Share | 

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Júl. 01, 2018 7:05 am
Ugrás egy másik oldalra

Tatia & Elijah
The family is power
 


- Te magad bőven rászolgáltál arra, hogy vészhelyzet esetén a családom minden tagja hátat fordítson neked - válaszolom Tatia szavaira. Óhatatlanul is elgondolkodom rajta, milyen szép lehet valójában egy ekkora jellemhibával élni: mindenki másban meglátni a rosszat és a bűnt, önmagát pedig piedesztálra emelni. Az sem lepne meg, ha szobrot állíttatna magának valamely - vagy épp minden - nagyobb város főterén, és árgus szemekkel figyelné a lázadókat, akik lennének oly merészek, hogy nem visznek virágot a talapzathoz. Igazság szerint talán még én is elhelyeznék ott egy koszorút: egy lélegezni, beszélni és tenni nem képes Tatia összehasonlíthatatlanul kellemesebb lenne a mostani hús-vér valójában a szőnyegemen álldogáló mivoltánál.
- Nos, engedelmeskedve a vendégszeretet szavának, nem állt szándékomban ennyire nyilvánvalóan tudomásodra hozni hogy jelenléted milyen mértékben zavarja a köreimet. Viszont most, hogy te magad hoztad szóba, nem mondok ellent - villantok fel egy mosolyt. - Bár engedd meg, hogy kijavítsalak. Nincs itt semmiféle pálfordulás. Mindössze nemes egyszerűséggel nem érezhetek örökké bűntudatot egy olyan tett miatt, amelynek elkövetésében én legalább olyan áldozat voltam, mint te magad. Továbbá az informátoraid a jelek szerint elfelejtettek téged tájékoztatni egy apróságról - fogalmazzunk úgy, hogy meglehetősen sok víz folyt le a Mississippin, mióta utoljára találkoztunk - töltök magamnak újfent egy italt: ennek a nőnek a puszta elviseléséhez kénytelen vagyok bizonyos arányban érzésteleníteni az agyamat.
- Ugyan Tatia. Ismerhetsz már annyira, hogy tisztában légy vele, a sértegetés távol áll a természetemtől. Nem úgy, mint az igazságok kendőzetlen kimondása - kortyolok bele az italomba, és figyelem, ahogy elindul felém: egy abszurdan nevetséges pillanatig úgy hiszem, a csáberejével szándékozik megtörni a jelenléte miatti ellenállásomat, majd megkönnyebbülve konstatálom, hogy csak a whiskysüveget veszi célba: talán éppen ő maga is az általam említett okból kifolyólag.
Ahogy egy mozdulattal felvágja magát az asztalra, én visszaülök a fotelba, és csodálkozó derűvel hallgatom a szavait: valójában teljesen elképeszt a fesztelenségnek és az arcátlanságnek ez a felülmúlhatatlan elegye. Türelmesen megvárom, míg befejezi mondandóját, majd egy halk sóhajjal leteszem a kezemben szorongatott italt magam mellé, és úgy döntök, ideje tiszta vizet önteni a pohárba: az elmúlt időszakban történt vámpírlázongás okozta felfordulás megoldása sürgősebb és fontosabb feladat számomra, mint Tatia nem létező lelkének ápolása.
- Sosem hittem volna, hogy valaha kimondok effélét, de roppant szívesen eltekintek a formalitások bármely eshetőségétől, amely a te... hogy is fogalmaztál?... bejelentkezésedet vonja magával - dobolok ujjaimmal a fotel karfájának bársonyborításán. - Természetesen vannak vámpírok, akik bármely általam kiadott parancsot teljesítik, de hogy őszinte legyek, a legutolsó éjjeljárómat sem áldoznám fel a megmentésed oltárán. Továbbá nem, nem jövök neked. Sem kettővel, sem hárommal, sem millióval, ahogy te azt elbűvölő önzésed közepette elvárnád. A magyarázat meglehetősen egyszerű: egyetlen bűnös sem állhat fel jogos követeléssel egy másik aljas tettet elkövetővel szemben - tárom szét a karjaimat. - Nyilván természetesen nem érted, miről beszélek, szóval bocsásd meg, hogy a bibliai jó házigazdához hasonlóan, aki elébe megy vendégeinek, néhány szóval felvilágosítsalak. A napokban volt egy igencsak érdekfeszítő találkozásom valakivel, a ködös, és közös múltunkból. Lucille Vodova neve nyilván számodra is ismerősen cseng. A vele való beszélgetés hatására, hogy úgy fogalmazzak, teljes mértékben átértékeltem az egykoron, és azóta történteket is. Kérlek - emelem fel a kezem elhárító mozdulattal - kímélj meg az álszent ábrázattal feltett kérdéstől, hogy mégis miért. Te legalább annyira tisztában vagy a válasszal, amennyire én.




zene: amit hallgatsz | blabla: valami

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :
maybe he's the only one who one way or another, but always be with me

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Pént. Jún. 29, 2018 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra

elijah & tatia

- Nos, te és a családod bőven rászolgáltatok arra, hogy vészhelyzet esetén jogom legyen hozzátok fordulni. - Felvontam a szemöldökömet és olyan pillantást intéztem felé, ami felhívást intézett keringőre: nyugodtan elkezdhet velem vitatkozni, de nem fog tudni olyan kifogást találni, ami üti az én indokomat. Nem jókedvemből jöttem ide, legszívesebben elkerültem volna ezt a birtokot, pont úgy, ahogyan eddig tettem, de hát ki másnál keressen átmeneti menedéket az ember, ha nem a gyilkosainál? Tökéletes üzlet. Ők felelősek a halálomért, valamint azért is, hogy élek, tehát közvetve azért is, hogy most vadászok egy csoportja van a nyomomban. Kell ennél több? - Talán ennyire zavar, hogy itt vagyok? Nemrégiben még te kerestél fel, sőt, tartottál attól, hogy faképnél hagylak, miközben beszélsz... mi ez a hirtelen pálfordulás, kedves? - Kérdeztem érdeklődve. Szerencséje, hogy nem vettem szívemre a viselkedését, hiszen mióta kiderült, hogy a nemes Elijah Mikaelson, a férfi, akit szerettem, akiben megbíztam és akinek a családjáért szívesen adtam volna a vérem, az első adandó alkalommal átharapta a torkomat. Véletlenül? Lehetséges. El is hittem neki, hogy nem direkt tette, nem tervezte el a meggyilkolásomat, ettől függetlenül nagyon fájt, hogy pont ő volt a gyilkosom. Neki köszönhettem az összes szenvedésemet, ezer év vesszőfutását. Mondhatni, ő tett azzá, aki vagyok.
- Számító mivoltomnak? Szóval ezt a játékot fogjuk játszani? - Apró félmosoly ült ki az arcomra. Elijah volt az a fivér, aki mindig megpróbált szépen beszélni velem, akkor is, amikor nem érdemeltem meg... elmondása szerint, látta bennem azt a lányt, aki emberként voltam. Úgy tűnik, mára tényleg minden egyes porcikája elpárolgott belőlem. Vagy Elijah lett hirtelen rosszindulatú. - Sértegetsz? Mire jó ez neked? Csak a szívemet fájdítod vele. - Sóhajtottam egyet, kissé közelebb lépve hozzá, de nem őt vettem célba, hanem az egyik kis asztalt, amin helyet foglalt a vámpírok állandó kelléke, az aranyszínű whisky. Töltöttem magamnak egy pohárral, aztán bele is kortyoltam. - Mindenki tudja, hogy nagy ívben elkerülöm New Orleans-t, mióta elkoboztátok Marcel-től a város kulcsát, szóval idejönni egyfajta biztonsági játék volt. Az, hogy bejelentkeztem, csupán formalitás és az erkölcsi iránytűm maradványának jelképe, de az, hogy titeket választottalak, mint menedékhelyet, már igazán tudatos döntés eredménye. - Ismét a férfi felé fordultam és a tekintetem kissé megkeményedett. - Jössz nekem eggyel. Kettővel. Hárommal. Kismillióval. - Felhúztam magam az asztalra és keresztbe raktam a lábaimat, miközben az ital pohárban lötybölésével szórakoztattam magam. - Ne aggódj, nem kell találkoznunk, de szépen megkérlek, hogy amíg a városban tartózkodom, segíts nekem. Sok vámpírod van, egy-kettő feláldozható a védelmem érdekében, nem? - Tettem fel az egyszerű kérdést.


40  || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Május 29, 2018 7:20 am
Ugrás egy másik oldalra

Tatia & Elijah
The family is power
 


Mintegy ötszáz évvel ezelőtt sodorta a sors szeszélye az utunkba az elképesztő szépségű Katerinát: ahogy annak idején Tatia, ő is lenyűgözött bennünket személyiségével, és egyéniségével. Kedves mosolyú, halk szavú lány volt - igyekeztem megakadályozni a számára előírásszerűen elrendelt tragédiát, idejében elvágni a köteléket, amelyet a párkák fontak számára Niklaus képében - eleve kudarcra ítéltettem. Katerina meghalt, majd új életre kelt, és ezzel megszületett Katherine, aki szöges ellentéte volt előbbi jellemének: egy világ tört össze bennem, mikor szembesültem újdonsült mivoltával, és a szerelem, amit gyújtott bennem úgy aludt ki, mintha vizet öntöttek volna a lelkemben izzó parázsra. Az elmúlt néhány száz évben nem került sokszor a figyelmembe, de ha láttam őt magát, vagy csak pusztító útjának nyomát rá kellett jönnöm, hogy Niklaus az ördög földi manifesztációját szabadította a világra. Úgy hittem, Katherine-nél rosszabb már nem történhet, nála nagyobb csalódás nem tépheti fel a lelkemet, és íme, tévedtem. Tatia, a hasonmások sorának alfája, maga a lélek nélküli szörnyszülöttek anyja. Cinikus, kegyetlen, hideg, érzelemmentes - nyomokban sem ismerem már fel benne a nőt, aki ezer éve rabul ejtette a szívemet úgy, ahogy még senki más - Niklaushoz hasonlóan bárkivel, a családommal is hajlandó lettem volna szembeszállni, ha azzal elnyerhettem volna gyengéd érzelmeit- akár a világot is képes lettem volna a lábai elé helyezni.
- Kérlek, hidd el nekem, anyám sajnálatos közreműködése nélkül legutolsó gondolatom lett volna szerénységed emlegetése - válaszolom aztán, mikor kényelmesen helyet foglalok a fotelomban. Tatia Petrova a hálószobámban valamikor szép álomkép lett volna: ma egy lidércnyomás, amiből az emberek sikítva ébrednek, és amely minden nyomától szeretnének minél hamarabb megszabadulni. - Szavaiddal ellentétben viszont úgy vélem, családom, amelyet annyi megvetéssel emlegetsz, mégiscsak a világod közepe, ha bármily körülmény dacára ezek közt a falak között talállak. Igaz, el tudnék képzelni az életben ennél nagyobb örömforrást is - sóhajtok fel. Az utóbbi hónapokban az eddigieknél is jóval súlyosabb teher nyomja mindkét vállamat: mostani látogatóm teszi fel a pontot arra a bizonyos i betűre.
A szög meglehetősen hamar kibújik a zsákból - kapok egy röviden felskiccelt verziót a történtekről, természetesen Tatia szemszögéből. Kíváncsi lennék, ha vajon hallhatnám a másik felet is, mennyire mutatná meg a tükör másik oldalát? Gyanítom, azonnal 180 fokos fordulatot venni a ma délutáni mese.
- Tehát valaki azzal vádol téged, hogy tönkretetted az életét - sommázom a lényeget, aztán megcsóválom a fejem. - Lehetetlen. Fel sem tételezek rólad effélét - teszem hozzá, nagyjából azon a hangon, mint mikor valaki összecsapja a tenyerét, és hangos "édes istenem" hitetlenkedés közepette. - Tehát ismét nem másnak köszönhetem ittléted roppant kétes örömét, mint a számító mivoltodnak - kelek aztán fel, mert ennek az arcomba tolt információnak az elviseléséhez szükségem van egy pohár italra, méghozzá sürgetően: talán elnyomja az önkéntelenül is felszínre kívánkozó, nem éppen legkedvesebb szavaimat. Bár úgy hiszem, úriember létem Tatia szemében már lerombolt bálvány, melynek földön fekvő darabjaiba kéjes örömmel gázol bele.
- Mint ahogy említetted, a város nagy, sokszáz éves utcái és házai tökéletesen elrejtenek bárkit, aki menekülni szeretne - fordulok aztán ismét Tatia felé, whiskyvel a kezemben, és szemügyre veszem vonásait. - Vagy azért jöttél ide, mert ezt a bizonytalan ideig tartó túlélést az én hálószobámban tervezed megejteni? - érdeklődöm. Amennyiben igen, azonnali hatállyal visszaköltözöm Algírba - távozásom alkalmával viszont hezitálás nélkül Tatiára szögelem a szobám ajtaját, nagyjából úgy, ahogy az átokverte tárgyakra zárják a páncélszekrényt, óvintézkedés gyanánt.  

zene: amit hallgatsz | blabla: valami

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :
maybe he's the only one who one way or another, but always be with me

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szomb. Május 26, 2018 9:31 am
Ugrás egy másik oldalra

elijah & tatia

Magam sem gondoltam volna, hogy egyszer ennek a birtoknak a küszöbének átlépésére vetemedem. Ezek a falak számomra a pokol kapuit jelentették és nem azért, amiért a legtöbbeknek: én magam nem úgy éreztem, mint aki az oroszlán barlangjába sétál be, nem a félelem jött fel a torkomon, ha megláttam a hatalmas M betűt a falon, hanem az undor. Vigasztalt, hogy jelenleg nem voltam annyira rossz viszonyban a családdal, hogy tartanom kelljen a jeges, sőt, gyilkos hangulatú fogadtatástól, hiszen törjek bármekkora borsot az orruk alá, mindig ők lesznek azok, akik tartozni fognak nekem. Az utóbbi időben pedig nem is foglalkoztam velük úgy, ahogy azt régen tettem, tehát egyáltalán nincs okuk a felháborodásra, amiért betettem a lábam a városukba.
- Csak nem emlegettél a közelmúltban? – Kíváncsi félmosollyal fordultam felé. Mintha a szobájában, a saját kis zugában kissé felengedettebb, kevésbé karótnyelt lett volna. Minden egyes alkalommal megmosolyogtatott a tény, hogy a külvilág számára megpróbálja eljátszani a tökéletes úriembert, a nemest, a különféle lelki értékekkel rendelkező csodavámpírt: mivel én ismertem az igazi énjét, felüdülés lett volna, ha legalább előttem nem viselkedne ócska színészként.
- Ismersz? Az ezer év meghozta gyümölcsét? – Visszafordultam a polc felé és a figyelmemet ismét a lemezeknek, könyveknek és más apróságoknak szenteltem. Vajon ír naplót? Itt leszek annyi ideig, hogy megtaláljam és beleolvassak? Pár napot mindenképpen New Orleans-ban fogok eltölteni, ha másért nem, hogy a vadászokat ide vezessem és amíg a temérdeknyi vámpír között megpróbálnak megtalálni, kitalálom, hogy mi legyen a következő lépésem. Vagy ami még jobb, egyedül vállalkozom a megölésükre. Úgyis régen volt már részem ilyesfajta mókában.
- Legszívesebben tapsolnék neked. – Bólintottam egyet, majd megvontam a vállam. Sóhajtottam egyet, és ismét rá pillantottam, de a gesztusai hatására összeszűkültek a szemeim. Az arcára elégedettséggel vegyes érdeklődés ült ki, ami miatt majdnem fújtattam egyet, mert eléggé képmutatónak tetszett. – Bármennyire is szeretnéd azt hinni, hogy te és a családod vagytok a világom közepe, nem így van. A szabadidőmet sokkal inkább fordítanám magamra, mint a ti froclizásotokra, úgyhogy maradt a második verzió. – A mellkasom előtt keresztbe fontam a karjaimat és a szekrénynek dőltem. – Vadászok vannak a nyomomban. – Közöltem. – Egy régi konfliktus eredménye, a másik fél valószínűleg ismét idegösszeroppanást kapott és rájött az ötperces őrültség, miszerint én tettem tönkre az életét. – Tényleg az én hibámból származtatható a szupergonosz-eredettörténete, de ez mellékes és Elijah is ismert annyira, hogy tudja, nem én vagyok a képlet ártatlan fele. – A lényeg, hogy a városotok tökéletes figyelemelterelésnek és… talán kérnék egy kis szívességet is, hogy túléljem az elkövetkezendő napokat. – Tettem hozzá egy apró vállrándítás kíséretében.


40 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Csüt. Május 03, 2018 3:48 pm
Ugrás egy másik oldalra

Tatia & Elijah
The family is power
 


New Orleans. A jazz, a gumbo, a cajun, a Mardi Gras, a voodoo otthona. A boszorkányok, vérfarkasok, vámpírok, az örök háborúság és békétlenség otthona. Évszázadok óta halott urak, és sokat szenvedett rabszolgák leszármazottainak otthona. A családom, és az ezer éve magamra öltött halhatatlanság otthona, dicsőséges tetteim közepette a legnagyobb szégyenem otthona. Az önmagammal való szembesülés fájdalmas, kísértő és keserű otthona. A napvilágra került titkok otthona. A tükör, amit anyám elém tartott, ami feltárta előttem hosszú életem legszörnyűbb tetteit, és kendőzetlenül mutatta meg szörnyeteg mivoltom teljes valóját, az elmúlt hónapok alatt mit sem vesztett fényéből, és bántó élességéből. Mint egy lidércnyomásos laterna magica vetítés, úgy játszódik le előttem az a jelenet, amelynek iszonyata átível más kioltott életek százainak tömegén át: Tatia életének elvétele. Ezt látom még ma is sötét, álomkerülte éjszakákon, ezt látom a temető sírköveinek mohalepte halmain, ezt  hallom a jazz ritmusának lüktetésében, és figyelem az otthonom árnyaiban is - úgy üli a lelkemet, mint egy fekete felleg, mint egy kétségbeesett, jajduló sikoly, és hiába is menekülnék előle vihar jajgatásába, hajnalok hidegébe, gyilkolás hevébe vagy egy nő karjába. Mögöttük pedig ott suttog a lelkifurdalás és szégyen halk szava is, mégis még magam is alig hallom: mert oly halk, oly csendes ez a szó, hogy a világ kisebb zajai is könnyen túlharsogják.
Hosszú időre magára hagytam Algírt, és benne az otthonomat: Kol visszatérése minden másnál erősebben késztetett a Mikaelson-villában való maradásra. Egyetlen pillanatig sem áltatom magam ostoba téveszmékkel: egy olyan városban, ahol két olyan kaliberű ember él összezárva, mint Kol és Niklaus, egyetlen másodpercig sem kétséges az apokalipszis pusztításának eljövetele: csupán az időpontja és a végkifejlete nem ismert. Tartok tőle, hogy ennek megakadályozására nem elégséges a bennem testet öltött méltóság, és tekintély: főképp ifjabbik öcsém leli kéjes örömét abban, hogy a megsemmisülés és létezés vékony határmezsgyéjén táncoltatja New Orleans városát.
Még szinte az épület sarkán megtorpanok, és végigborzong minden idegszálamon a vámpírérzék azon sajátossága, amely pontosan átlát olyan dolgokon is, ami halandó ember számára felfoghatatlan és érzékelhetetlen. Nem több ez, mint egy illat, egy aprócska nesz, egy halk sóhaj a virágok aromájától édes éjszakában, egy dal, amely megpendíti lelkem mélyének húrját: kétségek nélkül jelzi felém, hogy immáron nem vagyok egyedül - és mire lábaim végigróják a lépcsőket, hogy végül megálljanak szobám ajtajában, már tisztában vagyok váratlan látogatóm személyével is.
- Tatia - mondom ki a nevét, felfoghatja köszönés gyanánt is, arcomra kiül a már ismert, bárkit megnyerő mosoly, mikor végül belépek, és szemügyre veszem, ahogy teljes otthonossággal ízlelgeti a whiskymet. - A mondás szerint a falra festett ördög előbb vagy utóbb, de megjelenik. Ma este így tehát ismét egy ősrégi igazság tett tanúbizonyságot számomra - csúsztatom le vállamról zakómat, majd a fotel karfájára fektetem, hogy aztán kényelmesen helyet foglaljak a nőstényördöggel szemben, és kíváncsisággal felvértezve mérjem végig. Utoljára akkor láttam, mikor bocsánatát kérve egy bárban találkoztam vele: úgy vélem, arra az estére talán a fiaskó szó lenne a legmegfelelőbb, amely leírná eszmecserénk végkifejletét.
- Nos, figyelembe véve, hogy jelenleg alighanem én vagyok az utolsó a föld kerekén, akinek a társaságára áhítoznál, talán nem tévedek ha azt mondom, meglehetősen meglep a jelenléted. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha nem kérdezek rá ennek okaira, akkor magadtól is elmondanád, de engedd meg, hogy rávilágítsak egy apróságra: ismerlek már annyira, hogy tudjam, itt létednek két oka lehetséges. Az egyik, hogy önfeledten folytatni szeretnéd lelkem ostorozását, amelyet legutóbbi találkozásunk alkalmával félbe hagytál. A másik, hogy olyan bajba keverted magad, amelyhez az én, vagy épp családom segítségére van szükséged, és kétségbeesésed jelenleg erősebb az irántam érzed gyűlöletednél is. Természetesen nem vagyok tévedhetetlen, így amennyiben mégis más indok hozott volna el idáig, kérlek, ne tartsd magadban az információt - ül továbbra is könnyed mosoly a szám sarkában, majd elhallgatok, mutatóujjammal elgondolkodva megtámasztva államat. Tatia Petrovát ismerve az első verzió létjogosultságára ötven-ötven százaléknyi reális esélyt látok.


zene: amit hallgatsz | blabla: valami

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :
maybe he's the only one who one way or another, but always be with me

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 23, 2018 5:59 pm
Ugrás egy másik oldalra

elijah & tatia

Amennyire szerettem New Orleans-t, éppen annyira gyűlöltem. Talán csak az én agysejtjeimbe égtek bele, de a város minden szegletében éreztem a Mikaelson-ok jelenlétét, ami egyáltalán nem töltött el jókedvvel. Sőt, a hideg rázott tőlük. Mégis, önszántamból jöttem ide, mert a jelenlegi helyzetemből nem láttam más kiutat. Mint mondani szokták, szégyen a futás, de hasznos. Évszázadok alatt megtanultam olyan gyorsan futni, mint egy gepárd és olyan vakmerően szembenézni a rám leselkedő veszéllyel, mint egy oroszlán, ezt a két állapotot pedig váltogatva használtam. Most a visszavonulásnak volt itt az ideje, legalábbis addig, amíg ki nem találok valami jobb stratégiát, aminek segítségével egyszer és mindenkorra véget tehetek annak az ügynek a végére, ami túl régóta húzódik ahhoz, hogy igaz legyen. Mystic Falls-ba menni jelenleg egyet jelentett volna a hátamra tűzött céltáblával, ahogy a másik kedvenc városomban, New York-ban való letelepedés is. Megfordult a fejemben, hogy Európa felé veszem az irányt, de csak késleltettem volna az elkerülhetetlent, vagyis a nyomomban lévő vadászokkal való szembenézést… így azt az opciót választottam, amelytől csak a szívbe döfött karó tűnt kegyetlenebb megoldásnak: New Orleans-t és a Mikaelson-okat.
Senki sem állta utamat, bejelentés és őrségen való átverekedés nélkül léptem be a birtok kovácsoltvas kapuján. Az ember lánya azt hinné, hogy egy háborús övezetben jobban ügyelnek a biztonságra. Nem mintha túl sokan lennének képesek arra az itteni mezei vámpírok közül, hogy megállítsanak a céljaim elérésében, még ha a jelenleg legjobban kirajzolódó tervem csupán annyi volt, hogy megkereshessem azt a testvért, aki a legtöbbel tartozik nekem. A Mystic Falls-ban épült, mára inkább gaztelepre emlékeztető birtokuk is átjáróház volt, ez sem bizonyult másnak: könnyedén megtaláltam a szobát, amelynek berendezéséből és hangulatából sütött, hogy itt tölti magányos perceit a magát legnemesebbnek tartó családtag. Gyors körülnézés után italt töltöttem magamnak és a polcok tartalmát vizslatva hallgatóztam, vajon mikor érkezik meg Elijah. Időm annyi volt, mint a tenger, de felettébb megkönnyebbültem, amikor meghallottam az ismerős lépteket, amelyek gazdája valószínűleg már akkor megérezte az ittlétemet, mikor még pár száz méterre volt a háztól.
- Gyönyörű délutánunk van, igaz? – Kérdeztem halvány mosollyal az ajkaimon, de a tekintetemmel az éppen kiválasztott Buddy Bolden lemezt vizsgáltam. – Kezdem érteni, miért szerettetek bele ebbe a városba. Talán jót fog tenni, ha egy kicsit itt maradok. – Jelentettem ki, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszéltem volna.


40  || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 11, 2017 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra

(Hayley szobája)

Ahogy Hayley "kidob" - hogy így fogalmazzam meg a távozásra utasító felszólítását - és szobámba lépek, a kelleténél kissé hangosabban teszem be az ajtót. Annál mindenesetre hangosabban, ahogy azt a jó neveltetés kívánná...Nem mintha dühös, vagy mérges lennék, szó sincs ilyesféle érzelmekről. De a színjáték - amit Hayley szobájában elkezdtem - csak úgy lesz teljes, ha meggyőzöm róla, miszerint komoly nézeteltérésen vagyunk túl, immár sokadszor.
Átöltözöm, és míg ingemet gombolom végig magamon, gondolatban végigfutok az előttem álló eseményeken, és azok lehetséges végkimenetelein. A békeajánlatomat mindkét fél visszautasította, ezen nincs mit szépíteni. Noha Vincent Griffith felajánlotta, hogy gondolkodik az ajánlatomon, a jelentkezésének és felbukkanásának hiánya alighanem azt az opciót erősíti meg, hogy némi megfontolás után ő maga is félreütötte a békeajánlatra nyújtott kezemet. Ha ő így döntött, és képtelen voltam megingatni elhatározásában, akkor sajnos vehetem kőbe vésett tényként, hogy Faye Charpentier még ennyire sem fog hallgatni rám. Azok után, hogy a puszta látogatásomat is személyes sértésként predesztinálta, és családomat az apokalipszis lovasaiként tartja számon, alighanem inkább benzint locsolna szét szerte a városban, és gyújtana gyufát, mintsem szövetségre lépjen az ördöggel. Ilyen sajnálatos módon viszont nem hagyott számomra, csupán egyetlen választást. Ha szép szóval nem sikerült elérnem a békét, meg kell próbálnom kicsikarni - még akkor is, ha kényszerítő körülmények folytán törékeny lesz is, de mégis csak viszonylagos béke.
Ezer év alatt talán ez az első alkalom, hogy nem látok előre nemhogy három, de még egyetlen lépést sem. Amire most készülök, amit tenni akarok ugyanúgy elsülhet borzalmasan rosszul  - számomra - mint amennyire jó irányba is. Hayleyt illetően nincsenek félelmeim. A farkasok családjába tartozik, a félholdas falka királynője. Jobban tisztelik őt annál, hogy akár fizikai, akár lelki gyötrelmeket okozzon neki a saját népe. Az önnön sorsomat és jövőmet illetően már nincsenek ily' pozitív gondolataim. Bárhogy is, meg kell tennem az utolsó lépést.
Magamra rántom a zakómat, és mikor kilépnék az ajtón, megtorpanok, mintha egy láthatatlan kéz kényszerítene megállásra. Ha én ma nem térnék vissza, nem akarom, hogy Hayley haraggal gondoljon rám. Idővel - talán - megérti az indítékaimat, és megbocsátja, amit tenni szándékozom. De ez csak akkor fog bekövetkezni, ha tudja az igazságot...
Sarkon fordulok, papírt és tintát halászok elő a dolgozóasztalom fiókjából, majd a Hold besütő fényében az alábbi sorokat vetem a régi pergamenre.

"Hayley,
tudom, hogy most haraggal gondolsz rám. Akartam, hogy így legyen - jelenleg. De nem szeretném, nem tudnám elviselni, ha örökké nehezteléssel jutnék az eszedbe. Kénytelen voltam megbántani téged, mert így talán könnyebb lesz elengedned a kezemet, ha ma a tervembe belebuknék. Ezer éves vagyok már, de van szívem, és van lelkem, ami az elmúlt időszakban általad kelt életre a tetszhalott létből. Emberi lény voltam valaha, és a lelkemben vagyok még ma is, ezer évnyi vér, és gonosztett után is. Nem adhatok esélyt sem a sorsnak, sem senki és semmi másnak arra, hogy te idd meg a levét a bukásomnak. Amit ma tenni készülök, kétféle eredménnyel zárulhat: vagy a teljes körű békével, vagy a totális, pusztító háborúval. Ha az első verzió bekövetkezne, boldogan élek majd veled, ha képes leszel megbocsátani az - általad fogalmazva önfejű - makacsságomat, és végig fogom nézni, hogyan nő fel Hope, és igyekszem megadni számodra azt a boldogságot, amire jelenleg nincs esélyünk. Ha elbukom, fogd Hope-ot, és menekülj vele. Felejtsd el a családomat, engem, Niklaust, egész New Orleanst, és kezdj máshol új életet. Neveld okos, gyönyörű, és csodálatos emberré Hope-ot, és neveld őt olyan boldogságban, ahogy minden kisgyermeknek élnie kellene. Ha elbuknék, tudd, hogy őszintén szerettelek, és utolsó gondolatom is te voltál.

Elijah"

Leteszem a levelem az ágyra, és vissza se nézve lépek ki a szobám ajtaján. Az elkövetkezendőkben el kell zárnom magamban a szerelmes férfit, és elő kell hívnom Elijah Mikaelsont: az ezer éves vámpírt, aki mindig, és minden körülmények között eléri a célját.

(mocsár)
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Jan. 10, 2016 7:58 am
Ugrás egy másik oldalra

(ház mögötti udvar)

Belépek, és különös, ambivalens érzéseim támadnak. Mintha most járnék itt először, és mégis, ismerősként üdvözlöm a bútorokat és a cuccaimat. Nem is olyan régen úgy hittem, soha többé nem térek meg ezek közé a falak közé, és nem hajtom majd itt álomra a fejem. Kisebbfajta csoda kell hozzá, hogy így legyen. És lám, nem kellett hozzá semmiféle csoda, csak egy nő, és egy érzelem. Úgy vonzott ide vissza, mint vasat a mágnes.
Ledőlök az ágyra, és fejem alá téve a kezemet vizsgálom a plafont, és közben hallgatom a másik szobában Hayley halk neszezését. Szeretnék átmenni hozzá, a karjaimba zárni, és megcsókolni, de nem tehetem. Azok után, ami történt, vigyáznom kell minden pillantásra, minden mozdulatra, mindaddig, míg meg nem tudom, Niklaus vajon hogyan fogadná a hírt, hogy a gyermeke anyja többet jelent számomra, mint ahogy azt bárki is gondolná.
Lehunyom a szemem, és pihenésre vágyom. Nem árt a tiszta fej az előtt, hogy az öcsém elé állnék, és elmondjam neki az igazságot, hol jártunk Hayleyvel. A habitusát ismerve könnyen lehet, hogy ahhoz minden erőmre szükségem lesz majd.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 20, 2015 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Elijah hálószobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Mikaelson rezidencia
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3