Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 18, 2015 10:11 pm
Ugrás egy másik oldalra
--- Archer

KOR » 30.
FAJ » Vérfarkas / Hibrid.
PLAY BY » Chord Overstreet.
STÁTUSZ » Szabad.
FOGLALKOZÁS » Ügyvéd / Cégvezető (New York-ban).
VÁRJA » Én várom mindenképp.
KAPCSOLATUNK » Röviden, és tömören összefoglalva az egyedüli testvérem, azaz a bátyám vagy. A szüleink nyolc évvel ezelőtt meghaltak vámpírtámadásban, és ez mindkettőnket megviselte, hisz szemtanúi voltunk a cselekménynek, bár sohasem beszéltünk róla.. Én leléptem végül New York-ból új életet kezdeni, te pedig maradtál, és átvetted a céget. Voltaképpen ez volt az örökséged, míg nekem a családi vagyon, bár te sem panaszkodhatsz. Immár nyolc éve vezetted a vállalatot, és roppantul sikeresen. Meggazdagodtál belőle, talán már házas is vagy, nos.. nem tudom. Nem tartjuk a kapcsolatot igazából, talán kezdetben még volt egy-két telefonhívás, de a távolság miatt ez megszakadt immár kereken öt éve. Azt mondogatom magamnak, hogy: "a nagy távolság ellenére a kapcsolatunk nagyon jó, és bármit megbeszélhettünk egymással, míg ugyanakkor számíthatok is a segítségedre, akármiről is legyen szó." Bár mindez nem igaz.. talán álomba ringatom magam, hisz az egyetlen családtagom vagy, de konkrétan gyűlölsz, amiért a saját nememhez vonzódom. Nem tudom miért zavar ez téged.. vétettem én ellened valamit? Pedig régen annyira jobban voltunk.
Most New Orleans-be jössz, de kérdés, hogy mi a fenének? Mégis mit akarsz? Mindezt persze csak te tudod egyedül.

// Igazság szerint ennyi lenne, nem szabok meg semmi mást, hisz minden az adott megalkotón múlik. Várlak, tesó, remélem hamar megérkezel 31
Vissza az elejére Go down
 

--- Archer

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» l'Archer valley
» Blaine Archer
» Isaac Archer

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •