Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 04, 2015 11:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
Coleman  Pratt

Státusz •SZABAD
Faj •animágus/warlock/vadász
Kor •23 év
Play by •Joe Dempsie(szeretném, ha megmaradna)
Ismertető •Te egy jóképű, kedves, barátságos, kitartó és rendkívül makacs animágus/warlock/vadász vagy. A felsoroltakat illetően bármelyik lehetsz. Egyedül a pb-t szeretném, ha megtartanád a közös képek miatt.  40
A mi kapcsolatunk érdekesen indult. Mivel én egy osztálykirándulás miatt érkeztem New Orleans-ba az osztályfőnökünkkel, rajtuk, a túristákon illetve a helyi idegenvezetőknek kirendelt tanárokon kívül nem sok embert láthattunk. Te voltál az egyik ilyen kirendelt tanár, vagyis igazából csak tanársegéd. Láttad rajtam, hogy eléggé zavart vagyok, ami bogarat ültetett a füledbe, tudni akartad, hogy mi állhat a dolog hátterében. Fel is kerestél, hogy megérdeklődd, de én nem mondtam semmit, mert hallgatnom kellett. Lucas azt tanácsolta, hogy hallgassak. Egy napra rá összetűzésbe kerültem az egyik helybéli fiúval, aminek az lett a következménye, hogy kiszúrtad a megváltozott íriszeimet. Ekkor rájöttél arra, hogy mi vagyok. Ahogy telt az idő egyre jobban közeledett a hazamenetelünk napja is, de én a lelkem mélyén tudtam, nem mehetek vissza Párizsba. Addig nem, amíg meg nem tanulom kezelni az új helyzetemet. Így hát megszögtem. Fogalmad sem volt, hova tűnhettem, ezért az egész várost tűvé tetted értem, de sehol nem bukkantál a nyomomra. Végül a mocsárban találtál rám, farkas alakban voltam. (Ha animágus leszel, akkor állati alakban közeledtél felém, így akarván értésemre hozni, hogy nem fogsz bántani.)
Ja és még valami, te vagy az első olyan fiú, akiben teljes mértékben megbízok, illetve akivel a barátságnál többet is el tudnék képzelni.  Hogy a köztünk levő korkülönbség ezt mennyire gátolja meg, az rajtad is áll   40 Mindenesetre nagyon várlak!  41
Várjuk •Én!  40

Vissza az elejére Go down
 

Coleman Pratt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mira Coleman
» Mira Coleman
» Mira Coleman
» Mira Coleman
» June Coleman

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •