Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Little Sis - Jess Kwanten

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 06, 2015 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra
Jessamine Kwanten

Státusz •SZABAD
Faj •Vámpír/ Vérfarkas / Animágus/ Boszorkány / Ember / Vadász
Kor •38
Play by •Avril Lavigne (változtatható)
Ismertető •Ő az egyetlen kis húgocskám. A történetünket elolvashatod a V2-es lapomban, de dióhéjban így fest:
A szüleink nagyon vallásosak voltak, engem sok mindennek kitettek emiatt. Vertek, megaláztak sok-sok éven keresztül, míg talpra nem álltam. Téged is majdnem ugyanazon az úton akartak elindítani, de én közbeavatkoztam. Meg akartalak védeni, ahogy mindig is akartam. Ezért hát 3 éves korodban úgy, ahogy voltam elhoztalak arról a borzalmas helyről és néhány várossal távolabb a nagybátyámnál telepedtünk meg. Befogadott minket, és nem sok idővel később Amerikába költöztünk, mi hárman, miután a szüleinket megölték vámpírok, és nagybátyánk az örökségünket elhozta. Tudniillik, hogy módos családból származunk, tehát sosem kellett semmiben szűkölködnünk, de sosem estünk át a ló túlsó oldalára és kezdtünk bele fejveszett vásárlásokba. A kapcsolatunk NAGYON szoros, elvégre én neveltelek, mindig melletted voltam. Érettségi után választás elé állítottalak: Megpróbálsz egyedül lenni a világban, a saját utad járni, vagy velem tartasz. Utóbbit választottad. New Yorkban megismerkedtem egy lánnyal, akiről kiderült vámpír, mégis más, mint a legtöbb. Az első találkozásotok alkalmával le tudtat szűrni, hogy a lány teljesen belém van habarodva, és ezt meg is osztottad velem. Ez láncreakciók sorozatát indította el. Miután Shanna eltűnt az életemből, egy ideig még te próbáltál összekaparni, aztán pedig külön utakat kezdtünk el járni. Azóta nem láttalak… Mindennek már 18 éve…
//Mikor legutoljára láttalak, még ember voltál, tehát eszerint szeretném a dolgokat. Jellemről annyit, hogy belevaló csajszi voltál már korábban is, a családunkra (tehát rám) jellemző sajátos humorral vagy megáldva, amit nem mindenki fogad könnyen. Nagyon várlak!//
Várjuk • Nate Kwanten, Shanna Kwanten

Vissza az elejére Go down
 

Little Sis - Jess Kwanten

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nathaniel Kwanten
» Kwanten birtok
» Nate Kwanten 2.0
» Bella Chloe Kwanten
» Bella Chloe Kwanten - Elkelt!

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •