Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 20, 2015 2:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom, hogy vérrel minden vámpírnak meggyűlik-e a baja, de nekem bizony meggyűlt. Emlékszem az estére mikor meghaltam, és abban a pillanatban, ahogy az a nő eltörte a nyakam, nem hittem volna, hogy van tovább. Mégis… felkeltem. Ott álltam a vérben, körülöttem mindenhol holtestek, én pedig egyetlen dologra tudtam csak figyelni. A vérre. Próbáltam másra koncentrálni, de képtelen voltam rá, és egy odatévedő, a férjét kereső nő volt az, akit először megöltem. Az utolsó csepp vérét is lecsapoltam, megszűnt az éhség. De voltak más gondjaim. A nap égetett, és nem voltam szívesen látott vendég sehol sem. Kiesett.. két évtized, nem emlékszem belőle semmire, de nem áltatom magam, mert biztos vagyok abban, hogy mit és miket tettem. Azonban szerencsére megtanultam kezelni ezt, rájöttem arra, hogy miként tudom a vérszomjam csökkenteni, visszafogni a bennem lakozó gyilkost. Egy boszorkánnyal elintéztettem, hogy tudjak a napon is járni. Szép lassan minden összeállt előttem. De persze azt sem felejtettem el, hogy mit akarok. Kihasználtam minden erényem, minden gyengeségem, hogy kiépítsem a birodalmamat. Tudtam, hogy kivel kell jóban lenni, kinek kell bókolni, majd hátba szúrni, és hogy kit rángassak zsinóron, mint valami játékot. Most pedig itt vagyok, és az élet különös játéka, hogy pont ide sodorta a teremtőmet is.
Látom rajta, hogy ideges, és mikor szembekerülök vele azt hiszem, hogy felismer, elvégre én voltam aznap az egyetlen, akit életben hagyott, éppen ezért is ér meglepetésként az, hogy végül a falnak vág. Bármennyire is akarok, nem teszek azonban semmit, úgy látszik ez most egy olyan helyzet, amit nem erővel kéne megoldani.
- Azt hittem emlékezni fogsz. Te teremtettél. – láthatja rajtam, hogy a szavaimat nem viccnek szánom, és remélem, hogy legalább dereng neki valami, mert… nem egészen tudom hova rakni azt, hogy így viselkedik. Mint valami űzött vad. Talán túl nagy és erős ellenségre tett volna szert? Nem lepne meg. – A bámulásod már csak... a hab a tortán. – mosolygok rá, már amennyire arra képes vagyok jelen helyzetben. – Megtennéd, hogy elengedsz? – nekem és neki is sokkal jobb lenne, ha nem így kéne beszélgetnünk. Mert úgy látszik, hogy van miről.
१ Nekem nagyon tetszett  40   १ Words १ Hey, hey
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 20, 2015 9:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Bolyongtam az utcán, s igazából fogalmam sem volt róla, mi a fenét keresek. Voltak pillanatok az életemben, amikor azon kaptam magam, hogy az elmém buherálom, hátha elkezdek emlékezni, mégis semmi. Végighaladok az utcákon, és egyre erősebben érzem azt, valaki figyel. Hátra fordulok, sehol senki. Az istenit, viselkedj ember módjára, vagyis...ki árthatna neked? Azzal, hogy magamra pirítók egyet, elmosolyodok, hisz tudom jól: aki elvette az emlékeim, igencsak érdekesen fejezte ki azt, hogy nem árthat nekem.
Lesietek a lépcsőn, a metróba, de az érzés csak nem múlik, így leülök az egyik székre, és figyelem, ahogy az emberek le-föl szállnak a szerelvényről. A levegőben terjengő szagok, ha másra nem is, arra jók, hogy elmossák az éhségem szagban való mivoltját, és ne gondoljak a vérre. De mégis épp azt teszem. Tökéletes ellentettjét annak, amit tenni akarok. Most is, mint mindig.
Egy átlag magasságú férfi ér le a lépcsőn, felé kapom fejem, éles fájdalom suhan át elmémen, amit nem tudok hová tenni, így próbálom nem figyelembe venni, de csak nem múlik el. Tekintetem úgy akad fent övében, ami bármely korban a bámulással egyenértékű lenne. Felszisszenek, mert fogam szúrni kezdi ínyem, és felvont szemöldökkel nézek el másik irányba. A francba is, honnan ez a nagy paranoia? Ez egy metró. Itt mindenki furcsán néz a másikra, akár szándékosan, akár sem. Miért lenne ez most másként. Beérkezik még egy szerelvény, és felállok a székről, eltűnök az egyik kijárat fala mögött, és onnan pillantok ki az ismerős idegenre.
-Tuti egy vadász. Más miért keresne épp itt?-mormogom az orrom alatt, mintha magamat próbálnám meggyőzni, hogy ez így igaz. De ha más, miért érzem magam furcsán. Eltűnik a szemem elől, és már megfordulnék, amikor érzem, hogy valaki a hátam mögött ácsorog. Felé fordulok, és a falnak taszítva billentem félre a fejem.
-Értem én, hogy ez egy olyan kor, ahol a nőket szemrebbenés nélkül lehet bámulni, de valami azt súgja, te nem ebbe a perverznek nevezett kategóriába sorolandó személy vagy. Akkor viszont ki a franc?-érdeklődöm, torkát olyan erősen tartva, hogy meg tudjon szólalni.

||Till It's Gone|| words: 330 || note: Gyengusz kezdő 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 20, 2015 9:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

*Pár évtizeddel később, amikor újra találkoztunk -a 2000-res évek-*
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Júl. 17, 2015 4:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ember természetéből adódóan látni akarja azt, hogy mit ér el. Nem csak megvalósítani akarja az álmait, de meg is akarja élni azokat, és a közhiedelemmel ellentétben a kettő nem egy és ugyanaz. Elérni valamit nagy dolog, de akkor csak létrehozzuk álmaink tárgyát, megélni azonban azt jelenti, hogy a sikereinkkel együtt is élünk, látjuk a hatását amit másokra gyakorol, netalántán magára a világra. Ezzel én is így vagyok, szeretném látni, hogy mit érek el, hogy miként hatok másokra és mindarra, ami körülöttem van, de jól tudom, hogy ez csak egy bizonyos pontig megvalósítható. Senki nem élhet örökké ugyebár, de… ebbe lassan beletörődik az emberiség.
Azonban az is igaz, hogy aki sikeres, annak mindig lesz félnivalója, mert lesz aki a trónját követeli, lesz, aki ártani kíván neki, mások irigyek lesznek és igyekeznek majd bemocskolni mások előtt az embert. Nehezen tudjuk elviselni, hogy ha valaki jobb nálunk, ezért versenyzünk mindig mindenkivel és mindenkivel. De ez nem rossz dolog, ezért történt megannyi felfedezés, ezért jött létre megannyi találmány, és az embernek nem árt az, hogy több és több akar lenni, de sajnos nem fogjuk tudni megítélni majd, hogy hol van az a bizonyos határ, amin túl már semmire jó nem számíthatunk.
- Ez mindannyiunkkal így van, soha nem lehetünk annyira okosak, mint szeretnénk. – éppen ezért nem szeretnék mindenkinél okosabb lenni, csakis annál, akit le kell győznöm. Az ellenségeimnél akarok több lenni, veszélyesebb és okosabb, mások már nem igazán érdekelnek, nem szeretnék szent lenni, soha nem is merném magam annak feltűntetni, ahhoz különösen nagy bátorság és arctalanság kéne.
Próbálkoznék valahogy hatni Ms Morrow-ra, de nem tudok, valósággal belém fojtja a szót, ahogy a falhoz szorít és a nyakamba mélyeszti a fogait, én pedig erőtlenül, tehetetlenül csúszok le a földre a fal mentén, némán figyelve őt, lassan pedig a világ is elsötétül. Már fel is készülök, de mikor lehajol mellém olyan történik, amire nem számítok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzem magát a csókot, de a fájdalom intenzív és erős, hogy mással foglalkozzak, de már maga a gesztus is meglep, elvégre… éppen az előbb intézte el valahogy, hogy itt legyen vége az életemnek. Nem értek semmit sem, amit tesz, nem értem azt sem, hogy ennek az egésznek mi értelme volt, hogy mégis mi ihlette meg őt, mi vitte arra, hogy mindezt a borzadalmat elkövesse. A szavai csak halk suttogásként jutnak el az elmémig, nyöszörgök valami könyörgöm félét, de ahogy mozdul a keze, már látom, hogy felesleges, a világ pedig gyorsan sötétül el, legalább fájdalommentesen.
१ Ez kölcsönös   40 Köszönöm a játékot   :hug:   १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Pént. Júl. 17, 2015 2:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Egész este, egész nap erre készültem, most az agyam mégis, mintha megmakacsolta volna magát. Egyre több gondolatom jár azon, hogy mi lenne, ha mem...nem, erre nem gondolhatok. Megrázom a fejem, és kiverem a fejemből, azt a valamit, ami hagyta, hogy a puszta lehetőséget is megfontoljam. De ez nem egy lehetséges opció. Innen nincs visszaút.
-Talán...-hangom sokat sejtető, de nem túl bizalomgerjesztő, érzem, ahogy elindult bennem egy folyamat, ami idők kérdése és beteljesedik, csak bírjam ki addig is.
A sikerességnek is voltak hátulütői, elvakították az embert az elért dolgok, és elhitették vele, hogy bármire képes. Pedig ez csak egy csúf látszat volt, valójában semmivel nem lett több az ember, ha sikeres lett. Mások szemében igen, mert elmondhatta, hogy képes volt megtenni valamit, de az árát, amivel elérte, hajlamos volt figyelmen kívül hagyni. Ez pedig felelőtlenség volt, mintha az embernek nem lenne lelkiismerete. Nekem is volt. egykor. Régen, most...most híre, pora sincs.
-Sok mindent nem hihet, ami mégis lehetséges.-mondom, s a véleményem őszinte, hisz az emberek többsége annyi mindenben hisz, hogy elfelejtik a dolgokat, amiket nem hisznek. De hinni és tudni elválasztandó dolog volt, mert bár hittem, hogy jó ember ő is, tudtam, hogy a vége más lesz, mint az, amit ő hisz, hogy lehetséges.
A család és a gyerekek témája egy ilyen helyen folytonos téma volt, csupán más szemszögből, mint ahogy mi szemléltük. Egészen más szemszögből.
Kihasználom a helyzetem, de nem annyira a táplálkozás, mintsem a szenvedés a fő célom. Figyelem, ahogy leszúrják a barátjaikat, majd magukkal is végeznek, és vérükbe vergődve távoznak el. Kivéve Luke, aki az ajtónak simul, és nyakon szúrja maga azt, aki eleve halálra van ítélve. Mintha ő nem lenne...
Szavai semmisnek, távolinak tűnnek, aztán belé fojtom a szót. Elengedem, amikor vérével már betelek, és figyelem, ahogy lecsúszik a fal mentén, ernyedt teste még harcolna, de arcáról süt: feladta. Érzem, ahogy a szívemben valami megszorul, majd hallom a hangot, de már késő. Letérdelek mellé, óvatos csókot nyomok ajkaira, majd megharapom a csuklóm, és szájához tartom. Ahogy ismét kinyílik szeme, s nyugtázom, a gyógyulás hamar elérte, óvatosan végigsimítok arcán.
-Sajnálom...-suttogom, apró csókot lehelve búcsú kép arcára, és egy könnyed mozdulattal kitöröm nyakát. Felállok mellőle, letörlöm az arcomon legördülő könnycseppet, és elfordulok tőle, arcom megkeményedik, és szívembe öröm költözik a látvány nyomán. Lassan indulok az ajtó felé, figyelve, ahogy lábaim előtt elterül az utolsó bérgyilkosom is, majd átlépem hulláját, s magam mögött húzva a vér vörös csíkját, távozok a bálról, becsukva magam mögött az ajtókat, arcomon mosollyal.

||Moonlight Sonata|| words: 402 || note: hogy én mennyire imádlak 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Júl. 15, 2015 6:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Talán láthatja is majd az eredményét. – mosolygok rá. Az én eredményemet, mert szeretnék sikeres lenni, és megtanultam az elmúlt években azt, hogy a siker kulcsa nem az erkölcs és nem is az igazság. Sokkal inkább a hajlam a nagyságra való törekedésért, ez pedig úgy gondolom, hogy bennem meg van.
- Ki hitte volna, hogy majd attól intenek óva, hogy nehogy túl sikeres legyek. – igaza van, az embernek nem szabad elmerülnie a saját győzelmeiben, mert azok megváltoztatják, és általában ilyenkor az ember nem a jó irányba változik. Nagyképű lesz és fennhéjázó, úgy érzi majd, hogy nem lehet ő letaszítani a csúcsról, de az ilyen emberek mindig elfelejtik, hogy valahogy feljutottak oda. És azon az úton vissza is juthatnak oda, ahonnét elindultak.
- Igaza van, sajnos nem. – bólintok egyet. Különben mindenki jobb helyre születne, nem csak emberileg, de anyagilag is jobb helyekre, de… sajnos ez nem így van, nem mindannyian kapunk az élettől egyaránt jót és rosszat. Van, aki megteheti, hogy ész nélkül költekezik, de van, akinek minden lépését meg kell terveznie, aki napról napra él, aki nem teheti meg, hogy félretolja a maradékot a tányéron, csak mert az nem ízlik neki. De a világ soha nem az egyenlőségről szólt, ennek nincs szerepe a mi világunkban.
Mint mindenki más, én is ijedten próbálok meg kiutat keresni, de nem találok. Nem tudom, nem értem és… el sem tudom képzelni, hogy mi folyik itt, az egész túl gyorsan történik és túl hihetetlen, hogy legyen időm azt felfogni, így már csak arra eszmélek, hogy a nő, akivel még nem is olyan régen kedélyesen beszélgettem, most szinte térdig a vérben gázolva áll előttem.
- Kérem, Miss Morrow, nem kell ezt tennie! – már azt sem igazán értem, hogy mit tesz, nem értem azt, ami ebben a teremben történik és a nőt sem, aki velem szemben áll. Mégis mi a fene ő? – Kérem, gondolja… - nem tudom befejezni a mondatot, mert a következő pillanatban már csak a fájdalmat érzem, ahogy a falnak présel és a nyakamba harap. Mikor pedig elenged, a nyakamhoz kapva csúszok le a földre a fal mentén és csak kótyagosan pillantok fel rá. Szép lassan elsötétül a világ, alig érzékelek bármit is körülöttem. És ha őszinte akarok lenni, nem is akarok semmit sem érzékelni magam körül. Érzem a fájdalmat, ordítani tudnék tőle, mégis, gyenge vagyok, hogy megtegyem, mindenhez gyenge vagyok jelen pillanatban. Érzem, ahogy a testem leépül, én pedig még csak a kezemet is alig tudom megmozdítani. Szánalmas egy halál.
१ Ez kölcsönös   40   १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Kedd Júl. 14, 2015 5:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]

-Mondja meg ön, ha már valóban így is fogja érezni.-mosolyodom el, s bár igaza van, részben azért a kevésből építkezésnek is van hátulütője. az embereknél ez leginkább a korban merül ki. Az ellen nem tehetnek semmit. Mire oda jutnak, már őszülnek és visszafordíthatatlanul öregek ahhoz, hogy lássák az összefüggéseket, hisz a világ pontosan az előrehaladás végett változik is.
A tűz ropogására is emlékeztem arról az estéről. Mindenre. A szagokra, a színekre, az ízekre. Ahogy a vacsorát követően megjelent a férjem, bortól és más alkoholoktól szagosan, zavarodottan és feltűnően hiányos öltözetben. A gyanúm beigazolódása után csendben tűrtem, tettem, hogy minden rendben, de fiatal voltam ahhoz, hogy megtorlás nélkül hagyjam. Az emlék pedig máig élesen él az emlékeimben a megtorlásról.
-Okos, de ügyeljen rá, hogy csak bizonyos fokig keresse a dolgokban a sikert, és a hasznot. -jegyzem meg, majd a zene ritmusából adódóan tudom, hogy lassan eljön az idő, amikor a jövőről való trécselés a múlttá válik, neki pedig nem lesz jövője.
A gyereknevelés kérdéséről kifejtett kis teóriája igaz volt, pontosan így gondoltam én is, bár magam sosem gondoltam gondoskodó anyuka típusnak. Most pedig ezen már felesleges is lenne morfondíroznom.
-Önzőség vagy sem, nem a gyerek választja meg a családját. -és én most önző módon meg fogom akadályozni, hogy ez az erkölcsi fertő tovább adhassa bárkinek is a családi nevet, az életet. igazságszolgáltatás vagy sem, de elég volt az elnyomásukból, a pletykáikból, abból, ahogy a családom tönkretették, hogy eltaszították őket mellőlem. Ezért most kicsit sajnáltam az ártatlanságom, a naivságot, amit egykor ezekbe az emberekbe fektettem. Viszont minden hiba kiküszöbölhető valahogy. így ez is.
Luke-ot magára hagyom, és a rövid színjáték után az est igazi oka felszínre kerül, a házigazda vére pedig melegen folyik le nyakamon, ahogy mohón kortyolva vérét, elveszem az életét, egyszerűen, mintha soha nem is lett volna az az övé. A felesége dermedten áll, nem mozdul, mert én azt mondtam neki. Őt hagyom utoljára. Mindazok, akiket az est előtt megigéztem, tették a dolgukat, aki menekülni próbált, késekkel, éles tárgyakkal szúrták le, míg én mosolyogva lépdeltem a hullák között. A vége még azoknak is az lesz, akiknek a segítségét én kértem. Magukat fogják leszúrni, ha én azt mondom.
Ingerülten ugrok az ajtó felé menekülő Luke mellé, ahogy az egyik kis emberem késsel találja meg, mert őt magamnak akartam. Elé lépek, arcomon sejtelmes mosollyal, úszva a ruhámra tapadó vérben. Mellettem az egyik segítségem épp végez az életével, előttem, az ajtóhoz tapadva áll az, akit reméltem, megmenthetek, a vér bűvkörébe esve viszont ő sem más, csak egy a sok közül, akire csak a vére miatt vagyok képes ránézni, de semmi másnak nem tartom egy mozgó hústoronynál.
-Gyorsan végzek veled, ne aggódj.-kapom el két kezét a feje két oldalára préselve, majd nyakába mélyesztve fogaim, teljes testemmel hozzá simulva akadályozom meg, hogy ficánkolni kezdjen. A vére negédesen csorog végig torkomon, és mámorba ejt az érzés, ami magába kerít. Körülöttem csend honol, csak az ő lassuló szívverését hallom, elszakadok tőle, és hagyom, hogy a földre zuhanjon gyengülő teste. Lenézek rá, mosolyogva, majd arcát meglátván egy pillanatra elgondolkodom, végül mégis hátat fordítok, és próbálok ne tudomást venni arról, hogy életben hagytam.
-Vagy öld meg, vagy változtasd át. Így csak szenved. Abból mára elég volt.-hallom a hangot, ami az ajtó másik oldaláról szól, és lehunyom szemem, hogy ne figyeljek rá oda többet. De valamiért képtelen vagyok megmozdulni.

||Moonlight Sonata|| words: 545 || note: hogy én mennyire imádlak 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Kedd Júl. 14, 2015 12:25 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Szerencsés a társasága. – mosolygok rá. Nem tudom, hogy meddig maradtam volna itt, ha nem szólít meg, de kétlem, hogy órákig elidőztem volna, jó eséllyel csak köszöntem volna és már úton is lennék hazafelé. Az este másként alakul eddig, de nem nagyon bánom, persze nem a házigazda miatt, nem az ő érdeme.
- Akár egyetértenek, akár nem, attól még igaz. A cél szentesíti az eszközt. – és ez igaz arra is, hogy a célunk elérése érdekében mindegy, hogy mit teszünk, a lényeg nem más, mint az, hogy végül is elégedetten dőljünk hátra abban a tudatban, hogy megszereztük, amire vágytunk, akármi is legyen az.
- Igen, igaza van, de a sokból mindig könnyebb gazdálkodni, mint a kevésből, nemde? – ezzel csak arra akarok célozni, hogy minél többje van az embernek, annál könnyebben tudja azokat kihasználni, de ha szinte alig-alig van olyan tulajdonsága, amit az előnyére fordíthat, akkor bajban van és muszáj más megoldáson gondolkodnia.
- Miért fordítanám ön ellen? Ha már ártani akarok önnek, úgy tenném, hogy abból profitáljak. – mosolygok rá, de látszik rajtam, hogy nem gondolom komolyan, amit mondok. Csak nem rég jöttem ide, nem egyből ellenségeket szeretnék szerezni, ráadásul mint mondta ő is, semmim nem lenne ellene, semmi bizonyíték, csak a szavam. Az pedig kevés.
- Kívánom önnek, hogy az legyen, bármily úton is éri azt el. – sokan túl sok jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy miként érünk el valamit. Senki nem a megtett útra fog majd emlékezni, csakis a sikereinkre, az, hogy miként értük el őket, már a múlt homályába fog veszni.
- A név sikeres továbbvitele nagyban függ a neveltetéstől és a közegben, ahol felnő a gyermek, hisz ezek befolyásolják a jellemének alakulását. Úgy gondolom,hogy önző dolog pusztán csak a név miatt gyermeket vállalni. – hisz így tönkreteszünk egy életet, elvesszük tőle a lehetőséget, hogy rendes, normális gyermekkort tudjon a magáénak. De persze nemesi körökben ez nem annyira számít.
- Mégis mire céloz? – kérdezem ekkor még mosolyogva, de mikor a tekintetem a házigazdára és annak feleségére vándorol, kissé megkomolyodom. Nem tudom az okát ugyanis annak, hogy miért ennyire… feszültek, elvégre ez az ő otthonuk, ők adják a partit, nem kéne feszültnek lenniük. A felhangzó szavak hallatán csak ráncolom a szemöldökömet és oldalra pillantanék kíváncsian, de mikorra fordul a fejem addigra Miss Morrow-nak nyoma sincsen ott, ahol az előbb még pár pillanattal állt. Mellettem. Aztán mikor a házigazda mellett tűnik fel, már meg sem próbálom leplezni a meglepettségemet. Mégis mi a fene ez?
A nekem címzett szavai pedig még inkább csak okot adnak arra, hogy értetlenül álldogáljak és várjam, hogy mégis mi fog történni. Azonban a következő másodpercek… azt hiszem erre nem lehetett számítani. Földbe gyökeredzik a lábam, látva, hogy mit tesz Miss Morrow azzal a férfival, és csakis az billent ki a tehetetlenségemet okozó megdöbbenésből, hogy valaki kis híján fellök. Ösztönösen az ajtó felé veszem az irányt, hiába hallottam, hogy nem is olyan rég záródtak. Azonban még mielőtt eljuthatnék addig, valaki utánam nyúl, majd csak a fájdalmat érzem, ahogy a kést az illető a karomba vágja, és a földre rántom magammal estemben. Egyből rám veti magát, én pedig ösztönösen kapom fel a kést, amivel az előbb szúrt meg, és a nyakánál el is húzom azt, mire a vére az arcomra fröccsen, de én csak lelököm őt magamról és hátrálok, egészen addig míg már nincs hova. Körülöttem minden vöröslik a vértől, hullák fekszenek lépten nyomon, én pedig egy kést szorongatva lapulok a sarokban. Mintha azt hinném, hogy itt majd senki nem vesz észre.
१ Ez kölcsönös   40   १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 13, 2015 12:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Érthető volt, persze. Ha olyan életre vágyott az ember, amilyenben ezek éltek. De én ennek nem akartam sokáig részese lenni. És valóban. Én magam igen jól szórakoztam ezeken a pletykákon, még ha az igazság közelebb is volt ezekhez, mint azt képzelni lehetett. Persze erről sem tudott senki, s a nagy felismerés ideje már nincs messze, de felesleges lesz számukra. Mire oda jutnak már nem sok beleszólásuk lesz a jövőjüket illetően.
Szerencséjére nem sok indokom volt arra, hogy haragudjak, mivel, ahogy ő mondja, egy felvilágosult nő voltam.
-Még szerencséje, hogy nem zavar.-célzok, hogy kezdi elvetni a sulykot, és valóban, ha rosszabb kedvemben lennék, nem lennék ilyen mosolygósan kedves. Mivel pedig lassan vége a játéknak, nincs okom szomorkodni, vagy lelombozóan viselkedni. Sőt. Épp ellenkezőjére kell, hogy fordítsam a dolgokat.
Talán igaza volt, de az itt lévők zöme így emelkedett fel. Legalábbis a nők többsége. Mer lehet, hogy a férje házában élt, s ott tartották el, de minden mást a szeretőjétől tanult el, olykor a gyermek, ki született, merőben hasonlított utóbbihoz, mint előbbihez. Sokan pedig ezt elfelejtik észrevenni, vagy nem is akarják, hisz nekik ez a megszokott élet, létezés. -Azt hiszem, ezzel vannak, akik nem értenének egyet.-hangomból hallatszik, hogy némiképp én is ehhez a társasághoz húzok, mégis látom abban a rációt, amit mondott.
Elmosolyodva vállat vonok, s bár valóban, nevezhetjük ezt az élet kegyességének, én jelen pillanatban másban is láttam ezt a fajta szerencsét, és az nem az élet volt, hanem atyám és anyám szerelme, aminek én lettem a gyümölcse.
-Sok minden nem az élet kegyességén múlik, hanem azon, hogy amink van, abból mit hozunk ki.-billentem elgondolkodva oldalra fejem, és a kérdés, hogy hirtelen haragú vagyok e... Megeshet, hogy igen, de talán nem lehet ezt így kijelenteni, ha azt mondom, hogy csak a józan észen belül. Annyira, mint bárki más, aki bizonyos helyzetben veszélyeztetve érzi magát, s ez nőként előbbre való, mint egy férfinak.
-Ha megrémíti, távozni fog. Ha nem, maradni. Mit veszthetek? Bizonyítéka nem lesz, hogy ezt mondtam, s tulajdonképen nem mondtam semmi olyasmit, amit ellenem fordíthatna.-céloztam valamire, ami igazság volt, de miért lett volna meglepő, ha felbérelek valamit ahhoz, hogy megtegye nekem ezt a kis, mégis életmentő, s felszabadító szívességet. De arcomon az a kétes mosoly nem arról árulkodik, hogy megmérgeztem volna, vagy valakivel elintéztettem volna, hanem arról, hogy én tettem, a két kezemmel. A kimondatlan szavakkal viszont ezt csak egy gyanú, semmi több. Abból pedig épp elég van, mégis itt vagyok, ami arra enged következtetni, hogy nagyon is jól csinálom, amit csinálok.
-Nem, pontosan elképzeltem a jövőm. Az, hogy szebb lesz e, vagy sem, mondhatni a jövő zenéje. -és valóban. Hogy mondhatnám azt a jövőről, hogy szebb, mint a múlt vagy a jelen, ha fogalmam sincs róla valójában milyen lesz. Viszont nekem nem volt első számú igényem az, hogy családi körben töltsem ezt, inkább azt akartam túlélni, hogy a vadászok ne az én szívembe döfjék a karóikat, hanem máséba.
-Mások erről is máshogy vélekednek, de azt hiszem, hogy értem, mire céloz. Jobb egy gyermeket szeretetben nevelni, mint holmi házasságban, aminek a vége szomorúság és ridegség lesz, mikor rájönnek, hogy nem lehet homokvárat építeni, miközben fúj a szél.-mintha én kipróbáltam volna, pontosan úgy hat számból, s részben talán így is volt, viszont én maga voltam a vihar, ami megakadályozta, hogy bármi is kisülhessen a házasságomból.
Elmosolyodom, és közelebb hajolok hozzá.
-Valóban ha távozna, de még nem mehetünk. A java még csak most jön.-fordulok a lépcsősor felé, aminek tetején a házigazda áll, és felesége, dermedten, akár két kőszobor, s magasba emelvén poharukat, mind a ketten rám néznek.
-Az estély díszvendége, aki miatt mindez létrejöhetett Elizabeth Rosemarie Morrow.-a teremben síri csend lett, majd az összes ajtó bezárult, arcomra mosoly kerekedett, és kihasználva vámpíri képességem, a lépcső tetején termek.
-Sajnálom Luke, nem akartam, hogy ennek részese légy, de így alakult.-a csukott ajtók lassan, visszhangozva adják mindenki tudtára, hogy innen ma már senki nem megy sehová, én pedig elkapom a mellettem álló férfi nyakát, hagyva, hogy éhségem felülkerekedjen rajtam, fogaim a férfi nyakába mártom, majd megízlelve vérét, a korláton átfordítva ledobom a táncparkett közepére, mire mindenki sikításban tör ki, én pedig véres mosollyal veszem célba következő áldozatom. Akikről gondoskodtam, ledermedten állnak egy helyben, és el-el kapják a rohangálók kezét, s vágják el a torkukat. A levegőt beterítő vér szagában én vagyok az egyetlen, aki a környezetembe olvadok vöröslő ruhámmal, amin a vér piros színe csak élénkséget adó foltnak hat.

||Moonlight Sonata|| words: 716 || note: hogy én mennyire imádlak 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Júl. 12, 2015 7:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Tehát a férjeiket féltik. Végül is, érthető. – az itteni nők többsége már jócskán benne van a korban, aki nem, az nem éppen a legszemrevalóbb teremtés, és a sok pompa sem tudja teljesen megszépíteni az embert, akármilyen sokba is kerüljön az. – Akkor az önről szóló pletykákat az irigység táplálja. Felteszem igen jót szórakozik rajtuk. – szerintem mindenki ezt tenné a helyében, és ha az embertől félnek, tartanak, akkor azt szerintem nyugodtan vehetjük akár bóknak is. Ha az embernek vannak ellenségei, riválisai, irigyei, akkor valamit jól csinál. Apám szerint az embert mindig az ellenségei alapján kell megítélni. Ehhez pedig tartom magamat ezután is.
- Igen, tudom, de úgy gondolom, hogy a személyében egy felvilágosultabb nőt találtam meg, úgyhogy ha zavarná is, biztosan megértené. – mosolygok rá. A hatalom a történelem során a férfiak kezében összpontosult túlnyomó részben, és ez mind a mai napig így van. A pénz és a nők által nyújtott örömök pedig mindig is kedvelt élvezeti cikkei voltak a férfinemnek. – Senki nem emelkedik fel, ha az erkölcsöt a siker iránti vágya elé helyezi. – legalábbis én ezt így vélem. Ha valaki mutat nekem egy embert, aki csak erkölcsös dolgokat tett és úgy lépdelt a ranglétra legmagasabb fokáig el, talán megváltoztatom a véleményem.
- És amíg bárkit megkaphat, irigyek lesznek magára. Nem mindenkihez olyan kegyes az élet, mint önhöz. – nem csak szép, de okos is, van érzéke a világhoz, látja, hogy mi mozgatja a szálakat. A többség általában fut a másik után, ő azonban az a nő, aki után futnak. Megtudom érteni a dolgot.
- Ilyen hirtelen haragú lenne? – pillantok rá elgondolkodva. Nem hinném. Megfontoltnak tűnik, épp ezért süt róla az is, hogyha még nem is sikeres, de később biztosan az lesz. A nőknek mindig is nehezebb volt érvényesülniük, főleg a férfiak mellett, de Miss Morrow-nak minden adva van, hogy ez sikerülhessen. – Miért mondja ezt el nekem? – ez a másik, amit nem értek. Ha igaz az, amire sejtek, hogy utal, akkor megölte a férjét. Ami ugyan kissé ijesztő gondolat, de valahol talán érthető. Az viszont már nem, hogy miért tette. Mert az a nő, akit eddig ismertem meg, nem tűnik a kegyetlen gyilkosnak.
- És úgy gondolja, hogy ez a… szebb jövő, elképzelhetetlen az ön számára? – abból, ahogy mondta, nekem ez volt az, ami lejött. Nekem szerencsém volt ezzel. Mivel nem vagyonos családból való vagyok, szóba se jött az érdekházasság és… kissé házasság ellenes is vagyok. Béklyónak tartom, börtönnek, akár szerelemből történik, akár nem. – Ne higgye, hogy nem gondolkodtam már el rajta. Azonban úgy gondolom, hogy több mindent kell szem előtt tartanom, ha gyermeket vállalok, mint a nevem továbbvitelét. – talán ez elfogadott a nagyobb és nemesebb házak köreiben, de én alulról jövök, az egyszerű, szegény emberek soraiból. Mégis itt vagyok. Nem az erkölcs miatt.
- Nem, sietni nem sietek. – csóválom meg a fejemet mosolyogva. – De az este talán kellemesebben alakulhat, ha távozom. És ha arra kérem önt, hogy tegye ezt meg velem. – ha már  az ajtók nyitva vannak, ahogy azt az imént mondta. Mit számítanak a pletykák? Már jelét adta, hogy nem érdeklik őt.
१ Ez kölcsönös   40   १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 11, 2015 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]

Különösebb célom nem volt, hogy megsértsem, és remélem nem is tettem, bár bevallom, nem hiszek benne, hogy az bármit is változtatna ezen az egy estén át tartó kapcsolaton. A mai után ugyanis nem lesz több találkozás, s ő minden bizonnyal holtan fogja végezni, még ha sajnálnám is szerencsétlen párát.
Kérdésén elmosolyodom egy kicsit, és sokat sejtető arccal nézek rá.
-Tudja, bacchánsnő vagyok, boszorkány, lepaktáltam az ördöggel. A sötétség szolgájaként életeket áldozok fel, meg azt, hogy bájaimmal csábítom el a gyanútlan férfiakat, akár házasok, akár sem.-válaszolok kérdésére, bár ezzel koránt sem elégítettem ki a kérdés tartalmát, sőt. Volt itt még más is, de az igazság ebben a mondatban is épp eléggé benne volt, hangom mégis arról árulkodik, hogy magam is jót mulatok rajta mindennek ellenére.
Egyet értett velem, aminek azért örültem, mert akkor mégis érti a szavak furfangosságát, és az elhatározása igaz, s nem ingatható meg. Kár érte, de tényleg. Végül viszonylag hangosan elnevetem magam, hisz ilyen őszinteséggel sem mostanában találkoztam.
-Ez számomra ugye tudja, hogy sértő lehetne. De tetszik az őszintesége. Bár a nők terén vigyázzon, s ne becsülje őket alá, ahogy ezek itt mind megtették. Bárki tud szépen mosolyogni, legyezni a bájai, mondván melege van, de a szeretők is itt lebzselnek, s a gyanútlan nem tudhatja, hogy a felesége nem az ő, hanem az ágyas kedvére akar tenni. Mint a páva és a násztánca. -süt rólam, hogy valahol az én célom is ez, mégsem ebben a környezetben és nem itt. De az igazság, hogy általánosítok, a korra jellemző kisasszonyok mindegyikére igaz volt, ezért megtehettem. A tudás hatalom, de a tudás akkor is jól jön, ha ehhez hasonló dolgokat támaszt alá, s a szavak nem csak holmi üres, légből kapott tartalommal bírnak, ami pletykákon alapul.
Elengedek felé egy bókot, amit vissza is kapok, s ezt felvéve, kicsit kihúzom magam, és kimérten biccentek. Igaza volt, bárkit megkaphattam, mégsem kerestem azt a bárkit. Én nem akartam holmi földön futó, sült bolondot az ágyamba engedni, így megeshet, az igényeim magasak voltak, de Luke kifejezetten azok közé tartozott, akikkel, ha nem az adott helyzetben hoz össze a sors, szívesen megosztottam volna a társaságom, na meg az ágyam is.
-Valóban, bárkit. De mivel ennél azért magasabb a mérce, igyekszem ezeket a bárkiket nem figyelembe venni.-reagálok hangosan is arra, amit mond, de érezhetően nem célzok arra, hogy ő is ide tartozna, sőt. Tekintetemben épp az ellenkezője süt, hogy felé irányulva milyen kapcsolatra tehetnék szert.
Bár néminemű betekintést engedek a múltamba, sok részletet nem fedek fel előtte, hisz nem kell, hogy annyira megismerjen.
-Vannak bizonyos dolgok, amiben nem állt szándékomban részt venni. De mint mondtam, a félrelépése nem vezetett jóhoz, csak az ő végéhez.-tisztázom nyíltan, hogy a dominancia, és az erős akarat sok mindenre képes, és várom, hogy megértse, a férjem gyilkosa én voltam, a magam módján. De miért is lenne ez meglepő? Sokan, egy jobb parti reményében megmérgezik a férjüket, noha én vámpírrá válásom után egészen más véget hoztam számára. Szerettem volna, ha látványosan, szenvedések között éli meg utolsó pillanatait, nemcsak úgy elalszik, vagy kiesik a pohár a kezéből, feje pedig előre vagy hátra billen.
Megnyugtatóan közli, hogy a korom ellenére, amiről végül nem derült ki, hogy mennyinek gondolja, még körülbelül sem, nincs nyoma. Még szép, hogy nincs. Már rég ráncosodnom kellene, de mire képes a halhatatlanság, nem?
-Tudja, véleményem szerint ez egy férfinak ilyen korban már azon kellene gondolkodnia, hogy a nevét ki viszi tovább. A nőkben az anyai ösztön benne van, akárcsak az apai a férfiakban, én mégis úgy vélem, egy érdekházasság nem megoldás egyikre sem. Ha már gyermeket szülnék, olyannak tenném, aki iránt érzek is valamit, akivel tudom...vagyis elképzelek egy boldog jövőt. -avatom be elméletembe, meglátásomba, bár tudom, hogy most már késő ezen gondolkodni, ez már csak a múltban történhetne meg.
Bólintok, mert egyet értek, és meglepően érzékelem a sok közös gondolatot, amitől egyik részem annyira nem érzi magát komfortosnak, mint amennyire a másik. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag az agyam ellenkezni kezd a gondolattal, hogy ha eljön az ideje, neki is véget vessek, mégis tudom, ha nem teszem, akkor is el kell, hogy felejtessem magam vele. akkor már mindegy, hogy élni hagyom egy sanyarú világba, emlékek nélkül, vagy megölöm, a jövője nélkül.
-Nem csak maga.-harapok sokat mondóan ajkaimba, majd magammal húzom a parkettre, és amikor eljön az ideje, én is meghajolok a többi hölggyel, kissé megemelve szoknyám, majd figyelem, ahogy ő is hasonlóan cselekszik, s máris hallom a sutyorgó hangokat, amiket kizárva csak a zenére és Rá koncentrálok. Még egyszer az este igazán szeretném élvezni a társaságát, mielőtt mindennek vége szakad.
Derekamon kezének határozott érintése és a többi pártól eltérő köztünk lévő távolság sokat sejtet, és tudom, hogy hová vezethet, de nem ellenkezem, sőt. Kezem megállapodik vállán, és gyengéden simítja a selymes anyagot, míg a megfelelő lépésekkel haladunk egymás karjaiban a terem egyik sarkából a másikba.
-Ameddig én akarom. Vagy ameddig ön, hisz az ajtók nyitva vannak, bármikor távozhatok, távozhatunk vagy távozhat. -merítem ki az összes lehetőséget arra, hogy mikor van vége az estének, holott leginkább akkor, amikor én akarom, hogy vége legyen. És az már nagyon közel van. Túl közel...
-Talán siet valahová? Mert elhiheti, én nem fogom kérni, hogy maradjon, ha nem akar.-egyik részem reménykedik benne, hogy távozásra készül, pláne, mikor a levegő a pörgő ruháknak köszönhetően úgy száll felém, hogy a benne keveredő vér illata megcsap. Érzem, ahogy átjárja testem, és szinte mámorosan megszédít...

||Moonlight Sonata|| words: 873 || note: hogy én mennyire imádlak 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Júl. 10, 2015 1:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Jogos. Bár a piti tolvaj kissé zavarna. Azt hittem ennél többet néznének ki belőlem. – mosolygok rá. Kiskoromban megesett, hogy betörtem egy-két helyre, de persze ez nem jelenti, hogy profi betörő lennék. Kíváncsi gyerek voltam, és kész, még csak nem is loptam el semmit sem, én csak körülnéztem. Persze meg is ütöttem a bokámat, nem egyszer emiatt. – Na és ön? Önről milyen hírek keringenek? – az asszonyok akik pletykálkodnak, de ezt az általánosítást soha nem értettem, mert a férfiak úgyszintén, a pletykák mindig is jó alapjai voltak a félelem keltésnek, az ember hiszékeny, elhiszi azt is, amit nem tud bizonyítani, ha az elég érdekes, hogy megmozgassa a fantáziáját.
- Nem teszem. A sikerhez vezető útra sok ajtó nyílik. – adok neki igazat. Nem csak éjjel-nappali munkával lehet meggazdagodni. Van, aki szerencsével teszi, van aki már gazdagnak születik, megint más pedig mindent kockára tenne érte. Az út változik, a cél azonban mindig ugyanaz marad. – A szerencsejáték. Na meg persze a nők. – mosolygok rá. Mit szeret minden férfi? A nőket, a pénzt, és a kockázatot. Mindig is akartam egy kaszinót, azonban a kezdeti terveimben egy bordélyház még nem szerepelt, de lássuk be, igen jövedelmező tud lenni, ha jól vezeti az ember. Én pedig bízom abban, hogy képes lennék rá.
- Köszönöm, hölgyem. – pillantok rá hálás mosollyal a bókért, de nem jövök zavarba. Ugyan soha nem voltam egoista, de tisztában vagyok azzal, hogy szerencsére kegyes volt hozzám Isten. – De ön sem panaszkodhat. Bárkit megkaphatna itt, akit csak akar. – nem csak azért, ahogy kinéz, de persze ez nem kis szerepet játszik a dologban. Látom, hogy sokan néznek ide a szemük sarkából, méregetnek engem, majd lopva ugyan, de elidőzik a tekintetük a mellettem álló hölgyön, ami nem véletlen. Ráadásul van egyfajta…egyedi kisugárzása, ami felettébb vonzóvá teszi őt a férfiak körében. Ezért is érdekes, hogy senkije nincsen. Talán ez a szerencsenapom.
- Azt eltudom képzelni. Bár az okát annak nem, hogy miért lépett félre. – szép nő, mint mondtam már, sokan itt a fél karjukat is odaadnák neki egyetlen éjszakáért, így nem igazán tudom megérteni, hogy miért is döntött úgy az a férfi, hogy inkább máshol keresi azt az örömöt, amit Miss Morrow is megtudott volna adni neki.
- Ne aggódjon, maga gyönyörű. – mosolygok rá kedvesen. – Pusztán csak van, akinek már ekkora családja van. Én is lehetnék akár apa. – rántom meg a vállamat finoman. Lehetnék, de nem vagyok, soha nem vágytam olyan égetően a családra, mint sokan mások körülöttem.
- Tehát máshogy látja a világot, mint itt a legtöbben. Jól teszi. Azt szokták mondani, hogy az a sikeres ember, akire irigyek. – mosolyodom el, ahogy elidőzik a tekintetem a lábán. Rá pedig irigyek, csak körül kell nézni és a legtöbb nőről süt az az irigykedő pillantás. – Szeretek kockáztatni, főleg, ha van miért. – mondom halovány mosollyal az arcomon, mikor elhúzódik tőlem. Na most biztos eszi a féltékenység a sok gazdag kurafit.
- Gondolom hallott már nem egy-kettőt. – de persze e nélkül is lehet tudni, hogy ezek általában unalmasak, sablonosak és nem mondanak semmi újat, mindegy ki és mikor mondja el őket. A lényeg a káprázat.
Soha nem álltam nagy táncos hírében, de mióta megfordulok felsőbb körökben, igen sokat fejlődtem. Viszonzom a meghajlást, akárcsak a többi férfitársam, majd előrelépek az irányába, az egyik kezem kinyújtom, hogy összefonhassam az ujjaimat az övéivel, a másik kezem pedig a derekán pihen a tánc közben. Persze, véletlenül sem húzódok el tőle, még talán közelebb is vagyok partneremhez mint a többi páros. – Mit gondol, meddig fog tartani ez a parti? – a kérdésemet sokféleképpen értheti, és hát végül is…ezért is tettem fel. Egy biztos. Hamarabb is véget érhet, vagy így, vagy úgy.
१Ez kölcsönös  :nyelves:   १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 09, 2015 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Igazából tudtam, hogy nem fog eljönni az ideje, de nem érdekelt, erről nem kellett tudnia, addig pedig legalább volt társaságom. A nagy pillanatig, még közel a fél éjszaka előttünk volt, de elképzelhetőnek tartottam, hogy előbb fog bekövetkezni, mivel éhségem igencsak magas hágókat jár már, és kezdem a torkomban kaparó érzést az alkohollal elnyomni.
Felkuncogok. Valóban, mégsem tudhatja, hogy ittlétem nem a hírnevemnek köszönhető, amit a kedvenc kis családom el-el pletykált rólam, hogy ma mindenki ide gyűljön.
-Idegenekről is lehet pletykálkodni, nem? Itt van például maga. Ha az egyik olyan kis esetlen és eszetlen hölgy helyében lennék, mint az ott, biztos, valami olyasmit gondolnék magáról, hogy elvesztette a feleségét, vagy a felesége betegeskedik, esetleg szégyenli. De mivel maga itt teljesen ismeretlen, lehet egy ékszerekre vadászó piti tolvaj is. A pletykáknak, akárcsak a képzelőerőnknek, csak is az ember szabhat határokat.-vázolom fel a teóriám, válaszára kíváncsi vagyok, ezért érdeklődve nézek rá, hogy hogyan is fog reagálni.
Tetszett a hozzáállása a témához, egy percre meg is fordult a fejemben, hogy életben hagyom, vagy eltüntetem innen, de az nem vallna rám. Viszont sajnálni fogom, ha könnyet nem is ejtek érte, hisz nem rokonom, és azokért még ember létemben voltam képes könnyet ejteni, a magam fiatal lány korában. Viszont azok az idők már eljártak a fejem felett, egészen más lettem, és egészen mássá váltam a közel ötven évben, amióta már élek.
-Siker terén ne becsülje őket alá. Még ha meg is van az alapjuk, amit maga két kézzel, erőfeszítésekkel és nehezen épít, sikeresek ők is. Az ott például egy bankár, akinek országszerte több fiókja is van, bár előbb hívnám magamhoz a papot az utolsó kenetemért, mint kérjek a pénzéből. Az pedig bányatulajdonos. Azt mondják, abban van most némi haszonszerzési lehetőség. Magát mi érdekli, amiből sikert vár, és jólétet?-érdeklődök terveiről ismét, és kezdem azt érezni, hogy tényleg elkezdi felkelteni az érdeklődésem, és nem csak felszínesen akarom megismerni.
Elmélkedve bólintok. A pompával nem csak azt fedik el, hogy kicsodák, de azt is, hogy micsodák. Az itt lévők között ugyanis van jó pár vérfarkas is, akik egészen a ma estéig nem is fognak róla tudni, hogy micsodák. z átkukat ki nem váltó családok kicsi fiai és lányai most elővarázsolhatják az igazi arcukat, amire a pompával maszkot húznak, és amivel elfedik, hogy a boldogan élnek és meg nem... mégsem olyan igaz.
Kivételesen nem tudom leplezni a meglepettségem, olyan gyorsan ér. Nem házas. Egy ilyen férfi, hogy nem lehet házas? Csak rá kell nézni, jó parti. bár nyilván a nem túl biztos anyagi háttér is kizáró ok, plusz szavaiból ítélve ő eltökélte, hogy nem vesz el senkit feleségül.
-Félre ne értse, de ilyen vonásokkal, amilyenekkel bír maga mögé utasítaná bármelyiket, aki paróka alá bújtatja kopaszodó fejét.-teszek apró célzást a nyilvánvaló adottságaira, majd belekortyolok az italomba, arcomon viszont sem pír, sem lányos zavar nem üt ki.
Bólintok, majd vállat vonok, és nagyot sóhajtok, lehunyva szemem, majd megrázva fejem.
-Vagy a hírem előzött meg, vagy az, hogy a házasságokban dominánsnak tartott férfi, nem viseli el, ha egy nőnek igaza van, esetleg nem tűri, hogy a férje szeretőt tart. De inkább előbbi eset meg. Utóbbi egyszer, de nem vezetett jó véghez.-kuncogom el magam, emlékeztetve magam annak az estének a végére, amikor a férjem szinte könyörgött, hogy hagyjam életben, és hagy ne fejtsem ki, de a libabőrön más is kiütött rajta.
Felvázolom a helyzetet, ami erre a helyre jellemző, nem hozzátéve, hogy igazából én vagyok az, aki miatt egyre többen tűnnek el. Vagyis elsősorban én, de nem én vagyok itt az egyetlen éhes vámpír, ugyebár.
Felvonom az egyik szemöldököm, és kissé arrogáns hangon teszek fel egy kérdést.
-Ennyi idősen? Miért, mennyi idősek nézek ki?-hanogom jegesen csapja keresztül a levegőt, követelőzve a válasz iránt, majd arcomon elterülő mosolyom mutatja, hogy a pillanatnyi megnyilvánulás egy színjáték része volt.-Jó a meggyőzőképességem, kitartó vagyok a magam igaza mellett, és már nem vagyunk két évszázaddal ezelőtt, amikor a boszorkányüldözés dúlt. Akkor biztos, hogy megvádoltak volna már, és hacsak nincs egy jó tervem, elégedtek volna. De kár, hogy mindig van egy jó tervem, ha ilyen helyzet állna elő.-emelem meg óvatosan szoknyám, kirívóan, mégis eléggé a témához vágva, hisz lábszáram alsó felére egy bőr tokban csillogó kés van, ami hozzá van szíjazva formás vádlimhoz.-Ahol én nőttem fel, és ahogy engem neveltek, ott az atyai szigor helyett a józan ész, és az önvédelem volt az elsődleges. Sose védtek az esőtől, a hidegtől, és tartottak hét lakat alatt. Ez a titkom. A szabadságom, ami megkérdőjelezhetetlen, épp ezért ellenszenves is másoknak, de nem veszem magamra.-válaszolok, és a szoknyám leengedve közelebb hajolok hozzá, hogy fülébe suttoghassak.-Plusz tudják, hogy harapok, ha a kelleténél közelebb jönnek az üres társaságukkal. De maga nem az, és közel mert jönni.-nyalom meg szám, míg nem látja, majd elhúzódok tőle, és megiszom a poharamban lévő többi italt is.
-Jöjjön táncoljunk, mielőtt jönnek az unalmas pohárköszöntők.-mondom, kiveszem kezéből a poharat, és belé karolva, ellentmondást nem tűrve indulok el a táncparkett elé, ahol a nők és férfiak alkotta sorban utolsónak beállítom, majd meghajolok, mikor a többi hölgy is, és arcomra hatalmas mosoly ül, ami elégedettségtől sugárzik.

||Moonlight Sonata|| words: 824 || note: hogy én mennyire imádlak 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Kedd Júl. 07, 2015 5:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Merem remélni, hölgyem. – mosolygok rá, ahogy oldalra pillantok. Tényleg kíváncsi lennék, szívesen tölteném inkább vele az időmet, mintsem, hogy egymagam álldogáljak a sok gazdag, ripacskodó nemest nézve. Nem ilyen körökbe születtem, és nem is volt olyan sok alkalmam hozzászokni az itteni légkörhöz, de egy hang azt súgja legbelül, hogy soha nem is fogok.
- Akkor egy csónakban evezzünk. Bár… biztosan nem ismeretlen számukra, ha már pletykálkodnak is önről. – nem éppen arról szoktak a pletykák szólni, aki teljesen érdektelen. Mindig arról, akire irigyek, arról, aki fontos, és a pletykák könnyen segítenek valakit elhelyezni a táplálékláncban. Azonban mivel csak nemrég vagyok itt, még nem hallottam róla semmit sem.
- Csak szeretnék jobb lenni, mint az itteniek többsége, ha érti mire gondolok. És természetesen sikeresebb is kívánok lenni, mint ők. – soha nem titkoltam azt, hogy nagyravágyó vagyok, mindig kihasználtam az adódó lehetőségeket, megragadtam őket. A siker kulcsa, hogy próbálkozol, ezt mondta nekem egykori mentorom, és teljesen igaza is volt ebben.
- Így működik a világ. – rántom meg a vállamat. -– Nem megváltoztatni akarom ezt, pusztán csak nem akarok egy lenni a sok közül. – mondom mosolyogva, ahogy végigmérem az előttünk lévő díszes társaságot. Nemigen ismerem őket, de néhányukról csak látás alapján már egy kész élettörténetet tudnék elmesélni. – A pompával csak elfedik azt, amik valójában. Rothadt lelkű, gátlástalan, erkölcstelen emberek.  Nem mindenki kezébe való a hatalom. – de persze honnan is tudhatná előre az ember? Én sem tudom, hogy az enyémbe való-e, de vágyom rá, és végül is honnan tudhatnám a kérdésre a választ, ha… nem is próbálom megválaszolni azt?
- Soha nem voltam házas. Attól tartok, hogy a házasság nem a hozzám hasonló embereknek lett kitalálva. – magyarázom, látván a meglepettséget az arcán. Egyrészt, mert soha nem volt annyi pénzem, hogy elvegyek egy jó módú nőt, másrészt pedig nem is kívánom annyira a házasságot. Inkább tartom béklyónak, semmint a szabadság egy pillérének.
- Nem, én nem sem a házasságot, sem a családalapítást nem tervezem. Nem lenne nekem való egyik sem. – csóválom meg a fejemet, és kissé ugyan meglepődök mikor belém karol és a terasz felé vezet, de nem ellenkezem, miért is tenném? – Na és ön miként kosarazta ki az eddigi kérőit? – mert biztosan voltak, igazán megkapó teremtés, nem hinném, hogy ne akarta volna egyik pénzes úriember sem feleségének mondani őt. Az nem kerüli el a figyelmem, hogy sokan rosszallóan néznek minket, de… egyiküket sem ismerem, és az emberek ellenszenve amúgy  is azt jelenti, hogy valamit jól csináljuk. – Oh, igen, ezekről az eltűnésekről hallottam már, de nem vagyok az az ijedős fajta, de ön sem tűnik annak. Más nő ennyi idősen már anya, ön egyedül van ebben a városban, a sok furcsa eltűnés és az itteniek ellenszenve ellenére is. Hogy csinálja? Mi a titka? – pillantok rá kíváncsian, de mosolyogva, ahogy az égről a tekintetem az arcára siklik.
१ Nagyon jó lett  40  १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 06, 2015 8:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Meglehetősen egyszerűnek tűnt, szemében mégis valami ott csillogott, ami ennek tökéletesen ellentmondott, amitől eloszlatta ezt a gondolatot, és figyelemfelkeltő lett. Nem illett ide, de épp ezért akadt meg rajta a szemem, hisz próbáltam valamit találni, ami a nagy eseményig is szórakoztatni tud, vagy legalábbis kedves társaságot nyújt, nem pedig üres beszélgetést és pletykálkodást.
-Talán annak is eljön az ideje.-válaszolok, hangom meglehetősen sejtelmes lesz, és nem az a fajta, ami arról árulkodik, hogy valóban így lenne. Vagyis elég kétértelmű jeleket adok, kíváncsi vagyok, ő hogy fogja ezt értelmezni. Ha egyáltalán megmenekül ma este. Ha nem, a kérdés felesleges, és megválaszolatlan marad.
A mondandómból kiszűri a lényeget, a következtetést, amit levon, helyes, ezért egy mosolyt elengedek, s nyugtázom, hogy valóban jó társaságra leltem.
-Így is mondhatjuk. Bár azt hiszem pontosabb lenne azt mondani, hogy nem ápolok semmilyen kapcsolatot az itt lévők egyikével sem.-teszem számára is érthetővé, hogy a pletykáktól bár nem zárkózom el, nem az itt lévők jóindulatából kizárólag vagyok itt, sőt. A házigazda családhoz annál inkább közöm van, hisz a mai estét miattam, és nekem köszönhetően hozták össze. Persze kellett némi győzködés, de nem volt nehéz elérni, hogy megtegyék ezt az apró szívességet nekem.
-Becsülendő hozzáállás.-ismerem el, egy mosoly kíséretében, míg kissé oldalra billentve fejem, érzem, hogy tekintetem a nyakára irányul, és hallom vadul kalimpáló szívét. Végül tekintetem megakad egy nem messze tőlünk beszélgető társaságon, akik minket néznek, és felvont szemöldökkel kirívóan rájuk mosolygok.
Meglehetősen kívülálló volt, amiről neve is tanúskodott, s bár magam sem voltam az, aki a felsőbb osztályba született a szüleim úgy gondolták a lányt, aki túlélte a testvéreit, szükségszerű illendően, és rangosnak tűnő névvel ellátni. Magam annyira nem örülök ennek, de nem hiszem, hogy egy csecsemőnek bármibe is beleszólási joga lenne.
Bólintok, ahogy szemébe nézek, pontosan azt látom, amire utalt. Az egyszerűséget, s ez nem is baj.
-Remélem meg tudja tartani ezt a jó szokását. az itt lévők zömének fogalma sincs róla, hogy milyen a világ, csak a pompát látják és élvezkednek az olyanokon, amilyen maga is. Azokon, akik nem ide születnek, de valakik próbálnak lenni, míg nem felejtik el, honnan jönnek.-reagálok teljes őszinteséggel, és az italt kezdem el lötyögtetni a pohárban, igyekezve elfelejteni a szüleimről maradt emlékeim.
Válasza meglep, kicsit össze is vonom szemöldököm, jelezve, hogy meglepettségem őszinte, nem pedig felszínes. Az egyedül érkezett sok mindenre utalhat manapság. Elvesztette a feleségét, vagy soha nem is volt, és valóban csak próbál beilleszkedni egy új világba.
Belekortyolok az italomba és vállat vonok.
-Az attól függ. Ha ilyen bálok tömkelegét élvezné, akkor igen. Errefelé a legtöbb parti, vagy már rég elkelt, vagy a szülők makacsok, és a legnagyobb vagyont ajánló férfinak adják a leányuk kezét. Ha esetleg házasságot, családalapítást forgatna a fejében. -próbálom leolvasni róla, hogy ezzel kapcsolatban mi a véleménye, majd belé karolok, és a terasz felé vezetem, határozott léptekkel, úszva a megannyi rosszalló és kíváncsi tekintetben.-Bár vannak bizonyos tévhitek, amik esetleg elűznék innen. Tudja furcsa eltűnések, támadások, amikre nem találnak megoldást. Az idegenek pedig társasági élet nélkül feltűnőnek számítanak, s gyanút keltenek az emberekben.-válaszolok kérdésére, egészen más irányból megközelítve a témát, míg a Nap utolsó sugarai felé pillantok, s figyelem, ahogy az égitest a horizont alá süllyed, s az égen megjelennek az első csillagok.

||Moonlight Sonata|| words: 522 || note: hogy én mennyire imádlak 40 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Júl. 05, 2015 4:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Kérem, nézze el a… hirtelen kérdést, nem igazán vagyok az ilyen eseményekhez szokva. – eresztek meg felé egy elnézést kérő mosolyt. Ugyan nem vagyok pénz szűkében, de nagyon messze álltam már régen is attól, hogy az elit tagjának mondhassam magam. Kevés vagyok én ahhoz, hogy ide tartozzak. Bár nem szándékom annak is maradni. – Mindazonáltal egyszer szívesen hallgatnám meg, hogy mi ennek az oka. – nem csak azért, hogy még egyszer láthassam, de azért is, mert tényleg kíváncsi vagyok a dolog miértjére. Az ilyen nők nem szoktak egyedül járni, én pedig nem igazán hiszek a csodákban, úgyhogy… valami oka biztosan van a dolognak.
- Ezek szerint nem ápol túlságosan jó kapcsolatot az itt jelenlévő hölgyekkel. – szűröm le a szavaiból. Végül is… van benne valami. Nem csak az irigység, de már maga a versenyszellem is lehet a kulcs a problémához. Bár, ahogy elnézem, nem igen tekinti annak a dolgot a hölgy. Érdekes hozzáállás, nem nagyon tapasztaltam eddig még. – Szerencse, bár… nem szoktak elijeszteni a pletykák. – mosolygok rá. Ha egy valamit megtanultam az évek alatt, akkor az nem más, minthogy: csak annak higgyek, amit átélek. Látnom, éreznem, tapasztalnom kell, hogy elhiggyek valamit, és ez alapján is ítélek meg valakit, vagy valamit. A pletykák..csak egy ingatag elképzelés alapjai lehetnek, ennél többek nem.
- Igen, tudom és ne féljen, nem vettem zokon. – mosolygok rá egy aprót bólintva, jelezvén, hogy tudom, a nevem nem éppen ideillő. Azonban, ha teljesen őszinte akarok lenni vele… - A szüleim egyszerű emberek voltak, egyszerű nevet is adtak nekem, én pedig úgy döntöttem, hogy megtartom. Emlékeztet, honnan jöttem és… hogy merre nem kívánok menni. – fejezem be, ahogy a tekintetem a többi vendégre kúszik. Nem titkolom, mindig is szerettem volna hatalmat és pénzt, felelősséget, erőt, de soha nem akartam és nem akarok olyanná válni, mint az itt jelenlévő vendégek többsége. Kapzsi, korrupt, gyenge emberek társasága. – Csak nemrégiben érkeztem a városba, egyedül. – közölve ezzel azt is, hogy nincs feleségem. Még csak azt sem mondhatnám, hogy voltam valaha is szerelmes. Én… nem vagyok az az ember aki elszántan kereste volna ezt, és most sem teszem. A házasság gondolata pedig a számomra kissé rémisztő és túlságosan is… megrendezettnek tartom az egészet. – De úgy tervezem, hogy maradok. Ön szerint megérné? – pillantok rá kíváncsian, de mosolyogva. Elvégre ő itt él már egy ideje, biztos megtudja mondani, hogy mi az, amiért érdemes itt maradni és mi az, ami elől az embernek fejvesztve kell menekülnie, minél messzebb innen.
१ Nagyon jó lett  40  १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 04, 2015 6:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem úgy nevelkedtem, hogy ne szokjak hozzá ilyesmimhez, de nem is úgy, hogy természetes közegemnek érezhessem. Az itt lévők java részét ismertem. A középrétegből kivakarózott, rossz értelemben véve feltörekvő, és az eleve vagyonos családok estje volt a mai is. Előbbi leginkább házasság útján vált a csoport tagjává, nem pedig azért, amiért a két kezével dolgozott, a többi pedig... Nos mondjuk úgy, akinek piszkos volt a munka, és ezt a hozzáállást örökölte, az a cselédeken kívül maximum a kurtizánok kényeztetésében látta a szépet. Abban, hogy átgyalogolhat bárkin, hogy mások, akik nem ilyen estekre járnak, eltaposhasson, vagy legalább minimálisan, de megfoszthasson attól is, amit nehéz munkával összegyűjtött. A gyomorforgató társadalom egyik tagja voltam jómagam is, ám egy harmadik csoportba sorolhattak volna. Azok közé, aki más. Aki kirívóságával, és a korban nem túl jellemző, szókimondó női valójával édesgette be magát a férfiak kegyébe, hogy oda juthasson, ahol most tart. Megeshet, hogy én is csak egy voltam azok közül, akik csak élősködtek, megeshet, hogy azt akartam elérni, mindazok, akik így élnek szenvedhessenek egy kicsit. Talán épp ez hozott ide. Talán nem.
A férfi, akit kiszemelek magamnak, a csillárról tekintetét rám emeli, arcomon bájos mosollyal fogadom szavait, és kimért pislogás közepedet engedem, hogy kicsit ússzak a tekintete perzselő mivoltjában. Amikor végül észbe kap, és én a poharat felé nyújtva, a kézcsókra nyújtom, arcomon ülő mosolyom, még élénkebb lesz, immár több, mint egy cseresznyevirág halvány rózsaszín bimbója, maga lesz a kinyílt cseresznyevirág, negédes szépsége.
-Valóban. Nem jegyeztek el, és bevallom, nem bánom túlzottan. A hogy-hogy igen más kérdés, ami nem egy ilyen estélyhez illő beszélgetés témája lehetne.-válaszolok kérdésére, s bár hangomon érződik, hogy a kissé hirtelen jövő kérdést nem vettem tapintatlanságnak, meglehetősen kimérten válaszoltam, és tökéletesen sugalltam szavaim igazát. A kezemen csupán egy gyűrű volt. Egy, a ruhám színéhez hasonlítható, mély bordó kővel díszített gyűrű, aminek nem az a célja, hogy mások dicsérgessék, vagy felpróbálhassák. Inkább az, hogy a napon járassak, és ne perzselődjek meg. Persze a bal kezemen hordtam, ahogy a hölgyek többsége, akik holmi családi ereklyeként hordtak egy-két gyűrűt, de azokat szigorúan nem a gyűrűs ujjukon. S bár a középső ujjamon kellett volna viselnem a gyűrűt, hogy igazán polgár pukkasztó lehessek, én ebben hajlottam a sablonos mutató ujjra. Előbbi ugyanis ezekben a körökben a tisztátalan nőt jelentette. A furcsa elképzelés alaptalanságának eldöntése nem az én keresztem volt, így nem is foglalkoztam vele, hogy ki és mit gondol erről.
-Nos, ennek örülök. Hisz bár felesleges lenne tagadnom, hogy szeretek a középpontban lenni, de tudja az itt lévő, nevezzük őket hölgyeknek van némi ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy Én itt legyek. Többek között azért is, mert egyedül érkezem, a távozásom pedig valóságos látványosság, ha egyedül történik, ha nem. A szóbeszéd, pletyka pedig nyilvánvaló sokakhoz elér, de örömmel látom, hogy nem mindenkihez. Így van lehetőségem a pletykák elébe menni, és cáfolni azokat.-válaszolok kérdésére, de arcomon ülő mosolyom arról árulkodik, hogy a pletykákra valóban nem fordítok sok energiát, ahogy megcáfolásukra sem, de azt sem mondtam, hogy tagadnám bármelyiket is. A mosolyom viszont arról árulkodik, hogy rá hagyom, szavaim miként érti meg, vagy minként sem.
-Örülök, hogy megismerhetem Önt, Mr. Meyers. Luke, mint Lucius, esetleg a francia Lucian névből? Tudja, ez nem, és ne vegye zokon, de nem egy ide való név. A többség itt Robert, Thomas, William, Bartholomew vagy a Christopher névre hallgat.-fordulok úgy, hogy a felsorolt nevek egy csoportja épp előttem legyen, és elmosolyodom.-S mivel ezt a nevet még nem hallottam, gondolom, ez az ilyen estélye. Legalábbis errefelé. Esetleg ide költözött, vagy a felesége vágyott a fülledt éghajlatra?-érdeklődöm, és kissé oldalra billentem hajam, míg egy apró kortyot iszok a pohárból. A felénk irányuló kíváncsi tekintetekben úszok, és ha azzal a válasszal rukkol elő, hogy nincs felesége, akkor máris tudom a következő lépést. A ma esti móka előtt még egy polgárpukkasztás belefér. Különben holnap miről beszélnének? Bár én már sejtem, hogy miről fognak.

||Moonlight Sonata|| words: 633 || note: hogy én mennyire imádlak 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There's an old voice in my head Δ
Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 04, 2015 4:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Lzzy
I think I lost my mind
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak nem rég jöttem ide. Úgy döntöttem, hogy ideje a saját életet élnem, újra kezdeni, tiszta lappal. A szüleim középvagyonosak voltak, megdolgoztak azért, amijük volt, de én mindig is többet akartam, többre vágytam, mint a kemény munkával megszerzett pénz. Egy időben voltam katona, aztán végül tanácsadóként kötöttem ki egy neves üzletember mellett. Megszedtem magam, kedveltem a férfit, de egy idő után belefásultam a dologba, nem tartogatott már semmi kihívást az az élet. Majd a halála után a fia nem kívánt alkalmazni engem, így hát úgy döntöttem, hogy mindazt, amit eddig szereztem, magammal viszem és majd kitalálom mit kezdek magammal. Így kerültem ide, és így hívtak meg ide is, hiába nem vagyok nemesi származású, mint itt a legtöbben.
- Úgy vélem inkább valódi szépség. – mosolygok rá a nőre, akinek a hangjára felfigyelek. Nem tűnt ismerősnek, de ez nem is jelent semmit, elvégre nem régóta vagyok itt, bár igen meglepne, ha kiderülne, hogy hajadon. Szép nő, ha nem is szól hozzám, biztos megakadt volna rajta a szemem, így hát úgy sejtem, hogy igen kevés annak az esélye, hogy itt valamelyik pénzes hiéna ne csapott volna még le rá. Kicsit talán tovább időzik rajta a tekintetem, mint kéne, de végül is visszatalálok az arcára, majd az előttünk álló tömegre téved a tekintetem. Kissé idegennek érzem itt magamat, soha nem tartoztam annak a bizonyos elitnek a tagjai közé. Az itt jelenlévők egyike sem tett semmit azért, hogy itt legyen. Mindössze csak jó helyre született. Persze, ez általánosítás, de attól függetlenül még meglepően sok benne az igazság.
A poharat átveszem tőle, majd ahogy azt illik, kezet csókolok. – Örvendek, Miss Morrow. Luke Meyers. – mutatkozom be mosolyogva, majd a kezére téved pár másodperc erejéig a pillantásom. – Bocsásson meg, de… nem látok gyűrűt az ujján. Hogyhogy nem jegyezték még el? – kissé meglep a dolog, az ilyen nőkre, mint amilyen Miss Morrow, általában csak vágynak a férfiak, de a tehetősebbek megtehetik, hogy két kézzel kapnak utánuk. – Mit meséltek volna? – tehát akkor ezek szerint mégiscsak gyakran fordul meg itt, ami nem lep meg, ezek szerint én vagyok itt az újonc. – Jobb szeretem magam megismerni a másikat, a pletykák … gyakran torzítják el az igazságot. Gondolom tudja, hogy van ez. – nem hinném, hogy ne pletykálnának róla. Az túlságosan is… természetellenes lenne.
१ Nagyon jó lett  40  १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Born To Die Beautiful Dangerous
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 04, 2015 11:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Luke and Lzzy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Végighaladva a gázlámpákkal megvilágított utcákon, a kellemesen fülledt Mississippin, egyszerűen elmagyarázhatatlan érzés volt. A testemhez tapadó ruha, a kelleténél is szűkebbnek tűnt, kirívónak mondanám, ami ebben a korban eléggé nyilvánosságra adta, hogy viselője a kalandokat keresi, nem a házasságot. Ez eleve olyan volt, mint a boszorkányüldözések alatt boszorkánynak lenni. A fűző alatt a tüdőmből a levegő szinte sípolva távozott, és ha nem lettem volna vámpír, azt ki mertek volna jelenteni, hogy a tüdőm elsorvadásában fogok eltávozni.
Az 1770-es évekre jellemző emberi temperamentum nem változott sokat, az évszázad elejéhez képest. Az utcák csak mocskosabbak lettek, és a hajvakaró, vagyis a pálca, amivel a paróka alól ki lehetett pöckölni az élősködőket, elterjedtebb lett, mint a pestis. Révén, vámpír vagyok, és nem is akármilyen, semmiben sem hasonlítottam azokra, akik velem egyetemben a fogadásra igyekeztek. Vagyis de, az éhség hasonló, közös tényező volt, csupán én más formában éreztem. De ehhez még korán van, először jöjjön a polgárpukkasztás.
Paróka helyett dús barna hajam kontyba tűztem fejem tetején, hagyva, hogy egy-két tincs itt-ott szabadon mozogjon a ritmusra, ahogy lépek. A kocsi ahogy megállt, s kisegítettetek, elegáns, mégis hivalkodó lépésekkel haladtam a bejárat felé. A piros ruhám figyelemfelkeltő volt, ahogy mély kivágása is, amire a figyelem természetes mód irányult, a fűző hatásának köszönhetően.
Ahogy beléptem, többen felém néztek, mire én egy mosolyt sem engedtem el, hanem kissé felszegett fejjel haladtam beljebb, a vállamra terített köpenyt az ajtónállónak adva. A szalon csillárjain a gyertyák szemkárpásztató csillogást biztosítottak a gyémántoknak, amik kellemes, szórt fényt biztosítottak a teremben. A pompa netovábbja volt ez a terem, jelezve, hogy az est szervezője és felesége semmiben sem szenved hiányt.
-Pompa vagy valódi szépség, igaz?-szólalok meg negédes szavakkal egy ismerős vonásokkal rendelkező férfinak, aki szintén a csillárokra meredt. Mosolyom, ruhámhoz mértan figyelemfelkeltő, és remélem, hogy különösebb könyörgés nélkül megszerzem a ma esti partim, vagy a ma esti vacsorám. Bár kár lenne érte.
A kellemes zene, és az emberek parfümének gyomorforgatóan édes, illatnak nem éppen nevezhető, de szagos pikantériájának elnyomható hatása volt rám, ellenben a férfi külsejével, és ahogy elhaladna mellettünk egy szolga, megállítom és a tálcájáról leveszek két poharat.
-Elizabeth vagyok, Elizabeth Rosemarie Morrow. Ha esetleg nem hallott volna rólam a pletykás szájú uraságoktól és hölgyektől.-nyújtom át neki az egyik poharat, vele kezem is, ahogy az illem diktálja, reményeim szerint egy kézcsókra. Ha úriember, amilyennek kinéz, elfogadja ezt és viszonozza a közeledést. Ha nem, megvannak a módszereim, hogy elérjem, amit akarok.

||Moonlight Sonata|| words: 399 || note: remélem tetszik 40  ||
[You must be registered and logged in to see this link.]

[/color]
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Luke and Lzzy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Luke Meyers

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék
- minden, ami a szemnek láthatatlan -
 :: Múlt
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 42 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 28 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3