A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Keresem :
myself
† Kedvenc dal :
running with the wolves
† Tartózkodási hely :
mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
lawyer



Noémie Pond ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 11:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
to Mr. Foster
i am never be like her. I never be good.

Egyik láb a másik után. A másik után az egyik. Borzasztóan szédülök. Megint. A másik az egyik után újra. Megremegek. Kiérünk végre. A szél megcsap, levegőért kapok. Még itt is nagyon meleg van de sokkal elviselhetőbb, mint bent. Alig pár pillanat nyugtom van csupán. Épp csak falnak vetem a hátam és megtámaszkodom térdeimen, már jön is az ostorozás. Mit művelek? Én sem tudom. Menekülök? Próbálom elfeledni ami történt? Próbálok megszabadulni az emlékezés terhétől. Lehunyom a szemem mikor a vizes szalvétával törli meg arcomat és nyakamat. Majdnem el is bőgöm magam megint. Rohadt pia érzelgős kis picsát csinál belőlem pillanatok alatt. Nem merek rá nézni. Szégyenemben lesütöm a tekintetem. Megrázom a fejem. Visszanyelem a könnyeket. - Igen, az vagyok. És igen. Az az oka, hogy megöltem valakit.- mondom halkan, visszafojtva a lassan feléledő dühöt magamban. Mégis mi a frász oka lenne ha nem az, hogy teliholdkor egy szörnyeteggé változom? Talán az én hibám, hogy olyan géneket örököltem aminek hála vérfarkassá alakulok? Aminek hála erőszakos vagyok, türelmetlen, vad és szenvedélyesen zavaros ha érzelmekről van szó az életemben? Nem az én hibám, hogy mellettem soha nem állt ki senki... kivéve őt. - Nem tudom mit vár, mit mondjak tanár úr? - kérdem hirtelen élesen, kezem ökölbe szorul – ha azt akarja felhozok magának érveket az önvédelem ellen, elmondok olyan beszédeket amikkel a legnagyobb bűnösöket is felmentik – túrok tincseibe esendően, emberien... gyermekien – Csak mondja meg mit mondjak és azt fogja hallani! - nem zokogok. Nem engedem meg magamnak a könnyeket. Kisírtam magam a wct és a pultos lányt ölelve. - Buta voltam, tudom. De nem büntethet örökké! Maga még sosem követett el hibát? - ennyit arról, hogy sajnálom és bocsánatot kérek és bűnbánó leszek. Valahogy nekem nem játszik a meghunyászkodás. Megszédülök megint. Összerogyok. Tincseimbe túrva pillantok fel rá. - Én nem... - hebegek. Mit mondjak neki? Mit lehet ilyenkor mondani? Egyetlen szó ugrik csak be. - Elvesztem.

rivers || <3 || rövidke, bocsi || ©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
■ a girl on the fire

† Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
† Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
† Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 10:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Noémie && Bryan

you brought a wrong decision

Nagyfater. Hát, egészen biztos, hogy így még sosem szólítottak, és egy hajszál választott el attól, hogy ne küldjem vissza a szülőanyjába, de visszafogtam magam. Leginkább azért, mert mire megtettem volna, Noémie már a karomba kapaszkodott, én pedig kénytelen voltam teljesen ráfigyelni, nem holmi emberszabású majomra, aki nem tudja, mi a különbség az igen és a nem között.
Egy ideig követtem a fickót a tekintetemmel, majd mikor már teljesen felszívódott, ismét a lányra áldoztam a figyelmemet. Magam sem tudom, miért jelentett annyit, hogy segítsek rajta, hagyhattam volna itt, egész éjszaka fetrengeni, bár őt ismerve valószínűleg elment volna valakivel. Ignoráltam őt. Hosszú ideig, miután Ebony elment. Lemondtam arról, hogy a mentora legyek, arról, hogy elfogadjam, mi és ki ő. Nem akartam megérteni, mit miért tett, miért akarta keresztülhúzni a karrieremet, hiszen a kijelentésével ezt is veszélyeztette. De azon a reggelen, vértől és mocsoktól csatakosan nem hagyhattam magára. Szüksége volt valakire, olyanra, aki nem tagadja meg. Legyőztem a dühömet, a csalódottságomat, amit tápláltam iránta, azt, amit valószínűleg Ebony sosem tett meg. Fogalmam sincs, hogy mi törént a két lány között azután, hogy a legjobb barátnője efféle ízléstelen pletykákat kezdett terjeszteni. Semmi közöm nem volt akkoriban hozzá. Maximum annyiban, hogy a pletyka egyik fő szereplője voltam.
- Gyere, menjünk ki. A saját hangomat sem hallom - fogtam meg a karját még inkább, bízva abban, hogy képes lesz a saját lábán tenni két lépést is. Sejtésem sem volt arról, hová kellene őt vinnem, hát mikor kiértünk a bár elé, ismét szembefordultam vele, és hagytam hogy a hátát a falnak döntse. - Mit művelsz? - bukott ki belőlem a kérdés, majd lecsavartam az időközben megmarkolt vizes palack kupakját, öntöttem belőle egy szalvétára, amit szintúgy bentről kaptam fel. A homlokát, majd arcát töröltem vele végig, eltüntetve az izzadtságát. - Ha mindennképpen magadat akarod pusztítani, bérelj ki egy hotelszobát, végy egy csomó csokoládét, és dőlj a kanapéra, de ez - böktem a bár felé. - Nem old meg semmit. Nézz magadra. Kétlábon járó roncs vagy. Ha ennek az az oka, ami történt veled... - nyeltem egyet, hiszen még mindig furcsa volt beszélni róla. Az egész história annyira furcsa, a hozzám hasonló szkeptikusoknak egyenesen nevetésre ad okot. De láttam amit láttam. És a szem nem hazudik.
Nem tudtam befejezni a mondatot, helyette csak elengedtem a vállát, és felsóhajtottam. Igen, a lányom távol van, de itt van helyette egy másik, aki tökéletesen betölti az efféle űrt az életemben. Némileg szürreális az egész, hiszen közben a barátnője az, akihez gyengéd szálak fűznek. Szóval lényegében ő is a lányom lehetne, ez pedig enyhén beteg.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Keresem :
myself
† Kedvenc dal :
running with the wolves
† Tartózkodási hely :
mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
lawyer



Noémie Pond ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 10:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
to Mr. Foster
i am never be like her. I never be good.


Find light in the beautiful sea
I choose to be happy
You and I, you and I
We’re like diamonds in the sky


Olyan hangosan énekelek miközben megpördít tengelyem körül, hogy majd meghasad a torkom. Imádom ezt a számot. Amióta először meghallottam, tudom, hogy ez az én számom. Karjaimat elhúzom és a magasba lendítem. Megpördülök újra, ezúttal saját akaratomból. Tekintetemmel a fejem felett pördülő plafont figyelem. A színeket amik már összefolynak és amelyek káprázatosan élénknek tűnnek hirtelen. Megbotlok, elkap. Felnevetek. Megcsókol. Hevesen és szinte már dühösen. Elhúzódok és bájos mosollyal hagyom ott a francba, hogy ismét a pulthoz lépjek és egy újabb duplát rendeljek abból a rumból ami már tizenhárom éves, piszok drága és meglehetősen undorító íze van. Szerencsére azonban baromi hamar végigvágott a szervezetemen és már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány.

Shine bright like a diamond
Shine bright like a diamond
Shine bright like a diamond
We’re beautiful like diamonds in the sky

- We're beautiful like diamonds in the sky... - dúdolom újra az utolsó sort és lehúzom mindkét pohár tartalmát. Nem tagadom, egy pillanatra elgondolkodom, hogy szaladjak-e a mosdóba hányni de pár pillanat múlva úgy érzem, elmúlt a veszély és visszatérhetek a táncolók közé. Alig teszek pár lépést a rum megbosszulja önmagát. Épp csak nem esek össze a férfi mosdó előtt, merthogy a női persze tele van és ha a soron múlik összehányhatom magamat. Bedöntöm az egyik ajtón és még azzal sem foglalkozom ki lát és ki nem. Azonnal kijön belőlem az éjszaka fogyasztott pia. Hosszú percekig zihálok összerogyva mire képes vagyok ismét két lábra állni már késő. Az egyik pultos lány bejön mellém egy pohár hideg vízzel a kezében és megkérdi értesíthet-e valakit. Elsírom magam. Nem emlékszem mikor volt valaki utoljára ilyen kedves hozzám. Bólintok. Megadom a számát. Nincs más akiért megadhatnám. Az én apám és anyám letagadják létezésem. Testvérem nincs, akit pedig úgy szerettem, azzal tönkretettem a kapcsolatomat. Az sem biztos, hogy őt érdeklem egyáltalán.

Egyedül vagyok. Magányos. A pulton szopogatom a hideg vizet és nyomom magamba a sült krumplit de akárki megmondja, hogy totál részeg vagyok. Kedves táncos barátom megfogja a csuklómat. - Ideje mennünk bébi! - öblös hangján valahogy azt érzem, nem tűr ellentmondást pedig eszem ágában sincs vele távozni. Végül feladom a várakozást. Bolond vagyok. Miért jönne. És mikor már feltápászkodnék meghallom a hangját. Összeszorul a szívem. Szerencsére a srácban van annyi józan ész, hogy felmérje, nem érdemes kikezdeni egy felnőtt férfivel aki teljesen józan még ő benne rendesen van pia. Elereszt de azért vigyorogva vágja Bryan képébe. - A magáé a kis kurva nagyfater! - azzal faképnél hagyja a férfit akinek muszáj a karjába kapaszkodnom, hogy el ne essem. Ahogy felpillantok rá, érzem, hogy teljes orcám kipirul a szégyentől. - Sajnálom... - mondom hirtelen pedig ez nem egy olyan szó ami gyakran elhagyná a számat. - Én nem tudtam kit hívhatnék. - érzem, hogy megszédülök és muszáj rá támaszkodnom ha nem akarok összeesni. - Annyira sajnálok mindent. - bukik ki belőlem gondolkodás nélkül a bocsánatkérés a férfi felé aki apám helyett apám volt, aki megtette amit a sajátom képtelen volt. - Elcsesztem Mr. Foster, nagyon elcsesztem... - ismétlem meg azokat a szavakat amiket azon a reggelen suttogtam amikor véresen érkeztem meg a lakásához.

rivers || <3 || passz || ©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
■ a girl on the fire

† Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
† Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
† Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 8:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Noémie && Bryan

you brought a wrong decision

Egy telefonhívás változtatta meg az egész estés programomat. Mióta a városban vagyok, az életem mondhatni, teljességgel felgyorsult. Úgy zúgnak el mellettem a lehetőségek, ahogyan előtte szinte soha, mégsem vagyok teljesen elégedett, mert tudom, hogy mindennek ára van. Még ennek az életnek is. Nem felejtettem el azt, hogyan kötöttem ki itt. Hogy... Ebony nem tudja, hogy ez a találkozás nem volt annyira véletlen, hiszen tisztában voltam vele, hogy itt van. A válásom után sem lettem földönfutó, és mivel nem vágyálmom a pompás élet és a giccs, felbéreltem azt a nyomozót.  Igaz, beletelt egy időbe, mire sikerült. Otthagytam mindent. Nem is bántam. Ebony pere felborult az életem. Volt munkám, kaptam ajánlatokat, de ki tudja, meddig tartott volna? Azok után, amit a legjobb barátnője állított rólunk... miszerint gyengéd szálak fűznek minket egymáshoz... mindenki gyanakodva méregetett. Éloise-szal az élen, aki szintúgy értesült erről a pletykáról. Végül mégsem én voltam az, aki félrelépett, mert mint kiderült, neki akkor már régen volt szeretője. Mindent lezártam, és olyan terepre jöttam, ahol azt hittem, már csak jó dolog vár rám. De ez a telefonhívás elárulta, hogy egyáltalán nincs szó ilyesmiről. Ez a lány egy ideig kezem helyett kezem volt, és ugyan az első pár előadáson azt láttam benne, hogy nem fogja érdekelni ez az egész, ez később megváltozott. Minden megváltozott. Amiről valljuk be, hogy én tehetek. Tisztában voltam vele, hogy mik Noémie igényei, mégis másra terelődött a figyelmem. Arra, aki már az első órán is felkeltette az érdeklődésemet. Ebony. Egy ideig csendes volt, majd megjött a hangja. Végül a második szemeszter végén őt vittem magammal gyakornokként az egyik legkomolyabb ügyemhez.
Nem egy alak jött nekem, ahogy befelé igyekeztem. Telt ház, hiszen szombat este van. Annyira nem hatott meg, voltam annyira feszült, hogy visszalökjek nem kis vehemenciával, míg meg nem pillantottam azt, akihez hívtak. Fogalmam sincs, mikor és hogyan érte el, hogy én legyek az értesítendője a városban, tekintve, hogy egy ideje nem is hallottam róla... az utolsó találkozásunk így is eléggé furcsa volt. Nem maradt senkije, magányos volt, szomorú, és küzdött valami ellen, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. Mondhatni, félelmetes és... fájó. Még úgy is, hogy jó ideig képes lettem volna megfojtani az ostobaságai miatt. Emlékeztettem magam arra, hogy nem mindig volt ilyen.
- Hé, vedd le róla a kezed! - pillantottam meg végül a lányt, mellette egy termetes fiatal sráccal. Hát, jellemző. A lányon látszott, hogy nem véletlenül hívtak ki hozzá, nagy eséllyel nem az első kört hörpintette fel. - Tedd le a poharat. - Nem hiszem el. Van saját lányom. Mégis, Noémie apjának is éreztem magam, tekintve, hogy a sajátja egy arrogáns s*ggfej. Pont az nincs az életében, amire vagy akire szüksége lenne.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Demon, where did my angel go?
[i]
† Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
† Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
† Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 20, 2015 8:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




to Patrick
Chris megszokta a makacsságom, már ha ezt annak lehet nevezni. Idővel ő is meg fogja szokni. Engem csak ne kóstolgasson. Sem ő, sem más. Ha nem tetszik neki a véleményem, nem veszem magamra, de teszek az övére. Ez nálam így működött, és mivel a főnöke voltam, a munkájára pedig szüksége volt, gondolom nem akart sokáig kóstolgatni.
Felvonom a szemöldököm, és lenyelem a gondolataim. Így is sokkolom velük, és bár nehezen tudom magamban tartani őket, nem mondom, hogy már most nem megy az idegeimre. Sőt.
A kérdésre adott válaszom, nem olyan, mint amilyennek egy körülírásnak lennie kell.
-Ahhoz kell szerezz egy idős, erős boszit, aki visszaadja az erőd. Különben csak olyan leszel, mint én. Folyton éhes, és édes.-kacsintok rá, sokat sejtető mosollyal arcomon, ami egyszerre fenyegető és csábító, mégis ellenséges és figyelmeztető jellegű. Még akkor is idősebb lennék, mint ő, a nyakát pedig mindenhogy könnyű kitörni, ha elegem van belőle, csak úgy legalább az eltakarításával nem kell foglalkoznom. -Te te vagy a warlock, nem én. Neked akadhatnak ismerőseid, az enyémeket viszont nem adom ingyen.-tisztázom, hogy az ügyfeleim hagyja ki ebből, még csak meg se forduljon a fejében. Már ha egyáltalán tudja, hogy én itt nem csak a bárt vezetem. Bár kétlem, hogy nem esett le neki, hogy ez nem csak egy bár, annál sokkal több.
Bármire is készült, kihúzta a gyufát, és véremben pezsegni kezdett a vágy a vér iránt, így az üveget meghúzva, piával próbálom elnyomni az érzést, majd azzal, hogy elkapom állánál fogva, és ahogy elmosolyodik, még jobban felkapom a vizet.
Oldalra billentem a fejem, és elmerengek azon, amit mond.
-Nem tudhatod, hogy fogsz e hozzám kötődni, vagy sem. Senki sem tudja, hogy fog e kötődni ahhoz, aki átváltoztatja.-adom tudtára, még mielőtt elengedném, és próbálok lehiggadni.-A kapcsolataimhoz pedig annyi közöd van, mint egy hangyának, amit eltaposnak.-adom tudtára, még mielőtt beleélné magát, hogy tudja, mibe csöppent. Mert igazából fogalma sincs. Nem lehet, hisz nekem sincs, s Neki sincs. Sem a főnöke, sem én, sem ő nem tudhatja mi folyik itt, mert én vagyok az időjárás, aki folyton változik, aki meghatározza a hangulatot. Mindig és mindenhol, ahová belép.
-Nem vagy még vámpír. Ez az én bárom, és ha rajtam múlik, az én készletem te sosem fogod megízlelni.-sziszegem a szavakat, elengedve, és olyanná változom, mint egy nyughatatlan tenger, amin ő a szörfös, s bármikor a kőfalnak csaphatom, hogy elhallgasson végleg és visszafordíthatatlanul. Nem érdekelt, hogy ki teszi majd meg azt vele, amit akar, vagy ki nem, de akkor is, ha belép ide úgy, mintha ő lenne itt az atyaúristen, úgy fogom kirúgni, hogy viszi magával az ajtót. A károkat majd én rendezem, de most olyan pontra tapintott, amitől a kikészülés határára sodort, így a kezemben lévő piás üveg volt az egyetlen, ami menthette a menthetőt.
Kifakadva adom tudtára a témával kapcsolatos összes hirtelen eszembe jutó dolgot, de mintha üresek lennének szavaim, nem találok hallgató fülekre, s ez is csak tovább bosszant. Fogalma sincs, mibe akar belekeveredni, de nem adom meg neki az élményt, hogy ha vámpírrá változik, élvezze az életét. Elég volt nekem Luke, őt sem tudom, miért tettem azzá, amivé.
S bár eddig komoly voltam, most elnevetem magam, és az üres helység úgy zeng bele, mintha kint az ég dörgött volna. Az ital hatása még nem lehet ez, annál inkább szavaié.
-Bennem? Emberség? Rossz háznál kopogtatsz, ha ilyesmiben bízol. Jól jegyezd meg, amit most mondok. Soha, ne hidd el azt, amit látsz. Nem te vagy az első, és nem te leszel az utolsó, aki csalódik abban, amit rólam gondol.-nézek rá szúrós szemmel, majd hátat fordítok neki, és a szándékosan kirívó pillantásom a nyakára siklik. Az éhség beszél belőlem, vagy szimplán a sóvárgás, esetleg a frászt akarom a nyakára hozni? Én magam sem tudom. De ha egy óvatlan lépést is tesz, ismét neki ugrok, és a nyakáról eltűnik az aranyos pofija. A nagyra tartott agyával is.

||Here's To Us|| words: 630 ||  22 ||
▲▼
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Love love love
† Tartózkodási hely :
MF✔️
† Hobbi & foglalkozás :
Sorry bro, I'm lazy✔️
† Humor :
Patrick, this is madness ✔️



Patrick Hawthorne ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 20, 2015 7:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Az élet semmit sem ad a halandónak munka nélkül.
Lzzy & Patrick

Figyelmesen hallgatom végig, hiszen gyerekkoromban megtanultam, hogy nőnek nem illik a szavába vágni, az tiszteletlenség. Fejben azt próbálom kisakkozni, hogy talán ha meg sem szólalok jobban sikerül majd elnyernem a szimpátiáját, mintha tovább folytatom a vele való csevegést.
- Ahogy akarod – mondom mosolyogva. Nem fogom feladni, maximum nem szerzek nála jó pontot, pedig én egyáltalán nem akarok bunkó lenni vele szemben, soha nem is akartam, csak ő veszi fel ilyen furcsán a dolgokat.
- Igen, tudom, dhámpírokról már én magam is hallottam, de hogy vámpírboszi, majd kiderül nem de? – ugratom. Bár, én magam szívesen kipróbálnám, hogyan tudom kezelni az erőmet, hogyha halhatatlan vagyok – és mond csak, ha egy boszorkány vámpír lesz, egy az egyben megmarad az ereje? Vagy valakinek vissza kell adnia neki? Nem tudom pontosan levezetni magamban ezt a folyamatot.
Végignézem, ahogyan vacillál, még el is mosolyodom rajta. Egy vámpír, aki küzd a vér csábítása iránt, kissé ijesztőnek is tűnhet tapasztalatlan szemek számára, de én találkoztam már hozzá hasonlóval, nem csak most, gyerekkoromban is, így nem igazán bántott a jelenség. Mikor elkapja az államat, csak egy mosoly jelenik meg a számon. Ez az egész helyzet kezd nagyon izgató lenni a számomra.
- Most az ellen van problémád, hogy vámpír legyek, vagy az ellen, hogy te változtass át? Ne félj, nem fogok hozzád kötődni, van nekem saját szerelmem. Meg amúgy sem kontárkodnék bele a Chrissel való makulátlan kapcsolatodba – mondom teljes nyugalommal. Nem vagyok vele kihívó, vagy flegma, úgy mondom, mintha éppen az időjárásról csevegnénk ilyen hevesen a pult mögött. Különben sem értem, hogy mitől van úgy oda, csak annyit kértem, hogy adjon egy kicsit a véréből, aztán meg törje ki a nyakam, nem azt, hogy jöjjön hozzám feleségül. Oké, ez talán kicsit morbidnak tűnik így, de akkor is, én ezt akarom. Nem vágyok másra, csak erre.
- Amúgy meg ne pocsékold a vért, én is megihattam volna – az, hogy az általam kitöltött vért szó szerint a mosogatóba hajította kicsit bántotta az egómat. Az lett volna a tervem, hogyha nem issza meg, akkor majd bizonyítok én neki és megiszom magam.
Keserű szájízzel hallgatom végig szavait, amiket rezzenéstelen arccal hajigál a nyakamba. Mintha ő annyira tudná, hogy én mihez akarok kezdeni a vámpírlétemmel, vagy mihez kezdenék, hogyha egyszer ténylegesen átváltoznák. Csak úgy akarok élni, hogy ne legyenek magamnak szabott korlátaim, hogy ne legyek olyan gyenge, könnyen befolyásolható, megbántható, eltiporható, amilyen most. És tenni is fogok ennek érdekében.
- Elhiszem neked, de én olyat szeretnék megkérni erre a feladatra, aki biztosít arról, hogy ténylegesen átváltoztat, és nem csak élvezkedik egy sort a nyakamon. S, bár nem ismerlek, látom rajtad, hogy benned van annyira lelkiismeret, hogy ne tedd meg velem azt, hogy csak úgy megölsz. Benned van emberség – megejtek egy mosolyt. Biztatólag talán, vagy csak, hogy önmagamat is megnyugtassam kicsit, nem tudom, de a lényeg, hogy ott van az arcomon.

† music: Let her go † note: Bocsi, hogy rövid lett :/ † words: 466

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Demon, where did my angel go?
[i]
† Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
† Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
† Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 17, 2015 7:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




to Patrick
Igaz, hogy a hasonlat puszta gondolatától is felfordult a gyomrom, ami valljuk be egy vámpírtól a furcsábbnál is furcsább. Hogy miért? Aki ölt, vagy nem foglalkozott vele, mit hagyott maga után, vagy felpucolta azt, amit maga után hagyott. Én nem akartam, hogy így érezzek. Jó volt nekem így. Hölgy lét ide- vagy oda, én inkább megigéztem valakit, hogy végezze el helyettem a piszkos, vagyis inkább mocskos munkát. Tudom, önző dolog, hisz szegény emberek nem tudnak ellenünk védekezni... brühhű-brühhhű. Lenne rá módjuk, de vakok annyira, hogy belássák, messze nem ők a tápláléklánc csúcsai. Bár szerény meglátásom szerint egy-két vámpír illyes, fajta gondolata is messzemenően naiv.
-Zárjuk le, egyiket sem csinálom.-mondom ellentmondást nem tűrő hangon, kicsit sértetten.
Nem tudtam eldönteni, hogy sokat gondolok magamról, vagy inkább ő gondol magáról sokat, így szinte azonnal támadásba lendültem, és szóvá tettem, hogy közel sincs abban a korban, akitől elnézem, ha visszaszól vagy okoskodik velem szemben. Egoista lennék? Inkább tudom, hogy hol a helyem vele szemben legalábbis nyilván. Nem becsültem alá, nem is akartam, hisz warlock, de nem állhattam meg, hogy ne említsem meg neki a tényt, azért még nincs a korában.
-Nyugtasd meg a kicsike lelked, vannak. Vámpírboszorkányoknak nevezik magukat. Igaz, nem hallottam még férfit, aki vámpírwarlocknak nevezte volna magát, de előbbi csoportban rohangálnak férfi nemű egyedek is. -közlöm kissé egykedvűen, és adom tudtára a szín tiszta igazat, majd folytatom.-De vannak szellemek, hibridek, vérfarkasok, animágusok, tündérek, farkasboszik, na meg a dhámpírok, bár velük még nem találkoztam-sorolom fel a hallomásból ismert és valóban megismert fajokat, de nyilván a vérfarkas és a szellem nem volt újdonság.  Utóbbi csak azért, mert a boszik többsége látja a szellemeket. Vagyis egyik másikat. De ritkaság, hogy ezt nagy dobra verné bárki is. Azt hiszem, ha hinnék a kísérésük erejében, egy gumiszobában ücsörögnék, ahol tudom, hogy mindig világos van, és egyedül vagyok.
Elnevetem magam, és várom, hogy ezt kifejtse, s mikor megtörténik, gyomrom már szinte görcsben áll. A pohárba tölt némi vért, és a megcsapó szagtól érzem, hogy fogínyem szinte égni kezd, a torkomról nem is beszélve, ami olyan száraznak tűnik, mint egy ezer éve használt csiszolópapír. Nagyot nyelek, visszafogva a levegőt, de tudom, hogy a tüdőm kapacitása véges, még ha lassabban is kezdek levegőért küszködni, mint más, a lényeg a végén az ugyan az. A fulladás. Szép kis öngyilkosság lenne. Könnyebb módot nem is találhattam volna, még akkor sem, ha agyon erőltetem magam a keresésben. Az ironikus gondolatokból kiszakadva figyelem, mindennemű rezzenés nélkül, mint aki karót nyelt, és épp szoborrá avanzsálta magát.
Felállok, és kikapok a pult mögül egy üveg erős whiskyt, hogy csillapítsam a vágyat, ami a vér felé hajt, és úgy húzom meg az üveget, mintha vizet innék. A poharat eközben egy határozott mozdulattal, a szó szoros értelmében véve, dobom a mosogatóba, ahol hangos csörgés közepedet, hallom, ahogy a vér cseppenként csurog végig a csövön. A kezemben lévő üveget leteszem, és a csaphoz lépve leöblítem a vért, és erőteljes mozdulattal lépek elé, majd hasonló intenzitással kapom el állát, és elérem, hogy rám koncentráljon.
-Előbb szúrom le magam, mintsem változtatok át még valakit. Ad egy. Kettő, nem iszok tasakos vért. Poshadt, undorító, és egyébként is. Harmadszor, ha ezt a főnibá meghallja, a fej nélküli tested a többi mellett fogja végezni.-engedem el, és veszem magamhoz ismét a whiskyes üveget, és iszok belőle még vagy három nagy kortyot. Amikor elveszem számtól, a karcos íz miatt nagyot nyelek, de az üveget csak a pultra teszem magam elé, és Patrick-ra meredek. -Szó szerint egymillió meg egy vámpír rohangál odakinn. Ha azzá akarsz válni, ide is betérnek olyanok, akik szívesen terjesztik az igét, és gondolják úgy, hogy a vámpír lét az élet fénypontja. Örök élet, s mi egyéb. De ha találsz olyan vámpírt, aki még nem kapcsolt ki, vagy bolondult meg, esetleg nem ébred úgy naponta, hogy a szívét kitépné, amiért még dobog és érez, akkor igazad van. Ez egy remek lehetőség. De amit el akarsz felejteni, azt pont nem fogod elfelejteni.-szememben valami fakó fény lesz, és szinte megszédülök, hisz épp én mondom, hogy felejteni... Én, aki körülbelül és egészen pontosan, közel száz év esett ki. Na jó, félszáz meg egy kicsi. De a lényeg ugyan az. Ki változtatott át, miért, és én miért tettem, amit tettem?

||Here's To Us|| words: 692 ||  22 ||
▲▼
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Love love love
† Tartózkodási hely :
MF✔️
† Hobbi & foglalkozás :
Sorry bro, I'm lazy✔️
† Humor :
Patrick, this is madness ✔️



Patrick Hawthorne ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 14, 2015 5:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Az élet semmit sem ad a halandónak munka nélkül.
Lzzy & Patrick

Elmosolyodok a megjegyzésén. Talán én férfiként máshogy tekintek a női nemre, mint ahogyan ők magukra, de neki most nincs igaza. A spártaiak istenítették az asszonyaikat, mert tudták, hogy náluk van az élet összes forrása, bár ez egy vámpírhölgynek bizonyára nem bíztató.
- Egy hölgy, akkor is hölgy, hogyha felcsap sírásónak. Attól még nem kell máshogy bánni vele, mert nem főzőcskézik vagy takarít – mondom, egyáltalán nem szánom sértésnek, sőt, igazából az iránta érzett tiszteletem is megnövekszik egy kicsit. Mindig is kedveltem azokat a nőket, akik erősek, akik nem adják oda magukat akárkinek, és akik tudnak néha férfiként viselkedni.
Nehezen tudok kiigazodni ezen a lányon. Úgy váltja a hangulatait, mint más a zoknikat, és olyan dolgokat is magára vesz, amit nem is olyannak szánok, mint ahogyan azt ő gondolja. Nemes egyszerűséggel megforgatom a szemem.
- Nem úgy értettem, csak közöltem egy olyan tényt, hogy nem hallottam még olyan vámpírokról, akik képesek varázsolni – a hangom nyugodt, nem vehető ki belőle semmilyen érzelem, nem akarok rögvest összeveszni a lehetséges főnökömmel. Amikor kinevet magam is elmosolyodom, tudom, hogy egy kissé drámai volt a hangvételem és a monológom is, így inkább kiveszek két tasak vért a szekrényből, egy ab+-at és egy nullásat, majd egy feles pohárba töltök belőlük, és kicsit megkeverem. A tasakokat visszateszem a szekrénybe, s közben csevegő hangon válaszolok neki.
- Remélhetőleg minél hamarabb bekövetkezik. Van egy pár dolog bennem, amire nem szeretnék emlékezni – mondom, s elvigyorodom, ez az a fajta sátáni mosoly, amit nem sokan láthattak tőlem eddig, és ezek után sem fognak sokan. Rengeteg olyan érzés kavarog bennem, amit nem akarok érezni soha többé. Odatolom elé az italt, ami a színétől eltekintve szervírozásában a pálinka emlékét idézi bennem. Angliában volt egy barátom, aki egy kevésbé ismert helyen, Magyarországon született, és ő mutatta nekem eme igen erős italt. Azt is feles pohárban szokták kiadni, legalábbis ő ezt mondta.
-  Kóstoló? – kérdezem tőle, s elmosolyodom – bizonyára lesz olyan vállalkozó szellemű valaki, aki hajlandó átváltoztatni engem. Bizonyára ti is jobban örülnétek egy vámpírnak a pult mögött. A balhé is sokkal kevesebb lenne, és nekem sem kellene féltenem a csinos fejemet. Esetleg te átváltoztathatnál – vetem fel neki a dolgot, bár számítok nemleges válaszára, hiszen csak most ismertem meg, de kapni kell az alkalmon, és megragadni minden percet egy vámpír társaságában. Christian-t nem kérném meg rá, mert valószínűleg egyszerűen csak kinyírna, de ebbe a nőbe látszólag még van annyi emberség, hogy ha egyszer rábólint erre a dologra, akkor be is fogja tartani a szavát.


† music: Let her go † note: Bocsi, hogy rövid lett :/ † words: 408

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Demon, where did my angel go?
[i]
† Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
† Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
† Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 14, 2015 4:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




to Patrick
Próbálkozhatunk a kellemes módjával a dolgoknak, mikor egyszerűen mindent a szőnyeg alá söprünk,s bár nem élből támadom le egyből, ahogy ajkát rágcsálja, és vére serken, kezem a combom mellett ökölbe szorul. Nem vele van a bajom, legalábbis részben vele is, de a fő probléma okozó, az a vér maga. És ő tetézi szövegelésével, majd tetézi, hogy csak a puszta gondolatát is felhozza annak, hogy részben ő is lehetne vacsi. De csak részben, és nem is az enyém. Nem kellene...nem...nem...kizárt.
És az érzés, hogy a farkasokról körülbelül ugyan azt gondoljuk, az idegeimre nem hat jobban, mintha azt mondta volna, hogy ő szimpatizál velük. Végül is, ő egy warlock. Ha lenne esze, és tegyük fel, hogy van, akkor érezné, egy vámpír jobban képes kihasználni őt, mint egy farkas valaha is teheti. Vagyis első ránézésre ebben kellene neki is hinnie, viszont tekintve, hogy felfogta az imént, mit jelent az öröklét gondolata, kétlem, hogy a véleménye változna a vámpírokról.
Teszek egy megjegyzést, hogy ne feszítse túl a húrt, de ami megmarad belőle, az ahogy látom az, hogy nő vagyok. Ez aztán gáláns hozzáállás.
-Sikerült rátapintanod a nem túl lényeges részre. Ha hölgy lennék, nem egy kocsmában takarítanám a hullákat mások után.-jegyzem meg, és pedzegetem a kérdés, hogy lássuk, mennyi vér maradt még benne, és mennyi gondol arra, hogy mi lenne, ha... De ha van egy kis esze, nem hagy hullákat, mert akkor a nyoma ide vezet, én pedig nem kezeskedem majd érte, de ha nekem bármilyen módon is ártana, kitekerném a nyakát. Ez a minimum, aztán beszélhetünk a jövőről, az ajtó túloldalán, ahol már nincs köze a báromhoz.
Süt róla, a napnál világosabban, hogy min jár minden gondolata, így nyíltan, egyenesen térek a lényegre, várva reakcióját, várva, hogy mennyire lepődik meg. Annyira nem, de a lekezelő hangnem miatt szemöldököm ismét megadóan vonom fel, és egy pillanatra rá hunyorgok.
-Bocsáss meg, a magad harmincas éveivel biztos több mindent tudsz a világról, mint én, aki negyed évezrede élek.-emelem meg kezeim, mintha mentegetőznék, hogy már elnézést, igaza van. De szememen és arcomon, akárcsak hangomon látszik az átsuhanó lenézés, ha már így játszunk. Nem becsülöm alá, de a hangnem, amit ismét megütött, sértette a fülem. Úgy próbál fölényeskedni, mintha tudna bármit is, mik rohangálnak a földön, és mik nem. De erre majd ő is rájön. Plusz egyik felem érdekelte, mennyi idős volt a legidősebb vámpír, akivel találkozott. Pár száz éves, vagy élt már fél évezrede is?
Valami megmagyarázhatatlan felindulásból elnevettem magam. Harsányan, és az üres helység, melyben mi ketten voltuk, plusz az irodában ücsörgő Chrs, szinte visszhangzott gonosz kacajomtól. Fogalmam sem volt, hogy azon nevettem e, hogy belőle lesz e vámpír, vagy azon, ahogy ezt az egy mondatot mondta. Nem ígéri... még jó. Ha valamit ígérnek nekem, szeretem, ha be is tartják, tehát senki se ígérje, hogy nem lesz vámpír, mert az élet ott vágja keresztbe a terveit, ahol tudja. Felesleges küzdeni ellene.
-Egy nap... a közel vagy a távoli jövőben?-érdeklődöm, s bár nekem nem lenne ellenemre, ha vámpír lenne a pult mögött, egyesek női pultosoknak jobban örülnének, nem mellékesen olyanoknak, akik amolyan friss husik.
-Plusz erre az esetre kellene valaki, aki átváltoztat, nemde? Ahhoz jó keresgélést, mert ezt a többség nem osztogatja csak úgy mindenkinek.-adom tudtára, hogy elméletben ez azért nem úgy megy, mint a véradás. Érdekes is lenne. Szinte megjelenik előttem a kép, ahol állnak sorba az emberek, valaki ül egy asztal mögött, írja fel a neveket, adatokat, és intézi el, hogy mindenki sorra kerüljön. Eközben a szobákban a vámpírok a vérüket osztják, majd törik ki áldozatuk nyakát, és nézik, ahogy felébrednek, majd kezükbe nyomják a vérrel teli poharat, esetleg egy napgyűrűvel megspékelve mindezt. Elmosolyodom. Irreális a köbön.

||Here's To Us|| words: 596 || 22 ||
▲▼
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Love love love
† Tartózkodási hely :
MF✔️
† Hobbi & foglalkozás :
Sorry bro, I'm lazy✔️
† Humor :
Patrick, this is madness ✔️



Patrick Hawthorne ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 14, 2015 3:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Az élet semmit sem ad a halandónak munka nélkül.
Lzzy & Patrick

Ideges vagyok. Nem olyan értelemben, hogy magunkra tudnám szakítani a ház tetejét, hanem olyan zavart. Elkezdem a bőrt tépdesni a számról, amivel elérem, hogy kiserken belőle egy kevéske vér, amit gyorsan lenyalok. A vasas íz szétterjed a számban, a nyelvemen, s szinte beleborzongok az ízébe.
Hirtelen kapott el a vágy, és hiába próbálom, visszatuszkolni elmém legeldugottabb kis zugába nem megy. Nem azért akarok vámpír lenni, hogy örökké éljek, ó nem. Azt akarom, hogy elfeledjek mindent, minden fájdalmat, ne gyászoljak többé, és ne kergessem az elérhetetlent, csak éljek a világ vad forgatagában tudva, hogy senki nem húzhat nekem keresztbe többet soha.
- Kösz – mondom a farkasos megjegyzésre. Sosem kedveltem azokat a nyavalyás korcsokat, talán ezért is húz inkább a vámpírokhoz a szívem. Kifújom a benntartott levegőt, az ajkam még mindig vérzik, én pedig két vámpír társaságában vagyok, védtelenül.
- Bocsáss meg, faragatlan voltam, pedig egy hölggyel nem illik így bánni – mondom, próbálom összeszedni a maradék tartásomat, de a vér gondolata, s az, hogy esetleg mindent eltüntethetnék, magamból kezd megrészegíteni – szóval… - mondanám, de a torkomra forr a szó, amikor meghallom hozzám intézett kérdését. Hát tényleg ennyire látszana rajtam? A tekintetem elkomorodik, de csak egy pillanatra, majd ismét mosolyt öltök, igaz enyhén mű, de legalább oda tudtam erőltetni.
- Nem hallottam még vámpírról, aki képes volt használni a mágiát – mondom nyersen. Dhámpírokról már hallottam, akik egy vámpír és egy halandó, vagy valamilyen más faj nászából születtek, de ők is kevesen voltak. Vámpírboszorkányok létezéséről viszont még fél füllel sem kaptam hírt. Elképzelni sem tudtam mekkora ereje lehet egy olyan lénynek, egy szörnyszülöttnek. A vámpírok önmagukban is erősek, nem hogy mágiával a birtokukban, de ha lehetséges lenne, ha nem kellene feladnom az erőmet, akkor még inkább kipróbálnám a halhatatlanságot. Végül is akkor halnék, meg amikor csak akarok nem igaz?
- Biztos vagyok benne, hogy magam tudom tartani a mágiát, de azt nem ígérem, hogy egy nap majd nem úgy lépek be azon az ajtón – mutatok a bejártra, a testem merev, szinte olyan, mint a márvány, komoly vagyok és ez a hangomon is hallatszik. Nem akarok kertelni vagy magyarázkodni, nem akarok kibújni a saját gondolataim alól. Nem fogok menekülni az elől, akivé teremtettem – mint egy közületek.
Végigmérem őt, nem kihívóan vagy kacéran, csak úgy megnézem magamnak. Fiatal nő, kitudja, mennyi ideje stagnál már ebben az állapotban, keserű mosoly bujkál a szám szélén, érzem, hogy a vesémbe hatol a pillantása. Leeresztem a kezemet, s a pulóverem ujjába törlöm a számat. Már semmi kétség nincs bennem afelől, hogy vámpír akarok-e lenni, vagy sem, csak még azt nem tudom, hogyan is fogom mindezt tálalni a szeretteimnek.
Mennyivel jobb lenne egy gátlástalan, bűntudatmentes Patrick, és még a munkámat is megkönnyítené, ha vámpír lennék magam is. Bár lehet a főnökúr jobban örül boszorkány mivoltomnak, lehet kellemetlenül érintené ha egy vámpírwarlock sétálgatna fel s alá a bárjában.



† music: Let her go † note: Bocsi, hogy rövid lett :/ † words: 466

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Demon, where did my angel go?
[i]
† Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
† Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
† Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 14, 2015 2:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




to Patrick
Próbáltam nem tudomást venni a megjegyzéséről, de ha az ember vére az ereibe fagy, akkor elég nehezen győzi le az arcra kúszni óhajtó mimikát, ami az érzésekről ad egyfajta térképet. Nem akartam térkép lenni, nem előtte, nem itt és nem most. Sőt, soha. Ki ő ahhoz? Szépen lenéző szóval mondva: senki. Ez az én bárom, az én uralkodásom helye, nem az övé, és ő a beosztott, nem én az övé. A fintor kiül a gondolatnak köszönhetően arcomra, ami jelzi, hogy a végigfuttatott gondolatmenet érdekesnek tűnhetett számomra.
A lesajnáló hangnemével tovább növeli az az oszlopot, ami az ellenszenvességét mutatja, míg a másik oszlop csökkenni kezd, holott eddig a szimpátiám magasabb volt, mint a nemtetszésem.
-Csak hagyd.-zárom le a témát, és hangom hideg, akár egy jégcsapé, ellenszenvességem pedig süt belőle. Már-már undorodva szólok hozzá, ami z előbbi nyájas beszélgetéstől mérföldekre van. Miért fogom magam vissza? Mert szükségem van rá, hogy ne felesleges időpocsékolásnak tűnjön az elmúlt közel egy óra. Plusz, lehet egyszerű lenne kitörni a nyakát, de feltakarítani a nyomait nehezebb lenne. Este ebből az esetből gyanúm szerit ingyen és bérmentve kapni fogok egyet-kettőt.
Zavarodottságom hadarásban kimerülő instrukcióban marad alább, s próbálom eltüntetni mielőbb. Viszont azzal, hogy viccelődve fog fel mindent, arcomra más érzés nem varázsol, csak egy semmitmondó szemöldökrántást. Vagyis egy sort. Bal szememnek ettől már rég rángatóznia kellene, vagy izomláz szerű fájdalom uralná szemöldököm körül lévő izmaim, de nem vagyok ember, ezzel nem kell foglalkoznom.
-Mmmmfff...-fújom ki a levegőt, azzal, hogy próbál lazán kezelni mindent, csak engem kezd frusztrálttá tenni. Chris meg majd jót röhög az irodában, mert tudhatja már, ez a fajta kicsit skótokra jellemző véleménynyilvánítás a jele annak, ha valaki igazán elkezd idegesíteni. Pedig én már reménykedtem, hogy nem jutunk idáig. Korai remény volt ez.
Végre volt egy közös pont. Megnyugtató. Legalábbis kezdi a szimpátia oszlopot egy egységgel megemelni. Jobb most ennek nekilátnia, vagy függetlenül minden időpocséklástól, én írom alá a felmondónyilatkozatát, vagy egyszerűen, és a szó szoros értelmében kidobom.
-Plusz pont, ha ellenszenvet érzel.-jegyzem meg, csak el ne bízza itt a végén magát, mert akkor le kell majd rángatni a felhők közül.
Elkezdem a kényes kérdésekre terelni a témát, sőt, konkrétan rátérek a lényegre, és próbálom értésére adni a "ház szabályait". A próbálkozás azt hiszem jól megy, de ahogy reagál, az megint egy valamihez vezet.
-Mmmmfff...-mondhatni felmordulok, immár nem szisszenésnek hat a kis szokásom, és bal szemöldököm ismét homlokom közepére szökik. -Jelezném vámpír vagyok. A megjegyzések, vagy szóviccek, ha azok akarnak lenni... kicsit sok. Vegyél vissza, ne nyeld le jobban azt a karót, mert a végén elvérzel.-teszek kétértelmű megjegyzést, gonosz mosolyt villantva rá, és szívem szerint megnézném, hogy mit csinálna, ha hagynám, hogy fogaim elugorjanak a helyükről. De tartom magam, arcom viszont így is vészjóslóan bájos lesz.
Ahogy bámulni kezdi a tasakokat, oldalra billentem fejem, és megtámasztom fejem a jobb kezemmel, a pultra téve azt, s így méregetem. Hallom szívverését, ahogy kicsit felgyorsul, ahogy a levegő tüdejébe szökik. ismerem ezt az érzést. Pedig ő még csak nem is vámpír. Szavai pedig tökéletesen ellent mondanak neki, amit nem bírok megállni egy szó nélkül.
-Ahogy látom, nem azzal van a baj.-nézek rá, majd a tasakokra, és nem bírom megállni, hogy ne vegyem észre ahogy megnyalja ajkait. Azt hiszem a perc, mikor felfogja, milyen lehet az örökkévalóságban élni, most ütötte meg, és az ék, amit fejébe csapott, mélyebbre ment, mint elsőre hihette, hogy menni fog. Mintha eddig nem is gondolt volna ilyesmire. Vajon tudja, hogy az ereje így is megmaradhatna, ha találna valakit, aki visszaadná neki?
Jól terelődik a téma, én mégis hajthatatlanul kanyarodok vissza egy igen fontos részlethez, ami érdekelni kezdett. Miatta. Ma történik bármi is, ami nem miatta lesz?
-Tulajdonképpen melyikben vagy biztosabb? Abban, hogy képes vagy megtartani a kis erődet magadban, vagy abban, hogy vámpír akarsz lenni? Esetleg mindkettő, hogy a hatalmad biztos lehessen?-érdeklődöm, szúrós, már-már követelőző pillantást vetve rá, és kíváncsi vagyok, ebből hogy vágja ki magát. Meddig üljük a témán? Meddig akar még terelni? Hallom a szívverését, szinte éreztem, amit akkor érzett, mikor a tasakokra nézett. Vámpír akar lenni, vagy csak a hatalomra fáj a foga? Fogalma sincs róla valószínűleg, ez mibe kerülne igazán, és csak azt látná, amit igen sokan. Az életet... Mögötte pedig megbújik a végeláthatatlan szenvedés, és ha azt megtalálja, olyan helyre sodródik, amiről nem is hitte, hogy benne élhet.

||Here's To Us|| words: 705 || 22 ||
▲▼
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Love love love
† Tartózkodási hely :
MF✔️
† Hobbi & foglalkozás :
Sorry bro, I'm lazy✔️
† Humor :
Patrick, this is madness ✔️



Patrick Hawthorne ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 14, 2015 1:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Az élet semmit sem ad a halandónak munka nélkül.
Lzzy & Patrick

- Sajnálom, ha kellemetlen pontot tapintottam – mondom és hangomban kiütközik a részvét. Hát nekik sem könnyebb, bár hallottam olyan vámpírokról, akik ki tudták kapcsolni az érzelmeiket, ha akarták. Én biztosan azt tenném, hogy ne érezzek semmit, se fájdalmat, se hiányt, se szerelmet. Tisztelem ezt a nőt, hogy képes ilyen tartással beszélni, én bizonyára már régen letéptem volna a fejemet, de jobb lesz, ha úgy mutatkozom be, amilyen valójában vagyok.  Szókimondó, őszinte. Azért vegyenek fel, aki vagyok, és ne azért, amit megjátszok, nekem ez a mottóm.
- Értem, maradjak csöndben, és hordjak bukósisakot – mondom, el is mosolyodok kicsit. Tudom jól, hogy egy vámpír nem állít meg egy apró védőszerszám, se egy térdvédő, se egy bukósisak. Ellenük csak a karó a szívbe, vagy a napfény használ, esetleg levághatom a fejét, de az túlságosan feltűnő lenne, no meg azért hosszabb távon szeretnék itt dolgozni, nem csupán egy-két hónapig. Ez az első normális munkahely, amit találtam, a magam fajtának pedig egy füstös, vámpírokkal teli klub is megfelelő, hogy megéljen.
- Tényleg, ti nem bírjátok a kutyákat. Igazából én sem. Gyűlölöm őket – mondom halkan. Nem akarok előállni az okával, s nem is azért veszem suttogóra szavaimat, hogy elrejtsem a főnököm elől, pusztán még mindig nehéz feldolgozni, hogy anyám egy ilyen rühes kutya miatt hagyta magára a beteg apámat.
- Ez egy véres beszélgetés – jegyzem meg, s közben megnézem a tasakokat a szekrényben, mindegyiken díszeleg egy szám vagy egy betű. Egy hangyányit felkavarodott a gyomrom, bár mindig bírtam a vér látványát. Mégis olyan kellemetlen érzés volt belegondolni, hogy ezen tasakok tartalma régen egy emberben keringett, és ezt vannak akik koktélként megisszák.
Sosem gondolkodtam azon, milyen lenne, hogyha vámpír lennék, de így, hogy előttem sorakozott az a sok vér, eltöprengtem. Bizonyára minden könnyebb lenne.  Az utazás, az élet, kikapcsolnék, rögtön. Nem is gondolkodnék azon, hogy megtegyem-e, egyszerűen feladnám, nekem nem kellenek viszonzatlan érzések.
- Nem vagyok forrófejű, kordában tudom tartani a bennem lakozó warlock-ot, ne aggódj – mondom, pedig annyira nem is figyelek rá, szemeim megakadtak a vértasakokon. Még sosem éreztem hasonló vágyat, még sosem szomjaztam ennyire az örökkévalóság után. Szinte sóvárogva bámulom a vörös löttyel teli műanyag tasakokat, még a szám szélét is megnyalom, bár ez alig észrevehető.
Tekintetem lassan vezetem vissza rá, még egy mosolyt is felöltök, kék szemeimben izgatott csillogás fészkeli be magát. Szinte érzem.
- Nem fogom felvenni a viccelődéseket – mondom, s nekidőlök a pultnak, csak lazán. A gondolataim között még mindig ott úszkál a tény, hogy egy részem nagyon is vámpír akar lenni.


† music: Let her go † note: Bocsi, hogy rövid lett :/ † words: 410

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Demon, where did my angel go?
[i]
† Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
† Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
† Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 13, 2015 9:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




to Patrick
Valahogy tudtam, éreztem, hogy a helyzetet csak én tudom úgy befolyásolni, hogy ne essen senki, senkinek a nyakának, pedig az ötlet, hogy egy erővel rendelkező pultosunk legyen, nem hozott lázba. Hogy miért? Mi van, ha egy vámpír meggondolatlanul, alkohol befolyása alatt neki esik? Ha ki akarja használni, gyűrűt akar tőle kunyerálni? Vagy szimplán nem tetszik neki a képe? Jobb dolgom is volt, mint kidobót játszani, ráadásul korhatár nem volt a szó szoros értelmében, így a gardedám szerepe vicces lenne, ha kétszer idősebb vámpírral kellene társalognom a jó modorról és arról, hogy vendég, még ha nem is úgy, mint a legtöbbször egy társaságban.
Szinte kiül az arcomra a pír, ha ezt akkor mondaná, amikor tapasztalatlan nőhöz beszélne. De nem voltam az, így egy félmosoly kíséretében a témát lezártnak tartom. Ami elmúlt, elmúlt, ez van, ne lovagoljunk a témán, felesleges.
Nem tudtam, és nagyon közöm nem is volt ahhoz, hogy meddig tervezi a bőrét vásárra vinni, de bíztam benne, hogy nem holnap jelenti be a felmondását. Gyűlölöm a papírmunkát és a felesleges pofavizitet. Marad, ha kell, kisebb meggyőződéssel, de egy hónap a minimum ideje. Persze ez az apró betűs részben van, amit azt hiszem ő maga nem olvasott el az előbb.
A pult felé veszem az irányt, sarkamban Patrick-el, de amit mond, szinte eléri vele, hogy keresztbe lenyeljem a nyelvem. Még, hogy hogy bírjuk az elmúlt évekkel. Ezt pont nem velem kellene megtárgyalnia.
-Remek. Akkor jegyezd meg, ide két opció miatt jöhetnek vámpírok. A múltjukat elfelejteni, ami kimerül a részegségben. A másik opció, hogy azért jönnek, hogy enyhítsék a szomjukat, és bizonyos vágyaikat. A múltjukról soha ne kérdezd őket, ha a fejed a helyén akarod tudni.-adok gyors útbaigazítást az idelátogató fajtársaimról, és én is olyan lennék, mint az első opcióba tartozók, és a figyelmeztetésem pontosan illene a témába. Az pedig, hogy a kimondott szavait szinte suttogva mondja, tudom, hogy értelmetlen. Chris úgy hallgatózik most is, mint egy radar, kétlem, hogy belátná, potenciális ellenfelet nem kell keresnie a leendő munkatársunkban.
Ahogy a pult mögé lép, én helyet foglalok az egyik bárszéken, és pár instrukciót adok neki, hogy mi merre hány méter. Majd mikor kérdez, üres tekintettel bólintok. Hogy ha így folytatja, lefejelem a pultot vagy kitöröm a saját nyakam. Mi a fenének kell nekünk egy okos valaki, aki szinte az ember velőjébe lát. na jó, ez túlzás, de akkor is. Már most a vámpír múltja, meg az érdekli, hogy hogyan tud vele megküzdeni. Oké, a paranoia nem megoldás, felesleges ezen lamentálni órákig. Megrázom a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe, és halovány mosolyt húznék ajkaimra, ha nem lenne elég feltűnő, hogy mennyire mű az a mosoly és kimért.
-Fogalmam sincs, hogy egyedül leszel e vagy sem. Egyenlőre vannak még jelentkezők. Viszont nem tartom annyira jó ötletnek, hogy embereket vagy farkasokat hozzunk ide. Félre ne értsd. Mi bírjuk, a kérdés, hogy más bírja e vagy sem.-adom tudtára az aggályaim, amiket nem is értem, mi a fenének osztok meg vele. Nem az ő dolga. Chris viszont ha hallja, maximum egy jót fog röhögni az elővigyázatosságomon. Majd jön az "én megmondtam" rész, amit bevallok, imádok.
-A vér abban a hűtőben van. Nyilván a betűket tudod értelmezni, ami a vércsoportot jelöli. Ha valaki keverten kéri, a maradékot rakd vissza, nem pazarolunk. Ha valaki melegen kéri, a mikró mögötted a célnak megfelel. Ha pohárba, nyilván kiöntöd.-a legkellemesebb témát helyezem az első pozícióba, hisz ezt nem árt tisztázni. Az ő érdekében.-Gondolom nem kell elmagyaráznom a rövid meg a hosszú ital közti különbséget, hogy mit milyen pohárba kellene töltened.-reménykedem, hogy az alap infók azért helyén vannak, s remélem az álcám jól működik, hogy ne érezze, pont ő váltotta belőlem ki, egy apró gondolatával a cserfes főnökasszonyt.- Ja, és igen. Ha valaki beszól valaki miatt, nyeld le.Ha a főnibá beszól, azt is.-kacsintok rá, valamivel lazábban, egy mosoly kíséretében.

||Here's To Us|| words: passz || 22 ||
▲▼
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me



Christian Coulson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 24, 2015 6:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Bárpult

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Bárpult az első helyiségben

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Apocalyptic-