Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 24, 2017 8:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Bár én azt kérem, hogy nyílt lapokkal játszunk, én erre képtelen vagyok. Tudtom, hogy ez jó pár dolgot megnehezít, de könnyebb volt így. Nekem. S voltam olyan önző, hogy az ő oldala jelenleg kevésbé érdekeljen. Kérdezősködött, amiért nem tudtam hibáztatni. És sosem voltam annyira naiv, hogy minden falat leromboljak magam körül. Illetve voltam. De pont azért tartottam itt, azért álltak ezek a falak. Egy csapda, egy csalódás elég volt.
-Vonzó? Okos? Tudod, most egy halom pasast hazudtoltál meg, aki ide belépve elsőre egészen mást lát meg.-pislogok sűrűn, megvető mosollyal. De ő más volt, kivétel és valamiért mindig is ebben a szerepben díszelgett előttem. Túl sok idő telt el... hány évnyi is? Már szinte magam sem tudom számon tartani, s nem is akartam. Dolgokra emlékeztetett a múlt, amik elmúltak, amiket jobbnak láttam nem bolygatni. Nem voltam angyal, s ezért csak ő nem vetett meg. Mert ő sem volt az. Ezt viszont nekem köszönhette, hisz én tettem azzá, ami most. Én formáltam, még ha tudatosan nem is realizáltam ezt sosem.
-Túl sokat kérdezel...-állapítom meg egy halovány mosollyal, és egy biccentéssel engedek, tőlem nem éppen megszokott módon.
Megnyílok, már amennyire elsőre lehet. Elárulom a nevem, apróságokat, morzsákat, amik az elmúlt közel háromszáz évben meghatároztak. Amiknek hála most itt voltam, s az voltam, aki.
-Nos...-merengek el a kérdésén, majd vállat vonok.-Volt,
aki így hívott, még mielőtt ez az évszázad vagy az előző elkezdődött volna. Fogalmam sincs miért tartottam meg. Talán azért, mert az Elizabeth név igazolná a külsőm.
-bár vonzó nőnek titulált, a korban, amiből származtam épp úgy vonzó nő lehetettem volna, legyezővel a kezemben, fűzőbe csomagolva, magasra nyomott mellekkel. De sosem voltam olyan, mint mások.-És ahogy mondtad, vonzó nő voltam, de nem akartam az lenni.-mosolyodom el, és ez a mosoly nem hazudtol meg abban, aki voltam, s vagyok. Rám jellemző volt, semleges és sejtelmes. Meglepően nyugodt arcom mégis minden más érzelemtől mentes.
Egészen addig míg fel nem tesz pár egyszerű, ártatlan kérdést.
-Emberként? Naiv, egyszerű, félénk. De ha valamit, hát ezt megtanultam. Az ilyen embereket kihasználják, megtörik, és én nem akartam ilyen lenni. Nem volt megrázkódtatás. Semmi. A szüleim meghaltak, öregek voltak, én későn érkeztem a családba, ők korán távoztak az én életemből. Miként változtam át? Már magam sem tudom mi volt a pontos okom rá...-gondolkodom el magam elé meredve, ami viszont nem jellemző rám. Ujjamon lévő napgyűrűm nézem, s csak akkor nézek rá, mikor alig láthatóan, de megmozdul a székben velem szemben.-Tudjuk jól, hogy a részleteket nem fogom elmondani. Te is tudod. Ahogy mondtad, okos nő vagyok. És ezt ellened is felhasználom, te mégis itt vagy és nem máshol. Sosem értettem mi tart még mellettem, hisz én semmit nem adtam neked. Nem kell a hálád, sosem kértem tőled ilyesmit. Hisz akárhogy is nézzük, egyszer megöltelek. Semmi biztosítékod nincs, hogy nem teszem meg még egyszer.-mutatok rá a lényegre, hangom semleges, de merengő, arcom viszont rezzenéstelen, ahogy kimondom a szavakat. Mintha nem érdekelnének a részletek, hogy el-e vagy hal. Ez mégsem volt így. De kétség sem fér hozzá, ha kell, kikapcsolok, ismét. Ezt a részletet például zseniálisan eltitkoltam eddig. Nem tudta, hogy ki voltam, mikor őt megöltem. A bennem tátongó üresség akkor és most is csak az enyém volt, nem osztoztam rajta.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 14, 2017 5:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Soha nem volt gondom abból, hogy motivációt találjak magamnak. Nyomorban nőtem fel, gyerekként megtapasztaltam már, hogy milyen érzés elnyomottnak lenni, milyen érzés, mikor kihasználnak. Egész életemben ebből akartam kitörni, az alacsony származásom ellenére, mindent megtettem, hogy minél többre vihessem. Az életben ez nem sikerült, csak miután Lzzy … megajándékozott az örökkévalósággal. Új kapuk nyíltak ki, olyan lehetőségeim voltak, melyeket emberként soha nem érhettem volna el. Akik elnyomtak, azokat már én nyomtam el. De mindig volt, aki felettem volt, aki belém törölte a lábát, aki megalázott … a hatalom nem véges, mindig van több, és ha nem törekszik rá az ember, elveszik tőle azt, amit úgy tartogat magának.
-Már megtettem. Magam tépem ki annak a szívét, aki mégis próbálkozna. – Lzzy-t mint egy ügyfelemet vontam be mind ebbe, nemmint üzlettársat. Névleg tehát nem az, és éppen ezért előre szóltam Benedict-nek, hogy értesítse az embereit: az ügyfeleimnek okozz mindenfajta kellemetlenség olyan, mintha azt személyesen nekem okozták volna. Azt pedig én sem viselem valami jól. Bízom benne, hogy van annyi eszük, hogy tartják magukat Lzzy esetében ahhoz, miszerint mindent a szemnek, de semmit a kéznek. Nem jár jól az, aki mindezt elfelejti. Lzzy pedig több volt, mint egyszerű üzletpartner, így az őt ért kellemetlenségek, az enyémek is voltak, még inkább.
-Eddig sem titkolóztam előtted, Lzzy. Nem most fogom elkezdeni. – ez így nem teljesen volt igaz. Meg voltak a magam titkai, ahogy neki is az övéi. Azonban, azon ügyekben, amik őt is érintették, igyekeztem minél többet mondani neki. Ha valamiről nem tudott, az csak azért volt, mert az az ő javát szolgálta.
-A szemed, az arcod, a testtartásod, az idő, mióta ismerlek… -  vontam meg a vállam, halovány mosollyal az arcomon. – Nemcsak vonzó, de okos nő is vagy, Lzzy. – válaszoltam, ezúttal komolyan. Okos nő, éppen ezért nem fog bennem soha maradéktalanul megbízni. Jól teszi, a helyében én is ezt tenném. A kétely nem rossz, amíg nem uralkodik el rajtunk.
Némán, halvány mosollyal figyelem, ahogy felteszi a lábait az asztalra, majd kérdőn pillantok rá, bár tudom előre a válaszát. – Nekem szabad? – nem gondolom komolyan, ezt láthatja rajtam, csupán csak … hiányoztak az ilyen apróságok, míg Benedict szerényen pincének hívott személyi börtönében voltam.
-Elizabeth … -  ismételtem meg a nevét. Fura lett volna mostantól így hívni őt. – Miért pont a Lzzy? – furdalta az oldalam a kíváncsiság. – Miként változtál át? Milyen voltál emberként? – nálam fiatalabb lehetett, mikor átváltozott, én nálam sokkal nagyobb dolgokat hajszoltam halandóként, őt azonban elég ambiciózusnak ismertem meg, ha emberként valóban csak tengődött, akkor … ez később vált jellemzővé rá.
Több dolog is érdekelt vele kapcsolatban, de nem szerettem volna egyből ezekkel letámadni. Tudom, hogy nem szeret a múltjáról beszélni, jól példázza az, hogy eddig nem is tette meg. Nekem lényegében ő a múltam, ő változtatott át, és többet is tud rólam, mint bárki más. Hiába ismerem őt, ha akar, ugyanúgy manipulálni tud, mint másokat. Mindössze annyi előnyöm van, hogy ismerem őt, de férfi vagyok, és ennek a hátrányait is élvezem, amit Lzzy könnyen ki tud használni.  
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 07, 2017 8:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Örök optimizmusról papolni nekem nem kellett. Csapongó ember lévén többször hajlamos voltam mindenben a rosszabbat, mint a jót látni, s jelen helyzetben semmi jót nem láttam egyenlőre. Azon túl, hogy ő felettébb úgy tűnt, élvezte, hogy kiboríthat az eszeveszett viselkedésével. Nem értettem, hogy ez az egész neki mire volt jó, de próbáltam az ő szemszögéből is szemlélődni. Nem titok, nem igazán akart a dolog összejönni, az ő nagy bánatára. Így ugyanis én kitámasztottam és egy tapodtat sem akartam mozdulni, s ezzel egyetemben a véleményem is egy helyben lecövekelt mellettem. Ezzel meg kellett küzdeni, de nem hittem, hogy épp ő ne küzdene azért, amit el akar érni vagy el akar hitetni másokkal.
Szemem megvillan, ahogy biztosít róla, hogy újabb nehéz köröket senkivel sem kell lefutnom a zseniális közeledése miatt, ami nekem édes kevés volt ahhoz, hogy fejvesztve tegyem szét a lábaim bárkinek. Nem voltam az a típus és ezt szerettem, ha más is tudja és más is tisztában van ezzel az apró ténnyel.
-Nem is ajánlom nekik. És ezt ajánlom, hogy velük is tisztázd.-sziszegem ingerülten. Bár könnyen tűnhettem olyannak, aki sok mindenre képes, de ennyire mélyre sosem süllyedtem volna senki miatt. Az elveim mások voltak, mint a játék, amit űztem. Ott a csábítás sok más dologhoz kellett, de beteljesülni nem sűrűn teljesültek be a ki nem mondott vágyak. Az enyémek ellenben igen sokszor sikerrel zárultak. Szerettem győzni és irányítani, elvenni, ami akartam, de tartani magam az eredeti felállásokhoz.
-Mindent akarok tudni. Játszunk nyílt lapokkal.-javaslom, de hangom olyan határozott, hogy már inkább parancsnak hatnak szavaim, mintsem kérésnek, s ez talán szintén nem volt véletlen. Eszem ágában sem volt lemaradni, pláne, hogy a tudás hatalom elv igen sokszor nyert alátámasztást is, sok ügyben.
-Ki mondta, hogy nem bízok meg benned?-érdeklődöm, miután azt az egy korty vért magamba tuszkolom. A kérdés viszont nevetségesen hat számból, és egyenesen kifejezi, hogy bármennyire is akarom tagadni, egy kis részem mindig is kételkedni fog benne és a döntéseiben. De személy szerint ezeket az érzéseket én igencsak helyénvalónak találtam.
-Oké, értem.-biccentek, és végre ismét eljutok arra a pontra, hogy asztalom mögé sétáljak és leüljek a székembe. Lerúgom lábamról a cipőt, hogy aztán könnyed mozdulattal dobjam fel azokat az asztal tetejére. -Mit akarsz tudni rólam?-érdeklődöm őszintén, bár hangom még mindig dacos és zaklatott, de arckifejezéseim már valamivel finomabbak és kevésbé zavaró az ellenszenv, ami eddig vonásaim is uralta.-1723 telén születtem Red Lionban, Pennsylvania állam egyik városban,
Elizabeth Rosemarie Morrow néven, a szüleim megöregedtek, meghaltak, és mivel nem voltuk se gazdagok, se szegények, csak tengődtem. Mit akarsz tudni arról, ami ezután történt?
-teszem fel a kérdést épp úgy, mintha minden általa érdekelt részletre készségesen adnék választ. Ez viszont koránt sincs így, s ezzel ő is tisztában van. Ha máshonnan nem, hát hanglejtésemből süt némi ellenállás.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 24, 2017 10:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Emberként a szegények életét éltem. Gyerekkoromtól kezdve, egészen a halálomig. Próbáltam kitörni, kerestem a lehetőségeket, igyekeztem nagy emberek közelében maradni, tanulni tőlük, általuk többé válni, de mindez nem járt sikerrel. Nem volt meg a lehetőségem, érdemben nem. Ez megváltozott, amikor Lzzy … nos, lecsapott. Nem egyből és azonnal, de ahogy felismertem, hogy mire vagyok képes, hogy mi vagyok, megváltoztak a dolgok. Kitudtam építeni annak az alapjait, amim ma is meg van. De ez kevés még, ennél én többet akarok. Azt pedig megtanultam már, hogy, aki nyílt kártyákkal játszik, vagy túlzottan is tartja magát a szabályokhoz, megreked. Én pedig mindenáron elakartam ezt kerülni.
Mondhatni, hogy egy idő előtt elhalálozott ötlet volt Lzzy-t nyugalomra … ösztökélni. Értettem, hogy miért bosszantotta fel magát, megtudtam érteni az aggodalmait. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem nincsenek kétségek, hogy nem futott át az agyamon ezernyi olyan lehetséges forgatókönyv, ahol nem én vagyok az, aki végül nyer mindezzel. Azonban ez egy olyan kockázat, amit muszáj vállalnom. Ez egy jó lehetőség, még ha nem is a legelegánsabb. Az a baj, hogy hiába akar feljebb jutni az ember, nem hagyják azok, akiknek a helyére vágyik. Ezért kell más megoldások után kutatni. Vámpírok vagyunk, nem várhatunk csak úgy arra, hogy a másiknak mikor lesz elege az öröklétből.
--A kettő azért nem ugyanaz, ezt te is tudod. – ráadásul, a vámpírlétből mindketten profitálunk. Van olyan része ennek is, amit nem szívesen csinál az ember, nem szívesen él meg, de … mi pont ugyanannyira ”hibásak” vagyunk abban, hogy még élünk. Nem tagadom, hogy élvezem azt, hogy nem kell az idővel foglalkoznom, hogy több vagyok, mint egyszerű halandó.
-Próbáltalak védeni, Lzzy! Sejtettem, hogy mit fogsz gondolni róla, igyekeztelek kihagyni ebből a részéből! – a lehetőségeimhez mérten mindent megtettem, hogy … az úgymond ”hivatalos” részéből kimaradjon. Én kötöttem üzletet Benedict-tel, Lzzy-t pedig igyekeztem ebből kihagyni. Nem kérhetem tőle, hogy tegye kockára mindenét, ami van, csak mert … én többet akarok. Nem kérhetem erre, és nem is kérem. Az ő üzlete kimaradt ebből, ha az enyém megbukik, megfogja érezni az övé is, de… megmarad, és építkezhet tovább.
-Imádom, hogy mindig az örök optimista szól belőled. – húztam el a szám, de végül egy halovány mosolyra görbült a szám. Persze, nem várhattam el tőle, hogy egy olyan jövőt lásson maga előtt, ami való igaz, hogy … kétséges kimenetelű. Őt ismerve egyébként is tudtam, hogy a világ számára a két véglet között mozgott.
-Te is tudod, hogy meg fog. – mondtam valamivel halkabban. Lzzy több, mint szemrevaló, éppen ezért elkerülhetetlenek az efféle … incidensek. – De ennyi, tovább nem fognak menni. – Benedict-nek is elmondtam, hogy az üzlettársaimra mi érvényes. Egészen pontosan Lzzy-re, mással egyáltalán nem állok ilyen szoros viszonyban. Sem üzletileg, sem máshogy.
-Rendben. – bólintottam aztán végül a feltételeire, és egy halovány, de hálás mosoly ült ki az arcomra. – Mindent, amit látok és hallok, te is fogod. Amit csak akarsz! – szívesen hálálkodtam volna, de feleslegesnek tartottam. Tudja jól, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy … támogat. Időnként fura belegondolni abba, hogy milyen mániákusan kerültem azt, hogy bárkitől is függjek. Kimondva-kimondatlanul azonban, Lzzy-től függök.
-Mégiscsak úgy döntöttél, hogy … bűnözöl egy kicsit? – pillantottam rá, mikor kiitta az utolsó korty vért a poharamból. – Szeretném, ha … megbíznál bennem. Amennyire tudsz. – mindketten jól tudjuk, hogy a bizalom egy kétélű fegyver. Egyáltalán nem hittem benne, azonban, ahogy mondani szokás, a kivétel erősíti a szabályt. Az én kivételem Lzzy volt. – Úgy értem, hogy … magadról is kiadj dolgokat. Nem telhetetlen vagyok …  - vagy talán csak egy egészen kicsit. - … hálás vagyok azért, amit teszel, de régóta ismerjük egymást, és szörnyen keveset tudok rólad ehhez képest. – soha nem erőltettem igazán azt, hogy … színt valljon. Nem tudom, hogy miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy ennyi minden a tudatlanság fátyla mögött maradjon, de biztos vagyok benne, hogy van rá indoka. Azonban, egyszer muszáj lesz félrehúznia a fátylat és … megmutatni, mi van mögötte.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 20, 2017 7:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
A bámulatos teremtés kifejezés épp annyi iróniával csendült hangjában, hogy ne vegyem magamra, inkább bóknak. Tudtam, hogy mire vagyok képes, ő is látta már ezt az énem. És nem voltam benne biztos, hogy szeretné ismét látni. Míg vele kivételeztem, másokkal azóta sem. Fogalmam sincs, hogy akkor és ott miért azt a döntést hoztam, és néha kételkedtem benne -még ha be nem is vallottam volna hangosan-, hogy jó döntést hoztam. Pláne, amikor ilyen helyzetekbe hozott, és kényszerített egy döntésre. Szerettem erősnek, kitartónak, határozottnak tűnni, de nem gondoltam, hogy most és ebben a témában valóban egy síkon vagyunk.
Felhúzom magam, s bár próbál a józan ész fogalmával hatni rám, gondolkodásra bírni, már rég elkésett vele. Nem ismerte életem minden szegmensét, és még kevésbé akartam azon dolgoknak kitenni. Viszont az őszinte gyűlöletem, amit a farkasok iránt éreztem, nem akart elmúlni és nem is akartam, hogy valaha elmúljon, és ha tetszett neki, ha nem, sem Benedict sem más farkas kényére nem tettem volna. Nem hódoltam be, mindig is kiálltam a magam makacs döntései mellett, ennek hála voltam még itt, és életben. De ahogy ő, szinte kamikaze üzemmódban kezd létezni, ármánykodni, mint valami tizennyolcadik századi udvarhölgy, na attól csak még idegesebb leszek.
-Te csak ne csitítgass engem!-szisszenek fel, hangomban maró él, mely figyelmeztetésre szolgál felé.
Próbáltam a gondoltaim abba az irányba terelni, hogy igazat tudjak neki adni, ez mégis nehezen ment. Annyira ismert, hogy tudja hogy bánom az emberekkel, hogy tudok mosolyogni, és bájologni, de ugyan ilyen könnyen ki is tudom tépni bárki szívét, és szíves örömest bemocskolom a kezeim, ha ez megoldást nyújt a problémákra.
-Hallottam már lehetőségekről, amik nem örökre szóltak. És jé, mi is itt vagyunk még, nem igaz?-célzok arra, hogy anno a vámpírok létezése és a vámpír lét ígéret volt az örök fiatalságra és valahol a boldogságra is. A fiatalság megmaradt, ám a bajok csőstül jöttek, nem pedig a boldogság végtelen tengerében úszkáltunk.
-Kellemetlen rész? Aranyos, hogy így hívod. Kérdezősködj majd a túlvilágon, hogy akiket odaküldtem, ők is csupán kellemetlen résznek gondolják-e a történteket.-cifrázom ki szavait, megspékelve egy jó adag gúnnyal, ami még mindig kiül arcomra is, és bár már kevésbé mérges és dühös a hanglejtésem, jócskán felülmúlja a mindennapokban ismert, ironizáló énem.
Szám sarka meg-meg rándul, ahogy mérhetetlen megvetéssel próbálom elrejteni és visszafogni a nyelvemen táncoló szavakat. Sikerül. Nem szólalok meg, csak bólintok és hátat fordítok neki. Nem a legnemesebb tett, de még két szót szól és félek, kitöröm a nyakát, hogy csendre bírjam és halhassam a saját gondolataim, amik kellenének a döntéshez. De egyre inkább rábeszél arra, hogy adjak igazat neki és ha félre is állok, keresztbe ne tegyek. Ezt kétség kívül nehéz lesz megállni.
-Legyen. De ha belehalsz, ne mond, hogy nem szóltam. Ha én belehalok, megkeserítem a hátralévő éveid.-drasztikus kimeneteleket tűztem ki, azokat láttam csak, a reménykedés, hogy a dolgok jól alakulnak, nem az én asztalom volt. Mindig is végletekben gondolkodtam. Valamit vagy fehérnek vagy feketének láttam, s csak ritkán adtam olyannak igazat, aki az én elméletemmel szemben állt.
-Egy feltételem mégis lenne. Ha belevágunk, nem hagysz ki semmiből.
Mindenről tudni akarok. Arról is, hogy milyen színű nyakkendőt viseltek,
amikor találkoztatok, értve? És ha úgy van, elbájolgok bárkivel. De ha bárkinek megfordul több is a fejében...
-célzok arra, ami a bárban rendszerint előfordul, de eddig igen jól tudtam hárítani rajta. Most viszont Páli fordulattal reagálok mindarra, amit eddig elleneztem, amiben próbáltam a háttérben maradni. Mert ilyen voltam én. Kiszámíthatatlan, mint az időjárás, olykor kedvesen mosolygós, máskor sötéten izzó tekintettel, igazi gyilkos. De ő mindkét énem jól ismerte.-Talán, ha eljön az idő, több dolgot is megtudhatsz rólam. Talán.-kapom fel az lőtte lévő poharat, amiben van még egy korty vér, és bár nem sokszor lát így, megnyalva alsó ajkam, hagyom, hogy a vasízű, de édes nedű, végigcsorogjon a torkomon.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 13, 2017 6:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

-Bámulatos teremtés vagy, Lzzy! Előbb mennék vissza Benedict-hez, minthogy felhúzzalak! – emeltem fel mosolyogva a kezeimet. Nem ő az, akit érdemes felidegesíteni. Habár én magam szerettem olykor feszegetni egy kicsit azt a vonalat, amit meghúzott. Szeretem azt hinni, hogy az én fejem számára mégiscsak … érinthetetlenebb, mint másoké.
-Rég volt rá lehetőségem, nézd el nekem. Már szinte hiányzott. – sóhajtottam fel. Benedict nem volt éppen a legjobb társaság, általában csak üvöltött és kárörvendett. Ez az ő helyzetében érthető, az enyémben azonban több volt, mint kellemetlen. Le kellett vetkőznöm néhány rossz tulajdonságom, hogy ne tegyem az ottlétem az indokoltnál is hosszabbra. Az, hogy most itt vagyok, engem igazol, nem igaz?
Csak elhúzom a szám, mikor felcsattan. Nem igazán látom értelmét, hogy firtassam a dolgot. Ő tudja, hogy mennyire kell szigorúan tartania magát, és látszólag nem kér az én … segítségemből, tanácsomból. Ebben a kérdésben legalábbis nem. Azt pedig már megtanultam, hogy felesleges erőltetni valamit, amit nem szeretne. Ha mégiscsak szüksége van valamire, szól. Legalábbis bízom benne.
-Lzzy, nyugodj meg! – próbáltam csitítani, mert sikerült igencsak … felingerelnie magát. Ehhez elég volt önmagában már a ”farkas” szó is. – Fogalmam sincs, honnan jön ez a … zsigeri gyűlölet, de nem is számít. Köztetek én vagyok a közvetítő. Elég, ha azt gondolja, amit mindenki más. Amíg megtudjuk lepni, a kezünk nem üres. – Lzzy egyik igencsak nagy fegyverténye ez volt. Az előítélet. Az ember, főleg a férfi, hajlamos az ostoba, ámde gyönyörű nőt látni benne, a nőt, akit könnyű megvezetni és kihasználni. Lzzy azonban, ahogy azt én is tapasztaltam már számtalanszor, szöges ellentéte ennek. Egy gyémánt. Többek közt ezért is ragaszkodtam hozzá a magam módján mindig is. Önző dolog, igaz, de ki ne akarna a közelében tudni egy nőt, aki lenyűgözi? – A farkasok most a hasznunkra lehetnek. Azzal kell élnünk, amink van, Lzzy. Ez egy jó lehetőség. Nem örökre szól. – én magam nem adóztam akkor gyűlölettel irántuk, ahogyan ő. Nem kedveltem őket, de… nem is igazán tudtam utálni a fajtájukat. A tapasztalataim szerint az embert nem az határozza meg, hogy bundája van, vagy vérrel táplálkozik-e. Ezt remélem Lzzy is megtudja érteni. A szükséges rossz ez, de nem örökre szól.
-Ha bármelyik is olyasmire gondolna, személyesen segítek neked feladni az agyát. E felől biztosíthatlak. – Lzzy nem csak a partnerem volt. Annál sokkal több. Nem hangoztatom ezt minden sarkon, nem mondom percenként, de sejtheti. Elvégre, jó ideje együtt dolgozunk már, kettőnk között több van, mint üzleti kapocs. Éppen ezért nem vagyok elfogulatlan, ha róla van szó. – Én kötöttem vele szövetséget. Kihagytalak a … kellemetlen részéből. Nem kérem, hogy bármit is áldoz fel. De szükségem van rád, Lzzy. Félreállhatsz, adom a nevem és az arcom az egészhez. De szeretném, ha ott lennél mögöttem. – a mondás is úgy tartja, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, nem igaz?
-Mit számít, hogy alantos-e vagy sem? Ez csak szükséges rossz. Az a sok … idejét múlt, előítéletektől fűtőt öregember pontosan azt várja, hogy ez meggátoljon. Ők a gát, Lzzy! Erre nem számítanak. – a meglepetés pedig egy rendkívül alul értékelt fegyver. Helyet akarok annál az asztalnál. Ha rajtuk múlik, soha nem kapom meg. Miért is kapnám meg? Valamelyiküknek fel kéne állnia akkor. – Egész életemben az olyanok törölték belém a lábukat, mint ők. Nem fogom évszázadokig tűrni, csak mert … egyeseknek erkölcstelen ez a lépés. – megfogadtam, hogy feljutok, hogy bizonyítok. Ezt teszem mióta feltámadtam, minden egyes nap. Te szinte mindent tudsz rólam, Lzzy. Ellenben én rólad keveset. Mégis sokat kockáztatok miattunk. Én feljebb viszlek, míg ők visszahúznak. – felsóhajtottam, ahogy hátra dőltem a székben és a szakállamba túrtam. – Remélem jól döntesz majd. Sok múlik ezen. Rajtad. – én megtettem, amit megtudtam. Vállaltam ezt az egészet, a nevem, az arcom adtam hozzá. Lzzy-t csak alapjaiban vontam be, hogy minél kevésbé legyen számára ez az egész … kényelmetlen. A színfalak mögött van rá szükségem.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 08, 2017 8:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
-Haragtartó?-szalad szemöldököm homlokom közepére, nem épp a csodálkozni akarásom miatt.-Hidd el nekem, a szíved utánad gurulna, ha annyira felhúznál.-biztosítom, mindezt egy átkozottul sejtelmes, sötét és csábos mosoly kíséretében. Mint ahogy mindig is tettem, ha éppen a "nevetve tépem ki a szíved és meg se fog kottyanni" fázisban vagy inkább frázisban léteztem. Kicsit emlékeztetett múltbéli énére, annyi különbséggel, hogy most a drágának ható szmoking helyett egy valóban drága rongydarab lógott az oldalán, a borosta viszont ugyanúgy a borotva hiányának volt köszönhető. Tény, hogy kicsit dobott rajta, idősebbnek tűnt, ami egy vámpírnál még abszurd megállapítás is volt, hisz mi a magunk módján ha úgy tetszik, kortalanok voltunk.
-Kihúzod a gyufát Luke, és annak nem fogsz örülni!-figyelmeztetem, immár komolyan, mert az én türelmem is véges, és neki hála mostanság ez a küszöb még lejjebb araszolt a helyéről. Előtte nem kellett megjátszanom magam. Tudta, hogy az átható kék, csillogó szempár, a hosszú barnásfekete haj, és a külső cicoma, a magassarkú, a testhez simuló ruha én voltam. De a mindenki által hitt buta liba csak egy olcsó szerep volt, igen hasznos hozadékkal. Amikor üzletre került a sor, bárkit le tudtam venni a lábáról és bármelyik balféknek el tudtam csavarni a fejét, és ezt most nem az agresszív értelemben kellett érteni.
-Remek, én is így gondoltam!-csattanok fel, mikor a diétám kérdését nem feszegeti tovább, amiért felettébb hálás vagyok neki. Tudta az okát, és egyenlőre örülhetett, hogy a kis akciója nem kergetett annyira az őrületbe, hogy meggondolatlan lépéseket tegyek. Lépéseket, amiket könnyen, s rövid időn belül igencsak megbánnék.
Viszont ahogy a farkasokra tereli a szót, és kissé vehemensen próbál szépíteni az igazságon a "nehéz természetű jelző hallatán" olyan hévvel nevetem el magam, hogy a falak csak visszhangozzák azt. Elfordulva túrok hajamba, ami jele annak, hogy nevetésem bár őszinte volt, nem szívből jövő jókedvemnek volt jele. Mire visszafordulok, már alsó ajkamba harapva villognak szemeim.
-Nehéz természetű? Bók, kösz. A nehéz természetem magasról tesz a farkasokra, a hülye kis ügyeikre, és már ne vedd magadra, de arra is, hogy az a nyomorult idióta mit gondol vagy mit nem gondol rólam.-gesztikulálok hevesen, kis híján összetörve a poharat, ami kezemben van, s csak annyi választ el ettől, hogy ismét takaríthatnám a nemrég kitakartatott irodám.-A farkasokkal? Váó, micsoda győzelem, történelembe illő.-sziszegem ellenségesen, eszem ágában sincs rágódni az ötletein, vagy megfontolni azokat. Talán nem ér annyit az egész, hogy ezzel foglalkozzunk, talán igen. De elegem volt, hogy bolhazsákok közelében kell töltenem a napjaim.
-És a felséges nagyúrért is? Egy farkas miatt sem fogok feláldozni semmit sem. És ha csak egy is megpróbál olyasmire gondolni, amire nem kellene, örömmel postázom a kitépett agyát a drága főnökének. A martadék részét pedig neked.-dühöm immár arcomra is kiül, érvelése süket fülekre talál hála a méregnek, ami elöntötte agyam.
Nem akarom elengedni a kezét, ahogy eddig sem tettem, de most erősen fontolóra veszem. A poharamba újabb adag töményet öntök, a pohár és a benne lévő ital szinte remeg, hullámzik, ahogy ujjaim görcsösen markolják az üveget. Nem nézek rá. érzem tekintetét, de lehunyt szemmel veszek inkább pár mély levegőt, mielőtt hozzá vágnám a poharat a miheztartás végett.
-Elment az eszed. Mi ütött beléd, hogy ilyen alantas módon akarsz előre lépni? Vámpírként farkasokkal... -rázom meg fejem, majd visszafordulok felé.-Legyen. Azt csinálsz, amit akarsz, de tőlem ne is várj mást, mint amit muszáj. Ha úgy fordul a kocka, cselekszem, és nem ígérem, hogy azzal egyet fogsz érteni.-nem tudja a teljes történtem, a múltam jó része árny borította előtte, és nem is akartam ezen változtatni. Addig viszont jobb, ha szavaim mögött látja az álláspontom, ami nem fog változni, mondjon bármit is. Több kell holmi talányoknál, azokból már kijutott elég az életemben.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 01, 2017 12:16 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Hasonlóképp éreztem magam, mint emberi életem nagyrészében. Fájt mindenem, megviselt voltam minden tekintetben. Emberként nem volt könnyű sorom, szegény sorból jöttem, így napokon át dolgoztam a megélhetésért. Próbáltam feljebb jutni, hol ilyen, hol olyan módszerekkel, de egyik sem volt igazán sikeres. A hatalmasok pedig nem nézték jó szemmel, hogy egy parasztfiú igyekszik megszedni magát.
-És haragítsam magamra a tulajt? Úgy hallottam haragtartó egy nőszemély… nem szívesen húznék vele ujjat. – csóváltam meg mosolyogva a fejemet. Tudatosan kerültem eddig azt, hogy meglássam a tükörképemet, de nagyjából eltudom képzelni, hogy miként is festhetek. Árnyéka lehetek annak, aki egyébként vagyok. Nem vagyok erre túl büszke, szeretek a legjobb formámban mutatkozni. Ha nem Lzzy változtatott volna át, szégyelleném is előtte a jelenlegi állapotomat. Azonban ő látott emberként. Látta a parasztot, aki próbált nemesnek hatni a sok úr és hölgy között. Eltanultam egy-két dolgot az uraktól, akiket szolgáltam. A szavajárásukat, a tartásukat …. próbáltam én is olyannak tűnni, mint ők.
-Pedig úgy hallottam kevés az elégedetlen vendég…   vontam meg a vállam, továbbra is mosolyogva. Nem tagadom, élveztem a helyzetet, szerettem bosszantani őt. Főleg azok után, hogy mind erre jó ideje nem volt már lehetőségem. Benedict-et bosszantani pedig nem volt túl kifizetődő. Ezt megtapasztaltam és le is szoktam róla. Egyszerűbb a kínzód kedvére tenni, mint ellenkezni vele. Jobb úgy mind a két félnek. Nem behódolás ez, inkább csak… józan ész. – Mindenképp írj a panaszkönyvbe. – tettem még hozzá, majd komolyságot erőltetve jeleztem, hogy ennyi volt, befejeztem. Nem szeretném, ha az én fejemmel próbálná meg eljátszani az előbb említett mutatványát.
-Semmit. Amíg jól vagy, semmit. – ráztam meg a fejem. Az átváltozásomkor is megtapasztalhattam, hogy miért is tartja a diétáját. Értettem, de mindig is kicsit úgy éreztem, hogy … szigorú magához ebben a dologban. Akárhogy is, nem akartam vele vitába bonyolódni. Egyébként is, az ő dolga, nem az enyém.
-Köszönöm! – bólintottam hálásan, mikor végül csak elmosolyodott. Ismertem Lzzy-t, jól tudtam, hogy milyen. Ilyennek ismertem meg, ilyennek kedveltem meg. Nem szeretném, ha megváltozna, egy biztos pontot vesztenék azzal el.
-A legjobbat, az adott helyzethez képest, igen. – bólintottam. Sejtettem, hogy nem lesz odáig a dolog ezen részéért. Gyűlölte a farkasokat. Én magam sem adóztam túl nagy lelkesedéssel értük, de … közel sem volt olyan mániákusnak nevezhető ellenérzéseim velük kapcsolatban, mint Lzzy-nek. – Világos, mint a nap. Megemlítettem Benedict-nek, hogy … kissé nehéz természetű tudsz lenni. – óvatosan fogalmaztam meg, de megértette. Más kérdés, hogy minden bizonnyal ez a legkevésbé sem érdekli, de … nos, próba szerencse. Attól tartok azonban a szerencse része nem fog teljesülni. – Ha velük többet nyerünk, akkor nem számít, mit gondolnak. Márpedig, jó esélyünk van arra, hogy többet nyerjünk velük. A támogatóink nem szeretnék, ha változna a helyzet. Nem érdekük, hogy feljebb jussunk. – Benedict-nek azonban az lehet. Magasabb rangú támogatókból soha nem elég. Nem vagyok én magam sem oda azért a gondolatért, hogy farkasokkal működjek együtt, de … nem engedem, hogy faji akadálya legyen a tervnek. - Ismersz, Lzzy. Épp elegen léptek már át rajtam. – a számhoz emeltem a poharam. Tudom milyen a leggyengébbnek lenni, a legkevesebbet érőnek. Megfogadtam, hogy többet nem leszek a hatalmasok lábtörlője. Ha az kell ehhez, hogy a hátam tartsam Benedict-nek… megteszem. – Ne értük tartsd a hátad, hanem értem. – pillantottam fel rá, mikor letettem az asztalra az poharat. Tudom, nem egyszerű kérés. Ahogy a teljesítése sem az. – Tudod, hogy bármit megtennék. Nem fogok elesni egy újabb lehetőségtől, csak mert… egyesek rosszallással néznek majd a szövetségünkre. Ezen már túl vagyok. Nem számít mit mondanak, ha egy asztalnál ülünk. – ha a szavunk annyit nyom a latba, mint az övéké, mindegy, mit gondolnak. Így megy ez. Nem kezdenek egyenrangú féllel, az kockázatos. Ők pedig vigyáznak arra, amijük van.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 24, 2017 7:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nem lepett  meg, hogy ennyire megviselt volt. A furcsa sokkal inkább az a rész volt, hogy kicsit elkezdett arra az énjére emlékeztetni, akit átváltoztattam. Azóta látott jobb napokat is, szemei karikái nem mindennapi látványok voltak, de ahogy most szeme alatt ültek, inkább kicsit felébresztették bennem az anyai ösztönöket, mintsem töltöttek el végtelen nyugalommal.
Valóban, nem lenne rossz, ha így tennél. Még a végén elijeszted a vendégeim kifelé menet.–mosolyodom el, ahogy az önös célokat helyezem előre, de ez jelen esetben inkább megjátszás, mint valódi indok. Nem szívesen láttam így. Valahogy jobban szerettem azt az énjét, aki kimértnek nem nevezhető üzletember, tele ambíciókkal. Ennek az énjének puszta szelleme volt most. Nem tartozott azok közé, akik legyintenek a külsőségekre. Én sem. Sokat elárult egy köldökig hasított póló is, inkább volt visszataszító, mint bizalomgerjesztő. Inkább volt közönséges, mint egy olyan emberé, aki bizalmat sugároz. Bár, egy visszafogott külsejű nő is lehetett hárpia, kígyó, aki ha beléd mar, nem találsz megfelelő mérget. Az a rühes farkas most pont ebben a maskarában díszelgett előttem, pedig nem volt nő, de elég volt a közelségéből és az ismeretségéből annyi, amennyi eddig kijutott. Az életünk, az életem része lett. Ezért pedig elkezdtem ellenszert keresni, még ha erről Luke ilyen szinten nem is tudott.
Ellentmondást nem tűrve tanácsolok, inkább parancsolok, de ezt jól bebugyolálom egy köntösbe. Bizonyos dolgokban háklis, vagy inkább rigolyás voltam, de ezt aligha kellett neki bemutatnom. Sőt, úgy nyúl a pohár után, mintha mi sem lenne természetesebb, holott megjegyzése igen világosan kifejezi, mennyire utálja a szabályaim. De engem ez egyáltalán nem érdekel. A saját szabályaim szerint éltem, szinte mindig.
Nagyon vicces. Remélem legközelebb az is elnyeri a tetszésed, ha a fejét az ajtód elé teszem, pusztán a kedvességem kifejezve, hogy mennyire hálás vagyok az ismeretségért.–ajkamra cseppet sem kedves grimasz ül ki, szemem sötéten megvillan.
Torkomból számára ismerősnek tűnő morgás tör elő. Kedvességnek jelét sem adom. Miért? Ha valamibe nem szerettem volna, ha beleszól, az a jelenlegi helyzetem volt, ahogy éltem, a szabályaim és az elvárásaim.
Nem. És nem is tervezek. Miért, mi problémát okoz neked az én diétám?–kérdezem úgy, mitnha érdekelne a véleményem. A kezdeti öröm hamar elmúlik. Ahogy nemrég valaki mondta, olyan vagyok, mint az időjárás. Ezt az énem aligha kell épp neki bemutatnom. Ő is egy ilyen döntésnek volt a szüleménye, és örülhetett, hogy pont azt a döntést hoztam meg. Különben nem lenne itt. Egy kicsit más hozzáállás és a csontjait már csak a férgekből lehetne előkaparni, akik szintén az enyészet áldozatai lettek időközben. A fejemben lejátszódó történetnek hála azért apró mosoly siklik ajkaimra.
Majd, ha lesz okom mosolygok. Mit vársz? Sosem mosolyogtam napokon át. Miért? Mert jelen helyzetben nem nagyon tudom minek kellene örülnöm, és az, hogy itt vagy, egy mosolyra talán elég volt, már ne vedd magadra. Bizonyos dolgoknak hála, az utóbbi időben inkább voltál a hátam közepére se kívánt személy, mint kedves teremtés, akit nem bántam meg, hogy magam mellé láncoltam egy emberöltőre és tovább.–színpadias monológgal foglalok helyet, s követő tekintete láttán magamban mégis elmorzsolok egy mosolyt. Tudtam, hogy nem változtatna meg, s nem is kívánna ilyet. Nem volt rá oka. Sosem bántam vele rosszul, és azt hiszem ha azt mondom, hogy az egyetlen biztos pont volt az életemben, nem hazudok vele sokat.
Szerinted ebben feltétlenül csak a jót kellene látnom, igaz?–szalad szemöldököm homlokom közepére. Nem a kíváncsiságtól, inkább az iróniától, amit örvendő szavainak hála érzek. Csakhogy nem érzek át teljesen. „A legtöbb embere farkas” résznél érzem, hogy ínyem fájdalmasan viszketni kezd, szemem alatt pedig gyorsan kidüllednek az erek, de ahogy jöttek, úgy el is tűnnek, egy másodpercnyi jelét adják csupán a nemtetszésemnek, de ez épp elég is. –Nem lesz nehéz. Más vendégekkel sem vagyok kedves. De a mocskos problémáikat nem hozhatják a területemre. Megmondtam, ha kell, magam vállalom a felelősséget, de egy rossz szó, mozdulat és nem fogok gondolkodni rajta, hogy megmártózzak-e a vérükben vagy sem. Remélem ez világos.–sziszegem dühösen, és mondjon bármit, ha valóban ismer, tudhatja, hogy nem viccelek, komolyan gondolom ezt a részt. Nem hajtok fejet sem most, sem máskor, senkinek. –Szép gondolat. De egy rakás farkas nem fog megoldást jelenteni semmire. Gondolod, hogy épp ők fogják megvédeni a seggünk? Mégis hány vámpír fogja jó néven venni, hogy velük takarózunk? Az ellenség ellen jók LEHETNEK, de azok, akik eddig támogattak… nem hülyék, ennyire ne becsüld le őket, s ne becsüld túl a bolhások falkáját.–tudtam, hogy mire vágyott, hogy volt, ahonnan kitört, részben nekem is hála ezért. De abban kételkedtem, hogy a farkasok hosszú távon is bimbózó kapcsolatot és előrelépést jelentenek. S ezt nem csak a bennem rejlő ellenszenv mondatta, hanem az őszinte aggodalom is. Nem kockáztattam azt, amit eddig elértem, és míg ő így tett volna, addig az útjaink itt ketté is váltak.–Nem kérheted és nem is fogod tőlem azt kérni, hogy hírvivő legyek, és próbáljak másba értelmet verni. Nem tartom értük a hátam, és ha van egy kis eszed, te sem fogod.–bár olyan eltökéltséggel néz a jövő felé, hogy félek semmiféle értelmet nem fogok tudni bele verni.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 23, 2017 9:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

-Pedig szeretek kockáztatni. – megjátszottam volna a csalódottotságom, de nem ment. Igaz, ami igaz, mindig is úgy gondoltam, hogy csak úgy juthatok feljebb a ranglétrán, ha néha nem lépésről lépésre haladok, hanem előre vágok egy ugrással. Ez eddig működött is, és végül ebben az esetben is igaznak bizonyult, de… én sem kívánom megismételni. – De most azt hiszem megleszek a biztonságossal is. – vontam meg a vállam. Több, mint meg. Fura belegondolni abba, hogy amennyiben mindez fordítva történt volna, valószínűleg nem engedtem volna Lzzy-nek, hogy mindezt megtegye. Vagy hozzá hasonlóan, nehezen. A magam módján törődöm vele, több ő nekem, mint szövetséges.
-Szóval borbély… azt hiszem be kéne ugranom a szabómhoz is majd utána. – pillantottam a szék támláján heverő zakómra. Nem vittem magammal mást, sejtettem, hogy nem egy hotelben fogok megszállni. Az egyik kedvenc öltönyöm volt ez, most azonban úgy néz ki, mintha háborús övezetben szültek volna meg benne. A külsőre mindig is adtam. Egyesek szeretik azzal hitegetni magukat, vagy épp másokat, hogy mindez nem fontos. Úgy gondolom, ez az első, ami fontos. A látszat, ami megfogja az embert. Rabul ejti a tekintet, nem engedi, egyfajta… bizalmat ébreszt, kíváncsiságot. Nem szabad alábecsülni az olyan felszínesnek titulált dolgokat, mint a külső varázsa, az ember kisugárzása.
-Igen, emlékszem… - morgom, ahogy az üveg felé pillantok. Személyesen tapasztaltam meg, hogy Lzzy szabályait jobb, ha betartják a házába. Pedig szerettem a kocsmákat is. – De ez egy különleges nap! Gondoltam megértőbb leszel… még meg is öleltél! – mosolyogtam rá, ahogy magamhoz vettem az üveget, de végül a pohárba töltöttem. Jobb, ha nem keltem fel az alvó oroszlánt. A tasak vért pedig szintén a pohárba öntöm. Óvatosan ráztam meg a poharam, hogy összekeveredjen a két folyadék.
-Manikűröztetni… - ismételtem meg őt meglepetten. – Biztosan nagyon imádtad. A kliensem pedig örült, hogy végre valaki rábólintott. Én nem voltam oda a manikűröztetés ötletéért. – vontam meg a vállam mosolyogva. Szerencsére azonban sikerült a fejébe vernem, hogy a kettőnk kapcsolata csupán szakmai és nem szeretnék semmiféle… úgynevezett ”extrát” igénybe venni, amit ajándékféleként ajánlana fel. Megértette, nehezen. – Nem gondolkodtál még rajta, hogy… enyhítesz a diétádon? – pillantottam rá kérdőn. Jól tudom, hogy miért diétázik, de… mostanra úgy gondoltam, talán lazíthatna a gyeplőn egy keveset.
Szótlanul figyelem a tekintetemmel, ahogy elhelyezkedik mellettem, majd a tekintetét látva felsóhajtottam.
-Tudod, többet kéne mosolyognod, bár tetszik ez a jégkirálynő imidzs is. – Lzzy szerencsés volt, lényegében bármit csinált, tökéletesen festett. Kevesen, nagyon kevesen vannak ilyenek. Lzzy ráadásul mindezt ki is tudta használni, ami még inkább kiemelte őt ezen kevés ember közül. – Az asztalhoz ülni. A nagyok asztalához. Benedict-tel elrendeztem a nézeteltéréseket. Újfent üzleti partnerek vagyunk. Bizonyítanunk kell, és ha ezt megtesszük, elnyerjük a támogatását. Vele a hátunk mögött pedig… megfogjuk kapni a magunk részét. – a számhoz emeltem a poharam, majd szembefordultam vele. – A legtöbb embere farkas. Tudom, hogy nem épp a szíved csücskei… csak annyira légy elbűvölő velük, amennyire más vendégekkel. Senkinek nem jó, ha féltékenykedem. – utóbbinál halvány mosoly kúszott az arcomra. Benedict emberei afféle… befektetések. Látni szeretné, hogy mit kéne támogatnia, érthető. – Hamarosan… nem lesz senki, aki belénk rúghatna. Anélkül nem, hogy bűnhődne miatta. – erre vágytam, mióta megszülettem. Szegénysorból kerültem ki, mindig is a másik oldalon szerettem volna tudni magam. Ez most megtörtént. Ha pedig egy cél teljesül, újat kell kitűzni.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 16, 2017 8:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Az ölelkezés és a közvetlen, őszinte emberi reakciók sosem voltak lételemeim, használni pedig évtizedek óta nem használtam ilyesmit. Meglehet vele jó pár kivételt tettem. Néha kihasználta, élveztem a fölényem, bár ezekben az esetekben azt hiszem az élvezkedésből neki is kijutott, így sosem mert panaszkodni. Az már biztos, hogy nem hasonlít ahhoz a férfihoz, akit pár hete, hónapja... ki tudja már pontosan mikor, de annak az idióta farkasnak a karmai közé engedtem.
Egyszer-kétszer hitte már azt, hogy viccelek. Ezek vagy véresen értek véget, rendszerint elküldtem egy fejet, amolyan jelzés képen, az ajtaja elé téve. Tudta, hogy bármire képes vagyok, hogy semmi sem állít meg, és végkép nem fogom sokáig elviselni, ha ilyen baromságokat kér tőlem, mint legutóbb tette.
-Egy évszázadra elegendő hülyeséget kértél, oszt be a hátralévő időre,
ami már nincs.
-adom tudtára, hogy nem áll módomban a közeljövőben semmiféle meredek, abnormális, veszélyes húzásban részt venni, ahol az ő élete forog kockán. Bármi másban, ami az mént felsorolt kategóriákba beletartozik, bármikor belemegyek.
-Nem rossz, lehetne rosszabb. De ajánlok egy borbélyt, most újra visszajött a divatba. Régen is azt hiszem, hogy tetszett, amikor kezelésbe vett.-tanácsolom, de ez nem kifejezetten az a tanács, amit ha nem tart be, fejét veszem. Inkább amolyan intelem, hogy bár ki most sem dobom az ábrázata miatt, a vendégeim láttak már rosszabbat is, mégis, ha olyanokkal üzletel, akikkel eddig is tette, ez igencsak rosszul fog mutatni. A többség külsőről ítél. Nem lep meg, én is így teszek sokszor, mikor üzlettársakról van szó. Egy pár szép cipő és varratott öltöny mellett, ha a zokni alól kilóg egy szőrös láb, mert abból már normálisra nem futja, szinte fel is állok az asztaltól, vagy el se megyek addig. Tudni kell viselni dolgokat, a város és a magunk fajta életének egyik velejárója az ilyesmi.
-Erről gondoskodhatok.-állok fel, s nyitom ki a szobából is nyíló raktár ajtaját, elsétálva az egyik hűtőládáig és kiveszek belőle egy tasak vért, amit aztán ebből a helyzetemből felé is dobok.-Az a pohár tiszta.
Abból pedig önthetsz, de üvegből nem ihatsz. Ez nem kocsma!
-emlékeztetem az íratlan szabályaimra, vagy inkább a kissé mániákus énem heppjeire, amiket ő már azt hiheti, hogy kívülről fúj. Bár, már az imént is sikerült meglepnem, ahogy nyakába ugrottam. Nálam sosem lehet tudni ugyebár.
-Pár telefon, pár e-mail, de semmi személyes. Meghúztam a határvonalakat, hogy hol az elég. Az egyiknek hála mehettem manikűröztetni.-nézem végig pirosra lakkozott körmeim, amik alig két napja díszelegnek ujjamon, hála néhány idegesítő kliensének, aki a nemből nem ért se elsőre, se másodjára.-Ha találkozol velük, kérj tőlük elnézést. Vagy inkább ne. Jönnek egy tiszta szőnyeggel, egy manikűrrel és azt hiszem még nem fejeztem be a kárfelmérést!-sziszegem bosszúsan a szavakat, s töltök magamnak a pohárba, ellentétben vele, én tartom magam a diétámhoz továbbra is. Bár a stresszes élet -hogy a modern kor problémái közé simuljak-, engem is elért.
-Lehetsz is te idióta barom!-nézek farkasszemet vele, hangom cseppet sem kedves, de még csak azt sem éreztetem vele, hogy örülök neki, hogy minden fáradozásom így értékeli.-Felejtsük el! Mik a jövőbeli terveid? Azon kívül persze, hogy nyilvánvalóan nem keversz ilyen zseniális helyzetekbe.-érdeklődöm miközben az asztalnak támaszkodom mellette és onnan nézek le rá, talán kicsit fölényeskedve, de épp úgy, mint máskor. Arcomról viszont immár semmit sem fog tudni leolvasni, ahogy az elmúlt percekben sem tudott. Az öröm jele eltűnt, ajkam kemény vonalba záródik, s bár angyali ábrázattal pislogok le rá, testtartásom egyértelműen üzeni felé, amit szavaim is: még nem felejtettem el, mit kért és minek tette ki magát is, nem csak engem. És ehhez pár kedves szó és hálálkodás édes kevés lesz.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 14, 2017 5:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Általában adok arra, hogy jól nézzek ki. Egyrészt, a megjelenés fontos, önbizalmat kölcsönöz, másrészt pedig… szerencsére meg tehetem, hogy nem fukarkodom a pénzzel. Azonban ebben az esetben meg sem fordult a fejemben, hogy előbb hazamenjek. Szerettem volna látni Lzzy-t, és még mindig nem vagyok olyan jó formában, hogy előbb hazasétáljak, és onnan vissza ide. Nagy csorba esne a tekintélyemen, ha látnának sétálás közben összeesni. Inkább nem kockáztatom meg. Ráadásul, amíg Benedict pincéjében raboskodtam, Lzzy vette át az üzleteimet és érdekeltségeimet, így mondhatni… nála van a ”birodalmam” kulcsa. Nem kétlem, hogy jó munkát végzet vele, nem bíztam volna rá, ha tudom, hogy nem így lesz.
Meglep, hogy milyen közvetlen a reakciója, vele kapcsolatban már megszoktam egyfajta… baráti ridegséget, bármilyen fura, a szó pozitív értelmében. Lzzy-től általában távol állt a nyílt érzelemnyilvánítás, néha volt csak alkalmam hozzá, gyengébb pillanataiban, amikor általában csak kettesben voltunk, figyelő tekintetek nélkül. Akárcsak ebben az esetben mégis, meglep. Viszonzom az ölelést, kár lenne tagadni, hogy jólesik. És nem csak azért, mert a Benedict embereivel eltöltött idő után kiáltozni tudtam volna bármiféle barátságos emberi interakcióért.
-Lzzy, bájos vagy, mint mindig! – húztam mosolyra a szám. Nem ez az első eset, hogy ”fenyeget”, de azt már megtanultam, hogy jobb őt komolyan venni és nem magamra haragítani. Volt részem az utóbbiból, nem jártam túl jól. Ezt a tapasztalatom azonban nem osztom másokkal, hadd tanulják meg ő is saját kárukon. – Én már megbizonyosodtam. – miután kidobtak, tudtomra adva, hogy a poklom itt most véget ér, hacsak ismételten el nem követem a régi hibám, én magam is nehezen hittem először, hogy ez nem csak egy fájdalom szülte lázálom. – Pedig azt hittem, tetszeni fog. – mondtam, ahogy végigsimítottam a szakállamon. Tény, nem kölcsönöz nekem valami fiatalos külsőt. Habár, majdnem kétszáz éves vagyok, még így is letagadhatnék jó pár évet, nem igaz? – Igen… enni azt most tudnék. – bólintottam hálásan mosolyogva. Benedict nem aprózta el a büntetésem, pontosan tudta, hogy mit kell tegyen, hogy szenvedjek. Néha ehhez elég volt, hogy ült a kanapéján. Számolni sem bírtam hányszor száradtam ki újra és újra.
– Remélem nem zaklattak a távollétemben. Tudod milyen… kicsinyes tudok lenni. – egy igencsak nagy jellemhibám az, hogy… rendkívül féltékeny természet vagyok. Mindenre. Nem tűröm jól, ha mások igyekeznek rátenni a kezüket arra, ami az enyém. – Hálás vagyok, Lzzy. Többet segítettél, mint hinnéd. – nem csak azzal, hogy átvette az üzletemet. Nem látogatott meg ugyan sokszor, nem is tehette volna meg, de szükségem volt arra, hogy lássam. Most pedig, kiszabadulva, csak még inkább szükségem volt erre. Benedict a fejembe véste, hogy milyen következményekkel jár, ha… ismét próbálkozom ellen valamivel.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 02, 2017 7:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Magassarkúmból kibújva, lábaim az asztalra dobom, és a mennyezet falát bámulom, holott az ölemben lévő papírokat kellene helyette átnézni. Mégis, nehezemre esik, és ha azon felül is emelkedem, hogy a napirendem jócskán felborult, a tudatlanságomon kevésbé tudok túllépni. Csendes napok telnek el, hírek nélkül. Az egyik opció szerint nem kellene gondolkodnom, mert olyasmit is bevonzok, ami nem is történt meg és nem is engedtem volna, hogy megtörténjen. Ha Luke meghal, az az oktondi, minden lében kanál, bűzös biztos nem éli meg a reggelt. A papírokat szorongató kezemnek hála a lapok idővel ropogva engedelmeskednek, s kis híján körmeim átszakítják azokat. Kifújom a levegőt, és a másik opcióra nem gondolok. Elolvasom egyik sort, majd a következőt, de tudatom képtelen befogadni az információkat. A mai napon többen is betértek már hozzám, így a közeledő léptek zajára felmordulok. A poharamban lévő piát megiszom, leerőltetem a lábaim az asztalról és visszabújok a magassarkúba, hogy akárcsak napközben, most is a tökéletes kisimultság, és egyensúly jegyében tündököljek, holott szét vet az ideg.
Mikor lenyomja az érkező idegen az ajtót, felsóhajtva erőltetek arcomra könnyed maszkot, de ahogy belép, és megszólal, a maszk lehull, megkönnyebbültség és boldogság nem várt elegye ül ki vonásaimra. Feleszmélve a pár másodpercig tartó sokkból, felpattanok a székből és meg se várva, hogy mit reagál, kihasználom a sebességem, és szorosan magamhoz ölelem. Ez aligha olyasmi, amit mindenkivel megteszek, sőt, olyasmi sem, ami rám jellemző.
-Rég találkoztunk? Elment az eszed? Még egyszer ilyen helyzetbe hozol, kitépem a szíved, kitöröm a nyakad és amikor a szellemed már azt hinné, hogy megpihenhet, visszahozlak újra és újra, hogy átéld azokat a kínokat.-szorongatom, mintha az életem függne tőle, majd elengedem, és erőteljesen a vállába csípek.-A biztonság kedvéért.-húzódik féloldalas mosoly ajkamra, és fejem ingatva, próbálok hinni a szememnek. Nos, nem tagadni való dolog, nem megy. Legutóbb kis híján élet-halál között lebegett. Arcát vizslatva látom a nyúzottságot, hosszabbra nőtt haja és szakálla, ha nem is elcsúfítja arcát, de a fiatalos vonásait jócskán elrejtik.-Egy fodrász és egy kis nyírás jól jönne. Esetleg éhes is vagy?-szaladok kissé előre, a tőlem megszokott hévvel.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 02, 2017 3:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

A zakómat a kezemben fogva léptem be a klubba. Nem mondanám, hogy ismerős vagyok itt, de Lzzy miatt jó párszor megfordultam már a helyen. Ugyanakkor nem itt, a publikus részén. Nem szóltam még neki arról, hogy kiszabadultam, úgy döntöttem inkább… meglepetésnek szánom, hogy már nem éheztetnek, kínoznak és próbálnak egyéb találékony módon … jobb belátásra bírni. Benedict nem éppen egy könnyen megbocsátó alkat, ezt sejtettem és a tapasztalataim is pontosan azt súgják, hogy még egy dobásom aligha van. Egyszer elárultam, még egyszer öngyilkosság lenne. Nem szeretem a szerencsére bízni a dolgaimat, de kétségkívül igaz, hogy… még így is olcsón megúsztam a dolgot.
Ahogy azonban Lzzy irodája felé venném az irányt, egyből utamat állják. Nem meglepő, nyilvánvalóan nem teheti be csak úgy valaki a lábát oda. Én kivételt jelentenék, de … tekintve, hogy egy impozáns csöves benyomását keltem, nem meglepő, amiért vonakodnak beengedni. Nem mentem haza, hogy rendbe szedjem magam, habár az arcukat elnézve, lehet, hogy mégiscsak így kellett volna tegyek. Akárhogy is, végül sikerül őket meggyőznöm arról, hogy ki vagyok, ők pedig elállva az utamból, elérhetővé teszik számomra Lzzy irodájának ajtaját.
Kopogok, majd benyitok. Fáradt mosollyal nézek az asztala mögött ülő nőre. Nem igazán vagyok tudatában annak, hogy mennyi időt töltöttem Benedict pincéjében, egy bizonyos pont után elvesztettem az idő érzékem, mikor pedig elengedtek, a legkevésbé ahhoz volt kedvem, hogy kérdésekkel traktáljam a fogvatartóm. Megadtam neki, amit megakart, mikor pedig azt mondta, hogy távozhatok, éltem is a lehetőséggel, rám nem jellemző módon szó nélkül. Emberként is ismertem hasonlókat, mint ő. Ha valakinek nagyobb hatalma van, jobb nem feldühíteni.
-Jó látni, Lzzy! – üdvözöltem a nőt, majd az egyik szék támlájára fektettem a zakóm. – Gondoltam beugrok és megnézem, hogy vagy… rég nem találkoztunk. – mosolyogtam rá, mintha csak egy üzleti út miatt lett volna így.  A pontos idejét nem tudom annak, mikor nálam volt, de … ha őszinte akarok lenni, nekem az egész sokkal többnek tűnt, mint amennyi valószínűleg volt.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 05, 2016 4:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Luke and Lzzy

-Örömmel foglak.-mosolyodom el elégedetten, mikor a képességemre tereli a szót, hogy vitatkozni velem nem éri meg, mert vagy meggyőzhetetlen vagyok... vagy...nos, ez az egy opció van jelenleg.
Én voltam az idősebb, mégis ő rohant mindig a lehetőségek után, de jelenleg én is mondhattam volna, amit ő. Nem éri meg vele vitatkozni. Elhatározta, amit el kellett határoznia, most pedig önként és dalolva vonul vissza a múltja egyik ballépésébe, és veszi tudomásul, hogy börtönbe kell vonulnia, mint egy szánalmas bűnözőnek. Sajnos, én ezzel az érzéssel nem tudok egyesülni és eszemben sincs pártolni az ötleteit.
-Szánalmas.-reagálok ennyit az ösztönzésére és a támogatására, mivel biztosítani akar, hogy jó ez így. Vele ellentétben én képtelen voltam rózsaszín habos-babos felhőket látni és élvezni az életet, míg ő nem is tudom, hogy túléli-e majd a napokat. Nem nyugtat meg, hogy minden az én kezembe kerül és én leszek az irányító szerepben. Nem voltam annyira hataloméhes, hogy az övét elvegyem. A magam üzletei, a magam élete tökéletesen elég volt mindig is.
-Mert te aztán nem vagy az! Borzalmasan hülye ötleteid vannak, ugye tudod Luke Meyers?-nem sűrűn hívom teljes nevén, ha így teszek azért van, mert egyszerűen kiborít. Hiába erősködik, nem fogok neki hinni, ideje lenne, ha ezt előre elkönyvelné, sőt, akár írásba is adom neki. Féltettem, hát nem hiszem, hogy ez akkora baj lenne. Ez olyan volt, mintha tűzön sétáltam volna, s abban reménykedtem volna, hogy fene a vámpír énembe, nem fogok úgy se lángra lobbanni.
-Felfogtam na.-intem le ennyivel, mielőtt végleg elöntene a dühöm, melyből már nem lesz visszaút, sőt, épp ellenkezőleg, az kerülgetne a végzetes őrületbe. S ha eddig nem voltam elég idegeskedő, mondhatni körülményes ember, akkor milyen leszek ezek után?
Ajkamra egyik pillanatról a másikra ül ki egy mosoly. Őszintén szólva a botlásaim nem zavartak, de azt hiszem őt sem. Ezen alkalmak emlékezetesek, de nem zavaró tényezők voltak a kapcsolatunkban.
-Majd igyekszem, de ezzel is jelezném, hogy nem nyeltem le a békát, szóval viseld el.-hiába a mosoly, szemem elárul előtte megint, és tényleg úgy nézek rá, mint aki épp keresztbe akarja lenyelni itt helyben.-Mernél mást mondani!-rándul meg szám szarka és egyik szemöldököm egyszerre, még szép, hogy ezt mondta, más különben végérvényesen kitörném a szép nyakát.-Tudod, ez a kevés a pozitív vonzata, más nincs is és nem is lesz.-tisztázom. Bár megjátszani magam sosem esett nehezemre, és az élet bármely részére kiterjedhetett ez, de kifejezetten nem lett volna az se jobb, ha akkor is így kellene előtte állnom, amikor kilóg belőle egy karó vagy csurom vér. Akkor nem baj, ha a dühöm kicsit ott motoszkál bennem.-Jól van apa, nem lesz bajom. de most menj, mielőtt páros lábbal rúglak ki. Nekem itt dolgoznom kell, ellentétben veled, én ugyanis nem megyek börtönszabira.-veszem ki kezéből az üres poharat, és teszem az enyém mellé, majd kinyitom az ajtót, és mielőtt tulajdonképpen észbe kapnék, szorosan magamhoz ölelem, ami kifejezetten nem volt szokásom senkivel sem, pláne nem vele.-Vigyázz magadra, hallod! Emlékezz, hogy mit ígértem. És ahogy bent vagy, érd el, hogy a látogatói köröd erősíthessem.-szorongatom vállára hajtva fejem, majd elhúzódva rúzsommal mit sem törődve, csókot nyomok arcára, és elengedek egy futó mosolyt arcomon. Az már más kérdés, hogy a könny hirtelen maró érzése torkomban érződik, és úgy harcolok, hogy ennek jelét ne lássa távozásáig. S miután kisétál a bárból, összeroppantom a poharat, míg próbálom a tálcára rakni, s magamban mormogva kiszedegetem a szilánkokat tenyeremből, és szólok az egyik felszolgálónak, hogy pucolja össze a maradványokat.


|| köszönöm a játékot :hug:
▲▼
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 04, 2016 9:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Lzzy && Luke


Emlékeztess rá legközelebb, hogy ne vitatkozzak veled. – csóváltam meg a fejemet. Nyilván volt abban valami, amit mondott, de mivel ezt a megoldást választottam, ki is tartottam mellette. Nem álltam készen meghalni, és bár esély volt rá, hogy így fogok járni, bíztam abban, hogy élve fogom megúszni ezt az egészet. – Nekem nem, Lzzy, és nem akarok a következő lehetőségig várni! – az már túlkéső lenne. Emberi létem óta próbáltam feltörni a nyomorból, amibe születtem, számomra az idő sokkal inkább… ellenfél volt, mint számára. Ellenségeim voltak bőven nem akartam nekik megadni azt a lehetőséget, hogy még kitudja meddig könnyű prédának tűnjek a szemükben.
Nem úgy fogsz, hogy abból bajod származzon! Ennyi elég, így tudsz foglalkozni azzal, amivel a távollétemben kell! – az üzletem ugyanis az övé lesz addig, amíg nem vagyok a háznál, és pont emiatt jó az, ha minél kevesebb baja származik ebből az egészből. Valakinek meg is kell tartania azt, amink van.
Ne légy ilyen színpadias! Megbízom benned, ezért hagyom rád, amíg távol vagyok! – direkt megnyomom az ”amíg” szót, bár feleslegesen, jól tudom, hogy nem fogom őt meggyőzni arról, hogy nem halok meg. Pedig ismerhetne, mindent megteszek, hogy ez ne következzen be. Egyszer már meghaltam, másodjára nem szándékozom. Több lenne, mint kínos.
Őszintén sajnálom a dolgot, Lzzy, de… mindennek ára van, és valamelyikünknek meg kell azt fizetnie. Ez most én vagyok. – nem ringattam magam soha tévképzetekbe, tudtam, hogy találkozni fogok még Benedict-tel, de reméltem, hogy lesz már akkora hatalmam majd, hogy ne tudjon csak úgy bosszút állni. Ennél a helyzet most rosszabb, hiszen segítséget kérni megyek oda. Azonban… a történelem során ennél rosszabb helyzetből is jöttek már ki nyertesen.
A szavait hallva felnevetek. Milyen igaza is volt. – De kellemes botlások voltak. – mondtam, majd megcsóváltam a fejemet. – Most azonban nem erre gondoltam. Csupán csak… ne nézz rám úgy, mint aki helyben megölne. – hamarosan amúgy is csak így fognak rám nézni, úgyhogy nem most szeretném elkezdeni ez az egészet. – Nem, makulátlanul festesz, mint mindig. – kevés dolog volt az életben állandó, ez az egy annak számított. – Látod, van pozitív eredménye a… kis vitánknak. – rántom meg a vállamat mosolyogva, mielőtt kortyolnék a poharamból. Igyekeztem nem túl gondolni a helyzetet. Abból csak a baj van. – Csak azért aggódom, mert tudom, milyen vagy. Nem szeretném, ha a szomszédos cellába téged kéne viszont lássalak. – a legkevésbé sem, bár szerintem ezzel ő is tisztában van. Hirtelen haragú, uralkodnia kell magán, és úgy látszik itt most szükség is lesz erre, jobban, mint eddig.



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 02, 2016 2:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Luke and Lzzy

A kérdés jogos ugyan, de válaszra sem méltatom, így az is egyértelmű lesz. Sokakkal ellentétben mi elválasztottuk a szórakozást a munkától, és még mindig itt voltunk.
-Nem, de azért többet vártam, mint holmi tényközlést, hogy oké, holnap kész vagyok meghalni!-hiába próbál okokat, érveket felsorolni, elhitetni, hogy a dolgok egyenesbe jönnek és jól fognak menni, ilyesmiben még csak reménykedni sem mertem, nem is értettem magam, hogy miért nem. -Még, hogy nem nekünk dolgozik, ez jó vicc volt!-ismét egy vitapont, ugyanis az én meglátásom szerint, pont, hogy nekünk dolgozott, hisz én még itt voltam, és álmodni sem mertem volna pár éve, hogy ennyi ember próbál rajtam keresztül előnyt szerezni, miközben én rajtuk keresztül szereztem előnyt, ők pedig megragadtak a másikkal való ellenségeskedésen.
Felhőkölök ismét, ahogy az ő sara nem az enyém részhez ér, és egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem csaptam még a falhoz, megpróbálva ezzel némi észt rázni abba az ürességbe, amit a nyakán hord.
-És gondolod, hogy én sehogy sem kerülök a képbe? Ne legyél ennyire naiv, ebben a világban semmi sem titok.-a nem fogok meghalni részre külön ki se térek, tudja jól, ahogy én is: meggyőzni nem fog. Sem most, sem a jövőben.
Elegem volt ebből az egész helyzetből, ahogy abból a gondolatból is, hogy ő is hiába mond nekem bármit, s én neki szintén, egyikünk sem tesz egy lépést sem a másik irányába, s végül úgy is nekem kell engednem. Nem voltam az anyja hogy engedélyt adjak, most mégis arra kért, és elég nehezen ment ezt figyelmen kívül hagyni.
-Ennyi erővel a végrendeleted is rám bízhatnád, hogy mindened az enyém. Mennyire jól hangzik!-csapom össze tenyerem, míg megjátszott örömöm olyan kétszínű, hogy szinte szembe csapja, nem csak őt, de még engem is.
-Az sem érdekelne jobban, ha szívesen tennéd!-vágok vissza, próbálom lehalkítani magam, de nem megy. Ahogy közelebb jön, a távolság túl kevésnek tűnik, hogy ne akarjam a szívét a kezem között tartani és megmasszírozni kicsit. Le kell hát nyelnem ezt az egész elvetemült, beteg és felettébb botrányos, vakmerő öltelet, mindehhez jó képet kell vágnom, és hiába az ellenkezésem magammal szemben, tudom jól, ő volt az egyetlen dolog a múltamban, amit sosem bántam meg, s talán nem volna rossz, ha a jövőben is meg tudnám tartani ezt az egészet.-Biztos lehetsz benne, hogy be foglak!-sziszegem, inkább az orrom alatt, mintsem neki szánva konkrétan, és bármennyire nehezemre esik ellenkezni, a mosolyom egészen haloványan, de kiül arcomra, ahogy a jövőről és az eltöltendő időről beszél. Mellkasom előtt keresztbe font karokkal veszek egy mély levegőt, lassan és megfontoltan kifújva, míg érzem, ahogy lassan lehiggadok.
Elveszem a poharat, pár másodpercre lehunyva szemem, megdörzsölöm a homlokom, és ráemelem tekintetem, már kevesebb düh látszik rajtam, mint eddig.
-Emlékeztetnélek, hogy a "jól érezni magunkat" csak párszor előfordult botlás volt.-e mellett kitartottam, ahogy ő is. És meg sem várva, hogy koccintsunk, lehúzom a poharam tartalmát, és az asztalomhoz sétálva leteszem arra.-Miért kellene? Rosszul nézek ki vagy miből gondolod, hogy kellene? Ha meglátogatlak, legalább nem kell megjátszanom magam, hogy mennyire dühös vagyok rád.-válaszolok kérdésére őszintén, míg nekitámaszkodom az asztalnak, kezeimmel kétoldalt megtámaszkodva, s magassarkúm a szőnyegpadlóba vájva.


|| Blondie - One Way Or Another||  40
▲▼
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 27, 2016 9:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Lzzy && Luke


Mikor kezeltelek úgy, mint nem egyenlő felet? – pillantottam rá mosolyogva. Igyekeztem mindig éreztetni vele azt, hogy nem gondolom úgy, felette állok. Persze, lehet néha nem sikerült, nem lenne túlzottan meglepő, ugyanis néha igencsak… irányításmániás vagyok, de alapjaiban véve mindig próbálkoztam nem felé helyezni magamat. Úgy gondolom ez inkább sikerült, mint nem.
Az, hogy halhatatlanok vagyunk nem biztosíték semmire, Lzzy! Nem várhatunk örökké, mert az idő nem nekünk dolgozik! – míg mi nem leszünk erősebbek, mások igen, és ők könnyen taposhatnak el, mikor legközelebb elérkezettnek látnánk az időt. Ezt akarom megakadályozni. Tényezővé akarunk válni, és nem léphetünk úgy feljebb, ha nem kockáztatunk. Én kész vagyok kockáztatni.
Nem kértél, mert nem kellett! És nem fogok meghalni! – ráztam meg a fejemet. Ebben persze koránt sem voltam annyira biztos, de nem akartam folyton azt mondogatni, hogy meghalok. Ugyanannyi esélyem van, ha azt mondom, hogy életben maradok, igaz?   Én árultam el, nem te, ez az én saram, nem a tied! – előbb-utóbb mindenkit utolér az árnyéka, azt szokták mondani. Engem talán most ért utol, és nem akarok tovább futni előle.
Felsóhajtok a kirohanását hallva. Számítottam rá, hogy nem lesz könnyű ezt előadni neki, de esetében semmi konkrétra nem számítottam, tudtam, hogy milyen, így hát felkészültem a legrosszabbra. Ami úgy tűnik nem volt elég. Nem arról volt szó, hogy nem érteném őt meg. Megértettem, tökéletesen. De úgy éreztem, hogy az idő szorít, és más lehetőségek híján, a kevésbé legrosszabbat próbáltam választani. Sokat elmond, hogy ez az. – Vedd úgy, hogy végső esetre ez az utolsó dolog, amit kérek tőled! – ha meghalok, ő nem halhat meg. Azt akarom, hogy használja a fejét és csinálja azt, ami a legjobb neki. Túlélő típus, menni fog neki, ha nehezen is. Ugyanakkor, mint mondtam, nem szándékozom meghalni, próbálom úgy felfogni a dolgot, hogy esélyem van onnan élve is távozni majd. Valahogy kénytelen leszek megoldani.
Hidd el, nem szívesen kérek tőled ilyet! – ezt teljesen őszintén mondtam. És nem is teszem szívesen azt, amit teszek, de jobb megoldást időszűkében nem látok. – És nem is kell többet, ha mindez sikerül. – realista vagyok, nem álmodozó, nem mondhatom azt, hogy mindenképp sikerülni fog, mert én magam sem hiszek ebben. De magamban annál inkább. – Sőt, ha sikerül, azt sem bánom, ha bezársz! – mosolyodom el, próbálva oldani valahogy a feszültséget. Nem a legjobb módon, de valahogy ezt is el kell kezdeni. – Most pedig…   kezdek bele, ahogy az asztalhoz lépek, hogy újra töltsem a poharainkat.  … csak érezzük jól magunkat, rendben? – nyújtottam felé a poharát. – Szeretném, ha a… barátságosabb Lzzy-vel tölthetnék el még egy kis időt. – gyanítom ugyanis, hogy nem sok barátságos dologban lesz részem, miután találkozom Benedict-tel. – Ugye nem kell aggódnom azért, hogy mi van veled? – pillantottam rá kérdőn, de mosolyogva az első korty után. Nem szeretném, ha bajba sodorná magát valami meggondolatlan tettel. Szeretném, ha elég lenne csak magam miatt aggódni majd.



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 26, 2016 11:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Luke and Lzzy

Jobbnak látom nem firtatni a kérdés és inkább nyelvembe harapva megakadályozni, hogy a hazugságok meglátása nem kifejezetten egyéni képesség manapság, de inkább nem kötözködöm. Érzem, hogy valami olyasmi jön, ami nem nyeri el tetszésem, és ez az érzés nem igazán tetszik.
A megjegyzésére mégis valami megolvad bennem és elmosolyodom, s tulajdonképpen simogatják szívem szavai. Nem mondom, hogy a büszkeség, sokkal inkább a tény, hogy egy őrült világban legalább egy valakire számíthatok biztosan.
-Csak azt vedd figyelembe, hogy egyenlőek vagyunk.-nem a hiúság szól belőlem, de tudhatta, nehezemre esik eltűrni, ha valaki fentről dirigál, inkább voltam valakivel egy súlycsoport, mint holmi uralkodó alatt földön csúszó alattvaló. A szabadságom mindig is az enyém volt. Ehhez most is tartottam magam, s ragaszkodtam hozzá.
S mivel a megérzéseim nem csalnak, mondjuk úgy, hogy soha, most is az elfogó rossz érzés beteljesedett. Az ötlete és a szöveg, amit levág, szinte kifordít a pillanatnyi nyugalmamból és mérhetetlenül dühös leszek rá. Ennek pedig ő fog örülni a legkevésbé.
-Nem, nem muszáj vakmerődnek lenned, de a jelek szerint hülyének igen!-ez nem az a része a beszélgetésnek, ahol a gondolatok elrejtése a cél vagy a valóban kimondani akart dolgok elhallgatása. Tudta, hogy amúgy is, ami a szívem, az a számon, és ha ekkora marhaságra készül, pláne nem fogom hátba veregetni és azt mondani neki, hogy : "Jól van drágám, menj csak, áldásom adom!". Nem vagyok sem a Szűz Márai, sem senki más, aki engedi a fia életét feláldozni, én pedig az egyetlen embert nem fogom hagyni, hogy a halálba sétáljon, akire évek, évtizedek óta számíthatok, szinte rendületlenül.
-Jézusom Luke, te hallod magad? Nem kértelek szőke hercegnek fehér lovon, hogy menj a halálba. Különben is, miért kellene helyettem meghalnod? Még csal nem is ismer az a...-sziszegem fogam között, de nem mozdulok, addig jár jobban, míg körmeim a saját tenyerembe vájom, nem az ő nyakába, ahogy kivágom az ajtómon. Felhúzva orrom, voltaképp elkönyvelem ezt egy dicséretnek, de haragom és dühöm jelenleg elfeledteti velem, hogy milyen is az, mikor valaki dicséretet oszt ki azért, mert az elragadó nő szerepe mögött egy igencsak heves dáma lapul.
-Ez annak fejében kedves elvárás, vagy akarás, hogy te, az én kérésem figyelembe se véve, besétálsz egy helyre, ahonnan nincs esélyed kijutni csak úgy. Már megbocsáss, de szarok rá, hogy mit akarsz!-elérte, hogy végleg elködösüljön az agyam és talán még soha nem voltam ennyire kiakadva tőle. Felállok és hátat fordítok neki, mielőtt megfordulna bármi más a fejemben, és jelenleg úgy érzem, hogy az egész szoba összezsugorodik és érthetetlen okoknak köszönhetően inkább börtönömmé válik, ahonnan szabadulnék. Ez olyan, mint egy rossz álom, és pontosan tudom, hogy nem gondolja azt, hogy túldrámázom. Tudja, hogy mit jelent nekem, tudja, hogyha senki nincs, aki emlékeztessen pár dologra, kérdés nélkül gyilkolok, s kapcsolok ki ismét. Mert nem én voltam az a típus, aki szeret az érzelmeivel harcolni, az távol álljon tőlem.
-Te komolyan nem vagy eszednél.-rázom meg fejem az ablakon kibámulva, mikor mindenféle irónia nélkül a társaságról áradozik egy sort. Összeszoruló állkapoccsal fordulok felé, mikor mögém lép. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy eltörve bordáit, megsimogassam-e a szívét egy kicsit, de elvetem ezt az ötletet, ha már úgy is mindenképp kínoztatni akarja magát, legalább ne én kezdjem el a kínzások sorát.
-Jól jegyezd meg, amit mondok. Egyszer kérsz tőlem ilyesmit, soha többet. Mert legközelebb kitöröm a nyakad és addig tartalak a bár pincéjébe, míg ki nem vered a fejedből az ekkora baromságokat. Értve vagyok?-hangom még mindig nem enyhül meg, ujjaim még mindig ökölbe szorulnak, körmöm viszont szépen lassan visszahúzódik bőrömből, ami gyorsan be is gyógyul, némi vért hagyva tenyeremen.


|| Blondie - One Way Or Another||  40
▲▼
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 23, 2016 4:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Lzzy && Luke


Addig én…? – kérdezek vissza kíváncsian. Érdekel, hogyan fejezte volna be ezt a mondatot. – Üzletember vagyok, Lzzy. Érdekember, azon belül. Értek az emberekhez, tudom, hogy milyen, mikor lábtörlőnek használnak. Tudom, mikor hazudnak. – mert pontosan olyanok, mint én, csak ellenben velük, én ismerem magamat. Nem kergetek téveszméket magamról, nem akarok többnek tűnni, mint ami vagyok, mert jól tudom, hogy minden látszat addig él, míg elég jó a hazugság, amibe csavartuk azt. Előbb-utóbb azonban minden hazugság összedől, és ami az én hazugságomból maradna, az igencsak szerény egyelőre. – Én az vagyok, akinek lennem kell. – bemocskolom a kezem, ha szükséges, meghagyom másnak, ha mégsem. Meghozom azokat a döntéseket, amiket más nem mer.
Minden sikeres férfi mögött egy nő áll, nem igaz? – húztam mosolyra a számat. Közhely, de ugyanakkor igaz is. A legtöbbünk nem szerette, ha függ valakitől, ha… nem csakis magának köszönheti azt, amije van. Az ilyen ember erős, de ugyanakkor esélytelen a túlélésre, pont azért, mert egyedül megy neki a világnak. Ezt én soha nem akartam, soha nem egyedül harcoltam mások ellen, és nem bánom azt, hogy bizonyos szempontokból és mértékben, de függöm Lzzy-től. Inkább tőle, mint bárki mástól. Az pedig már csak hab a tortán, hogy különleges személy, így szerencsésen is jártam vele.
Nem válaszoltam. Igen, valószínűleg igaza van. Nem hinném, hogy én könnyebben fogadnám azt, ha valami ilyesmivel állna elő. Ennek ellenére, mi mást mondhatnék? Nem akarnám megérteni, remélem, hogy fordított helyzetre nem fog soha sem sor kerülni. – A maradék hetvenben viszont életben maradok. A hetven pedig több, mint a harminc, jók az esélyeim. – ettől függetlenül még nem volt túlságosan biztató, ezt én is tudtam. – Muszáj vakmerőnek lennem, te is tudod. – ha lenne más mód, akkor azt követném, azt az utat járnám, de nem látok jelen pillanatban más lehetséges utat, így hát… ez maradt. Nem a legjobb, de talán nem is a legrosszabb. Valamennyi esély van a sikerre. – Inkább én, mint te. Azt hittem, imponálni fog neked, hogy meghalnék helyetted. – nem gondolom persze teljesen komolyan a szavaimat. Nem akarok meghalni, nyilvánvalóan. Ki akarna? – Egy okkal több, hogy túléljem valahogy. Tudom milyen a haragod Lzzy, nem akarok a célpontjává válni. Se éltemben, se holtamban. – ráztam meg a fejemet. Nem szokásom csak úgy ígérgetni olyan dolgokat, amiket amúgy közel sem biztos, hogy betudnék tartani. Így hát, az sem tudom mondani, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Jó eséllyel egyáltalán nem így lesz majd, de van hetven százalék esélyem. Ezek nem olyan rossz kilátások.
Csak egyetlen dolgot várok el, Lzzy! Azt, hogy ne ölesd meg magad! – nem éppen túl fair ilyet kérni, mi? Ha én látnám azt, hogy kínozzák, gondolkodás nélkül tépném le azok fejét, akik erről tehetnek. – Ha kell, játszd el, hogy gyűlölsz, ha kell, inkább rajtam vezesd le a dühödet, mint rajta! – nem okos ötlet Benedict-re támadni, és nem akarom, hogy megkockáztassa a dolgot. – És igen, nem bánnám, ha néha akadna társaságom. – bólintok végül arra, hogy örülnék, ha időnként benézne. Habár, kitudja, hogy Benedict mennyire lesz ebben a kérdésben majd engedékeny, de… így is önként adom át neki magamat, biztosan tenni fog róla, hogy ne jusson többet eszembe elárulni őt. – Már mondtam. Szükségem van rád, Lzzy. Most jobban, mint bármikor. – ebben majdnem biztos vagyok, sokkal inkább, mint hetven százalék. Voltam már közel a halálhoz, de annyira még soha, mint mikor majd Benedict kegyeire bízom magamat. – Engedd, hogy megtegyem! Néha muszáj kockáztatnunk. – léptem közelebb hozzá. Most hadd vállaljam mindkettőnk kockázatát. Ha a harminc százalék igazolódna be, Lzzynek még mindig ott van az én üzletem, hogy ne a semmiből kelljen újjáépítenie mindent.



||music:Sweet Child O' Mine|| lesz jobb is! || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 22, 2016 12:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Luke and Lzzy

Sosem tartottam magam olyannak, aki olyasmivel hiteget másokat, amit nem gondol komolyan. Eltökélt célom ugyan nem volt, hogy mindig mindenkinek igazat mondjak, kivételeket talán pár emberrel tettem csupán, s Luke egy ilyen volt. Ha azt várta, hogy dicsérjem a képességeit, akkor is belekötöttem, hogy az egója a normális szint fölé ne emelkedhessen, legalábbis ne miattam. Majd más emeleti, ha rákényszerítik, én viszont biztos, hogy ilyesmit nem fogok tenni érte.
-Hmmm...-mosolyodom el, egyik szemöldököm megvonva, ahogy a kihívásokról beszél, és süt rólam, hogy valamilyen szinten ezt a tulajdonságát szeretem, mert valahol én is ilyen voltam. Sosem volt elég az elért cél, nem volt elég az, ameddig a karom ért, én többet akartam annál.
Nem kérdőjeleztem meg azt, amit mond. Igen, mindig voltak úgymond nagyobbak, felettünk állók. És nem, nem az ufókra, az emberek fejében élő zöld lényekre gondolok, akik hatalmas szemekkel, ki tudja melyik bolygóról néznek le ránk. Ahogy az emberek múló porszemek voltak, néhány vezetőjük úgy tűnt ki, és a történelem a mai napig isteníti őket. Voltaképp, ha úgy vesszük, köztük is voltak nem csak emberek. De a "nem csak emberek" között is vannak nagyobb alakok, ebben mindig is biztos voltam, és mivel pár ilyen alak mellett úgymond "dolgoztam" is, hát nem is kételkedtem vagy kérdőjeleztem meg az ilyesmit. Viszont az, hogy fejet hajtsak, mindig is nehezen ment, hála az őszinteségemnek, talán nem egyszer túl nehezen is.
-Azt én értem, hogy én miért lennék hasznos, de te? Már félre ne értsd, jó beszélőkéd van, és tiszta, egyenes nézeteid, ami talán elég is, de míg én amolyan kis gépzseni vagyok, addig te...-engedek el egy velős meglátást, melyet nem sértegetésnek szánok, épp ellenkezőleg. Valamiért ki akarom belőle csikarni kivételesen azt az alakot, aki tudja, hogy ő miért kell, hogy túléljen. Ez hangomon is érződik, s mivel megszokott volt tőlem az efféle és ehhez hasonló megjegyzés, nem hiszem, hogy ennyi év után pont most szúrna neki szemet a mondandóm lényege.
Nem volt szokásom, hogy úgy szóljak hozzá, hogy emlékeztessem egy pár múltbéli kalandunkra, ami valahogy közbe sosem szólt a terveinkben, így ahogy mosolyom ajkamon ül, reakciójára csak még szélesebb lesz.
-Hát, még jó, hogy szükséged van rám. Különben eddig se jutottál volna el.-hálát vagy köszönetet sosem vártam, ez is inkább egy tőlem megszokott megjegyzés volt, mivel tudtam, hogy akár tetszik, akár sem, egymás életében amolyan támaszok, biztos pontok vagyunk, a furcsa beszélgetések ellenére is.
A békés, már-már idilli társalgást megzavarva, következő szavaitól, pontosan úgy elkap a hév, mint mikor érkezésekor kis híján egy levélvágóval az ajtóhoz szögeltem. Úgy ragadom meg ingét, hogy az anyag kis híján felsikolt ujjaim között, és körmeim nyomán majdnem elszakad, de elfehéredő ujjaim hamar engednek a szorításon, és mielőtt az asztalon lévő késsel a tenyerét a combjához kapcsoltam volna, inkább elengedem és a járkálós módszert választom, hogy le tudjak higgadni egy kicsit.
-Nem drágám, valójában fogalmad sincs, hogy ez az én szemszögemből hogyan is hangzik.-hangom cseppet sem kedves vagy derűs, épp ellenkezőleg, nyakamon kidudorodó erekkel koncentrálok, hogy az előtörő indulataim féken tudjam tartani, s legalább végig tudjam hallgatni azt, amit még mondani akar.-És a maradék harmincban mi történhet? Felakaszt, lefejez, kitépi a szíved, megkaróz, meggyilkol, kibelez, megmérgez...soroljam még? vagy egy szóval elég annyi, hogy hülye vagy és vakmerő?-fordulok felé, olyan példákat felhozva, ami pár évszázada még akár meg is történhetett volna bármelyik nap, elég egy királyi udvarra gondolni. Vagy, ha nem király, akkor szultáni udvar, bár ott selyemkötéllel, álmában fojtották meg az embereket...sokkal tisztességesebb halál, minden esetre egyik opciónak sem szívesen lennék fül- illetve szemtanúja lenni. -Ez az, légy a szőke herceg, aki feláldozza magát szíve választottjáért. Légy dalia...-sziszegem rosszallóan-De csak, hogy felkészülj rá, ha otthagyod a fogad, nem hogy eltemetni nem foglak, de még arról is teszek majd, hogy a túloldalon a szellemed minden nap szenvedjen.-kedves szavaimmal magamból is próbálom kiadni a dühöm, ami jelenleg egész testemben átjár, szerintem teljesen jogosan.
-És tulajdonképpen elvárod, hogy esetenként meglátogassalak, de azt is el kell játszanom esetleg, hogy gyűlöllek? Mert rettentő jó színésznő tudok lenni, de ha azt látom, hogy egy farkas, egy FARKAS-hangsúlyozom ki szándékosan a fajtáját-kifeszítve kínoz a pincéjében.... nagyon sokat kell innom, hogy ne akarjam a fejét helyben letépni.-tudhatta, ismerhette azt az énem, aki szimplán bemocskolja a kezét, és vérben sétál végig egy mocskos cellán, mert volt ilyesmire példa. De nem várhatta, hogy az ő vérében is ezt tegyem meg. Jelenleg ugyanis nem igazán voltam meggyőzve afelől, hogy életben marad. Túl sok volt az a harminc százalék, ami a levegőben lógott, mint a "mi van, ha..." kifejezés.-Minden olyan lesz, mint volt, csak jobb...-ismételgetem szavait, megrázva fejem és vállamra omló gesztenyebarna hajamba túrok. El sem hiszem, hogy ezt kéri tőlem.


|| Blondie - One Way Or Another||  40
▲▼
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 22, 2016 9:49 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Lzzy && Luke


Soha nem tartottam magamat jó embernek. Soha nem is volt célom jó embernek lenni. Apám jó ember volt, és a jutalma az volt, hogy szegénységben leélhetett egy egész életet, hogy aztán egy senki megölje néhány állatáért. Ez a jutalma a jó embereknek. Egy egyszerű, szenvedéssel teli élet, hogy aztán a semmiért véget érjen. Nem akartam ezt, nem vágytam a szenvedésre, a nyomorra, amiben felnőttem. Tudtam, mit akarok, és meg is tettem érte mindent. Így alakult, hogy bár alacsony sorból jöttem, végül a nagyokkal ülhettem egy asztalnál. Emberként még csak vendég voltam ott, nagylelkűen beengedtek és nézhettem, ahogy ülnek ott. Most már köztük vagyok.
Ez végül is bók volt, vagy… valami olyasmi. – mosolyogtam rá. Nem sok embert kedveltem. Lzzy ilyen volt. Ő nem a hamis mosolyaim egyikét kapta, nem volt minden második szavam hazugság. Nem játszottam szerepet előtte, mint majdnem mindenki előtt. A bizalmasom volt. Ilyen ember pedig csak néhány létezik az egész világon. – Gyorsan tanulok. Szeretem a kihívásokat. – vontam aztán meg a vállamat. Szerettem azt, amiért küzdeni kellett. A könnyen jött dolgok ugyan üdítőek voltak, azonban a saját alkotására mindig büszkébb az ember, mint valamire, amit a jó szerencse sodort az útjába. Játékosnak tartottam magam, és igyekeztem úgy játszani, hogy a szabályok nekem kedvezzenek.
Ez a célunk, hogy ne is váljunk azzá. De vannak nálunk nagyobbak is, akár tetszik, akár nem, dönthetnek az életünkről. Nekünk pedig el kell érnünk, hogy csak egy járható út legyen. – hasznossá tenni magunkat, ez a kulcs. Az embert a haszon hajtja, mindig akar valamit, és mindig többet. Ha ezt elvesszük tőle, megrémül, dühös lesz, mint egy kisgyerek, akitől elveszik a kedvenc játékát.
Reméltem, hogy ezt fogod mondani. Szükségem van rád. – húztam mosolyra a számat, mikor hozzám ért. Egyedül nem lehetnék itt. Felismertem ezt már korábban is. Szükségem van valakire. Ez a valaki pedig Lzzy lett, a döntésemet pedig a legkevésbé sem bántam meg, azóta sem.
Sejtettem, hogy nem fogja könnyen fogadni a tervemet, azonban, mikor magához húz, meglep, ezt az arcomról is könnyen leolvashatja. Nem ellenkezem, minden oka meg van ingerültnek lenni. – Tudom, hogyan hangzik, Lzzy. – bólintok a szavaira, mikor feláll és az ablakhoz sétál. – Benedict Lorenzini. – válaszoltam, ahogy felálltam a székből és mellé sétáltam. – Úgy… hetvenszázalékig biztos vagyok benne, hogy nem öl meg. – talán kissé túlzottan is sokat mondtam, de ezt nem venném hazugságnak. Inkább csak… bizakodásnak. Én sem akarok meghalni, ha lenne jobb megoldás, azt választanám. – De nem egy könnyű ember, én pedig elárultam. A szenvedéssel csak jól járhatok. – jobban, mintha meghalnék. Szenvedtem már, tudom milyen, valahogy ezt is kifogom bírni. Valahogy.  Meg kell fizetnem azért, amit tettem, Lzzy. Ugyanezt tenném a helyében. – nem panaszkodhatok, az életem itt a tét, mondhatni, könnyen boldoggá  lehet tenni. Csak maradjak életben, ennyi az egész. – A szenvedésben pedig az a jó, hogy véget ér. Akkor pedig visszajövök és… minden olyan lesz, mint régen. Csak jobb. – ha minden úgy alakul, ahogy tervezem. Az a gond, hogy ez nem tőlem függ, hanem Benedict-től. Ez pedig nem tölt el túl nagy boldogsággal.  



||music:Sweet Child O' Mine|| lesz jobb is! || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 18, 2016 6:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Luke and Lzzy

Elhúzom a szám, a nézeteink ebben nem egyeztek. Én, aki a tökéletes mintapéldánya voltam annak, hogy ki az elveszett, de határozott nő, nem voltam jó embernek se, vámpírnak se. Bár utóbbi előnyeit szerettem kihasználni, előbbi pedig adott egy testet az elveszett lelkemnek.
Abban pedig némileg egyet értettem, hogy aki feláldoz másokat, nem erre a földre való. De mi is ezt csináljuk, vagy tévednék? Csupán aljas kényszerítés helyett választás elé se állítunk másokat. Legalábbis az én nézőpontom szerint.
-Reméltem is, hogy nem vonod kétségbe.-furcsa, de előnyös adottságom volt, hogy szinte bárkit, bármiről meg tudtam győzni, és ehhez nem kell a vámpír lét előnyeivel járó képességeim használni. Egyszerűen elég volt szépen forgatni a szavakat, és máris irányban voltam az üggyel kapcsolatban.
Elmosolyodom, és lehunyva szemeim, megrázom a fejem, s alsó ajkamba harapva elmerengek kicsit a múltunkon. Mindegy, hogy éppen melyik részén, a lényeg, hogy emlékeztetem magam, ezt a képességét csak továbbfejleszthette, mint vámpír. Legalábbis első találkozásunk alkalmával is kifejtette, hogy kitől mit vár, s ő merre akar tartani.
-Sajnálom kedvesem, az elvárásaim tőled csak egyre magasabbak lesznek. Így örülj neki, amíg még tudsz újat mutatni, és vedd dicséretnek, hogy ilyesmit kinézek belőled most már.-húzódik ajkam apró, de határozott mosolyra, mikor ismét kinyitom szemeim, és az italba kortyolva elmerengünk a helyzetünkön és a lehetőségeinken, majd úgy tereli el a témát, hogy szinte elkerekedő szemekkel hőkölök hátra a székemben. Töltök egy újabb pohárnyit, míg érdeklődve hallgatom őt.
-Nem szeretek tényező lenni, senki uralma alatt.-fintorodom el, és határozott célom, hogy ezt az álláspontot ne is változtassa meg. Egyszerűen képtelen vagyok bárkinek fejet hajtani, ezért akár a nyakamtól is elválasztatták volna már régen is az említett testrészem, mégsem tették.
Felszalad a szemöldököm a homlokom közepére, s ahogy közelebb hajol, én is hasonlóan teszek és vörösre lakkozott körmeim az álla alá csúsztatom.
-Okkal hagytalak életben. Okkal vagy még most is életben. Mit gondolsz, ha megbízok benned, s te bennem, van bármi probléma?-érdeklődöm, végighúzva ujjaim állán, majd ismét hátradőlök, és érdeklődve billentem kissé félre fejem.
Ajkam összeszorul, egy halovány, vékony vonallá csökken, és arcom minden izma megfeszül, s az őszinte aggodalom mellé egy adag csodálkozás is kiül, s az ujjaim között lévő poharat inkább elengedem, minthogy tovább szorongassam. E helyett elkapom inge nyakát és úgy húzom közelebb magamhoz. Mélyen szemébe nézve, dühösen izzó tekintetemmel találhatja szembe magát.
-Felfogtad most, hogy mit kérsz tőlem?-érdeklődöm, majd elengedve visszalököm a székébe, jómagam pedig felállok a székről és az ablak felé sétálok.-Ki ez az ember. Amíg nem mondod el, úgy is tudod, hogy nem fogok igent mondani semmire. Nem, ha nem tudom, hogy életben hagy. Különben esküszöm az összes istenre, akikhez imádkoznak a földönfutók, hogy kibelezem.-szavaim dühösen hagyják el szám, egy adag aggódással párosulva, és mérgesen, amiért ilyet vár, s kér tőlem. Fogalmam sincs, meddig bírnám nézni, hogy más kínozza. Esetleg le tudnám-e nyelni az ilyesmit.


|| Blondie - One Way Or Another||  40
▲▼
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



Luke Meyers ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 11, 2016 11:30 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Lzzy && Luke

Farmernek születtem, egyszerű paraszt ember, egyszerű gyerekének. Végignéztem, ahogy a hatalmas emberek darabokra szedik apámat, ahogy az utolsó fillérig kifosztják, és, akkor megfogadtam, hogy bármi is legyen velem, nem fogom hagyni, hogy bárkinek is elég hatalma legyen úgy eltiporni, úgy megalázni, mint apámat. A hatalom minden, akinek ez meg van, az nyugodtan várhatja a reggelt. Ha pedig elég hatalmad van, miért ne akarnál többet, főleg, ha az megszerezhető távolban van.
Holtak, akik élnek? Ez… szerintem szép, mintsem morbid. Tele lehetőséggel. – ki hitte volna, hogy a halál az, ami végül megad mindent, amire vágytam? Nos… majdnem mindent. Akárhogy is, egyáltalán nem bántam meg azt, ami aznap történt, mikor átváltoztam. Erősebb lettem, hatalmat kaptam, időt, és most itt vagyok. Több vagyok, mint azt valaha is remélte volna az a parasztfiú, aki az apja nyomorának árnyékától félt minden egyes este, mikor álomra hajtotta a fejét. Lehetne jobb? Lehetne, pont ezért dolgozom, ez a cél.
Senki nem várhatja el, hogy feláldozza magát a másik érte, aki ezt hiszi, megérdemli, hogy meghaljon. – vontam meg a vállamat. Nem hat meg a halál, volt hozzá szerencsém, okoztam és láttam is már eleget. Tudom, hogy milyen a világ, és aszerint élek. Senkiben nem bízom meg maradéktalanul, a feltétlen bizalom, nagyon ritkán kifizetődő.
Nem mondtam ilyet. – mosolyodom el. – De ez nagyobb falat lesz. – sokkal inkább a középpontban leszünk ezáltal, beszélni fognak rólunk, többet, mint eddig, a figyelem pedig akár kívánatos, akár nem, gyakran bizonyul hátráltató tényezőnek, semmint hasznosnak. – Igen, ez olyan dolog, amit soha nem vonnék kétségbe. – tisztában vagyok azzal, hogy remekül meg tud győzni másokat a saját igazáról. Tapasztaltam én is, és láttam is már. Ez hasznos képesség, szerencsés vele.
Örülök, hogy tudok még meglepetéseket okozni. Bár fáj, hogy nem néztem volna ki belőlem. – a magamhoz való eszem mindig is meg volt. Olyan emberek között éltem le az életem nagyrészét, akik egymás elárulásából éltek, megtanultam, hogy mik az árulkodó jelek, hogy mit kell tenni annak, aki nemcsak megakarja szerezni, de meg is tartaná a hatalmat. Tegyél mindenkit boldoggá. Ez lehetetlen. Azonban, ha a többség boldog, és függ tőled, máris nem egyedül nézel ezembe a trónkövetelővel. Az erőszak hasznos tud lenni, de nem ilyenkor.  – Felejtsük el Maybelle-t. – ráztam meg végül a fejemet egy kis gondolkodás után. – Uralkodónak hívja magát, de igazából csak egy a nagyok közül. Ők pedig cserélődnek. Elég, ha… tényező válunk. – nem kell minden hatalom, akik túl magasra másnak, túl nagyot esnek, könnyen lehet, hogy olyat, amit ne élnének túl.
Mondd csak, megbízol bennem? – kérdeztem, ahogy letettem a poharat az asztalra, majd előre dőltem a székben, és komoly tekintettel figyeltem az arcát. – Mert, ha nem, akkor ez nem sikerülhet. – ketten kellünk ehhez, egyedül nem megy. Kevés olyan ember van, aki egyedül képes bármit is elérni, és, ha sikerül is neki, legyűri az, akinek van segítsége. – Van egy… ismerősöm. Nemrég érkezett a városba, az ő segítségével megkaphatjuk, amit akarunk.  – Benedictnek meg van a hatalma ahhoz, hogy minket is felemeljen. De… még Lzzy két szép szeméért sem fogja ezt ingyen megtenni. – De ennek lesz ára. Ne aggódj, nem te fizeted meg. Neked nehezebb dolgod lesz. Azt szeretném, ha a távollétem alatt, te irányítanál mindent. – ő benne bízom meg a leginkább, hiszem, hogy képes lesz elboldogulni azzal, amit felépítettem. Nem könnyű ezt kiadni a kezemből, ha nem is örökre, elvégre… egy élet munkája. – Nem voltam túl jó hozzá, úgyhogy… meg kell szenvednem azt, amit tettem. Majd biztosan meglátogathatsz, ha van kedved, és időd. – az most biztos kevesebb lesz, hogy már nem csak a saját boltját kell működtetnie, hanem az enyémet is. – Na, mit mondasz, Lzzy? – kíváncsian vártam a válaszát. Ennél jobb lehetőségünk talán nem lesz a következő jó pár évben.



||music:Sweet Child O' Mine|| lesz jobb is! || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Demon, where did my angel go?
Kedvenc dal :
Turn the pageBorn To Die Beautiful DangerousSick Individual
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



Lzzy R. Morrow ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 02, 2016 3:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Luke and Lzzy

Csak egy mosollyal díjazom, hogy értékeli szavaim, de őszintén szólva mivel rajta kívül mostanában nem sok közöm volt másokhoz, szerettem volna minél tovább életben tartani és ha úgy tetszik, kicsit anyáskodva felette, vigyázni rá. Furcsa ez olyan valakitől, mint én, aki egyszer megölné, de ugyanakkor szeretné azt is, hogy éljen. Talán félek, hogy olyan lesz, mint én. Vagy inkább attól félek, hogy meghal és egyedül maradok. Nem lenne első az ilyen eset, de jobb lenne elkerülni ezt.
Bólintok, hogy értem, mire gondol, és elgondolkodom, hogy hogyan is lehet valaki ennyire vak, ugyanakkor nem értem Luke fétisét sem, hogy változtasson rajta, vagy átvegye a helyét. Megcsömörlöttem volna, hogy nem hajtottam a hatalomra mindenek felett? Meglehet, hát ideje kis életet vinni ebbe az egészbe.
-Hmmm...-nem túl érdekes és sokatmondó válasz, de akcióm jobb jelenleg nincs arra, amit mond. Inkább fura mód a gondolataim között kezdek el kutatni, keresni valami miatt. De azt, hogy mit keresek, pontosan még én sem tudom.
-Ne szépítsd az igazságot. Emlékeztetnélek, hogy mi voltaképpen halottak vagyunk. Ez inkább morbid, mint szép.-világítok rá a lényegre, bár jelen helyzetben igazából teljesen lényegtelen, hogy mik vagyunk, az lényegesebb, hogy élünk. Első számú szempont. A többi, hogy miért és hogyan, pláne egy ilyen helyzetben csoda és túlzottan nem is fontos.
Egyet értek vele, noha éltem olyan korban, ahol ezt éreztetni hatalom volt. A királyok nem ugyan ezt csinálták? De. A forma ugyan az, csa az évszázad más, és a királyok helyett alvilági kiskirályok vannak, akik tulajdonképpen mindenkit a markukban tudnak tartani, még a nagyhalakat is, akik azt hiszik, hogy mindent a kezük alatt tudnak tartani és irányítani tudnak.
-Ismerős helyzet. Komolyan, semmit sem változik a világ. Bár álszent nem vagyok, én is megtenném, ha a sajátom múlna rajta.-ezt nem tagadom. Meglehet, nem ez lenne az első eset, hogy amolyan tettekkel járó, járulékos veszteségként egy-két ember, vagy kevésbé emberi lény elesne. Mindennek ára van, ahogy a mondás is tartja.
-Ahha...-dünnyögöm, majd elmosolyodom.-Mert én pont nem szoktam semmilyen korlátot ledönteni, nem?-célzok rá, hogy a tudásom nem feltétlenül véletlen használatos, plusz, a terület, amin előnyt szerzek belőle, nem éppen legális. Így ez a kérdés voltaképpen megválaszoltnak tekinthető.-Majd értük kezeskedem. Jó a beszélőkém és a meggyőzőképességem sem utolsó.-kacsintok rá a pohár felett, míg italomba kortyolok, és tovább hallgatom, a beszélgetés a kezdeti nehézségek ellenére furcsa nyugalomba csap át.
-Nem gondoltam, hogy jó stratéga vagy, ez picit új.-hozzám méltóan térek el a tárgytól és fejtem ki véleményem egy elégedett mosoly keretében, de voltaképp szemem árulkodóan elismeri azt időközben, amit mondott.-Kétségkívül összejöhet így a dolog. De ez idő. Rengeteg idő. Vagyis valószínűleg az a nő se annyira hülye, hogy egyből a jobbkezévé tegyen egy idegent. És itt a charme-od sem hiszem, hogy segíthet.-a véleményem ismét nem leplezem, hisz ez egy őszinte beszélgetés, és nem, nem hiszem, hogy a terve egyhamar kivitelezhető lesz, épp ellenkezőleg. Kicsit valamiért tartok tőle, ami rám nem vall. Az italom újra töltöm és inkább belekortyolok még egyet, hogy az eddig idegennek gondolt aggódásszerű aggályaim el tudjam temetni. Előtte is és magam előtt is, holott tudom jól, hogy jelenleg tekintetem üres és arcom semmitmondó.
-Parancsolsz?-kerekedik el szemem, a poharam kis híján kiejtem a kezemből és eddig kisimult vonásaim helyére most egy mérhetetlen hitetlenkedés sorozat ül ki. Ez egyszerre áll abból, hogy kis híján félrenyelek, és abból, hogy nagyokat pislogok.-Meglep, vagy sem, de most fogalmam sincs, mégis mi a francról beszélsz. Hogy kellene eláruljalak? Miből gondolod egyáltalán, hogy menne?-érdeklődöm hevesen, és gy pásztázom az arcát, mintha szellemet látnék. Na ez a heves érzelemkitörés is új nekem. De szerintem neki is, mert ilyesmit aligha látott mostanában tőlem vagy bárki mástól, de inkább tőlem. A megfejthetetlen lány, vagyis nő, továbbra is én voltam és ha így folytatom, csak újabb dolgokat fedek fel előtte és magam előtt is. Mert most pont nem úgy viselkedem, ahogy az éjszaka tettem, mikor megismertem, és mikor... nos, megöltem. Mi ütött belém?


|| Blondie - One Way Or Another||  40
▲▼
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Iroda

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Lélek-kristály Iroda

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Apocalyptic-