az agyát, mert nem véletlen, hogy ez az óriás, túlméretezett Gulliver most a hátán cipel, én meg kétségbeesve szeretnék szabadulni, de egyszerűen nem tudok, és úgy visítom Ewan nevét, mintha ölnének. Az igazság az, hogy ha sikerül a leszállítási manőver akkor minden bizonnyal erre a sorsra is jutok. Persze a bőrkabátos fószernek úgy tűnik az izomtömegben összpontosult az agya, mert a fejében legfeljebb a dollárok csengtek rendületlen, hogy egy zsúfolt vidámparkból akar meglovasítani egy élő embert. Komolyan ennyire hülye? Azt gondolta, hogy a seggem időnkénti erőteljes és lassan frusztrálóan idegesítő csapkodásával csendre inthet? Ó nem bizonyhogy nem, mert én nem fogom hagyni, magam ahogyan legutóbb sem hagytam mikor abban a sikátorban megtámadtak. Ha bárki az életemre tör akkor szenvedjen meg velem szépen, nem fogok mártírkodni, de hagyni sem hagyom magam. Szóval a felszólítás ellenére, ökölbe szorított kezekkel lettem a bőrkabát kéretlen dobosa. Ha ügyes vagyok, akkor a "We will rock you" is menne eldobolva, ilyen Extrem Verzsönben. Persze most nem marad idő humorizálni, mert itt emberrablás ténye forog fenn, ahogyan majd a jegyzőkönyvbe is szerepelni fog, feltéve ha megmenekülök. És ez a tag mit fog mondani miért akart elcipelni? Hogy megkapja értem a fejemre kitűzött vérdíjat? Ejj érdekes lesz, és amikor megkérdezik tőlem, hogy mit műveltem, én persze tagadni fogok mindent, én csak egy new orleansi egyetemista vagyok, aki a bratyóhoz jött látogatóba....hosszú látogatóba ami azt illeti. Nincs semminek nyoma, semmi bizonyítható, és pont ezért szerettem a saját kis szemét szakmámat. Se nyom se semmi, mintha ott sem jártam volna. Szóval jelen pillanatban minden tartalékommal az életemrért küzdök, de a fickó csak nem akarja abbahagyni a hátsóm tapenolását, ami már kezd egy kicsit bosszantó lenni, mert az egy dolog, hogy elrabol, a másik, hogy letapiz.
- Ne fogdoss te aljas szemétláda!- dübörgöm tovább ingerülten és cérnavékony hangon, a tag meg csak öblösen felröhög
- Ó kislány, ha leszállítalak, nem csak fogdosni foglak, és nem csak én....mielőtt.- a mondatot azonban nem tudja befejezni, mert hallom ám, hogy valaki öles léptekkel trappol utánunk, és ezer közül is megismerem Ewan hangját. Vanisten...illetve VanEwan! Utolért bennnünket, nem tudom hogyan csinálta de utolért, és most olyan vehemneciával küzd azért, hogy a fickó lerakjon, hogy magam is meglepődöm. Még mindig elnyúlva fekszem a bőrkabátos hátán, mint egy kettéhasított féldisznó, lazán, épp csak nem folyik belőlem a vér meg mindenféle gusztustalanság, és emelem meg a fejem, hogy valamit lássak az éppen lejátszódó jelenetből. Már nem ordibálok, csak valamennyire megkönnyebbülten zihálok. Egyrészt az ordibálás, másrészt a küzdelem, harmadrészt pedig ijedelem váltja ki nálam ezt a sokkos élményt. Most nem veszekszem a mandulaszeművel, most meg sem merek nyikkanni, még. És az egy dolog, hogy nem veszekszem, de olyan hálás vagyok neki, hogy ha egyszer odajutok ki sem fogom tudni fejezni. Másodszor menti meg az életem, azért ez már valami. Én meg olyan kőbunkó voltam vele, de persze nem volt nehéz, mert mint kiderült utál engem. Miért is? Amíg az egész jelenet lezajlik, mint a filmekben szokás, lassított felvételben lezajlik bennem az utolsó mondata:"Utálom, hogy utálnom kell téged..." a mondat második fele lényegtelen az én szempontomból mert ebből most olyan kacifántos logikai levezetést fogok rittyenteni, hogy a new orleansi filozófia professzorom sírva vetné térdre magát előttem eme felfedezés hallatán. Derohadtul jó vagyok! Szóval ha utálom, hogy utálnom kell valakit, az dupla ellentmondás, ami ugye nem létezik, mert ha utálok valamit, amit utálnom kellene, akkor azt nem utálom hanem....szeretem. Mi van?! A gondolat hirtelen még nekem is ijesztő, úgyhogy elhessegetem, félreseprem mint egy rosszul sikerült skiccet és nekifutok újra teszem hozzá még mindig lassított felvételben. Ó igen ahogyan régen nyomtuk a cimbikkel a Prince of Persia-ban hajnalokig, ahol volt egy frankó kis skilled, hogy le tudtad lassítani az időt. Sand of time. Király, most ezt csinálom én is. Szóval neki futok újra a mondatnak, és megint arra a következtetésre jutok. "Kisasszony, ha kétszer ugyanarra a megállapításra jut, akkor az már nem véletlen, hanem tény", hallom a professzorom hangját valahol az agyam hátsó szegletébe, majd erős kezek rántanak vissza a lassított belső időmből és a jelenben vagyok. A lényeg, hogy Ewan visszajött, utánam jött immár másodszor mióta ismerem. Ez nem véletlen, ez valami más, de mi? Miért csinálja? A választ éppen az előbb adtam meg magamnak amikor a belső időben kavirnyáztam. Valami reccsen, csapódik, a bőrkabátos eldől én meg a hátáról egyenesen a hátsómra érkezem. Fájdalmas a földet érés, érzem, hogy nem túl kellemesen beütöttem a fenekemet. Komolyan ez a mai nap állandóan a hátsó fertályam körül forog, ez már kész téboly. Még dörzsölgetem kicsit, miközben a másik kezemmel kiseprem az arcomba hulló hajamat és Ewanra nézek. Csodálkozó egyben rajongó pillantással nézek rá, hiszen megmentett, és ekkor szól be neki a bőrkabátos. Csíkszeműnek nevezi. Eldurran az agyam, és térdre ereszkedve mint valami felbőszült tigris vetem rá magam, és harapok bele a bakancsa felett a bokájába, két kezemmel szorítva, és morogva bele oda a húsába.
- Ne nevezd így, te rohadék!- ebből szinte csak valami hörgés hallatszik, ahogyan a fogaim belemélyednek és szakítanak bele a bőrbe. Lazán rúg odébb mint valami pincsit, és nyekkenek megint a hátsómra érkezve. A szám széle véres, fújtatok az indulattól. Én is kivenném a részem a küzdelemből, de a lehetőségeim korlátozottak. Közben a másik fronton Ewan is felveszi a kesztyűt és én még ugyan mindig sajgó tagokkal és a bőrkabátost bámulva, de térdelő állásba helyezkedem és a testsúlyom a fájó popsimra helyezem. Ha még egyet szól a másik bokáját is megharapom az tuti. És nem magam miatt, hanem Ewan miatt. Ne szólogasson be neki jó? Ideges voltam. Védem a srácot? Ó igen! Miért? Nem tudom, majd utána ráérek kielemezni a helyzetet.
És mint mindig késve ugyan de befutnak a biztonságiak, valaki valószínű a tömegből rájött, hogy ez már nem a korábbi kis előadás része. Szóval a szitu a kiérkezésükkor a következő: a fickó támadó pózban ökölbe szorított kézzel és vérző szemöldök környékkel, szemben vele Ewan akin olyan gyilkos indulat látszik, hogy ha nem a saját szemeimmel látnám nem is hinném le,, én meg ott ülök a földön a számon a vére annak a disznónak, és olyan kétségbeesett vagyok, azt sem tudom hirtelen mit kéne csinálnom. Sokkal szarabb ez az érzés most így mint legutóbb a sikátorban. Ewan ingerülten veszekszik a biztonságiakkal én meg helyeslek, hogy igen ez a bőrkabátos volt, akinek az arcán önelégült mosoly tanyázik, miközben a kezeit összefonja a mellkasán.
- Én csak az édesapja megbízásából jöttem...a kisasszony még kiskorú, és megszökött ezzel a taggal otthonról...- naaaaaa neeeee ez a barom még annak sem nézett utána, hogy bőven elmúltam huszonegy? Ekkora balféket!
- Fogd be a pofádat! Nekem nincs apám, se édes se semmilyen, soha nem is volt!- süvöltöm a szokásosnál is indulatosabban és valahogyan az előzőekben ott maradt ijedség és harag kombinációja szakad ki belőlem.
- És 22 vagyok kibeb@szottul nagykorú te mocsok!- sziszegem indulatosan  a szemeimben könnyek gyűlnek, csak tudnám már megint honnan? Nem akarok sírni...nem akarok sírni...ezt motyogom magamban, mert ez nagyon nem jellemző rám. Zaklatott vagyok! A biztonságiak bennünket méregetnek aztán a tagot, majd pár másodperces huzavona után a bőrkabátost ragadják karon és az egyikük felém fordul.
- Kíván feljelentést tenni?- megrázom a fejem, nem akarok én semmit, kivált egy újabb tortúrát.
- Csak haza akarok menni.- felelem és lehajtom a fejem. Olyan feladós a mozdulat, vagy inkább csak fáradt, nem tudom.
- Van aki hazavigye?- kérdezi az a biztonsági aki már cibálja is a tagot magával, aki nem tiltakozik, csak engem néz, ajkai némán formálják felém a szavakat: "Még elkaplak!". Összerezzenek, életemben először komolyan elkap a para.
- Van aki hazavigye?- ismétli meg a kérdést a másik biztonsági is, én meg csak ránézek Ewanra és bólintok, majd a plüssöket nézem amik szétszóródtak a távolban, de még mindig ott vannak tőlem nem messze. Mint egy kis gyerek nézek el abba az irányba, egy kisgyerek, akinek elvették a játékait. Most nem beszélek, sem feleslegesen, sem sehogyan.



Dallam ♫: Crush Crush Crush  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©


Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 17, 2015 10:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Merinda &  Ewan

Annyira lefoglalt a buzgó menekülés utáni vágyam, mint aki gyors távozásra kényszerült az oroszlán ketrecében. Valljuk be, felvettem a nyúl-cipőmet egy ártalmatlan nőszeméllyel szemben. De hisz elég volt kinyitni a száját, hogy lekenyerezzen. A legpusztítóbb és legveszedelmesebb fegyver, amivel valaha ember rendelkezett. Az egyszerű, mégis hétköznapi beszéd. Neki úgymond ebből a hadi-fegyverből túl sok jutott mint kellene...hiszen az elírottakhoz képest nagyon szerettet játszani a töltényeivel. S az utóbbi egyenest az érzelem-mentesnek hitt, létfontosságú szervembe talált. Ilyen pontos célzásra csak egy igazi profi képes. Ezért is érdemelte ki a hideg gyilkos címet a szokványos csevejben.
A fehér sport-kocsi amivel hercegi módon bevonultam, ott állt hálásan, hogy végre ismét meghódítsam. Ment is volna ez a könnyed hadművelet, ha merő képzelgésből nem hallucináltam volna be, hogy a nevemet ordítják a háttérből. Hallucinációnak túl élethű volt, hogy ne forduljak hátra és csekkoljam le ki űz velem idegen-ismerős játékot. Meglepetésemre épp a veszett gyilkosom kért segélykérést tőlem, egy hegyi-jeti méretű fószernek a hátán. Csak képzelődöm, hogy csakúgy felcsapta hátára mintha a saját tulajdonában állna? Nem határozottan mozog vele, mintha egy pihe könnyű párnát cipelgetne a vállán. Betelt az a bizony üres pohár, egy perc leforgása alatt. Olyan robusztus tesztoszteron szint hálózta be az eszemet, amivel egyenes ölni lehetne. Egy tigris rátermettségével, és egy nyúl sebességével termek a nagy bőr-kabát kolosszus elébe. Pillanatnyi megilletődöttségét kihasználva, pedig azonnal rükvercbe rakom a kezemet és hatalmast lendítéssel közelről is megismertetem az öklömet a képével. Az erőszakos zsák-cipelésből egy határozott elterülés lesz. Előbb kellett volna számolnom az eséssel, mialatt még a hátán kapálózott. Az ő földetérése a kupán vágott közellenségével ellentétben, azért finomabban sikeredett. Csak egy szimpla seggre érkezésre.
- Héy, f*szikám, máshol lopkodj magadnak cukros-kislányt!! - ordítottam rá, egy mélyet dobbantva előtte, amolyan veszett csődör habitusban. Természetesen a tag úgy megrezzent, mint egy falevél, miközben mégmindig a talajt szagolgatta. A jól célzott ütésnek hála, még az orra-vérre is eleredt. Ez az, vérezzen csak a pedofil mindene! Kisvártatva, amit kellő türelemmel kivártam, végül feltápászkodott, valahogy. S szemlátomást tudomást sem vett figyelmeztető szlogenemről, úgy vágta hozzám a szavakat.
- Ne üsd bele az orrod, csík-szemű! - utálom mikor a nemzetiségi ismérveimmel döfnek belém. Mert igazán nem tehetek róla, hogy anyai ágon ilyen szemeket örököltem.
- Még egyet szólsz, itt téplek-szét, helyben!! - ez a figyelmeztetés jóval komolyabb hangsúlyt tükrözött az előzőhöz képest. Nem jár túl messze ahhoz hogy utálatos énemmel, kiszívjam azt féreg verő-erét!
- Jaj-jaj, nem kell így védeni a barátnőd!! - a gúnyos gesztusaival, és a hozzátoldott grimaszaival teljesen elszállt az agyam. Húh...ha most ténylegesen neki megyek a vérét-szedem, méghozzá itt, nyílt közönség előtt. Ha azonban tovább türtőztetem magam, mégjobban felb*ssza az agyam! Ez a fekete bőr-egér nem tudja kivel kevert port.
Már épp bekészültem a "most megöllek" veszedelmes pózomban, mikor váratlan módon a vidámpark két kihelyezett biztonsági őre mellék csapódott.
- Minden rendben van, uraim?
- Nem, kicsit sincs rendben!! - feleltem rá azon perc, leemelve a tekintettem a még mindig a földön tengődő Merindára.
- Ez a fekete szemetes-zsák elakart rabolni egy embert!! - mutattam rá a tébolyult és elvetemült mihasznára. A helyzet látványát látva, a két biztonsági összenézett, majd furcsán a bűntevő helyett, engem mértek végig.
- Ne engem stíröljenek, hanem őt!! - mutattam ismét a nyomorultra. - Ő akarta elrabolni!! Én csak jól orrba-vágtam, hogy ne legyen olyan könnyű a dolga!
music:What Kind Of Man | words: 533 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 17, 2015 6:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 


Válaszokat akartam hát megkaptam, többet is mint amennyit akartam volna. De mit is akartam én valójában? Azt akartam, hogy vágja a képembe ilyen közelről. Mazochista lettem volna? Nem azt nem hiszem, de ha már ezt az ellenszenvet kiváltottam belőle, legalább azt akarom tudni, hogy miért. Mert én megindokoltam és én el tudtam volna neki mondani, és én bizony meg is tudtam volna magyarázni, azt az egész tetves estét, ott a lakásán, illetve még a sikátorban. Azt már sejtettem korábban is, hogy a puszta létezésem az ami zavarja, de bocsmá’, hogy élek, és szeretek is élni. Ez b@ssza annyira a csőrét? Igen úgy tűnik igen, és amikor kimondja, nekem vágja azokat a szavakat, hogy szívből utál, azt hiszem odabent egy kicsit megrökönyödöm és el sem hiszem, hogy ezt valaki így kimondta nekem. Olyan ellentétesen hat ez az egész. Szívből szeretni szokott az ember és nem utálni, tán nincs is olyan messze egymástól a két érzés, ahogyan a zsenialitás és az őrület is egyetlen paraszthajszálnyira van egymástól. Csak tátogok és hátrébb rántom a fejem. Mondanom kellene valamit, de ez így sokkal nehezebb mint amikor az ember ott ül a monitor mögött és büntetlenül szólogat be másoknak, majd az életben szembesül ugyanazzal hús és vér alakban és láthatóan nem nagyon tud vele mit kezdeni. Most én sem tudok. A szavai maróan kemények, amilyen én szoktam lenni másokkal, és nem velem és ez még jobban feltüzel és még jobban azt érezteti velem, hogy valami nem frankó, hogy nem tudom miért érzem azt, hogy a szavai agyonütik azt amit a szemeiben látok. Komolyan ennyire sikeresen beletenyereltem valamibe? Ó Merinda mikor fogsz már rájönni, hogy az a határ amit te állandóan feszegetsz az nem végtelen és ha valakitől ugyanazt kapod vissza akkor nem kiakadni kell hanem elfogadni azt. Csessze meg ez akkor sem megy, nekem nem! Vágnék közbe, hogy a csomagért nem én akartam menni, hanem küldtek, és az nekem is üzlet volt, de nem teszem-. Hát nehogy már még ez is az én hibám legyen! Felhorkanok dühösen és az ég felé emelem a tekintetem, miközben karba fonom magam előtt a kezeimet, felvéve ezt a távolságtartó pózt. Itt és most ennek véget fogunk vetni az biztos. Nem kell, hogy hazavigyen a plüssök meg én majd hazamegyünk. Lenéztem a földre és a kis piszkok mintha mi sem történt volna vigyorogtak rám a varrott-hímzett szájukkal meg a gomb szemeikkel. De jó, ők legalább még tudnak mosolyogni. Oldalra sandítottam, hogy mennyien látják a mi kis jelenetünket és úgy tűnt egynémelyen felcsaptak önkéntes nézőnek. De jó, remélem a hírekbe nem kerülünk be. Egyetlen alak volt aki nekem nem tetszett és aki valahogyan ismerős volt csak nem tudom honnan. Engem bámult hatalmas nagy szemeivel egy dongóra hajazó napszemüveg mögül. Csak egy pillanatra vonta el a figyelmemet Ewanról, azt is csak azért mert olyan kitartóan bámult, és az volt az érzésem, hogy kifejezetten engem és nem ezt az egész már nevetséges civakodásnak tűnő jelenetet. Rémisztő gondolat futott át rajtam, majd megráztam a fejem és visszafordultam a srác felé. Ijedten néztem rá, mikor láttam, hogy szavainak tökéletes ellentéteként bizony ott rezeg nem is kevés kis könnycsepp, héééé mi a ….nem is értem a gondolatom végére, mert megadta a kegyelemdöfést azzal amit végül mondott. Minden második szava az volt, hogy utál és gyűlöl engem, és azt hiszem erre most nem voltam felkészülve ahogyan arra sem, hogy pusztán ezért. Ez mellbe vágott de rendesen. Talán apa is ezért ment el egykor, talán csak ezt tudom mindenkiből kiváltani?  Hogy a vidám kis álarc azt hivatott elrejteni, hogy bárkit is komolyabban akarjak venni ahhoz, hogy közelebb engedjem ahhoz a lányhoz aki valójában voltam? Aki képes elbőgni magát egy gyerekeknek szóló mesefilm bugyuta kis jelenetén, aki rémes és cseppfolyósba hajló sütiket süt de azt legalább lelkesen. És angyalkákat gyűjt tonna számra , amikkel már egy teljes falnyi polcot telepakol, akinek az ágya felett Gábriel arkangyal életnagyságú képe lóg, amit egy fiú a lábával festett neki, mert lekoptatta egy zaklatóját. Ez is én voltam, meg az is aki félt a sötétben aludni, akinek egész életében hiányzott az apukája. Ezt gyűlöli bennem? Nem is ismer, hogy tudja ezt így kimondani? De okés, persze gyűlöljön, nem is kellett volna soha találkoznunk, ahogyan csak abban reménykedem, hogy soha nem is fogunk. jajj dehogy reménykedem, megint be akarom magam csapni, de akkor majd egy idő után letisztul ez az egész vacak bennem, nem leszek ennyire zaklatott és talán sikerül túltennem magam rajta. Talán. Most nem úgy tűnik, mert a szavai megmagyarázhatatlanul hirtelen váltják ki belőlem azt a reakciót, hogy az én szemeim is megtelnek könnyel, és amit egy elfojtott durván kaparó nevetés hörgésbe fullasztok. Nem tudok jobbat egyszerűen képtelen vagyok megálljt parancsolni ezeknek a szaroknak a szememből, csak…csak bele ment valami majd mindjárt abbahagyom. De nem fogom abbahagyni, és majd otthon ha takarítok, ráfogom, hogy csíp a tisztítószer. B@ssza már meg ezt az egészet nem így kellene ennek lennie és mégis!
– Te sem éled az én életem, de igen, könnyebb, hogy ítélkezz igaz? Hát akkor mondd meg nekem Ewan, miért nem te jössz át az én világomba az én életembe, miért engem akarsz átrángatni a sajátodba és zúdítani a nyakamba a gyűlöleted mint valami szekér trágyát?- ez volt ma egy jó kis keresztkérdés, ami fogalmam sincs hogyan jutott eszembe, de már nem is volt lényeges, mert szinte csak magamnak mondtam, egyszerűen sarkon fordult és elindult a kijárat felé. Hát ennyit a remek kis kiruccanásról.
– Jól van menj csak, könnyebb elfutni mint az igazsággal szembenézni, igaz?- kiabálom még utána a hátának dobálva a szavakat és hajolnék le a plüssökért, hogy az ölembe vegyem és ha már így alakult legalább ezzel a színes kis vidám társasággal vigasztalódjak. Hova rakjam őket otthon? van egy faja kis fonott kosaram, olyan jó széles, mint egy mózeskosár, abba ültetem majd őket. Persze nem lesz nap, hogy ne ez a mandulaszemű jusson eszembe róla, de akkor majd emlékeztetem magam arra, hogy van valaki a városban, aki szívből gyűlöl engem. Remek, egy strigula, pipa! Kezemmel a dobozhoz érek és ugyanabban a másodpercben erős karok ragadnak meg. A meglepetés erejével hat rá,m az egész jelenet. A bőrkabát keserű szaga üti meg az orrom és a hajam lendülő fátylát át látom ám, hogy Mr Dongó az, aki az előbb olyan elmélyülten nézegetett engem.
– Héééé azonnal eresszen el, ne ráncigáljon már hallja?! Azonnal…héééé azonnal tegyen le! Mi a fakkomat csinál már, hagyjon békén!- a tag nemes egyszerűséggel fog meg és dob a hátára mint egy krumplis zsákot, és már cipel is magával én meg visítok mint a szerencsétlen pengős malac és a kezemmel ütlegelem a hátát, de mintha kőfalat püfölnék. A tömeg sokkot kap, szerintem az előbbi jelenet folytatását látják az egészben, pedig ennek most köze nincs ahhoz ami történt, mégis csak állnak és nézik, hogy ez az óriás gorilla elcipel? – Azonnal tegyél le te szemét disznóóóóóó hééé állj már meg!
– Ne ficeregj már a szentségedet mert ájultan is olyan értékes leszel mint most sipákolva!- dörmögi és nemes egyszerűséggel akkorát sóz a hátsómra, hogy csak úgy csattan. Csessze meg ez fájt. Utolsó elkeseredésemben nem tudok mit tenni, azt hívom akiben az egyetlen reményt látom jelenleg, hogy talán…nem tudom miért, ösztönösen üvöltöm a nevét ahogyan a torkomon kifér
– Ewaaaaaaaan!- hát ez még nekem is elég fülsértő volt a tag részéről meg egy újabb ütést kapom a seggemre. Ez már komolyan nem vicces, de ahogyan érzékelem nem is annak szánja. Csak cipel, hogy hova és kinek a megbízásából azt nem tudom. Van pár ellenségem az biztos.





Dallam ♫: Now you're gone  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 18, 2015 8:37 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 17, 2015 4:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Merinda &  Ewan

A válasz lehetőség között vacillálva, próbáltam átrágni magamat a célzottan ütős kérdésein. Egy helytálló kérdés...miért. Szemtől-szemben nem mondhattam meg, hogy csak azért szítok közötte erős ellenszenvet, mert ő kényelmesebb életet élhet. De mégha őszintén felelnék a kérdésre, teljes lelki-nyugalommal nézhet engem élete elrontójának, aki mások örömét szeretné pokollá tenni, csak azért mert neki a rövidebbik gyufaszálból jutott. Ez az előítélkezés valamilyen szinten jogos, valamilyen szinten azonban lapos. Ha tudná micsoda kínszenvedéseket élek át nap mint nap, azon gyötörve az agyam, hogy milyen fajba sorolandó élőlényt képviselek és testesítek meg. Most erőszakosan erőltetném rá, hogy igenis értse meg a helyzetemet...de ez szinte egyenlő a lehetetlennel. Nem tudja...nem tudhatja, miféle kettős én zúgolódik a testemben. Az emberit lassan felemészti a gyilkos...lassan és halálos sebekkel.
- Én viszont tiszta-szívemből utállak!!! - minden emberi érzésem odavész, és kegyetlen csapással ostorozom meg az ártatlan bűntettet. Legyen a legélethűbb alakítás is, de veszteségként telítődik tele a szemem könnyel. Sírni azonban, ahogy korábban, itt sem visz rá a lélek, hogy megtegyem. Csak folytatom tovább a magam hideg, kőszívű imázsát.
- Ha a kért csomagért az egyik megnevezett spanod jött volna ki...akkor mindkettőnknek könnyebb lett volna, azzal a tudatlansággal élni, hogy nem is ismerjük egymást!!! - teljes erőre kapcsoltam, hogy az ironikusan szépen kiszépített gyűlölködést még tovább szítsam. Úgy érzem sikerült...úgy esnek ütemesen a nyelvemre a sértő, lelkébe tipró szavak, mint egy csecsemőnek az első könnyed gügyögések. De ezzel a hatalmas gát-töréssel, valami észrevétlen és félt érzés is távozni tér belőlem. - Utálom, hogy ilyen fatális botlásokat vétesz, miközben jót nevetsz rajtuk...hogy mérhetetlenül gyerekes és naív vagy!! - nem bírok megálljt parancsolni a számnak, míg el nem érem a holtpontot.
- Utálom, hogy utálnom kell téged csak azért mert te nem élsz olyan életet amilyet én! - másodperc töredéke alatt szembesülök, hogy mondanivalóm teljesen más szöveg-környezetbe csapott át. Méghozzá a velőig maró őszinteségbe! Minden eszközömmel azon voltam, hogy ez az abszolút tény ne tudjon ki előtte. Egy percet sem várhatok a reakcióra...menükölköm kell, most azonnal! Nem akarok magyarázkodni, de főként szánakozó pillantásba ütközni. Nem akarok hosszasan elnyújtott dialúgosban lelki-beszédet tartani. Nem akarok az ég-világon semmit, csak menekülni és elbújni! Hogy egy újabb napot hasztalanságomban átvészeljek és túléljek.
Az előbb felajánlott "hazaviszlek" gesztust rögvest lecserélem, az egyszemélyes menekülésemre. Sarkon fordulok, s mint aki vezényszót hallva megindulok a vidámpark kijárata felé.

music:Just a Dream | words: 384 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 17, 2015 3:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
Ha valamit túl jól csinálsz kezdj el gyanakodni. Na most ugyanez igaz ha valamit rosszul csinálsz. Persze nem voltam én úgy összerakva, hogy valaha is érdekeljen éppen mikor és mit csinálok jól vagy éppen rosszul Illetve azt hiszem ez az utóbbi időben lett így igazán, mióta magam mögött hagytam New Orleanst és idejöttem. Azóta csak ámokfutok. Rúgok, marok harapok mindenkibe akit csak érek, és aki egy picit is okot ad rá. Ewan az első naptól nemhogy okot adott rá, hanem egyenesen minden mozdulatával és gesztusával arra ingerelt, hogy bunkóságom mérhetetlenül zúduljon rá. Üvöltött róla, hogy képtelen lenne maga mellett akár egy pillanatig is komolyan megtűrni, ahogyan ezzel én is így voltam. Hogy utáltuk egymást? Nem tudom, szerintem ez a viszony már egy olyan kategóriát súrolt helyenként amire nincs is szó. De az egészben az a különös, hogy voltak benne oylan történések, amelyek arra engedtek volna vinni bennünket, hogy talán egyszer majd képesek leszünk úgy bánni a másikkal, hogy ne az legyen a gondolatunkban, hogy hol tudnánk megsérteni vagy éppen a lelkébe tiporni. Nem tagadom, hogy az első éjszaka után azt gondoltam, hogy ennek a fickónak aztán egy deka lelke nincsen mert ha lenne, akkor egy minimális szeretet szorult volna belé, és nem hagyott volna összetört tagokkal, és kvázi csupasz seggel aludni a nappalija padlóján. De hagyott és ezt azóta sem bocsátottam meg neki, és ezt még az sem kompenzálta, hogy egy kis időre újra gyereknek éreztem magam itt most vele. Még akkor is ha a nagy része abból állt a programnak, hogy össze-vissza ráncigált a helyen. A mikulás furán néz ránk, valószínű nem érti az egészet ahogyan az a néhány kósza szempár sem akik most minket néznek, és a nagyjelenet helyett valami furcsa és groteszk drámát kapnak cserébe. Én meg csak állok leforrázottan ahogyan látom megváltozni az arcát, és érzem, hogy sikeresen beletenyereltem valamibe amibe azt hiszem nem nagyon illett volna. Azt nem hiszem, hogy nem volt még lánnyal, azért ennyire hülye nem vagyok, ez nem a Negyven éves szűz castingja, szóval az tuti, hogy nem ez a baj, de akkor mi? Ismerem ezt az arcot, és tudom mikor láttam először tőle. Akkor éjjel a nappaliban, amikor a válogatott sértések közepette lazán egy érzéketlen f@szfejnek tituláltam és közöltem, hogy még egy ilyen utálatos alakot nem hordott hátán a föld, és forduljon fel…vagy valami ilyesmi. Hogy mennyire is gondoltam ezt akkor komolyan, talán nem is fontos. De ezt itt és most nem lehet elviccelni, nem lehet előkapni a nyulat a cilinderből és úgy tenni, mintha csak átkozott tréfa lett volna az egész, mert ez már túlment egy bizonyos határon, és én voltam az aki átlépte. Csessze meg nem ezt akartam, de úgy felkúrta az agyamat, hogy egyszerűen nem tudtam magamnak parancsolni. Nem lelkiismeret furdalást éreztem hanem valami olyasmit, hogy nem lehet azt amit a géppel is, hogy nyomok egy reboot-ot újra rakom az egész rendszert és minden frankó lesz? Vagy visszatörlöm azt amit mondtam, vagy nem tudom. De most tényleg ennyire kétségbeestem attól a lehetőségtől, hogy megcsókolhat, hogy egy olyan dolgot műveltem, ami finoman szólva is merőben gusztustalan? Nem hittem, hogy tudok mélyebbre süllyedni, pedig tudok. Lerakta a fegyvert az idős férfi még mindig a plüssöket pakolgatta a dobozba, egymás mellé nyomorgatva őket, hogy jobban elférjenek. Helyesek voltak, csak éppen az árukat éreztem sokkal többnek mint amibe valóban kerültek. Mi a francot csináljak, főleg azután, hogy sarkon fordult és néhány méterrel odébb ment, tőlem menekülve a helyzettől, vagy a csuda tudja, talán mindkettő. nem is tudom utána menjek, vagy maradjak. Az idős férfi és én összenéztünk, láttam a tekintetében, hogy utána küld, és valószínű azt is gondolja rólam, hogy egy épületesen nagy ribanc vagyok, hogy ezzel a szerencsétlennel, aki levadászta nekem az egész polcot ennyire szemét módon bánok. Szóval fordult a kocka én lettem a bűnbak. Jogosan, teszem hozzá. Megvonom a vállam, nem érdektelenül hanem mintegy beleegyezve abba, hogy ez most az én hibám volt, s helyre is hozom majd, csak a mókuci meg a nyuszipók érjenek haza…gondolhatná az öreg de persze semmi nem áll távolabb a valóságtól jelenleg mint ez. Megfogom a dobozt csak úgy lazán ölbe, és úgy indulok meg felé, búcsúzva a nyári mikulástól, aki továbbra is minket néz tisztes távolból. Azt hiszi tán a balga, hogy valami happy end lesz itt és most, de nem akarom elkeseríteni, hogy attól mi még messze vagyunk, sőt jobban belegondolva még a múltkor sem álltunk olyan messze tőle mint most. Próbálnám rákenni az egészet, hogy az ő hibája: miért nem ordította le a hajamat amikor majdnem elütött, az istenit még egy alapos pofozkodással is levezethettük volna a feszkót, helyette idejöttünk, és a vidámpark jelen állapotban szomorúpark lett a számunkra. Még az sem dobott fel, hogy egy plüss oroszlán szőre megcsiklandozta az orromat. Lejjebb engedtem a dobozt és úgy álltam meg mellette. Már szóltam volna, bár fingom nincs mit akartam mondani, valami nagyon átlátszó szánalmas bocsánatkérést amiről szerintem mindketten tudtuk volna, hogy csak átmeneti és csak a helyzetnek szólt, de megelőzött. Hazavisz. Igen, én is így gondoltam, meg valami olyasmit, hogy jobb lesz ha ezt az egészet nem erőltetjük, mert minden ilyen alkalommal egyre mélyebben vájnánk bele a másik lelkébe. Mint valami túlméretezett viperafog extra adag méreggel. Ahogyan innen oldalról néztem esküszöm megsajnáltam, mert minden az arcára volt írva. Olyan mélyen megsértettem, hogy azt hiszem hasonló helyzetben szembe köptem volna magamat, és közöltem volna, hogy menjek haza ahogyan akarok. Ő viszont felajánlotta, hogy hazavisz. Nem tudom még mindig mit kellene mondanom. Ha lehetne most írnék valami helyes kis bocsánatkérős scriptet neki, amiben egy fekete köpenyes, halálnak öltözött fószer egy szivecskét vonszol a képernyőre, és a felirat alatta „Halálosan elb@sztam, kérlek ne haragudj!” stílusos lenne tőlem azt hiszem és talán meg is írom majd és eljuttatom neki. Úristen mikor lettem ilyen érzelgős? Hát azt hiszem most, hogy töményen a lelkébe tenyereltem. És ez érdekelt engem? N…N…Ne….őizé Merinda ne kapkod el a választ! Szóval azt hiszem most ez igenis érdekelt, de gyaníthatóan nem kíváncsi a magyarázkodásomra, nem lep meg, én sem lennék az övére.
– Rendben.- beleegyezően bólintok a plüss panda és a sárga kiskacsa mögül pislogva, hogy menjünk haza, ez az egész nap amúgy is el van kúrva felesleges még tovább pörögni rajta. Tétovázok, és azt hiszem ez az ami végül kibuktatja nála a szavakat, és elementáris erővel vágja nekem őket, majdnem le is ejtem a dobozt az ölemből. Csak tág pupillákkal pislogok és nézek meredten rá.
– Én…én nem utállak. Nem hagysz más lehetőséget nekem csak ezt.- szólalok meg végül valami sírontúli nyugalommal lövésem sincs honnan jön a hangom, mintha egy barlangból visszhangozna. Kerüli a tekintetem, na ez viszont nem…ezt nem lehet, tessék a szemembe nézni. Feldühödök most már én is. Első lendülettel a földhöz vágom a dobozt az egyik plüssben sípoló bigyó van és amikor a földön puffan csipog egyet. Deédes, megadja a kezdő gongütést.
- Azistenedet már, nehogy neked álljon feljebb! Nem utállak, te utálsz a kezdetektől folyamatosan engem, és nem hagysz más lehetőséget, minthogy viszont ugyanezt kapd tőlem.Mégis mi a fene bajon van neked velem?! Mit ártottam én neked?! Gyerünk, mondd ide a képembe, hogy mi a megveszekedett istenharagja bajod van neked velem?!- mutogatok immáron szabad kézzel az arcom felé, és ha akarja ha nem belemászok a képébe, bele bizony, nem érdekel, hogy nem néz rám, mert én halálosan pipa tekintettel meredek bele az arcába elég közelről.
- Gyerünk Ewan!- biztatom most már elég közelről, és szerintem a forró vattacukor-eper illatú lélegzetvételem az arcán csapódik annyira közel vagyok, és mérges vagyok, és ingerült és nagyon-nagyon tehetetlen.




Dallam ♫: Changed the way you kiss me  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 18, 2015 8:37 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 17, 2015 2:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ewan &  Merinda

Épp bekészítettem az utolsó töltetemet, - a győzelmet minél inkább esélyesnek érezve, - amikor igazi hátba-szúrós módszerrel közölte lemaradásomat a körbegyűlt vendég-sereggel. A kicsinyes úgymond cukkolás hamar fogalmát veszti, ezzel a mérföldkő elszólástól. Csúnya húzás volt, és igazán betalált. Már gyermekkoromban átkosnak éreztem magamat a lányok körében. S most hála neki, ismét ugyanez a megbélyegzett érzés kap el. Pesszimista nézeteimet nem csak az nehezítette, hogy féltem megnyílni a másik fél számára, hanem az is, hogy miféle ocsmány teremtést hordozok a testemben. Ezzel a kevert személyiséggel, még a leggyönyörűbb és legjámborabb teremtésből is űzött vadot generáltam volna. Ez túlságosan komplikált ahhoz, hogy egy színészi mosollyal megnyugtassam magam, és körülöttem lévő közönséget.
Egy feszült sóhaj hagyja el a tüdőmet, minden porcikámat befeszítve. Az utolsó célba lövés újabb sikert eredményez. Megnyertem hát a fogadást, de az ünnepi öröm-tánc helyett, szótlanul leteszem a fegyveremet, és hátra arcban utat török a gyülekező tömegben. Mikor végre elérek egy az oxigénben gazdag, kietlen részt, meredten magam elé nézek. Miért is hoztam ide? Kinek akarok bizonyítani? Hiszen az elejétől fogva tudtam valamelyikünk úgyis túllépi majd a megengedettet. Jótállásom szerint, én szerettem volna lenni a sértő, és nem a sértett fél. De úgy látszik nem becsültem meg eléggé az elém dobott remek ötleteket az égieknek. Így hálátlanságomért ez a hála.  
Fültanúja leszek, ahogy mellé lép, és már kövezetesen készülné feltenni a kérdését...én viszont, - egy másodpercnyi előnyömben, -megelőzőm tettében.
- Hazaviszlek! - jelentettem ki kedvtelen mimikával az arcomon. A gyermeki életkedvem tendenciája a hirtelen 90%-ból nullára süllyedt. Nem is tudtam igazán gyermeki észben forogni, mikor folyton-folyvást felelevenedtek bennem a rossz emlékek, és lelki csalódások, valamint lemaradások. A gyerekkor kritikusan rossz élményekkel gazdagodott. A tinédzser korszakomat egyidőben sikerült kordában tartanom, de miután Irina sötét démonjaimra hagyott, teljesen elvesztettem az önkontrollom. Csodának határos módon, öreg huszonévesként tapasztaltam meg igazán a vér izét. Onnantól kezdve béreltettem ki magamnak egy VIP helyet a pokolban. A tiszta vérű vámpírtársaim, még így is vegetáriánus vámpírnak tartottak, a túlzott vér-elvonó időszakjaim miatt. Ha egy hónapban sikerült egyszeri alkalommal vérhez jutnom, akkor is legalább 3 hónapig ostoroztam magam érte. Valóban...lelki büntetéssel próbáltam leszoktatni magamat gyilkos ösztöneimről. Ezidáig semmi biztató eredményt felmutatva.
Ellenkezésbe kezdő gesztusaival, ismét csak elárulta magát, hogy mielőbb szavakba is szeretné önteni nemtetszését. Megint megelőztem.
- Kit akarunk álltatni?! - vágtam a fejéhez érintő kérdésemet, határozottan felé fordulva. - Így is jól utáljuk egymást, nem?! Felesleges ezt tovább folytatni! - fűztem hozzá, direkt módon kerülve a szemkontaktust. Az igazat megvallva, ezen a napon, magamnak akartam a leginkább bizonyítani, hogy képes vagyok egy egyébként is süllyesztő kívánt kapcsolatot még lejjebb rondítani. Végülis, ha az aktuális szituációt nézzük, ez sikerült is. Csak nem olyan úton-módon, ahogy én azt a csökönyös fejemben elképzeltem.
music:All About Us | words: 443 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 16, 2015 9:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
Na az  egy dolog, hogy a mikulás előtt játszom meg a füligszerelmes kislányt, és ő el is hiszi. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy a télapó tudja mikor hazudik az ember nem? Na mindegy, biztosan így nyárra kicsit lanyhulnak az érzékei és nem mindig tudja ki az aki át akar járni az agyán, meg aztán milyen hülye vagyok már. Ez csak egy vidámpark, itt a vásárosok vannak meg kereskedők, meg ugyebár olyan eszementek mint mi ketten akik éppen itt kötöttek ki, amikor nekem már régen otthon kellene lennem, és takarítani a kis kulipintyót, hogy mire anya megérkezik csillogjon és villogjon mint a salamon töke. Helyette mit csinálok? Itt agyatlankodom ezzel a mandulaszeművel, de kövezzenek kezdem igazán jól érezni magam, és még az sem rontja el a kedvem ha nem minden alakul úgy ahogyan én szeretném. persze vannak helyzetek amiket nem mondom szívesen átugrottam volna és inkább nem is szeretnék emlékezni rájuk, de amúgy az egészben az a vicces, hogy pont ettől lesz ez a délután különleges. Olyan ritkán mozdultam ki mostanság, állandóan oda vagyok gyógyulva a gépem mögé ás a kódok tengerében kalapálom a klavit, keresem a megoldást a különféle problémákra. Most végre…végre valaki megfogott és kiráncigált onnan….szó szerint kiráncigált mert egész idő alatt ezt csinálta velem, úgyhogy mielőtt kiadom a parancsot a távozásra, még szeretném azokat a plüssöket és jaaaaa igen a hullámvasút nélkül el nem megyek, az még mindenképpen kell. Mielőtt még az üzletelésbe belebonyolódtunk volna, mármint, hogy a plüssökért cserébe én bármiféle ellenszolgáltatást akarnék adni azért még megjegyeztem halkan neki, hogy a hullámvasútra is fel akarok ülni, mindezt természetesen az előbb már szépen felépített bántó frekvencián rezonáló magas hangtartományban csivitelve. Sosem beszélek keveset, sőt minden alkalommal elég sokat, és minél idegesebb vagyok, annál többet. De általában, a vékony hangom ellenére szoktam arra figyelni, hogy némiképpen mélyítsem, hogy mégse tűnjek olyannak, aki a vidámpark teljes lufiállományának felfújásához szánt héliumot elszívta. Na mármost ehhez a szerephez viszont pont ez kellett, és a hatás fokozása végett még egy csomag rágót is előhalászok a zsebemből és kapásból kettő gömböcskét lazán be is gyűrök a számba, és már rágcsálni is kezdem, amúgy cukibarbisan. Kezdem elvetni a sulykot azt hiszem, de ez engem egy cseppet sem zavar, az ősz árust meg méginkább nem, ő azt hiszem remekül szórakozik rajtunk, és beveszi a körítést miszerint mi itt és most egy kazal plüssel fogunk előbb vagy utóbb távozni és Ewan ígéretéhez híven amit soha a büdös életben nem tett nekem tényleg levadássza az összes rénszarvas-tigris-panda és kacsa meg egyéb cukiság állományt a felső polcról. Ám azt hiszem túl korán örültem nagyszerű tervemnek kezdve onnan, hogy én ráncigálhattam most őt és én voltam az aki ezt a cukormázas szerepet felvette. Ez a baj azzal amikor rögtönözni kell, nincs idő a következmények felvázolására és kiszámítására és amikor beüt a krach csak nézek mint hal a szatyorban és nagyjából ugyanannyi értelemmel felvértezve nyílik el az ajkam, a rágó gyökketővel mozog a számban, és csak nézek Ewanra mint aki szellemet lát. Na neeeeee ezt tuti nem! Megcsókolni, még mit nem, elment ennek teljesen az esze? Mondjuk én sem vagyok éppen teljesen százas, és jobban belegondolva az egész napunk nem az. Lehet ettől még jobban elb@szni valamit? Persze, ha a mutatványa végén tényleg meg kell csókolnom.  A múltkor sem lett jó vége amikor odahajolt hozzám az ölében tartva telerókáztam mindenét. Megint ezt akarja? De hát elkezdtem játszani egy játékot, és ő folytatta, mit csodálkozom ezen? Talán csak azért mert titkon reménykedem, hogy blöfföl, úgyhogy lassan magamhoz térve visszaöltöm az aranyos kislány álarcát, és olyan halál aranyos szerelmes pillantásokkal nézek vissza rá, hogy a mikulás bácsinak szóló előadásom közben még sikerül bólogatnom is.
– Hát persze, hogy emlékszem meg még sok minden másra is emlékszem mi mindent ígértem a teljes polcért cserébe.- csivitelem és búgom egyszerre majd oldalra sandítok és jelzem, hogy nem vagyunk ám egyedül, nem mintha ez eddig is bármelyikünket zavarta volna, a fickót meg még inkább nem, azt hiszem. Ő kivárja azt amit kell.
- De azt is mondtam, hogy nem a fél világ előtt fogom ezt megtenni…mókuci, bár ha te így akarod...- a gondolat elementáris erővel hasított az elmémbe, miközben őrülten kerestem a menekülési útvonalat abból, hogy egyrészt nyilvánosan meg kelljen őt csókolnom, másrészt, hogy egyáltalán meg kelljen.  Na és itt jött a csavar amire még ő sem számított, de azt hiszem én sem mert az egész akkor született meg a fejemben abban a pár pillanatban amíg a keze végigsiklott a számon. Azért valljuk meg egy pillanatra megállt bennem az ütő a mozdulattól, mert k@rva izgalmasan csinálta, de ez akkor is még mindig egy játék. Döbbenten figyeltem miképpen bukdácsolnak le a földre a plüssök, és még döbbentebb lettem, amikor néha egész grouppen landolt a földön. A gyűjtemény egyre terebélyesedett, Ewan pedig a hatás fokozása érdekében még cukkolt is.
– Nagyon hosszú és nagyon forró, drágám- vigyorgok én is, de a vigyorom mögött ott szűröm a szavakat a fogaim között, hogy ezért még kicsinálom, kinyírom, felszabdalom, megetetem a kannibálokkal a maradványait, szóval gyilkos indulatok forrtak bennem, és azt hiszem a zihálásom és a kipirult arcom egészen másról árulkodott a látens mikulásnak, valami izgalmi állapotról. Hát izgatott is voltam de inkább amiatt, hogy ne akarja rajtam behajtani ezt a hülyeséget. De naív vagyok,  ha azt gondolom majd pont a desszertcseresznyénél fog megállni, amikor ott az egész tejszínhab. Aztán az utolsó mondatnál éreztem, hogy a kártyámat amelyet már akkor a kezemben tartogattam mikor ott csücsörített nekem és a csókról hadovált ideje kijátszanom. Most kell amikor éppen arról faggat mennyire is várom én az ő csókját. Semennyire. Kíváncsi vagyok? Amúgy igen! De szigorúan kíváncsisági alapon. Az eladó valószínű marhára össze lehetett zavarodva mert azért lássuk be, ilyesmit normális emberek nem nagyon szoktak művelni amit mi. nyíltan kibeszélni azokat a dolgokat amiket a négy fal között szokás. Na igen, sosem voltam a nyilvános nyalakodásnak a híve és ezt nem most fogom elkezdeni. A kacsintását követően az eladó felé fordulok és miközben olyan télapósan ölelgeti az én jövendő plüsseimet és rendezgeti bele egy dobozkába, hogy el tudjam vinni megjegyzem neki.
– Tudja a mókucimnak ez lesz az első csókja. Még sosem próbálta milyen, csak én szerettem volna valamiféle motivációt is adni neki, tudja hogy van ez. A férfiak szeretik az ilyesmit, nem?- az eladó dermedten nézett Ewanra majd mosolyogva kacsintott vissza rám. Hát perszehogy érti. Ezzel két dolgot árultam el az én alkalmi drágaságomról: hogy még életében nem csókolt meg nőt és ezáltal még életében nem volt nővel. Oldalra fordulva mosolyogtam rá és  negédesen szólaltam meg, kezem a vállára téve, mintegy jelezve, hogy én igazán megértem milyen érzés az első csók. A mikulásbácsi minket nézett.
– Ne félj édesem majd segítek…cserébe ezért a sok szép plüssért.- három lehetőséget is hagytam neki. Egy: megcsókol úgy, hogy cáfolja mindazt amit róla állítottam, zavarba hozva ezzel már nem csak a télapót, hanem a szűkebb környezetet is. Kettő: eljátsza azt a szerepet amit ráaggattam és komplett hülyét csinál magából. Három: közli, hogy ezt majd szépen otthon folytatjuk, és én megúszom a csókot. Igazából ha agyon csapnak sem tudnám eldönteni ebben a pillanatban melyiket akartam volna.


Dallam ♫: Party Shaker  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 18, 2015 8:38 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 16, 2015 8:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ewan &  Merinda

Ha elkapja az embert a hév, akkor igen nehezen tud megálljt parancsolni a lábának. Ez köztudott tény. Ahogy az is, hogy senki fia nem gátolhat meg úti-célom elérésében. Ez eddig nagyon rendben van...nah már most, van itt egy pindurka kis probléma. A folyamatosan karattyoló száját már lassan kezdem tolerálni...micsoda kompromisszumokat tudok kötni ezzel a fruskával! Első körben az zavart a leginkább, hogy határozott cél-irányomból letérített, és egy szex-házi állatnak öltözött fószerhez vezetett. Ez belülről ízlés gyomor-rontásba szenved, vagy szándékos merénylet volt ez ellenem? Inkább az utóbbira tippelek, ebből az önelégült vigyorból. S ami még inkább fül-sértő, ahogy színészi morálomat követve, babusgatóan becézget! Az irritáló szavakra egy nyaka-tekert fej-fordulatot vetek, szemeimet egyazon idő alatt lehunyva, mély utálatomat kifejezve. Értem én...nagyon is tudatában vagyok azzal, hogy ezzel akar az idegeimre menni. Mondanám, hogy elérte a fél-sikert. Nem...határozottan jogosult a teljes sikerre. Legfőképp azért, amiért a külvilágnak sugárzó ingerültségemben, hozzám súrlódik, teljesen kizökkentve gondolataim tengerében. Becsmérlően közli valós szándékát, ami egy másodperccel sem volt kikövetkezhetetlen. Most szívesen ki lépnék a testemből, hogy megnézzem ezt a légből kapott dermedtséget, amit most jelenleg produkálok. Ewan, mozdulj már meg! A határozott parancsnak nem engedelmeskedek...de egy ízléstelen mikulás kacajnak sikerül kiráznia a helyzet fagyásából.
A kitörésnek örvendve, húzódik végig rajtam egy széles vigyor. Mily bőkezűek velem az égiek...még egy tökéletes kontra-ötlettel is megajándékoztak. Azt hitte valóban túl járhat az eszemen? A kis naiv.
- Feltétlenül eleget teszek a kérésednek, nyúszipók! - mondom, a kialakított hangulatiságot tartva, könnyed mozdulattal két ajkát közre fogva a két ujjammal. Mint egy hoppon maradt kacsa...de még messze a happy end. - Remélem emlékszel, hogy ha megteszem neked... - pajzán vigyort lejtek, mialatt továbbra is ugyanolyan röhejes szájpózban tartom. - ...cserébe csókkal jutalmazod a tettemet. - diadal-itass sármos mosolyomban, húzom le az ujjamat kietlen ajkairól, csakúgy jelképes közreadva valódi elhivatottságom. Magas labdára, magas labda a válasz...habár az enyém egy kissé eltévesztette a magaslati korlátokat. Legalább az a tudat vigasztal, hogy magasabb labdára már igazán nem számíthatok.
Minden rezzenéséből levettem az abszolút döbbenetet. Hogy lássa, nem csak a hamis mikulást akarom megtéveszteni, kézbe kaptam a helyes kis műanyag puskát, miután célra helyeztem a tekintetem előtt. Az első golyó kilövése előtt még szemérmet-sértően rávezettem a tekintetemet, hozzátéve:
- Készítsd be az ajkaidat! - a győzelem hívó szavát hallva fordult vissza a tekintetem a célra. Az első találatra legalább három plüss unikornist vetette magát a földre. Ez séta galamb lesz! A második töltetnél újra elhódítottam partnerem tekintetét, akin jogos félelem lett úrrá.
- Hosszú, forró csók lesz... - teszem hozzá, célra tartva a fegyvert. Addig hergelem, míg a győztes pozíciót nekem nem adja. A várva-várt kijelentés azonban nem hangzik el...hát legyen! Újabb lövés, újabb találat. Nem is egy, hanem kapásból öt. Egy új rekord felállításával, töltöm be az utolsó golyóval a játékfegyveremet.
- Várod már édes? - kacsintok rá, perverz-éhes mosollyal a számon.
music:Troublemaker | words: 464 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 16, 2015 6:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
Volt egy élő plüssmackóm, úgy sacc tíz perc erejéig vagy még annyi sem. Egy zsémbes nagyon utálatos plüss mackó tegyük hozzá a pontosság kedvéért. Enyém volt az elemlámpa, heuréka, akkor innentől én leszek a fény az éjszakában, vagy éppen ezen a borzalmas helyen, ami egyébként még élvezetes is lett volna számomra, mert gyerekkoromban is imádtam ilyen barlangokban bújkálni, és Ewannal ellentétben nem kaptam sikítófrászt a műanyag hulláktól. De mivel ő igen, ezért rám is átragasztotta ezt a félősdit, és a hangoktól most már engem is rendesen kivert a hideg veríték, szóval jobbnak láttam, ha valahogyan megtaláljuk a kijáratot. Mondjuk nem lett volna rossz csak úgy snassz eldifundálódni innen, de erre perpillanat korlátozottak voltak a lehetőségeink. Példának okáért én nem rendelkeztem semmiféle mágikus képességekkel, és erős volt a gyanúm, hogy Ewan sem. Amikor csendre int az nekem olyan mint az oxigént kapott tűz, csak még jobban belekezdek, igaz a mondandómnak nagyjából csak a feléig jutok, hogyanszongya
– Én ne szájaljak?! Te voltál az aki a földre tepert és belekapszakodott a melleimbe, majd úgy bújt hozzám, mintha a hangok a seggébe akarnának bebújni és nem éppen megfojtani…méghogy én ne szájaljak?!Elmész te a….- na hát pont a legérdekesebb részt szakította félbe azzal, hogy szabályosan és szó szerint kiráncigált a rémbarlangból. Már megint cibálgat, kezdek marha pipa lenni, mikor éppen az előbbi hullás, mocsárbűzös, extrém előjátékos helyen higgadtam le éppenhogy, és még vigasztalgattam is…énbarom! Olyan jellegzetes érzéke van hozzá, hogy mikor törje meg a varázst vagy valami olyasmit. Mióta csak ismerem, és az nem sok idő, hogy ilyen messzemenő következtetéseket vonjak le, de mégis, azóta csak ezt csinálja, odanyújtja a kezét, majd kinevet és még a kisujját sem adja, sőt egyenesen belevág az ember arcába. Hát majd belevágok én, ha nem hagyja ezt abba! Szóval kijutunk a barlangból ahova hozzá tenném csak úgy csendesen és lábujjhegyen ő akart olyan gyerekes vehemenciával bemenni. Mikor kiérünk még zihálok egy kicsit az előzőekben átéltek miatt, és azt hiszem jelen pillanatban ingyen és bérmentve játszhatnám a vörös boszorkányt a mese vonaton. A kócosságom, és az idétlen vigyorom is megvan hozzá, ami még szélesebbé válik, amikor hallom azt az eszement üvöltést amit hallat nem sokkal a kiérkezésünk után és amire úgy csak a környezetünk háromnegyede kapja oda a fejét. Én meg csak nézek körbe és a fejemet rázom némán motyogom szinte mentegetőzve: „Nem velem van én csak sétáltatom, kell a levegő szegénynek….” A mondat első fele felébreszti bennem a reményt, a második fele agyonb@ssza azt, így neme egyszerűséggel. Mondom én, hogy tökéletesen képes arra, hogy az ember jókedvét elvegye. Miazisten haragjának hozott ide ha ezt a zsémbes vénembert akarja játszani? Mondjuk félig én tehetek róla, mert a cukormázas Ken baba imitáció sem kellett nekem. Nem hát, mert mindkettő véglet. Miért nem tud ő normálisan viselkedni?
– Szááánaaaalmaaaaas?- nyújtom el a magánhangzókat mint a rétestésztát és közben játszom a hangommal. Megjárok mélységeket és fülsértő magasságokat is.
– Ne panaszkodj! Egy rohadt hangot nem akarok tőled hallani, te akartál annyira bemenni. És nem is értem mit szerettél ebben a helyben annyira, én már gyerekkoromban is utáltam és untam, Igaz a te kis  magánakciód kellőképpen feldobta. Szóval én inkább Ewan- beszaratósnak hívnám a helyet tekintve hogy viselkedtél. És remélem van ipari kamera bent, méghozzá  infrás, és felvette a kis akciódat, mert akkor holnap már töröm is fel a rendszerüket és megszerzem grátisz magamnak a mai napért cserébe. Lesz rólad egy extra jó kis vidim.- széles vigyor, szemöldök táncoltatás, még a kék szemeim is mosolyogtak. Na így már nekem is tetszett és döntse el a hangsúlyomból mennyire gondolom komolyan. Segítek: komolyan gondoltam. Tudtam, hogy van kamera, a zöld kis pöttyök ott villogtak a sarkokban ahogyan haladtunk befelé. Gondolom azért ha valaki rosszul lesz a látványtól, vagy mondjuk el akar lopni egy porcelánból készült művérrel leöntött koponyadarabot- Bleeeeh- akkor tudják csekkolni. Mekkora móka lesz bejutni a rendszerbe, előre élvezem. Gondolatban már dörzsölgettem a kezeimet egymáshoz. Bármit amivel ezek után borsot törhetek az orra alá. Na jól van álldogálhatunk itt még egy darabig és bámulhatjuk a felhőket is, ahogyan ő teszi én meg követem a tekintetét…sajnos még nem vagyok gondolatolvasó, így lövésem sincs mi járhat abban a kellően komplikált és hozzám hasonlóan kiszámíthatatlan agyában, szóval inkább jobbnak láttam nem is nagyon firtatni a dolgot, helyette egyszerűen csak fogtam magam és álltam mellette és hol őt hol az eget bámultam. Hexameterben kéri leírni vagy inkább kódoljam a látványt egy scriptbe? Áháá na döntésre jutott végre, haladás, valahova csak indulni fogunk, és díjaznám, ha mondaná, de nem. Helyette megint valami olyasmit csinál, amire már majdnem szólalnék is meg és mondanám, hogy tényleg elég a ráncigálásból mert unom, hogy bucibabának néz. De nem ez történik hanem…megfogja a kezem de nem ám csak úgy egyszerűenéssimán, hanem belefűzi az ujjait az ujjaimba, én meg ugyanezt szinkronba, és szépen rá is hajtogatom az ujjaimat. Nézem is értetlenül a kialakult kis formációt és már jegyezném meg, hogy ezt egész pofásan összehoztuk, ekkorát estünk odabent, hogy valami összekavarodott a fejünkben, hogy már azt gondoljuk ezt kell csinálni? A szavaim azonban belém fagynak attól amit ő mond, és először halál komolyan nézek rá, rezegnek a nevetőráncok az arcomon, belülről már láthatóan ráz engem egy hatalmas röhögés, amely hamarosan ki fog szakadni a nagy komolyság mögül és lám, tényleg.
– Neeeeeeee!- visítom a röhögéstől fuldokolva, majd határozottan rántok a kezén egyet. Na kispajtás, ha már ilyen szépen összepakoltuk itten az ujjacskáinkat most én rángatlak téged.
- Na jól van, gyere!- fejemben másodpercek alatt születik meg a tervem és egy ragadozó gyorsaságával méricskélem a bódék sokaságát. Túl színes és túl tarka mindegyik, és szinte kiégeti a retinámat az a narancssárga és kék neon felirat középtájon amely hirdeti, hogy minden lövés biztos találat. Hát szerintem ezt egy kellően kanos alaknak ne sűrűn mondogassák, mert nem lesz boldog, hogy az összes kis légyottból apró találatok jönnek a világra. Szóval a kellően hívogató és burkoltan erotikus reklámszöveg felé cibálom magammal a mandulaszeműt és remélem követni fog, ajánlom neki, mert a mai napon ez az első alkalom, hogy magamra találva én ötlök ki valamit. Bár bevallom hozzá hasonlatos módon nem éppen az élményszerzés vezérel. Illetve az, csak nem a klasszikus értelemben. A bódé elé érve egy civil mikulás fogad bennünket. Nagy pocakos nagy fehér szakállal, hobósan hátrafogott ősz hajjal, és kantáros nadrággal. Szerintem ez lehet a télapó nyári szerkója, kell neki is a lazítás. Vigyorog bőszen, és lám milyen fura még minden foga megvan!
– Csak nem valamelyik plüss tetszett meg kedveskéim?- kérdezi a legédesebb hanggal és tovább mosolyog majd maga mögé mutat. Annyi ott a plüss a legfelső polcon, hogy nagyjából ha minden lövés talál akkor is legalább húsz vagy harminc gyönyörűség tanyázik ott. Na akkor most nem szabadulsz alapon bújok hozzá a  mandulaszeműhöz és életem legborzalmasabb cukilány alakításába kezdek bele. Igaz ez csak nekem borzalmas az öreg beveszi csont nélkül.
– Az én mókucim azt mondta, hogy a teljes polcot onnan fentről hazavisszük. Az mennyi lövés lenne?- a választ hallva még inkább érzem, hogy boldogsággal telítődik el a bosszúra éhes lelkem. Nagyjából 30, jól saccoltam. Ewan felé fordulok és megszorítom a kezét, miközben az öregre sandítok a pult mögött és kérlelős, igazi aribarátnős hangon kezdek bele a nagyjelenetben. Rémes még magamat is hallani, de hát valamiért valamit. Majd adok én neked szánalmas élményt csak ne félj!
– Léciii léccii mókuci, akkor a legfelső polcot, megígérted….léciii naaaaa!- az öreg csak helyeslőn bólogat, az ígéret az ígéret. Miközben közelebb hajolok és úgy teszek mintha éppen egy apró, elengedős szerencse csókot lehelnék a nyakához a füléhez suttogom.
– Szánalmas mi? Na most legyen olyan nagy a szád!- még nem engedem el a kezét, de a várakozó álláspontra helyezkedő öreg felé egy újabb élethűnek nem nevezhető, de mókás mosolyt küldök.




Dallam ♫: Can't let go  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 18, 2015 8:39 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 16, 2015 3:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ewan &  Merinda

Gubancos egy helyzet. Nem-nem, szó-szerint értem! Ez a testhelyzet nem válik előnyömre...elsősorban azért, mert így férfi identitásom csoda gyorsan odaveszett, amiért a gyengébbik nemtől várok mentő segítséget. Más részről pedig, a leg szabad lelkületű liberalista is enyhén túl fantáziálná, ezt a közhelyesen "rávetődtem" témát. Az ölelgetős maci-pózban. Nah de...ideje ennek a rövid időn belül feltörő előjátéknak hamar véget vetni, mégmielőtt a mackó után egy másik élőlény is kibújna a barlangjából.
A kísérteties csend beállta, hanem is volt olyan bátorságot ruházó, kellően elég volt ahhoz, hogy sikeresen feltápászkodjak meleg, szaporán szuszogó helyemről. A lámpa új gazdára talált a kezében, ami bennem némi elégedetlenséget szült. Ez a felváltott szerep, már nem olyan mulatságos a számomra mint az előzőkben. Ideje tehát vissza vennem férfi jussomat, amitől teljes-rangú hímnek érezhetem magamat!
- Ne szájalj már annyit!! - zsörtölődök rá, mikor a komoly hangsúlyból hirtelen magas frekvenciába torkoló hangszín lesz. Egy újabb bizarr morgás a háttérben. Ne-ne, én még-egyszer hotziher, hogy nem ölelem meg! A félelem-mustra hatására, ragadom meg kezét, zseblámpástúl, csapot-papot otthagyva a pokol-üreget. Kutya-futtában céloztam meg vele a zölden szikrázó kijáratot feliratot, egy tempót sem enyhítve a futásomon. Kiérve a természetes napforrásra, olyan beton nehezék esett le a lábaimról, amivel hegyet lehetne építeni. Sosem örültem még ennyire önfeledten a természetes szellőnek, és napsütésnek. Úgy látszik még sem az volt megírva a sors-könyvemben, hogy egy gyerekeknek szánt para-barlangban haljak meg. Hál Istennek!
A pillanatnak örvendve, vagy a kapott dózis kieresztése-képpen, kiáltottam el magamat, mint aki Mount Everest-en akarná tudatni rekord mércéjét a világgal. Mélyeket sóhajtva, az erőteljes ordítás után, végül hangot is adtam az eseményeknek.
- Hát...ez... - a kijelentés előtt, már önkéntelenül is elvigyorodtam magamban. Ott volt a lehetőség a kezemben, hogy őszintén kinyilvánítsam a véleményemet...de mikor ránéztem, tudatosult bennem, hogy nem ez kéne tennem. - ...szánalmas volt! - tettem hozzá, egy újabb színészi grimasszal megtoldva. Ha igazat szólva, kijelentettem volna, hogy ez dolog nem is volt olyan rossz, akkor azzal nem csak a magam ellenségeskedő imázsát vesztem el, hanem az ő folytonos utálatát is. Épp ezért, ez a kegyes-hazugság szalonképes ahhoz, hogy fenntartsa ezt a bonyolult látszatot.
A felhőket mustrálva, különös idő-érzékkel állapítottam meg, hogy körülbelül fél öt lehet. Várjunk! Mikor is indultam el kocsikázni? Olyan egy óra tájéka körül...nah már most azóta, jó sok idő telt el. Erre mondják, hogy jó társaságban csakúgy repül az idő? Nem-nem! Ez a mi esetünkben efféle más verzióban fut: "Rossz társaságban pazaroljuk az időt!" A pazarlás alatt értendő, az ámokfutó bokor baleset, amit a cukor-szirupos vattacukor evés követett, amit végül egy horror-barlang élmény koronázott meg. Nem is hallatszik olyan végtelenül tartalmasnak ez a nap. De még bőven rendelkezésünkre áll még pár óra, hogy ezt a szegényes program-rendet tartalmasabbá tegyük. Természetesen arról se feledkezzünk meg, hogy vendégségbe megyek hozzá. Igazis, hamár vendégséget említettünk, illendő valamivel beállítani az ismeretlen portékáján.
Talán nálam már köztudottá vált a mai nap-folyamán, hogy szavak helyett, a tettek szólnak inkább belőlem. És így történt ismét, hogy - már a külvilágnak igazi pasim-csajom viszonyt ordítva, - kézen ragadtam, ujjaimat összekulcsolva az övé között.
- Lövök neked egy olyan pedofazonú rózsaszín medvét! - jelentettem ki, kedvtelen arcot festve magamra, holott a felszín alatt nagyon is élveztem az aktuális bosszantó-tárgyat.  
music:The Hardest Ever|words: 520 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 12, 2015 12:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
Még csak pár óra telt el a mai napból de úgy érzem csúcsra járattam az egy napra engedélyezett totális szívás rátát. Persze nem mondom, hogy rajta kívül akár egy percig magamat is hibáztattam volna, mert úgy éreztem, ez a rengeteg szerencsétlenség még mindig csak azért töténik mert a közelében vagyok. Alaphelyzetben sem voltam egy ügyes kislány, de vele aztán előbb vagy utóbb Darwin díj esélyes lehetnék, mert valamimet el fogom törni, ha ki nem nyúvadok szerencsésen. Természetesen nem gondolom, hogy egy szimpla egyenes vonalúnak és egyenletesnek semmi esetre sem nevezhető eséstől ki lehetne nyiffanni...na de a félelem! Az azért ezen a sötét és relatíve szűk helyen elég komolyan rajtam volt, és ha akarnám sem tudnék tőle megszabadulni. A sötétség volt az én egyik paranoiám, én hülye meg itt szambázok vele befelé, egyetlen elemlámpával, hogy aztán bemutassam életem második legnagyobb biofelmosóként való funkcionálását, rántva őt is magammal. Az egy dolog, hogy melyik testrészemet is ütöm meg, de még ő is rám borul teljes súlyával, de ha mindez még nem lenne elég, éktelen röhögésbe kezdek, kapálózom, mert egyszerűen nem tudom abbahagyni, amíg ki nem szedi a kezét a derekam mellől amit az ujjainak mozgatásával csiklandoz én meg alig kapok levegőt hirtelen. Visítani tudnék a fájdalomtól ahogyan a hátsómat beütöm, helyette meg úgy viháncolok, mint egy kis óvodás, aki megkapta a sárga homokozó lapátot. Na jó, most már elég legyen, szedje már ki végre a kezét, vagy találja már meg hol van. Nagy lendülettel én is nyúlok oda, de közben érzem, hogy ő is valamennyire magához tér a kezdeti sokkból és hát...nincs erre jobb szó tapenolni kezd. Az arcom az első amin érzem az ujjait, és prüszkölve jelzem is számára, hogy nem kellene úgy rám fonni az ujjait mint egy alien baby poronty, még nyekergem is valami olyasmit, hogy
- Szedd már ki az ujjaid a számból!- de ebből inkább csak a mássalhangzókat lehet érteni, mert ugyebár a keze az arcomat tapizza végig. Én meg húznám fel a lábam, hogy valami alakzatot vegyek fel, sikeresen ütődik neki a térdem...ha minden igaz a combja belső felének. Szart se látok, és ez komolyan kezd frusztráló lenni, mert csak őt érzem nagyon közel magamhoz, meg hallom ahogyan itt lenn az alattunk végigfutó rendszerben a hűtővíz sisteregve folyik tovább. De jó, egy tetves szerverszoba felett landoltunk. Ha átkönyöklöm a padlót és átszakítom valami csoda folytán, akkor Tom Cruise-t megszégyenítően leereszkednék és meghekkelném a gépet, hogy fényforráshoz jussunk.Igaz ezzel szerencsésen elcseszném azoknak a félelem iránti olthatatlan élményét akik még rajtunk kívül itt tartózkodnak, de ez az ami perpillanat a legkevésbé érdekel. Sokkal inkább az, hogy végre sikerüljön innen felállnunk, és megleljük az elemlámpát, utána meg húzzunk a vérbe, mert kezdem nagyon rosszul érezni magam ezen a helyen.
- Nekem mondod? Ha jégtánc lett volna a közönség felállva tapsol.- nyögtem kínkeservesen, ahogyan alatta fészkelődtem, vártam, hogy végre leszálljon rólam, és én is fel tudjak innen állni, mert azért még olyan erővel nem rendelkeztem, hogy kettőnkkel együtt pattanok fel.
- Ne aggódj, az efféle akciók valahogyan csak a te közeledben találnak rám. Melletted bevonzom a bajt, komolyan egyszer ki fogsz csinálni.- kicsit azért szemrehányóan mondtam mindezt, de nem voltam azért dühös, mert végsősoron nem kényszer hatására jöttem be ide, illetve csak félig. Ő meg ne is panaszkodjon, nem az én ötletem volt ez az egész. És nem tudom megállni a helyzet annyira abszurd és nyakatekert ő meg itt kuncog rajtam fekve, hogy én is átveszem a tempót és elkezdek röhögni a saját bénaságomon, ezen az egész helyzeten. Ha most hirtelen fény támadna a teremben és valaki meglátna bennünket azt hiszem valamiféle perverz párocskának vélne minket, akik mocsárbűzben és műanyag hullák között szeretik nyomni a tutit.
- Mi lesz a következő? Blow job a hullámvasúton?- prüszkölve kezdtem el röhögni, és azt hiszem abba sem lettem volna képes hagyni, amikor hallom én is a hangot, amit ő is érzékel minden bizonnyal, valami furcsa, morgó hang. Ateisták istene, komolyan soha többé nem csinálok semmi rosszat, esküszöm még csak gondolni sem gondolok semmi olyanra ami kellően jó és kellően bűnös csak ne hagyd, hogy elvigyenek a mumusok. Én meg mertem volna esküdni, hogy az ő hangjukat hallottam. Karöltve közeledett a zsákosember, topojec meg a rézfaszú bagoly. Ez utóbbit főleg nem akartam megismerni. A mai napon azt hiszem a szexuális zaklatás fogalmát is kimerítettük kellően, az ujjszopogatástól kezdve a jelenleg leginkább előjátéknak tűnő mozdulatokig. És még továbbra sem elég mindez, mert ami ezután jön, azt hiszem évekre előre gondolkodóba ejt, és szeretném is megmagyarázni komolyan, de nem fogom tudni. Az események eddigi kifacsart és groteszk voltát tovább fokozza ahogyan nekem nyomódik még erősebben, amire egyszerűen és határozottan feljajjdulok majd felnyögök. Az eddigi vidámságom egy másodperc alatt foszlik köddé, huss, volt- nincs. Nem leplezem egyetlen pillanatra sem, hogy a mozdulat megzavar és leginkább megijedek tőle, a sötétség pedig továbbra is ennek az egésznek kedvez. Hol a francban van már az elemlámpa? Oldalra nyúlok ki, és áttapogatom a padlót, meg is süti a kezem valami, nem tudom mi lehetett az, de fáj. Felszisszenek, miközben érzem, hogy Ewan teljes súlya rám nyomódik de nem ám egyszerűen és úgy snassz, hanem a kezét is érzem. Ób@sszameg! Komolyan a melleimbe akar kapaszkodni? Na neeee ez most már tényleg sok lesz így hirtelen. Ahogyan egy fél órája ténymegállapítottam, hogy jó ideje nem volt senkim, ez azóta sem igen változott lényegében. Tehát az efféle mozdulatok szinte másodpercek alatt beindították a reflex szerű mozdulatokat és megemelkedve ívben meghajolt a hátam, miközben a csípőm rándulva egyet megemelkedett és nekinyomódott, nem is akarom tudni éppen hova és merre, a sötétségtől amúgy is elvesztettem a realitásérzékem vagy éppen azt, hogy tudjam mi merre van. Ne, könyörgöm ne csináljam már ezt, ilyen egyszerűen nincs!
- Eressz el a 'csába már!- sziszegtem nem kicsit ingerülten és beindulva, útját állva a hormonok tobzódásának. vagy a szavaim voltak hatásosak, vagy ő kapcsolt, nem tudom már megmondani, de a vaksötét ellenére is sikerült elengednie, és végre eljuthattunk egy olyan pozícióba, amiből már lényegesen könnyebb lesz feltápászkodni és megtalálni az elhullott elemlámpánkat is, amivel talán újra láthatunk valamit. Bár jelen pillanatban azt hiszem az én kócos fejemet, meg a rákvörös arcomat akartam legutoljára látni. Kipirultam és nem csupán az eséstől, vagy a zavartól, hanem mert  az utóbbi hónapok legintenzívebb szexuális élményében volt részem úgy, hogy nem is akartam. Na ezt add össze! Na de semmi probléma, túl vagyunk rajta, végre már a térdeimen, és legalább a felső testem függőlegesben, a másik oldalon tapogatva az ujjaimmal sikerül meglelnem az elemlámpát, és egy láthatatlan, de ettől függetlenül sugárzó és diadalittas mosolyt villantok leginkább csak magamnak, hogy milyen ügyes kislány vagyok ez is sikerült végre, halleluja. Megrázogattam a lámpát és már éppen kapcsolnám fel, ezzel voltam éppen elfoglalva, majd aztán ráérek a külsőmben keletkezett károk felmérésére. Ám ennél tovább nem jutok, mert egy laza mozdulattal ugrik rám megint, és teper le a földre, bár annyi lélekjelenlétem még marad, hogy a kezemben lévő elemlámpát kellő erővel szorítom ahhoz, hogy ne essen ki belőle. De az egy dolog, hogy visszakerülünk az előbbi pozícióba, hogy ő van felül, felőlem... nem vagyok én semmi rossznak elrontója, de mellé még úgy tekeredik rám, mint valami elvetemült és akaratos lián...nem nem is....kapaszkodik de valami veszedelmes módon csimpaszkodva belém. Mitől rémült meg ennyire, amikor nekem kellene félnem a sötétben és nem neki? Azt hiszem valami ösztöntől vezérelve vonom magamhoz a kezeim maguktól mozdulnak és fejezik be azt amit mások ölelésnek hívnak. Ez most komoly? Épp az előbbi melltapizós akciója miatt akartam lehordani, helyette meg egyszerűen magamhoz ölelem? Hát ennyire elmentek nekem otthonról?
- Okés, figyu ezek csak ilyen műanyag izék...meg gyurmából, meg agyagból. És tulajdonképpen pont azért ilyenek, hogy jól megijesszenek bennünket...szóval semmi para, okés? - ahha, jól van Merinda átcsaptál nyugtató nővérkébe. Jah igen, csak még azt nem tudtam, hogy ebben az ölelős pózban magamat vagy őt akartam megnyugtatni.



Dallam ♫: Shadows  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 18, 2015 8:39 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 12, 2015 10:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Mr. selfish & Mrs. sensiteve
Ewan Matthews & Merinda evans

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az élmény-barlang konstruktívan tette a dolgát. Pánikot és légből-kapott félelmet szült, alig egy másodperc leforgása alatt. A trauma okozta találkozás egy halott női testtel, meglepett és azonnal ordításba kergetett. Mindez egy snassz horror filmben is kritikán aluli alakítás lenne, ha Merinda nem váltott volna mentő kisasszony szerepébe. Egyik percről a másikra felsikolt, én pedig a hanghatására berögzülten tekintek a hátam mögé. Az inditatás túl nagy lendületet vett, és mikor sikerült észbe kapnom, már a karomban hevert. Megilletődve tekintettem furcsa, félelem hajtotta cselekvésére, aminek következtében, a stabil testhelyzetből szabályszerűen a padlóra estem vele. A végkifejlet nem itt kezdődik! Pechemre sikeresen elvesztem a fény-forrásomat a kezemből. Egyazon idősíkban összejön egy számomra ismeretlen érkező pózom is. Annyit sikerült bemérnem hol van partnerem. Szögegyenest alattam, a félre navigált tapintások alapján. Az ő bemért helyzetével, próbáltam párhuzamosan elhelyezkedni valahogy felette. A siker érdekében külön hadjáratot indítottam a kezemmel, arca megtalálásának érdekében.
Győzedelmes sóhaj hagyta el a számat, mikor szembesültem valódi helyzetével. Noha, a karma iróniája játszotta velem a bolondot! Most komolyan, direkt hoz olyan test-helyzetbe vele, amitől kapásból beindul az éhségem? Ilyenekre ne is gondoljak....főként ne vele!!!!
Héy, hamupipőke...bravúros eltaknyolást mutattál be! - feleltem, a nagy semmi sötétségbe. Nem volt valami bizalom-gerjesztő tudat a feketeségbe pofázni, főként azért is, mert nem tudtam hallotta-e amit mondtam. Mindezek ellenére, némi fáziskésében azonnal kifakadtam az újabb groteszk incidens hatására. - Nálad ez valamiféle rigolya, hogy állandóan leégeted magadat? - kérdem, a komolyságot nem tükrözve, görcsszerűen kuncogva. Saját számításaim szerint, a nap felében legalább ötször hozta magát kellemetlen helyzetbe. Arról az estéről nem is beszélve! Ott rekordot állított fel! Csak tudnám mit akar ezzel bizonyítani. Lássuk be, nem mindenkinek szívmelengető egy két-bal lábas társaságában lenni. Legfőképp azoknak veszélyesebb a helyzet, akiknek tűrő-határuk elenyésző ebből a szempontból. Én azonban...minden botlásán jól mulatok. Így legalább a magam szórakoztatását nem kell beütemeznem.
Továbbra is mozdulatlan testhelyzetben, fülelek éberen, válaszadását várva, ugyanakkor a közelgő veszélyt megelőzően kifigyelve. Egy mély, hangzatos vicsorítás hangeffektusra, tudatalatti késztetésből bújok hozzá az alattam heverő testhez, kisgyermeki félelemből. Igen szánalmas és éretlen tett volt tőlem. A hang intenzívebb morájára egyre erősebben kapaszkodom a sértett női partnerembe. Magasságos jó ég...hiszen ennek lánynak, azaz mostmár kétségtelenül nőnek, van melle! Igazán akkor sikerült ezt a megállapítást levonom, mikor figyelmetlenségemből,-  a talpra állást segítve - véletlenül ráfogtam. A fényforrásmentes közeg ellenére, tátottam el számat, valami mentegetőző szlogen után kapkodva a torkomban.
- Én... - a helytálló magyarázatnak esélye váratlanul megcsappant, ugyanis a hátam mögül érkező léptek hatására, a térdelő pozícióban szinte földre kényszerítettem Merindát, elsősorban magamat mentve. Ismét a kezdeti pozíció, egy koala ölelést ráadásként adva...nem hiszem el, hogy sikerült egy ilyen otromba helységnek besz*ratnia! Az ég-szerelmére, hiszen ezek csak viasz-bábúk!!


437 [You must be registered and logged in to see this link.]  :merges:   [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 11, 2015 7:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Ewan & Merinda


 
Csak tátogtam mint a partravetett hal, amikor közölte velem, hogy álszent vagyok. És micsoda élt vitt ebbe az egyetlen megállapításba, az eszem megáll! Ő nevez engem álszentnek, mikor amióta csak betuszkolt abba a gusztustalanul fehér sportkocsiba, ő az akitől kis híjján diabéteszt kap az agyam.  Elementáris erővel ráztam meg a fejem, majd utána a testem is, hogy végre felfogjam, komolyan engem illetett ezzel a jelzővel és nem a hátam mögött álló kispistajóskát vagy a jóég tudja kit. De bizony ez nekem szólt szőröstől bőröstől, amitől csak még jobban kiakadtam, és az arcom kissé eltorzult, úgy tettem mint aki nem érti pontosan mi is hangzott el az előző másodpercekben. Egyetlen dolog volt benne tényszerű, méghozzá az, hogy még egyszer sem mondtam, hogy haza akarok menni. Kicsit meg kellene kapirgálnom a hiszti alatti álcámat és bevallani, hogy ez az egész igenis jól esik nekem, hogy valaki kicsit úgy foglalkozott velem mintha a tenyerén hordozna. Persze az egésznek volt egy nagy szépséghibája: rohadtul nem volt igaz, és így már hiába szép…szép az alma kívülről ha belülről rohad. A másik amit nem értettem, hogy miért olyan fontos neki, hogy másnak lássam mint aki valójában volt, miért akarja, hogy ezt az idétlen oldalát lássam, és miért is akar ezzel engem az őrületbe kergetni? Hiszen tudom milyen ő valójában, egyetlen együtt töltött fura és groteszk este elegendő volt ahhoz, hogy ezt a mandulaszeműt megismerjem annyira, hogy soha a büdös életben ne akarjam többé látni. Hogy ez mégsem így sikerült azt hiszem a sorsunknak valami idétlen játéka, amelyben nincsenek klasszikus játékszabályok és amelyben ő hatost dobott én meg kimaradok egy körből. Hát ezért vagyok most itt vele, talán igaza van abban, hogy mondjam ki végre, hogy haza akarok menni. De nem akarok! És itt most nem is a vidámparkról van már szó, hanem arról, hogy megtudjam miért gyűlölöm ennyire zsigerből ezt a faszit, amikor még csak nem is ismerem igazán. Azt hiszem van egyfajta kisugárzása, amivel hol azt váltja ki belőlem, hogy jókedvűvé varázsoljam, mint a lakásán, amikor a telefonommal idétlenkedtem, hol pedig azt, hogy képes lennék megfojtani egy kanál vízben. És ha mindez nem lenne még elegendő, akkor az egészet megkoronázza az, hogy egy vidámparkba hozott, ami alapvetően az egyik gyengém volt, és nem mondhatnám azt, hogy a bejáratnál, egy komplett rendőrszázadnak kellett volna betuszkolnia vele. Igen, akartam én mindent ezen a helyen, ki akartam próbálni újra azokat a dolgokat, amiket egykor gyerekként, csak abban reménykedtem, hogy bohócokkal nem futunk össze. Akkor aztán próbáljak meg magyarázatot adni miért menekülök tőlük sírva. Még mindig rettegek mindegyiktől és ha valaki azt mondja nekem, hogy ezek mennyire mókásak, ott helyben fogom a tulajdon két kezemmel megfojtani. A bohócok veszedelmesek és félelmetesek. Egy két hetes vizi hullától nem tartanék annyira mint tőlük, pedig az sem lehet szép látvány, ámbár legalább nincs kimázolva. Na jól elkanyarogtam az eredeti gondolatmenetemtől, ami arra vonatkozott, miért is boldogítjuk még egymást ezen a helyen, ahova alapvetően szórakozni jár az ember és nem azért, hogy puffogjon mint a vipera. És tényleg ezt csinálom, mióta csak bejöttünk… de magának köszönje, meg ennek a színészkedésnek amit volt szíves egy ideje művelni. Még a bokrot is megjártam miatta csessze meg, képtelen vagyok normálisan viselkedni a közelében. Egy két lábon járó megátkozott wudubaba ő, aki rossz hatással van rám, nagyon rossz hatással.
– Én vagyok álszent?- boszorkányokat megszégyenítő rikácsolással és magas frekvenciával ütöttem meg a magas Cét
– Te viselkedsz úgy mint valami Ken baba Barbie rózsaszín világából. Csak annyit kértem, hogy fejezd be! Igen itt vagyok veled, mert rohadtul betuszkoltál az autódba, és mire észbekaptam, már elhagytuk az én járgányomat, és az eredeti úticélomat. Mégis mit kellene csinálnom?! Szóhoz sem engedsz jutni, ami lássuk be nagy szó, tekintve, hogy beszédben nem kell engem félteni, de kezdtél az agyamra menni, és mielőtt az édes szavaid a fülemen folynának ki megkértelek, hogy….- a hangerőm már azt hiszem a göncölszekeret ostromolta magasságokban, de nem is törődtem vele, persze nem tudtam megint befejezni, mert végre úgy tűnik kompromisszumkész lesz. Én jó kislány leszek, aki nem tudja befogni a lepénylesőjét, ő meg az a bunkó aki akkor volt amikor megismertem. Kezd helyreállni a mi is idillünk, de az igazság az, hogy az előző szerep legyen bármennyire is tangaolvasztó (amit egyébként nem hordtam, naná, értelmetlen egy ruhadarab) meg olyan amitől a legtöbb kiscsaj tócsákba olvadva terül el a betonon, én nem így működtem. Talán ezért vagyok olyan k@rvára egyedül. Miért nem tud valahol aranyközép utat találni az előző viselkedés, és eközött a ritka tirpák között? Mondjuk most, hogy én itt így vele vagyok én sem tudok, nem mintha nem akarnék….illetve lehet, hogy akarnék, de mire odajutok, hogy egy picit kedvesebb legyek vele, mindig jön egy olyan húzása amivel frankón odébb taszít. Mint azon az éjszakán. Persze ha jobban belegondolok, ha nem jön ez a kényszerhelyzet, nemhogy ebbe a parkba nem jutunk el, hanem úgy egyáltalán még az emlékét is kerültük volna a másiknak. Én legalábbis tuti, és nem járok messze az igazságtól, amikor róla is ugyanezt gondolom. Na ha azt gondoltam, hogy nem képes ősember módra viselkedni, akkor most bebizonyította, hogy nagyon is tud. A karomat nagyjából úgy rángatta, ahogyan az a bizonyos neandervölgyi az asszonyát a varkocsánál fogva végig a földön. Hogy ez máshonnan nézve úgy tűnt, hogy a karomnál fogva ráncigál, hát az kéremszépen optikai csalódás. Mielőtt teljesen kiszakította volna a karomat sikeresen érkeztünk meg a rémségek barlangjának ordító, véres és egy szóval jellemezve „k@rvagusztustalan” bejáratához. Mivel megígértem, hogy tartom magam, és ő is, hogy ő magát, így hagytam, hogy játszhassa a hőst a sötétben és előre menjen. Meg az igazság az, hogy gyerekkorom óta féltem a sötétben, és úgy aludtam rendszeresen, hogy valami mindig világított. Ewan lakásában azon a bizonyos estén például az ablakon beszűrődő hold fénye nyugtatott némiképp. Odahaza helyes kis színes karácsonyfaégő függött az ágyam felett, ami tudom, hogy rettenetesen idétlen, főleg júliusban esetleg, de legalább segített, hogy aludni tudjak. Mindig azt gondoltam, hogy az ágyam alól láthatatlan kezek arra várnak, hogy én letegyem a lábam, és akkor majd jól elkapjanak. Ilyen félős hülyegyerek voltam amióta az eszemet tudtam. Eddig sikerült titkolnom, de úgy tűnik a Mandulaszemű első választása, hogy ide jöjjünk, már nem sokáig engedi ezt titokban tartanom. Egy délután alatt két gyengémet leleplezni, nem semmi találat!  Nem tudom hány tonna mocsárüledéket hordtak ide a hatás kedvéért, de rémesen büdös, fülledt és félelmetes volt az egész hely. Kivert a víz komolyan mondom, és úgy szuszogtam mögötte mint egy másodvonal beli Darth Vader imitátor. Tapogattam a sötétben az egyik kezemmel a falon simítva végig, a másikkal meg az övébe kapaszkodva. Ha akarja ha nem én bizony el nem engedem a kezét, és úgy szorítottam, mintha az életem múlna rajta, ahogyan haladtunk befelé. A hangok pontosan telibe találtak nálam, mert egyre erőteljesebb pánik uralkodott el rajtam. Hallottam a szörnyeket az ágyam alól, tutibiztos ilyen hangjuk van, és ha még két lépést teszünk előre, el fognak kapni és Ewan nem fog megvédeni tőlük.Halál komolyan olyan intenzíven ráparáztam erre, hogy rendesen féltem, pedig tudtam, hogy éppen erre találták ki a helyet, hogy ezt a hatást elérjék az embernél. Nálam telibe találtak vele. Szorítottam a srác kezét most már egyre erősebben, azt hiszem ha még tovább megyünk az imbolygó elemlámpa fényét követve, el fogom szorítani a vérkeringését.
– Félek…- súgtam nagyon halkan,  mert úgy éreztem ki kell mondanom hangosan hátha akkor majd nem érzem ezt ilyen erősen. Hát nem jött be, mert ettől még inkább félelmetes lett az egész hely. Gyerekkoromban viháncolva futottam itt végig a műanyag babák, meg a gyurmazombik között, most meg, amikor már felfogom, hogy nem a fogtündér viszi el a fogaimat és a télapó sem mászik be a kéményem itt fogom összecsinálni magam ijedtemben, a saját hangom öblös, tompa visszhangjától. Nem bírom én ezt a feszkót komolyan, és jó hülye is vagyok, hogy bejöttem, de hát megígértem…én meg tartom a szavam. A következő másodpercek tört része alatt azonban azt hiszem ki kalandtúránkat sikerült még izgalmasabbá, és még…hogy is fogalmazzak emlékezetesebbé tennem. Amikor Ewan előttem káromkodva felüvölt, kánonbeli csúszással éktelen nagyot sikítok, és topogva ugrok előre, engedve el a kezét, egyenesen a nyakába. Nem tűnik fel, hogy a helyen a kábeledzsungel előttünk tekereg, aminek következtében repül a fal felé az elemlámpa, ahogyan kiverem a kezéből én meg átbukdácsolva a kábeleken, kapok Ewan után és rántom őt magammal nekicsapódva a hülye halottimitátor babának és be egészen a következő terembe. Az esés folyamata azt hiszem nem éppen filmbe illő, bár ahogyan én is káromkodom, méghozzá igazán cuki vékony hangon még inkább az valami horror vígjátékban megállná a helyét. Szóval borulunk befelé, ahogyan a csapóajtó átenged és egy óriási fekete pók kezd leereszkedni egyenesen a fejem irányába, amitől még jobban kitör a frász, és rántom magammal tovább, összeakadó lábakkal Ewant is. Így kötünk ki a földön mindketten valami lehetetlen pózban, nem is tudnám behatárolni kinek hol vannak a végtagjai, mintha a twistert szabályok nélkül játszanánk, csak úgy random.  Rohadtul nem látok semmit, az elemlámpa nem tudom hova gurult. Csak a saját zihálásomat hallom, meg az idétlenül nyekergő hangomat, amiben már ott van a röhögés is.
– Bocsiiiiiiii- nyújtom el nem is kicsit címezve a rajtam landoló és valószínű még a saját kezének és lábának felkutatásával foglalatoskodó Ewannak. Ez annyira röhejes, hogy végül kiszakad belőlem a röhögés, nem tudom visszafogni egyszerűen, főleg, mert a keze valahol a csípőm körül landol és csiklandoz.




Dallam ♫: Paid my dues  ϟ Külső ϟ: Ebben vagyok
©




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 18, 2015 8:39 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 11, 2015 3:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Mr. selfish & Mrs. sensiteve
Ewan Matthews & Merinda evans

[You must be registered and logged in to see this image.]
A már közismert hisztijével, nem igazán értem, mit akart elérni. Hiszen nem vagyok a nagyapja, aki féltő-szeretetével degeszre zabáltatja csemetéjét mindenféle egészségtelen nyalánksággal. Sem az aggódó nagybácsija, aki nem törődöttségét kompenzálva megadja a hisztis gyereknek, amit akar. Egy rokoni ágba se álltam vele, mégis elvárja, hogy minden szuper-erőmet bevessem egy vattacukor szerzésébe. Én mondom, bolond-észjárással megáldva ez a fruska! Van annál a gondolat vattacukornál édesebb élmény. Példának okáért, ez a félelmet ébresztő horror-barlang.
- Milyen álszent itt valaki... - vezettem fel csipkelődő megjegyzésemet, fölényemet éreztetve, leemelve rá a tekintetemet. - Idáig csak az elégedetlenséget hallatszott a viselkedésemmel kapcsolatban. De tudod mit? Még egyszer se mondtad azt, hogy haza akarsz menni. - vágtam a fejéhez, levonva a konklúziót. A balul sült kocsis találkozás után, nyomban elküzdődött ez a hercehurca. Ez a megjátszott nem akarom modor. Valahol az ösztöneim bonyolult-hálójában, pontosan éreztem, hogy a hecc kedvéért műveli mindezt. S elsősorban azért, hogy nekem tegyen szívességet. Hhh...szívességet tesz azért, hogy tovább utáljam? Miért ez a tipikus nő logikához hasonló túlbonyolítás? Eleve adott legalább két ok, hogy ellenszenves legyek vele. Az egyik, mert rémálmokat kísérő módon telibe hányt...a másik...mert, ő normális emberi életet él. Igen, bármilyen nyomorult eset, másokat hibáztatni saját sorsunkért...ezért utáltam őt a legjobban. Mert nála nem okoz meglepetést egy vidámpark látványa. Ő nem kényszerül vér-ívására, s nem égeti szörnyű bűntudat utána. Ezért...ezért vetem be minden erőmet nála, hogy elrettentsem magamtól...noha, bőven elégséges volna felfednem igazi énemet előtte. Akkor már igazán nem kéne, színészi eszközökhöz folyamodnom.  
Feladtam a hamar kreált színészi jövőmet, s végre saját magamat adtam. Abban tudatban, hogy önmagam tulajdonságaiért nem utálhatna jobban.
- Jó!! Abbahagyom...de tartsd magadat az elszólásaidhoz!! - a váltás nagy harmónia különbséget hagyott. A kedves és cukor-mázast ént levetkőztem, s helyette haragos zsémbeskedésbe tértem át. Az előbbi kísérletekkel ellenkezőleg, most határozott kar-rántással húztam fel a földről, egyenest a barlangba ráncigálva őt. Hamár ilyen hosszú utat tettem meg azért, hogy felnőtt kiadásban éljem át, ami gyerekoromban lett volna evidens, akkor igenis a különc rögeszmém túszává teszem. Ha akarja ha nem! Sosem jártam efféle helyen, ígyhát alapvető ha érdekel mi van odabent.
[You must be registered and logged in to see this image.]
A horror-túra kiegészítő eszközeként egy zseblámpást kaptam a kezembe, hiszen minden vak sötétségben tündökölt. Az éles szuszogások, érdekes, nem belőlem, hanem Merindából törtek fel előbb. Már fél, alig két méter megtétele után? Még tőlem is megdöbbentő cselekvés, hogy ezekután még a védelmére kélve, előre megyek. Másodlagos alapon azért, mert én vele ellentétében, nem tartottam annyira holmi műanyag bábútól. A hely túlontúl csöndes aurát árasztott, ami kényszerből aggodalmasságot szült. Hiába, olyan élményként éltem meg ezt az egészet, mintha egy 5 éves szintjére ereszkedtem volna le. Aztán...valami váratlan zörej üti meg a fülemet! A mesterséges fényforrást a zaj irányába vezetem. Sehol semmi. Éberségem a maximumot éri. Az előérzetem azt súgja, valami hirtelen és váratlan fog történni. S milyen jól kisilabizáltam...
- B***a MEG!!!!!!! - ordítok föl, mikor tótágast az arcomba esik egy halott nő teste.


476 [You must be registered and logged in to see this link.]  :merges:   [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:08 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

helyi Vidámpark

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» [Event] Vidámpark!
» Mocsárvidék
» A mély-mocsár vidék

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-