Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 11, 2016 9:16 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Ms.Doyle

Jómagam is azt vallom, hogy fontos a bizalom. Pont olyan fontos, amilyen ritka. Azonban azt is jól tudom, hogy az őszinteség ezzel nem összekeverendő. Az ember életében mindössze egy-két személy van, akivel feltétel nélkül őszinte tud lenni. Kilencszáz év alatt én sem találtam több embert, ami jól mutatja, hogy milyen ritka kincs az őszinteség. Az én pozíciómban az embernek mindig vannak és mindig lesznek titkai, ez ellen nem tud semmit sem tenni. Nem lehetek teljesen őszinte senkivel sem, mert hatalmam van. Akinek hatalma van, azt irigyelik. Ez a sóvárság az, ami sok esetben az áruláshoz vezet. Nem szeretem az árulást, így elkerülöm ily módon, az esetek többségében.
Nem vívja ki a haragomat, Ms Doyle. – csóváltam meg a fejemet. Az öreg csont jelzőre nem reagáltam, úgy gondolom mindkettőnk számára így a legjobb. Az embert nem lehet alapjaiban megváltoztatni, így én sem fogok ezzel fáradozni. Illettek sokkal rosszabbakkal is. Ezek csak szavak. A tettek dominálnak. – Ön munkaerő, ha elvégzi a feladatát és én nem tudom azt megfelelőlen díjazni, nem ön a hibás. Ez üzlet. – semmi személyes. Sokan úgy gondolják, hogy a kettő jó, ha együtt jár, de ez ostobaság. Az érzések hibákra késztetik az embert, amit az üzletben nem lehet megengedni. – Ha netalántán egy versenytársam alkalmazásába állna, akkor sem haragudnék önre. Minden bizonnyal végeznék magával, ha szükséges, de nem személyes okokból. – néha előfordul, hogy az üzlet és az érzelmek keverednek, de egyáltalán nem ez a helyzet most. Ahhoz bizalom kell, a bizalomhoz idő. Ez pedig szintúgy nem adatott még meg. Az eredményesség egyenes arányosságban áll a türelemmel.
Ez csak természetes. Nem is ember lenne, ha nem a saját életét mentené. – bólintottam a szavaira. Ismerem az embereket, ennyi idő alatt elképesztően sok mindent láttam és tapasztaltam. Jól tudom, hogy az élni akarás olyan erőt ad, amit kevés más dolog. Mit akar mindennél jobban az ember? Élni. Nem pénzt, nem hatalmat, csak egyszerűen élni. – Feltételek. Nos, amennyiben fáradt, vagy épp nincs fedél a feje felett, biztosítok önnek a kastélyban egy szobát. Szeretném, ha semmi nem tűnne el. Amennyiben meglop, az következményekkel jár. Úgy gondolom, túlzott nagyravágyás lenne a részéről az, ha a tőlem kapott fizetésén túl még egy-egy vagyontárgyam is elakarná árverezni. Ezt felteszem, megérti. – nem szeretem, ha lopnak tőlem, főleg akkor nem, ha vendégként teszik ezt. A vendégnek és a vendéglátónak is vannak kötelezettségei a tiszteleten kívül. Ilyen a lopás is. Kevesen tartják be, én azonban azok közé tartozom, akik betartatják, ha megtörténik. – Mint mondtam, mindent elfogok mondani, ami a feladata elvégzéséhez szükséges. Amit nem mondok el, azt nem is kell tudnia, nem az ön hatásköre. A bizalom, amiről beszélt, időt igényel. Ha a titkaimra kíváncsi, az szintúgy. – ezt pedig csak a bizalmam kivívásával érthetné el. Feltételezem, hogy egész jó emberismerő, minden bizonnyal leszűrte már, hogy a bizalom nem lételemem. – Ha birtokába jutna valamely féltve őrzött titkom és azt eladná egy sokat fizető illetőnek, meg fogom érteni, azonban szankcionálni fogom. Azért fizetem, mert hasznos, amennyiben ez nem teljesül, új munkaadó után kell néznie. Az árulásra ez szintúgy igaz, ha szerencsés. – nincs semmiféle személyeskedés a hangomban, ez mind tényként közlöm, és remélem, hogy ezt meg is érti. Ez üzlet. Legyen bármilyen hasznos is az, amit csinál, ha elárul, tennem kell valamit. – A feladatát úgy végzi el, ahogy jónak látja, amíg az azzal  végeredménnyel zárul, amit elvárok és amiért megfizetem. Természetesen biztosítom önnek azon eszközöket, amikre szüksége van. Én és maga is nagyobb biztonságban van, ha senki nem tud arról, kinek dolgozik. Tehát, kérem, ne beszéljen testvérnek, férjnek, se szeretőnek arról, hogy én ki vagyok és mi a kapocs köztünk. – a titoktartást és a diszkréciót mindig is díjaztam. Sokkal nagyobb bátorság kell egy hazugsághoz, mint elmondani az igazat. Egy hazugság gondolkodást igényel, előkészületeket, kockázatot. – Ebből adódik, hogy nem szeretném, ha az ismerőseit vendégül látná itt anélkül, hogy tudnék róla. Amit az én otthonomban tesz, ahhoz szüksége van a beleegyezésemre. – mindig vannak kivételek, ezeket azonban én szeretem megmondani, és nem rábízni az embereimre.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 03, 2016 5:07 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
I did what you asked
Az "olyan őszinte vagyok magával, amennyire tehetem" mondatoktól és az ehhez hasonlóktól, valósággal hányingerem támad, ami nem titok, és most is úgy ül ki a fintor az arcomra, mintha oda rajzoltam volna egy beláthatatlanul gyors idő alatt. Ezzel takarózni igen könnyű, nem hiszem, hogy ezzel ő ne lenne tisztában, de próbálom ismét lenyelni a békát, és nem foglalkozni vele, hogy tulajdonképpen mennyire irritál, hogy a sötétben tapogatózok a jövőt illetően, a jelenben pedig örülhetek, hogy egyáltalán élek. Ez a kettő összevetve igen kellemetlen érzés és élmény a mai napra. Az öröm, mint fogalom, vagy mint életérzés... na az az a dolog, ami az életemből hiányzik és rég nincs is jelen benne. Értem én a titkolózás okát, de arra senki sem kérhet, hogy éljek is vele boldog egyetértésben.
-Remek. Legalább ebben egyet értünk valamiben. Tetszik, hogy nem árul ebben zsákba macskát. De ha nem kapok meg valamit egy elvégzett munka után, remélem megérti, ha semmi ösztönzőt nem fogok keresni a maradásra. Akkor sem, ha ezzel egy öreg csont haragját vívom ki.-heves, dacos természetem megtartva, nem terelem őt olyan ösvényekre, ami meglepetéseket tartogat, egyenes utat mutatok ahhoz, hogy én hogy állok a munkához és az ezzel járó jutalmazáshoz. ahogy ahhoz is, hogy vagyok annyira elszánt és elvetemült, hogy ha ezeket nem kapom meg, hátat merek fordítani. Végül is, mi vesztenivalóm van?
-Igen, és az üzlet alapja a bizalom. Nem kérdőjelezi meg a döntéseim, engem nem érdekelnek a maga okai. Ha úgy alakul, a bőröm fogom menteni, de ez azt hiszem már a mostani helyzetből is látszott. Ugyanakkor örülnék, ha értelmesen kommunikálnánk a másik felé, hogy mit is akarunk. Nem kellenek a rébuszok meg a talányok. Ha vannak feltételei, amiket eddig nem ismertem, most örömmel meghallgatnám.-vezetem rá a lényegre, ugyanis eddig annyit tudtam róla meg, hogy háklis a padlójára, öreg, és jó vadásznak tart, amiért fizet. De a jövőről semmit nem említett, ez pedig kezdett idegesíteni, ahogy felvetődött bennem ez a gondolat. Persze nem számítottam sok jóra, de amíg akadt munka, egy szavam sem volt. Addig legalább nem a gondolataim meg a múltam feledése zavart, és foglalt le, inkább az életben maradás kényszere. Meglehet mazochista és őrülten viselkedő vadász lettem, aki az adrenalinnak él. De ha nem volt más választása az embernek, kellett valamibe kapaszkodnia.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 19, 2016 8:04 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Ms.Doyle

Halkan felsóhajtok a szavait hallva, és inkább nem is mondok semmit. Engem úgy neveltek, hogy tiszteljem a másik felet, és habár azokat, akik ezt tanították, már rég eltemettem, nem felejtettem el élni a tanításaik szerint. Sok ember van, akit nem kedvelek, sőt, akikre gyűlölettel gondolok, de mindig megadtam a tiszteletet, ami kijár nekik. Nem a koruk miatt, vagy a képességeik miatt, hanem azért, mert elvárásaim csak úgy lehetnek másokkal szemben, ha én magam is teljesítem az övékét. A tiszteletlenséget nehezen tolerálom. Nem várom el, nem tehetem, ugyanakkor úgy gondolom egy erős, megfontolt jellemnek alapköve az, ahogy a másikkal bánik.
Olyannyira őszinte vagyok magával, amennyire csak tehetem. – ez nem azt jelenti, hogy amennyire csak lehet. Amennyire módomban áll. Ha éppen azt diktálja az érdekem, hogy hazudjak, hazudni fogok, amíg viszont semmiféle korlátozás nem áll fent, őszinte vagyok. Az embereimmel ráadásul szükséges is, bizonyos mértékig, habár ő még nem nevezhető az emberemnek, remélhetőleg úgy dönt majd, hogy élni fog a lehetőséggel, amit kínálok neki.
Néhány pillanat alatt helyrehozom a sérüléseit, a fájdalmai enyhülnek, majd nem is érzi őket, rossz emlékek csupán. Emlékszem, mikor én is halandó voltam, a fájdalom mennyire intenzív volt, még, ha a mágia segítségével enyhíteni is tudtam azt. Mostanra viszont a fájdalom, amennyiben érint, nem jelent semmit. Amíg gondot okozott, értékeltem.
A szavait hallva halvány mosoly ütközik ki az arcomra. – Természetesen, biztosítok ön számára felszerelést, és amennyiben az önre bízott feladatot elvégzi, a fizetségét is megkapja. – bólintok beleegyezésemül. Az más kérdés, hogy bizonyos esetekben a fizetsége változhat. Nem szeretem a hibákat, és csak úgy tanulnak belőle az emberek, ha észreveszem őket és a megfelelő mód honorálom is. – Miféle elvekre gondol, Ms Doyle? Remélem, hogy nem kíván túl szentimentális lenni, ez üzlet, és az üzletben kevés helye van az érzelmeknek. – pont azért, mert nem használ neki. Ésszel kell üzletelni, sokan esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, az érzelmeik vezethetik őket, hogy az szolgálhat erkölcsi iránytűként számukra. Az érzelmek ölnek, ez az igazság, én pedig pontosan ezért nem szeretem, ha az én üzletembe is belekeverik.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 10, 2016 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
I did what you asked
Tudtam jól, az emberek szemében szigorúan vett pofátlanságnak is voltak határai, de nem különösebben érdekelt, hogy az ő határai hol vannak. Voltam olyannyira nagyképű, hogy azt gondoljam, fontos vagyok számára, és kellek, mint munkaerő. Tudom, tudom, ez még nem hatalmaz fel mindenre. Gondoltam, hogy tiszteletet vár, vagy valami ilyesmit, de mit tiszteljek benne? Hogy sok ideje él. Hát aztán, megesik az ilyen az ő fajtájában, fajtájánál.
-Már, ha maga élni fog.-dünnyögöm orrom alatt, nem mintha rám tartozna, hogy meddig óhajt élni, sőt, kifejezetten örülnék, ha jó egészségének örvendne még egy jó ideig, ugyanis addig legalább egy biztos munkám van mellette és nem gond a megélhetés és az egyetem kérdése sem. -Látja, megy ez!-mosolyodom el, a kérésére és elteszem a kést, s továbbiakban nem csikorgatom, s nem használom a padlót a késem élezésére. Igazából arra is kíváncsi voltam, hogy a kérem, és a köszönöm szó szerepel-e a szótárában, vagy ez amolyan korral járó elvárás, hogy neki ilyen szintekre, ahol ezeket ismerjük, nem kell használnia.
-Ennyire sokra ne tartson!-fejezem ki nemtetszésem, igaz, valóban spóroltam neki egy takarítószemélyzetet, akik legalább nem fognak itt lebzselni, a felesleges véres trutyit felnyalva a földről.
Érdekes? Komolyan ennyit kapok? A hitetlenkedés semmi perc alatt uralja minden eddigi arcvonásom és olyan mérhetetlen megvetés ül ki rám, mintha ezzel azt sugallnám felé, hogy kösz a megértést, ha nem kell a munkám, inkább ölj meg. De gondolom ha ez bekövetkezne, a ház tisztaságát ő is szem előtt tartaná... az ilyet tisztaságmániásnak hívják, nem?
-Legalább őszinte, ezt meg én értékelem.-engedek el egy félmosolyt, mikor kitér rá, hogy tulajdonképpen örül neki, hogy élek, amit nem is vártam volna el tőle, hogy megtegyen. Valahol sejtettem, hogy sok reményt hozzám nem fűz, még akkor sem, ha hallott rólam esetleg valahonnan.
Nem kényszerít, szavaira mégis könnyedén nyújtom felé kezem, és hagyom, hogy begyógyítsa a fájó csontokat és ízületeket, majd szavaira nem engedem, hogy elégedettség üljön ki arcomra. Nem voltam az a típus, aki mindent mindig kimutat a külvilágnak, pláne nem annak, aki foglalkoztatja.
-Nekem öröm, hogy tudásom kamatoztathatom és hasznosnak találnak.-mozgatom meg végül ujjaim könnyedén, ahogy ismét érezni kezdem a csuklóm, s így az egész karom, ne pedig a tompa zsibbadást és a fájdalmat, ha esetleg fognom kell valamit. -Ha bizonyos elveket és alapokat lefektetünk, én örülök, hogyha a munkavállalója lennék. Persze megfelelő fizetségért és felszerelésért.-kezdek alkudozni, igaz, ez a rész már előző beszélgetésünk során sem okozott vita témát, vagy vetett fel nehézségeket, sőt. Könnyedén zöld ágra vergődtünk, jó pár kérdésben.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 19, 2016 7:40 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Ms.Doyle

Nyeltem egyet. Az elmúlt évszázadokban rendkívül sok mindenen mentem át, sokszor hoztak ki a sodromból, így megtanultam irányítani az érzelmeimet. Az érzelmek olyanok, mint egy fék nélküli autó. Semmi jó nem származik belőlük. Következetes vagyok, ami sokak szerint kegyetlenség, de a legkevésbé sincs így. Nem vagyok kegyetlen. Azonban a modortalanságot nehezen tudom eltűrni. Engem úgy neveltek és ahhoz is tartottam magam, hogy a modor az, ami megmutatja mennyit ér az ember, így igyekeztem mindenek előtt megadni a másik félnek a kijáró tiszteletet, ennek viszonzását pedig szintén el vártam. Ez az, amit most nem kapok meg a hölgytől, és ez igen idegesítő.
Mint mondtam, ez a kastély több, mint ezer éve áll fent, és a következő ezer évben is állni fog. – ebben biztos voltam. Én mindent megtettem, eddig is sokat éltem, és ezután is rengeteg fogok. Ez lehetne elbizakodottság is, én azonban csak önismeretnek nevezném. Ismerem magam, és bízom is magamban, tudom, mire vagyok képes. –Tehát, ha nem szeretné az élete hátralévő részét azzal tölteni, hogy rendbe hozza a kárt, amit okoz, akkor kérem, hagyja abba! – az ő élete rövid és behatárolt, az életénél pedig ezen helyen csak értékesebb dolgok vannak. A padló, az ajtók, a falak… mind olyan dolog, amit nem érthet meg, mert az idő számára ellenség.
Élete egyik legjobb döntését hozta meg, Ms Doyle! – biccentettem, egyet értve vele. Nem járt volna jól azzal, ha össze piszkítja még inkább a kastélyomat. Sok mindent megengedek, elnéző vagyok, egyes emberek képesek a fejlődésre. Azonban vannak dolgok, amik nem megbocsáthatók. Amit tett, erősen súrolja azt a határt.
Érdekes. – jegyeztem meg a szavait hallva. Tehát képes volt fejlődni. Milyen kár, hogy ellenem fordult, remekül helyt állt volna, nagy hasznát veszem az ilyen tehetségeknek. Azonban, ha elbúrjánzanak, kénytelen vagyok őket kivégeztetni, fájjon bármennyire is értük a szívem. A szavait hallva felpillantottam rá a papírról, amit elém dobott. – Nem. De meglepett azzal, hogy nem halt meg. – mondtam, és felvettem a papírt, majd a zsebembe süllyesztettem. – A méreg magának volt, nem neki. – böktem a fiola felé, amiben a méreg volt. Hatásosnak kellett volna lennie a célponton is, de elsősorban neki szántam. – Eddig csak reméltem, hogy van értelme az időmet pazarolni önre. – mondtam, ahogy helyet foglaltam vele szemben. – Ez már nem pazarlás. Ön különleges, Ms Doyle. Nagy hasznát venném a képességeinek. Kérem, adja a kezét! – nyújtottam felé az enyémet. Enyhíthetek a fájdalmán. – Nem egyszerű munkát ajánlok önnek. Annál sokkalta többet biztosítok. Természetesen, csak, ha érdekli. – mert ellenkező esetben az időmet mégis csak pazarlom, bár arról már egyértelműen nem ő tehet. Vannak dolgok, amit nem tanul az ember. Van, aminek születni kell, az igazi tehetség nem a tanulásból ered, az csak pallérozza. Én az ilyen egyéneket keresem. Azokat, akik méltók rá, hogy rájuk szenteljem a figyelmem.  



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 09, 2016 6:14 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
I did what you asked
Jelenleg nem sok kedvem volt hozzá, inkább vágytam egy párnára és egy ágyra, mint egy vén csontra, aki mellékesen pont olyan, mint bárki más, de legalább megfizeti a munkám. Fejembe vettem, hogy az egyetem mellett ez az egész menni fog. Arcom, s szemem ilyenkor fekete festék leplezte, ami jelenleg elkent és vértől kissé ragacsos volt, ahogy testemhez simuló ruhám sem volt épp a makulátlan tisztaság mintadarabja. A lényeg viszont az volt, hogy én életem, bár az illetékes férfinak is illett volna, de a feje valami érthetetlen okok miatt a testétől külön landolt. Az ok egyszerű volt, és nem érdeket, hogy a góré mit szól majd ehhez. Vannak helyzetek, mikor döntéseket kell hozni, nem pedig döntéseket lehet hozni eset áll fent. Nos, inkább a biztos módját választottam annak, hogy életben kijussak arról a helyről, ehhez viszont ő hullazsákban kellett, hogy végezze. A kegyetlen élet...
A várakozás és a türelem mintaképe sosem voltam. Érthető okokból kifolyólag az elmúlt hónap szenvedéseit kiheverni akarom, nem pedig még jó pár másikat elszenvedni. Az órám nincs kezemen, vadászat során csak akadályozna. De, mivel már javában sötét van, gondolom az éjszaka közepén toppanok be. Érdekel is engem, hogy Drakula grófja alszik-e vagy sem. Ha akarja a hullát, megkapja. A szerződésben a mikor nem foglaltatott bele pontos napszakot. Hát emelje csak fel a seggét és repüljön ide.
Mivel elsőre nincs válasz, próbálkozok idegesítőbb módon, s amikor megjelenik előttem,. ajkamra mosoly húzódik, és felvont szemöldökkel tápászkodom fel.
-Sajnálom, elfeledkeztem róla, hogy a maga korában már az egyszerű padlóknak is értéke van. Bár távolról sem a simaság elérése volt a célom.-nem fogom magam vissza, nem riadok meg tőle, nem rémiszt meg. Nem tettem ellene semmit, hogy félnem kellene. Épp ellenkezőleg. Épp most hoztam elé az egyik ellensége fejét, ez már azért csak jelent némi előnyt.
-Gondoltam nem mocskolom be az egész házát.-vonok vállat, és elveszem a késem, majd helyére, az övemen lévő tokba csúsztatom. Megránduló ajakkal foglalok helyet a felkínált széken és húzom ki magam, hogy elgémberedett tagjaim meglazítsam némileg.
Felmordulok, mikor odébb rúgja a fejet, de azért egy mosolyt is elmorzsolok mellé. Hiába, szép zsákmány volt és szép munka. Igaz, ahogy ő is mondja, kérése nem egy hulla volt. De mit ehet tenni, ha az illető nem képes a szavakkal élni, inkább cselekszik. Akkor pedig én is azt teszem.
-Nos, miután eltörte kis híján az egyik karom és valószínű próbálkozott némi agyrázkódással is elüldözni, majd belemart a csuklómba, úgy döntöttem, hogy jobban jár, ha nem él tovább. Szart se ért ellen a farkasfű, se a méreg, amit adott.-húzom elő az üres ampullákat a zsebemből, vele egyetemben egy papírt is.-De gondolom ez is elég, és nem akarja hallgatni a felesleges csacsogását.-biccentek fejemmel az előtte landoló papírra, ami ugyan kicsit gyűrött, de biztosra veszem, hogy a soroknak és szavaknak nem esett baja. -Vagy inkább a befektetését látná hullazsákban?-nem érintene meg, ha így lenne, de azért jobb tisztázni. Szerintem a rám bízott feladatot elvégeztem. S a táskámban is lapul még egy-két nyalánkság, de mindent csak szépen sorjában.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 04, 2016 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Ms.Doyle
Mikor kivégeztettem mindenkit, akit potenciális fenyegetésnek láttam a helyemre, úgy gondoltam, hogy a családom soha többet nem fog gondot okozni. Úgy terveztem, hogy a Schiller név egyetlen birtokosa én leszek. Ennek ellenére megjelent a húgom, aki a legkevésbé sem Schiller, de a fejébe vette, hogy mindenképp az életemet akarja. Ezzel nincs gond, én is szívesen venném el az övét, csak nem lehet. A bátyám élete hasonló okok miatt maradt meg. A szüleink gondoskodtak róla, hogy ne szakadjon szét a család, akármi is lesz. Az életünk össze van kötve, nem ölhetjük meg a másikat, míg ez a kötelék létezik. Eddig nem tartottam fontosnak a megtörését, de kezdem magam meggondolni.
A dolgozóasztalomnál ülök és akták halmazai hevernek előttem. Jelentések a más államokban, más országokban lévő érdekeltségeimről. A legutóbbi incidens óta sikerült megértetnem mindenkivel, hogy mindenről azon nyomban tudni akarok, ahogy megtörténik. Egy birodalmat építettem ki, ami évszázadok óta működik, az információ áramlás ennek az egyik kulcsa. Felvonom a szemöldökömet, mikor meghallom a vadász hangját, akit még hónapokkal ezelőtt béreltem fel. Az előttem lévő papírokra néztek, és úgy döntök, hogy tud még várni a nő pár percet. Ez az elgondolásom addig tart ki, míg meg nem hallom a csikorgást, amit nem nehéz kitalálni, mi okozhat.
A fegyverterem ajtaja kivágódik, én pedig egyből ott termek és a legkevésbé sem barátságos tekintettel pillantok az előttem gubbasztó nőre, mielőtt azonban bármit is mondhatna, a kezembe parancsolom a kését, amit éppen a padló segítségével fent. – Ezek a kövek több, mint ezerévesek! Aligha akarja őket simára csiszolni. – a kastély nagyon régóta a családom tulajdonában van, mindig tökéletes állapotban volt, és én magam is abban tartom, mióta ennek a helynek az ura vagyok. Nem tűröm azt el, hogy valaki ártson ennek a helynek. – Legközelebb kopogtasson az irodám ajtaján, mert a késén kívül többet is bánhat! – hagyok neki pár pillanatot, hogy megértse, amit mondtam, majd, amint én is kissé megnyugodtam, és rendeztem a vonásaimat, felé nyújtom a kését. Nincs rá szükségem, nekem is van épp elég, hiába használom őket ritkán. A mágiával szokásom élni, mikor harcra kerül a sor. – Tessék, üljön le! – mutattam a székre, amint egy intéssel mellé húztam azt, majd a kezemet nyújtottam felé, hogy segítsek neki felállni, ha esetleg nem menne ez egyedül. – Úgy emlékszem arra kértem, hogy legyen életben, mikor elhozza őt nekem. – szólaltam meg, mikor a hullára pillantottam. A lábammal megböktem a fejét, ami odébb is gurult, láttatva, hogy a legkevésbé sem él az illető. – Cáfoljon meg, de aligha van már életben. – húztam el a számat, majd ismét ráemeltem a pillantásomat. – Mi történt? Az arcára van írva, hogy nem a barátjával veszett össze. – a magánélete nem érdekel, nem is arra vagyok kíváncsi. Egyszerűen csak arra, hogy mi történt, amiért két darabban szállította le nekem az illetőt. No persze, könnyen meglehet, hogy már tudom is, mi történt. Mondjuk, hogy nem játszottam teljesen nyílt kártyákkal.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 03, 2016 8:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
I did what you asked
Jó pár hónapja bérelt fel, azóta űztem az illetőt, most pedig elhoztam a fejét. Nem, ez így nem igaz. Igazából a fejét és attól külön a testét. Ha nem választottam volna el a kettőt egymástól, a sajátom vesztem el.
A kastélyba való bejutás nem okozott problémát, kétoldalt elfogott hajamnak hála még a félhomályban is tudtam, hogy merre kell mennem. A zacskót a földön húzva térek végül be a fegyverterembe, ledobom a vállamon lévő rongyos táskát, benne a fegyverekkel, majd úgy helyezem a hullát, mintha egyben lenne. Elmosolyodom, és leülök az egyik fal tövébe. Várok.
-Nem vártam hálának jeléül ünneplést és bált, de azért őszintén szólva idedughatná végre a képét.-forgatom ujjaim között kedvenc késem, ha a ház ura itthon tartózkodik, úgy is meghallja a jöttöm és szavaim is, ebben nem kételkedem. Kifáradt és kissé mocskos vagyok, de ilyen az, ha az ember egyedül dolgozik, és kénytelen a túlélésért pár napig mellőzni a zuhanyt.
Egyik szemem bevérzett, alatta pedig lila karikák sorakoznak. Elvertek, de élek, hála annak a fura valaminek hála, amiről azt hiszem, hogy éppen a várva várt személy tehet. Tuti, hogy a befektetését nem hagyja csak úgy kisétálni az ajtón, még akkor sem, ha előtte egy kisebb hadseregnek elég fegyvert bíz rá, hogy használja csak, ahogy gondolja. Végül is használtam. A kikötései között pedig az "életben legyen, mikor ideér" nem szerepelt. Ha mégis, sajnos nem neki kell belé újra életet lehelni.
-Elhiszem én, hogy maga a végét járja, de ő meg már meghalt. Kizárt, hogy a termet hullaszagúnak akarja.-beszélek a falnak, az éjszaka kellős közepe van. Még Drakula is ilyenkor volt fent, ez a kastély pont olyan, de a benne lakó személy jóval idősebb, mint a szóban forgó mítosz. -De felőlem...-vonok vállat, fejem a falnak vetve ismét és tovább várok. A késem pedig a teljes idegesítés tökéletesítése végett a kőpadlón kezdem el húzogatni, egyfajta ósdi fenési módszert kipróbálva ezzel. Nem megyek el, míg nem kapok egy elismerő szót, na meg persze a bérem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 01, 2015 5:22 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
all these sorrows I have seen...they lead me to believe
Elmosolyodva biccentek. Ezt ha jól sejtem, bóknak kellene vennem, és annak is könyvelem el. Szerettem hallani, ha dicsérnek, ki nem. Minden normális embernek szüksége van arra, hogy legyen hatalmában egy egészséges önbizalomnak, amit másoktól kap, különben nem lenne olaj a motorhoz, ami így leállna, és elszállna a lehetősége annak, hogy olyan életet éljen az ember, amilyet szeretne, s olyan dolgokat tegyen, amihez ért.
-A magánnyal nem sok gondom van. A törődéssel egy kevés, de a lelkiismeret furdalás dolog abszolút elmúlt már.- és így is volt. Utóbbit egyáltalán nem éreztem egy kiontott élet után se, előbbit igen, amikor arra gondoltam, hogy mi lehet Nyx-el, vagy arra, mi lehet azokkal, akikkel tanultam a túlélés művészetét. Ez egyszerre volt jó érzés, de tudtam, ebből az érzésből semmit nem tudok táplálni., csak van, él bennem, néha eszembe jut, és akár gyengévé is tehet bizonyos esetet nézve.
Bólintok. Más volt a testi erő, amit én képviselhettem, a magam törékeny női külseje mögött, és más volt az az erő, amit a természet adott, és a természet vehetett el, amit csak születés útján szerezhet meg az ember. És hirtelen elkezd vágyni az ember mind a kettőre, ahogy ráeszmél, hogy emberként egy eltaposható valaki, aki hiba tanulja meg használni a csekély testi erejét, ha nála jóval nagyobb erők mozgatják a földet.
-Utóbbival általában csak a baj van. Vannak, akik nem képesek befolyásolni azt, amijük van. -mondom, hajamba túrva, hisz  túl sok volt az olyan példa, hogy valaki elhitte, ő az isten, aztán ő lett az, akit eltemettek.
-Köszönöm, még nem kérem az utolsó kenetet.-nézek a férfira szúrósan, mert lehet, hogy a majd nekem rövidebb idő, mint nekem, de nem érzem szükségét annak, hogy ezzel foglalkozzam most, mikor jobb dolgom is van, mint a hibáim papírra róni és beismerni. Vagy változtatni rajtuk. Azon majd az idő úgy is segít, és csiszol rajtuk.-Nem vagyok nagy ember, és nem is biztos, hogy azzá akarok válni.-reagálok, és valóban így is érzem. Valahogy nem az én világom volt az öröklét.
Szavait hallgatom, összeáll a kép, de csak remélni tudom, hogy valahogy meg is fogom úszni ezt az üzletet, hisz ha csak egy ilyen ellopnak tőlem valamit dolog, akkor végül is, a vérontás mellőzhető, és pár zúzódásnál többre nem sok kilátásom lenne. Legalábbis jó ezt remélni így elsőre.
-Rendben. Ellopat, megfigyel, cselekvés előtt szól. Nem tűnik ez vészesnek.-bólintok, hogy megértettem és visszateszem a kezemben lévő kést a helyére, majd a férfi felé fordulok, és kezet nyújtok felé.-Tudja, hogy hogy keressen, ha megvannak a részletek. Addig viszont vennék egy fürdőt és aludnék egy keveset, mert így nem hiszem, hogy hasznom veszi.-fordulok meg, és indulok el az ajtó felé.-Azt hiszem, ki tudok egyedül is találni, maradjon csak.-nézek még egyszer hátra, majd tűnök el a folyosón, és mikor végre levegőre érek, megtámaszkodom térdeimen, és elgondolkodom, mi a francért mentem én ebbe bele.
music:House of The Rising Sun|words: 462 | Köszönöm a játékot :hug:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 29, 2015 2:09 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Laura
i'll whisper a secret

-Igen, annak tanúbizonyságát adta az imént is. Nem vonom kétségbe, hogy bátor, Ms. Doyle. – mosolygok rá. Nem vonok semmit sem kétségbe, pusztán csak feltételezéseket mondok, ezt nem kell magára vegye, bár meg is teheti, talán csak még inkább inspirálja őt, hogy tegye a dolgát. Az ember mindig kiakarja vívni a másik tiszteletét. – De a hatalmat megszerezni nem lehet tisztán. Ahhoz, hogy elérje félre kell magában tennie dolgokat. Az erkölcs, a lelkiismeret-furdalás, a szánalom… érzéktelenné kell válnia, hogy ne tudják bántani. Éppen ezért az igazán hatalmas ember mindig magányos. – mind barátok, mind család, mind szerelem terén. Az ilyen emberrel nem tart senki, és jól teszik. Mert míg az ilyen ember túlélni, a többiek mellette pusztulnának el.
- A halálom előtt is sok mindenem volt már. – de a szüleim még éltek. Tudtam, hogy ha rajtuk fog múlni, elélnek akár még évszázadokig, nekem pedig annyi időm nem volt, nem akartam addig várni. Inkább megmérgeztem őket. A lelküket. – De az erő nem minden. Azt használni is tudni kell, és persze visszafogni. – a tényezőket pedig mindig úgy kell alakítani, hogy mindig mi legyünk szerencsésebb helyzetben. Olyan ez, mint a sakk. Előrébb kell járnunk fejben, mint a másik, néha feláldozni valamit, hogy a cél közelébe érjünk. De az első számú szabály örök és változatlan. Tisztán kell tartani a kezünket.
- A majd az ön esetében igen… sürgető is lehet. – ne sértődjön meg, pusztán csak arra célzok, hogy ő egy ember, ily módon a majd számára nem olyan ráérős, mint mondjuk nekem. Az ő élete véges. Ha csak nem tesz ellene valamit. – Bár megértem azt is, ha nem kívánja az örökéletet. Sok fájdalommal jár, mind testi mind lelki értelemben . Azonban egy igazán nagy ember kortalan. – az emberek azt hiszik, hogy az az igazán erős, aki ötven évnyi kemény munkával felépít egy vállalat birodalmat. Én közel száz év alatt egy ország kiépítésében vállaltam szerepet. Minden csak nézőpont kérdése, de aki igazán nagy akar lenni el kell, hogy fogadja: a halhatatlanság nélkül nem megy.
- Remélem a vége is tetszeni fog. – mosolygok magam elé. Sajnálatos, hogy néhányan azt hiszik, hogy ennyi idő után van még felesleges időm az olyan árulók pátyolgatására, mint ő. De elvégre ezért vannak. Hogy pldát statuáljunk velük.
- Hitesse el vele, hogy ez fontos. Ha bármit kérdez róla, legyen annyira titokzatos, amennyire csak tud. Ha ellopta magától, kövesse. De mielőtt bármit is tenne értesítsen engem. – én pedig két legyet fogok ütni egy csapásra. Mr. Garner amúgy is egy olyan emberem, akihez nem fordulok kis dolgokkal, de ellenben az árulóval,aki csak azt hiszi, hogy ismer engem, én tényleg ismerem őt. Jól tudom, hogy túlzottan is kíváncsi és eltökélt célja az én hátamon felemelkedi. Felengedem őt a hátamra pár pillanatra. Amint ellopta azt a tekercset megérezheti a magaslati szeleket. De a zuhanása tompításában már nem segítek.

Game of Thrones || Szuper lett  40    || előzmény  || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 28, 2015 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
all these sorrows I have seen...they lead me to believe
Valóban. Amióta vadász vagyok, még kevesebb a biztos pillanatom. Bár ezt még mindig nem érzem eltántorítandó erőnek azzal szemben, hogy mit akarok elérni, ki akarok lenni, vagy kivé fogok válni, ha vele megegyezem. Valamiért életem része lett ez a fajta veszély, és nem éreztem úgy, hogy problémát okozna. Leszámítva az olyan helyzeteket, amibe most is kerültem. Bár minden nap meghalt egy kisebb részem, nem érdekel.
-És tudom, hogy hosszú is. De ha eddig nem lett volna tiszta sor, elég kitartó vagyok.-hangom kicsit sértett, amiért a feltételezés, hogy nem sikerülne nekem elérni a hatalmat, tudom, hogy nem állja meg a helyét. Láthatta. A tűrőképességem bár nem véges, azért bőven felülemelkedik egy olyan valakién, akit még nem csókolt meg egy tüzes vas, vagy egy kard hosszú sebet nem vágott bele. A hűségem pedig már részben elnyerte. Az pedig, hogy idáig eljutottam, nem az ő érdeme volt, hanem az én kitartásom sikere. a hatalom felé elindultam, de a jelek szerint kellett hozzá ő is, hogy tovább haladhassak felé.
-A magáé is. Gondolom.-nézek rá, arcát, vonásait vizsgálva, mintha ki akarnám olvasni belőlük, hogy vajon ő hogy jutott el idáig, holott tudom, hogy egy semmit mondó arcot látok, ami megtanulta uralni a vonásait a maga korával előrehaladva.
Bólintok. Tisztában voltam a hibáim nagy részével. De nyilván, mások előtt ezeket is tagadtam. Hirtelen felindulásból cselekedtem szinte mindig, ami a szívemen, az a számon, és ha ez nem lenne elég, olyan módon próbáltam sebezhetetlenné tenni magam, hogy mindentől elvágtam az életem, ráadásul előbb beszéltem, mint gondolkodtam. Többségében. De azért igyekeztem egyensúlyt tartani a józan ész és a naiv viselkedés között.
-Beismerem őket, legalábbis a nagy részét. Viszont ezt hangosan kimondva sosem fogom senkinek a tudtára adni. Az én hibáim, majd kijavítom őket.-reagálok, bár értelmetlennek tűnik, igazából egy emberben bíztam annyira, hogy elmondjam a hibáim, de ő eltűnt, és nem hiszem, hogy a saját bajai mellé rám is szüksége lenne.
Nem értettem, mi a fene szüksége van rám, így kérdezősködni kezdtem, ami szintén hibám volt. ahogy az emberek többségének. A kíváncsiság bizonyos fokig nem volt ártalmas, sőt, kellett de egy idő után sok volt, és bajt hozhatott az ember fejére.
Szemöldököm a homlokom közepére siklik, és próbálom kibogozni előre magamban, hogy mi fog ebből a monológból kisülni. De előre félni kezdek tőle, hogy nem olyan, ami tetszeni fog.
-Jól hangzik.-motyogom, amikor még a történet végét nem is tudom, majd tovább hallgatom, és szinte iszom szavait. A fiókból előkerül egy tekercs, és az érdeklődésem még jobban kiéleződik a téma és leendő feladatom iránt.
-Nem tűnik kivitelezhetetlen feladatnak. Szóval Mr. Garner-nek, aztán így vagy úgy, de el kell, hogy lopja tőlem. Értettem. Más óhaj, sóhaj?-veszem el a tekercset, de nem nézek bele, abból a hibámból már tanultam, hogy ha küldönc az ember, nem kérdez, csak teszi, amit kell.
music:House of The Rising Sun|words: 454 | *lekötelezve érzi magát* 38
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 27, 2015 4:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Laura
i'll whisper a secret

-Biztosan hozzászokott már. A talán majdnem mindenre igaz. Egyetlen biztos pillanat sincsen. – kitudja, talán majd holnap meghalok. Az esély rá igaz, hogy igen kevés, de ugyanúgy meg van. Az élet minden másodpercében magában hordozza a halált is, a teremtés az elmúlást, az öröm a bánatot, és mindez fordítva is pont ugyanígy van.
- Ez csakis magán múlik. A hatalomhoz vezető lépcső soha sem akadálymentes. Néha vissza kell lépjünk, hogy… legközelebb több fokot tudjunk megmászni. – a hatalomhoz vezető út rögös, mondhatnám így is. Én is megéltem már ezt, sokszor kellett megalázkodnom a szüleim előtt, de végül is én voltam az, aki életben maradt, nemde? A szüleimet hamis biztonságérzettel mérgeztem hosszú évtizedeken keresztül, majd mikor úgy gondoltam, hogy megérettek az aratásra, működésbe hoztam a tervet, amit addig gondosan építettem fel, összetevőről összetevőre. Ennek köszönhetően pedig most itt vagyok. A módszerekről mindig lehet vitatkozni, de egy dolgot nem lehet kétségbe vonni. Ha eredményesek.
- Ahogy mondja. A halál sajnos minden nagy ember sikerének egyik legfőbb összetevője. – mondhatnám, hogy a hatalom ezzel jár, és igaz is lenne, legalábbis részben. Valami mindig elpusztul, ha valaki nagyra vágyik. Ha nem is egy ember hal meg, de a lelke igen. Minden, amit addigi élete alatt felépített, pillanatok alatt dőlhet össze.
- A hibáink beismerése az első lépés a naggyá válás útján, Ms. Doyle. Aki tisztában van a hibáival, ki is tudja őket javítani. – de aki megtagadja, aki nem képes felfogni, hogy a hiba mindenben és mindenkiben ott van… előbb ítéli magát pusztulásra, semmint ez eljutna a tudatáig. A hibáink felismerése erősebbé tesz minket, ez tény.
- Lényegében tényleg az vagyok.  – bólintok egyet mosolyogva. Az eddigi évszázadok is híven tükrözik ezt, amiket eddig leéltem. Ha nem is sebezhetetlen, de igen nehezen vagyok megölhető, keveseknek is sikerült egyáltalán a gondolatot az elméleti síkon kívül sikerre vinni. Hogy ez engem, vagy őket dicsér az… teljesen felesleges jelen pillanatban. – Elkövettem azt a hibát egyszer, hogy törődtem. És most akit felneveltem, tanítottam, ellenem fordult. – nem tud ugyan olyat, ami komolyabb veszélyt jelenthetne rám nézve, de a húgom hol tartózkodásáról tud, márpedig nem szeretném, ha bárki is előttem találná őt meg. – Egy vámpír, könnyen megölné. De nem szeretném, ha maga tenné meg. Azt szeretném, ha… ezt itt… - az egyik fiókból elővett pergamentekercset felmutatom. - … hagyná, hogy ellopja magától. Mondja meg, hogy ezt itt továbbítania kell Mr. Garner-nek, aztán hagyja, hogy ellopja magától. A következő felvonás csak azután kezdődik. – fejezem be a mondandóm mosolyogva. Nem csak őt szeretném megölni. Mindenkit, aki azt hiszi, hogy hagyom, hogy ellenem forduljanak.

Game of Thrones || Szuper lett  40    || előzmény  || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 26, 2015 5:50 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
all these sorrows I have seen...they lead me to believe
-Talán...ez aztán az életbiztosítás.-mosolyodom el. A talán szó olyan volt számomra, mint az izé. Használtuk, de épp annyiira volt biztató a jelenléte, mint amennyire ellenszenves, ez a sem igen, sem nemérzés pedig nem tartozott a kedvenceim közé. Én nem akartam megérni, vagyis nem mindegy, milyen árakat kellett ehhez fizetni, hogy addig élhessek. Már, ha az az annyira távoli jövőben következne be, s nem valamikor mostanság.
Szavaira bólintok, és hajamba túrok, ami izzadtságtól nedvesen tapad homlokomba.
-Ezzel nem tudok vitatkozni. És remélem én a káosz nyerő oldalán fogok állni. Ha nem, biztos jó az ibolyát alulról szagolni.-fintorodom el, eszem ágában sincs mássá válni, tetszik ez az ember lét, de ki tudja, mit hozhat még a jövő. És félek képes lennék bizonyos áldozatokra az ügy érdekében.
A meglehetősen meredek hasonlatom mögé látott, nem meglepő, okos, és bölcs embernek...vagyis vámpírnak tűnt. Tényleg lenne különbség? Ha azt nézzük, a hosszú életnek vannak előnyei, és ők is azért ölnek, hogy en haljanak meg, akár az emberek. Jesszus Laura, térj észhez! Magamban pofon csapom magam, mielőtt meggondolatlan véleményre terelném a gondolataim, de sajnos, ami egyszer szöget üt a fejemben, az onnan nem fog eltávozni.
-Ezért megéri az ilyeneket is eltaposni, mielőtt elszaporodnának.-célzok, hogy bárkivel szemben, aki ilyen gyanúba keveredik, szíves örömest végzek. Ennyire eltűnt belőlem az a lány, aki voltam. Rövid idő alatt lettem olyan, mint egy pióca, vagy mint egy lesből támadó párduc. Nem kérdez, csak gyilkol, mert az a dolga. Furcsa, mire képes az idő. Nem értettem, miért pont engem szúrt ki magának, hisz a korom és a tény, hogy nő vagyok, kizáró ok lehetett, most mégis itt voltam, és nem egy sírban, vagy a világ másik végén.
-Hah... És nem én mondtam.-mosolyodom a férfira, sokat mondóan, és bár vámpír, ismét látom benne azt, amit valahogy másokban nem, és ez valamilyen szinten megrémiszt. Jó véleményen vagyok olyanról, akit ha nem fizetne, talán megkaróznék. Normális ez?
Ezzel is egyet értettem, de ő nem annyira tartozott a védtelennek nevezhető emberek közé.
-Maga lényegében sebezhetetlen.-reagálok azonnal, majd tovább figyelem szavait. Felszalad a szemöldököm a homlokom közepére és érthető okokból a kíváncsiságom még tovább erősödik.-Kém lennék? Bízik a megfigyelőképességemben és a jó szimatomban? Valaki, tehát egy ember. Esetleg róla, már ha csak a gyanúja igaz is, van valami, amit tudnom kellene? Mielőtt baltás gyilkos lenne, és nem jönnék ide vissza.-érdeklődöm, mielőtt meglepetés érhetne, és remélem nem csak a puszta gyanújára megyünk oda, hanem valóságos lesz az a valaki, akiről szó esett.
music:House of The Rising Sun|words: 401 | *lekötelezve érzi magát* 38
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 23, 2015 6:53 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Laura
i'll whisper a secret

- Nos, ami azt illeti igen, tudok. Talán valahogy el is tudja érni, hogy ön is megérje azt. – mert nem hinném, hogy vámpír lenne, sem boszorkány, ő vadász, ember, az élete tehát mondhatni véges, bár nem egy olyan vadász láttam már, aki évszázadokat élt egy boszorkánynak köszönhetően. Kár, hogy aztán összehozta a sors velem. Amit a mágiával adnak, azt vissza is lehet venni, ez az egyetlen hátulütője a dolognak. ] – Tudja, az ember végső soron nem más, mint állat. Legyen vámpír, vérfarkas, boszorkány… mindegy, az emberségünk egy része megmarad, a káoszt pedig hiába várja valaki, végül mindig egy vezetőt keres. Vagy ő maga lép elő annak. És mint azt biztos tudja, a káoszból sok mindent lehet nyerni. – én így is csak a hatalmamat erősíteném meg, több embert szereznék, többeknek múlna a túlélése rajtam, és igaza van abban, hogy egy idő után nem lesz már mivel táplálkoznia egyeseknek, épp ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk mérsékelni a szomjunkat. Képzeljen el egy olyan világot, ahol az ember békésen élhet, nem tartva attól, hogy mikor támadnak rájuk a magunkfajták, cserébe pedig csak a vérüket kell adni. Nem olyan nagy ár ez az életért, egyik oldalról sem nézve. Azonban ez az idő még messze van, de készülni már most kell rá.
- Ez megnyugtató. Nincs rosszabb egy sáskánál. Egy olyannál, aki valamilyen szintű kárt még okozni is tudna. – mosolygok rá. Ezt nyugodtan veheti bóknak. Tönkretenni ugyan nem tudna, ahhoz minimum évszázadok kellenének, és előnyben vagyok köszönhetően a koromnak. De épp ezért az ilyen ember, mint én, pont a hozzá hasonlókat keresik. Szükségem van azokra, akik tettre készek és megfelelően motiváltak. Nem szeretem a nyers erőt, többre tartom az észt, pont ezért választottam őt is. Nem egy agyatlan bábot szeretnék, akinek részletesen kell elmagyaráznom mindent. Olyan valakire van szükségem, akinek ennek pontosan az ellenkezője. Egyszóval: Erős.
- Ahogy mondja. Túlságosan is emberi. – rázom meg a fejemet egy nagyot sóhajtva. Soha nem szabadulhatunk meg ettől. Mind emberek voltunk,vagyunk, és leszünk, és ennek el kell viselnünk a hátul ütőit. A remény sajnos olyan dolog, ami ellen nem lehet tenni. Egy parazita. A legreménytelenebb szívben is felüti a fejét és reményre csábítja az embert.
- Lehet bármilyen erős az ember, nem szabad azt hinnie, hogy sebezhetetlen. – de ettől függetlenül persze nem hinném, hogy nagy kárt tudna nekem okozni az üzlettársam. Mondhatni még új, csak pár száz éves és nem is olyan rég kezdett el ténykedni az én köreimben. – Szeretném, ha ön lenne a… szemem. Van ott valami, vagy inkább valaki, aki jobban érdekel, mint az, amit mondani akar az üzletfelem. – nem arról van szó, hogy veszélyt jelent rám, egyszerűen csak nem akarom, hogy mindaz, amit tanítottam más kezeibe jusson. Az én módszeremnek nálam a helye, és igen nagy fájdalmat okoz az, hogy elárulnak. Én karoltam fel és tettem valakivé, és ez a hála? Most megismerheti majd az enyémet.
Game of Thrones || Szuper lett  40    || előzmény  || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 23, 2015 4:14 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
all these sorrows I have seen...they lead me to believe
Értette, hogy mire céloztam, mégis olyan beletörődéssel vallotta meg véleményét, mintha ő nem lenne ennek az egésznek tagja. Mintha őt nem fenyegetné az ég adta egy világon semmi, mintha ő levegőt ennek, nem pedig vért. ezt nem tudtam hová tenni, de igyekeztem elfogadni és felfogni, vajon ez mire mehet ki. Neki ebből az egészből mi haszna lenne. Ennyire nem érdekli már az élete? Akkor nem tartana bérenceket, akik megölhetnek másokat, hogy az ő keze tiszta maradhasson. Több legyet üt le egyszerre ezzel a módszerrel, aminek már én is részesévé lettem.
-Valóban. De elfogy minden, és nincs mit enni, az erős is éhes lesz egy idő után. Hacsak nem megyünk vissza a kőkorba és nevelünk bambit azért, hogy a vérét beosztva túléljünk. Vagy tartunk hét lakat alatt egy atombunkerben egy embert, akinek a vérét havonta épp annyira csapoljuk le, hogy ne haljon bele. Ilyesmik lennének a túlélési módszerei, vagy tud jobb megoldást?-érdeklődöm, hisz érdekel, nem is kicsit, hogy mi a fene a véleménye erről, hisz tetszik vagy sem, ez az idő is eljöhet, de szeretném, ha nem én lennék az, akit bezárva tartanak, csak azért, mert van ösztönös erőm az életben maradásért.
Élni akartam vele, de tartottam én ettől a remek ajánlattól. Mégis csak arra vadásztam, aki ő is volt. Ez elvi kérdés volt, amit igyekeztem mindig megtartani, most viszont hirtelen nem érdekeltek az elvek, és valami megfogott ebben a meglehetősen érdekes férfiban. A gondolkodása, a véleménye, vagy a személyisége... magam sem tudom.
-Nyugodjon meg, tündéri harkályból nem fogok sáskává változni.-meglehetősen érdekes hasonlatot hoztam arra, hogy hogy állok a munkára, de jobb nem jutott eszembe, a kissé kényelmetlen helyzetem után. Még a meggyógyított csontjaim után is éreztem a testemen itt-ott némi szúrást, ami nem esett annyira jól, és próbáltam lenyelni a lehetetlennek tűnő sajgások elmúlását.
-Remélni emberi dolog.-dünnyögöm, kicsit visszavágva a szép húzásokért, amiket tett velem, szavak formájában, mivel máshogy nem áll módomban most cselekedni ellene. Én viszont nem reménykedtem benne, hogy olyan dolgom nem lesz, amit eddig ne tettem volna meg. Minden gyilkosságban van hasonlóság, a kérdés, az eltérés az okokban keresendő, a kivitelezésben. Én viszont a változatosság híve voltam, ezt igyekeztem betartani, és minden tudásom bevetni, újakat szerezni. Ez is olyan volt, mint a tanulás, csak itt azt tanultam meg, sajátítottam el, hogy éljek túl legkönnyebben.
Valahogy éreztem, hogy nem egy száz éves friss husi lesz, de azért szíven ütött ez a kor, és megfordult egy percre a fejemben, hogy mi mindent élhetett már át, amiről más még csak álmodni se mert, vagy könyveket forgatva ismerhetett meg.
-Maga részben warlock. Ne sértődjön meg, ha érdeklődöm, de mi a fenéért kell egy ilyen idős warlocknak védelem, aki mellékesen vámpír is? Csak nem fél, hogy kijött a gyakorlatból?-vonom meg pimaszul szemöldököm. Kétlem, hogy csak a védelemre kellenék, de ha már rébuszokban beszélünk, akkor beszéljünk azokban. Csak kiderül, mi velem a célja. Hisz többek között a védelme miatt leszek ott. És ami nem a többek között van, azzal mi van? Engem pont az érdekel, és mindig is az érdekelt, amit homály fedett.
music:Cut The Cord|words: 500 | *lekötelezve érzi magát* 38
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 20, 2015 5:00 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Laura
i'll whisper a secret

- Kár, hogy nem jutunk dűlőre. – mosolyodom el néhány pillanatra. Sajnos emberi mivoltunkból adódóan utáljuk azt, ha nem értenek velünk egyet, próbáljuk véleményünket valamilyen formában, akarva-akaratlanul, de ráerőltetni a másikra, és végül ez két ember kapcsolatára mindig rányomja a bélyegét. Azonban ezt is kilehet küszöbölni, ha az ember elég leleményes, úgy mindent meglehet oldani.
- Nos, a kihalásunk elkerülhetetlen. Abban az esetben, ha nem maradnak emberek, vámpír vámpírnak ellensége lesz, a többi fajjal együttvéve persze. Elmosódnak a határok, a barátokból ellenségek lesznek, az élet pedig nem jog, hanem kiváltság lesz. Amit természetesen csak az erős tarthat meg. – nem érdekel különösebb módon az, hogy mi lesz az emberiséggel, kilencszáz éve élek túl, úgy gondolom, hogy pár évezredet még gond nélkül megélhetek. Több, mint erősnek tartom magamat, hogy ezt meg is tegyem. Nem csak az idő és a történelem, de az emberek is engem igazolnak. Elvégre még mindig itt vagyok, nemde?
- Nincs kétségem, hogy sikerülni fog. Tálcán kínálom önnek a lehetőséget és a tudást, az már csakis magán áll, hogy él ezzel, vagy sem. – én természetesen annak örülnék a legjobban, ha élne, de ez már csakis rajta múlik, azt kezd az életével, amit csak tud. Az élete még jog elvégre, nem pedig kiváltság.
- Úgy csinálja, ahogy akarja. Amíg nem okoz több kárt, mint hasznot. – ez az utolsó, amiben kiegyezek, de nyilvánvalóan egyetért velem. Szabadkezet adok neki a feladatai kivitelezésében, de nem akarom, hogy a tettei más téren az én érdekeimet sértsék. Bízok a szakértelmében, és remélhetőleg erre a megelőlegezett bizalomra majd rá is szolgál.
- Sajnálom, de mind csak emberek vagyunk, annak hibáival és erényeivel. A remény egy ilyen dolog. – nézőpont kérdése, hogy erény vagy hátrány, leginkább attól függ, hogy az élet igazol-e minket. A remények képesek ölni. Az embert megölik a remények, amelyben csalódnia kell, tönkreteszik, kisemmizik, és a hiénák elé vetik.
- Magam is úgy vélem. – kevés korombelivel futok össze, de kevés korombelinek volt lehetősége, hogy életben tartsa magát mind a mai napig. Nekem volt, kihasználtam, még ha ezért a tulajdon családomat is kellett kiirtanom. Az utamban álltak, én pedig nem hagyhattam, hogy visszafogjanak. A gyengeségük nem lehetet az én gyengeségem is. – A védelmem. Egy üzlettársamhoz készülök elutazni a napokban, a maga dolga lesz, hogy védjen. Többek között. – mert ha már vendégségbe érkezem, akkor miért is ne használhatnám ki a vendégszeretet, amit kapok? Úgy gondolom, hogy bűn, ha az ember nem használja ki az adódó lehetőségeket.
Game of Thrones || Szuper lett  40    || előzmény  || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 20, 2015 1:09 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
all these sorrows I have seen...they lead me to believe
Nem éreztem magam felszabadultnak, s jelen pillanatban a társasága ezen annyit segített, mintha tüzes vasat tartottam volna a sértetlen bőrömre. Csak ártottam vele, nem használtam, de állítom, őt a legkevésbé sem zavarta ez. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy élvezte.
-Beszélhetünk arról.-bólintok, arcomon átsuhanó gúnyos mosollyal. Tudom, hogy szavaim semmisnek hatnak véleményével szemben.
Szemeim forgatva szorítom össze a fogaim. Nem értem, hogy miért és hogyan lehetséges, hogy lassan több a vámpír a földön, mint az ember. De néha elgondolkodom, ha annyira akarnak mindenkit vámpírrá változtatni, ki a franc fog ott maradni, mint ember, akiből vért szívhatnának, hogy ne aszódjanak össze. Ha eltűnnek az emberek, a "tápláléklánc csúcsi" úgy fognak eltűnni, mint a tócsa egy kiszáradt földön.
-És mi lesz, ha elfogynak az emberek? Erre nem gondolt még?-érdeklődöm, a kérdést, ami fejemben forgolódik hangosan is feltéve neki, nézzük, milyen válasszal rukkol elő.
A kérdésén elgondolkodom, de a válaszra már tudom a választ. Mindig is tudtam, mert láttam nem egy példát, ami nem arról árulkodott, hogy a halhatatlanság kecsegtető jövőképet adhatna. Sőt.
-Nem, de ezt már a kérdés feltevése előtt is tudta. Tetszik vagy sem, nem maga miatt fogok áttérni másik véleményre. amíg nem tud róla meggyőzni, amiben kételkedem.-válaszolok neki, nem túl kedves hangon, bár kételkedem benne, hogy a véleményem valaha megváltozna. Vadásszá váltam, rövid idő alatt, de ez elég volt annyira, hogy elnyomjam néha az előtörni készülő emberi énem.
-Leszek a kéz, de hagyja, hogy úgy csináljam, ahogy én jónak látom. Maga az agy, adja az instrukciót, a feladatot, azokat az eszközöket, amikkel védhetem magam ellenük. De úgy csinálom, ahogy én akarom.-reagálok, és remélem, hogy az alku így is megállja a helyét, és a kapcsolat, amit a munkánk ad. De ha eléggé kölcsönös lesz ez, hasznom lehet belőle.
Valahogy sejtettem, hogy nem azzal fog megbízni, hogy vágjam el a torkát egy ellenségének, legalábbis nem ilyen egyszerűen.
-Remélte is. Abból már kezd kicsit elegem lenni.-rántom meg a vállam.
Kérdésem meglehet, hogy kicsit indiszkrét, de ha már ő olyan jól tisztában van mindennel, ami velem kapcsolatos, legalábbis azzal, hogy ki és mi vagyok. De én egyenlőre azon kívül, hogy a mutáns fajok egyikéből való, nem sok információval rendelkeztem róla.
A kora mégis meglep. Nem éppen fiatal, és nem is éppen találkoztam ilyennel minden nap.
-Szép kor.-jelentem ki, majd a fegyverekre terelem a szót és elmélkedek azon is, hogy vajon hogy szerezhette be őket.Remek. Ebből még lehet hasznom. Mi az első munkám?-érdeklődöm, hangom kicsit kíváncsi, követelőző.
music:Cut The Cord|words: 394 | *lekötelezve érzi magát* 38
 
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 17, 2015 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Laura
i'll whisper a secret

- A pillanatnyi érzések mindig megzavarják a nagy egészet. Olyan ez, mint mikor egy kavicsot ejt a tó vízébe. Most ugyan nem érzi magát felszabadultnak, de… - de amúgy az, az ember akkor szabadul csak fel, ha elveszít mindent, ha nem marad már semmije sem ,amit óvhatna és gondozhatna. Akkor a vadállat kiszabadul a ketrecből.
- Értem, hát… ebben az esetben akkor beszélhetünk céltudatosságról is. – még ha az esetleg ábránd, vagy csak naivitás szintjén van meg, de… az ilyet értékelni kell, és én értékelem is, soha nem voltam az a fajta ember, aki ne értékelte volna az igyekezetet. Amit céltudatosságnak is nevezhetnénk.
- Tudja, átlagosan naponta minimum egy valaki vámpírrá válik, attól független, hogy ez szándékos,vagy épp a véletlen műve. Maga megöl egyet, másnap kettő teremtődik. Ismerős? – mint a hidra, olyan ez. Vágj le egy fejet, és kettő fog a helyére nőni. Nem is értettem éppen ezért, hogy a vadászok miért küzdenek ilyen elkeseredetten. – Arra nem gondolt, hogy talán ez a jövő? A halál váltja meg az embert és teszi aztán halhatatlanná. – hogy aztán előbújjon az igazi ösztönlény,a vadállat az emberből, mert bizony mind azok vagyunk, agresszívak, vérengzőek és végzetesek. Máshoz sem értünk csap a pusztításhoz, talán ideje lenne ebbe beletörődni.
- Ez egyszerű üzlet. Na meg a munkáltató és alkalmazott közti kapcsolat. Tekintsen rá úgy, mint egy…emberre. Én vagyok az agy, ami mindent irányít, ön pedig a kezem. – mondhatnám, hogy ő az eszköz, én pedig aki annak célt ad. Persze közrejátszik a pénz és a többi, de ez csak egy sarkalatos, leegyszerűsített példa volt.
- Remélem is, nem éppen…pitiáner ügyeket kívánok magára bízni. – ezért keresetem a legjobbat, akit találhatok, ugyanis az üzleti birodalmam legmerészebb és legkockázatosabb feladatai különösen jó szakértelmet, na meg persze tehetséget igényelnek, éppen ezért is van rá szükségem. Nem csak az erejére, de az eszére is.
- Egész pontosan kilencszázötven. – válaszolok a kérdésére mosolyogva, ahogy előrébb lépek a fegyverek irányába és végigfutatom rajtuk a tekintetem. – Nem eggyel én magam is öltem a történelem egyes háborúiban. És szeretem, ha az embereimnek a lehető legnagyobb tárház áll rendelkezésre, legyen szó fegyverekről, vagy akármi másról. – mondhatni szeretek az embereim kedvébe járni,ugyanis ha én foglalkozom velük, ők is megteszik, és nem csak a pénzért idővel.

Game of Thrones || Szuper lett  40    || előzmény  || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 17, 2015 11:54 am
Ugrás egy másik oldalra

to Henrik Schiller
all these sorrows I have seen...they lead me to believe
Felbuzdulva, a maradék energiám puszta létezésén, bombát robbantottam ellene, szinte szavakkal letámadva, s bár elnézést kellett volna kérnem, nem tettem, inkább figyelmen kívül hagytam azt is, amit nekem intéz. Elég volt a múltamból, az agyaláson, ami minden nap életem ahhoz a részéhez kötött.
Bár igaza volt, azért túlzásnak éreztem azt, hogy el kellett vesztenem mindenkim ahhoz, ami most lettem. De ha onnan nézzük... Ha nem vesztettem volna el azon az éjszakán mindenkit, most talán én is egy lennék azok közül a szerencsétlenek közül, akiket kórházba szállítanak, állattámadás miatt, vagy akiket egyszerűen kihasználnak, hisz tudatlanok.
-Felszabadult...Most igazán felszabadultnak érzem magam.-fordítom át szavait a kellemetlen helyzetre, amiben épp vagyok. Valahogy a felszabadultságot nem tartom egyenlőnek azzal, hogy ki vagyok feszítve, mint egy faliszőnyeg, amit ki akarnak porolni. De még így is volt ki miatt aggódnom, többek között Nyx miatt, akit mintha elvesztettem volna, pedig pár napja, még segítettem neki visszamenni oda, ahol menedéket talált.
-Nem csak célom, meg is fogom.-adom tudtára, hogy a céljaim eléréséért bármire kész vagyok, és nevezhetjük céltudatosságnak, ha a bosszúm egyik felét szeretném hamarosan lezártnak tekinteni.
Szavait igyekszem figyelmen kívül hagyni, nem megérteni őket, nem felfogni, de hangja úgy kúszik be fülemen, mintha megbabonázna vele, s meg akarna változtatni. Hát, ahhoz még nem kelt fel elég korán.
-Hasznom lesz belőle, ha meghal. Elhiheti. Pillanatnyi elégedettségen kívül az is, hogy egyel kevesebb vámpír fog a földön rohangálva kinyírni mindenkit, pusztán a fékezhetetlen szomjúsága miatt, kikapcsolt érzelmekkel. Így könnyű élni. Nem törődni senkivel, semmivel. De meglátjuk, mit kezd vele, ha az utolsó kenetét is feladja neki valaki.-vázolom fel a gondolatom a témával kapcsolatban. Nem hiszem, hogy lenne, aki megsiratná, ha pedig mégis. Nos, akkor legalább az is át fogja érezni azt, amit én éreztem anno. A végeláthatatlan gyászt, sajnálatot.
Bármi is volt a célja velem, azt akartam, hogy mindent ő adjon meg a sikerhez. Hogy ne a saját káromon, a sajt készletemből éljek, ami véges, a felszerelésem pedig biztonsági okokból nem egy Hotelben vannak, csak úgy hátrahagyva.
-Örülök, hogy ezen a véleményen van.-reagálok szavaira. Ha pedig szükséges a szolgáltatás, ha fizet érte, hogy neki dolgozzak, a minimum, hogy biztosítja az ehhez szükséges eszközöket. Mégis csak ő a főnök, én pedig az alkalmazott, ezt pedig a mai világban munkakapcsolatnak hívják, feltételek között. Nos, lehet ez az én egyik feltételem, s mivel nem ellenkezik, ahogy látom, neki is megfelel.
-A meglepetésekhez nagyon értek.-mosolyodom el, megvizsgálva az immár sértetlen kezem, kiropogtatva a hátam csontjait, amik a fájdalomtól megrekedtek valamelyik mozdulatsor elvégezte közben. Felállok a székről, és kilépek, ahogy kinyitja előttem az ajtót. Csendesen sétálunk, míg a homályban felmérem a terepet, és a kicsit sem hátborzongató séta végén megérkezünk egy terembe, ahol a falakon, szekrényekben sorakoznak a fegyverek, s a szám szinte tátva marad. Felkapok egy kardot az asztalról, és meglepően könnyűnek tapasztalván, megvizsgálom, hogy pengéje mennyire éles, s ahogy a húsomba mar, apró vércseppet előcsalogatva a bőröm alól, elmosolyodva emelem a megvágott ujjam a számhoz, majd a férfi felé fordulok.
-Maga hány éves, hogy ilyen fegyverei is vannak?-vonom fel kíváncsian a szemöldököm, majd azért hozzáteszem.-És ne mondja, hogy ez csak gyűjtői szenvedély, mert ez az egész hely nem arról árulkodik.-fejtem ki a véleményem a hátborzongató helyről, immár őszintén, szavak, s nem csak gondolatok formájában.
music:Cut The Cord|words: 525| *lekötelezve érzi magát* 38
 
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 15, 2015 6:38 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Laura
i'll whisper a secret

- Kérem, csillapodjon, nem tudhatom, hogy ki az ön nagy ellensége, nemde? – ezért is kérdeztem rá, de akkor így ezzel most már minden világos, értem a motivációját, bár… nem igen tudom őt bíztatni, mert úgy gondolom, hogy ezzel a hozzáállással többet árt magának, mint sem árt az ellenfelének. Aki inkább tűnik ellenségnek. – Tudja, állítólag az ember csak akkor szabad, ha mindent elveszít. Akkor nincs már, ami visszafogja, nincs kinek az érdekeivel törődjön, így felszabadul és azt tesz, amit akar. – az ember ugyanis természetéből adódóan gondoskodik arról akit szeret, de ha elveszít mindent és mindenkit, akkor már nincs kinek az érdekeit a sajátja elé helyezze, igaz? – Innen nézve talán még hálásnak is kéne lennie. Felszabadította önt ez a valaki, megteremtve így a saját végzetét. Amennyiben megtudja ölni ezt az embert. Márpedig felteszem ez a célja, igaz? – teljesen érthető motiváció ez, sok nagy tettet fűtött a történelem során is a bosszú, nem is ez lesz az utolsó. – Érdekes dolog, hogy magát az utálat élteti. Érthető, de… ugyanakkor úgy tartom, hogy ez el is vakítja önt. A bosszú nem az érdekekről szól, hanem egy pillanatnyi elégedettség érzetről. Ha megfogad egy tanácsot: lássa meg mindenben a hasznot, és aszerint cselekedjen. – legyen szó bosszúról, vagy egy életen át tartó gyűlöletről, nem számít, a lényeg, hogy nem élhet az ember úgy, hogy mindig csak a következő másodperc örömét keresi. Nem, az embernek előrelátóbbnak kell lennie, fel kell ismernünk, hogy egy-egy tettünk hány új ajtót nyit meg előttünk, majd arról is döntenünk kell, hogy melyiken kockáztatjuk meg a belépést.
- Ne féljen, sok minden van a kezemben, és úgy gondolom, hogy azoknak hasznát is veheti. Végső esetben pedig… nos, minden megvásárolható. – így tehát azok a bizonyos fegyverek is, de mivel több vadász is áll a szolgálatomba, így mondhatni kész kis raktáram van fegyverek és felszerelések tekintetében. Fontos, hogy megtaláljuk a közös hangot, így keresem az embereimet általában. Legyen bennük hasznom, és nekik is bennem. Ők elvégzik amit kérek, cserébe én gondoskodom róla, hogy életben maradjanak és gondtalanul éljenek. Azonban ez a helyzet kissé más most, rendhagyó, ha szabad így kifejeznem magam.
- Mindig meglehet lepni az embert. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Igaz, hogy elég idős vagyok, de a fiatalság mindig tartogat meglepetéseket, és hát igen rég is voltam már utoljára a kínzókamrába, de felesleges kifogásokat keresni. Meglepett, ez tény. – Kérem, kövessen! – nyitom az ajtót, de persze előre engedem őt és csak utána indulok el. A kastélyom közel sem kicsi, de persze nem is egy labirintus. Nagyjából tíz perc séta után kikötünk a főcsarnokból nyíló rövidebb folyosóra, ahonnét a fegyverterem ajtaja nyílik. – Csakis ön után! – engedem előre mosolyogva. Azt pedig majd később meglátjuk, hogy van-e szüksége valamire, vagy elégedett lesz azzal, ami itt van.
Game of Thrones || Gyenge  27   || előzmény száma || ©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Fegyverterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Seattle-i lakások :: Schiller kastély-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •