Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 12, 2016 7:49 pm
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

Annak jeleként, hogy tudomásul vettem a szülői megnyilvánulásokkal kapcsolatos határozott visszautasítását, először csak némán biccentek egyet. Aztán meg is szólalok.
- Emiatt tényleg ne aggódj, mert eszem ágában sincs atyáskodni feletted. Valószínűleg ha akarnám, sem menne. Nagyjából egy évvel ezelőtt véletlenül átváltoztattam egy lányt, akit meg akartam menteni - árulom el némi habozás után. A következőket így valójában még soha nem ismertem el hangosan, de most ez a beszélgetés, vagy talán az alkohol, egyszerűen kihozza belőlem. - Hamar bebizonyosodott, hogy teremtőként és mentorként is pocsék vagyok, ebben is felsülnék, szóval inkább nem is próbálkozom – fejezem be a gondolatmenetet. Túl sok a sötétség bennem, ez az igazság. És túl régóta vagyok már egyedül, elhúzódva mindennemű emberi kapcsolattól. Nem azt mondom ezzel, hogy remete lennék, hiszen emberek között élek, eljárok dolgozni, iszogatni ilyen helyekre, vadászni, de többnyire csak idegenek között vagyok, és nem engedek senkit magamhoz elég közel ahhoz, hogy megismerhessenek, hogy belém láthassanak. Hogy valódi kötődés kialakulhasson, ami egy utód esetében már kezdettől fogva ott kellene, hogy legyen, akár teremtői, akár szülői vonatkozásról beszélünk. De Brynn vajon miért irtózik ilyen nyíltan attól, hogy valaki atyáskodjon felette? Ha soha nem volt igazi családja, vajon mit tudhat arról, milyen, ha valaki gyerekként kezeli, és gondoskodni akar róla? A téma felkeltette az érdeklődésemet, de annyira nem mozgat meg, hogy rá is kérdezzek, hiszen azzal már tulajdonképpen túl is lépném azt a hatáskört, amit az imént szabott meg a számomra. Maradok a semleges, közömbösen ismerkedős témáknál, és az italom csendes elfogyasztásánál.
- De a külsőm ne tévesszen meg. Lehet, hogy látszatra nem vagyok olyan korú, hogy apád lehessek, hisz alig múltan harminc, amikor átváltoztattak. Viszont idebenn annál is többnek érzem magam, mint amennyi vagyok, és már nem hiányzik túl sok ahhoz, hogy az első évszázadomat ünnepelhessem – jegyzem meg egy félmosollyal a korábbi kijelentésével kapcsolatban. Aztán végighallgatom a rövid összefoglalóját arról, hogy miként is került a tulajdonába ez a bár. Még mindig úgy gondolom, hogy szokatlan történet az övé, a farkaslányé, aki egy vámpírtól örökölte az üzletet, de ezt hangosan inkább nem mondom ki. Azt hiszem, csak meg kellene szoknom ezt a fajta itteni mentalitást, amit ez a hely is jól reprezentál, hogy a különböző fajok meg tudnak lenni egymás mellett gyilkolászás nélkül is. Hiszen ez csak a saját negatív hozzáállásom, hogy mindenben és mindenkiben a saját sötétségemet, a rosszat keresem vagy látom meg előbb.
- Hmm... azt hiszem, az a legfontosabb, hogy szereted csinálni – szólalok meg végül egy kis tűnődés után. - Rendben, akkor hagylak is dolgozni tovább... de valamikor majd összefuthatunk. Én tudom, hol talállak – mutatok körbe a mutatóujjammal. - Ha pedig szeretnél elérni... - Egy névjegykártyát veszek elő a kabátom felső zsebéből. Már csak az üzlet miatt is szinte mindig van nálam pár ilyen. - Örültem, a találkozásnak... rokon – biccentek még felé egy halvány féloldalas mosollyal, majd miután az asztalon hagyom az elfogyasztott italmennyiség árát, magára hagyom a lányt, és épületből kisétálva hagyom magam elveszni ezek az új érzések és gondolatok között.


▲ note: Megy egy pm is, és köszönöm a játékot! ♥ ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 12:25 am
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Annyiszor estem már pofára, hogy a csontjaimban benne van azaz érzés, hogy nem szabad semmit sem túlságosan komolyan vennem, vagy esetlegesen beleélnem magam. A család már számomra egy régen elvesztett fogalom, sosem éreztem, hogy igazán tartoznék valahová, vagy azt mondhatnám legalább, hogy normális szülőkkel rendelkeztem egyszer is. Maximum a mostohabátyámra mondhatom, hogy valami testvériséghez hasonló érzéssel próbált megajándékozni annak ellenére, hogy egyszerűen összeférhetetlenek voltunk. Talán pont az tehetett róla, hogy mindketten heves természettel rendelkeztünk. Avagy a bennük lakozó farkas nem tűrte meg olyan könnyedén a másikat. De ennek ellenére azért azt hiszem azt mondhatom, hogy szerettük egymást. Nem lógunk egymás nyakában állandóan, de ha újra látnám nem kerülném el őt lehajtott fejjel, mintha egyáltalán nem ismerném.
Nem mellesleg nem nézel ki sokkal idősebbnek nálam, szóval már amiatt is furcsa lenne, ha megpróbálnál atyáskodni felettem, ami csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy nem menne. – Egyszer engedtem, hogy egy férfi úgy rugdaljon engem, ahogyan ő szeretett volna, hogy azt tegyen velem, amit akar. Akkor, amikor akarja. A legrosszabb az egészben, hogy még én magam is elhittem, hogy ezt akarom. Milyen ostoba is voltam. De most, hogy már távolabbról szemlélem a problémát, mintha újra képes lennék tisztán látni. – Maradjunk annyiban, hogy családtag vagy és egyelőre nem bélyegezzük fel túlságosan. – Amúgy sem tudom, hogyan fog alakulni az egész kapcsolat, hogyan viszonyulunk majd egymáshoz. Az idő majd meghozza nekünk a választ, akkor pedig rátehetünk a helyzetnek megfelelő bélyeget a kettőnk közötti rokoni kapcsolatra.
Persze, hogy nincs ellenvetésem. Nagyon nem tudnánk előrébb lépni sem pedig tovább lépni, ha úgy tartja kedvünk anélkül, hogy legalább megpróbálnánk, nemde? – Az is lehet, hogy hiába csörgedezik egy vér az ereinkben más ellentétek miatt nem leszünk képesek elviselni a másikat. Megesik az ilyesmi.
Igen az enyém. Annyira azért nem. Nagyon laza volt a főnököm. Mármint itt tényleg körülbelül minden faj megfordult. Csak azért, hogy fenntartsunk egyfajta egyenlőséget. Nem voltak faji ellentétek. Bírt engem és mivel az eredeti gárdából én voltam a legmegbízhatóbb, akiről tudta az eltűnése után is itt lesz a nyakamba varrta a helyet. De az igazság az, hogy szeretem csinálni.. Még ha néha kicsit sok is. – A kezdeti löket az ismerkedés vonatán. Habár nem fogok beszámolni az első csókomról meg ilyenekről. Az már túlságosan is fura lenne. Senkinek, semmi köze hozzá. Ha azt akarnám, hogy a világ megtudja csak ki kell írnom facebook-ra. De az a baj, hogy a túl egyhangú posztok között el is veszne.



© || note:  bocsi a késésért  41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 25, 2015 11:58 am
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

Komolyan bólintok a hasonlatra. Igen, azt hiszem, mondhatjuk így is. Bár ennél azért kicsit bonyolultabb a helyzet. Én családban nőttem fel, voltak szüleim, testvéreim, feleségem… aztán elveszítettem mindenkit. Aztán megint lett valakim, negyven hosszú évre. A legtöbb házasság sem tart addig. És végül ismét egyedül maradtam. Az egész élet egy rohadt hullámvasút, még a hozzám hasonló vámpírok számára is. Vagy számunkra még inkább, hisz hamar megtanuljuk, hogy milyen törékeny és múlandó az emberi élet a miénkhez képest, a halandók csak jönnek és mennek, mi pedig ugyanazok maradun, nem változunk, nem öregedünk, az idő pedig jelentőségét veszíti. Főleg ha egyszer elhatárolódunk mindentől és mindenkit, ami és aki számíthat. Mint ahogy én tettem az elmúlt húsz évben. Csak a küldetéseimnek éltem, és senkit nem engedtem magamhoz túl közel. Kiöltem magamból az emberségemet anélkül, hogy valóban kikapcsoltam volna azt, és csak sodródtam az árral a nagy büdös semmiben. Aztán hirtelen az idő újra megáll egy pillanatra, majd lassan indul tovább, és tudomásul kell vennem, hogy van és mindig is volt családom. Hogy van egy élő rokonom, és most is itt ül velem szemben. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, és igyekszem elzárni a gondolataim gyors áramlását. Majd ahogy újra felnézek, az első pillantásom a poharamra esik, és iszom is hamar egy újabb kortyot.
Egy újabb bólintással veszem tudomásul, hogy nem vár tőlem semmit, hogy megelégszik a jelenlegi pillanattal, ezzel az italozással. Azt hiszem, egy részem megkönnyebbül, másfelől azonban már nem tudom ilyen könnyen elengedni. Leéltem úgy hat évtizedet, hogy közben utódaim születtek és hunytak el. Nem tarthatom továbbra is homokba dugva a fejemet, hisz ez talán az utolsó lehetőségem, hogy családom legyen. Éppen ezért úgy érzem, valamit mondani kell.
- Rendben. Én sem igazán tudok most családi vacsorákra gondolni, és én sem várok semmit. Azt hiszem, mindkettőnknek kell most egy kis idő egyébként is, hogy ezt megeméssze. Ráadásul már szinte kész felnőtt nő vagy. Nem hiszem, hogy bármi szükséged lenne egy apára, nagyapára, vagy mi is lennék pontosan. Attól tartok, nem is lennék jó apafigura – horkanok fel a gondolatra. Vámpír vagyok, aki ráadásul évek óta pénzért gyilkol. Mégis ki akarna ilyen szülőt? – Talán egy távoli unokatestvérnek még jó lennék – mosolyodom el halványan, aztán egy pillanatnyi habozás után még hozzáteszem:
- Ettől függetlenül persze szívesen megismernélek kicsit közelebbről, mondjuk munkán kívül is. Ha nincs ellenedre – nézek a lány szemeibe. Egyelőre én sem tudom, hogyan is gondolom ezt. Majd kitaláljuk.
- Ó, szóval a tiéd a hely? – vonom fel a szemöldökeimet. Meglepő fordulat. – Biztos érdekes története van ennek is. Mármint hogy a vámpír éppen rád íratta – tűnődöm el félhangosan. Már az is elég szokatlan dolog a mi világunkban, hogy egy vámpír és vérfarkas jól kijönnek. Az pedig, ha egy magam fajta örököséül vagy utódjául egy farkas lányt választ… nos, elég szokatlan.


▲ note ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 27, 2015 12:11 am
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Azt hiszem tényleg érdeklődést mutattam fel, hiszen mégis, hogyan fordíthatnék egyszerűen csak hátat az egyetlen élő rokonomnak? Habár minden egyes rokonom úgy halott, ahogyan ő, akkor még a végén kiderül, hogy nagyobb a család, mint azt gondolnánk egyszerűen csak a sors játszik furcsa játékot velünk és nem tudhatunk a másik létezésről. Még a végén kiderül, hogy Soren rossz nyomot követett, vagy benézett valamit és mégis életben van a bátyám. Bár azért a szüleimnek nagyon szívesen adnék egy trófeát, hogy még tíz év után is képesek voltak összemelegedni és egy második közös gyermeket is magára hagyni. Nem hiszem, hogy ezen nagyon sokat változtattak volna. Bár túl sok sötét folt van a múltamban, hogy bármi biztosat ki merjek jelenteni. Hiszen most lett megcáfolva a hitem abban, hogy egyedül maradtam az egész családból.
- Igazad van. - Nem arra kellene kíváncsinak lennem, hogy mégis milyen ember volt a múltban, hanem arra, hogy mégis milyen most. De jobb, ha a gyökerektől ismersz meg valakit, nem? Akkor kialakulhat egyfajta egyensúly. Lehet, hogy régen tiszta volt a lelke és ártatlanságtól ragyogott, de mára felemésztette a sötétség, azonban ha mindezt tudnám a mérleg mégis egyenlő lehetne a szemeimben.
- Azt hiszem meg tudom érteni. Nehezebb, ha nyakon borítanak egy vödör hideg vízzel, mintha már abban tanultál volna meg járni, beszélni és a többi. Én így nőttem fel ebben a tudatban, szóval tudom nem megy egyről a kettőre a befogadása. - Nem is tudom, hogy a nevelőszülők miért fogadtak be. Bár előbb vagy utóbb valahogy mindig az lett a vége, hogy nem feleltem meg, vagy én magam akartam elszökni onnan, mert egyszerűen nem bírtam. Az, hogy szinte állandóan az orrom alá dörgölték, hogy mekkora teher vagyok a számukra épp elég ok volt nekem, hogy inkább azt válasszam, hogy ne legyen semmilyen családom. Mert amúgy is egyedül éreztem magam, akkor nem mindegy, hogy egy olyan helyen, ahol tudom, hogy így van, vagy ott ahol szinte folyamatosan éreztetik velem, hogy senkinek nincs rám szüksége?
- Igen, egy család vagyunk. De figyelj. Nem várom el, hogy rögtön közös családi vacsorákat tartsunk, hogy egymás nyakán lógjunk, mert bármennyire is hihetetlen nekem is fel kell dolgoznom. Könnyedén kezelem, de azért nem mindennap jön rá az ember, hogy nincs egyedül. Főleg, mikor egész életében azt hitte, hogy így van. Neked pedig fogalmad nem volt arról, hogy a feleséged terhes szóval.. Tökéletesen megelégszem jelen pillanatban azzal, hogy közösen iszogatunk aztán meglátjuk, hogy ez az egész hova vezet minket. - Már az első pillanattól kezdve éreztem rajta az ellenszenvet. Nem azért, mert farkas vagyok, vagy mert nő, vagy fiatal. Hanem mert egyszerűen lélegzek és megzavarom a nyugodt pillanatát, amit tökéletes magányban tölthet el. Nem lehet mindenki oda az emberek társaságáért. Én meg mondjuk hozzászoktam már ahhoz is, hogy valaki túlságosan is akarja a társaságomat, de a hozzá hasonló antiszociális fazonok sem olyan ritkák. De nem is zaklatom őket különösebben. Hozzá is csak az vonzott, hogy olyan túl komor volt a tekintete. Vagy talán más lehetett a dologban? Nem tudom. Lehetséges. Azt hiszem most már minden lehetséges.
- Elég ideje ahhoz, hogy a főnök, aki mellesleg vámpír volt, mikor megunta ezt az egészet, az én nevemre hagyta a bárt. - Nem mondhatnám, hogy annyi tapasztalatom lenne ebben, de idővel sikerült belerázódnom a szerepbe még akkor is, ha az egészet csak átmeneti dolognak gondoltam.


© || note: hahi 41

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 21, 2015 1:36 pm
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

Az első pillanatban csak egy szemrehányó pillantás a válaszom a visszakérdezésére. Nem vagyok hozzászokva, hogy bármilyen formában számon kérjenek, vagy faggassanak, nem szoktam magamról beszélni, és ez is csak egy mélyen berögződött reakció a részemről az ilyen esetekre. De aztán meglátom a tekintetében a valódi érdeklődést, ezért egy kicsit elgondolkodom. Milyen voltam? Már csak alig-alig emlékszem az egykori, emberi énemre. Illetve ami igazán megmaradt, ami először eszembe ötlik, az is inkább az utolsó évek. A háború, a katonaság, a fogság... Hát igen, valljuk be, a sötétség már halandó koromban rátelepedett a lelkemre. De ettől függetlenül igenis voltak jobb pillanataim. Főleg fiatalabb koromban, amikor még nem láttam túl sokat a világból, ennél fogva én is ártatlanabb és reménytelibb voltam. Magamban enyhén megmosolygom a dolgot, aztán csak megvonom a vállamat.
- Túl rég volt. Már nem számít – adok választ a kérdésre a magam módján. Talán csalódást okozok vele, talán nem erre számított... vagy csak lepereg róla a szűkszavúságom is, ahogy eddig minden antiszociális megnyilvánulásom. Valószínűleg ezen a helyen már hozzászokott a magamfajtákhoz. Az eddigiek alapján úgy tűnik, bizony kemény fából faragták ezt a kis hölgyet. Nagyon helyes.
A megnevezések eldöntéséhez, úgy látszik, muszáj ismét némi gúnyos kommentárt hozzáfűznie. Már meg sem lepődöm. Rezzenéstelen arccal figyelem, miközben magyaráz, és végül kijelenti, hogy ő is inkább maradna a Wyatt megszólításnál. A komor külső ellenére magamban mégis szórakoztat a viselkedése. Ha nem lenne tőlem annyira idegen az érzés és annak kifejezése, talán még el is mosolyodnék rajta. Ám amint a szüleiről és a családjáról kezd el beszélni, azonnal megnyeri minden figyelmemet, és az érdeklődés az arcomra is kiül.
- Nem arról van szó, hogy mit akartam. Csak kerek öt perc leforgása alatt tudomást szerezni arról, hogy hatvan éve apa, illetve nagyapa vagyok, majd rájönni, hogy valójában a családom kilencven százaléka már nem él... egyszerre ez egy kicsit... - A megfelelő szót keresem az érzésre, amit még saját magam számára sem tudok leírni. Aztán mégis találok egyet, ami behelyettesíthetőnek tűnik az üres helyre. - Váratlan. - Mély levegőt veszek, és miközben lassan kifújom azt, közelebb veszem magamhoz a korábban idehozott whiskys üveget, és újratöltöm a poharamat.
- Szóval... egy család vagyunk... - Állapítom meg hangosan is, a mondat vége azonban ugyanannyira hangzik kijelentőnek, mint kérdőnek, mintha ízlelgetném a szavakat. - Szokatlan érzés. Nagyon rég óta nincs senkim – vallom be, magam sem tudom, miért. Talán hogy megértse, miért ez a sok idegenkedés a részemről, hogy megértse, miért nem vagyok képes magamra ölteni az imént rám szabott szerepet. Nem megy, ez túl sok egyszerre, és talán soha nem is fog menni. Elszoktam a normális emberi kapcsolatoktól. Csak a munka maradt, meg azok a pillanatok, amikor a szemeim előtt huny ki az áldozataim szemeiből az élet. Nem hiszem, hogy bármi olyat tudnék nyújtani ennek a lánynak, ami igazán számítana. Az lenne a legegyszerűbb és legokosabb döntés, ha elsétálnék, de valamiért mégis itt vagyok még mindig. Azt hiszem, kíváncsi vagyok rá. Brynnre. És szeretnék választ kapni a tonnányi kérdésemre.
- Na és... mióta dolgozol itt? - Pillantok körbe. Ez a gondolat már korábban is foglalkoztatott, és bár nem ez az a téma, ami a leginkább érdekel, de jelenleg ez az, ami elég semlegesnek tűnik ahhoz, hogy ne kelljen azonnal a mély vízbe ugranunk.


▲ note:  ismerős az érzés Very Happy  ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 13, 2015 11:43 pm
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Kicsit azért padlóra küldött, hogy pont ilyen körülmények kellett találkoznom az egyetlen élő rokonommal, akit még nem is vettem számításba. Nem is értem, miért nem gondolkoztam el azon a terepen, hogy esetleg valamelyik rokonom vámpírrá változhatott. De erre a területre valahogy nem igazán léptem rá. Talán azért, mert féltem, hogy mi vár az út végén és még azelőtt feladtam, hogy úgy igazán belelendültem volna. Mert nem volt hangulatom a pofára eséshez. Az úgynevezett családokkal úgy sem vagyok a legszerencsésebb. Ezért sem ugrom ki a bőrömből, vagy éppen vergődöm a padlón, hogy találtam egy rokont, mert egyáltalán nem jelenti ez az egész azt, hogy pillanatok alatt nem fog eltűnni, ha éppen úgy tartja kedve. Semmivel nem tartozik nekem és én sem tartozom neki.
Akkor mégis milyen voltál? – Érdeklődően döntöm oldalra a fejemet, mert igazán érdekelt, de nem akartam túlságosan sokat érdeklődni iránta, mert nem nyomhatom le magamat a torkán. Plusz nem is garantálja semmi sem, hogy ez a találkozás után valaha is újra látni fogom. Mert láthatóan elég sok mindent kell neki feldolgoznia. Bármennyire is próbálja leplezni látszik rajta, hogy ez valami olyasmi volt, amire nem számított. Jó pár évet leélt úgy, hogy semmit nem sejtett arról, hogy valaha is született gyermeke. Én pedig mindig tisztában voltam azzal, hogy a felmenőim nem voltak annyira egyszerűek, mint másoké.  
Ahww.. Pedig már kezdtem beleélni magam, hogy dédpapizhatlak. Vagy egyszerűen csak papi. Mondjuk nem áll az egész a számra, szóval maradunk a Wyatt-nél természetesen. – Nem hagyták el a számat olyan gyakran ezek a szavak. Papa, mama, anya, apa. Olyan idegennek tűnnek a számomra, mert más ezt szeretettel mondja ki, vagy gyűlölettel, ami mögött szeretet lappang, de én senki iránt nem éreztem úgy, ahogyan egy átlagos gyerek érez a szülei iránt. Azt hiszem mindenhol, mindig csak teher voltam.
Hamar megfordulok a pulttól vissza a kezemben a whisky-s üveggel. Soha nem volt senki ott mellettem, hogy megszabja, mit tegyek, ha pedig megpróbálta sem érdekelt. Legalábbis azután, hogy végre levetettem a bábomat és igazi pillangóvá váltam, vagy éppen vérfarkassá. Onnantól kezdve nem volt ki határokat szabjon nekem, és már nem is lesz.
Ez egy kicsit bonyolult.. Mármint a szüleim.. Érdekes páros voltak. Született egy gyerekük még előttem tíz évvel, de ő meghalt a születése után. Legalábbis én így tudom. Aztán nevelőszülőkkel éltem.. Rémlik, hogy volt egy bátyám már akkor is, de ugye ő egyszerűen csak mostohatestvér, de az egész már teljesen homályos. Mintha egy másik életben lett volna. Szóval a legjobb tudomásom szerint én vagyok a családfád egyetlen maradéka. – Nem tudom, hogy ez elszomorítja, vagy sem, de be kell érnie velem. Vagy csak velem kell foglalkoznia és mással egyáltalán nem. Gyorsan lehajtom a whisky-met, ami kellemesen végigmarja az egész nyelőcsövemet és furcsa módon feltölt energiával. – Gondolom nem ezt akartad hallani. – Nem tudom mennyire vágyik egy nagy családi karácsonyi partira, vagy ilyesmire, de most már tudja, hogy ez nem fog összejönni.

© || note:  ha a determinánsok/mátrixok fele annyira lennének csábítóak, mint a reagjaidra való írási kényszerem, már kívülről fújnám őket :DDDDD  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 13, 2015 12:52 am
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

A lány mintha a fejembe látna, hangosan fejezi be a ki nem mondott gondolataimat. Ismét eszembe jut, hogy ez is egy hasonlóság, hogy nyilván nem véletlen, hogy egyformán vélekedünk a dologról. Mire megfogalmazódik bennem a konkrét mondat, hogy „az én észjárásomat örökölte”, már legszívesebben a falba verném a fejemet. De ő érdekes módon sokkal jobban fogadja ezt a képtelen felfedezést, amit az imént megosztottam vele. Persze meglepettnek tűnik maga is, de mintha számára nem jelentene sokat ez az egész. Végül is nem az ő elmúlt hatvan éve ingott meg egyből alapjaiban. Apa voltam. Vagyok? A kilencvenkettedik életévemet töltöttem nem rég, akár emberi halandóként is élhetnék még, enyhén aggastyán formában. De a lényeg, hogy még a saját fiam.... vagy lányom is életben lehet valahol. Huszonéves koromban történhetett a fogantatás, a harmadik tízeshez közeledve, eszerint nagyjából hatvan év körül lehet. Van egy gyerekem? És unokáim? És...
Oké, oké... le kell hűtenem magam, és mindenekelőtt befejeznem ezt az idióta számolgatást.
Felpillantok a lányra enyhén sanda tekintettel, amikor elhangzik a szájából, hogy nem olyannak tűnök, aki szeretné a gyerekeket. Összehúzott szemeim a megszokott érzéketlenség helyett most ravaszul csillannak, ajkam pedig apró, gúnyos mosolyra húzódnak. Azt hiszem, a magam módján így próbálom leplezni a lelkemben újjáéledő érzelmi káoszt. Tulajdonképpen nem téved nagyot. A mostani énem legalábbis a legkevésbé sem alkalmas rá, hogy apa legyen. De valaha az lehettem volna. Vagy minden esetre megpróbáltam volna, megtettem volna, ami tőlem telik.
- Én sem voltam mindig egy másokra vadászó vámpír – jegyzem meg végül, és mostanra lassan sikerült alább csavarnom a hangomban a zavartságot és döbbenetet, helyére pedig a megszokott higgadtság kerül. Ám ez persze csak a látszat. A maszk alatt található zűrzavart nem fogom tudni elrendezni három perc alatt.
- Fiona. Persze. - Adok neki igazat, és meg is könnyebbülök, hogy nem kell belemerülnünk sem a családfa elemezgetésébe, sem a pontos megnevezések kibogozásába. - És örülnék, ha én is csak Wyatt maradhatnék a számodra – teszem hozzá, bár kétlem, hogy dédpapinak szeretne szólítani, csak hát biztos, ami biztos.
Kapva az ötletemen el is siet, hogy egy üveg whiskyvel térjen vissza, amiből tölt mindkettőnknek. Pár pillanatig csak figyelem őt. Mit is mondott, mennyi idős? Ihat már alkoholt egyáltalán? Korábban csak cukkoltam ezzel, de most komolyan érdekelne, mi a fenéért dolgozik egy ilyen helyen az ő korában. Azonban ezek közül egyiket sem teszem szóvá. Mi közöm nekem ehhez? Miért foglalkoztat egyáltalán? Lehet, hogy Brynn vér szerint a rokonom, utódom, de nyilván vannak szülei, akik neveljék, vagy gondoskodjanak róla, vagy amit kell. Nem az én dolgom, és nem kell, hogy közöm legyen hozzá, mit csinál.
- Várj! Hogy mit mondtál? Minden rokonod halott? Mi van a szüleiddel? Nincsenek testvéreid? - És íme, a mai este második hideg zuhanya. Egyik pillanatban még próbálok megbirkózni azzal, hogy a tudtomon kívül apa lettem hosszú évekkel ezelőtt, aztán meg már amiatt kell csalódást éreznem, mert sosem lesz lehetőségem, hogy akárcsak egy szót válhassak a saját kölykömmel. A fejemet ingatom, és miközben a bensőmben terjengő sötét düh tovább sűrűsödik, egy húzásra kiiszom a poharam tartalmát.


▲ note:  :tied: :'D  ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 12, 2015 10:47 pm
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Sohasem a türelmemről voltam híres így egyértelműen rögtön válaszokat akartam kapni még akkor is, ha az nem ment olyan könnyedén. Bármennyire szerettem volna a félmondataiból, gondolataiból megérteni, hogy mégis mire akar utalni egyszerűen nem ment. Persze a magam is kit teóriája megvolt a fejemben, de azért mégis másabb, mikor az ő szájából hallhatom mindazt, amire gondoltam. Hogy neki is a leszármazottja lennék? Én pedig már kezdtem azt hinni, hogy egyetlen egy élő rokonom sincs. De igazából, ha a dédnagyapám vámpír, akkor lehet, hogy nem olyan régre tehető a vérfarkas vonalam. Bár még a dédnagymamám lehetett attól vérfarkas, csak ő nem is sejtette. Bár nem, mintha most ez lenne a legfontosabb, hogy milyen régre mennek vissza a vérfarkas felmenőim. Egyszerűen csak furcsa egy vámpírt köszönteni a családomban. Nem, mintha nagyöleléssel üdvözölném most, hogy mindez kiderült, mert ahogyan neki is azért nekem is össze kell raknom a képet. De mivel nekem alig van információm arról, hogy mi volt még régebben, inkább rábízom a sötét űr kitöltését.
Ha tudod, akkor visszamentél volna hozzá annak ellenére, hogy vámpír lettél? Kétlem. Meg nem is biztos, hogy érdekelt volna akkor. Tudod évekkel később könnyebb gondolkodni, hogy mi mindent tettél volna és nem tettél volna, de az igazság az, hogy az évek megváltoztatnak. Akár tetszik, akár nem. Ez pedig a dolgokhoz való hozzáállásodra is rányomja a bélyeget. Amúgy sem tűnsz olyan embernek, aki nagyon szeretné a gyerekeket. – Én is jó párszor elgondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha nem gabalyodom össze Soren-nel. Akkor ez itt most soha nem történt volna meg, mert nem lenne a tulajdonomban az a bizonyos nyaklánc. Illetve még mindig az a törékeny kislány lennék, aki egykoron voltam. Sok mindent köszönhetek Soren-nek még akkor is, ha a szenvedéseim nagy részét ő okozta.
Ahogy kimondja azt a bizonyos d betűs szót, ami a fejemben koránt sem hangzott olyan viccesnek, mint az ő szájából.. Egyszerűen felnevetek, de nem nevezném ezt olyan könnyed, egyszerű nevetésnek, sokkal inkább gondterhelt. Vagy egyszerűen csak el van foglalva minden porcikám azzal, hogy feldolgozza, hogy az előbb még a koromat sértegető, vámpírgyilkos vámpír a felmenőim között van. – Jó tudni. De tudod nem kell ilyen mélyre menni a családfában. Hívhatod egyszerűen Fiona-nak is. – Nem tudom, hogy milyen volt a kettőjük kapcsolata és az arckifejezéséből ítélve nem is akarom. Na, meg persze nem hiszem, hogy egyhamar lesz olyan mélyenszántó beszélgetésük, ami érzéseket foglal magában. – Azt hiszem most már nekem is szükségem van egyre, szóval mindjárt jövök is. – Hamar visszasétálok a pulthoz, ahonnan felkapok egy üveget és egy plusz poharat, majd pedig visszaérve helyet foglalok vele szemben és töltök mindkettőnknek. – Azt hiszem nem tévedtem teljesen, mikor azt gondoltam, hogy minden rokonom halott. Mert végül is valamilyen szinten te is az vagy.

© || note: Nooo! lol!

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 12, 2015 5:14 pm
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

Felfoghatatlan. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni. Két másodpercnél azért többre van szükségem most, hogy ezt megemésszem. Sokkal többre. A kis hölgy viszont nemigen adja ezt meg nekem. A faggatózásával és a szarkasztikus megjegyzéseivel azt sürgeti, hogy mondjam el, miről van szó. Na igen, a stílusa nagyon is ismerős. Ó te jó ég, ebbe nem most akarok belegondolni. Így is túl sok ez most nekem így hirtelen. A közöttünk levő távolságot ismét lecsökkentem kicsit, miközben visszatámolygok a korábbi asztalomhoz, és helyet is foglalok. Türelmetlenség ide vagy oda, egyelőre képtelen vagyok megszólalni. Csak még egy pillanatot kérek... Fejemet a tenyerembe ejtem, majd megdörzsölöm az arcomat abban a reményben, hogy ettől kicsit észhez térek.
- A korábban említett nő, Fiona Reyner... aki elvileg a felmenőid között volt... Nos ő... ő volt a feleségem. Hatvan évvel ezelőtt. A nevem Wyatt Reyner. - Mutatkozom is be, hiszen illene eleve valahol ezzel kezdeni az egészet. Egy lélegzetvételnyi szünet után folytatom.
- A második világháború végén veszítettem el vele a kapcsolatot, miután fogolytáborba kerültem, majd... De ez most nem lényeges. Fogalmam sem volt róla, hogy terhes volt, ha ezt tudom, akkor... - Akkor mi? Mit tettem volna? Jó kérdés. Okkal maradtam távol a családtól. Vámpírrá változtam, és így több szempontból is veszélyt jelenthettem rájuk. De akkor is! Ha tudok róla, hogy apa leszek, valószínűleg tettem volna valamit, bármit, amivel hozzájárulhatok a gyerekem neveléséhez, még ha csak a háttérből is. Figyelemmel kísértem volna a sorsát, ahogy a leszármazottaimét is, és akkor nem kell ilyen váratlanul megtudnom, valahol egy hangos bár mélyén, hogy... Még mindig alig tudom felfogni. Képtelenség az egész.
- Azt... azt hiszem, hogy én vagyok a dédapád. - Nézek fel a lányra összehúzott szemekkel, melyek továbbra is csodálkozással vannak tele. Ez a legidiótább mondat, ami valaha elhagyta a számat. Pontosan annak is érzem magam. Idiótának. Ennek ellenére felhajtom a felsőm ujját, hogy megmutassam az alkaromat, melyen egy anyajegy díszeleg, az övének a mása. Anyámnak is ilyen volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ennek egyszer még jelentősége lesz. - Azt a nyakláncot pedig én vettem a dédanyádnak – bökök mutatóujjammal az ékszer felé. Ezt a mondatot sem szeretném többet kiejteni a számon. Sőt, egyetlen déd- kezdetű szót sem. Az egésztől pontosan olyan idősnek érzem magam, mint amennyi valójában vagyok. Mindamellett, hogy ez az egész szituáció nevetséges és kínos.
- Szükségem lesz még egy italra – emelem fel a már kiürült whiskys poharamat. - Ami azt illeti, lehet rögtön dupla is – teszem hozzá gyorsan. Igen, az alkohol most nagyszerű ötlet.


▲ note: Luke, I am your father  :fogas:  ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 12, 2015 1:25 pm
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Azt hiszem elég hamar képes egyik témáról átugrani a másikra, hiszen éppen csak visszaért a kis vámpír vadászatból, de máris a nyakláncommal volt elfoglalva, amit úgy vizsgálgatott, mintha jelentene valamit a számára. Nem is igazán érdekelt, hogy jelent-e neki valamit, vagy felismeri valahonnan, egyszerűen csak szerettem volna, ha végre lefejti róla a kezeit és újra a bőrömön érezhetném a hűvös tapintását. Ha valamiért határozottan képes vagyok szinte ok nélkül harapni, akkor ez az. A nyakláncom, amit senki kedvéért nem vennék le a nyakamból és senkinek nem adnám oda. Soha.  
Na, de! – Most már tényleg kezdek egy kicsit összezavarodni, ami őt illeti. Mikor idejöttem, akkor egy komor alak volt és még egy kicsit talán azt is mondhatom, hogy bunkó most pedig olyan természetesen neveti el magát, mintha ő lenne az egyik legboldogabb ember a világon. Furcsa összetétele van az egyszer biztos. Már szinte megmagyarázhatatlanul furcsa. Bár nem kellene meglepődnöm azon, hogy valakit nem tudok kiismerni pusztán attól, hogy ránézek. – Nem csak úgy szimplán viccelődöm ilyesmivel. Persze, hogy komolyan beszélek. – Nem szokásom túlságosan mellébeszélni és mégis miért hazudtam volna ezzel kapcsolatban? Semmi értelme nem lett volna és az, hogy ennyire kivan ettől az egésztől, vagy nem tudom, hogy mi van vele, mert lehetetlen kiigazodni rajta, de látszik, hogy hatással van rá a nyakláncom. Talán valami köze lehet hozzá? De mégis mi? Annyit tudok a családomról, hogy szinte bármi, bárkim lehet.
Összevonom a szemöldökömet és próbálom követni a gondolatmenetét, kicsit felszisszenek, amikor kis híján kicsavarja a kezemet a helyéről. – Oké, most már elmondanád, hogy mégis mire jutottál, mert nem igazán tudlak követni.. Ja, és lehetne, hogy ne nézz úgy rám, mintha valami ufó lennék. – Megdörzsölöm a kezemet végül pedig összefonom a mellkasom előtt a karjaimat. Bármennyire is szeretném elfelejteni ezt az egészet, ugyanakkor kíváncsi is vagyok arra, amit neki láthatóan sikerült összeraknia, de nekem a töredékekből összerakni valamit.. Hát végül is sikerült, de nem akarok téves következtetéseket levonni, mert még a végén egy hatalmasat esnék pofára, és ahhoz most jelen pillanatban nagyon nincs hangulatom.


© || note:  41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 11, 2015 4:44 pm
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

Ez most egy igazán tiszta és gyors munka volt. Nem sok vér, nem sok küzdelem. Persze sokat nyomott a latba, hogy a másik, fiatal vadász már lefoglalta a vámpírunkat, nekem viszont becsületemre váljék, hogy a karót nem a nő hátába állítottam. Soha nem támadok hátba senkit. Szó szerint, és ha lehet, képletesen sem, bár ha munkáról van szó, lehetnek ritka kivételek. Ami viszont a vadászatot illeti, ha már egyszer a saját fajtám megritkítására áldozom a szabad perceimet, két dolgot fogadtam meg: senkit nem karózok meg hátulról, és ha csak lehet, olyanokra utazom, akik megérdemlik, hogy félreállítsák őket.
Dolgom végeztével hamar visszatérnék az italomhoz, ha ez az apróság nem térítene el. Azonban következőnek már azon kapom magam, hogy a pincérlány nyakában lógó medált forgatom az ujjaim között.
- A családban öröklődik? Na ne! - először a döbbenettől lebénulva bámulok rá, aztán váratlanul elnevetem magam. Brávó, kislány! Ma este már másodszor sikerül a jókedv jeleit lopnia az arcomra. Egy fajta egyéni rekord. A fejemet ingatom, és közben teljesen figyelmen kívül hagyom az ellenkezését, vagy azt, hogy épp a karomat szorongatja. - Komolyan beszélsz? - Ráncolom végül a homlokomat. Kezd lassan tudatosulni bennem, hogy ez akkor most mit is jelent. Hűha!
- Fiona Reyner unokája vagy? Dédunokája... ? Mindegy, leszármazottja... - kicsit belezavarodtam, hogy ez most így akkor hanyadik generáció is. - Nem is tudtam, hogy másodszor is férjhez ment. - A ráncok a homlokomon hirtelen tovább mélyülnek, majd elkerekednek a szemeim. - Vagy mégsem ment...? - Lepillantok a kezeinkre, mintha csak most venném észre, hogy ujjai a csuklómra fonódtak. Aztán hirtelen a szabad kezemmel elkapom a karját, és miközben kicsavarom belőle a sajátomat, úgy fordítom, hogy megvizsgálhassam a belső felét. És ott van. Az anyajegy. Hüvelykujjam végigsimít rajta. Valódinak tűnik. Nagyon is valódinak. - Az nem lehet. Az nem lehet! - elrántom a kezem, mintha megégetett volna, majd hátrálok is vagy három lépést, és csak meredek rá, mintha hirtelen szarvai nőttek volna.


▲ note: *-* ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 11, 2015 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Hamarosan rájöttem, hogy őt sem a bár széles választéka vonzotta befelé. Legalábbis nem úgy, mint egy átlagos embert. Mondjuk nem is nagyon mondhatnám azt, hogy ide betenné a lábát egy ember. Ha mégis megteszi soha nem jut ki élve, de annak örülök legalább, hogy nem csinálnak különösebb botrányt az egészből, mert pontosan tudják, hogy mi forog kockán. Ha rossz hírnév övezi a helyet nem jönnek ide a tudatlan emberek, akikből táplálkozhatnak. Persze ez ugyanúgy érvényes a kis botrányaikra, amik a farkasok és vámpírok között történik. Már régen kinőttem abból, hogy komolyabban oldalt foglaljak egyik, esetleg a másik oldalon. Ha nem tudnak viselkedni, akkor kívül sokkal tágasabb a számukra.
Nem avattam bele olyasmibe, amit ő maga ne vett volna észre egy idő után ezért nem éreztem úgy, hogy valami nagy titokba avattam volna bele azzal, hogy a srác feltehetőleg vadász. Bár, ha tovább ritkítja a vendégeim listáját, akkor én is megritkítom valamijét csak azért, hogy egyenlők legyünk.
Nagyon szívesen. – Igazán furcsa, hogy az első megszólalása után egy egész udvarias mondat hagyja el az ajkait. Talán nem is olyan vészes a srác, mint elsőre tűnik, bár azért a komorságát még lekaparni sem lehetne a képéről. Az valahogy oda van ragasztva, vagy már eleve így született. Őszintén fogalmam nincs. Követem a tekintetét egyenesen a bárpult felé, ahol már távozni is készülnek. Hát ennek nem lesz jó vége, de igazából nem az én dolgom, hogy mindenkinek a homlokára ráírjam, hogy vele ne beszélj, mert sorozatgyilkos. Vele meg azért nem, mert szereti gyűjteni az embereket, vámpírokat, vérfarkasokat. Mindenkinek van valami furcsa szokása, de nem az én dolgom, hogy számon tartsam őket. Aki ide belép pontosan tudja, hogy mivel áll szemben. Nem árulok zsákba macskát. Persze, kivétel az emberek, de feléjük amúgy sem érzem, hogy elszámolással tartoznék. Mert, ha még fel is próbálnám őket világosítani kiröhögnének. Annyira pedig nem hat meg az életük, hogy én ezzel foglalkozzak. Semmi kedvem őket babusgatni.
Kis híján elesek, ahogyan elsuhan mellettem, de inkább nem is reagálok erre, mert nem tudnék semmi újat mondani, ami nem azzal kezdődne, hogy elküldeném őt a melegebb éghajlatokra. Bármennyire is szeretném, nem tehetem.
Mire visszaér, már kétszer is elgondolkozom azon, hogy valószínűleg nem fog kérni semmit sem már, úgyhogy teljesen feleslegesen ácsorgok itt, de végül nem is azzal volt elfoglalva, hogy italt rendeljen, hanem a nyakláncom foglalkoztatta, amit általában igyekszem elrejteni, mert nem akarom, hogy valaki kirántsa a nyakamból. Ez az egyetlen dolog, ami a családomból megmaradt nekem. – Örököltem. Az anyámtól. Ő pedig az övétől és a többi. Miért? Talán valami műkincs szakértő vagy? – Gúnyos mosoly kúszik az arcomra és megfogom a kezét. – Ha elengednéd végre, akkor nagyon hálás lennék. – Ez az egyetlen, amit Soren képes volt a múltammal kapcsolatban megkaparintani és nem vagyok hajlandó róla lemondani. Ha már nem ismerhettem a szüleimet, legalábbis nem emlékszem rájuk, akkor hadd kapaszkodjak valamibe, ami egykoron édesanyámhoz tartozott. Ami a családunké már több generáció óta.



© || note:  41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 11, 2015 2:13 am
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

A lány válaszát hallva megrándul a szám sarka, ami tőlem már-már nevetésnek számít. Ritkán látni engem mosolyogni, és nem egészen azért, mert nem lenne humorom, csupán a legtöbb dolgot komolyan veszem, és folyton éber vagyok, hisz az élet azt tanította, hogy minden apró figyelmetlenségnek ára van. Legalább annyira kemény vagyok magammal, mint másokkal. Így a továbbiakban nem is tulajdonítok jelentőséget a pincérlány korának. A pultnál álló nő életéveinek száma most egyébként is jobban érdekel. Azt legalább már megtudtam róla, hogy nem szokott ide járni. Valószínűleg átutazóban van, szóval ez a mostani flörtölgetés azzal a szerencsétlen fickóval csak egy átlagos, vacsora-becserkészés lehet. A pasas lesz az út menti büfé és a rendelés is egyben.
Brynn azonban – a mellkasára tűzött névtáblácskáról ezt a nevet olvashattam le – egyebet is hozzáfűz a mondanivalójához, amit elsőre nem tudok hová tenni. A férfi gyakran megfordul ebben a bárban. Na és akkor? Szeret nőket felcsípni. De mit akar mondani azzal, hogy „több, mint egyszerű” nőket? A vámpírokra utazik? Szintén vadász lehet? Egy pillanatra eltűnődöm, de végül nem kérdezek rá. Nem a pasas érdekel, tőlem titokban véregér is lehet. Csak a vámpírra utazom most, arról pedig megtudtam, amit akartam.
- Köszönöm az infót – bólintok, mert az első benyomás ellenére még nem halt ki belőlem minden udvariasság. Ám miközben mi itt fecserészek, a túloldalon már el is kezdődött a műsor. A párocska kifelé indul, de bizony nem veszik a fáradtságot, hogy a főtánctér nyüzsgő tömegén át verekedjék ki magukat. Annál sietősebb a dolguk, látszólag teljesen egymásba vannak máris feledkezve, és inkább a rövidebb utat választják: egy oldalajtót, amely egy rövid folyosón át egy hátsó sikátorba vezet. Olyan szerencsém van, hogy a kiváltságos V.I.P. helyemről tökéletes rálátásom van az egészre, és tanúja lehetek a férfi szánalmas próbálkozásának. Nem is tudom, ő lenne-e a tapasztalatlan, vagy a vámpír a túl erős, de a karó, ami előkerült, hamar a földön végzi.
- A francba! - szisszenek fel, majd Brynnt majdnem fellökve pattanok fel, és vámpírsebességre kapcsolva sietek ki a pár után a tárva-nyitva hagyott ajtón a sikátorba. Én sem vesződök azzal, hogy becsukjam magam után, hisz úgyis csak a korábbi helyemről lehet rálátni az eseményeket, ahol a pincérlányon kívül más nem maradt, ő pedig egyébként is tisztában van vele, hogy mi is történik. Mire elérem a kis hátsó zugot, a nő már az áldozatába mélyesztette a fogait, és csak pillanatokon múlik, hogy el is vegye az életét. Lehajolok az elejtett karóért, a vámpírt megragadom, lerántom a fickóról, teljes erőből mellé vágom, és mire levegőhöz jutna, már ki is lyukasztom a szívét. A biztonság kedvéért még rántok is egyet a fegyveren, aztán elengedem az ernyedt testet. Lepillantok a félájult férfira, aki közben lekuporodott a fal tövébe. Csak egy pillanatig hezitálok, aztán a csuklómba harapok, és adok neki valamicskét a véremből. Nem rendszeres, bevett szokásom életeket menteni, de... van, hogy így alakul. A srác még zöldfülű, de talán idővel ügyesebb lesz, ha előbb ki nem nyíratja magát. Ettől függetlenül nem veszem a fáradtságot, hogy kedvesen beszéljek vele.
- Remélem, az eltakarítás már megy egyedül is – mutatok a kiszáradt hullára zord tekintettel, aztán faképnél hagyom. Az előbbiek után az a minimum, hogy gondoskodjon a vámpír éltüntetéséről. Én inkább visszamegyek az italomhoz. Ma estére elvileg már nincs más dolgom, szóval akár rendelhetnék is még egyet. De mielőtt ez megtörténhetne, megakad a tekintetem egy ékszeren, nyakláncon, hogy pontos legyek, mely Brynn nyakában lóg. Hogy-hogy nem vettem észre ezt korábban? Talán csak az imént csusszant elő a felsője alól?
- Ezt honnan szerezted? - lépek pofátlanul közel, és kezembe veszem a medált. Láttam már korábban. Az egykori feleségemé volt. Meg tudom mondani a pontos értékét, származását, a karátok számát, az aranyműves nevét, aki elkészítette. Ezt a nyakláncot én csináltattam neki.


▲ note: i would never do that :3 ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 05, 2015 12:06 am
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Ez volt az egyetlen árnyoldala talán a munkának – persze azon kívül, hogy a mennyisége éppen egy hajszálnyival meghaladja az én teljesítési képességeimet -, hogy ilyenkor is úgy kellett tennem, mintha bármire képes lennék azért, hogy az a komor arckifejezés valami miatt sokkal derűsebbre változzon. Amikor ez hiányzott nekem a legkevésbé. Sőt, ha tehettem volna, akkor valaki mást küldök ide, de van azaz érzésem, hogy akkor sírva mondott volna fel az illető és nem mondhatnám, hogy olyan sok jelentkezést kapok, hogy mindenki itt akar dolgozni, mert annyira jó felszolgálóként dolgozni. Én élveztem azt is a maga árnyoldalaitól eltekintve. Mindennek megvan a maga árnyoldala. Az egyetlen, amit tehetünk az, hogy fogjuk magunkat és alkalmazkodunk adott helyzethez és nem csak egyszerűen húzzuk a szánkat minden kellemetlenségre. Mint, ahogyan én sem estem ki a rám öntött szerepből. Pedig mennyire megtettem volna!
A hátsó részlegben pedig kész Happy Meal menüt lehet róluk elfogyasztani. Vagy adott esetben belőlük. – El kellett számolnom tízig, hogy elengedjem a megjegyzését a fülem mellett. Fiatal vagyok, de nem vagyok ostoba és amúgy is a papíron azt hiszem jó pár évet hozzáadott az életkoromhoz Aylee, aminek köszönhetően ez az egész az én felelősségem, úgyhogy tényleg jól meg kell gondolnom, hogy mikor mit csinálok. Ennek pedig talán pontosan az a fénypontja, hogy meg kellett tanulnom, hogyan uralkodjak a dühömön még akkor is, ha éppen ez a legnehezebb dolog a világon egy magamfajta számára.
Tekintetem arrafelé kúszik, amerre bök az ujjával és felmérem a szituációt, mielőtt még válaszolnék. – Nem, egyáltalán nem ismerős igazából. Szerintem most először van itt. Az esetek többségében itt vagyok, szóval egy ilyen különleges egyedet megjegyeznék magamnak. – Egy pillanatra elhallgatok, mert valahogy úgy jött le nekem, mintha a nőket is méregetném, de mielőtt még túl sokáig hagynám a dolgot ülepedni, megszólalok. – De a pasas, akivel van. Na, őt már nem egyszer láttam eltűnni olyan nőkkel, vagy éppen egy icipicit többel, mint egyszerű nővel elsétálni. Gondolom pontosan érti mit gondolok. A lényeg, hogy amíg ő nem okoz nekem gondot.. Azt tesz, amit akar. Ha pedig mással nem szolgálhatok, akkor vissza is mennék dolgozni. – Nem tudom, hogy azt mondtam-e, amire igazából kíváncsi volt, de el is sétálhattam volna egyszerűen azzal, hogy nem ismerem a nőt, de a nagylelkűségem már megint tanúbizonyosságot tett. Mondjuk nem hiszem, hogy ő az a típus lenne, akit félteni kellene másoktól. Sokkal inkább másoknak kell félnie tőle. Mégis tudom milyen, mikor az ember felkészületlenül ugrik fejest bele valamibe.


© || note: don't piss me off  Twisted Evil  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 02, 2015 10:15 am
Ugrás egy másik oldalra

Brynn and Wyatt
let the games begin

Egyszerre lenni üzletembernek, bérgyilkosnak és vadásznak nem egy egyszerű élet. Állandó kihívások, állandó elfoglaltság, és éppen ezt szeretem benne. A mai munkát már letudtam, az aktuális megbízásom összetettebb, és más jellegű, mint amit általában vállalni szoktam, ezért úgy döntöttem, hogy ma este olyasmivel kapcsolódok ki, eresztem ki a fáradt gőzt, ami sokkal egyszerűbb: egy kis vámpírvadászat. Igen, tudom, nem vagyok egy átlagos férfi, de most tényleg erre van szükségem. Megvan a maga izgalma ennek a feladatnak is, főleg ha olyat veszek célba, aki jóval idősebb és ennél fogva erősebb tőlem. Becserkészni az illetőt, kiválasztani a megfelelő helyet, időt és fegyvert a támadásra... mind némi tervezést és precizitást igényel. Rövid töprengés után úgy döntök, hogy a Shiny Diamond bárt látogatom meg. Észrevettem, hogy mostanában egyre több vámpír fordul ott meg, a vérfarkasok állandó jelenléte ellenére is. Érdekes. De a lényeg, hogy biztos könnyen találok majd valaki, akibe később karót döfhetek. Tulajdonképpen nem ölök válogatás nélkül. Persze más a helyzet, ha felbérelnek, de vadászat esetén igyekszem felmérni, hogy akit elteszek láb alól, tényleg a világ mocska-e. Hiszen én is vámpír vagyok, immár hatvan éve, ennyire azért nem vagyok képmutató. De azt hiszem, a magam módján így próbálok törleszteni mindazért a rosszért, amit én teszek: hogy eltakarítom a föld színéről azokat, akik csak bajt okoznak.
A bárba érve a VIP részleget veszem célba, hisz ott kisebb az esélye, hogy bármilyen idióta megközelítsen, és elterelje a figyelmemet, valamint innen sokkal jobb a rálátás az egész helyiségre. Aztán hamar fel is tűnik egy nő, akiről már messziről lerí, hogy vámpír, legalábbis a magamfajta számára. És az is látszik, hogy veszélyes. Vagy ezt csak valami hatodik érzékem súgja. Ez most mellékes. Azt hiszem, megtaláltam a ma esti elfoglaltságomat. Éppen belemerülök a terveim szövögetésébe, amikor egy pincérnő áll be a képbe.
- Nem is tudtam, hogy itt már kiskorú felszolgálókat is alkalmaznak – pillantok végig rajta. Persze minden bizonnyal idősebb, mint aminek elsőre tűnik, de igen, szándékosan vagyok bunkó vele, remélve, hogy mielőbb lekopik rólam, és hagy dolgozni. Aztán mégis meggondolom magam, ezúttal alaposabban végigpillantok a lányon, kissé tűnődve, majd felteszem a kérdést.
- Ismeri azt a nőt? Ott a pultnál, vörös ruhában - bökök a kiszemeltemre, aki éppen egy mit sem sejtő fickót csavar az ujjai köré. Hát abból a szerencsétlenből egészen egyértelműen vacsora lesz, ha nem lépek közbe. És a vámpírnő nem olyannak tűnik, aki életben szokta hagyni az áldozatait.
- Gyakran jár ide? - Az érdeklődésem egy kívülálló számára talán furcsa lehet, vagy mintha az lenne a célom, hogy lecsapjam a partnere kezéről. De valóban azt akarom csupán kideríteni, hogy helyi-e a nő, és mennyire ismert itt. Ha egy itteni lakos, akit többen akár névről is tudnak, akkor lehet, hogy még nagyon fiatal, frissen átváltozott, aki boldogulni próbál, vagy olyan valaki, aki itt telepedett le, és igyekszik a maga módján beilleszkedni. Ebben az esetben talán szelídebb, mint aminek kinéz, és talán némi útbaigazítás is elég lesz neki. De ha csak átutazóban van, és az a szokása, hogy minden hasonló szórakozóhelyen hullákat hagy maga után országszerte, akkor nyilvánvaló, hogyan is fog a számára véget érni ez az este.


▲ note ▲ music ▲ xxx ▲ made by
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 30, 2015 10:40 pm
Ugrás egy másik oldalra


brynn & wyatt
Kezdem úgy érezni, hogy a bárral együtt rengeteg nyomás nehezedett a vállaimra és nem tudom, hogy én ezt hosszútávon mennyire fogom később bírni. Őszinte leszek, de megvan az egésznek a maga jó oldala és a rossz oldala is. Túl sok időt igényel és, míg az előző főnök képes volt arra, hogy félretolja a munkát másoknak én nem tudom olyan könnyedén megtenni ugyanezt, mert szeretem, ha minden rendben van és a káoszon is csak akkor látok át igazán, ha azt én magam okoztam. Így saját magamnak keresztbe téve, de kénytelen vagyok komolyan venni az új munkámat, miután a főnököm elszökött a naplementébe a két iker alkalmazottal és rám íratta az egész helyet, mivel csak nekem nem szólt az egészről. Persze maradtak többen is csak én voltam az egyetlen, aki nem volt megkérdezve, hogy akarok-e egyáltalán bár tulajdonos lenni, de ez már mindegy is, mert azóta is lelkiismeretesen csinálom a munkámat és, ahogyan elnézem a legújabb VIP vendégemet talán a lehető legpocsékabbul végzem a munkámat, mert olyan fapofát, amit az a pasas vág, ilyet még a világ nem látott. Nem tudom, hogy miből vannak az arcizmai, de szerintem igazából már nincsenek is. Kivetette, vagy lefagyasztotta nem tudom. De azt határozottan érzem, hogy egy vámpír. Nem vagyok ellenséges vele szemben. Ha azt mondanám, hogy vámpíroknak tilos a belépés legalább a fele bár, ha nem több kiürülne. De már a szó szoros értelmében idegesít engem ez a komor arckifejezés így kénytelen leszek bedobni magam. Még akkor is, mikor a legutóbb csináltam valami spontánt egy idegesítő vámpírt kaptam a nyakamba, aki azért nem volt olyan fiatal mégis úgy viselkedett, mint egy hormontúltengéses tinédzser.
Jó napot kívánok. Hozhatok esetleg valamit, vagy tehetek valamit önért? – Mindezt egy hatalmas – de közelről sem ijesztő – mosollyal az arcomon tálaltam, mert tényleg abból élek, hogy ezen falak közötti embereket boldoggá teszem.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 21, 2015 5:09 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother
i'll whisper a secret

Nem szeretek hazudni, hiszen a gyerekeket is állandóan az igazmondásra nevelem és én is azt szeretem, ha az emberek igazat mondanak. Jobb őszintének lenni, mint a hazugság tengerében elsüllyedni. Én pedig tökéletesen most a saját elveim ellen megyek. Szerintem ennyire idióta is csak én lehetek. Fogalmam nincs arról, hogy miként fogok ebből kimászni vagy mit fogok csinálni. Egyszerűen az lenne a legjobb, ha csak úgy kinyögném, hogy a húga vagyok. De mi lesz akkor, ha csak úgy feláll és magamra hagy? Nem, az nem lehet...
Látom rajta, hogy valamit lát bennem. Mintha ismerős vonásokat fedezne fel. Ennek köszönhetően pedig idegesen kezdek babrálni a hajammal. Nem szeretném azt, ha magától jönne rá a dologra, de egyre inkább kezd úgy festeni a helyzet, hogy hamarosan elbukom. Főleg, ha így haladok, hogy nem én mondom ki.
Biztosan szerencsés lehet, hogy ilyen remek ember a bátya, illetve ennyire zseniális művész. - mondom neki őszintén és egy kisebb mosoly keretében. Nem nagyon szokott senkit se zavarni a korom, ezért is lepődök meg azon, hogy ő ennyire ügyel erre. Aki elmúlt 21 éves, azok előtt részben megnyílik a világ. Ez a jelenlegi világ. Tény, hogy jobban örültem volna egy kis alkoholnak, hiszen az segített volna kicsit feloldódni, kimondani az igazságot, mert egyelőre úgy néz ki, hogy a korábban elfogyasztottak annyira nem akarnak segíteni. Figyelem ahogyan egyre közelebb ér a pincér, majd csodálkozva nézek rá, amikor nekem is rendel kávét. Nem szeretem a kávét. Tudom, hogy emiatt fura vagyok, de ez az igazság. Kicsit előrébb csúszom a széken, majd Patrickra nézek.
A húgod vagyok. - csúszik ki a számon az igazság mielőtt észbe kaphatnék. Azt hiszem a korábbi alkoholok hatása most kezd érződni. Sietve nézek a pincére.
Teát kérnék, kevés cukorral és sok citrommal. Lehetőleg gyümölcs tea legyen. - mondom úgy, mintha nem az előbb árultam volna el a meghívásom okát és nem az előbb döntöttem volna mindent romokba. Ennyire ostoba is csak én lehetek, hogy csak úgy elszólom magamat. A pincér szinte egyből eliszkolt, mire idegesen túrtam a hajamba, visszacsúsztam a székembe, de nem mertem Patrickra nézni... Azt hiszem ez rosszabbul sikerült, mint gondoltam.




zeneszám || Bocsánat a késés miatt! 27 || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 17, 2015 8:35 am
Ugrás egy másik oldalra

to my sister
You look my face, and tell me what see you

Igen, az üzenetek, nos, nem kell mondanom, hogy ez az egész bemutatkozás csupán formalitás a számomra, ahogy gondolom neki is az lenne, hogyha Angol lenne. Nem, ez nem sztereotípia vagy hasonló, anyám egyszerűen csak egész gyerekkoromban próbálta belém és Armandba nevelni, hogy hogyan viselkedjünk az emberekkel, hogy hogyan legyünk udvariasak velük szemben, így számomra fontos, hogy minden a lehető legjobban menjen.
Tehát nem Harper, de mégis olyan, mint a szülőanyám. Gyönyörű lány, és elég fiatal, csodás géneket örökölt a szüleitől, de mégis van benne valami, mintha nem mondana teljesen igazat. Felvont szemöldökkel hallgatom végig, hogyan botladoznak a szavak ki a száján, mintha nem is az lenne az eredeti terve, amit nekem mondott az üzeneteiben.
Tudni illik rólam, hogy nagyon bizalmatlan ember vagyok, s hogyha valaki nem mond igazat, még a haragom is kivívhatja, tekintve, hogy én mindig őszinte és egyenes vagyok másokkal. Talán ez az én védjegyem.
- Értem, de az még mindig fiatal. Tudod, van egy hasonló korú húgom, bár ő azét idősebb, mégis, neki sem hagynám, hogy alkoholt igyon a környezetemben, szóval, mi lenne, ha kávéznánk? – kérdezem nemes egyszerűséggel, így próbálva kipuhatolózni, hogy ki is ő valójában. Tudom, hogy nem a műveimet akarta megnézni, nem a festményeimről akart velem beszélgetni, volt valami más oka is, de fogalmam sem volt, hogy micsoda.
- Ragaszkodom hozzá, hogy én fizessek – mondom, halványan elmosolyodom fiatalságán, azon, hogy mennyivel másképp beszél, mennyivel másképp gondolkodik, mint én, pedig én sem vagyok még aggastyán.
Leintem a pincért, aki azon nyomban hozzánk siet.
- Két hosszú kávét kérnénk, én két cukorral, te mennyivel kéred kedvesem? – kérdezem tőle, s kék szemeimmel rásandítok. Az alkohol amúgy sem volt soha a barátom, bár néha napján lecsúszott egy-egy üveg whisky, akkor is csak néhány órára feledkeztem meg mindenről. Aztán jött a rosszullét, a hányás, a fejfájás, s minden alkalommal elkönyveltem, hogy többet nem iszok. Így bízzon az ember egy warlock szavában.  



Another Love || Nyugi, lesz ez hosszabb :$ || 310 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 14, 2015 12:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother
i'll whisper a secret

Elég sok minden történt velem mostanában, de a legrosszabb az volt, hogy Brenna-t nem avattam be semmibe se. Nem akartam olyat elmondani neki, ami miatt esetleg később megütheti a bokáját. Nem hiszem, hogy egy ház felgyújtása, különböző aktákba való betörés annyira nyerő ügy lenne a rendőrség vagy a jövőm szempontjából, de szerencsére eddig minden titkot sikerült jól megőriznem és ez továbbra is így lesz. Egyszerűen csak rossz passzban voltam, majd pedig mindent képes voltam elkövetni azért, hogy ráakadjak a féltestvéreimre, vagy a testvéreimre. Ez az egész ügy kicsit zavaros, de talán most mindent tisztábban fogok látni. Ma találkozom Patrick-al és esélyem lesz arra, hogy bevalljam az igazat, de nem tudom, hogy menni fog-e.
Heaven, de ezt már tudod a sok üzenetemből. - mondom neki egy kicsit hadarva zavaromban. Nem is tudom, hogy mikor voltam ennyire zavarban utoljára. Szerintem még a vizsgáimon se aggódok ennyire. - Arról is lehet szó, de én rángattalak ide, így szerintem alap, hogy valamire meghívlak cserében. - mondom neki mosolyogva, majd egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat. Valóban elég fiatalos a külsőm és nem egyszer néztek már kiskorúnak, de ez soha nem zavart. Legalább tudom, hogy szerencsés géneket örököltem. - 23 vagyok, így emiatt nem kell aggódnod. - szólalok meg barátságosan, majd egy szőke tinccsel kezdek el babrálni. - Köszönöm, hogy eljöttél, hiszen nem is ismersz. Szóval a műveid.. - kezdek bele a dologba, majd egy aprót az ajkamba harapok belülről, mert még ez se megy. Nem akarok neki hazudni, ki akarom mondani az igazságot, de egyszerűen nem megy.- Előbb inkább rendeljünk és utána jöhet az üzlet. - mondom neki mosolyogva, mert még szükségem van egy kis időre. Komolyan, ha így folytatom, akkor hamarosan tuti fel fog állni és magamra hagy, de abban az esetben szerintem már nem lesz újabb esélyem arra, hogy elmondjam neki az igazat.


zeneszám || Remélem jó lesz 40 || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 13, 2015 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my sister
You look my face, and tell me what see you

Hát itt volnék. Egy ismeretlen bár még ismeretlenebb VIP részlegében és a szememmel keresek valakit, akit még csak nem is láttam soha. Csupán képeken. Az interneten talált rám, azt mondta, hogy érdeklik a képeim és szeretne beszélni velem, de mivel nem igazán bízom az idegenekben csak ebben a városban voltam hajlandó találkozni vele.
Nem szerettem az emberek társaságát. Az meg, hogy ha ilyen sok ember vesz, körül egyenesen feszéjez. Szorongva lépdelek végig a zsúfolt termen, kezeimet összefonom a mellkasom előtt, és ide-oda tekintgetek, hogy megtaláljam vendéglátómat.
Mikor megpillantom, a tömegben szinte egyből felismerem, s mintha túlságosan is ismerős lenne. A szeme vonala, a szája íve, pontosan olyan, mint az édesanyámé. De az nem lehet, ő nem lehet Harper. Harper, a húgom világ életében aprócska volt, és tűzvörös hajú, ez a lány teljesen más. Igaz régen nem láttam már, de mintha még fiatalabb is lenne, na meg azt mondta a neve Heaven.
- Hello, Patrick vagyok! – mutatkozok be neki itt is, bár a kezem nem nyújtom, mert a hölgyemény egyből a közepébe vág. Leülök a helyre, ahová mutat, majd elnyomok egy kedves mosolyt.
- Szerintem inkább nekem kellene meghívnom valamire téged – mondom még mindig somolyogva. Hiszen én lennék a férfi, nem egy kislánynak kellene italra invitálnia – egyébként, elmúltál már huszonegy? – kérdem felvont szemöldökkel. Olyan nagyon fiatalnak látszik, és ha még mindig kiskorú, akkor nem csak alkohollal szolgálok ki egy gyereket, de még az apjának is fognak nézni. Mert ahogy nézem simán lehetnék az is.



Another Love || Nyugi, lesz ez hosszabb :$ || 243 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 06, 2015 6:44 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother
i'll whisper a secret

Nem túl gyakran jártam el bárokba, pub-ba vagy éppen bulikba. Én sokkal inkább szerettem otthon ülni és elmerülni egy-egy könyvben, miközben szabadjára engedtem a képzeletemet. Egyszerűen úgy éreztem a könyvek segítségével képes vagyok kicsit elszakadni a valóságtól és egy másik világba kerülni. Lehet azt mondani, hogy menekültem. Talán tényleg így volt, de talán nem akkora csoda, hiszen azok után amiket megtudtam a kutatásomnak köszönhetően. Nem volt egyszerű titokban tartani, de még Brenna-nak se mondtam el. Talán eleinte őrültnek gondolt volna, hogy biztosan nincs igazam. Pedig a tényleg magukért beszéltek. Illetve már jó  pár hét telt el azóta, hogy először találkoztam a "bátyámmal", de azóta én is megváltoztam. Hazudok neki, pedig csak az igazat szeretném elmondani. De már annyira belejöttem a szerepembe, hogy nehéz lenne kikecmeregni belőle. És még abban se vagyok biztos, hogy készen állok arra, hogy esetleg új családom legyen. A régit szeretném, azt ami gyerekkoromban volt, de az új csusszant ki az ujjaim közül, ahogyan egy-egy falevelet felkap a szél. Gyorsan és szinte észrevétlenül, hiszen már csak arra eszméltem, hogy Brenna-val lakom és a családi ház pedig lángok martalékává lesz.
Ezt a helyet az egyik ismerősöm ajánlotta és ő segített az egyik ViP helyet is megkapni. Nem szerettem volna, ha túl sokan vannak körülütöttünk, mert a végén még olyan ember hallja meg az igazságot, akinek nem kellene. Az alkohol sok mindenre képes, így nem kizárt, hogy hosszú idő után le fog hullani a lepel a hazugságomról. Talán jobb lenne óvatosnak lennem. Péntek, késő délután volt. Az emberek már haza felé siettek vagy pedig szép sorjában érkeztek a barátaikkal. Figyeltem őket, miközben vártam Patrickra. Idegesen túrtam a szőke fürtjeim közé, majd sietve rendeltem egy vondkát, hogy  oldjam a feszültséget. Kellett nekem hamarabb érkezni, de féltem attól, hogy esetleg dugó lesz vagy bármi hasonló dolog, így időben indultam el a repülőhöz is és korábbi géppel szálltam le, hogy el tudjam foglalni a hotelszobámat is. Két üres poharat visznek el, amikor megpillantom őt. Sietve intek neki, majd amikor közelebb lép, akkor mosolyogva nézek fel rá.
Szia!- mondom neki sietve, majd rámutatok az egyik üres helyre.
Esetleg kérsz valamit? - kérdezem meg tőle kicsit sietve, hiszen még mindig idegesen vagyok. Egyik belső hangom azt mondja, hogy mondjam el neki, míg a másik ez ellen erősen védekezik. Mondhatni az ördög és az angyal legbelül valahol bennem viaskodik.


zeneszám || Remélem kezdőnek jó lesz! 40 || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 06, 2015 6:12 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

VIP részleg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Shiny Diamond Bar
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3