Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Chad Mallory háza

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 22, 2015 10:16 am
Ugrás egy másik oldalra


Nem tudom, hogy mi lesz a mai menetrend. Negyvennyolc órája tart fogva a saját házamban, na nem szó szerint. Csak éppen azt mondta, hogy pihenjek, regenerálódjak, van mit feldolgoznom. Talán amikor szunyáltam, akkor hozott néhány ruhát. Most komolyan együtt élünk? Jó, ő a vendégszobában alszik, én meg ahol sikerül, a kanapén, vagy a saját ágyamban, úgy érzem magam, mint egy csecsemő, ennék, és aludnék, eddig viszont a normális ételhez nem volt gyomrom, most koradélután kordult meg először a gyomrom, az anyagcserém úgy tűnik elfogadta a vérrel való táplálkozást is, ám miután nem olyan vagyok, mint a mesebeli vámpírok, normálisan táplálkozom is, csupán nem halok éhen, vélhetően azt is megszoknám, ha nem ennék végül semmit. De ha az emberek között akarok maradni, úgy is kell viselkednem. A halhatatlanság pusztán egy opció, nem kell vérszomjas fenevaddá válnom. A munkámban végül csak betelefonáltam a kórházba, és betegszabadságot kértem, szerencsére nem faggatóztak. Még nem tudom, hogyan lesz. Egyátalán azt sem tudom, hogy Serah mennyit ért a vámpírokhoz, komoly boszorkány, az biztos, de hogy egy újdonsült átváltozottal mit fog kezdeni... Egyátalán meddig marad? Rengeteg kérdésem van még, ám sosem voltam önző, hogy ráakaszkodjak valakire, nem várhatom, hogy párszáz évig tanítgasson. Már így is sokat tett értem, egyátalán miért csinálja? Hogy nekem megvan az a megmentési kényszerem mások felé, az egy dolog, de vajon ő...? Semmit nem mesélt magáról, a múltjáról, csak a rém cinikus válaszok... Hogy lehet így egyátalán élni? Azt mondta, hogy öltözzek fel, és megyünk valahova. Mutatni akar... valamit? Lassan rám is átragad a keserű cinizmusa, igaz, nem is csoda, hogy ilyen vagyok, hogyan tudnék mosolyogni, amikor megöltek? Nem ezt érdemeltem, tényleg nem. Elhagyta a házat, akár egyedül le is léphetnék, de minek? Hova? Úgysem lenne értelme. Így viszont megkötött kutyának érzem magam. Morogva fésülöm be a hajamat, és mivel nem kell most nagyon elegánsnak lennem, egyszerű sötét inget, és egy bőrdzsekit veszek az időjárásra való tekintettel  ezzel nem lőhetek mellé. Fegyverem nincs, itt van velem a boszorkány, és ha valóban olyan veszélyes vagyok, mint állítja, akkor a puszta kezem és a fogaim is bőven elegendőek lesznek. Levágom magam a fotelembe, és dobolok a karfáján. Vérmérsékletem növekedésével nagyon türelmetlen lettem. Az ajtóra fókuszálok.

nightmare on mystic falls
Serah & Chad
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 30, 2015 9:16 pm
Ugrás egy másik oldalra


Chad & Serah



Hogy miért vállaltam ezt az egészet talán még én sem tudom, de nem akarom, hogy embereket öljön meg és mivel mégis csak jó embernek tűnik azt sem nézném végig szívesen, hogy más valaki öli meg őt. Arról már nem is beszélve, hogy nekem kéne megtennem abban az esetben, ha teszem azt... nem tudná kontrollálni ezt az egészet. Ezért segítek neki, vagy legalábbis próbálok amennyire lehet. Neki kell többet tennie, nem az én dolgom, hogy mindent megoldjak helyette, csak segíthetek átvészelni a kezdeti időszakot és persze megtaníthatom rá, hogyan uralja az újonnan szerzett képességeket, és nem utolsó sorban a vér iránti vágyakozást, mert ez itt a legnehezebb feladat mindketten tudjuk. Annyit meg tudtam persze tenni, hogy beavattam a világba, amibe belecsöppent, a vérfarkasok, vámpírok, vadászok és hibridek immár nyitott könyv neki, legalábbis amennyit ennyi idő alatt el lehet mondani és meg is lehet emészteni egy ember számára. Azért mindent még így sem mondtam el,hiszen jó eséllyel nem tudta volna kezelni és elraktározni a túlzottan sok információt és nem is kell túlságosan leterhelni szegényt. Szegény... na épp ez az, ami fontos, ezért nem beszéltem neki magamról. Megosztani azt, aki vagyok, vagy milyen vagyok nem érdemes. Az utunk nem közös, ez csak egy pont, ahol találkozik semmi több, hiszen az én sorsomnak véget kellene érnie végre, csupán ehhez
segítség kell. Olyan valaki segítsége, aki nem fog értem semmit sem megtenni és pont ez a nehezítés jelen esetben.
A kezem a kilincsen pihen meg pár pillanatig, mielőtt még benyitnék, csak aztán lököm be. Már várt, hát igen meg tudom érteni, gondolom elég kellemesen unja már a bezárt időszakot és valamit szeretne már, ami kilendíti ebből. Teljesen érthető, de ettől még nem kell türelmetlennek lennie. Most a türelem lesz egyébként is a legfőbb erénye.
- Reméltem, hogy elkészülsz mire indulnunk kell. Megszerezzük a hozzávalókat a gyűrűdhöz. - az első feladat, ezért is indulunk akkor, amikor már lement a nap. Meséltem már neki erről, de egy boszorkány sem tart magánál mindig mindent, ami egy napfényékszerhez szükséges. Arról már nem is beszélve, hogy ez neki is jó edzés lehet, hogy egy kicsit átélje azt, amiről eddig csak szóban beszéltünk. Nem árt, ha emberek közé megy, ha kicsit felméri az erejét és nem utolsó sorban teszteljük kicsit az akaratát is. Nem árt... egyelőre még nem tudom, hogy mennyit bír.
- Ettél, ahogy mondtam, hogy tedd meg igaz? - mert éhesen nem indulok el vele. Annak most még komoly következményei lehetnek. A hűtőt azért feltöltöttem már nála, hogy ne legyen ezzel gond, de egy fiatal és friss vámpír esetén még bizonytalan, hogy a friss és meleg vér nem csábítja-e majd annyira, hogy ne legyen képes leállni, amikor kellene. Bármilyen nehézség lehet még előttünk a mai este folyamán, nem lenne hasznos, ha még őt magát is a nehézségek közé kellene sorolni.

♫ We must be killers ♫RuhaMinden változik©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 05, 2015 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra


Furcsa... nagyon furcsa. Szinte összeköltöztem egy vadidegennel, akit meg akartam ölni. Már az is teljesen felforgatta az életemet, hogy meghaltam, de hát nyilván az nem meglepő, de hogy egy teljesen új világba kell beilleszkednem, és minden, amit ismertem, azt hátra kell hagynom... Na ez a nem mindegy. A szőke nő, Serah ennek az új világnak a központi alakja, legalábbis ebben a pillanatban én így vélem, nem ismerek rajta kívül mást, ő pedig kész felvállalni azt, hogy nem hagy magamra, beavat, és szinte egyfolytában együtt vagyunk. Nem tudom, hogy honnan merített magában ennyi felelősségérzést, általában akkor ilyen önzetlen az ember, ha valamiért vezekelni akar. Nem tudom, nálam mondjuk nem így volt, csak orvos vagyok, aki általánosságban szeret segíteni. Azaz csak voltam, most már nincsen visszaút. Hiába mondja azt, hogy megszokható, én most úgy érzem, hogy nem tudnék úgy egy műtétet végigvinni, hogy ne kívánjam meg a vért... nem tudom elképzelni. Sok mindent megtanultam hát tőle, de mindez elmélet, a valóság biztosan teljesen más, és csak a komoly akaraterőm engedi meg, hogy ne omoljak össze. Türelmetlenül várom most őt, pedig régen mindig nyugodt voltam, most teljesen felfokozódtak az érzéseim, mindent százszorosra felerősítve viselek, még ezzel is barátkoznom kell. Végre nyílik az ajtó, és megjelenik ő. Felsóhajtva pattanok fel.
- Itt toporgok már egy ideje. – Nem fejtem ki, hogy jobban is siethetett volna, feltételezem hogy megtette, csak az én érzésem diktálja máshogyan, erről lehet szó. Vámpírként is próbálom azt a logikát keresni, ami orvosként az osztályrészem volt. Várom, hogy mágis induljunk, nem kell felesleges szövegeléssel húzni az időt, tettrekésznek érzem magam. Iszogattam az itthagyott tequiából, hátha az oldja a feszültséget, legalább Serah azt mondta, hogy az alkohol jól jöhet. Na igen, már nem kell attól félnem, hogy majd munka közben megremeg a kezem. A kórházban volt meglepődés, ám készségesen felírták, hogy egy ideig nem megyek vissza.
- Ettem, de így hidegen... olyan volt, mintha állott lett volna. Nem olyan volt, mint amikor belőled. – Vallom be a tarkómat simogatva, már így is sokkal intimebb a viszonyunk, mint azt a korábbi életemben zavar nélkül el tudtam volna fogadni. Most mintha szükségem lenne az egyetlen kapocsra, akivel nem kell titkolóznom. Nem tudom, hogy pontosan hová megyünk, vegyem a karfára készített bőrdzsekit, és bólintok, hogy már mehetünk is, ha több kérdés, vagy ukáz nincsen.
- Helyileg hova megyünk, mi a terved? – Kérdezek rá, hiszen engem sokan ismernek a városban, nem tudom, hogy venné ki magát, ha beteget jelentek, és utána egy csinos szőke társaságában lebujokba mászkálnék. Az igen gyanus, és figyelemfelkeltő lenne, ezért jobb mindezt tisztázni már az elején.


nightmare on mystic falls
Serah & Chad
©



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 11, 2015 6:08 pm
Ugrás egy másik oldalra


Chad & Serah



Két lehetőség van. Vagy tudok rajta segíteni és meg tudom oldani az életét, vagy... nem. Abban az esetben viszont nem hagyhatnám, hogy csak úgy kószáljon a világban és másoknak ártson. Bőven elég, hogy egy életveszélyes vámpír járkál odakint, aki nekem és a családomnak köszönheti az életét, nincs rá szükség, hogy legyen még egy ilyen, még ha Chadet nem is mentettem meg technikailag semmitől, inkább azokat, akik a közelében voltak, amikor beindult nála ez az egész átváltozás. Ettől még ugyanúgy felelősséggel tartozom iránta, ugyanis ha én nem segítek neki, akkor nem tudja ezt az egészet kontrollálni, arról nem is beszélve, hogy attól hogy valaki emberként a jók közé tartozott, még egyáltalán nem biztos, hogy a jók között marad az átváltozás után is. Mi van akkor, ha rájön hogyan kapcsolja ki az érzéseit teszem azt? Akkor aztán nagy bajban van mindenki, aki csak körülötte ér, és az még nagyobb baj, hogy a tetejében a kórházban is dolgozik, ami még bonyolultabbá teszi az életét.
- Ez nem lep meg, de gyorsabban nem jöhettem és meg kellett várnunk, amíg lemegy a nap, te is tudod. - nem siethettem ennél jobban, pont e miatt, de ezzel ő is pontosan tisztában van, maximum egyszerűbb engem
siettetni, de nem veszem ezt magamra. Egy vámpírról van szó, akiben most túláradnak az érzések és az is kész csoda, hogy egyáltalán képes saját magát rendesen kontrollálni. Nem várhatok el tőle többet annál, mint amit egyelőre nyújtani képes. Az a lényeg, hogy nem rohanta le a szomszédokat, és nem akart nekimenni reggel az érkező postásnak sem. Ennek kell örülni. Fél siker, de attól még sikerként kell elkönyvelni. A megjegyzésére azért megjelenik egy félmosoly az arcomon.
- A friss vér más, sejtem, de attól még nem ihatsz mindig azt, amíg nem tudod teljes mértékben kontrollálni magadat. Én sem vagyok élő... táplálék, és mások sem azok. - és főleg nem fogom hagyni, hogy csak úgy kimenjen az utcára és ott teszem azt vadásszon magának vacsorának valót. Ezt kell szeretnie, maximum melegít rajta, ha nagyon nem tetszik neki ilyen formában. Én nem leszek minden nap vacsora, vagy minden másnap sem, csak ha erre van szükség. Más viszont még annyira sem lehet, mert én le tudom állítani, ha ő magát nem, de más... nem tudna ellene semmit sem tenni, ha túlzásba esne és nem lenne képes visszafogni magát. Pont e miatt vagyok mellette én és e miatt nem mehet a kórházba, vagy látogathatja meg a barátait, már ha egyáltalán vannak neki ilyenei, mert erre nem vennék mérget.
- Hozzávalót kell szereznünk a napfénygyűrűdhöz, hogy ne csak éjjel tehesd ki a lábadat az utcára. Egyrészt, ha csak éjjel mehetsz ki nyílt célpont leszel a vadászoknak, másrészt nagyban bekorlátozza a normális életedet is. Az első állomás az erdő, gyere. - majd ott meglátja a továbbiakat. Megtehetném én is, hogy egyedül intézem ezt, az is egy lehetőség lenne, de ahhoz hosszabb időre kellene magára hagynom és azt nem kockáztatom meg. Akkor már inkább jön velem és legalább jobban megérti ezt az egészet, szép fokozatosan. Nem tudok neki mindent elmondani rövid idő alatt, sok minden van, amit jobb, ha megtapasztal és az első hasznos lépés az, ha találkozik még olyanokkal, akik közénk tartoznak, akik a természetfelettit erősítik.

♫ We must be killers ♫RuhaMinden változik©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 12, 2015 11:01 am
Ugrás egy másik oldalra


Végre nyílik az ajtó, és úgy tűnik, hogy indulhatunk. Türelmetlen voltam, remélem megérti, hogy milyen változások mennek végbe bennem, nem tudom még olyan tudatosan irányítani őket, mint kéne. Nem ismert amíg éltem, nem tudhatja, hogy mennyire megfontolt, magabiztos valaki voltam. Csak azt látja, hogy csapongok, lázadozom, mint valami tini. Na igen, szinte az vagyok, újszülött ebben az ismeretlen világban, amelynek pusztán az elméleti szeletét ismerem még, és a szőke boszorkány az egyetlen kapocs mindennel, ami még rám vár. Nem tudom, hogy milyen hálát vár, egyátalán miért jó ez neki. Miért nem tesz arra, hogy ha vérengzeni kezdek, abból kinek milyen kára származik. Valami ki nem mondott keserűség ül a szemében, amelyre szinte felesleges is rákérdezni, a tanítványa vagyok, nem a bizalmasa, hülye lenne megosztani velem. Vegyük úgy, hogy ő is önzetlen lélek lenne, aki másokon akar segíteni, ha már megadott számára az öröklét. Vajon a boszorkányok is örökké élnek?
- Na igen, a nap. Tudom-tudom. – ismerem be, hogy ezt is mondta már, nem is egyszer. Ismét nebulónak érzem magam, eltűnt az a magabiztosság, amely orvosként már körbelengett. Úgy véltem, hogy ugyan mindig van mit tanulni, ám a nagyján már túl vagyok, és csupán kamatoztatni kell, ami már az osztályrészem. Ezúttal vissza a kezdekhez, el kell fogadnom, hogy új tanárom akadt. Még ha a dac, és a keménység mögött olyan érzékenység lapulna meg, amelyre nem találok magyarázatot. Ám indokot sem, hogy kérdezgessem. Nem mondom, van bennem egy nagy adag félsz, hogy a több napos felkészítése ellenére most fogom először elhagyni a házat, vámpírként. Nem is tudom, hogy az erdőbe megyünk, vagy bárhova máshova, ezért is parancsolt rám, hogy ennem kell. Ezen nincs mit nyávogni, más az íze a fagyasztottan tárolt, állott vérnek, mint amikor belőle ettem, annak a forró, mézédes nedünek, amely láthatatlanul is kapcsot képzett közöttünk. De hogy mégegyszer megtegyem... azt nem engedné csak úgy, csak végszükség esetén.
- Jah, csak tudod elmagyarázni sem tudom, ha neked nem kellett innod. Nem tudod elképzelni, milyen türelmetlenné tesz. Ez nem én vagyok, és ramaty érzés belenézni a tükörbe, hogy valami függő vagyok. – Rázom meg a fejemet, nem viszonzom a mosolyt, pedig tudom, hogy mindez oldaná köztünk a feszültséget. Napok óta be vagyok ide zárva, erőre kapni, pedig majd szét robbanok az energiától. Bármi is munkálkodik bennem, kitörni vágyik. Mozognom kell, futni, így csak az egyik rúdon húzódzkodtam, és fekvőtámaszoztam, de az nem ugyanaz. Érezni akarom a friss levegőt, kitörni, korlátok nélkül..
- És mi a hozzávaló? – Hát igen, célpont aztán végképp nem akarok lenni, de az erdő valóban megkönnyebbüléssel tölt el. Nem hallom azt a sok hangot, nincs meg a kisértés, hogy megtámadjak valakit. Ellenben ha vadásznak rám, akkor tanut sincsenek. Nem akarom, hogy a rettegés eluralkodjon rajtam. Furcsa érzés a gyámolítottnak lenni, eddig mindig máshogyan volt. Most gyengének, erőtlennek érzem magam lelkileg, még ha fizikálisan úgy is érzem magam, mint egy csúcssportoló. Végül egy erőtlen mosolyt mégis megejtek, rábízom magam, ha meghalok, véglegesen, hát akkor úgysincs mit tenni. A bőrdzseki immár rajtam, nyitom az ajtót, hogy induljunk. Beleszimatolok a levegőbe, igaz, a szaglásom nem fejlődött sokat, ám a vér illatát igenis jobban érzem. Rengeteg van a közelben.
- Hoztál cigit? – Kérdezek hátra, most már a tüdőmnek úgysem fog ártani, ám régebben elszívtam egy-egy szálat, alkalmi jelleggel, ezúttal szükségem lesz rá, hogy lenyugodjak.


nightmare on mystic falls
Serah & Chad
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 15, 2015 4:03 pm
Ugrás egy másik oldalra


Chad & Serah



Foghatnám őt kevésbé szigorúan is tudom, de mit tehetnék mégis? Ő már nem egy kisgyerek, én pedig nem a kedves tanárnéni vagyok, akinek az a dolga, hogy figyeljen a diák lelki békéjére is. Nekem az a fontos, hogy ne essen neki ártatlan járókelőknek az utcán, mert épp éhes. Az a lényeg, hogy kordában tartsam és ha ehhez épp szigor kell, akkor hát szigor kell, nincs választás, ehhez is tartom magamat. Persze a szavai azért időnként valamelyest észhez térítenek fogjuk rá. Nem lehet neki könnyű, egészen más élete volt. Reggel felkelt, elment dolgozni, életeket mentett, most pedig ha nem vigyáz, ha nem figyel oda eléggé, akkor életeket olthat ki. Eddig akkor látott vért, ha ő törölte fel, hogy hozzáférjen egy rendbe teendő sebhez, vagy amikor valaki vért kapott a kórházban, most pedig ő az, aki ezeket a készleteket megdézsmálja, mert ennie kell és a hagyományos ételek nem sokat érnek ebben az esetben. Én pedig nem vagyok vacsora, hogy folyton az véremet adjam neki. Egyébként is egyszer már megtettem... segítettem egy vámpírnak mindenféle módon és mi volt a hála? Az, hogy eltűnt és hogy most miatta kell nekem is senyvednem ebben a rettenetes örökké tartó életben. Nem teszem meg csak úgy ezt még egyszer. A bizalom drága kincs és én nem osztogatom csak úgy rezzenéstelen arccal, jól meggondolom, hogy kinek adom oda és őt még nem ismerem annyira, hogy ezt csak úgy megtegyem.
- Értem, ettől még értem, még ha csak sejtem is, hogy min mész keresztül, de idővel jobb lesz és könnyebb. Ez nem függőség... csak kezdetben, mintha új élmény lenne az evés. Ha egy éhezőnek ételt adsz hosszú idő után, ő se tud másra gondolni, de idővel csillapodik a vágy. - ami most kínozza és sürgeti. Megértem, még ha nem is éltem át és nem tudom, hogy pontosan mit érez, hogy pontosan mi is történik vele, de attól még megértem őt, és nem ítélem el, maximum türelemre intem, ennyit megtehetek, hiszen mégis csak én vagyok aki most gondoskodik arról, hogy egyáltalán életben maradjon. Mégis csak veszélyes odakint a világ, még számára is. Attól, hogy vámpír, hogy halhatatlan... még nem megölhetetlen, végezhet vele egy tapasztalt vadász, vagy akár egy másik vámpír is, netán boszorkány, mint én magam. Egyelőre olyan még, mint egy gyerek a felnőttek világában. Egy olyan világban, amiről alig tud még valamit.
- Egy kis vasfüvet is kerítünk, így kellemetlenebb lesz a viselése, de védelmet adhat másokkal szemben is. A másik pedig egy különleges kő... de majd ott. - intek neki, hogy csak jöjjön utánam. Nem szállunk most kocsiba, nem kell olyan messze mennünk és egyébként sincs mindig szükség a járműre. Gyakorolnia is kell, nekem pedig figyelnem rá, hogy még véletlenül
se essen túlzásba. A fák között majd kicsit kinyújtóztathatja magát. Én meg érezhetem magamat úgy, mint egy kutyát sétáltató gazdi. Valahol majdhogynem erről is van szó egyébként, hiszen eddig nem sokat mozdulhatott ki, most ellenben kicsit megmozgathatja az elgémberedett izmokat is akár.
- Cigit? Minek kialakítani egy másik függőséget a meglévő helyett? - értetlenül nézek hátra, ahogyan elindulok a fák között. Nem hoztam ilyesmit és nem is fogom effélével ellátni. Az akaraterejét növeljük, nem az a cél, hogy még több szenvedélyt alakítsunk ki benne. Az a lényeg, hogy a meglévőt küzdje le, és azt nem cigivel kell megtenni. Tényleg nem kell sokat mennünk, vasfű egyébként is van nálam, azt nem most fogunk szedni, ellenben nem sok mire elérjük a barlang száját. Egyszerűen csak jelzek neki egy intéssel, hogy az a cél. - Nem tartok veled, arany színű, fényes... fel fogod ismerni, ha meglátod. Azt kell kihoznod nekem. - és hát... nem, természetesen nem arra kell, amit mondtam neki, de én nem juthatok be abba a barlangba. Lezárták, boszorkány elől és pedig okkal, de kell nekem az a kő. Talán egy esély, egy újabb lehetőség arra, hogy megtörjem végre ezt az egészet. A gyűrűjét már gond nélkül el tudom készíteni e nélkül is, de odabent az erőm semmit sem ér. Élő nem teheti be a lábát, de ő nem él, megszerezheti nekem azt, amire szükségem van. Ez végül is csak a kölcsön visszaszolgáltatása, amiért segítettem neki, még ha nem is tud róla. Nem kell róla tudnia, mint mondtam a bizalom nehezen kiépíthető, főleg olyan olyan személyben, mint én

♫ We must be killers ♫RuhaMinden változik©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Chad Mallory háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Armin Mallory
» Mallory Hammond
» Dante Arthur Mallory
» Wyett háza
» Nemesis háza

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •