Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 14, 2015 11:00 pm
Ugrás egy másik oldalra
Flore ___

Státusz •SZABAD
Faj •választható: vámpír, dhámpír, boszorkány
Kor •150
Play by •India Eisley
Ismertető •A szelíd arc mögött másfél évszázadnyi kemény próbálkozás húzódik, de ezt aligha tudják. Titokzatos és szeszélyes szerzet vagy, pillanatok alatt az emberek bizalmába férkőzöl, és ezt a veled született adottságot ki is használod, mégpedig egyetlen cél érdekében.
Az ikertestvérem vagy. Legalábbis első ránézésre úgy tűnik. Az igazság azonban ennél egy kicsit bonyolultabb és a gyökere régre nyúlik vissza.  Volt egyszer, pontosan 150 évvel ezelőtt egy nő, aki valóban ikreknek adott életet. Az anyám viszont egy csellel elhitette vele, hogy az egyik lánya nem élte túl a szülést. Hazudott. Akkor életében először és utoljára értem tette. Nem akart ő megtartani engem, rémesen nagy veszély voltam csupán a számára, egy kolonc, akit nem akart felnevelni, mégsem hagyott csak úgy magamra. Az ikertestvéred testébe költöztetett. A folyamat eredményeként az ikrednek az én testembe kellett volna kerülnie. Egyszerű testcsere, hogy az anyámnak az évek alatt ne legyen lelkiismeret-furdalása. De hiba csúszott Emily számításaiba. Egy olyan hiba, amiről két személyen kívül a mai napig nem tud. Az egyik te vagy, mert érzed a húgod lelkét, teljesen biztos vagy abban, hogy nem halott. A másik Emily, az anyám. A dolog pedig úgy áll, hogy két lélek osztozik egy testen. Az ikred és én, egyazon személy vagyunk, és eddig tökéletes szimbiózisban éltünk, ezért nincs könnyű dolgod. Bosszút akarsz, egyszerű revansot venni, mert megfosztott téged a testvéredtől, de ez még nem lenne elég, természetesen a célod, hogy egyesítsd a családodat (vagy ami maradt belőle) és visszakapd a testvéredet, még mielőtt megoldást nem találunk erre a sürgető, és eléggé fenyegető problémára. A bennem lakozó erő ugyanis egyre kevésbé tudja kordában tartani a másik feledet. Ha megérzem a jelenléted, teljesen kifordulok önmagamból, mintha tényleg működne az ikrek közötti vonzás.

//A pb értelemszerűen adott, a faj választható. Bármilyen kérdés esetén megtalálható vagyok, pm-ben szívesen válaszolok.  Razz Siess, mert nagyon várunk!! 31
Várjuk •Emily Bennett && me

Vissza az elejére Go down
 

Flore

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Café de Flore

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •