Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 
Ebony & Bryan || Brüsszel, 2013.

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 11, 2016 8:43 am
ebony & bryan
There is no such thing as coincidence

[You must be registered and logged in to see this image.]
Még mindig úgy véltem, hogy oda kell figyelnem rá. Az elmúlt pár nap alatt már amúgy is rájöttem, hogy ki az, akire érdemes időt fordítani. Bár tekinthettem volna úgy erre az egészre, hogy a záptojások a tavalyi év során már kiszóródtak, és nem szerettem, ha nekem kellett tizedelnem, de láttam pár olyan tekintetet, akiről nagy jóindulattal sem mondanám, hogy képes ezt végigcsinálni. A túl sok felelősséget kevesen bírják magukon viselni, márpedig a jog erről szól - bármely ágat is választjuk. Minden tollvonásunk egy döntés. Minden szavunk egy álláspont. És amikor ezeket aláírjuk vagy éppen kimondjuk, még nem tudhatjuk, hogy milyen következményeket szabadítunk a saját nyakunkra, ha nincs elég tapasztalatunk. Ha rosszul csináljuk, egyszerűen idő előtt kiégünk, és maradunk az aktatologatásnál valami jogi osztályon, ahol csak azt érzékeljük, hogy ez a mi sorsunk, ennyire vagyunk képesek. Talán csak azért nem szerettem, ha valaki feladja, mert én sem tettem. Nem azért lettem az, aki most vagyok, mert olyan könnyű volt ez a még járatlan út. - Akik az én óráimat választják, általánosságban szeretnének egyszer kikötni egy tárgyalóteremben. Nem aktakukacok akarnak lenni egy neves cégnél. És ebben igazad van. Aki egyszer megállja ott a helyét, már biztos jövője lehet a szakmában. Bár eleve nem választok olyanokat, akikről tudom, hogy nem képesek végigcsinálni - tettem aztán hozzá. Jogos lett volna a kérdés, hogy miért engedek olyat az órára, akiről tudom, hogy soha nem fogja bírni... egyrészt mert már felvette ezt az órát. Másrészt pedig, az ember változik. Az idő hozza magával, és nekik még volt pár szemeszter hátra ahhoz, hogy bebizonyítsák, meg tudják csinálni.
- Gyilkossági ügyek gyakorta, de szülőgyilkosság már kevésbé - helyeseltem némi bólogatás közben. - Minden ügynek megvan a varázsa, nem kell ahhoz extrém körülmény - tettem aztán hozzá. Bár nem gondoltam én nagyszabású sorozatgyilkosokra, hálás voltam azért, hogy pályafutásom során még egyszer sem kellett ilyenben részt vennem. A sorozatgyilkosok amúgy is leginkább a tengerentúliak specialitásaként szolgáltak, itt eléggé foghíjas volt a statisztika arról, valójában hány sorozatgyilkos él közöttünk.
- Tudod, hogy van ez. Attól függ, hová kell leülni arra az egy percre - mosolyodtam el, a hangomban bújkált kis pimaszság, majd magam is felálltam, azt a pár mappát a kezembe fogva, amit az előbb letettem magam mellé. - Köszönöm a kellemes csevejt - mondtam aztán. Valójában megint okosabb lettem, és egyre inkább a fantáziát láttam benne. Ahhoz képest hogy pár napja még csak egy késő diák volt, akire megjegyzést tettem ezzel kapcsolatban, ez nagy fejlődés volt. Bár ezt már akkor is, és a későbbi órákon is bebizonyította. - Holnap az előadáson találkozunk - fejeztem végül be, hisz az órára nézve láttam, hogy ahogy nekem előadásom kezdődik, úgy neki is oda kell érnie hamarosan a soron következő előadóba.

Köszönöm a játékot! :hug:


||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 29, 2016 12:01 pm
Bryan & Ebony
the similarities brings people together

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kíváncsi voltam már, talán túlságosan is, ezért magamban már ostorozni is kezdtem az érdeklődő fejemet, amiért belelendültem a kérdezősködésbe. Egyszerűen nem tehettem róla, kevés hozzá hasonló tanárral találkoztam még. Azt vettem észre rajta, hogy komolyan érdekli a diákok hozzáállása, fejlődése és erre biztosítja is a lehetőséget azoknak, akikben megvan az a bizonyos... plusz? Kitartás? Fogalmam sem volt, minek nevezzem, főleg, hogy nem láttam a mellettem lévő fejébe és nem tudtam, milyen vonalon induljak el annak megfejtésében, mit is lehetne tenni annak érdekében, hogy közelebbről megismerhessem azt a munkásságot, amit ő folytat. Nagyon örültem volna, ha részt vehetek egy igazi, élő ügy tárgyalásában, belemélyedhetnék a részleteibe, aztán egy pillanatra elgondolkoztam azon, mekkora felelősség lenne, amire lehet, hogy még nem igazán vagyok kész... sóhajtottam is a gondolatra, viszont közben szüntelenül hallgattam, amit mondott.
- Ha meg sem próbáljuk, hogy egyáltalán tudunk-e úszni, akkor senki sem várhatja el tőlünk, hogy bajnokok legyünk. - Csúszott ki a számon. Ő nem abba a típusba tartozott, mint a legtöbb tanárunk, akiknek az volt a lényeg, hogy az összes jogszabályt bemagoljuk az első betűtől az utolsóig és egy tévesztés miatt úgy kirúg minket a teremből, hogy utána csak a kulcslyukon leskelődhetünk befelé. Legalábbis eddig így tűnt és az emberekkel kapcsolatos megérzéseim általában nem csaltak. - Szerencsés lehetett a tavalyi gyakornoka, hogy rögtön egy ilyen ügybe ugorhatott bele, bár gondolom, hogy nem fordulnak elő tonnaszámra a tinédzserek által elkövetett szülőgyilkosságok, amelyekbe egy joghallgató belefolyhat. - Halványan elmosolyodtam, pedig nem éppen vicces dologról beszélgettünk, mégsem tudtam megállni, hogy ne görbüljenek felfelé az ajkaim.
A vállamra csúsztattam a táskám pántját, mivel már én is megebédeltem, reméltem, hogy Noémie is visszaért mára rögtönzött randijáról és az elkövetkezendő egy órát nem lett volna kedvem egyedül eltölteni. - Pedig azt hinné az ember, hogy aki tanít és még a tárgyalóteremben is bőven van dolga, az nem unatkozhat és örülhet, ha csak egy percre is le tud ülni. - Néztem rá ismét. Csak nem munkamániás lenne?


:hug: || i want you back || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 25, 2016 4:42 pm
ebony & bryan
There is no such thing as coincidence

[You must be registered and logged in to see this image.]
Némileg félrebillent a fejem, amikor a tavalyi ügyről kérdezett. Amikor feltálaltam előttük a lehetőséget pár héttel ezelőtt, nem azzal kezdtem, hogy felsorakoztattam a tavalyi évben és az előtti években előforduló ügyeket, nyilván okkal. Nincs két egyforma ügy, a megoldás is szerteágazó lehetett minden esetnél, ezért sem akartam befolyásolni az érzéseiket. Most kapnak majd valamit, ami vagy pofon lesz vagy sem, de még egy ugyanilyen még egyszer nem lesz. Két ember talán képes ölni ugyanúgy... de a körülmények mindig mások, és nehéz lenne felszínesen, ugyanolyan módszerekkel vizsgálni minden esetben. - A tavalyi ügy azért volt szokatlan, mert előtte soha nem vontam be diákot gyilkossági perbe - ismertem be csendesen. Az ok egyszerű volt, féltettem őket tőle, mert az ilyesmi alatt könnyű összeroppanni. - Aztán rájöttem, hogy akik már gyakornokként képesek helyt állni egy ilyen éles, terhelő és fájdalmas szituációban, azokból lehet jó szakember. Előtte némileg tartottam attól, hogy olyasmit látnak, amit nem fognak tudni megemészteni, de rájöttem, hogy ezzel csak késleltetem őket abban, hogy felnőjenek ehhez a feladathoz. - Elcsitultam, de még mindig nem feleltem a kérdésére közvetlenül, csak tettem előtte egy kört, mielőtt belekezdtem volna magába a kérdezett történetbe. - Egy fiatal kamaszlány megölte az apját. Vagyis, a feladatunk volt bizonyítani, hogy ez történt, miután a korához képest túl megfontoltan tüntette el a saját nyomait. Végül kiderült, hogy nemcsak ő, hanem a barátja keze is benne volt. Indíték pedig bármilyen meglepő, de a családi vagyon megszerzése volt, amit a lány kapott volna, ha nem derül ki, hogy nem baleset történt. Azóta persze nem a bankjegyeket, hanem a hátralévő napokat számlálgatja - sóhajtottam. Ez viszonylag könnyedebb ügy volt, habár jó ideig maga a lány is tanú volt, csak aztán lett vádlott. Annyira apró részleteken múlhat az igazság. - Szóval egyelőre várom a megfelelő lehetőséget, amivel megbíznak. És aztán eldöntöm, kinek van szüksége egy kis mély vízre. - Volt egy kis szemtelenség a hangomban, pláne hogy vele osztottam meg az elképzeléseimet. Vele, akiről tudtam, hogy képes lenne végigcsinálni, sőt mi több, a csoportja egyik legeszesebb diákja volt, ha nem a legeszesebb. Borotvaéles volt a tudása, a magyarázata és érvelései pedig az esetek nagy részében megállta a helyét. Kevés hozzá hasonlót tanítottam, bár minden évfolyamban akadtak olyanok, mint ők. A szenvedély volt a leggyakorabbi hiánycikk errefelé.
Egy halvány mosoly suhant át az arcomon, bár nem jókedvről tett tanubizonyosságot ez a gesztus a feltevése hallatán. - Most az egyszer tévedsz, még mindig nincs elég dolgom - válaszoltam aztán. Valójában még mindig nem volt annyi dolgom, amennyit szerettem volna magamnak, és habár eleinte törtem magam azon, hogy időben hazaérjek, és csak a családommal törődhessek, de mindig közbeszólt valami, és az otthoni órákat is az íróasztal fölött kellett töltenem, gyakorta telefonnal a kezemben. Rájöttem arra, hogy ha már úgyis munkából áll az életem, legalább ne kellene otthon ülve csinálnom, lenne elég indítékom arra, hogy csak az éjszaka kellős közepén érjek haza, és ne kelljen Irina vádló tekintetével szembesülnöm a vacsoraasztal fölött.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 02, 2016 5:47 pm
Bryan & Ebony
the similarities brings people together

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam. Én még attól is hajlamos voltam félni, aki a megismerkedésünk első percétől kezdve cukorkával kínált és véletlenül sem adott okot arra, hogy rosszat gondoljak róla, nemhogy tőle, akinek megvolt a maga tekintélye. Persze róla még nem hallottam annyira rosszat, hogy legszívesebben elfussak a közeléből vagy be se menjek az órájára. Voltak tanárok, akikről a felettünk járók inkább lebeszéltek minket és öngyilkos küldetésnek titulálták még a szándékot is, miszerint azzal az ördögfajzattal akarunk közösködni az eszméken, róla viszont nem a negatív gondolatok jutottam eszembe, sokkal inkább volt inspiráló, mint lelombozó.
- A tavalyi ügy milyen volt? – Kérdeztem rá rögtön. Azok, akik bekerültek egy-egy tanár mellé hajlamosak lettek az orruk fennhordására és emiatt nem igazán érintkeztek sem a csoporttársaikkal, az alsóbb évesekkel pedig főleg nem, hogy leüljenek melléjük és egy kávé mellett kifejtsék, mégis mit kellett csinálniuk, miről volt szó, hogyan zajlott a folyamat vagy csak arra voltak hajlandóak, hogy dicsekedjenek, ami után mentek a pletykák és a hátuk mögött sugdolózásuk, hogy mekkora arcuk lett hirtelen. Gonosz dolog, de néha túlságosan is jólestek az épület falain belül szállongó pletykák hallgatásai és a kárörvendés vagy kibeszélés. Az emberek lelkének kell az ilyesmi, ez alapvető dolog.
- Egyáltalán nem rabolta az időmet. – Néztem fel rá a padról, amikor felállt. Élveztem a  beszélgetést, ugyan nem számítottam rá, hogy a mai napon ebben is részem lesz, de elkezdtem örülni annak, hogy Noémie lecserélt engem, mint megszokott ebédpartnerét az új fiújára. – Az ebédszünet után sem lesz órám, csak a maga előadása maradt nekem már a mai napra. – Mosolyodtam el. – Bár magának minden bizonnyal több dolga van, mint nekem. – Tettem hozzá. Elszántságra mutatott, hogy az ügyvédként való dolgozás mellett talált időt és energiát arra, hogy még oktasson is. Az én jövőterveim között is szerepelt, hogy sikeressé válok a munkámban és aztán átadom a tudásomat a következő nemzedéknek, ám addig hosszú út volt még előttem. Főleg, hogy jelenleg ameddig elláttam nem volt sok időt felölelő intervallum, leginkább arra koncentráltam, hogy a közelgő vizsgáim sikerüljenek.


:hug: || i want you back || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 16, 2016 7:44 pm
ebony & bryan
There is no such thing as coincidence

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Arra nem foglak kérni, hogy ne félj tőlem, minden okod megvan rá - mosolyodtam el, habár általában bizalomgerjesztő jelenség vagyok, de előfordul az is, hogy én vagyok az, aki megforgatja azt a bizonyos tőrt valaki szívében. Tudtam kegyetlen is lenni, de leginkább csak azokkal szemben, akikből nem néztem ki semmi jót... csak hogy szégyent hozhatnak a saját fejükre, arra pedig sem nekik, sem nekem nincs szükségem. Arról már nem is beszélve, hogy én legalább nem tiportam a sárba azt, akiben nem láttam lehetőséget, ellenben jó pár olyan oktatóval, akik - folyosói tivornyákhoz hasonlóan - nem féltek szétordítani azt, hogy kiben mennyire csalódtak, és hogy többé nem akarják őket az órájukon látni.
Azt nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy megtelt a hangja élettel, abból a szempontból, hogy nem félt kimondani a véleményét. Eddig sem hittem róla, hogy végig csendben tűri, ha teszem azt, olyat hall, amivel nem ért egyet, vagy van rá jobb megoldása. De erről szólt ez az egész. És ha már én is ki tudom hozni ezt belőle, az tényleg jó jel. Kevesek képesek elismerni a tehetséget, én megtettem, ennek ellenére nem lettem az év tanára, de nem is erre a címre pályáztam. Nem akartam a legjobb lenni, a legkegyelmesebbek közé sem soroltam volna magam, inkább... voltam egy árnyalat, valahol a fekete és a hófehér között.
- Még nem döntöttem, hogy ki legyen a gyakornokom az évfolyamból - vontam egyet a vállamon. Láttam esélyt a barátnőjében is, pontosan ezért ültem le ide mellé. Róla faggatózni, habár az inkább némi személyes érzés végett történt, leginkább azért, mert tudtam, hogy a lány gondokkal küzd... vagyis, nincs túl nagy szerencséje jó pár dologgal, és valamiért azt gondoltam, nekem aztán ebbe lenne beleszólásom. - Talán ideje lenne, de egészen addig nem fogom biztosra tudni, míg nem jön az a bizonyos ügy, amihez szükségem lesz arra a gyakornokra - mondtam őszintén. Tavaly sem volt könnyed eset az az apját megölő fiatal lány, de néhány eszes elme tudott hozzászagolni. Akkor jól választottam. Idén is jól akartam, de még nem ismertem ki őket annyira, hogy rámutassak egyikőjükre. - Valószínűleg túl sokáig raboltam az idődet - húztam aztán ki magam, és egy sóhaj kíséretében felálltam.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 25, 2015 4:41 pm
Bryan & Ebony
the similarities brings people together

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az, hogy a padon ülve az egyik tanárommal fogok beszélgetni nem szerepelt a mai terveim között. Sőt, igazából ha Noémie nem éppen a legújabb kiszemeltjével töltött volna az ebédszünetet, akkor most valószínűleg egy asztal mellett beszélgettünk volna arról, hogy melyik nap tervezzük megtépni magunkat amiatt, mert néha túl lusták voltunk és ezért már a nyakunkba szakadtak a tennivalók vagy éppen azért sóhajtoztunk volna, hogy visszamehessünk a nyárba, ahol minden annyira jó volt. Ennek ellenére egyáltalán nem bántam, hogy alkalmam nyílt kicsit többet beszélni egy elméletileg tőlem feljebb valónál attól, hogy mikorra lesz kiírva a vizsga... nem mintha nem éreztem volna zavarban magam, elvégre csak az a személy beszélt hozzám, aki egyébként az előadó kiemelt helyén szokta átadni a tudását nekünk, hallgatóknak. Ilyen közelségben szinte mindig megvolt a hatalommal való problémám.
- Akkor azt hiszem, el kellene kezdenem félni. A csendes gyilkosoknál még az is jobb, hogyha valaki felordítja a folyosót szívrohamot hozva ezzel azokra, akik éppen arra haladnak el és azt az érzést kelti az emberben, hogy csinált valamit, pedig még nem is ismeri az illetőt. - Nem tudom honnan jött ez a fene nagy őszinteségem, nyeltem egyet, miután befejeztem a mondatomat. Talán nem a legjobb ötlet ennyire kendőzetlenül Mr. Foster tudtára adni a gondolataimat, hiába ismerte mindenki Mrs. Henderson-t és a módszereit. És Mr. Fostert tőle is rosszabbnak titulálni biztosan nem volt jó lépés, olyan érzésem támadt, hogy igencsak szép lyukat kezdtem ásni magamnak. Először a késés, most meg ez. És még csak inni sem ittam, hogy ilyeneket beszéltem.
- Ha Noémie-vel közölni szeretné, hogy esélyes a gyakornokságra, akkor ha megfogad egy tanácsot, ne beszéljen majd rébuszokban. Nem bírja, ha valami nem konkrét és hajlamos bármit belelátni a dolgokba. - Ugyan én magam is szívesen elfogadtam volna a lehetőséget, de volt egy olyan érzésem, hogy ez a barátnőm köre lesz. És mondhatni nem is bántam... ráférne már valami, ami jókedvűbbé teszi, míg engem kicsit evett volna az irigység, de ennyit kibírtam volna, ha lett volna valami, ami állandóságot cipelt volna a gondolatai közé. Talán. Nem biztos. A tanárom olyan személy volt, akitől szívesen tanultam volna és lehet, hogy az állandó izgulásomat is segített volna legyőzni a vele való munka, tekintve, mennyire magabiztosnak, rendezettnek és egyenesnek tűnt. Ám azt már nem tudtam, jelenleg mit mondhattam volna.


:hug: || i want you back || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 20, 2015 6:42 pm
ebony & bryan
There is no such thing as coincidence

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vontam egyet a vállamon. Valójában soha nem az volt a célom, hogy tökéletes embereket neveljek, tekintve, hogy tökéletes emberek nem léteznek. Mindannyiunknak megvannak a maga hibái, valamelyek gyengébbé tesznek bennünket, míg mások éppenhogy erősebbé kovácsolják a körülöttünk lévő burkot, és megvédenek minket attól, amitől elvileg félnünk kellene. Sok esetben próbáltam már lebontani azt a bizonyos téglafalat, legtöbbet a diákjaim között találtam, nyilván nem véletlenül. Ott, ahol az érvelésen múlik minden és azon, hogy milyen érzéseket tudsz rátuszkolni a másik félre, nem fér el egy szerény jellem. Ide hang kell, erő és egy nagyon minimális fal, amely nem takarja el előlünk a kilátást. Minden más felesleges.
Tartottam a szemkontaktust vele egy darabig, majd egy kis sóhajt követve szólaltam meg ismét. - Talán unalmas. De a jó ember holtáig tanul. - Ezt a filozófiát én magam is követtem, tekintve, hogy jó pár dolgot már én sem úgy csináltam, mint régebben. Változtak a nézeteim, az, ahogyan bántam az emberekkel. És erre egyetlen eset döbbentett rá. A húgom esete. Ő volt az, aki meghatározta a pályafutásomat az elmúlt pár évben, és tudtam jól, hogy az okosabbak nem felejtették el ezt az apró információt az életrajzomból. Éreztem már magamon megvető pillantást, rosszalló fejcsóválást, valószínűleg mindenki szemében támadnivaló ügyvéddé váltam, amiért rács mögé juttattam azt, akihez a vérem köt. De igazából ez az egész nem ennyiről szólt. Félre kellett tennem minden érzésemet, csak hogy ki tudjak állni oda, és el tudjak ítéltetni egy nőt, aki amellett, hogy a testvérem, egy hidegvérű gyilkos is. És az embereknek ezt kellett volna látniuk, nem pedig azt, hogy mi fűz hozzá Liana-hoz és mi nem. Legalább adtam okot arra, hogy legyen min csamcsogniuk, elvégre itt sokan máshoz nem is nagyon értenek.
- Valójában kevesekben van meg az a bizonyos töltet, ami jó szakemberré teszi a jogászokat - néztem körbe, de momentán szerencsére nem láttam sok olyat, akiről véleményt tudtam volna alkotni. Az arcokat talán felismertem, de egyikük sem maradt meg annyira, hogy nevet is társítsak hozzájuk. Talán ez már baj... de inkább egy jel. Eddig még nem keltették fel annyira a figyelmemet, hogy törődjek velük. - A kedves talán nem a megfelelő kifejezés arra, amiről valójában beszélünk - mosolyodtam el. - Azoktól várom a legtöbbet, akiben lehetőséget látok - fűztem még hozzá. Lényegében erről volt szó. Elvégre beszélhettünk volna bármeddig, nem hittem volna el neki azt, hogy érdemes foglalkozni azzal, aki valójában nem is akar itt lenni. Az én dolgom nem az, hogy ráerőszakoljak valamit. Azt a középiskolában már megtették a tanárok matematika órán. - De sokakkal ellentétben inkább vagyok csendes gyilkos, mintsem harsogó bányarém a folyosón - forgattam meg a szemem, bár ezt már nem úgy tettem, hogy közben a szemébe néztem. Nyilván nem kellett neki bemutatni azt a nőszemélyt, aki már akkor is itt tanított, mikor én voltam ifjú nebuló.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 11, 2015 9:28 pm
Bryan & Ebony
the similarities brings people together

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem kellett volna túlságosan meglepődnöm, hiszen mint az természetes, ő is emberből való volt, miért ne érdeklődhetne azok iránt, akikkel naponta találkozott? Ettől függetlenül különlegesnek számított a gesztusa, akárhogy gondolkoztam, senki sem jutott eszembe, aki az itt töltött tanulóidő alatt egyszer is odajött volna hozzám és megkérdeztem volna, hogy vagyok vagy azt, hogy a barátnőmmel mi a helyzet, mert néha furán viselkedik. Inkább a kávéba kortyolva pillantottam rá a pohár pereme felett és hallgattam a magyarázatát, közben nem intettem le, amikor szabadkozni kezdett a faggatózása miatt. Számomra is új volt a helyzet és egyre inkább kezdtem feloldódni, már nem volt görcs a gyomromban attól, hogy leült mellém és megszólított, beszélni kezdett.
- Mások örülnének, ha a gyerekeik normálisak lennének. – Felvontam a szemöldökeimet. Istenem, hányszor hallgattam végig anyámat és apámat a vasárnapi ebédnél, hogy az unokatestvérem, a szomszéd kamasz, az utca végében lakó óvodás vagy a legjobb barátaik megrögzött agglegény-szindrómában szenvedő fia mennyire problémás és milyen őrültségeket csinálnak, mennyire elviselhetetlenek, ezeket a történeteket hallva pedig mindig eszembe jut, vajon rólam milyen véleménnyel lehetnek, mit mondhatnak, ki forgathatja rám a szemét a krumplipüré felett. Azt hiszem, túl sokat foglalkoztam mások véleményével, azokkal is, akiket még véletlenül sem ismertem annyira, hogy számítson a szavuk, de nem tudtam annyira figyelmen kívül hagyni őket, hogy csak legyintsek és azt mondjam, kit érdekel, mit gondolnak.
Aztán rájöttem, hogy a saját gondolataim most másodlagosak voltak. Rá figyeltem, megmosolyogtatott, hogy többet látott a hivatásában, mint a kollégái. Nem lehetne kérvényezni, hogy az ő eszmefuttatásának alapja felvételi követelmény legyen? Hirtelen arra lettem kíváncsi, vajon mindig ilyen vagy éppen jó napja van és azért viselkedik normálisan? Ki tudja, majd a vizsgákon biztosan megmutatkozik a szörnyűbbik énje.
- Nincs semmi, amit folytathatnék. – Mondtam komolyan, már nem csak a fejemmel, hanem teljes testtel is felé fordulva. – Szerintem én vagyok egy a kevés olyan csoporttársam közül, aki nem konkrét stratégiával ülnek be az órákra és nincsen előre ötféle tervük, amivel felhívhatnák magukra a figyelmet. Kezdem azt hinni, hogy unalmas, ha valaki csak azért van itt, mert egyszerűen érdekli az, amit tanítanak. –Hogy miért mondtam el ezt neki, halványlila fogalmam sem volt róla. Pont egy tanáromnak öntöm ki a szívemet ebben a témában? Kissé idétlennek éreztem magam, főleg, hogy ismét elérte, hogy meglepődjek. Tényleg nem sok előadó ajánlotta fel eddig a barátságát… elég abszurdnak tűnt a helyzet, de túl őszintének tűnt ahhoz, hogy felmerüljön bennem a nevetés lehetősége.
- Szóval csak azokkal ennyire kedves, akikben lehetőséget lát? Ezt vegyem jó előjelnek? – Kérdeztem. Nem hittem abban, hogy kettőnk között akármikor is barátság köttethetett volna, de a feltételezés felettébb szórakoztató volt. Előtte megpróbáltam eltitkolni a hitetlenségemet, mivel túlságosan szimpatikus volt a hozzáállása. Lehet, hogy megvan az év tanára díj nyertese.


:hug: || i want you back || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 08, 2015 12:34 pm
ebony & bryan
There is no such thing as coincidence

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nos... akkor hiba csúszott az információs központomba - sóhajtottam fel, mikor felvilágosított arról, hogy már nem kezdők az egyetemen. Valószínűleg ez az apró részlet elveszett valahol az információk tömkelegében, mikor megkaptam ezt az évfolyamot néhány hete, bár a tényeken nem változtat. Maximum annyin, hogy ezek után már lehet némileg több az elvárásom feléjük. Ami lényegében ezúttal sem tartalmazott a sorok között fejvesztést, vagy olyat, amit eddig ne tapasztaltak volna meg. Távol áll tőlem az, hogy szelíd legyek az iskola falain belül, de néhány más tanárhoz képest engem kezesbáránynak tekinthetnek. Nem feltétlenül kell egy tanárnak veszedelmes ragadozónak, önző zsarnoknak lennie ahhoz, hogy észt és tudást verjen egy-egy nebuló tudásra szomjazó fejébe, inkább arra kellene törekedniük, hogy egyensúlyt találjanak zsarnok és szelíd kedvenc között. És azt hiszem, tökéletesen megtaláltam azt, ami jó szakemberré tesz, mindennemű túlzás nélkül. Vannak elvárásaim, amelyek elég magasra teszik a lécet, ám mindeközben nem célom eltiporni egyetlen diákot sem, csak hogy tudják, "hol is a helyük".
Érdeklődve hallgattam, néha belekortyolva az amúgy már teljesen kihűlt kávéba, erősen elgondolkodva azon, hogy néha fel kellene hagynom a napközbeni zombiléttel, és egy ebéd sem lenne hátrány, de lefoglalt az, hogy intenzív gondolatokat indított el bennem Ebony mondanivalója a barátnőjéről. Nem szokásom így kiismerni a diákjaimat, némelyiküket nem is tudnám név szerint megnevezni, tekintvén, hogy amint távoznak innét, nem hallok róluk többet, de azok, akikhez több reményt fűzök, mondhatni, jobban is érdekelnek. És néha nem kell ahhoz sokat beszélniük, hogy kiderüljön, az életükben nincs meg az a bizonyos stabilitás, ami például az én egész fiatalkoromra jellemző volt.
- Furcsa személyiség? Szép megfogalmazás - mosolyodtam el egy kisebb sóhaj közben, de a hangomban nem kapott helyet semmi bántó szándék, éppen ellenkezőleg. Ahogyan beszélt arról a lányról, világossá vált, hogy az ellentétek tökéletes vonzásában élünk nap mint nap, és ők az élő példái annak, hogy ez tényleg működik. Nem ismertem egyiküket sem, csupán a gondolataik alapján állítottam fel róluk egy kezdetleges képet, de már azok alapján kiderült számomra, hogy mindketten különbözőek, mégis talán pontosan emiatt alakult ki szoros barátság közöttük. Bár ezt nem az én tisztem eldönteni. Lényegében ahhoz sincsen közöm, amit kérdeztem.
- Sajnálom, nem kellene faggatóznom - húztam el a számat egy apró sóhaj következtében, mikor rákérdezett arra, miért is érdeklődöm eziránt. - Van bennem hajlam, hogy foglalkozzam a diákjaimmal - mondtam, remélve, hogy nem kezdődnek őrült pletykák arról, vajon ezalatt mit is értettem. Nem többet, mint amit a szavaim valójában jelentettek. - Talán ahhoz van köze, hogy én is apa vagyok... kétszeresen is, de ők annyira... szóval normálisak - jött ki belőlem zavarodott nevetés. - Úgy értem, nincs velük probléma, sosem okoztak fejfájást, és közben nap mint nap látok olyanokat a főiskolán, akik ugyan már felnőttek, de nem rendelkeznek azzal, amire valójában szükségük lenne - billent oldalra a fejem. Kimondhattam volna, hogy teljesen feleslegesnek éreztem magam a saját gyerekeim nevelésében, ezáltal másokéba vetettem magam bele, de már ez is több, mint az, hogy nemtörődöm módon porig tiporjam őket még tovább. - Sokan úgy gondolják, hogy egy tanár csak úgy van. Hogy átadjon valamit, amit ő már egyszer megtanult, és megspékelje a saját tapasztalataival. Azt gondolom, én ezt ezer százalékosan teljesítem. De ez nem elég. Azokra nem fecsérelek időt, akikről tudom, hogy most láttam őket utoljára. De azok, akik hivatásként tekintetenek erre, azokkal szeretek barátságot kötni. Hiszen én csak... pár évig vagyok az életükben tanár, utána még bármi lehetek - vontam a vállamon ismét egyet, de a mosolyom nem szünetelt, habár időközben már elfordítottam az arcáról a tekintetem. - És van egy olyan megérzésem, hogy ha folytatod azt az óráimon, amit eddig tanúsítottál, mi még jó barátok is lehetünk - mondtam teljesen őszintén.  - Szokatlan, hiszen emlékszem, mikor én magam voltam főiskolás, egyetlen tanár sem jött oda hozzám, és mondta azt, hogy legyünk barátok. De amit mi látunk napról napra, ott nincsenek barátságok. - Újabb sóhaj.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 31, 2015 12:04 pm
Bryan & Ebony
the similarities brings people together

[You must be registered and logged in to see this image.]
Széles mosolyra húzódtak az ajkaim és belekortyoltam az ajándékként járó kávéba. Ma még nem is ittam koffeint, pedig a reggelimet általában egy csésze kávé kíséretében szoktam elfogyasztani, ám volt, amikor már ránézni is undorító volt a kávéra. A mai reggelem is ilyen volt, nem lehetett tudni, mikor milyen kedvvel ébredek majd fel és mit szeretnék enni, inni, olvasni, csinálni a készülődés mellett, ami nekem sosem tudott csak abból állni, hogy egyszerre egy dolgot csináljak, mindig kellett egy másodlagos tevékenység. Reggeli közben általában az e-mailjeimet futottam át, ha olyanom volt, hogy a hajammal kicsit többet törődtem, akkor is bekapcsoltam a tévét, hogy ne legyen csend, bár ha Noémie szokása szerint még javában aludt, amikor én már járkáltam a szobában, megpróbáltam visszafogni magam. Panaszkodni eddig nem panaszkodott, hogy túl hangos lennék.
- Most épp nem vagyok leszokóban, viszont vannak időszakok, amikor nem érdemes kávét hozni a közelembe. De lehet, hogy most megmentett attól, hogy a következő előadáson leragadjon a szemem. – Vallottam be őszintén. Bólintottam, ahogy rákérdezett szabad-e a mellettem lévő hely és miközben ő leült, a táskámba mélyesztettem az ölemben heverő könyvet és a telefonomat is, amin eddig az időt ellenőriztem. Elvégre is, mire való a karomon fityegő óra, mint arra, hogy néha rá is ránézzek?
A kávéspoharat szerencsére nem járta át annyira a folyadék melege, hogy lesüsse a bőrt az ujjaimról, átfonva rajta a kezeimet emeltem ismét a számhoz. Az, hogy kissé furán éreztem magam, amiért éppen egy tanárommal beszélgettem annak ellenére, hogy nem lett volna muszáj kezdett elszállni, hiszen megszólalt, így volt mire figyelnem, nem azon kellett töprengenem, vajon mit mondhatnék. Felé fordultam, a számat összepréselve szerettem volna elfojtani egy kacajt, ami szívesen felcsendült volna, ha engedem.
- Lehet, hogy azért nem ismer minket, mint friss gólyákat, mert mi másodévesek vagyunk. – Jelentettem ki végül. Nem hittem, hogy feltétlenül az ő hibája lett volna, hogy nem tudja minden egyes diákja életrajzát és hovatartozását, elvégre én sem ismertem az összes diáktársamat, egyszerűen képtelenség lett volna mindenkiről ránézésre megállapítani, hogy melyik órán találkoztam vele és vajon hanyadéves, alattam vagy felettem jár, egyáltalán nem csak egy olyan órán láttam-e, ahol több szakot is egybetömörítenek, mert így könnyebb leadni a tárgyat a tanárnak is? Túl sokan voltunk itt.
Azt viszont nem hittem volna, hogy az általa felhozott témáról fogok beszélgetni akárkivel is, nemhogy vele. Szóval… ennyire figyelne ránk vagy legalábbis ha más nem azokra, akik valamilyen oknál fogva felkeltették az érdeklődését. Noémie egyébként is olyan típusú lány volt, aki mellett nehézséget jelentett szó nélkül elmenni, a mellette töltött idő alatt volt esélyem megtapasztalni a hatást, amit én csak Pond-effektusnak hívtam magunk között.
- Noémie egy… - Megköszörültem a torkomat, de eszem ágában sem volt ezt a rosszindulatom jeleként tenni, csupán nem tudtam, hogyan kezdjek bele a mondandómba. Ami azt illeti, eléggé meglepett, hogy burkoltan arról érdeklődött, mi is van a barátnőmmel, hiszen… mégis miért érdekelné? Itt nem sok személyt szokott meghatni a másik állapota, olyannal pedig még nem is találkoztam, hogy egy tanár tanúsított volna ilyesfajta érdeklődést egy tanítványa iránt. Csak nem emberi szív dobog Foster tanár úrban? – Ő egy nagyon érdekes személyiség. Imádja a maga óráit. Azt hiszem, elárulhatom, hogy eleinte nem volt nagyon odáig az ötlet iránt, hogy jelentkezzen Önhöz gyakornoknak, aztán nem kellett neki egy hét sem, hogy megforduljon vele a világ és azt mondja, milyen jó lenne tapasztalatot szerezni. – Elképzelésem sem volt, milyen kifejezés ülhetett ki az arcomra, ám reméltem, hogy azt tükrözte, amit éreztem: azt, hogy igazából nála ezek a pálfordulások megszokottak voltak, viszont most komolyabb elköteleződést láttam rajta, mint eddig bármi más iránt. És ennek a miértjét nem értettem leginkább. – Persze ezzel még véletlenül sem szeretnék burkoltan arra utalni, hogyha ő megfelelne, akkor lehet, hogy jó lenne maga mellé gyakornoknak. – Apró, szinte cinkos mosoly bújt meg a szám sarkában, mielőtt újabb kortyot ittam volna a kávéból. Ha úgy hozta volna a helyzet, egyetlen másodperc sem lett volna szükséges ahhoz, hogy lemondjak Noémie javára a lehetőségről. Örültem volna, ha van valami a barátnőm életében, ami úgy sikerült neki, ahogy eltervezte, talán ezért is ejtettem el a megjegyzést, miszerint szerintem érdemes lenne engedni neki, hogy próbálkozhasson a gyakornoki pozícióban. Nem mintha rajtam múlt volna a dolog.
- De miért érdeklődik ennyire? - Bukott ki belőlem a kérdés, elkapva a tekintetét.


:hug: || i want you back || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 28, 2015 11:13 am
ebony & bryan
There is no such thing as coincidence

[You must be registered and logged in to see this image.]
Tulajdonképpen nem szokásom a diákjaimat ebédszünetben csevejre leszólítani, kávéra meghívni még annyira sem, de nem is tudtam volna megmondani, mi hozta ide a lábaimat. Talán egy értelmes beszélgetés reménye az iménti Éloise-adag után, mert ha hagyom magam némaságba burkolózni, akkor előbb-utóbb úgy robban ki belőlem, mint annak idején a Vezúvból a forró láva, ami végül több ezer ember halálát okozta. Jó, ennyire nem kell túldramatizálni a sajátos kitöréseimet, tekintve, hogy általában az ilyesminek nincsenek szem- és fültanúi. Ezért is tűnhetek annyira kiegyensúlyozott férfinak. Nem élnek velem együtt. Mindent okkal teszek, ahogyan minden okkal történt az életemben is. Valamelyik saját hibámból, valamelyik... egészen más okokból.
Csak egy halvány mosoly jelent meg a szám szélében, mikor elfogadta a kávét, bár leginkább a mellérendelt szöveg végett volt látható ez a gesztus. A sajátom már kihűlt, de valószínűleg azért, mert már a pohár alján jártam vele, amit viszont átnyújtottam neki, még melegnek tűnt. - Csak bízom abban, hogy nem egy leszokófélben lévő koffeinfüggőhöz van szerencsém, mert abban az esetben sosem bocsájtok meg magamnak - sóhajtottam fel. Eléggé különleges függőségek léteznek, bár ez még az egyik leggyakoribb. Ha az egyetem előtt nem, hát akkor az egyetemen szoknak rá a diákok, és nem véletlenül megy olyan jól az a kis kávézó a szomszédban. Én a magam részéről csak akkor kortyolgattam, ha jobb dolgom nem volt, és ez az ebédszünet eléggé ilyen volt. Semmi jó kikapcsolódást nem találtam saját magamnak, még munkám sem akadt, amivel ilyenkor elütöttem az időt, a vak sétálgatás pedig nem egy kedvenc elfoglaltságom. Igaz, talán pont nem egy könyv olvasása közben kellettt volna megzavarnom. Akár őt, akár mást.
- Szabad? - böktem a szabad placcra mellette, majd teljes mértékben kiszolgálva magam, le is ültem. Az álldogáláshoz egyáltalán nem volt most hangulatom, és kezdtem valamelyest áldani a jó sorsot, amiért vele hozott össze ma délben, mert napok óta kérdések hada sorakozik a fejemben. Talán az apai ösztöneim diktálják az aggodalmat, talán nem, de inkább vagyok elővigyázatos a diákjaim kapcsán, ha látom, hogy valami nincs rendben, mintsem később olyasmit tudjak meg, amiről tudnám, hogy megelőzhettem volna. - Inkább csak kis... láblógatás, távol az előadótól, ritka alkalmak egyike - mosolyodtam el ismét. Tényleg ritkán hagytam el a tantermeket, és már nem lepődtem volna meg, ha valaki azt mondta volna, hogy egyszerűen azért, mert valaki odaragasztott a székhez.
Belekortyoltam a kávéba, ezzel fogyott el minden cseppje, majd Ebony felé fordítottam a pillantásom, némileg komolyabban mint az imént. - Az az igazság, hogy még egyáltalán nem ismerem ki magam köztetek, a friss... gólyák között. De az ösztöneim általában mindig helyes útra vittek, és pontosan emiatt vannak aggályaim a... barátnőd kapcsán - vált némileg halkabbá a hangom, hisz éppen egy nagyobb csoport sétált el az orrunk előtt. Azt hiszem, Noémie-nek hívják, bár nem mondtam most ki, nyilvánvalóan érti, kire is gondolok. - Bár ez nem a jól bevált jogi ösztön. Ha egy diákom élete nem... hogy is mondjam? - dőltem hátra, és elgondolkodtam. - zökkenőmentes, azt általában észreveszem. Megoldani nem tudom, ez tény. De amit meg tudunk előzni, azt előzzük meg. Vagy mindig ilyen volt és szokjak hozzá? - kérdeztem aztán. Nem akartam azt a benyomást kelteni, hogy bele akarok szólni egy diák életébe, hiszen jogom ehhez nincsen. De valószínűleg megtenném ezt másért is. A barátnője, akárcsak Ebony, kiválóan teljesítenek, érdeklődnek, gyakornoknak pedig kiválóak lennének, de úgy tűnt, hogy csak az én óráimon. Már ami a vén boszorkány beszámolóit illeti, akinek soha egy jó szava nem volt Ebony barátnőjére. - Sajnálom. Talán semmi közöm hozzá - tettem végül hozzá.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 24, 2015 5:43 pm
Bryan & Ebony
the similarities brings people together

[You must be registered and logged in to see this image.]
Annyira szép idő volt kint, hogy szinte megkönnyebbülés volt elhagyni az épületet, amely reggel nyolc óra óta fogolyként próbált kezelni. Rengeteg időm volt még a következő előadásig, a fél órás szünetem után lyukas órám következett, úgyhogy nem sietve sehová ültem le beszélni pár szót a csoporttársaimmal. Az igazából szinte semmiről sem szóló csevegés olyan hamar elütötte az időt, hogy már csak lettünk figyelmesek, hogy sokaknak fel kellett állniuk, mivel kezdődött a következő órájuk, am nekem a megnevezéséből ítélve túl unalmasnak tűnt a nyáron, hogy felvegyem még akkor is, ha szép számú kredittel kecsegtetett is.
Mivel a drága jobb kezem, Noémie úgy döntött, hogy az ebédszünetét a legújabb pasijával tölti, egyedül vettem a nyakamba a még mindig gyönyörűen zöldellő parkot. Nem volt szükség a kabátra, amit reggel gyorsan magamra kaptam, hiszen a nap ragyogott és túlságosan is kellemes hőmérsékletet árasztott magából, amitől azt hihette volna az ember, hogy sokkal inkább a nyárban voltunk benne, mint a szeptember közepében. A szökőkút is üzemelt még, valószínűleg a tél beálltáig nem is tervezték kikapcsolni, igazán emberi hangulatot adott az egész udvarnak.
Találtam magamnak egy padot, ami megfelelt arra, hogy lassan elcsipegessem az ebédemet és tovább folytassam annak a könyvnek az olvasását, amit a biztonság kedvéért, vagyis azért hordtam magammal, hogyha az egyik óra esetleg annyira unalmas lenne, hogy késztetést érezzek a fejem padra rakásához. Egyszer már jártam így, szerencsére a tanárt egyáltalán nem zavarta, ha elaludtak az óráján, ebbe a hibába pedig én is szépen belesétáltam, még ha csak pár percről volt is szó. És Noémie sem keltett fel, mivel ő hamarabb elaludt és mélyebben művelte ezt a cselekedetet, mint én. Sajnos hiába tartottam magam jó diáknak, azt az órát egész félévben kihagytam ezután az eset után. Senki sem lehet tökéletes, olyan érdeklődési kört pedig nem hiszem, hogy feltaláltak már, ami mindent képes volt felölelni. Rá kellett jönnöm, hogy szorgalmasság ide vagy oda, képtelen vagyok mindent szeretni.
A lábaimat magam mellé húzva helyezkedtem el a padon, amikor eszembe jutott beleharaptam az ebédként szolgáló szendvicsembe és amint elfogyott nem koncentráltam másra, mint az ölemben heverő könyvre. Néha rápillantottam az órámra, hogy nehogy elkéssek a következő előadásról nagy nyugalmamban, de az időérzékem semmit sem javult, azt hittem kevesebb időm van még, mint amennyi igazából volt. Egy újabb lapozást követően hallottam egy hangot magam mellől, ami ismerősnek tűnt, így felemeltem a fejem és apró mosoly kúszott az arcomra, így üdvözölve a személyt, akire egyáltalán nem számítottam.
- Ha én lennék Ön, akkor most biztosan azt kérdezném, hogy miért akar lekenyerezni, de így… szívesen elfogadom. – Szélesedett ki a mosolyom, miután pár másodpercig tartó csönd után megszólaltam. Igazából nem nagyon tudtam, hogy mit mondhatnék, annyira meglepődtem. A lábaimat magam elé húzva normális ülő helyzetbe vágtam magam és a kezeim közé fogtam a felém nyújtott poharat. - Ebédszünet? – Kérdeztem egyszerűen, viszont elég szerencsétlenül éreztem magam. Nem igazán beszélgettem a termeken kívül a tanáraimmal vagy ha igen, akkor a legtöbb kérdésem a vizsgákra vagy a beadandókra irányult.


:hug: || i want you back || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 23, 2015 8:28 pm
ebony & bryan
There is no such thing as coincidence

[You must be registered and logged in to see this image.]
Eltelt egy hét. Úgy tűnt, soha ilyen nehéz dolgom nem volt még a főiskolán, így egyre több időt használtam fel arra, hogy kimozduljak az épületből. Tettem mindezt azért is, mert Éloise-nak egyre közkedveltebb tevékenysége lett bejárni hozzám két előadás között is, mert ahogy ő mondta, éppen erre járt. Próbáltam minél kevesebb időt vele tölteni, tettem mindezt azért is, mert legutóbb dúlva-fúlva távozott az épületből, mintha összetörtem volna a világát. Lehet, hogy meg is tettem, de azt már nem most... egymás világát törtük össze már évekkel ezelőtt. És ha így folytatjuk, a gyerekeink is meg fogják sínyleni ezt a viharos kapcsolatot.
Nem jártam különösképpen sikerrel, tekintve, hogy az udvaron zajló sétálgatásom közepén is megtalált. Mintha a bőröm alá ültetett volna egy nyomkövetőt. Nyugodtabb volt, mint tegnap, valószínűleg az esti beszélgetés végett, ahol ha a problémáinkat nem is oldottuk meg, de a felkavart vizet sikerült lenyugtatnunk... bár inkább a felkavart, mint az állóvíz... ülni egy padon, közben hallgatva, hogy mennyi mindenre kellene gyógyírt találni... azt gondoltam, hogy ennek már sosem lesz vége. Eddig csak akkor kaptam meg a napi adagomat, mikor hazaértem, vagy reggel elmentem. A köztes időt teljes mértékben függetleníteni tudtam, nem gondoltam a házasságom ballépéseire és kellemetlenségeire. Arra sem, hogy Éloise mennyire nem érti meg a problémámat... vagy én nem értem az övét. Már nem is tudom. És nincs szabad levegőm, már itt is a nyomomban van, már itt is betekintést követel, és tudtam, hogy valami olyasmi áll minden mögött, amit nem mond el, amit titkol előlem, és meg akarja nyugtatni magát azzal, hogy még itt vagyok, és nem mentem el a világ egy másik pontjára.
A kávéját érintetlenül hagyta az enyém mellett, míg én előszeretettel kortyoltam bele a papírpohárba újra és újra. Ő volt az, aki beszélt... én pedig általában hallgattam. Mintha ez megoldana bármit is. De leginkább nem tudtam volna már újat mondani neki. Most nyugodt volt, így én is. Egyedül az kavart fel, mikor a kezét a karomra tette, én pedig csak felsóhajtottam. - Talán jobb, ha mész. Mindjárt kezdődik a következő előadásom - mondtam, majd megköszörültem a torkomat.
Távozása után még egy ideig néztem magam elé, mintha a macskaköveket számlálnám, amely átszántotta a parkot, szétválasztva ezzel a jobb és baloldalt. Felegyenesedtem a padról, és csak akkor tűnt fel, hogy más ismerős arc is tölti itt az ebédszünetét. Eddig nem vettem észre a majdnem velünk szemben ülő diákomat, de talán Éloise távozása némileg engedte, hogy kinyissam a szemeimet és körül tudjak nézni.
- Kávét? - sétáltam át oda, egyik kezemet a zsebembe mélyesztve, másikban a még érintetlen koffeint tartva, és kérdőn pislogtam Ebonyra. Az első óra óta volt két közös előadásom vele, tetszett a gondolatmenete, ahogyan érvelt, és úgy voltam vele, hogy ha így halad, nem sokáig kell gondokodnom azon, kit is szeretnék gyakornokként alkalmazni.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 23, 2015 8:11 pm
--- befejezett játék ---
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 23, 2015 6:34 pm
bryan & ebony

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you can never say never

[You must be registered and logged in to see this image.]
Figyelmesen hallgattam, ahogy a tapasztalatairól beszélt. Nem gondoltam volna, hogy találok egy tanárt, aki képes a diákjaival úgy beszélni, mint az emberekkel. Sokan úgy gondolták, ha már tanítanak vagy csak van mögöttük pár év, akkor meg sem érdemlik a kezdők, hogy szóra méltassák őket, ám nem mintha a tanulók között nem lettek volna ilyenek. Egyesek biztosan voltak abban, hogy részük volt a spanyolviasz létrehozásában és hogy ők eleve tudással a fejükben születtek. Amit nem is féltek hangoztatni és ezzel hiába keltették azt a hatást elsőre, ami miatt a diáktársaik legszívesebben kiugrottak volna az ablakon, mégis mindenki rájött idővel, hogy csak a szájuk nagy, semmi más.
- Érdekesen hangzik. – Mást nem igen tudtam mondani, a beszélőkém ezekben a helyzetekben rendre cserbenhagyott. Azért nem volt rossz hallani, hogy ő is végigjárta azt a bizonyos szamárlétrát, ami nagyon, sőt talán túlságosan is hosszúnak ígérkezett, ám akárhányszor kételyek fogalmazódtak meg bennem eszembe jutott, hogy mást nem is csinálnék szívesen. Ameddig pedig valamilyen másik jövőbeli terv vagy gondolat ki nem túrja a helyéről a mostanit, nem akartam váltani. Túlságosan érdeklődtem ahhoz eziránt a pálya iránt, hogy akármi is eltántorítson. Nagyapám pedig tett róla, hogy a történeteivel mindig fenntartsa az érdeklődésemet. És Mr. Foster is meghozta a kedvemet néhány szóval a gyakornoskodáshoz, szóval… nem olyan rossz itt, főleg, hogy eleve nem utálattal jöttem be reggelente. – Remélem az órákon is hallunk majd néhány ilyen… ismeretterjesztő történetet. Szerintem érdekesebbek lennének, mint a könyv, amit így is, úgy is meg kell tanulnunk. – Megigazítottam a táskám szíját a vállamon és egy hosszabb pillanatig elidőzött a tekintetem az előttem álló férfi arcán, mozdulatain. Olyan nyugalmat, mégis eltökéltséget árasztott magából, amit már régóta nem láttam senkin, még azokon az ismerőseimen sem, akikről tudtam, hogy imádják a munkájukat. Csak mivel már nem tudtam mit mondani és az ő szavai is arra irányultak, miszerint segíthet-e még valamiben, megcsóváltam a fejemet. A fenébe, szépen elidőztem itt ahhoz képest, hogy csupán a nevemet akartam felfirkantani egy papírra. Noémie már biztosan tűkön ül, amennyire türelmes természet… és a kávém is tuti kihűlt. Főleg, ha ő is leragadt valahol a kávézóban, mert talált magának egy újabb áldozatot, akivel eltöltheti a pár perc szünetünket.
- Elnézést, hogy feltartottam. – Nem akartam tőle sem elvenni a lehetőséget, miszerint felkészüljön a következő eladására vagy akármit is csináljon, mindent megtudtam, amit szerettem volna, ideje volt távoznom. - Köszönöm az információkat. – Apró mosolyommal is ezt üzentem felé, majd hátrébb léptem és elindultam az ajtó irányába, ám egy pillanatra visszafordultam. – Viszlát. – Mondtam csupán ennyit, aztán az ujjaim a kilincsre fonódtak és elhagytam a termet. A legközelebbi órán úgy is látjuk egymást és a táskámból kiemelt papíromon láttam, hogy az bizony két nap múlva lesz.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 21, 2015 9:03 pm
ebony & bryan
i'm your friend and your enemy in one

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elég nagy eséllyel lettem volna képes akár délután ötig is arról csevegni, hogy mennyire is negatívak a tapasztalataim. Volt egy örökös kép a szemem előtt... valószínűleg az a kép, amely akkor alakult ki, mikor én koptattam ezeket a padokat, néha elaludva rajtuk, és görcsösen készülve minden vizsgára, főleg azokra, amikről tudtam, hogy a tanár pikkel rám. De ha nem talál bennünk hibát, hát nincs mibe belekötnie... Galen révén nem egyszer kerültem bajba én magam is, néhány tanár pontosan ezért pécézett ki magának, és döntötte el, hogy pokollá teszi azokat az éveket, amelyeket eme intézmény falain belül kell töltenem. Hogy mit is veszítettem... egy normális fiatalkort, hisz ha nem itt ücsörögtem, hát a kollégiumi szobában robotoltam, magoltam és ismertem meg mindent. Három év elteltével gyakornok lettem az egyik professzor ügyvédi irodájánál, és az ötletemnek köszönhetően sikert aratott az egyik komoly ügyében. Nem mondta el senkinek, hogy tőlem kapta a tippet, számomra nem is ez volt a fontos, de elég volt tudnom azt, hogy nekem köszönheti... és ez engem kárpótolt minden elmúlasztott gratulációért, amelyet ő kapott, és nem én. Azóta ő már fene sem tudja, hol van, én tanítom azt, amit egykoron ő nekem. És igen, a tapasztalataim gyászosak, és ez évről évre rosszabb lesz. Hol vannak a brilliáns elmék? Nekem nem elég, ha valaki okos, hibátlan dolgozatokat, beadandókat ír... kit érdekel a hibátlanság? Mindannyian követünk el hibákat, és tanulunk belőlük, ahogyan abból is tanul valaki, ha egyszerűen csak megbukik. Nem kedvenceim a csodabogarak, akik azért tartják magukat annak, mert képesek egy éjszaka alatt bemagolni az egész büntető törvénykönyvet.
- A pályafutásom alatt már megfordultam a szakma egy-két területén - sóhajtottam, és hátradőltem, közben a tollamat kattintgatva, de miután már engem is zavart, abbahagytam. - Pályakezdőként egyszerű válásoknál és gyerekelhelyezéseknél aszisztáltam. Meglepődne, ha látná a statisztikákat, mennyien hivatkoznak kibékíthetetlen ellentétekre - vontam egyet a vállamon alig láthatóan, majd elmosolyodtam. - A legutóbbi ügyem viszont egy középkorú férfi volt, aki megölte a feleségét és annak szeretőjét. Csavaros ügy volt - mondtam egy halk nevetés kíséretében, bár érezhette, hogy ez nem a jókedvem jele, maga az ügy és a téma sem volt vicces. - Huszonöt évet kapott - fűztem végül hozzá, majd letettem a tollamat. - Ilyesmivel foglalkozom én - mondtam egyszerűen, mintha a hétvégi hobbimról meséltem volna éppen. De míg ez másnak teljesen idegen, nekem az élet... mint az orvosnak a gyógyítás, tanárnak a tanítás, és politikusnak a korrupció.  
Meg is lepődtem volna, ha szó nélkül hagyja azt, hogy szeretem ha vitatkoznak velem. Függ persze a körülményektől is, ez leginkább a munkámra vonatkozik. Itt még elviselem, és szeretem megismerni mások nézőpontjait. Ez ilyen egyszerű, és nem is tudnám bővebben megmagyarázni. Én magam viszont ritkán vitatkozom a tantermeken és tárgyalókon kívül. Éloise is csak... magának mondja, amit mond, én javarészt csak hallgatom. Más taktikát már nem találnék ellene... - Higgye el, kifizetődő az, ha engedélyt kapnak vitatkozni a tanárukkal. Most lehet, hogy furcsa, de amúgy ha élesben fordul majd elő - sóhajtottam fel. -, nos, találkozni fog azzal a furcsa helyzettel, hogy talán elismerem az igazát. Vagy őn ismeri el az enyémet. Erről szól az egész - mondtam elcsendesülve. Volt valami igencsak különleges benne, talán a kisugárzásában. Nem volt csodabogár. Nem akarta benyalni magát a tanárainál, nem akart lényegében... semmit. Csak tisztán elérni valamit. És az ilyet értékelem igazán.
- Öhm... állhatok még valamiben a rendelkezésére, Ebony? - kérdeztem aztán hirtelen, miután rájöttem, hogy túl régóta próbálom megfejteni, miben más ő a többi diáknál.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 31, 2015 10:45 pm
bryan & ebony

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you can never say never

[You must be registered and logged in to see this image.]
A mosolyom nem szándékozott eltűnni az arcomról, szavai tettek arról, hogy a bérelt helye megmaradjon. Mi értelme lett volna azt hangoztatni, hogy én márpedig mindent ki fogok bírni, ezer százalék, hogy a szempillám sem fog rebbenni akármit látok is, engem semmi sem fog megtörni és biztos, hogy egyetlen pillanat sem lesz, amikor a hátam közepére sem fogom kívánni a másodpercet, amikor úgy döntöttem, jó ötlet lenne a gyakornokosdi. Bármi megtörténhetett, nem láttam a jövőbe, de a legjobb reményeim szerint semmi sem tervezte felborítani a terveimet. Az utam nem volt kikövezve, csak a fejemben. Többféle variáció, rengeteg lehetőség fordult már meg bennem, egyik legrosszabb tulajdonságom volt, hogy nem szerette kiengedni a kezem közül a gyeplőt, ennek tekintetében utáltam, ha a dolgok csupán történtek körülöttem, én pedig mindössze az elszenvedőjük vagy kiélvezőjük voltam. Bele kellett folynom abba, amiben érdekeltségemet láttam, kontroll és irányításmániában szenvedtem egyesek szerint, de ez még nem öltött akkora mértéket, hogy ne lehessen velem beszélni.
- Ez nem csak a maga tapasztalata. – Bukott ki belőlem hirtelen, úgyhogy inkább nyeltem egyet, hogy visszafogjam magam annak ecsetelésében, mennyire egyetértek vele azon a téren, hogy sokan sokkal nagyobb mellénnyel járnak-kelnek a folyosókon, mint azt kellene. Végül is jó volt tudni, hogy valakinek nem az számított, kit mekkora szájjal áldott meg az ég, hanem különféle tényezők játszottak szerepet abban, ki kaphatja meg a lehetőséget. Azért nem mindegy, hogyha valakinek hatalma van ilyen téren, mennyire hajlandó azt ésszel használni… talán ő nem az a tanár, akinek a látszat számít és nem is ás jobban alá, hogy megismerje az emberek igazi értékeit. A szavaiból az tűnt ki, hogy nem ebbe a csoportba tartozik. Egy hihetetlenül intelligens ember véleménynyilvánítása volt ez, ami bizalmas jövőképre adott okot. Csak nem találtam egy tanárt, akire nem pusztán panaszkodni lehet majd?
- Akkor mi tartozik a hatáskörébe? – Kérdeztem érdeklődve. A tanáraink nagy része hajlamos volt sok mindenbe belekóstolni, ám mindenkinek volt egy konkrét területe, ahol szeretett kitűnni és kiemelkedő teljesítményeket véghezvinni. Néhányuknak sikerült, egyesek már a terem ajtaját is úgy nyitják ki, mintha a világ fájdalmát cipelnék a hátukon, de rajta nem láttam ezt a fajta kiégést. Sőt, mintha élvezte volna, hogy embereket toborozhat maga mellé.
A meglepődés apró jelen kiülhetett az arcomra. Szereti, ha vitatkoznak vele? Ez nem sok emberről volt elmondható még akkor sem, ha hétköznapi szituációkról volt szó. Én a magánéletben nem voltam odáig a konfliktusokért, ezért is tartottam kissé attól, vajon megállom-e majd a helyem ezen a pályán, hiszen itt legnagyobb részben mégis csak muszáj vitatkozni, érvelni és álláspontot foglalni. Természetesen nem volt mindegy, hogy melyik oldalon tette ezt valaki… én nem akartam eladni a lelkemet, hanem a másik oldalon szerettem volna harcolni.
- Nem sokan bírják elviselni, ha ellenkeznek velük. Legalábbis eddig nem sok tanárral találkoztam, aki az első óráján megkért volna minket, hogy menjünk szembe az álláspontjaival. – Ezzel ő is tisztában lehetett, elvégre nem most kezdett el tanítani, ahogy elmesélte. - Higgyen nekem, biztosan fog találni valakit, aki eleget fog tenni ennek a kérésnek. - Jelent meg ismét halvány mosoly az ajkaimon.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 23, 2015 2:36 pm
ebony & bryan
i'm your friend and your enemy in one

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Őszinteségből jeles - jegyeztem meg szimplán. Végre nem egy klisé válasz, előtte legalább ötször hallottam, hogy még szép, hogy menni fog, a másik öt pedig azt rebezsgette, hogy ha nem, akkor otthagyja. Részemről ez az egész ennél többről szólt, olyan pedig szóba sem jöhetett, aki úgy indul neki, hogy kiszáll, ha a gyomra elérzékenyül vagy kavarogni kezd. Emlékeztem még a saját első ügyemre, amit az egyetem után rám bíztak. Már nem gyakornok voltam, a mentorom elengedte a kezemet. Az indulatok majdnem teljesen átvették felettem a az uralmat, s mikor a vádlottak padján ülő férfi ízléstelen tréfát űzött, kicsi híja volt, hogy ne rontsak neki. Azóta is azt vallom, hogy a gyermeki ártatlanság nem a kamaszkorban ér véget. Az enyém akkor szakadt félbe végleg. Olyat hallottam, ami mélyen elgondolkodatott, dühössé tett, s férfi létemre is képes lettem volna haragomat könnyek formájában kiadni magamból. Megvannak a saját módszereim, s akkor ugyan megfogadtam, hogy többé nem hagyom, hogy az érzelmek uralkodjanak el rajtam, sosem sikerült. Számomra ez az egész mást jelent puszta tárgyilagosságnál.
Pár másodpercig elgondolkodtam a kérdésén, miközben a gépet bámultam, majd egy sóhajt hallatva hátradőltem, és felkutattam pillantását. - Az általános tapasztalatom az, hogy itt mindenki jobbnak hiszi magát a másiknál. Az, hogy mi alapján választok ki valakit erre a feladatra, az mondhatni, évenként változik. Mindannyian mások vagytok, idő kell, hogy kibújjon a szög a zsákból, és felszínre kerüljenek azok a bizonyos tulajdonságok, erősségek és gyengeségek, amik alapján képes leszek meghozni egy döntést. Igazságosnak érzem magam ezen a téren - hagytam abba végül a beszédet, közben rá is jöttem, hogy talán túl sokat beszélek. De körülbelül ő az első, akinek a kérdése tartalmasabb... sőt. Egyáltalán kérdése van.
Felálltam, és megkerülve az asztalt, könyökömmel rátámaszkodtam annak fa lapjára. Ideje volt már végre némileg kinyújtoztatnom a végtagjaimat, ma még nem hagytam el ezt a termet. Hiányzott már a friss levegő, de én nem az a tanár vagyok, akit az udvaron bármikor el lehet kapni, beszélgetésbe lehet velem elegyedni... én inkább a folyosókat járó, az irodámban bújkáló típus vagyok, hiszen mindig dolgozom valamin. Nincs pocsékolni való időm. - Óh. Aktatologatás kihúzva - húztam el a számat, de valószínűleg érezhette ő is, hogy mindez tettetett cselekvés, és nem fogok ilyesmit bízni a kiszemeltemre. - Ez ügyenként változik. Az én szakterületemhez nem kapcsolódnak lopások, gyerekelhelyezések, válások. - Bár engem már igencsak behívhatnának egy tárgyalásra egy válás résztvevőjeként. - Az én gyakornokaim megtanulják, amit meg kell tanulniuk. Az elejétől kezdve részt vesznek mindenben, amiben én is. Természetesen nem vezényelhetnek le semmit, de velem megoszthatják a gondolataikat, érveiket ha úgy látják, hogy tévúton járok. Előfordul ez is. De mindezt csak addig, amíg ők is meg akarják. Egy erre nem nyitott elmére nem tudok hatással lenni, és nem is próbálkozom vele sokáig. Ezért is bízom benne, hogy van a jelenlévők között nagyhangú egyén is, mert nem szeretek magammal beszélgetni. Sőt, kifejezetten szeretem, ha kötözködnek és vitatkoznak velem - ismertem be. Ez egyáltalán nem hétköznapi, a legtöbb óraadó ki nem állhatja, ha valaki önálló gondolatokat fogalmaz meg, és mondja ki azokat. Én viszont ezeket tekintem a legfontosabbnak. - Mindezek mellett lehetőség van persze különórákra, megbeszélésrekre, szakkörökre, de a gyakornokosdi mindezek közül a legizgalmasabb.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 22, 2015 10:45 am
bryan & ebony

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you can never say never

[You must be registered and logged in to see this image.]
Diszkrét mosolyra húztam a számat, ahogy mindig is, amikor valakivel beszéltem. Nem volt szokásom állandóan úgy vigyorogni, mint a tejbetök, őrült módjára nevetni a dolgokon, de a mosolyom legtöbbször ott díszelgett az arcomon. Jobb benyomást keltett és szerettem volna hinni, hogy tényleg létezik a mechanizmus, miszerint ha mosolyogsz, a világ úgyis visszamosolyog rád és nem komoly tekintettel, szomorúsággal a levegőben fog kergetni téged egy életen keresztül. Az pedig, hogy vallomástétel céljával érkeztem, szintén jókedvre derített.
- Nem vagyok az a konkrétan gyilkoló típus. – Jelentettem ki már a tanár felé intézett pillantással. Valószínűleg jobban zavarban lettem volna, ha a hátam mögött tömeg ácsorgott volna, de így viszonylag nyitottnak éreztem magam. Főleg, hogy feltett szándékom volt felkerülni arra a listára, amiről nem akartam lekerülni sem. Viszont nem lettem volna őszinte magamhoz, ha azt mondom, hogy számítottam egy olyan megszólalásra, amit tett: szóval lát bennem kurázsit így, a legelső, bemutatkozós óra után? Persze, a tanárok erre vannak kihegyezve, ő pedig minden bizonnyal tovább is fejlesztette ezt a képességet, hiszen a  szakmájában is szükség volt arra, hogyha nem is elhamarkodottakat, de legalább következtetéseket tudjon levonni azokról az emberekről, akikkel dolgozik. Ilyenkor általában elbizonytalanodtam, megpróbáltam kirajzolni magamat a lelki szemeim elé, hogy hol leszek húsz év múlva, milyen ember válik majd belőlem. Sikeres leszek, szeretem majd a munkámat vagy a frász jön rám, ha megcsörren majd a telefonom? Képes leszek eredményesen elvégezni a feladatokat, amelyeket rám bíznak? Egyáltalán diplomával a kezemben fogok kisétálni egyszer ebből az épületből vagy addig sem fogok eljutni. Belül megcsóváltam a fejem, mint az lenni szokott arra gondoltam, hogyha másoknak sikerült, nekem is fog. Méghozzá jól.
- Nem tudhatom előre, hogy bírni fogom-e. – Mondtam őszintén. – De remélem. Nem azért jelentkezek, mert miért ne, hanem mert tanulni akarok. – Nem jól begyakorolt bevágódós szövegről van szó, egyáltalán a bevágódás gondolata sem jutott eszembe. Nem azért jártam egyetemre, hogy jó pontokat szerezzek a tanároknál, hanem azért, hogy minél több tudást, tapasztalatot és minden ehhez kapcsolódót passzírozzak magamba. Örököltem, hogy a lehető legjobb akarjak lenni magamhoz képest, magasak voltak az elvárásaim és nem bántam, ha másoknak is azok voltak, míg meg nem ütötték az irreális szintet vagy fel nem lépett a „bort iszik, vizet prédikál”-effektus. Attól a falra tudtam volna mászni, ám úgy éreztem, Mr. Foster-rel nem lesz ilyen bajom. Áradt belőle valami megmagyarázhatatlan nyugodtság, ami határozottsággal és tettvággyal vegyült. Ami pedig a legfontosabb rá nézve nem az jött lett, hogy utálja az egész univerzumot.
- Egyébként… - Nyeltem egyet, hogy az összefüggő beszédemnek ne a kiszáradni készülő ajkaim legyenek az egyetlen megakadályozói.  – Mi alapján fog választani? És miből állna ez a gyakornokoskodás? – Tettem fel az egyébként számomra igencsak fontosnak tűnő kérdést, elvégre a versenyszellem ugyan nem tombolt bennem, de szerettem volna megtudni, mire is lehet számítani. Elszánt voltam, ám eltaposni nem terveztem senkit. Az nem az én stílusom volt. – Azt már tudom, hogy az aktatologatás nem fog sokra vezetni. – Ismételten elsomolyodtam. Kedvenceim voltak azok a csoporttársaim, akik tényleg csak a sült galambot várták, mert azt hitték, hogy akkora intellektussal és tehetséggel áldotta meg őket a sors, hogy mindenkit az ujjuk köré tudnak csavarni és az életük egy csapásra meg is fog oldódni ezzel a tudattal. Felettébb idegesítő hozzáállás.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 19, 2015 9:57 pm
ebony & bryan
i'm your friend and your enemy in one

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már hozzászoktam ehhez az egész procedúrához. Új arcok, új barátságok, új ellenségek... általában ezzel telik el az első pár nap, mindenki megtalálja a helyét, vagy éppenhogy rájön, azt máshol kell keresnie. Akadt itt egy-két ígéretes tehetség, aki nem a hatalmas szájával és nem a laza egójával akarja végigcsinálni ezt a pár évet, és azt hiszem, ez már magában felüdítő. Úgy voltam vele, hogy ha már akad pár olyan elme, amit csiszolni, művelni lehet, máris nem elpazarlott idő az, amit együtt töltök velük. Nagyon jól tudom, milyen az elvesztegetett idő, minden nap megtapasztalom, mikor összepakolva itt, összeszedem a holmijaimat, beszállok az autóba, és hazaérek. Onnantól kezdve már minden napi rutin. Levetni az aznap használt ruhát. Meginni a délutáni kávét, és elmélázni pár dolgozat felett. Megvacsorázni, lezuhanyozni, együtt tölteni pár értékes percet a gyerekekkel, akik egyáltalán nem állnak hozzám közel, valószínűleg mert mind a ketten az anyjukkal töltenek el több időt, és ki tudja, Éloise mit beszél rólam a hátam mögött. A szeretetüket nap mint nap érzem, és ezt viszonozni vagyok csak képes, de tudom, hogy ha választaniuk kellene, gondolkodás nélkül mennének az anyjuk után. Ami lényegében normális. Nem voltam rossz apa.... nem is vagyok. Csak sosem érek haza időben, otthon is dolgozom, és nincs időm rájuk. Már megannyiszor tettem fogadalmat magamnak, nekik, Éloise-nek, hogy megváltozom, de ezek üres szavak voltak. Azóta rájöttem, hogy ígérgetni semmi értelme. Valahol elrontottam, és ezt bármikor bevallom nekik. Szerencsére az sosem szült vitát közöttünk, hogy nem ismertem el a saját gyengéségeimet, hibáimat és mindent, ami rajtam múlott. Van, amin már nem lehet segíteni... és ahogy mondani szokás, ennek is éppen annyira késő már, mint az a bizonyos csók a halottnak.
A legtöbb tanuló kivonult, ám akadtak páran, akik megálltak az asztal környékén. Ki egyedül, ki párban, néhányuktól már azért a falra másztam, ahogyan beszéltek. Jó emberismerő vagyok, első ránézésre leszűröm, ki apuci kishercegnője. Bár ezért ki hibáztatná szegény apját? Mindannyian hercegnőként kezeljük a lányainkat... egészen életünk végéig. De vannak bizonyos határok. És az már határozottan a határ túlsó felén van, mikor becsoszognak ide, a rágó majdnem kiesik a szájukból, és úgy prédikálnak, mintha itt élték volna le a fél életüket. Az ilyeneknek könnyű letörni a lelkesedését. A másik véglet pedig szintúgy látható, a "mindent tudok" dilemma, méghozzá mérhetetlen beképzeltség és beszélőke társaságában. Bármit megadnék, ha végre akadna egy olyan szakmai sikerem itt, akire évek múltán is büszke lehetnék. Egy-kettő akad, de a többiek elvesznek valahol a süllyesztőben. Velük még összefutni sem nehéz, és élvezetes kitárgyalni néhány ügyet, amelyben sikert halmoztak fel. A legrosszabb az egészben, hogy ha "jófej" akarsz lenni, jobb nem kimutatni, mennyire rühellsz valakit. De emberek vagyunk, belénk van programozva, hogy valakit szeretünk, valakit utálnunk kell.
Pár név már helyet kapott a virtuális listámon, amit a gépembe vezettem fel. Persze, hogy mindegyik alkalmasnak tartja magát arra, hogy részt vegyen az ilyesmiben. Az egészen más kérdés, hogy mennyire fogják bírni élesben a nyomást. Eddig nem terjed el az ész, ráadásul a rózsaszín lufiktól nem is látnak el idáig.
Mikor felemeltem a fejem, már csak egy potenciális jelölt sorakozott. A lány, aki késett... a neve pedig... öhm... Ebony. Igen, megvan. - Hm, ismét beszélgetünk - jegyeztem meg mosolyogva, visszatolva az orromra a szemüveget, tekintetemet pedig ismét a kijelző felé fordítottam. - Bíztam benne, hogy az ajánlat érdekel, és nem azért maradtál, hogy bejelents egy gyilkosságot - vontam egyet a vállamon, visszautalva az óra elején történt párbeszéd egy momentumára, mikor megjegyeztem, hogy maradjon itt óra után, ha gyilkosság az oka a késésének. - Kettőnk között szólva, már az eddigiek alapján is úgy tűnik, hogy azon kevesek közé tartozol, akiknek konkrét céljai vannak ide járni - sóhajtottam fel, majd előredőltem. Nem volt szükség köntörfalazásra, azt az egyet úgy igazán gyűlöltem, és ha ezt vissza is mondaná bárkinek, ugyanúgy felvállalnám, hogy igen, szóvátettem. De miért is adná tovább? - Szóval - vettem fel vele ismét a szemkontaktust. - Úgy gondolod, hogy bírnád azt a nyomást, amivel egy ilyen ügy járhat? Úgy értem, az előtted szólók nagyrésze úgy képzelte ezt az egészet, hogy manikűrözött körmökkel összefogdosnak pár papírt, és abból megítélik, hogy valaki csalt-e, ölt-e, lopott-e és a többi - mosolyodtam el ismét némileg halványabban, mint az előbb. Ez végülis nem vidám téma. Egyre kevesebb a jól képzett szakember, és ennek az oka, hogy akik tényleg tehetségesek, pénz miatt kiszórodnak, miközben azok, akik képesek fizetni, maradnak. És üres, kiégett jogászok, ügyvédek lesznek három éven belül.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 19, 2015 4:55 pm
bryan & ebony

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you can never say never

[You must be registered and logged in to see this image.]
Próbáltam tartani a rám szegeződő tekintetet, ami elsőre nehéznek bizonyult, hiszen hirtelen ért a megszólítás, a gondolataimat sem volt időm összeszedni és legkevésbé sem akartam a kipécézett áldozattá válni, aki két perc miatt egész félévben szívhat. Persze éltettem és reméltem a tanárok jószívűségét, sajnos kicsinyes elképzelések voltak azok, miszerint ők is emberek tekintve, hogy a számomra kedvenc megszólalás szerint az évfolyam egy része úgyis bukni fog, mert az nem létezik, hogy az egész csoport akadály nélkül elkezdhesse az új félévet. Ez a hír még egy megrendíthetetlen lelket is megfélemlítene, bár azok lehet nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az e fajta ígéreteknek, akiknek mindegy, mi fog történni.
Szívem szerint hallgatva Mr. Foster szavait ismét megszólaltam volna odaszúrva, hogy nem bolti eladónak készültem, tisztában vagyok azzal, hogy a görögdinnyék jobb esetben nem fognak begurigázni a tárgyalóterembe, de mivel elfordult tőlem és már a többiek felé is intézte a mondandóját, elhallgattam. Az évek során sokat fejlődtem, kamaszkoromig én voltam az okos, kedves lány, ám a csendes is, a középiskola segített kinyílni, mégsem éreztem magam mindig kompetensnek abban, hogy a szemtelenkedéssel megtűzdelt véleményemet közszemlére bocsássam. Inkább csak engedtem mosolyra húzódni az ajkaimat és tudatosítottam magamban, hogy ennek az embernek lehet, hogy van humorérzéke tekintve, hogy elmosolyodott és a tekintetén is láttam, hogy megbocsájtotta a késének nevezett botlásomat. Szemeimet leemeltem róla, amikor elkezdett körbejárni a termen és az összes többi diákot is végigkérdezgette a származásáról, céljairól és az ekkor szokásos dolgokról, de mivel már kívülről tudtam ezeket a történeteket és voltak, amelyek elsőre sem kötöttek le, inkább a füzetembe való firkálgatás kötött le vagy a belelapozás az előző órát anyagába. Szerencse, hogy a legtöbb írás csupán a kötelező irodalmat foglalta magába.
Akkor emeltem fel ismét a szemeimet a füzetből, mikor a tanár újult erővel kezdett beszélni közölve, hogy interaktívvá kívánja tenni az órát. Körbepillantva láttam, hogy sokaknak nem tetszett az ötlet, de voltak, akik kihúzva magukat már majdnem magára a felvetés hallatára kiestek a padból. Nem voltam odáig az ennyire buzgómócsingokért, akik feltűnési viszketegségben szenvedtek és azt hitték magukról, ők a talapzatai az itteni környezetnek és azt tehetnek, amit akarnak, mert nekik bármi jól áll és meg is engedett. Viszont a hírre, miszerint lehetőség nyílt gyakorlati helyet szerezni, nekem is felcsillant a szemem és ismét Mr. Foster felé néztem, akit nem igazán bámultam meg óra közben, hiszen nem volt kedvem ismételten felszólalni a semmiről. Nem mentek tömegszámba azok a tanárok, akik ilyen lehetőségekkel kecsegtettek, voltak, akik felajánlottak némi lehetőséget, szakköröket, megbeszéléseket, amelyekre fel is iratkoztam „sosem lehet tudni, mire lesz jó” alapon, de nem jósoltam nekik nagy jövőt. Ne ez legyen a vége, a pesszimizmust el kellene vetnem.
Megszólalt a csengő, bepakoltam a füzetem, tollam, telefonom a táskámba, kimásztam a pad mögül és megvártam, hogy Noémie leérjen a lépcsőn. Szóban is bocsánatot kért, én már csak legyintettem egyet és neki szegeztem a kérdést, miszerint mennyire tartja jó ötletnek a gyakornokosdit, de ő a vállát megrántva elintézte annyival, hogy nem tervez bírók előtt beszédeket tartani, neki tökéletesen megfelel majd egy cégnél. Mit is vártam? Materialista vér csörgedezett az ereiben, nem hatották meg azok a dolgok, amelyek engem ide vezényeltek.
Én nem mondtam le a lehetőségről, Noémie biztosított, hogy míg feliratkozok elmegy az utcán található kávézóba és meghív arra a koffeinbombára, amit terveztünk meginni. Nem én voltam az egyetlen érdeklődő, volt, aki egyedül, voltak kettes-hármas csoportokba verődő sorban állók, kedvenceim ismételten a vihogó delikvensek voltak, akiknek meg kellett volna tiltani, hogy egyáltalán megszólaljanak. Az órámra pillantottam éppen, mielőtt nagy nehezen elszállingóztak előlem és csak én maradtam a teremben. Természetesen Mr. Foster-el.
- Ha már később jöttem, maradjak egy kicsit tovább. – Léptem oda az asztalhoz apró, szelíd mosollyal. – Igazából a felajánlott lehetőség érdekelne. – Milyen meglepő lehetett, én voltam körülbelül a tizedik, aki ezzel a szándékkal jött, persze a pontos utánaszámolást hanyagoltam. De látva, hogy kik iratkoztak fel, lesznek idegőrlő pillanatok.  


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 18, 2015 4:02 pm
ebony & bryan
i'm your friend and your enemy in one

[You must be registered and logged in to see this image.]
Lehetséges, hogy a hangom cinikus volt, és úgy tűnt, mintha kipécéztem volna őt magamnak, bár nem szokásom az efféle viselkedés. Pontosan emiatt nem szeretek feszülten tanítani és új embereket megismerni. Néha már olyan érzésem van, hogy Éloise direkt csinálja ezt velem, hogy véletlenül se tudjon ott járni az agyam, ahol éppen szükség lenne rá, jelen helyzetben ebben az előadóban, egy csomó friss hús előtt. A tanteremben általában mindig is megkövetelek egy bizonyos szintet, vannak elvárásaim, de ha összefutottam eddig diákkal a városban, sosem keltettem azt a benyomást, hogy tanárként kellene kezelnie. Elvégre felnőttek vagyunk mindannyian. Ráadásul a társaság fele mindig a lazaságot testesíti meg, akiket nem érdekli, hogy mi is történik körülötte, nem érdekli, hogy mit várnak el tőle... a másik fele pedig pontosan ennek az ellenkezője, kis részük már szinte rögeszmésen meg akar felelni. Már nem is tudnám megmondani, melyikkel cseverésznék szívesen, tekintve, hogy mindegyik csoport távol áll tőlem, én valószínűleg mindezeknek a keveréke voltam még annak idején.
- Szóval Ebony - ismételtem a nevét, elég jellegzetes, ritkán van ilyen nevű hallgatóm, de azt hiszem, ezt megjegyzem. Nem szokásom a vezetéknevükön szólítani a diákokat, túlzottan személytelennek érzem. Ugyan rengeteg professzor azt tekinti a lényegnek, hogy ne menjen át az egész személyesbe, de nekem megvannak a saját módszereim. És még mindig itt vagyok, szóval valószínűleg nem lehetnek olyan rosszak. Még a kocsim kerekeit sem szúrták ki egyszer sem, szóval ez megint egy pozitívum.
Leengedtem a karjaimat, még mielőtt azt hinné rólam, hogy szándékosan őt szekálom a késése miatt, és közelebb lépve kutattam fel a pillantását. - Az igazság mindig győz. Egyedül rajtunk, a jog képviselőin múlik, hogy időben fényt derítünk-e rá vagy sem - mondtam némi szünet után. - Az egyetlen probléma, hogy mi kivétel nélkül emberi életekről, kapcsolatokról döntünk, nem pedig egy görögdinnye sorsáról. Rajtunk múlhat, hogy egy gyerek jó helyre kerüljön, hogy egy ember ne ártatlanul üljön a rácsok mögött. Aki nem veszi komolyan, annak nincs keresnivalója ebben a teremben - néztem körbe, ezúttal nem egy-két embert kipcézve, ez mindenkinek szólt. Főleg hogy úgy éreztem, a késővel lesz a legkevesebb problémám azok alapján, amit elmondott. Elhivatottnak tűnt a a szavait figyelembe véve, valószínűleg már több elképzelése is van az életéről, mint a jelenlévők háromnegyedének. Az efféle diákok nem tudnak eltűnni a süllyesztőben, és adhatok nekik bármit, megoldják.
A kezembe fogtam egy papírhalmazt, elmélyültem benne, a jelenlévők listája volt, akik felvették ezt az órát, de közben még eljutott a fülemig, mit mondott a lány. - Nos, ha nem emberölés a késésed oka, akkor borítsunk rá fátylat. Ha mégis, akkor kérlek, óra után maradj itt, megbeszéljük a részleteket - sóhajtottam fel, és a hangom komolynak tűnt, miközben fel sem néztem a névsorból, egészen addig míg meg nem rendült a szám széle. Az arcomon láthatta, hogy inkább próbálja meg viccként felfogni mindezt. Nem szándékoztam bántani sem őt, sem bármelyik másik jelenlévőt a teremben, az én humorom pedig amúgy sem az a tucathumor, amellyel sokan rendelkeznek. - Semmi gond... Ebony - fűztem végül hozzá, miután felnéztem, ismét felkutatva a lány alakját, szemeit, hogy biztosítsam, tényleg így van.
Elsétáltam előle, és sorba vettem mindenki mást. Fogalmam sincs, hogy hányszor mondhatták már el ugyanezt a bemutatkozó szöveget, valószínűleg nem ez az első előadásuk ma. És valószínűleg imádhatnak engem, amiért az órám pont ebbe az időintervallumba csúszott be.
Mikor visszasétáltam az asztalhoz jó pár perc elteltével, és az órámra néztem, kikövetkeztettem, hogy túl sok másra már nem maradt időnk. Nagyjából már volt elképzelésem arról, hogy kitől fog búcsút venni Mrs. Henderson még az első két hét végén, a többiek esetleg kibírják a szemeszter végéig. - Valószínűleg több lehetőségünk nem lesz arra, hogy ilyen mélyreszántóan megismerjük egymást. Kivéve ha akad köztünk olyan, aki kellőképpen kommunikatív, elvégre egy esetre nem egy nézőpont létezik, és már egy különböző vélemény is sokat elárul a gazdájáról - léptem vissza a székemhez, és elkezdtem összeszedni a papírjaimat, hogy eltegyem őket a táskámba. - Velem bármikor lehet vitatkozni. Meggyőzhettek arról, hogy miért nem értetek egyet az én álláspontommal, sőt! Kifejezetten kérem, hogy kössetek belém, hátha tanulunk egymástól. Azt jó, ha tudjátok, hogy számomra ez a hivatás szent. Aki nem érez rá, és gúnyt űz belőle, valószínűleg nem sokáig élvezheti a főiskola vendégszeretetét - közöltem egyszerűen, szimpla tényként. - A másik, ami talán feldobja a hangulatát azoknak, akik mindezt már most komolyan gondolják... a tanári állásom mellett elég gyakorta kapok ügyeket élesben is, nemcsak tankönyvi példákat. És minden évben kiválasztok egy hallgatót, aki gyakornokként részt vehet az egyik ügyben elejétől a végéig. Akit érdekel ez az... ajánlat, a csengő után maradjon itt - foglaltam helyet a gépem mögött, pont akkor, mikor megszólalt a csengő. Az sem zaklatott volna fel túlzottan, ha nem maradna itt érdeklődő, csak megdörzsöltem a halándékomat, amely már reggel óta feszített.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 18, 2015 11:50 am
bryan & ebony

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you can never say never

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szerencsére a déli óra előtt bekaptam néhány falatot, így legalább a vércukromra nem kellett ügyelnem a nagy sietségben. Éppen, hogy kijöhettünk az egyik előadásról, rohanhattunk a másikra, ami az egész iskola szokásaitól eltérően valamilyen csoda folytán nem egészkor, hanem fél után kezdődött, így Noémie-vel megegyeztünk, hogy a tervezett kávénkat csak akkor fogyasztjuk el, ha túléljük az órát…. Foster? Ezek szerint ő lenne az, aki valószínűleg nem emberi szervezettel rendelkezik, aminek ha más nem arra szüksége lenne, hogy kinyújtóztassa a végtagjait másfél óra ücsörgés után?
- Még jó, hogy nem olyan hatalmas ez az épület. – Motyogtam a barátnőmnek, miközben lefelé szedtük a lépcsőfokokat, kénytelenek voltunk a harmadikról az elsőre lesétálni az ódon falak között, amelyek akárhogy is, de szerint árasztották magukból a tudást. Vagy éppen túl sok Harry Potter-t néztem kamaszkoromban és a régiségéből kiindulva az egyetem eléggé hasonlított a Roxfort-ra. Ki tudja, a lényeg az volt, hogy imádtam ezt a helyet.
Mire leértünk a diáktársaink elkezdett beözönleni az előadóba, a táskámba nyúltam a mobilom után, hogy leellenőrizzem, mennyi az idő, mivel az órámat, amelyet reggelente kivétel nélkül a csuklómra rögzítettem szerencsésem otthon hagytam. Aztán jött a felismerés, hogy a telefonom sem volt meg, a combomra csapva a táskámat próbáltam kitámasztani a bőr hordozóeszközt, hátha sikeresebb keresőakcióba kezdhetek, ám sehol semmi. Áttúrtam az össze négyzetcentijét, a könyveim már a bal karomon pihentek, mégsem láttam sehol. Noémie csak ácsorgott mellettem és mielőtt futva elindulhattam volna vissza a lépcsők irányába kértem, hogy várjon meg. Ha már késni fogok, ne egyedül tegyem, egyébként is már mindenki bent volt, csak mi ketten nem.
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat és éreztem, hogy felfelé haladva egyre melegebb lesz köszönhetően annak, hogy a napfény teljes erővel tűzött be az ablakokon. Szeptember közepén jártunk, mégis akkor volt a hőség, mint a nyár melegebb napjain, nem is volt szükség komolyabb ruházatra egy ujjatlan felsőnél és rövidebb nadrágbál, bár ahogy észrevettem néhány csoporttársam inkább strandidőnek szánta volna a mai napot a ruházatukat tekintve. Persze a lelkemnek jólesett egy kis, a barátnőmmel folytatott pletykálás és kibeszélés, de ki vagyok én, hogy megítéljek akárkit is?
Nyitva találtam az előző óra helyszínét, a professzor lassan pakolta össze a szétszórt lapjait és meglepett arckifejezéssel fordult felém, amikor átcsörtettem a küszöbön. Elnézést kérve léptem a padhoz, ahol ültem, a székem alatt meg is találtam a keresett telefont. Kicsúszhatott a zsebemből? Többet sem teszem oda.
Újabb ámokfutásszerű rohanás segítségével indultam utamra, a hajamba túrtam, mielőtt benyithattam volna abba a terembe, ahol elvileg keresnivalóm volt. Utáltam késni, nem is volt szokásom, nem szerettem, ha olyasmiért szegeződtek rám tekintetek, amire nem voltam büszke. Mit is vártam, nem volt diák, aki ne figyelt volna fel az érkezésemre, a tanár szemeit is magamon érezhettem, ezért megpróbáltam a lehető leggyorsabban megkeresni a terem legtávolabb zugában lévő helyet, ám nem jártam sikerrel. Sokkal kínosabbnak tituláltam azt a tevékenységet, hogy felmásszak az előadó tetejére, minthogy az egyetlen üres székre üljek, ami az első sorban volt, így fogtam magam, egy röpke pillanatra a tanárra nézve elmormogtam egy bocsánatkérést és elhelyezkedtem. Hátranézve legszívesebben megöltem volna a barátnőmet a puszta pillantásommal, aki könyörületért tátogott, úgyhogy előre fordultam és inkább a füzetem kiválogatására koncentráltam. Mire fellélegezhettem volna kénytelen voltam farkasszemet nézni az újdonsült tanárommal, akire igazából most vethettem egy igazi pillantást. A mellkas előtt keresztbe font kar és a kérdő tekintet nem éppen megnyerő képet festett róla, ennek ellenére volt benne valami megmagyarázhatatlan, ami nem illett össze a szigorú, jó előre utálnivaló figura képével. Még ha a folyosón ezt is tettem.
- A nevem Ebony Tate-Smith. – Utáltam a bemutatkozásokat, mindig mindenhol ugyanazt elmondani felettébb unalmas tudott lenni, főleg, hogy az alkalmak nagy százalékában arról sem volt fogalmam, miről beszélhetnék. – Itt lakom Brüsszelben és kislánykorom óta érdekel a jog világa, a nagyapám szerettette meg velem. Talán naiv dolog, de én hiszek abban, hogy győzhet az igazság, úgyhogy diploma után szeretnék arról gondoskodni, hogy minél több rosszfiú megkapja a büntetését. – Apró mosoly húzódott a számra, majd összepréseltem az ajkaimat. – Rendőr nem szerettem volna lenni, mert nem vagyok jó futó, úgyhogy maradt a tárgyalóterem. – Furcsa lányka voltam, egy időben csakis nyomozó akartam lenni, amit szintén betudtam a néha tévében elkapott sorozatok általi villanásoknak.
– És elnézést a késésért… ismét. – Tettem hozzá. Mérget vettem volna rá, hogy a férfi a késés miatt pécézett ki magának, ezért muszáj voltam valamivel visszavágni akkor is, ha nem volt éppen szép dolog és nem nekem volt igazam.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 17, 2015 10:05 pm
ebony & bryan
i'm your friend and your enemy in one

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egész nap nem hagytam el az előadót. Nem mintha annyira bennejárnánk már a napban, csak fél kettő van, de így is öt perc múlva kezdődik a következő előadásom. Az ebéd egyáltalán nem tűnt túl hívogatónak, tekintve, hogy a lehető legrosszabb módon kezdődött el a napom. Általában van szerencsém csendesen megreggelizni, majd villámgyorsan távozni utána otthonról, de a ma reggel egészen máshogyan kezdődött. És ha feszülten indulok el, valószínűleg egész nap olyan vagyok, mint aki pokrócot reggelizett, Éloise viszont elérte a kívánt hatást.
A diákok már szállingóztak a terembe, én még mindig ültem, és a laptopot nyomkodva próbáltam pontot tenni egy nemrég sikeresen lezárt ügy végére. Csak egy nyomtatás, pár aláírás, és tényleg vége ennek a fejezetnek is. Ennek pedig sikerélménnyel kellett volna eltöltenie, de ennek is csak tegnapig tudtam örvendezni, mára már annyira... megszokott lett.
Akkor emeltem fel magam a székről, amikor meghallottam az előadás kezdetét jelző csengőt. Ez egy új év, új arcok... immáron tizenkét éve ugyanaz a procedúra. Mire megjegyezném a nevüket, már hamburgert árulnak a McDonalds'-ban. Vagy szociológiát hallgatnak a szomszédos előadóban, mert az "egyszerűbb". Nem is szoktam már belemenni annyira a megismerkedésbe... most még egy csomóan vannak, de két hónap múlva ha fele ennyien ülnek majd itt, hát akkor köszönőlevelet kell írnom valakinek. Általában nem én vagyok az, aki megszivatja a tanulókat, de tőlem sem ajándékba fogják kapni a jó osztályzatot.
Lassan mindenki elfoglalta a helyét, én pedig sóhajtva egyet, megkerültem az asztalt, és onnan mértem végig őket, bár nem túl feltűnően, inkább afféle "lássuk, idén milyen babér terem"-nézés volt. Első ránézésre sosem tudtam megállapítani, ki bírja ki ezt a pár évet itt, ki az, aki képes lesz éjszakába nyúlóan tanulni, napokig nem aludni, és ha vége a vizsgáknak, és sikerrel vette az akadályokat, hát tombolni egy isteneset. Igen, ez még rémlett nekem is, habár nem tegnap diplomáztam. Mindig Galen jutott eszembe, amikor végignéztem az új tanítványokon. Bennünket is így bámult annak idején Mrs. Henderson, már fejben el is döntve, hogy ki az, aki átmegy az első év végén és ki nem. Utálatos nő volt, Galent például folyamatosan szivatta, de ő mindig kivágta magát a szituációkból méghozzá a lehető legjobb eredménnyel. Végül mindketten csak nevettünk rajta. Akkoriban még nem sejtettem, hogy egyszer ugyanitt fogok tanítani, ahol tanultam is, és ismét találkozni fogok Mrs. Hendersonnal.
- Talán jobb, ha az elején kezdjük - jött ki belőlem rögtön az első gondolat, de mire folytattam volna az ilyenkor megszokott szövegemmel, az ajtó ismét nyílt. Minden szem odairányult, hiszen nagyjából két perccel ezelőtt hangzott fel a csengő. Az érkező könyveket tartott a kezében, szemmel láthatóan sietett, annak ellenére, hogy elkésett. Fordult már elő mással is, tekintetem azonban automatikusan követte őt azután is, hogy elmormolt egy bocsánatkérést. Egészen furcsa volt, tekintve, hogy az egész mintha lelassított felvételen ment volna, és leült az egyetlen szabad helyre, ami még megmaradt, történetesen nem messze tőlem. Sejtésem sem volt, hogy ki ő, annyi biztos, hogy eltelt pár másodperc mire észbe kapva ismét beszélni kezdtem.
- Most, hogy mindenki megtalálta a helyét - sóhajtottam fel, majd nekidőltem az asztalnak. - A nevem Bryan Foster. A szerencséseknek lesz lehetőségük öt éven keresztül szerény társaságomat élvezni. Megjegyzem, járhattatok volna rosszabbul is - mosolyodtam el. Nem én voltam a kegyetlen tanár, aki lemészárolja a diákokat. - Már több mint egy évtizede tanítok ezen a főiskolán, közel húsz éve én is ezekben a padokban utáltam a tanáraimat. Na de - csaptam össze a két markomat, majd előrrébb léptem, és tekintetem arra a szőke lányra esett, aki az imént későn érkezett. - Kezdjük az elején. Mutatkozzatok be. Mondjon magáról mindenki pár szót. Talán kezdjük a későn érkezőkkel - billent oldalra a fejem, és karjaimat összefontam a mellkasom előtt. Kíváncsi voltam, nem véletlen.

||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Vissza az elejére Go down
 

Ebony & Bryan || Brüsszel, 2013.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék :: Múlt-