(Hotel)

Fenn már nem szarakodtam semmivel, ledobva a gatyámat valahol az út közepén, azonnal a zuhany alá vetettem magam. Nem volt kedvem.. semmihez. Illetve volt. Aludni! Mintha nem is tudom mióta nem aludtam volna, olyan pokoli érzés kerített a hatalmába. Illetve volt ott még valami. Valami sugallat... VÉGE! Az egésznek! Nincs több rohadt vonyítós holdas éjszaka, többé nincsenek kötöttségek és szabályok, és... és nincs többé semmi ami visszatart! - csillant meg egy pillanatra aranysárgán a tükörben a szemem, és láttam a saját képemen végigfutó vigyoromat. Élveztem! Már hogyne élveztem volna!? Az egész... kicseszett átváltozás.. pápá, édesem! - vigyorogtam még mindig, amikor hallottam nyílni majd csukódni az ajtót.

- Gabe! te vagy az? - álltam meg hogy füleljek, és elég hülye kérdés volt, ugyan ki lenne más, de mégis kellett a bizonyosság, hogy megnyugodjak. Féltem. vagyis inkább féltettem a testvéremet, hisz amikor kihajtottunk az erdőből nem láttam semmi biztatót a szemeiben. Muszáj neki folyton mártírkodni!(?)

Az álom gyorsan jött. Ahogy a másnap is. Nem tököltünk sokat, nagyon jól tudtuk, hogy mi vár ránk az este. Talán épp ezért volt, hogy egy nagy, közös kaját követően, összeszedtünk mindnet amit lehet, és ami kell, bevágódtunk Nev kocsijába és még jóval világosban megcéloztuk az erdőt. Új helyet kelle keresnünk. Valami tényleg nagyon messzi Helyet. Többé nem fordulhat elő ilyen. Nem bánthatunk senkit. Senki olyat, aki fontos nekem.

(Erdő)

- Oké. – feleltem beleegyezően hisz… más se hiányozna most nekem, mint nekiállni veszekedni. – Minden a tiéd… - suttogtam már csak halkan, az orrom alatt, talán nem is hallhatóan ahogy eszembe jutottak a Vickkel töltött pillanatok. Ez volt az egyetlen dolog. Az első… Amit igenis sajnáltam a testvéremtől. Azzal ellöktem magam az ajtófélfától és visszamentem a konyhába.

- Jah… nem lesz. – egyeztem bele, miért is aggódjunk előre, nem igaz? – Enyém a fürdő! – vágtam ki felpattanva és már félúton ledobva a pólómat bevágtam magam a fürdőbe.

- Igen, tudom. – bújtam ki a konyhából. – Már nekem is eszembe jutott. – sóhajtttam nagyot. – Deee… nem lesz gond. – bólintottam félig megtámaszkodva az ajtófélfán. Tényleg kezdek felnőni? Már én bátorítom.

- Okéééé. – tágultak ki a szemeim, de ha egyszer ő mondja… ki másnak higgyek. – vettem egy nagy sóhajt és lerakva magam a kanapéra utánakiabáltam a konyhába. – Talán ideje lenne aludni! Holnap nehéz éjszakánk lesz! – mélyültem el a gondolatban mi minden feladatunk lesz holnap.

- Kösz a bizalmat. – fintorogtam színészien – De persze még az is megelehet. – kaptam fel a vodkás üveget az asztalról és elindultam a konyhába vele.

- Lehetetlen! – ismételetem önmagam vigyorogva. – Hacsak nem kezdesz felnőni végre.- kacsintottam rá játékosan.

- Merthogy? – ugrott a homlokomra a szemöldököm. – Olyan elképzelhetetlen, hogy egyszer az életben én gondoskodom rólad, és nem te énrólam? – kérdeztem meglepve. Na oké, ez több, mint erős túlzás volt.

Összehúztam a szemeimet.
- Gyanús vagy te nekem.. – méregettem cseppnyi feszültséggel, hisz az egyenesen száz, hogy itt valami nem stimmelt. Vele.. nem stimmelt.

- Hogy ez? – kaptam oda meglepődöttséget színlelve a fejem. – Már alig volt tiszta göncünk. – vettem fel a legmegygőzőbb vigyoromat.

- És… mi ez a nagy bejárónő szerep? – biccentettem fejjel a szárítón lógó' kissé kusza de mégis ott van' dolgok felé.

- Khm.. majd fejben tartom. – köszörültem torkot, inkább mellőzve a témát. Ha a csaj nem mondott neki semmit, maradjon is meg sűrű ködben. Így lesz a legjobb. Mindkettőnknek. – De nem lesz gond. Hidd el! – fordultam meg már felé rendezve az utolsó cuccokat és összedörzsölve a kezeimet.

- Azt. – bólintottam scak a hátának. – De azért vigyázz vele! Ha túl sokat kekeckedsz még én sem tudom megmenteni a seggedet. – váltott a hangom már inkább lelkére kötősre mint viccesbe.

- Azt mondod!? – dünnyögtem az orrom alól. Na igen, megvannak a módszerei. Sőt! Egész jó kis módszerei, és ha azt vesszük egy pillanatig sem volt ellenemre.

- Neeee már, Nev… most csak kisebbíteni akarod az alázatot. – vigyorogtam. – De rá se ránts! Sarah kemény nő… - legyintettem – és ráadásul vámpír. Nálad sokkal keményebbeket is levert már. – sóhajtottam nagyot képtelenül letörölni a mosolyomat.

- Hát… úgy is mondhatjuk. –fordultam vissza inkább a ruhák felé és folytattam az előbbi tevékenységet. Hogy a szemébe nézni? Neeeeem, most inkább nem kéne. Most Sarah.. előtte Vicki… - nyeltem nagyot a gondoaltra, ahogy felrémlett mennyire is hiányzik az ajkának érintése.

- Beszéltem Sarahval. – nevettem még mindig. – Azt mondta kicsit… helyretett. – vigyorogtam ahogy a torkomon kifért, és ige, Sarah ezek szerint tényleg jó munkát végzett, ha háziasszonyt faragott ebből a léhűtőből.

Lecövekeltem.

- Mit hallottál!? – próbáltam elnyomni hangomban a riadalmat. Agodalmat? Talán. De azt nem tudtam volna megmondani miért is aggodok. Azért hogy Gabe hogy érezne, vagy azért, hogy adott feltörő"érzelmében" mit fog tenni velem…

- Lehetetlen! – kacsintottam rá még mindig nem törölve le a vigyoroma és ledobtam a kabátom a kanapéra – Csak nem ennyire helyretett egy szőke bombázó!? – nevettem most még hangosabban. – Hallottam hírét! – vigyorogtam rá teljesen.

Valahogy ismerős volt. A szag? A hangok? Nem tudom, de azt le mertem volna fogadni, hogy ő az aki erre tart. Egy pillanat alatt dobtam le az sztalra z üvegemet és vetettem rá agam a sporttáskára, hogykiteregessek. Ja hogy ezt nem most kellett volna.

- Khm.. hogy mi?- fordultam hátra ártatlanul amikor belépett. – Miért… olyan nehéz elképzelni, hogy elviszem a cuccokat a mosodába? – kérdeztem gúnyos fintorral felé fordulva.

(Hotel)

Motoszkálás. Ebben biztos voltam amikor a kilincsre tettem a kezemet. vagyis itthon van ami jó, hisz egyrészt kíváncsi vagyok mennyire van összetörve, másrészt meg kéne beszéljünk néhány dolgot holnapra. Már megint telihold. Át kell vészeljük mindketten és most úgy, hogy semmiképpen ne jussunk be a városba. Még távolibb hely kell.

- Látom megszállt a házitündér szelleme. – adtam hangot a ténynek, amikor láttam, hogy vizes ruhákat tereget éppen. – Na mi van, csak nem rossz fát tettél a tűzre!? – kérdeztem vigyorogva.

(park)

Gabe még nem volt itthon. Nem tudom merre kujtorgott, de nem is bántam különösebben. Amúgy sem köti soha az orromra, nekem viszont volt időm elgondolkozni a dolgokon. Vickin.. az új kis fitos vámpírlányon,.. és mindazon ami még jönni fog. Alig két nap múlva újra telihold, és nekem egy fikarcnyi kedvem se volt megint szétcseszni a belemet. Hogy hogy rühelltem én a szarvashúst… pláne nyersen. – fintorogtam a gondolatra, na meg az emlékre milyen érzés is a szádban visszaváltozva a nyers hús íze. Legutóbb meg valami még rosszabb volt! Emberé? – villant át a fejemen a kis szőke hisztériája a bátyját illetően, és egy perc alatt fordult kettőt a gyomrom. Hogy okádnom kellett? Meglehetősen. És éreztem is ahogy a gyomrom fordulna is kifelé, ha nincs épp kezem ügyében az üveg, valamikori vodka maradékkal tele és húzom meg jó erősen.

Segített. Vagy legalábbis már nem éreztem úgy, hogy rögtön kidobom a vacsorát. Persze azért le kellett üljek. Mit finnyáskodsz Nev? Amit te amúgy is összezabálsz éhesen… - fordult meg most szerencsére csak a gondolat a fejemben, és jobbnak láttam nem megvárni a következőt. Jóóó nagyot húztam újra a vodkából. Azt mondják fertőtlenítő. Pont ez kell nekem!