Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 16, 2017 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra

| Szabad játéktér! |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 8:17 pm
Ugrás egy másik oldalra

Laura & Lucifer
- Ohh, valahol van egy tükör és esetleg láttad saját magadat? Talán kicsit kevesebb hancurka és már is nem lesz olyan a szemed alatt. – szólaltam meg, miközben a karomat is széttártam megadóan, hiszen nem voltam hiú. Szerettem az öltönyöket, ahogyan magamra is adni, de ki nem? Mindenkinek megvan a saját dolga, meg ha már egy milliomos személyiségét öltöttem magamra, akkor még se járhatok úgy, mintha most jöttem volna a szemétterepről.
Azon se csodálkoztam volna, ha esetleg megtalál a tenyerével, de nem tette. Okos kislány, hiszen nem szeretem, ha nők pofoznak fel, de talán neki még el is néztem volna. Majd később megkapja a büntetését, hiszen a lelke már az enyém, így amíg itt sétálgatok, addig nem halhat meg, mert különben még a végén a fehér ruhás eljönne érte és csak azért is ellopná előlem. Azt pedig nagyon nem akarom.
- Ez most komoly? Ennyire egyszerű? – rázom meg a fejemet bosszankodva, és még a hajamba is beletúrok, mert ezzel a kijelentésével eléggé felhúzott. – Én annyira nem értelek titeket. Előttetek még az élet, de egy ismeretlennek máris a kezébe adnád azt, hogy döntsön az életed felett? Hova tűnt az a nő, aki jó pár órán át próbált elkapni? – kérdezem kíváncsian, mert nem értem, hogy mi a baja az emberiségnek, hogy ennyire könnyedén meghalnának. Még, hogy nincs mit veszítenie? Azt hittem a szobatársa legalább a barátja és eleve a család nem az feltétlenül, aki élet adott nekünk vagy felnevelt. Ezt ő miért nem látja be? Azt hittem, hogy ennél eszesebb, de úgy néz ki, hogy tévedtem. – Szerintem nem kérdeztem rá arra, hogy milyen csipke van rajtad és előbb vagy utóbb amúgy is ki fogom deríteni. – pillantok rá egy féloldalas sunyi mosoly kíséretében.
- Ha azt mondanám, hogy tévedsz, akkor se hinnéd el, így nincs kedvem belemenni az értelmetlen vitákba. – legyintek egyet, hiszen én igazán tudom, hogy milyen kitaszítva lenni, majd milyen a pokolban élni. Mazi megérkezéséig eléggé unalmas is volt. Utána legalább már több szórakozásból is kijutott nekem, de nem akarom megijeszteni ezt a lányt, így inkább nem mondom ki azt, amit legtöbb esetben megtennék. – Én nem te vagyok angyalom. Nem félek a vértől, se a sikolyoktól, ahogyan a fájdalomtól se, így rossz felé tapogatózol. S ha megmutatnám, hogy mire vagyok képes, akkor rettegnél egész életedben. – billentem oldalra a fejemet. Persze, most biztosan csak valami dilisnek fog elkönyvelni, de nem érdekel. Amíg túlzottan nem húz fel, addig nem kell attól tartania, hogy esetleg meglátja az igazi arcomat.
- Miért nem mész el egy bárba dolgozni? Biztosan egy kevésbé koszos és kicsit csinosabb ruhában bárki felvenne. Miért ölsz meg másokat? – persze ez számomra nem gond, hiszen a lelke már az enyém halál után. Minden gyilkos odakerül. Még akkor is, ha ők azt hiszik, hogy jót cselekszenek.
Közelebb hajolok hozzá, szinte az orrommal már bőrét érintem, majd újra felemelem a fejemet, hogy szemébe nézzek. – Mikor hagyod már abba az előítéletességet? Mármint megállapítottam egy tényt, amit te eléggé a szívedre vettél. S hidd el, van mit veszítenem. Itt vagy most már te is, de ha még sokáig folytatod, akkor még a végén ránk omlik az épület. – majd ellököm magamat, újra megigazítom az öltönyömet, de mire észbe kaphatna már másik ruha van rajta. – Nem meg mondtam, hogy csodákra képes egy kissé elegánsabb ruha? – pillantottam rá ártatlanul és fülig érő vigyorral. – Mi lenne, ha elölről kezdenénk Miss? – próbálkoztam megtudni a nevét.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
Humor :
szeretnéd megismerni



A poszt írója Laura C. Doyle
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 7:45 pm
Ugrás egy másik oldalra


Laura && Lucifer

Minden porcikájában idegesített, és tudta jól, hogy ez így van, hisz sem tekintetem, sem arcom izmai nem voltak befolyásolhatóak. Lerítt rólam a véleményem, bárhogy próbáltam elrejteni, a fájdalomküszöböm magas volt, és a fájdalmam jelét el tudtam rejteni, de mást nem. az arcom olyan volt, mint egy örökmozgó, kontrollálhatatlan gyerek, akit megpróbálhatsz kezesbáránnyá varázsolni, de képtelen vagy megváltoztatni.
szavaira csak megforgatom a szemem. Igen, a csípős nyelvem szintén sajátom volt. Tettszett neki vagy sem, vissza egy szavam sem fogom vonni. Sem most, sem máskor.
-Hát, fárasztó lehet elviselni. Biztos az ilyen rosszabbaknak hála olyan karikásak a szemeid.-mutatok szemem alá, jelezve, hogy mintha lenne ott vala, pedig valószínűleg csak a kezdeti félhomály okozta árnyak játéka ez.
Egyszerűen viszketett a tenyerem, és fogalmam sincs, hogy mi akadályozott meg abban, hogy felképeljem. De az inger bennem volt, hogy megtegyem. Szívem szerint a bőrt is lenyúztam volna képéről, hogy az idióta, idegesítő vigyorát ne kelljen nézegetnem.
-Rágós lennék, de ha ez az ára, legyen. Sok vesztenivalóm nincs.-mit hagynék magam után? Egy lakótársat egy rakás fegyverrel? Ki sajnálna, mikor mindenkim halott? Kétlem, hogy bárkinek hiányoznék, egy természetfelettinek meg csak jobb, ha egyel kevesebb vadász van a környéken, nem? -Csalódást okoz, már kezdtem elhinni, hogy átlát a ruhámon is.-nem veszem magamra a szenvtelen próbálkozást.-Azt hittem, hogy megfizető örömök fejében kielégíti minden vágyát egy halom nő. Nem is értem, hogy miért érdekli, milyen csipke van rajtam.-engedek el egy apró, de valós kijelentést, miszerint az alsóneműimre igenis háklis vagyok. Az voltam. Viszont kosztümben nem lehet edzeni sem, s vadászni sem. Vagyis lehet, de nem úgy, hogy fél nap üldözök valakit, feleslegesen, mert csak az idegeimen tud táncolni.
-Maga egy felfuvalkodott, önimádó, öntelt ficsúr, akinek gyanítom egész életében mindenből akadt, amikor éppen kellett.-nem ismertem, megsértettem vagy sem, a véleményem érdekelte, amit útközben elharaptam és visszafogtam tőle. Most viszont egyenesen szemébe nézve ejtem ki a szavakat.-Akkor hajrá. Gyerünk, mutassa meg, hogy mire képes. Vagy a piszkos munkát másra hagyja, nehogy az ingére vérfolt fröccsenjen, esetleg elszakadjon a zakója vagy poros legyen a lesikált cipője?-érdeklődöm fejem kicsit oldalra billentve, míg állom idegesítően fürkésző és sötét tekintetét, amiben mintha egy pillanatra megvillanna valamiféle kíváncsiság. De elképzelhető, hogy ez csak a saját képzeletem csúf játéka.-Mindenkinek meg kell valamiből élnie, s az egyetem nem fizeti ki a tandíjam helyettem. A lakásom nem önellátó.-vonok vállat az anyagiasság kérdésére. Akadt spórolt pénzem, amit rosszabb napokra tartogattam, de az a maga helyén jó volt. Egy időben gondolkodtam, hogy itt hagyom ezt az egészet, de azzal csak ismét feladnék valamit, amit nem akartam. A kés kezemben, döfésre kész, de megmagyarázhatatlan módon nem szúrok vele, és bár elég erősen fogom markolatát, kikapja kezemből és eldobja azt. Túl közel van hozzám, és zavarba ejtően búgó hangon próbál szuggerálni, ami aztán csak még jobban kezd el idegesíteni. Teszek egy lépést hátra, mert idegesít, majd még egyet, mert követ, de a fal a hátamnak simul, és úgy sétálok a csapdába, amiből esélytelen szabadulnom, mint egy éhező egér, aki a sajtdarabot a csapdáról próbálja lecsípni, és végül elveszti az esélyt a jóllakásra, s éhesen hal meg.-Ha nem az vagy, mi lennél? Egy álcázott büdös korcs? Egy idő vámpír boszibűbájjal körülvéve? Kérlek. Akármi is vagy a szép öltöny, a tiszta cipő egy tökéletes páncél, nem? Bárki lehetsz, mindenki elhiszi rólad, hogy vagy valaki. Hozzád képest én csak egy vadász vagyok. Te mondtad, fegyverrel meg koszos ruhával. Nem értem, hogy mit számítana, ha nem lennél az? Te gyanítom mindent megkaptál, és sok feláldozni valód lenne itt. Nekem nincs, amit sajnálnék hátrahagyni. De az idegesítő képedből már épp elegem van.-vallom be őszintén, bár tekintete továbbra is úgy próbál hatni rám, mintha a velőmbe akarna nézni, és kiforgatni gondolataim. És furcsa mód lényem egy része érzi, hogy ő nem egyszerűen valami. Nem egy az általam ismert fajok közül. De egy tippet ez is megért, nem? Elmondani nem hiszem, hogy el fogja, hogy micsoda.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 7:15 pm
Ugrás egy másik oldalra

Laura & Lucifer
Tudom jól, hogy Mazi most szólna közbe, hogy ne játszadozzam már, mint egy idióta, de nagyon is élveztem. Tetszett most ez a hallandó szerep, persze a fülemben csengett a jobb kezem szavai, hogy legyek már tényleg maga az ördög, de az lehetek másokkal. Nem kell pont vele annak lennem, mert szemmel láthatóan már ő is érzi azt, hogy nem nagyon kellene a közelemben lennie, de nem fogom olyan könnyedén engedi, hogy a pillangó csak úgy elreppenjen, ahhoz számomra túl érdekes. S ha az ördög figyelmét valaki felkelti, akkor olyan könnyedén nem szabadul. Rossz fába vágta a fejszéjét, de nem érdekel és a mosolyom is erről tanúskodik. Tetszik, ahogyan zavarom őt a viselkedésemmel, a kinézetemmel. A legtöbb nő elolvad, de ő nem és ez még inkább érdekesebbé teszi a szememben.
- Milyen csípős valakinek a nyelve, de a patkányokból is sok fajta létezik. Mindig vannak rosszabbak is, vagy tévednék? – kérdezem tőle mosolyogva, hiszen csöppet se vettem magamra. Inkább jól szórakoztam a leányzó csípős nyelvén. – De találkoztam, meg sokkal rosszabbak is. Az emberekből érdekes dolgokat tudok kihozni. – még mindig nem pörgöm túl a dolgot, mintha csak az időjárásról beszélnénk, de az ördög igazi arca, illetve a pokol bugyrai tényleg fura dolgokat művel az emberekkel és a lelkekkel.
- Találó, de akkor a magadfajtáknak még van hova fejlődniük, hiszen könnyedén lehetne már belőled a vacsora. – rántom meg a vállaimat, majd sóhajtok egyet és intek is, hogy inkább hagyjuk a dolgot és haladjunk tovább. – Ezt én is mondhatnám rólad. Szakadt nadrág, dzseki és megannyi fegyver. Ágyba is ezekkel fekszel le? – tettem fel egy pimasz mosoly kíséretében a kérdést, majd elindultam felé, egyre közelebb és közelebb. Nem gondoltam volna, hogy az elegancia zavarta volna őt, hiszen könnyedén csempészhetnék rá valami kifinomultabb ruhát és talán meg is teszem, hogy még inkább bosszantsam őt és közelebb kerüljek a megfejtéshez.
- Roppant kíváncsi vagyok, hogy miként fejeződik be a mondatod, így kérlek ne várakoztass meg… - néztem rá egy önelégült vigyor keretében, mivel kötve hiszem azt, hogy azt mondaná rám, hogy olyan vagyok, mint maga az ördög. Ő csak az idegesítő szerepét látta és nem többet. – És ha én veled akarod játszani? Végül is te törtél az életemre, így nem gondolom azt, hogy mást kellene keresnem erre a szerepre. – s közben a leheletem az arcát simogatta. Őt figyeltem és próbáltam rájönni, hogy mi lehet benne, ami miatt nem tudok csak elsétálni vagy egyszerűen megölni őt. – Persze, el is felejtettem, hogy mennyire anyagias egy népség szaladgál erre felé, de nem gondoltam volna, hogy te is egy vagy közülük. - Amikor a kést nekem nyomja, akkor sóhajtok, majd megrázom a fejemet rosszallóan. – Megteszed, vagy nem? – szólalok meg türelmetlenül, de még mielőtt cselekedhetne elkapom a kést és messzire hajítom. – Még a végén bajod esne. – a megállapításán picit feljebb szökik a szemöldököm, majd elnevetem magamat. – Warlock? Miért lennék pont az? – pillantottam rá érthetetlenül. – Talán túl erős a fantáziád, nem gondolod? – kérdeztem tőle egy féloldalas mosoly keretében, miközben a fal és közém beszorítottam őt. Az egyik kezemmel pedig a feje mellett támaszkodtam meg.






Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
Humor :
szeretnéd megismerni



A poszt írója Laura C. Doyle
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra


Laura && Lucifer

Üldöző lettem, amit utáltam játszani. Nem, nem szerettem a könnyű zsákmányokat se, de a küzdelmet se, aminek a végéről most is sejtettem, hogy könnyen a saját halálom lehet. Ennek az üzletnek nem volt olyan része, hogy mi van, ha túlélem. Egyenlőre. Aztán ki tudja. A vigyorgó, önelégült, öltönyben feszítő férfi láttán viszont futkostak a borsó hegyek a hátamon. Valamiért a viselkedésén kívül is éreztem, hogy nem kellene sem a közelében lennem, sem a késeimmel dobálózni. Nyilvánvaló, a penge hatástalan ellene, mintha a levegőt dobálnám magam előtt, és közben odaképzelnék valakit. A képzelgés helyett megkaptam Őt. Csúcs, ez aztán a főnyeremény.
Hajamba túrok, gyöngyöző homlokomról tudomást sem véve. A sötétedésből ítélve jó ideje üldöztem, és ellenben vele, én éreztem, hogy kezdek kifáradni. Feladni nem fogom. Még nem.
-Nem mondanám, hogy nem találkoztam. A patkányokból mindig is sok akadt erre is.-nem harapok nyelvemre, véleményem egyenesen képébe vágom, dacosságom, hevességem nem leplezve sokáig.-Még nem találkozott olyannal, mint én?-kérdezek vissza azonnal.-
A testépítő proteint szed a vadász ezeket. De nyilván bizonyos fajok még immúnisak erre..
-próbálom kitalálni, hogy jó maga micsoda. Lehet vámpír is, ha mondjuk boszorkány, és valahogy ki tudja játszani a természetet. Éppen kinézem belőle. -Pont úgy néz ki, mint akinek nincs ötven másik pár, legalább ugyan ilyen. Biztos roppan változatosan öltözködik.-a testhez simuló farmeromban, egyszerű ujjatlanomban és motorosdzsekimben a szöges ellentettje vagyok annak, amit ő képvisel, legalábbis öltözködés terén. Öltöny, zakó, olyan tisztára sikált cipő, hogy látom benne a tükörképem... nem mindenki születik milliomosnak. Igaz, eddig sem zavart egy életkörülményem sem. Mostanában egész jól kerestem, ami azt illeti.
-Maga egy...-micsoda? Idegesítő alak? Igen. De ha ezt hajtogatom, akkor sem hiszem, hogy megváltozna bármi is. Sőt. Csak gyanítom rontok a helyzeten. Minden lépéssel egyel közelebb kerül hozzám, végül megáll előttem, túl közel. Ujjai arcom érintik, mire összeszorítom fogsorom, míg hajtincsem fülem mögé tűri.-Találjon más játékszert, biztos akad még úgy, mint az öltönyből is.-szavaira csak ennyit reagálok. Máshogy nem reagálok. Túl közel hajol hozzám, bőrömön érzem, ahogy lehelete simogatja azt, és megborzongok az érzéstől.-Az ellenségei névsora biztos hosszú, de nem mindenki névvel bérel fel valakit arra, hogy öljenek meg valakit. Pénz beszél, tudja. Mellesleg az életemmel én rendelkezem.-sziszegem tekintetét állva.-És az életemmel is én rendelkezem.-megeshet semmi baja nem lesz ettől, de a kezemben lévő másik kést oldalába nyomom.-Ezt csak, hogy tudja ha nem lenne warlock, rég megöltem volna.-a penge ugyanis épp úgy meg van forgatva ebbe-abba, ahogy a vérem is egyfajta páclé. S ha nem lesz semmi baja, sem érdekel, hogy megsértettem a lelkét, vagy tönkretettem az ingét.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra

Laura & Lucifer
Fogalmam nincs arról, hogy mit gondolt magáról a lány, hogy sikerülhet neki elkapnia? Ohh, ugyan már. Még Mazinek se sokszor sikerül, így nem is értem, hogy egy halandó miben reménykedik. Persze, én most csak egy ostoba halandónak tűnök, aki valamelyik fajt képviseli. Mennyire primitívek az emberek, hogy meg se próbálnak a látszat mögé látni, de nekem így könnyebb, hiszen kevesebbszer kell felfednem az igazi arcomat, hogy frászt hozzak másokra. Pedig igazán szórakoztató, de már unalmas a sok hitetlen között lenni, de még se akarok visszatérni, ahhoz még túl jó itt lenni.
Fogalmam nincs arról, hogy mennyi ideje játszhatunk fogócskát, de nem siettem el a dolgot, míg végül ide nem csalogattam. Általában a vadászok irányítanak, de mégis én hoztam őt egy kihalt gyárba, ami lassan akár a fejünkre is omolhat. Könnyedén változtathatnám kacsalábon forgó épülettél a helyet, de semmi kedvem nincs, helyette inkább játszom tovább a rám osztott szerepet, majd pedig könnyedén kapom el, hiszen mégis csak maga vagyok az ördög fura lenne, ha ennyire könnyedén fogna rajtam. Én halhatatlan vagyok, hiszen a pokolba taszítottak, de már előtte is halhatatlan lénynek lettem teremtve, csak hát elbuktam, legalábbis a fehérségbe burkolózó apám szerint.
Látom rajta, hogy bosszantja a viselkedésem és ennek köszönhetően pedig még inkább szélesebb lesz a mosolyom, miközben kicsit még bíbelődöm az öltönyömmel, majd felvonom a szemöldökömet, de a hamiskás mosoly továbbra se tűnik el a képemről.
- Milyen bosszús valaki, talán ilyennek még nem találkoztál? – kérdezem tőle ártatlanul, majd picit megnyalom az ujjaimat is. – Hmm, verbéna, ha nem tévedek, meg van benne egy kisebb farkasfű is. Szóval fogalmad sincs arról, hogy mire vadászol, de azért megpróbálsz megölni. Ez annyira… - forgatom meg a szemeimet, majd az ujjaimat összeérintem magam előtt, de a mondatot már nem fejezem be. – Lehet, hogy van, lehet, hogy nincs. Vagy mi van akkor, ha ez a kedvencem? – adom tovább a hülye és idegesítő személyt, majd teszek felé egy lépést.
- Meg akarsz ölni, de nem tehetek fel kérdéseket és szerintem akkor mosolygok, szépségem, amikor szeretnék. – s a hülye vigyor továbbra se tűnik el az arcomról, majd egy újabb lépést teszek felé, hiszen tudnom kell, hogy miért érdekel ez a nő annyira. – Ennyire könnyedén adnád az életedet? Azt hittem, hogy ennél azért fontosabb, meg miért is lenne nekem jó, ha megölnélek, amikor én élek, s ha meghaltál, akkor nem tudok elszórakozni veled. – pillantottam rá mosolyogva, majd egészen közel sétáltam hozzá, s arcából kiigazítottam a haját, majd egy pillanatra hátat fordítottam neki, hogy gondolkozzak pár pillanat erejéig. – Ha te nem tudod, hogy mi vagyok, akkor valaki megkért, hogy ölj meg. Áruld el nekem a nevét és azt, hogy mennyit fizetett neked. Mind a ketten jól járunk. – másztam bele kicsit az intimszférájába a rosszfiús mosollyal a képemen.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
Humor :
szeretnéd megismerni



A poszt írója Laura C. Doyle
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 5:19 pm
Ugrás egy másik oldalra


Laura && Lucifer

Pontosan tudtam, hogy mit várnak el tőlem, és ennek milyen ára lehet. Mégsem érdekelt soha, nem volt vesztenivalóm, maximum az új lakótársam. Bár azt kizártnak tartottam, hogy sajnálna, hisz alig ismer. Ha eltűnök, abba a helyzetbe kerül, amibe én kerültem előtte, egyedül marad. Fogalmam sincs, hogy minek kerestem valaki, a lakbért tudtam fizetni, de fura mód kezdtem unni ezt a remete életmódot, amiben senkit sem ismerek. A gondolataimnak most mégis tisztán kell maradniuk, ha kezdeni akarok valamit ezzel a helyzettel, s eljutni valameddig, vagy legalábbis biztosra venni, hogy itt ma nekem végem. Nem, sosem voltak öngyilkos hajlamaim, de a sorsom és a jó szerencsém rendszerint előszeretettel és fékezhetetlenül kísértettem. Ennek oka egyelőre még nekem is ismeretlen, pláne, hogy amikor a halál torkában voltam, nos, az annyira nem tetszett.
A férfit követem, igazából magam sem értem, hogy minek menekül, nincs rá oka. Vagy én halok meg vagy én halok meg, neki semmi baja nem lehet. Fogalmam sincs, hogy mit gondolt az, aki ezért nekem pénzt adott. Bár azt hiszem meggyőződése volt, hogy majd én kitalálok valamit ellene. Sikerült, addig jutottam, hogy ahogy mögé kerülök, tisztes távolba, ahonnan már biztosan célzok, előre lendítem a kezem és a késem a háta közepe felé dobom. Olyan sebességgel fordul meg, hogy már csak azt veszem észre, farkasszemet néz velem, a késem tenyerében pihen, ujjai fonják át. Vére nem serken, mondhatni ezért irigylem kicsit. Nem lepődöm meg, állkapcsom mégis összeszorítom, és úgy nézek rá, mintha a pillantásom bármit árthatna neki, pedig a jelek szerint még élvezi is a helyzetet. Nagyképű idióta.
-Igen, az a rész jönne, de mindketten tudjuk, hogy magának nem ártott. Az öltönyéből pedig gyanítom, akad másik.-nem nyúlok újabb késért, farkasszemet nézek vele, a hűvös esti szél hajamba kap és a bőrkabáton át is érzem, hogy csontomig hatol a hideg. Nem fázom, hajt valami furcsa akarat, hogy ennek a hajszának ma végett vessek, így vagy úgy.
-Letörölhetné azt az idegesítően átlátszó ártatlan maszkot a képéről, rám nem hat. Ahhoz meg aztán végképp nincs köze, hogy hol van a helyem. Pláne, hogy itt, éppen maga előtt.-mosolyodom el alig láthatóan, kicsit talán túl magabiztosan, de miatta és a pillanatért nem fogok meghunyászkodni.-Maga engem figyelt, én magát. Gyerünk, vessen véget ennek, és felőlem oda mehet, ahová akar.-tárom szét kezeim, nyílt prédává válva előtte. Láthatja rajtam, hogy makacs és önfejű vagyok, mint amilyennek valószínűleg már így is gondolt, de nem hiszem, hogy gyávaságnak tudható be az elve elkönyvelt vég sürgetése. Ha igen, már úgy sem számít.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 24, 2016 12:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

Laura & Lucifer
Nem értem a mai embereket. Mi olyan móka abban, hogy egymást öldöklik? Vagy éppen az, hogy a saját életüket kockáztatják valami fenevad miatt. Értem én, hogy elméletileg csak a világnak akarnak jót, de nem mindegy, hogy egy vámpír vagy éppen egy bomba öli meg emberiséget? Sőt, az elsőt még élvezheti is az illető, hiszen ha ügyes a vérszopó, akkor igazi örömet tud okozni az áldozata számára. Igen, a pokol királya itt van és az utcákat szeli, mint valami idióta. Unalmas volt már a pokol és miért is kellene állandóan ott lennem, ha a földi pokol sokkal szórakoztatóbb? Pont nem érdekel, hogy a lelkekkel jelenleg mi fog történni. Egyszerűen élvezem, hogy itt lehetek és az emberekkel úgy játszadozhatom, ahogyan az ember a zongorán játszik. Sokan nem hisznek bennem, azt mondják, hogy csak kitaláció vagyok. Ohh, drága hitetlenjeim, majd amikor a pokol tűzében fogtok forgolódni, vagy éppen a rátok szabott kínokat fogjátok átélni, akkor mondjátok ezt. Persze, féljetek az Istentől, de ha tőle féltek, akkor tőlem mit fogtok csinálni? Rettegni? Elszaladni? Ágy alá bújni? Van egy rossz hírem, hogy bárhol megtalállak.
Régóta figyelem már ezt a nőt, kitartó, de ugyanakkor ostoba és naiv is. Fiatal, de néha úgy él, mintha sérthetetlen lenne. Nem szoktam túl sok időt fordítani senkire se, de van benne valami, ami miatt felhívtam magamra a figyelmét. Ohh, nem mondtam volna, hogy most éppen futok, mint egy riadt kismadár? Pedig azt teszem, persze az egész csak a show kedvéért van, nem akarom elvenni a kedvét, hiszen még a végén sírva fakadna. Így keveredtünk ebbe a poros és omladozó raktárépületbe is a városon át. Sietve állok meg, a zakómat hanyagul igazítom meg, de nem fordulok meg. Csak állok ott és várok. Majd amikor felém dob egy kést, vagy éppen egy nyíllal akar leszedni, akkor könnyedén fordulok meg és kapom el, a tenyerem köré fonódik, majd bosszankodva dobom arrébb. – Ez egy eléggé drága öltöny volt, így nem kellene kilyukasztanod. – majd mosolyogva veszem szemügyre a sértetlen tenyeremet, majd a lányra pillantok. – Ohh, persze most jön az, hogy „Ouch”. – szólalok meg ironikusan egy széles mosoly keretében. Oldalra billentem a fejemet, majd sietve pillantok körbe. – Egy ilyen lánynak nem itt lenne a helye. Már régen ágyban kellene lenned, nem kicsi lány? – kérdeztem tőle ártatlanul, de érezhette, hogy csak húzni akarom őt és tesztelni meddig is mehetek el, vagy mire képes.

Remélem jó lesz!  :mer:



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 23, 2015 1:34 am
Ugrás egy másik oldalra


heather & paige



Meg kell találnom a módját, hogy ezt egyszerűbbé tegyem mindkettőnk számára. Mert neki sem jó az, hogy szinte a külvilágból semmit nem lát. Nem tudj a milyen változások történnek a világban, hiszen ő mindig csak az ilyen romos épületeket látja. Akárhányszor útra kellünk többnyire besötétedik és a városok fényeit mielőtt még kiélvezhetni magunk mögött kell hagynunk. Önmagamat ostorozhatnám azért, hogy nem adom meg neki az életet, amit megérdemel. Meg szeretném adni. Tényleg. Talán lehetne rontani a vérének a minőségét, vagy nem is tudom, valahogy blokkolni a felfedezhetőségét, mert nem szeretném, hogy hiányt szenvedjen továbbra is bármiben. Nem érdemli meg. Tényleg nem. Normális életet kellene élnie. Mindkettőnknek, de túlságosan veszélyes számunkra és amíg nem találok módot rá, hogy mégis miképpen tudnám kivitelezni azt, hogy mindkettőnk biztonságban lehessen addig még felesleges azon gondolkozni, hogy mi mindent csinálnánk. Talán ugyanígy vándorolnánk csak, akkor már szórakozásból. De míg mások számára az utazás különlegesség, számunkra az egy helyben maradás lenne igazán fantasztikus.
- Még nem tudom, de itt nem maradhatunk. Egyrészt nem a legbiztonságosabb, másrészt pedig túl könnyű célponttá válnánk. - Elkezdem összepakolni a cuccainkat, amiből habár kevés van, de valahogy mégis sikerült a lehető legnagyobb körben elszórnunk őket. Amolyan területmegjelölésként.
- Ezt ne mondd még egyszer Paige. Nem foglak magadra hagyni. A húgom vagy. Szerinted, ha hátat fordítanék neked, akkor mégis milyen érzés lenne az a számomra? Tudván, hogy a húgomat lehet éppen felfalják a vámpírok, miközben én a hasamat süttetem valahol. Nem. Ha kell az életem árán is megvédelek. - Nem is tudom, hogy jött neki ez az ostoba ötlet. Soha nem lennék képes elhagyni őt, vagy egy pillanatra is megfeledkezni róla. Mindig ő az első gondolatom, hogy a számára jó legyen még, akkor is, ha többnyire egy romos raktárépületben húzzuk meg magunkat és ezt cseppet sem nevezhető jónak, de én ténylegesen igyekszem, hogy ő boldog lehessen.



©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 22, 2015 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra

To my sis
Always and forever honey!

A fárasztó nem a legjobb kifejezés erre, hiszen ez annál is durvább.

Néha néha felidéződnek benne a szörnyű érzések, melyeket a vámpírok keltenek bennem. Talán, ha majd egyszer én össze futok egy ilyen vérszívóval, vajon hogy fogok reagálni? Szörnyélkedve elbőgöm magam, vagy neki rontok egy karóval, hogy a halál édes csókja köszöntsön rá?
Nem tudom, hogy hogyan fogok reagálni, de tudom, hogy amíg Heather velem van, nem szabad félnem, nem szabad meghátrálnom.
Remélem a sors nem hozza majd úgy, hogy szerelemre lobban egy ilyen undormánnyal.

Nem tudom, hogy lesz, talán ha le is telepedünk akkor a nővéremnek elég erős védő bűbájt kell majd bocsájtania az éppen aktuális lakó helyünkre.
Hát igen, nem lesz egyszerű. Gondolkodtam már nagyon sokat azon is, hogy feladom magam, hogy inkább öljenek meg.
Vagy azon is, hogy véget vetek az életemnek, hogy egyszer csak megszűnök létezni. Vagy segítségül hívok egy boszorkányt, hogy Heathernek ne fájon annyira vagy egy vámpírt, aki nem akar megölni, hogy törölje ki az emlékeit rólam.
Nem akarom, hogy az életét, arra pazarolja, hogy engem védjen meg. Valahogy soha nem akartam neki ezt a fájdalmat, hogy szuperhőst játszon értem, de tudom, hogy kicsit élvezi, hogy kínozhatja a vámíprokat, ahogyan megvédett az is bizonyítja. De komolyan, iylen életet szánjak a testvéremnek, akit mindennél jobban szeretek?

- Még is hova menyünk? - Kérdezem, majd lesütöm a szememet.
- Heather, lehet jobb lenne nélkülem neked. Neked nem kell az én életemet élned...- Mondom elcsukló, vékony kis hangon.
Lehet megbánom, hogy gondolataimat szavakban formáztam meg, de tudnia kell a lehetőségeket. Én nem akarom, hogy börtönben érezze magát, hogy az én születésem keresztjét cipelje Jézusként. Ha tudom, hogy ez lesz, hogy a tündéri lét ilyen, elmenekültem volna a világ elöl egy sötét helyre. Hogyan lehetnék biztonságban, és hogyan tudhatom őt biztonságban? Ezek a kérdések bolyonganak bennem, mint céltalan üstökös a nap égő nap körül..



zeneszám || Igyekztem ugyan annyit írni, amit te így sikerült :S || 306 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 21, 2015 10:14 pm
Ugrás egy másik oldalra


heather & paige



Őszintén rettenetesen fárasztó tud lenni az, hogy szinte mindig egyik helyről rohanunk a másikra. Én is szeretnék már valahova letelepedni, de az a helyzet, ha meg is tennénk, akkor is varázslattal kellene védenem a házat és onnan a húgom nem tehetné ki a lábát. Őrizném őt, akár egy aranykalitkába zárt különleges madarat. Nem tehetné ki a lábát anélkül, hogy ne kerülne bajba és ez a legrosszabb az egészben. Nem akarom, hogy ilyen körülmények között kelljen felnőnie. Talán bele is őrülnék, hogyha csak ennyit tudnék megadni neki. Egyszerűen csak remélem, hogy egyszer vége lesz ennek az őrületnek és önmagunk uraivá válhatunk. Nem kell senki elől menekülnünk. Azt teszünk, amit akarunk, ahol csak szeretnénk. Nem csak azért érzem magam felelősnek magam érte, mert nekem van erőm, hanem mert előbb is születtem és nem számít, hogy két perc vagy esetleg két év lenne közöttünk mindig megvédeném a húgomat és senkinek nem engedném, hogy bántsa, mert azt biztosan megkeserülné legyen szó bárkiről.
- Én is szeretlek. - Keserű mosoly szalad az arcomra, majd gyorsan letörlöm az arcán végiggördülő könnycseppet. Megpróbálhatnám elvenni az emlékeit, amik keserűséget idéznek fel benne, de az a helyzet, hogy ez a legutóbbi alkalommal sem sült a legjobban. Az erőmről még nagyon sokat kell tanulnom. Lehet, hogy képes vagyok megvédeni magunkat, de még ezer olyan dolog van, amire egyszerűen képtelen vagyok. A határaimat pedig csak én tudom átlépni, de mivel senkihez nem fordulhatok semmivel kapcsolatban így ezzel sem tudok senkire támaszkodni.
- Hát, ha még szeretnél ebben a romos épületben maradni és megvárni, hátha utolérnek, akkor nem.. De ma még mindenképpen szeretnék tovább indulni. Talán egy szebb helyre. - Nem engedhetjük meg magunknak a luxust leginkább azért, mert az túlságosan is feltűnő, míg egy elhagyatottabb helyen könnyebben meghúzhatjuk magunkat.



©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 28, 2015 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra

To my sis
Always and forever honey!

Ez a folyamatos vánszorgás megviseli az ember. És azért még viseleme magamon a fájdalmakat, mind testi és szellemileg érzelmileg is. Sok mindenen mentünk át és örülök, hogy ő a testvérem.
Mindig élveztem ezt, hogy van egy ikrem és azt, hogy mikor kicsik voltunk ruhát cseréltünk vagy megtréfáltunk embereket, hogy én azt mondtam én vagyok Heather ő pedig, hogy ő én vagyok.

Van olyan vámpír, aki nem akarna engem megölni? Van egyálltalán valaki oylan, aki nem vágyik a véremre?
Mert a véremet még a vadászok is keresik. Persze, hiszen ezzel lehet csalogatni a kis vámpírokat a maguk odujából. De miért az én vérem miért pont ez miért szánt nekem iylen sorsot a világ?
Miért nem lehetek olyan, mint Heather? Miért nem lehetek boszi, aki bármire képes, aki falakat mozdít folyókat vezet át más mederbe. Mindent megtennék, hogy az legyek, ami ő. De helyette erőtlen tündér vagyok, akinek jutott a lekövethető vér, ami nem jó, ha még most is vérzek és ez így van.
Nővérem válaszán mosolyogtam egyet, majd megsimogattam a kezét, és elégedetten bologattam.
tudom, hogy velem van.
- Szeretlek!- Suttogtam lassan, majd egy könnycsepp gördült le arcomon.
Siettett valamien szinten, igaza volt nem szabad iylen helyen lenni ennyi ideig.
- Máris? – Sütöttem le szömorúan szemeimet.



zeneszám || Igyekztem ugyan annyit írni, amit te így sikerült :S || 261 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 25, 2015 10:10 pm
Ugrás egy másik oldalra


heather & paige



Lehet, hogy nem vagyok sokkal idősebb a húgomnál, de mindent megteszek annak érdekében, hogy megvédjem őt. Számomra ez a legfontosabb. Lehet, hogy ugyanúgy nézünk ki, de az erőnk nem ugyanabból áll. Míg az övé szinte folyamatosan veszélyt jelent számunkra, hiszen a vérét olyan távlatokból kiszúrják a vámpírok, hogy soha nem maradhatunk túlságosan sokáig egy helyben, de azért nagyon jó dolog lehet tudni, hogy mégis mit gondolnak rólad igazából az emberek. De neki ebből az egészből csak annyi marad meg, hogy a vámpírok többsége az ő vérére vágyik és nem nyugszanak addig, míg újra meg nem kaparintják. Azt hiszem annak köszönheti ezt a nagy figyelmet, hogy a boszorkány vér is csörgedezik az ereiben, habár nem kaptam meg az erejét. Ezt én birtoklom. Nem tudom, hogy fordított helyzetben, hogyan alakultak volna a dolgok. Lehet, hogy nem lett volna erőm, de akkor sem állított volna meg semmi sem abban, hogy megvédjem az én egyetlen húgomat, aki ténylegesen megérdemli, hogy megmentsék. Ártatlan lélek, aki csak élni próbált és élvezni az életet ebben nincs semmi megvetni való.
Ha megtalálnak egytől-egyig mindet megölöm. Senki nem bánthat, Paige. – Soha nem engedném, hogy valaki is akár csak egy pillanatra is azt gondolja, hogy hozzáérhet a húgomhoz. Lehet, hogy minden egyes gyilkossággal a saját lelkemet piszkítom be, de ezzel legalább megmentem a húgomét. Nekem már ez is elég. – Nem kell köszönnöd, de ne edd túl gyorsan, mert megfájdulhat tőle a hasad. – Szólok rá, mielőtt az egészet betömné a szájába. Azt hiszem már mindkettőnknek hiányzik a főt étel, de sajnálatos módon ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, ami már abból is látszik, hogy hol hajtjuk álomra a fejünket. Nem tudom meddig folytathatjuk ezt az egészet, de nem fogom sokáig bírni. – Lassan tovább kell állnunk, szóval el kell kezdenünk összepakolni. – Nincs sok minden, amit magunkkal vihetnék mindössze egy táskányi gönc, ami még nem teljesen szakadozott. Nem tudom kihez fordulhatnék segítségért, hogy véget vessen ennek az egész őrületnek.




©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 25, 2015 2:47 pm
Ugrás egy másik oldalra

To my sis
Always and forever honey!

Mindig is hálás éleszek a nővéremnek. Bátorsága az, ami nekem soha nem lesz. Soha nem szerettem, ami vagyok. Kivéve a fejben olvasást, na, az király. Életem legrosszabb, és hosszabb időszaka volt, hogy oda kerültem, az, hogy engem lecsapoltak és folyamatosan csak azt okoztak, amit nem akartam.
Heather mindig a jót nézte nekem. Én voltam a lány, aki mindig olyanba keveredik, amiben nem kellene. Igen ez nagyon rossz, ha olyan a véred, amit 200 kmből megéreznek.
Álmom egyszerűen magával ragad. Érzem azt, amit ott és fáj, fájnak a késszúrások a bökések, a harapások.
Nem akarom, nem akarom át élni. Tisztában vagyok, hogy ez egy álom, de csapdába vagyok. Kérlelem magam, hogy keljek fel, de vannak álmok, amik nem engedik. Testem elernyed, és egy vámpír közelít velem. Éhes tekintete és olyan gonosz, hogy Lucifer is megirigyelné.
Könnyeimet érzem arcomon. Nem akarom, hogy ez legyen nem nem nem nem nem nem nem

Aztán hallom agylai nővérem szavait. Vissza ölelem szrosa, ahogyan csak tudom.

-Heather én félek, mi lesz, ha megtalálnak? Nem akarok vissza menni. – Mondom elcsukló hangon és a félelem tükröződik szemeimben.
Olyanokon mentem át, amikre egy átlagos ember nem lenne képes, de én nem vagyok átlagos. Én Ward vagyok még hozzá Heather Naomi Ward testvére.
Aztán előveszi a finom ételt. A hasam egyből megkordul. Remélem nem lopta bár honnan is lenne most pénzünk?
- Nagyon köszönöm. – Nyomok egy puszit arcára, majd török egy kicsit a még lagyos finomságbl és a számba burkolom. Most iylen az életünk. Menekülünk és élünk ahogyan tudunk, de midig van kiút és én látom a fényt az alagút végén.


zeneszám || Igyekztem ugyan annyit írni, amit te így sikerült :S || 261 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 25, 2015 1:25 am
Ugrás egy másik oldalra


heather & paige



Nem vagyok túlságosan büszke arra, hogy egy ilyen helyen kell most élnünk, de nem sokáig, hiszen újra tovább állunk. Ez a hely egyáltalán nem az otthonunk. Bár már nem tudom mit nevezhetnénk otthonnak. Mindenki, akinek köze lesz hozzánk veszélybe kerül. Mert így próbálnak eljutni hozzánk. Most is, hogy éppen csak a pékségbe ugrottunk ki, ahol elfogyasztottam a saját adagomat bűntudatom támadt, hogy ennyi ideig távol maradtam a húgomtól. Amit még csak növelt az, ahogyan az ágyaként szolgáló pokróctömeg felé közeledtem. Vergődött és láttam, hogy az arcán végigfolynak a könnyei, hiszen újabb rémálom. De, hogyan is felejthetné el mindazt, ami vele történt? Én sem fogom elfelejteni, mert ez is csak egy olyan dolog, ami azt mutatja, hogy elbuktam. Mert szegénynek olyan dolgokon kellett keresztül mennie, amit semmilyen átlagos embernek nem kellett volna még csak gondolatban sem elképzelnie. De az, hogy meg is élte egyszerűen szörnyű és a szívem szakad bele, hogy nem segíthetek rajta. Menekülünk folyamatosan, de ez nem tudom meddig lesz így, vagy egyáltalán merre tartunk ezzel az egésszel.
Óvatosan ébreszteni kezdem, hogy minél előbb megszabadulhasson a rémálmok kegyetlen börtönétől, majd pedig ahogy felébred és a tekintetünk találkozik letörlöm az arcán végigfolyó könnycseppet és magamhoz húzom. - Semmi baj. Most már nem bánthatnak. Biztonságban vagy. Megvédelek bármi áron. - Simogatom a hátat, hogy ténylegesen megnyugtassam, hiszen nem szeretném, ha egész hátralevő életében még az alvásban se tudjon békére lelni.
- Hoztam reggelit. - Előszedem a zsákomból a finom péksütiket és egy kávét is az orra alá dugok. - Már nem olyan meleg, mint volt, de igyekeztem, hogy ne hűljön ki teljesen. - Nem akarok neki csalódást okozni, de ez az élet közel sem olyan, amiről gyerekként álmodtunk. Sokkal inkább egy rémálom. Hiába álmodik rettenetesen dolgokat az ember általában a valóság közel sem olyan rémisztő, mint az álmok, de jelen esetben ez csak egy újabb felvonás azt hiszem.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 25, 2015 1:18 am
Ugrás egy másik oldalra

*********
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Romos raktárépület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» New York utcái
» Raktárépület
» Aidan & Terra - Romos épület: valakinek ihletszerzés, másnak menekülőút?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:20 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3