Share | 
A topik címe: A várost körülvevő erdő

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
ξ Mystic Falls/Whitemore főiskola
Hobbi & foglalkozás :
ξ Pincérkedés, múltkutatás



A poszt írója Constance Mathis
Elküldésének ideje Vas. Jún. 21, 2015 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Richard & Connie

[You must be registered and logged in to see this image.]


Tudom-tudom a vámpírok mindig sokkal erősebbek. Én csak egy szimpla vérfarkas vagyok és balgaság azt hinni, hogy képes leszek bármit tenni egy erős és idős vámpír ellen, de legalább meg kell próbálnom és meg kell tanulnom valamelyest az alapokat, amennyire egyáltalán lehetséges. Védekezésnek jó lehet, ha teszem azt rosszabbra fordulnak a dolgot és talán a lelkem is megnyugszik kicsit tőle, mert jelenleg folyamatosan attól rettegek, hogy ki és mikor árthat nekem, hogy mikor törölte megint valaki mindent a fejemből, hogy mikor tűnne el mindaz, amit most tudok. Chris nem tenné meg... talán, de mi van akkor, ha mégis? Nem bízom benne, nem tudok csak úgy hirtelen újra úgy tekinteni rá, mint régen, sőt azt sem tudom, hogy valaha menni fog-e. Talán ez a kis ötletem sem ér semmit, de ha csak egy keveset is segít, akkor már van értelme. Még azt sem tudom, hogy Richard tud-e segíteni, vagy igazán akar-e. Nem ismerem őt még annyira jól, és nem is az a típus, aki egy könnyen bárkit is közel engedne magához, hogy eljusson az ember a megismerési fázisig. De annyi már átjött róla, hogy nem az a jellemzően figyelmes és kedves típus, ami miatt azt hiszem jócskán meg is lepett az, hogy úgy döntött segít nekem. Biztosan van rá oka, de hogy egyáltalán az orromra köti-e... az is még egy remek kérdés. Ez a mai nap csupa-csupa kérdésből áll össze, és valahogy nem remélem, hogy válaszok is érkeznek majd.
Persze figyelek én folyamatosan, legalábbis nagyon igyekszem, de nem ér sokat. Egy vámpírról beszélünk mégis csak, aki gyorsan és szinte észrevétlenül képes közlekedni, ha akar. Hiába fülelek csak arra eszmélek fel, hogy hátulról támad be és fonódnak az ujjai a nyakamra. Nem valami nagy élmény, hogy mit ne mondjak, főleg maga a tény, hogy még csak sejtelmem se nagyon volt, hogy a közelben van. Remek kezdés... és én akarok felkészülni egy vámpír ellen!?
- Persze, mert olyan könnyű kiszúrni egy közeledő villámgyors vámpírt, ha ő nem akarja. - húzom el egy pillanatra a számat. Nevet, hát persze, ő jól szórakozik, nekem pedig a maradék önbizalmamat is egy szemvillanás alatt a földbe tiporja. Remek érzés, mintha mostanában mindenki arra menne rá, hogy megmutassa mennyire gyenge vagyok és mennyire apró kis porszem a világban és az a baj... hogy így is van, tényleg az vagyok. Végül csak sóhajtok egyet és egy halvány mosoly költözik az arcomra. - De azért köszönöm, hogy eljöttél Richard és hogy segítesz. Tudom, hogy úgy se sok esélyem lenne ellened, vagy... más hozzád hasonló ellen, de legalább valamelyest fel akarok készülni, ha szükségem lenne rá. - és egyértelműen úgy hallani a hangomból, hogy számítok is rá, hogy szükségem lesz rá, akár a közeljövőben. Nem azt mondom, hogy Chris nekem esne, de... lássuk be jelenleg iszonyatosan kellemetlen helyzetben lavírozgatok. Chris... valami boszorkány, aki neki segített velem kapcsolatban és azért lássuk be, hogy Gregory megjelenése is okozott egy kis feszültséget bennem. Ő nem gondolja, hogy bárki is keresne minket, de az ember ha egyszer lelépett a maffiától igenis tudja, hogy mindig a háta mögé kell pillantgatnia, mert sose tudhatja, hogy ki van ott.


[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 19, 2015 9:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Connie & Richard



A játszmák tanulságosak..


ღ zene: Never Give Up! ღ megjegyzés: -

Az élet igazságtalan, kegyetlen, és teljességgel szívtelen, nem de? Akkor voltaképpen én miért is legyek más milyen? Miért mutassak jót, ha minden csupa rossz az életben, ha minden lélegzet csak fájdalmas lehet, ha érzünk, és miért érezzek, ha azáltal csak összeomlunk? Sokáig abban a hitben éltem, hogy az emberi normák követése merő jó lehet, hogy ha megmaradok emberinek, akkor ember is leszek, de nem.. ez nincsen így, és soha nem is lesz. Én egy vámpír vagyok, ezáltal pedig egy szörnyeteg, és nincsen bennem több. Az emberek szemében legalábbis, míg a többi természetfeletti faj sem vélekedik másképpen rólunk, és igazuk van, hisz a vérnek nehezen ellenállunk, mármint én tudok magamnak megálljt parancsolni, de a többiek nehezen. Vannak, akik nem is akarnak ellenállni, csak élnek a lehetőségeikkel. Egyesek kikapcsolnak, és tombolnak, míg mások szánalmasan állati vérre térnek át, vagy tasakosra, csak mert azt hiszik ezzel jobbak lesznek. Ugyan már! Ragadozóak, és ezen nem változtathat semmilyen tény sem, ahogy az én lelkem sem lesz tisztára mosva, akármit is teszek, de épp ez az semmilyen jót nem cselekszem. Miért is tennék jót? Nekem nincs lelkem, ha meg van, akkor valamit nagyon, de nagyon rosszul látsz bennem. Nos szóval tekintetbe véve, hogy érzelmek nélküli vagyok, meglepődhetsz rajtam, hisz mégis segítek egy farkaslánynak. Igazán érdekes, hogy miért is teszem meg, de voltaképpen egyszerű eme kérdéskörnek a válasza. Látok benne fantáziát annak ellenére, hogy én magam nem nagyon szoktam senkinek sem segíteni. Első nézőpont védtelen, második alternatíva esetlegesen fel akarom használni, harmadik pedig igazán... majd megtudod, szóval ne kíváncsiskodj annyit, kérlek. Tehát kaptam egy hívást, hogy szüksége van rám. Én meg hülye lettem volna visszautasítani az ajánlatot, hisz igazából hiába tanítom, ha ellenem mit sem ér, mármint nem oda-vissza vagyok magammal, hanem csak tudom, hogy ellenem ezen eszközök nagyjából semmit sem érnek. Na jó a karó megölhet, de úgy se szúrna le.. nem akarna. Már megint naivan hiszek valamiben, amit végül lehet megbánok, de mindösszesen ez addig tart, míg tanítom, utána meg elfelejthetjük egymást szépen. Nem lesz velem gondja, és nekem se vele, bárcsak ilyen egyszerű lenne minden, de persze miért is? Túl könnyűk lennének a dolgok.
Lépteim lassúak, s már-már óvatosak, mintha minden egyes lépésnél ügyelnem kellene, hogy ne csapdába sétáljak bele. Mindeközben persze hallgatózom is, azaz jobban mondva figyelek a hangokra, hisz sosem lehet tudni, hogy kivel sodor össze az élet. Váratlanul, lesből, és hirtelen kell lecsapni az áldozatra. Ez egy megfelelő támadás alap technikája. A védekezés is voltaképpen ezen alapul, de ott nem lecsapni kell, hanem jól irányzottan védekezni, s még hozzá olyan szinten, hogy azzal meglepd az ellenfeledet. Nem nehéz mindezen esemény, csak egy kicsit, de hát.. mindent megtanulhatunk egyszer, nem? Könnyedén sétálok, mintha csak veszélytelen lenne az éjszakai erdő magánya, míg hirtelen meg nem hallom, hogy valaki erre járkál.. tehát társaságom akadt. Elmosolyodva váratlanul suhanok a hátához, ahogy magamhoz húzva a nyakától fogva tartom a magam kis közelében, majd hirtelen nevetve elengedem, ahogy előtte jelenek meg.
-Első lecke, Connie, hogy sose légy figyelmetlen.-Jegyzem meg egy ravasz mosollyal, ahogy a tekintettemet rászegezem mindeközben.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
ξ Mystic Falls/Whitemore főiskola
Hobbi & foglalkozás :
ξ Pincérkedés, múltkutatás



A poszt írója Constance Mathis
Elküldésének ideje Szer. Jún. 10, 2015 10:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Richard & Connie

[You must be registered and logged in to see this image.]


Igen, talán már teljesen elborult az agyam, de már ez sem érdekel. Akkor is úgy érzem, hogy valami kell, amitől biztonságban érzem magamat. Valami kell, amitől tényleg úgy érzem, hogy nem következhet be ez az egész újra. Nem vagyok képes megbízni Chrisben, egyszerűen nem megy. Talán egyszer... talán ha elég sokat tesz érte, de most még komolyan esélytelen. Nem tudom, hogy nem próbálja-e meg újra, és ha igen akkor igenis meg kell tudnom védeni magamat. Egyre inkább úgy érzem, hogy csak egy apró porszem vagyok a világban. Eddig nem így volt. Valahogy mindig megoldottam a dolgokat, vagy volt, aki segített. Ha nincs Chris, ha nincs szerencsém, akkor a nevelőapám öl meg és nem pedig véletlenül én őt. Ha nincs Chris akkor azt se tudom, hogy mi lett volna velem az első átváltozás alkalmával, de mi van ha másképp dönt? Mi van, ha rájön, hogy az, ami miatt régen kiakadt rám, ami miatt ilyen brutális büntetésben részesített mégis csak komoly. Benne is elpattanhat bármi, egyszer már ártott nekem, megteheti máskor is, nekem pedig erre is fel kell készülnöm. Túlságosan régen él már ahhoz, hogy mindig tényleg bölcsen át tudjon gondolni mindent, főleg ha épp rossz passzban van.
Ezért hívtam fel Richardot. Tudom, hogy nem ismerjük egymást olyan jól, de tudom, hogy ő nagyon is ért ahhoz, ami nekem most kell. Tudja hogyan kell vámpírokkal elbánni és ő maga is az, tehát mondhatni a legjobbhoz fordulhatok, hogy elmondja a gyengéiket, hogy segítsen nekem. Nem akarom, hogy újra töröljenek mindent a fejemből, nem akarom, hogy valaki megint valami üres kis tokot csináljon belőlem, amit hazugságokkal töltenek meg. Meg kell védenem magamat és ha ehhez az kell, hogy akár kínokat is kiállok, hát akkor ez lesz. Valahogy meg kell erősködnöm, az elmémet, a testemet... mindent. Tudok célozni, de arra már legutóbb is rájöttem, amikor mutatott pár mozdulatot, hogy olyan jól azért még sem. Régen kimaradt már a harc az életemből, hiába tanultam a maffia által azért sok mindent, de az még sem ugyanaz, mint amikor egy vámpír áll veled szemben, aki gyors és aki erősebb is nálad. Pocsék dolog, ha csak egy vérfarkas vagy boszorkányokkal és vámpírokkal teli világban és rá kell ébredned, hogy te vagy az egyik leggyengébb közöttük. Csak a telihold segít ezen, de tudjuk jól, hogy a telihold időleges, és olyankor még csak nem is vagyok önmagam. Nekem ennél több kell, igazi erő és igazi védelem.
Csendes léptekkel haladok végig a fák között. Az éjszakai erdő békés, mégis időnként összerezzenek, amikor meghallok egy-egy reccsenő ágat. Azért lássuk be, hogy ez nem pont a legbiztonságosabb környezet se nekem, se a hozzám hasonló gyengébb lényeknek. Oda kell figyelnem a hangokra, a zajokra, fülelek és a szaglásomra koncentrálok, hogy tudjam mikor közeledik egy szimpla őz, és mikor valami kellemetlenebb. Ezt se fejlesztettem eddig igazán. Vérfarkas vagyok, még sem tanultam meg jól használni azt, ami vagyok. Azt hiszem ennek is meg van az oka, próbáltam normális életet élni, miközben nem tudhattam, hogy koránt sem normális körülöttem semmi sem. És persze ott volt a tény, hogy Chris segít és véd, ha gond lenne, nem volt szükség rá, hogy én tegyem meg ezt, de most... nagyon is fejlődnöm kell. Nélküle is meg kell tudnom védeni magamat, nélküle is talpra kell tudnom állni.


[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 06, 2015 11:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




Bernardo & Sammy


The First Meeting in the Forrest


Két dolog volt amivel nálam ki lehetett csapni a biztosítékot. Ha valaki pontatlan és persze az, ha a vámpírokat holtan szállítja. Ha bárki velünk, a Woodsonokkal kerül kapcsolatba az tudja, hogy a dögöket szeretjük felnyársalva, de mindenképpen élve, ha lehetséges. Kell a vérük, amennyit csak meg tudunk szerezni. Ez nem mindig egyszerű, mert gyakran már két fiola után ki kell nyírni, nem lehet tovább szórakozni velük, erősek és ha nem vagyunk elég óvatosak hamarabb kettéroppantják a gerincünket, semmint bármit is meg tudnánk nyikkanni. Nekem szem előtt kellett tartanom az öcsémet, mert ha én elbukom, vagy apa elbukik a többi vadász nem Frank-el fog foglalkozni. Tanítgattam amire tudtam, hogy ha egyszer majd végleg elhagyja azt a nyomorult tolószéket akkor magam mellé vehessem. Mindig is ez volt a cél, hogy ő meg én együtt vágunk neki, és visszük tovább a temetkezési vállalkozást. Persze sok minden más is volt a cél, amiből aztán nem lett semmi, de a lényeg akkor is az volt, hogy folytassuk ezt az egészet. Hogy ezt éppen egy tetvedék vámpír ribanc akadályozta meg még jobban feltüzelt. Nem tudtam rájuk úgy tekintetni, ahogyan bárki másra. Nekem ne papoljon senki jogokról, meg arról, hogy valaha ők is emberek voltak. Átváltozni lehet nem volt választásuk de hogy így akarják folytatni vagy megszabadulnak az örök lét kárhozatától arra már volt. Szóval azt hiszem mire a tag megjött, én már kellően belelovaltam magam a témába, és tudtam, hogy ha azt mondja nekem egyetlen vámpír sem él, nem fogok kezeskedni azért, hogy nem önti el a szar az agyamat. Persze a szart egészen már formában sikeresen be is vonzottam, és feladtam, hogy leszedjem magamról, majd keresek valami füves részt és megpróbálkozom vele, addig meg igyekszem elviselni ezt a borzalmas bűzt amit azzal sikerült létrehoznom, hogy nem csak beleléptem, hanem kellően szét is trancsíroztam. A hajnali vadászatok nem mindig a legjobbak, mert ezek a mocskok ilyenkor még elég éberek, feltéve ha nem a pihe puha kis ágyacskájukban boldogítják az éppen aktuális embert, vagy embereket. Náluk soha nem lehetett tudni. Csak bólintottam a megjegyzésére a ruhát illetően. Ami azt illeti nekem az efféle öltözékem inkább akkor volt használatos, amikor sírgödröt ástunk apával meg az ellőtt herés Draven-el. Állítólag még a hetvenes évek végén sérült meg, és apa szerint háborús sérülés. Hát ha háborúnak vesszük azt, hogy a bajtársa feleségét dugta, az meg cserébe a sörétessel lábon lőtte, csak éppen rosszul célzott, akkor igen, háború. Ráhagytam.  Szóval dolgozni nagyon tudott, és szerettem is vele melózni, mert mindig elszórakoztatott a történeteivel, a sztorikkal a régi időkről. Addig sem nekem kellett beszélnem. Nem voltam valami bőbeszédű. Morrantam én is egyet, vagy inkább valamiféle vadkan horkantásnak tűnhetett, hogy bizony akkor jó a vámpír ha döglött. Miközben a szerszámokat kezdtük el rakodni, meg a zsákokat összeszedni a ládából a tagra sandítottam. – Akkor jó a vámpír, ha még ad egy kis vért mielőtt megdöglik.- éppen egy kötegelőt szedtem le a láda oldaláról, amikor tovább csapongott a témák között. De leginkább azon lepődtem meg, hogy nem sokat tud rólunk. Hogy engedte ezt el az örege egy takarítóval találkozni? Nem mondott neki semmit? A vállam felett néztem vissza rá, miközben elővettem a nadrágom oldalzsebébe csúsztatott kést és elvágtam a köteget, hogy hozzáférjünk a karókhoz is. Mármint a többihez amit magammal hoztam, és le volt még kötve a gázolajos kanna is.
– Neked az apád nem mondott semmit rólunk? Sem arról, hogy tulajdonképpen mit csinálunk? Ja, úgy tűnik semmit. Nem csak pucolunk, hanem fészkeket tisztítunk.- szünet, nagy levegő – Néha – újabb nagy levegő újabb szünet- Ha hívnak valahova. Csak mi egyben takarítunk is. A Woodson Temetkezés ezért jött egykor létre. Az 1800-as években alapították, hogy az emberek elől elrejtsünk bizonyos dolgokat. Jobb ha a szeretteikről nem tudják pontosan miben is haltak meg. Vagy jobb ha nem látnak egymásra halmozott vámpír testeket ha éppen séta kocsikázni támadna kedvük.- kiemeltem az egyik kannát és miközben tovább beszéltem Bernardo kezébe nyomtam majd nyúltam a következő kannáért, és némi gyutacsért is.- Az csak egy fél kanna, de van még itt egy teli is, aztán újra kell tankolni őket. Jól meglocsoljuk őket, hagy égjenek rendesen. – az elbóbiskolós megjegyzésre csak a számat húzogattam. Megnézném a fejét, hogy miképpen reagál, ha álló farokkal ébred amint éppen egy jó bigét pakol meg álmában mint a bevásárló táskát egy flipper gép tetején. Szerintem ő is szívesen vissza aludna. Persze figyelmetlenség volt ez tény, de ember vagyok és mint ilyen gyarló is egyben. – És mielőtt megjegyzést teszel a sálamra elmondom, hogy nem dísz zsebkendő, hanem az arcomat védi ha égetjük a fejeket, na haladjunk!- emeltem le a kocsiról még a maradék gyutacsot, a másik teli kannát, és a kezemben ott voltak az ásók is. Megosztottuk a terhet a cipekedéshez, és elindultam, követtem amerre ment. Valamit vartyogott olaszul, mire csak foghegyről vetettem neki oda – Az ördögűző szövegelést szerintem hagyjuk meg későbbre, nem hiszem, hogy halott tetvek ellen hatásos lenne.- köptem egyet oldalra, majd baktattam vele tovább, szorosan a nyomában haladva, de azért fülelve. Meg kell tanulni az erdő zajait megkülönböztetni egymástól, és én ezt is tettem. Úgy tűnt szinkronban kezdtük ezt csinálni Bernardoval mert valahányszor szokatlanabb zajra lettünk figyelmesek megtorpantunk és egymásnak háttal álltunk meg fülelni. Legalább a kezdő pozícióban jó. Apán azt tanította, hogy olyannak kell lennünk, mint a régi jó spártai harcosoknak, akik nem csupán magukat, hanem a kezdő állással a társukat is védik. Ha ő elbukik, te is elbuksz rövid időn belül, és itt már marhára nem számít, hogy az öregem vagy éppen egy másik, idegen vadász az illető.  Némi gyaloglás, és várakozással tarkított erdei séta után érkeztünk el arra a helyre ami leginkább úgy nézett ki, mint egy rosszul sikerült nyári táborozás, egy Zs kategóriás horrorfilmben. Követtem a zseblámpája fényét, és bólogattam a hullákat látva. Öt rohadék vámpír, öt potenciális vérbank. Bassza meg! Megint felszívtam magam és megint köptem egyet, nem nagyon érdekelt, hogy ez esetleg tetszik neki vagy sem. Rohadtul mérges voltam, hogy így kárba veszett a vérük. Az orromon keresztül vettem a levegőt szuszogva, egyre gyorsabban. – Háromnak vágtad le a fejét. Az jó, a többinek is le kell. Csak a fejeket égetjük el a testeket elvisszük. Fűteni a kemencét.- mondtam neki kurtán, aztán rájöttem, hogy valószínű fogalma sincs miről beszélek, úgyhogy ideje volt a szűkszavúságomon oldani egy keveset. – A testeket felrámoljuk majd a furgonra és elvisszük a Woodson Temetkezésbe. Ott úgy használjuk fel őket mint egy hasáb fát, érted ugye? A vámpírok hullája, minél öregebb annál lassabban ég. Egy több száz éves test akár két napig is képes fűteni a házat.- hogy mit szól ehhez? Nem nagyon foglalkoztatott, de talán magyarázatot kap arra miért csak a fejeket fogjuk majd elégetni. A tábortűz parázsló maradványai felé mutattam. – Azt ott kiszélesítjük és oda fogjuk hordani a fejeket. Kellenek még kövek, hogy magasabbra emeljük a kör szélét, nagyjából lábszár magasságúra. És ne lepődj meg ha egyik másik fej úgy fog felrobbanni, hogy visít mint a büdös bogár, majd szétrobban mint a napra kitett pöffeteg.- ledobtam a kezemből a cuccokat és a felnyársalt vámpír felé indultam, közben a sálat letekertem a nyakamból és az arcom elé kötöttem, mint a régi western filmek banditái. – Ajánlom te is keress valamit magadnak az arcod elé, mert ezek ha egyszer a gázolajban égni kezdenek olyan lesz a szaguk, mintha egy több ezer éves tömeg sírt nyitottál volna fel, amiben még nem bomlottak el a testek. Ez az első takarítás amire jöttél, ugye?- benyúltam a farzsebembe és egy kockás kendőt vettem elő belőle majd felé dobtam- Ha nem vagy finnyás akkor itt van, ez is megteszi. A machetes szardarab a tiéd. Vágd le a fejét minél hamarabb, szerintem!- majd miután mindezeket elmondtam neki én magam is követtem a saját parancsszavaimat és nekiálltam kiszedni a csapdából az élettelen testet és egy kőre fektettem, hogy a baltával le tudjam vágni a fejét. – Amúgy te mivel foglalkozol amikor nem éppen ilyen ganéjokat ölsz?- kérdeztem a tagtól majd megemeltem a fejszét, lecsaptam a kőre fektetett fejre és a néztem miképpen gurul odébb a fej, akár egy focilabda. Utána nyúltam, valamikor félhosszú, barna haja lehetett és azon keresztül emeltem fel, hogy megvizsgáljam. – Ezt a fejetlenséget!- nyögtem be egy szar poént, majd odavittem a korábbi tábortűz mellé, és a tekintetemmel kődarabok után kutattam, hogy Bernardoval ki tudjuk szélesíteni a tűzrakó helyet.


 
Back in Black ♠️ Ruha ♠️ Finally  42 ♠️ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 04, 2015 2:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Sammy& Bernardo




Az emberek azért használnak feszületet

a vámpírok ellen,
mert a vámpírok allergiásak a baromságokra.
.....................................................................................................





Az erős túlzás, hogy ki voltam öltözve, csupa sár, és vér voltam sajnos nincs tükör az erdőben, éjnek évadján, hogy megálljak kicicomázni magamat, bár vadászatkor nem is a kinézetem a fontos, hanem a praktikum. Egy horkantással reagáltam le a tag csipkelődését, miközben visszaadtam neki a cukros zacsiját, tényleg oldotta ez a szar a feszültséget, de többet akkor sem fogok bevenni belőle, ha fegyvert tartanak a tarkómhoz, a testem a templomom… még akkor is ha verbéna tesztekről volt szó, másként nem kaptam be volna azt a fehér kis mütyürt.  Beleszimatoltam a levegőbe és elfintorodtam, kerestem a szag forrását egy pillanatig, nem lehet hogy a tag ide kábelezett volna míg várt… Azért ennyire nem néztem könnyelműnek ezt a fatökűt, bár… míg figyeltem egy kicsit azt is láttam,hogy éppen csak elbóbiskolt, és ha nem én jövök? Ő ráadásul meg sem érzi a vámpírokat mint én, a verbénás kenceficének a fán hála, nem jönnek ide a vámpírok, de csak ennek hála.
- Miért, szerinted piknikezni mentem ki az erdőbe, teljes harci felszerelésben, ragazzo****? - mordultam fel hitetlenkedve, ő pedig úgy festett mint egy farmer srác, már csak a sál hiányzott volna a nyakából, és az, hogy itt peckesen tartott kézzel mutogassa, hogy ezt vagy azt hozzam… Ellenőriztem a fegyvereimet, és újra töltöttem a tárat, a ruhámat pedig nem féltettem, volt még belőle, ráadásul.
- Akkor jó a vámpír, ha döglött. - tettem vissza a fegyvereimet a tokokba és  megnéztem néhány megmaradt fa karómat is, lesz mit pótolnom, tényleg.
Felmarkoltam néhány zsákot, és egy kötelet is átvetettem a vállamon, keresztbe, kiszolgáltam magam, mert nem szeretek tökölni, főleg meló közben. Ráadásul nem minden takarító termett harcra, már csak emiatt is maradnom kellett, meg mert apám mondta, hogy ő nem tud jönni.
- Te pedig elég könnyelmű vagy, kihívnak egy vadászat helyszínére és még el is bóbiskolsz, komolyan! Ha nem én jöttem volna, már rég át lenne harapva a nyakad. - ráztam meg a fejem hitetlenkedve. Szóval, gyalog fél óra, futva negyed, az én tempóban pedig öt, hat perc lenne, de tényleg profiknak tűntek, normális hulla zsákok és minden egyéb ami kellhet, egy takarításhoz.
- Régóta foglalkoztok ezzel? Vadásztok is vagy csak pucoltok? - tényleg érdekelt, fogalmam sem lehetett róla, vadászként, hogy mi a franc jó abban a melóban, hogy valaki után pucolnak, bár… ha jobban belegondolok, akkor az, hogy már rég tiszta a terep és ők csak pakolásznak, hullát égetnek, és más egyéb harc nuku.
- Che io sia dannato! Addormentarsi mentre la caccia!* Che cosa hai intenzione di dire a mio padre quando gli dico questo?**- egyszerűen nem bírtam felülemelkedni a tény felett, hogy a tag tényleg beszunyókált, és még én vagyok a piperkőc? Ezután nem sokat beszéltem, csak haladtam az ösvényen, otthonosan mozogtam az erdőben, még a nyomkövetésre is megtanítottak, kénytelenek voltak, ha egész életemben erre a feladatra neveltek fel, városban, természetben, olvasni a nyomokból. Mi volt undorítóbb, annál minthogy a sikátor mocskában nyomokat keresni? Szerintem semmi. A táborhelyemen még parázslott a tűz, a sátramat szétbarmolták, a csirkém tiszta szemét lett, majd a vadak megeszik. A könnyed éjjeli levegő a sátram egyik lapját meglebegtette a fejünk felett pár méterre, vér csöpögött arról is, nagyjából úgy festett az egész hely, mintha bombát robbantottak volna, a környéken,
A kis napelemes lámpámnak is annyi volt, az idefelé vezető úton volt, hogy szűkebb réseken kellett átkelnünk, vagy épp másznunk, esetleg ugranunk. Tényleg frankó lesz így ilyen terepen hullákat cipelni, de nem fogok nyavalyogni, annak ellenére egy esetleg piperkőc látszatát keltettem a hétköznapokon is, attól még nem fogok nyafogni, mert távol állt tőlem, a vámpír ölés sosem volt tiszta meló.
- Megérkeztünk, amico***. - dobtam le a zsákot magam mellé, és nyújtózkodtam. Hogy halott volt mind? Nem érdekelt, ez a dolgom, egyet sem fogok életben tartani, egyébként sem ment, az önuralmam nem bírta el a tudatot, hogy életben hagyom, ha nagyon akartam, ment, hogy ne öljem meg, de akkor is kénytelen voltam úgy szúrni, döfni, vagy vágni, hogy minél halálosabb legyen, észre vettem, hogy csak így tudom kontrollálni a bennem zubogó kényszert. Végül is , a vámpírok voltak maguk a tesztalanyaim, nem embereknek láttam őket, hanem fenevadaknak, gyilkos ösztön lényeknek, gyűlöltem őket, mert valamilyen szinten magamat is hozzájuk hasonlítottam, ha nem élnének, nem kéne ezt az életet élem, lehetnék futó, vagy… igazán sport menedzser. Gyűlöltem őket, mert elvették tőlem az életet, annak az életnek a lehetőségét, amit kaphattam volna, ha ők nincsenek. De vannak, és minden indulatomat rajtuk fogom kiélni, nem csak vámípron, hanem minden egyéb más creatura-n.
-Mondd a menetet, még sosem takarítottam. - elővettem az elemlámpámat, azzal elkezdtem mutogatni, hogy melyik tag épp hol terült el, vagy mire lett felszegezve, nem elég ,hogy egy fakarós kihegyezett felpattanó csapdán volt rajta, amire felverekedtem, még át is szúrtam a szívét, biztos ami biztos alapon.- - Háromnak a fejét vágtam, a másikat felnyársaltam egy csapdára, az ötödiknek pedig karót döftem a szívébe. - magyaráztam. Annak amelyik felűről próbált még rám ugrani. A machete-m benne állt az egyik fában, alatta ott feküdt az egyik tag, tisztára mint a fej nélküli lovas. Rég nem voltam már rosszul az ilyenektől. Valahol még poén szinten is tudtam kezelni, hiszen ők nem emberek, ez volt az első amit megtanultam, szörnyetegek, akik ölnek, családokat tesznek tönkre tekintet nélkül a következményekre, mi voltunk a következmények, mi voltunk akik behajtották rajtuk a bűneiket, nem nem volt itt, semmi szent mise, kőkemény, kaszabolás, verekedés, biztos kék, zöld és lila folt vagyok, sosem gyógyulnak be, vagy tűnnek el teljesen máris kerül rám egy újabb, szerintem az egyik behúzott egyet a szememhez, mert kicsit fel lehet dagadva, mindegy, majd szemüveg pár hétig, még a boltban is.

*Az eszem megáll! Elaludni vadászat közben!
**Mit fog szólni apám, ha ezt elmesélem neki?
***Haver
****Fiú
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 27, 2015 1:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




Bernardo & Sammy


The First Meeting in the Forrest


Van az a mondás, hogy áll mint hímtag a lakodalomban. Hát ez rám azt hiszem igaz volt, majdnem duplán is, mert amíg várakoztam sikerült bebóbiskolnom, és volt egy rövid de annál tartalmasabb álmom. Ám amikor reccsent a közelben egy ág, a fegyverem magam elé emeltem és körbepásztáztam. Csend volt, és még mindig sötétség, pár óra múlva kezd el csak pirkadni, valahogyan szokatlanul hosszú volt ez az éjszaka, és ami azt illeti cseppet sem volt jó idő. Szabályosan fáztam. Volt apának egy jófajta dzsinnel töltött üvege valahol a kesztyűtartóban, de nem akartam elhagyni a helyemet, a fickó nemsokára megérkezik, és tudnom kell, hogy valóban az akinek mondja magát. Hátam mögött a fa, néha odanéztem, meg a bokrok közül neszezést hallottam, de megint csak vaklárma volt. Már vagy fél órája lehettem ebben a pózban amikor meguntam az egészet. Tudom, hogy én érkeztem korábban és nem véletlenül. A terepjáró ütött kopott volt, valamikor kék és zöld volt az alapszíne, a rakodó részre erősített deszkákról már pattogott le a festék. Ennek is neki akartam állni rendbe rakni, de őszintén szólva mindig volt valami tennivaló ami elvitte az időmet, úgyhogy ez is elmaradt, ahogyan az is, hogy egyszer majd lemosom. Úgy saccra egy évnyi sárréteg volt lerakódva az alvázra és némi fűcsomó is beleragadva az agyagba. Apával ezzel jártuk a környéket és néha távolabbra is elmerészkedtünk attól függően hol volt éppen megbízás. Általában úgy jöttünk haza az ilyen utakról, mintha csak horgászni lettünk volna, a zsákmány meg ponyvával letakarva hevert a raktéren. Nem kötöztük le a fejetlen testeket, ezeket mindig hazahoztuk a krematóriumba. Morbid dolog, de jó volt a fűtőértékük, némelyik egészen sokáig égett. A fejeket már hamarabb eltüntettük, általában a közeli erőben elégettük azokat is, vagy egyszerűen a bestiák autójába tuszkoltuk és a mocsárba toltuk. Mindent amit tudtam apámtól tanultam, és ha volt ami még nem ment az azért volt mert még számomra is új volt. Az autó elejéhez sétáltam, és megfordulva hallgatóztam egy darabig, majd kinyitottam az anyósülés felőli oldalon és a kesztyűtartóból elővettem egy fél literes üveget. átlátszó folyadék volt benne, anyám kézírásával egy cimke, amin a nevem állt: "Sammy", mellette volt még egy csomag, amiben apró cukorkára hasonlító tabletták voltak. Saját gyártmány, verbénás szőlőcukor, az üvegben pedig ugyanebből a mama szörpje. Hogy hajnalhasadtakor az erdőben tökig felfegyverkezve anyu verbéna szörpjét kortyolgatom, miközben arra várok, hogy néhány hullát eltakarítsunk, azt hiszem mesébe illő és kicsit zavarba ejtő is egyszerre. Meghúztam az üveget és ki is öblögettem a számat, hogy valamennyire a reggeli szájszagomat elnyomja, aztán lenyeltem. Fogtam az egész üveget és magamba döntöttem, mintha valami jóféle pia lenne. Nem az volt, de szükséges, hogy a vérembe jusson. A csomagot a cukorkákkal szintén magamhoz vettem, és visszasétáltam az autó oldalához. Megint megálltam és füleltem, közben a fegyverrel megint körbepásztáztam a szűkebb részt, de leginkább arra felé forogva amely részt az autó vakító reflektora bevilágította. Még mindig senki. Mennyivel jöhettem korábban? Mindegy is volt, elvégre a megbízó fizet nekem meg az a dolgom, hogy időben itt legyek. Persze hülyeség azt gondolni, hogy a mi fajtánk között pénzben mérik az ilyesmit. A szívesség ami igazán mozgatja a vadászt, amikor tartozik neked valaki, és alkalmasint be is vasalod rajta az efféle dolgokat. Nekünk meg jól jött ha messzebb merészkedtünk szállás és kaja, meg persze némi skuló utánpótlás is. Így működött ez mifelénk, ahogyan az évek alatt nálunk is megfordultak fura fazonok. Az idő szűke miatt, meg persze amiatt mert apámnak nem tudtam szólni, nem volt lehetőségem megkérdezni, hogy Benito családját honnan a viharból ismerjük, úgyhogy azt hiszem ezen hiányosságomat még pótolnom kell. Közben eszembe jutott a neve...Auditore. Eléggé olaszul hangzik ahhoz, hogy a spagettit mellé társítsam. Imádtam a spagettit, bár szó ami szó senki nem tudta úgy elkészíteni, mint a Topogóban az a középkorú olasz asszonyság...hogy is hívták...nem tudom a rendes nevét mindenki BellaDonnának szólította. Állítólag még csak negyvenöt, de ha leszedné a bajszát szerintem minimum tizet fiatalodna. Na szóval ő aztán tudott főzni, de még hogy! Szóval a fickó akire vártam és BellaDonna képe összeakadt a fejemben. Hátul ellenőriztem az autónál a szerszámokat és a ládákat, amikben a zsákokat tartottuk. Megvolt mindegyik, igaz az ásokat és a csákányt nem ártana majd megélezni. Ezzel napestig forgathatjuk a földet, és fogyóban volt gázolaj is, amivel a dögök fejét lelocsoltuk. A csizmámmal sikerült valami tárgyába belelépnem, amit ellenőriztem is...a picsába! Szarvasszar. Legalább szerencsém lesz, így is jó ez. Beletörölgettem a fűbe, még jobban szétkentem. Büdös volt mint a dög, úgyhogy feladtam a kísérletezést, marad szaros a csizma ha már így jött ki. Belenyúltam a zacskóba és egy verbénás szőlőcukrot dobtam a számba, azzal nyammogtam tovább és sétáltam vissza ennyi szöszmötölés, szarbalépés, és cuccellenőrzést követően oda ahol eredetileg is álltam. Újra fülelni kezdtem de még mindig semmi. Tíz percig támasztottam még az autómat, mire egész közelről egy villanást láttam. Felemeltem a fegyveremet és abba az irányba tartottam. Persze tisztában voltam vele, hogy ha egy vámpír jönne akkor nem így kicsillározva várnám, és neki sem lenne szüksége semmire ami segíti a látását, szóval az egész elég röhejes lehetett, de inkább így minthogy meglepjenek a sötétben. Egyedül jönni veszélyes mindig ha takarításhoz hívnak és valószínű apától megkapom ezért a beosztásomat, de ez most saját döntés volt. Éreztem magam annyira tökösnek, hogy egyedül is képes leszek rá. Persze voltam annyira balfasz, hogy arra nem kérdeztem rá miféléket kell majd eltakarítanunk. Merthogy az összes bestia tiltó listás volt, és amíg a bundásokat nem érdekelt ha megdöglenek, a vérszívókat szerettem előtte megcsapolni. Ha most öt vámpír hever valahol parlagon, kurva pipa leszek. Még tartottam a fegyvert két kézzel, ki is volt biztosítva, vártam, hogy előbukkanjon a fényforrás gazdája és nem is kellett sokat várnom. A fényszórók kereszttüzében jött szemben velem. Kicsit oldalra kellett hajolnom a fegyverem mögül, hogy láthassam.
- Jah. Auditore?- elég érdekes bemutatkozást produkáltunk, ő az én nevemet mondta én meg az övét.Lassan engedtem le a fegyvert, majd a farmerem zsebébe nyúltam ahonnan elővettem a zacskót, benne a cukorkákkal és ahogyan közelebb jött felé dobtam. A fényszórók pászmájában könnyedén észre lehetett venni, szóval reméltem jól a reflexei a tagnak és elkapja. Magam mellett lógattam a fegyveremet, miközben ellendítettem magam a kocsitól.
- Verbénás szőlőcukor. Oldja a feszültséget. Dobj be egyet, nyugi nem hizlal, saját gyártmány.- tettem még hozzá, majd elindultam a raktér felé, amit már korábban ellenőriztem de a keréknél óvatosabban lépkedtem ott volt szét trancsírozva a korábbi szarvas ürülék.
- Van zsák és minden szerszám. A cipelés meg...meg akarsz sérteni cimbora?- a hangomból is érződött az a "Te szórakozol velem?" hangsúly. Ahogyan közelebb jött alaposan megnéztem magamnak. Ebben a gyér fényben is elég világosan látszott, hogy bár nagyjából egy korúak lehetünk, szerintem emberek nem különböznek ennyire egymástól mint ő meg én.
- Hát te hova készültél, a hoki csapat edzésére? Minek öltöztél így ki? Ásni megyünk, meg égetni. Nem félted a gúnyádat?- néztem végig rajta. Nem gúnyolódni akartam de én maximum akkor öltözöm így fel, ha néha elhívnak a haverok baseballozni. Az is ritkaság számban megy.
- Amúgy mondd azt, hogy nem vérszopókat megyünk kiganéjolni...- reméltem hogy nem, mert ha igen akkor azt hiszem a mai melóért már be is fogom azon nyomban vasalni rajta azt a bizonyos fizetség-szívességet.


 
Back in Black ♠️ Ruha ♠️ Finally  42 ♠️ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 25, 2015 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Sammy& Bernardo




Az emberek azért használnak feszületet

a vámpírok ellen,
mert a vámpírok allergiásak a baromságokra.
.....................................................................................................





Hogy miért mindig este vadásztam? Mert akik nem rendelkeztek azzal a bizonyos nap gyűrűvel, azok éjszaka tevékenykedtek. A közeli városból kaptuk a fülest, pontosabban apám kapta, de ő elutazott, és továbbította a hírt, hogy több vámpír közeledik, vélhetően frissen átváltozottak, legalább öt. Nem volt ezzel semmi gond. Mivel nem kellett rejtegetnem a dolgot, így fekete zsebes katonai nadrágot húztam, mindenhol volt valami ajándékom a dögöknek, az egyiknek verbéna fiolát roppantottam szét a szájában, és miközben fuldoklott, levágtam a fejét. Gyorsan történt minden, mert nem számítottak arra, hogy egy magamfajta képzett vadásszal fognak összeakadni, a hívás után visszahalkítottam a telefonomat, alapszabály, hogy nem használom vadászat közben , főleg nem hangosan, és csak is akkor, amikor már meggyőződtem arról, hogy tiszta a terep. Már megszoktam ,hogy egyedül jövök vadászni, főleg amióta megkaptam a képességet, szerettem egyébként csapatban dolgozni, de sokan azt hitték, a családomból is, hogy csak hátráltatnak, pedig ez koránt sem így volt. Kellett volna már némi pihenés, ezer fokon égtem hetek óta, pihentem eleget, de túl sokat dolgoztam és már szinte minden álmomban karókkal döfködöm a vámpírokat, vagy vissza kéne vennem a sztriptíz melóval, de akkor meg nem tudnék a termemre gyűjteni. Az olasz rokonok úgy vannak vele, hogy ha akarok valamit, küzdjek meg érte, de ha egyszer minden áldott nap azt csináltam? Küzdöttem azért, hogy a tetves vámpírok ne kezdjenek el ámokfutásba a városba ahová érkeztem! Biztonságban legyen az öcsém, bár mostanában elég merész dolgokra ragadtatta el magát, apám szerint én vagyok a példaképe, engem utánoz mindenben. Azért gondolkodhatna is mielőtt megpróbál kiugrani az első ablakán, én megtehettem, egyrészt, megvolt rá a kiképzésem,az ablakon gyorsabb volt, mint körbe rohanni a házon, így meg… még otthon is vannak a szobámban karók és egy táska ami készenéltben van, amelyet minden nap ellenőrzök, amikor éppen otthon vagyok. Otthonról indultam el, gyalog, tényleg kellett volna már egy autó, de apám is hajthatatlan volt, azt mondta döntsem el,hogy mi fontosabb, az autó, vagy a termem. Miért gond az mindenkinek, hogy egy teljesen átlagos életet szeretnék élni? A gond az, hogy épp senki sem mondta, hogy ez nem fog egyszerűen menni, láttam a tekinteteikben, a vágyat, hogy lássák a bukásomat,azt ,hogy mikor ismerem be végre, hogy nekem nem lehet átlagos életem. De most komolyan? Ki az a balfasz, aki erre örül, hogy a rokona feladja a vágyait, és végre megtörik a család akarata felett? Voltak páran, Olaszországban biztosan. De, tényleg el kellett gondolkodjak azon ,hogy vegyek-e egy saját autót, egy Dodge Ram-ra még lenne is pénzem. Viszont nem most kellene elgondolkodnom azon,hogy mit kellene kezdenem az életemmel, bűzlöttem a vámpír vértől. A tag pedig megérkezett, hallottam, szuper lesz ha fél órát kell gyalogolnunk az ő tempójában a hullákért, de hát, ő adta meg ezt a helyet találka pontnak, régebben apám takarított helyettem, gyanítom, hogy őket hívta fel mindig is, ha pucolni kellett, én pedig sok munkát hagytam magam után. Két hullát el fogok tudni húzni, könnyedén. Annyival is kevesebbet kell majd fordulnunk. Mondjuk, megtehettem volna hogy ide cipelek legalább egyet, míg ideér, de már így is tiszta cazette* voltam. Remélem váltás ruha is van náluk, és legalább elfuvaroz hazáig, bár félmunkát akkor ezentúl nem végzek, akár még segítek is a tagnak haza is elcipelni oda a hullákat ahol elsüllyesztik őket. Tényleg, mit csinálnak velük? Azon kívül,hogy megöltem őket egyéb más dolog nem igen érdekelt engem aztán. Csak az, hogy eggyel kevesebb vagy öttel kevesebb lett tőlük, attól függ, hogy milyen volt a fogás. Egyébként táborozónak adtam ki magamat, az álca kedvéért, aki sütögetett és eszegetett, jó volt a grillcsirkém, de kár hogy nem bírtam megenni, komolyan! Legalább megvárhatták volna, hogy befejezem, de nem. Azt is utálom, ha pocsékba megy az étel, mindig kiporciózom, nem csinálok többet magamnak mint amennyit ne ennék meg aznap. Nem szeretem kidobni a kaját, de tényleg. Megjátszhattam volna, hogy möglé lopózom, de nem tettem meg, a Willsonjaim ott pihentek a tokjaikban a karom alatt, néhány plusz töltény táram is volt a nadrágom zsebeiben, és néhány dobókés is lapult itt ott, kis szíjakon rám erősítve, melyekből nem mindet használtam fel, ezenfelül a bokámra is az egyik oldal egy tőr, a másikon egy kisebb pisztoly volt fel tépőzárazva. Nem lopóztam a tag mögé, nem akartam tesztelni, és valami nem stimmelt, még éreztem, hogy valami, valaki ólálkodik a közelünkben, egyel többről lett volna szó? Lassan közeledtem, könnyedén és nesztelenül, egy kötött pulóvert viseltem, még magamon, azon kívül egy atlétát, egyébként sem fáztam, nem is volt az a kimondottan hideg, meg amúgy is felmelegedtem ennyi mozgás után, mintha kisebb bomba robbant volna a területen ahol éjjeli táboroztam. Kitartottam oldalt a kezeimet tenyérrel felfelé, hogy lássa rajtam a tag, hogy nincs nálam semmi. Volt nálam elemlámpa is, bár én magam egész elfogadhatóan láttam a sötétben. Nem közvetlenül a fényszórókba néztem bele, így láttam ,hogy közel velem egy magasságú fazonnal van dolgom.
- Woodson? - szólaltam meg türelmes kíváncsi hangon. - Remélem vannak zsákjaid és bírod a cipelést is. - álltam meg a fatönktől nem messze. - A fegyvert is leeresztheted, tiszta a terep. - Tényleg így éreztem, sehol egy vámpír a közelben, még a fazon sem az, se vérfarkas, megéreztem volna azokat is.

Gané*


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 19, 2015 11:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



 
Bernardo & Sammy


The First Meeting in the Forrest

Két dolgot soha ne csinálj! Ne aludj el úgy, hogy nincs egy fatöltényekkel betárazott fegyver az ágyad támlájához szíjjazva, és ne hagyd a fejeden a fejhallgatót, mert ha álmodban meg akarsz fordulni rohadtul megszívtad. Szóval ez történt velem is úgy hajnal 2 magasságában amikor odakint még fekete éjszaka volt, nekem meg az éjjel hátralévő részére semmi tervem. Felöltözhettem volna és lemehettem volna a krematóriumba, ahol nagyjából tíz fejetlen hulla várt arra, hogy elégessem őket, ahogyan apa kérte, de tegnap este inkább vacsorázni volt kedvem semmint könyékig turkálni a belsőségekben, szóval ez maradt mára. Mondhatom, hogy a mai napra mert így két óra magasságában már igencsak másnap van. Felkeltem és megdörgöltem az államat, nem szúr még eléggé szóval jól van az úgy, a hajamat még jobban összekócoltam, ha már lúd legyen kövér, és bágyadtan néztem koffein után legnemesebb testrészemet vakargatva. Szépen fogalmazva is kegyetlenül álmos voltam még, és ha nem nyomja szét az arcomat fordulás közben a fejhallgató még javában álmodhatnék Betthanyről az orgonista igencsak helyes szőke lányáról. Egy a bibi, hogy még csak tizenhat éves, engem a faterja egyben nyúz meg ha csak hozzáérek, szóval maradnak ezek az álmok. Valamivel nekem is le kell vezetnem a feszültséget. Megvan a kávé amit egy sörös korsóba öntök csak úgy feketén. Csésze, bögre hagyjuk már, ha már kávézom akkor csináljam rendesen mint minden mást. Na akkor legyen a hullaégetés vagy pedig másszak vissza így ruhástól az ágyba, és hunyjam le a szemem mintha aludnék, hátha sikerül visszacsalogatni az álmomba Betthanyt. Vaciláltam és végül győzött a hullaégetés, ma éjjelre elég volt a szórakozásból, amúgy sem sok jutott nekem belőle, nem mintha igényem lett volna rá. Nem voltak barátaim, ivócimboráim voltak akikkel masszívan ki lehetett kapcsolódni. Egy héten kétszer kiengedtem a fáradt gőzt a Topogó-ban, ahova hozzánk hasonlatos vadászok jártak zömében, bár ezt azért nem vertük nagy dobra. Ha felfeded az inkongnitódat, az nagyjából olyan mintha az ütőeredre tetováltatnád, hogy itt harapj meg! de azért azt sosem szabad elfelejteni amit apa mondott mindig, hogy az az igazán jó vadász aki nem próbál hősködni, hanem tudja mikor van szüksége egy másikra. Nem társnak feltétlenül hanem adott szituban kihúzza a seggedet a csávából. Van amit nem tudsz tök egyedül megoldani, és az erődet fel kell mérni. A jó vadász kellően óvatos, és kellően bátor is egyszerre. Ha megtalálod az egyensúlyt akkor vagy tökéletes. A kávé egyetlen hatalmas kortyban tűnt el a számban mintha csak valami olcsó sör lenne, amin hamar túl akarok lenni. Megráztam a fejem, bleeee! Ez bűn rossz volt, csak én vagyok képes a családban ennyire szar kávét főzni. Felmentem az emeletre, hogy ránézzek az öcsémre. Lassan nyitottam az ajtaját. A paplan egyenletesen emelkedett és süllyedt, ami arról tanuskodott, hogy Frank velem ellentétben jóízűen alszik. Elvigyorodtam. Remélem hasonlóan jó csajokról szokott álmodni mint én, elvégre mégis  a tesóm, szóval nem bánnám ha az ízlése ezen a téren kifogástalan lenne. Könnyű prédát csak nézegetjük, de nem ugrunk rá. Vadászösztön. Aztán belém hasított a gondolat: ma még vért kell szereznem mert elfogyott. Megláttam az ablaknál a rohadt tolószék sziruettjét és ökölbe szorult a kezem. Az a mocsok szuka! Ha már ilyen korán felkeltem nem fogom vesztegetni a napot, el kell indulnom minél hamarabb, de előtte a tegnapi termést elrendezem a krematóriumban. becsuktam az öcsém szobájának az ajtaját ugyanolyan lassan ahogyan kinyitottam, és elindultam a konyhán át a hátsó kertből megközelítve a ravatalozót és a halottas házat. Más valószínű nehezen tudna megbarátkozni a gondolattal, hogy miközben édesdeden alszik az ágyában, tőle alig pár méterre fagyasztott emberi hullák alszanak a tepsikben. Hát ennek is megvan az előnye. Ők már nem árthatnak, elvégre meghaltak. Én meg ebben nőttem fel, hogy a gyerekkorom nagy részében nem kisautókkal játszottam, hanem zsigerelők és szikék között apám mellett tátottam a számat. Horror? Ó szerintem nem, hanem a szimpla valóság. Meg lehet szokni, ha az ember előtte nem zabálja degeszre magát a kedvenc marhahúsos babgulyásával. Nekem is megvolt az első ilyen élményem, ekkor közölte apám, hogy na ha már ezen is túl vagyok, akkor jöhet a belső részek eltávolítása. Még egy adag marhahús kifelé jött, és utána két napig éhkoppon voltam. Akkoriban kezdtem az edzést is. Nem ám konditermekben hanem terepen, ahol a legtöbbet megfordulunk, hogy szokjam. Útközben a konyhában felkaptam egy málnás süteményt és a számba gyűrtem. Kávé és reggeli megvolt, mehet az égetés.Miközben elindultam a pincébe meghallottam az asztalon a telefon zörgését aztán a zenét, amit apa beállított. Ez a fater telefonja volt. De nem a halottas ember telefonja, hanem a vadászé. Hoppá, kapás van! Ezt most én fogom felvenni, hagy aludjon az öreg, mostanában amúgy is hamar kifullad terepen, és attól tartok nem a valami szörnyszülött fogja megölni, hanem a szíve viszi elé Elég szar halál lenne egy magunk fajtának. Valami olasz nevű tag volt a vonal túlsó felén. Benito...Berano...Bernardo a többit nem értettem, majd rákérdezek megint. Takarítást kért, nagyjából öt fő részére. Állítólag a két öreg mármint az ő apja és az enyém ismerik egymást. Nem árt azért óvatosnak lenni, és mielőtt belementem a találkozóba, kértem tőle a biztonsági jelszót, amit apa mindenkinél meghagyott akinek felajánlotta a takarítás lehetőségét: "Örökzöld". Okés, szóval ez is megvan akkor tényleg az lehet akinek mondja magát, vagy egy vérszopó bűvölte meg, sosem lehetek elég óvatos, fürödtem már rá ilyen szitura korábban is. Szóval berámoltam a terepjáróba mindent ami ilyen melóhoz kellhet, és magamhoz vettem a két kicsikémet, a hullaégetés későbbre marad. Apának nem hagytam üzenetet, de jelzés értékkel magammal vittem a telefont amin ez a tag hívott. Az erdő ilyenkor piszkosul sötét, de ha továbbra is az akinek mondja magát akkor a találkozóhelyet meg fogja találni. A vámpírok messziről kerülik, mert a fa alaposan körbe van kenve verbénával kevert olajjal. Számukra ez olyan mintha egy ciángőz fürdőben ácsorognának. Szóval felkapcsolva hagytam a terepjáró fényszóróit, hátamat a kocsinak vetettem amellyel közvetlenül a fa elé álltam le. Abból az irányból esélytelen úgy közeledni a bokrok közül, hogy ne vegyem észre.Laza terpeszben álltam és a két fegyver közül Bonnie-t választottam, ma a csajok napja van. Megtöltöttem, kibiztosítottam és vártam, füleltem és figyeltem. Amíg valóban nem azzal találkozom akivel kell nem lankad a figyelmem. Túl óvatos voltam? Lehet, de ez szükséges volt, és ezt az is tudja akivel ma találkoznom kell.


 
Back in Black ♠️ Ruha ♠️ Bernardo, haver igyekezz Razz♠️ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 17, 2015 10:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

A várost körülvevő erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3