Hangosan kattan az ajtó zárja, ahol kívülről csukja azt az egyik biztonsági ember, amint beléptem az ajtón. Nem szólalok meg egyből,a hogy belépek, hanem felmérem a terepet. Egyszerű szoba, ahogy egy ilyen helyen azt elvárja az ember, elvégre mit díszítsenek túl egy elmegyógyintézetben? Legalább ablak van a szobában, egyesek már abba is beleőrülnek, hogy itt ülnek négy fal között és még csak egy ablakuk sincsen, hogy lássanak valamit a külvilágból. Tény, hogy nem azért vannak itt az ilyen emberek , hogy segítsenek rajtuk, hanem, hogy távol tartsák őket a többiektől. Azonban szerintem a most előttem lévő úriember egyáltalán nem őrült.
- Üdvözlöm, Mr. Claflin. A nevem Dr. Robert Daniels. – mosolygok rá barátságosan. Elég béna és sablonos egy álnév, ezt én is tudom, de jobb, mint a semmi, és inkább ez, mint a saját nevem, nem örülnék annak, ha megtalálnának ezután, jobb szeretem az életem úgy, ahogy van . Egyszerű és emberi. Ez a látogatásom is pusztán csak azért van, mert kíváncsi vagyok, és… talán tudok segíteni ennek az úriembernek. Vagy talán mégsem. Attól függ, hogy az-e, akinek hiszem őt. – Én vagyok az új orvosa, örülök, hogy megismerhetem. – biccentek felé egyet, ahogy beljebb lépek a szobába, majd megállok az ablak mellett. – A kartonjából kiderült néhány dolog önről, azonban szeretném az ön szájából is hallani a történeteket. Ha jól tudom, akkor a szülei döntöttek úgy, hogy ide kerüljön, igaz? Megtudná mondani, hogy mégis mi okuk volt ilyen drasztikus lépésre? – az akták szerint természetfeletti dolgokról beszélt, vámpírokról,és vadászni készült rájuk, a szülei pedig úgy látták a legjobbnak, ha bedugják ide. Abban a fiúnak igaza van, hogy létezik a természetfeletti, akárcsak a vámpírok, de talán… tényleg jó, hogy ide került, mert egy vámpírvadász nagyon rövid életű lehet, így esetleg nyerhet magának jó pár évet. Nem szabad csak úgy fejjel a falnak rontania. Minél felkészültebb, annál tovább élhet.

Legszívesebben porig rombolnám ezt az egészet helyet. Talán az egy kicsit megnyugtatna. Kidönteném a falakat. Határozottan lenyugodnék addigra, míg végre ki tudnám dönteni a falat, de az egyszer biztos, hogy addig nem jutnék el, mert a nyakamban pihenne egy tű. Azt hiszem sokkal több tű nyoma látszódik most rajtam, mint eddig egész életemben. Állandóan szurkálnak meg gyógyszerekkel tömnek, amiket egy darabig nem vettem be azóta meg kétszer átturkálják a számat, mielőtt elhiszik, hogy bevettem. Komolyan mondom, hogy a szüleim nem normálisak. Szerintem ők is nagyon jól tudják, hogy ezek a lények léteznek. Nem mondom, hogy nem őrültség, mert az. Én sem gondoltam volna ezt az egészet komolyan, ameddig meg nem győződtem a létezésükről és az, hogy meg akarom ritkítani a számukat már elviselhetetlen a számukra? Szerintem pusztán a család hírneve érdekelte őket. Lefogadom a fedősztori, hogy Afrikában ápolom a beteg gyerekeket, vagy bevonultam a hadseregbe, vagy ki tudja mivel sajnáltatják magukat, de sosem az lesz a lényeg, hogy a gyerekeiknek mi a jó, hanem a családnak meg nekik. Mivel tudnak mások előtt felvágni. Egyszerűen irritáló.
Már most ki akarok innen menni, de még egyelőre nem látom, hogyan lenne lehetséges ez az egész. A lábamat fel-le mozgatom idegességemben és a kezeimmel is játszadozom, mikor belép egy idegen alak, akihez eddig még nem volt szerencsém. - Felőlem Jack Daniels is lehet nem fog meghatni. - Minek mondjam el most még egy pacáknak, hogy mégis mit gondolok? Talán szeretnék hallani a számból, hogy aztán közösen beülhessen a kocsmába rajtam röhögni, míg én itt bezárva nyomorgok.
- Ha már kiderült a kartonomból nem gondolja, hogy teljesen felesleg jártatnom a számat? Az előző orvosom biztos vagyok benne, hogy tökéletes beszámolót tartott. - Megforgatom a szemeimet, majd pedig feldobom a lábaimat a közelben lévő kis asztalkára mit sem törődve a rajta lévő fehér terítővel. Valahogy mostanában semmi nem tud érdekelni. De egy ilyen helyen miért is érdekelne bármi is? Rá van írva a homlokodra, hogy őrült. Ez ellen pedig sokat nem tehetsz.

just go to hell

sean & cyrus

Nem számítok persze valami szíves fogadtatásra. Az ilyen helyeken lévő emberek általában amúgy sem szokták szeretni az orvosukat, amit meg is tudok érteni, ki szeretne egy olyan orvost, aki folyton gyógyszerekkel tömi, diagnózisokat állít fel róla, miközben nem akar neki segíteni? Az itteni orvosok dolga az, hogy a betegek ezen falakon belül maradjanak. Az, hogy mi lesz a betegekkel…nos, az nem érdekel senkit sem. Nem is jön ide senki szívesen, hogy ellenőrizzék azt, ami itt folyik, de mit várhatna az ember? Ha valamiről nem tudnak, az nem is fájhat, igaz? Valahogy így gondolkodhatnak azok is, akiknek a kezében a hatalom összpontosul. – Oh, igen ezt… sokszor megkapom. – mondom kissé a torkomat köszörülve. Ennél talán kissé kevésbé kellett volna sablonos nevet választani, ez most már ténylegesen igazolást nyert. – De értékelem a humorérzékét. Én magam nem rajongok annyira az alkoholért, de… ismerem persze. – mármint a márkát, és mondhatnám, hogy innen az álnév is, de sajnos még csak ennyire se voltam fantáziadús mikor ez a név az eszembe jutott. Csak összeraktam két ember nevét, akiket futólag ismerek. Persze, ők emiatt nem kerülhetnek bajba, ahhoz előbb azt kéne tudniuk, hogy én kivagyok. Én… nem vagyok senki sem. Itt szerencsére senki nem áll ellen annak, ha megakarom igézni.
- Mi mást tehetne itt, mint azt, hogy jártatja a száját? – mert szerintem mást nem nagyon csinálhat. Talán, ha napi egy órát kiengedik a szabadba, hogy sétáljon egyet, de ennél többet nem hiszem, hogy csinál egy nap. – Szeretném az ön szájából hallani. Egy papírra bármit ráírhatnak. Az előző orvosa pedig nem volt valami segítőkész mikor kérdeztem, tehát…attól tartok, hogy muszáj lesz beszélnie velem. – mosolygok rá barátságosan. - Tehát? – arra számítottam, hogy barátságtalan lesz, emiatt nem is hibáztatom őt, ki hibáztatná? De muszáj lesz valahogy egy kicsit a bizalmába férkőznöm legalább, mert szeretnék megtudni egy-két dolgot, amit csakis tőle hallhatok.

Olyan szinten nem volt hangulatom ehhez az egészhez, hogy legszívesebben felrobbantam volna és ezzel együtt megszűntem volna létezni. Annyira elegem volt abból, hogy itt vagyok és úgy érzem, hogy egy picit sem haladok előrébb. Gyógyszerekkel tömöm magam, hogy az idő hamarabb teljen. Lehet, hogy nem vagyok beteg, de attól függetlenül ez nem azt jelenti, hogy nincsenek hatással rám a gyógyszerek, mert itt igazából mindenre gyógyszert írnak fel. Ha meglátsz egy porszemet a levegőben szállni és valamiért leköti a figyelmed, akkor már elvisznek kivizsgálásra. Most sem értem, hogy miért küldtek egy újabb bohócot ide nekem. Na, mi van ekkora sztár vagyok már, hogy mindenki akarja hallani, ahogyan elregélem, amik léteznek csak annyira elzárkóznak a világ elől, hogy egyszerűen nem látnák tovább az orrunknál. Egyszerűen nevetséges. Mást nem tudok mondani. Meg tudnék fulladni ettől az egésztől. Mikor pedig már tényleg élvezni akarnám, vagy elkezdeném élvezni, akkor rám küldenek egy újabb agyturkászt.
- Pedig egy ilyen munka mellett nem ártana meg egy-két feles. - Nem is én lennék, ha már az elején nem űznék viccet a nevéből, vagy úgy ebből az egész helyzetből. Nem értem miért akarja ezt az egészet komolyan venni. Úgy értem senki nem veszi komolyan. Mármint tényleg.. Akit ide egyszer bedobtak az innen többet már nem szabadul bármennyire is szeretne levegőhöz jutni. A szabadság számunkra már csak egy elérhetetlen álom. Mint a kislányok számára a szőke a herceg.
- Beszélek én bármiről, de nem fogom még ezerszer átrágni magam ugyanazon, amin már ezerszer túlestem. Fogalmazzunk úgy, hogy éppen elégszer mondtam már el és nem ismétlem magam nem vagyok valami papagáj. Van esetleg valami, amit akar még? Vagy mehetek? - Nincs kedvem ahhoz a tekintethez, ami minden egyes ember arcára kiül, mikor azt mondom, hogy vámpír. Vagy éppenséggel vérfarkas, boszorkány. Mondjuk lehet, ha sokat emlegetném, akkor kapnék plusz adag tablettát. - Hm.. Mit kellene mondanom ahhoz, hogy megnöveljék az adagom? Ha már akkora őszinteséget akar. - Sokan nem veszik be a gyógyszert mert nem tartják magukat őrültnek, de szerintem pont ez kell ahhoz, hogy itt teljen az idő. Lehet, hogy megváltoztat.. Függővé tesz. De ugyanakkor kellemesen pörgeti az idő kerekét.

just go to hell

sean & cyrus

- Könnyebben hozzájutnék, mint maga, ez biztos.  – rántom meg a vállamat halovány mosollyal. Nem hinném, hogy bármit is kapna gyógyszereken, meg valami teljesen egyszerű étel-ital pároson kívül. Itt nem igen foglalkoznak azzal, hogy mi van bent, a lényeg, hogy ami itt van, az ne kint legyen. Sajnos ez így működik. – És magának biztos jobban is esne, mint nekem.  – én maradok a vérnél, nem mintha az alkohol ellen lennék, néha én is szoktam inni, de általában elhagyom az életemből, valahogy soha nem is hiányzott annyira. Nem voltak még olyan vészesen rossz napjaim mióta idejöttem Jonathan üzenete miatt. Aki azóta se bukkant fel.
- Nézze, csak segíteni akarok magának, nem kell ennyire ellenségesnek lennie.  – de persze megértem, nyilvánvalóan nem ahhoz van hozzászokva, hogy segítsenek neki, nem is igen láttam itt olyan embert, ápolót és doktort sem, akiről eltudnám képzelni, hogy tenne valamit az itteniekért. Ő nekik csak az a lényeg, hogy a pénzüket megkapják. – Ami azt illeti igen, van valami, amit akarok még.  – bólintok egyet komolyan. Talán itt az ideje, hogy végre kapjon ez kis visszaigazolást. Lehet, hogy veszélyes, de ha odafigyel rám és segít, akkor végül is megéri a dolog. Márpedig most ez a legfontosabb. És ha mindketten nyerünk ezzel, az csakis jó lehet. – A kartonjában azt láttam, hogy a természetfeletti lényeg bizonygatása miatt van itt. Mit szólna, ha azt mondanám, hogy igaza van?  – mert igaza van, még ha talán néha magának sem hiszi el, vagy ha kezdi őt ez az egész meggyőzni arról, hogy őrült. Nagy kár lenne, mert józanabb nem is lehetne. – Segíthetek. De cserébe magának is segítenie kell nekem. Na mit mondd, Sean? Megegyeztünk?  – nyújtom felé a kezemet, hogy megrázhassa azt. Már kitalálhatta, hogy nem vagyok orvos, nem értek ahhoz, ami itt folyik, de azt megtudom állapítani, hogy nem őrült. És jelenleg csak én segíthetek neki itt, ezt be kell látnia.

– Ebben egy pillanatra sem kételkedtem, bár azt határozottan kijelenthetem, hogy sajnálatos módon így van. – Nagyon is tudnék örülni a gyógyszerek mellé egy kis töményebb alkoholnak, hogy ellazulhassak. Ezt én egy percig sem fogom letagadni. Mert mégis ki a fene hinne nekem? Az alkohollal legalább még idebent is könnyebben tellene az idő, amiért talán még ölni is tudnék. – Hát az egyszer biztos, hogy nem panaszkodnék, ha most a köpenye alól előhúzna egy üveggel, hogy igyunk a sok marhaságra, amit abba a nyamvadt aktámba írtak bele.. Talán még segítőkészebb is lennék. – Nem is emlékszem, mikor érintette utoljára ajkaimat egy jó kis pia. Bár azokat is többnyire titokban volt lehetőségem kipróbálni. A szüleim.. Vagyis nem is tudom, hogyan nevezzem őket. Nem tudom beletenni őket a szülő kategóriába. Mert egyértelműen nem odavalók.
– Megmondjam, hogy mit szólnék hozzá? Hogy magának ugyanúgy itt van mellettem a helye. Mármint maga még nálam is nagyobb őrült. Nem orvos az már tuti, de akkor mégis, hogy a fenébe jutott be ide? Meg egyáltalán mit akar tőlem? – Na, jó ez már nekem is magas. Hogy lehet ennyire unatkozni, hogy valaki fogja magát besétál egy elmegyógyintézetbe, ahol mindenki tesz a másikra csak kapják meg a pénzüket.. Nem értem. De azért én innen biztos nem mozdulok, amíg nem kapok valami értelmes bizonyítékot arra, hogy ez a krapek érdemes a bizalmamra, vagy bármi hasonlóra. – Mégis, hogyan segíthetne nekem? Mert, ha nem ráncigál engem ki a bejárati ajtón és tesz szabad emberré, akkor nem hiszem, hogy van miről beszélnünk. – Nem vágyom semminél sem jobban, minthogy elhagyhassam ezt a nyamvadt porfészket, bár nem lennék képes csak úgy hátrahagyni mindenkit. Egyetlen egy ember nagyon a szívemhez nőtt a másik pedig bármikor nyugodtan felmondhat, de akkor sem hiszem, hogy olyan egyszerű lenne hátat fordítani ennek a helynek. Soha nem hagynának fel a keresésemmel. Hacsak nem hiszik azt, hogy halott vagyok. Hm.. Ez talán még működhet is.

just go to hell

sean & cyrus

- Ha itt végeztem és… nem vesztegetem csak az időmet, talán segíthetek benne magának. – rántom meg a vállamat. Nem lenne nehéz becsempészni neki valami alkoholt, de nem fogom megtenni, ha nem segít nekem. Szükségem van  a segítségére, hogy együttműködjön velem, mert csak úgy tudok neki segíteni én is. Ez így működik. – Ebben egyetértek. Az aktájában lévő dolgok tényleg igen nagy…marhaságok. – már az én szemszögemből nézve, mert én tudom az igazságot, hogy sok dolog, amit mondott valóban igaz, de az is igaz, hogy egy egyszerű ember nem tekinti őt másnak, csak szimplán őrültnek, és így egyenes út vezet egy ilyen helyre. – De mégis ezek jutatták ide. – talán jobb lett volna, ha nem beszél mindarról, amit hisz, vagy…sejt. Látja, hogy hova jutott vele, ennél rosszabb helyre talán nem is igen kerülhetett volna. Még a börtönökben  is jobban figyelnek oda a rabokra, mint ezen a helyen az itt kezeltekre. Sajnos, pedig nem mindenki őrült, aki itt van.
- Mint mondtam, nem beszélt ostobaságokat. Csapja magát arcon. – mondom, ahogy mélyen belenézek a szemébe, megigézem őt, így a legegyszerűbb a bizonyítás. – Így jutottam be. De lett volna más út is. – mondom, és szép lassan kirajzolódnak az erek a szemem alatt, és láthatja a szörnyeteg arcát. – De jobb szeretem, ha nem folyik szükségtelenül vér. – mondom, ahogy visszanyerem az önkontrolom, és most már pont ugyanúgy nézek ki, ahogy beléptem. Teljesen emberien. Soha nem akartam más lenni, csak mert vámpírrá változtam. Van munkám, házam, próbálok úgy viselkedni, mint egy ember, nem szeretnék kilógni a sorból. Utálok kilógni a sorból. – Akár ezt is megtehetem. De előbb meg kell tudnom pár dolgot. – ha ennyire kiakar jutni, akkor abban még segíthetek is neki. A biztonságot elnézve annyira nehéz nem lenne, nagyjából négy-öt őrön kéne átjutnunk, ők pedig számomra nem jelentenek valami nagy akadályt. De mielőtt ezen egyáltalán elgondolkodnék, muszáj teljesítenie azt, amit kérek tőle. – Volt itt egy beteg. A neve Jonathan Haynes. Ismerte őt? – a nyilvántartásokban benne volt, amit a napokban néztem át, nagyjából vele együtt  került be, de úgy pár hete elszökött, akkor küldhette azt az üzenetet, hogy jöjjek ide, de azóta sem bukkant fel. Talán tud róla valamit.

– Nagyon vicces. De miért is kellene hinnem egy orvosnak a szavában? Mármint úgy is letagadhatja. Meg az, hogy most itt van az nem azt jelenti, hogy később is itt lesz. Könnyedén kisétálhat, mintha mi sem történt volna idebenn. Főleg, mivel ha tényleg hallaná valaki, ahogyan beszél velem talán önből is profitálnának méghozzá úgy, hogy ugyanide zárják be, ahol jómagam is vagyok. – Valahogy nem áll össze a kép. Mármint nem lehet, hogy orvos legyen. De az is lehet, hogy pontosan ezt akarja elhitetni velem és igazából az csak ki akarja húzni belőlem azt, amit tudok, vagy éppenséggel gondolok. Hát az egyszer biztos, hogy nem szavazok neki rögtön bizalmat csak azért mert elhúzza előttem a mézes madzagot azzal, hogy esetleg becsempész nekem valamit, vagy akár még ki is szabadít, ha éppen a hasznára vagyok. Bár kezdem megkedvelni a helyet. Megvan a magam gyógyszeradagja. Kell ennél több?
Éppen megforgatnám a szemeimet az ostoba szövegelésére. Mégis miért csapnám magam arcon csak azért, mert ő mondja? De a testem, mintha engedelmeskedne neki a tenyerem az arcomon csattan én pedig egy pillanatra leblokkolok és próbálom összeszedni magam. Több-kevesebb sikerrel. – Ezt mégis, hogy a francban csinálta? – Na, jó.. Nem tudom, hogyan csinálta. Talán a gyógyszerek, amiket adtak nekem. Mi van, ha nem is én ütöttem ki magam, hanem ők akarták, hogy kiüssenek. Nem.. Vagy talán végre egyszer szemben helyezkedem el valamivel, aminek a létezése miatt idejutottam. Vagyis inkább a hitem miatt. Mert hittem abban, hogy léteznek és most itt van egy velem szemben, de ha ilyen könnyedén irányíthat bárkit, akkor mégis mit keres itt? Egyáltalán mi a fészkes fenét akarhat tőlem? – Nem tudom.. Mármint nem igazán mutatkozik be itt senki sem a másiknak. Ez nem egy ismerkedő csoport és ezt szerintem maga is nagyon jól tudja. – Azt hiszem bármennyire is szeretné nem lehetek a hasznára. Hogy félek-e? Egyenesen rettegek, mert az alapján, amit művelt.. Legyen az egy apró pofon. Már a puszta tudata, hogy képes erre veszélybe sodorhat mindenkit, aki most itt van. Annak pedig nagyon, de nagyon nem örülök. Lehet, hogy csak pár ember jóléte érdekel itt, de az övéké eléggé ahhoz, hogy ezt a szörnyeteget a lehető leghamarabb az épület falain kívül tudjam.

just go to hell

sean & cyrus

Csak annyira vagyok orvos, amennyire maga őrült. – és mindketten tudjuk, hogy nem az. Na persze, megpróbálják itt ezt elhitetni az emberrel, csak mert, ha valaki olyat állít, ami elsőre elképzelhetetlen, máris őrültnek bélyegzik. Ez régen is így volt, és így van most is, nem túlzottan nagy meglepetés. Talán pont ezért nem szereti senki elmondani a titkait. – Nem várom el, hogy megbízzon bennem, de én vagyok a lehető legjobb esélye arra, hogy innen kijusson. Ha nem próbálja meg, soha nem fogja tudni, hogy mi történne. – egyesek szerint a tétlenség rosszabb,mint egy hibás döntés. Ebben van valami. Nézőpont kérdése, de egy biztos: nem válik semmi sem valóra, ha nem teszünk érte.  – Nem hallja senki azt, hogy beszélünk, ráadásul… én túlteszek rajtuk, nem tudnának megfelelőképpen védekezni ellenem. – de nem szeretnék erőszakhoz folyamodni, amíg nem muszáj. Tisztelem az életet és nem szeretnék senkit sem megfosztani tőle, az értelmetlen vérrontás csak felesleges harc, amiből én nem kérek.
Ahogy ide is bejutottam. Mint mondtam, nem őrült. A maga szavaival élve, vámpír vagyok. -  lassan, tagolva beszélek, hogy minden szavamat megértse, és adjak nekik egy kis nyomatékot. Nincs jobb szó, amivel leírhatnám magamat, de nem szeretem ezt a szót. Nem mintha az élőholt sokkal kedvesebb kifejezés lenne,de közel áll az igazsághoz. – Egy negyven körüli férfi, a bal karján égési sérülések vannak. Gondolkodjon, Sean! – nem hinném, hogy sokan vannak olyanok, akiknek a karja részben össze van égve. Jonathan-t még évszázadokkal ezelőtt ítélték máglyahalálra, de szerencsére kiszabadult, bár komoly árat fizetett érte. Akkor még ember volt. De csak addig. – Kényszeríthetem is arra, hogy igazat mondjon, de nem szeretnék ilyen eszközökkel élni. Ha tud valamit, mondja el, én pedig garantálom, hogy kiviszem innen. – aztán azt kezd az életével, amit akar, az új információkkal úgy boldogul majd, ahogy azt éppen kedve tartja. Vagy egyszerűen megigézem, hogy felejtsen el mindent, amit mondtam neki. Ez… még homályos.