Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Beatriz Delevingne

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 15, 2015 11:59 am
Ugrás egy másik oldalra
Beatriz Delevingne

KOR » 200+
FAJ » boszorkány/vámpírboszorkány
PLAY BY » Julianne Hough
STÁTUSZ » szabad
FOGLALKOZÁS » tanárnő, akárcsak én (tantárgy nem megkötött)
VÁRJA » tudtommal csak én várom őt  23
KAPCSOLATUNK » A kapcsolatunk közel azóta egy síkon mozog, amióta először átváltoztam. Ennek már bő harminc éve, és örülök, hogy továbbra is ugyan olyan egyensúlyban képesek vagyunk versengés nélkül élni egymás mellett, mint régen. Egy iskolában tanítunk, de egy ügyön dolgozunk, hisz én vagyok a te kis informátorod, de nem igen sejthetem, hogy a farkas, aki üldöz, megfigyel engem, valójában tőled próbál meg óvni, hisz valahol romlott vagy, és csak a hatalomra vágysz. Nem érted, hogy hogyan vagyok képes túllépni a múltamon, míg téged üldöz, és képtelen vagy az árnyak közül a fényre lépni. Valójában zavar, hogy én felnevelhettem a gyerekem, még ha közben problémáim is voltak, tőled pedig elszakították a tiéd, s mivel menekülnöd kellett, soha többet nem láthattad a lányod. Titkokat tudsz a családomról, tudod jól, hogy sosem lehetek szabad, és mindig lesz aduász a kezedben, hogy magad mellett tarts, ha esetleg ellened fordulnék, de a terveid szunnyadni látszanak, mintha megtaláltad volna a világban azt a valamit, amit mindig is kerestél.
A múltadban sok a sötét folt, a vér, a férjed, a családod vére, mind-mind a te kezeden szárad, mert kontroll híján a világon tudtad csak az erőd határait megtalálni, nem volt senki, aki képes lett volna tanítani. Anyád erejét elvesztette, te pedig amikor ezt megtudtad, ahelyett, hogy segítettél volna rajta, elvetted az életét, remélve, így megnyugvást talál, de azóta is rémálmoktól küzdesz, s keresed, ki törhette ketté azt a rengeteg erőt, ami a családodban élő boszorkányokat összeköthette. Úgy érzed, hogy valaki el akarja és el is fogja venni tőled az erőd, így én vagyok az, akivel kémkedsz, s biztosítod a terepet. Viszont vannak titkok, amik felfedetlenek előtted is, az, hogy mi lakozik benned, hogy valójában az örökös paranoiád és a múltad sötét foltjai szívják el az energiád, s nem is sejted, anyád hasonló romlottsága miatt vesztette el sajátját.
Vissza az elejére Go down
 

Beatriz Delevingne

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Cara Delevingne

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •