Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szer. Júl. 26, 2017 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Emlékeztetett a múltamra, de nem lépte át a határokat. Tudta, ismerte azokat, és egyre jobban meglepett az a megfigyelőképessége, ahogy óvatosan képes volt kitapasztalni az igen ingoványos talaj ellenére is, hogy éppen hogyan kell hozzám viszonyulnia. Bármennyire ott lebegett a levegőben, hogy megölhetném, nem lettem volna rá képes. Ahogy tekintetét szinte megállás nélkül rajtam tartja, úgy érzem minden pillanatban egyel több réteget húz le rólam, s lát a páncélom mögé. Burokban éltem, amit magamnak és a lehető legkényelmesebben építettem fel, hogy tudjam, a világomban Én vagyok, nincs Mi és nincs Más. De ez az elmélet valahogy megdőlni látszott, mikor a cellában láttam, milyen állapotban van. Ott először, évek, évtizedek után éreztem a gombócot a torkomban, hogy sírni és ölni egyszerre tudnék, mint régen. A magam bő kétszáz éve alatt ez túl sok ideig nem is volt opció, ha valaki a közelemben volt.
Nem éreztem magam kevesebbnek, de ebezhetőbbnek igen, ami nálam automatikusan indított el egy lavina szerű folyamatot. Ezt ismerhette már részben. És sosem rejtettem el, hogy nem azon a síkon működök, amin mások. Hogy minden máshogy hat rám, hogy egyszerre tudok kegyetlen lenni és gyengéd, bár utóbbit szintén nem gyakoroltam évtizedek óta. Egyszer összetörték a szívem, az indok ennyi volt, de a részleteket nem kellett megismernie. Nem akartam senki szemében szegény, naiv lány lenni. Nő voltam, határozott, erős, ambiciózus és független... Független úgy, hogy túl sok mindentől függtem a világban, időközben már ő is egy ilyen lett.
Ahogy közelebb hajol hozzám, testem gondolkodás nélkül reagál. Csókolt már meg, tudtam mennyire gyengéd tud lenni, mégis határozott. De most más volt. Ez a csók több volt. Az elsuttogott szavak mögé még akkor is tartalmat társíthattam, ha nem mondta ki nyíltan, amit gondolt. Tekintete árulkodó volt, vágyakozó és birtoklási vággyal teli. Elhúzódom tőle, mert úgy érzem a ki nem mondott gondolatok fognak megölni, de érzem, tudom, hogy ajkam minden szónál megremeg, hogy tekintetem bizonytalan. Arcát fürkészve olyan dolgokat fedezek fel rajta, amiket még nem is láttam, ennek hála meglepettség ül ki arcomra.
-Kérlek...-suttogom, tarkójáról mellkasára húzva ujjaim, hogy kicsit távolabb tolhassam magamtól, és bár külső jelét nem mutatom, úgy parancsolok magamnak megálljt, mint egy rabszolgatartó úr, aki épp lazításon kapja a szolgáját.-Nem mondhatod ezt. Nem gondolhatod ezt.-rázom meg fejem, lehunyt szemmel, hogy még tekintetemen se lássa, hogy tulajdonképpen túl jól érintett, amit mondott. Mert valahol mindig is ezt akartam, hogy Ő szeressen. Csak féltem én nem leszek rá képes... nem leszek képes viszont szeretni. De ez igaz lett volna?-Kérlek, menj el. Ha jobban leszel...-nézek végül mégiscsak rá, de az a tekintet végtelen melegséggel tölt el, ami tőlem, számomra idegen érzés.-Szükségem van mér pár napra.-hagyom annyiban végül, kihátrálva ezzel a helyzetből, elengedem, mellkasáról elhúzom kezem, ahol egészen eddig pihentettem és esélyt sem adok neki arra, hogy karom után kapjon, se szó, se beszéd, eltűnök az irodából, a bárból...


|| köszönöm a játékot, folytatás a megbeszéltek szerint :hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Júl. 26, 2017 4:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Aki hatalomra vágyik, annak előbb-utóbb rá kell jönnie arra, hogy az egy magányos út, elszakítja a kötelékeket, tönkreteszi az embert, megváltoztatja. A hatalom megront, így szól a mondás, és teljes mértékben igaz is ez. Van, aki kész vállalni ezt, van, aki pedig … dacol vele. A kezdetektől fogva tudtam, hogy mire vállalkozom, így alakítottam magam körül mindent, azonban ez megborult, mikor Lzzy feltűnt a színen és azóta ez nem oldódott meg inkább csak még bonyolultabbá vált. Feláldoztam sok mindent, őt azonban nem tudtam, és nem is akartam. Szükségem volt rá, és így lett az Énből szép lassan Mi. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni, ez is valami olyasmi.
-Bizonyos értelemben az is vagyok. – vontam meg a vállamat, halványan mosolyogva. Több, mint kétszáz éve élek már, emberi mértékben nézve sokkal idősebb vagyok, mint egy öregember. A mi fajtánknál azonban az idő teljesen másként működik, mint a halandóknál. – Lehetnénk, de … nem vagyunk.  Ami felszínes, az üres, a valódi kiválóság belülről fakad. – nem tartom magam felszínes embernek, de tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatással van az emberre a látszat. Hiába szép valami, ha nincs mögötte semmi. A vágyat felőröli így a csalódás. Én azonban nem így érzek, pontosan azért, mert tudom, hogy Lzzy nem azért titkolózik, hogy elrejtse azt ami valójában nincs.
A szavait hallva először válaszra nyitnám a szám, de végül magamban tartom, amit mondani akarok. Látom rajta, hogy nem akar róla beszélni, hogy … fél tőle. Nem lenne túl gáláns ezzel nyaggatnom, így nem is teszem. – Mindenkinek vannak gyengébb pillanatai, Lzzy. Nem leszel miattuk kevesebb. – az eddig hallottak alapján már rájöttem, hogy Lzzy nem véletlen olyan, amilyen. Valószínűleg ez volt az első lökés, vagy talán maga az ok, hogy olyannak ismertem meg, amilyennek. Ugyanakkor hiába próbált magától távol tartani mindent, mégis volt ebben az egészben valami vonzó. Benne, a tudatban, hogy … ő más.
Jólesik az érintése, mindig is jólesett, elindított bennem valamit, valamit, amit más nem tudott. Egyszerre tartottam tőle, és akartam mindennél jobban. Újra és újra. Szinte megigézve figyelem minden mozdulatát, az arcát, ahogy felém néz. Az életem felszínes dolgokból állt. Pénz és hatalom, azonban ott volt ezek mellett Lzzy, és mikor bezártak, rá kellett jönnöm, hogy Lzzy nem egyszerűen üzlettárs, nem barát, hanem … valami sokkal több, sokkal jobb. Szükségem volt rá, már csak a jelenléte egy teljesen más színt adott a hangulatomnak.
-Ilyen még nem volt. – halkan, szinte suttogva beszéltem, végig az arcát fürkészve, ahogy egyre közelebb hajoltam hozzá, mígnem már túl közel kerültem hozzá. Akárcsak a tűznél, ha túl közel merészkedsz, megéget, nincs visszaút. Hirtelenjében úgy éreztem, hogy meg van mindenem, minden más semminek, elenyészőnek tűnt Lzzy mellett. Hallottam, ahogy hatalmasakat dobban a szívem, mikor megéreztem az ajkait. Óvatos voltam, gyengéd, de ahogy felfogtam, hogy nem húzódott el, csak még többet akartam belőle, semmi más nem járt a fejemben csak ő.
Nagyot nyelek, miután elhúzódik, a szemeim lehunyva maradnak, mintha csak nem akarnék felébredni, de ahogy megérzem a tarkómon az ujjait, a tekintetét az arcomon, rápillantok, ahogy egy kellemes sóhaj hagyja el a szám. – Hol máshol lehetnék? – kérdezem halkan, figyelve a vonásait. – Itt akarok lenni. Veled. Ezt akarom, téged. – ha tudtam volna, ennél is közelebb kerültem volna hozzá. Nem erőltethettem rá magam, nem akartam, arra vágytam, hogy … ő akarja, ő döntsön így. – Szeretni akarlak, Lzzy. – idegennek hatott, ahogy kiejtettem a számon, de … megkönnyebbültnek éreztem magam, kimondva hirtelen sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint magamban tartva, így azonban … sokkal inkább védtelen éreztem magam vele szemben, mint valaha.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Júl. 23, 2017 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Az álarcok tengere mögé sosem láthatott. Szeszélyes természetem ismerhette, hihette, hogy olvasni tud bennem, mégis újra és újra megleptem, még ha ezt nem is mondta ki. Vonásai megváltoztak olyankor, a szemében fény gyúlt, mintha örülne, hogy még többet megtudott volna rólam. Nem értettem miért volt jó mindez, hogy hová vezetett ez a dolog, hogy mi a fennért érezte szükségét, hogy valóban ismerhessen. Nem tartottam magam mellett, soha nem erőltettem rá azt, hogy köztem és a jövője között válasszon. Most mégis itt volt, mellettem, és immár furcsa mód hagyta, hogy uraljam őt és a jövőjét is. Nem akartam ezt tenni, de rá kellett jönnöm, ha elengedem, elvesztem azt a valamit, ami a földön tartott. Valakiért aggódni furcsa, tőlem szokatlan érzés volt. A cellában látva mégis elérte, amit senki sem tudott... aggódtam a jövőjéért, hogy mégsem tudom befolyásolni azt. De sikerült.
-Ez pedig egy öregember felszínes megállapítása volt.-közlöm könnyedén a véleményem, de ezzel igazat is adok neki.-ebben a világban minden az. A benne élők, így könnyen mi is azok lehetünk.-tekintetem elkalandozik, és gondolataim csapongva próbálnak egy irányt tartani, sikertelen. Valami csapdába estem, amiből nem szabadulhatok. Arcvonásaim életre kelnek, majd megkeményednek és semmitmondóak lesznek. Vívódom, aminek minden jelét tökéletesen magamon is hordozom. Pedig nem szoktam.
-Leegyszerűsítve. Volt valaki, aki elérte, hogy megtegyem. Valaki, aki elhitette, ő más, mint a többi. De ez a mese nem ma lesz teljes.-hagyom annyiban, kihúzva magam, mintha attól tartanék, ennyitől máris összementem kicsit a szemében, hogy máris ő is elkezdi bennem a gyenge nőt látni. Épp ezért megemelem állam és annyira uralni tudom vonásaim, hogy arcomról eltűnjön minden érzelem. Megint...
Érintésemnek hála az ő vonásai is táncot járnak. Mosolyog, ajka ívben görbül fölfelé, tekintete áthatóan vizslat, és mintha bőre bizseregne ujjam alatt. Újabb hiba az elméletben. Számít rám, szüksége van rám, és tagadhatatlanul beleléptem már réges rég ebbe a csapdába én is. De sosem éreztettem vele. Nem akartam függni tőle, most mégis egyre közelebb sodródtam ehhez, hogy függjek tőle.
Felállok, egy italért sétálok, majd leülök mellé, mire meglepetten, de teljes lényével figyelemmel kíséri minden mozdulatom. Ellágyuló vonásaim ismét mesélni kezdenek a bennem kavargó érzésekről, és ahogy a terveiről, vágyairól mesél, elmosolyodom. Nem most hallom ezt először, mégis most olyantól hallom, aki bőven képes volt a bőröm alá férkőzni és a jégkirálynő álarcom lerombolni, mögé látni, és kezdtem azt hinni, hogy valóban olvas bennem, hogy tudja mit gondolok, hogy én mit akarok.
-És most?-érdeklődöm, de ahogy közelebb hajol hozzám, hangom kellemesen csendes, édes lesz, gyengéd, ami egyben furcsa is lehet, nem csak neki, nekem is.
Ellenkeznék, de képtelen vagyok. leteszi az italt, és bár torkom kapar, mérhetetlenül száraznak érzem azt, nem vagyok képes megmozdulni. A kérdés hirtelen ér, de érintése is, ahogy poharam tartó ujjaimra siklanak. Ajkaim kissé szétnyílnak, tekintetét érzem, ahogy bőröm perzseli. A poharam akaratom ellenére teszem le, az ő mozdulatát követve vagy sajátom megtéve, már nem tudom. Túl közel hajol hozzám, s bár el akarok húzódni, már késő. Megérzem ajkait enyémen, s egész testemen végigfut egy kellemes bizsergés. Csókolt már meg, nem ez az első eset, mégis, mintha ez más lett volna.
-Mit csinálunk?-húzódom el tőle pár perccel később, mikor ajkaim már égnek, szinte fájnak, mikor már kezdem elhinni, hogy nincs visszaút.-Miért tetted ezt? Mi van, ha kikapcsolok? Miért vagy még itt?-szaladnak elő belőlem kérdések, amiket máskor nem tennék fel, de nem mozdulok. Nem húzódom el, ujjaim tarkóján pihentetem, ahogy az imént még közelebb húztam magamhoz, homlokom övének támasztom, hangom halk, még suttogásnak sem igazán nevezhetném. Most szinte vágyom az őszinte válaszra, amit akár hallani akarok, akár sem, szükségem volt rá. Mert most valamerre billent a mérleg nyelve, és kezdtem úgy érezni, hogy zuhanni kezdtem a mély felé, mert az az ő oldalára dőlt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 20, 2017 9:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Lzzy elég találékony volt ahhoz, hogy kihasználja az adottságait. Ez nem olyan dolog, amit szégyellni kéne, ami elől jobb lenne elzárkózni. Mindenki azzal főz, amije van, ahogy szokás mondani. Éppen ezért, miért kéne elzárkózni a lehetőségek elől, amiket ilyen egyszerű megnyitni? Lzzy esetében elég egy mosoly, és már is új lehetőségek nyílnak meg előtte. Vétek lenne nem kihasználnia ezt. Az okos nő tisztában van magával, és képes mindezt az előnyére váltani. Lzzy-ről pedig ez több, mint elmondható.
-Abban az esetben … alig várom, hogy megismerjem. – húztam mosolyra a szám, ahogy rápillantottam. – A kockázat az enyém, de van, amiért megéri. – ezért pedig őszintén úgy éreztem, hogy megérte, akkor is, ha ezzel sokan nem értettek volna egyet. Feltettem már én is magamnak azt a kérdést, hogy miért is csinálom. Próbáltam logikus választ találni rá, de … nem ment. Ez ösztönös dolog volt, ami ellen talán védekezhettem volna, de … nem akartam, szándékosan.
-Értelek. Ebben igazad is van, a világ felszínes. – mondom pár pillanatnyi hallgatás után, ahogy lopva a keze felé pillantottam, ahogy ökölbe szorította őket. Az volt, most is az, és az is marad. Ez ellen nem lehet mit tenni. Az ember ilyen, nemcsak a férfi, de a nő is. Kivétel mindig van, de az ember nem változik, a rossz benyomások pedig mindig mélyebb nyomott hagynak, mint a jók. Egyetlen ember miatt akár éppen ezért könnyű sokakat utálni. – De nem voltál csúnya, és nem is haltál meg. Azaz … mondjuk, hogy nem. – javítottam ki magam, hiszen … épp úgy halott, mint én, és mégis ugyanúgy él. – Így változtál át? Mert a férfiak mindig is férfiak voltak? – néztem rá kíváncsian. Tudom, nem akar beszélni erről, de … nos, miért is ne érne a dolog meg egy próbát? Akár akarta, akár akarata ellenére történt, hogy végül maga mögött hagyta a halandóságot, érdekelt. Egyszerre volt vonzó és roppantmód … furdaló érzés, hogy szinte alig tudok róla valamit, ennek ellenére mégis így viszonyulok hozzá.
Lassan dőlök előre, akaratlanul,  ahogy közelebb hajol hozzám, mintha csak megigéztek volna. Talán nem is áll ez olyan távol a valóságtól. Lehunytam a szemem pár pillanatra, ahogy megérintett. Jól esett, tagadhatatlan. Mindig is jól esett, de most még inkább. A szavait hallva csak nyeltem egy nagyot, de nem engedtem a tekintetét. Jól mondja. Ez hiba, és legyen bármilyen nagy hiba, szükségem van rá.
-Igen. De bízom benne, hogy nem teszel így. – mondtam, miközben figyeltem, ahogy a polchoz lép. – Szükségem van rád. Jobban, mint amennyire tartok attól, hogy megölsz. – és jobban, mint azt szeretném. Habár, ez így nem igaz. Ellentétes érzések kavarognak bennem, tudom jól, hogy nem szabadna így éreznem, így viszonyulnom hozzá. De akarok, és meg is teszem, nem szabok gátat a dolognak, nem nehezítem a saját dolgom, csak … engedek neki.
Meglepve pillantok rá, mikor mellém ül, le sem véve róla a szemem, mikor a kezembe adja a poharat. Halovány mosoly kúszik az arcomra, ahogy hallgatom őt. – Szóval … ez egy afféle patthelyzet. – pillantottam fel rá a poharamról, őt figyelve. – Mindig … ezt akartam. – halkabban beszéltem, ahogy közelebb hajoltam hozzá. – Kényelmet, jó italt,  egy … szép nőt az oldalamon. – csak, amit minden szegény férfi akart akkoriban. És még most is, van, ami nem változik. – Azóta is, valamelyik mindig hiányzott. – nem tűnik soknak, de nehéz elérni, és még nehezebb megtartani. – Hibának érzed? – suttogtam el a kérdést, egészen közel hajolva hozzá, néhány centi választhatta el az arcunkat. Közben észre sem vettem, hogy elengedtem az italom és az ujjaim az ő pohártartó ujjaira simultak. Ahhoz már messze túl közel merészkedtem, hogy ellen tudjak, vagy ellen akarjak állni. Hacsak nem lök el magától, közelebb hajolva eltűntetem azt a kevés távolságot, ami eddig az ajkaink között volt.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 15, 2017 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Megadóan és egyetértően bólintok a teóriára, melyben tökéletesen igaza volt. Áldás volt, mert sokszor az én malmomra hajtotta a vizet, átok volt, mert sokszor épp ellenkezően történtek a dolgok. Nem tudtam mit akar tudni rólam, hogy mennyi mindent leszek képes megosztani vele vagy mennyit nem, de próbálkozni lehetett.
-Addig jó, míg ebben hiszel. De nem vállalom a kockázatát, ha rájössz az ellenkezőjére, hogy semmit sem tudsz a Nőről.-jegyzem meg sejtelmes mosollyal,  de gesztusaim szép lassan teljesen kifinomulnak, bőröm porcelán színűen csillog a félhomályos irodában, vonásaim kisimultak, mintha faragott szobor lennék csupán, akinek mégis van lelke, lélegzik, még ha közben halott is.
-Nem vagy nő, nem értheted.-próbálom ennyiben hagyni, mégsem sikerül, s végül megosztom vele gondolataim.-Akkor egy szép nő, akinek semmije nem volt, könnyen lehetett kihasználható tárgy. Nem akartam tárgy lenni, akit birtokolnak. Inkább lettem volna csúnya, haltam volna meg. Élveztem az emberek pillantását, ugyanakkor gyűlöltem, hogy megvetnek, hogy a férfiak tekintete mesél, ahogy testem pásztázzák. Tettem volna bármit, a férfiak mindig is férfiak voltak.-szemem komor, sötét, vészjósló jeleket küld felé, gyűlölettel átitatott szavaim nem csak a múltnak, de részben a jelennek is szólnak. Így viszont részben ő is megértheti miért is akartam más lenni, ha úgy tetszik az egyedibbnél is egyedibb. És nem mellékesen akkor sikerült valakinek ellopnia a szívem. Valakinek, aki aztán össze is törte azt. Én pedig észre sem veszem, de körmeim tenyerembe fájom, ahogy megérzem a mellkasom, torkom szorongató érzést. Féltem volna? Igen. Féltem tőle, hogy könnyen megnyílva másoknak ismét gyenge leszek. Még tőle, előtte is.
Szavai helyzetemen nem könnyítenek. Kihúzom magam a székben, sötét tekintetem viszont oldódni látszik. Nem mozdulok többet, figyelek, akár egy uralkodó az alattvalójára, vadász a prédájára. Egykor az volt nekem. Az, hogy most is az-e, már magam sem tudom pontosan.
-Hmmm...-billentem kíváncsian oldalra fejem, ajkamra vészjósló, megfoghatatlan indíttatású mosoly szökik.-Jól mondod. E gyengeség. Hiba.-túrok hajamba vöröslő körmeimmel, de tekintetét pislogás nélkül állom. Előrébb hajolok a széken, ujjaim végigvezetem arcának ívén, állán, és féloldalas mosollyal méregetem rendezetlen, nyúzott, de már jóval üdébb vonásait. Nem tudja megmondani mi forog gondolataimban. És az igazat megvallva én sem tudom. Egyszerre élvezem, s úszom a vallomásban, és érzem magam némiképp gyengének, átkozom a múltat, a tetteim és imádom azokat. A furcsa kettősségek ideje mindig ott volt életemben. Így vagy úgy, de kísért az ilyesmi.
-Egy olyan úton haladsz, aminek nem tudod, mi lesz a vége. Mindig ott fog lebegni a fejedben a gondolat, hogy megölhetnélek, bármikor. Eltiporhatlak, ahogy tettem azt másokkal is. De kockáztatsz, remélsz, hívd, ahogy akarod.-simogatom arcát, tekintetemmel nem eresztve övét. Felállok ismét és elsétálok az egyik polchoz levéve onnan egy üveg italt és két tiszta, új pohárba töltök, ami úgy száz éves lehet, kristályból készítették és a múltat őrzi. Ahogy mi is.
-És ami még jobban zavar, hogy nekem is rád.-szólalok meg, mikor már a poharat kezébe adva leültem mellé.-Csak nem tudom még miért. Sosem tudtam.-mosolyodom el őszintén, gyűrűm mozgatva ujjamon, tekintetem rá emelve, s ennek hála arcom vonásai ismét meglágyulnak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Júl. 02, 2017 1:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Természetesen mindig is többet szerettem volna tudni Lzzy-ről. Ennek két fő oka volt. Egyrészt, ő a teremtőm, az irányába van egyfajta … kapcsom, egy általam nehezem megmagyarázható inger, és ez többé tesz, mint kíváncsivá. Másrészt, többször is lenyűgözött már, ez pedig arra sarkalt, hogy tudni akarjam, ki is ő. Nem csak a nőt akartam látni, aki aznap elvette az életem, és … adott egy újat, hanem mögötte az embert, bizonyos értelemben véve. Hogy ezt nem adta meg nekem, érthető, tapasztaltam már én is, hogy a bizalom igencsak ritka és annál veszélyesebb dolog, éppen ezért ritkán hozakodtam elő a kérdéseimmel.
-A szépség áldás és átok egyszerre, neked kell a legjobban tudnod ezt. – vontam meg a vállamat, és halovány mosolyra húztam a szám. – Ellentétben velük, engem nemcsak az érdekel, hogy nézel ki. Én ismerem a Nőt, és nemcsak látásból. – legalábbis szeretem ezt hinni. Tagadhatatlan tény, hogy Lzzy vonzó, ezt ki is tudja használni, és sokan eddig is jutnak. Engem azonban mindig is jobban érdekelt, mint, amit láttam belőle. Szokás mondani, hogy a külső megfogja az embert, a belső értékek pedig megtartják. Hasonló a helyzet, a kapcsolatom vele mindig is több volt, mint egyszerű üzleti társulás. Én legalábbis mindig is másként tekintettem kettőnk kapcsolatára.
-Ebben … van valami. – ismertem be mosolyogva. Igaza lehet, az Elizabeth név tényleg jobban igazolná a külsejét. – Miért? Mármint … sokan szeretnének és szerettek volna így kinézni, mint te. Akkoriban főként. Mi miatt akartad volna ezt … eldobni? – akkoriban a nők még mindig egyfajta … tárgynak számítottak sokak szemében, szimbólumnak, egy ronda, de gazdag embernek is lehetett szemrevaló felesége. Ezt megértettem, ugyanakkor a szépség olyan dolog, amit nem lehet megvásárolni, akkoriban ez még inkább igaz volt. Lzzy szerencsés volt, mégsem akart ez lenni, és ennek … kell legyen oka.
A szavait hallva fáradtan mosolyodtam el, lényegében … számítottam rá, hogy nem fog jobban beavatni a történtekbe. Azonban már így is többet mondott ez alatt a pár perc alatt, mint ismeretségünk egésze alatt, ami … kétségkívül előrelépés. Azt mondta, hogy nem volt semmiféle megrázkódtatás az életében, ami miatt felismerte volna, hogy … több akar lenni. Egyelőre nem tudtam dönteni, hogy hazudik-e és megtartaná magának a történeket, vagy tényleg így volt-e. Az előbbit választom, szeretném hinni, hogy őszinte velem, már amennyire … jónak látja azt.
-Tudom. – bólintottam, pár pillanatnyi hallgatás után. – Köszönöm. – tettem aztán hozzá. Tekintve, hogy eddig még ennyit se mondott, mint most, valószínűleg nem volt olyan könnyű döntés, hogy akár ennyit is megoszthasson velem. Ezt pedig értékelem. – Nem, nem öltél meg. Életben hagytál. – technikailag megölt, de… új életet adott, egy lehetőséget. Aznap ott, kortól és nemtől függetlenül mindenkivel végzett, egyedül az én életem kímélte meg azáltal, hogy egy második lehetőséget kínált. Halhatatlanságot, a halál által. – Te változtattál át, miattad vagyok ma itt. Minden, amit azóta tettem, így összefügg veled. Én … - előre dőltem a székben, ahogy kerestem a szavakat. - … kötődöm hozzád, Lzzy. Akaratlanul, ezt … nem tudom kontrollálni. Ez tart melletted, ez és a … csodálatom. – mosolyogva pillantottam fel rá. – Kivételes nőnek tartalak. A saját elveimnek és szabályaimnak mondok ellent azzal, hogy igyekszem a közelemben tudni téged. A mi köreinkben ezt valószínűleg hibának hívnák. Talán az is, az esetedben valóban elfogult vagyok, valóban … teret engedek a személyes érzéseimnek. – ezerféle néven hívhatjuk ezt, az én szakmámban ezt gyengeségnek számít. – Olyan … ”hibám” vagy, amit nem kell vállalnom, mégis vállalni akarom. Tisztában vagyok a hibáimmal, tudom, hogy elárulhatsz, megölhetsz … amíg Benedict-nél voltam, a sajátodévá tehetted volna az érdekeltségeimet. – tenni ellene aligha bírtam volna egy pincéből, arról nem is beszélve, hogy önként adtam a távollétemben mindent Lzzy kezébe. – De nem tetted. Ha így történt volna, akkor is én hibáztam a legnagyobbat. Kockáztattam. – ennek pedig van egy árnyoldala, nevezetesen az, hogy hiába nyerhet rajta nagyot az ember, ellenkező esetben épp ekkorát is bukik. – Szükségem van rád, Lzzy. Ezért vagyok melletted. – ez a felismerés pedig nem ébreszt egyértelműen vidám gondolatokat és érzéseket bennem. Való igaz, hogy nincs semmiféle biztosítékom vele szemben. Nem is lesz, ez … kockázat. Kockázat, amit úgy döntöttem, hogy vállalok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 24, 2017 8:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Bár én azt kérem, hogy nyílt lapokkal játszunk, én erre képtelen vagyok. Tudtom, hogy ez jó pár dolgot megnehezít, de könnyebb volt így. Nekem. S voltam olyan önző, hogy az ő oldala jelenleg kevésbé érdekeljen. Kérdezősködött, amiért nem tudtam hibáztatni. És sosem voltam annyira naiv, hogy minden falat leromboljak magam körül. Illetve voltam. De pont azért tartottam itt, azért álltak ezek a falak. Egy csapda, egy csalódás elég volt.
-Vonzó? Okos? Tudod, most egy halom pasast hazudtoltál meg, aki ide belépve elsőre egészen mást lát meg.-pislogok sűrűn, megvető mosollyal. De ő más volt, kivétel és valamiért mindig is ebben a szerepben díszelgett előttem. Túl sok idő telt el... hány évnyi is? Már szinte magam sem tudom számon tartani, s nem is akartam. Dolgokra emlékeztetett a múlt, amik elmúltak, amiket jobbnak láttam nem bolygatni. Nem voltam angyal, s ezért csak ő nem vetett meg. Mert ő sem volt az. Ezt viszont nekem köszönhette, hisz én tettem azzá, ami most. Én formáltam, még ha tudatosan nem is realizáltam ezt sosem.
-Túl sokat kérdezel...-állapítom meg egy halovány mosollyal, és egy biccentéssel engedek, tőlem nem éppen megszokott módon.
Megnyílok, már amennyire elsőre lehet. Elárulom a nevem, apróságokat, morzsákat, amik az elmúlt közel háromszáz évben meghatároztak. Amiknek hála most itt voltam, s az voltam, aki.
-Nos...-merengek el a kérdésén, majd vállat vonok.-Volt,
aki így hívott, még mielőtt ez az évszázad vagy az előző elkezdődött volna. Fogalmam sincs miért tartottam meg. Talán azért, mert az Elizabeth név igazolná a külsőm.
-bár vonzó nőnek titulált, a korban, amiből származtam épp úgy vonzó nő lehetettem volna, legyezővel a kezemben, fűzőbe csomagolva, magasra nyomott mellekkel. De sosem voltam olyan, mint mások.-És ahogy mondtad, vonzó nő voltam, de nem akartam az lenni.-mosolyodom el, és ez a mosoly nem hazudtol meg abban, aki voltam, s vagyok. Rám jellemző volt, semleges és sejtelmes. Meglepően nyugodt arcom mégis minden más érzelemtől mentes.
Egészen addig míg fel nem tesz pár egyszerű, ártatlan kérdést.
-Emberként? Naiv, egyszerű, félénk. De ha valamit, hát ezt megtanultam. Az ilyen embereket kihasználják, megtörik, és én nem akartam ilyen lenni. Nem volt megrázkódtatás. Semmi. A szüleim meghaltak, öregek voltak, én későn érkeztem a családba, ők korán távoztak az én életemből. Miként változtam át? Már magam sem tudom mi volt a pontos okom rá...-gondolkodom el magam elé meredve, ami viszont nem jellemző rám. Ujjamon lévő napgyűrűm nézem, s csak akkor nézek rá, mikor alig láthatóan, de megmozdul a székben velem szemben.-Tudjuk jól, hogy a részleteket nem fogom elmondani. Te is tudod. Ahogy mondtad, okos nő vagyok. És ezt ellened is felhasználom, te mégis itt vagy és nem máshol. Sosem értettem mi tart még mellettem, hisz én semmit nem adtam neked. Nem kell a hálád, sosem kértem tőled ilyesmit. Hisz akárhogy is nézzük, egyszer megöltelek. Semmi biztosítékod nincs, hogy nem teszem meg még egyszer.-mutatok rá a lényegre, hangom semleges, de merengő, arcom viszont rezzenéstelen, ahogy kimondom a szavakat. Mintha nem érdekelnének a részletek, hogy el-e vagy hal. Ez mégsem volt így. De kétség sem fér hozzá, ha kell, kikapcsolok, ismét. Ezt a részletet például zseniálisan eltitkoltam eddig. Nem tudta, hogy ki voltam, mikor őt megöltem. A bennem tátongó üresség akkor és most is csak az enyém volt, nem osztoztam rajta.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Jún. 14, 2017 5:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Soha nem volt gondom abból, hogy motivációt találjak magamnak. Nyomorban nőtem fel, gyerekként megtapasztaltam már, hogy milyen érzés elnyomottnak lenni, milyen érzés, mikor kihasználnak. Egész életemben ebből akartam kitörni, az alacsony származásom ellenére, mindent megtettem, hogy minél többre vihessem. Az életben ez nem sikerült, csak miután Lzzy … megajándékozott az örökkévalósággal. Új kapuk nyíltak ki, olyan lehetőségeim voltak, melyeket emberként soha nem érhettem volna el. Akik elnyomtak, azokat már én nyomtam el. De mindig volt, aki felettem volt, aki belém törölte a lábát, aki megalázott … a hatalom nem véges, mindig van több, és ha nem törekszik rá az ember, elveszik tőle azt, amit úgy tartogat magának.
-Már megtettem. Magam tépem ki annak a szívét, aki mégis próbálkozna. – Lzzy-t mint egy ügyfelemet vontam be mind ebbe, nemmint üzlettársat. Névleg tehát nem az, és éppen ezért előre szóltam Benedict-nek, hogy értesítse az embereit: az ügyfeleimnek okozz mindenfajta kellemetlenség olyan, mintha azt személyesen nekem okozták volna. Azt pedig én sem viselem valami jól. Bízom benne, hogy van annyi eszük, hogy tartják magukat Lzzy esetében ahhoz, miszerint mindent a szemnek, de semmit a kéznek. Nem jár jól az, aki mindezt elfelejti. Lzzy pedig több volt, mint egyszerű üzletpartner, így az őt ért kellemetlenségek, az enyémek is voltak, még inkább.
-Eddig sem titkolóztam előtted, Lzzy. Nem most fogom elkezdeni. – ez így nem teljesen volt igaz. Meg voltak a magam titkai, ahogy neki is az övéi. Azonban, azon ügyekben, amik őt is érintették, igyekeztem minél többet mondani neki. Ha valamiről nem tudott, az csak azért volt, mert az az ő javát szolgálta.
-A szemed, az arcod, a testtartásod, az idő, mióta ismerlek… -  vontam meg a vállam, halovány mosollyal az arcomon. – Nemcsak vonzó, de okos nő is vagy, Lzzy. – válaszoltam, ezúttal komolyan. Okos nő, éppen ezért nem fog bennem soha maradéktalanul megbízni. Jól teszi, a helyében én is ezt tenném. A kétely nem rossz, amíg nem uralkodik el rajtunk.
Némán, halvány mosollyal figyelem, ahogy felteszi a lábait az asztalra, majd kérdőn pillantok rá, bár tudom előre a válaszát. – Nekem szabad? – nem gondolom komolyan, ezt láthatja rajtam, csupán csak … hiányoztak az ilyen apróságok, míg Benedict szerényen pincének hívott személyi börtönében voltam.
-Elizabeth … -  ismételtem meg a nevét. Fura lett volna mostantól így hívni őt. – Miért pont a Lzzy? – furdalta az oldalam a kíváncsiság. – Miként változtál át? Milyen voltál emberként? – nálam fiatalabb lehetett, mikor átváltozott, én nálam sokkal nagyobb dolgokat hajszoltam halandóként, őt azonban elég ambiciózusnak ismertem meg, ha emberként valóban csak tengődött, akkor … ez később vált jellemzővé rá.
Több dolog is érdekelt vele kapcsolatban, de nem szerettem volna egyből ezekkel letámadni. Tudom, hogy nem szeret a múltjáról beszélni, jól példázza az, hogy eddig nem is tette meg. Nekem lényegében ő a múltam, ő változtatott át, és többet is tud rólam, mint bárki más. Hiába ismerem őt, ha akar, ugyanúgy manipulálni tud, mint másokat. Mindössze annyi előnyöm van, hogy ismerem őt, de férfi vagyok, és ennek a hátrányait is élvezem, amit Lzzy könnyen ki tud használni.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szer. Jún. 07, 2017 8:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Örök optimizmusról papolni nekem nem kellett. Csapongó ember lévén többször hajlamos voltam mindenben a rosszabbat, mint a jót látni, s jelen helyzetben semmi jót nem láttam egyenlőre. Azon túl, hogy ő felettébb úgy tűnt, élvezte, hogy kiboríthat az eszeveszett viselkedésével. Nem értettem, hogy ez az egész neki mire volt jó, de próbáltam az ő szemszögéből is szemlélődni. Nem titok, nem igazán akart a dolog összejönni, az ő nagy bánatára. Így ugyanis én kitámasztottam és egy tapodtat sem akartam mozdulni, s ezzel egyetemben a véleményem is egy helyben lecövekelt mellettem. Ezzel meg kellett küzdeni, de nem hittem, hogy épp ő ne küzdene azért, amit el akar érni vagy el akar hitetni másokkal.
Szemem megvillan, ahogy biztosít róla, hogy újabb nehéz köröket senkivel sem kell lefutnom a zseniális közeledése miatt, ami nekem édes kevés volt ahhoz, hogy fejvesztve tegyem szét a lábaim bárkinek. Nem voltam az a típus és ezt szerettem, ha más is tudja és más is tisztában van ezzel az apró ténnyel.
-Nem is ajánlom nekik. És ezt ajánlom, hogy velük is tisztázd.-sziszegem ingerülten. Bár könnyen tűnhettem olyannak, aki sok mindenre képes, de ennyire mélyre sosem süllyedtem volna senki miatt. Az elveim mások voltak, mint a játék, amit űztem. Ott a csábítás sok más dologhoz kellett, de beteljesülni nem sűrűn teljesültek be a ki nem mondott vágyak. Az enyémek ellenben igen sokszor sikerrel zárultak. Szerettem győzni és irányítani, elvenni, ami akartam, de tartani magam az eredeti felállásokhoz.
-Mindent akarok tudni. Játszunk nyílt lapokkal.-javaslom, de hangom olyan határozott, hogy már inkább parancsnak hatnak szavaim, mintsem kérésnek, s ez talán szintén nem volt véletlen. Eszem ágában sem volt lemaradni, pláne, hogy a tudás hatalom elv igen sokszor nyert alátámasztást is, sok ügyben.
-Ki mondta, hogy nem bízok meg benned?-érdeklődöm, miután azt az egy korty vért magamba tuszkolom. A kérdés viszont nevetségesen hat számból, és egyenesen kifejezi, hogy bármennyire is akarom tagadni, egy kis részem mindig is kételkedni fog benne és a döntéseiben. De személy szerint ezeket az érzéseket én igencsak helyénvalónak találtam.
-Oké, értem.-biccentek, és végre ismét eljutok arra a pontra, hogy asztalom mögé sétáljak és leüljek a székembe. Lerúgom lábamról a cipőt, hogy aztán könnyed mozdulattal dobjam fel azokat az asztal tetejére. -Mit akarsz tudni rólam?-érdeklődöm őszintén, bár hangom még mindig dacos és zaklatott, de arckifejezéseim már valamivel finomabbak és kevésbé zavaró az ellenszenv, ami eddig vonásaim is uralta.-1723 telén születtem Red Lionban, Pennsylvania állam egyik városban,
Elizabeth Rosemarie Morrow néven, a szüleim megöregedtek, meghaltak, és mivel nem voltuk se gazdagok, se szegények, csak tengődtem. Mit akarsz tudni arról, ami ezután történt?
-teszem fel a kérdést épp úgy, mintha minden általa érdekelt részletre készségesen adnék választ. Ez viszont koránt sincs így, s ezzel ő is tisztában van. Ha máshonnan nem, hát hanglejtésemből süt némi ellenállás.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Május 24, 2017 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Emberként a szegények életét éltem. Gyerekkoromtól kezdve, egészen a halálomig. Próbáltam kitörni, kerestem a lehetőségeket, igyekeztem nagy emberek közelében maradni, tanulni tőlük, általuk többé válni, de mindez nem járt sikerrel. Nem volt meg a lehetőségem, érdemben nem. Ez megváltozott, amikor Lzzy … nos, lecsapott. Nem egyből és azonnal, de ahogy felismertem, hogy mire vagyok képes, hogy mi vagyok, megváltoztak a dolgok. Kitudtam építeni annak az alapjait, amim ma is meg van. De ez kevés még, ennél én többet akarok. Azt pedig megtanultam már, hogy, aki nyílt kártyákkal játszik, vagy túlzottan is tartja magát a szabályokhoz, megreked. Én pedig mindenáron elakartam ezt kerülni.
Mondhatni, hogy egy idő előtt elhalálozott ötlet volt Lzzy-t nyugalomra … ösztökélni. Értettem, hogy miért bosszantotta fel magát, megtudtam érteni az aggodalmait. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem nincsenek kétségek, hogy nem futott át az agyamon ezernyi olyan lehetséges forgatókönyv, ahol nem én vagyok az, aki végül nyer mindezzel. Azonban ez egy olyan kockázat, amit muszáj vállalnom. Ez egy jó lehetőség, még ha nem is a legelegánsabb. Az a baj, hogy hiába akar feljebb jutni az ember, nem hagyják azok, akiknek a helyére vágyik. Ezért kell más megoldások után kutatni. Vámpírok vagyunk, nem várhatunk csak úgy arra, hogy a másiknak mikor lesz elege az öröklétből.
--A kettő azért nem ugyanaz, ezt te is tudod. – ráadásul, a vámpírlétből mindketten profitálunk. Van olyan része ennek is, amit nem szívesen csinál az ember, nem szívesen él meg, de … mi pont ugyanannyira ”hibásak” vagyunk abban, hogy még élünk. Nem tagadom, hogy élvezem azt, hogy nem kell az idővel foglalkoznom, hogy több vagyok, mint egyszerű halandó.
-Próbáltalak védeni, Lzzy! Sejtettem, hogy mit fogsz gondolni róla, igyekeztelek kihagyni ebből a részéből! – a lehetőségeimhez mérten mindent megtettem, hogy … az úgymond ”hivatalos” részéből kimaradjon. Én kötöttem üzletet Benedict-tel, Lzzy-t pedig igyekeztem ebből kihagyni. Nem kérhetem tőle, hogy tegye kockára mindenét, ami van, csak mert … én többet akarok. Nem kérhetem erre, és nem is kérem. Az ő üzlete kimaradt ebből, ha az enyém megbukik, megfogja érezni az övé is, de… megmarad, és építkezhet tovább.
-Imádom, hogy mindig az örök optimista szól belőled. – húztam el a szám, de végül egy halovány mosolyra görbült a szám. Persze, nem várhattam el tőle, hogy egy olyan jövőt lásson maga előtt, ami való igaz, hogy … kétséges kimenetelű. Őt ismerve egyébként is tudtam, hogy a világ számára a két véglet között mozgott.
-Te is tudod, hogy meg fog. – mondtam valamivel halkabban. Lzzy több, mint szemrevaló, éppen ezért elkerülhetetlenek az efféle … incidensek. – De ennyi, tovább nem fognak menni. – Benedict-nek is elmondtam, hogy az üzlettársaimra mi érvényes. Egészen pontosan Lzzy-re, mással egyáltalán nem állok ilyen szoros viszonyban. Sem üzletileg, sem máshogy.
-Rendben. – bólintottam aztán végül a feltételeire, és egy halovány, de hálás mosoly ült ki az arcomra. – Mindent, amit látok és hallok, te is fogod. Amit csak akarsz! – szívesen hálálkodtam volna, de feleslegesnek tartottam. Tudja jól, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy … támogat. Időnként fura belegondolni abba, hogy milyen mániákusan kerültem azt, hogy bárkitől is függjek. Kimondva-kimondatlanul azonban, Lzzy-től függök.
-Mégiscsak úgy döntöttél, hogy … bűnözöl egy kicsit? – pillantottam rá, mikor kiitta az utolsó korty vért a poharamból. – Szeretném, ha … megbíznál bennem. Amennyire tudsz. – mindketten jól tudjuk, hogy a bizalom egy kétélű fegyver. Egyáltalán nem hittem benne, azonban, ahogy mondani szokás, a kivétel erősíti a szabályt. Az én kivételem Lzzy volt. – Úgy értem, hogy … magadról is kiadj dolgokat. Nem telhetetlen vagyok …  - vagy talán csak egy egészen kicsit. - … hálás vagyok azért, amit teszel, de régóta ismerjük egymást, és szörnyen keveset tudok rólad ehhez képest. – soha nem erőltettem igazán azt, hogy … színt valljon. Nem tudom, hogy miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy ennyi minden a tudatlanság fátyla mögött maradjon, de biztos vagyok benne, hogy van rá indoka. Azonban, egyszer muszáj lesz félrehúznia a fátylat és … megmutatni, mi van mögötte.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Május 20, 2017 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

A bámulatos teremtés kifejezés épp annyi iróniával csendült hangjában, hogy ne vegyem magamra, inkább bóknak. Tudtam, hogy mire vagyok képes, ő is látta már ezt az énem. És nem voltam benne biztos, hogy szeretné ismét látni. Míg vele kivételeztem, másokkal azóta sem. Fogalmam sincs, hogy akkor és ott miért azt a döntést hoztam, és néha kételkedtem benne -még ha be nem is vallottam volna hangosan-, hogy jó döntést hoztam. Pláne, amikor ilyen helyzetekbe hozott, és kényszerített egy döntésre. Szerettem erősnek, kitartónak, határozottnak tűnni, de nem gondoltam, hogy most és ebben a témában valóban egy síkon vagyunk.
Felhúzom magam, s bár próbál a józan ész fogalmával hatni rám, gondolkodásra bírni, már rég elkésett vele. Nem ismerte életem minden szegmensét, és még kevésbé akartam azon dolgoknak kitenni. Viszont az őszinte gyűlöletem, amit a farkasok iránt éreztem, nem akart elmúlni és nem is akartam, hogy valaha elmúljon, és ha tetszett neki, ha nem, sem Benedict sem más farkas kényére nem tettem volna. Nem hódoltam be, mindig is kiálltam a magam makacs döntései mellett, ennek hála voltam még itt, és életben. De ahogy ő, szinte kamikaze üzemmódban kezd létezni, ármánykodni, mint valami tizennyolcadik századi udvarhölgy, na attól csak még idegesebb leszek.
-Te csak ne csitítgass engem!-szisszenek fel, hangomban maró él, mely figyelmeztetésre szolgál felé.
Próbáltam a gondoltaim abba az irányba terelni, hogy igazat tudjak neki adni, ez mégis nehezen ment. Annyira ismert, hogy tudja hogy bánom az emberekkel, hogy tudok mosolyogni, és bájologni, de ugyan ilyen könnyen ki is tudom tépni bárki szívét, és szíves örömest bemocskolom a kezeim, ha ez megoldást nyújt a problémákra.
-Hallottam már lehetőségekről, amik nem örökre szóltak. És jé, mi is itt vagyunk még, nem igaz?-célzok arra, hogy anno a vámpírok létezése és a vámpír lét ígéret volt az örök fiatalságra és valahol a boldogságra is. A fiatalság megmaradt, ám a bajok csőstül jöttek, nem pedig a boldogság végtelen tengerében úszkáltunk.
-Kellemetlen rész? Aranyos, hogy így hívod. Kérdezősködj majd a túlvilágon, hogy akiket odaküldtem, ők is csupán kellemetlen résznek gondolják-e a történteket.-cifrázom ki szavait, megspékelve egy jó adag gúnnyal, ami még mindig kiül arcomra is, és bár már kevésbé mérges és dühös a hanglejtésem, jócskán felülmúlja a mindennapokban ismert, ironizáló énem.
Szám sarka meg-meg rándul, ahogy mérhetetlen megvetéssel próbálom elrejteni és visszafogni a nyelvemen táncoló szavakat. Sikerül. Nem szólalok meg, csak bólintok és hátat fordítok neki. Nem a legnemesebb tett, de még két szót szól és félek, kitöröm a nyakát, hogy csendre bírjam és halhassam a saját gondolataim, amik kellenének a döntéshez. De egyre inkább rábeszél arra, hogy adjak igazat neki és ha félre is állok, keresztbe ne tegyek. Ezt kétség kívül nehéz lesz megállni.
-Legyen. De ha belehalsz, ne mond, hogy nem szóltam. Ha én belehalok, megkeserítem a hátralévő éveid.-drasztikus kimeneteleket tűztem ki, azokat láttam csak, a reménykedés, hogy a dolgok jól alakulnak, nem az én asztalom volt. Mindig is végletekben gondolkodtam. Valamit vagy fehérnek vagy feketének láttam, s csak ritkán adtam olyannak igazat, aki az én elméletemmel szemben állt.
-Egy feltételem mégis lenne. Ha belevágunk, nem hagysz ki semmiből.
Mindenről tudni akarok. Arról is, hogy milyen színű nyakkendőt viseltek,
amikor találkoztatok, értve? És ha úgy van, elbájolgok bárkivel. De ha bárkinek megfordul több is a fejében...
-célzok arra, ami a bárban rendszerint előfordul, de eddig igen jól tudtam hárítani rajta. Most viszont Páli fordulattal reagálok mindarra, amit eddig elleneztem, amiben próbáltam a háttérben maradni. Mert ilyen voltam én. Kiszámíthatatlan, mint az időjárás, olykor kedvesen mosolygós, máskor sötéten izzó tekintettel, igazi gyilkos. De ő mindkét énem jól ismerte.-Talán, ha eljön az idő, több dolgot is megtudhatsz rólam. Talán.-kapom fel az lőtte lévő poharat, amiben van még egy korty vér, és bár nem sokszor lát így, megnyalva alsó ajkam, hagyom, hogy a vasízű, de édes nedű, végigcsorogjon a torkomon.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szomb. Május 13, 2017 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


-Bámulatos teremtés vagy, Lzzy! Előbb mennék vissza Benedict-hez, minthogy felhúzzalak! – emeltem fel mosolyogva a kezeimet. Nem ő az, akit érdemes felidegesíteni. Habár én magam szerettem olykor feszegetni egy kicsit azt a vonalat, amit meghúzott. Szeretem azt hinni, hogy az én fejem számára mégiscsak … érinthetetlenebb, mint másoké.
-Rég volt rá lehetőségem, nézd el nekem. Már szinte hiányzott. – sóhajtottam fel. Benedict nem volt éppen a legjobb társaság, általában csak üvöltött és kárörvendett. Ez az ő helyzetében érthető, az enyémben azonban több volt, mint kellemetlen. Le kellett vetkőznöm néhány rossz tulajdonságom, hogy ne tegyem az ottlétem az indokoltnál is hosszabbra. Az, hogy most itt vagyok, engem igazol, nem igaz?
Csak elhúzom a szám, mikor felcsattan. Nem igazán látom értelmét, hogy firtassam a dolgot. Ő tudja, hogy mennyire kell szigorúan tartania magát, és látszólag nem kér az én … segítségemből, tanácsomból. Ebben a kérdésben legalábbis nem. Azt pedig már megtanultam, hogy felesleges erőltetni valamit, amit nem szeretne. Ha mégiscsak szüksége van valamire, szól. Legalábbis bízom benne.
-Lzzy, nyugodj meg! – próbáltam csitítani, mert sikerült igencsak … felingerelnie magát. Ehhez elég volt önmagában már a ”farkas” szó is. – Fogalmam sincs, honnan jön ez a … zsigeri gyűlölet, de nem is számít. Köztetek én vagyok a közvetítő. Elég, ha azt gondolja, amit mindenki más. Amíg megtudjuk lepni, a kezünk nem üres. – Lzzy egyik igencsak nagy fegyverténye ez volt. Az előítélet. Az ember, főleg a férfi, hajlamos az ostoba, ámde gyönyörű nőt látni benne, a nőt, akit könnyű megvezetni és kihasználni. Lzzy azonban, ahogy azt én is tapasztaltam már számtalanszor, szöges ellentéte ennek. Egy gyémánt. Többek közt ezért is ragaszkodtam hozzá a magam módján mindig is. Önző dolog, igaz, de ki ne akarna a közelében tudni egy nőt, aki lenyűgözi? – A farkasok most a hasznunkra lehetnek. Azzal kell élnünk, amink van, Lzzy. Ez egy jó lehetőség. Nem örökre szól. – én magam nem adóztam akkor gyűlölettel irántuk, ahogyan ő. Nem kedveltem őket, de… nem is igazán tudtam utálni a fajtájukat. A tapasztalataim szerint az embert nem az határozza meg, hogy bundája van, vagy vérrel táplálkozik-e. Ezt remélem Lzzy is megtudja érteni. A szükséges rossz ez, de nem örökre szól.
-Ha bármelyik is olyasmire gondolna, személyesen segítek neked feladni az agyát. E felől biztosíthatlak. – Lzzy nem csak a partnerem volt. Annál sokkal több. Nem hangoztatom ezt minden sarkon, nem mondom percenként, de sejtheti. Elvégre, jó ideje együtt dolgozunk már, kettőnk között több van, mint üzleti kapocs. Éppen ezért nem vagyok elfogulatlan, ha róla van szó. – Én kötöttem vele szövetséget. Kihagytalak a … kellemetlen részéből. Nem kérem, hogy bármit is áldoz fel. De szükségem van rád, Lzzy. Félreállhatsz, adom a nevem és az arcom az egészhez. De szeretném, ha ott lennél mögöttem. – a mondás is úgy tartja, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, nem igaz?
-Mit számít, hogy alantos-e vagy sem? Ez csak szükséges rossz. Az a sok … idejét múlt, előítéletektől fűtőt öregember pontosan azt várja, hogy ez meggátoljon. Ők a gát, Lzzy! Erre nem számítanak. – a meglepetés pedig egy rendkívül alul értékelt fegyver. Helyet akarok annál az asztalnál. Ha rajtuk múlik, soha nem kapom meg. Miért is kapnám meg? Valamelyiküknek fel kéne állnia akkor. – Egész életemben az olyanok törölték belém a lábukat, mint ők. Nem fogom évszázadokig tűrni, csak mert … egyeseknek erkölcstelen ez a lépés. – megfogadtam, hogy feljutok, hogy bizonyítok. Ezt teszem mióta feltámadtam, minden egyes nap. Te szinte mindent tudsz rólam, Lzzy. Ellenben én rólad keveset. Mégis sokat kockáztatok miattunk. Én feljebb viszlek, míg ők visszahúznak. – felsóhajtottam, ahogy hátra dőltem a székben és a szakállamba túrtam. – Remélem jól döntesz majd. Sok múlik ezen. Rajtad. – én megtettem, amit megtudtam. Vállaltam ezt az egészet, a nevem, az arcom adtam hozzá. Lzzy-t csak alapjaiban vontam be, hogy minél kevésbé legyen számára ez az egész … kényelmetlen. A színfalak mögött van rá szükségem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Május 08, 2017 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

-Haragtartó?-szalad szemöldököm homlokom közepére, nem épp a csodálkozni akarásom miatt.-Hidd el nekem, a szíved utánad gurulna, ha annyira felhúznál.-biztosítom, mindezt egy átkozottul sejtelmes, sötét és csábos mosoly kíséretében. Mint ahogy mindig is tettem, ha éppen a "nevetve tépem ki a szíved és meg se fog kottyanni" fázisban vagy inkább frázisban léteztem. Kicsit emlékeztetett múltbéli énére, annyi különbséggel, hogy most a drágának ható szmoking helyett egy valóban drága rongydarab lógott az oldalán, a borosta viszont ugyanúgy a borotva hiányának volt köszönhető. Tény, hogy kicsit dobott rajta, idősebbnek tűnt, ami egy vámpírnál még abszurd megállapítás is volt, hisz mi a magunk módján ha úgy tetszik, kortalanok voltunk.
-Kihúzod a gyufát Luke, és annak nem fogsz örülni!-figyelmeztetem, immár komolyan, mert az én türelmem is véges, és neki hála mostanság ez a küszöb még lejjebb araszolt a helyéről. Előtte nem kellett megjátszanom magam. Tudta, hogy az átható kék, csillogó szempár, a hosszú barnásfekete haj, és a külső cicoma, a magassarkú, a testhez simuló ruha én voltam. De a mindenki által hitt buta liba csak egy olcsó szerep volt, igen hasznos hozadékkal. Amikor üzletre került a sor, bárkit le tudtam venni a lábáról és bármelyik balféknek el tudtam csavarni a fejét, és ezt most nem az agresszív értelemben kellett érteni.
-Remek, én is így gondoltam!-csattanok fel, mikor a diétám kérdését nem feszegeti tovább, amiért felettébb hálás vagyok neki. Tudta az okát, és egyenlőre örülhetett, hogy a kis akciója nem kergetett annyira az őrületbe, hogy meggondolatlan lépéseket tegyek. Lépéseket, amiket könnyen, s rövid időn belül igencsak megbánnék.
Viszont ahogy a farkasokra tereli a szót, és kissé vehemensen próbál szépíteni az igazságon a "nehéz természetű jelző hallatán" olyan hévvel nevetem el magam, hogy a falak csak visszhangozzák azt. Elfordulva túrok hajamba, ami jele annak, hogy nevetésem bár őszinte volt, nem szívből jövő jókedvemnek volt jele. Mire visszafordulok, már alsó ajkamba harapva villognak szemeim.
-Nehéz természetű? Bók, kösz. A nehéz természetem magasról tesz a farkasokra, a hülye kis ügyeikre, és már ne vedd magadra, de arra is, hogy az a nyomorult idióta mit gondol vagy mit nem gondol rólam.-gesztikulálok hevesen, kis híján összetörve a poharat, ami kezemben van, s csak annyi választ el ettől, hogy ismét takaríthatnám a nemrég kitakartatott irodám.-A farkasokkal? Váó, micsoda győzelem, történelembe illő.-sziszegem ellenségesen, eszem ágában sincs rágódni az ötletein, vagy megfontolni azokat. Talán nem ér annyit az egész, hogy ezzel foglalkozzunk, talán igen. De elegem volt, hogy bolhazsákok közelében kell töltenem a napjaim.
-És a felséges nagyúrért is? Egy farkas miatt sem fogok feláldozni semmit sem. És ha csak egy is megpróbál olyasmire gondolni, amire nem kellene, örömmel postázom a kitépett agyát a drága főnökének. A martadék részét pedig neked.-dühöm immár arcomra is kiül, érvelése süket fülekre talál hála a méregnek, ami elöntötte agyam.
Nem akarom elengedni a kezét, ahogy eddig sem tettem, de most erősen fontolóra veszem. A poharamba újabb adag töményet öntök, a pohár és a benne lévő ital szinte remeg, hullámzik, ahogy ujjaim görcsösen markolják az üveget. Nem nézek rá. érzem tekintetét, de lehunyt szemmel veszek inkább pár mély levegőt, mielőtt hozzá vágnám a poharat a miheztartás végett.
-Elment az eszed. Mi ütött beléd, hogy ilyen alantas módon akarsz előre lépni? Vámpírként farkasokkal... -rázom meg fejem, majd visszafordulok felé.-Legyen. Azt csinálsz, amit akarsz, de tőlem ne is várj mást, mint amit muszáj. Ha úgy fordul a kocka, cselekszem, és nem ígérem, hogy azzal egyet fogsz érteni.-nem tudja a teljes történtem, a múltam jó része árny borította előtte, és nem is akartam ezen változtatni. Addig viszont jobb, ha szavaim mögött látja az álláspontom, ami nem fog változni, mondjon bármit is. Több kell holmi talányoknál, azokból már kijutott elég az életemben.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Hétf. Május 01, 2017 12:16 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Hasonlóképp éreztem magam, mint emberi életem nagyrészében. Fájt mindenem, megviselt voltam minden tekintetben. Emberként nem volt könnyű sorom, szegény sorból jöttem, így napokon át dolgoztam a megélhetésért. Próbáltam feljebb jutni, hol ilyen, hol olyan módszerekkel, de egyik sem volt igazán sikeres. A hatalmasok pedig nem nézték jó szemmel, hogy egy parasztfiú igyekszik megszedni magát.
-És haragítsam magamra a tulajt? Úgy hallottam haragtartó egy nőszemély… nem szívesen húznék vele ujjat. – csóváltam meg mosolyogva a fejemet. Tudatosan kerültem eddig azt, hogy meglássam a tükörképemet, de nagyjából eltudom képzelni, hogy miként is festhetek. Árnyéka lehetek annak, aki egyébként vagyok. Nem vagyok erre túl büszke, szeretek a legjobb formámban mutatkozni. Ha nem Lzzy változtatott volna át, szégyelleném is előtte a jelenlegi állapotomat. Azonban ő látott emberként. Látta a parasztot, aki próbált nemesnek hatni a sok úr és hölgy között. Eltanultam egy-két dolgot az uraktól, akiket szolgáltam. A szavajárásukat, a tartásukat …. próbáltam én is olyannak tűnni, mint ők.
-Pedig úgy hallottam kevés az elégedetlen vendég…   vontam meg a vállam, továbbra is mosolyogva. Nem tagadom, élveztem a helyzetet, szerettem bosszantani őt. Főleg azok után, hogy mind erre jó ideje nem volt már lehetőségem. Benedict-et bosszantani pedig nem volt túl kifizetődő. Ezt megtapasztaltam és le is szoktam róla. Egyszerűbb a kínzód kedvére tenni, mint ellenkezni vele. Jobb úgy mind a két félnek. Nem behódolás ez, inkább csak… józan ész. – Mindenképp írj a panaszkönyvbe. – tettem még hozzá, majd komolyságot erőltetve jeleztem, hogy ennyi volt, befejeztem. Nem szeretném, ha az én fejemmel próbálná meg eljátszani az előbb említett mutatványát.
-Semmit. Amíg jól vagy, semmit. – ráztam meg a fejem. Az átváltozásomkor is megtapasztalhattam, hogy miért is tartja a diétáját. Értettem, de mindig is kicsit úgy éreztem, hogy … szigorú magához ebben a dologban. Akárhogy is, nem akartam vele vitába bonyolódni. Egyébként is, az ő dolga, nem az enyém.
-Köszönöm! – bólintottam hálásan, mikor végül csak elmosolyodott. Ismertem Lzzy-t, jól tudtam, hogy milyen. Ilyennek ismertem meg, ilyennek kedveltem meg. Nem szeretném, ha megváltozna, egy biztos pontot vesztenék azzal el.
-A legjobbat, az adott helyzethez képest, igen. – bólintottam. Sejtettem, hogy nem lesz odáig a dolog ezen részéért. Gyűlölte a farkasokat. Én magam sem adóztam túl nagy lelkesedéssel értük, de … közel sem volt olyan mániákusnak nevezhető ellenérzéseim velük kapcsolatban, mint Lzzy-nek. – Világos, mint a nap. Megemlítettem Benedict-nek, hogy … kissé nehéz természetű tudsz lenni. – óvatosan fogalmaztam meg, de megértette. Más kérdés, hogy minden bizonnyal ez a legkevésbé sem érdekli, de … nos, próba szerencse. Attól tartok azonban a szerencse része nem fog teljesülni. – Ha velük többet nyerünk, akkor nem számít, mit gondolnak. Márpedig, jó esélyünk van arra, hogy többet nyerjünk velük. A támogatóink nem szeretnék, ha változna a helyzet. Nem érdekük, hogy feljebb jussunk. – Benedict-nek azonban az lehet. Magasabb rangú támogatókból soha nem elég. Nem vagyok én magam sem oda azért a gondolatért, hogy farkasokkal működjek együtt, de … nem engedem, hogy faji akadálya legyen a tervnek. - Ismersz, Lzzy. Épp elegen léptek már át rajtam. – a számhoz emeltem a poharam. Tudom milyen a leggyengébbnek lenni, a legkevesebbet érőnek. Megfogadtam, hogy többet nem leszek a hatalmasok lábtörlője. Ha az kell ehhez, hogy a hátam tartsam Benedict-nek… megteszem. – Ne értük tartsd a hátad, hanem értem. – pillantottam fel rá, mikor letettem az asztalra az poharat. Tudom, nem egyszerű kérés. Ahogy a teljesítése sem az. – Tudod, hogy bármit megtennék. Nem fogok elesni egy újabb lehetőségtől, csak mert… egyesek rosszallással néznek majd a szövetségünkre. Ezen már túl vagyok. Nem számít mit mondanak, ha egy asztalnál ülünk. – ha a szavunk annyit nyom a latba, mint az övéké, mindegy, mit gondolnak. Így megy ez. Nem kezdenek egyenrangú féllel, az kockázatos. Ők pedig vigyáznak arra, amijük van.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 24, 2017 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nem lepett  meg, hogy ennyire megviselt volt. A furcsa sokkal inkább az a rész volt, hogy kicsit elkezdett arra az énjére emlékeztetni, akit átváltoztattam. Azóta látott jobb napokat is, szemei karikái nem mindennapi látványok voltak, de ahogy most szeme alatt ültek, inkább kicsit felébresztették bennem az anyai ösztönöket, mintsem töltöttek el végtelen nyugalommal.
Valóban, nem lenne rossz, ha így tennél. Még a végén elijeszted a vendégeim kifelé menet.–mosolyodom el, ahogy az önös célokat helyezem előre, de ez jelen esetben inkább megjátszás, mint valódi indok. Nem szívesen láttam így. Valahogy jobban szerettem azt az énjét, aki kimértnek nem nevezhető üzletember, tele ambíciókkal. Ennek az énjének puszta szelleme volt most. Nem tartozott azok közé, akik legyintenek a külsőségekre. Én sem. Sokat elárult egy köldökig hasított póló is, inkább volt visszataszító, mint bizalomgerjesztő. Inkább volt közönséges, mint egy olyan emberé, aki bizalmat sugároz. Bár, egy visszafogott külsejű nő is lehetett hárpia, kígyó, aki ha beléd mar, nem találsz megfelelő mérget. Az a rühes farkas most pont ebben a maskarában díszelgett előttem, pedig nem volt nő, de elég volt a közelségéből és az ismeretségéből annyi, amennyi eddig kijutott. Az életünk, az életem része lett. Ezért pedig elkezdtem ellenszert keresni, még ha erről Luke ilyen szinten nem is tudott.
Ellentmondást nem tűrve tanácsolok, inkább parancsolok, de ezt jól bebugyolálom egy köntösbe. Bizonyos dolgokban háklis, vagy inkább rigolyás voltam, de ezt aligha kellett neki bemutatnom. Sőt, úgy nyúl a pohár után, mintha mi sem lenne természetesebb, holott megjegyzése igen világosan kifejezi, mennyire utálja a szabályaim. De engem ez egyáltalán nem érdekel. A saját szabályaim szerint éltem, szinte mindig.
Nagyon vicces. Remélem legközelebb az is elnyeri a tetszésed, ha a fejét az ajtód elé teszem, pusztán a kedvességem kifejezve, hogy mennyire hálás vagyok az ismeretségért.–ajkamra cseppet sem kedves grimasz ül ki, szemem sötéten megvillan.
Torkomból számára ismerősnek tűnő morgás tör elő. Kedvességnek jelét sem adom. Miért? Ha valamibe nem szerettem volna, ha beleszól, az a jelenlegi helyzetem volt, ahogy éltem, a szabályaim és az elvárásaim.
Nem. És nem is tervezek. Miért, mi problémát okoz neked az én diétám?–kérdezem úgy, mitnha érdekelne a véleményem. A kezdeti öröm hamar elmúlik. Ahogy nemrég valaki mondta, olyan vagyok, mint az időjárás. Ezt az énem aligha kell épp neki bemutatnom. Ő is egy ilyen döntésnek volt a szüleménye, és örülhetett, hogy pont azt a döntést hoztam meg. Különben nem lenne itt. Egy kicsit más hozzáállás és a csontjait már csak a férgekből lehetne előkaparni, akik szintén az enyészet áldozatai lettek időközben. A fejemben lejátszódó történetnek hála azért apró mosoly siklik ajkaimra.
Majd, ha lesz okom mosolygok. Mit vársz? Sosem mosolyogtam napokon át. Miért? Mert jelen helyzetben nem nagyon tudom minek kellene örülnöm, és az, hogy itt vagy, egy mosolyra talán elég volt, már ne vedd magadra. Bizonyos dolgoknak hála, az utóbbi időben inkább voltál a hátam közepére se kívánt személy, mint kedves teremtés, akit nem bántam meg, hogy magam mellé láncoltam egy emberöltőre és tovább.–színpadias monológgal foglalok helyet, s követő tekintete láttán magamban mégis elmorzsolok egy mosolyt. Tudtam, hogy nem változtatna meg, s nem is kívánna ilyet. Nem volt rá oka. Sosem bántam vele rosszul, és azt hiszem ha azt mondom, hogy az egyetlen biztos pont volt az életemben, nem hazudok vele sokat.
Szerinted ebben feltétlenül csak a jót kellene látnom, igaz?–szalad szemöldököm homlokom közepére. Nem a kíváncsiságtól, inkább az iróniától, amit örvendő szavainak hála érzek. Csakhogy nem érzek át teljesen. „A legtöbb embere farkas” résznél érzem, hogy ínyem fájdalmasan viszketni kezd, szemem alatt pedig gyorsan kidüllednek az erek, de ahogy jöttek, úgy el is tűnnek, egy másodpercnyi jelét adják csupán a nemtetszésemnek, de ez épp elég is. –Nem lesz nehéz. Más vendégekkel sem vagyok kedves. De a mocskos problémáikat nem hozhatják a területemre. Megmondtam, ha kell, magam vállalom a felelősséget, de egy rossz szó, mozdulat és nem fogok gondolkodni rajta, hogy megmártózzak-e a vérükben vagy sem. Remélem ez világos.–sziszegem dühösen, és mondjon bármit, ha valóban ismer, tudhatja, hogy nem viccelek, komolyan gondolom ezt a részt. Nem hajtok fejet sem most, sem máskor, senkinek. –Szép gondolat. De egy rakás farkas nem fog megoldást jelenteni semmire. Gondolod, hogy épp ők fogják megvédeni a seggünk? Mégis hány vámpír fogja jó néven venni, hogy velük takarózunk? Az ellenség ellen jók LEHETNEK, de azok, akik eddig támogattak… nem hülyék, ennyire ne becsüld le őket, s ne becsüld túl a bolhások falkáját.–tudtam, hogy mire vágyott, hogy volt, ahonnan kitört, részben nekem is hála ezért. De abban kételkedtem, hogy a farkasok hosszú távon is bimbózó kapcsolatot és előrelépést jelentenek. S ezt nem csak a bennem rejlő ellenszenv mondatta, hanem az őszinte aggodalom is. Nem kockáztattam azt, amit eddig elértem, és míg ő így tett volna, addig az útjaink itt ketté is váltak.–Nem kérheted és nem is fogod tőlem azt kérni, hogy hírvivő legyek, és próbáljak másba értelmet verni. Nem tartom értük a hátam, és ha van egy kis eszed, te sem fogod.–bár olyan eltökéltséggel néz a jövő felé, hogy félek semmiféle értelmet nem fogok tudni bele verni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 23, 2017 9:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


-Pedig szeretek kockáztatni. – megjátszottam volna a csalódottotságom, de nem ment. Igaz, ami igaz, mindig is úgy gondoltam, hogy csak úgy juthatok feljebb a ranglétrán, ha néha nem lépésről lépésre haladok, hanem előre vágok egy ugrással. Ez eddig működött is, és végül ebben az esetben is igaznak bizonyult, de… én sem kívánom megismételni. – De most azt hiszem megleszek a biztonságossal is. – vontam meg a vállam. Több, mint meg. Fura belegondolni abba, hogy amennyiben mindez fordítva történt volna, valószínűleg nem engedtem volna Lzzy-nek, hogy mindezt megtegye. Vagy hozzá hasonlóan, nehezen. A magam módján törődöm vele, több ő nekem, mint szövetséges.
-Szóval borbély… azt hiszem be kéne ugranom a szabómhoz is majd utána. – pillantottam a szék támláján heverő zakómra. Nem vittem magammal mást, sejtettem, hogy nem egy hotelben fogok megszállni. Az egyik kedvenc öltönyöm volt ez, most azonban úgy néz ki, mintha háborús övezetben szültek volna meg benne. A külsőre mindig is adtam. Egyesek szeretik azzal hitegetni magukat, vagy épp másokat, hogy mindez nem fontos. Úgy gondolom, ez az első, ami fontos. A látszat, ami megfogja az embert. Rabul ejti a tekintet, nem engedi, egyfajta… bizalmat ébreszt, kíváncsiságot. Nem szabad alábecsülni az olyan felszínesnek titulált dolgokat, mint a külső varázsa, az ember kisugárzása.
-Igen, emlékszem… - morgom, ahogy az üveg felé pillantok. Személyesen tapasztaltam meg, hogy Lzzy szabályait jobb, ha betartják a házába. Pedig szerettem a kocsmákat is. – De ez egy különleges nap! Gondoltam megértőbb leszel… még meg is öleltél! – mosolyogtam rá, ahogy magamhoz vettem az üveget, de végül a pohárba töltöttem. Jobb, ha nem keltem fel az alvó oroszlánt. A tasak vért pedig szintén a pohárba öntöm. Óvatosan ráztam meg a poharam, hogy összekeveredjen a két folyadék.
-Manikűröztetni… - ismételtem meg őt meglepetten. – Biztosan nagyon imádtad. A kliensem pedig örült, hogy végre valaki rábólintott. Én nem voltam oda a manikűröztetés ötletéért. – vontam meg a vállam mosolyogva. Szerencsére azonban sikerült a fejébe vernem, hogy a kettőnk kapcsolata csupán szakmai és nem szeretnék semmiféle… úgynevezett ”extrát” igénybe venni, amit ajándékféleként ajánlana fel. Megértette, nehezen. – Nem gondolkodtál még rajta, hogy… enyhítesz a diétádon? – pillantottam rá kérdőn. Jól tudom, hogy miért diétázik, de… mostanra úgy gondoltam, talán lazíthatna a gyeplőn egy keveset.
Szótlanul figyelem a tekintetemmel, ahogy elhelyezkedik mellettem, majd a tekintetét látva felsóhajtottam.
-Tudod, többet kéne mosolyognod, bár tetszik ez a jégkirálynő imidzs is. – Lzzy szerencsés volt, lényegében bármit csinált, tökéletesen festett. Kevesen, nagyon kevesen vannak ilyenek. Lzzy ráadásul mindezt ki is tudta használni, ami még inkább kiemelte őt ezen kevés ember közül. – Az asztalhoz ülni. A nagyok asztalához. Benedict-tel elrendeztem a nézeteltéréseket. Újfent üzleti partnerek vagyunk. Bizonyítanunk kell, és ha ezt megtesszük, elnyerjük a támogatását. Vele a hátunk mögött pedig… megfogjuk kapni a magunk részét. – a számhoz emeltem a poharam, majd szembefordultam vele. – A legtöbb embere farkas. Tudom, hogy nem épp a szíved csücskei… csak annyira légy elbűvölő velük, amennyire más vendégekkel. Senkinek nem jó, ha féltékenykedem. – utóbbinál halvány mosoly kúszott az arcomra. Benedict emberei afféle… befektetések. Látni szeretné, hogy mit kéne támogatnia, érthető. – Hamarosan… nem lesz senki, aki belénk rúghatna. Anélkül nem, hogy bűnhődne miatta. – erre vágytam, mióta megszülettem. Szegénysorból kerültem ki, mindig is a másik oldalon szerettem volna tudni magam. Ez most megtörtént. Ha pedig egy cél teljesül, újat kell kitűzni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 16, 2017 8:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Az ölelkezés és a közvetlen, őszinte emberi reakciók sosem voltak lételemeim, használni pedig évtizedek óta nem használtam ilyesmit. Meglehet vele jó pár kivételt tettem. Néha kihasználta, élveztem a fölényem, bár ezekben az esetekben azt hiszem az élvezkedésből neki is kijutott, így sosem mert panaszkodni. Az már biztos, hogy nem hasonlít ahhoz a férfihoz, akit pár hete, hónapja... ki tudja már pontosan mikor, de annak az idióta farkasnak a karmai közé engedtem.
Egyszer-kétszer hitte már azt, hogy viccelek. Ezek vagy véresen értek véget, rendszerint elküldtem egy fejet, amolyan jelzés képen, az ajtaja elé téve. Tudta, hogy bármire képes vagyok, hogy semmi sem állít meg, és végkép nem fogom sokáig elviselni, ha ilyen baromságokat kér tőlem, mint legutóbb tette.
-Egy évszázadra elegendő hülyeséget kértél, oszt be a hátralévő időre,
ami már nincs.
-adom tudtára, hogy nem áll módomban a közeljövőben semmiféle meredek, abnormális, veszélyes húzásban részt venni, ahol az ő élete forog kockán. Bármi másban, ami az mént felsorolt kategóriákba beletartozik, bármikor belemegyek.
-Nem rossz, lehetne rosszabb. De ajánlok egy borbélyt, most újra visszajött a divatba. Régen is azt hiszem, hogy tetszett, amikor kezelésbe vett.-tanácsolom, de ez nem kifejezetten az a tanács, amit ha nem tart be, fejét veszem. Inkább amolyan intelem, hogy bár ki most sem dobom az ábrázata miatt, a vendégeim láttak már rosszabbat is, mégis, ha olyanokkal üzletel, akikkel eddig is tette, ez igencsak rosszul fog mutatni. A többség külsőről ítél. Nem lep meg, én is így teszek sokszor, mikor üzlettársakról van szó. Egy pár szép cipő és varratott öltöny mellett, ha a zokni alól kilóg egy szőrös láb, mert abból már normálisra nem futja, szinte fel is állok az asztaltól, vagy el se megyek addig. Tudni kell viselni dolgokat, a város és a magunk fajta életének egyik velejárója az ilyesmi.
-Erről gondoskodhatok.-állok fel, s nyitom ki a szobából is nyíló raktár ajtaját, elsétálva az egyik hűtőládáig és kiveszek belőle egy tasak vért, amit aztán ebből a helyzetemből felé is dobok.-Az a pohár tiszta.
Abból pedig önthetsz, de üvegből nem ihatsz. Ez nem kocsma!
-emlékeztetem az íratlan szabályaimra, vagy inkább a kissé mániákus énem heppjeire, amiket ő már azt hiheti, hogy kívülről fúj. Bár, már az imént is sikerült meglepnem, ahogy nyakába ugrottam. Nálam sosem lehet tudni ugyebár.
-Pár telefon, pár e-mail, de semmi személyes. Meghúztam a határvonalakat, hogy hol az elég. Az egyiknek hála mehettem manikűröztetni.-nézem végig pirosra lakkozott körmeim, amik alig két napja díszelegnek ujjamon, hála néhány idegesítő kliensének, aki a nemből nem ért se elsőre, se másodjára.-Ha találkozol velük, kérj tőlük elnézést. Vagy inkább ne. Jönnek egy tiszta szőnyeggel, egy manikűrrel és azt hiszem még nem fejeztem be a kárfelmérést!-sziszegem bosszúsan a szavakat, s töltök magamnak a pohárba, ellentétben vele, én tartom magam a diétámhoz továbbra is. Bár a stresszes élet -hogy a modern kor problémái közé simuljak-, engem is elért.
-Lehetsz is te idióta barom!-nézek farkasszemet vele, hangom cseppet sem kedves, de még csak azt sem éreztetem vele, hogy örülök neki, hogy minden fáradozásom így értékeli.-Felejtsük el! Mik a jövőbeli terveid? Azon kívül persze, hogy nyilvánvalóan nem keversz ilyen zseniális helyzetekbe.-érdeklődöm miközben az asztalnak támaszkodom mellette és onnan nézek le rá, talán kicsit fölényeskedve, de épp úgy, mint máskor. Arcomról viszont immár semmit sem fog tudni leolvasni, ahogy az elmúlt percekben sem tudott. Az öröm jele eltűnt, ajkam kemény vonalba záródik, s bár angyali ábrázattal pislogok le rá, testtartásom egyértelműen üzeni felé, amit szavaim is: még nem felejtettem el, mit kért és minek tette ki magát is, nem csak engem. És ehhez pár kedves szó és hálálkodás édes kevés lesz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 14, 2017 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Általában adok arra, hogy jól nézzek ki. Egyrészt, a megjelenés fontos, önbizalmat kölcsönöz, másrészt pedig… szerencsére meg tehetem, hogy nem fukarkodom a pénzzel. Azonban ebben az esetben meg sem fordult a fejemben, hogy előbb hazamenjek. Szerettem volna látni Lzzy-t, és még mindig nem vagyok olyan jó formában, hogy előbb hazasétáljak, és onnan vissza ide. Nagy csorba esne a tekintélyemen, ha látnának sétálás közben összeesni. Inkább nem kockáztatom meg. Ráadásul, amíg Benedict pincéjében raboskodtam, Lzzy vette át az üzleteimet és érdekeltségeimet, így mondhatni… nála van a ”birodalmam” kulcsa. Nem kétlem, hogy jó munkát végzet vele, nem bíztam volna rá, ha tudom, hogy nem így lesz.
Meglep, hogy milyen közvetlen a reakciója, vele kapcsolatban már megszoktam egyfajta… baráti ridegséget, bármilyen fura, a szó pozitív értelmében. Lzzy-től általában távol állt a nyílt érzelemnyilvánítás, néha volt csak alkalmam hozzá, gyengébb pillanataiban, amikor általában csak kettesben voltunk, figyelő tekintetek nélkül. Akárcsak ebben az esetben mégis, meglep. Viszonzom az ölelést, kár lenne tagadni, hogy jólesik. És nem csak azért, mert a Benedict embereivel eltöltött idő után kiáltozni tudtam volna bármiféle barátságos emberi interakcióért.
-Lzzy, bájos vagy, mint mindig! – húztam mosolyra a szám. Nem ez az első eset, hogy ”fenyeget”, de azt már megtanultam, hogy jobb őt komolyan venni és nem magamra haragítani. Volt részem az utóbbiból, nem jártam túl jól. Ezt a tapasztalatom azonban nem osztom másokkal, hadd tanulják meg ő is saját kárukon. – Én már megbizonyosodtam. – miután kidobtak, tudtomra adva, hogy a poklom itt most véget ér, hacsak ismételten el nem követem a régi hibám, én magam is nehezen hittem először, hogy ez nem csak egy fájdalom szülte lázálom. – Pedig azt hittem, tetszeni fog. – mondtam, ahogy végigsimítottam a szakállamon. Tény, nem kölcsönöz nekem valami fiatalos külsőt. Habár, majdnem kétszáz éves vagyok, még így is letagadhatnék jó pár évet, nem igaz? – Igen… enni azt most tudnék. – bólintottam hálásan mosolyogva. Benedict nem aprózta el a büntetésem, pontosan tudta, hogy mit kell tegyen, hogy szenvedjek. Néha ehhez elég volt, hogy ült a kanapéján. Számolni sem bírtam hányszor száradtam ki újra és újra.
– Remélem nem zaklattak a távollétemben. Tudod milyen… kicsinyes tudok lenni. – egy igencsak nagy jellemhibám az, hogy… rendkívül féltékeny természet vagyok. Mindenre. Nem tűröm jól, ha mások igyekeznek rátenni a kezüket arra, ami az enyém. – Hálás vagyok, Lzzy. Többet segítettél, mint hinnéd. – nem csak azzal, hogy átvette az üzletemet. Nem látogatott meg ugyan sokszor, nem is tehette volna meg, de szükségem volt arra, hogy lássam. Most pedig, kiszabadulva, csak még inkább szükségem volt erre. Benedict a fejembe véste, hogy milyen következményekkel jár, ha… ismét próbálkozom ellen valamivel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 02, 2017 7:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Magassarkúmból kibújva, lábaim az asztalra dobom, és a mennyezet falát bámulom, holott az ölemben lévő papírokat kellene helyette átnézni. Mégis, nehezemre esik, és ha azon felül is emelkedem, hogy a napirendem jócskán felborult, a tudatlanságomon kevésbé tudok túllépni. Csendes napok telnek el, hírek nélkül. Az egyik opció szerint nem kellene gondolkodnom, mert olyasmit is bevonzok, ami nem is történt meg és nem is engedtem volna, hogy megtörténjen. Ha Luke meghal, az az oktondi, minden lében kanál, bűzös biztos nem éli meg a reggelt. A papírokat szorongató kezemnek hála a lapok idővel ropogva engedelmeskednek, s kis híján körmeim átszakítják azokat. Kifújom a levegőt, és a másik opcióra nem gondolok. Elolvasom egyik sort, majd a következőt, de tudatom képtelen befogadni az információkat. A mai napon többen is betértek már hozzám, így a közeledő léptek zajára felmordulok. A poharamban lévő piát megiszom, leerőltetem a lábaim az asztalról és visszabújok a magassarkúba, hogy akárcsak napközben, most is a tökéletes kisimultság, és egyensúly jegyében tündököljek, holott szét vet az ideg.
Mikor lenyomja az érkező idegen az ajtót, felsóhajtva erőltetek arcomra könnyed maszkot, de ahogy belép, és megszólal, a maszk lehull, megkönnyebbültség és boldogság nem várt elegye ül ki vonásaimra. Feleszmélve a pár másodpercig tartó sokkból, felpattanok a székből és meg se várva, hogy mit reagál, kihasználom a sebességem, és szorosan magamhoz ölelem. Ez aligha olyasmi, amit mindenkivel megteszek, sőt, olyasmi sem, ami rám jellemző.
-Rég találkoztunk? Elment az eszed? Még egyszer ilyen helyzetbe hozol, kitépem a szíved, kitöröm a nyakad és amikor a szellemed már azt hinné, hogy megpihenhet, visszahozlak újra és újra, hogy átéld azokat a kínokat.-szorongatom, mintha az életem függne tőle, majd elengedem, és erőteljesen a vállába csípek.-A biztonság kedvéért.-húzódik féloldalas mosoly ajkamra, és fejem ingatva, próbálok hinni a szememnek. Nos, nem tagadni való dolog, nem megy. Legutóbb kis híján élet-halál között lebegett. Arcát vizslatva látom a nyúzottságot, hosszabbra nőtt haja és szakálla, ha nem is elcsúfítja arcát, de a fiatalos vonásait jócskán elrejtik.-Egy fodrász és egy kis nyírás jól jönne. Esetleg éhes is vagy?-szaladok kissé előre, a tőlem megszokott hévvel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 02, 2017 3:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


A zakómat a kezemben fogva léptem be a klubba. Nem mondanám, hogy ismerős vagyok itt, de Lzzy miatt jó párszor megfordultam már a helyen. Ugyanakkor nem itt, a publikus részén. Nem szóltam még neki arról, hogy kiszabadultam, úgy döntöttem inkább… meglepetésnek szánom, hogy már nem éheztetnek, kínoznak és próbálnak egyéb találékony módon … jobb belátásra bírni. Benedict nem éppen egy könnyen megbocsátó alkat, ezt sejtettem és a tapasztalataim is pontosan azt súgják, hogy még egy dobásom aligha van. Egyszer elárultam, még egyszer öngyilkosság lenne. Nem szeretem a szerencsére bízni a dolgaimat, de kétségkívül igaz, hogy… még így is olcsón megúsztam a dolgot.
Ahogy azonban Lzzy irodája felé venném az irányt, egyből utamat állják. Nem meglepő, nyilvánvalóan nem teheti be csak úgy valaki a lábát oda. Én kivételt jelentenék, de … tekintve, hogy egy impozáns csöves benyomását keltem, nem meglepő, amiért vonakodnak beengedni. Nem mentem haza, hogy rendbe szedjem magam, habár az arcukat elnézve, lehet, hogy mégiscsak így kellett volna tegyek. Akárhogy is, végül sikerül őket meggyőznöm arról, hogy ki vagyok, ők pedig elállva az utamból, elérhetővé teszik számomra Lzzy irodájának ajtaját.
Kopogok, majd benyitok. Fáradt mosollyal nézek az asztala mögött ülő nőre. Nem igazán vagyok tudatában annak, hogy mennyi időt töltöttem Benedict pincéjében, egy bizonyos pont után elvesztettem az idő érzékem, mikor pedig elengedtek, a legkevésbé ahhoz volt kedvem, hogy kérdésekkel traktáljam a fogvatartóm. Megadtam neki, amit megakart, mikor pedig azt mondta, hogy távozhatok, éltem is a lehetőséggel, rám nem jellemző módon szó nélkül. Emberként is ismertem hasonlókat, mint ő. Ha valakinek nagyobb hatalma van, jobb nem feldühíteni.
-Jó látni, Lzzy! – üdvözöltem a nőt, majd az egyik szék támlájára fektettem a zakóm. – Gondoltam beugrok és megnézem, hogy vagy… rég nem találkoztunk. – mosolyogtam rá, mintha csak egy üzleti út miatt lett volna így.  A pontos idejét nem tudom annak, mikor nálam volt, de … ha őszinte akarok lenni, nekem az egész sokkal többnek tűnt, mint amennyi valószínűleg volt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Kedd Júl. 05, 2016 4:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Luke and Lzzy

-Örömmel foglak.-mosolyodom el elégedetten, mikor a képességemre tereli a szót, hogy vitatkozni velem nem éri meg, mert vagy meggyőzhetetlen vagyok... vagy...nos, ez az egy opció van jelenleg.
Én voltam az idősebb, mégis ő rohant mindig a lehetőségek után, de jelenleg én is mondhattam volna, amit ő. Nem éri meg vele vitatkozni. Elhatározta, amit el kellett határoznia, most pedig önként és dalolva vonul vissza a múltja egyik ballépésébe, és veszi tudomásul, hogy börtönbe kell vonulnia, mint egy szánalmas bűnözőnek. Sajnos, én ezzel az érzéssel nem tudok egyesülni és eszemben sincs pártolni az ötleteit.
-Szánalmas.-reagálok ennyit az ösztönzésére és a támogatására, mivel biztosítani akar, hogy jó ez így. Vele ellentétben én képtelen voltam rózsaszín habos-babos felhőket látni és élvezni az életet, míg ő nem is tudom, hogy túléli-e majd a napokat. Nem nyugtat meg, hogy minden az én kezembe kerül és én leszek az irányító szerepben. Nem voltam annyira hataloméhes, hogy az övét elvegyem. A magam üzletei, a magam élete tökéletesen elég volt mindig is.
-Mert te aztán nem vagy az! Borzalmasan hülye ötleteid vannak, ugye tudod Luke Meyers?-nem sűrűn hívom teljes nevén, ha így teszek azért van, mert egyszerűen kiborít. Hiába erősködik, nem fogok neki hinni, ideje lenne, ha ezt előre elkönyvelné, sőt, akár írásba is adom neki. Féltettem, hát nem hiszem, hogy ez akkora baj lenne. Ez olyan volt, mintha tűzön sétáltam volna, s abban reménykedtem volna, hogy fene a vámpír énembe, nem fogok úgy se lángra lobbanni.
-Felfogtam na.-intem le ennyivel, mielőtt végleg elöntene a dühöm, melyből már nem lesz visszaút, sőt, épp ellenkezőleg, az kerülgetne a végzetes őrületbe. S ha eddig nem voltam elég idegeskedő, mondhatni körülményes ember, akkor milyen leszek ezek után?
Ajkamra egyik pillanatról a másikra ül ki egy mosoly. Őszintén szólva a botlásaim nem zavartak, de azt hiszem őt sem. Ezen alkalmak emlékezetesek, de nem zavaró tényezők voltak a kapcsolatunkban.
-Majd igyekszem, de ezzel is jelezném, hogy nem nyeltem le a békát, szóval viseld el.-hiába a mosoly, szemem elárul előtte megint, és tényleg úgy nézek rá, mint aki épp keresztbe akarja lenyelni itt helyben.-Mernél mást mondani!-rándul meg szám szarka és egyik szemöldököm egyszerre, még szép, hogy ezt mondta, más különben végérvényesen kitörném a szép nyakát.-Tudod, ez a kevés a pozitív vonzata, más nincs is és nem is lesz.-tisztázom. Bár megjátszani magam sosem esett nehezemre, és az élet bármely részére kiterjedhetett ez, de kifejezetten nem lett volna az se jobb, ha akkor is így kellene előtte állnom, amikor kilóg belőle egy karó vagy csurom vér. Akkor nem baj, ha a dühöm kicsit ott motoszkál bennem.-Jól van apa, nem lesz bajom. de most menj, mielőtt páros lábbal rúglak ki. Nekem itt dolgoznom kell, ellentétben veled, én ugyanis nem megyek börtönszabira.-veszem ki kezéből az üres poharat, és teszem az enyém mellé, majd kinyitom az ajtót, és mielőtt tulajdonképpen észbe kapnék, szorosan magamhoz ölelem, ami kifejezetten nem volt szokásom senkivel sem, pláne nem vele.-Vigyázz magadra, hallod! Emlékezz, hogy mit ígértem. És ahogy bent vagy, érd el, hogy a látogatói köröd erősíthessem.-szorongatom vállára hajtva fejem, majd elhúzódva rúzsommal mit sem törődve, csókot nyomok arcára, és elengedek egy futó mosolyt arcomon. Az már más kérdés, hogy a könny hirtelen maró érzése torkomban érződik, és úgy harcolok, hogy ennek jelét ne lássa távozásáig. S miután kisétál a bárból, összeroppantom a poharat, míg próbálom a tálcára rakni, s magamban mormogva kiszedegetem a szilánkokat tenyeremből, és szólok az egyik felszolgálónak, hogy pucolja össze a maradványokat.


|| köszönöm a játékot :hug:
▲▼
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 04, 2016 9:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Lzzy && Luke


Emlékeztess rá legközelebb, hogy ne vitatkozzak veled. – csóváltam meg a fejemet. Nyilván volt abban valami, amit mondott, de mivel ezt a megoldást választottam, ki is tartottam mellette. Nem álltam készen meghalni, és bár esély volt rá, hogy így fogok járni, bíztam abban, hogy élve fogom megúszni ezt az egészet. – Nekem nem, Lzzy, és nem akarok a következő lehetőségig várni! – az már túlkéső lenne. Emberi létem óta próbáltam feltörni a nyomorból, amibe születtem, számomra az idő sokkal inkább… ellenfél volt, mint számára. Ellenségeim voltak bőven nem akartam nekik megadni azt a lehetőséget, hogy még kitudja meddig könnyű prédának tűnjek a szemükben.
Nem úgy fogsz, hogy abból bajod származzon! Ennyi elég, így tudsz foglalkozni azzal, amivel a távollétemben kell! – az üzletem ugyanis az övé lesz addig, amíg nem vagyok a háznál, és pont emiatt jó az, ha minél kevesebb baja származik ebből az egészből. Valakinek meg is kell tartania azt, amink van.
Ne légy ilyen színpadias! Megbízom benned, ezért hagyom rád, amíg távol vagyok! – direkt megnyomom az ”amíg” szót, bár feleslegesen, jól tudom, hogy nem fogom őt meggyőzni arról, hogy nem halok meg. Pedig ismerhetne, mindent megteszek, hogy ez ne következzen be. Egyszer már meghaltam, másodjára nem szándékozom. Több lenne, mint kínos.
Őszintén sajnálom a dolgot, Lzzy, de… mindennek ára van, és valamelyikünknek meg kell azt fizetnie. Ez most én vagyok. – nem ringattam magam soha tévképzetekbe, tudtam, hogy találkozni fogok még Benedict-tel, de reméltem, hogy lesz már akkora hatalmam majd, hogy ne tudjon csak úgy bosszút állni. Ennél a helyzet most rosszabb, hiszen segítséget kérni megyek oda. Azonban… a történelem során ennél rosszabb helyzetből is jöttek már ki nyertesen.
A szavait hallva felnevetek. Milyen igaza is volt. – De kellemes botlások voltak. – mondtam, majd megcsóváltam a fejemet. – Most azonban nem erre gondoltam. Csupán csak… ne nézz rám úgy, mint aki helyben megölne. – hamarosan amúgy is csak így fognak rám nézni, úgyhogy nem most szeretném elkezdeni ez az egészet. – Nem, makulátlanul festesz, mint mindig. – kevés dolog volt az életben állandó, ez az egy annak számított. – Látod, van pozitív eredménye a… kis vitánknak. – rántom meg a vállamat mosolyogva, mielőtt kortyolnék a poharamból. Igyekeztem nem túl gondolni a helyzetet. Abból csak a baj van. – Csak azért aggódom, mert tudom, milyen vagy. Nem szeretném, ha a szomszédos cellába téged kéne viszont lássalak. – a legkevésbé sem, bár szerintem ezzel ő is tisztában van. Hirtelen haragú, uralkodnia kell magán, és úgy látszik itt most szükség is lesz erre, jobban, mint eddig.



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 02, 2016 2:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Luke and Lzzy

A kérdés jogos ugyan, de válaszra sem méltatom, így az is egyértelmű lesz. Sokakkal ellentétben mi elválasztottuk a szórakozást a munkától, és még mindig itt voltunk.
-Nem, de azért többet vártam, mint holmi tényközlést, hogy oké, holnap kész vagyok meghalni!-hiába próbál okokat, érveket felsorolni, elhitetni, hogy a dolgok egyenesbe jönnek és jól fognak menni, ilyesmiben még csak reménykedni sem mertem, nem is értettem magam, hogy miért nem. -Még, hogy nem nekünk dolgozik, ez jó vicc volt!-ismét egy vitapont, ugyanis az én meglátásom szerint, pont, hogy nekünk dolgozott, hisz én még itt voltam, és álmodni sem mertem volna pár éve, hogy ennyi ember próbál rajtam keresztül előnyt szerezni, miközben én rajtuk keresztül szereztem előnyt, ők pedig megragadtak a másikkal való ellenségeskedésen.
Felhőkölök ismét, ahogy az ő sara nem az enyém részhez ér, és egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem csaptam még a falhoz, megpróbálva ezzel némi észt rázni abba az ürességbe, amit a nyakán hord.
-És gondolod, hogy én sehogy sem kerülök a képbe? Ne legyél ennyire naiv, ebben a világban semmi sem titok.-a nem fogok meghalni részre külön ki se térek, tudja jól, ahogy én is: meggyőzni nem fog. Sem most, sem a jövőben.
Elegem volt ebből az egész helyzetből, ahogy abból a gondolatból is, hogy ő is hiába mond nekem bármit, s én neki szintén, egyikünk sem tesz egy lépést sem a másik irányába, s végül úgy is nekem kell engednem. Nem voltam az anyja hogy engedélyt adjak, most mégis arra kért, és elég nehezen ment ezt figyelmen kívül hagyni.
-Ennyi erővel a végrendeleted is rám bízhatnád, hogy mindened az enyém. Mennyire jól hangzik!-csapom össze tenyerem, míg megjátszott örömöm olyan kétszínű, hogy szinte szembe csapja, nem csak őt, de még engem is.
-Az sem érdekelne jobban, ha szívesen tennéd!-vágok vissza, próbálom lehalkítani magam, de nem megy. Ahogy közelebb jön, a távolság túl kevésnek tűnik, hogy ne akarjam a szívét a kezem között tartani és megmasszírozni kicsit. Le kell hát nyelnem ezt az egész elvetemült, beteg és felettébb botrányos, vakmerő öltelet, mindehhez jó képet kell vágnom, és hiába az ellenkezésem magammal szemben, tudom jól, ő volt az egyetlen dolog a múltamban, amit sosem bántam meg, s talán nem volna rossz, ha a jövőben is meg tudnám tartani ezt az egészet.-Biztos lehetsz benne, hogy be foglak!-sziszegem, inkább az orrom alatt, mintsem neki szánva konkrétan, és bármennyire nehezemre esik ellenkezni, a mosolyom egészen haloványan, de kiül arcomra, ahogy a jövőről és az eltöltendő időről beszél. Mellkasom előtt keresztbe font karokkal veszek egy mély levegőt, lassan és megfontoltan kifújva, míg érzem, ahogy lassan lehiggadok.
Elveszem a poharat, pár másodpercre lehunyva szemem, megdörzsölöm a homlokom, és ráemelem tekintetem, már kevesebb düh látszik rajtam, mint eddig.
-Emlékeztetnélek, hogy a "jól érezni magunkat" csak párszor előfordult botlás volt.-e mellett kitartottam, ahogy ő is. És meg sem várva, hogy koccintsunk, lehúzom a poharam tartalmát, és az asztalomhoz sétálva leteszem arra.-Miért kellene? Rosszul nézek ki vagy miből gondolod, hogy kellene? Ha meglátogatlak, legalább nem kell megjátszanom magam, hogy mennyire dühös vagyok rád.-válaszolok kérdésére őszintén, míg nekitámaszkodom az asztalnak, kezeimmel kétoldalt megtámaszkodva, s magassarkúm a szőnyegpadlóba vájva.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 27, 2016 9:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Lzzy && Luke


Mikor kezeltelek úgy, mint nem egyenlő felet? – pillantottam rá mosolyogva. Igyekeztem mindig éreztetni vele azt, hogy nem gondolom úgy, felette állok. Persze, lehet néha nem sikerült, nem lenne túlzottan meglepő, ugyanis néha igencsak… irányításmániás vagyok, de alapjaiban véve mindig próbálkoztam nem felé helyezni magamat. Úgy gondolom ez inkább sikerült, mint nem.
Az, hogy halhatatlanok vagyunk nem biztosíték semmire, Lzzy! Nem várhatunk örökké, mert az idő nem nekünk dolgozik! – míg mi nem leszünk erősebbek, mások igen, és ők könnyen taposhatnak el, mikor legközelebb elérkezettnek látnánk az időt. Ezt akarom megakadályozni. Tényezővé akarunk válni, és nem léphetünk úgy feljebb, ha nem kockáztatunk. Én kész vagyok kockáztatni.
Nem kértél, mert nem kellett! És nem fogok meghalni! – ráztam meg a fejemet. Ebben persze koránt sem voltam annyira biztos, de nem akartam folyton azt mondogatni, hogy meghalok. Ugyanannyi esélyem van, ha azt mondom, hogy életben maradok, igaz?   Én árultam el, nem te, ez az én saram, nem a tied! – előbb-utóbb mindenkit utolér az árnyéka, azt szokták mondani. Engem talán most ért utol, és nem akarok tovább futni előle.
Felsóhajtok a kirohanását hallva. Számítottam rá, hogy nem lesz könnyű ezt előadni neki, de esetében semmi konkrétra nem számítottam, tudtam, hogy milyen, így hát felkészültem a legrosszabbra. Ami úgy tűnik nem volt elég. Nem arról volt szó, hogy nem érteném őt meg. Megértettem, tökéletesen. De úgy éreztem, hogy az idő szorít, és más lehetőségek híján, a kevésbé legrosszabbat próbáltam választani. Sokat elmond, hogy ez az. – Vedd úgy, hogy végső esetre ez az utolsó dolog, amit kérek tőled! – ha meghalok, ő nem halhat meg. Azt akarom, hogy használja a fejét és csinálja azt, ami a legjobb neki. Túlélő típus, menni fog neki, ha nehezen is. Ugyanakkor, mint mondtam, nem szándékozom meghalni, próbálom úgy felfogni a dolgot, hogy esélyem van onnan élve is távozni majd. Valahogy kénytelen leszek megoldani.
Hidd el, nem szívesen kérek tőled ilyet! – ezt teljesen őszintén mondtam. És nem is teszem szívesen azt, amit teszek, de jobb megoldást időszűkében nem látok. – És nem is kell többet, ha mindez sikerül. – realista vagyok, nem álmodozó, nem mondhatom azt, hogy mindenképp sikerülni fog, mert én magam sem hiszek ebben. De magamban annál inkább. – Sőt, ha sikerül, azt sem bánom, ha bezársz! – mosolyodom el, próbálva oldani valahogy a feszültséget. Nem a legjobb módon, de valahogy ezt is el kell kezdeni. – Most pedig…   kezdek bele, ahogy az asztalhoz lépek, hogy újra töltsem a poharainkat.  … csak érezzük jól magunkat, rendben? – nyújtottam felé a poharát. – Szeretném, ha a… barátságosabb Lzzy-vel tölthetnék el még egy kis időt. – gyanítom ugyanis, hogy nem sok barátságos dologban lesz részem, miután találkozom Benedict-tel. – Ugye nem kell aggódnom azért, hogy mi van veled? – pillantottam rá kérdőn, de mosolyogva az első korty után. Nem szeretném, ha bajba sodorná magát valami meggondolatlan tettel. Szeretném, ha elég lenne csak magam miatt aggódni majd.



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Jún. 26, 2016 11:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Luke and Lzzy

Jobbnak látom nem firtatni a kérdés és inkább nyelvembe harapva megakadályozni, hogy a hazugságok meglátása nem kifejezetten egyéni képesség manapság, de inkább nem kötözködöm. Érzem, hogy valami olyasmi jön, ami nem nyeri el tetszésem, és ez az érzés nem igazán tetszik.
A megjegyzésére mégis valami megolvad bennem és elmosolyodom, s tulajdonképpen simogatják szívem szavai. Nem mondom, hogy a büszkeség, sokkal inkább a tény, hogy egy őrült világban legalább egy valakire számíthatok biztosan.
-Csak azt vedd figyelembe, hogy egyenlőek vagyunk.-nem a hiúság szól belőlem, de tudhatta, nehezemre esik eltűrni, ha valaki fentről dirigál, inkább voltam valakivel egy súlycsoport, mint holmi uralkodó alatt földön csúszó alattvaló. A szabadságom mindig is az enyém volt. Ehhez most is tartottam magam, s ragaszkodtam hozzá.
S mivel a megérzéseim nem csalnak, mondjuk úgy, hogy soha, most is az elfogó rossz érzés beteljesedett. Az ötlete és a szöveg, amit levág, szinte kifordít a pillanatnyi nyugalmamból és mérhetetlenül dühös leszek rá. Ennek pedig ő fog örülni a legkevésbé.
-Nem, nem muszáj vakmerődnek lenned, de a jelek szerint hülyének igen!-ez nem az a része a beszélgetésnek, ahol a gondolatok elrejtése a cél vagy a valóban kimondani akart dolgok elhallgatása. Tudta, hogy amúgy is, ami a szívem, az a számon, és ha ekkora marhaságra készül, pláne nem fogom hátba veregetni és azt mondani neki, hogy : "Jól van drágám, menj csak, áldásom adom!". Nem vagyok sem a Szűz Márai, sem senki más, aki engedi a fia életét feláldozni, én pedig az egyetlen embert nem fogom hagyni, hogy a halálba sétáljon, akire évek, évtizedek óta számíthatok, szinte rendületlenül.
-Jézusom Luke, te hallod magad? Nem kértelek szőke hercegnek fehér lovon, hogy menj a halálba. Különben is, miért kellene helyettem meghalnod? Még csal nem is ismer az a...-sziszegem fogam között, de nem mozdulok, addig jár jobban, míg körmeim a saját tenyerembe vájom, nem az ő nyakába, ahogy kivágom az ajtómon. Felhúzva orrom, voltaképp elkönyvelem ezt egy dicséretnek, de haragom és dühöm jelenleg elfeledteti velem, hogy milyen is az, mikor valaki dicséretet oszt ki azért, mert az elragadó nő szerepe mögött egy igencsak heves dáma lapul.
-Ez annak fejében kedves elvárás, vagy akarás, hogy te, az én kérésem figyelembe se véve, besétálsz egy helyre, ahonnan nincs esélyed kijutni csak úgy. Már megbocsáss, de szarok rá, hogy mit akarsz!-elérte, hogy végleg elködösüljön az agyam és talán még soha nem voltam ennyire kiakadva tőle. Felállok és hátat fordítok neki, mielőtt megfordulna bármi más a fejemben, és jelenleg úgy érzem, hogy az egész szoba összezsugorodik és érthetetlen okoknak köszönhetően inkább börtönömmé válik, ahonnan szabadulnék. Ez olyan, mint egy rossz álom, és pontosan tudom, hogy nem gondolja azt, hogy túldrámázom. Tudja, hogy mit jelent nekem, tudja, hogyha senki nincs, aki emlékeztessen pár dologra, kérdés nélkül gyilkolok, s kapcsolok ki ismét. Mert nem én voltam az a típus, aki szeret az érzelmeivel harcolni, az távol álljon tőlem.
-Te komolyan nem vagy eszednél.-rázom meg fejem az ablakon kibámulva, mikor mindenféle irónia nélkül a társaságról áradozik egy sort. Összeszoruló állkapoccsal fordulok felé, mikor mögém lép. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy eltörve bordáit, megsimogassam-e a szívét egy kicsit, de elvetem ezt az ötletet, ha már úgy is mindenképp kínoztatni akarja magát, legalább ne én kezdjem el a kínzások sorát.
-Jól jegyezd meg, amit mondok. Egyszer kérsz tőlem ilyesmit, soha többet. Mert legközelebb kitöröm a nyakad és addig tartalak a bár pincéjébe, míg ki nem vered a fejedből az ekkora baromságokat. Értve vagyok?-hangom még mindig nem enyhül meg, ujjaim még mindig ökölbe szorulnak, körmöm viszont szépen lassan visszahúzódik bőrömből, ami gyorsan be is gyógyul, némi vért hagyva tenyeremen.


Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Iroda

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Lélek-kristály Iroda

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Apocalyptic
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 26 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3